(578) Gondolatok az aranyról

Tibor bá’ online

 

aranyAz arany világpiaci ára folyamatosan emelkedik. Aki 2 évvel ezelőtt aranyba fektette a vagyonát, az több mint 50 százalékos hasznot könyvelhet el, aki 4 éve, az megduplázta a vagyonát, és a folyamatnak még nincs vége. Egyesek aranylufit emlegetnek, mások azon lovagolnak, hogy az aranyat nem lehet megenni. Közbeszúrom, és arany helyett a fiat (fedezetlen) papírpénzt meg lehet enni? A valóság az, hogy az emberek, és nem csak a magyar emberek, de a világ összes embere nem figyelt oda, nem vette észre, vagy nem is értett hozzá, hogy a mindennapi életben használt pénze mögött 1971 óta nincsen fedezet.

[Bretton Woodsban (1944) megállapodtak abban, hogy a dollár lesz a világ tartalék valutája, 35 $ = 1 oz színarany, és az országok nemzeti bankjaiban őrzött dollár lesz a helyi valuták fedezete. Ezt azonban Nixon amerikai elnök 1971-ben felrúgta, azaz megszüntette a dollár aranyfedezetét, és ezzel semmilyen valuta mögött nincs fedezet.]

Az átlagember nem, de a politikusok fokozatosan ráébredtek, – és most nem csak a magyar politikusokra  gondolok – hogy ha a pénz mögött nincs fedezet, akkor nincs semmi akadálya a mértéktelen költekezésnek. Elkezdtek tehát mértéktelenül költekezni, mert ez volt a legegyszerűbb módja a lopásnak. Az évek folyamán a politikusok szinte törvényesítették a saját lopásaikat. Gondolj bele! Például Magyarországon nyílt titokká vált, hogy a pártok sokkal többet költöttek, mint amennyi pénzük legálisan lehetett. A különbséget simán ellopták, és természetesen jutott saját zsebeikbe is. Így keletkeztek az államháztartási hiányok szerte a világban, amit végső soron természetesen az embereknek kell megfizetni. Ezt a játékot az új keletű „demokrácia” tette lehetővé, ahol pártok versengtek a hatalomért, de tökéletesen mindegy volt, hogy a demokraták vagy a republikánusok (USA), konzervatív vagy munkáspárt (Anglia), CUD/CSU vagy DPD (Németország), Fidesz vagy MSzP (Magyarország) nyeri a választásokat, mert a nép szempontjából közömbös, hogy melyik társaságnak ad jogosítványt a közvagyon szétlopására. Közben pedig a népet megetették, amivel lehetett. Az USA-ban a nemzetbiztonsági érdekre, és terrorizmusra hivatkoztak, nálunk a „magyar nemzet felvirágzására”, amiknek nevében nyugodtan lehet garázdálkodni. Aztán a politikusok nyakló nélküli lopásaik közepette odavetettek némi koncot a tömegeknek is, (13. havi nyugdíj, kamat támogatás lakás vásárlásnál, stb.) hogy befogják a száját. Miközben az államadósság folyamatosan nőtt. És mivel semmi se nőhet a végtelenségig, a viharfelhők elkezdtek gyülekezni az égen. A „befektetők”, de természetesen az emberek  milliói is elkezdték félteni vagyonukat, vagyonkáikat. Egyre inkább érzik úgy, hogy az a darab színes papír, ami a bukszájukban van csak egy papír darab és az értéke mindössze annyi, hogy elfogadják tőle, amikor vásárolni akar valamit. De mi van akkor, ha nem fogadják el, mit kezdhet vele? A fiat pénz értéke a bizalom, az a bizalom, ami egyre inkább fogyóban van. Nem a forint készül bedúlni, az összes pénznem. Jelenleg egy valutaháború dúl. A versengő országok jegybankjai mindent megtesznek, hogy a másik valutája dőljön be először. Mindenki a másik alá akarja értékteleníteni saját valutáját, abban reménykedve, hogy gazdaságának a helyrebillentésével a „lopd, ami lopható” játékot egy kicsivel még tovább tudja folytatni. Miközben félszemmel azt figyelik, az elkerülhetetlen, fedezet alapú világvaluta felé vezető úton mi történik. Ugyanis az nyilvánvaló, hogy a gazdasági válságot csak a virtuális vagyonok megszüntetése normalizálhatja. A normalizálásnál viszont az aranynak kimagasló szerepe lesz. Miért? Azért mert a történelem világosan megmutatja, hogy az emberi természetből adódóan minden időkben az aranyat fogadták el kétségtelenül maradandó értéknek. Ez az oka annak, hogy az arany ára emelkedik. Az emberek egészen egyszerűen azért vásárolják az aranyat, mert keserves munkájukból származó vagyonukat át akarják menteni az új, aranyalapú gazdasági elrendezésbe.  

242 gondolat erről: „(578) Gondolatok az aranyról

  1. „Az emberek egészen egyszerűen azért vásárolják az aranyat, mert keserves munkájukból származó vagyonukat át akarják menteni az új, aranyalapú gazdasági elrendezésbe. ”

    Na ezt én vitatom ! Ha a következő gazdaság arany vagy bármily más módon „pénz” alapú lesz akkor az emberiség kihalása 1001 %

  2. Biztos mindenki ismeri de azért ide idézném a „csecsemők” kedvéért :
    „Ha kivágtátok az utolsó fát ,ha elszennyeztétek az utolsó folyót ,ha tönkre tettétek az utolsó darab földet akkor fogtok rájönnni :
    Az arany nem ehető !

  3. 3. De a pénzt sem. Egyébként a mondást az utolsó darab föld helyet az utolsó bölény lelövésével és a pénzt nem lehet megenni végkövetkeztetéssel ismertem. Egyébként nagyon érdekes, hogy miért pont az arany volt az, amit az ember mindig is elfogadott. Biztos tudjátok, hogy az arany eredeti neve a magyarban: Sár. Sárospatak pl. ma Aranyospatak lenne, és az esetek nagy részében ez szinte valamennyi település- és helynévre igaz. A sárga, aranyszín, mint azt tapasztalni is lehet. Ugyanakkor a Nap színe is. A mitológiákban az arany a Napot, az ezüst a Holdat jelképezte, illetve képezte le, innen a gazdasági jeletősége. Azonban e kötődését szerintem mára elveszítette. Így aztán nagyon nagy kérdés, hogy mennyiben marad érték. Most ugyanaz a hit tartja fenn, ami egyébként a pénzt: az emberek úgy vélik, hogy értékes. Addig lesz az, amíg birtokosai rá nem döbbennek, hogy a kutyának sem kell majd. Ha az összeomlás után nem lesz olyan termék, amit egy vidéki földművesközösség nem tud előállítani, de máshol összerakható, az összes csereeszköz léte értelmetlenné válik, legyen az bármilyen „értékálló”. Ebben az esetben nem lesz aranyalapú gazdaság. Persze az összeomlásnak számtalan más forgatókönyve is létezhet. Ezek némelyikében elfér az arany, de a többségében – különösen a végkifejletük körül már nem.

  4. Három féle ember van, az egyik tud számolni, a másik nem 😆

  5. A sár = föld és sok víz, a víz ami életet hoz, ahol bőség van, ez lehetett az analógia az arany eredeti nevénél?

  6. Tibor bá, azon gondolkodtam, hogy ha már annyi minden fontosat kitárgyaltunk itt az elmúlt hetekben,(jövőkép, jelek stb) és ahogy írod gyorsulnak az események,
    szerintem érdemes lenne egy külön posztban megvitatni a gyors vagy lassú összeomlás kérdését, mik szólnak egyik ill. a másik mellett, ki hogy látja,
    mert nagyon nem mindegy ki melyik forgatókönyvre készül fel,
    és azt hogy hová fogunk visszazuhanni, gyorsan vagy lassan.
    A gyors vagy lassú az arany értékét is meg fogja határozni, csak hogy kapcsolódjon a témához a felvetés,
    a lassú leépülésnél kétségkívül megmarad, nőni fog az értéke,
    egy gyors összeomlásnál, főleg ha 1% éli túl, akkor nem lesz sok szerepe, legfeljebb az elején, hogy aranyért tudsz e időben puskát venni.

  7. 6: Épp ez a lényeg. Viszont nem tudom, dönthetünk-e a kérdésben. Én a gyors összeomlás híve volnék, de tévedhetetlen nem vagyok, tehát az összeomlás lehet lassú. Más forgatókönyv, más stratégiát követel. Az ellentmondást úgy oldom fel, hogy elsősorban a gyorsra készülök, de előnybe helyezem azokat az eszközöket, melyek mindkét esetben hasznosak. És persze senkit nem akarok meggyőzni arról, az én tippem jön be. Még azoké is bejöhet, akik szerint a technika megoldja a dolgot, no problem, jön a nullponti energia és mehet a verkli tovább… 😉

  8. 1:
    Igen, az emberiség kihalása 100 %, mert az emberiség csak úgy tud gondolkodni, ahogy eddig is tette.
    2:
    Az arany nem ehető? Valóban, de erre a poszt kitér. Lásd ott.
    3:
    Akármilyen primnitív szinten élő társadalmat vizsgálsz, csereeszközt mindenütt találsz. Nem tudunk olyan mértékben visszaesni, hogy az aranynak ne legyen kimagasló szerepe. Most megint azt tapasztaljuk, hogy az élesen látok figyelmeztetnek, a tompán látokat pedig befolyásolja az a tény, hogy nincs pénzük aranyra (persze sörre, benzinre, plazmára van) és ha nem áll módjukban, akkor bebeszélik maguknak, hogy hülyeség. Biztos vagyok benne, hogy akinek lesz többlet búzája az aranyérft meg fog válni tőle.

  9. kérdezném , hogy a CHF-nek pl megvan az aranyfedezete ?

  10. Huha, ez poszt nagyon nem talalt.

    Azt sugalja mintha mintha az aranyfedezet hianya lenne a hiba.
    Pedig konnyen belathato, hogy az aranyfedezet tarthatatlan.
    Es a jovoben sem lesz fedezet. (lasd. meg utolso mondat)

    „a pártok sokkal többet költöttek, mint amennyi pénzük legálisan lehetett. A különbséget simán ellopták, és természetesen jutott saját zsebeikbe is. Így keletkeztek az államháztartási hiányok”
    Most partokrokrol vagy kormanyokrol van szo?
    Ha a partokrol, a valasztasi koltsegek tulkotese semmi az allamhaztartasi hianyokhoz keppest.
    Ha kormanyokrol, akkor nem ertlemezheto a nem legalispenz. (a banankoztarsasag mas)

    A fentiek tukreben, hogy jon ide, hogy mindegy a Fidesz az Mszp nyeri a valasztasokat.
    En ugy tudom, 1998-2002 kozott 6x%-rol 53%-ra csokkent az allamadossag. (ez nem lopasnak tunik)
    (egyenileg mas lehet, de az foleg az egyenfelelossege, mint volt az a 20 dokumentumos kisgazda, leis kapcsoltak)

    „Aztán a politikusok nyakló nélküli lopásaik közepette odavetettek némi koncot a tömegeknek is, (13. havi nyugdíj, kamat támogatás lakás vásárlásnál, stb.)”
    Hat ezaz egyreszt ez nem nemi konc. (nem egyenileg hanem osszegezve)
    Ezt most hogyan, ha olyan szarul csinaltak az elozo negy evebn?
    Ez csak a valasztas megnyerese miatt volt, amit kivetelesen betartottak. (nyilvan a bab Meggyesi ragaszkodott hozza)

    „Ugyanis az nyilvánvaló, hogy a gazdasági válságot csak a virtuális vagyonok megszüntetése normalizálhatja.”
    Kiszunteti meg? Magatol megfugszunni, de hogy az arany helyetesiti a penz rendszert az biztos.

    MEg egy megjegyzes. A svajci WIR mar tobb mint 70 eve, koszoni szepen jol meg van es kamat mentes.
    Inkabb arrafele kellene keresni a jovot.

  11. 5 Még ez sem kizárt. Egyébként épp Patak esetében gondolkodtam el ezen. Itt volt bőség, ezen a tájon egészen az államalapításig királyok és fejedelmek, vagy ha tetszik vezérek éltek. Augsburgig itt lehetett a vezérkori Magyarország központja, de találtak itt olyan temetkezéseket, amelyeket a majkopi kurgánokban, illetve amilyenek az úri királysírok voltak. Ha a két másik helyen vezéreket, fejedelmeket, királyokat temettek így, vélhetően itt is.

    A Sárköz esetében, Sárrét esetében biztos vagyok abban, hogy eredetileg a bőségre, a gazdálkodási lehetőségekre és a gazdagságra utalt a név. Már csak azért is, mert pl. a Sárrétek elvizesedése jóval azután következik be, hogy elnevezik őket, a Sárközt pedig dokumentáltan a dunai hajózás érdekében mocsarasítják el a XVIII. században.

    A nyelvi változásokat követve az aranyat először sár, aztán sárarany, végül lekopik a sár előtag. Viszont hogy a sár, miért a dágványt jelöli? Még abban is lehet valami, amit írtál. Az analógikus gondolkodás összekötheti a nedves földet, a belőle kihajtó aranyló búzamezőkkel és azt a belőle fakadó gazdagsággal, csak ez sem ennyire egyértelmű. (Magyarázatnak jó, de itt jön a vicc: megmagyarázni én is tudom, érteni nem értem…)

  12. Kar, hogy itt nincs egy idokorlatos utolagos hozzaszollast modosito lehetoseg.

    10. Kiszunteti meg? Magatol megfogszunni, de hogy ->NEM<-az arany helyetesiti a penzrendszert az biztos.

  13. 6 & 7:
    Jó a felvetés druszám, megvalósítjuk. Máskülönben én úgy gondolom, hogy hosszú és lassú összeomlás végén üt be a gyors vég.
    anonimka:
    Ha nem aklarsz nevetséges lenni, akkor a hozzászólásaidban felejtsd el, hogy kire szavaztál.

  14. 8. Nagy összegben mernék fogadni, hogy ez csak addig és annyiben lesz így, amíg az illető abban reménykedik, hogy az aranyért tud olyasmit vásárolni, amit használni is tud, és amire szüksége van. Ha ez a hite ködbe vész, mert az ilyen lehetőségek és termékek köre az összeomlás mértéke és tartalma miatt erősen beszűkül, nem fog búzát adni az aranyért. Ez ebben a helyzetben épp úgy hit és bizalom, mint a pénz esetében. A különbség annyi, hogy a jelenlegi helyzetben az arany iránti bizalom töretlen, míg a pénz iránti bizalom megtört. A többit Szegedi Tiborunknak megválaszoltam. (Bár számolni még addig nem tanultam meg 😀 ). Az arany szerepe az összeomlás mértékétől függ. Itt felesleges győzködni egymást. Aki úgy véli, valamiféle konszolidáció lesz, az arra számít, az arany értékállósága megmarad, és az új rend aranyra épül majd. Ha így lesz sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy igaza lesz, mint annak hogy téved. Ezt nem vitatom. Ha viszont az összeomlás mértéke ezt a szintet meghaladja, az arany éppolyan értéktelen lesz, mint más.

  15. 14:
    Legyünk gyakorlatiasak! Tegyük fel, hogy van 10 millió „felesleges” forintom, amit szeretnék átmenteni keményebb időkre. Milyen esélyem van, ha: 1) meghagyom forintban, 2) átválto Euróra, 3) aranyat veszek rajta? Mekkora a valószínűsége annak, hogy kapok többlet búzát az 1-2-3 esetben? Tisztázzuk! Azt állítjátok, hogy akkor járok jól, ha papírpénzben hagyom a vagyonomat? Gondolom nem! Akkor mi ez az ádáz arany ellenesség? OK. Adjatok egy ésszerű alternatívát, ne merüljön ki minden tudásotok abban, hogy „az aranyat nem lehet megenni”.

  16. Valahol már idecitáltam szegény nagyanyámat a Lajosaranyal.
    „Akármi van,ha egy darab Lajosaranyad van, kapsz érte kenyeret”.

    (lehet hogy később már nem, de egy darabig még biztosan) Picitömb jó, granulátum is, mert azt lehet aprózva értékesíteni, grammra, ha el lell adnod búzáért, gyógyszerért, hagendazs jégkrémért..
    Lajos vagy nem Lajos mindegy,a lajosarany az a nagyi privát becsípődése volt a napkirállyal:))

  17. 3,

    Igy van.
    Örök értékhordózóknak azonban mindig,minden körülmény között a fegyverek maradnak.Ez nem csúpán szükségszerűségből fakad, hanem sokkal inkább a kulturális örökségünk része.
    Halálra itélt civlizáció az,ahol az éhező ,toprongyos,aids-es tizenéves vállán kalasnyikov,nem pedig iskolatáska vagy kapa lóg.
    A fenti indián szónoklat nagyon szép,csak az a zavaró ,hogy az ellenség megskalpolásának rituáléjáról és filozofiai miértjeiről mélyen kussol.
    A végkifejlet pedig minden rémálmunkat felül fogja múlni,a totális atomháború végűl szivből ohajtott lessz .Talán marad még bennünk annyi önismeret,ego és intelegencia,hogy ezt beismerjük és megnyomjuk a piros gombot,mielött teljesen elállatosodott ,dögevőkké válunk .

  18. „A Napóleon arany-vagy ahogy régiónkban sokan ismerik Lajos arany-egy gyűjtőnév. A 20 frankos névértékű érméket az 1812-től 1914-ig tartó időszakban verték Franciaországban. A Bonaparte Napóleon által veretett 21 mm átmérőjű, 90% aranytartalmú érme típus a Latin Érmeunió keretében európai standarddá vált. Az érméken I Napóleon, Lajos Fülöp, egy angyal fej, később III. Napóleon, egy szárnyas angyal alak, Ceres istennő, Marianne ill. a gall kakas motívuma jelenik meg. Az érmék a befektetési arany kategóriába soroltak, mivel numizmatikai értékük-egyes évjáratokat kivéve- a kibocsátott óriási darabszám miatt csekély. Franciaországban kifejezetten népszerű érme, mert fajlagosan olcsó az arany tartalomhoz viszonyítva és immár több háború, válság idején bizonyította, hogy csere eszközként, pénzként a mai napig jól funkcionál. A 2008 őszi válság idején majd 15%-kal nőtt meg ezen érmék prémiuma.”
    Ad egy kis biztonságérzetet, ha van belőle néhány.Több háború, válság idejéne bizonyatott..Inkább ilyenben legyen a megtakarítás. Logikus. Nem?

  19. Sokszor érzem úgy, hogy az aranyat nem lehet megenni tábor szónokai közül jelenleg sok úszik az adósságban, így a napi megélhetéséért küzdve tök mindegy mit mond a sárga fémről. Nincs elbukható vagyona, ami később is jól jönne, így nincs mit féltenie.
    Egyébként pár hozzászólásból ugyanazt olvasom ki, mármint hogy most olyan szarul mennek a kommentelő dolgai, hogy szinte megváltás lenne neki az összeomlás, mert a mai ismerten szar helyzetét cserélhetné egy számára ismeretlen, de reményei szerint olyan szituációra, amiben a jelenleginél talán jobban érvényesülne.
    Szerintem igenis van az aranynak létjogosultsága, mert az emberek mindig kapzsik lesznek, mindig lesz olyan megvehető-megvesztegethető valaki, akitől függhetünk bármely szituációban is. A sárga csak akkor veszti el az értékét, ha a cserepartnerben tudatosul, hogy ha velem elcseréli azt a bizonyos eszközét/élelmét, akkor ő tutira megdöglik.
    A nem lehet megenni szöveg meg már önmagában is vicc, mert ugye senki nem gondolja, hogy aki megteheti, az minden értékét au-ra költi, így üres kamrával, de teli széffel tekint a távolba.
    Szeretem olvasni a kommenteket, én ritkán szólok hozzá bármihez is, mert tisztában vagyok vele, hogy nem tudok érdemben mit hozzátenni a témához. De minden tiszteletem ellenére egyre több a semmitmondó, csak írok hogy írjak komment.

  20. 15 Legyünk gyakorlatiasak. Ha van 10 millió Ft-om, én legelőt veszek, állatokat, és fegyvert. Mindezt olyan helyen, ahol az összeomlás után előre látható a természeti körülmények változása, és ebben el tudom helyezni magam és az állataim. (És persze mindezt nem egyedül, egy kisebb csapat tagjaként). Pl. Ott vannak a hegyek. Most nem mehetek be, mert jön az erdész és a természetvédelmi őr, de ha ők eltűnnek, enyém a világ. Vagy ott a gát, mely át fog szakadni, és pontosan tudom, mi tászik majd ki a vízből és mi nem. stb. EZ AZÉRT VAN, MERT ÚGY VÉLEM, AZ ÖSSZEOMLÁS GYORS LESZ ÉS TELJES.

    Ha megváltoztatjuk a feltételeket, és valaki úgy fogalmazza meg a kérdést, mit teszel, ha az összeomlás fokozatos lesz és egy kb. 19-20. század fordulója közötti szintnek megfelelő civilizációs fokon vezet stabilizációhoz? Nos, ebben az esetben a válaszom: az arany a jó megoldás. EZÉRT ÍRTAM VÉGIG AZT, HOGY AZ ÖSSZEOMLÁS VÁRHATÓ MÉRTÉKE, ILLETVE AZ EBBEN VALÓ HIT HATÁROZZA MEG E STRATÉGIÁT. Nem arról van szó, hogy ideológiát gyártok a lehetőségeimhez, hanem a jövőképemhez ez a stratégia illik.

  21. 15. Ez az arany ellenesség szerintem a meghasonlásból és kiábrándultságból fakad. Mert nagyon könnyű úgy pofon vágni valakit, hogyha előtte nem szólok neki arról, hogy mit is fogok tenni. És ha ezt még mosolyogva teszem, gondolom az illető nem nagyon fogja tudni hova tenni a dolgot. Ez utóbbi hasonlatot a poszt témájához szántam. Illetve azt is mondhatnám, hogy ezzel kellett volna kezdeni földrajz órán, nem pedig az, hogy ilyen kamu mérőszámokról (GDP) tartanak értekezést a gyerekeknek. Maga az a tény, hogy erről nem tájékoztatják az embereket, törvényszerűen elvezet az ilyen folyamatokhoz. Függetlenül attól, hogy ez jó vagy rossz. Analfabéták közt írástudó a király.

  22. 19:
    „De minden tiszteletem ellenére egyre több a semmitmondó, csak írok hogy írjak komment.”
    Így igaz, de nem akarok zsarnokoskodni. Sokan szorakozni járnak ide, és akkor is írnak, ha nincs semmi mondanivalójuk.

  23. 20. Vegyél legelőt-állatokat. Kell, jó lehet, ha jön az összeomlás, ha nem. De mindig benne van a pakliban, hogy futnod kell esetleg határokon keresztül menekülni. Karavánnal nem fog menni, a legelőt meg kénytelen leszel itthagyni. Azért kell kombináltan gondolkodni, hogy ne haljál meg. Kispuskádat kismotyót tudsz mobilizálni, ha a kismotyóban aranyat is viszel, akkor viszonylag kis helyre elrejthető ESÉLYT viszel magaddal.Az újrakezdéshez mondjuk.

  24. 23.
    Kedves Dorka!

    A legelő azért kell, hogy most ne hajtsanak el.

    Olyan állatot választottam, ami nélkülem is elvan. Spontán elkószált, figyeltük, mit tesz, merre megy, hogy lássuk, mire számíthatunk krach esetén. Pontos stratégiát készítettünk arra, mikor merre kellene menni. Odáig még nem jutottunk el, hogy mindezt a gyakorlatban is kipróbáljuk, mert egyelőre a szükség nem oly közeli.

    Igérem, többször nem írom le, de mégegyszer összefoglalom. Úgy vélem, az összeomlás után nem lesz semmi, amit egy önellátó közösség ne tudna előállítani, s azt máshonnan be tudná szerezni. Nem lesz ipar, kézműipar sem, a guberálók pedig azt a keveset, amit összeszednek oda fogják adni élelemért. Ilyen körülmények között bármilyen csereeszköz értéktelen lesz. Nem fogok tudni mit kezdeni vele. Ha megfosztanak az önellátás lehetőségétől meghalok. Ha van aranyam, ha nincs.

    Ha nem ilyen lesz az összeomlás, az arany érték lesz. Akkor természetesen én is fogok búzát, tejet, különféle húsokat adni aranyért cserébe. 😀

  25. Szerintem itt is a középutas megoldás a jó.
    Legyen aranyad is, forintod is, euród is, bankszámlád is, állataid is, tartalék táplálékod is, valamennyi földterületed is, hogyha úgy alakul újra tudj kezdeni mindent.
    Persze lehet ezzel is vitatkozni, hogyha sokfelé aprózod, akkor igazából nem lesz semmid.
    De szerintem a több lábon állás a működő stratégia.

  26. Tibor bá’, feltételeztem ezt
    „Az átlagember nem, de a politikusok fokozatosan ráébredtek, – és most csak a magyar politikusokra gondolok – (…)”
    úgy gondoltad, hogy „most NEM csak a magyar politikusokra gondolok”…

    Tekintetbe kell venni ugyanakkor, hogy az aranyár elszállását a papíralapú arany kereslete hajtja. Vagyis olyan ígérvényekbe fektetik a máshonnan kivont pénzt, ami ennyi vagy annyi aranyról szól, hogy ezt valaki valahol megígéri, hogy részünkre tartja és jóváírják az értékszámlánkon az értéknövekedést.

    Számomra különösen perverz az a gondolkodásmód, ami megszabadul a bármilyen értékpapírjától, hogy „aranyalapú” értékpapírba fektessen. Ebből a szempontból érthető, ha spekulációnak tekintjük az aranylufit. Hiszen ha még több és még annál is több pénz áramlik oda, az aranyár elszáll 3000 dollárig vagy bármeddig, amikor bejelentik a fizikai arany birtoklásának korlátozását az összes aranyra szóló papíralapú követelés elértéktelenedik és megint hatalmas összeget lehet nullára írni és kivonni a forgalomból.

  27. Saját „történelmi” tapasztalatom szerint is csak a vagyon (ha van) diverzifikációja óvhat meg hosszabb távon. „Történelmi” ismereteimet a Rákosi korszak alatt kitelepített és jogfosztott régi elit túlélésére alapozom. Elvették a gyáraikat, elvették a földjeiket, majd elvették a lakásukat is. Valahogy mégis maradt a nagymama ékszeres doboza, néhány műkincs, egy-két kisebb földterület.
    Én már néhány éve nem lomtalanítok. Ami elfér a padláson, egyszer még jól is jöhet. Például a meleg ruha.

  28. Azt sem szabad elfelejteni, hogy volt mar olyan, hogy az arany birtoklasat tiltottak.
    Az Usa-ban is volt ilyen, meg a 70-es evek elejen is.

  29. 9. A CHF-nek sincs teljes aranyfedezete, illetve valószínűleg nem tartják az átválthatóságát aranyra, de az országnak van a világon az egyik legnagyobb aranytartaléka (több, mint 1000 tonna), ami az ország méretéhez és lakosságszámához képest hatalmas, a G-8 országok némelyikénél nagyobb.

  30. Szerintem a túléléshez a legfontosabb, ha valaki tökéletes ezermesterré képzi magát. Én ismerek néhány ilyen embert (sajnos én nem tartozok közéjük) akik fantasztikus kézügyességgel és elméleti tudással rendelkeznek. Megszállottan dolgoznak és gyakorlatilag mindenhez értenek – és ezt szó szerint kell érteni. Megtapasztaltam. Irigylem őket. Tudásuk többet ér bárminél, mert bármire becserélhető.

  31. MINDENKIHEZ
    A véleményemmel, meggyőződéseimmel nem kötelező egyetérteni. Az enyémtől eltérő véleményedet szabadon közölheted, tiszteletben tartom, de csak egyszer. Ha az enyémtől eltérő véleményeddel újra és újra előállsz, azt propagandának minősítem és törlőm. A felesleges szócséplés sokakat elriaszt, ami természetesen nem célunk. Különösen érzékeny vagyok: isten, túlvilág, lélek, és közismert fideszes, MSZPés, SzDSz-es propaganda szövegre. Ezeknek információ tartalma nincs, mindenki ismeri őket. Felmerülhet a kérdés miért? Nos, én a honlapot és azon a véleményem közlését lelkiismereti okokból kifolyólag tartom fenn. Meggyőződésem, hogy 78 év tapasztalatai értékesek, amiket iparkodok átadni. Nem kötelező ezek átvétele, mindenki válogathat magának belőlük, de mondanivalómat nem szeretném azzal devalválni, hogy egyesek destruálják törekvéseimet. Aki nagyon nem ért velem egyet, annak szabad útja van a távozásra.

  32. 28:
    Tájékoztatásként: Rákosi alatt családonként 500 g aranyékszer volt megengedve.
    30:
    Majd a mester eljön hozzám megjavítani a kapcsolót (hátha egyszer visszajön az áram) és én arannyal fogok neki fizetni. 😀

  33. Tudom más poszt(ok)ban volt már róla szó, de nem csak az anyagi dolgokat (étel, eszközök, stb.) kell majd megvásárolni/megtermelni/megszerezni, hanem szolgáltatásokat is, amit nem tudsz elvégezni és lehet, hogy életbe vágóan fontosak.
    Pontosan a betegségekre, sérülésekre gondolok. A hanyatlással együtt jár az egészségügyi ellátás hanyatlása/megszűnése. És akkor egy vakbélműtét elvégzése (vagy nem elvégzése), egy golyó kivétele (vagy nem kivétele) (stb.stb.) az életet vagy a halált jelentheti. És kérdés, hogy egy orvos vagy hasonló eü. ismeretekkel rendelkező egyén, akinek szaktudása van, de esetleg tartaléka (élelem, stb) nincs, az a beavatkozást 10-20 gramm aranyért vagy 1-2 mázsa búzáért (más élelemért) fogja-e elvégezni?
    Általánosan, akinek nélkülözhetetlen szaktudása lesz a közösség számára, de anyagi javai nem, az a szaktudását nem aranyért fogja eladni. (szerintem)

  34. 29-re:
    Gyerekek, azok a svájciak az aranyukon ülve demokráciában élnek? Mert ha nem, el kéne vinni nekik a demokráciát! 🙂
    Svájc a világ elit-vagyonának menedékhelye. Semlegessége korábban is csak ezért volt garantált. Ismét kezd biztosabb lenni itt felhalmozni, mint pl. a Kajmán-szigeteken. Ugyanaz a verkli, mint az arannyal, csak ide más jellegű „menekülők” jönnek.
    Az aranyba történő vagyonátmentésnek van alapja. Azonban én biztosan nem most vásárolnék, mert meggyőződésem, hogy a jelenlegi hirtelen megugrott 1600 feletti szint csak egy pánikroham eredménye. Lesz még kicsit magasabb is, aztán majd leszáll, megnyugszanak a kedélyek. Amikor leszáll, akkor kell majd vásárolni, mert az utána következő pozitív irányú változásnál már egyszerűen nem lesz esély a megszerzésére. Max. abban az esetben, ha a rendszer kíváltságosa vagy, és élelmiszert vagy gyógyszert termelsz. Az ezekhez történő hozzájutás vagy korrupciós alapon, vagy fegyverrel, vagy arannyal fog menni. Vagy rabszolga leszel…
    Aztán pár évre rá majd szükség lesz Géza legelőire is! Afelől nincs kétségem, hogy a kóborló jószágok meglesznek, de Géza, Te is megleszel még, ha nem lesz mit adj azoknak, akik sarcot követelnek? Központi hatalom, kiskirályság, helyi hadúr, nevezzük aminek akarjuk, 100%, hogy lesz, mert az emberiség így működik.
    Cs.

  35. 26:
    Köszönöm Batka, a NEM valóban kimaradt (csak nem tudom hogyan)

  36. 34:
    Funkcióját tekintve, nem érdekes, hogy hol áll az arany dollárban kifejezett pillanatnyi ára. A lényeg, hogy általános csereeszköz lesz. Pécsi csabinak az eszmefuttatása rossz. Ha az orvos olyan keresett „cikk” lesz – és természetesen az lesz – akkor előttem már 5 vakbélért kapott 10 q búzát. Köszöni szépen nem kér még 2 q-át, mert megeszik az egerek. De boldogan kiveszi a vakbelemet 1 Napoleon aranyért (napcsi). Amikor elfogy a 10 q búzája akkor is lesznek vakbélgyulladások, minek gyüjtse most feleslegesen. Plábne, hogy aranyért mindent kap. Búzáért is kap, de az macerás és nem biztos, hogy pont az kell az eladónak. EZÉRT VAN ÁLTALÁNOS FIZETŐESZKÖZRE SZÜKSÉG.

  37. 32. Tibor bá: Támpontnak tényleg jó a Rákosi korszak. Lehet pontosan tudni, hogy miként szólt a rendelet? Csak 500 g ékszert lehetett tartani vagy 500 g aranyérmét is?

  38. 31.Kétféle vélemény van az enyém és a helytelen:)

  39. 34 – Ne haragudjatok, de nem tudok a ti fejetekkel gondolkodni és a ti tapasztalataitokra építeni. Lassan elmondhatom magamról, életem nagyobb részében kisebb nagyobb megszakításokkal a régi korok történetét, az akkori gondolkodási formákat, az ember és természet viszonyát tanulmányoztam. Ezek alapján kialakult bennem egy kép. Azt látom, hogy ez még csak nem is emlékeztet arra, amit ti láttok. Ez patthelyzet. Azt hozzá tehetném, hogy az iskolák elvégzése után kb. én is enél a képnél lehettem. Épp az késztetett komolyabb kutatkodásra, hogy egy-két tétellel kapcsolatban (45, 56) csúnyán átvertek. Viszont egy topikon nem lehet bizonyítani 24 évnyi kutakodás eredményeit, különösen akkor nem, ha ennyire eltér az általánosan bevett dolgoktól.

  40. 17. A skalpolás története illik a poszthoz. Egyes népeknél ősi rituális hagyomány volt a skalpolás amihez bonyolult szokások társultak. Aztán jött a fehér ember az aranyért, és minden indián skalpért fizetett. Később már egymás skalpjaiért is fizettek a gyarmatosítók. Az indiánok többsége a fehér embertől tanulta a skalpolást és bosszúból csinálta. (lásd mexikó-apacsok; egy harcos fejbőre 100 peso egy nőé 50 peso egy gyermeké 25 peso volt) Adott esetben mindegyikünknek lesz egy darabka vagyonkája amit mindig magánál hord 🙂

  41. A világnak a lassú összeomlás lenne a jobb alternatíva, mert maradna idő megoldásokat keresni: aki időt nyer, életet nyer.
    A gyors összeomlás háborúba fog torkollni.

    Ui:
    Gyors összeomlás esetén nehéz lesz bármire is készülni, így akár tök mindegy is lehet, hogy papírpénzben vagy aranyban van a tőke befektetve. Lásd az Eldorádó című magyar film utolsó jelenetét.

    Ha lassú összeomlás lesz, az arany még mindig biztosabb, mint a papírpénz.

    M

  42. 36: Tiborbá’ !
    Ezt a választ vártam különben, és utánagondolva van is igazság benne. Akinek van már kaja/eszköz/más tartaléka, az természetesen aranyat (ezüstöt) fog elfogadni a szolgáltatásaiért.
    Írod, hogy: „EZÉRT VAN ÁLTALÁNOS FIZETŐESZKÖZRE SZÜKSÉG.”
    Ezzel akkor visszajutottunk a pénz vagy nevezhetjük általános csereeszköznek a fogalmához, ami megint zsákutca. Hiába nemesfém, az infláció akkor sincs kizárva. Pl. jó termés esetén megkapsz 1 q terményt pl 20-40 g aranyért, de egy aszályos, jégveréses, rossz termésű év után az 1 q termény értéke akár a tízszeresére is felmehet (akár 4-500 g arany), ha egyáltalán lehet élelmet kapni aranyért egy rossz év után, főleg majd azokban a termelési viszonyok mellett.
    Egy másik dolog is elképzelhető, lesz aki felhalmozza a nemesfémet (mindig akadnak majd ügyeskedők 🙂 ), és kikölcsönzik másoknak, tehát kialakulhat egy arany/nemesfém alakú bankrendszer – újabb zsákutca.

  43. 42 jav: arany/nemesfém ALAPÚ bankrendszer

  44. Teljesen egyetértek Tiborbá véleményével.
    Egyetlen alkalmat nem tudunk az emberiség történetéből amikor valahol gáz volt,forradalom,válság,háború,bármi,amikor az arannyal ne lehetett volna kihúzni,életet menteni,elmenekülni,stb,stb.
    Az Eldorádó film nagyon tanulságos pl.
    A forintunk egy nagy f@s (sok más virtuális papírral egyetemben)…hamarosan a helyére kerül de akkor bizony nem 280 ft lesz egy kilo cukor hanem mondjuk szorozd meg tízzel…ugyanez az energiáknál és stb stb…
    Csak egy marad a régi..a bérből élők fizetése….Na akkor össze lehet adni miért kell bespájzolni sokmindenből a nehéz időkre.
    Teli van nyomva az egész világ nem létező „pénzekkel”…előre elköltött,virtuális álmokkal.
    A magyar gazdaság meg külön eset mert a fejlődő világ országai közül nálunk még teljesítmény sincs az „álmok” mögött.
    Ennek csak nagy bukta lehet a vége!
    Nincs fedezet,nincs fogyasztás,ami van azt meg látjuk,hogy osztják el a tetűláda uralkodóink.
    Gáz van…ég a pajta..az ördög és uzsorása mulatoznak rajta….:(

  45. 44, Itt a pont az első három sorban Druszánál.Az arany/napcsi-lajcsi/ már sokszor bizonyított, ez logikus érv arra, hogy legyen belőle. Aki nem akar, az nem vesz .Szólva lett.
    Előreszaladni elméleti síkon és jövőbeli aranyinflációról meg arany alapú uzsorarendszerről meg teljesen tökéletesen fölösleges filozofálás szerintem, egyelőre egy bizonytalan kezdetű gazdasági élelmezési válságban kellene esélyt adni magunknak ahogyan csak lehet. A többiről bőven ráér majd akkor gondolkodni, ha a megmaradtak körbenéznek, megszámolják egymást, és felteszik a kérdést, hogyan tovább. Hogy hogy csinálják, az majd eldől, csak az a lénxyeg, hogy legyenek köztük a gyerekeink/unokáink.

  46. 15. Lehet nem tőlem várod, de elmondom a véleményem: Ha valakinek van 10 milliója és biztos helyre akarja rakni annak van néhány lehetősége az aranyon kívül:

    1. Fegyverbe fekteti, hogy utána mástól elvehesse az aranyat. 😛
    2. Valamilyen ipari eszközbe fektet. Pl. felállít egy kovácsműhelyt és megtanul dolgozni benne. Ha kapát árul, vagy kardot, ugyanúgy van cserealapja, mint ha aranyat árulna.
    3. Tudásba fekteti. Ha valakinek hatalmas könyvtára van, amit meg is tud védeni, akkor kezdetnek sokat számít, mert olyan tudások, amikre az emberek nem gondolnak, és szükség lehet tőle lesz elérhető (Pl. egy gőzgép megépítése)
    4. Vesz egy hajót valamelyik tengeren (Most pl. fillérekért árusítják ki a görögök az 50-60 lábas cruiser yachtokat, amik fel vannak készítve több éves óceáni túrákra, és csak a készleteket kell feltölteni) menekülési útvonalnak, ha kattan az atom valahol (Akár erőmű, akár bomba), akkor azokat a területeket ki lehet kerülni.
    5. Élelmiszerbe fektet. Konzervek, hosszúlejáratú élelmiszerek (Ahogy te is teszed).
    6. Vehetsz egy telket a világ végén, ahol kialakíthatsz egy önellátó közösség magját. Olyan ismerősöket is beleszámolhatsz a körbe, akik intelligensek, de más stratégiát választottak, és felajánlod nekik, hogy krach esetén csatlakozhatnak. Ha pedig beüt, te leszel a bíró, ha van elég tehetséged hozzá, mert te voltál, aki előre megmondta.
    7. Tucatnyi más dolog, aminek cserealapja van, és egy összeomlás után hasznos lehet…

    És ezek mellett jól jöhet egy kis arany a batyuban.

    25. És legyen 100 millád, hogy ezt mind megszerezd. 😛

    27. De régen láttunk. Üdv újra itt.

    30. Remélem én nem tartozok a propaganda hirdetők közé. Csak elmondom a véleményemet.

    32. De ezt az 500g-ot ellenőrizni lehetetlen volt.

    34. Valóban. Ezért kell vagy úgy eltűnni, hogy a kiskirály ne tudjon rólad, vagy olyan védelmet építeni, ami miatt pár száz fővel is veszteséges legyen a mérlege a sarcolásnak.

    40. Szép, de ott volt egy szervezett hatalom, ami fizetett a skalpért, és volt olyan eszköz, amit ha odaadott a skalpért, azért tudott mást venni. Mondjuk, ha bemutatod egy kiskirálynak egy rivális kiskirály skalpját, lehet, hogy ad neked érte 50g aranyat, amiből vehetsz 10q búzát. 😛

  47. Ha összeomlás lesz – márpedig ez elkerülhetetlen – akkor háborúk is lesznek. Ha háborúk lesznek, akkor járványok is lesznek. Lehet mindenféle kitűnő és felettébb átgondolt tervet készíteni egy esetleges összeomlás esetére és lehet nagyon büszkének lenni magunkra, hogy milyen előrelátó módon szerveztük meg a saját önnön túlélésünket szemben a sok mit sem sejtő birkával. De egy helyi háború vagy akár az összeomlással járó járványok könnyen felülírhatnak minden emberi számítást. Az előttünk álló időknek éppen ez lesz az egyik fő jellemzője. Hogy nem lehet pontosan előre jelezni a dolgok alakulását. Mint amikor a tenger tajtékzik. Lehetetlen előre megjósolni, hogy konkrétan melyik lesz az a hullám, ami majd felborítja a csónakot. Amire számítunk és amire jól felkészültünk, nos nagyjából éppen annak az ellenkezője fogja derékba törni számításainkat.

    Azt mondjátok, hogy földet kell venni, szántót, legelőt, stb. Rendben van. És biztosak vagytok benne, hogy annak a termését ti is fogjátok learatni? Jelezném, hogy még nem történt meg az a bizonyos nagy összeomlás, de a magyar vidéken ez a stratégia már most is egyre kevésbé működik! (Lásd: „uborkás” Barna bácsi esete) Hiszen vannak nálunk jóval vitálisabb és agresszívebb kisebbségi entitások, amelyek szívfájdalom nélkül learatják majd fáradságos munkánk eredményét, elhajtják állatainkat és még örülhetünk, ha a puszta életünket megkímélik! Azt mondjátok aranyat kell venni. Rendben van. És biztosak vagytok benne, hogy egyetlen röpke tollvonással nem teszik majd bűncselekménnyé az arany birtoklását?

    Ami pedig a helyi háborúkat illeti: ha valahol tényleg háború lesz, akkor itt egészen biztosan az lesz. Nincs még egy ország rajtunk kívül, amelyik annyi ellenséges állammal lenne körbevéve, mint éppen mi. Épp a napokban olvastam az egyik portálon a következő érdekes hírt:

    Ukrajnában az egyik televíziós csatornán most volt nem régen egy pár perces híradó dokumentumfilm a magyarországi politikai eseményekről. A kisfilm záró összegzéseként a riporter a következőként taglalta az észrevételeit:

    Nagyon sokszor lehet észlelni, hogy a magyar parlament nagyon-nagyon sok politikai provokációt követ el. Már azt is lehet sejteni, hogy a parlament előkészítette a polgárháborút az országban! De ezt a harcot, egy másik ország hadserege fogja bevégezni.” (jovonk.info)

    És ugye nem kell mondanom, hogy épp mostanában készül a törvénytervezet a hadkötelezettség újbóli bevezetéséről rendkívüli védelmi helyzetben:

    Rendkívüli védelmi helyzetben a 18-40 éves korosztály számára visszaállítaná a honvédelmi tárca a fegyveres vagy fegyver nélküli hadkötelezettséget – derül ki a kormány számára készített törvénytervezetből.” (napi.hu)

    Szóval szépen fölkészültök, vesztek földet és állatokat, elsajátítjátok az ősi földművelési ismereteket, ezermesterré képzitek magatokat, vesztek sok aranyat, bespájzoltok tartós élelmiszerekből, antibiotikumokból, stb. … És akkor jön a „rendkívüli védelmi helyzet” és vele együtt a behívó.

  48. 47. Watchman: igen, ez is elképzelhető, noha sem édesapámat, se a család többi tagját, beleértve a kutyát nem fog behívót kapni. Értük is megéri nekem dolgozni.

  49. 34. Csongor, ne nagyon számíts rá, hogy jelentősen leessen az aranyár. 20-30% áresés biztos, hogy nem lesz, 10% se valószínű.
    Amikor bezuhan a tőzsdei arany, azért lesz, mert megtiltják a szabad forgalmazást. Szerintem még azért nem tiltották meg eddig, mert az csak fölfokozná a pánikot.
    Persze a feketepiacon a betiltástól majd még jobban elszállnak az árak, de azt már nem a tőzsdei hírekből fogjuk tudni.

    Az a nagy helyzet, hogy aki fémaranyat akar, az most vegyen még, amíg van. Ennyi az ára, de aki sokat vacilál, hogy hátha lesz még kevesebb, az ott fog maradni egy nagy halom értéktelen papírt markolászva. Ehhez képest még az 1800 USD-ért vagy többért vett arany is értékesebb.
    Természetesen ez a hozzáállás hajtja föl az árat és aligha fog megváltozni.
    (Befektetési mit-miért lásd 576/45.hsz.)

  50. 48. Gloucester: Igazad van, ők valóban nem fognak behívót kapni. De egy háború sohasem csak azokat érinti, akik fegyverrel a kezükben a fronton harcolnak. A háborúnak van egy olyan hülye tulajdonsága, hogy előszeretettel tizedeli meg a polgári lakosságot is! (A háborút követő járványokról nem is beszélve.) A frontvonal ugyanis mozogni szokott és olykor átvonul falvakon, városokon, ahol polgári lakosság is él.

  51. 39-re: Géza,
    Abban teljesen egyetértek Veled, hogy a középkori jobbágy, sőt még a múlt századelőn élt parasztember is tökéletes lelki békében, nyuglomban és (talán mondhatjuk, hogy) a szegénysége ellenére békében élt, mindenben együttműködve a természettel. Igaz ez a természeti népekre, bizonyos ősi kultúrákra is. Az általad is felvetett, természetet használó (nem kizsákmányoló) életmód egy paradicsomi állapotot eredményez. Sztem. ezzel minden épeszű ember tisztában van. Csakhogy mindig van egy határ, és mindig lesz pár áruló, akinek több kell, s neki már nem elég a természet, ill. az idilli emberi közösség használata, inkább kihasználni akarja azokat. Ez művelhető társadalmi szinten is, lásd a mai ipari-„civilizációs” állapotokat, de művelhető egyszerűen úgy is, hogy valaki a többiek fölé kerekedik. Lehet, éppen az az orvos lesz, akinek már az arany sem kell az 1000. vakbélért, ráadásul a lánya már azt sem fogja tudni, mit jelent dolgozni a vagyonért. Ez az ördögi baklövés be van kódolva főemlősi voltunkba. A király, a nemes, sőt a miniszterelnök, vagy a cégigazgató is lehet bölcs, de ez a ritkaság. A lényeg tehát, hogy az általad másnak és jónak tartott társ.rendszer addig működik problémamentesen, amíg ez a csorba meg nem jelenik rajta (kívülről vagy belülről az mindegy). És amit én borítékolni tudok az az, hogy MEG FOG JELENNI (lehet a legjobb barátodon keresztül). HA ettől a problémától megszabadítom a társadalmat, pontosabban az emberiséget, akkor a mai világ is idillien működtethető lenne. DE nem így működünk! Láthatsz, tapasztalhatsz a paraszti életből, mai jópéldákból vagy korábbi beszámolókból kiváló lehetőségeket, de ahogy ezeket a békés közösségeket a középkorban néha feldúlták, falvaikat felgyújtották, ahogy a hatalmi háló ma is tapossa az egyszerű embereket, úgy fog a jövőben is ez a vadhajtás valamilyen formában kárt tenni, keserűséget okozni a legjobban szervezett közösségeken belül is (már ha egyáltalán komolyan eljut valaki odáig). A magányos remete-létet Te is elvetetted, ez szintén nem megy társas lényként, akkor pedig más megoldás nem marad, mint kombinálni a Tiborbá által felvetett megelőző védekezést (a kezdetekre), hogy aztán az általad javasolt formában újra kezdhessük. Aztán majd megint elcsesszük, mert az ember ilyen. Ha nem lenne ilyen, akkor nem lettek volna a világháborúk, nem bukott volna el Róma vagy a Maja civilizáció, s viszamehetünk akár odáig is, hogy Ádám nem harapott volna bele a tiltott gyümölcsbe…

    Valójában sem a föld, sem az arany, sem a pénz nem valódi értékek, a valódi értéket az adja, ha nyugalomban, létszükségleteinkben hiány nélkül, nyugodt lelkiismerettel hajthatjuk álomra fejünket saját családunkban.
    Ehhez viszont eszközként bármire szükségünk lehet, és egy családfenntartónak kötelessége minden lehetséges (és azért tegyük hozzá, hogy tisztességes) eszközt megragadnia, hogy ezt az állapotot biztosítani tudja (legalább) a szerettei számára. Aki nem erre törekszik, az hiába gyarapítja a vagyonát!

    Nekem az a véleményem, hogy jelenleg nem is kifejezetten a papírpénzek fedezethiánya miatt kell aggódnunk (arra csak az inflációs veszély áll fenn, de ha birtokomban van és gyorsan el tudom költeni, mert van mire, nem kell aggódnom, ráadásul tudni lehet, pontosan mekkora névérték kering közkézen), hanem a sok virtuális pénz, meg virtuális befektetési jegy miatt.

    Az arany-limitről annyit, hogy egy átlagembernek sosem lesz ekkora mennyiség a birtokában, az elit meg mindig alaposan odafigyel ara, hogy saját érdekeiket ne sértsék. Így volt ez a II.világháborúban is, hiszen akkor sem azok kerültek vesztőhelyre, akiknek ott lett volna a helyük. Az egyetlen dolog amit tehetünk, hogy megpróbálunk a szürke tömeg, a megvezethető átlag fölé pozicionálni kicsivel, és ebben természetesen a tudás is helyet kap.
    Cs.

  52. 17. kalotaszegi, az indiánok a skalpolást a franciáktól tanulták, jó tanítványok voltak, nyilván, de az igazságnak tartozunk ennyivel.

  53. 49-re:
    Mivel Mo-n az arany dollár elszámolású, arra számítok, hogy a jelenlegi piaci kereslet visszaesik, ami leviszi az árat a korábbi 1400 dolláros szintre. Közben a dollár gyengülésével kombinálva előállhat olyan helyzet, hogy újra lehet majd dukátot venni a jelenlegi 38.000 ft helyett 32.000 ft körüli áron. Arra én sem számítok, hogy az ár leeshet 20.000 ft köré, vagy arra a szintre, ahova Soros várta korábban.
    Cs.

  54. Fenébe! Bocs, az előző válasz 49-re!
    Cs.

  55. Meddig szárnyalhat még az arany?
    2011. augusztus 7., vasárnap 13:58 InfoRádió

    A trend az aranypiac.hu szerint is kétségkívül felfelé mutat, de úgy vélik, nem árt az óvatosság. Az arany jelenlegi árfolyama már most több mint 50 százalékkal meghaladja a kitermelés költségeit, ami egy kirívó jelenség. Fontos megemlíteni továbbá, hogy az év eleje óta eddig 21 százalékkal emelkedett az árfolyam, tavaly augusztus óta pedig 40 százalékos az éves növekedés. Ilyen teljesítmény után bármely befektetés megérdemelne egy szusszanásnyi pihenőt, így az arany is.

    50 százalékkal több az arany ára, mint a kitermelési költség ? Ez az úgy nevezett BUBORÉK . 🙂

  56. Tibor bá !
    Ezt írod : „A versengő országok jegybankjai mindent megtesznek, hogy a másik valutája dőljön be először. Mindenki a másik alá akarja értékteleníteni saját valutáját, abban reménykedve, hogy gazdaságának a helyrebillentésével a „lopd, ami lopható” játékot egy kicsivel még tovább tudja folytatni. ”

    Tibor bá, nem gondolod, hogy ezek egymásnak ellentmondó célok ? 🙂 🙂 🙂

  57. Virág elvtárs,
    Tudod, mint az autószerelőnél, amikor a szerelő odacsap a motornak, majd az megjavul. Elkéri az 1000 ft-ot, a tulaj meg háborog, hogy mi a fene került ebben 1000 ft-ba. Hát 1 ft a kalapácsütés, és 999 ft a tudás birtoklása, hogy hová kell ütni. Mit adhat az embereknek az arany? Biztonságot, amire alapvetően mindenki vágyik. Van elég arany ahhoz, hogy mindenki birtokolhasson legalább kicsit belőle? Nincs. Akkor meg kit érdekel az előállítási költsége, hiszen mostantól azt is addig fogják bnyászni, míg az utolsó grammig fel nem hozzák.
    Cs.

  58. Horváth Csongor!
    Olyan zavargás már régen van Magyarországon. Csak itt nem a feketék, hanem a barnák (romák) zavarognak. Egy szegény országnak (MO) csak a romák zavargására telik. 🙂

  59. 37:
    Ékszerről volt szó. Egy aranyérem lehetett, ha az egy láncon lógott, mondjuk a kereszt helyett.
    40:
    Legközelebb a hülyeségeidet hagy otthon!
    42:
    Nem. Gondold át.
    46:
    Három opciót sorakoztattam fel, ezek közül kellett választani azért, hogy bizonyítsam az arany elsődlegességét a pénzzel szemben. Végül is azt ajánlom, hogy a „felkesleges” pénzed cseréld be aranyra.
    47:
    Soha nem mondtam, hogy az arany bármitől is megvéd. Azt állítom, hogy jobb, mint a papírpénz. Valamint bizonyos helyzetekben életmentő lehet.
    57:
    NEM

  60. Horváth Csongor Says:
    2011.augusztus.7th. at 3:32 du.
    Most aki az arannyal megszívja, az már tényleg nem panaszkodhat, hogy becsapták . 🙂
    Nem lesz itt olyan összeomlás, mint amit ti itt vizionáltok.
    Hosszú távon az aranynak nincs szerepe. Az arannyal csak átmenetileg spekulálni lehet ! És ez most TÉNYLEG SPEKULÁCIÓ, SZEMBEN A DEVIZAADÓSOK HITELFELVÉTELÉVEL, ahol az adósoknak nem volt szándékuk spekulálni, hanem a bankok kényszerítették bele őket !

  61. 52,

    Csak annyit akartam mondani,hogy minden nép nemes és erkölcsös filozofiával rendelkezik,a valóságban azonban mindegyik egyformán brutális. Nincs mestere ,sem tanitója a gonoszságnak,ez belölünk fakad.

  62. 53. Nem nagyon értem, hogy mi alapján kalkulálsz az aranykereslet visszaesésével?
    Úgy néz ki, éppen az értékpapírokból menekülnek az arany felé és semmi nem mutat abba az irányba, hogy lendületet kapna az értékpapír piac, sőt!
    Nézd meg a ’29-es válság grafikonjait, most vagyunk a második beszakadásnál (a párhuzam persze itt el fog válni, mert a mi világunk nem nagyon fog kimászni).
    Amit Te vársz, az közel 20%-os korrekció! Szerintem kizárt.
    Megismétlem: már nem az a tét, hogy mikor lehet jól beszállni, hanem jut-e egyáltalán még a cuccból…

    Amúgy szerintem inkább koronát vegyél, a dukát a maga korának befektetési aranya volt, vékonyka, sérülékeny. Számítani kell rá, hogy bírnia kell a gyűrődést – akár generációkon át. Ha mázlid van, ki lehet fogni koronából körmöci aranyat is… 🙂

    55. Rég nincs összefüggés az arany ára és a kitermelés költsége között. A buborékot pedig a minden más elértéktelenedése fújja és nem nagyon látszik, hogy megállna ez a folyamat, addig az arany is folyamatosan erősödni fog (amíg be nem tiltják). Inkább azon aggódj, hogy a növekvő kitermelési extraprofit minden egyéb megfontolást (környezetvédelem) elsöpör maga elől. Minél később szakad be az aranypiac, annál valószínűbb, hogy bányászni kezdenek mondjuk Verespatakon.

  63. 64:
    Hát csak szakadjon be az aranypiac minél előbb! 🙂

  64. Tibor bá, ha 57.-re nemmel válaszoltál, akkor nem egészen érted a bedöntés és a leértékelés folyamatát.

  65. Háború kirobbanásától tart a világhírű befektető
    2011. augusztus 7. | 15:07

    ” Bár az amerikai államkötvények, mint biztonságos menedéknek számító eszközök, jelentősen felértékelődtek az elmúlt napokban, Marc Faber szerint már nem számíthatnak jó vételnek. A kötvényhozamok már csak azért csökkennek válságos időszakban, mert mindenki tudja, hogy az USA vétlenem mennyiségben képest pénzt nyomtatni. Amerika azonban nem csak úgy mehet csődbe, hogy nem tud fizetni kötvényeseinek, hanem úgy is, hogy egy gyengébb devizában teszi azt meg – utalt a dollár várható gyengülésére a guru.

    Bár Marc Faber meglehetősen kedveli az aranyat, és gyakran hangoztatja, hogy az jelenthet menedéket az elértéktelenedő devizákkal szemben, most úgy nyilatkozott, a nemesfémek piaca túlvetté vált, így a következő hetekben inkább egy korrekcióra számít. „

  66. 64. Ha beszakad az ár, akkor megszűnt az arany szabad kereskedelme és ezzel a süllyedés újabb határt lép át.

  67. 51-re

    Kedves Csongor!

    Köszönöm, hogy ennyi időt szántál rám. Természetesen, én sem várhatom el, hogy az én fejemmel gondolkodj. Nagyon sok mindenben eltér az az ismeretanyag, amire alapozunk. Ezen a véleményemen a hozzászólásod sem változtatott. Viszont a dolgok tisztázása egyfelől off lenne, másfelől közel sem biztos, hogy közérdeklődésre tartana igényt. Ha gondolod folytathatjuk más keretek között. Ha nem, meg kell itt elégedj annyival: az adott keretek köztött igazad van.

  68. Batka Says:
    2011.augusztus.7th. at 4:46 du.
    Te érted, hogy mit beszélsz?
    Ha „beszakad”, azaz lezuhan az arany ára a reális értékre, akkor miért is szűnne meg a szabad kereskedelme? 🙂

  69. 70. Akkor pontosítom. Amikor megszűnik az arany tőzsdei kereskedelme (mert az államok megtiltják az arany szabad forgalmát), elértéktelenednek a papíralapú aranybefektetések. Ezek ára annyira beszakad, hogy nem is lesz áruk.
    A fizikai arany a feketepiacon fog gazdát cserélni, meghatározhatatlan, hogy az ára miként fog alakulni, mennyire lesz folytatása a korábbi tőzsdei árnak, mert ezzel párhuzamosan megérnek a feltételei a hiperinflációnak, tehát nominálértéken valószínűleg vágtatni fog a feketepiaci aranyár, de remélem nem várod, hogy ennek reálértékét megjósoljam…

    De hagy kérdezzek én is valamit: ha elmondható, Neked mi a stratégiád? Milyen kifutását tartod valószínűnek a változásnak és ebben milyen stratégiát érdemes folytatnia az egyes embernek, ha többé-kevésbé épen meg akarja őrizni a vagyonát, de nem akkora szereplő, hogy megél a vagyonkezelésből?

  70. 71: Virág elvtársnak nincs vagyon, tehát nincs stratégiája se. Viszont, ha már szarok a kilátásai, akkor szórakozik egy nagyot. Elvégre az ingyen van. 😀

  71. Ha nekem lehetőségem lenne, akkor fegyverben tartanám a vagyonom. Mivel nem lehet jelenleg, ezért inkább költöm 🙂
    Viccet félretéve, nem hiszem, hogy az összeomlás után fog itt valamit érni az arany.
    Pár lökött biztos azt fogja favorizálni, de mire le fog neki esni, hogy lósz*rt sem ér vele, addigra már késő lesz.
    Ha komolyan be fog dőlni itt minden, akkor inkább az élelmiszerre, a VÍZ-re, és nem utolsósorban a tudásra tenném a voksom.
    Cserekereskedelem lesz, nem lesz egy adott közös nevező, mindenkinek lesz felesleges dolga, bartell-cucca, vagy sem, és úgy fog menni a boltolás.
    Ettől függetlenül én is gondolkodom arany vásárlásán, mert ki tudja?

    Amúgy pedig az arannyal is úgy van már szerintem a világ, hogy több van eladva, mint amennyi ténylegesen is létezik.
    Valaki feldobta a gyors, vagy lassú omlás lehetőségét.
    Én továbbra is a gyors collapse híve vagyok és egyre inkább megerősödött benne, hogy ez lesz, mert elég csak a mostani reakciókat figyelni, ami az amcsik körül volt. órák alatt eljutott a tőzsdei világ és a média az indító no most akkor mi is van hírektől a brutális esés, válság van, amerika becsődölt, és hasonló kaliberű hírekig. Az ember csak kapkodta a fejét. Szerintetek éles szituban ez hogy fog zajlani? Mert szerintem a tévéadók egyszer csak annyit fognak kiírni a képernyőre, hogy „MŰSORUNKAT VILÁGVÉGE MIATT BIZONYTALAN IDŐRE FELFÜGGESZTJÜK…”

  72. 73 – Erre próbáltam utalni: aki gyors és teljes összeomlást vár, ezen a véleményen van, és úgy véli, az aranynak akkor lesz jelentősége, ha téved:

    „Ettől függetlenül én is gondolkodom arany vásárlásán, mert ki tudja?”

    Kimondva, kimondatlanul jövőképeken és stratégiákon vitatkozunk.

  73. 74. Semmilyen jövőkép nem lehet annyira negatív, hogy úgyis háború lesz és nem ér semmit a felkészülésünk, mint ahogy elhangzott néhány jövőképből. Ez alapján elég ninja felszerelést venni, edzésekre járni és tévét nézni. Szerintem nem ezt az attitűdöt képviseli ez a blog, akármennyire is menthetetlen az ember. Azt is mondhatnám, hogy nem építő jellegű kritika az aranyvásárlás kérdésére. Amit Tőled olvashatunk, az inkább értékesebb tudás a számomra, akármennyit is tudok belőle hasznosítani.

  74. 75 – lehet, hogy félreértek valamit, de egy percig sem beszéltem a háborúkról, és a 73-ban sem erről olvastunk. Ha az összeomlásról van szó, az olduvai elmélet híve vagyok és pontosan azt gondolom, amit a 73-ban olvastam:

    „Cserekereskedelem lesz, nem lesz egy adott közös nevező, mindenkinek lesz felesleges dolga, bartell-cucca, vagy sem, és úgy fog menni a boltolás.”

    De tévedhetek. Illetve több lépcsőn keresztül is eljuthatunk ide. Mindkét esetben jól jön majd az arany.

    A felkészülést sem vontam kétségbe. Senkiét. Ha úgy tűnt, elnézést kérek.

  75. Hát komáim, örömmel olvasom a hozzászólásokat, megerősít a hitemben, hogy jó úton járok a magam terveivel 🙂
    Azt mondod, földet veszel. Én már nem. A zűrzavarban azé a föld, aki megműveli, senki nem fogja a telekkönyvet bogarászni. Ha kell, elveszik tőled és örülj, ha az életed megmarad, ugyanis az elég eldobhatóvá válik a káoszban.
    Azt mondod, fegyverbe fektetnéd, de nem tudod. Ez súlyos hiba, de nem te tehetsz róla. Akinek nem lesz védelmi lehetősége, az nagy eséllyel bevégzi, csak a szerencsében bízhat a lottóötös esélyével. Azzal nem foglalkozom, hogy mi van, ha mégis elbuknánk, mert mindent megteszek. Ha mégsem sikerülne, így jártunk.
    Azt mondod, aranynak nem lesz szerepe. Nem vitatkozok ezzel az állítással, mert hipotézis. Soha az emberi történelem folyamán nem fordult elő, hogy ne lett volna szerepe, mióta áttért az ember a cserekereskedelemről, az agyagtáblácskákról és kagylóhéjról.
    Az arany mindenkor a hatalmat jelképezte, a nap fiát, ha nem pénzként használták, akkor a hatalmasok ékszerként, jelezve pozíciójukat.
    Mivel az embert ugyanazon állati ösztönök vezetik a hatalom felé, mint több ezer éve, meg lehet bízni az arany örök értékében.
    Rotschildék évszázadokon átívelő, elképzelhetetlen mértékű pénzügy hatalmát az arany biztosította és ők hozták létre 1919-ben a London Fixet is, majd 2oo4-ig uralták, utána csendben kivonultak, de azóta is ők A tanácsadók. Nem vagyok a családi üzlet része sajnos, de van egy sejtésem, hogy máig komoly befolyásal rendelkeznek az aranypiacon és kitermelésben, s hatalmas fizikai aranytartalékok állnak mögöttük. Na most ők nem hülyék és szép csendben teszik a dolguk, rátapadva az aranyra, ami az új gazdaság alapja lesz a fiat pénz kevesebb, mint egy emberöltőnyi tündöklése után.
    Valamint még nincs több papírarany eladva, mint amennyi fizikai áll mögötte. Ez az oka, hogy már szellőztetik a híreket, ha folytatódik a vásárlási trend, hamarosan ki fog száradni a COMEX, mert elfogy a fizikai aranyfedezet. Lehet saccolni merre fognak akkor a fizikai aranyárak száguldani, nekem az emelkedő trend az egyetlen reális vonal.
    Túl is van vásárolva, várok is legalább egy minimális korrekciót immár hetek óta, de sehol sincs, fogalmam sincs, milyen jó hír jöhet, ami megakasztja a száguldást.
    A svájci frank értéke meglepően egy sajátságos stratégia eredménye is, mert ők Bretton Wooddal ellentétben csak 2ooo-ben szüntették meg az aranyfedezetet. Értsd, mindenki CHF-be és aranyba menekül most is.
    Dorka pedig okosan beszél, ő biztosan hallotta eleget, hogy lehetett megmenekülni a különböző kellemetlen korszakokban. Az arany mindig kulcsszerepet játszott, életet lehetett venni mindenkor érte. 4 tonna búzát nem tudok magammal vinni, ha menekülni kell, de egy ugyanakkora értékű aranyérméből egy tucatot is bevarrva és életbenmaradási esélyeim meghatványozódtak azokkal szemben, akik nem rendelkeznek arannyal.
    Az arany egy lába a túlélésnek, már említettem a BBBB-t, nem pótol mindent. Lőszer, kaja, nemesfém, és ezeken kívül bármi, ami szimpatikus és használható, mint cigi kávé.
    De nélküle jelentősen csökkennek az esélyek.
    Mindezt a történelem mutatta meg. Lehet fantáziálni más játékszabályokról, de évezredek óta csak ezek alapján forgott az élet, ezután sem lesz másként.

  76. Pontosítanék Tibor bá felütésével kapcsolatban, aki 4 éve aranyat vett, annak most háromszor annyit ér, nem kétszer.
    Ennyit romlott a pénz.

  77. 76: Szerintem Gloucester kolléga az én hozzászólásomra célzott. Én utaltam jövőbeli lehetséges háborúkra és az én borúlátó jövőképem az, amelynek önfeladó és depresszív attitűdje nem illik a blog általános optimizmusába. Bár szerintem csak arról van szó, hogy senki sem szeret szembesülni a teljes és tökéletes tehetetlenség érzésével ezért mindenképpen olyan jövőképpel hajlandó csak azonosulni, amely megadja neki azt a szabadságot, hogy azért még ő is beleszólhat a dolgok végkimenetelébe. Én csak annyit szerettem volna mondani, hogy szerencsés esetben beleszólhatsz. Szerencsétlen esetben minden felkészülésed ellenére sem tudod megmenteni magad. A dolog erősen kétesélyes. Lehet, hogy ami most a felkészülés fázisában hihetetlenül jó ötletnek tűnik, élesben épp az idézi majd elő a vesztedet. Az összeomlás már csak ilyen.

  78. Az arany kapcsán egy érdekes véleményt olvastam egy olasz blogon, mely szerint az utóbbi hetekben azért került Olaszország a spekulánsok célkeresztjébe, (a spanyolok, portugálok helyett, akik gazdaságilag rosszabul állnak és előrébb kellett volna legyenek a dominóban) mert jelentős aranytartaléka van.
    A világon a harmadik legnagyobb adósság állomány mellett van 2.452 tonna aranyuk (ezzel a negyedikek, kétszer annyi arany mint svájcnak van. http://meghatalmazott.hu/szekhelyszolgaltatas-blog-3/
    Nos állítólag a spekulánsok célja éppen ennek az aranynak a megszerzése. Ha bedöntik Olaszországot, akkor az állami cégek privatizácója mellett, helyett azt akarják hogy arannyal fizessenek! Már az euró zóna megmentése kapcsán is lehetett ilyet olvasni, hogy aranyfedezet kérnek a további hitelezéshez. szóval a csődbe döntés után még vinnék a nemzet aranyát is csak hogy teljes legyen a kifosztás.
    (Csak összehasonlításul, ha jól emlékszem Surányi kb 73 tonna aranyat adott el fillérekért kapott érte jó ropogós dollárt)
    Ennyi aranyra már érdemes spekulálni…..

  79. 78:
    Ha már hasogatjuk a szört. 4 éve az arany ára kb. 700 $, volt, most pedig kb. 1600 $. A két összeg hányadosa: 2,28. Háromszorosról tehát szó sincs.
    79:
    Ha újra és újra ki kell mondanom explicit: Az általam favorizált felkészülést abban a reményben végzem, hogy ne legyek egyike az elsőknek, akik maguk mögött hagyják ezt az ember által szétbaszott világot. Máskülönben meggyőződésem, hogy az emberi faj el fog tűnni a porondról, de ez nem jelenti azt, hogy ne tegyünk meg mindent ellene.
    76:
    Nem vagyok antropológus, és nem kutattam az emberiség múltját, de azt nem lehet nem észrevenni, hogy a ma élő, egészen primitív népek is fel vannak cicomázva ékszerekkel. Az ásatások pdedig azt tanúsítják, hogy ékszerek mindíg is voltak. A javak sohasem voltak és sohasem lesznek egyenletesen elosztva. Akinek van feleslege az mindig át fog adni belőle aranyért. Nem tudok más következtetésre jutni, mmint arwra, hogy az aranytagadók nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy aranyat vegyenek, tehát elhitetik magukkal, hogy az aranynak nincs értelme. Ez rendben is lenne, de mkiért akarják meggyőzni a többieket?

  80. Betojok. Itt aztán már van minden. Aranylufi a kitermelési költségekből kiindulva (?!), arany infláció (?!), arany spekuláció, míg a devizahitel nem volt az (?!)…

    Azt kéne megérteni, hogy itt nem egy esetleges nyereség elérése a cél, hanem a teljes elértéktelenedés elkerülése. Így a fajtánk belinek, akinek van, azt piszkosul nem érdekeli az éppen aktuális világpiaci ár, az nem remeg a grafikonokat bambulva. Emlékszik, hogy hova ásta el cuccot és jól alszik, mert legalább lépett valamit és nem csak nyomja a süket dumát. Ha pedig egyszer szakad a kötél, nem néz ki bután a fejéből, mert tudja, hogy miért cserébe lesz helye a mentőcsónakban. Ez nem spekuláció, ez biztosítás.

    A kitermelési költséget meg a mai szabad világ szabad árképzésében meg ki nem szarja le, ezen gondolkodásmód szerint minden lufi, mert Te vagy én mindent az előállítási költség sokszorosáért veszünk meg, legyen az bármi. Ekkora marhaságot.

    „Az infláció a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett.” Egy rossz szezon termésének áremelkedése nem infláció, mert ugyan a búza drágább, de nagy valószínűséggel szekeret ugyanannyiért adják mint korábban. Egy jobb termésű szezonban meg ezek szerint defláció lenne, de nyilván csak a búzát érintené a szekeret megint csak nem. Inflációt csak pénzrontással érhetnek el, aminek ékes példája volt a kamara haszna, de Károly Róbert óta a tényleges értéket hordozó (arany, ezüst) pénzek esetében ez nem volt divat.

    A lerágott devizahitel meg szerintem akkor is spekuláció volt. A forint hitel drágább volt akkor, a deviza olcsóbb. Melyiket választották a kedves kliensek? Az olcsóbbat. Spekuláltak. Az pedig, hogy mind gazdasági analfabéta volt és még mindig az, az egy dolog. Nem olvas/néz utána, nincs rá igénye, igazából szarik bele, nincs agya, csak van, fogyaszt, tévét bámul. Igénytelen a pénzügyeivel szemben is csak a HASZNÁT nézte, TUDNIILLIK az OLCSÓBBAT választotta. Bebukta. Tök hidegen hagy.

  81. alajos Says:
    2011.augusztus.7th. at 9:01 du.
    Betojsz? 🙂
    Csak nyugodtan. 🙂 Nem vitatkozom veled.
    De azért szerényen megjegyzem, hogy meglepő az elméleted : nevezetesen, hogy ha valaki valamiből az olcsóbb változatot veszi, az spekulál ? 😀
    Szóval, ha te csirke mell helyett szárnyat veszel, akkor spekulálsz ? 🙂

  82. Ami itt nekem feltűnt, hogy állandóan menekülésről irkáltok.
    Miért és kitől kell nektek menekülni? 🙂

  83. 83: Mell és szárny. Nem rossz csúsztatás, hogy divatosan fejezzem ki magam.
    Itt kedves Virág elvtárs friss, rózsaszín csirkemell és zöld, büdös, ámde olcsó között választott a delikvens. A zöld, büdös, de olcsót választotta, mert ugye az is csirkemell, olcsóbb is, bár nem teljesen ugyan az, mint a másik opció. Rákettyintett, mert azóta blokkolja a fajanszot és visít, hogy őt mennyire meg kéne azoknak segíteni, akiknek volt eszük és nem ettek romlott szart.
    Remélem így érthetőbb. (bár értetted Te már az elején is)

  84. 81. Oké, szőrszálhasogatás: emlékeim szerint akkor a BÁVnál 39o.ooo Ft körül is volt a négykilences 1oo g, most napi áron 1.o91.ooo Ft a százas, kb. 2,8 a szorzó.

  85. 84-re:
    Akar a franc menekülni! Egyszerűen arról van szó, hogy át kell élnünk a közeljövőben egy nagyon rizikós időszakot (sok vektor erre mutat). Abban különbözünk az átlagtól (ha szabad így fogalmazni), hogy nem csak egyszerűen átélni szeretnénk ezt, hanem biztosan túlélni is.
    Cs.

  86. alajos Says:
    2011.augusztus.7th. at 10:18 du.
    Alajos, te is tudod, hogy zöld és büdös húst nem szabad árulni, – még olcsóbban sem,- emberi fogyasztásra alkalmas kategóriában.
    Ami a devizahiteleket illeti. Hamarosan azért lesz gond, mert a bíróságok sorozatban fogják a bankokat a hibás pénzügyi termék árusításáért kártérítésre kötelezni. 🙂

  87. Horváth Csongor Says:
    2011.augusztus.7th. at 10:31 du.
    Azt írjátok, hogy az arany nagy előnye, hogy menekülésnél könnyű elvinni. 🙂

  88. 88: Az, hogy mit lehet és mit nem, csak 50%. A másik 50, hogy találsz-e rá olyan hülyét, vagy ha úgy tetszik ügyeskedőt, aki bízva a szerencséjében (hátha nem drágul majd a frank 20 éven keresztül és így olcsóbban jövök ki a végén a hitelemből) beleugrik az általad ásott kútba. De ezeket eddig is tudtuk, én vagyok a gyenge elméjű, hogy foglalkozok itt a gyenge kifogásokkal.

    Okosabbak nem lettünk, de legalább rágtuk a gittet megint.

  89. Tibor bá!
    Ezt írod :
    „Az emberek egészen egyszerűen azért vásárolják az aranyat, mert keserves munkájukból származó vagyonukat át akarják menteni az új, aranyalapú gazdasági elrendezésbe. ”

    Szerintem az új rendszer sem lesz aranyalapú. 🙂
    Nincs az aranyalapnak semmi értelme.

  90. alajos Says:
    2011.augusztus.7th. at 10:52 du.
    A devizaadósok nem azért vették fel a CHF alapú hitelt, mert nyerészkedni akartak, hanem mert nem volt elég havi jövedelmük a forint hitel törlesztő részletéhez.
    A bankok ezt engedték nekik, vagyis megtévesztették a hitelfelvevőket.

  91. alajos Says:
    2011.augusztus.7th. at 10:52 du.
    Furcsán gondolkodol te .
    Ha egy banknak sikerült az ügyfeleket becsapni, akkor ezen a helyzeten már az igazságszolgáltatás sem változtathat? 🙂

  92. Kedves Tibor Bá !

    A kamatos kamat és az aranyalap ellentmondás .
    Miért ?
    Mert a kamatos kamat exponenciális függvény az aranya a földön pedig véges . Vagyis a kamatos kamatod beleütközik az arany mennyiségének korlátjába .
    Most akkor melyiket szereted inkább ?
    Mert a kettő nem megy együtt.

  93. 82:
    Minden egyes szavad igaz, csak az a baj, hogy ezeket már többször, többen megírtuk. De sebaj, ismétlés a tudás atyja.
    83:
    Rossz a hasonlat. Ha két fajta csirke mell van a hentesnél az egyiknek kilója 1000, a másiké 1250. Akkor meg kell magadtól kérdezni, hogy vajon a hentes miért adja azt a másikat olcsóbban? Lehet, hogy egy kicsit már bűdős?
    85:
    Elnézést, nem láttam a hozzászólásodat. Minden esetre együtt jár az agyunk.
    86:
    Én nem az „emlékeim” szerint írtam, hanem megnéztem az áralakulási grafikont.
    88:
    Ne erölködj. Rossz volt a hasonlatod és kész. Veszíteni tudni kell. 😀
    92:
    Kezdesz unalamas lenni. Fogd magad vissza. Itt kiderül, hogy a jogi fogalmakkal se vagy tisztában. A megtévesztésnek tevőlegesnek kell lenni. Ha csak hagyja valaki, hogy hülye legyél, az nem megtévesztés.
    94:
    Nem ellentmondás. És ne emlegessétek már a kamatos-kamatot, mert felesleges. Csak kamatról van szó. A kamatos-kamat fogalom akkor kerül be az elszámolásba, ha valaki nem csak a tőkét nem fizeti vissza, de még a kamatot se – tehát a ki nem fizetett kamat tőkévé válik. ha ezt nem érted meg, azon nem tudok segíteni. Ezt eddig kb. tízszer leírtam, de ti csak nyomjátok a szöveget, és szitokszót csináltok a kamatos-kamat kifejezésből.

  94. 91. Azt hiszem gazdagodtunk egy trollal.
    Ha az új rendszer nem lesz aranyalapú, vajon miért vásárol Kína évek óta aranyat? Idén hozták nyilvánosságra, hogy legalább megtízszerezik az aranyfedezetüket, ami a jelenlegi szintből kiindulva, kb. 4oo milliárd dollárnyi fizikai aranyfedezet létrehozását jelenti.
    Vége a fiat korszaknak, a haláltusát követhetjük egyenes adásban.

    A CHF hitelek fevételére pedig senki nem kényszerített senkit. Szavazójoggal rendelkező felnőtt korú állampolgárok döntöttek és most épp élvezik a döntésük eredményét.
    A régi mondás ismét bejött: ingyen ebéd pedig nincs, s ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor nem is igaz.

  95. 89-re:
    „Vannak, akik mások gondolatait használják, s vannak, akiknek saját gondolataik vannak. Utóbbiak néha megrengetik a világot.” Virág elvtárs, Te melyik csoportba tartozol?!

    Szerinted az aranynak semmilyen szerepe nem lesz, rendben.
    Írd le azt is, mivel indokolod ezt, ill. a Te jövőképedben mi rajzolódik ki, miért gondolod így. Csak ebben az esetben lehetsz vitapartner!
    Cs.

  96. 92: Ember!
    Ha nincs pénzem mercire csak szuzukira, de jön az uzsorás, hogy ő ad nekem merdzsóra, itt írjam alá és én aláírom akkor szerinted mit csináltam? Jobbat akartam a lehetőségemnél = nyerészkedni akartam. Valaki szegény hiteles fejéhez kéziágyút nyomott, hogy most aztán már költözzön át a Havanna lakótelep X. emeletén lévő garzonjából egy csilli-villi lakópark kertkapcsolatos vackába, és mindezt bőven a lehetőségei felett egy kihegyezett, instabil hitellel tegye? Miért nem vettem én fel hitelt? Nem kéne medencés ház? De! Nem kéne nagyobb autó a feleségemnek? De! Nem szeretnék Bali körül vitorlázni? De! De tisztában vagyok a lehetőségeimmel és nem akarok ERŐ FELETT, KOCKÁZATOS ESZKÖZZEL élni a vágyaim megvalósítása érdekében.

    Komolyan nem hiszem el, hogy ennyi szócséplés után még ebben a szűrt társaságban is akad olyan, aki szerint csak a bankárok tehetnek mindenről. Igenis mindenki vállalja a felelősséget a rossz döntéseiért.

    És szerintem Te csak egy provokatőr vagy, vagy csak beépített a szemellenződ, mert ennyi hülyeséget másként nem hordhatnál össze. Még hogy nincs értelme a ténylegesen mérhető értéken alapuló pénzrendszernek.

    Én befejeztem, ez teljesen parttalan, jóccakát.

  97. 98-ra:
    Rendkívül ostoba, indulatból vagy szándékos indulatkeltés végett közölt megállapítás. Ez most nem a szőrme – műszőrme probléma… Béke poraidra!
    Cs.

  98. 97:
    Már nem fog válaszolni, mert a trollt leállítottam. — Hamu se fog átkozódni.
    98:
    Alajos! Teljesen igazad van. Ezek az emberek nem hülyék, csak annak idején elcsábultak, és olyan mértékben csesztek ki magukkal, hogy képtelenek lenyelni, megemészteni, és természetesen a hülyeségükre bünbakkot keresnek. Ez egy általános emberi tulajdonság. Az ember nem fogadja el, hogy hülye volt, és a bajokért felelőssöket keres. Ezen legegyszerűbb, ha átlépünk. —– Más kategóriába tartozik például Dorka, aki azt állítja, hogy az államnak a segítségükre kell sietni közös érdekből. Ez az, amit cáfolok. Ha nem engedik, hogy a felelőtlenek fizessenek a felelőtlenségükért, akkor a jövőben még felelőtlenebbek lesznek. Én annak vagyok a híve, hogy mindenki vállalja a felelősséget a tetteiért. ha nem, akkor elmegyógyintézetben a helye.

  99. 95 Nem válaszoltál érdemben Tibor Bá drága !

  100. 101:
    Nem is fogok. A 2 x 2-t se lehet érdemben megmagyarázni. vagy érted, vagy nem.
    102:
    Na jó, ennyi bolondgombát én nem ettem. Afrikába??? Ez a pasi hülye, vacsora lesz belőle, meg a családjából.

  101. 91. Mióta nincs értelme az arany alapnak? Amióta van papírpénz arany alapú (Ha itt a Nixon utáni néhány évtizedek nem nézzük). Amelyik pénz arany alapú volt, általában működött… A gondok akkor kezdődtek, amikor elkezdték ész nélkül nyomtatni… Most már nem is nyomtatják… Ha annyi pénzt kinyomtattak volna, amennyi a világpiacon forog, a földön nem lenne fa.

  102. 98. Itt folyamatosan azzal jöttök, hogy a lakóparki lakás meg a merdzsó… Magyarországon nagyrészt Suzukira, Skoda Fabia-ra, meg lakótelepi és bontást érdemlő téglalakásokra vették fel a hiteleket, mert már nincs önkormányzati lakás, nincs olyan fizetés, amiből néhány év alatt kikalkulálható egy használható néhány éves japán trabi. Miért emlegetjük folyamatosan a lakóparkokat, meg a luxusautókat. Egyébként megnéznék egy statisztikát, hogy ki mire vett fel hitelt. Ha van egyáltalán ilyen. Szerintem az egy, vagy másfél szobás lakásokból több lesz családoknak 90 után, mint az új lexusra…

    Szerintem. Én a körülöttem levő emberekből indulok ki, nem ismerem a KSH adatait…

  103. Arany „tartalékolók”-nak :

    A Verespatakot ma körülvevő négy hegyet robbantásokkal és külszíni fejtéssel teljesen eltüntetnék, helyükön 200 hektár felületű kráterek maradnának. A bányászati tevékenység közvetlenül 1258 hektárnyi területet érint, és 235 hektár erdő kiírtását feltételezi. A üzemeltetés 15 éve alatt 215 millió tonna ércet dolgoznának fel, közel 200.000 tonna cianid felhasználásával (!). Jelenleg évente 1.000 tonna nátrium-cianidot használ fel egész Európa aranybányászati szektora. A verespataki bányaterv évi 13.000 tonna nátrium-cianid- felhasználással számol! Mindemelett az Európai Parlament 2010 májusában elsöprő többséggel fogadta el azt az állásfoglalást, amely a cianidos bányászat európai szintű betiltását javasolja.

    A cián (CN-) egy vegyértékű, negatív összetett gyök, egy szén- és egy nitrogénatomból áll. A szabad (CN)2 vegyület keserűmandula szagú, színtelen gáz, nagyon mérgező és gyúlékony. A hidrogén-cianid (HCN) kékes árnyalatú, könnyen párolgó folyadék (kéksav) vagy színtelen gáz. Nagyon mérgező, ezt alkalmazták a gázkamrás kivégzéseknél (Cyclon-B hatóanyaga). Letális dózis 1 mg/testsúlykilogramm. Vegyifegyvernek számít. A bányászatban használt cianidok a hidrogén-cianid sói, mint a NaCN. Már a levegőben található vízpárából és szén-dioxidból keletkező szénsav hatására is bomlanak, amit hidrogén-cianid felszabadulása kísér! Vízzel érintkezve, vízben oldva is cianidion (CN–) vagy hidrogén-cianid (HCN) fejlődése közben bomlik! 50-60 milligramm cianid megöl egy embert!

    A technológiai folyamatból kikerülő, aprószemcsésre összezúzott, nehézfémekkel valamint ciánkomponensekkel terhelt 215 millió tonna hulladékot egy 180 méter magas kőgáttal(!) elzárt völgyben helyeznék el. A 360 hektáron elterülő zagytározó alját semmilyen módon nem tervezik szigetelni, így az elhelyezett veszélyes hulladék biztos és folyamatos szennyezéssel fogja terhelni a levegő mellett, a felszíni és felszín alatti vizeket. Ez a völgyzáró gát és a mögötte felhalmozott töméntelen veszélyes hulladék évszázadok múlva is ott lesz és gátszakadás esetén példanélküli katasztrófát okozhat.

    Hát ennyire „erkölcsös” az aranytartalék …

  104. 106 Ha nincs pénzem suzukira nem veszek azt sem .
    Aki elhitte ,hogy a deviza hitel járható út járjon rajta ne sírjon .

  105. 106: Ne a szavakon rágódjunk. A merci a szuzukihoz éppoly jól viszonyul, mint a szuzuki a BKV bérlethez. Ez egy sima aránypár volt a példa kedvéért. A lényeg ugyanaz a lakásoknál is. Miért akar mindenki saját lakást, mikor bérelhetne is sokkal olcsóbban. Persze akkor a bérleti díj „kidobott pénz” lenne, sokat hallottam, hogy minek fizessek bérleti díjat, mikor a sajátomat is fizethetem. Jaja, csak az nem annyiba kerül. És sokan ebbe buktak bele. Mindenhol máshol a világban tök természetes, hogy bérled az ingatlant amiben laksz, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak a tulajdonlást.
    És az öregnek abban tökéletesen igaza van, hogy ezeket a bajba jutottakat nem a hitelük kifizetésével kell megsegíteni, azt sajnos elbukják, hanem bérlakást kell nekik biztosítani, így az utcára sem kerülnek és a többi éppeszű igazságérzete sem csorbul, mert senki nem jut az én adómon ingyen semmihez. Plussz aki már hibázott és ez fájt neki, lehet, hogy legközelebb gondolkodni fog.

    107: Mint tudjuk, ma csak verespataki aranyat lehet venni, sőt, a világkereskedelemben lévő összes sárga verespataki termék. Így tökéletesen fekszik a dorgálásod, kérek engedélyt meghunyászkodni.

  106. 108 Hát persze a világon lévő többi arany mind úgy került a felszinre ,hogy a bányászokat jól megfizették az egészségükre vigyáztak és a környezetet maximálisan óvták közben .
    A lényeg : az arany erkölcstelen !

    Valamint ahogy Hun-ce írta célszerütlen is .

  107. 106:
    Mindjárt sírva fakadok. De a spanyolok Dél-Amerikában ennél sokkal rondábban szerezték az aranyat……ÉS? —– A pénznek nincs szaga. At aranynak meg pláne. Nem az arany a bűnős, hanem a politikusok, akik (aranyért 😀 ) lehetővé teszik az ilyen disznóságokat.
    109:
    Kurva nagy demagóg vagy. Ugye felkapcsolod a villanyt, ami abból a szénből készül, aminek a kibányászásánál ezrek meg ezrek haltak meg eddig. Még tedd hozzá, hogy boldogok a lelki szegények, mert ővék a mennyek országa, és márt ki is radiroztalak.

  108. 109: Még az a szerencse, hogy előrehaladott a csőlátásod, mert ha nem így lenne, akkor élből feltűnne neked, hogy a számítógépedet, amin pötyögsz, az a paksi pówer hajtja, aminek előállítása során tonnaszám keletkezik a radioaktív hulladék, ami évezredekre veszélyezteti a környezetet, plusz egy robbanás „esetén példanélküli katasztrófát okozhat.”

    De Te észrevetted bennünk a szálkát. Gondolom Te marhára meg vagy elégedve a környezet tudatosságoddal.

  109. 108. Lehet ma még bérlakást igényelni? Nem mondom, hogy az állam nyelje le. De pl. ha felvásárolja a hiteleket, saját tulajdonba helyezi az ingatlanokat (részben vagy egészben), és azokat a korábbi (rész)tulajdonosoknak kiadja bérbe a reálpiaci áron, akkor már nem kerülnek utcára. De az hogy törvénytelen szerződéseket jóváhagytak, a devizahitelek megengedésével az ország gazdasági mozgásterét a 0-ra csökkentették, és még ezután a sok hülyét okoljuk, az már kicsit sok. Szerintem.
    Ha valaki felvett hitelt a lakására, aminek a kezdeti törlesztője 40e ft volt egy egyszobás lakásra, az most reálpiaci áron albérletbe kiadva 40-45e ft körül van. Hát fizessen a delikvens 40e ft albérletet az államnak, és fedezzék abból a felvásárolt hitelek okozta veszteségeket. Alapvetően még mindig kedvezőbb kamattal kap az állam hitelt, mint egy bar listás… Szerintem.

  110. 100, Tiborbá, nem meggyőzni akarlak, csak árnyalni.Szerintem igenis szükségszerű közös érdekből segíteni. Nem az adósság elengedésével, egyszerűen valamilyen lakhatási lehetősséggel, akármilyen bérlakással.. A kilakoltatott/tandó családokban gyerekek vannak, akiket ha nincs hova vinni, nem maradhatnak a családjukkal. Ki kell őket emelni. Először IH-zzuk a gyerekeket, Íházás az ideiglenes elhelyezés. Hova? Hát a gyermekek átmeneti otthonába.GYÁÓ. Persze először kétségbeesett telefonálgatás ide oda családotthonokba, ahol persze nagyon ritkán van hely, mostanában egyáltalán nincs. Apuka megy krízisszállra, jó esetben anyuka a gyerekkel anyaotthonba, de ott is rohadt gyorsan fogy ám a hely, hiába korlátozott az ott tölthető idő, az elhelyezendő anyák száma nincs arányban a felszabaduló helyekkel. Legrosszabb esetben papa mama utcára, gyerekek a GYÁo-ba, de ott sincs ám annyi férőhely lassan, mint amennyi jelzést kapun k az eljövendő kilakoltatásokról.. És ezek még csak az önkormányzati bérlakásból való kilakoltatások(rezsi lakbér Hol vannak még a bankos lakások?? Aki látott már kilakoltatást, az tudja miről beszélek, nagyon durva.. sajnos nekem kötelező részt venni rajta,ha az én körzetemben lévő családot teszik ki,és kiskorú van érintve./gyerekjólét/. Csak annyit, hogy komolyan gondolkozunk rajta, hogy feladom a gyejós munkámat, és csak a KFT ügyeit viszem, a fizetés úgyis nulla, nem abból élünk.. viszont a munkám másik részét szeretem, és azt hiszem jó csinálom, sajnálnám..szóval nem tudom..Két kilakoltatásom volt eddig, előtte utána aludni sem sikerült pár napig..

    Hol a közös érdek? Mi olcsóbb ás egyszerűbb? Ha a családja neveli fel a gyereket, vagy ha az állam? Muszáj segíteni, bérlakásokkal, nem tudom hogy, de még mindig ez a legemberibb és legolcsóbb. Jobb mint egy csomó lelkisérült gyereket állami intézményben méregdrágán nevelni…

  111. Üdv Tiborbá és Mindenki.
    Végig olvastalak benneteket.
    Szerintem, CSAK az az arany, ami ÉPPEN a SAJÁT zsebedben van, értéke pedig annyi,amit PONT AKKOR kapsz érte, amikor becseréled.
    Minden más csak „HÍRÉRTÉKŰ” arany /by pepperjohny/. Vagyis folyamatos manipuláció, virtuális kincs-kép játék az emberek tudatával.

  112. 96-ra:

    Esetleg arra senki sem gondol, hogy Kína így akarja a jent arannyal megtámogatni? Egy esetleges új világvaluta születéséről mi a vélemény?

  113. 106-ra:
    Ez így nálam már vitaalap. Mi több, az okfejtésedet el tudom fogadni, érzelmileg megértem. Ugyanakkor felhívom a figyelmedet arra, hogy az aranyba történő menekülés nem annak a hibája, aki ideje korán felméri és észreveszi, hogy az általam is elítélt mocskok miatt merre kell mozdulni, hanem maga az emberiség ilyen jellegű mocska a hibás, aminek bizony mindannyian részei vagyunk valamilyen szinten. Persze leginkább azok, akik tonnányi készleteket birtokolnak, és most éppen ezzel játszadoznak az újabb haszonlesés reményében!A felháborodásod egy idilli világból jogos, jelen helyzetben csakis azokat átkozhatod, akiket mi is mindannyian a pokolra kívánnánk.

    Gondold át! Teljesen mindegy, hogy kőolaj, arany, szén, vas, vagy BÁRMI is az, amit a viágot mozgató elit birtokolni kíván, mindennel csak ártani tud, mert az alapvető probléma a hatalom megszerzése és a birtoklási vágy. Ha figyelmesen olvastad a fórumot, levonhattad a következtetést, hogy itt senki sem kíván kilónyi készleteket halmozni, mint ahogy azt egyesek teszik, mert megtehetik. Ha én megtehetném, biztosan akkor sem tenném, nyilván a vagyonomat gyorsan el is buknám emiatt. Így ha rám mordulsz azért, mert pár garmm arannyal próbálnám az életemet menteni, egyszerűen szűk látókörű vagy. Ebben az okfejtésben a „sok kicsi sokra megy” sem állja meg a helyét, ha utána nézel az arányoknak.

    Abban igazad van, hogy a jelenlegi „aranyláz” nem tesz jót, hiszen a kitermelést felfuttathatja, de hogy ez valójában így lesz -e, az csak akkor derül ki, ha pár hónap múlva is megállíthatatlanul tör fel az arany ára. Én biztos vagyok benne, hogy most csak a pánik hajtja fokozottan felfelé, s rövidtávon nem kell (az átlagember keresletnövekedése miatt biztosan nem) természeti katasztrófától tartani. Bányásszák azt akkor is, ha senki nem vesz közülünk aranyat…

    A környezetkárosítás és annak temérdek veszélye valós és igencsak égető probléma. Mindannyian tudjuk, hisz láttuk, mit tesz a cián egy folyam élővilágával… Azonban akkor is látni kell, hogy a temérdek fennálló környezeti veszély közül az aranybányászat csak egy kicsinyke szelet, eltörpül pl. a CO2 problémához képest. Ennyi erővel falhoz állíthatnánk a gépkocsival ingázókat, a nem vegetáriánus táplálkozásúakat, azokat, akik kádban fürdenek, nem beszélve temérdek hobbyról, amelyek közül egyet lehet, Te is művelsz, akár anélkül, hogy tisztában lennél a komplex ökológiai hatásaival.

    Egy kicsit olyan volt a „dorgálásod”, mintha egy orvosi konzíliumra beszabadulva neki álltál volna üvöltözni, hogy a kurva gyógyszerek előállításával mennyi kárt okoznak, dögöljenek meg mindannyian! És valójában a megállapításod igaz, csak nem gondoltad át annak komplex voltát, amelynek megvilágításával Te is másként láthatod a helyzetet. Ha pedig mindenáron átkozódni akarsz, akkor átkozd azokat, akik aranytartaléka meghaladja még a képzeletedet is. Neten meg lehet keresni…
    Cs.

  114. 113:
    Dorka, sok hűhó semmiért. Az országban hihetetlen mennyiségű kiadó lakás van, 20-80.000 forint/hónap áron. Ez lényegesen kevesebb, mint a felvállalt törlesztőrészlet. Csak persze a „szerencsétlen” családok kacsingatnak a „megmentés” felé. Spekuláltak, rossz lóra tettek, nyeljék le a következményeket. This is life.
    115.
    Elképzelésed logikus. Kína a júant szeretné tartalék valutának, vagy legalább is, hogy benne legyen a tartalék valuta „kosárban”. Ehhez természetesen jól jőn a FEDEZET.

  115. 107!
    „Ha nincs pénzem suzukira nem veszek azt sem”
    Persze, meg használt kocsit sem. NEKEM nem is kellett.
    Én elvoltam bringával, meg egy ócska motorral.
    Meg minimális fűtéssel.
    Csak tudod, a család. A kisgyerek. Meg az asszony.
    Meg az ügyeletes orvos aki nem jön ki.
    Próbálnád megmagyarázni egy asztmásan ugató gyermek édesanyjának éjjel, hogy nem kell autó!
    Úgysem sikerülne. Már másnap megvennéd te is 300% kamatra galaktikus frankban is.
    Vagy neked mindíg ott egy jó szomszéd? Esetleg olyankor is helyettesít, mikor nem kéred? 🙂
    Vagy nincs családod. Bocs. Úgy nekem is fújhatna cukorport a hátsómba az összes bank….
    108-ra:
    „Mindenhol máshol a világban tök természetes, hogy bérled az ingatlant amiben laksz, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak a tulajdonlást.”
    Igen? És tessék mondani ugye ott VANNAK is megfelelő ingatlanok? Vagy csak ugyanolyan lelakott putrik?

    A kedves „csakaddignyújtózkodjunkmígatakarónkér” emberkék fogjanak kézen egy-egy fiatal leányt alapítsanak vele családot, vállaljanak legalább két gyermeket. Természetesen ne „élősködjenek” senki nyakán!
    Persze menni fog, ha keresel 500k/hó.
    És ha nem? Beállsz szerzetesnek???

  116. 117:re
    Igen sok kiadó lakás van, aminek bizonytalan a tulajdonosi háttere. Adják-veszik lefoglalják. Van ismerősöm aki családostul él, modern módon, bérleményben. Nem győz költözködni. Cigányélet.

  117. 118 Szóval gyereket csak az vállalhat akinek kocsija van …hm

    Amikor az én gyerekeim kicsik voltak akkor (épp bokros fénykorában ) nem volt kocsim .
    Gyakorlatilag azóta sincs .

    ” Igényesnek kell lenni a nőkkel szemben , mert ha nem vagy igényes velük szemben akkor ök lesznek igényesek veled szemben .
    Aki pedig női igények szerint él az elveszett… „

  118. 120-ra:
    „118 Szóval gyereket csak az vállalhat akinek kocsija van …hm”

    PONTOSAN!!!!!!!!!!!!!!

    Röhej, de így van. Vagy végignézed az agóniáját.

    „Amikor az én gyerekeim …”

    MIKOR??? VAZZE, MIKOR????
    Mikor én gyerek voltam hozzám kijárt a védőnő injekciót beadni! De az 1976-86 között volt! Manapság NEM jön házhoz senki!!!!

  119. 118:
    Gyerekkoromban nem voltak csodás antibiotikumok, az összes gyerekbetegséget megkaptam és (szerencsémre) kigyógyultam. Háromszor voltam korházban 5 éves koromig. Szüleimnek nem volt autója, szoba-konyhás bérlakásban éltek egész életükben. A 3 szobás panelt 1990-ben vették meg. Ebbe születtek bele, ezt elfogadták, mint adottságot. —– Ne gyere nekem azzal, hogy „az akkor volt”. Mert ezek a dolgok nem változnak. Csak (ahogy valaki rámutatott) látjátok az amerikai filmeket (amik nem a sátor városokat mutatják be) és ti is olyan lakásokat akartok (legalább is az asszony, aki a gyerek köhögésére hivatkozva iparkodik megvalósitatni az álmait) és a többi már megy magától. nem mindenki születik be vagyonos családba, ezt tudomásul kell venni, vagy ha nem, akkor a szegénységi lejtőn tovább csúszol, mert így működik az annyira ohajtott kapitalizmus. És légy szíves, ne utálj azért, meret megírom az igazságot. Sajnálom azokat, akik ráfáztak, de ez nem jelenti azt, hogy elferdítsem a valaóságot.
    120:
    Nö filozófiáddal most hatalmasat nőtél a szememben.
    121:
    Nem tudom, hol élsz? Hozzám éjjel 2-kor átjön a háziorvos a másik faluból és nem várja a hálapénzt. A barátom Zuglóban képtelen kiadni a 90 nm-es lakását hosszútávra, tartósan. Egyszerűen nincs bérlő. Szóval, hol élsz?

  120. „Aki pedig női igények szerint él az elveszett”

    Szerintem ez nagyon igaz. Az egész világra is.

  121. 122 Á nem nőttem semennyit ! 🙂

    Nem én találtam ki . Az idézet Németh László : Villámfénynél c. drámájából való .

    Sajnos már nős voltam amikor láttam 🙁

  122. 120. női filozófiádtól akkora lett a fejem mit egy kétkilós kenyér. Pont a pasik költekezős hülyeségeit és státuszszimbólum vágyait kell állandóan leállítani a nőknek.

  123. És most lehurroghattok, de nincs igazatok,csak többen vagytok mint én.

  124. És légy szíves, ne utálj azért, meret megírom az igazságot.

    Tiborbá!
    Nagyon szerelek azért, mert leítad:
    „(legalább is az asszony, aki a gyerek köhögésére hivatkozva iparkodik megvalósitatni az álmait) és a többi már megy magától.”
    Igen megy magától, s nincs az a bölcsesség, az az erő, mely megállíthatná. Csak azért rágok be nagyon, ha mint kelepcébe került igásbarmot, még kárhoztatnak is.
    Nem hülye vagyok, ÉN tudtam, hogy vissza kellene fogni magunkat, folyamatosan iparkodom is. De gyenge a „horgonylánc” és én nem akarok a híd alá kerülni. Mert a nagy „megszorítások” és ésszerű nemköltekezés hatása is az.
    A kib.szott TV-t, mozit betiltanám!

  125. Németh Lászlót mindig is utáltam, írni sem tud,(jó tud, csak én nem kedvelem ahogyan teszi) a nőket meg nem ismeri, lásd Égető Eszter.. olyan nő nincs, a nők nem úgy gondolkodnak… idegesítő.

  126. 122-re:
    Nyíregyháza vonzáskörzete.
    Hatalmas rimánkodás, többszöri telefonálgatás után volt, hogy kijött a gyerekorvos. (A kocsi szervízben volt).
    Az asszonnyal harcolni kellett, hogy ne vigyük el a kártyát máshová. Akkor még a „normál” rendelést látogatni is kocsival kellene járni… (A helyijáratú busz 1-2 óránként megy, hétvégén 3-4, a megálló 1km-re)
    Az egészségügyi ellátás „lefedettsége” borzalmasan leromlott az utóbbi időben. „Alkalmazkodva” a betegek megnövekedett mobilitásához (ami hirtelen el fog tűnni). Aki lemarad, az kimarad….

  127. 125 Neked is igazad van 🙂 A férfiaknak is ,hülye ostoba és világrontó igényei vannak .

    A mondás nálam nekem arra vonatkozott : Aki már eljutott a bölcsesség egy bizonyos szintjére az válasszon magához illő párt mert hamar lerángatják az anyag(iasság) szintjére .

  128. Dorkának még :

    ” Az olaszliszkai csodarabbit felkeresi Kohn. Elmondja, hogy vitája van Grünnel, s a rabbit kéri, hogy tegyen igazságot köztük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja, s azt mondja:
    – Neked van igazad!
    Kohn boldogan távozik. Ám félóra múlva megjelenik Grün is. Elmondja, hogy vitája támadt Kohnnal, kéri, hogy a rabbi mondja meg, melyiküknek van igaza. Eloadja az esetet. A rabbi türelmesen meghallgatja, s a végén azt mondja:
    – Neked van igazad!
    Grün is elégedetten távozik. Ám a bóher, aki mindezeknek fültanúja volt, nem állj a meg szó nélkül: – Rabelében, te Kohnnak is igazat adtál, Grünnek is igazat adtál, pedig két vitatkozó közül csak az egyiknek lehet igaza! A rabbi végigsimogatja hosszú szakállát, s azt mondja:
    – Tudod mit? Neked is igazad van!”

  129. Dorka, Dorka!
    Neked van egy agyonimádott férjed, EGY. Én ismertem vagy 200 nőt. A kétszáz egyediket 59 évesen elvettem feleségül, mert ő volt az egyetlen kivétel. Nem azért nincs igazad, mert egyedül vagy, hanem azért mert csak magadat ismered, a nőket NEM.

  130. 118: Vicces azt látni, hogy a férfiak azért verekednek, vesznek drága kocsit stb hogy a nőknek imponáljanak. Rengeteg fiatal van, aki azért adósodott el, hogy jó kocsival jelenhessen meg a nők előtt, majd megházasodva szintén úgy ugrálnak, ahogy az asszony kitalálja…

    Az meg mi, hogy az ügyeletes orvos nem jön ki? Hol élsz? Az a dolga, hogy kijőjjön. Ha meg súlyosabb eset van, és azért nem tud kijönni, akkor bármelyik szomszéd segít.

    Az állami bérlakásprogramnak pedig nagyon itt lenne az ideje, de addig is simán bérelhetők ingatlanok, és nem csak putrik.

    Nem értem, miért kell eladósodni családalapításhoz?? Nem kell mindent azonnal megszerezni, csak ma már kocsi és saját lakás nélkül egy csomó ember azt hiszi, hogy nem lehet megélni. Elhitették mindenkivel, hogy mennyivel jobb külön élni, egy percig se közösködni senkivel, mert így lehet eladni egy csomó olyan műszaki cikket, amit nem venne meg többet egy család.

    Az lenne jó, ha végre itthon is erősödne az emberekben a megtakarítási kedv, és nem csak az ábrándokat kergetnék az újabb hitelekkel. Amíg ilyen kicsik a belső megtakarítások az országban, addig mindig is mások fognak irányítani. Arról nem beszélve, hogy rendes bérek sem lesznek, mert rengeteg kiszolgáltatott ember fog munkát vállalni aprópénzért. És mielőtt azt mondja valaki, hogy ennyi jövedelemből nem lehet megtakarítani, az egy kicsit gondolja már át a dolgait, mert sokaknak sikerül átlagbérekből is.

  131. Vidéken, beteg gyerekkel kell az autó. És ezt a nőkre fogni a férfi logikát dícséri, ami mindig kihozza, hogy keresd a nőt.
    Tibor bá, meglehet, hogy felnőttél nélküle, de az én lányom már nem, ismétlem NEM élne, ha nincs autónk. Akkoriban lényegesen magasabb volt a gyerekhalandóság.
    Egyébként ide kijön a gyerekorvos házhoz, pénzért. Sok pénzért. A körzeti. Pont.
    Egyébként ez a minden hiteles hülye stb kérdéskör már minden posztba belekerül. Szerintem ami elmondható a témában, az már elmondatott. Jól megrágtuk jobbról, balról, de megoldási javaslatot még senkitől sem olvastam.
    Vagy a 300000 ember menjen az utcára, a lakásokat meg vigyék a bankok a megoldás? Értelmes ember a jövőn rágódik, nem a múlton.

  132. 134. Ha értelmes ember a jövőn rágódik, felkészül arra helyzetre, mikor éhező milliók fognak utcára kerülni, ahogy bebuknak a hitelek, kiapadnak a segélyek, a nyugdíjak, s elfogy a munkalehetőség is.
    A bankok pedig vinni fogják a lakást, s elméletileg Mo-n is megvalósul a milliók bérlakásban lakása. Azért elméletileg, mert igaz, hogy ez a rendszer nyugaton kialakult generációkon átívelő tőkefelhalmozással (bérháztulajdonosok és bérlők), de ehhez gazdag békeidők kellettek, biztos felvevőpiaccal, ez pedig nem várható a jövőben.
    Ha az életed az autótól függ, már rég rossz, az első olajválság lehetetlenné tesz.

  133. 133-ra!
    „Nem kell mindent azonnal megszerezni, csak ma már kocsi és saját lakás nélkül egy csomó ember azt hiszi, hogy nem lehet megélni.”

    Nem kell minden azonnal. Igen, de akkor 20-22 évesen össze kell „bútorozni”, szépen dolgozni, majd 30 évesen lehet gyereket vállalni. Szép terv. De az élet nem ilyen. Saját lakás nélkül (inkább kertes ház) valamilyen szinten gyökértelenné válik az ember. Több itteni poszt is szól a kertes ház, a háztáji gazdaság fontosságáról. Lehet, hogy ma még lehet e nélkül élni, de tudjuk, hogy később már nem. Kocsira bebek után már nem hivatkozom.

    „Az lenne jó, ha végre itthon is erősödne az emberekben a megtakarítási kedv, és nem csak az ábrándokat kergetnék az újabb hitelekkel”

    Ez ragyogó! Csak ezt a blogot sokkal, de sokkal többen kéne olvassák…
    Egyébbként meg, aki még bírja fizetni a hiteleit, az ragyogóan tudna spórolni is. (Meg is teszi, de a haszonélvező elsősorban a hitelező). Csak annyi történt, hogy a fogyasztás előre lett hozva. Ha nincs a hitelből költekezés, mint olyan, a mostani válság, összeomlás 30 évvel ezelőtt következik be.

  134. 135: Nekem mondod, hogy rossz? Ha olajválság lett volna 2005 táján és nincs emiatt autóm, akkor a lányom nem élne. Ezt ennél világosabban nem tudom leírni.
    Ha Tibor bával lenne egyidős, akkor valószínűleg nem élne.

    Nekem nincs hitelem. Csak és kizárólag a teljesség kedvéért írtam ezt le. Ha neked kéne választani a gyereked élete és az autóhitel között, óh mondd, te kit választanál?

    Egyébként amit írtál, nem problémamegoldás.

  135. 133:

    Ebben a térségben olyan is megesett, hogy az orvos háza előtt (!) esett össze valaki. A járókelők szóltak a dokinak, hogy nézzen már rá, hogy mi van. A doki meg azt mondta, hogy nem, mert nem ő az ügyeletes. Az illető meghalt, bár a későbbi orvosszakértői vélemény alapján lett volna esélye, ha a kérdéses személy beavatkozott volna.
    Dolgos, magyar ember volt, egy megrogyott feleség és 2 vagy 3 gyermek maradt utána, ha jól tudom…
    A dokit majdnem meglincselték, de érdekes módon nagyon kevesen vitték el tőle a praxist, a kártyát…
    Mo. én így szeretlek…

  136. 137. bebek: most nem értelek. Van hitel vagy nincs? Felmérted a helyzeted, döntöttél, választottál. Mit kérsz rajtunk számon?

    Egyébként hangzott már el megoldási javaslat is a hiteltörlesztésekre pl.: elinflálással, bíróságok döntésével… Ezt csak kormányzati szinten lehet megoldani, ha akarnák. De nem akarják. Így egyéni szinten marad a mérlegelés rizikóvállalással. Más verzió nem igen van. (Pl. társadalomtól kérni a személyi hitel visszafizetését.)

  137. 122: Más a budapesti és más a vidéki infrastruktúra, vidéken nincs (és nem volt) minden sarkon orvosi rendelő és kórház. Pilisborosjenő, mint a Budapest környezetében levő település nem mérvadó. Vannak olyan falvak, ahol lassan már évtizede nem kapnak háziorvost.
    Ha gyerek van, 2 kocsi kell (az asszonynak külön)! 😀 (Mert a halszálka akkor akad meg a gyerek torkán, amikor apuci az ország túlsó végén van éppen.)

  138. 140-hez:
    „vidéken nincs (és nem volt) minden sarkon orvosi rendelő és kórház.” Nem is volt, persze, de ha volt egy autó a faluban az a védőnőé/orvosé volt, aki használta(!) is a munkájához.
    Így egy autóval 100-200 családot el lehetett normálisan látni. A mai berendezkedésben 100-200 család ellátásához 100-200 autó kell. A nem normális ellátáshoz.
    Persze meg kell védeni az orvosok becsületét. Egyre nagyobb a körzet, romló feltételek, stb.

  139. 141: Volt orvos a faluban! Mert odahelyezték.
    Ha ma nem vonzó egy körzet, nincs háziorvos se. 3 éve Visegrádon nyaraltunk, gyerek éjszaka rosszul lett, helyben nem volt ügyelet (pedig Visegrád város!), vagy 30 km-t autóztunk az éjszakai ügyeletre. És ennél rosszabb helyek tömegével vannak az országban. Mentő biztos kijött volna, ha hivjuk, de az majdnem dupla idő – ha egyből tud jönni.

  140. 133. Hát nem tudom. Én is Nyíregyháza közelében élek. A falu ahol vagyok és a kórház között 35km a távolság részben bicigliúton részben főúton a kamionok között kacsázva.
    Marcsy bennt van, jön a baba.
    Hogy én meg tudjam látogatni ahhoz vagy reggel nyolc körüli busszal elmegyek és az este hetessel jövök haza. (Ez az egyetlen járat, amivel beérek Fehérgyarmatra és még aznap haza tudok jönni. Nem 200 km-ről, 35-ről…) 1500 Ft a jegy oda-vissza. Marcsytól elvárták volna, hogy amikor délután 3-kor kijelentették, hogy menjen haza, pakoljon össze és utána buszozzon be. Megmondtam nekik, ha azonnal indulnék busszal Varsányból, már akkor sem érnénk oda másnap regggelig. Így kiharcoltam kis vitával nagy ordítozással a mentőt. Én két naponta járok be hozzá. BIciklivel. Jó kis edzés, már meg se kottyan. 70km. Vittem be neki mindent. Az első nap, amikor össze kellett szedni a kórházi pakkot, akkor 110km-t tekertem. Éjjel fél 1-re értem haza.

    Namármost. Még meg tudom tenni, kívételes fizikumom van, a 70km 4 óra tekerés kényelmesen a Tiszaparton, útközben pár almafa, megállok, eszek egy kukacos almát a bicskámmal és tiszta idil. Hazaérek most már nem is lihegek.

    Most!

    De ha el kell vinni a gyereket 6 hetes vizsgálatra? Felteszem kenguruba, biciglizek? Vagy komplett napos busztúra és 3000 Ft buszjegy. Egy hónapos gyerekkel? buszjegy? Ne vicceljünk. Ezt a távot autóval megtenni 2000 Ft és 50 perc. Ha éppen nem érek rá ilyen rohadtul a munkanélküliség miatt megtehetem, hogy megkérem nővéremet itt lakik az utca végén. Hátha elvisz kocsival. De ha nincs otthon? Véletlen dolgozni merészel ő vagy a párja? Tehát vagy fizetek drága buszjegyet és elmegy az egész napom egy rutinvizsgálatra, vagy egy hétre előre megszervezem, hogy valaki vigyen be. Vagy felvenném a hitelt az autóra. Nem fogok. De ha valaki nem én vagyok, az felvenné. Ha valaki csak egy kicsit gyengébb fizikumu és megérez napi félszáz és még annál is több km tekerést, akkor az meg fogja venni a gagyi használt suzukit, CHF hitelre. Aztán majd csak lesz valahogy. Mert, ha nem lehet tudni előre két héttel? Ha tényleg baj van? Nem fog házhoz jönni az orvos. Már azt se nagyon szereti, ha bemennek hozzá hálapénz nélkül. Szóval szerintem. Nem olyan egyoldalú ez a dolog.

    135. Az ember élete nem az autótól függ. De! Még megmentheti. Ha már nincs kihez menni, ha baj van, mert nincs körzeti orvos, meg kórház, akkor már nem kell, de nem kell aggódni üzemanyag se lesz hozzá…

  141. 137: Már elég sok érvet hallottam a részletre vásárolandó gépkocsi mellett, de azt még nem, hogy gyermek életbiztosítás. Történelmi témából a HA ki van írtva, mert nincs érteleme. Ha a mamámnak kerekei lettek volna, akkor autóbusz lenne. Ha azon az éjszakán hóvihar lett volna, akkor hiába van gépkocsim a gyerek otthon marad. ha a gépkocsit előző nap el kellett volna vinni a szervízbe, a gyerek akkor is otthon maradt volna. stb. stb. Ez nem érv! Azt meg könnyen oda lehet vágni, hogy nem hangzott el javaslat, csak éppen nem igaz. Én magam hármat is ajánlottam: 1) elinflálni a tartozást, 2) megtáűmadni a szerződést, mert érvény telen, 3) lakást bérelni. — csakhogy a kedves adósok (nagy része) arra játszanak, hogy a luxus lakásukat majd az állam kifizeti helyettük az adózók pénzéből. Az ország teli van üresen álló, bérlőre váró lakásokkal. Akkor mi a gond?
    140:
    Pilisborosjenőn nincs éjszakai ügyelet, Ürömből jön át. Szvsz két kocsi kevés. kell egy harmadik, hogy egy mindig abszolút üzemkész legyen a feleség részére, mert ezek a rohadt szálkál csak arra várnak, hogy a kocsi mikor nem beindítható. 😀
    142: A mentőnek 15 percen belül meg kell érkezni. Kipróbáltuk. Pilisvörösvárról jött és itt volt 12 perc alatt (mert rádión utolérték)
    143: Drakonisz! Tökéletesen üzemképes 18 éves OPEL kocsit 1000-200.000 között kapsz. Nem csak a 4 millás, vadi új kocsival lehet bemennyi nyiregyházára. Persze villogni nem lehet vele. Ha minden CHF adós le tudta volna csökkenteni az igényét reális szintre, akkor nem lenne CHF válság.

  142. „Már elég sok érvet hallottam a részletre vásárolandó gépkocsi mellett, de azt még nem, hogy gyermek életbiztosítás.” – én személy szerint sok helyről halottam ezt érvként. Sajnos az autóval úgy jártunk, mint oly sok mindennel: ami eleinte csak lehetőség, tömeges elterjedése után szükséglet, intézményesült formában létszükséglet.
    Nem látom tovább értelmét ennek bizonygatására.

  143. 144: „Az ország teli van üresen álló, bérlőre váró lakásokkal. Akkor mi a gond?” Miután a népesség csökken, ez egyre inkább így lesz. A gond, hogy a lakások egy része rossz helyen van. Kihalófélben levő falvakban hiába vannak üres házak.
    Az a beruházó réteg hiányzik (ami a II. vh. előtt még megvolt), ami elérhető bérleti díju lakásokat építene (nem plázát, meg lakóparkot). A mai mentalitással sajnos mindenki a nagy pénzre hajt, ebbe ez nem illik bele. (És hiányzik hozzá a motor is – a pörgő gazdaság – ami munkaerőkeresletet, és ezzel együtt fizetőképes bélőket jelentene.)
    Az államtól pedig ezt nem lehet manapság elvárni, így is nagy az eladósodása.

  144. „Az ország teli van üresen álló, bérlőre váró lakásokkal. Akkor mi a gond?” – OK, bemegyek a bankba, felmondom a hitelemet. Asszongya: Még 7 milla a tőketartozás, büntetőkamatok(20 éves hitel!, még csak 6 járt le), stb fizessek 12-15 milliót. Eladom a lakást, mázlim van, kapok érte 10 millát. (16-ot ért mikor építettem)
    Még tartozom 2-5 millióval. Személyi hitel, mi más.

    Albérlet+személyi hitel >> mostani törlesztőm.

    „mentőnek 15 percen belül meg kell érkezni.” – HAHAHA!
    Személyesen részt vettem egy közlekedési baleset mentésében. Széttrancsírozott, de még élő emberhez 43 perccel a
    bejelentés után ért ki a mentő. (15-20 km-ről) Mint később megtudtam, éppen akkor volt egy(!! 1 azaz egy darab!) másik súlyos eset is.
    Már nem tudtak az emberen segíteni, 4-5 perc után meghalt.

    A 18 éves kocsi fenntartása lehetetlen feladat, ha nincs váratlan meghibásodások esetére némi tőke. Az öreg, használt autó olcsósága – látszat. A mai, 20 éves autók már az új kor termékei, a dobd ki és vegyél újat szellemében. Akkor inkább egy 30-40 éves, de mindjárt három, alkatrésznek. Az se olcsó. Semmi sem olcsó.

    Tiborbá! Kérlek add fel! Menthetetlenek vagyunk!

  145. Visszatérve az eredeti poszthoz, kinek melyik érmetípus ismertebb, vagy szimpatikusabb pl. az aranypiac kínálatából? Magyarul ki melyik típusu érméből venne cserealapnak?

  146. 139: Gloucester, nekem csak az igazság fájt, mikor itt elhangzott, hogy autó nélkül is van élet. Az az egészben a pláne, hogy a legtöbb esetben én is egyetértek azzal, hogy merciznek, meg villáznak a többiek. Mert amikor valaki akart venni 10 éve lakást, autót, fizetőrészlet szempontjából nem volt nagy különbség, hogy használt opel, vagy új merci, és ekkor mertek nagyot álmodni.Már nagyon sokszor elmondtam én is, hogy lehet együtt élni a szülőkkel is, nem kell feltétlen külön lakás, főként nem mindjárt 200 nm2. De vidéken gyerekkel autó nélkül… Mégcsak nem is a gyerekről van szó. A nagybátyámnak agydaganata volt. Nem volt autójuk, hol én, hol a másik unokatestvérem, hol kölcsönkért autó, hol betegszállító, hol meg vonat és busz, ami egy állandóan szédülős agybeteg emberrel nem egy könnyű feladat. A nagynéném egy pár héten belül megőszült, fizetés nélküli szabadságot kellett kivegyen, belerokkant az egész család… A nagybátyám 3 évig húzta az első műtétje után, már sajnos meghalt, de nem kívánom senkinek azt a tortúrát, amit a nagynéném élt át. De, ha a nagy nénémnek kerekei lettek volna, akkor autóbusz lett volna, és nem lett volna neki ennyire nehéz.
    144: Tiborbá, a legtöbb esetben nincs létjogosultsága a HA így történt, vagy úgy történtnek. Ebben egyetértünk. De ez nem az az eset. Az eset annyi, hogy volt autó, életet mentett. A HA-t nem én hoztam be, hanem Attila: „Ha az életed az autótól függ, már rég rossz, az első olajválság lehetetlenné tesz.” Lehet, hogy nekem is csak annyit kellett volna rá válaszolnom, hogy Ha nagyanyámnak farka lett volna, ő lett volna a nagyapám. (Én így ismerem 😛 )
    A javaslataidról: 1. nem értem, légyszi magyarázd meg nekem. 2. te magad írtad, többször is, hogy nem működne. Fából vaskarika. 3. lásd 146-7. Egyébként tényleg tele van az ország kiadó lakásokkal, de olyan bérleti díjért, ami megfizethetetlen. A bérbeadónak meg muszáj annyiért kiadni, mert leélik a lakást a bérlők, valamiből fel kell újítani. Sem a bérlő, sem a bérbeadó nem gondolkozhat hosszú távon, ez egy önmagát gerjesztő spirál.
    Tudom, hogy a döntés nem a mi kezünkben van. De, ha mi nem látjuk a jó megoldást, hülyeség várni, hogy a kormány látni fogja. Abban egyetértünk, hogy utálatos gondolat, hogy a hitelesek várják most is a sültgalambot. De ezek most azok a megvezetett emberek, akik nem értik, hogy hogyan kerültek ebbe a helyzetbe.

  147. 147. szilvas 🙂
    hitelfelbontás után: „Még tartozom 2-5 millióval. Személyi hitel, mi más.
    Albérlet+személyi hitel >> mostani törlesztőm.”

    Jövőbelátóan azt is kérdezhetted volna. Vagy ma felmondom a hitelem és van 2-5 millió tartozásom + albifizetés, vagy várok még és lesz 15 millió tartozásom + albifizetés, vagy sosem bontom fel a hitelem és kajára se telik?

    Valóban sok rossz közül kell választani a hiteleseknek. Nekem is van ilyen a családban, ismeretségi körben. Kinek nem? És nem tudok segíteni, ami borzasztó érzés. Eső után köppönyeg. Inkább bukjon csak ő, legfeljebb összeköltözünk és eltartjuk, mintsem elvigye a család összes lakását és vagyonát. Mert ez a leglogikusabb döntés.

  148. 147 & 149:
    Mindenki a saját tapasztalataiból indul ki. Nekem van egy 2 szobás, összkomfortos, szeparált lakrészem a kétszintes házamban. Szívesen kiadnám bérbe bútorozva, mosógép, jégszekrény, pórszívó, gázpalackok, szóval minden van a lakáshoz. A kutyát nem érdekli. Miért? mert: „sárga busszal kell bejárni Pestre” (igaza, 30 perc az Árpád-híd pesti hídfő, a busz 10 percenként jár). Én 18 éves koromban a Széchenyi-hegyről jártam dolgozni a Magyar gyapjúfonóba, ami Erzsébeten volt. Utazás 2 x másfél óra. Tudom, az AKKOR volt. De ebben az „akkor voltban” benne van, hogy ma olyan igényekkel él a középgeneráció, aminek igazán nincsenek meg a feltételei. Az én generációm és az előző generációk tudták, hogy amikor egy fiatal kilép az életbe, akkor meg kell neki teremteni a feltételeket. Minden második fizetéskor vettem egy karosszéket, egy-egy bútordarabot (és a hátamon vittem haza 6 háztömbbel arrébb, hogy spóroljak a szállításon). Nem reális tehát elvárni tőlünk azt, hogy adó forintjainkkal hozzájáruljunk azok megmentéséhez, akik „akkoroznak” és akik nem úgy gondolkoznak, ahogy mi. Ennyi.
    A használt autó nem olcsó, mert javítani kell? Negyven évesen a használt kocsimnak kiszereltem a motorját és én magam generáloztam, kivéve a tengely köszörülést és a henger felfúrást. Nekünk Trabantok, Polski 126-ok és hasonlók voltak, ami újkorukban is állandó szerelést igényeltek. OK. Az „akkor volt” ti pedig „most” éltek. Értem, de akkor teremtsétek meg hozzá a feltételeket.
    Nem lehet félre tenni, megtakarítani? Érdekes, a nagymamák, nagypapák, 60-80.000 forintos nyugdíjból félre tudnak tenni egy kicsit, és amikor összegyűlik, oda adják az unokáknak.
    Egy szónak is száz a vége. Az az élőlény, amelyik nem tud alkalmazkodni a környezetéhez, az életképtelen.

  149. Nem lehet félre tenni, megtakarítani? Érdekes, a nagymamák, nagypapák, 60-80.000 forintos nyugdíjból félre tudnak tenni egy kicsit, és amikor összegyűlik, oda adják az unokáknak.

    No, ebből a fiatalság csak annyit lát, hogy a nagyitól megint csak egy ötszázast, ezrest… kaptam.
    Az, ohgy ő miből vette le, és hogy mit nem fog ő enni vagy venni azért, hogy odaadhassa, azt a kis mocskok nem látják meg.
    Tiborbá, erre a mondatra csillagos ötöst adtam, annyira kemény és reál volt.

  150. 148:
    Én az egy dukátost választottam, mert annak a legkisebb a súlya: 3,44 gramm. Ennek most az ára 39.000 Ft körül van. Ez az összeg kb. egy hónapi élelem és fűtés, víz beszerzésére alkalmas. Ennél nagyobb a napoleon arany, ami 6,5 gramm. Még ez se rossz. 10-50 gramm kényelmetlenül sok. Ennyit nem tudsz elkölteni hasznosan. 50 grammtól felfelé, már értelmetlen. Ennek az okoskodásnak az a hátránya, hogy fajlagosan akkor a legolcsóbb, ha 1000 grammot veszel egyben, és minél kisebb az egység, annál drágább fajlagosan. De nem a vételre kell gondolni, hanem a felhasználhatóságra.

  151. „Egy szónak is száz a vége. Az az élőlény, amelyik nem tud alkalmazkodni a környezetéhez, az életképtelen.”..

    Ez úgy hangzott mint amikor Szijjártó mondja hogy spórolni kell,ő meg elmegy nyaralni..(Ezt nem rád értettem Tibor bá,mert Te már letettél mindent az asztalra,csak a mondatnak volt olyan íze)..

  152. 153!
    Ezért nem adok neked egy hónapi élelmet meg vizet és miegymást.Ennek a dupláját kérem.. 😀

  153. 132. Tiborbá. Te is csak magadat ismered, a férfiakat nem. Sőt még egy férjed sincs.(mondhatnám, de nem mondom, mert az ember nem csak a férjét feleségét ismeri, lát más emberi lényeket is az emberi fajból, fiúkat lányokat. Sokat.Meg beszél is velük. 36 éves tapesztalat sőt anyósom 60 éves tapasztalata is azt modatja velem, hogy azokban a házasságokban ahol nem a nő a pénzügyiniszter hanem a férfi, ott jobban megy ki a pénz az ablakon.(ilyen olyan órára nikkel budikefenyélre, státusztelefonokra, kocsikra motorokra motorokhoz méregdrága kütyükre, különféle felnikre, gigaképernyős tévékre, és más audiovizuális cuccokra,fölöslegesen drága horgászfelszerelésre, lovira sörre stb.. Persze ez sem mindenkire vonatkozik, mint ahogy semmi sem. ahol a férfi normálisan tud gazdálkodni, az áldás, de ahol nem, … hát.. akkor job az az asszony észnél van, akkor meg rásütik hogy sárkányosodik… /nem magamról beszélek/

  154. 151:

    Tibibá abszolút igazad van, de ez nem biztos! Nem vagyok már fiatal. Amikor az voltam „megettem” 17 db. átlag 20 éves Trabantot mint szervízműszerész. Átlagban napi 500 Km. volt a futás. 30 éves koromban állandó derék és nyakfájás lett az eredménye, de kibírtam. Most 50 felett más kihevertem, semmi bajom. Gyakran volt, hogy este hazahúzták a megnyekkent verdát az akkor még segítőkész autóstársak ( ilyen sajnos már nincs ), és éjjel az óvoda homokozójában (ahol laktunk szolgálati lakásban) elkészült a motorcsere. Reggel mentem dolgozni. Ha fázott a gyerek diplomás létemre is elmentem kézifűrésszel fát lopni, mert muszály volt.Nem tudom viszont, hogy, ha lett volna lehetőségem kis hazugság árán hitelt felvennem, akkor a saját káromat előre bekalkulálva ezt a gyerekemért, családomért nem tettem-e volna meg. Vsz megtettem volna, pedig nem gondolom magamat felelőtlen neandervölgyiagyú baromnak. Ebben van az elit felelőssége. Igen pontosan ki tudjuk számítani az emberek agyának reakcióit. Lásd csak a „reklám tudományát”. Amikor a CHF hitelek lehetősége megnyílt, a következmények is kiszámíthatóak voltak. Nem a mai árfolyamok, hanem az eladósodás mértéke ! Ez pedig már önmagában baj, mert ahogy a föld készleteit előre elbasztuk, úgy hajszoltuk az embert saját életenergiájának előre való elköltésébe.Ezért én azt gondolom, hogy az egyén, és a rendszer felelőssége a kialakult helyzetben kb. azonos.

  155. 156:
    Akkor te még nem találkoztál férfivel. A nők szerint az a férfi, akinek fasza van, és azon kereszutül irányatható. Szereintem az a férfi, aki felelősséggel irányítani tud egy családot, beleértve a feleséget is..

  156. 159: Ideális estben. Hehe, ugyanazt mondod mint a talmud.
    „Ha egy férfi nem becsüli az asszonyát, ott a férj a hibás.
    Ha az asszony nem tiszteli a férjét, akkor is a férfi a hibás.”
    A felelősség és az irányítás persze hogy a férfi dolga lenne, de ez azért manapság valljuk be hogy nem annyira jellemző nagy általánosságban.

  157. 156:

    Melike. Nem az a lényeg, hogy a nő vagy a férfi kezeli a pénzt, hanem az, hogy az uralja a tőkét aki jobban ért hozzá. Aki tudja kezelni a gadaságos, megtérülő, tudatos,…stb. fogalmakat. Két emberből ez egyértelműen mindig csak az egyikre lehet igaz. Ennek az embernek kell dominánsnak lennie, és a másiknak is kell maradjon beleszólása tehetsége szerint. Ha ez nem így van, akkor a dolog jelentőségénél jóval nagyobb feszültség keletkezik a kapcsolatban. Nem lehet kijelenteni, hogy a pénzt a nőnek, vagy a férfinak kell kezelni ! Az okosabbnak kell, és nem csak neki ! Kell a jó életérzéshez néha, a nemnormális dolgok elfogádása is.

  158. 162:

    Elnézést !

    És nem is akarsz az lenni ? Mellesleg a Dorka szimpatikus név, én sem váltanék a helyedben. Bocs Melike !

  159. 153: Az durván az 1/10 uncia a mostani befektetési érmék között.

    158: Annak könnyű,aki korábban több nővel gyakorolt egyszerre 😉

  160. 163:)
    Nem váltok, a Dorka a saját rendes nevem, nem csak nick:)
    Amúgy pedig részben egyetértek a 160-asoddal.

  161. Amúgy az is lehet, hogy Tiborbá akaratán kívül egyfajta típusú nőt „vonzott be” egy jó darabig. Ez nem ritkaság. van hogy egy nő is százszor belelép ugyanabba a csapdába. mondanám hogy karmikus, de nem hiszek ilyesmikben, inkább pszichológia meg gyerekkori első élmények stb..De offolást befejeztem , csak muszáj volt lereagálnom az ovációt amivel a Németh László elmélet fogadtatott.

  162. 164:
    Ki mondta, hogy a nehéz utat kell választani? 😀
    159:
    Mindig mondtam, hogy a talmudot okos zsidók írták. Ugyanis olyan is van közöttük. 😀 A többi meg beszopta. 😀
    166:
    Annyi egyfajta nem létezik! 😀 Különben főleg a 36 éves fajtát kedvelem. nem fiatal, nem öreg. nem tapasztalatlan, de nem is tapasztalt. Pont jó. 😀

  163. 163!
    Nem tesz semmit.Majd egy kilenc milissel megkereslek.. 😀

    Nesze neked jó életérzés,és nem normális dolog.. 🙂 Elfogadod? 😀
    162!
    😆 😀

  164. 168 :

    Komolyan gondolom, hogy kellene nekem egy ilyen kilenc milis.
    Eseglet nem eladó ? Ha kell fizetek arannyal!

  165. 169, 170: Csak óvatosan, nem eladni akarja, hanem használni! 😀

  166. 158-hoz:

    Tiborbá, ez már aranyköpésnek számított. Bekerült ez is a kis füzetembe, az itteni mondások közül.

    Dorka, attól, hogy te eddig még csak gyengekezű pacákokkal találkoztál, az még nem jelenti azt, hogy minden pacák olyan.
    Nálunk pl. én végzem a pénzügyeskedést. Most már. Mert anyus nem tudott jól vásárolni. Átvettem tőle egy hirtelen jött gondolattól vezérelve. A rezsink felére csökkent.

    A haveroméknál az asszony még az eiffel tornyot is megvenné ha eladó lenne. Nincs rá szüksége, de mégis.

    A szomszédom felesége megvesz minden szart, amivel a kertet el lehet kúrni. rózsaszín flamingók, kertitörpék és hasonló szakbarbárságok.

    Néha, mikor a helyi tecsóban vásárolok (írhattam volna bármi mást) a nők – bár tény, hogy megveszik a legfontosabb dolgokat – kb. még kétszer annyi hulladékot is megvásárolnak, amire qrvára nincs szükségük.

    A plazmatévén nem a meccs megy a legtöbb helyen, hanem a barátok közt, meg a seherezádé. A talmuddal meg ne gyere nekem, mert már a falra mászom az idézetektől a különféle hittankönyvekből.
    Ezért cserébe én is idézek neked:
    „Ha egy férfi nem becsüli az asszonyát, ott a feleség nem figyel oda magára eléggé és nem tud főzni.
    Ha az asszony nem tiszteli a férjét, akkor a férj buzi, vagy alkoholista.”
    Ez nem talmud, ez az élet…

    nem bánom még egy hasonló:
    „ha a férj nem tiszteli asszonyát, akkor hagyja ott szó nélkül.
    Ha az asszony nem tiszteli a férjét, akkor szintén hagyja ott.”
    Ez viszont nem a talmud és bár ez is az élet, de ez már 100% Gorgoni…

    Témára rátérve: én ha választanom kellene, akkor 2,5 gr-os aranylapkákból táraznék be. az már egy kulcscsomóra is ráfér, mint kisebb vagyon.

  167. Horváth Csongor Says: 34

    itt a linken megmutatod hogy mire alapozod hogy az arany tartósan és jelentősen lesz olcsóbb mint az 1700 USD?
    http://www.kitco.com/charts/popup/au3650nyb.html
    nincs semmi drámai emelkedése, követi a 10 éves trendet. nem furcsa?
    Aranyat nem a halálra készülők, hanem az előrelátóak halmoznak fel. Aki arra vár hogy tartósan és jelentősen olcsóbb lesz az a haláláig várhat rá… ez nem spekulációs eszköz hanem biztonságos tartalék, aki spekulálni akar vele az kössön határidős ügyleteket…

    aki meg vesz az válaszon anonim módszert legálisan mert különben kockáztatja azt hogy az állam ráteszi a mocskos markát ha gáz van…

  168. 168

    „Nemnormális dolog”

    50 éves koromban pár évvel ezelőtt, vettem két „ottalvós” Sziget bérletet (akkor még megtehettem) és párommal egy NDK skif lakósátorban végigéltük a fesztivált. Mondhatni ez ebben a korban „nemnormális”. Mikor elmentünk Uhrin Benedek bácsi utolsó konertjére iszony erősen megrázott ahogyan az „üzlet” szegényből majmot csinált. Kijöttem a sátorból és teljes szívemből zokogtam, mert láttam magamat ugyanebben a hajlott kissé már leépülőfélben levő korban megalázva. Hogy életem párja ott ült mellettem és próbált vigasztalni az egy dolog…de odajött egy lila kukurihajú ijesztő kinézetű lány is, és megsimogatott..megkérdezte mi a baj ? Aztán sokáig beszélgettünk az életről, a mienkről az ővéről, az emberiségéről. Lehet, hogy a Szigeten töltött egy hét 100eFt.-ot kiadva „nemnormális” , de nekem csak ez az egy beszélgetés megért ennyit…és a többi nem kis élmény már csak bónusz volt. Tehát amikor a nemnormálist írtam, akkor az nem a nők igényeire, szándékaira vonatkozott..a sziget az én régi mániám volt… csak azt akartam mondani vele, hogy az életben a látszólag nem logikus dolgoknak is lehet értéke.

  169. 172:
    *Dorka, attól, hogy te eddig még csak gyengekezű pacákokkal találkoztál, az még nem jelenti azt, hogy minden pacák olyan.*
    pedig mondtam is:”Persze ez sem mindenkire vonatkozik, mint ahogy semmi sem. ahol a férfi normálisan tud gazdálkodni, az áldás, de ahol nem, … ”
    szövegértés kettes. alá. Olvass el, mielőtt velem vitázol. ajánlom a 160-as hsz-t, amivel egyetértettem, és ezt ki is fejeztem.Pénzügyekben irányítson az abban tehetségesebb fél, és ezt a másik ismerje el, ha férfi, ha nő. Ezt mondom, ezért is szívtam fel magam Németh László hülye általánosításán.Az hogy én úgy látom hogy többségében szerencsésebben alakul azon családok élete akiknél az asszony osztja be a pénzt, az lehet hogy nem általános, én így látom, szép és becsülendő kivételekkel, ahol a férfi (imponáló módon).Ha indulatból reagálsz felületes olvasás után, az nem jó, mert szájbarágós unalmas viszontválasz a reakció.Én is szoktam indulatból reagálni, de ha már férfi női dolgokról beszélünk, hogy az ilyesfajta reakció inkább nőies impulzív mint férfiasan tiszteletreméltó.
    *A talmuddal meg ne gyere nekem, mert már a falra mászom az idézetektől a különféle hittankönyvekből.*
    nem neked jöttem,csak ugrottál rá mint az a bizonyos éhtyúk arra a bizonyos zöldre. Tiborbá mondott olyat amihez pont klappolt, de nem mondanám hittankönyvnek::) Mint írott emberi termék, éppúgy idézhető, mint Németh László, a Káma Sutra, Lao Ce, Lenin -összes,Marx, vagy valamelyik Armageddonista amerikai szerző.Jézus, Mohamed, de még Hitler sem tabu, ha nem térítő agymosó, hanem témábavágó és az általános emberi műveltséget tájékozottságot bővíti árnyalja az információ vagy idézet, esetleg rávilágít valamire, vagy poén.Csak az lehet tabu, amihez érzelmileg túlzottan viszonyulunk, vagy félünk tőle.

    Az általam mondott két sor azt szándékozik kifejezni, hogy egy bölcs(okos) és tiszteletreméltóan erős, kellően határozott,életképes életvidám (nem bunkó) férfi kell ahhoz, hogy egy normális nő megbecsülve érezze magát, ezáltal a férjét is. Ha egy nőt nem becsülnek, akkor nem is fog megtanulni főzni, de nem is fogja magát sem eléggé becsülni, elhanyagolt lesz, zsémbes, csúnya, és rossz feleség.
    100% gorgoniádáid meg túl egyszerűek az élethez képest. Bár manapság ez a divat. Elromlott, rögtön dobd ki, cseréld le, mint a hároméves gorenje mosógéped, amit 2 évre terveztek.Sose magadban keresd a hibát, hisz tökéletes vagy , a hibás csakis a másik lehet. ha nem hiszi, akkor buzi.

  170. 174.
    Az ilyen nemnormális dolgok a legjobbak a világon!!!! Be kell valljam, azok az életem legemlékezetesebb momentumai, mikor hagytam magam rábeszélni a nemnormális dolgokra.10-ből egy alkalom az átlag:)))

  171. Pl soha nem fizettem volna egy fillért sem vitorlásbérlésért, vagy hogy egy motorcsónak után kötve szörfözzek a vizen, ha nem elég erőszakosan áll ellen a család fiúcsapata a „nemadunkkiilyenFAszságrapénztmikor jön a gazdasági világösszeomlás” kezdetű hisztimnek.
    Megérte? igen. Tudtam volna venni egykét aranynapóleont inkább? ja. megbántam? neeem.

  172. No Dorka!

    Nálunk teljesen önszántából adta át a kasszajogot. Most hogy kórházban van, akartam neki adni egy ezrest (Nem számít, én megoldom) és még arra is azt mondta, hogy ne adjak. Ismeri magát és ismer engem. Előző barátnőmnél folyt kifelé a pénz az ablakon, mert „közös volt a kassza.” Havi 700 fölött kerestünk ketten. Aztán fogtam és lefoglaltam mindent, 400-ból éltünk akkor (Angliában) hogy az lesz amit én mondok. És nem felére, negyedére(!) csökkent a költségvetés. Maradt egy minimális tartalék. Most Párommal szintén az a tapasztalat, hogy mind1, hogy 200, vagy 1000 Ft-ot adok neki elfogy. Nyomtalanul. Nálam is elfogy, de tele a hűtő. Tele a kamra. Lehet, hogy egy árva fillérünk sincs soha, mert ami van, azonnal elfolyik. De ha én költök, akkor nincs éhes nap. És igen. Most is van, hogy Marcsynak cukorkára jut hetente, talán hetente kétszer. Igen, most is van, hogy én hetente iszok egy sört. Illetve mindig van pipadohányom. Mégis. Az „asszony” és az én közös döntésemből kialakulva én kezelem a pénzt és kész. Ezen a szülők, nagyszülők meg vannak döbbenve. Hogy merem én ezt! Mi az hogy nincs a lányuknál pénz? Fel vannak háborodva! És itt a probléma. Ha nem én lennék, engedek az anyósnak. Azt mondom jól van, legyen ott is pénz. Aztán vehetem fel a személyhitelt, mert nem jutott a rezsire. (Mondjuk most is mínuszban vagyunk, de ez a nagyon rosz július miatt van. És utána tudok számolni, hogy a mínimum, amiből megélünk 80, és csak 70 jött be, 12 mínuszban vagyunk. Nincs semmi probléma.) A női és a férfi pénzkezelésben hasonlókat látok. Míg a férfi évente egyszer megkíván egy plazmatévét és hetente egy sört, addig a nő ész nélkül veszi a csokit, cukorkát, chipset, cola-t, fél éve gyereknek a nike body-t, és a rózsaszín fülbevalót a lánynak, a márkás kispulcsit a fiúnak (Minden tiszteletem a kívételnek!). A nő nem plazmatévére, vagy autóra költ, amit az egész család használ, vagy hasznát látja, hanem olyan csip-csup jelentéktelen dolgokra költ el napi szinte ezreket, amik tökéletesen feleslegesek. (A plazmatévére hozzátenném, hogy én annó a TV-zésről leszoktattam Páromat és minden este az újságot böngészve, ha egyáltalán oda jutunk, eldöntjük, hogy mit „Nem nézünk ma este, minddketten eldöntjük hogy én inkább ezt nem néztem volna meg, ő meg azt nem és nincs vita. Egysem tv sokkal nagyobb családi összhangot teremt, mint 1 bármilyen drága.) 😛

  173. 178 Drakonisz. Az általad felvézoltakról az jutott eszembe, hogy ez pont olyan mint a popsiszex. Teljesen rendben van, ha mindkét fél benne van és élvezi. Attól függetlenül, hogy én Dorka, el tudom e képzelni, vagy sem a szituációt. Ha viszont az egyik fél kicsit is gusztustalannak vagy megalázónak érzi, akkor nincs rendben. Semmi okom jogom feltételezni az utóbbit.

    Ami izé, az ez:
    „A nő nem plazmatévére, vagy autóra költ, amit az egész család használ, vagy hasznát látja, hanem olyan csip-csup jelentéktelen dolgokra költ el napi szinte ezreket, amik tökéletesen feleslegesek. ”
    pl gyerekruhára?:-)
    devizahitelt pont kocsira plazmatévére szokás volt felvenni. asszem. A gyerekruhás dolog részemről pont olyan csúsztatás, mint részedről a kocsi tévé mindenki hasznára dolog.
    szerintem maradjunk annyiban, hogy legyen férfi vagy nő az illető, otthon gyerekkorában látott minta szerint költekezik, hacsak nem mostanában megvilágosodott tudatos fogyasztó.
    Ha a békéhez az kell, hogy elhigyjem az itt fórumozó pasik 90 % bölcs domináns és ő kezeli a pénzeket minden családtagjára nézve ésszerűen gyümölcsöztetve, akkor én készséggel elhiszem.

  174. lehet mégis nicket kellene cserélnem.. mondjuk Inszomniára…

  175. 180: Lehet, ha rejtett feminizmusodból leadsz egy adagot. 😀

  176. mér’ egy rejtett feminista nem lehet inszomniás?:-)

  177. 182: Természetesen lehet, de az „engedélyt” szimpátia alapon adom. 😀 Különben azért nem tudsz aludni, mert nappal nem végzel elég fizikai munkát. Vagy valamivel idegesíted magad.

  178. 179. Én most itt „nike body-t, és a rózsaszín fülbevalót a lánynak, a márkás kispulcsit a fiúnak”-ot írtam és nem gyerekruhát. Ha lehet, inkább szerezzük meg a turkálóban 1000 ft-ért azt a teljes pakkot, amiért mások 6-800 000Ft-os hiteleket vesznek föl, hogy a gyerek márkásba járhasson. (Mondjuk nekem van egy anyukám, aki köti a kispulcsit. 😛 ) Az autó arra kell egy családban, hogy a gyereket orvoshoz lehessen vinni. És bevásárolni többek közt az anyukának is, hogy ne kelljen (Szigorúan vidéken, Pesten tök felesleges) 6-10km-ről, néha messzebbről hazahordani az ételnek valót. Hogy cukorka helyett inkább tanuljunk meg sütit sütni, a cukorka, vagy zacskó chips árából egész családnak elegendő gyümölcsös csokis sütit lehet kihozni. Most itt a luxus különböző szintjeiről beszélek. Lehet, hogy az apuka fejében a centrálzárra költött 30-50e ft-nál az jár a fejében, hogy működjön a gyerekzár és a 3 éves gyerek még véletlenül a kilincsbe kapaszkodva se nyissa ki menet közben az ajtót.

    Én erre gondoltam semmi többre. És míg a nő, ha nála van a kassza havonta képes elmenni kozmetikushoz, fodrászhoz, alkalmanként 20-40e Ft-okat otthagyva, egy új kabátot venni 30-100e Ft-ért, akkor a férfi engedhesse meg magának a TV-t 50-ért. Már ha telik rá. Ha nem telik rá, akkor a férfi (tapasztalataim szerint) előbb rájön, hogy se ez, se az. Aztán vannak alkoholista munkanélküli pasik, akik kezelik a pénzt és üresen kong a hűtő 20-án, amikor 10-én volt a fizu, de ez a másik véglet.

  179. Tiborbá!
    Végképp úgy érzem, hogy elbeszéltünk egymás melett, nem akarok tovább rágódni, de ezt nem állom meg:
    „Negyven évesen a használt kocsimnak kiszereltem a motorját és én magam generáloztam”
    Lássuk csak mi kell ehhez:
    Szerszámok, satupad, garázs aknával….
    2 milla. Aki ügyes, annak csak 1.
    Szevasz.
    Nem lehet autózni 100e ft-ból, havi 10e ráköltéssel.
    AKKOR be lehetett szerezni szerszámokat. Úgy fű alatt ugyebár, bagóért. Hiánygazdaság volt igen. De mindenki össze tudta lopkodni ami kellett. Mondjuk én örököltem sok mindent, a hitelem sem vészes, nem csak a magam nevében írogatok. De egy 1990 után gyártott autót nem javítassz meg két csavarhúzóval, meg 10,13,17,19 -es villáskulcsokkal, mint a wartburgot annó. 1990 után az autókat DIREKT úgy készítik, hogy ne lehessen házilag, egyszerű szerszámokkal javítani!

    Undorító a sok rinyálás szerintem is. De amit itt felhoztunk nem az a kategória.

  180. 185:
    Azt is írtam, hogy alkalmazkodni kell a környezethez. Akkor villáskulcs kellett (a képességen kívül), ma elektronikai tudás. És? 78 évesen elég jól kezelem a számítógépet. Van 78 éves rokonod? El tud küldeni egy E-mailt? ha elüt valamit a szövegszerkesztőben vissza tudja állítani? Válaszolok helyetted. NEM. nem fogok 78 évesen gépkocsit szerelni, de ha 40 lennék és csóró, akkor megtanulnám. Nincs szerszám meg satupad? De ugye az asszony péntek délután a hiperben betesz a kocsiba egys karton sört és 4 db 2 literes colát? Nem személyeskedés, de én ezeket látom.

  181. Fejezzük be.
    Te amiket látsz Tiborbá, az nem én vagyok. Távol álljon tőlem hogy leszóljalak, nyilván félreérthető voltam.
    Persze, hogy nem konkrétan rád gondoltam a „javítassz” kifejezéssel, hanem magamra és a hozzám hasonlókra.
    Nekem személy szerint van szerszámom, meg satupadom, kispolszkim is volt, és magam javítottam (vezérmű csere, gyújtás átalakítás, minden mi szem-szájnak ingere)
    Tudom mit beszélek. Ha nem lennének már rég meg a szerszámaim, már soha nem lennének, pedig a karton sört kb. fél év alatt iszom meg! 🙂
    Lehet, hogy jó szándékkal akarsz tanácsokat adni, de időnként nem úgy sül el. Ebben a témában – amit ki kéne innen vágni, mert köze sincs az aranyhoz ugyebár – tudom mit beszélek.
    A kispolszkit üzemben tartani manapság a vért izzadás mellett gyakorlatilag ugyananúgy sok pénzbe kerül. Azért is cseréltük le. De nem 4 millás újra, hanem 600k-s Ford-ra. De ez 2000-es évjárat, cseszhetem a satupadomat. Nem csak a befecskendező miatt. A rengeteg spéci csavar, nehezen hozzáférhető hely, direkt gyengített kötőelemek, amik eltörnek, ha nem tudod pontosan, mivel, hogyan kell hozzányúlni. És hiába volt olcsó, drága lesz!
    (Nincs olyan rokonom, aki ilyen hajlott korban e-mailt tudna küldeni. De a 6 éves fiam igen! – Bocs, ezt nem tudtam kihagyni…)

  182. Bocs, az idősebb kori számítógép kezelés. Nálunk a mama, az unokák unszolására és a papa vehemens tiltakozása ellenére beköttette a netet. Tőlünk kapott egy gépet, amin egy ideig csak pasziánszozott és luxorozott. Eleinte Soma tanítgatta: nagyi vidd fel az egeret vidd fel az egeret, oda oda jobbsarok… mama fel is vitte, szó szerint , de úgy hogy megelmelte az asztalról, és felemelte, halál komolyan, és hátranézett jól csinálja e.:-D
    Később szabályos udvarias mondatokkal érdeklődött, ilyeneket beírva a Google keresőjébe.” Hol találok bevált rumos baracklekvár recepteket? -Köszönöm”.. Megzabáltam:)))
    ahhoz képest most ő koordinálja a facebook családi csoportját, még ki is tilt onnan renitenseket, és feltölti a töltöttpaprikát lefotózva…

  183. Muhaha.Ti még itt tartotok?.Anyagias problémák.Kit érdekel.Mi már nem foglalkozunk ilyenekkel.Ne volt pénzünk,és nem is lesz,és nem is érdekel..
    Mi nem cigizünk,nem kólázunk,nem kávézunk,még szénsavas üdidőt sem iszunk,és alkoholt sem.A kaját kihozom vagy 40 ezerből,éheztetem a családot…
    😀 Viszont édességre rengeteget költünk.. Nálunk teljesen más értékrend van.Maga az évi fűtésem elvisz 700 ezer forintot,a kocsi részletem is ugyanennyi,a szabad felhasználásúm 500 ezer évente,a villany 250 ezer,a víz is ennyi,a kábel netem is ennyi kb.Még a gyerekem van sokba,a tanítása,mert külön is taníttatom.Ruhára nem nagyon költök,csak a gyerekem vesz biza 100 ezrekért cuccot magának.Szóval nálam a feje tetején áll minden hozzátok képest.. 😀 De én ezt szoktam meg..Egészen normális őrület..

    De van szerszámom meg satupadom.És nagyon sok szerszámom van,ugyanis mi gázt szereltünk vállalkozásban sok évig.És a mai napig bármit megcsinálok én is..De ha kell kertet rendezek,fűrészelek,befőzök,én bármit megcsinálok,tudok alkalmazkodni is.. De a pénz ,soha nem érdekelt..

  184. Ha a mohóságot, ostobaságot a létrontást „aranyalap”-ra helyezed vagy aranyban tartalékolod az akkor is csak mohóság , ostobaság és létrontás lesz .

    Kirtörőlheted a megjegyzésemet jó öreg de az igazságot nem törölheted ki !

  185. 188.

    Dorka !
    A netet én csodálatos dolognak tartom. Kell persze idő, hogy az ember megtanulja mire való. Igazi páromat is a neten találtam meg, és ezt a fórumot is…meg sok-sok megoldást mindenféle kérdésemre. Sokat gondolkoztam azon, mivel tehetném kicsit boldogabbá sokat olvasó, és okosan gondolkodó 80 éves édesanyám hátralevő éveit. Ez volt az egyik ötletem : Egy egyszerűen kezelhető számítógép minden sallang nélkül ami összekötné az Ő hétköznapjait az mienkkel, áthidalná a fizikai távolságot, köztünk és közte, közte és a világ érdekes információi között.
    Érdekelnének a gyakorlati tapasztalataid a dologgal kapcsolatban. Persze ez itt erősen OffTopic ! Kérlek küldd át a mail címedet Tibibá közvetítésével, ha van kedved segíteni nekem ebben a projektben !

  186. 191-nek:
    porteus.org
    live linux firefox-al plugin-okkal.
    Internetezni tökéletes. 250MByte(!!!) nem kell telepíteni, egy cd-ről, vagy pendrive-ól is elmegy, van hozzá magyarítás.
    P3-as celeronon 256 Mega RAM-is elzötyög, de egy 512 Megás p4 celeronnal már szakít. Nincs vírus, nincs véletlen törlés, ha teljesen szetvered, max. újra kell boot-olni.
    Tökéletes.

  187. 192:
    Nem így értette, hanem milyen módszerrel lehet egy idős embert megtanítani kezelni a számítógépet. Semmi különös, türelemmel, ismételve el kell mondani és rá kell vezetni, hogy maga csinálja. A megmutatás nem elég. Gyakoroltatni kell.

  188. Gondolom, a rávezetéssel nincs gond.
    Aki érdeklődő, hamar megtanulja használni, és a „felszínes” tudás elég is, ha csak eszközként tekintük a gépre. De ez egy disznó eszköz. Vírusos lesz, belassul, mindenféle marhaságokat kezd el letölteni, önállósítja magát, nem viseli el a hibákat.
    Szerencsétlen emberek ilyenkor „veszik be”, hogy 100 ezerért lehet csak jó gépet venni. Pedig 10 ezer forintos kidobott vacakkal is tökéletesen el lehet boldogulni, még csak szakértőnek sem kell lenni.

  189. 190.Kár fáradni az alapvető emberi tulajdonságok tagadásával. Mindegy milyen alapon van, az emberek többsége féktelen mohósággal tud felélni minden erőforrást, ha lehetősége adódik rá.
    Ezért nézem szomorúsággal, hogy ebben az utolsó békeidőben sem sikerült bölcsen gazdálkodni a természeti és humán erőforrásokkal, mikor minden technikai és társadalmi feltétel adott lett volna, ehelyett a korlátlan mohóság elpusztít minden élhetőt.

  190. MINDENKIHEZ
    A véleményemmel, meggyőződéseimmel nem kötelező egyetérteni. Az enyémtől eltérő véleményedet szabadon közölheted, tiszteletben tartom, de csak egyszer. Ha az enyémtől eltérő véleményeddel újra és újra előállsz, azt propagandának minősítem és törlőm. A felesleges szócséplés sokakat elriaszt, ami természetesen nem célunk. Különösen érzékeny vagyok: isten, túlvilág, lélek, és közismert FFFideszes, MSZPés, SzDSz-es propaganda szövegre. Ezeknek információ tartalma nincs, mindenki ismeri őket. Felmerülhet a kérdés miért? Nos, én a honlapot és azon a véleményem közlését lelkiismereti okokból kifolyólag tartom fenn. Meggyőződésem, hogy 78 év tapasztalatai értékesek, amiket iparkodok átadni. Nem kötelező ezek átvétele, mindenki válogathat magának belőlük, de mondanivalómat nem szeretném azzal devalválni, hogy egyesek destruálják törekvéseimet. Aki nagyon nem ért velem egyet, annak szabad útja van a távozásra.

  191. 196: Csak tudnám, hogy a fidesz mivel érdemelte ki a kisbetűt. 😛

  192. 197: Kedves bebek, elnézésedet kérem, nem akartam belegyalogolni érzéseidbe. 😀

  193. a 15-re:

    jószágot vagy ingatlant fogok venni, ha van eszem, mert abból esélyem lesz cserekereskedelemre:)

  194. 198: Nem gyalogoltál. Részemről ok a kisbetű nekik, de az mszp-nek is, pláne az szdsz-nek. 🙂
    Csak, mint érdekességet írtam. 😛

  195. Ez a FFF …. 😀 most jót nevettem. Köszönöm, rámfért.

  196. „A rekordra drágult aranyból felhalmozott tartalék értékesítését javasolják német politikusok az adósságválsággal sújtott euróövezeti társállamoknak. ” HVG.hu. Valaki fentebb azt írta, az olaszok elleni támadás lényege az aranykészletük megszerzése. Nem kerestem meg ki volt az….de gratula !

  197. No, szerintem kibújt a szög a zsákból.
    Legalábbis a hegyét már látni.
    Mostani hír:

    „A rekordra drágult aranyból felhalmozott tartalék értékesítését javasolják német politikusok az adósságválsággal sújtott euróövezeti társállamoknak.”

    hmm. gondolatok az arannyal kapcsolatban, most egy kicsit ilyen megvilágításban???

  198. ZZ TechnoM! Net/Nagyinak
    szívesen odaadomaz e mailcímem, gondolom ilyenkor Tiborbá elküldi egyiket a másikra, de igazán csak azt tudom mondani, hogy valóban semmi különös, csak türelem, és úgy kell mondani hogy mit hogy csináljon, hogy Ő csinálja, Ti csak mondjátok.Kérdésekre válaszolgatni, telefonos segítséget nyújtani, lefagyáshoz ha lehet helyíszínre kivonulni, meg ami még felmerül:gyorsan vegyétek meg neki, ha szeret olvasni, egy hónap és nagyobb kocka lesz mint mi:-) Nagyra kell állÍtani a betűméretet, nagy monitorral. Kitárul a világ:)

  199. 202-204: Lassan az agarakkal! Számold ki, hogy 1 tonna aranynak mennyi az ára és vesd össze a tartozásokkal. Olaszország tartozása több, mint 20.000 tonna arany. Ha valóban az volt a cél, hogy megkaparítsák az olasz aranyat, akkor az áremelkedés ellenük dolgozik.

  200. 206.

    Ha ez a 20.000 T igaz akkor még jobban aggódom ! Ez kb. tízszerese az olasz aranykészletnek, pedig Olaszország a spejzban dupláját tudhatja magáénak mint Svájc. Ez a 20eT kb. a tíz legnagyobb készlettel rendelkező ország aranyvagyona. Imádkozzunk, hogy ne (most) dőljönek be digó barátaink ! Rendeltem Erdélyből egy kamion tüzifát….legalább az érjen még ide!

  201. 207: Az Európai Központi Bank elkezdte felvásárolni az olasz államkötvényeket. Vagyis azt kezdi csinálni, amit a FED. Ezzel halálra itélte az Eurót. Most már tényleg csak a CHF és az Au marad.

  202. CHF – 272 HUF
    friss hír a FED bejelentésre…

  203. BBC online, 3 hírportál, ez az oldal, hírtv,atv és még egy külföldi online híroldal, ami előttem mozog, illetve még egy ablakban keresgélek, ami eszembe jut.
    Nem tudom, de én most úgy érzem magam, mint H.G..Wells regényhőse, mikor belenézett a kihúnyó napba az időgép c. könyvben. Utópisztikus ez az egész, ami most itt zajlik körülöttünk.
    Egyszerűen nem tudom elhinni.
    Ülök a kis pincémben, kinnt még a madarak is alszanak, még csak egy tücsökciripelés sem hallatszik, nyugalom és csend és béke fog körül és a világ mégis omlik össze.

    ŐRÜLET…

    No, ez a kezdet gyerekek…

  204. Szevasz Tibor !

    Éppen most küldtem privátban, Neked levelet !

  205. 211. János megtudott valamit amitől a túlélési esélyei javulnak feltéve, ha nekünk nem árulja el ! Tibibának azért valami mögöttes érdekből elmondja. Remélem Ő későbbi ellenszolgáltatásaink reményében majd elárulja Jánost, és velünk is megosztja a titkot!

  206. 206. Tibor bá 🙂 Miért ne lehetne, hogy az olasz aranyra fáj a bedöntők foga? Az, hogy az olasz tartozás többszöröse az aranykészletük értékénél, miért indokolja, hogy ne arra pályáznának? Az olaszok kapnának érte értéktelen eurót, ráadásul még mindig jócskán adósok maradnának, de ez már mellékes, mert az értéktől megszabadították őket addigra. Utána teljesen bedönthető az a valuta (is).

  207. 213: Miért pont az olaszra? Miben különbözik az más aranytól. Ha a „bedöntőknek” aranyra fáj a foguk, akkor vegyenek aranyat a börzén. Ha erre nincs pénzük, akkor adják el az olasz államkötvényeket és azon a pénzen vegyék meg az aranyat. Egyszerűen nincs értelme az olasz arany megkaparintásának. Az olasz tartozás fejében – amikor lejár – majd vesznek olasz állami tulajdont, ahogy a görögöknél is. A tartozás ki lesz fizetve. Ha más nem lesz az olaszok majd eladják az aranyukat is. De a tartozásuk és az aranyuk között nincs kapcsolat. —- Az Euró nem értéktelen (ma még). Valamit elfelejtesz. A kibocsátott kötvényeknek van lejárati idejük (maturity) elöbb nem lehet követelni.

  208. Mi van, ha nincs arany elég a börzén, és az olasz cirkusszal azt akarják elérni, hogy legyen? Vagy hogy ne legyen hiány miatt az ár magasabb?

  209. 215:
    Már is hiány van. Iszonyatos pénzek készülnek aranyba menekülni.

  210. Most ezüstöt érdemes inkább venni, nagyon szétnyílt az olló az arany és ezüst árfolyama között. Átlagban 1:20, de most 1:45.
    Várható, hogy a nagy hiszti után felkapaszkodik és akkor lehet aranyra konvertálni nagyobb hozammal.

  211. Arany 1 eve 1200 most:1750 +46%
    Ezust 1 eve 18 most:38 (esik) +111%

    Ellehet donteni mit volt es mit erdes venni.

  212. 217 & 218: Elfelejtitek, hogy csak a befektetési arany ÁFA és adómentes. Az ezüst nagyon nem. 😉

  213. hmm. ilyen erővel akár az ólom is jó választás lenne a fémek közül. lőszerhez kíváló lenne…

  214. Exkuzálom magam: azért a dollárból is lehet 0-kat levágni!

  215. 220-ra: Csak a tömeg!!
    Egyébbként röhej, de szerintem igen.
    Bármilyen nyersanyag jó befektetés, mert minden fogyóban, azaz drágul. Már ha kell. Megérné betárazni néhány ezer vagon bauxitot is akár, de csak akkor, ha tutira nem áll le az aluminiumgyártás. Az arany az egyetlen, ami tuti befektetés teljes összeomlás esetén. Ha minden tőke aranyba menekül, az azért van, mert a befektetők biztosak az összeomlásban.

  216. 222:
    Ma hajnalban az arany 1.813,79 $-t ért el a távolkeleti piacon. Én két éve nyomom, hogy aranyat kell venni, amit néhányan kigúnyoltak. Okosabb lenne egy kicsit odafigyelni, mit mondok.

  217. A Chicago Mercantile Exchange’s (CME) tegnap 22 százalékkal növelte az arany piacán határidős befektetéseket kötő ügyfelek margin követelményét. Emiatt a befektetőknek további pénzeket kell betolniuk pozíciójuk fenntartásához, számos hedge fund dönthet azonban pozíciója leépítése mellett, ami akár nagyobb eladási hullámot generálhat. Egyes elemzők szerint mivel az aranyat a legtöbb befektető biztonságos menedéknek tekinti, a közeljövőben nem valószínű, hogy az árfolyamára a margin emelés komoly hatással lenne.

  218. 220. Nem ólmot kell venni a lőszerhez, hanem lőszert.
    Egyébként minden nyersanyag ára erősen emelkedik, ahogy merülnek ki a bányák és Kína betart az exporttal.
    Néhány éve olvastam egy német ipari lapban, hogy katasztrófatanácskozásra gyűltek össze az acéliparági vezetők, mivel másfél évtizeden belül kimerülnek az európai nyersanyagforrások, s paráznak a teljes kitettség és importfüggés miatt.
    Ha erre szorul az EU, akkor lesz vége.

    223. Egy volt kollegám hitte el csak, hogy mibe érdemes fektetni, azóta már nem egyszer kaptam tőle köszönő levelet.
    Megjegyzem, egyre kevésbé hívom fel bárki figyelmét is a jövő biztosítására, ezzel is az én esélyeim növekednek 🙂

  219. 225…
    Az utolsó sorod biztos logikus és ésszerű, rám meg mondhatod hogy hülyebarom vagyok, de nekem inkább azt diktálja belül valami, hogy egyre többeknek szóljak.. és meglepő módon kiderül, hogy titokban már mindenki ezzel foglalkozik ki ilyen, ki olyan szinten.

  220. Az utóbbi napokban 300-al megugrott a honlap nézettsége. Mi lehet az oka? 😉

  221. Beijing Downgrades US-Treasury to A+ – Is Anybody Listening?

  222. 229: Nagyobb hozamot akarnak a kötvényeikre, hogy kompenzálják a gazdaság visszaesését 🙂

  223. Másfajta aranyak, avagy mibe tedd a pénzt ?

    Az arannyal a következő a bajom :
    Élek egy tanyán. Vannak ugyan fegyvereim, de vagy lesz időm használni őket, vagy nem, vagy elégséges lesz a túlerővel szemben vagy nem. Ezért én az olyan dolgokat gondolom „aranyértékűnek” amivel más nem tud mit kezdeni, és az „arannyá válásához” kell a tudásom. Pl. van egy egyszerű cipősdobozban 320 db. gagyi kínai napcellám. Igy nem ér semmit. Viszont, ha egy nap alatt összeépítem táblává, akkor 600W körüli villamos energia termelésre lesz alkalmas még felhős időben is. Ez világítani, rádiót üzemeltetni, vizet tisztítani elég. Van két jó aggregátorom, egyik üzemképesen, másik szétszerelve lezsírozva. Csak én tudom összerakni, ha kell. Van 250q száraz tüzifám összevágatlan, vagyis szállíthatalan állapotban. Ez kb. 5 év fűtésre elég. Ha energiahiány lesz mire elégetem a tüzifát, felnő az akácerdőm. Egyszerű eszközökkel, úgy mint a világháborúk idején, fagázzal a traktoromat és az agregátoraimat is tudom majd működtetni. A fahamu pedig komposzttal keverve kiváltja a műtrágyát. És most tegyük fel, hogy Tibitá és Mi többiek mint barom, világvégehívő, eltévedt emberek vagyunk ! Mindenki rajtunk fog röhögni mikor pár év mulva mikor eljön a Kánaán… Ennek modjuk én örülnék a legjobban!… akkor sem fektettem semmibe ami nem előremutató! A fám értéke – mert energiahordozó – nem fog csökkenni. A napcellám ingyen fog energiát termelni. A víztisztítóm akkor is fog tiszta, egészséges vizet termelni. Viszont az aranyam értéke ezesetben nem biztos, hogy megmarad ! Ezért azt gondolom, mindenki nézzen körül, mi az amit most 1Ft.-ért megvásárolva , saját tudásával gyorsan 10 Ft. értékű cserealappá tud konvertáni! Ez az egyénenként változó, valós „arany”. És most tegyük fel , menekülnöm kell innen. Akkor bizony megszívtam ! … Megyek veszek kis aranyat a Vaterán !

  224. 231: Teljesen ésszerű, amit írsz. Annyira, hogy nem is tértem ki rá. Nekem is van aggregátorom, néhány száz liter benzinem, és a fagáz nálam is OK. felvágott fám csak egy mázsa van, de mögöttem az erdő. És sok mindent spajzolok, de nem MINDENT, mert az lehetetlen. Például suszter szerszámokat nem és nem tudok talpalni. Ilyen és ehhez hasonlókért fizetni kell majd, de mivel? Bartel? És mi van akkor, ha a suszternek nem kell az, amit fel tudok kinálni? Ezért terjedt el a pénz, mint általános csereeszköz. Erre kell az arany.

  225. 227.
    Kedves Tiborbá’! Én nemrég bukkantam a honlapra illetve erre a blogra. Nagyon tetszik, s jó hogy naprakész. Ráadásul igazi gondolkodó emberek kommunikálnak rajta.
    Saját kis „tényfeltáró” utamat 2007 körül kezdtem, előtte újságból s Tv-ből tájékozódtam (sikertelenül). Szerintem az évek óta tartó huzavona egyre több embert juttat el a felismerés ama pontjára, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Elkezdenek hát nem vakon másra hallgatni, hanem saját fejükkel gondolkodni. Egy részük aztán ide is talál. Egyre többen vannak….

  226. „suszternek nem kell az, amit fel tudok kinálni?”
    Én nem tudok aranyat venni, de szoktatom magam a mezítlábassághoz! 🙂

  227. Mi újság a hamis aranyakkal?Tibor bá mit tudsz erről?

  228. 236:
    Ha már vagyont nem tudunk/nem tanácsos, halmozzunk fel tudást!
    Pl.: Alkímia 🙂

  229. Kapcsolódó cikk:
    kitekinto.hu/kelet-azsia/2011/08/1/satrat_emelnek_a_fukusimai_erm_fle/
    „Poliészter lapokkal fedi be a fukusimai atomerőmű legsúlyosabban sérült reaktorát” – Haladunk, már nem csak sima sátorponyva, hanem poliészter lapok! Talán eszükbe jut, ha már lemezelnek, lapoznak, hogy a középkori katedrálisokat ólomlemezekkel fedték. Ha már úgy sem fizetnek kártérítéseket, erre talán futná. Az említett cikkben van utalás a dologgal kapcsolatos, már többször leírt félelmemre:
    „A TEPCO és a kormány nincsenek tisztában a helyzetünkkel – nyilatkozta egy fukusimai férfi, utalva a gazdák kiszolgáltatottságára a TEPCO fizetésének elmaradásával és az állami élelmiszerellenőrzések alacsony hatékonyságával kapcsolatban.”
    Még mindíg TEPCO itt, TEPCO ott. Mi kell ahhoz, hogy államosítsanak, vagy legalább állami irányítas alá vonjanak egy céget? Még mindíg profitorientációról van szó? Még mindíg szempont a részvényesek anyagi gyarapodása?

  230. Elnézést, a fentit a Fukusimai -poszthoz szántam…

  231. Kidurrant az aranylufi?! 1570 körül az árfolyam,még jó hogy a forint gyengélkedése miatt még bőven „nyerőbe” vagyok. De mi a jó fene indokolta ezt a nagy esést?

  232. 241: Érdemes elolvasni a portfolio elemzését. Úgy tűnik, a spekulációval felhajtott ár korrekciója történik. Legalább olcsóbban tudunk majd fizikai aranyat venni. 🙂 ha lesz miből 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük