(633) Étrend kiegészítő

Tibor bá’ online

Újsághírek szerint a legújabb étrend kiegészítőt úgy nevezik, hogy emberi hús. Ne lepődj meg, mert már van, aki erre készül fel. A Csendes Óceán déli szigetvilágának Nuku Hiva szigetén az egyik német turista (40 éves Stefan R.)  egy helyi vezetővel elment felfedezni a sziget belső részeit. A bérelt vezető néhány nappal később visszaérkezett a bázis állomásra és közölte a turista társával, hogy a pasit ott kellett hagyni, mert megbetegedett. Az csak természetes, hogy a turista társ, aki történetesen egy nő volt (37 éves Heike D.), a vezetővel együtt visszament a helyszínre. Ott azonban senkit nem találtak, ellenben a vezető elkezdett vele erőszakoskodni, fához kötözte, majd megpróbálta megerőszakolni. A 37 éves nőnek sikerült magát kiszabadítani és a kiindulási helyre visszatalálni, ahol jelezte a dolgot a helyi rendőrségen. A rendőrség megszervezte a kereső akciót, ami nem vezetett eredményre, a német turistát nem találták meg, ellenben találtak egy nemrég használt tábortüzet, a hamuban egészen friss emberi csontokat, fogakat és olvad fémet, ami származhatott fogtömésből. A rendőrség szerint az emberi test fel lehetett darabolva az elégetés megkísérlése előtt. Viszont találtak a néhány napos hamuban tűzben állati maradványokat is.

 Az francia államügyész szerint komoly esély van arra, hogy a maradványok  Stefan R.-hez köthetők és elindított egy DNS vizsgálatot, aminek az eredménye még nem ismert. Komoly helyi ismerettel rendelkező német szakértő szerint a gyilkosság nagy valószínűséggel rituális volt, amihez a kannibalizmus is hozzátartozik, aminek különben a polinéz szigetvilágban hagyományai vannak, mert még a XIX. század végén is gyakorta előfordult.

Hivatalos polinéz körökben azonban tagadják, hogy kannibalizmussal állnának szembe, de ez nem sokat jelent, mert a szigetvilág legnagyobb bevételi forrása a turizmus, és az csak természetes, hogy a turistákat nem akarják elriasztani. Még titokzatosabbá teszi az esetet az a tény, hogy a helyi vezető, Henri H. eltűnt, és nincs ember 1000 km-es körzetben, aki meg tudná mondani, hol lehet. A francia és német bulvárlapok természetesen napok óta csámcsognak az eseten. A magam részéről azt tartom sajnálatosnak, hogy eltűnése előtt nem kérdezték meg Henri H.-át, hogy az emberi húsnak milyen íze van? Lehet, hogy hamarosan szükségünk lesz az ilyenfajta ismeretekre. 😀

_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

183 gondolat erről: „(633) Étrend kiegészítő

  1. Torzulás. Tudom egyes “emberek” mindenre képesek, de még mindig jobban érteném, ha mondjuk egy eszkimó lenne kannibál, mint egy tópusi paradicsom lakója, ahol terített asztalt nyújt a természet….

    Magam részéről én inkább füvet fogok enni, mint a pajtásaimat. 🙂

  2. @1: Nem fogsz füvet enni. Nem tudod megemészteni. Míg az emberhús tökéletes forrás. Homo homini lupus.

  3. 7. Akkor az már férfi…

    6. Ebben van valami… De furcsa, hogy a kannibalizmus még az állatvilágban is ritka, az emberi társadalmakban gyakorta előfordul. Jó lenne valaki, aki tényleg el tudná milyen hosszútávú hatásai vannak az emberevésnek…

  4. Tökéletes forrás az emberhús?
    Az “Eli könyve” című filmben akinek remegett a keze arról tudták, hogy kannibál, és lelőtték. Mintha máshonnan is rémlene, hogy hosszú távon azért nem olyan egészséges az emberhús, és tömeges éhenhalások is előfordultak a történelemben, hogy nem fanyalodtak rá.

  5. “a kannibalizmus még az állatvilágban is ritka” – egyáltalán nem ritkább, feltéve, hogy a ragadozókat tekintjük. Láttam olyan természetfilmet, amiben még az oroszlánok is felfalták egymást.

  6. Na MOST EZT miért tetted parkoló pályára ? Mert bennne van az Isten szó ? Szürsz Istenre ? 😀

  7. Do:g!

    Meghagyom neked… én már 7 éve vega vagyok, és jobban érzem magam, mint anno a “vércse” korszakomban…gondolom nem véletlenül… aki a bevitt ételben pusztán csak anyagot lát, az ugyanolyan tévedésben van, mint aki a tudományos materializmusától nem tud elvonatkoztatni és nem fogja fel, hogy itt minden rezgés körülöttünk, minden szellemileg átitatott…. úgyhogy nem mindegy milyen szintű rezgést viszel be “táplálék” címszó alatt….

  8. A rituális emberevés már egy érdekes történet lenne, érdekes lenne egy posztot olvasni magáról a rituáléról és az azt övező hiedelmekről, szertartásokról.

  9. Ez szerintem is így van, magas szellemi szintek eléréséhez már elengedhetetlen a böjt, és a vegetarianizmus.

  10. Bocsánat az előbb beragadt :

    Talán a legrosszabb forgatókönyv lenne :

    Cormac McCarthy Az út című regénye!

    „Ha a fiú nem Isten igéje akkor Isten sosem szólalt meg.”

    Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg az arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában csupán két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra, egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják…
    Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.
    A regény az angol Times által összeállított „az elmúlt évtized 100 legjobb könyve” listáján az első helyet érdemelte ki.

  11. 14 16 Én is vegás vagyok . Mindjárt van itt 3 nem emberevő 🙂

  12. Minket fognak megenni….tudod a húsevő állatok is növényevőket esznek… 🙂 🙂 🙂

  13. 18 Nyílván ! A vegások húsa finomabb és egészségesebb 🙂

  14. Kicsit OFF a téma egy emberevős posztnál, de én is vega vagyok néhány rövid kitérőtől eltekintve már lassan húsz éve. Örülök a jó társaságnak. Mi legalább nem fogjuk egymást felfalni, ha odajut a helyzet…
    Egy ilyen világban inkább leszek áldozat mint hogy én öljek. (Mondom most a meleg szobában ülve és tele pocakkal 🙁 )

  15. “A húsevő állatok tisztátalanok”…Mózes tv-e szerint. A mai átlag-húsevő-ember vajon felteszi magának tudatosan a kérdést, hogy miért csirkét, marhát, kecskét, halat stb eszik???

    Ja…hogy megszokásból? Az ízek öröméért? (megj: a fűszerek, só ízéről beszélünk és nem a húséról..amikor a sült hús illata jut eszünkbe nem a dögszagra gondolunk, hanem a fokhagymára, a rozmaringra vagy a majorannáéra stb…)

    Meg ugye ezt a mintát láttuk/tanultuk gyermekként otthon…

    Vagyis lehetett volna teljesen más is a “minta” az én olvasatomban…

  16. Amilyen világot ti, és egyre inkább én is, vizionáltok, az sajnos nekem nem való. Ha olvasom a lehetséges jövőt, elmegy a kedvem az élettől, el a küzdelemtől, mindentől, még a jelenlegi kényelmes és (látszólag) biztonságos életemtől is.
    Azt gondolom talán túl érzékeny vagyok, legalábbis hozzátok képest, mert ahányszor olvasom az erre vonatkozó posztokat és a hozzászólásokat, nekem mindig csak az jut eszembe, hogy minek, miért, semmi értelme így túlélni, ha már csak ilyen élet jut, akkor köszönöm, én nem kérek belőle.

    Valószínűleg én az áldozatok jóval nagyobb családját fogom szaporítani, és tudjátok, mit? Nem is bánom.
    Ahol nekem más éhezőktől kell elvennem, ahol más éhezőkkel kell harcolnom, ahol csak a családomra koncentrálva egy elkegyetlenedett világban kell túlélnem, ott én nem akarok már lenni!

    16: Olvastam a könyvet, nagyon felkavart. Számomra már akkor is egyértelmű volt, hogy a két golyót én a fiam és a magam számára használnám fel, és minél hamarabb…

  17. 22:
    Reakciód teljesen természetes, hiszen nő vagy. A küzdés a férfi dolga, te csak adj neki erőt, hogy küzdeni tudjon érted is.

  18. 22 Éppen most akartalak figyelmeztetni ,hogy semmiképpen ne olvasd el a könyvet és ne nézd meg a filmet .
    Én csak a filmet láttam és eléggé elment tőle a jókedvem .
    Tényleg csak nehogy ez a jövő legyen !
    Nem félek a fizikai munkától a kényelmetlenségekhez is próbálok hozzászokni de egy ilyen jövővel nem tudnék és lehet nem is akarnék mit kezdeni .

  19. 23: Kösz Tibor bá, aranyos vagy! Jó annak a nőnek akinek lehetősége van így gondolkodó férfi mellett élni (most, a mai életformában). Megnyugtató és biztonságos érzés lehet. De azt hiszem tudod, a mai férfiak zöme nem ilyen és nem így gondolkodik. Amúgy (egy jövendőbeli világban) én a párom kegyetlenségének sem szeretnék szemtanúja lenni és nem tudnám elviselni az így megszerzett-megtartott lehetőségét az életnek.

    Amúgy, normál körülmények között nem vagyok öngyilkos típus. 🙂 Nem félek semmi nehézségtől, fizikai munkától, éhezéstől, elszegényedéstől, ezek mind a küzdés-túlélés vágyát váltják ki belőlem. Még csak nagyon nem is sajnálom majd a régi életemet, az autómat, a számítógépemet, a szép otthonomat, semmit. Sőt, a kényszerből újra természetközeli életnek én sok-sok jó oldalát is látom. Jöjjön, várom!

    De ha nekem más gyerekétől kell elvennem a falatot, hogy az enyéimnek enni tudjak adni, vagy fegyverrel várni az éhező sorstársaimat, na, akkor én feladom!

    Még a tegnapi kínai kisgyerekes videót sem tudtam megemészteni, végigbőgtem az éjszakát…pedig kínaiból van elég, nem? :-). Ebből is látszik, hogy élhetetlen vagyok sajna.

  20. 24-25: ez az a téma úgy látszik, ami minket szólásra késztet. 🙂

  21. Diána már felfogta azt az egyetemes törvényt, amely az EGY-ről szól…. 🙂

  22. ….ha ezt már mindenki tudatosan értené, felfogná…akkor ez az emberevéses történet, sőt a húsevés se lenne már téma…

  23. Kedves Vegák!
    Akkor a magas szellemi szintet meg én hagyom meg nektek.
    Viszont arra kíváncsi lennék hogyan alakulna szerintetek az emberi agyvelő mérete, kapacitása teljesen vegetárius étrend mellett pár ezer év távlatában.
    Volt ilyenre példa, az egyik előember faj teljesen áttért gumók, magvak fogyasztására. Megnövekedett az arckoponya, brutális rágóizmokat növesztett. Aztán az agya elcsökevényesedett, és kipusztult szegény.
    A növényevő állatok általában bambábbak. Sajnos ez van, ez kémia.

  24. 30 “A növényevő állatok általában bambábbak. Sajnos ez van, ez kémia.”
    Ez nem kémia ez biológia -lenne ha igaz lenne -.
    Hosszas cáfolat helyett egy agyilag lepukkant vegás :

    Lékó Péter ő vegan tehát semilyen állati terméket sem fogyaszt .

  25. -Tiborbá:)-“A magam részéről azt tartom sajnálatosnak, hogy eltűnése előtt nem kérdezték meg Henri H.-át, hogy az emberi húsnak milyen íze van? Lehet, hogy hamarosan szükségünk lesz az ilyenfajta ismeretekre.”

    Ez a kérdés nem merült volna fel,ha a világ nem állna az éhinség küszöbén.
    Tudjuk,hogy az időjárás szélsőséges,s a világ egyik pontján aszály van,a másikon áradás,a harmadikon tűzvész…stb.
    A Föld talaja egyre fogy,illetve merül ki.
    A mikroorganizmusoktól a méhekig számtalan faj van a kipusztulás szélén,amik az élettér élhetővé tételével foglalkoznak.
    A nagyüzemi élelmiszertermelés bármikor összeomolhat.

    Az emberevés semmiképpen nem lehet a probléma megoldása.
    Akkor mi?
    Korunk lehetőségeit kihasználva természetesen lehetne egy élhető társadalmat létrehozni,de nem azzal az elittel,aki jelenleg úgy roncsolja az emberi társadalom szövetét,mint egy ronda kelés.
    A “kelés” a megtermelt erőforrásokat a hatalma megtartására szolgáló fegyverekre,háborúkra költi,s ezáltal tovább szűkíti az életteret.
    A Világ képes a 7 milliárdnál több embert is eltartani,de parazita életszemlélettel,nem.
    A Világhoz való viszonyunkat kellene megváltoztatni ahhoz,hogy hogy a fentebb idézett kérdés ne lehessen kérdés többé.

  26. Az élni akarás legnagyobb ellensége a civilizáltság. Azok az emberek akik kevésbé civilizáltak, sokkal életképesebbek egy sötét jövőben.

  27. 1-2 éve volt egyik természeti csatornán egy film – sajnos csak elmesélte az egyik ismerősöm, nem magam láttam – ahol egy bennszülött törzsnél ellopott egy majom egy csecsemőt és az emberektől “tanult” ill. kifigyelt brutalitással, ahogy ők mészárolják le a befogott állatot, megölte. Etológusok, kutatók mentek a helyszínre kutatni az esetet….

    Ez is érdekes dolog…
    Amikor ugyanazt csinálják már az állatok velünk, mint amit mi velük naponta és lelkiismeretfurdalás nélkül, akkor az mekkora botrány…pedig csak az a hullám ért vissza a mi partunkoz, amit mi indítottunk útjára …

  28. 30: én nem beszéltem magas szellemi szintről. Lehet így van, lehet, nem.
    Engem nem ez az oldala érdekel. Egyszerűen nem tudok ölni. Sem embert, sem állatot. Úgy átélem a szenvedéseit, hogy gyötrelmet jelent számomra még a gondolat is, nem hogy az evés…

    Az emberi agyvelő jövőbeni kapacitása, vessetek meg, de nem érdekel! A jelenbeli állati-emberi kín viszont igen!

    Ahhoz meg nem vagyok elég struccpolitikus, hogy feldolgozva, felvágottként, rántott húsként el tudjak vonatkoztatni az eredettől. Amúgy szeretem a hús ízét, és eleinte nehéz volt lemondanom róla, de a jó közérzetem és egészségem (én ennek tulajdonítom) kárpótol ezért.

    Én nem térítgetek senkit, nem utálom a húsevőket, nem is témázok ezen sehol, kerülöm a feltűnést, ha úgy adódik, hogy sértek a nézetemmel valakit megeszem ha muszáj a cupákot is, de ha tehetem növényt eszem, és millió egyéni és közösségi szempontból ezt tartom jónak.

    Én csak ezért élek így, de mindenki másért -gondolom.

    És hát, igen, örülök azért, ha hasonlóan gondolkodókkal találkozom, de ezzel mindenki így van, nem?

    A szomszédban sül a jó rántott husi, csak úgy hozza be a szél az ablakon az illatot. 🙂
    Én nekilátok a kis salátámnak, és azért megértlek téged is! 🙂

  29. 33 “A Világ képes a 7 milliárdnál több embert is eltartani,de parazita életszemlélettel,nem.”

    1 hold földön (magyar viszonyok között) egy vegás jól lakik egy húsevő nem .
    A vegások CO2 terhelése is jóval kisebb mint a húsevőké .

  30. 37:

    A CO2 lehet hogy kevesebb, de a CH4? 🙂

    Hányszor nagyobb üvegházhatása van a CH4nek mint a CO2-nek?
    Most azon paráznak az északi sarki olvadás miatt, meg szibériai felmelegedés okán, hogy felszabadul a metánhidrát a légkörbe és robbanásszerű lesz a felmelegedés (üvegházhatás).

    Jóllakni jól lakik, de a vega étrendben bizonyos fehérjék sosem lesznek benne. Az emberi szervezet nem növényevő, akkor sem ha szeretnétek.

  31. Én ezt gyakorlatban is alá tudom támasztani, bár nem egy holdon, hanem kb. fél hektáron kertészkedünk a családnak zöldség-gyümölcs-krumpli-hagyma vonatkozásában. Csak télen járok zöldségeshez… egyenlőre…

  32. elfmage…nézz utána…
    egy tucat zöldség és babféle tartalmazza az összes esszenciális aminosavat!

    Más dolog hinni valamiben és más ha végignézel saját magadon józan paraszti eszeddel…. (körmök/karmok, fogak, tápcsatorna hossza, nyálad lúgossága, anyatej összetétele, iszod a vizet és nem lefetyeled stb..)

  33. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a kannibalizmus a maga spontán valóságában valaha is visszatérjen. Az emberiség sokat fejlődött az évszázadok során, mit ne mondjak, egyre raffináltabb lett. A forgalomból kivont humán fehérjehalmazt az első lépcsőben ledarálva, malactáp formájában fogja hasznosítani. És így áttételesen már komplexus mentesen fogyasztható lesz.

  34. 38 A marhatartás okoz marha nagy 🙂 mértékű metán kibocsájtást .

    Persze ez nem vicces mert jelentősen hozzájárúl az üvegházhatáshoz így a klíma katasztrófához .

  35. Némi párhuzam:
    Szép dolog a szerelem, csak az acsúnya b.szás ne lenne!

    evés-húsevés-kannibalizmus
    szerelem-szex-pornó

    Úgy tekintek a vegetáriánusokra, mint akik csak plátói szerelemre képesek…

    Aki most nagyon okos, meg szép, mégis vega, annak gratulálok.
    Kisgyermekkorban omega zsírsavakat nélkülözve nem biztos hogy itt tartana.
    A növényevők bambábbak – állítás nem matematikai tétel, amit már egy kivétel is cáfolhat, hanem statisztikai. Tehát a Gauss -féle haranggörbe vonatkozik.

  36. Ha beigazolódik Cayce jóslata, amit a tudosók is alátámasztottak már a tömegeloszlást figyelembe véve, akkor a fizikai pólusváltást követő új egyensúlyi állapotban az északi sark Oroszország belseje felé fog áttevődni 16-17 fokkal beljebb, mint ahol most van. Talán ez megakadályozza a tundra alatt lévő metán kiszabadulását majd.

  37. Azon a bizonyos egy hold földön komoly mennyiségű ember számára nem emészthető (még csúcs vegák számára sem) biomassza is terem, amit vagy elégetsz, komposztálsz, kidobsz, vagy megeteted egy növényevővel…(amiből aztán lehet kolbászt tölteni 🙂 ). Mértékletes húsevéssel jobb hatásfokon lehet hasznosítani az anyaföld áldásait.

  38. Szilvas…

    Szerelem az egy érzés, a baszás meg egy állati, fizikai ösztön aktus. Mi közük egymáshoz? A fajfentartás az állati ösztönszféra része. A szerelem pedig egy kivételes érzelmi állapot, ami csak az emberekre jellemző. Nem érdemes összemosni…

    Plátói szerelmünkből már született két gyönyörű kisfiú akik nem ettek húst még és az oviban már azt is mondták a nagyobbik gyerekemre, hogy kiemelkedő intelligenciája van a társaihoz képest…
    Omega zsírsavak vannak a vajban, a lenolajban és még sok egyéb nem hús eredetű élelmiszerben is!!!! 🙂

  39. A tojás adó tyúkot is, ha látod, hogy nem húzza már sokáig, takarékosabb a fazékba dobni, mint egy gödörbe!
    Stb, stb…

  40. 43:
    Ha fogyasztatnak vele lenmagot akkor nincs gond az omega-3-al, omega-6 pedig sok mindenben van.
    46:
    A vega életmodnak kell jópár generáció, hogy káros hatása (ha van ilyen) genetikailag is megjelenjen.

  41. 46!
    “baszás meg egy állati, fizikai ösztön aktus” – Ha e nélkül születtek gyönyörű gyermekeid, verd meg a postást!

    Na de komolyan:
    Világos, hogy tudományos alapossággal összeállított vega étrend megfelelő, ha zseniális biokertész, vagy Rokefeller leszármazott vagy. De! A pórnép átlagos tagjai soha nem érik el azt a szintet, hogy képesek legyenek csak hüvelyesből 15 félét termelni, vagy beszerezni. Marad a zabálj meg mindent amit csak bírsz hozzáállás, ami ideális körülmények között – (hagyományos paraszti életmód, de ehhez a mai falusinak nem sok köze van már) – pontosan a legjobb élettanilag is. Ezzel vitatkozni történelem-, és antropológia hamisítás.

  42. Vannak emberek, akiknek a szájában a legszebb szó is méreggé válik…

    Szerintem nem is érdemes folytatni a lényegi vitát, mert elmegyünk egymás mellett.

    Én veled ellentétben ismerem mindkét “oldalt” is, te meg csak az egyik pályán játszol. 🙂

  43. 43 “evés-húsevés-kannibalizmus
    szerelem-szex-pornó”

    A hasonlat első pillanatra szellemesnek tünik de teljességgel téves .
    Ha nem enném meg szerény növényi táplálékomat csak nézném és szaglásznám akkor lenne plátói a viszony .
    Viszont rendszerint kéjes örömmel magamévá teszem 🙂 Tehát viszonyunk közel sem “plátói”

    Ha már hasonlatot akarsz akkor a húsevést inkább hasonlíthatjuk a hullával való közösüléshez . 🙂

  44. Tibetben krumplis-lencsén és jakvajas teán élnek évezredek óta….mert ott nincs más….és tökéletes, teljes-értékű táplálék….
    (nem mondom, hogy mindenki Einstein, de azért ott van a szellemi élet központja)

    A ló is csak füvet és zabot eszik és tökéletes egészséget és energiát nyer ezekből. Miért gondoljuk, hogy a terülj-terülj asztalkánkra többszáz-féle alapanyag kell, hogy az ellásson minket????

  45. Egyébként pont azért járunk Tibor bá honlapjára is, mert itt szellemi táplálékot is kaphatunk. Nemcsak a testnek kell a táplálék!… és ez nem közhely… 🙂 🙂 🙂

  46. 49 “Világos, hogy tudományos alapossággal összeállított vega étrend megfelelő, ha zseniális biokertész, vagy Rokefeller leszármazott vagy. ”
    A helyzet ennél sokkal egyszerübb : Csak a saját és a fiam példáját tudom ,gyakorlatilag ugyan azt esszük mint bárki más csak semmi olyat sem amihez meg kell ölni az állatot .

  47. 50-re:
    Bocs, hogy megpróbáltam azt értelmezni amit leírtál. Tőlem távol áll a mérgezés.
    Hülyeség volt párhuzamba állítani ezeket a dolgokat, ismerek, és szeretek vega embereket is. Meg is tudom érteni őket. De hagyni, hogy a nyáj harmadik bak gidáját majd a többiek elűzzék, vagy megöljék, hogy a verekedős kakas leamortizálja a baromfiudvart, hogy a “kókadt” csirkét a férgek egyék meg…
    Nem tudom mivel gyomorforgatóbb elvágni ma egy csirke nyakát, mint holnapután döglötten vakarni fel az ólpadlóról. Persze aki egyikre sem kényszerül, mégsem éhes, könnyen beszél.

  48. 52:
    Ez már csusztatás. Különböző emlős állatoknak más és más a szintetizálása. A kutya előállítja a szükséges C-vitamint, az ember nem. A kecske meg tudja emészteni a cellulózt, az ember nem.

  49. “A kecske meg tudja emészteni a cellulózt, az ember nem.”

    Pedig milyen jó lenne !
    A papirokat amivel b..tat a hatóság a bank a reklám stb stb egyszerüen megennénk . 🙂

  50. Szilvas! A mai húsevők zöme csak addíg húsevő, amíg le kell venni a polcról a megtisztított nyershúst. Nem mindenki képes az ölésre. Miért? Talán mert nem ez van beléd kódolva. Nézd meg a kisgyermeket aki még nem kapott tanult mintát! Szerinted az almát vagy a kismacskát enné meg előbb?

    Nekem jobban feksszik kikaparni a hagymát és a krumplit a földből és némi paprikával lecsósan egy paprikás-krumplit összedobni, mint elvágni egy állat torkát. Ha ilyet teszel kérlek nézz előtte annak az állatnak a szemébe!!! Utána már nem biztos hogy lesz kedved hozzá!

    Amikor még húsevő koromat éltem sosem lettem volna képes megölni egyetlen csirkét, se nyulat sem csak hogy ehessek. Sőt amikor anyukámék a kedvenc nyulammal etettek meg gyerekként valami más jószágnak beállítva azt, akkor éreztem először igazán gyerekként, hogy “csúnyán rá lettem szedve”.

    A lényeg, hogy a szellemi fejlődésünkben vannak fokozatok és amikor lépkedünk a létránkon felfelé…fejlődünk, változunk és elhagyunk dolgokat, szokásokat és sok embert is, mert mindig más szemüvegen keresztül látjuk az egyes lépcsőfokokon már a világot. Ez mindenkivel folyamatosan történik, csak nem mindenki ébred ennek tudatára. Átmeneti lények vagyunk itt a Földön és folyamatosan változunk….mások voltunk kétezer éve és mások leszünk kétezer év múlva is fizikailag és szellemileg is…

    A lényeg, hogy amit beviszel magadba az a részeddé lesz. Ez bármi lehet a csigától, a patkányig az almáig vagy az emberhúsig, hogy a poszt témájánál is maradjunk….. de a kutya valahol ott van elásva, hogy melyik az a táplálék-féleség, amit a jelenlegi emésztő-rendszereddel a lehető legkönnyebben a legkisebb ATP befektetés árán tudsz lebontani, hasznosítani és energiát nyerni belőle, úgy hogy közben nem keletkeznek méreganyagok. Vagyis melyik táplálék a legoptimálisabb?

    No ez lenne eredendően a te isten-adta táplálékod!!! 🙂

  51. 56 Tibor bá! A cellulóz azoknak a bélbaktériumoknak kell, akikkel szimbiózusban élünk és segítenek nekünk a bevitt anyagok feldolgozásában. Rostanyagok.

  52. 55: Jól van Szilvás, azért van némi igazad!
    Ha csak a táplálék kérdés a lényeg, akkor persze, kár hagyni, hogy kárba vesszen ilyen esetekben a hús. De azért az emberek zöme nem amúgy is halálra megért vagy önként öngyilkos állatokat falatozik…:-)

    Ha meg az a véleménye valakinek, hogy a hús egészségtelen, akkor annak ilyen esetben sem kell, sőt, ilyen esetben páláne nem kell!

    Ha már hús, akkor én csak a tökéletesen egészséges állatot fogyasztanám, azt meg sajnálom, na! 🙂

  53. Manna?
    Mint a koaláknak az eukaliptusz levél?
    Szerintem az ember számára “direkt” nincs ilyen.
    Azért ez tényleg horror:

    Sőt amikor anyukámék a kedvenc nyulammal etettek meg gyerekként valami más jószágnak beállítva azt, akkor éreztem először igazán gyerekként, hogy “csúnyán rá lettem szedve”.

    Ilyet én soha nem tennék a fiam nyuszijával a Dodóval. Ha eljő érte a halál, rendes temetést kap. Ezt a “luxust” azért még megengedhetjük. Nem is eszünk nyulat. Érdekes a gyermekek hozzáállása: a fiam menekül, mikor levágunk egy csirkét, de a húsleves a kedvence, pedig tudja, hogy abból van. A húst nem eszi, de a levet szereti. A kislányom viszont az elvágott nyakú, még rángatózó állatot nyammogva simogatja, s kiabál: husika! Egyiket sem biztattuk sem erre, sem arra…

  54. Ahogy én tudom, az emberevés a test legyőzésén túl a legyőzött lelkét a győztes szolgálátába állítja.

    Az újabb korokban talán a Szovjetúnióban az erőszakos iparosítás során volt egy időszak, hogy embert ettek a Volga partján, mert fű sem volt…

  55. Akkor érted, hogy nagyon vékony az a lélektani határ, ami a tanult szokásaink révén a “még belefér” vagy a “már nem fér bele” halmazba tartozik.

    Bármit megehetünk, ismétlem bármit….de a lényeg szerintem itt az, hogy az a “kehely” (fizikai test) ami a magasabb szintű lényegedet (éned és a felsőbb testek) tartalmazza az nem mindegy, hogy milyen rezgésszámú.

    Fejlődni akkor tudsz szellemileg, ha nem a bevitt táplálék feldolgozásával vagy egész nap elfoglalva, mint mondjuk az oroszlánok egy kiadós vacsora után egy napig döglenek, hogy megemésszék…hanem az gyorsan és optimálisan hasznosul benned egészséget és éleslátást adva ….

    Morbid, de kíváncsi lennék, hogy az emberhúst kajázó emberünk milyen és hány napos székrekedést kapott szegény Stefan anyagától….

  56. A földhasználatot illetően pedig a FAO és a WHO számításai szerint 1 hektár földdel 22 embert lehet ellátni egy évig, ha krumplit termelnek rajta, 19 embert, ha rizst, és csak 1-2 embert, ha birkát vagy szarvasmarhát.

  57. 62 A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 6,5-7 millióés 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt.

    A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat politikája volt. Emiatt a holodomort gyakran ukrán holokauszt néven is emlegetik, arra is utalva, hogy a szovjetek (illetve az orosz vezetés) azért idézte elő az eseményeket, hogy leszámoljon az ukrán néppel, illetve az ukrán parasztsággal, mint politikai és társadalmi tényezővel.

  58. 65 62 Sajnos ekkor voltak emberevések is 🙁
    Az utcán temetetlenül feküdtek a halottak . Iszonyú !

  59. Hun_ce 64 … ha képesek lennénk az étkezési szokásainkat megváltozatatni (de nem vagyunk), akkor nem etetnénk fel az összes megtermelt gabonát az állattal, hogy azt másodlagos nyersanyagként – iszonyú energiafelhasználást is hozzászámítva – ehessük meg, sokkal gazdaságosabban lehetne a jelenlegi népességet ellátni még a növényi szinten.
    De amíg az átlag európai és az amerikai napi szinten többször is csak hús-alapú ételt fogyaszt, addíg megrendelői leszünk továbbra is ennek az életformának és a jelenlegi termeltetési-gazdálkodási rendszernek.

  60. 67: Ha szántani akarunk az állattal, akkor nem árt egy kis gabona neki, de én sem értek egyet azzal, hogy halomra termelik húst és zabáltatják a zombikkal.

  61. 62 Ukraujnában volt fű sőt elég jó termés volt de Sztalin fegyvereseket rendelt a szántóföldekre és azonnal lelőtték ha valaki valami terményt felszedett.

  62. Azt olvastam valahol, hogy aki elér egy szellemi-spirituális szintre, az ösztönösen elutasítja a húsevést. Nem tud már másként tekinteni az állatra, mint a világ részeként, aminek az ember is, állat is csak egy-egy sejtje. Ráadásul a vágóállat mindig szenvedésben pusztul el. Még akkor is, ha elaltatod a tyúkot, mielőtt elvágod a nyakát.

    Én nem tudnék vega lenni, mert állatias ösztönök törnek elő belőlem, ha megérzem a sült csirke illatát. (Ne mondd, hogy fűszer, mert fűszerezheted a tököt akármeddig, sem lesz olyan, mint a csirke.) Lehet még nem értem el a kellő magasságokba. 🙂

    Az biztos, hogy a mai átlagember sokkal több húst eszik, mint kívánatos volna. Akár gazdasági szempontból, akár az ellustulást nézzük, akár egészségügyi nézőpontból.

    Az meg, hogy a tudósok bebizonyították, hogy az ember az emésztőrendszere, bélrendszere, álkapcsa, bármilye alapján mindenevő, semmit nem jelent. Bármikor bebizonyítják az ellenkezőjét is. Most legutóbb pl. azt, hogy nyers húson és gabonán kellene élnünk.

    A cikkhez meg annyit, hogy kíváncsi lennék arra, hogy mi volt a kiváltó ok. Az Életben maradtak kannibalizmusát meg tudtam bocsátani…

  63. 63-ra:
    Akkor érted, hogy nagyon vékony az a lélektani határ, ami a tanult szokásaink révén a “még belefér” vagy a “már nem fér bele” halmazba tartozik.

    Kiegészíteném: tanult szokásaink, életben maradási ösztönünk erőssége, és a körülmények kényszerítő ereje révén -re.

    Az emberhús evés elfogadhatatlan, még praktikussági okokból is: ahol rituális, tehát felesleges, ott nem más mint barbarizmus. Ha meg kényszer (nem csak SZU-ban volt, hanem a vörös Khmer-ek rémuralma alatt is dívott) akkor meg olyan fokú erkölcsi leépüléssel jár együtt – az újkorban ez jellemzően a kommunizmussal kapcsolatos – hogy tényleg inkább a halál. Nagyon kivételes eset azért itt is elképzelhető: mint pl az “Életben maradtak” című film valós történetében.

    64:
    A FAO és a WHO nagytudású szakemberei elmehetnek a ..csába!
    Fogják meg a statisztikai táblázataikat, nyomtassák jó puha papírra, hogy …..
    Létezik ugyanis az a jelenség, hogy a földön – különböző okok miatt – nem terem meg sem a krumpli, sem a rizs, sőt ahol megterem is jó, ha időnként birkák, marhák, lovak, vagy ne adj’ isten szarvasok, őzek legelésznek rajta!
    Bírom, mikor azt képzelik, hogy a föld automatikusan mindíg, mindenhol ugyanúgy terem, mint valami gyártósor!

  64. Kedves Szilvás !

    Nézz utána és bármelyik forrás azt fogja neked mutatni , hogy töredéke földterület elég egy ember élelmezéséra ha növényi táplálékot fogyaszt .

  65. Hun_ce:
    A források ipari eljárásokat hasonlítanak össze.
    Nem releváns.
    Ideális, közel önellátó kisgazdaságban nem lehet csak növenytermesztéssel foglalkozni. Télen komoly gond a tárolás, a jószág viszont eláll! Ha a hektár földedet nem gépesítve műveled megszakadsz a melóba, nem fogsz verset írni közben. Ha legeltetsz, hűsölsz az árnyékban, talán még arra is futja időből – persze ha emésztés közben is megy. 🙂
    Ha nem is hagysz parlagon területet, a vetésforgó részeként kell időnként legalább lucernát vetni. Az azért nem embernek való. Szerves trágya is kell.E kettő implikálja az állattartást. Az állattartás meg a húsevést. Na jó kislányoknak a fonáshoz nem, de Tiborbá is emlegette, hogy a munkaszolgálatosok mindegyike szalonnát kért a csomagba. Miért nem párolt brokkolit?

  66. “Törékeny, fitos orrú, göndör szőke vagy vörös, sőt fiatalon még karcsú is: csupán a hosszú combok hiányoznak a mi zsírsertésünkről, a mangalicáról.” Furcsa érzéseim támadtak a poszt után olvasva az idézetet. 🙂
    Az emberhúsnak népélelmezési jelentősége nincs a rendkívűl hosszú tenyészidő miatt. Egy kilogramm emberhús előállításának nettó energia igénye lehetetlenné teszi a nyereséges gazdálkodást, ráadásúl emberi táplálkozásra alkalmatlan tápszerek adagolása csak korlátozott mértékben lehetséges a termék előállításához.
    Káposztába vajon melyik rész jó? 🙂

  67. 73:
    100 g brokkoli energia tartalma 24 kcal.
    100 g szalonna energia tartalma 900 kcal.
    Ez 36-szoros szorzó. na ezért.

  68. Nekem, mint meggyőződéses evolucionistának és materialistának az a véleményem, hogy az, hogy húst is eszünk, teljesen természetes dolog. Ha nem mindenevők lennénk, nem ilyenek lennének a biológiai adottságaink. A növényevőknek hosszabb a bélcsatornájuk és redős a fogazatuk. Az ember legközelebbi rokonai a csimpánzok és a bonobók (akiket nem terhel mindenféle hülye nyafogás magasabb szellemi szintről meg hasonlókról) igenis mindenevők. Kutatók sokszor megfigyelték, hogy a csimpánz csapat kollektíven vadászik, általában kisebb állatokra, nem ritkán kisebb testű, más fajú majmokra, de láttak már olyan esetet is, amikor a majomhorda az oroszlánt is elzavarta a zsákmányáról.

    Írja itt valaki, hogy amikor elér egy magasabb spirituális szintre, akkor elutasítja a húsevést, mert rájön, hogy az állat is a természet része.

    Na kérem szépen, ez nettó marhaság!!

    Ugyanis az ember éppen úgy a természet része, megvan az evolúció által kijelölt helyünk az állatvilágban.
    Nekünk az evolúció évmilliói révén ez jutott, így, mindenevéssel tudtunk kiemelkedni az állatvilágból, így lett fajunk sikeres, és így tudtuk uralni (és végül majdnem elpusztítani) világunkat.

    DE BIOLÓGIAILAG UGYANÚGY, UGYANANNAK A TERMÉSZETNEK A RÉSZEI VAGYUNK!!!

  69. 72. Hun_ce: Mivel trágyázod az egy hektár földedet? Biodiverzitás fogalmát is érdemesnek tartom figyelembe venni. Az ökológiai lábnyom számolgatásának sok buktatója van.

  70. Nem az emberhús fogyasztását akartam propagálni, csak megjegyeztem, hogy az emberhús tökéletesen kompatibilis velünk, akár tetszik akár nem. Sem a csirke, sem a disznó, sem semelyik másik állat és főleg a növények nem azok.
    Hogy milyen magasztos szellemi szintre emelkedik egy növényevő, az ebből a tisztán metabolikus szempontból közömbös.
    A húsevéstől nem lesz szorulása semkinek. Szerintem az emberhús evésétől sem.
    Egy civilizált embernek az emberhús evés tabu.
    Egy vegának a húsevés tabu. Az emberhúsevés többbszörös tabu.
    Tibetben sem mindenki vega. Lámáék igen. De az uralkodóosztály mindig megengedhette magámak a válozatos és minőségi táplálkozást.
    Rizsen nem lehet megélni. Beri-beri.
    A monokultúra tette tönkre a mai mezőgazdaságot.

  71. “akiket nem terhel mindenféle hülye nyafogás magasabb szellemi szintről meg hasonlókról”
    Na, lehet embert enni… 🙂
    Asszony! Szaladj át a Pistához egy kis szomszédért.

  72. Egy vállalatnál jelentkezik két kannibál munkára. Eltelik pár hónap, amikor észreveszik, hogy eltűnt a takarítónő. Rögtön az emberevőkre gyanakodnak. A kannibálok először tagadnak, végül az egyik bevallja, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megette a takarítónőt. Nincs kegyelem, rögtön kirúgják. A barátja kikíséri, és a kapuban így szól hozzá:
    – Te ütődött, miért pont a takarítónőt szúrtad ki? Több eszed is lehetett volna. Látod, én már hetek óta eszem a menedzsereket, de még a kutyának sem tűnt föl, hogy fogynak… 🙂

  73. Láttam az “Életben maradtak”-at, és emlékszem, amikor a haldokló fiatalasszony, majd utána többen, kijelentették, hogy ha meghalok, egyetek meg.”Engem is megehettek stb. “csak az arcomat ne” Lefelé a hóba fordították őket, és a tisztelet megadása mellett, elvonatokztatva az embertársuk emberi mivoltától.
    Próbálták elfogadtatni az agyukkal, hogy ez HÚS. (nem Tom, vagy Jenny vagy Harold). Ebben az esetben nincs más törvény, csak a legerősebb, ami az élet védelmének törvénye, ez pedig minden táplálkozási tabut felülír. Amit az az elmebajos tett a cikkben, az más kategória…ölni tilos, önkéntes felajánlót végszükség esetén.. ha valaki meg tudja tenni. nem mindenki lenne rá képes..

    Vegaság.. minden tiszteletem a vegáké, Én is próbáltam.. de valahogy rosszul vagyok összerakva, mert ugyanattól az étrendtől mint a kolléganőm, hol fáradt , hol ideges voltam, hol émelyegve éheztem, hol úgy éreztem magam, mintha mérgezéses tüneteim lennének. Pedig minőségi és minden szempontot szem előtt tartó étrend volt, tejtermékkel és tojással, bulgurtól a brokkoliig, krumplitól a banánig és mindenféle szánhidrátig és hüvelyesig.. Ja és fel is puffadtam de brutálisan..Rosszul éreztem magam, a kolléganőm meg kivirult, még a pattanásai is elmúltak, és energikus lett.Hogy van ez?

    Kiskoromtól kezdve utálom a kenyeret tésztát, süteményeket. amit a szervezetem jónak jelez, az a zöldség hús hal kombó, ritkán gyümölcs.Tojás csak rákattanás esetén, tejtermék tej literszámra. Tökéletes a koleszterinszintemtől a vérnyomásig minden.
    Általában arra jöttem rá, hogy mindenkinek más vagy más arányban összerakott üzemanyagtól működik topon a szervezete. nem tudom ez mitől függ.

    Most pl irreális mértékben majd meghalok a resztelt csirkemájért hagymásan(szívvel együtt) ,meg a tengeri halért. Lassan lázadás lesz itthon belőle.

    De a fiúk közül is egyikük picibaba korától minimális húst eszik, azt is csak olyat ami tökéletesen homogén és nincs rajrta “zsír ” vagy “gumi”=mikoroszkopikus méretű hártya, ín, kötőszövetdarabka, “mócsing” és így lett 180 centis matekzseni, a másik már a babakocsiban fog nélkül üldögélve kinézte a rántottcsirkét az apja kezéből, de úgy hogy szó szerint remegett érte :)és azóta is ragadozó maradt.Tökéletes nagyfiú ő is. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a vega kontra nem vega ütközeteknek (nem itt hanem úgy általában semmi értelme, mert van akinek jó, van akinek nem.) Fogalmam sincs mi okból.

  74. “ölni tilos, önkéntes felajánlót végszükség esetén.. ha valaki meg tudja tenni. “– ******ezt nem a megölésre hanem kizárólag a halála utáni megevésre értettem.

  75. Ha valaki kiváncsi a véleményemre, akkor közlöm, hogy nagyvonalakban 76.-al értek egyet.
    PS. Ha a nők nyafognak az még belefér, jobban esik az esti dugás, de “férfiak”? 😉

  76. 83!
    “Általában arra jöttem rá, hogy mindenkinek más vagy más arányban összerakott üzemanyagtól működik topon a szervezete. nem tudom ez mitől függ.”
    Ez így van Dorka.Szerintem kinek milyen vércsoportja van..a génektől is..de jancsika bővebben tudna tájékoztatni biztos..

  77. Hát a vércsoportosdi szerintem nem áll valami biztos alapokon..Aszerint pl. nekem nullásnak kéne lennem, márpedig nem vagyok az, hanem bés.

  78. Azért az emberevés kérdése nem annyira égető, főleg amíg a vegaság-húsevés kérdéskör inkább a vita tárgya.
    Az alapkérdés akkor is az, hogy van e gyomrunk túlélni akármit vagy sem.

  79. 86:
    87:
    Vércsoport ide vagy oda, mindenkinek kell fehérje, meg zsír, meg kevés szénhidrát. Lehet sakkozni, hogy milyen alapanyagból szerzed meg.

  80. Mikor a Népszabadságot tördeltem a nyolcvanas években, bezuhant egy francia-polinez cikk, riport emberevökkel, akik kerek-perec közölték, hogy a fehér embereknek szar íze van, de a sárga emberek az nyam-nyam…. ez is összefügghet a mindenevöséggel, mivel vulgar elmagyarázva az elfogyasztott hús emésztéskor egy gyorsított rothadásnak, mig a zöldség-gyümölcs-szénhidrat egy intenzív korhadásnak felel meg….
    Természetesen nem jelent meg a nyomott lapban, pedig PÖG nagyon dobálta magát….

  81. 92:
    Például én nem tartom magam materialistának. esetleg másképp fogalamaznék, de a lényegi rész az OK. Nem mellesleg, szerintem túlélés csak ezzel a mentalitással lehetséges. Bár ezt tobben tudják, ezért választják inkább a halált.

  82. 19. Majd én leszek a vegetáriánus kannibál… Nem eszek mást, csak zöldségest…

    24. Megnéztük a filmet. A könyvvel még nem találkoztam. Érdekes és nagyon tanulságos, bár sok tökéletesen logikátlan dolog van benne. Lehet felírom a könyvet az olvasnivalók közé.

    32., 68. Felnőtt ember élhet csak növényeken. De az emberi szervezetnek szüksége van valamekkora mennyiségű állati fehérjére a fejlődéshez, a teljesen húsmentes életmód fejlődési rendellenességeket okoz, ugyanúgy ahogy a csak húsalapú táplálkozás is. Nem a húsevéssel van a baj, hanem az arányok eltolódásával. Valaki csak sajtal sonkával töltött KFC húst eszi, valaki meg csak a McDonalds salátát… Mindkettő biztos sérüléseket okoz a szervezetben.

    40. Miért? A tehén nem lefetyel?

    41. Ezt én is mondtam páromnak… Fosztogatón nevelt oldalszalonna?

    46. Ha semmi állatit nem eszel, akkor a vajat miből köpülöd? Kókusztejből?

    59. Attól még nem tudod megemészteni. Csak van a szervezetednek olyan része, aminek szüksége van rá.

    63. Én úgy tudom, hogy a leggyorsabban megemészthető táplálék a húsfélék, míg a növényi táplálék nagyobb részét a szervezet nagyrészt változtatás nélkül adja vissza a természetnek, mert az emberi emésztőcsatorna túl rövid, hogy rendesen feldolgozza. (Még a tehén is visszaböfögi párszor a füvet és megkérődzi, mire a cellulózt megemészti.)

    73. Talán mert aktív fizikai munkához nélkülözhetetlen az állati fejérje és zsiradék szervezetbe juttatása. Nem beszélve azon ásványi anyagokról, melyek egyszer már feldolgozva (Növényből hússá válva) gyorsabban és hatásosabban feldolgozhatók, mint növényi forrásból… Persze akinek a munkája az, hogy ül egy irodában, és ****t se csinál egész nap fizikai testével, elég lehet a vega étrend.

    Ja egyébként egy vicces kis videó az emberevésről, csak viccként kezelendő: http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/antifaces-kannibalizmus-29440

  83. Ezt a hústól való irtózást nem értem.

    Pl. az itt is emlegetett tyúktartással kezdve.
    Miért is baj hogy gyakorlatilag gyomon és hulladékon lehet hasznosítható eledelt gyártani? Nem haszonnövényeken, hanem olyanon amit a vega sem eszik meg.

    Ugyanez a kecsketartás is.

    Persze aranyos a pipi meg a gida, de asszem a gyerekemet jobban szeretem. Ha meg oda jutunk akkor a macska is meg lesz nyúzva a szomszéd előtt…

  84. 95. És a mangalica is megeszik mindenféle hulladékot. Ló, vagy szarvasmarha nélkül egy olaj nélküli korban a szántás is elég nehézkes (Megoldható, bár jelentősen nehezebb, nagy területen viszont a lehetetlennel határos.) És ha már vannak, nem mellékes a tej, tojás sem. A hús meg ha ott van, legyen elfogyasztva, ne a szemétbe kössön ki, mert az nagyobb pazarlás, mint csak húson élni.

  85. Mindenki vallja a saját igazást és ez így van rendjén, hiszen mindenkinek van egy saját maga teremtette valósága.
    A lényeg itt nem a húsevés kontra zöldségevés. Vannak egyeseknek erkölcsi korlátai az ölés kontra jóllakottság kérdésében, másoknak nincsenek. Talán leesik valakinek már végre, hogy így is lehet és úgy is lehet, vagyis nem lehet tudományos kulimázt ráhúzni az emberre. Voltak korszakok és embercsoportok akik ÍGY csinálták, aztán mások ÚGY csinálták.
    Van aki még mindig majom-embernek képzeli magát és csak a fizikai testével azonosítja magát, van aki már túllépte a fizikai teste határait és képes élelem nélkül élni hetekig, hónapokig és mégsem döglik meg. Akkor hogy is van ez???? Mi is a valós helyzet? A saját valóságunkat sem tudjuk tudományosan leírni, mert annyira kis szeletét vagyunk képesek érzékelni a satnya érzékszerveinkkel, hogy az már szánalmas. Ja. Hogy mi írjuk a tudományt? Persze. Azt a tudományt, amely egy valag tézisében már rég megdőlt, kísérletek sora bizonyította be, hogy nincs anyag, az elektron lehet a megfigyelés ténye alapján anyag vagy hullám természetű, egy anyag lehet egy időpillanatban két helyen, a fény nem a leggyorsabb stb.stb….de a mi kis tudósaink és persze mi is, úgy teszünk mintha mi se történt volna…..
    Van ebben a kehelyben egy még rejtőzködő valóságunk, amely lassan átveszi az egónk uralmát egy napon és majd szépen rájövünk, hogy igenis mi teremtjük a valóságunkat. Hisz ehetünk rántott húst és ehetünk almát is….szóval nem ez a lényegi kérdés….a mai létünkben mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mert a döntés felelőssége a mi kezünkben van mindenkor, hogy hogyan éljük meg a napi valóságunkat és van e bármilyen erkölcsi, morális kérdésünk mielőtt kivéreztetünk egy csirkét vagy elvágjuk éppen a répa “nyakát”. 🙂

  86. 97:
    Ölés kontra jóllakottság? Ez csúsztatás. Folyamatosan az ölés kontra túlélés a kérdés.
    Amúgy nézz körül. Láthatod felsőbbrendű elménk és morálunk eredményét. Az egót kárhoztatod? A felsőbbrendű elméddel? 🙂

  87. A te túlélésed ölés nélkül is működik. Próbáld ki és utána mesélj az élményeidről! 🙂

  88. “Van aki még mindig majom-embernek képzeli magát és csak a fizikai testével azonosítja magát, van aki már túllépte a fizikai teste határait és képes élelem nélkül élni hetekig, hónapokig és mégsem döglik meg.”
    Mint majomember mondom:
    Ezt a posztot, és a hozzászólásokat ki lehet írni egy cd-re, akkor is meg lesz, nem kell, hogy egy csomó áramot elfogyasszunk érte, nem kell a hálózati eszközök, számítógépek sokasága!
    Ez a szöveg túllépte, fizikai hordozóeszközének határait, képes áram, meg a számítógépem nélkül is létezni!
    Hmmm… valami nem stimmel… ugye érzed?

  89. Van egy praktikus érv emberevés ellen.
    A nevető halál, pápua szóhasználattal a kuru.
    A betegség okozói a prionok. Neten számos cikk ír róluk, de bármelyik kannibálos ismeretterjesztő humoreszkben elmondják.

  90. 76 A gorillák ugyan olyan közeli rokonaink és ők 100% növényevők .
    Növényekből építik fel a csimpánzokéhoz képest törékeny kis testüket 🙂
    A materializmus nettó marhaság .

  91. 101 igen erről van szó .
    A húsevésre kiterjesztve : Genetikailag minél hozzánk közelebb álló lényt eszünk meg az ő betegségei annál jobban hatnak ránk , kapjuk el az elfogyasztásuk által .
    Az állatokat tekintve ilyen szempontból legrosszabb a disznó ,nem véletlenül tíltja több vallás a fogyasztását.
    A legjobb pedig talán a halak csigák .
    A növény betegségek kevés hatással vannak ránk .

  92. 97:
    Ezt írod: “elektron lehet a megfigyelés ténye alapján anyag vagy hullám természetű, egy anyag lehet egy időpillanatban két helyen,”
    Nézz utána, mert ez hülyeség.

  93. 104 Island itt a kvantumfizika híres kétréses kísérletére gondolt .
    Annak eredményét én is így értelmeztem -lehet rosszúl – .
    Majd jancsika megmagyarázza ha lesz kedve .
    Még mindíg jobb mintha a hunokkal foglalkozna 🙂

  94. A megfigyelés ténye befolyásolja a kísérletet. A részecske ha nézem anyag vagy részecske, ha pedig nem nézem, akkor nem részecske, hanem hullámként működik. Egyszerre nincs pontos helye, “lehetőség mezőként” működik.(Schrödinger egyenlet)

  95. Hun_ce!
    A csigák sok parazitát képesek “előnevelni”, hogy azután az őket elfogyasztók mindenféle métellyel, féreggel legyenek gazdagabbak.
    A disznóval semmi baj, hőkezelés kell ugye. Valaki leírta korábban, hogy azt kell enni amire “teremtve” lettünk. Értelmezésem szerint ez azt jelentené, hogy csak azt szabad enni, amit eszközök, feldolgozás nélkül meg tudunk szerezni, illetve meg tudunk emészteni. Az ilyen ennivalók listája rövid! Még a rizst, krumplit sem lehet “natúr” fogyasztani. Gyümölcsök, magvak, néhány gyökér => éhhalál.

  96. Az a baj, hogy Szilvás a saját félelmeit vetíti ki. Szerintem ha gyümölcsöket és mondjuk olajos magvakat ennél néhány hétig, egészségesebb lennél, mint azelőtt bármikor! 🙂
    Mert ezek így együtt mindent tartalmaznak, amire a szervezetednek szüksége van.

    Nem kell megkövezni, nem vallásos felindultság vezérel, mert nem vagyok katolikus sem zsidó vallású, de ezt írja le az ember eledeléül Mózes teremtés könyve is pontosan. Ott szó sincs húsról.

  97. Isteni finom kajákat tudunk gyártani, de az onnantól kezdve gasztronómia és szokások.
    Az igazi eledel vagy táplálék az nem lehet csak egy üres kalória-halmaz. Márpedig amit elkezdesz megfőzni/sütni az már csak kalória lesz, mert elpusztulnak az élő enzimek, vitaminok benne sajnos.

  98. Rendben van Island! Már csak egy problémám van: A jelenleg élő közel 7 milliárd embernek egy Jupiter méretű édenkert-bolygóra lenne szüksége, hogy ilyen étrend mellett ne kezdjék el egymást legyilkolni a kajáért.

  99. Ez így van! De ne toljuk át az egyéni döntés lehetőségét és a felelősséget a másik nyakába. Ez ugyanolyan döntés az életvezetésedben, hogy mit eszel (mert tudatosan bármit és bármikor választhatsz), mint amikor rossz pénzügyi döntést hozol és hitelt veszel fel a bizonytalanra. Nem tolhatod át a becsődölt életed felelősségét a bankhoz, mert a te döntésed volt és te fogod sajnos a terhét nyögni…
    A szaporulat az tényleg csak nő. A jelen világnak az életmódunkkal és a fogyasztási szokásainkkal MI VAGYUNK A MEGRENDELŐI! Nem a szomszéd, és a Mariska néni…hanem ÉN!!! Én tudok változtatni, belül, tudatosan. Ha nem, akkor iszom a levét…

  100. 111 Növényi táplálkozás esetén nagyobb a bolygó eltartóképessége.
    Csak te majd ehetsz húst is a meg nem müvelt területeken élő állatok húsát . 🙂
    Szilvás : Nem látsz ki a kolbászod mögül 🙂

  101. “111 Növényi táplálkozás esetén nagyobb a bolygó eltartóképessége.” – Nézz már utánna, ha nem is amit én írtam, hanem a 95-96-os hozzászólásoknak!
    A vegyes, mindent hasznosító gazdálkodás, és az ezzel együttjáró táplálkozás az egyedüli helyes út!
    Az én kolbászomat nem argentín génmódosított szóján hízlalt holland sertés vizezett húsából töltötték vazze!

  102. Kedves Island!
    “mert tudatosan bármit és bármikor választhatsz” – Ez nálam kiverte a biztosítékot! Aki ilyet ír, azzal fölösleges eszmecserézni, mert burokban él.

  103. 114 Na akkor másképp : A bolygó eltartóképessége nagyobb úgy ha egy gramm növényt sem termelsz azért ,hogy állattal megetesd azért ,hogy utána te edd meg az állatot .

  104. Nem Szilvas! Pont fordítva. Nem vállalod fel az egyéni döntésed felelősségét!!!!!

  105. Mit nem vállalok?
    Igen is van, hogy az ember nem teheti meg azt, ami a legjobb tőle független okokból. Nem tudok folyamatosan almán, meg dión élni. Nem csak azért, mert vérszomjas fenevad vagyok, hanem azért is, mert képtelenség megtermelni/megvásárolni és eltartani a szükséges mennyiségben. Hogy ezt leírom az felelősség hárítás? Jó. Aki nem vásárolhat kedvére biocuccokat, aki nem ér rá zen állapotban böjtölni, mert időnként téglát kell hordani, fát vágni vagy agyalni egy gfs klaszter konfigurációján – felelőtlen disznó, dögöljön meg. Szerintem is. Minek az a sok kalória, minek az a sok agymunka, meg mozgás! Tiltsuk be a sportokat is, mert tiszta energia pazarlás!

  106. 106. Island! Tiborbá nem nagyon akarja feszegetni a kvantumfizika legújabb felfedezéseit, én már próbálkoztam nála néhányszor, de egyszerűen levegőnek néz azóta. Párhuzamot vontam az upanisadok, védák és egyéb szent iratok és a mai fizika között, de ezeket vallásos megnyilvánulásnak vélte és nem számol ilyen párhuzamokkal. Pedig a kutya itt van elásva. Biztos vagyok benne, hogy a tudat befolyásolja a teret és időt, és még a szentnek hitt anyagot is. (minő felfordulás, már az anyag a szent??)

  107. 119. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed a kajából nyered az energiát.
    Gondolj a vitatott pránaevőkre. Ilyen jelenség létezik, nem mindenkiu ért hozzá, de létezik és megvan a magyarázata is, csak az egész rendszer úgy dőlne össze mint a kártyavár, ha köztudomsra jutna. Úgy is az lesz, csak késleltetik, már ébredezik az emberiség, azért recseg ropog minden.

  108. 119 Már hogyne lehetne vega kaján fizikai erőkifejtést csinálni .
    Hány ellenpéldát szeretnél ?

  109. Rendben.
    Tehát ha beüt a krakk, nem fogtok éhen dögleni a fűtetlen panelházakban, hanem felszabadultok. Egészségetekre.

  110. 122-re:
    Nem matematikai tétel, eloszlás – a kivételek, bármennyi van, nem érdekelnek. A legtöbb embernek komoly munkavégzéshez szalonnát igényel, vagy feldobja a talpát. Ez bizonyított.

  111. 124 Kedves Szilvás !
    Már egészen nyilvánvalóan kiestél a higgadt érvelés állapotából és az ellentmondok ,hogy ellentmondjak mert azért is ellentmondok állapotába kerültél .
    Nyugodj meg senki nem akarja elvenni a kolbászodat .
    Illetve én biztosan nem 🙂

  112. 124. ez így van, de ha az oktatást nem kúrták volna el, és nem folyna a népbutítás, akkor sokkal több lehetőség lenne a mai eszközökkel (pl.tv) a szellemi felemelkedésre, ami előnyösen hatna a társadalmi folyamatokra, és áttételesen hozzájárulna a világ élelmezési válságának a megoldásához is.

  113. 121 “Nagyon tévedsz, ha azt hiszed a kajából nyered az energiát.
    Gondolj a vitatott pránaevőkre. ”

    és milyen párnát esznek toll párnát vagy szivacs párnát ? 🙂

    De komolyan ! A tested müködéséhez energiát kell bevinned .
    Honnan veszed az energiát ha nem kajából ?

  114. Hagyjuk, csí, prána, ezeken a neveken fut, ezt lehet gyűjteni sok-sok technika van rá, ha ezekből van bőven, akkor nem kell kaja. Illetve igen kevés, de ha tökéletesen kézbentartott minden érzék és mnég a gondolatok is, és a gondolatok közti rés! is, akkor egyáltalán nem kell kaja, meg ugrálhatsz egyik helyről a másikra meg az időben stb. Régi titkos tanok ezek, néhány év gyakorlás egy kolostorban és menne. De háttér kell hozzá!
    Most már befejezem mert Tiborbá lefejez, de a teljesség kedvéért még hozzátenném, hogy a mai eszközökkel felgyorsítható lenne a folyamat, tulajdonképen karnyújtásnyira vagyunk egy szupercivilizáció kialakulásától, de előbb szelektálnak a bolygó urai. Gondolom én, persze ez lehet tévedés, de ezt vélem kikövetkeztetni a fellelhető információk kapcsán.

  115. 130. Akkor lehetne igazad, ha a bolygó urai pránán élő buddhista és zen mesterek lennének. DE NEM AZOK. Vannak, akik eljutnak arra a szellemi szintre, hogy az energiakölcsönhatásokat tudatukkal kontrollálni tudják. Csak éppen nagyon kevesen vannak. Volt olyan kor (Én úgy hiszem), amikor nagyobb volt a számuk, és rettegett mágusok, jósok, papok, és földre szállt félisteneknek, isteneknek nézték őket. Aztán most olyan kor van, ahol a pont általatok is mondott okokból még az a kevesebb magasabb szinten levő kifejlődésének lehetőségét is minden eszközzel megakadályozzák…
    Kell még néhány év tízezred, hogy az emberiség eljusson arra a szintre, hogy a belső energia tudatos irányításának segítségével gyakorlatilag bármire (Kicsiny fizikai valónk aspektusából nézve) képes legyen. Addig meg az ember mindenevő állat. és ezt kell elfogadni. Aki nem fogadja el, az előbb utóbb rosszul jár.

  116. 130 Egyenlőre jó úton vagyunk a szuper megvezetett civilizáció felé .
    🙂
    “Régi titkos tanok ezek, ”
    Ha a régiek ezt tudták akkor miért nem osztották meg társaiakkal ?
    Ha nem osztották meg akkor gonoszok .
    Ha gonoszok akkor nem juthattak ilyen spirituális szintre .

  117. 131 “Kell még néhány év tízezred, hogy az emberiség eljusson arra a szintre, hogy a belső energia tudatos irányításának segítségével gyakorlatilag bármire képes legyen. Addig meg az ember mindenevő állat.ezt kell elfogadni ”

    Szóval azt elhiszed amit senki sem bizonyított ,hogy az ember :
    ” belső energia tudatos irányításának segítségével gyakorlatilag bármire képes legyen.”

    De arra amit már 100 milliók bizonyítottak ,hogy megél vegás kaján azt nem hiszed .

  118. 131. Vannak ilyenek, de most a fekete erők túlsúlyba kerültek, azért van ekkora mocsok a földön. Minden ember egyénileg hozzájárul a “jó” és a “rossz” harcához, már kicsi is elég, például vegának lenni… De ha ipari méretekben menne az okítás az ellenkező irányban, akkor átlendülne a folyamat a jó javára, mégpedig könnyedén mert az ember eredendően jó, és jó irányba könyebben mozdul a gondolkodás. Ez akkor igaz, ha elért egy bizonyos tisztasági fokot. Böjtel, tiszta kajákkal, stb. Ha szennyezett a teste akkor a gondolatok is azok. Miért mérges valaki?? Mert tele van méreggel a teste!

  119. 132. Ja megosztották az érdemesekkel, és virágzó társadalmaink voltak de ma ilyen idők járnak. Precesszió, világkorszakok, keress rá.

  120. A kerítésnek két oldala van és egyenlőre az átlag nem látja mi van a másikon. Okok nagyon is érdekek motiválta tényezők: hatalom, pénz. Gondoljatok bele, ha mindenki átkerülne a tudat-irányította világba. Nem lenne kin élősködni…

    A kvantumfizika pedig nagyon jó úton jár és már a fizikusok is kimondják, hogy az anyag nem független a megfigyelőtől, sőt…. az időn és a téren túli valóságban nem különülnek el egymástól.
    A poén ebben az, hogy elmentek egymás mellett eddig a fizikai tudósok és az ősi szellemi tanítók, ugyanakkor kezdenek rájönni, hogy amit pl. az ősi ind tanok vallanak a valóságról, ami maya vagyis illuzió, az mit is takar a tudomány szintjén vizsgálva ma. Persze el lehet utasítani, lehet azt mondani, hogy baromság és csúsztatás és hasonlók, de ha ennek az új tudományos modellnek egy picit is bekukkantuk a rejtelmeibe, akkor megértjük azt amiről a biblia is ír szimbólumok formájában.
    Minap amikor az evolúciós posztban olvastam extragalaxis és jancsika eszmefuttatását akkor döbbentem csak rá, hogy nagyon okos, értelmes emberek és fogalmuk sincs arról, hogy Jézus mit tanított. Ki volt valójában Jézus? Mi kik vagyunk?
    Kvantumfizika kontra Biblia. Nem az egyház a lényeg és a mesébe illő történetek, hanem az igazság.
    A mélyben megbújó valóságban ugyanis itt mindennel egyek vagyunk. Mert nem anyagi testek vagyunk csupán, bármennyire is csak a gyenge – a valóság csak kis töredékét felfogni képes szemünkkel – fogjuk fel a világot (és akkor még nem beszéltünk a fizikai és a lelki dioptriákról)…és azt hisszük valóságnak, amit csak látunk, az mégsem az. A kvantumfizikusok kimondták a tutit, hogy isten nem más, mint: ” valamennyi létező lelkének a szuperpozíciója”. Amikor Jézus tanított, akkor volt egy emberi teste, aztán volt egy Krisztus nevű entitás amely az emberi testben tudott fizikai síkon megnyilvánulni és tanítani. Jézus teste mintegy 3 éven keresztül “hordta” Krisztus szellemét.
    Ha olyan megvilágításban értelmezzük a bibliában leírtakat, hogy a világszellem részei vagyunk, egyéniesült kis lelkek, szikrák a nagy egészből, akkor már az a mondat is értelmet nyer, hogy “saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert” vagyis nem az anyagi részét, hanem a szellemit. Vagyis az ember magasabb szellemi énjéről beszél és nem a földi porhüvelyről…

    Bocs ha hosszú voltam….nem térítési szándék vezérelt, erről mindenkit biztosíthatok, de egy kis tudat-nyitogatónak talán érdemesek e gondolatok…

  121. 136 “A kvantumfizikusok kimondták a tutit, hogy isten nem más, mint: ” valamennyi létező lelkének a szuperpozíciója”.

    Nem hiszem ,hogy a “kvantumfizikusok” ilyet mondtak volna . A saját tudományukban is egyre több a megváloszalatlan kérdés ,hogy állithatnának bármit is Istenről ?

  122. Nézd meg vagy olvasd el a Mi a fittyet tudunk a világról c. könyvet/dvd-t ahol a nagy tudósok maguk vallanak az élet nagy kérdéseiről sok mindenre rávilágítva.

  123. 138 Láttam .
    De egy film könyv stb még nem tesz jártassá egy témakörben .

    Szerintem az bolond vagy át akar verni aki azt állítja ,hogy bármi biztosat tud Istenről .

  124. Én nem minősítek, csak idéztem William A Tiller-t a filmből(Stanford egyetem nyugalmazott professzora)

  125. Elképesztő mennyiségű hülyeséget sikerült (egyeseknek) összeírnatok. Ti nem jártatok iskolába? Nem tanultatok fizikát – kémiát? Ez már nem szokás? Ösztönösen mentek az ezoterika felé? Minél nagyobb marhaságot mond valaki, annál hihetőbb? Minél egzotikusabb az igét hirdető, annál tutibb? Ebbe e nem szóltam bele, mert ez már a béka segge alatt van.

  126. de én például tanultam…egyetemi szinten is…
    de az élet és a szemüvegünk sokkal többet tanít…

    Elutasítani egyszerűbb tudom. De lehet ragaszkodni is a dioptriánkhoz. Min változtat ez? A tudás már rég elmegy mellettünk….oké, nem fárasztalak tovább Tibor bá, bocs!

  127. Tiborbá! Elég jó tanuló voltam méghozzá, de amikor Chi-kung oktatáson a szemem láttára nővekszik meg az ujjam 1cm-errel, akkor tovább gondolkodok a szemüvegemnél és válaszokat keresek.

  128. MIIIII?? Ezt látnom kell. Ha bármit is lehet növeszteni oktatással,akkor ebben óriási business van gyerekek.
    😉
    Csak ki lellene találni a módját, hogy utána ne nőjön vissza, hanem úgymaradjon….

  129. A kínaiaknak meg nem az ujjukat kéne vele növeszteni.. chi kunggal…

  130. 133. Megél és túlél… De a színvonal, ha csak nem a pontos kémiai összetétellel táplálkozik (Kiszámolva, hány kalóriát éget el, ahhoz mennyit kell enni, mit, a szükséges ásványi anyagokból mennyi kell, egy adott növényi táplálék ebből mennyit biztosít, és mennyit dolgoz fel ebből a szervezet, stb.). Ez viszont amegfelelő technológia nélkül elképzelhetetlen. A világ különböző részén különböző mennyiségben esznek állati és növényi eredetű ételeket, de mindkettőnek minden kultúrában szerepe van (A tejtermékek, tojás, stb. szintén állati eredetű táplálék).

    Szerintem. A megfelelő fejlődéshez mindkettőre szükség van. a felnőtt szervezet kevesebbel is beéri, illetve nagyobb a tartalék mennyisége, de a gyerek nem él meg állati, vagy növényi táplálék nélkül.

  131. 143:
    Ezt írtad: “amikor Chi-kung oktatáson a szemem láttára nővekszik meg az ujjam 1cm-errel, akkor tovább gondolkodok”
    Helyes, majd ha a tovább gondolkodással eljutsz oda, hogy az agyadban van a + 1 cm, akkor szólj.

  132. Tiborbá, az egyetemen tanító tanárnő beszélt nekünk a kvantumfizika alapjairól, párhuzamos dimenziókról, a részecskék többféle természetéről. Ma már itt tart a legújabb tudomány.
    Ma ott tartanak, hogy atomokat irányítanak, így létrehozva tárgyakat. Ezeket a tényeket tagadni olyan, mint amikor ahhoz ragaszkodtak, hogy a föld lapos. (minden tiszteletem mellett…)

    Vega téma: kb 6 évig voltam vega, tejterméket és tojást ettem, semmit amiben, hús vag zsír volt, azt nem. Jól éreztem magam, de macerás volt, ezért visszatértem a mindenevő életmódra.

    A fiam most 16 éves, születése óta ösztönösen nem eszik húst, pedig senki nem befolyásolta.

  133. 148:
    Régebben az egyetemeken nem tanárnők voltak, hanem előadók, rendszerint professzorok. Dehát úgy tudom, hogy az oktatás szinvonala erősen visszíaesett. Ma már tanárnők beszélnek a kvantumfizikáról. Gondolom az beszélik, hogyan nő meg az emberi ujj a kvantum térben, párhuzamos dimenziók mellett, többféle természetű részecskék esetén. Nagyon jó. Én meg vizsgáztam belőle. — Tudod most az jutott eszembe, hogy a kommentelési jogot a könyveim elolvasásához fogom kötni. Az egyikben eléggé alaposan foglalkozom a kvantumfizikával, úgy értem meg lehet belőle tanulni az alapokat. Igaz, ezt az ujj trükköt nem vettem bele. — Nem az a baj, hogy sötét az agyad, hanem hogy felvágsz vele.

  134. Az új trükköt nem én írtam, a “tanárnő” egyetemi docens, én is vizsgáztam belőle, ahogy sok másból is, a könyveidet, ha lesz időm elolvasom, szerintem “annak sötét az agya” aki, ezt a másik emberről – annak ismerete nélkül kijelenti, úgy gondolom nem vágtam fel semmivel, az oktatás színvonala szerintem is visszaesett, de nem emiatt.

  135. 150:
    Nem kell a másikat ismerni. Elég az írása. — Felvágás alatt azt értem, hogy elhallgatás helyett kiállsz vele a placra, amikor tudhatod, hogy rá fogok ugrani.

  136. Előre is elnézést kérek
    Én is elnézést kérek, de ilyen szemetet nem rakunk fel.

  137. Akkor elmondom nekem mi a véleményem erről a vega, nem vega stb dologról. Közelítsük meg az egészet az evolúció felöl.
    A sok vegás fő érvei közt olvastam, hogy a föld sokkal több ember el tudna tartani, mint vegyes mindenevő üzemmódban, és legkevesebb embert akkor, ha húsevők lennénk! Mégis mért vagyunk mindenevők? Mért vannak mindenevő adottságaink?
    Ugye logikus, hogy az ember evolúciója során rég vegává változtak volna adottságai, ha az lett volna az előnyös. De nem így történt! Ez pedig azt jelenti, hogy régen a valós természeti viszonyok között úgy volt képes az ember egyáltalán életben maradni, ha mindenevő!
    Van egy sanda gyanúm, hogy a csimpánz sokkal nagyobb területen el van terjedve, mint a gorilla

    Aztán nézzük értelmi képesség felöl, tegyük fel, hogy él a dzsungelben egy állatfaj ami növényevő, és él egy mindenevő! Melyiknek lesz jobban igénybe véve az agya? Annak aki csak egyféle táplálékot keres, vagy azé amelyik változatosan táplálkozik??? Nem sok növényt ismerek amelyik elszalad!
    Mer ugye a gorillának nem kell kitalálnia, hogy a fűszállal tud hangyát is fogni….

    Az indiai fakírokról, vagy hogy nevezik őket, szóval azokról akik képesek elélni 1 hónapig 1 szem mogyorón, szóval róluk a következő a véleményem: mi a fennét csinálnak azon kívül, hogy ülnek egy helyben és meditálnak?
    Mert még indiában könnyű ezt művelni, de ha itt kiültetném az erdőbe nyáron még csak ellenne, de télen is elélne egy mogyorón egy hónapig??? Félek tőle, hogy megfagyna, főleg mer ruhája sincs….

  138. 153:
    Jó érvelés, logikus következtetés. A vega egy újkori hülyeség. A nagy jólétben az Ember minden marhaságot kitalál. Erre nem érdemes válaszolni, mert ebben a témában nem bocsátkozom vitába.

  139. Az egyik legősibb morális alapelv a “nem ártás” elve. Az ember vét a nem ártás elve ellen, amikor húst eszik, hiszen ehhez meg kell ölni az állatot.
    Mivel az anyag mögött meghúzódó szellem szintén sokakban baromságként hat, ezért azok fel sem fogják, hogy az a bizonyos rezgés/szellem, amit bevisz a tápláléka folytán.
    Ezt a primitív vega progandát befejeztük. Több marhaság bejegyzésére nem adok lehetőséget.

  140. Kollégák !

    A “filmes” hozzászólásokhoz csatlakozva, Tibor tanácsára ajánlanám a figyelmetekbe a következő filmet:
    “Az ember gyermeke”.
    Javasolnám, hogy nézzétek meg jónéhányan a filmet és csak utána az “Éli könyvét” ill. “Az Út” című posztapokaliptikus alkotásokat.
    Úgy érzem, ez a film az egyik legreálisabb jövő Európában ill. a bevándorlókkal teli országokban !

  141. 155
    A “nem ártás” elve mért csak állatokra vonatkozik?
    Amíg mi is a természet részei voltunk és vadászgattunk addig kb arra voltunk képesek mint a többi ragadozó, tehát el tudtuk kapni a gyengébbet, butábbat, stb! A mára már mindenki számára nyilvánvaló való, hogy ahonnan eltűntek a ragadozók, ott a növényevők populációja sokkal betegebb lett! A természet megoldotta ezt is, mert a sok beteg satnya állatot nem a ragadozók gyilkolászták le, hanem elvitte a járvány!
    Egykor az egész föld egy vadon volt és nagyjából mi is részesei voltunk! De mára kiléptünk belőle, és magunkévá tettük a földet!

    Nézzük meg mi lenne, ha egyes elvakult vegák paradicsoma válna valóra! Most leegyszerűsítem a történet, de kb úgy nézne ki, hogy nem ennénk állatot, csak növényt amit magunk termeltünk!
    Ezt azonban csak úgy lehetne megtenni ha a földet a vadonból termőföldé változtatjuk! A növényeinket megóvjuk a kártevőktől!
    Ugyan nem ölünk a puszta kezünkel állatot, de azzal, hogy termőföldet csináltunk, a puszta létezését öltük meg!!!!!
    Azzal, hogy megóvjuk a termésünket mert hát a sokmilliárd embert el kell látni élelemmel, szóval a termény védelem címén állatok ezreit gyilkolásszuk le minden értelem nélkül!!!, mert ugye meg nem esszük őket, csak azért vannak útban mert ugyanazt eszik mint mi!

    Kérdem én, hol itt a magasabb értelem?

  142. 158:
    Két fajta vega van. Az egyik azt mondja azérrt eszek növényeket, mert ez a hobbym, ehhez van kedvem és kész. Ez szerintem OK. A másik előszed mkindenfajta ideológiát, hogy miért. Ez rendszerint teli van marhaságokkal: lélek, rezgés, belső energia, magasabb fokú értelem, állat szeretet, morál, “gyilkolás” elvetése. Na, ezektől kapok kiütést.

  143. A magam részéről én a húsevők pártjára állnék. Mára már széles körben elfogadott az az antropológiai nézet, hogy az ember a húsevésnek, azon belül is a sült és főtt hús evésének köszönhetően lett az a faj, ami. A főzés-sütés kb. 2 millió éves tudomány, a sült és főtt húsból pedig rövid idő alatt nagy mennyiségű kalóriát és tápanyagokat lehet felszívni, ez tette lehetővé a fejlett agykéreg kialakulását az embernél. Szóval szép-szép a vega világkép, csak sajnos az emberi fiziológiával összeegyeztethetetlen.

    Még egy gondolat arra, hogy “de hát vegák között is vannak értelmes emberek”. Igen, vannak, mivel az emberiség időközben kinemesített magas szénhidrát- és energiatartalmú növényfajtákat (búza, kukorica, rizs ill. általában a gabonafélék), melyeket mára már ráadásul feldolgozni is megtanult (liszt, cukor). Ennek köszönhetően a rövid idő alatt nagy mennyiségű kalória felszívása már hús nélkül sem okoz gondot. Igen ám, de az ilyen, elsősorban szénhidrátokból és nem zsírokból ill. fehérjékből álló kalóriadús táplálkozásra az emberi szervezetnek még nem volt ideje átállni (a cukorkészítés nem kétmillió, hanem maximum néhány ezer éves tudomány, és széles körben csak kb. 200 éve fogyasztanak az emberek finomított cukrot). A szív- és érrendszeri valamint rákos betegségek hihetetlen elterjedésében BIZTOS, hogy van ennek is szerepe. Kimutatták például, hogy minél régebb óta van jelen egy kultúrában a gabonafélék termesztése és fogyasztása, annál ritkábbak az ilyen betegségek.

    Szóval én a magam részéről a vegetáriánus étkezéssel még várok egy néhány tízezer évet. Persze, ha nem lesz mást mit enni, akkor maradnak a zöldségek és a gabonafélék.

  144. 160:
    Neme kell biológusnak lenni ahhoz, hogy valaki belássa azt, amit leírtál, csak használni kell a józan eszét, és nem bedölni a divatos marhaságoknak. Az állati izomban (hús) már minden benne van, ami az emberi izomhoz kell, kellett, és kelleni fog. Nem kell az embernek keményítőből aminósavat készíteni (nem is lehet) Ha állati fehérjét fogyaszt.

  145. 160-161:

    Vega, vegetáriánus étrend valóban az egyik véglet.

    A másik oldalt is nézzük meg, a húst hússal fogyasztás esetét.
    Egyrészt ez sem egy kiegyensúlyozott étrend, még a legutóbbi évszázadban sem volt természetes hogy minden nap húsételt eszik az ember, hanem mondjuk vasárnap van húsleves, meg rántott hús.

    Nyilván ennek is vannak káros egészségügyi hatásai, illetve a hús előállításához szükséges terület, bevitt anyagszükséglet sem mindegy.
    Egy kg hal vagy csirkehús (kecske is ilyen hatékony kb)előállítása kevesebb növényi alapanyagot igényel mint mondjuk 1 kg disznó neadjisten marhahús esetén. Ennek megfelelően kevesebb az ökológiai lábnyoma egy hetente csirkét evő embernek, mint egy kétnaponta steakot evő másiknak.
    A területigény meg ugye nem mindegy mert nincs 7 milliárdnak elegendő Föld, főleg ha sok húst akarnak enni…

  146. 162!
    Jóó húúsleves rántott hússal!Holnap meg is csinálom.. 😉

    Soha nem a mit eszel-lel van a gond,hanem a mennyit eszel-lel..

  147. Most látom csak:

    “Antalffy Tibor online
    Az értelmes emberek vitafóruma (hívők, vegák, orbánfilok kiméljetek!)”

    Gyanítom bővülni fog a zárójeles rész.
    (Vegák miatt ontopic ebben a postban) 😀

  148. 164:
    Gondolkoztam, bevegyem-e a vakolókat is. 😀 De az annyira komolytalan, hogy még nem generált vitát. 😀

  149. Egy film a vegáról :
    Persze ki lehet törölni a linket de tán érdemesebb lenne vitatkozni a benne említett tényekről.

  150. Sajnos a valóság érzékelése egyáltalán nem demokratikus. Ha tízből nyolcan húst esznek és ketten almát, akkor az almaevők csak hülyék lehetnek. Ez itt a szint. Pont.
    Továbbiakban tényleg kímélni fogom ennek az oldalnak a látogatásával Tibor bá’-t és további sok sikert kívánok neki az igazság keresésében és a dioptriák javulásában!

  151. 166:
    Ez a film nem a vegáról szól, hanem arról, hogy 7 milliárd emeber túl sok. Igaz, 1 kg serté vagy baromfi húsért 5 kg (nem tíz) gabona kell. De szereintem nem az LENNE a megoldás, hogy nem eszünk több húst, hogy felszaporodhassunk 35 milliárd testét alig vonszoló emberiségre, hanem az, hogy a népesség visszaessen 1 milliárdra. — Máskülönben nem érdemes ezzel a témával foglalkozni, mert a dolog meg fog oldódni magától abban a pillanatban, amikor elfogynak a fossziliák. Dolgozhattok éjjel-nappal látástól vakulásig és örülni fogtok, ha vasárnap hús kerül az asztalra.

  152. Island

    “Ha tízből nyolcan húst esznek és ketten almát, akkor az almaevők csak hülyék lehetnek.” Senki sem mondja hogy hülyék az almaevők! Valakinek ez jó, és remekül érzi magát tőle felnőtt fejjel! Van aki meg nem. Semmi baj azzal, hogy valaki vega, vagy ezt dícséri, csak ne akarja már megmagyarázni, hogy ettől magasabb szellemi szinten van, mert az hülyeség.. max nincs tőle utána olyan büdös a WC-ben.

    De amíg nem olmik össze a gazdaság olya szinten hogy egy csirkén osztozzon 5-6 ember hétvégén,lásd 168 vagy először meg kelljen főzni, utána megsütni, hogy leves is legyen meg második is– próbáljátok ki a kakukkfüves almás csirkecombot.Hús is, alma is:) és isteni.Mézzel és sörrel kell meglocsolgatni a tepsiben, mikor már megpuhult, és pirul..

  153. 167
    “Sajnos a valóság érzékelése egyáltalán nem demokratikus. Ha tízből nyolcan húst esznek és ketten almát, akkor az almaevők csak hülyék lehetnek. Ez itt a szint. Pont.”
    Én ennek pont az ellenkezőjét éreztem miközben végigolvastam a kommenteket, nagyjából a vegások jöttek itt magasabb szintű inteligenciával, meg rezgésekkel meg stb. Nagyjából én éreztem magam rosszul mert megeszem a húst!

    De ezt Tibor bá is kifejtette:”Két fajta vega van. Az egyik azt mondja azérrt eszek növényeket, mert ez a hobbym, ehhez van kedvem és kész. Ez szerintem OK. A másik előszed mkindenfajta ideológiát, hogy miért. Ez rendszerint teli van marhaságokkal: lélek, rezgés, belső energia, magasabb fokú értelem, állat szeretet, morál, “gyilkolás” elvetése.”

    Amúgy meg megnéztem a filmet (166 komment) és kb az jött le, hogy a sok baj a világban (globális felmelegedés, őserdők kiirtása, vagyszerek, stb) mind a húsevés következménye! EZ PEDIG KÉREM NETTÓ BAROMSÁG!
    Hogy miért?!? Az emberek, az emberi természet miatt! Ha nem ennénk húst attól még ugyanúgy tönkretennénk ezt a bolygót ezzel a beállítottsággal! Ez a film kb olyan mint egy fogyókúra reklám. Semmit sem kell tenned, semmit sem kell változnod, csak beveszed ezt a csodaszert napi 2x és 1 hó alatt mínusz 50kg! De mint tudjuk ez is csak becsapás, mert az elhízás igazi oka az életmód, étrend, aki pedig ezen nem változtat az csak ideglenesen tud lefogyni!!!

    A filmben jött példa hogy mennyi vegyszert használunk a növények termesztéséhez! A gabona 38% állatokkal etetik meg! DE kérem a többit minek vegyszerezik??? Hiszen az étkezésre megy! Tehát nem a húsevéssel van a baj, hanem velünk!
    Például mennyivel több embert lehetne etetni ha nem csinálnák üzemanyagot a kukoricából!!!! És mégis csinálunk és mégis még a vegák is autóval mennek még a vécére is!
    Ez a baj ezzel a filmel is, mindent ráhúz a húsevésre!!!!!!

  154. Igazából a vegák egy része hívőszerűen (vagy orbánfil módon :D) viselkedik. Ők nyomják ezt a rezgéses, kisebb ártásos dolgot, de csak erre rászűkülve.
    Közben lazán használják a természet pusztításával keletkező javakat.

    Van olyan vallás ami a legkisebb ártás és legtöbb jó elvét vallja, de nem, különbözteti meg a növényeket és állatokat hanem természet/Föld/világ/Gaia néven emlegeti az ökoszisztémát.

    Akár vega akár nem, több tonna élelmiszert dobunk ki amit más részén a világnak boldogan megennének, vagy takarmányoznának vele. Igen a vegák is, a pucolt zöldségek héja is ehető, a fejtett bab héja, krumplihéj, stb…
    Mondjuk azt nem számolják élelemnek, de van ahol megennék azt is ha lenne a marék rizs/nap mellé.

  155. Fiúk! Már csupaszra rágtuk a csontot. A vegág cikizése se téma. Ráadásul nem válaszolhatnak (hál istennek), tehát nem fair a csepülés.

  156. 171 A krumplihéjat komposztálom . 🙂
    De a probléma felvetése jogos !
    Felháborító sőt gyomorforgató ,hogy az un. fejlett világ mennyi élelmiszert dob ki .
    Az igazság bonyolult .
    Én vega vagyok már mondtam . De mit gondolsz melyikkel szimpatizálok ?
    1.Városi divat bio vegás aki hipermárketben vásárol agyonfeldolgozott agyon vegyszerezett GMO-s agyon csomagolt agyon reklámozott vega kaját és a maradékot a szemétbe dobja .
    2 Klasszik magyar paraszt gazdaság aki disznót is nevel és azt a fülétől a farkáig feldolgozza megeszi és gyakorlatilag
    semmi hulladék nem keletkezik .

  157. “Régebben az egyetemeken nem tanárnők voltak, hanem előadók, rendszerint professzorok. Dehát úgy tudom, hogy az oktatás színvonala erősen visszaesett. Ma már tanárnők beszélnek a kvantumfizikáról.”
    Kedves Tibor bá, ne haragudj, de ez elég hímsoviniszta így. Miért ne lehetne egy fizikaprofesszor nő?
    Egyébként az oktatás színvonala nem azért esett vissza, mert az oktatók nagy(felsőoktatásban nagyobb) része nő, hanem a ponthatárok masszív leszállítása, ezzel a bekerülő nem kellő felkészültségű/agyi kapacitású diákok, egyes helyeken a fizetős diákok nagy száma (tisztelet a kivételnek) miatt. Az elnőiesedés meg – nyilván te is tudod – az alulfizetettség következménye (de amúgy is vége volna a férfi dominanciának, mert valószínű vagy követné a nemi arányokat, vagy ún. segítő szakma révén mindenképpen lenne némi női túlsúly, főleg az általános iskolában).

  158. 174:
    Nem állítottam, hogy nő nem lehet fizika professzor, ezt te beleértetted a mondatomba, nyilván mert erre vagy kihegyezve. Nem vagyok himsoviniszta, csak HIM. A nőknek éppen úgy meg van a szerepük, hajlamaik, képességeik, és biológiai adottságaik ahogy a férfiaknak, csak ezek nem fedik egymást pontosa. Ez az, amit a feministák nem fogadnak el, és aki nem ért velük egyet az himsoviniszta. Sajnos a természet az én oldalamon van. 😉

  159. 175: Idézett mondataidban egyértelmű a negatív összefüggés az oktatás színvonala és a között, hogy a kvantumfizikát egy nő oktatja.
    Nem vagyok feminista, és nem gondolom, hogy a biológia ne határolná be, ki mire alkalmas. Egy nő ne akarjon bányász meg favágó lenni. De lehet jó mérnök, vagy ha érdekli, akár asztalos is – lehet kisbútorokat is gyártani 🙂 Észbeli képességekben meg abszolút nincs különbség – legalább annyi ostoba férfi van, mint nő 🙂 – legfeljebb abban, van-e alkalma, lehetősége kibontakoztatni (mert belsőleg is korlátozva lehet — szerintem olyan nő, aki normális anya akar lenni, nem lehet kiemelkedő kutató – egyszerűen nem fér bele).

  160. 176:

    Nem szeretnék hímsovinisztának tűnni, de:

    Genetikailag a versenyző, egymással rivalizáló egyedek a férfiak, ők azok akik képesek a piros lámpánál egymást legyorsulva idiótaságokon is versenyezni.
    Ennek megfelelően a presztizs szakmákban nagyobb a férfiak aránya, a kevésbé presztízs szakmák meg el szoktak nőiesedni.

    Pl egykor a tanító egy tipikusan férfi szakma volt, megbecsüléssel. Ma az alsós tanárok zömmel nők, s a megbecsülése is gyengus.

    Ez a degradálódás elérte a felsőoktatást is.

  161. Ivett, te annyira félreérted, hogy már engem is zavar!

    A gond azzal volt, hogy tanár nem pedig elöadó, nem pedig azzal, hogy nö!

    Persze, ha ez nem esik le, akkor kaphatsz olyat, ami meglátásod szerint ezt továbbviszi, de az már a cukkolás kategóriája. (Ami meg vicces.)

  162. 176:
    Sajnálom Ivet, de elvakult feminista vagy, mert nem látsz világosa. Hogyan is szól a mondatom?

    “Régebben az egyetemeken nem tanárnők voltak, hanem előadók, rendszerint professzorok. Dehát úgy tudom, hogy az oktatás szinvonala erősen visszaesett. Ma már tanárnők beszélnek a kvantumfizikáról.”

    Hogy a szövegben tanár van és nem tanár, az véletlen, mert az eredeti szöveg is tanárnőt említett. Itt nem az a lényeg, hogy nő vagy nem nő. Itt az a lényeg, hogy egyetemen nem taníthatna (középiskolai)tanár vagy tanárnő. Persze nem is tanít. A szövegem rejtett mondanivalója az, hogy aki írta sose járt egyetemre, mert ha járt volna, nem követ el ilyen bakklövést. professzort, tanársegédet, vagy előadót írt volna.

  163. 179. Ahogy spiler is írja, a tanárnő az egyetemi docens megszólítása, a professzor pedig az egyetemi tanáré.

  164. 180:
    Ja, akkor ez generációs probléma. Majd értesíts, ha már a professzor asszonyt is “óvónéninek” becézik. 😀

  165. 174-181:Az egyetemi docens a tanársegéd és az egyetemi tanár közt van. De nem gondolom, hogy a mondanivalómnak egy szó kivesézése lett volna a lényege.
    Tiborbá meg van győződve a saját igazáról, nem veszi figyelembe a tényeket.
    Bár nekem “sötét az agyam”, valamint “sosem járt egyetemre”, ezért az én véleményem nem számít…

  166. Tibor bá blogja (361) Sok hús = korai halál

    A tanulmánynak komoly súlya van – mutatott rá a CNN – mert 85.000 nő és 45.000 férfi megfigyelésére épült 26 éven keresztül. Az eredmény az, hogy a húsból és sajtból nyert fehérje a növényi fehérjékkel szemben (bab, borsó, lencse) rövidebb életet jelent.

    A pontos megfogalmazás szerint a kevés szénhidrát, de sok állati fehérje fogyasztása növelte a mortalitást mind a férfiak, mind pedig a nők esetében, valamennyi betegségtípus vonatkozásában. Míg a kevés szénhidrát, de sok főzelékféle fogyasztása csökkentette a mortalitást valamennyi betegség és a szív-érrendszeri betegségek vonatkozásában is. A rák betegségek okozta nagyobb mortalitás esetében elsősorban a vastagbélrák jött számításban, amit a tüdőrák előfordulása követett.

    Az egészség záloga a jó emésztés. Megfelelő emésztés nélkül az étel nem tud megfelelő módon áthaladni a szervezeten, tehát a mérgek felgyülemlenek. Ezért fontosak a növényi rostok. A növényi fehérjével kevesebb zsírsav jár együtt, kevesebb nátrium jut belénk és még rostot is kapunk hozzá. Ráadásul a napjainkban kapható húsokkal és húskészítményekkel „kiegészítésként” felhabzsolunk hormonokat, antibiotikumokat és egyéb vegyi anyagokat is.

    Be kell látnunk a vegetáriánusoknak végül is igazuk lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük