(2610) Szalámi Taktika

Tibor bá’ online

Ha a Google-ba beütöd, hogy „Szalámi Taktika”, akkor néhány rövid szóval ismertetik, hogy Rákosi Mátyás 1945-1948 között, röpke 3 év alatt hogyan morzsolta fel a bimbózó magyar polgári demokráciát, annak az 1947-es választásokon induló 9 pártját, úgy hogy a végén csak egy maradt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP).  A szalámi taktika elnevezést maga Rákosi adta, mert a változást nem egy radikális lépéssel, hanem sok apró „szeleteléssel” érte el, ahogy azt a szalámi esetében teszik. Az 1947-es választásuk után koalíciót erőszakolt ki a Kisgazdapárttal, a Szociáldemokrata párttal, és a Nemzeti Parasztpárttal. Ez utóbbinak vezetőjéből, Veres Péter parasztíróból honvédelmi minisztert csinált mindenféle szaktudás nélkül, ahogy ezt Orbán is teszi. Nem kell a szakértelem, mert egy diktátor maga dönt az összes tálcavezető helyett. Rákosi 1948.VI.12-én „fuzionált” a Szocdemekkel (ekkor lett az MKP-ből MDP), akiknek vezetőit Szakasits Árpád kivételével leszalámizott. Rákosi „hálából” a fuzionálásért Szakasitsból köztársasági elnököt csinált (akinek semmi hatalma sincs), de 1950-ben őt is bebörtönözte (még egy szelet).

Miért is hoztam fel ezt a témát? Mert álmatlan éjszakáimon azt álmodom, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen Rákosi Mátyás alteregója. Felébredés után, némileg józanabb állapotban megállapítom, hogy Orbán egészen biztos behatóan tanulmányozta Rákosi módszerét, amit tökéletesen leutánoz. Az 1947-es választások után Rákosi elképesztő csalások és testre szabott választójogi törvény változtatás után se tudott 22 %-nál több szavazatot szerezni. Mint már említettem, körbeudvarolta Szakasits Árpádot (pontosan úgy, ahogy Orbán tette a Torgyán Józseffel és operettdíva feleségével), majd szövetkeztek és ledarálta őket. Viszont egy árnyalattal humánusabb volt Rákosinál, mert Torgyán nem végezte börtönben csak a helyettese. Szerény véleményem szerint Orbán előbb vagy utóbb le fogja darálni a Kereszténydemokrata Néppártot is abban a pillanatban amikor újra vált, ez esetben keresztényből muzulmánra. Ne hápogjál, erre a célra is fel lehet használni egy ütős (sorosféle) szlogent. Különben azt is borítékolom, hogy ha kell Orbán „fuzionálni” fog a Jobbikkal, vagy a LMP-vel. Első lépésben Szél Bernadett (vagy aki elfoglalja majd a helyét) kap egy szép titulust, aztán bedarálja őket.

De a szalámi taktika nem csak az ellenfeleknél alkalmazható, hanem a társadalomnál is. Van egy durva törvénytervezet, de ez csak „munkaanyag” amire a zemberek megnyugszanak, majd a „munkaanyagot” megszavazzák. Orbán kitalál egy új adófajtát, de kijelenti, hogy senki se járhat rosszabbul, mert kompenzálva lesz. Megnyugvás, majd elmarad a kompenzálás, és a rászedettek rosszabbul járnak. A korengedménnyel nyugdíjba vonulóktól megvonják a „nyugdíjjogot” de a pénzt nem, csak átnevezik a nyugdíjat „járandóságra”. Kis idő múltával a öregségi nyugdíjak növelését jelenti be az inflációval megegyező mértékben és egyben csökkenti a járandóságot mondjuk 20 százalékkal. Figyelj! Nem a nyugdíjat csökkenti, hanem a járandóságot, amire a nyugdíjtörvény nem érvényes. Na, ez a szalámi taktika. De ne higgyétek, hogy egy hasonmástól csak a szalámi taktikára telik, á dehogy. Rákosi nagy előszeretettel gyártott rövid, ám velős kritikákat az ellenfelei számára, amit a tömegek könnyen megtanulhattak, biflázhattak megállás nélkül, miközben ő maga megnyerte a csörtét. ilyen volt például a „jobboldali elhajlás”. Frappáns nemde. Viszont ennél még frappánsabb a „bankárkormány”. Szarul érzi magát a nép? Keresi a baj okát? Viktor segítségére siet a társadalomnak: BANKÁRKORMÁNY. Vagy ha nem érzi magát szarul a nép. Majd fogja, megijesztjük egy kis bevándorlás áramlással, akik előbb megdugják, majd megölik a lányukat.   Máris van kitől félni a népnek. Innen már csak egy ugrás oda, aki ezt akarja. Na ki a hunyó?   Úgy van. Honnan jöttél rá? Hát persze a plakátról.

Rákosi persze száműzetésben halt meg. Tudod-e miért? Találtam rá egy amerikai választ: You can fool all the people some of the time, and some of the people all the time, but you cannot fool all the people all the time. És tudod-e ki találta ki ezt a bölcsességet? Abraham Lincoln.

Aki elsőnek lefordítja ezt az érdekes mondást, annak megköszönjük, hogy már ébren van.
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

8 gondolat erről: „(2610) Szalámi Taktika

  1. „Néhányszor mindenkit becsaphatsz, néhány embert mindig (becsaphatsz), de mindig mindenkit nem fogsz tudni (átverni).” – talán nagyjából ennyi a fordítás kicsit magyarosítva, azt hiszem. Ha mellélőttem, akkor sorry, because my English is very poor. 😀

  2. 1 – Montezuma:
    Your English is not very poor, but your Hungarian composition is. 😀

  3. Én is teszek egy próbálkozást 🙂
    Minden ember becsapható egy ideig, néhányuk mindig, de nem csaphatsz be mindenkit mindig.

  4. 3 – hubab:
    A tartalma természetesen jó, de az angol frappánsság nem jön át. Elsősorban azért mert „you can…” valakinek szól:
    Mindenkit becsaphatsz egy ideig, néhány embert állandóan becsaphatsz, de örökké becsapni mindenkit az lehetetlen.

  5. Ha egy szekeret a lovak százfelé húznak, akkor vajon hova fog érkezni az a szekér?
    Kell a bakra egy kocsis egy jó nagy ostorral, aki a lovak hátára csap. Aztán hogy a kocsis milyen? Lehet szerencse vagy éppen balszerencse.

  6. Köszönöm ezt a posztot! Teljesen a fején találtad vele azt a bizonyos szöget Tibor bátyám. 🙂

  7. Egy ide vonatkozó törvény a kilakoltatás tilalmának kiterjesztéséről és ennek eredményéről:

    https://www.youtube.com/watch?v=I5oAcQkIFcc

    Közben Kőbányán a Pilisi utcában egy devizahiteles felakasztotta magát egy fára a végrehajtói irodával szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük