(595) Ez minimum válság

Tibor bá’ online

 

őMost már nem csak „mi”, hanem egyre többen, egyre több helyről jelzik, hogy szorul a kapca, egyre közelebb kerülünk a végső felvonáshoz. A majdnem általános vélemény szerint a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság újult erővel visszatért, és egyre fenyegetőbb a folytatás. Még a konzervatív közgazdászok szerint is a világgazdaság növekedésével kapcsolatban hatalmas bizonytalanságokkal kell szembenézni. Véleményük szerint Európa és Amerika adósságválsága, az ingatlanpiacok összeomlása, legújabban a tőkehiányos bankrendszer (elsősorban a Bank of America esetében), a növekvő infláció, a magas munkanélküliség, csak a jéghegy csúcsai. A lényeget tekintve sokkal tágabb, mélyebb és súlyosabb problémákról van szó. Mégpedig arról, hogy a 2008-ban kezdődött válság még nem egyenlítődött ki. A gazdasági válságok isten adta „dolga” ugyanis az, hogy „eltüntessék” a konjunktúra idején felhalmozott, nem visszaforgatható, profitot, nem termelő tőkéket. A három éve elindult nagy válság a bankmentő és gazdaságösztönző csomagok fékező hatása miatt azonban még nem volt képes ellátni „feladatát”. Nem végezte el azt a „pusztítást”, amely a felesleges tőke eltűntetését jelentette volna. A strukturális feszültségek nem oldódtak fel. Kezelhetetlenül magas a lakosság, a vállalatok és az államok adósságállománya. Az állami mentőcsomagok folytán lényegében megmenekült a válsághoz vezető óriási pénzügyi lufi (reálfedezet nélküli papír-, illetve számítógépes jel-gazdaság). Friss pénzek pumpálással az euró övezet bomlási folyamatai egyelőre lefékezhetők, de megszüntetésük lehetetlen. A válság java még előttünk van.

Hallottam bankmenedzsertől olyan véleményt, hogy 2012-ben az USA pénzügyi rendszere összeomlik, míg Európára 2013-ban kerül sor. Az Euró összeroppan. Ezzel összecseng a Der Spiegel szalagcíme: „The European common currency is in trouble, several EU countries are facing mountains of debt and solidarity within the bloc is declining.” Vagyis: A közös európai valuta bajban van, több európai országnak kell adósság hegyekkel szembenézni, és az országok közötti szolidaritás eltűnő félben van. Ugyanakkor a magyarországi bankok ugrásra készen állnak, hogy kormányrendelet születhet pénzügyi szigor bevezetésére. Mit szépítsünk. A bankokban elhelyezett pénzükhöz csak korlátozottan lehet majd hozzáférni. Mások pont fordítva „jósolják”, előbb Európa, majd az USA, de az Euró/dollár árfolyam az Euró erősödését jelzi. Vannak, akik olyan közelre hozzák az összeomlást mint 2011 október. Az indok az, hogy mindig októberben történnek „ilyen” dolgok. Nem túl meggyőző érv, de a tapasztalat tényleg ezt mutatja.  

Nem állítok semmi ilyesmit, csak azt, hogy egyre többen ébrednek rá, ütött az utolsó óra. Ha pedig túl sok ember gondolja így, akkor az be is következik pusztán az „elvárás” miatt.

128 gondolat erről: „(595) Ez minimum válság

  1. Máshol is olvastam és Tibor bá te is írtad korábban, hogy az USA/FED megcsinálja a QE3-at. Gondolom ez adhat (idő)haladékot az összeomlásra, de a következményeket is súlyosbítja. Az összeomlás mértéke még nagyobb lehet/lesz.
    Az amcsik ki akarják húzni a választások utánig? Addig el akarják „halasztani a geddont/összeomlást?

  2. Subprime válság Ammérika 2007. ezzel kezdődött. A többi nagyjából stimmel.

  3. Ma délután 4-kor (CET) kiderül, hogy QE3 vagy nem QE3. Akkor lesz a bejelentés.

    Mindenesetre Alan Greenspan (aki – hogy, hogy nem – szintén pina), két napja már megtámadta az ojrót:

    „Greenspan egy washingtoni pódiumbeszélgetésen úgy vélte, hogy az amerikai gazdaság nehézségeit is az euró válsága okozza.”

  4. Szerintem az euró előbb bukik, mint a dollár (sajnos – mert jó eséllyel magával rántja a forintot is). A dollár esetében (mivel gyakorlatilag a kibocsájtás csak a nyomda kapacitásának függvénye) egy erősődő infláció mellett ugyan, de sokáig fenntartható a vásárlóerő.
    Az euró védelme érdekében (mivel sokan beledumálnak, hogy mit kéne tenni) képtelenek lesznek időben és szükség szerint beavatkozni.
    Mivel kevésbé tartalékvaluta, mint a dollár, hagyják majd összeesni (miközben pl. Kína érdekelt a dollár stabilitásában).
    Valószínűleg az sem lenne megoldás, ha az eurómegtakarításokat német bankokba helyeznénk – és nyugton várnánk, hogy majd átváltják „márkára”, mivel a görög adósság jó része német bankoknál van, és nem tudhatjuk, hogy nem pont az csődöl-e be, ahova a betétet elhelyeztük. (És hasonló kockázat az osztrák bankok esetében is fennáll.) A betétek 50 ezer (?) eurós kifizetési garanciájában sem nagyon érdemes bízni, ha ez túl sok betétest érint.
    Mégiscsak aranyat kellett volna venni. 😀

  5. Arannyal vigyázz, most esett 1900 dollárról 1700ra (de megint emelkedik)
    Szóval a játékpénznyomda addig tart, amíg mindenki elfogadja a dodót a világon, de mi mást tehetnének a zemberek, mikor ott van a cia meg a hadsereg Líbiát is megfőzték, szegény Gaddafi tarkójában lihegnek már, de biztos sokat tanult Sadamtól és jól elbujt. Sadam is euróért akarta adni az olajat aztán nyilvánosan elrettentésül kihúzták a méregfogát 🙁
    Kína lehet még lufifújásban egy friss lélekzet, de csak óvatosan mert Kína nagyot fúj, és a világ összes nyersanyaga nem elég neki, de kontrol alatt van a kínai gazdaság azért, legalább az alatt van. Vigyázzák is dollárköveteléseiket, úgy tudom a jüan a dodohoz van kötve és most igyekeznek nemtudom hanyadik 5éves tervben a jüant nemzetközi valutává tenni.
    Nagyjából így állunk, nyugi azzal a világvégével, sok idő míg egy ekkora bálna elvérzik. 😀

  6. 5: Az aranynál ez csak a szokásos korrekció, nagyobb emelkedés után jellemzően van egy visszaesés, de a trend emelkedő marad hosszu távon.

  7. Azért mondom, hogy ne pánikszerűen vegyél de látom érted. 😀

  8. Chavez haza szeretné vinni az aranyat.
    „Persze kérdéses, hogy lenne-e egyáltalán olyan biztosító, aki hajlandó lenne Chavez arany szállítmányait biztosítani úgy, hogy a szállítások jó eséllyel nem a legnagyobb titokban történnének, rendkívüli sikerrel kecsegtető rablásokra pedig akár 40 alkalom is nyílna. ”

  9. 5: Azért te hozod a formádat a niknevedhez hűen. 😀 Rosszul tudod a jüan már nincs a dollárhoz kötve.

  10. Fiat arany: addig létezik, amíg a londoni banki trezorban van.
    Ha onnan kiveszik, útközben eltűnik.

  11. Valahogy le kell írni a „legnagyobb titokban” történő szállítások okozta esetleges hiányt.

  12. Soros Gyuri bácsi adja el az aranyat és termőföldet vásárol helyette. Ha kicsit is belegondoltok, jobb befektetés a várható élelmiszerárak miatt. Az öreg mindig pár lépéssel előrébb jár a szürke pénzügyi szakértők előtt.

    Az összeomlás nem kérdés, max a „mikor?”.

    Sokkal inkább kérdés az, hogy ez az összeomlás egy lehetőség lesz e egy ember barátabb rendszer létrehozásához, vagy egész egyszerűen beledöglünk?

  13. 3!
    A férj uram is izgatottan várja a QE3 bejelentést ,hogy mi lesz.. 😀
    8!
    Ezt mi is nézgéltük..

  14. miért melike00? szerintetek mi lesz?
    1: miért súlyosbítana bármit is?

  15. 15. A dolog lényege szerintem itt az idő húzásán van.
    Minden komolyabb tudományos szakértő azt mondja (Ahogy én tudom), hogy a hatását bizonyos ipari és egyéb fogyasztásoknak és módszereknek máris érezni lehet, és visszafordíthatatlan károkat okoztunk, de a dolgot még tudjuk súlyosbítani, ahogy a legrosszabbhoz képest tudjuk mérsékelni azzal, hogy leállunk velük, vagy fokozzuk. Minél tovább áll a jelenlegi világrend, annál hosszabb távú sérülést okozunk a bolygó ökoszisztémájában és klímájában. Megállítani már nem tudjuk a folyamatokat, de még menthetjük, ami menthető. Ha beomlik a rendszer. Ha nem omlik, akkor még hosszabb távú következményei lesznek. Nem mondom, hogy mi bármi problémát okozunk a bolygónak. Az jól megvan. Még azt sem mondom, hogy a szerves életformákat ki tudnánk írtani. Hiszen az élet megtalálja az utat mindenhol. De hogy az emberiség életkörülményeit a földön meg tudjuk szüntetni, az biztos. Nem csinálunk mi nagy gondot, ha földtörténeti skálán nézzük. 100 000 év és az élővilág regenerálódik. De ha ennyi kell neki, akkor azt már ember nélkül teszi… Mondjuk szerintem jobb lenne neki… A világ ritka egy türelmes dolog. Nem hatja meg pár ezer év várakozás.

  16. 16: az első mondatoddal egyetértek.
    de a folytatás már nem ehhez a poszthoz tartozik, ahogy Csabi_Pécs is csak gazdasági értelemben írta, amit.
    szóval még mindig azt kérdezem: miért lenne nagyobb a pofáraesés, ha az Amik tovább húznák a rétest a QE3-al?

  17. 15!
    Gazdasági csoda lesz.(ez már most az ami jelenleg van)..Az a Matolcsy gyerek is megmondta.. 😀
    Nem elég nektek ha állandóan ezt ismételgetik?
    Áááá szóval nem hiszitek.Milyen egy gyanakvó társaság van itt..
    Hát na..ihaj csuhaj.Sose halunk meg.. 😀

  18. 16:
    Ha meggondolom az életkorodat Gábor, akkor igencsak bölcs dolgokat tálalsz fel, és persze tökéletesen igazad van. De az emberiség vezetői mindig is így játszottak. időre!
    17:
    Úgya, minnél magasabbról esünk le anál jobban ütjük meg magunkat. Minnél előbb csinálunk egy tabula rázát, annál könnyebb. Ez már csak így van.

  19. Tudom ez nem ide tartozik, de nem bírtam ki!

    A háborús időkről, és gyermekkorodról írt valamiben olvastam :

    „Közben Apu barátai fáradhatatlanul jöttek-mentek, és egyre izgatottabban vitatkoztak, próbálva felkészülni arra, amiről fogalmuk sem volt, hogy mi.”

    Tibibá !
    Most akkor mi vagyunk az „Apu és barátai”?

    Moderáld ki nyugodtan ! Ezt csak neked írtam !

  20. 21:
    Akkor senkinek se fol fogalma arról mire képesek az orosz katonák, hány napig lesz szabad rablás, pláőne a málinki robot. Most viszont elég jól tudjuk, hogy mit fognak csináőlni az emberek, ha nem lesz (elég) ivóvíz, élelmiszer, energia, télen fűtés, gyógyszer.

  21. 17: alajos
    „szóval még mindig azt kérdezem: miért lenne nagyobb a pofáraesés, ha az Amik tovább húznák a rétest a QE3-al?”

    Azért, mert akkor a lufi tovább fújódik föl, és minél nagyobb a lufi, annál nagyobbat durran, ha kipukkad. A QE3 pedig tovább fogja fújni a lufit a pénznyomda újraindulásával. Ma Ben S. Bernanke kijelentette, hogy nem lesz (most) QE3, de ettől még közel se biztos, hogy nem lesz QE3, mivel:

    „Annak ellenére, hogy semmi bejelentést nem tett a Fed elnöke, a beszédének végén kiemeli: a hatóság biztosan meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy visszaállítsa a magas növekedési ütemet és foglalkoztatottságot, karöltve az árstabilitással. Ez pedig nehezen értelmezhető másképp, minthogy szeptemberben bejelentik a QE3-at, vagy valamilyen, hasonló jellegű programot.”

    Úgyhogy szeptemberben nagy valószínűséggel a FED újra nyomja a zöldhasúakat, tovább növelve az amúgy se kicsi adósságlufi méretét. Ezzel a pofáraesés eltolódik, de annál nagyobb lesz.

    Hát ezért kedves Alajos. 🙂

  22. Én úgy látom, hogy a pénzügyi válság elmélyülése, egyfajta válasz az energiahiányra.

    Ha a gyártások fogyasztás hiánya miatt leállnak, ezáltal lelassul a gazdaság is. Ezzel együtt csökken a gazdaság energiaigénye. A szegényebb rétegek növekedése szintén energiamegtakarítást eredményez.

    Ez a folyamat pont az időnyerés/időhúzás irányába megy.
    Egyfajta soft landing felé, ereszkedik a magasságból a repülő ahonnan majd zuhanni kezd, ha elég ügyesen vitorlázik akkor még szépen le is szállhatna.
    Ez az ami nem fog megtörténni a jelen közgondolkodás miatt, mert ahhoz önkorlátozni kellene, népességet békésen redukálni de gyorsan (életképtelenek likvidálása, eutanázia engedélyezése, valamilyen egyéb kiosztás szerint tizedelni a többieket (bűnözők, csalók halálbüntetése)).

  23. Apropó, válság. Ma olvasom ezt:

    http://goo.gl/As6g1

    Basszus, egyből az Olduvai jutott eszembe. 40 évvel ezelőtt még egymással versengtek a nagyhatalmak, hogy ki jut előbb a Holdra, ki épít nagyobb űrbázist, ki lő föl több műholdat, űrhajót… mára meg jó, ha az űrhajósokat le tudják hozni. Persze, a fejesek folyamatosan azt mondják, hogy aggodalomra semmi ok, bármikor le tudnak „lavírozni” az űrbázison kikötött Szojuzokkal, de hát ezt az „altató” szöveget megszokhattuk már.

    Emellett persze elvileg jönnek a kínaiak, és majd ők megépítik a saját űrbázisukat, a „mennyei palotát”. Na, egyébként ez az, amit én nem hiszek el. Szerintem a kínai űrprogram 90%-a kamu. Például nem tudom, emlékeznek-e rá a kedves kommentelők, amikor a kínai „űrsétáról” készült videón a tajkonauták sisakjából buborékok szállnak ki… merthogy egy medencében vették fel az egészet.

    Kína gazdaságát elsősorban a szén hajtja, szénből lehet áramot csinálni, olcsón iparcikkeket gyártani, de szénmeghajtású űrhajó nem létezik. Persze, a szénből már a friccek is tudtak szintetikus benzint csinálni, de azért a szintetikus benzin meg a rakéta-üzemanyag nem egyazon kategória.

    Valószínűleg tényleg a holdraszállás volt az emberiség technikai csúcspontja. Mindenesetre remélem, hogy a fenn maradt űrhajósokat még le tudják hozni valahogy. A lehető legszarabb halálnem geddon esetén odafönn megpusztulni. Idelenn sokkal izgalmasabbak a „lehetőségek”.

  24. Nagyon érdekes olvasni a hozzászólásaitokat végre közvetlenül pénzügyi oldalról is szemre veszitek az eseményeket. Régóta követem mind Tiborbá írásait mind a hozzászólásokat de többnyire azon van a hangsúly hogy mi lesz, mi van, milyen rossz hírek vannak, de az infláción és az árak elharapózásán felül a pénzügyi események felett kicsit hajlamosak vagyunk szemet hunyni pedig nagyon is sokat elárulnak.

    Szóval mire számíthatunk ha a dollárt tovább nyomtatják és jön a QE3?
    Azt akarják hogy az Euró dőljön be először, vagyis hogy kihúzzák addig mig itt lesz valami bibi, és ahogy a PIGS makroadatok kinéznek sajnos hajaznak egy közeli Euró problémára.
    De mi történik ha mégis megrendül még előtte a dollárban a bizalom ?
    Kína mennyire tudja a többiekkel etetni a dollár iránti bizalmát miközben már csak rövidlejáratú kötvényeket vesz ?
    Valahogy kezdenek a dolgok túl összetett túl átláthatatlan fázisba érni. Egyik percben minden úgy áll hogy most azonnal jön a „1929 Október 29 remake ” másik percben pedig úgy tűnik még 2-5 évig eldöcöghetünk.
    Ugye ha valaki lép a többiek kontráznak de a valutaháború még nem ért a tetőfokára és felmerül a kérdés mikor következik be az a lépés mikor az egyik szereplő valami nagyobb eseményt indít el ?
    Lehet ez háború is de gondoljunk csak bele ha most egy-két nagy befektető mesterséges pánikot indítana a másik térfelén, azok után nem tartom elképzelhetetlennek hogy a jelenlegi rendszer már vissza állíthatatlan lenne. Egy ilyen mesterséges pánik esetén oda lenne egy ország nyugdíja befektetései, rengeteg vállalat csődbe menne, mindent bagóért adnának ( talán még a termőföldeket is ).
    Persze a „nagybefektetők” mindenből profitot tudnak csinálni.
    Mikor úgy látom vagy úgy tűnik hogy mindjárt pukkan „A Lufi” akkor gyorsan elmondok egy imát hogy tartsunk ki még legalább 2-5 évig.
    Ezen felül egyén szintjén elég nehéz úgy kezelni a helyzetet hogy mindig a helyes döntést hozza meg az ember. Egyben fel kell készülni arra is hogy holnap mindenhol húzzák a rolót és indul a para, de arra is számíthatunk hogy még 2-5 évig a parabola elején leszünk és akkor esetleg nagyon is sokat tehetünk addig.
    //Off Tiborbá ne orbánozz annyit : ))) inkább vess egy két pillantást a valutaháborúra //

    Az is megérne egy külön témát hogy azok akik megszokták a luxuskörülményeket és beleszürkültek ebbe a kényelmes világba vajon alkoholizmussal vagy öngyilkossággal folytatnál tovább?
    Amikor próbálom terjeszteni az „igét” sokszor elég erős krikát kapok. Közben nem tudom elképzelni mi lesz azokkal az emberekkel akik most csak nevetnek ha próbálom kifejteni az eseménykét.
    Persze van aki erre csak annyit mondott: „vesszenek” Ez nyilván szörnyű lesz, még a háborút is felülmúlja hiszen ott legalább megoldható a feszültségoldás.

  25. Kedves Tiborbá! Kedves Többiek!

    Tud valaki valamit erről a QE3-ról? Mármint, hogy elfogadták-e? stb.

    Nincsen tv-m és az internetem is baromi lassú itt a tanyán. Ráadásul itt már értelmezve kapok válaszokat nálam okosabbaktól, mert nekem ez pénzügyi mambo-jambo amúgy sem kenyerem.

    Annyit gyanítok, hogy így is csak fújnák tovább a lufit a játékpénz-nyomtatással.
    Ez természeti szempontból gáz, ahogyan Drakonisz nagyon jól megfogalmazta a 16. hsz-ban.
    Viszont földi porhüvelyemnek(felkészülés szempontjából) most különösen jól jönne egy pár hónap csúszás(tudom nem kívánságműsor).

    Köszi

  26. http://www.collapsenet.com/free-resources/collapsenet-public-access/item/2496-say-my-fucking-name

    Egyébként ezt is érdemes megnézni(angol nyelvű). Nagy zseni a fickó, bár szerintem most kicsit valóban elmenetek neki otthonról.
    Kb. az 5. percig jó, meg a 25.5 perc után(32 perces). Köztes időben meg neveket sorol, mert valamiféle elismerést szeretne magának és peak oil-os barátainak a neve kimondásával.

    Nagyon pontos predikciói vannak 2005-től, ha valaki nem ismerné.
    Mondjuk azon kívül, hogy tényleg qrva jól összerakja a dolgokat, még amerikai is. Ami annyiban előnyösebb, hogy a szar kiindulási helyének profi ismerője.

    Ő egyenesen azt állítja, hogy vége a dalnak, a függöny bezárul. És aki továbbra is a megszokott életvitelt folytatja és pénzügyi machinációkba kezd, akkor az már innentől kezdve „ellenség”, hisz táplálja a hatalmukat és kiszolgáltatja saját magával együtt minket is a rosszfiúknak(valami ilyesmire emlékszem, 2 napja láttam, mert itt meg sem tudom nézni, olyan lassú ez a szar:-(

    Tiborbá! Én kimondom a neved:-),nem kell félórás videót csinálnod. Mert kb. Te is ezt csinálod csak kisebben.

  27. 24:Balázs
    „Itt a bejelentés – Bernanke beszélt, nincs QE3
    A Fed szeptemberben a nyíltpiaci bizottság kétnapos ülésén fog tárgyalni arról, hogy milyen eszközöket vessen be a gazdaság serkentése érdekében. A kvantitatív lazítás harmadik körének bejelentéséről, azaz a QE3-ról nincs szó.
    (…)
    A szövegben nincs szó azonnali intézkedésekről, vagyis nem jöttek be azok a várakozások, hogy már most jöhet a kvantitatív lazítás harmadik köre, a QE3. A további lépésekről a Fed nyíltpiaci bizottságának szeptemberi ülésén tárgyalnak majd a monetáris politika döntéshozói.
    (…)
    A Fednek széles paletta áll rendelkezésére, hogy további monetáris ösztönzést adjon, ám Bernanke szerint a Fed nyíltpiaci bizottsága szeptemberi ülésén folytatja majd annak megvitatását, hogy milyen eszközöket vessen be, itt fogják áttekinteni az enyhítés mellett és ellen felhozható érveket.
    (…)
    Annak ellenére, hogy semmi bejelentést nem tett a Fed elnöke, a beszédének végén kiemeli: a hatóság biztosan meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy visszaállítsa a magas növekedési ütemet és foglalkoztatottságot, karöltve az árstabilitással. Ez pedig nehezen értelmezhető másképp, minthogy szeptemberben bejelentik a QE3-at, vagy valamilyen, hasonló jellegű programot.”

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/itt_a_bejelentes_bernanke_beszelt_nincs_qe3.493816.html

  28. 28. Csabi

    Köszönöm szépen, főleg, hogy ki is fejtetted!
    Szóval lebegtetnek tovább, vagy legalábbis próbálják.
    Azt hiszem, ennél többet kívánni sem lehet a köcsögöktől!

  29. Értem.
    Nekem/nekünk viszont az a jó, ha van QE3, vagy nevezzék, aminek akarják.
    Lebegtessenek csak, mert addig én/mi tudok/unk némi bevételhez jutni, tudok/unk vásárolni, tudok/unk készülni.
    Nekem most picit beindult a munkám, picit normálisabb a bevételem. Ez nem azt jelenti, hogy szaladok led tévét venni, meg Balira nyaralni, hanem készletezhetek, fejleszthetek (pl. cserépkályhára tehetek szert, ami sokkal jobb hatásfokú, mint a jelenlegi kályhánk, de annyira nem is olcsó).

    Persze, én is köcsög vagyok, mert nem a gazdaság élénkítése végett nyomom vissza pénzt a rendszerbe, hanem minimálisat költök és a maradék papírt átváltom valami értékállóbba.

    Én úgy gondolom, hogy veszélyességi fokukat nézve a környezetemben élők tökmindegy, hogy mikor kezdenek éhezni. Semmivel sem lesznek veszélyesebbek rám nézve ha később üt be a kaka, mint ha most. Annyi a különbség, hogy engem jobban felkészülve ér majd az esemény mint most.
    Szóval a magasabbról esés számomra értelmezhetetlen. Én nem leszek magasabban, sőt, ha időt nyerek van időm fújni a matracot, amire esni fogok.

    A környezetemben élők sem kerülnek magasabbra, csak vegetálni képesek. Lehet, hogy ez nekem játszik, mert nem egyből veszít el szuzukit, házat, mindent, hanem szép fokozatosan, van ideje megemészteni, beletörődni, belefásulni. Szóval talán nem lesz annyira nagy a szája, bár agresszívnek tutira agresszív lesz, ha megéhezik.

    Nekem most annyi a dolgom, hogy én is sírjak, a legszürkébb legyek a szürke szomszédok között, így ha lehúzzák a rolót, talán nem én jutok majd először eszükbe, akit meg kéne látogatni.

    Szerintem ez a lufi dolog csak addig veszélyes, amíg nem látod, hogy az. Mi látjuk. Amíg a többiek csak sejtik, hogy az, addig el lehet nekik adni minden vacak szolgáltatást/árút és a megszerzett pénzen tőlük jelenleg alul értékelt, de amúgy aranyat érő motyókat lehet szerezni. Kocsog vagyok? Az. Érdekel? Ha a lányomra nézek, rohadtul nem.

    A globális felmelegedés kérdésével meg már képtelen vagyok foglalkozni, változtatni úgysem fogunk, akkor miért kössek le erre energiát. Azzal foglalkozom, amitől azt remélem, hogy megkönnyíti majd a jövőnket.

  30. 30.

    Ültess minél töb fát, a globális éghajlatváltozásnak elsődleges oka a felszínborítottság megváltozása, magyarán az erdők kiirtása. De erdő kell, nem gazdasági célú faültetvény. Minél több fa, annál jobb a lányodnak…

  31. 30:
    Ha ősszel újraindítja a FED a pénznyomdát, akkor az valóban (idő)haladékot jelent, és ahogy írod: „addig én/mi tudok/unk némi bevételhez jutni, tudok/unk vásárolni, tudok/unk készülni.”

    Különben én is olyan dolgokba „fektetek be”, amikről te is írsz. A reálhozamomat is ilyen dolgokra költöttem, sokfajta konzerv (minél későbbi szavatosságú), rízs, tészta, stb. Most kb. másfél évnyi kajám van, a vízkérdés kényes dolog, de bízom abban, hogyha akadozik is az ivóvízellátás, néha lesz a rendszerben, és akkor akár 1-2 hétre is tudok eltenni/tartalékolni. Meg ha már ilyenre fordulna a dolog, akkor előtte palackos vizet is beszerzek, amennyit csak tudok. (amíg ki nem fogy a boltokból 😀 )

  32. 28:
    Elemzők szerint a FED QE3 helyett más néven fogja ugyanazt csinálni, vagyis hígítani a dollárt. Az egész csak piac nyugtató blabla.
    30:
    alajos! A globális felmelegedéssel kapcsolatban ne dobd be a törülközöt. A ház hőszigetelése fontos dolog. Egyszer a fűtésnél energiát sporolsz vele most, másodszor a nagyobb kánikuláknál véd a hőség ellen a jövőben.

  33. Nem lesz még összeomlás, folyatódik a 2008-as válság még nagyobb bedőlésekkel.

    Ha az államok nem adósítják magukat tovább megmentve a bankokat akkor a világban kint levő pénzmennyiség csökkenni fog (leíródnak követelések a csődökkel, felszámolásokkal).
    Ezzel tisztul a piac, és csökken a pénz leértékelődés veszélye.

    Szóval lehet nyugiban készülődni (én is azt teszem), én 2012-re várom a következő nagyobb összeomlásjelet (jelentős áremelkedés az energiákban, jegyrendszer, hiányok főleg energetikai fronton).
    Akkor lesz az amikor a 2011 válságból kifelé menet megint nem lesz energia a növekedéshez.

  34. 33: Köszönöm a tanácsot, teljesen logikus. Homlokzati hőszigetelés, nyílászáró csere már kipipálva. Sőt, a födémet is szétszedtük felülről, azt is leszigeteltük, majd alá álmennyezet került plusz 20cm szigetelő légréssel. Az aljzatbetont két éve feltörtük, alá az akkor kapható legnagyobb teherbírású (azaz egységnyi terhet a legkisebb alakváltozással elviselő) szigetelés került, így a nagy tömegű épített kályhák bárhol elhelyezhetőek. A tervezett cserépkályha a ház magjában épül fel, így külső falat nem fűt, viszont egymaga képes az egész teret kifűteni, nagyjából egyenletes hőmérsékletet biztosítva. (a kályhát én építem, két éve végeztem kályhásként „hobbiból”).
    Fát vettem a télen néhány kocsival a Pilisi Parkerdőtől (akárcsak tavaly), ami már összevágva, felhasogatva várja a sorsát. Úgy 4-5 évre elég lesz.
    Kút, fordított ozmózisos rendszer szintén megvan (van egy társam a geddonban, aki ezermester-kovács-elektronikai szaki, ő most dolgozik a napelemes rendszerén, majd nagy fondorlattal ráveszem, hogy ilyennel hajtsuk meg a tisztítóm motorját is). Természetesen az összes szükséges szűrő is megvan szintén 5 évre.
    A szerszámokat évek óta gyűjtöm, már a nagyapámtól is örököltem ezt-azt (és kb tudom is, hogy melyik végüket kell megfogni).
    Némi nassolni való is akad a kamrában, elleszünk valahogy.
    Tibibá sárga iránti vonzalmát maximálisan osztom (én sem 1700/oz-nál ébredtem), bár nekem az ezüst színű alátét is tetszik.

    Ennek ellenére tele a gatya.

    És itt elnézéseteket kell kérnem, de sokszor úgy érzem, mintha néhány hozzászóló csak katasztrófa turista lenne. Divatos geddonozni.
    Sokan az ég felé emelt karokkal várják a kötelezettségeik alól felszabadító véget. Szurkolnak, hogy minél előbb omoljon be minden.
    Hát én meg azért szurkolok, hogy ez a mai „rend” tartson ki minél tovább. Szeretem kinyitni a csapot, ahonnan meleg víz folyik. Jólesik a tudat, hogy van orvos, akihez fordulhatok. Utálok telefonálni, de sokszor jól jön, hogy egyből választ kapok a kérdésemre. Nem szakadok meg a munkában, mégis ha lassan is, de előre jutok a kis családommal. Bárki bármit mond, jólétben élünk.

  35. 35:
    Utolsó mondatokra: így igaz csak kevesen fogják fel ésszel.

  36. 35!
    Igazad van Alajos..Én is szeretem minden reggel a friss ropogós kifli illatát, a csokis csigát,a forró napokat a légkondis nappaliban tölteni,délutánonként csobbani a medencében,a jó rántott húst,fizetni a félmillás téli gáz számlát,félórákat zuhanyozni naponta,havonta több százezer forintot kifizetni meg elkölteni,3 évente új autót venni,jó jégrémeket enni,nyáron panaszkodni a melegre,télen a hidegre,és panaszkodni Tibor bának hogy milyen rosszul megy… 😀

    Erre vágytam és vártam gyerek korom óta,mert másfél szobás tanácsi bérházban nöttem fel..És sok amerikai filmet néztem.Erre most kiderül,hogy mindez csak egy illúzió.
    Hogy nem bírtak még várni vagy 20 évet ezzel az összeomlással,a fenébe.. 🙂

  37. 35:

    Én magam is készülgetek.

    Hőszigetelés most készül a homlokzaton, padlásfödém tavaly megvolt de még kell rajta javítani. Aljzatot nem fogom felbontani, szerintem nem éri meg (anyagilag).
    Fűtésrendszer átalakítás tavaly volt, vegyeskazán és puffertartály beépítéssel, sajnos a gravitációs elvű keringetés nem megy. Ezért is meg más okból nekem is kell napelemes rendszer akkuteleppel, kézi keringetési lehetőséget is be kell majd venni a rendszerbe.

    Ozmózisos szűrő megvan, fúrt kutat kézi és szivattyús vízvételre alkalmasan tervezem, esővíz gyűjtő ciszternát is. Az egészet egy házi vízművel tudnám is üzemeltetni ha a napelem kérdés megoldott (vagy/is szélkerék).

    Én sajnos csak nemrég ébredtem, de mivel nem számítok hirtelen összeomlásra ezért nem érzem magam elmaradva.
    (éléskamra + vésztartalékkamra azért épül és kezdem a feltöltését, forgó rendszer kialakítással minden használt élelmiszerre)

    Szerencsére többgenerációs házba költöztünk (Pestről) egy éve, ezért sorsszerűnek gondolom ezt a lépésemet is.
    Ennek köszönhetően itt kb 4-5-6 felnőtt lesz együtt és pár gyerek, de még családon belül sem elfogadott a geddon.

    Sok mindent tanulok itt folyamatosan, ezért pl nem kötöm össze az esővizet a fúrt kúttal (atom esetére), a növénytermesztést ugyan idén elkezdtük (pari, paprika, répa, málna, szeder, kökény, som), de már tervezem a csicsóka ültetvényt a parlagon lévő területekre.

    SZürkülés témakörben egyetértek, de ezt nagyon nehéz lesz kivitelezni, gondolj bele.
    Te élsz, nem vagy csonttá aszódva az éhezéstől stb.
    A körülötted lévők meg ezt láthatják.
    Szabályszerűen el kell bújnod, és színészkedni, éhezőnek tűnni, ténylegesen fogyni, stb.

  38. 35 folyt

    Sárgaság ügyben nem értek egyet, én úgy látom hogy éhező és egyéb problémákkal küzdő emberek nem fognak kapkodni a sárga fémért.
    Lehet később lesz értéke csak nem látom be miért lenne, egyetlen oka van a megszokás. Mert valaminek lennie kell valami értékmérőnek…
    Nem hasznos semmire, megenni nem lehet, nem véd meg semmitől, stb.

    Igazából amíg mindenben nem leszek autonóm (áram, fűtés, víz, élelemraktár és termelési lehetőségek, védelem passzív és aktív eszközök, szerszámok, gépek, haszonállatok, stb), addig ebbe kár szerintem pénzt ölni. Holt vagyon ahogy szokták is annak nevezni, haszna nincs csak értéke (az is csak addig amíg valaki értékeli).

  39. 37. A fiam inkább úgy nőljön fel, hogy ő már nem látta a mai jólétet és boldog abban, amiben él, ahelyett, hogy folyamatosan érezze, hogy mennyit vesztett vele. Szerintem. Nekem ez a nézőpontom… Ha valaki nem lát jobbat egy bizonyos életszínvonalnál, akkor nem is vágyik rá… Ahogy minekünk sincs az igazi vágyaink között űrsiklókkal röpködni, és hogy készpénzt se kelljen tartani, helyette csak lehúzzuk a kis chipet a boltban és még az eladóval sem kell vesződni. Ilyeneket sci-fi írok megírogatnak, de nem látjuk, így nem is vágyunk rá. Ellenben a 3 évenkénti autócserét látjuk, hogy van, aki megteheti és látjuk a 3 szintes villát is, ami szintén jól jönne. Látjuk a medencét, és szeretnénk mi is a ház mögé… Látjuk azokat, akik egy partyra 150 000 forintért vesznek csak rágcsálnivalót, meg töményet… És mi is szeretnénk ilyen partit szervezni. Mindenkiben megvan a vágy rá…
    Inkább egy visszaesett földműves korban, ahol az infrastruktúra a nulla közelére esik vissza a jelenlegihez képest, és az utazás szekéren megoldható ne emlékezzünk arra, hogy milyen volt, amikor az autópályán két óra alatt felértünk Pestre és repülőre ülve két és fél óra alatt a ferihegyről indulva már Londonban checkolunk be, és a tecskó tele volt olcsó sörrel.

  40. Ne haragudjatok, hogy ezt kell mondanom, de a hozzászólásokból azt szűröm ki, hogy kezd kissé betegessé vállni ez a geddonra készülés, főleg a 38-as után éreztem ezt, annak is az utolsó mondatai miatt, de a többi se kutya.

    Geddon nélkül nagyon hasznos dolgok, amiről beszéltek, ház szigetelés, fúrt kút, növénytermesztés, kajafelhalmozás stb.. de geddon idején attól tartok semmit se fog érni.

    Miért? Valamelyik posztban előjött a hegesztés kérdése a napokban. Szintén hasznos dolog. Kérdem én a geddonra készülőket, és azokat, akik nikecelbe bugyolálták a házukat, hogy mit fognak csinálni pl. akkor ha tél idején, amikor amúgy is fokozódik az emberi túlélési ösztön, mondjuk egy fosztogató brigád jól irányzott pár kilós kővel kidobálja a több száz ezer forint értékű műanyag ablak dupla, tripla szigetelésű üvegeit???

    Geddon idején ki fog üvegezni, ha már a hegesztés is problémába ütközik?, ráadásul egy műanyag ablak esetén ez még bonyolultabb.

    Szerintem totál fals képzet az, hogy ilyen mad max életmóddal túl lehet élni egy teljes összeomlást.
    Véleményem az, hogy közösségek nélkül ez nem fog menni. Közösségek pedig csak akkor jöhetnek létre, és lehetnek életképesek, ha egy irányba gondolkodnak.

    Félre értés ne essék, én nem nevetek azokon, akik készülnek az atomháborúra, és fél tonna rizs van a kamrájukba, de ez így nem fog menni.

    Míg más millió forintokat öl a szigetelésbe, kajafelhalmozásba, ilyen-olyan geddon megoldásokba, addig én veszek egy pisztolyt max 200 rugóért és elveszem azoktól, akik helyettem szorgosan felhalmoztak mindent.

    Amire itt ti készültök az egy anarchia, senkit nem fog érdekelni, ki kit lő fejbe, az igazságszolgáltatás nem igen fog működni (már most sem) és ez csak rosszabb lesz. Ja és ugye mobil telefon sem lesz, hogy hívtok segítséget? De nem is kell mert időtök sem lesz rá. Pár jól irányzott lövés után el is vagytok vermelve a hátsó kertben.

    Egy jól látható szélgenerátor, amit kénytelenek vagytok a magasba emelni a lehető legjobb célpont, hogy hová kell betörni, de ez érvényes a napelemekre is. Ilyeneket csak az tud felszerelni, akinek pénze van.

    Köcsög vagyok? Nem vagyok, mert a fent leírtakat én nem tudnám megtenni, de más szívbaj nélkül meg fogja.

    Erre és sok másra is felkészültetek, vagy csak halmozzátok a cukrot és rizst a kamrában?

  41. 41: Ha ez lesz az ÁLTALÁNOS és URALKODÓ szemlélet, amit írsz, akkor azt javaslom, hogy most lődd főbe magad a 200 rugós pisztolyoddal. Ugyanis egy olyan társadalomban, amiben a TÖBBSÉG rabló, fosztogató, élősködő gyilkos haramia, előbb-utóbb elfogynak a kifosztható „birkák”, és a „farkasok” kénytelenek lesznek egymást fölzabálni. Egy többségében parazitákból, termelő munkára képtelen emberekből álló társadalomnak NINCS létjogosultsága. Pontosan ezért jöttem el Magyarországról. A magyar társadalomnak nincs jövője, és a túlélési esély jelen pillanatban Magyarországon a legkisebb Európában. Mi vagyunk ugyanis az EGYETLEN ország Európában, ahol 10 millió emberre alig 3 millió ténylegesen dolgozó, teremtő tevékenységet végző ember jut. (3.750.000 munkavállaló, amiből legalább 700.000 közalkalmazott) És itt most nem csak azon van a hangsúly, hogy MI az a termelő tevékenység – mert tény, hogy a három millió nagy része is olyan munkát csinál, ami geddon után semmire nem jó – de legalább hozzá van szokva, hogy a megélhetésért dolgozni kell!!! Egy irodistát át lehet képezni paraszttá (igaz, nem könnyű), de egy 20 éve rokkantnyugdíjhoz szokott törzsalkoholistát, vagy urambocsá egy születésétől kezdve élősködő cigányt nem lehet munkára bírni (vagy szinte a lehetetlen határát súroló nehézségek árán). Az a társadalom, ahol az általános szemlélet az, hogy elveszem a másét, nemes egyszerűséggel HALÁLRA VAN ÍTÉLVE. Én ezért mentem el Magyarországról 2008-ban. A csodával határos lesz otthon a geddont túlélni. Olyan országokban, ahol még működik a normális, teremtő értékek mentén kialakított általános felfogás, sokkal jobb az esély. Természetesen ott is ROHADT nehéz lesz, de legalább VAN esély.

  42. 41:

    Az üvegezésben igazad van, bár nem egy nagy ördöngősség (én speciel meg tudom oldani…), még üveg is lesz (mert van sok ház ablakokkal). Tervezek egyébként zsalugátereket is, pont ezért és a hőszigetelést is növeli éjjel, de ha geddon van akkor nappal sem kell feltétlen nyitva lennie.
    Aki az én házam ablakát be akarja dobni az nagyon meg kell találjon és be kell jöjjön a telkemre.

    Ugyanez igaz ezek után a napelemre, szélkerékre is. Pont a szélkerék ezért is van erősen zárójelesben, de az is megoldható úgy hogy ne találjanak egyből rám.

    Gondolod hogy másnál nem lehet fegyver? Amikor te azt tudnád mernéd használni addigra én is fogom/merem majd. Egy helyzeti előnyöm van, én itthon vagyok te meg keresgélsz, én látni fogom hogy jössz, te meg csak vaktában keresel, éhes leszel, kimerült, esetleg még sérült is, gyászolsz és szenvedsz.
    Ezeken én már túl vagyok, hideg fejjel készülök Rád is. Meggyászoltam amit meg kellett és nem féltem az életemet. Te még félted, ezért írsz ilyeneket.

    Egyébként nem vagy köcsög, csak még gondolkodj.
    Lehetőleg úgy hogy a másik oldalon sem hülyék vannak.

  43. Kösz a tanácsot Jancsika, azért ha nem haragszol a főbelövést még bizonytalan ideig elnapolom.
    Legalább is a magamét. 🙂
    Nem bántam volna, ha nem csak elolvasod a kommentemet, hanem értelmezed is. Én csak rámutattam az érem másik oldalára, ami a pusztulásra való felkészülést illeti. Amolyan ferde tükör.

    Egyébként meg rúgjál csak jó nagyokat Magyarországba. Megszoktuk tőled, de várd ki a végét, Németország is megtérdelhet.

  44. 35,

    „Hát én meg azért szurkolok, hogy ez a mai “rend” tartson ki minél tovább…”

    Hiszen ezen fáradozik az egész emberiség és a világgazdaság , a zabolátlan bankok és hitelfelvevők .Senki sem akar összeomlást; a kocsikereskedő továbbra is kocsit akar eladni ,hogy továbbra is jól élhessen, az épitkezési vállakozó lakóházakat és plázákat ,a hajógyáros hajókat, a fegyvergyártó fegyvereket,a gyógyszeriparos gyógyszert ,a szénbányász szenet,az uránbányász uránt , a kőolajfinomitó űzemanygot ,stb…
    Mindenki csőlátásától kábultan éli a kis szaros életét,közben magában szentűl meg van gyözödve,hogy hű de jól élünk,annyira jól,hogy ennél jobban nem is éltek és nem is élhetnénk.Nagyon helytelen az életet a gazdasághoz,mint legfőbb etalonhoz viszonyitani.

  45. 42:

    Én egyetlen dologra alapozom hogy van esély mindenre.
    Arra hogy az itt élő népek rengeteg mindenen mentek keresztül, és hihetetlen kreativitás van az aktív rétegben (ezért is léteznek még ilyen körülmények között).

    Az élősködőket meg elviszi az első hullám, nagyrészt magukkal rántják a többieket, de ezzel meg is oldják a népesség redukálást.

    Némethonban pont az lesz/lehet majd a gond hogy a vendégmunkások kiebrudalását követően is sokan maradnak az emberek és azok „normálisak” lesznek. Sokkal nagyobb gond lesz az a kérdés hogy hogyan osszátok be a keveset úgy hogy ne haljon mindenki éhen/épüljön le.

    Nyilván az is egy út, meg ez is.

  46. Néhány megjegyzés:

    1.) Mindannyian élősködők vagyunk, csak az élősködés tárgya és foka különböző.

    2.) Az ember soha nem élt ilyen rosszul, mint most. A kényelmet a sivárságot téveszti össze a jóléttel, holott rosszul érzi magát benne.

    3.) Ami ma van nem jólét, hanem Hrabal után szabadon: a lét elviselhetetlen könnyűsége…

    4.) A tét nem az, hogy fennmarad-e ez a világ, mert nem marad fenn, sokkal inkább az, vissza tudunk-e térni a természetes rendbe, amiből kiszakadtunk.

    5. Stephen King után szabadon: ez az embertelen világ emberi szörnyetegeket szül…

  47. 41:-re.
    Csatlakozom a 43. beíráshoz. 41: Irreális az, amit összeírsz. A koncot keresgélő kobor kutyák lesznek levadászva még mielőtt észrevennék mi újság van. Ki mondta – például – hogy a 150×150-es ablakot csupaszon kell hagyni? Ha van rajta egy 10×10-es betonvas-rács, mi értelme betörni? Engem védnek a házam falai, a támadó nyílt célpont.
    42:
    Amit írsz, az tiszta logika, de kihagyod a számításból, hogy a hazai pályának óriási előnye van. Németország neked nem lesz „hazai pálya”. Amig hasznos vagy nekikk, addig veregetik a vállad, amint geddon van, te is auslander leszel percek alatt.

  48. 44: Félreértesz. Én nem azt mondom, hogy nem kell felkészülni, vagy pl. fegyvert megtanulni használni. Persze, hogy kell. Csak azt mondom, hogy ha eleve úgy tervezel, hogy:

    „Míg más millió forintokat öl a szigetelésbe, kajafelhalmozásba, ilyen-olyan geddon megoldásokba, addig én veszek egy pisztolyt max 200 rugóért és elveszem azoktól, akik helyettem szorgosan felhalmoztak mindent.”

    Akkor MÁR MOST vesztettél, mivel két eshetőség van: vagy kinyír valaki, aki hasonlóan gondolkodik, csak jobb fegyvere van és gyorsabban tud vele tüzelni, vagy addig „nyírod a birkákat”, hogy azok elfogynak, és akkor vége. Ha nem tanulsz meg ALKOTNI is valamit, akkor nem készülsz fel igazán. Magától értetődően védekezni is tudni kell.

    Azt mondod, nagyokat rúgok Magyarországba. Ez így van, nem vagyok túl finom vele – viszont nem is hagyom, hogy a patriotizmusom elhomályosítsa az értékítéletemet. Magyarországon vagy nagyon sok ember gondolkodásmódja változik meg nagyon gyorsan, vagy nem sok esélyünk lesz.

    46: „Az élősködőket meg elviszi az első hullám, nagyrészt magukkal rántják a többieket, de ezzel meg is oldják a népesség redukálást.”

    Tökéletesen egyetértek. Az önvédelemnek, illetve az erőszak gyakorlásának hosszú távú túlélésre készülő emberek számára addig van értelme, amíg meg tudod akadályozni, hogy az első hullám elvigyen. Aki CSAK erőszakra rendezkedik be, azt el fogja vinni az első hullám: vagy azért, mert maga is az áldozatok között lesz, vagy azért, mert az első hullámban annyira nagy lesz az élősködők számbeli előnye, hogy mindenki megdöglik. Ez utóbbinak van a legnagyobb esélye egyébként szerintem.

    49: Így van, tehát a kérdés: melyik a jobb stratégia: menni oda, ahol ugyan nem ismered a pályát, de jobbak az esélyek, vagy maradni a rosszabb esélyek között jobb helyismerettel? Én az előbbi mellett döntöttem. Majd az idő eldönti, melyik lett volna a jobb stratégia. Sajnos nem nagyon van más esélyünk, mint kidolgozni mindenkinek a maga kis módszereit, aztán reménykedni, hogy jó döntést hoztunk.
    Németországot illetően egyébként már most látom, hogy auslander vagyok. Nincsenek illúzióim: itt nem maradhatunk 4-5 évnél tovább. Csak azért drukkolok, hogy ez pont elég legyen egy belgyógyászati vagy kardiológus szakvizsgához, meg talán egy kis baleseti sebészethez is (mondjuk fél-egy év sebkezelés, minimális, primitív műtétek), mert azzal már nagyon sok mindent lehet csinálni bárhol a világon (akár itthon is, ha úgy hozza a sors). Például az már most feltűnő, hogy bár az Assistenzarztok (szakvizsga előtti orvosok) 95%-a bevándorló, Oberarzt (vagyis főorvos) EGY SINCS külföldi – MINDEGYIK ECHTE NÉMET. Magától értetődik, hogy a Chefarztok (osztályvezető főorvosok) szintén mind németek. Azok, akik elvégezték a szakvizsgát, de külföldiek, na, ők maradtak Facharztok, vagyis szakorvosok, főorvos nem lehetett belőlük, pedig a németek a szakvizsga megszerzése után AZONNAL Oberarztként kezdenek el dolgozni.

  49. 50: Na ugye? Tudod te ezt – nem is feltételeztem az ellenkezőjét – csak nem jó állandóan gondolni rá. Ezen a dilemmán én is átestem, de én az ellenkező lóra tettem. Engem – being a foreigner – jobban pofán csapott, vagy érzékenyebb voltam.

  50. 51: Érdekes ez egyébként. Nekem rengeteg barátom, ismerősöm van az egyetemről, akik szintén próbálkoznak külföldön, és a többségük nem tud kinn maradni. Azt hiszik, hogy ha kimennek, ott majd „minden fenékig tejfel”, de nem. Minden társadalom szar a maga módján, csak rá kell jönni, hogy melyik országban mi a jó és mi a rossz. És természetesen ÓRIÁSI lemondásokra kell felkészülni az otthoni életmódhoz képest. Lehet, hogy anyagilag jobban jár az ember, de számos más szempontból SOKKAL rosszabbul.

    Van pl. egy barátom, aki traumatológusként dolgozott otthon. Gyakorlatilag a rezidensképzés első napjától kezdve csinálhatott szinte mindent, fél éven belül már műtött is (nem csak asszisztensként, hanem operatőrként is). Kijöttek Németországba az élettársával, és itt nem tud magával mit kezdeni, mivel itt nemcsak, hogy nem engedik annyit műteni (vagyis gyakorlatilag semennyit), de ráadásul egyszerűen nincsenek azok a sérülések, amikhez hozzászokott. Mesélte pl. hogy a leggyakoribb traumatológiai sérülések Magyarországon ittasan következnek be. Ahol ő volt (Kelet-Magyarország), ott pl. nagyon gyakori volt, hogy emberek otthoni, házilag készített szerkezetekkel (Hajdú mosógép motorjából fabrikált fűnyíró vagy elektromos fűrészgép) sértették meg magukat. Ilyen Németországban gyakorlatilag még fogalmi szinten sincs. Sok sebész van, aki 2-3 évre elmegy pl. Afrikába, mert ott MINDENT meg lehet tanulni (lőtt seb, szúrt seb, aknarepesz okozta sérülések, ilyeneket Európában nem lehet látni), utána visszajönnek ide, mert itt persze jobb a pénz.

    Mondtam neki, hogy figyelj, ezt el kell döntsd. Vagy operálsz kis pénzért otthon vagy Dél-Afrikában, vagy élsz itt jó pénzért, és elfogadod a játékszabályokat. Persze ő ezzel nincs kibékülve, következésképp hiába van sok pénze, állandóan elégedetlen. Na, az ilyen embereknek nem való a külföldi élet, az biztos.

  51. 47. A megjegyzések helytállóak szerintem.

    49.

    Tibor bá, te már most egy erődítményben élsz? Műanyag ablakokon betonvas rács? 🙂
    Ugye nem állítod azt, hogy ez a jellemző? Személy szerint én ilyet még sehol se láttam. A zemberek 98%-ának eszébe se jutna, hogy holnap nem nyit ki a Tesco.
    Csak ne hogy meglepődj majd, mennyien lesznek a koncot kereső koborkutyák. Már most is van belőlük elég, és ezer forintért gyilkolnak pedig jó világ van.

    Kétség kívül nem árt, ha valaki tart tartalékokat otthon, de hosszú távon ez nem megoldás.
    Már csak azért sem, mert senki nem tudja, hogyan és miként fog lezajlani a nyugat összeomlása.

    Legjobb befektetés a tudás felhalmozása, és a fizikai állóképesség fokozása.

    Azt hiszem lassan érkezik a vihar, tuti el fog menni az internet is.

  52. Ez mind szép és jó amit írtok az erődítményénről és a biztonsági óvintézkedésekről de mit lehet tenni egy jól irányzott molotov koktél ellen. Ha a házadra dobnak pár darabot előbb utóbb ki kell hogy jöjj a rejtekedből. Mindenre persze nem lehet felkészülni,én is ha megvalósítok egy „geddon” tervet máris ott a másik.

  53. 53:
    A rácsokat most építem be.
    Nézzük! A házam 80 cm vastag vasbeton és terméskő falakból áll. Monolit beton födémekkel. A tetőszerkezet 8 méter magasan valóban fa, de ha leég a tűz nem terjed át a házra, mert nincs ami éghetne. De miért dobnának molotov koktélt a házra. Gondolkodj az ő fejükkel. Először is a benzin drága vagy nincs. A kőfal nem gyullad meg. Amit felgyújt. Mondjuk a padlást, ha van ott kaja, az elég. Mit értek el? Semmit. Nekik be kell hatolni a házba. Ez csak lőfegyverrel és komoly szerszámokkal lehetséges, ha nekem nem lesz lőfegyverem. Ha lesz, akkor bevehetetlen vagyok. Körülöttem sok tucat, jól felszerel ház van, ahová könnyebb betörni. Néhányba betörnek, amire mi a többiek megszerveződünk. Tartalék gyűjtés? Természetesen. A konszolidálásig, a megszerveződésig életben kell maradni. Az arany hülyeség? Annak, akinek nincs. Az nyugtatgatja magát, hogy szart se ér. Az elmúlt 10.000 évben nem volt olyan időpillanat, amikor az aranynak nem volt értéke. Pedig rengeteg éhínség volt, háború, stb. és ugye az aranyat nem csak most nem lehet megenni. Nem kell okoskodni, a történelmi tapasztalatokból kell kiindulni.

  54. hmm. Curix. Az itt kommentelők között a te geddon meglátásod áll a legközelebb az enyémhez. Épp ezért is én leszek az, aki úgymond vitába száll veled.

    Megvan a fegyver, beüt a geddon. Van otthon 1-2 napra elég élelmed, mert miért is kellene? Kint megindul a bandák hulláma. Sorban mennek végig a házakon. Mit teszel? Mindegyiket kinyírod? Mert ahhoz, hogy ki tudj menni és te is fosztogatni tudj, előbb tiszta terepen kell mozogj, de legalábbis biztos terepen.
    Ahhoz, hogy te el tudd venni, teszem azt tőlem a készletemet, hát bizony fel kell majd kötnöd az alsóneműt. Nekem nincs rács a műanyag ablakomon, sőt, még a kerítésen is át tudnál mászni jelenleg könnyedén (ez nemsoká változni fog.) Mégis, ahogy beléptél a portámra, onnantól nincs esélyed. Ez a kijelentés 20-30 fős bandára is érthető. nagyobb csapattal szemben már én is komoly veszteségek árán és kockáztatva tudnék védekezni, de védekeznék.
    Te két dolgot tehetsz majd. Fogod a skulót, és mindenkit kinyírsz, ami eleve halott ügy, mert amint előveszed a stukit, egyből teleraknak majd ólommal. Másik lehetőség, hogy meghunyászkodva hozzácsapódsz majd egy bandához, ahol kőkemény rangsor lesz, és az elején bizony keményen csak csicska leszel, nem részletezem milyen feladatokkal. Saját bandát említhetnéd, de akkor pedig nem fogsz tudni aludni, mert ahogy elalszol, az első főnöki posztra éhező nyomorult át fogja vágni a torkod. Gondold át mégegyszer ezt a dolgot.

    Molotov koktélhoz annyit, hogy ha geddonra készülsz, akkor felkészülsz ilyen esetekre is. pl. a kéglin belül a kritikus helyekre porral-habbal-halonnal oltó készülékeket fogsz elhelyezni. műanyag hordókban vizet fogsz tárolni a kéglin belül. Egyrészt hogy legyen miből inni anélkül, hogy ki kellene menni minden egyes pohár vízért, másrészt az ilyen esetekre.

    Olyan hogy jól felkészült geddonos, nincs. A geddonra készülőnek annyi mindenre kellene rákoncenrálni, ami lehetetlen egy embertől. Ezért kell a közösség.
    Mert mire is kell a geddonosnak figyelni?
    Élelmezés, védelem, orvosi ellátás, barkácsdolgok, és természetesen a fejlődés biztosítása.

    Gondold végig:

    Élelmezés: Legyen készleted. Tudj nagy hatásfokkal termelni szinte mindent, amit lehet, ami emberi fogyasztásra alkalmas. Tarts állatot. Tudd, hogy mi ehető belőle, mi nem. Én például egy nyulat nem tudnék szétszedni rendesen. van aki még nyúzni sem tudna. Csirkét – hihetetlen amúgy – rengetegen nem tudnak szétbontani, pláne, ha előtte él még az a szerencsétlen és neked kellene levágni, előkészíteni. Láttam már olyan „háziasszonyt”, aki ollóval pucolta meg a csirkét. Levágta a tollakat minél rövidebbre, mondván, hogy majd ha megfőtt a bőrét úgysem fogja megenni senki. Azóta megtanulta a dolgot amúgy. És még ezen kívül nem árt ismerni a gombákat, a gyógynövényeket, és esetlegesen az erdei dolgokat.

    Védekezés: kés. Íj, számszeríj. Lőfegyver. Csapdák. pusztakezes harc. Robbanóanyagok. Gyúlékony anyagok – mit mivel tudsz eloltani. álcázás. Tájékozódás – akár a saját lakásodban is vaksötétben (kíváncsi lennék rá, hogy ki mennyi idő alatt érne el a hálószobájából a bejárati ajtajáig úgy, hogy be van csukva a szeme és nem üti meg magát semmiben.) Az erdőben való tájékozódásról, terepen való haladásról nem is beszélve. Én ide sorolom még a kommunikációt is. Rádiózás pl. de akár a kezjeles rendszereket is ide lehetne sorolni, mert nem hiszem, hogy geddon esetén fennhangon fogod követelni majd az asszonytól a krumplistésztát.

    Orvosi ellátás: kisebb sérülések, vágások. Törések. Vérzéscsillapítás. golyó, kés egyéb ütötte sérülések ellátása. mindennapos betegségek gyógyítása gyógyszerek nélkül. kötözés. fogászati dolgok. némi belgyógyászati ismeret, illetve egy kis gyermekgyógyászat, esetlegesen szülészet sem árt, pláne, akinek kis gyermeke van, illetve akar majd. A gátmetszés egy szülés alkalmával machetével nem épp a legjobb ötlet. 🙂 És ez még csak a felszín.

    Barkács dolgok: Mindig mindent javítani kell majd, illetve magadnak elkészíteni. Elromlik a csapda teszem azt. Nem tudod majd hívni pali bácsit az ezermestert, hogy na akkor popszegecselje már meg. Ez is egy nagyon széles témakör,mindenki ragozza tovább magában ha akarja.

    Fejlődés biztosítását is említettem. Ha vége a kezdeti hullámoknak, akkor bizony fejlődni kell majd, és nem benne maradni a sárban, dagonyázva benne. Van e elég tudásod, hogy tovább add? Nem lesz net, nem lesznek könyvtárak, mert addigra már leégtek. Nem lesznek iskolák. Nem lesz semmi. Te leszel majd aki a megszerzett tudását tovább fogja tudni adni.

    És rengeteg dologról még csak említést sem tettem.

    Egyedül senki nem fog semmire menni. Lehet, hogy túlél. Lehet, hogy megússza majd a dolgokat. DE EGYEDÜL LESZ MAJD.

    Bocs az ömlengésért.

  55. 53:
    Kissé terelést érzek, kiragadtál valamit és azon élcelődsz.
    Nekem ugyan nincs betonrács az ablakaimon, de nem is feltétlen kell. Egy keményfa zsalugáteren ha az jól fel van rakva akkor nem jön be senki. Ha meg van ideje farigcsálni akkor valamit nagyon elszúrtam. 🙂
    A kóbor kutyák meg ma elesett embereket kínoznak meg csoportosan, még kisebb csoportoktól is képesek meghátrálni (fegyver nélkül), nemhogy határozott és fegyvereit használó életerős emberektől. Nyilván durvulni fog a világ, de akkor is a célpontok mindig a leggyengébbek.

    Valahogy úgy mint a lakásbetöréseknél (pajszerral), a jó biztonsági ajtó megvéd és inkább a szomszédodhoz mennek be.
    Vannak professzionális betörők is, akik felderített címre mennek, és bemennek minden védelmen át. Ellenük csak az véd ha nem vesznek észre (nem leszel célpont).

    54:
    Molotov koktélos támadáshoz azért több minden kell mint egy rongy meg egy benzines flakon. Végig kell gondolni:
    Aki éhezik és fosztani akar hogy még éljen egy hétig akár az életét is kockáztatva (hiszen ilyen környezetben az utcán lenni kissé kockázatos) az ugye nem rombolni akar hanem zsákmányolni.
    Mondjuk ha van egy üveg pálinkája azt nem erre fogja pazarolni, benzin sem erre lesz tartalékolva, petróleumot sem tartom valószínűnek, étolajat, dízelolajat sem…
    Melyik házat fogja felgyújtani? Amelyikbe nem jut be? Előtte megpróbálta? 🙂
    Ha mondjuk az enyémet szeretné akkor ugyanaz mint a kődobásos, közel kell jöjjön, mert 15 m-re nem hiszem hogy sikeresen hajít, és még vacakolni fog vele hogy meggyújtsa.
    Én meg mondjuk lelövöm, és utána nekilátok oltani pár vödör víz ablakon kizuttyintással (nekem az lesz.).

    Ha már akarunk gondolatkísérleteket játszani akkor tudnék mondani fosztogató gondolatmenetet, de az a profizmussal végrehajtott megoldásokhoz lesz hasonló.
    Ebből a szempontból aggályos a katonai vagy félkatonai szervezetekből túlélő egyedek vagy csoportok megjelenése az utcán. Na attól lehetne tartani.
    Ezek ellen a szürkülés jó megoldás.

    Ha nem tudsz elszürkülve elbújni akkor az van amit Jancsika mond, hogy nem lesz túlélő a területen mert a farkasok legyalulják a harapós birkákat is és utána éhenhalnak.

  56. 58.

    Katonai félkatonai szervezetek.
    Építs ki kapcsolatot rendőrrel, biztonsági őrrel. Nem minden kommandós fog túlélni, annak idején a lovagokat is kinyírták a parasztok, pedig azok voltak az elit réteg.
    A katonai szerveződésektől én nem tartok anniyra, mert mire el fognak érni hozzám, már annyi „háborús” rutinra fogok szert tenni, hogy tudni fogom, mikor kell félreállni az útjukból. Amúgy a kommandósok életét is meg lehet keseríteni hidd el. Elég csak megnézni, hogy díszes elit egységeink eddig milyen sikerrel szerepeltek a háborús zónákban.
    Mindig azé az első előny, aki hazai terepen mozog.

  57. 59-hez még: Vagy addigra már elpatkoltam, mire jönnének kifosztani.

  58. 56:
    Arany értékére egy gondolat ami szerintem üt.

    A husvét szigeteken amikor megindult a helyi geddon szerintem nem volt olyan nem hasznos eszköz amivel bárki kaját tudott volna szerezni. Mondjuk a barlangok bevédése és az emberevés előtt…

    Az összes egyéb szituációban lehetett tudni hogy ha túlélem akkor lesz valamilyen civilizáció ahol majd lesz értéke.
    Most nem ez várható.

    Ezzel együtt van pár aranytárgyam, főleg ékszerek, de nem nem fogok venni amíg az előbbre sorolt dolgokat be nem szerzem.

  59. „Azt mondod, nagyokat rúgok Magyarországba. Ez így van, nem vagyok túl finom vele – viszont nem is hagyom, hogy a patriotizmusom elhomályosítsa az értékítéletemet”

    Érdekes, hogy én lépten-nyomon segítőkész, jószándékú, stb jó magyar emberekkel találkozom.

  60. 59:

    Egy gepárd és katonai infra gyakorlatilag védtelenné tesz bárkit épületen belül.
    A b30-as falat átlövi és látja hol mozogsz…
    Ha 80-cm-es akkor vár és kilő az ablakon át.

    A meglévő technológiák megmaradnak amíg van hozzá (üzem)anyag.

    Egyetlen megoldás, hogy ne legyél szem előtt…

    Ezeknek a túlélő egységeknek sem lesz korlátlan hatótávjuk, a fosztogató csürhe őket is erodálni fogja, stb.

    Akkor van gebasz ha egy ilyen „rablólovag” banda úgy dönt hogy ők is geddonosat játszanak, készletekkel és próbálnak „jobbágyokat” begyűjteni.
    Mert akkor vagy megszoksz vagy megszöksz alapon adóznod kell majd az új uraidnak akiket esetleg nem is látsz egész további életedben. Csak 3 lövés a nappalid falára meg egy üzenet egy fosztogató homlokára vésve.

  61. No attól meg pláne nem félek, hogy gepárddal fognak mászkálni emberkék. De mint írtam, mire ezek az említett, jól felkészült, kiképzett csoportok megindulnka, az olyan geddonosok, mint én is, már tudni fogják, mi a teendő az adott szituban.

  62. 61: teljes mértékben egyetértek. Ettől függetlenül én is gondolkodom némi aranyérme beszerzésen.

  63. Gorgon ezt a témát tényleg a végtelenségig lehetne tekerni, szerintem nem érdemes.

    Én csak felvetettem egy esetleges problémát, amire szintén lehet készülni, ha valaki ezzel a témával valóban komolyan foglalkozik.
    Első szám egyes személyben írtam dolgokat, de a végén senki nem figyelt arra a pár mondatomra, hogy én erre soha nem lennék képes, inkább éhendöglök. Fegyvert sem fogok beszerezni, nem látom értelmét, és persze ebből következik, hogy fosztogató bandákhoz sem csapódok.

    Sőt egész őszintén megmondom nektek én konkrétan leszarom a geddont azon kívül, hogy itt szívesen elbeszélgetek róla veletek.
    Nincs annyi pénzem, hogy bevehetetlen várat csináljak a házból, amiben lakom, de nem is akarok.

    Az ilyen tipusú házak nem mások, mint „inkubátorok”. Még egy darabig tudják biztosítani azokat a körülményeket, amik geddon előtt voltak, de mindenképpen átmeneti állapot.

    A leglényegesebb dolog, hogy alkalmazkodni kell az új helyzethez, bármi is legyen az, persze ha egyáltalán lehetséges. egy atomháború esetén én inkább megnézem a villanást, állítólag olyat úgy is csak egyszer lát az életében az ember. 🙂

    Szóval itt sokan készül mindenki a maga módján, de igazából senki nem tudja, hogy mire.
    A „geddon” fogalma sok mindent takarhat.

    Hogy az arany mit fog érni, az meg majd kiderül. Elmúlt 10 ezer év? Ebben az időszakban nem volt olyan helyzet, ami most van. Az arany nem megoldás semmire, de akinek van rá pénze vegye, max fogtömésre elhasználja. Bevallom nekem nincs rá pénzem, most érezzem szarul magam? Nem fogom.

    Ma nehéz elképzelni, hogy létrejönnek majd kis közösségek, félre tesznek sérelmeket, hogy miért lóg át xy diófája hozzám.

    Ez lesz az igazi túlélés záloga, mert így vagy úgy de mindenki hozzá tud tenni valamit a közös ügyhöz.
    Egyedül szart se ér az egész.

  64. 66.
    szerintem meg érdemes boncolgatni ezt a vonalat is, mert sokan arra készülnek csak, hogy nem lesz kaja, meg bazi nagy forróság lesz. Arra kevesen készülnek, hogy az udvarán fogják forgatni, de most már élőben, a Conan a barbár legújabb részét.
    Én nem ringatom magam leányálmokba. Kell majd fegyver és bizony el kell majd venni a kaját, eszközt, akármit a gyengébbtől, ha szükségem lesz rá, mert csak az fogja majd biztosítani az ÉN életben maradásomat. És természetesen a támadót is ki kell majd iktatni, mielőtt ő teszi meg ezt velem, illetve közösségem tagjával.

    És hidd el, te is képes leszel majd erre, nem pedig az éhendöglést fogod választani. Az ember egyik legerősebb ösztöne az életösztön. Ha nagy gebasz lesz, hidd el ölni fogsz, hogy ne éhezz. akár foggal és körömmel is. Az egy olyan világ lesz. Remélem hogy nem jön el…

    Az, hogy a lakhelyedet, „erődödet” felkészíted egy általad elégségesnek vélt szintre anyagi helyzetedtől függően, azzal senkinek nem okozol problémát. Nekem sem váram van. Mégis, apróságokkal meg fogom tudni oldani, amolyan Kevin-es módon, hogy mocskosul megnehezítsem majd a rám pályázók dolgát.

    Jól mondod senki nem tudja, milyen lenne egy geddon. Ezért készül mindenki (már aki készülget) úgy rá, ahogy ő elgondolja magában a jövőt. Van aki így, van aki úgy. Én például rengeteg ötletet merítek mindig az itt olvasottak közül ahhoz, hogy mit is lenne jó még fejleszteni, változtatni, hogy egy adott dologban megoldjam a problémát. Nekem nem 80 centis falaim vannak, nem hegyre épült a házam, nem kinnt vagyok a pusztán, mégis nyugodt szívvel fekszem le, mert ahol élek, ahol lakom, annak a területnek minden négyzetcentiméterét ismerem, lassan már jobban mint a tenyerem és olyan emberkéket gyűjtök magam köré, akikre bármikor számíthatok, ráadásul a tudásuk is támogatni tudja a túlélést majd, ha esetleg beüt a crack.
    Az arany csak időleges eszköz lesz szerintem az elején, addig, ameddig rájönnek majd a népek, hogy nem lehet megenni. De addig viszont nagyon jó lesz sok mindenre. például az utolsó komolyabb beszerzésekre, amik a túléléshez kellenek majd, és nem tudtad beszerezni, mert nem voltak a lehetőségek adottak, teszem azt fegyver.
    A kis közösségek az első komolyabb hercehurca során automatikusan ki fognak alakulni, mert ahogy a szomszéd rá fog jönni, hogy bizony gerbasz van és ő egyedül kevés ehhez, automatice keresni fogja a védelmet és csapódni fog az olyanokhoz, akikben reméli azt, hogy megvédik majd a jövőtől. Én nem attól félek, hogy nem lesznek közösségek. Inkább attól félek, hogy ha létrejön egy közösség, akkor abba előbb utóbb bekerül egy gyenge láncszem és akkor az egész közösségnek befellegzik. Erre tudnék példát hozni, de nem teszem, mert túl morbid lenne.
    És az utolsó mondatod nagyon lényeg, szóval nincs veled semmi gond, jól látod a helyzetet, jók a meglátásaid.

  65. 56: „1933-ban, mikor teljes erővel tombolt a gazdasági válság, az akkori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt minden Amerikában élő kül- és belföldi állampolgár számára megtiltotta az arany birtoklását.

    Az arany elkobzása 1933. április 5-én emelkedett jogerőre, és az aranyat 1933. május 1-ig le kellett adni a FED-nél, az amerikai jegybanknál. A rendelkezés megszegése akár 10 éves fogházbüntetést vagy 10.000 dollár büntetést is maga után vonhatott. Ellentétben a saját akaratából történő beszolgáltatással, amikor is valamekkora kártérítés járt a kényszer beszolgáltatásért, ha valakinél aranyat találtak, azt kártérítés nélkül elkobozták. Az állam az arany keresése közben a banki széfek felnyitásától sem riadt vissza.

    Az Egyesült Államok polgáraira vonatkozó aranytilalmat, amely majdnem 40 évig volt érvényben (!) csak a Bretton-Woods-rendszer hanyatlásakor, a hetvenes évek elején oldották fel.” aranypiac.hu

    khm…hát akkor…izé…de hát az az USA…és az messze van…meg rég volt…

  66. 68:
    És szerinted miért tiltották meg a sárga birtoklását?
    Egyáltalán mit akartál ezzel mondani?

  67. Ezen én is gondolkodtam.
    Vegyük az alapvető dolgokat.
    Ha egy átlagember (Még vadászpuskás tapasztalattal is) elsüt egy katonai sörétes puskát szilánkosra töri a vállcsontját és vége a mesének. Egy kézzel nehéz fosztogatni, még ha talál is orvost, aki elvérzés előtt megoperálja. Ha egy fosztogató banda megszerez egy páncéltörő rakétát, akkor azt el is kell indítani. Ma már nincs sorkatonai szolgálat, elsőre azt se tudják melyik végén kell megfogni.
    Nagyon jó, hogy vannak hi-tech mesterlövész puskák, de azokat használni is tudni kell. Azok, akik ma európában élnek általában egy pisztolynál nagyobb fegyvert nem gyakran tudnak elsütni. Legfeljebb vadászpuskát, aminek hatótávja 100-150 méter… Én gyakorló íjász koromban (Most készülök vesszőket beszerezni 40 fontos kisíjamhoz, de már évek óta nem lőttem rendszeresen) 200-250 méterig tudtam 20-30cm pontossággal lőni. Megfelelő heggyel átviszi az acéllemezt még az én gyakorló íjam is. 3-400 méterig még mindig két méteren belül maradtam.
    Mondanám, hogy van az íjam, és 3-4 embert leszedhetek bármikor, mire lőtávba érnek puskával (Pisztolyról nem beszélek, azok csak majdnem közelharcra valók 10-15 méteren belül).
    De!
    Mi van, ha találkozom egy rendőrségi kommandóssal, vagy egy képzett katonával a megfelelő fegyverrel a kezében. Mire én célbavehetném, addigra nagy fejetlenségnek lehetek kisgazdája.

    Hozzátéve, hogy a raktáraknak a helyét egyszerű kisember nem tudja. Még ha rá is akad, ott a tapasztalatlanságból eredő probléma, viszont ha egy ilyen katonai/rendvédelmi személy akar magának fegyvert, pontosan tudja, hova kell mennie, mit kell keresnie és a saját személy szerinti kedvencét leemelnie a polcról keresgélés nélkül kiválasztva a megfelelő lőszert…

    Szóval annak, akinek az egyszerű fosztogató nem okozhat gondot, annak (is) problémát fognak jelenteni a különböző erőszakszervezetekből dezertált figurák. Főleg ha úgy döntenek, hogy magukban kevesek. A hosszabb távon fennmaradó rablóbandát én úgy képzelem el, hogy 5-10 katona/rendőr alkotja a magot, és hozzájuk csapódik 20-40 jó kiállású fenegyerek, akiket megfelelőnek találnak a csoportba való felvételre, kiképeznek, és akik bármit megtennének a magba való bekerülésre. Még a golyófogó szerepét is szívesen elvállalják, ha ez kell a személyes előre jutásukért.
    Az megmaradó társaságoknak a magjában lesz 1-1 intelligensebb stratégiai érzékkel megálldott vezető, akinek van annyi esze, hogy ne gyújtson fel mindent, csak szép kíméletesen sarcoljon annyit, hogy éhen ne haljon a jobbágy, ezért védeni fogja a territóriumát és szépen lassan halad előre a környék felprédálásával.

    Szerintem…

  68. Amúgy tiszta röhej.
    Egy senki vagyok, ennek ellenére kérek minden nagytudású kollégát, hogy mielőtt ilyen vehemenciával tárgyalja ki a különböző lőfegyverek-robbanóanyagok kérdéskörét, gondolkozzon el, hogy egyáltalán el akar-e jutni a geddonig, vagy arra játszik, hogy a Viktor fogdmegjei a szép, fekete Q7-esekkel már a zavargások előszelekor bekopogjanak hozzá. Mert ha így van, én köszönöm szépen a lehetőséget és eltolom a biciklim. Ez számotokra egyértelműen jelentéktelen veszteség lenne, de legalább a kedves ránk állítottnak egy aktával kevesebbet kellene tovább vezetnie.

  69. 70. ” az én gyakorló íjam is. 3-400 méterig még mindig két méteren belül maradtam.” Akkor Mónus Józsefet lekörözted…:))

  70. 69: Szerintem eléggé evidens, hogy csak simán el akarták venni az emberek maradék tartalékait. És egy hónap alatt röhögve végigcsinálták. Hogy mit akarok ezzel mondani? Én csak érdeklődni szeretnék tisztelettel, hogy MIÉRT NEM FOGJÁK EZT ÚJBÓL MEGTENNI, ha megtehetik? Mert megtehetik. És azóta is rajtunk röhögnek. Mert begyűjtjük nekik a drága aranyat, amit aztán olcsón (ha nem ingyen) lenyúlnak. És utána esetleg megint felnyomják az árát… Így már talán világosabb.

  71. 72. Ő 100 méteren belül 16 cm-es célra lőve első díjas… Én nem 2 centit, hanem 2 métert írtam. A 200 méter 20-30 centi talán túlzás, de a fél méter semmiképp, tehát egy emberbe még bele lehet találni. (Nem kell mindig a filmes nyaki ütőeret találni, bőven elég valakinek a lábfejét keresztüllőni, akkor sem fog se futni, se pontosan célozni…)

  72. 73:
    Csak azért bátorkodtam megkérdezni, hogy mit is akartál, mert ugye az öreg azon értekezésére hivatkoztál, miszerint „Az elmúlt 10.000 évben nem volt olyan időpillanat, amikor az aranynak nem volt értéke”. Az, hogy elvették számomra nem azt jelenti, hogy elvesztette az értékét, épp ellenkezőleg. Ráadásul fikázó stílusban írtad a hülyeséget.

    Az, hogy „csak simán el akarták venni az emberek maradék tartalékait”, meg egyáltalán nem evidens. A dollár megszilárdítása volt a cél, ezzel (is) hozták létre az új arany alapot.

    Az meg, hogy mit tehetnek meg és mit nem… Tényleg. Szerinted mit nem? 🙂
    De legalább hangosan mondod. Köszönöm, így már valóban világosabb:)

  73. Alajos, mi nem fegyverbirtoklásról és pukkanós anyagok tárolásáról csevegtünk, hanem azok ISMERETÉRŐL. ráadásul nagy vonalakban való ismeretéről. Nincs semmilyen kitétel arra vonatkozólag, hogy én nem tudhatom, hogy hogyan működik egy 9 mm-es. Az, hogy van egy pár könyvem, amiket jó magyar forintokért rendes könyvesboltokban vettem, és a fegyverekkel foglalkoznak, ahhoz senkinek semmi köze. Az, hogy a neten pl. a honvédelmi honlapokon komplett katonai békefenntartói kézikönyvet lehet letölteni, az megint egy másik dolog. Pl. pont az állami harcosok honlapjáról szedtem le ez utóbbi kettőt és nagy élvezettel olvasgatom őket, mert elég jól összefogják az alap katonai ismereteket. Amikkel a profik is kezdik.
    És az, hogy az említett begyűjtők eljussanak hozzám, az bizony már rég nem lesz érdekes, mert el lesznek majd foglalva a saját kis szaros életük megmentésével és a saját erődjük védelmével. A szomszédban lakó rejtett elmebetegektől, meg a környékeden lakó bűnözőktől tarts inkább.

  74. 68:
    Ez egy felületes idézet. Nem az arany birtoklása lett betiltva, hanem a „gold bullion”. Vagyis az arany rudak, arany tömbök. És tisztességes árom (20 $/oz) kifizették. Akkor 20 $ akkora pénz volt, hogy egy hónapi élhetett belőle egy család. Aki ma aranyba fektet pont ezt akarja. Majd ha lesz szilárd, aranyfedezetes pénz, akkor átváltja állami kötelezővé tétel nélkül is.
    71:
    40 éven át a fél oszág retegett a telefon beszélgetések lehallgatásától. HÜLYESÉG. 10 millió ember lehallgatásához 10 millió lehallgató kellene. Gondolod, hogy befigyelik a hozzászólásokat? Én alig győzőm a végígolvasásokat. Gondolod, hogy geddonban majd jön valaki, hogy elvegye az aranyamat? Mashaság. Mi van, ha csak hencegek? Mi van, ha nem hencegek, de nem a házamban tartom? Mi van, ha már mások megelőzték? Ki az a marha, aki 30-50-100 km-t legyalogol brahiból, talál-e nálam aranyat. Miközben éhes mint a farkas. És ha megtalálja? Enni és inni akar. Össze-vissza zöldségeket hordtok össze, mert nem tudjátok elképzelni milyen világ lesz, és abban hogyan fognak viselkedni az emberek.
    70:
    Én meg Jézus Kriszus vagyok és vizen járok minimum 400 métert csak úgy gyakorlásképpen. 🙂
    75:
    Alajos! Nehezedre esik „öreg” helyett Tibor bá-t írni? Vagy csak simán hülye vagy, és nem gondolkodol?

  75. 75: Nem, egyáltalán nem arra értettem, hogy az arany elvesztette az értékét. Sehol egy szóval nem írtam ilyent. Értéktelen dolgokat nem koboznak el, talán hihetetlen, de ezt tudom. Arra értettem, hogy EGYESEK esetleg ha mindent megtehetnek veled és a készleteiddel, akkor talán fölösleges gyűjteni.
    77: Ez a 20 dolláros „apróság” tényleg nem volt benne a cikkben, köszönöm az infót.

  76. Alajos és Tibor bá figyelmébe ajánlom a 61-es hozzászólásomat arany ügyben.

    Nem mondom hogy nem lehet rá spekulálni, az emberi beidegződések miatt menekülőeszköz a pénzrendszerben az arany.
    Csak ugye nem lesz pénzrendszer…

    Nyilván lesz olyan aki elfogadja az aranyat, de ennek két feltétele kell legyen.
    1., Higgyen benne hogy lesz értéke, ez az egyszerűbb dolog mert ez a beidegződések miatt lehet hogy sok emberben meglesz. (mondjuk ezt is lehetne vitatni, mert az idősek fogyni fognak, a fiatalok meg hedonisták)
    2., Legyen olyan valamije feleslegben amit adni fog az aranyért. Na ez a nehezebb, mert amíg a termelés meg nem indul ilyenje kajában nem nagyon lesz senkinek. Az alapvető túléléses dolgokat meg kajában fogják mérni vagy fegyverben (orvoslás pl.)
    +1 Egy olyan világban ahol én gyanakodva és becélozva nézem hogy ki közelít szerinted mennyi esélye van egy kereskedelmi szándékú embernek?

    Curix inkubátor jelzője nagyon is jó a erődítő geddonistákra, lehet valami jónak az alapja később ha az inkubátor meg tudja védeni a benne lévőket és utána alapja lehet valami újnak.

    66.
    Magad sem hiszed még az egészet, jó poén leereszkedni a gyogyósokhoz és belekottyantani ezt azt, de részedről ennyi.

    Rengeteget gondolkodtam ezen én is, végül arra jutottam hogy sok minden a jelen gazdasági viszonyok mellett is logikus lépés (hőszigetelés, fúrt kút, fűtésrendszer, kajaraktár, stb) Ezek megéri kategória, és megnyugtat.

    A többi rész (napelem, kertgazdálkodás, állattartás, fegyverkezés, védelmi lépések), nem éri meg. Jobban megéri a stabil ellátórendszer.
    Ezeket vehetjük hobbinak, geddonra készülés a hobbim…

    Nyilván más is költ a hobbijára, én is fogok 🙂
    Van 2 fiam, 2 és 4 évesek, én 35 feleségem 30 éves. Sikeresek vagyunk a jelen körülmények között, jó körülmények között élünk nem elszállt aggyal.
    Én örülnék a legjobban ha kidobott pénz lenne a hobbim.

  77. Az aranyról

    Igen, tényleg igaz: az emberiség belátható történetében az aranynak mindig volt értéke, de ugyanakkor válságos időszakokban, illetve azt követően – mint arra Targitaosz utalt – járt némi kockázattal az arany birtoklása. Voltak olyan időszakok, amikor ez ráadásul szentségtörésnek számított, és aki avatatlanul nyúlt hozzá, az életével fizetett érte. Voltak birodalmak, ahol az arany megkövült napfényként, az istenséget jelenítette meg, és csak az istenkirály érinthette, illetve azok, akiket ő erre felhatalmazott. Ez is történelem. És ha már korábban megállapítottuk: az emberek ma egyre nagyobb számban fordulnak az ezotéria és nem egyszer a mögötte meghúzódó ostoba babonák felé, jobb ha ezeket a hiedelmeket is tanulmányozzuk. Nem kizárt ugyanis, hogy készülnek a geddon utáni kor istenkirályai, kik maguknak fogják vindikálni az arany érintésének jogát. Azt hiszem, e művelet logikai megalapozásához elég elterjeszteni: a modern világ pusztulását az okozta, hogy illetéktelen elemek visszaéltek az arany birtoklásának és használatának jogával. „Beszennyezték e szent fémet”. Egyébként a pénzügyi rendszer és az arany kapcsolatából mindez egy kis leleményességgel le is vezethető. A többi csak az emberi ostobaság, hiszékenység, különféle babonákra való fogékonyság, és persze kapzsiság és hatalomvágy kérdése.

    A vitáról

    Most is azt állítom, az esetemben az aranyról folytatott vita nem az aranyról, az összeomlás mértékéről szól. Ha a geddon után újra növekedési pályára állhat a gazdaság, ha a jelenlegi szellemi szint megmarad, és nem zuhanunk alá a mélyebb babonák szintjére (az állami elkobzás jelzett esetét kivéve) az arany jó megoldás. Én abban nem hiszek, hogy a társadalom hosszútávon megmarad azon a szerveződési szinten, amelyek mellett a mai tudománnyal, gazdasággal, tulajdonnal, értékekkel, erkölccsel, közbiztonsággal stb. kapcsolatos beidegződések fennmaradnak. E téren veszélyesnek érzek mindent, ami valamilyen szinten a most letűnőben lévő korszak gazdagságához és hatalmához kapcsolódik. Nem azért mert savanyú a szőlő. Egyszerűen amikor választanom kellett, a holnaphoz igazítottam a stratégiámat és nem a múlthoz. A holnap pedig elsősorban a természeté, másdosorban – ha be tudunk illeszkedni soraikba – az életközösségeké. Itt már nem egyszerűen arról van szó, hogy az ember önmagában semmi, sokkal inkább arról, az emberi közösség sem több a nullánál. Ha ismét tudunk emberre szabott életközösséget alkotni a természet körülöttünk lévő elemeivel, megmaradunk (nem személyenként, csak fajként), ha nem, semmi nem marad utánunk.

  78. 77:
    A nehezemre esik szinonimája a hülye vagyok? 😀
    Amúgy minden tiszteletem mellett Tibor-bá, nem, vagy csak simán rosszúl értelmezted a hozzászólásomat. Senki le nem szarja a te, vagy más aranyát, viszont ha fegyverekről dumál itt mindenki, az már más tészta. Ma már nem kell egy ember, aki olvassa a baromságainkat, helyette vannak okos kis botok, akik bizonyos szavakra, szóösszetételekre keresnek és ez ugye egy nyílt fórum, innentől kezdve ezek a helyes kis botok is itt vannak köztünk.
    Persze nem kell elhinni, azt csináltok, amit akartok.
    A tök ártatlan fémkeresősökről is érdekes kis anyag gyűlt össze az évek alatt, amire senki nem gondolt. Majd mikor az egyik seggfej óvatlanul elkefélt valamit, a terrorbarmok szépen végiglátogattak majd mindenkit, akinek valaha köze volt az adott témához.
    Szóval csak hajrá. Én ugyan hülye vagyok, de még szerencse, hogy ti mindenre gondoltok.

  79. 71.;81. És téged keresnek meg először, mert figyelmeztettél! 😛
    A viccet félretéve, rengeteg blog van, ami ilyesmikkel foglalkoznak, és ha valamit fel akarnak számolni geddon közeli pillanatban az a rendvédelmi erőkkel rivális szervezetek lesznek (Gárda maradványai, sportlövő klubbok, hagyományörzők), és nem a kiskertész geddonozók. Mire hozzánk eljutnának a listán, már nem marad elég erejük, hogy ténylegesen tegyenek valamit amennyiben addig a már felkészült emberek korábban (engedély nélküli fegyverviseléssel, fegyverrel való visszaélés) nem lettek bekaszlizva. Nem hiszem, hogy a Q7-esek a mi portáinkra egyenként ellátogatnak, mert ha itt a geddon pillanat kisebb gondjuk is nagyobb lesz néhány túlélő közösséggel foglalkozni. Inkább az erősebb kifejezetten katonai/önvédelmi szerveződéseket fogják felszámolni házanként, családonként.
    Szerintem.

  80. 81:
    alajos! Más honlapokon, ha megsérted a gazdát simán kitörölnek. Ha ezt egy szó miatt megkockáztatod a beírásodat, akkor jogal feltételezem, esetleg nem vagy itélőképességed csúcsán. 🙂

  81. 81:

    Jobb félni mint megilyedni (fenét egyébként, félni nem jó dolog).
    Szóval igazad van, de összességében valóban akkor van félnivaló attól amit írsz ha valami olyat teszel ami zavarja őket.
    Kis raktározástól, épületszépítgetéstől, íjászkodástól, meg ilyenektől nem hiszem hogy látószögbe kerül az ember, de igazad van. Jobban körül kell írni a baromságainkat. 🙂

  82. 84. Áhh nekik is véges a kapacitásuk. Kétlem, hogy lenne elég emberük, hogy minden kis weboldalon tett kijelentésnek a végére járnának. Különben minden youtube videó alatt dühöngő mondatra rács alá kéne küldeni az embereket… Pl.: Meg kéne látogatni minden olyan személyt, aki ilyet ír egy OV beszéd alá: „Ha ez a rohadék még egyszer azt mondja, hogy munkahelyeket teremt kimegyek a Kossuth térre és tarkón lövöm beszéd közben!” És ez egy egyértelmű fenyegetés, de ebből is annyi van, hogy mindnek utánajárni esélytelen.

    TÁVOL ÁLLJON TŐLEM SEMMI EFFÉLE SZÁNDÉKOM NINCS, CSAK PÉLDÁT HOZTAM FEL… 😛

  83. 83:
    Akar téged a nyavaja sértegetni. Ahogy a nyalás nem a kenyerem, úgy a sértegetés sem. Eszembe sem jutott, hogy zokon veszed. Majd odafigyelek.

  84. 85:
    Ráadásul az ember mérgében mond számtalan olyan dolgot, amit ese ágában sincs végrehajtani.
    86:
    Úgy látszik nem tanítottak meg rá. Mindenkit úgy kell megszólítani és úgy kell rá hivatkozni, ahogy nevezi magát. Nem mindenkit tanítottak meg az alapvető udvariasságra (engem se) de azt fel lehet később csipegetni (én megtettem). Ha egy kicsit figyeltél volna, akkor észrevehetted volna, hogy mindenki más Tibor bá-ként hivatkozik rám és senki nem írta, hogy „az öreg”. Máskülönben nem vettem zokon, csak nem engedek egy bizonyos szintből. Aztán meg nem kell rá ügyelned, majd én ügyelek.

  85. 77. Bemutatón 3 méter széles 5 méter hosszú sávon mindenkinek be volt osztva melyik 2 méteren belül kell maradnia gyújtónyilakkal. (Ritka szép látvány, amikor 10 íjász egyszerre indít el sötétedés után lángoló vesszőket és azok a maguk sivító hangjával majd függőlegesen csapódnak be…) 400 méter széles volt a tó amit át kellett lőni… Viszonylag optimálisak a szélviszonyok… Én (És még 10 társam közül legalább 6) eltaláltam a magam sávját háromszor egymás után. Erre a bemutatóra 450 méterről edzettünk… Két hónapig csak az ejtő íjjászatot gyakorultuk minden edzésen (Hagyományörzőként), de meg lehetett csinálni. Olyan időszakban, ahol ez nem egy edzés, hanem az életet jelentheti, valószínűleg az emberek vagy jócskán alul, vagy jócskán felül teljesítik az edzések szintjét… Meg lehet tenni…
    Ugyanígy nehéz hegyű vesszővel ezt még lehet űberelni nagyobb íjjal, hogy a beérkezés tökéletesen merőleges legyen a talajjal. Tény mondjuk az is, hogy ott a legkisebb szélirány változás, vagy egy kósza légáramlat is pontatlanságot okoz.

  86. 77/75
    Tiborbá !

    Kikérted magadnak az „öreg” megszólítást. Szerintem pedig nincs benne semmi sértő. Én békésmegyeiként megszerettem, hogy sokan „lebácsiztak”, mert ott ez régen a tisztelet valamiféle jele volt. Akinek harmincasként azt mondták „bácsi” azzal azt közölték, hogy bölcsebbnek tartalak magamnál. A katonaságnál mikor azt mondták „fiatal”… azt közölték …kuss legyen nem vagy te senki! Az öregek (félöreg gumik) azok már voltak valakik ! Máskülönben is jó öregnek lenni. Mondhatod, én már megéltem, elvégeztem mindent amit akartam…nincs már miért aggódnom, mert a többi ( pl. geddon ) már csak jutalomjáték.

  87. Egyébként az az igazság, hogy szinte papírforma-szerűen jönnek be a dolgok. Sőt! Gyorsabban is mint amire én számítottam.

    Én lassabb lecsúszást jósoltam volna, és a töréspontot is későbbre dotáltam volna. Úgy néz ki, hogy az események begyorsulni látszanak. Most már egyre jobban Géza forgatókönyvére szavazok. Szerintem a töréspont után(őszi válságot kb. fél-egy évvel fogja követni), nagyon kemény, de viszonylag rövid időszak lesz.

    Az emberiség olyan mélyre süllyedt, oly mértékben eltávolodott morálisan emberi lényegétől, (mondhatnám, hogy a Teremtő valójától) hogy igen furcsa válaszokat fog adni az eseményekre. Ami minden lesz, csak nem emberi.

    Az arany és bármiféle naturália(vagy akármi, ami valójában is értéket képvisel pl. organikus vetőmag stb.) nem sokat fog érni véleményem szerint. Nem hiszek a cserekereskedelem feltámadásában az első időkben. Nem fogunk kereskedni, annál nagyobb lesz a félelem az emberek nagy többségében.

    Most is mindenki lőfegyverekről meg kommandósokról beszél itt is, tehát látszik, hogy félünk és próbálunk felkészülni az ismeretlenre. nagyon helyesen-teszem hozzá. Én is készülődök mindenféle szempontból.

    Akik átélik az eseményeket(feltehetőleg közösségekben), azoknak is idő kell míg belső változásaik, fejlődésük lehetővé teszi a minimális emberi kapcsolatokat „külsősökkel”. Nagyon szoros, belsőséges emberi közösségek fognak kialakulni. Először rászorulásos alapon, később igazi életközösséggé fejlődve. A közösen végzett munka, lemondás és szenvedés fogja elindítani azt a folyamatot melyben -véleményem szerint- egy magasabb lépcsőfokra léphetünk.
    Magasabb lépcsőfok alatt azt a természeti összefüggésrendszer-szerű szemléletmódot értem, mely be kell, hogy épüljön valós lényegünkbe. Felismerve önmagunk szerepét. A most előttünk álló eseményekre a leszármazottak már örök mementóként fognak tekinteni. Mesék és legendák fognak születni az emberiség azon koráról, melyben elárulva a természetet, minden jóindulatú figyelmeztetés ellenére kiszakítottuk magunkat a kerek egészből.
    És mint a magára mérges kisgyerek, -ki hibáit mindig másra hárítja- szidtuk a rendszert, a kamatos kamatot:-) és minden rossz következményt, melyet saját magunk hoztunk létre. Lévén, hogy letértünk az ösvényről és igaz gyökereink elszakadtak.

    Én szerintem az aranyba vetett hitünk és az ehhez kapcsolódó történelmi tapasztalataink előrevetítése nem feltétlenül lesz helytálló. Ugyan logikailag az, de csak abban az esetben lenne most is így, ha -a mondás szerint is- a történelem megismételné önmagát.
    Véleményem szerint ez nem az az eset lesz. Most annyira „fejlettek” vagyunk, hogy olyan mérvű változás következik be, mely természeténél fogva, idáig nem fordulhatott elő a történelmében.
    A történelem mint valami állandóan csökkenő(erkölcsi)-növekvő (technikai) fűrészfogas valami haladt a valójában nem létező időskálán. Azonban ebben a században az igen vagy a nem lesz a kérdés. Ilyen még nem volt, ennyire még nem feszítettük túl a húrt, mint ezúttal. Ha ezen túljutunk, márpedig túljutunk, akkor még egyszer már nem fogunk elkószálni holmi hiábavaló csillogás miatt.

    Sem a jelenlegi gondolkodási sémák, de még a történelmi tapasztalatok sem igazán adhatnak igazi támpontot.
    Mindannyian csak tapogatózunk a koromsötétben. Remélem, hogy megtaláljuk a kapcsolót és tudunk némi világosságot csinálni a fejekben, de még inkább lelkiekben.

    Egyébként azon, hogy külföldön jobbak e az esélyek szerintem kár vitázni. Minél fejlettebb és jómódúbb egy társadalom annál inkább vérszomjas lesz. Hihetetlen mérgesek lesznek mikor materiális igényeik nem lesznek kielégítve, lévén hogy csak az anyagot látják.Pl. Az amerikaiak már olyan életszínvonalon őrjöngeni fognak, aminek az afrikaiak jelen pillanatban örülnének. Tehát, hogy ki mennyire dolgos nép, szerintem max. kis időelőnyt adhat. ha gyors lesz a letörés az jó lehet annak a mondjuk 1 %-nak, aki viszont felkészült.

    A kérdés számomra inkább az, hogy fel fogjuk-e ismerni az időt, mikoron az íjat már csak vadászatra kell, hogy használjuk.
    És a figyelmeztetést vagy az anélküli lövést felváltja-e az üdvözlés ha valaki közelít.

  88. 89. Szerintem az már nem a mi generációnk lesz, akinek ilyesmin kell törnie a fejét… Sajnos…

  89. 90:
    Ezt még pont a mi generációnknak kell végrehajtani.
    Ha ez hamarosan beindul akkor nem a gyerekeink fognak először közösséget építeni, maximum megtanulják tőlünk.

    Szerintem továbbra sem a 89-ben leírt sebességű események jönnek, az első lázongások a rendfenntartók ellen lesznek amiket le fognak verni azok.
    Lehet nem csak az arab forradalmak jönnek jövőre, de azok sem jelentettek semmilyen változást a lényeget illetően.

  90. 89:
    Nem kértem ki magamnak, szóvá tettem. Olvasd el 87. alatt írottakat. Ha engem szólítasz meg, nem a te elvárásodnak kell megfelelned, hanem az enyémnek. Ezen a honlapon több mint 30.000 hozzászólás van rögzítve. Egyetlen egyben se neveztek „öreg”-nek. Talán ez jelent valamit. Különben pedig, nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkoznod.
    90:
    Most egy kicsitg pesszimista voltál. nem lesz ez olyan gyors. Elsőre a cigánylázadás jön és annak letörése. Ez eltart egy darabig és az események pontos lefolyásából lesz módunk következtetésekre.

  91. 92. Valóban közösséget építeni nekünk kell… De az utánunk jövő valahány generáció múlva lehet először eltenni a fegyvert… Szerintem.

  92. 95:

    Ne legyen igazad, mert akkor végünk van…

    Szerintem 5-10 év madmaxon túl minden „inkubátor” megzápul.
    Jönnek a betegségek, öregség, belterjesség, stb.

    Amikor már 2-3 éve nem látsz próbálkozót te sem meg a többi túlélő sem, akkor lassan elkezdenek körülnézni az emberek a biztonság határain túlra. Ebből is lesz sok áldozat, de így kezdődik az új kapcsolatok kiépítése.

  93. 95. De az első kapcsolatok kiépítése (Egyrészt remélem nem kell rájuk 5-10 évet várni) még fegyverrel a kézben fognak történni… Jó sok idő kell hozzá, hogy már elég biztosak legyenek az utak, hogy fegyvertelen kereskedő karavánok indulhassanak útra.

  94. 47 Milan Kundera
    A lét elviselhetetlen könnyûsége

    (Budapest, Európa K. 1992)
    Ford.: Körtvélyessi Klára

  95. „elsüt egy katonai sörétes puskát szilánkosra töri a vállcsontját ”

    Ekkora marhaságot katonai sörétes puska ?

    Nem voltatok katonák gyerekek

  96. „Rang, vagy élet: melyik fõbb?
    Kincs, vagy élet: melyik több?
    Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetõbb?
    Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
    aki sokat gyûjt, több kárt szenved.
    Aki megelégszik, kudarc nem éri,
    aki megtorpan, veszély nem éri,
    a maradandóságot éli.”

  97. “Aki tölt színültig:
    jobb, ha elõbb abbahagyja.
    Aki túl-élesre fen:
    élét hamar kicsorbítja.
    Arannyal, ékkõvel teli kamra:
    megõrizni senkise bírja.
    Kincs, gõg, rang egyszerre:
    mekkora szerencsétlenség!
    Alkotni, adni, majd visszavonulni:
    ez az égi bölcsesség.”

  98. 98. Egy Magyar főtörzsőrmester jelentésének bevezetője:

    „Az eredetileg vadászok által használatos sörétes és golyós vállfegyverek egyes „feltuningolt” változatait előszeretettel használják a rendvédelmi és a különleges katonai alakulatok tagjai is. Mivel ezek a speciálisan kialakított, nagy teljesítményű fegyvertípusok csak „misztikusan” ismertek, dolgozatomban az Amerikai Egyesült Államok különböző fegyveres testületeinél és máshol is rendszeresített, a Remington gyár által tervezett és gyártott taktikai puskát a 870-es típus változatainak egy részét mutatom be. A Remington 870 egy sörétes puska, az angol nyelvben külön kifejezés van erre a típusú fegyverre, ez a „shotgun”.”

    Azért mondtam pont ezt, mert megbízható katona (Irakban járt, leszerelt, és tagja volt a „tolmácsképzési program”-nak is.) mesélt történeteket.
    Lőtéren egy őrmester letesztelt egy amerikai taktikai sörétes puskát. Mai napig nem tudja mozgatni a jobb karját tökéletesen, szétverte a saját vállát.
    Az Amerikaiak közölték, hogy ennek a fegyvernek a használatához külön kiképzés kell. Azt hitték, hogy a magyar kiképző tiszt tisztában van vele, hogy nem egy vadászpuska van a kezében. Pont emiatt a történet miatt mondtam példának…

  99. 100:
    Hun_ce!
    Nem kell trükköket alkalmaznod, rájöhettél volna. Elfogadható hozzászólást az eredeti niked alatt is beengedek, ha nem elfogadható, akkor álnik alatt is kiirtásra kerül. Nem te vagy karanténban, hanem a stílusod.
    101:
    A shotgun valóban sörétes puska és nem szabványos felszerelés a hadseregekben. Különleges egységeknél elképzelhető. A váll szétverése viszont hülyeség. Minden kiképző tiszt tudja és minden kiskaton megtanulja az első lőgyakorlaton, hogy a puskát jó erősen be kell szorítani a vállba, mert elsütéskor „rug”. Ha jól beszorítod, akkor csak lök egy nagyot. Lásd fizika: akció – reakció.

  100. 101: Katonaságnál nem sok értelme van a sörétesnek – vagy csak nagyon spéci esetben (akkor már inkább gránátvető), rendvédelemnél viszont igen. Elég nagy a megállító ereje, mig egy acélmagvas lövedék simán átmegy úgy a polgáron, hogy az még egy ideig akcióképes marad (még marad ideje belevágni a baltát a rendőr hátába 🙂 ).

  101. 93.

    Tiborbá! Azt írtad:
    „90:
    Most egy kicsitg pesszimista voltál. nem lesz ez olyan gyors. Elsőre a cigánylázadás jön és annak letörése. Ez eltart egy darabig és az események pontos lefolyásából lesz módunk következtetésekre.”

    Ebben nagyon vszínű, hogy igazad lesz.
    De ez már azért a kemény időszak kategória, valljuk be.
    Lesz egy kis időnk a nagy szar után is cselekedni, és az is igaz, hogy akkor már némileg nagyobb rálátásunk lesz az események várható kimenetelére.

    Én akkor is vallom, hogy az események egy adott ponton túl-mai szempontból- nagyon gyorsan fognak lezajlani. Feltéve ha a führerék nem fogják tudni gyakorolni az elnyomást, vagy a zavargások és események irányítása totál kontrolljukon kívül lesz(ami valószínű).
    Ha viszont a tartalékok és felkészületlen tömegeket hirtelen teríti be a k@ka, akkor az előrelátóbb, felkészültebbek esélyei ugrásszerűen megnőnek.

    A -nevezzük- rossz időszak után fog eljönni az igazság pillanata. Elfogytak a konzervek, a baj utáni közösség igazi természete előjön, igásállatok hiánya, vetőmag hiány stb.
    Szóval a két kezünkből kell majd megélni.
    Mindez egy gyors scenario esetében lehet így.

    lassúnál szerintem sokkal keményebb lenne, és a nemzetközi konfliktusok és feszített idegállpotban megremeghetnek az ujjak a piros gomb felett.
    na megyek disznót szállítani!

  102. 104:
    Semmi kétségem sincs a gyorsulást illetően, mert például láttam 56-ot. Egy bizonyos pontnál, amikor az emberek többsége úgy ítéli mdeg, hogy már mindent szabad, az események irgalmatlanul felgyorsulnak. És azzal is egyetértek, hogy a tartalékkal rendelkezőknek hatalmas előnye lesz. Rendeződés természetesen lesz, de még körvonalazni se lehet olyan sok tényezővel kellene számolni. Ilyen például a határontúlról jövő „események”, amik bármik lehetnek, vagy a rendvédelmiek bevetése után előálló helyzet. Konkrétan, hány cigány marad.

  103. No, hát ezt is megértem.
    A szomszédom, (az egyik) elkezdett velem tegnap este diskurálni, és feljött a kis hazánk mostani helyzete. És ők hozták fel, hogy qrva nagy gebasz van és hogy nemsokára itt aztán biztos menni fog az adok-kapok a túlélésért, ha ez így megy tovább. Szóval kezdik látni az emberek, hogy gebasz van.

    Meg is állapodtunk, hogy ha lesz valami üsdvágd, akár az inkákkal, akár másokkal, akkor amolyan véd-dac szövetséget fogunk majd alkotni.
    Szóval bővült a kis közösségem mind főben, mind ojjektumban. 🙂
    De nem is ez a lényeg, amiért leírtam, hanem az, hogy most már olyanok is érzik, hogy sz@r van a palacsintában, akik eddig xtrára nem törődtek ilyenekkel.

  104. Tiborbá, nagyon konkrét vagy most inkakérdés tekintetében, konkrétan, hogy azzal fog indulni.
    Megkérdezném, hogy mire alapozod ezt?

  105. 107: talán mert Mo-on él? Persze nem azzal fog indulni, de amikor nagy hiányok kezdenek lenn, a cigányok fosztogatása szabadul el és nem lesz már PC illemkódex, hogy pl. a baltát a rendőr hátába csapó cigányt se szabad csak úgy lelőni.

  106. Azért kérdeztem rá, mert eddig nem említette konkrétan Tiborbá, hogy ez lesz szerinte. Most pedig elég komolyan KIJELENTETTE, teljes bizonyossággal.
    Ezért kérdeztem rá.
    Mert ebben a kérdésben ez új volt tőle.

  107. 101. Nem értem ezt a mitoszt a sörétesekről. Az általam ismert félautomata Baikal MP153, 12/89 kaliberrel bírja a legerősebb magnum lőszereket is, a Remington 870 pedig csak 12/76 kaliberben van!
    Itt van egy hülyegyerek, láthatjátok a Baikallal, de még egy ilyen csontos bohóc is megfogja sérülés nélkül a magnumot:
    http://www.youtube.com/watch?v=OLuxqxi7QFU
    Be kell támasztani, de annál ajtóbontóbb dolog nincs.
    Ha valaki csak bohóckodik a fegyverrel vagy stresszhelyzetben rosszul fogja, annak szétütheti a porcot, de ahhoz hibázni kell.

  108. 107:
    Fosztogatni az kezd el, aki: 1) nincs erkölcsi gátlása, 2) spontán csoportba tud tömörülni, 3) anyagilag szar helyzetben van. 4) van gyakorlata a lopásban Ez a négy együtt elsősorban a cigányoknál van meg. A rendvédelmiek fellépnek és perceken belül ki fog derülni mind a két oldal részére, hogy ez tulajdonképpen etnikumok közötti konfliktus és akkor elszabadul a pokol.

  109. 111: hmm. úgy látom kezded osztani az én jövőképem induló képsorait.
    De még mindig nem adtál rá konkrét választ.
    Konkrét, leszögezett tényként kezelted azt, hogy
    „Elsőre a cigánylázadás jön és annak letörése.”
    Semmi olyan, hogy szerintem, vagy én úgy gondolom.
    Ráadásul 111-ben az „elszabadul a pokol” kijelentéssel még rá is teszel egy lapáttal részemre. Miért is? Mert eddig amolyan félvállról vetted azt, beszéltél arról, hogy az indulás milyen lesz. Ez számomra érdekes. Mintha leesett volna a 20 fillér, hogy itt bizony dara lesz.

    Te már sejtesz, vagy tudsz valami olyat, ami biztossá tesz téged abban, hogy ez lesz az első lépés.

    Megosztanád velünk, vagy én misztifikálom túl a kijelentést?

  110. 112:
    Gorgon. Itt mindenki leírja a saját elképzelését, a saját véleményét. Az enyém nem jobb, mint bárki másé. Én a folyamatos és fokozatos szegényedést látom, ami hosszú évekig eltarthat. Ha a cigányokkal olyan keztyüskézzel bánnak, mint eddig, az egy dolog. Ha megszorítják őket, az egy másik. Ha eteted őket, akkor nem lázadnak. Honnan tudjam, hogy Orbán akarja-e etetni őket és meddig, és ha akarja, tudja-e és meddig. Ilyen „apróságokon” múlik a jövőkép.

  111. Bocs az off-ért, csak most tudtam meg, hogy pótfelvételin felvettek gépészmérnökire. Vajon mire megyek vele? Mire/ha elvégzem, már lehet, hogy nem is ilyen világban élünk.

    Emlékeztek még erre:

    „A miniszterelnök szerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.”

    Ha ez (volt) a megújulás, akkor milyen lesz az elrugaszkodás?
    Nagyon kemény év lesz a 2012.

  112. 114:

    Ne zuhanj össze, csináld a dolgod mintha nem is jártál volna erre. Ennél jobbat nem tudsz tenni.
    Amiről írogatunk az lehet 3 év, 5 év, 10 év és 15 év is.

    Amíg ez a társadalom működik addig ebben kell a pozíciódat felvenni.

    Ha csak annyit teszel ezek után, hogy a felesleges fogyasztás helyett olyan dolgokba fektetsz ami egyébként is megéri és geddon esetén is hasznodra válik akkor már előrébb leszel a tömegnél. (edzettebb leszel, pár dologra ráképzed magad, megtanulsz pár dolgot használni, esetleg tartalékolsz, felveszed a kapcsolatot a környező geddonosokkal, stb)

    Nem csak milliókkal/többszázezer forinttal lehet készülni.
    Nyilván huszonéves (?) egyetemistaként nem tudod ezt megtenni.

  113. 115

    tudod ez az egész kicsit olyan, mint a Matrix című film. Itt Tibor bá oldalán próbáljuk kibogózni az igazságot, aztán sokan közülünk másnap felkel, és hajtja tovább a mókuskereket, nem törödve a geddonnal. Mintha két életet élnénk.

    Amúgy már „vén” diák leszek, elmúltam 34 és levelezőn, munka mellett terveztem a tanulást, majd meglátjuk mit hoz a jövő.

    Én sajnos tartok attól, hogy ennek a rendszernek a haláltusája, főleg itt Magyarországon már nem tart 15 évig, de még 5-ig se.
    Ahogy Tibor bá írja az elszegényedés folyamatos, mint ahogy az országból történő kivándorlás is.
    MO egy olyan örvényben van lefelé, amit nem lehet már megállítani.
    A társadalom egésze nagyon hamar el fogja érni a tűrőképesség határát. Nem lesz tovább. A középréteg egyre vékonyodik, sokszor már csak egy munkahely függvénye, mert megtakarítással nagyon kevesen rendelkeznek.

    Nekem csak az eü-re van közelebbi rálátásom, brutál, amit a fidesz tervbe vett. Igen is lesznek kórházbezárások, összevonások, és rengeteg aktív ágy fog megszűnni. A betegutak és a várólisták nőni fognak, ellenben a mentőkocsik tovább öregednek. Ha éppen stroke miatt kerülne valaki kórházba, de közben szétesik a mentő alatta, akkor azt fogják mondani: bocs, peched volt.

    Ez sajnos a helyzet már most, és a java még vissza van.

  114. 113:
    hmm.
    Tiborbá. Ez terelés volt. 🙂

    nem firtatom tovább a gondolatmenetet, a lényeg az, hogy minden kiderül, vagy mindenki derül majd a végén.
    Aki még nem tett semmit a jövőképe szerinti dolgok ügyében, szerintem még most össze tudja magát kapni, de iparkodni kell ám, szerintem már nem sok, pontosabban rohadt kevés időnk van.

    Én már csak egy dolgot írnék le ide a weblapra, mert sokáig nem fogok írogatni, rengeteg dolgom lesz 1-2 hónapig.
    Aki látta a Trónok harca sorozatot, az hellyel közzel le fogja venni, hogy mit akarok ezzel mondani:

    „Közeleg a tél…”

  115. 117:
    Ha „kokrétumokat” akarsz hallani a jövővel kapcsolíatban, akkor keress fel egy jósnőt (hirdetik magukat az info újságokban) perkálj le neki 5 rongyot és hallgasd meg őket türelmesen. Pont olyan határozott mondatokat fogsz hallani, mint amilyeneket te magad leírsz. Nem kell mást tenned, mint hinni benne. 😉

  116. 116, 117:

    Mi az a rohadt kevés? 🙂

    Igazából olvastam már 2004-es bejegyzést is ahol valakik nagyon várták hogy mostmár aztán irgumburgum peakoil meg minden…

    A magyart egyébként is nagyon birkának tartja a saját nemzete, sok mindent kibírnak itt az emberek.

    Éhséglázadás volt már szlovákoknál is páréve, azt mégse lett belőle geddon. Jött az arab tavasz azt mi lett belőle? Elzavartak 2 diktátort, azt maradtak ugyanannyian majdnem.

    Mondjuk Tripoliban már van (kis) előszele annak ha anarchia van, de ez is el fog múlni.

    A bedőlés (mármint a véglegest) egy energiahiánnyal (olaj, gáz, szén, atom, stb) kapcsolatban tudom elképzelni ami majdnem mindenhol egyszerre fog lesújtani, és a legnagyobb rombolást a fejlett részeken fogja okozni (usa, eu nyugat).
    Nálunk is lesz gebasz, de kisebb.
    Afrikában észre sem veszik, csak hogy nem jön a segélykaja…

    Ami még egy komoly rizikófaktor az a bank és pénzrendszer bedőlés, de azt meg lehet húzni, tologatni a végtelenségig.
    Akinek sok pénze van az úgysem akar érte árut, aki meg fogyasztana annak meg úgysincs. Ki van ez találva.

    Szerintem fogunk még a tv-ben sok „lázadást” látni, és nálunk is lesznek összeomlás nélkül. Unatkozni nem fogunk az biztos.
    A feltételek is folyamatosan romlani fognak, sok raktározó fel fogja élni a tartalékait mert nem lesz választása.

    Szerintem 3 év még van, ezért is volt az általam mondott legkisebb szám.
    10-15 év már szerintem sincs sajnos. 5 még lehet.

    Szerintem a 2011 évet lezárjuk balhé nélkül, 2012-ben megszorítás és lázadás lesz több helyen (nálunk is). 2013-ban már migráció ellenes intézkedések lesznek a fejlett részeken, télen már mennek az emberek neki a boltoknak sok helyen, de még kezelve van valahogy és azt a telet túléli a társadalom (osztanak hogy ne legyen balhé, meg odacsapnak katonailag). 2014 telére nem lesz mit osztani (csak odacsapás lesz mint eszköz).

    Remélem jót fogok vigyorogni ezen a hozzászólásomon 2015-ben a meleg szobából tele hassal mondjuk karácsonykor…

  117. Tegnap este láttam Orbán Viktort beszélni, azt mondta ott a zászlók előtt, hogy nem szeret háborús szavakat használni, de ősszel harc lesz, szó szerint harcos , kemény őszünk lesz. „nagyon jól szeretnének a spekuláns pénzügyi körök keresni a mi válságunkon is újra, de ezúttal nem hagyjuk” Cél a GDP hatvan százalékára csökkenteni az államadóságot, és meg is csináljuk”

    Olyan erővel mondta, mint aki el is hiszi:) ha nem lennék ilyen szar szkeptikus és mindenféle védekező antitoxinokkal ellátva, bociszemekkel néztem volna a tévét, és fel is lelkesültem volna:-D

  118. 114: Én is hasonló cipőben járok, 38 évesen 3. éves vagyok gm levelezőn.
    Tapasztalatok: munka mellett qurva nehéz, minden szabadidőd elveszi, a szellemi megterheléstől dög fáradt leszel folyamatosan.
    Használható (geddon után) tudást úgy ad, ha megőrzöd a tankönyveket, mert képtelenség fejben tartani mindent. Megtanulni képtelenség ennyi idő alatt, az egész arról szól, hogy átmenj a vizsgákon, és abszolválj minél több tárgyat időre.
    Nálunk 78 embert vettek fel, most 10-en vagyunk, úgy, hogy még jöttek is hozzánk.
    A mai rendszerben keresett hiányszakma, de talán a teljes összeomlás után is használható lesz.

  119. 121: Csak hogy fellebbenjen a fátyol ov és kompániája terveiről, a legújabb mkt tervezet hiteles forrásból:

    A munkavállaló munkahelyén és munkaidején kívül is a munkáltató elvárásának megfelelően köteles viselkedni.
    · Kollektív szerződés helyett majd az üzemi megállapodás is érvényesen szabályozhatja a jogokat és kötelességeket (az ÜT-nek nincs eszköze az akaratának
    kikényszerítésére).
    · A munkahelyen – a munkavállaló beleegyezése nélkül – kamera figyelheti meg a munkavégzést.
    · A munkáltató a munkavállalót bármikor, bármennyi ideig – akár más munkáltatónál is – munkaszerződésétől eltérően foglalkoztathatja (modern rabszolgaság előjele).
    · A fegyelmi felelősségre vonás szabályait KSZ helyett a munkáltató által a munkavállalóra „kényszerített” munkaszerződés tartalmazhatja.
    · Megszűnik a felmondási védettség minden korábbi szabálya.
    · Az átlagkereset helyett a távolléti díj alkalmazásával csökkenni fog a végkielégítés összege.
    · A heti pihenőnap és a munkaszüneti nap törvény szerinti időtartalma 7-22 óra között értelmezheti (1 nap nem 24 órából áll?).
    A kihirdetett munkarendet 3 nappal korábban módosíthatja a munkáltató, azaz pénteken rendelkezhetnek a hétfőtől érvényes munkaidő-beosztásról.
    · Az életkorhoz kapcsolódó alapszabadság csökken, azaz 45 év helyett csak 51 évesen
    éri el a 30 munkanapot.
    · A szabadságot az eddigiektől eltérően munkaórában is nyilván lehet tartani.
    · Megszűnik a gyermekszületés esetén az apáknak járó 5 munkanap – eddig távolléti
    díjjal -fizetett szabadság.
    · Csökken az éjszakai és megszűnik a délutános műszakpótlék.
    · A túlmunkapótlékot elsősorban azonos mértékű szabadidővel kell megváltani, a
    pénzbeni kifizetés ezentúl majd a munkáltató döntésén múlik!
    · A munkabérről a munkáltató nem lesz köteles havonta elszámolást adni.
    · A gondatlanul okozott kár esetén a munkavállaló akár a teljes kár megtérítésére is
    kötelezheti lesz, viszont megszűnik a munkáltató korlátlan kárfelelőssége.
    · A munkavállalók érdekvédelmét ellátó szakszervezetek jogai (ellenőrzés, vétó, stb.)
    döntő többségben megszűnnek, amely a munkavállalók jog- és érdekvédelmét
    lehetetleníti el.
    · A szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme és munkaidő-kedvezménye
    megszűnik (ezáltal a munkahelyi szakszervezetek működése lehetetlenül el).

  120. 123-hoz még adalékképpen, hogy a közfoglalkoztatásért járó nettó 43.000 Ft csökkenthető 28.000 Ft-ig, ha a munkáltató szerint nem megfelelően végzi a munkát a dolgozó (vagyis bármikor), valamint a közmunkás „kikölcsönözhető” cégek részére is. Nyilvánvaló, hogy a multik ezek után nem minimálbérért, hanem 28.000 Ft-ért fogják alkalmazni az embereket.
    Ha eddig nem lett volna világos, hogy ov az oligarchiákkal van, és a rabszolgaságot készíti elő, ezekből a törvénymódosításokból egyértelműen látszik.

  121. 119:
    Egész jó jövőkép. Gratulálok.
    124:
    Hozzászólásod értékéből nem von le semmit, de Orbán oligarcha pártiságáról már többször nyilatkoztam.

  122. Kösz Spiler, hogy leírtad a tapasztalataidat, nagyjából én is erre számítok, ha újra tanulásnak adom a fejem.

    Nálam a helyzetet bonyolítja az, hogy a munkahelyem fizetné az iskolát tanulmányi szerződés keretében, ami történetesen egy kórház. Ez a kórház viszont igencsak instabil helyzetbe került, köszönhetően a fidesz eü terveinek. 5 év alatt így is 4 gazdasági formát éltem meg, és két ügyvetetőt „fogyasztottam” el. Ami pedig valószínűleg most vár ránk, az komoly kétségeket ébreszt bennem, mert a jelenleg kórházat üzemeltető önkormányzati kft akár jogutód nélkül is megszűnhet, ha a legrosszabb forgatókönyv lép életbe.

    Ami hajráviktort és a munka törvénykönyvét illeti nekem sosem voltak illúzióim. Ez egyértelmű rabszolgatartásba taszítás, ami itt megy.

  123. 126: Nálam is a mh fizet, nem tudnám vállalni a félévente 300 e Ft-os költséget. Nálunk is komoly bajok vannak, egyre kevesebb a meló, ráadásul globalizálják a háttér tevékenységeket, lesetlenné téve a működést. (pl Krakkóból utalják a pénzeket, Indiában van az IT, stb.) Ha becsődölünk legalább nem kell visszafizetni a tandíjat 😀 Ha van hozzá kitartásod vágj bele, nem igen adódik még egy ilyen lehetőség. A tanulmányi szerződésnél érj el minél több kedvezményt.

  124. 127-re
    Krakkó? Csak nem az E-nál dolgozol? Kicsi a világ.
    Bocs az offért.
    Nand

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük