(658) Marc Chagall és az orosz Avant-Garde (olvasd el, mert a végén jön a poén)

Tibor bá’ online

 

Ha mostanában Torontóban járnál ne felejts el beugrani a az Ontáriói Art Galériába (AGO), megéri 😀 . Ugyanis 2012 január 15-ig végignézheted Chagall (1887-1985 = ez 98 év, érdemes festeni!) azon képeit, amiket áthoztak a Párizsi Pompidou Központból és kiegészítették néhány orosz (szovjet?) alkotással. A kiállítás fókuszpontja az I. világháború és az orosz forradalom körüli idő. Ugyanis ebben az időbe Európában és Oroszországban radikális változások léptek fel a művészetekben és a kultúrában, aminek jelentős része egy radikálisan újfajta társadalom kiépítéséért küzdő kommunista mozgalom. – – – Na igen, itt jobbra ez ő. 

Chagall a mai Fehéroroszországban található, főleg zsidók által lakott Vitebskben született a cári Oroszországban, ahol nem volt könnyű zsidónak lenni, mert az intellektuális és művészeti igények kielégítése előttük zárva volt. Szerencsére Chagall édesanyja hatalmas erőfeszítéssel egyengette fia törekvéseit. Némi helyi tanulmány után a fiatal festő Párizsba kötött ki a francia impresszionisták vonzatára.

A francia festőiskola felszippantása után Chagall visszatért Oroszországba az I. világháború kitörésekor és 9 teljes éven keresztül nem is távozott. A nagy Októberi Szocialista Forradalom által inspirálva, Chagall munkáiból kisüt a felfokozott indulat. A festő hasonló gondolkodású orosz művészekkel került kapcsolatba, akiknek munkái közül néhány megtalálható az ajánlott AGO kiállításon. Ezek közül nekem különösen megtetszett a lépcsősor, ami erősen emlékeztetett a szocialista realizmus magyar időszakra, amikor én magam is „művészfotózgattam”.  Munkaközben a vájár vagy a martinász már-már giccs számban ment.

Chagallhoz visszatérve, a szakemberek szerint festményeire jellemző volt az álomszerűség, ahol nem létezik gravitáció, az állatok mind emberek, némileg visszatükrözve a vitebski népi kultúrát. Képes volt feldolgozni személyes témákat, hogy univerzális igazságokat kommunikáljon alkotásával a nézői felé. Az 1914-ben festett „Újságárus” képén látható egy ember, aki híreket hoz az éppen kitörő, máris népszerűtlen háborúból, de mindez leolvasható az újságárus arcáról is. (lásd alant)

Az 1917-ben festett „Kettős portré borospohárral” festményen Shagall maga lebeg a levegőben mennyasszonya felett. A hivatalos interpretáció szerint a tehetséges, szerelmes festő reményteljes optimizmussal tekint az új forradalmi időkre. Személy szerint nekem nincs ekkora fantáziám, meg nem tudom érteni, miért lovagol az ara vállain, ha csak ez nem egy egyéni perverzitás. 😀 . De hogy élvezhessétek ti is a mennyasszony tiprást, íme:

A sikeres orosz forradalom után a felszabadított zsidókra soha nem tapasztalt szabadság köszöntött, amit kihasználva részt vehettek a politikai és a kulturális életben. Így esett, hogy Anatoly Lunacharsky a felvilágosodási népbiztos Chagallt kinevezte Vitebsk művészeti népbiztosává, ami lehetőséget adott neki, hogy létrehozza a Népi Művészeti Kollégiumot. De aztán felment Moszkvába, ahol megbízták ruha és díszlettervezéssel az Állami Zsidószínházban. Ezekből a díszletekből néhányat bemutatnak az AGO kiállításon. (írtam már, hogy nézd meg!). Aztán 1922-ben Chagall háta mögött hagyta a Szovjetuniót a régi mentor Lunacharsky segítségével, aki szerzett neki egy útlevelet. Nem csoda, ahogy én ismertem a szovjet rendszert, nem tűrt meg „dekadens” művészetet, a szocialista realizmus volt a menő. Ez az, amit nyugodtan nevezhetnénk anti-Chagallizmusnak is. Chagall első útja Berlinbe vezetett, majd Párizsba, ahol megéri a német megszállást. Ekkor átment az USA-ba, ahonnan 1948-ban tért vissza a kontinensre. – – – berakok még két Chagall festményt, hogy meg lehessen csodálni.

. Akkor most azzal folytatom, hogy természetesen nem vagyok művészettörténész, sőt „művészet-buzi” se vagyok. Ezért a negatív tulajdonságomért néhány nőtől már megkaptam a magamét. Nem vagyok általános művelt. Ez van. Ennek ellenére – sőt már csak azért is – van véleményem. Csodálom a klasszikus mestereket, akik néhány száz évvel ezelőtt, jóval a fényképezés feltalálása előtt, csodálatosan élethű portrékat festettek. Gyakorlatilag egyenértékűek voltak egy színes fotóval. Ezt valóban művészetnek nevezném – ha engem kérdeznének. Kell hozzá tehetség, és türelem. Aztán a XIX. század vége felé világszerte kezdett egyre több festő lenni. Az én objektívhez szokott szemem azonban észrevette azt, hogy ezeknél a műveknél kezdtek megjelenni az „amatőr” jelek. A XX. század viszont kezdett förtelmekkel berobbanni. Na, ide sorolom Chagall-t is. Mi az, hogy legyőzte a gravitációt és  gyerekes ügyetlenséggel összemázol két alakot egymás fölé festve. Tessék ezt megmagyarázni, mint egy Jancsó filmet. A híres magyar rendező összehajigált néhány abszurd jelenetet, amiben természetesen meztelen nőknek mindig kellett lenni, aztán a kedves mozilátogató találja ki, hogy ez minek a szimbolikája. Szakzsargonnal, mit akar vele kifejezni? Semmit! Röhög a markában, miközben egyetemista lányok a szűk, de jó füstös presszók félhomályában egymásnak magyarázzák a mester áttételes gondolatait. Röhögnöm kell. De ezt a festők kezdték el. Picasso? Esküszöm én különbeket festenék, pedig ecset még nem volt a kezemben, és beáll ebbe a sorba Chagall is. A sok barom pénzes pasi, akik úgy tesznek, mintha értenének hozzá, alaposan felveri a képek árát.

Egyetlen kivételről tudok, Salvador Dali, aki kénytelen volt követni a sarlatánokat, de a régi mesterek technikájával. Nézzétek meg ezt a lefolyó órát.

Ha egy óra megfolyna, akkor pont így nézne ki. Még modellje se volt hozzá, fejből festette precíz finomsággal. Megmutatta, ha szükség lenne rá, könnyen a klasszikusok nyomába tudna lépni, de a XX. század szelleme, a pénzes ember hülye divatja más kívánt, hát megadta nekik. 

 

56 gondolat erről: „(658) Marc Chagall és az orosz Avant-Garde (olvasd el, mert a végén jön a poén)

  1. Hú, most megnyugodtam. Azt hittem velem van baj, amikor impresszionisták műveit nézegettem és nem értettem, hogy miért nevezik művészetnek az ilyesmit. Persze voltak meztelen nők is a képeken s bár torz volt az alakjuk, de legalább volt fanszőrzetük, ezt értekeltem.

  2. Egész véletletnül a közelmúltban alkalmam volt megnézni a kiállítást, és többé kevésbé egyet is értek a poszt tartalmával.
    Igaz, a politika mellett a művészet az, amelyik a parttalan viták forrása lehet, és én is kiváncsian várom a többiek véleményét.

    Valóban… A gettóból kiszabadult zsidók gyerekes csodálkozással vették szemügyre a körülöttük kialakult világot, és ez tükröződött „művészetükben”. A Talmud zárt világából a nyüzsgő szines forgatagba kerülés pszihésen is problematikus volt, azt hiszem ez is világos. (Ez volt az az időszak amelyik útjára indította a pszichoanalízist, ami eredetileg pontosan ezt a feszültséget vizsgálta.)
    Ebben a korban alakult ki egyfajta esztétikai monopólium is, amelyik jelentőségéhez képest túlértékelte ezt a fajta művészetet, aminek egészen a mai napig érezzük a hatását a filmekben és a zenében is.

    Dalihoz talán annyit, hogy kivételes technikai tudása mellett én nem látok komoly tartalmi üzenetet. A banális és meghökkentő közötti témaválaszásai mögött általában a saját problémái húzódnak meg, amit a „szakértők” a festő impotenciájával magyaráznak.

    Vasarely aki technikailag hasonló szinten állt, legalább felismerte és beismerte, hogy igazából nincs mondanivalója, és elment az opartba, csupán a szemmel játszani.

    De az is tagadhatalan, hogy az „igazság keresése” során a legtöbb művészet nem tudja elkerülni az absztrakciót, mint ahogy a tudomány sem a matematikát. Ez ugyanúgy problémát jelenthet a „modern” művészet értékelésében, mint ahogy a szélesebb tömegek számára a tudomány csúcsai is a ködös homályba vesznek.

  3. Véleményem szerint minden kor művészeti alkotása az adott kor hangulatának hű tükre.

  4. de hol a poén?
    ennek a bejegyzésnek se füle, se farka, se értelme …

  5. Picasso-hoz annyit fűznék hozzá, hogy a párom unszolására megnéztem Spanyolban egy kiállítását. Szóval mondjuk úgy hogy ő még tudott volna festeni … ha akar. Pl. Az apja haláláról festett képe a klasszikusokat idézi … de mennyivel könnyebb 1 óra alatt összecsapott valamiért ugyanannyit elkérni ? 🙂 Vagy egyszerűen üres vásznakat aláírni és eladni ? 🙂
    Egyik kedvencem közülük…
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazimir_Szeverinovics_Malevics

  6. Hát igen. Ezekkel én is így vagyok.
    Akkor néztem nagyokat, amikor a „művész” magyarázta a riporternek a művét: Vörös alapon két párhuzamos kék vonal!
    Aszongya’ Ez pedig Jézus a kereszten! Én meg félrenyeltem otthon a tévé előtt! Vooooov, asztamindenit. Bakker festőnek kellet volna mennem, mert megveszi ezt is a burzsuj paraszt!
    De lehet hogy csak az én csökevényes agyam nem fogja fel a magas művészetet! 🙂
    Én az ilyen képekért öt forintot nem adnék! Ezek nem képek a számomra hanem GYÚJTÓS!
    Egyet értek Tibor bá’ val, szerintem ezek az emberek egyáltalán nem tudnak festeni. És így a modern kortárs művészet mögé bújva tudják eladni magukat és a képeiket.
    Ezek egy klasszikus portrét nem tudnának elkészíteni.
    De készülnek most is szép, finom kidolgozású képek. De azok
    a festők nincsenek úgy felkapva mint ezek a vászon pocsékolók.

  7. Nem lehet vitatkozni ezen a témán,Tiborbá-nak teljesen igaza van.:)

  8. 6. „Akkor néztem nagyokat, amikor a “művész” magyarázta a riporternek a művét: Vörös alapon két párhuzamos kék vonal!” Sok kókler van ezen a területen, de Chagall azért más. Persze ízlések és pofonok.
    2. Chagall animisztikus képei valóban belső látomásokat, és az álomvilág felszínre hozását célozták.Ahogy a 19.sz. végén egy tudatosabb nemzedék kezdett felnőni, elkezdte a kollektív tudatalatti szimbolizmusát feltárni, melybe persze beletartozott a Freud átltal elinditott pszichoanalízis is. 🙂
    Érdekes Chagallnak a kereszteket, tórákat, égő gyertyákat, szamárfejeket ábrázoló képei, melyek mutatják, hogy lelkivilága mennyire kötődött a gyökereihez, mely a tudattalan képi folyamatok beáramlását lehetővé tette nála. .A színű, zöld, sárga, kék, fehér, arany stb. keresztek különféle ábrázolásai, persze sokszor összekötve a zsidók v.háborús szenvedéseivel, pogromokkal, egy belső rendeződő, fejlődő folyamatot mutatnak be, kezdve az 1912-ben festett megfeszített, kidolgozatlan gyermek Jézussal, majd több, egyre jobban kidolgozott kép majd 1947-ben egy festő életének sötét időszaka utáni képe a feltámadt, lebegő , s bal kezével egy életfolyót érintő Krisztussal. A pszichológia sokat foglalkozik az emberi belső gyógyító ábrázolásával képekben kifejezve. Carl Gustav Jung Mandala c. könyve nagyon behatóan foglalkozik ezzel a témával. A tibeti buddhizmus azt mondja, hogy ha a vallást fantáziának látjuk, fantáziálás lesz nekünk. Ám ha a természetes világot élőnek tekintjük, teli szellemi és elemi lényekkel, akkor a természetes világ beszélni kezd hozzánk.
    (Persze mindenféle vakhitet és dogmatikát félretéve 🙂 )

  9. Azt hiszem, viszonylag nagy az egyetértés…

    El lehetne vinni a témát abba az irányba, hogy kik és miért manipulálják a művészetet, és nem-e lehet esetge-e, hogy ugyanazok a tendenciák valósulnak meg ott is mint pölö a politikában és a médiában.

    És akkor megint témánál vagyunk.

  10. 9:
    Azt elhiszem. Ott lubickolsz csak igazán. 😀

  11. Két orosz alternatív művész beszélget berúgva Párizs egyik előkelő presszójában.
    – Te, Igor, szerinted mi lenne, ha beleszarnék a zongorába ?
    – Á, hagyd, úgysem értenék…

  12. Két újgazdag műgyűjtő beszélget:
    – Szép képeid vannak – mondja az egyik – de tudod… Sok a Rubens, Chagall, Oppenheim… esetleg lesznek, akik félremagyarázzák.
    – Értem, igazad van – mondja a másik – Holnap megyek és veszek néhány Goyat.

  13. 11 Köszi már elfelejtettem ,régi kedves viccem volt 🙂

    Tibor Bá ! Tök igazad van Jancsót illetően ! Én sem láttam soha egyetlen filmjének sem értelnét . Szerintem hatalmas blöff az életmüve.

    Viszont Tarkovszkij nagy kedvencem . Ajánlom mindenkinek aki szeret agyalni az élet végső kérdésein . Plusz gyönyörüen vannak fényképezve a filmjei .

  14. 9 Ugyan azok (ki ne mond kik 🙂 ) dirigálnak a politikában a médiában és a müvészetben és persze a pénzvilágban .
    Mit csináljanak na,kapálni nem szeretnek és a bányászat sem vonzza őket .
    Valamiből nekik is (jól) kell élniük .

  15. 10. Tiborbá

    „Azt elhiszem. Ott lubickolsz csak igazán. 😀 ”

    Miért?
    Végül is mire számítottál amikor egy ilyen posztot teszel ki?

    Vagy lehet hogy csak mérted az időt, hogy mennyi idő/komment kell hogy „célba érjen” a dolog?

  16. 17:
    Fenéket, vártam egy ilyen gyöngyszemre, hogy kikerekedjen: „és nem-e lehet esetge-e,” 😀

  17. 18. Tiborbá

    Na… hát akkor bizony nem volt hiába e poszt !
    Mitagadás, kihozod az emberből a legjobbat !

  18. Tibor Bá!
    A festészet nagy átalakulása az 1800-as évek második felétől
    szerintem két hatásnak köszönhető:
    1) Megjelent a fényképezés, ami a festmények dokumentáló szerepét vette át, ezután ha meg kellett örökíteni valamit (udvari rendezvény, portré, távoli egzotikus tájak, stb.) festő helyett fotóst hívtak.
    Már ez önmagában új utak keresésére késztette a kor festőit, a „művészi”, „egyéni” jellemvonásokat kellett idomborítaniuk,
    értékként reklámozniuk a képeikben hogy vevőre találjanak.

    2) A műkereskedelem fellendülése, széleskörű elterjedése. A festő és a vevő (megrendelő, mecénás) közé harmadik félként belépett a műkereskedő. Korábban a festők közvetlenül a
    megrendelőkkel tárgyaltak, a nagyok ( Rubens, Michelangelo)
    hercegekkel, pápákkal, a helyi kismestereket pedig a műtermükben kereste fel a városi polgár, ha képet akart. A kereskedő, aki festményeket, metszeteket árult létezett persze 1850 előtt is, de a tevékenysége nem volt számottevő. Az impresszionizmus, és a belőle kialakult modern stílusirányzatok az akkoriban tömegesen feltűnő képkereskedők, és az egész, a festészetre ráépülő infrastruktúra által lettek olyanná formálva, ahogy ma ismerjük.
    Mert mi volt előtte? A befogadói réteg (szegények és főurak egyaránt) a valósághű, szépen kidolgozott, esztétikus festményeket igényelte és ismerte el. Az ilyen képek megfestése viszont hosszú időbe, hetekbe tellett, még kisebb méretek esetén is. A vevők megcsodálták a képeket, és (főleg ugye az arisztokrata réteg) hajlandóak voltak sokat fizetni érte, mert a befektetett munkát, magas mesterségbeli tudást fizették meg.
    A képkereskedők számára ez a helyzet nem jelentett nagy boltot, nekik az a jó, ha olcsón veszik és drágán adják, és ha lehet, sokat. Ezért átfogó támadást indítottak a közízlés átformálásáért, hogy a vázlatos, kidolgozatlan, absztrakt képeket teljes értékű műalkotásokként tudják eladni a sznobbá nevelt gazdagoknak, a korábbi magas áron. Olyan képeket, amilyenből a futtatott festőik a korábbi mennyiség sokszorosát is elő tudták állítani, akár napi több darabot
    is. Az üzlet az üzlet. Ennek a harcnak az első fejezete volt az impresszionisták küzdelme, amely a korai kudarcok után olyannyira sikeres lett, hogy a korábbi tájképfestők vázlatainak a szintjén kidolgozott képeiket aranyáron adták el a kereskedők, (persze zömmel a festő halála után, lásd Van Gogh). Azóta él az a kettősség, hogy a hétköznapi embereknek továbbra is a kidolgozott, realista képek tetszenek, a kortárs művészet magasköreiben viszont csak „modern”,
    magyarázásra szoruló képekkel lehet valamit elérni.

  19. Ábrahám Péter is ilyen kamuvári festő. Pofátlanul drágán 7-10 millákért árulja kultúrszenny képeit. A zsidók legfontosabb témája a vulgaritás, mert az jövedelmező.

  20. 20:
    Ennyiért én is festenék, és ki nem?

    Minden esetre számomra kellemes meglepetés a fogadtatás, mert általában le vagyok hurrogva mint műveletlen. Legjobb esetben azt kapom, hogy „szakbarbár”.

  21. Szösszenet:

    Annak idején gimiben a magyar tanárom kérte, hogy mondjam el hol éreztem a katarzist Gogol Az orr című novellája olvasása közben.
    Sajnos sehol…
    Egyesleül…

    Ellenszösszenet:

    Ugyanebben a gimiben írtam egy 4-es műalkotás elemzés dolit Rembrandt Öregkori önarckép című festményéből. A képet a mai napig nem láttam…

  22. Hát igen. A politika és a művészet…Van korszak mikor a politika eszköze, van mikor a rendszer ellenesség megtestesítője. És függ attól hogy ki mit magyaráz bele,mint épp aktuális mondanivalót. Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képén nincs mit magyarázni, de Picasso képei eszközévé válhatnak az épp aktuális hazugságoknak, hiszen semmi konkrét dolgot sem jelentenek.Épp ezért találták ki ezt a fajta absztrakt valamit.A költészettel már némileg bonyolultabb a helyzet.

  23. Két újgazdag középkorú hölgy beszélget:
    -Tudod drágám, nálunk otthon minden szobában van Picasso!
    – Úr isten! És mivel írjátok??

  24. 23 Ati: Ez nagyon ismerős. És azóta tovább silányult az iskolai oktatás a magolás és a gondolkodni tilos irányba. És csomó használható tudás meg egyszerűen hiányzik. Érettségizett emberek nem tudnak becsavarni egy csavart, vagy beverni egy szöget a falba, és visszaviszik az IKEA-s bútort, mert nem bírják összerakni a képeskönyv segítségével sem.

    21 Tibor bá’: Én vállalom a szakbarbárságot. A művészet számomra az, ami jelent számomra valamit. Ami nem érint meg, azt nem tartom annak. Mások műelemzései nem érdekelnek – nekem adjon valamit!
    Így aztán pl. Chagall sokat nem jelent nekem, de lehet 1-2 képe ami esetleg jó. Dalí általában tetszik, különösen ezek az órás képei.

    Sommelier sem leszek, pedig szeretem a jó borokat. De belemagyarázni valami más ízt az nem az én világom. Csak élvezni akarom.

  25. Hogy ne maradjatok Hamvas nélkül de maradjunk a témánál :

    „Van mővészet, amely geometrikus és értelmes, csaknem
    pythagoreus és klasszikus, de mindenképpen valamely rend ihletéből él, és ehhez képest az arányt és a bizonyosságot és a tudást sugározza. Ezt a müvészetet orfikusnak lehet hívni, nem azért, mert Orpheus találta ki, hanem, mert Európában legmagasabb foka az orpheusi görög klasszika. Orfikus végül az egyiptomi mővészet is, a tibeti, sok tekintetben a kínai, a tolték, a gótika, a reneszánsz. Az orfikus mővészet megfékezı mővészet. Nagy példája a keleti yantra.
    Az erőket, amelyekhez nyúl, rendezi. Ezért minden orfika nagy célja a harmónia. S ezért értelmes, geometrikus és arányos és ezért él a rend ihletéből és ezért legmagasabb foka a görög klasszika.
    Minden müvészetben a rendező és a fegyelmező és a megfékező mozzanat mellett ott van és megvan az idéző mozzanat. Ez a mágikus müvészet, amely időnként kitör s amely az orfikát Európában csaknem teljesen lerohanta. A mágikus müvészet nem fékez meg, hanem
    éppen idéz. Nem értelmes, hanem imaginatív. Nem a harmóniában él, hanem a mámorban. Nem a bizonyosságot keresi, hanem az enthuziazmust. Az erőket, amelyekhez nyúl,felszabadítja.

    …..
    A modern mővészet mintha semmi egyéb nem lenne, mint egy féreg létrehívása és apotheózisa. Idézi az örvényt, amelynek, úgy látszik, legmélyebb fenekéről a legfélelmetesebb erőket kelti fel.”

  26. Ha már volt szó Picasso-ról és a filmről is : nézzétek meg ha még nem láttátok (és szeretitek az abszurd humort ) a Picasso kalandjai c, filmet . Hát mit mondjak nem az ájúlt tisztelet jellemzi a „nagy müvész” elött 🙂

  27. 29:
    Én is vállaltam, mert nem érdekelt a vélemény. Az „általános műveltséget” azok találták ki, akik egy opera előadás végigülésén kivül semmi másra nem képesek.

    30:
    Te rosszabb vagy, mint a pestis. Mindenkit meg akarsz fertőzni ezzel a H.B.-vel. Get fucked by him. 😀

    32:
    Ez neked OFF? Ez sima promóció. Get fucked you too. 😀

  28. Korai autosztereogramok:
    Ha megfelelően koncentrálsz, belépsz a festő személyes terébe, és átmész a falon.

  29. 35:
    Ezen nem kell csodálkozni. Pusztán arról van szó, hogy Mozes 6. parancsolatát a válsztott nép sose vette komolyan, míg az újszövetséget követők, a cölibátus kitalálói, a pokolra kerülnek amennyiben megszegik azt. 😀
    A hinduk is „disznolkodnak” annyit mint a zsidók, mégse rója fel nekik senki.

  30. 35: Tipikus kultúrmocsok. De ugyanilyen közönséges a kohn-irodalom is, az ócska ponyva regényekben volt az üzlet. Dosztojevszkij piszokul utálta őket ezért.

  31. 24: Köszi a linket, de most már azért se nézem meg. 🙂

  32. Aki tud festeni, az festő. Aki a képeit el is tudja adni, az művész. Szerintem is a mai „festőművészek” között található a legtöbb szélhámos. És akkor mit szóljak az ún. kritikusokról, akik az egekig magasztalják őket? Mert valaki nem normális: vagy ők, vagy mi. Én nem szeretem, ha hülyének néznek.

  33. 35. végéről lemaradt: 🙂
    Nem szeretem ezeket a hókuszpókuszokat.
    Meg falnak menni se. 🙁

  34. Abszolút egyet tudok érteni a poszttal. De sok újat nem mondott. Ezek nyilvánvaló dolgok (legalábbis nekem)… Íme az ember, íme az emberiség… Nem tudsz mit csinálni, vagy megszoksz, vagy megszöksz.
    A művészet jelentős részt mindig is az elit átverések egyike volt a sok közül (politika, vallások, oktatás stb mellett), nem véletlen, hogy a művészet a középkorban egyházi privilégium volt. (A nagy, mindent bekebelező emberiségellenes maffia szárnya alá vonta, ami adekváte hozzá tartozik ugyebár…)
    Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs igazi művészet, csak ritka. Én is így gondolom. Nem tudom Chagall vagy Picasso „igazi” vagy nem igaz. Azért ahhoz tényleg igazán érteni kell, hogy ezt objektíve el tudjuk dönteni. Csak éppen honnan vegyem a biztos tudást? A szintén manipulált, sznob, képmutató – szintén elit által kontrollált – álszent, hamis, hazug oktatásból…? Ugyan… Azt mondom, csakis kizárólag egy igazi, bölcs, igaz művész mentor mellett tanítványként, hosszú éveken át figyelve őt, tanulva tőle, lehet erről valós helyes ismeretekre szert tenni… (node olyan meg nincs minden bokorban)
    Bár kérdés, hogy egy abszolút szubjektív diszciplínánál (ahol ugyebár az ízlés a döntő) lehetséges-e objektív aspektusba helyezkedni…? Node ez már egy másik messze mutató kérdés.

    Hogy is lesz valakiből sikeres nagy művész? Hát kérem szépen jó szponzora kell legyen, kell hogy felfedezzék. És ennyi. A tehetség és ami ennél is fontosabb, a valós mondanivaló, teljesen mellékes…
    Nézzük csak Van Gogh-ot, egész életében nélkülözött és nyomorban halt meg, most egy festménye dollármilliókba-százmilliókba kerül…
    Manapság ha van egy jó pénzes sznob/csaló (mi is a különbség?) – és itt a a szélhámosság ugye tudjuk, nem büntetőjogi, hanem morális, hiszen büntetőjogilag amit csinál persze legális. Akkor AKÁRMIT festesz, pacsmagolsz, fekáliát is fröcskölhetsz a vászonra, jön ez a kedves mecénás és kiállítást csinál neked, befuttat… Ott eladod egy-két fertelmes képed, mert a partin pezsgőzgetve a szponzorod bekábít néhány sznob, földhülye milliomost. S már be is vannak árazva a „műalkotásaid”. A következő kiállításod már mint ismert, szakmai körökben nagyra becsült, sikeres művész állíthatod ki a borzalmaid.

    De most ezen olyan nagyon miért kell kiborulni? Csak a szokásos, bármerre nézünk… Az egész világrend lényege van ebben is benne. Analóg vele. Amint fent úgy lent. Az emberiség SOHA egy pillanatra sem élt még elitizmus nélkül. Amióta urbanizálódtunk, kizárólag a hazugságra, csalásra, szemfényvesztésre épülő elitizmusban, annak különféle átöltöztetett formáiban éltünk csakis. Az emberiséget kb 10 000 éve töretlenül szélhámosok csalók vezetik és uralják, a mai napig és most is. Mindent átszőnek mint az áttétes rák, a hamis, hazug, téves elvek. Bármely korban, bármely helyen, bármely eszmei társadalmi fundamentumban kimutatom egészben vagy részben a csalást.
    Csak ennek a modellnek felel meg tökéletesen megfelel a művészet világa is. Mi mást tehetne? (ha nagyon szembeúszol az árral mindig is előbb utóbb felfal egy nagyhal) Majd ha egyszer évszázadok vagy évezredek múlva – ha ki nem pusztul – az emberi civilizáció – tán végre felfejlődik oda, hogy tiszta szellemű, igaz emberek, őszinte vezetők legyenek, ne a jelen és mindenkori hazug, képmutató, tömegsanyargató és tömeggyilkos elit, akkor majd talán egyszer sokára lesz igazi művészet is. Addig viszont gyönyörködhetünk a galériákban is a szemfényvesztésben, csak úgy mint bárhol máshol, bárhová is nézünk a civilizációnkban. Ha ezt nem bírjuk, egyetlen megoldás van: vissza a vadonba, a vad, ősi és ŐSZINTE természethez!

  35. 43:
    Kedves szösszenet, amiről nekem az jut az eszembe, ha majd a társadalom „tökéletes” lesz, mit fogunk csinálni, mivel fogjuk magunkat lekötni, szórakoztatni? Nem lesz az egy kicsit unalmas?

  36. 43 Georg del Costa

    „Csak éppen honnan vegyem a biztos tudást? ”

    Jó kérdés.
    A hagyományból
    Igen régre kell visszaásni, és megnézni azokat a szálakat, amelyek legkevésbé változtak a korok és ideológiák hatására.
    Ez ad egy viszonylag stabil alapot, amihez vizonyítva a többi érték tartósságát mérni lehet. Ez művészeteknem lehet a szeretet, a szenvedés, a félelem, a természethez való viszony…

    Egy biztos, a „tudás” komoly munka eredménye.

  37. 44. azt vízionálom, hogy (persze csak ha megérjük és a fejlődésünk trendje marad, nem lesz kollapszus és vagy nagyobb visszaesés) abszolút nem lesz unalmas. Az emberi faj fókusza elfordul – ahogy ez a tendencia most is látszik már szerintem – a tudományok felé. A világegyetem a természet megismerése és kvázi zabolázása végtelen kihívás, aminek nagyon az elején tartunk még. Egy pont után maga a tudomány művelése, a kutatás-felfedezés, lehet akár a szórakozás is egyben. (de mellesleg a tudományos vívmányok a szórakozás terén is fejlődhetnek még bőven, már ma is a szórakozásunk jelentős részét ezek teszik ki, a távoli jövőben, akár saját virtuális univerzumokat alkotgatva isten-játékokat is játszhatunk kedvünkre szerintem) És vélhetőleg nem kell már bajlódnunk azokkal a társadalmi és személyes problémákkal mint most, vallások, pénz, manipulációk, betegségek, öregség, nyugdíj stb.
    Pl príma mulatság lesz utazgatás az univerzumban (akár mikro szinten is, hiszen befelé is végtelen) új naprendszerek, meglátogatása, felfedezése, sőt akár új bolygók terraformálása (akár reálisan, akár virtuálisan, szerintem évezredek múlva e különbség alig lesz észrevehető) Azt gondolom, hogy az emberiség mire eljut eme áhított fejlettségi szintre, már asztro civilizációban fog élni és ne feledjük, egy szinte végtelen, hozzánk képest abszolút végtelennek tekinthető „játszótér” vár bennünket – remélhetőleg – érintetlenül… Huhh bocsánat a terjedelmért és azért hogy elmentem a témától… 8)

  38. lol. Ez ide pont passzol. 🙂
    „Jelzés értékű, hogy a teljesen felesleges pénzek emésztőgödreként funkcionáló műkincspiac kimerülőben van, mely előszele a tőzsdére áramló pénzek kimerülésének, és tőzsdei összeomlásoknak is.
    Besült a Picasso portrék aukciója: Nem volt sikeres a legnagyobbra értékelt Picasso, Degas és Giacometti művek értékesítése a hónap eleji New York-i aukción. Egyesek szerint a gyenge keresletért a túl magas árvárakozások feleltek…”
    http://www.tozsdeforum.hu/nyilasi/
    (Második poszt.)

  39. 46. Georg del Costa

    „távoli jövőben, akár saját virtuális univerzumokat alkotgatva isten-játékokat is játszhatunk kedvünkre szerintem”

    Ajánlom figyelmedbe Stanislav Lem Kiberiáda című művét.
    Nagyon vicces SciFi paródia. A Solaris írójától megbocsátható humorral.

    Abban vannak hasonló elgondolások.

    Az én véleményem az, hogy nem minden emberi problémára van technikai megoldás.
    Ha a tudományra gondolsz, abban a technika mellett megtalálható a filozófia, és abban a vallás is… Azt hiszem ezek kiengyensúlyozott megismerésével lehetne előre jutni ebben a katyvaszban.

    Az univerzumokban való utazgatás valószínűleg érdekes lesz eleinte, de ugyanúgy nem fog megoldani alapvető problémákat, mint az autó vagy repülő feltalálása. Inkább újabb problémákat fog felhozni.
    Én azt sajnálom, hogy hamarabb jutott az ember a holdba, mint hogy le tudott volna szokni mondjuk a háborúsdról, a hazugságokról, egymás kijátszásáról… sőt… az az érzése támad az embernek, hogy ilyen drága technológiai csodák eléréséhez komoly önzésre van szükség és a tömegekkel szembeni abszolút érzéketlenségre.

  40. 46:
    Eltekintve attól, hogy tul sok Sci-fit olvastál, belegondolhatnál egy űrutazásba. Nagyon szűk helyen összezsúfolva néhány embert hónapokon, éveken át utazik-utazik-utazik. Ez – szerintem – az őrülésig unalmas.

  41. Igen, de ez a jelen illetve a közeljövő.
    Én ellenben a távoli jövőről próbáltam értekezni.

    A vallást mellesleg semmiképp sem sorolnám a tudományhoz. Legfeljebb a vallás kutatás, vallás történelem. Maga a vallás, mint olyan, köszönőviszonyban sincs a tudománnyal sőt oppozitív a viszonyuk… legalábbis jelenleg, legalábbis szerintem….

  42. Érdekel a 20. századi művészet, sok alkotó tetszik, még több nem, hülye, aki kritikátlanul mindent értékesnek talál, amit „nyomnak”. Chagall szerintem egy kalap szar. Nem tetszik, nem raknám ki a falamra. Egy olyan részproblémával foglalkozik (a gettóból kiszabaduló zsidó kavalkádot lát) ami az emberek többségének tök irreleváns. Szubkultúrát próbálnak mainstreammé kanonizálni a műv. történészek.

  43. 50 Georg Del Costa

    Azt hiszem, kevered a vallást a hittel.
    Aki valóban szeretne tudományosan kutatni, akkor is sokat tanulhat a vallásból, ha nem hívő. Ugyanis a vallásos emberek cselekedeteit, azok mozgatórugóit lehetetlen megérteni a vallás alapjainak, működésének ismerete nélkül… Ez önmagában egy tudomány és teológiának hívják. Ezen belül olyan fogalmakra mint szeretet, önfeláldozás, bűntudat, sajnálat egyszerűbb magyarázatot lehet kapni mint a modern tudományok nyújtotta nyakatekert definícióit, amelyet csak a „beavatott”, értsd: képzett szakemberek értenek.

  44. 52:
    Ezt kontrázom: „Ugyanis a vallásos emberek cselekedeteit, azok mozgatórugóit lehetetlen megérteni a vallás alapjainak, működésének ismerete nélkül…” A legjobb magyaráztot az agykutatás ad a vallás ismerete nélkül.

  45. 52
    Persze. Keverem a vallást a hittel és egyúttal nem. Ez egy afféle paradoxon. Egyfelől persze hogy keverem, hiszen a vallás alapja a hit. Nincs különbség. A vallás intézményesített, interszubjektív hit. Hit nélkül valós vallás, vallás gyakorlás nem lehet, ill csak hazugsággal lehet. Eme aspektusból bizony nincs különbség a kettő között. Hosszan lehetne persze ezen túl fejtegetni, hogy mi a különbség, van sokféle persze, egyéb aspektusokból. Eleve a hit szubjektív, a vallás nem. A vallás pedig eme szubjektív jelenségek összességét, speciális interszubjektív mivoltát igyekszik az objektivitásba erőszakolni, intézményesen, tekintélyelven. Ez már eleve nagy különbség.
    Amit írsz, magam is említettem, a vallás kutatás, vallás történet az lehet tudományos szub-diszciplína, így kvázi tudomány(os), azonban a teológia nem tudomány. Ugyanis teológia azaz isten-ológia, istennel foglalkozó tudomány nonszensz, mivel tudomány csak bizonyított objektív fundamentummal bírhat, és az isten fogalom sem nem bizonyított sem nem objektív. A teológia egy a tudományok közé erőszakolt pszeudo diszciplína, semmi több… A vallás történet, a történelem alá tartozik. A vallás stilisztika, a művészettörténet alá. A vallások megközelítései mint misztikus episztemológiai és ontológia aspektusok, pedig a filozófia alá, a különféle kulturák vallási hagyományait sorolhatjuk az antropológia alá akár. A teljesség és tökéletesség igénye nélkül sorolom,szóval biztos lehetne még sorolni és pontosítani. A lényeg hogy maga a vallás, mint olyan, semmilyen szinten és semmilyen formában sem tudomány, úgy sem, hogy a teológiát számoljuk önálló tudománynak.
    Az pedig, hogy a teológia különféle naiv, misztikus, babona szintű elvek egyszerűbb válaszokat adnak, sajnos nem érv. A kisgyerek is egyszerűbb választ ad sok mindenre, attól még nincs igaza. (akármilyen kis aranyos is) Nem mindent vág le Occam borotvája. Ha igazad lenne, akkor agysebész helyett,a templomba járnánk imával gyógyítani, pl mikor a gyerekünknek – isten ne adja – agytumora lenne… Hiszen az egyszerűbb és nem olyan nyakatekert… Te bevállalnád? 😉

  46. tudomány csak bizonyított objektív fundamentummal bírhat

    Ezt pontosítanám:

    tudomány csak IGAZOLT objektív fundamentummal bírhat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük