(815) Akarsz-e 100 évig élni?

Tibor bá’ online

 

Persze, hogy akarsz, legfeljebb nem mered bevallani. Hagyd azt a mesét másnak, hogy tucatnyi nyavalyával a hátad mögött, te bizony nem akarod szenvedésekkel megfejelve élni az utolsó 20 évet. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki eléri a nyolcvanat egyáltalán nem kívánja megszakítani az életét. Minél öregebb valaki, annál jobban ragaszkodik az életéhez. Tehát szögezzük le, bizony meg szeretnéd érni a századik születésnapodat. Igen ám, de mik az kilátásaid, és van-e mód a besegítésre?

Ne is mondjam, hogy a kutatók is emberek, és úgy hetvenfelé ennél a témánál jobban semmi más nem érdekli. Kutatás van tehát elég. Akkor pedig lássuk a (majdnem) biztos tényeket. A legbiztosabbnak az tűnik, hogy igen komoly eséllyel startolsz a 100 felé, ha szüleid közül legalább az egyiknek hosszú életet adott (na, nem az isten, hanem) a DNS-e. És akkor a jó tanácsok, amikből lehet következtetni, mi felé kell venned a kanyart.

Légy könnyed, optimista, nyitott a társaság felé, és lelkiismeretes. Ne rejtsd el az érzéseidet, és ne áskálódj mások ellen. Ezek a feltételek minden bizonnyal csak nehezen teljesíthetők, mert a századik születésnapját az USA-ban csak minden ötszázadik ember éri meg. Magyarországi felmérésről nem tudok, de biztosra veszem, hogy nálunk még ennél is ritkább.

A New yorki Bronx-ban lévő Albert Einstein Kórház Gerontológiai Intézetének igazgatója Dr. Nir Barzilai összegyűjtött 243 száz évnél idősebb embert a nagy titok felnyitása végett, valamint felvette a kapcsolatot hasonló kutatásokat végzőkkel, hogy megállapíthassa mi a közös ezekben a matuzsálemekben. A legeklatánsabban kiugró tulajdonság az extrovertáltság és a szeretetreméltóság. Nem könnyen felvehető tulajdonságok, de meg lehet próbálni. A további tulajdonságok a következők: könnyedség, gyakori nevetés, az érzelmek gyakori kifejezése (pozitív és negatív, mint például öröm, méreg, bűntudat), önmérsékletesség, nem idegeskedő.

Ha belegondoltok, van itt egy furcsa tandem. Ezek a tulajdonságok segítik a hosszú élet kialakulását, miközben a hosszú élet ezen tulajdonságok későbbi kialakulásához vezetnek. Apám a kilencvenhatodik évében hunyt el. Egész életében könnyed és extrovertált volt, számtalan baráttal. Életének utolsó két évtizedében korábbi barátait sorra elvesztette, mígnem egyedül maradt. Ezt a tényt találta a legsúlyosabb csapásnak, ami őt érhette, és épp az extrovertáltsága, és a könnyed életfelfogása segítette át a csapáson. Az évek múltával együtt jár némi adaptáció, amiből kivirágzik a szeretetreméltóság, és megtanulják, hogy a kellemes dolgokra kell koncentrálni, és nem a kellemetleneken bánkódni napestig. Mosolyogva élnek együtt a kivédhetetlen sorscsapásokkal az állandó siránkozások helyett.   

Dr. Daniela Jopp a Fordham Egyetem pszichológiai segéd professzora szerint, aki külön tanulmányt folytatott, a százéveseknek van egy igen különleges, nehezen utánozható pszichés tulajdonságuk, amiből az is fakad, hogy egészségükkel kapcsolatban adaptálni képesek magukat a valósághoz. Bizonyos fájdalmakat elfogadnak, nem sajnáltatják magukat, és nem panaszkodnak, például a rossz alvás miatt.

A professzorasszony tanácsa azoknak, akik becélozzák a 100. évet, ne idegeskedjenek. Az optimisták, akik mindenben a kellemet látják és bizakodva néznek a jövőbe, biztosak lehetnek hosszú életükben. Szinte érthetetlen, hogy a százévesek, bár tisztában vannak várhatóan csekélyke hátralévő idejükkel, buzgón szőnek terveket. Tulajdonképpen nem a 100 évet kell irigyelni tőlük, hanem páratlan életvitelüket, szinte utánozhatatlan szemléletüket. 

Ha ezek után azzal az ötlettel állsz elő, hogy Geddon előtt mi értelme a századik születésnapról álmodozni, akkor biztosítalak, nem is vagy rá biztos kandidátus. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

 

57 gondolat erről: „(815) Akarsz-e 100 évig élni?

  1. Én ennél is több 120 éves koromig akarok élni EBBEN a testben, utána pedig átmenteni a tudatomat egy robotba. A technikai megoldás adott, már csak a „prütykölést” kell valahogy megoldani, de már készül a női robitest is.
    Létre ie hoztam egy titkos szervezetet erre a projektre, aminek a számlájára te is tolhatsz sok pénzt. Minél többet, annál több évet kapsz. Az elsőknek exra bónusz örökkévalóság duplán!
    A titkos számlaszámom Nagyon Titkos Tibor Bá’-nál megtalálható… 🙂

  2. Általában én is száz évig szoktam élni, de nem a mennyiség számít, hanem a minőség.

  3. A szavazáshoz kellett volna egy magyarázat, hogy a 100 évet a jelenlegi életminőséggel (esetleg minimális romlásával) éljük-e meg, vagy esetleg bármi lehet közben (pl. utolsó 30 év kómában, gépeken). Persze az első esetben mindenki 100 évig akarna élni 🙂 Ez igazából így egy optimisták-pesszimisták szűrő.

  4. Jó olvasni, hogy Te is elsősorban a mentális tényezőkre helyezed a hangsúlyt szemben a táplálkozás, életvitel, genetika, stb-vel.
    Én is így látom. A belső kapcsolatok és kötődések erős szálai azok, amelyek a legtovább képesek ideát tartani az embert…

  5. 100 évig? 🙂

    Örülök, ha a 50-et, max 60-at megélem. Ilyen világban meg akar a franc 100 éves korig kínlódni. Nyugdíjam se lesz, ami most neked van Tibor bá! Ez nagyon félrevezető felmérés.

    Egyébként tudtátok mi a legjobb módja a rák megelőzésének?
    – a szívinfarktus 🙂

    Tibor bá, neked még van esélyed a 100 évre, a most 30-as, 40-es, 50-es korosztálynak szinte semmi. (40 és 60 között hullanak az emberek, mint a legyek)

    Ne idegeskedj, légy optimista, örülj mindennek ha-ha, jó duma, főleg ezen a blogon, ahol Istentagadás a menő, és az ezotériával, lélektudománnyal nem lehet foglalkozni.

    A másik dolog pedig az, hogy a most 100 évesek nem egy agyonmérgezett bolygón nőttek fel.

    Ma hányszor juttatunk be a szervezetünkbe mérget szándékosan, vagy akaratlanul? Esetenként napi 24 órában?

  6. Akárhogy alakul a világunk én minél tovább szeretnék élni. Ha nyomorognom kell akkor is élni szeretnék. Ha a geddon miatt az életem jelentősen átalakul akkor is. Ha elveszítem a rokonaimat, testvéremet, barátaimat akkor is. Ha elveszítem ingóságomat akkor is. Ha ingatlanjaimat elveszítem, akkor…

  7. 6. Ez a beszéd János! Fő az optimizmus. Épp most ettem meg a bőséges ebédemet,most pedig szundítani fogok legalább háromig.
    Ébredésem után megiszok egy jó tejszínhabos kávét,majd a kertben szorgoskodok egy kicsit. Kell ennél szebb? Miért ne akarnék 100 évig élni?

  8. Témába vágó vicc, bocs 🙂

    Fiatal rabbinövendék kérdi az aggastyán ortodox rabbit a hosszú élet titkáról.
    – Elmondom szívesen fiam, de csak akkor működik, ha megfogadod, tartod magad ehhez a három egyszerű szabályhoz.
    – Természetesen rabbi, a hosszú életért bármire hajlandó vagyok.
    – Rendben van. Első szabály, szomjadat mindig csak tiszta vízzel oltsd, azt is csak mértékkel. Nincs többé alkohol, semmi egyéb.
    – Kemény fogadalom, de a hosszú életért cserébe vállalom. Mi a második?
    – Az étkezés. Eztán csak pászkát végy magadhoz. Reggelire legfeljebb két tábla, ebédre egy, vacsorára semmi.
    – Ez még nehezebb mint az előző, de ha ez a hosszú élet titka erről is lemondok. Mi a harmadik?
    – A szex. Két aktus, két gyermek. Legfeljebb. Ennyi.
    – Ez már tényleg nagyon nehezen vállalható! De mondd tiszteletreméltó rabbi, ha ezeket mind megtartom, valóban hosszú életű leszek?
    – Teljes garanciát nem adhatok, de az biztos, hogy nagyon hosszúnak fog tűnni!

  9. 5:
    Lélektannal foglalkozhatsz.

    Ezotériával is, kritikusan.

    Istenhittel is, tudományosan.

    🙂 🙂 🙂

  10. 10. Tiborbá: Elnézést, de így könnyebb lesz rá válaszolni.

    Azért jó lenne ha definiálnád tudományosan az Istenhitet… Nem azt írtam, hogy tudományosan definiáld (bár az se lehetetlen), hanem TÁRGYALD.
    Nekünk balga vallásosoknak elég világos, de jó lenne tudni, hogy egy „tudományosan” nem létező izét hogy lehet úgy tudományosan tálalni úgy, hogy ne akadjon össze a bajúsz… Nem az IZÉVEL kell foglalkozni tudományosan, hanem az IZÉBEN hívőkkel, és az okokkal, miért hisznek bizonyítékok nélkül.

    Már csak azért is, mert az utóbbi pár száz év minden tudományos erőfeszítése ellenére kicsúszni látszik a fizikai világ az ember irányítása (vagy legalábbis befolyása) alól… A tudomány sose irányította a fizikai világot, nem is volt célja. A tudomány törekvése a fizikai világ megismerése, amiben jelentős lépéseket tett folyamatosan.

    Úgy tűnik, „spirituálisan” érthetőbb, élhetőbb világot lehet építeni a többség száméra, mint materiálisan. Legalábbis a többezer éves ezotéria stabilabb környezetet biztosított mint a pár száz éves modern tudomány, ami kézzelfogható, érezhető távolságba hozta nekünk a geddont. Ez tipikusan a kitépett lábú bolha esete. A tudomány előrelépett, ami megismeréseket hozott magával, és így a bizonyíték nélküli istenhit folyamatosan háttérbe szorult, de az emberi társadalom nem ezért, hanem ezzel párhuzamosan szarodott el. Nincs rábizonyírték, hogy a kettő között lenne korreláció, bár ez nem kizárt.
    Talán akik komolyan elgondolkodnak azon, hogy nem a 100, de az 50 év is optimista elvárás lehet, akkor amikor a világ legneurotikusabb népe nyúlkál a piros gomb felé, kéne valami „biztosítás”, hátha,… mégis van valami…. menyország, pokol,… és elképzelhető, hogy egyeseknek még a gilisztakénti újjászületés is vonzzóbb lehet, mint a …SEMMI…
    Ez a pirosgom nyúkálás lehet, hogy csak blöff, lehet hogy valós. majd ha felszállunk a nagy gombával nem anyagi részünkkel megvitathatjuk. 😀

    Legyünk demokratikusak ! Adjuk meg az esélyt ! Részemről OK.

  11. Viccet félretéve, ez halálosan komoly. És maradnék a topiknál, ha szabad. 🙂 Bocs, hosszú.

    Nem fogok a forrásra emlékezni, – hiába no, öregszem 🙂 – , nem is vagyok hajlandó utánanézni, pláne belinkelni. (egyébként TED-es előadás volt, aki kíváncsi)

    Olyan helyeket kutattak a világban, ahol statisztikailag lényegesen tovább éltek az emberek. Négy ilyet vizsgáltak (blue spots). Egyik kisebb japán szigeten, valahol északon, de az USA valamelyik eldugott szegletében is volt ilyen. Összeszedték, mik azok a tényezők, amelyek ezen emberek, közösségek életmódjában közösek voltak, hátha az a hosszú élet titka. Megpróbálom ezeket számba venni.

    1. Összetartás, gondoskodás. Ezek viszonylag elzárt, kicsi, összetartó, és egymásra utalt közösségek voltak. Nem hagyták magukra az időseket, rendszeresen összejártak.
    2. Közelség. Gyalogosan elérhető távolságra volt minden.
    3. Helyi étkezés. Nem volt kifejezett kritérium az önellátás, de sok friss, helyi alapanyagokból, kevéssé feldolgozott élelmiszert fogyasztottak. Nem feltétlenül nagyon változatosan, volt ahol jóformán csak halat meg rizst. A sok édességet és finomított cukrot mindenhol korlátozottan fogyasztották.
    4. Napi fizikai aktivitás. Még a legidősebbek is tevékenykedtek valamit, direkte sok mozgással. A kilencven éves prof sietett a reggeli lovaglással, mert hosszú műtét várt rá – mármint ő operált – aztán délután otthon kerítésbetonozás, elhajtotta a pofátlan kőműveseket. Tisztára mint Tibor bá’ 🙂
    5. Erős hagyományok. Vallási, vagy egyéb szokások.
    6. Elhízás elleni védekezés. Minden közösségnek megvoltak a maga, vallásos vagy egyéb hagyományai, és technikái a degeszre zabálás ellen. Böjtök, stb. Az idősebbek egyre kevesebbet ettek. Idős korukra nem szétfolytak mint Jabba, hanem szépen lassan „elfogytak” mint Yoda.
    7. Heti pihenőnap. Testi pihenés, lelki és szellemi felfrissülés, feltöltődés.
    8. ISEKI – napi életcél (japán). Ezt tartom a legfontosabbnak. Minden nap úgy keltek fel, hogy – a napi rutinon túl – tudták, mit akarnak aznap tenni, elérni, megélni. Ha csak egy-két óra gügyögés az ükunokával, akkor annyi. De mindig volt napi életcél.

    (aki vette a fáradságot, megkereste az előadást, bátran korrigálja, egészítse ki)

    Ha haláleset van nálunk a faluban – elég gyakori – és hallom, hogy 50-60 évesek halnak meg rákban, csak annyit kérdezek, oké, fájdalmasan szenvedve halt meg, de hogyan élt? Aki életében szétdohányozta, agyonzabálta, halálra itta magát, és megette őt az ideg – érdekes szóösszetételei a magyar nyelvnek (!), – arra csak annyit tudok mondani, ugyan nem lett öngyilkos, de minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy minél hamarabb mehessen. A végeredményt tekintve ugyanaz az önzés. Csak a családja életében szenved tőle, nem halála után.

  12. 12. szalmabéla

    1.
    2.
    3.


    8.

    Sehol egy kis tudomány, biotechnológia, egy kis atomfizika, húrelmélet, legalább alapszintű piaci törvények?

    Akkor én nagyon át lettem verve !

    Mert itt mindig azt kapom, hogy „aki hülye, haljon meg!” … de ezek a nyomorultak tovább élnek !!!!

    Hol itt az igazság ?

  13. 13:
    Imádsz csúsztatni. Sosde azt írom, hogy „aki hülye, haljon meg.” hanem: Aki hülye, az meghal ha a kettő között mnem érzékeled a különbséget, az csak annyit jelent, hogy nem azt olvasod, ami le van írva, hanem, amit odaképzelsz. Rossz szokás. 🙂

    Senki se állította, hogy azok lennének a hosszú élet titkai, amiket felsoroltál. A posztban elég világosan ki van fejtve, mi a járható út.

    Minden esetre, aki olyan izgágán él, ahogy te, az ne reménykedjen. 😀

  14. Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.
    http://komlomedia.wordpress.com/2012/05/12/gyogyito-szavak/

  15. Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy akik közel vannak a száz évhez nem ragaszkodnak olyan erősen az élethez. A feleségem nagyszülei voltak nagyon hosszú életűek és bizony kilencvenöt felett olyanok voltak, mintha már teljesen beteltek volna az élettel és inkább elvágynának belőle. Az orvos vő azonban mindent megtett, hogy elérjenek százig, ami majdnem sikerült is, hiszen a nagymama belépett a századik évébe, ha nem is érte meg a századik születésnapját, a nagypapa kilencvenhat évet élt. Számomra az volt az igazán érdekes, hogy az utolsó egy-két évet leszámítva szellemileg végig teljesen rendben voltak. Azt is meg kell jegyezni, hogy elég geddonszerű életet éltek, hiszen megélték az első világháborút, az első kommunista forradalmat 19-ben, Trianont, a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút, (Gecséről – most Ukrajnában van – úgy menekültek, hogy a gyerek bilijét és egy mosdótálat tudtak csak elhozni, gyakorlatilag mindenük odaveszett), élvezhették Rákosi pajtás és bűnbandája ténykedését, (az ÁVÓ pisztolyt csempészett be az öreg íróasztalának fiókjába egy házkutatás során, de a gyerekük valahogy észrevette és kiszedte belőle és a kútba dobta, ezért akkor nem tudták elintézni), ’56 után az öreget elvitték, mert Csongrádon beszédet tartott, később kitelepítették őket Piricsére, léteztek a kádárizmusban is valahogy, hihetetlen szegénységben, ezekután megélték a rendszerváltás szabadrablás időszakát is… Mit mondjak még? Elég kalandos életük volt. Örülnék, ha nem lenne ennyi izgalomban részem!

    Tehát a nyugodt, eseménytelen élet kijelenthetem, nem előfeltétele a hosszú életnek. Azt is meg kell jegyezni azonban, hogy az izgalmakat nem ők keresték maguknak, mint manapság a hitelt felvevők széles körei, alapban volt meglehetősen rossz az élet lehetőségük.

    Úgy gondolom a hosszú élet titka annyi, hogy örülni kell annak ami van, és tudni kell elengedni a dolgokat, ha azok menni akarnak. Kell az élet eseményeit és minket körülvevő dolgokat látni a maguk valóságában, de legalább ennyire fontos a feljebb valókra is tekinteni, hogy ne vesszünk el az élet útvesztőiben. Tehát a szélekörű horizontális látás csak a vertikális kitekintéssel együtt ér valamit.

    Istenhittel ne akarjatok tudományosan foglalkozni! A hit definiciója szerint nem fogható meg tudományosan: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidókhoz írt levél 11,1)

    Akinek van hite örüljön, mert a legnagyobb kincset kapta ajándékba, akinek nincs hite, ne nézze hülyének azt akinek van, mert ő maga nem érzékeli azt, amit a másik megkapott. Lehetőleg ne térítsék ki és be egymást hitükből, illetve hitükbe, mert a hit nem adható-vehető.

    A teológia tudomány, és tudományos módszereket használ, de Tibor bá’ sok minden volt már, de teológus az biztosan nem, ezért talán nem kellene ebbe az irányba elvinni a blogot.

    A másik oldalról a tagadásról, nihilizmusról, sátánizmusról meg szinte mindent tudunk már Gedeon közléseiből, aki sokat tanult Pezenhoffertől és szerencsére meg is osztja velünk ismereteit.

  16. 14. Tiborbá

    „Aki hülye, az meghal ”

    Meg kellene saccolni, hogy Szalmabéla csoportjai hányas IQ-t érnének el…
    Meg mondjuk egy reprezentatív szelekciót a Kékgolyó utcából…

    Szerinted?

  17. 16:
    Teológus valóban nem voltam még (nem is leszek), de hogy tudomány lenne a teológia azt erősen kétlem. Nem minden tudomány, amit az egyetemeken tanítanak.

    Az írásod többi részét respektálom.

  18. 16. Pistusz: Ha a teológia tudomány, és tudományos módszereket használ, akkor pl. a Torinói lepel izotópos vizsgálatát miért nem fogadja el? Mert az alapján nem Krisztus képmását ábrázolja.

  19. 18: 19:

    Ismétlem: A teológia tudomány, és tudományos módszereket használ.

    Még azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy a legszélesebb körű és legátfogóbb az összes tudományok közül. Az, hogy ti semminek gondoljátok az alapját, a ti dolgotok. Csak ne akarjatok kitéríteni a hitemből!

    Elég, ha megnézitek bármelyik Hittudományi egyetem kurzusait, rémes hogy mi mindent kell megtanulniuk…

    Az már más kérdés, hogy az egyházakat ezek a tudományos kutatások vitték és viszik vakvágányra, mert a hit és tudomány két különböző dolog, olyan mint a tűz és víz, nehezen összeegyeztethetők.

    Bár azt meg kell jegyezni, hogy vannak ilyen szakaszok a Bibliában: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.” (Hóseás 4,6)

    Véleményem szerint azonban ez nem a mai értelemben vett tudományra vonatkozik, hanem a törvények ismeretére és azoknak a szellemére, mint az élet zsinórmértékére. Itt kapcsolódhatunk vissza a poszt témájához, hogy a hosszú élet nem a száz év, és nem az, hogyan sanyargatnak minket a kommunisták, a nácik, vagy éppen akik hitelekkel lépre csaltak, és nem a forradalmak és háborúk, vagy betegségek, hanem az: volt e áldás az életemen, hogy láttam e célját, értelmét az egésznek, hogy beteljesedtem e az élettel. Számomra ez azt jelenti, nem feledkezett meg rólam az Isten, legyen az jó, vagy rossz dolog.

    A torinói lepelről sajnos nem sokat tudok, mert az én hitem nem igényel ilyen és hasonló tárgyi bizonyítékokat. Nem kellenek a kézzel fogható dolgok, mert számomra nem erről szól a történet. Azért talán majd egyszer utána olvasok a dolognak. Pár éve kaptam egy könyvet, ami a lepelről szól, restellem a dolgot, de még bele sem néztem.

    Nagyon nem mennék bele egyéb részletekbe, mert nem akarok senkit sem megtéríteni. Megérteni sem igen fogjuk egymást, mert hit dolgában nem beszélünk egy nyelvet.

  20. Halvány fogalmam sincs, hogy akarok e 100 évig élni. Pedig gondolkozom rajta rendesen. Ha megérem a hetven évet, akkor majd még egyszer előveszem a kérdést, ha nem, akkor meg úgysem lesz aktuális. De hogy ha megérem, akkor egész biztosan el fogok szívni egy kandzsát. Állítólag akkor már jót tesz az agyműködésnek..

  21. DE az is igaz, hogy akiket ismertem 100 éveseket nagyon jó fejek voltak. Livi néni 102 évesen halt meg újpesten,egy idősotthonban és a szemében az utolsó időkig ott bújkált a mindig mókázásra derűre kész csillogás. Imádta mindenki, a gondozónők, a 79 éves „kislánya”, az unokák.. Jó ember volt,mesélni is szeretett, és humorát is megőrizte szinte az utolsó pillanatig. A 100. szülinapjéán beszólt a virágcsokorral érkező alpolgármesternek egy jó vicceset. Soha nem áskálódott, nem volt gonosz, és mindössze két évig volt férjnél, a férje fiatalon TBC-ben halt meg. Még nem volt penicillin sem. Egy lányuk lett, és végig, özvegyen élt, hű maradt. Kitelepítéstől kezdve mindent elfogadott, ami jött, és baromi sokat dolgozott, irodán. Végig tájékozott volt a politikában, és csodát tudott tenni, ugyanis a túlterhelt mufurc gondozónők, akik amúgy csak „letudták” az esti műszakot, tisztábarakást, győgyszerelést, ha hozzá mentek be a 102-esbe, ragyogó arccal, feltöltekezve jöttek ki.. Akkoriban irodán dolgoztam, alig volt kapcsolatom a bentlakó idősekkel, de hozzá be-be szöktem, és mindig örült. Integetett, ha éppen Sétált segítséggel a folyosón, és épp leszaladtam a fénymásolóhoz, vagy fel az igazgatónőhöz.A másik 100 év körüli bácsi is Jó ember volt. Olyasvalaki, aki nyitott kifelé, nyitott másokra, és nincs benne gonoszság vagy aljasság.. De ez fogott meg abban a néniben is, akinek tegnap mindenhova belinkeltem a videóját, és háromszor néztem végig, különösen a legvégét. Vannak emberek, akik valahogy jót „sugároznak” . Zárt szívvel nem is lehet addig élni, ez igaz lehet..

  22. 17:
    Tanulj logikát, az sohase késő!

    Ha feltételezem, hogy „aki hülye az meghal” IGAZ. Akkor ebbhől nem következik, hogy „aki meghalt az hülye”.

    Eredetileg ez úgy szól, hogy „amennyiben minden római ember hazug attól még nem lesz minden hazug ember római.”

    20:
    Mit nevezel te és a teológiai „tudományos módszernek”?

  23. Minél öregebb valaki,annál jobban ragaszkodik az életéhez..
    Ezt nekem anyósom idősebbik bátyja mondta,mikor 80 éves volt..
    (5 éve)
    Ezt a mondatot soha nem felejtem el..

    De nem akarok 100 évig élni..
    Esetleg akkor ha a férjem és a gyerekem mellettem maradna szintén ugyanúgy..De ha ők meghalnának időközben,akkor már nekem sem lenne sok örömöm az életben,akkor meg minek.. 🙁
    Egyedül kínlódnék..Így is sokat egyedül vagyok fiatalon,nem még öregen..

  24. 23. Tiborbá

    „Tanulj logikát, az sohase késő!”

    Én már ilyen hülyén halok meg…
    Mert hogy a végén mindenki meghal… Hülyén vagy sem.
    Legalábbis Szalmabéla csoportjai között sehol sem az IQ volt a mérvadó.
    Ezek szerint jó esélyem van a 100-asra… Ha még felejtek egy kicsit, akkor a 120 is meglesz.
    Persze érdekes lenne megvizsgálni, hogy „értelmes” emberek miért ölik magukat cukorral, szennyeződéssel, stresszel…

  25. Egy kis egészséges stresszhajhászás szerintem belefér Attila 🙂
    Nem is tudom hogy annak számít e amikor olvaslak, olvaslak, és csak úgy bent magamban néha felállok-miközben a fizikai valóm továbbra is itt kuporog – (és az énem azon része ami mozgósítódik, körbe körbe futkos az íróasztalon, és fejhangon visítozik az állhatatos érteni nem akarásodtól vagy inkább az úgy tevéstől, mintha nem akarnád érteni, Tibor bá pedig úgy tesz, mintha nem akarná érteni, hogy érted amit mond, csak úgy teszel, mintha nem akarnád..Türelmi fogócska,picit incselkedő Attilával. Néha verset írni is kedvem támad emiatt, Attila, de ne vedd úgy hogy múzsa vagy, meg vissza is fogom magam ….rímbe szedve sok lenne már e zagyvaság.. s eképp jó éjszakát.

  26. 26:
    Dorka!
    Attila már kétszer is szavakba öntötte, hogy pérovokál a vita kedvéért. Én szivesen megyek bele a játékba, mert magyarázhatok, amire egészen biztos néhány olvasónak szüksége van, csak nem meri jelezni. 😉

  27. Mindig mindenhol csak a testi egészségről esik szó a „hosszú élet” témájával kapcsolatban. Holott szerintem legalább ilyen fontos a szellemi frissesség. Mert hiába él valaki 100 évig, ha már 70 évesen teljesül leépül szellemileg. Ahogy én megfigyelem sajnos, az emberek 70-80 éves koruk körül elkezdenek szellemileg brutálisan leépülni (tisztelet a kivételnek). Sőt, én szerintem a 80 évesek többsége szellemileg már igen csak lassú, szenilis ezáltal a vegetatív szintre süllyedve vissza. (sajnos a családomban is van erre példa)
    Ugye intenzívebb testi aktivitást ebben a korban már nem nagyon lehet végezni, ezért is lenne kiemelkedően fontos, hogy ilyen korunkra szellemileg frissek maradjunk!
    A hosszú életről szinte lépten-nyomon mindenfelé találhatunk újságcikkeket, blogbejegyzéseket, reklámokat, de hogy hogyan őrizzük meg szellemi frissességünket, azzal a témával méltatlanul kevés helyen foglalkoznak..
    Hogyan csináljuk? Gondolkozzunk sokat, használjuk gyakran az agyunkat, mindig tanuljunk új dolgokat? Alzheimer és társai ellen mi az „orvosság”?

  28. 11: „az utóbbi pár száz év minden tudományos erőfeszítése ellenére kicsúszni látszik a fizikai világ az ember irányítása (vagy legalábbis befolyása) alól… ”

    Ez a megfogalmazás olyan, mintha eddig tudtuk volna irányítani a világot, de most már egyre kevésbé. Szerintem ennek épp az ellenkezője igaz.

    „Legalábbis a többezer éves ezotéria stabilabb környezetet biztosított mint a pár száz éves modern tudomány, ami kézzelfogható, érezhető távolságba hozta nekünk a geddont. ”

    Éppenséggel a keresztény vallás 2000 éve szajkózza, hogy itt a geddon a nyakunkon. Jézus azt is beígérte, hogy a hallgatói között lesz olyan, aki megéri élve, és hittek is neki.
    Szóval a geddon mindig is olyan távolságra volt, hogy egyesek látták a kézzelfogható, érezhető előjeleit, aztán mégse jött el. Persze volt pár „geddon light”, pl mikor az ország lakosságának harmadát/felét kiirtotta a tatárjárás, az elég geddon-szerű lehetett. Vagy amikor a pestisjárványok végigsöpörtek az egyes területeken, pl a 6. században Konstantinápoly lakosságát félmillióról százezerre redukálva, a 14. században Itáliából indulva szinte egész Európa lakosságának harmadát/felét elpusztítva (minden ima ellenére).

    „a világ legneurotikusabb népe nyúlkál a piros gomb felé”

    Mondja ezt az, aki abban hisz, hogy Isten (aki egyszer Noé családján kívül már mindenkit kiirtott) előbb-utóbb megunja a Föld projektet és néhány kevés kiválasztotton kívül mindenkit a pokol tüzére küld?

    „kéne valami “biztosítás”, hátha,… mégis van valami….”

    Ez olyan, mintha hinnél benne, hogy van pl. Svájcban is egy házad, ahova elköltözhetsz, ha ez a Mo-i leég/összedől. Persze sehol semmi nyoma annak, hogy ez tényleg így lenne, nem is mehetsz oda megnézni, milyen is az a ház, senki se látta még azt az épületet, de olyan jó hinni benne… Az én szóhasználatomban nem ez a „biztosítás”.

    15:
    Az általad linkelt anyag halandzsa, ami tudományosnak akar látszani. Hogy a magyar nyelv szabályaival sincs köszönőviszonyban se, az csak hab a tortán.

    „a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják”
    A szavaknak nincs frekvenciájuk, a hangoknak van. Bármely szót kimondhatok 440 Hz-es frekvencián (zenei A hang), vagy hangképzési képességeimtől függően ennél alacsonyabb és magasabb frekvencián is. Szinte bármilyen dallamra bármilyen szöveget rá lehet énekelni.

    „Ilymódon felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek.”
    A DNS az egy polimer molekula, ami áll
    egy nitrogén tartalmú szerves bázisból (adenin, timin, citozin, guanin),
    egy pentóz cukorból (dezoxiribóz) és
    egy foszfátcsoportból.

    Na most akkor alkaloid, vagy alkáli, mert egyáltalán nem ugyanazt jelenti… Bár igazából mindegy, mert se alkaloidok, se alkálifémet tartalmazó részek nincsenek a DNSben.

    „az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására”
    (A vesszők teljesen feleslegesek a mondatban, de vegyük úgy hogy ott sincsenek…) Mivel holografikus számítógép nem létezik, ezért ami úgy működik, mint a holografikus számítógép, az nem működik sehogy… Az meg valóban megdöbbentő lenne, ha a DNS-ben lézersugár keletkezne. (Vajon mivel detektálták ezeket a lézersugarakat?)

    „Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával!”

    Na! Ez már igen konkrét eredmény lenne, ha működne. Ennél sokkal kisebb eredményért is Nobel díjat kaptak volna ha igaz lenne az állítás.

    A 3 perces rákgyógyítás videóról nekem a magzat ultrahangozás ugrott be. Pont ugyanígy eltűnik a magzat a képről, ha a műszert kicsit odébb mozdítják, de attól az még továbbra is ott lesz az anyuka hasában. Pár perc alatt találtam is olyan videót, ahol az inkriminált részt kinagyították, és jobban megfigyelhető, hogy pont ez történik! Rodolfo megmondta: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!”, nem véletlen, hogy az UH gépet kezelő nő kezét nem mutatják a „csoda” közben…
    Youtube: Fake healing – „tumor gone in three minutes” video debunked
    Science of Miracles Cult Fraud Tumor Dissolves

  29. Tibor bá, ezt senkitől nem kérheted, hogy Isten létezését tudományosan bizonyítsa be. Ezt a témakört tudományosan nem lehet körbejárni, bár kérdés már az is, hogy pontosan mit definiálunk tudománynak.
    A hitközösséget, legyen az bármilyen, felejtsük el, a templomokat is, meg minden vallási mézes mázat. Maradjunk annyiban, hogy az egyházaknak több van a rovásán, mint 100 Orbán Viktornak.

    Aki nem érti meg, nem fogadja el, nem hisze el, hogy az emberi lény egy 3-as egység, azzal nem lehet erről a témáról beszélni.

    -test
    -lélek
    -szellem

    Ez a hármas egység alkotja a teljes embert. Ha mindhárom ép, akkor az ember boldog és egészséges.
    Nem akarok ok-okazat kérdésbe belemenni, sőt egyáltalán hosszú okfejtésekbe sem, mert egyrészt fáradt vagyok, másrészt mindenki azt hisz, és gondol a témáról, amit akar.

    Istent valamiért sok ember úgy képzeli el, hogy egy vén apó ott ücsörög a felhők (most már chemtrailek 🙂 ) tetején, és figyeli mind a 7 milliárd embert.

    Badarság.

    Ha az ember visszatérne a természethez, minden tudományos fejlődésünket eldobva, akkor vennénk csak igazán észre, hogy minden olyan tökéletes ezen a bolygón, hogy ez nem lehet csak evolúció, vagy csak véletlen kérdése. Kell léteznie „valaminek”, ami ezt ilyen tökéletessé teszi.
    Sokan abben sejtik Isten képét felfedezni.

    Mai napig ezer és ezer számra vannak sem tudomány, sem semmi más által megmagyarázható történések, folyamatok stb…

    Azt is gondolom, hogy az ember számára mindig kell egy „vezető”. (nem orbán félékre gondolok, de bizonyos értelmeben ő is az, és nézzétek meg még mindig mennyien támogatják, itt a hármas egységben a szellem sérült leginkább)
    Szóval, sokak számára ez a vezető maga Isten, azaz egy hit egy magasabb, felsőbb, tisztább erőben. Nem megfogható, nem bizonyítható, de mégis ott van mindenben, és mindenhol.

    Tibor bá erről nagyon nehéz lesz veled beszélni és ismerve téged megint tudományosan fogsz nekimenni a témának, de ennek nem lehet.
    Mint ahogy annak sem, hogy vannak köztünk különleges képességű emberek, aura látók, gyógyítók stb… Ez viszont mind létezik, sőt az aurát, és a csakrákat ha jól tudom már a tudomány is elismeri, mert fényképezhetővé tették.

    Én senkit nem térítek, mint ahogy engem se térítsen pl. egy hitgyülis, mert két lábbal rúgom ki az ajtón.

    Ez annyira elvont és érdekes téma, hogy több tucat köny elolvasása után kaphatna az ember képet a témáról, vagy mondjuk úgy bepillantást, és mivel én se vagyok a terület szakértője, ezért nem mondok ítéletet sem azokról akik tagadják Istent, sem arról, aki valami egész másban hisz. Mert nem a templomba a járás a lényeg, meg a gyónás, meg a bérmálás…bla-bla. Ezt mind ostobaságnak tartom, mert az

    Istenben vagy nevezzük felsőbb erőben való hit nem itt kezdődik.
    Így is túl hosszú lett. Jó éjt.

  30. 28. Avatár…

    „Mondja ezt az, aki abban hisz, hogy Isten (aki egyszer Noé családján kívül már mindenkit kiirtott) előbb-utóbb megunja a Föld projektet”

    Attól hogy valaki „vallásos” ráadásul katolikus, nem feltétlenül ad az Ószövetségnek elsőbbséget az Újszövetséggel szemben… Már a kiválasztottsági izé miatt se…
    Mióta a bankárvilág bevásárolta magát a Medicieken keresztül a Vatikánba, azóta a katolikusok között is van aki összevont szemöldökkel szemléli a dogmákat… Ez persze nem azt jelenti, hogy az alapokkal van a baj, hanem hogy nyitott szemmel kell olvasni a Bibliát is, mert bizony az is sok fo(e)rdítá(é)sen esett át…

    Ami a biztosítást illeti… Én nem svájci házban gondolkodtam, hanem ha „kirándulni” mész, jó ha beteszed a térképet, hátha eltévedsz, akkor is, ha úgy érzed hogy ismered a terepet…

    Hogy a geddon mennyire van messze, arról inkább Tiborbával, meg Arma Gedeonnal tárgyalj… Ők ebben a specialisták, RENGETEG tudományos adatal alátámasztva klimatikusan és nukleárisan valamint fegyveresen egyaránt, és úgy tűnik már azt is nehéz megjósolni, hogy atomvillanás, éhség vagy háború fog velünk végezni…

  31. Igen, akarok 100 évig élni, és mesélgetni mind a 30 ükunokámnak, hogy hogyan éltem túl egymagam a geddont. 🙂

  32. 28:
    Hatalmas piros pont neked.

    29:
    Már kurvára unom, hogy slamposan olvassátok, amit írok. Nem az isten létét ajánlottam tudományosan vizsgálni, hanem az istenhitet. Jóhiszeműen eltételezem, hogy tudod mi a kettő között a különbség. Ha nem, akkor járd ki még egyszer a 8 általánost. 🙂

    Félre téved az ugratást! A te felbontásoddal kapcsolatban:
    „-test
    -lélek
    -szellem”
    megkérdezném, mi a különbség a lélek és a szellem között?

    A további fejtegetéseddel elméletileg egyet értek. Ez a „csodás” világegyetem nem jöhetett létre véletlenül. A földi élet véletlenszerű kialakulásának a valószínűsége is oly parányi, hogy elvethetjük. De a mechanizmus nem teszi szükségbessé a hokusz-pokuszok feltételezését. „Valaki” kigondolta a „kezdeti feltételeket, fizikai törvényeket” mégpedig oly prcízen, hogy az egész lét és annak fejlődése-alakulása megy magától, mindenféle beavatkozás nélkül. Azaz „evolvál”. Nincs lélek, nincs szellem, van emberi psziché, de pszichéje az állatoknak is van. Én kutyákon figyelem. Egy felnőtt kutya „lelki tulajdonságait” kölyökkori élményei, eseményei alakítják ki. Ugyanez a helyzet az emberrel is. Természetesen vannak más tényezők is, de az emberi lélek/szellem jelenség tökéletesen megmagyarázható materialista alapon, azaz nem kell hinni „a szellem létezésében”.

  33. 33: A lélek inkább érzelmi-, a szellem inkább logikai jellegű összetevő. Szellemi-, vagy lelki támasz közt érzekelhető különbség van. Lelkiállapot mintájára görcsösen lehet szellemi állapot kifejezést kreálni. Persze a zsidó-keresztény kultúrkörről és magyar nyelvről tudok nyilatkozni, mert szerintem ezek eléggé meghatározzák a jelentést. Arról, hogy ez a felosztás helyes-e, ha egyáltalán létezik igazság ebben a témában, azt nem tudom. Szerintem Tibor bá’ leginkább a keresztény istenképnek címezi a kritikáit, míg a leghangosabb ellenzői inkább egy gnosztikus változatot védenek. (persze a vakolók már lestoppolták a gnosztikus kifejezést) Tibor bá’ egy klasszikus agnosztikus, mivel nincsenek használható bizonyítékok, a téma szerinte irreveláns. 🙂

    OFF
    Vályogtábor
    http://www.mudinhungary.hu/

    A hollandok embereket akarnak küldeni a Marsra ott is hagyva őket. A költségeket valóságshow-ból fedeznék.
    http://bit.ly/LzZTSK
    ON

  34. 33.

    Tibor bá a tudományra csak egy dolgot mondok:

    Így vagy úgy, de az fog végezni a világgal!

    Nem lehet, és nem is kell mindent tudományosan megközelíteni, így az istenhitet sem. Én legalább is erre nem vállalkozok.

    A szellem és lélek közti különbséget Jani nagyjából leírta.

    Nagyon röviden, és nagyon sarkosítva:

    szellem –> agy
    lélek –> szív

    Kicsit bővebben. Rád például mondhatják, hogy korod ellenére szellemileg friss vagy. Te is tudod, hogy ez mit jelent. A tudatod ép, a racionális döntéshozó képességed működik, és minden, ami ezzel kapcsolatos.

    A lélek már nehezebben definiálható, de nem hiába létezik ez a szavunk, és az sem, hogy lelkiismeret furdalás. Egy belső hang, egy a szellemünkkel sokszor vívódásban lévő állapot.

    Pl. valami mellett logikusan (szellemileg, a szellemi tudásomat mellé teszem) mellette vagyok, de érzelmileg, „lelkileg” nem támogatom, ellenzem. Ez a kettősség szinte minden emberben, minden nap lejátszódik, akár jelentéktelen dologról van szó, akár súlyosabbról.

    A szellem valahol egy átjáró a test és a lélek között.

    Amit most írok az meg végképp ki fogja verni a biztosítékot nálad.
    A szellem nem örök, mert sokkal inkább kapcsolódik a testhez, míg a lélek igen.

    A 29-eshez pár gondolat, ami piros pontot kapott:

    „Ez a megfogalmazás olyan, mintha eddig tudtuk volna irányítani a világot, de most már egyre kevésbé. Szerintem ennek épp az ellenkezője igaz.”

    Szerintem meg nem. De nézőpont kérdése. Egyes csoportok, érdekkörök köszönik szépen valóban jól tudják irányítani a világot, míg az egyén (és az ebből összeálló „massza” ) szabadsága egyre inkább szűkül, egyre kevésbé tényező a globális pályán, és egyre nehezebbé teszik még a lehetőségét, hogy leválj a neki nem tetsző rendszerről..

    Csak ennyit akartam mondani.

  35. meglátásom szerint a hit, egészséges értelemben, egy munkahipotézis, ami a valóság (a nagy, az egész, az ismeretlen) leképezése a rész által pillanatnyi, azaz földi vonatkozásban a téridőben elhelyezett tudata, tudatának fókusza szerint.

    az egészből kivált rész kapcsolatot kíván felvenni az egésszel, már amennyiben erre igénye van (vannak részek, akiknek nincs igényük rá), leképezi és így meghatározza nemcsak annak mivoltát, hanem viszonyát is vele, így pszeudó-módon ‘helyreállítva’ az egységet. ez az ‘egészségtelen’ módja, azon egyszerű oknál fogva, hogy a leképezett valóság (vallásos dogmák, kodifikált vallásos magyarázatok) elfoglalják a valóság, az egész, az ismeretlen megismerni akarásának receptorait, ezzel megszűnnek működni, hiszen a valóság már ‘kész van’, nincs szükség rájuk.

    a megismerés feladása a valóság vonatkozásában olyan, mint egy filmből kiválasztani egy képkockát és azt mondani, az a film lényege. ezzel ellentétben a ‘munkahipotézises hit’ örökké nyitva marad a folytatásra, mint mikor egy film nézése közben azt mondjuk, aha, itt erről lehet szó, de nézzük tovább és várjuk a fejleményeket.

    az én ‘spirituális’ szemléletem szerint a földi létezés egy multidimenzionális, interaktív film, aminek van rendezője, egy bázis forgatókönyve, és vannak szereplői, akiknek vagy fogalmuk sincs egy nagyobbani szerepükről és életbeli szerepükkel való azonosulással játszák tudtokun kívül szerepüket, vagy van fogalmuk, de azonosulnak egy dogmával, így annak megfelelően alakul szerepük.

    a ma a földön honos, klasszikus istenhit és a nincsistenhit ugyanazon az egyenesen helyezkednek el, dimenziójuk korlátozott, egymást feltételezik, egymástól elvonatkoztathatatlanok. a létezés poláris rendszerének alsóbb dimenzionális megjelenési formái, ha úgy tetszik, statiszta szereposztása a nagy filmben, ami az élet, kétdimenzionális vetítővászon megjelenítve.

    feladva (felismerve) a szerepet és a szerep-/ dimenziókorlátozást, azaz kilépve belőle, megjelenik a harmadik dimenzió, a nézőtér, a néző tudata, a film tudata, az interaktív mód tudata, majd ebből is kilépve a rendező tudata, a producer tudata, a film jelentőségének tudata, az egész ‘létezés-szórakoztatóipar’ tudata.

    megéri ebbe a felsőbb perspektívába kerülni, mert mindig megéri egy magasabb szemszögből látni a dolgokat. ez a ‘rész-tudat evolúciója’. mindez azonban nem egyszerű, az ismeretlen megismeréséhez az ismertnek halni tudni kell, mint ahogyan egy hit-munkahipotézinek is. arra való, egyébként, vagy arra is: először tájékozódni segít, de ha eljött az ideje, tűnnie kell.

    összefoglalva, az (egészséges) hit a valósághoz való közeledés egy módszere. az egyén (a rész) extrapolálja vele ismereteit a valóság, az ismeretlen (az egész) egy szegmensének leképezésére, s ha az bingó volt, állíthat a további megközelítésein. ha nem, akkor is, természetesen.

    remélem nem lett hosszú, és persze ‘spirituális’ szemszögből íródott, magától értetődően, ő a hit, according to sky. semmi baj, ha valaki másként érez, másként gondolkodik, másként lát.. 🙂

  36. 36:
    Akkor most én lövök, 🙂

    A léleknek és a szellemenek és származékaiknak (pl. szellemes) több értelmezése is van a magyar nyelvben. Az alapértelmezés a következő:
    lélek: Élő emberben a fizikai megjelenésen kivül egy vélt, illetve feltételezett, anyaghoz nem kötött, énség (tudat).
    szellem: Olyan lélek, amelyhez már nem tartozik fizikai test. Tovább viszi a tudatot, megidézhető, örök életű és a különböző hitek szereint történik vele valami jó vagy rossz, érdemei szerint.

  37. 39:

    Na erről van szó Tibor bá, ez egy annyira elvont téma, hogy bármilyen „lelkesen” is odatenném magam napestig lövöldözhetnénk oda-vissza, miközben „szellemileg” teljesen lefáradnék és gyanítom sokkal közelebb akkor sem lennénk a megoldáshoz. 🙂

  38. 40:
    Nem hiszem. Én elmondtam azt, ami elmondható. A többi egyéni elképzelés, és mint ilyen kikezdhetetelen.

  39. 39:

    a ‘szellem’ szónak a magyarban (mint a németben is: geist) két jelentése van. az egyik a test nélküli entitás, amit idéztél. a másik egy entitás gondolatvilágban megjelenő lenyomata.
    egy lélek egy testben (szintén egy entitás) speciális módon reagál környezetére, annak fügvényében, ami egyben a ‘szellemisége’. úgymond egy interakció az entitás, és környezete között, ami a gondolatok szférájában jelenik meg.

    az, hogy valaki valamilyen ‘szellemiségű’ erre utal, és nem arra, hogy ő esetleg egy test nélküli entitás. a kommunizmus, fasizmus ‘szelleme’ pl. semmiképpen sem egy ilyen entitás, hanem egy gondolat-lenyomat.

    az angolban már jobb a megkülönböztetés: amit idéztél, az a ‘ghost’, amit leírtam, az a ‘spirit’, ami ugye a magyar ‘spirituális’ szóban is megjelenik. spirit – spiritusz – párlat, a gyümölcs ‘testiségétől’ elvonatkoztatott, de abból eredő kivonat. az, hogy az angol ‘spirit’ szónak is van egy ilyen dupla jelentése, nehezíti egy kicsit a példát, de nem teszi megérthetetlenné.

  40. 42:
    Ha már angol nyelvleckéknél tartunk, akkor kiegészítenélek. Hamarjában a következők jutnak eszembe az angol SPIRIT szó magyar értelmezései közül:
    alkohol
    spiritusz
    kisértet
    szellem
    lélek (I’ll be with you in spirit = lelkiekben veled leszek)
    tündér (good spirit)
    kedély (I’m in a good spirit = jó a hangulatom)
    bátorság (keep up the spirit)
    lelkesedés
    lelkierő
    Valahogy Így!

  41. 43:

    you see spirit is everything. it is all about spirit. spirit is where life is, spirit is where life is not. spirit is in-between and outside of everything. spirit is the london dry gin i am drinking now and in good spirit are the cheers i am sending you while doing it. 🙂

  42. 44: So, you get drunk in a good spirit? 😉

  43. 35. melike00 Az optimizmusos tervem inkább ez:
    „100 éves menyasszony
    Százévesnek lenni önmagában is jelentős mérföldkő azok életében, akik megérik ezt a magas kort, de egy amerikai hölgy még emlékezetesebbé akarta tenni ezt a napot. Dana Jackson férjhez ment.
    A Nyugat Kentuckyban levő Bowling Green idősek otthonának lakója elhatározta, hogy 100. születésnapja alkalmából összeköti életét nála 13 évvel fiatalabb kedvesével, Bill Strauss-szal. A hölgy korábban már háromszor is volt házas, de a mostani esküvője az első, amelyen igazi menyasszonyi ruhát hord, és rendes jegygyűrűt is húztak az ujjára. A pár barátai gondoskodtak a helyi étteremben az esküvői buliról és a nászajándékokról.
    „Nehezen megy el az ember egy szépasszony mellett”, mondta az újdonsült férj. Majd hozzátette „Nem gondoltam, hogy újra megnősülök, de találtam valakit, aki olyan szép és kedves, amilyennek az ember csak képzeli a társát. Jól bánik velem, ahogy egy emberi lénnyel mindig is kéne bánni. Nem könnyű ilyen lányt találni.”
    37. Observer Mindig csak a szex? Ol-dal-bor-da!!!!

  44. 46 Miértke, rákerestem az esküvőre,megnéztem a képeket. Dana tényleg szép, ahogy a vőlegénye mondja, mert sugárzik róla a derű, a nyitottság,elfogadás, meg az a jóadag extrovetáltság amiről a posztban is szó van 🙂

  45. 46 & 47:

    Irigylem, hogy erre is van időtök. 🙄

  46. 31:
    „Attól hogy valaki “vallásos” ráadásul katolikus, nem feltétlenül ad az Ószövetségnek elsőbbséget az Újszövetséggel szemben…”

    Jézus tudtommal az Újszövetségben ígérgette a geddont.

    „Én nem svájci házban gondolkodtam, hanem ha “kirándulni” mész, jó ha beteszed a térképet, hátha eltévedsz, akkor is, ha úgy érzed hogy ismered a terepet…”

    Egy katonaságot megjárt ismerősöm (én szerencsére megúsztam) egyik tisztjétől származik az alábbi bölcsesség:
    „Ha a térkép és a terep domborzati viszonyai eltérnek egymástól, akkor a terep szerint kell haladni.”
    Nekem úgy tűnik egyesek Középfölde térképével a kezükben próbálnak navigálni, és inkább a térképükhöz ragaszkodnak, mint a tapasztalható terephez.

    „Hogy a geddon mennyire van messze, arról inkább Tiborbával, meg Arma Gedeonnal tárgyalj… Ők ebben a specialisták, RENGETEG tudományos adatal alátámasztva klimatikusan és nukleárisan valamint fegyveresen egyaránt, és úgy tűnik már azt is nehéz megjósolni, hogy atomvillanás, éhség vagy háború fog velünk végezni…”

    Mondom, mindig voltak olyanok, akik érezhetően közelinek gondolták a geddont és már látták a hamarosan bekövetkezendő eljövetelének közvetlen előjeleit.

    33:
    Úgy tűnik egy kommenttel elcsúsztál, mert a hármas felosztásos cuccot nem én írtam… Akkor a pirospont az enyém? Juhéjj! 🙂

    „“Valaki” kigondolta a “kezdeti feltételeket, fizikai törvényeket” mégpedig oly prcízen, hogy az egész lét és annak fejlődése-alakulása megy magától, mindenféle beavatkozás nélkül.”

    Még a végén kiderül, hogy nem is ateista vagy, hanem deista?

    36:
    „szellem –> agy
    lélek –> szív”

    A szívátültetésen átesett, vagy műszívvel élő emberek érzelmei teljesen kontinuusak a műtétjük előtti érzelmeivel. A szívnek az érzelmekhez valójában semmi köze, még ha köznyelvben ez a téves elmélet honosodott is meg. Valójában az érzelmek is agyi funkciók, amiket ráadásul jelentős mértékben lehet befolyásolni különféle vegyi anyagokkal. Pl Isten jelenlétének érzetét okozhatják egyes toxinok, például a párduc galóca, vagy a gyilkos galóca mérgének alacsony koncentrációja. Vagy a szexuális vágy érzelmét is simán lehet befolyásolni feromonokkal, vagy bizonyos ételekkel.

    „A szellem nem örök, mert sokkal inkább kapcsolódik a testhez, míg a lélek igen.”

    Van bármiféle bizonyítékod az állításod bármely részére? A mennyben szerinted nem fogjuk tudni elvégezni a 2+2 összeadását (vagy egy függvény deriválást), mert az szellemi folyamat, tanult agyi funkció?

    „az egyén (és az ebből összeálló “massza” ) szabadsága egyre inkább szűkül, egyre kevésbé tényező a globális pályán, és egyre nehezebbé teszik még a lehetőségét, hogy leválj a neki nem tetsző rendszerről..”

    Ma egyszerűen nagyságrendekkel több ember van, mint akár pár évszázaddal korábban, ezért nekünk is ehhez az új helyzethez kell alkalmazkodni. Leválhatsz a rendszerről, ha elköltözöl olyan helyre, amit még nem népesített be a társadalom, de ha olyan helyen élsz, ahol interakcióban vagy a többi emberrel, akkor nyilván kölcsönösen vannak elvárásaitok egymás iránt.

  47. 49:

    Ácsi, Én nem tagadom (nem is állítom) egy szuprím valami létezhetőségét. Eszevszetten tiltakozom viszont a „történelmi egyházak” hülyeségeivel szemeben. Nevezetesen a Biblia és hasonló szent könyvek tanításával kapcsolatban. Ateista vagyok, ha a bibliai istenről van szó. Agnosztikus vagyok, ha emberi értelemben „teremtő” a téma.

  48. 49: A katona ismerős amiatt mondhatta ezt, mert épp őmiattuk van torzítva egy csomó térkép. Van, hogy a térkép alapján csak pár száz méter lenne két turistaút között, míg ha le akarnád vágni, kilométereket kéne megtenned, mert egy katonai területet lefelejtettek a térképről. Ilyenkor kicsittirzítanak, hogy ne legyen feltűnő. Például mintha nagyítólencsét tennénk egyes részek fölé, kitakarva más részeket. Állítólag a szovjet időkben minden Moszkva térképen máshogy kanyargott a folyó, hogy megnehezítsék az ellen tájékozódását.

    A szív-agy (agyelszívás, bocs) témába szerintem felesleges volt belekötni, tömören fogalmazott Curix. Nyilván nem kötik a szívhez, mint szervhez az érzelmeket túl sokan. Felesleges lenne nyelvújítani minden tudományos felismerés után, ami fogalmazási hibákat vet fel.

    Nekem nincs véleményem a lélek témával kapcsolatban, csak szeretem az eszmecserét. A szellem inkább az észhez, a világi gondolatokhoz köthető, míg a lélek az érzelmekhez, spirituális élményekhez. Talán ezért vélik a lelket függetlenebbnek a testtől. A szellem az adott test tartozéka, mert más korszakban, más helyszínen, más körülmények között már nem olyan jól használható. Míg az érzelmi rész akár örök is lehet. Ha lélekvándorlás témát is belevesszük, akár a több testen átívelő fejlődést is értelmezhetünk. Ha van is lélekvándorlás, szellemvándorlás aligha, mert nem emlékszünk régebbi életekre (bár van, aki állítólag igen), tehát sok értelme nem lenne.

    Indiában előfordul, hogy a rabokat hazaengedik családi ünnepekre, mert úgyis visszamennek a börtönbe (ha hinduk, buddhisták). Nem akarnak a következő életükben még jobban bűnhődni. 🙂

    Mindig sokan várták a geddont valóban. Remélem, most is rémhír, csak nem úgy tűnik nekem. Nyugtass már meg légyszi hitelesen, hogy Fukushima nem jelent közvetlen életveszélyt mindnyájunknak.

  49. 51:
    Megnyugtatlak, szerintem nem fog arányaiban több ember meghalni, mint a középkori pestisjárványokban. 🙂

  50. Curix írta:
    Istent valamiért sok ember úgy képzeli el, hogy egy vén apó ott ücsörög a felhők (most már chemtrailek 🙂 ) tetején, és figyeli mind a 7 milliárd embert.

    Badarság.

    Alapvetőleg talán ott kezdődik a dolog, hogy istent magunktól elkülönülve látjuk. mintegy hatalmas figyelő, ítélkező erőt.
    holott a bibliában is benne van, hogy saját maga képére teremtette az embert. Tehát az Isten a mindenség, ezáltal mi is.
    Azáltal, hogy itt ülök(létezem)számomra elegendő tudományos bizonyíték Isten létére.

    Tibor bá a tudományra csak egy dolgot mondok:

    Így vagy úgy, de az fog végezni a világgal!

    Nem lehet, és nem is kell mindent tudományosan megközelíteni, így az istenhitet sem. Én legalább is erre nem vállalkozok.

    „Tiborbá írta:”
    40:
    Nem hiszem. Én elmondtam azt, ami elmondható. A többi egyéni elképzelés, és mint ilyen kikezdhetetelen.

    Számomra a tudományok önmagukban hasznos dolgoknak tűnnek.
    A baj(ha ez egyáltalán baj lenne) inkább Tiborbá által is megfogalmazott dolgok. Vagyis az emberi (egyéni) látásmód
    kérdése. Amivel csakis vitatkozni lehet. A vita pedig abból ered, hogy „igazam kell, hogy legyen” egó általi torzított látásmódja felülírja a valós tudatunk szavát. Ímigyen is védjük véleményünket. Mely véleményünket személyiségünk fontos részének vélünk. Teljesen azonosnak önmagunkkal.
    Holott még csak köszönő viszonyban sincsenek.
    tehát mikor késhegyre menő viták fakadnak az igazunk védelméből akkor nem is a véleményünket védjük, hanem az un.személyiségünket.
    Amíg alap dolgokat nem ismerünk fel, vagyis hogy kik is vagyunk valójában, addig nem sok remény van arra, hogy ne azonosoljunk a gondolatainkkal. hiszen az elménk határozza meg az elképzeléseinket mindenről, még hamis énképünket is ez adja(na ez az egó és nem az egoista ember hétköznapi kifejezése).
    Amit persze védeni kell akár véleményünk védelmével is. Minnél erősebb egy-egy ember egója annál erősebben védi legkisebb igazát is. Ezáltal még jobban elfedve igaz természetét.

    A vallások ezért egyben iránymutatók és akadályok is lehetnek.
    Iránymuatatóak Jézus igaz szavai és zsákutca az amit az emberek belemagyaráznak( pl. biblia egyes értelmezései és egyes nem mélyen felébredt emberek, mondhatnám világi hozzáirkálásai).
    Az összes vallás ugyanazt mondja, de csak azok számára akik nem alkotnak belőle teóriát, elképzelést.Mely mihelyt elképzeléssé válik, rögtön tévessé is lesz egyúttal.

    Az összes nagy tanító (Jézus, Buddha, Mohamed, Eckhart Tolle, Osho stb.) mind ugyanazt mondják, vagyis, hogy ismerd fel az egót. De persze aki azt szeretné hinni, hogy Jézus isten egyszülött fia Szűz Máriától, hát oké. Lehet hogy ez is egy-mostmár kollektív és történelmi elképzelés?

    Szerintem Jézus egy mélyen megvilágosodott ember volt aki megpróbálta átadni azt az isteni látásmódot amit mi elfelejtettünk. Szavai igaz alapokat érintettek, de a humbugot mi tettük hozzá.

    Egyébként én is Isten fia vagyok, meg te is akkor. Jézus még azt is mondta, hogy amire ő képes arra én is képes vagyok. Ő nem helyezte magát az emberek fölé. Sőt sok esetben egyenlőségjelet tett maga és az emberek közé. Persze abban az esetben ha szavait helyesen értelmezik. Már pedig ezeket a dolgokat szavakba önteni igen nehéz, sőt igen könnyen félreértelmezhető.
    Egyrészt a szavak korlátolt volta miatt, másrészről -a már említett- szavakat értelmező és torzító egós elme miatt.

    A tudományok ( mint akár a teológiai tudományok is) ember alkotta mivolta. Az emberi elme és egó átal teremtett hamis mívolta.
    A bibliában lévő alapigazságokat és minden vallásban

  51. Dawid R. Hawkins

    Ő eléggé tudományosan állt a kérdéshez, valamilyen skálát is felállított. Érdemes meghallgatni.

  52. 53:
    Tudod Balázs, az a helyzet, hogy asmikor egy értelmes ember rádöbben, hogy a belé nevelt vallásos hit valahogy nem passzol sok mindennel, akkor elkezd okoskodni, feladja azt, amit nagyon muszály (Szűz Mária) csakhogy valahogy igazolni tudja maga felé a hitét. Tény: A Biblia nem istentől való. Innentől kezdve minden csak okoskodás. Fájdalmas, de be kell látni, hogy a belénk nevelt hit csak tündér mese.
    Különben karácsonykor én is eléneklem a mennyből az angyalt, és örülnék, ha úgy hinnék benne, mint 10 éves koromban.

  53. 55.
    Így van. Én 10 éves koromban néztem, hogy ezek mit hülyéskednek a templomban? Lévén, hogy nem voltunk vallásosak.
    Nekem később 30 évesen kellett keresztül mennem ezen, saját jóvoltomból lettem vallásos. És mikor igazán kezdek ráébredni dolgokra akkor jövök rá, hogy hoppá mi is ez.
    Nagy kollektív téveszme melyet az igaz mag köré építettek, szerintem tudatosan. Ezért is van olyan fogalom, hogy: istenfélő.

    Isten nem ítél. Nem jutalmaz vagy büntet. Aki ezt mondja az az istentagadó:-) És tuti, hogy ezért lakolnia kell:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük