(577) No post to-day

Tibor bá’ online

 

öÉs alapos okom van rá, hogy ma nem kaptok új posztot. Úgyse figyelnétek rá és nem lenne semmi reakció. Szívem szerint megnyomnám a vészcsengőt – legfeljebb jövő hétvégén röhögtök rajtam egy nagyot. Ugyanis baráti úton, suba alatt az a hír érkezett Olaszországban, hogy miután az Unicredit és a CIB bankok részvényei 10 százalékot esett a tőzsdén, a két bank a tegnapi napon (csütörtök) bejelentés nélkül limitálni kezdte a betétesek pénzfelvételét. Az ATM automaták pénz helyet azt írják ki (természetesen olaszul), hogy: Vegye ki a kártyáját, túllépte a megengedett összeget. Normál körülmények között egy ilyen hírt ellenőrzés nélkül nem közölnék, de most erre nincs idő, mert ha igaz és beindul a nemzetközi pánik, akkor az események nagyon gyorsan le fognak futni. Tehát van rá esély, hogy a „hír” nem igaz, de jobb félni, mint megijedni.

A londoni Guardian cikke szerint Görögországban pánik közeli hangulat alakult ki, az emberek a Nagy Gazdasági Világválsághoz hasonló módon próbálnak hozzájutni bankban őrzött pénzükhöz. Az egyre mélyülő görög válság lassan a teljes összeomlás szintjére jut, amiről a nyugati média egyöntetűen hallgat. Lehetséges, hogy az amerikai adósságplafon körüli vita és a kedden kiadott ijesztő amerikai gazdasági adatok hatására összeomlott belföldi pénzügyi piacokról szóló hírek szorították ki a görög válságot az újságok címoldaláról. Mindegy miért kerülte el a görög helyzet a média figyelmét, jobban tesszük, ha észrevesszük, mi történik, mert a helyzet igen súlyos. Görögországban az otthoni széfek egyre kelendőbbek és lassan hiánycikké válnak, mivel az emberek megpróbálják minden pénzüket kivenni a bankból és inkább otthon a párna alatt, vagy ha elég gyorsak voltak, egy széfben tartani. Az egyik legnagyobb athéni bank, neve elhallgatását kérő alkalmazottja szerint: „Harmincegy éve dolgozom ebben a bankban, de még soha nem láttam ilyen pánikot.” A tömeges készpénz felvétet a politikusok intézkedései sem tudták megakadályozni, pedig mindent megpróbáltak, még állampolgáraik megélhetését és az ország jövőjét is kalapács alá bocsátották a második mentőcsomagért cserébe, hogy abból az első mentőcsomag után fizetendő kamatokat kifizethessék. Gazdasági szakemberek és a világ vezető politikusai azt tanácsolták Görögországnak, hogy kemény megszorító intézkedések bevezetésével elkerülhetik a mára kialakult helyzetet. Görögország fejet hajtott a nemzetközi bankkartell akaratának, de sajnos a válságot és a pánikhangulatot így sem tudta elkerülni. Elképzelhető, hogy a vezető nyugati hírcsatornák csak néhány napig hallgatnak az ügyről, hogy a Wall Street-i befektetőknek elég ideje legyen kimenteni és aranyba fektetni pénzüket.ha ez bekövetkezi, akkor az arany tulajdonosok hatzalmasat fognak kaszálni. Ez megmagyarázhatja a keddi piaci zuhanórepülést és az arany ismételt szárnyalását. Az embereknek annyit mondtak Európában, hogy az EU újabb adósság és likviditási problémákkal néz szembe, miközben a bennfentesek „viszik a bankot”. 

90 gondolat erről: „(577) No post to-day

  1. Nem hiszem, hogy bárkinek kedve lenne röhögni. talán csak a lol-nak, de ő nem is tehet mást: 😆

    A hírt tegnap még megfejelte egy barátom azzal, hogy este nem tudott belépni a neten sem a számlájára (Valamely jelzett banknál). Azóta bejutott, de ez a két hír így egymáson elég megrázó volt. Bár lehet, hogy csak a technika ördöge. Nos ennek most jobban örülnék. Szóval a jövő hét végén, egy cinkos kacsintást, és egy megkönnyebbült sóhajt várhatsz tőlem Tibor bá, az ezt most megúsztuk fejezetcím alatt, vagy semmit, ha sem idő, sem lehetőség nem lesz visszajelzésre. 😉

  2. „Görög pánik: tömeges készpénzfelvétel, bankrohamok és válsághangulat”

    „A londoni Guardian cikke szerint Görögországban pánik közeli hangulat alakult ki, az emberek a Nagy Gazdasági Világválsághoz hasonló módon próbálnak hozzájutni bankban őrzött pénzükhöz.”

    „Görögországban az otthoni széfek egyre kelendőbbek és lassan hiánycikké válnak, mivel az emberek megpróbálják minden pénzüket kivenni a bankból és inkább otthon a párna alatt, vagy ha elég gyorsak voltak, egy széfben tartani.”

    (idokjelei.hu)

  3. Akinek adóssága van a bankok fele,az ne vegye ki…:)

  4. Akárhogy is lesz Tiborbá, de én semmiképpen nem fogok röhögni rajtad a jövő hét végén sem. Ha még el is tudják odázni egy kicsit már nem lehetünk messze.
    Szerintem senki sem lenne mérges, ha nem „amerikai filmesen”, az utolsó másodpercekben érne ki a felrobbanni készülő épületből. Hanem egy-két perccel előbb(mondjuk fél-egy évvel) És itt még keményebb lesz, mert itt nemcsak megtörüljük a homlokunkat. Hanem felnézve jövünk rá, hogy egy aknamezőre futottunk ki. És ott kezdődik az igazi játszma. Kössük fel a lelkieket, mert a dumának hamarosan vége. Nem mindegy milyen helyzetben vagyunk , de az erős mentalitás és hideg fej fontos lesz.

    Ezek se rosszak: http://www.collapsenet.com/
    Jó volna tudni a pontos lefolyást, de azt hiszem nekem ezek a végső jelek. Elkezdem a felhalmozást.

  5. Hálózati probléma, nem izgulnék rá nagyon.

  6. Ugyebár volt már példa bankcsődökre tömegesen is.
    Ha ez is csak egy ilyen lesz, és nem a nagy dominódőlés, akkor mi lesz a hitelemmel. Ha becsődöl a „bankom”, hová fogok törlesztőt fizetni? Mi volt erre korábban/máshol a gyakorlat?

  7. Úgy látom a hatalom beíditotta a félelem-verklit. Út a pánikhoz.

  8. 5. A 30as válságnál ,elárverezték a fedezetet.

  9. 4. Kezdhetsz ráizgulni. Tegnap este még 500.000 volt a plafon, ma reggel 200.000. Ha hálózati probléma nagyon érdekesen reagál. Egyébként jó lenne, ha aki tudja, próbára tenné a rendszert. Lehet, hogy ez egyfajta futótűz hadművelet. Egyébként Olaszországban rádiós hír volt a limit meghatározása. Ezt hallva ment el egy barátom pénzt fel venni. Aztán félreverte a harangokat. Ő is bízott abban, hogy hálózati gond, de ma reggelre más forrásból hallottam a limit csökkentéséről. Nekem se kártyám, se számlám, nem tudom ellenőrizni a dolgot. Akinek van, próbára teheti a rendszert.

  10. Spanyolországban, Madridban is áll a bál…

    Az emberek változásokat akarnak, a rendőrség meg üti őket.

    Kezdődik az európai forradalmi hullám?

  11. 8-ra!
    De ha a bank megszűnik, a velem szembeni követelését egy jogutód csak nem hajthatja be egyben! Különösen, hogy a ház értéke az elkészülés pillanatában kb. duplája, ha nem több volt a hiteltartozásnak.

  12. 9. Limit központi csökkentése és a hálózati probléma valóban két dolog. A fent jelzett üzenet szokott akkor is érkezni, ha nincs kapcsolat.
    Tudomásom szerint az átlagos olasz ATM limit 25o Euro naponta, bár banktól és ATM-től is függ, van ami csak 2oo-at enged, van ami 5oo-at, szóval olaszos kupleráj, bármi lehet a kettő között, természetesen a saját egyéni kártyalimitedtől függően.
    A barátodnak valami speciális limitje volt, ami most beleesett az átlagba, ha tényleg a fent említett összegekről beszélünk.
    Ez még nem a vég, arról más hírek szólnak 🙂

  13. 13: Azon töprengek Attila, hogy van-e olyan dolog a világon, amit nem tudsz kidumálni, ha éppen arra szottyan kedved?

  14. Csak rá kell nézni valamelyik gazdasági újság honlapjára (portfolio, napi), és máris elhiszem, hogy igaz, sőt!

  15. ATM kifosztva, persze legális értelemben 😀
    15.index címlap:’itt a tőzsdei összeomlás”

  16. elég gáz, hogy pont egy ilyen fórumról indul a következő „postabankbedöntés”

    ezzel együtt, ha igaz lesz, megköszönöm Neked Tibor’bá.

    5 perce utaltunk nagyobb összeget a CIB-ről , és elfogadta a tranzakciót. félóra múlva azt is meg tudom írni, hogy az automata kiadta-e a napi limitet.

  17. 14. 🙂 Túlélési lecke, gyakran hasznos 🙂
    De ettől függetlenül ez csak pánik, nem kimagyarázás, megy a csipicsirke effekt, láttam már néhány ilyet az életemben.
    Majd térjünk erre az ATM ügyre vissza úgy jövő héten ilyenkor.
    Megy a pánik, mindenki rohangászik, mint a fejetlen csirke, pedig ezért illene pozícióban lenni mindenkor, hogy lehessen hűvös fejjel gondolkodni.
    Ha valódi ok állna a pánik mögött, általában már késő bármit is tenni.

  18. Druszám, igazad van…

    Amikor az amerikai bankrendszer összeomlott, akkor se volt túl nagy hűhó.
    Mondjuk nem árt ha van otthon egy kis készpénz, mert az tényleg akadozhat.

    Ez most fals alarm.
    A nemzetközi spekulátorok felbátorodva a görög sikereken most az olaszokat kóstolgatják. Aztán jönnek a spanyolok.
    Mire eljutnak a németekig, addigra legyen tele a spájz konzervekkel !!!

  19. 13 Elvileg ugyanarról van szó, de azért kérlek gondold végig ezeket az eseményeket.

    A Barátom kint dolgozik, illetve vegyes vállalatuk van, hol kint, hol bent (Hú ez néha nagyon jó tud lenni… 😉 )

    Este kapta a hírt, hogy az olasz rádió bemondta: két bank részvényei 10% körüli mértékben romlottak, és emiatt ezek a bankok limitet vezettek be. E hírt követően ment egy olyan kártyával ellenőrizni, amivel korábban egy meghatározott tételt vehetett fel. (Nem mondta, mennyit, csak annyit, ennek a többszörösét.) Most 500-at tudott. Másnap reggel egy másik ismerősöm már csak 200-at. Persze ez még lehet a szokásos olasz kupleráj. Most a srác úton van a bankba, ahol meg akarja kérdezni, miért romlott el a kártyája. Izgatottan várom a jelentkezését.

    19 Annak aki emiatt most nem tudja kivenni a pénzét, korábban meg igen, nem annyira fals. Nekem az, mert nincs számlám, és nincs rajta pénz. Valószínűleg azoknak is az, akiknek a saját limitjük jóval ez alatt volt.

  20. jelentem, hogy nagyösszegű kp felvét is gond nélkül ment CIB-ATM-ből.

    gyakorlatilag bármelyik bankot ki lehetne fektetni (kivétel FED 😉 ) akár egy mesterséges hisztériával is. hiszen a banknak soha sincs annyi kp-ja mint a betétek összege.

  21. Üdv. Tiborbá, sziasztok!

    Ha beütne az „ereszd el a hajam” akkor a vállalkozói számlákról történő kivétet is limitálják?

  22. Volt a srác a bankban, megkapta a magyarázatot. Egyelőre tán nincs akkora gond. Azt mondták neki, visszaállt normál szintre az egyedi limtje, ellnézést kértek a tévedésért, és kivehette gond nélkül a maradékot.

  23. Egy ismerősöm (Volt munkatárs Londonból) most otthon van (Olaszországban). Megkérem ellenőrizze le a probléma igazságtartalmát. Időnként beszélünk skypeon…

  24. A posztot kiegészítettem a Guardian cikkel, majdnem tökéletes fordítás, de az eredetire rá lehet klikkelni.

  25. 20. Értem én Géza, de belólről látom, hogy működnek a folyamatok egy banknál. Ezért is feltételeztem, hogy barátodnak speciális limitje volt, mert ez nem szokványos felvételi limit és az üzenet is a szokásos, ha nincs kapcsolat az elszámolóval. Ha a bank megváltoztatta a limitjét, oka van, de miért nem megy be és veszi fel a fiókban, ha annyira kell a pénz?
    Ebből is látszik, mennyit ér a kártya, ha gond van 🙂
    Ahogy BAB is mondta, bármelyik bankot be lehet dönteni egy pénzkivételi pánikkal, volt már ilyen néhányszor.
    Megy a hiszti a piacon, ilyenkor mindenkinek remegnek az ujjai és minden hír hatványozottan érvényesül. Az olaszok meg a célkeresztben vannak éppen, van gondjuk elég.
    Tegnap be lehetett menni a bankhoz és annyit venni ki, amennyit akar az ember, mondjuk ez egy másik ország.
    Pszichológia az ez egész.

  26. 23. Ezt mondtam. Azok az adatbázisok nem atomstabilak, van gond velük elég, s az ügyfél a gondok töredékét látja csak.
    Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kellene diverzifikálni és figyelni az arany/exüstérmék árfolyamát 🙂

  27. egy hónapja voltunk a recski bányamúzeumban. a tárlatvezető elmondta, hogy 2002-ben lezárták a bányát, abbahagyták a kutatófúrásokat, mert alacsony volt a réz világpiaci ára. Jelenleg már megérné, de 2 konzorcium nagyon nem akarja, hogy újranyissák a bányát, mert az csökkentené a réz árát. a réz mellett van ott jelentős mennyiségű egyéb fém is, ezüst, arany. becslése szerint a magyar államadósság 30%-a pár év alatt kifizethető lenne a bánya jövedelméből. jelenlegi törvények szerint nem ülhet bele külföldi cég a „jóba”. remélem ez így is marad és MO-nak termel majd egyszer a bánya.

  28. forrás: portfolio.hu
    A Royal Bank of Scotland az elemzői várakozásoknál is lényegesen gyengébb első fél éves számokat tett közzé mai gyorsjelentésében. A befektetők reakciója nem is váratott sokat magára, a vállalat részvényei több mint 20 százalékot zuhantak a nyitást követően.

  29. 29: Sajnálom. Itt nagyon tanulékonyak az emberek. Hamarosan teli lennének a hozzászólások hirdetésekkel.

  30. 31 – Pedig most akartam meghirdetni vidéki birtokaimat, rejtőzködési lehetőségestül 500 milláért aranyban, vagy egy működőképes atomerőműért… 😆

  31. Most akkor mi is van?

    Azt mondjátok, hogy dőlünk?
    Mert akkor máris vágtatok kivenni a lóvémat a számláról.

  32. 34 Ne kapkodj, előbb nézz körül. Most még itt csendesek a bankok. A görögöknél van pánik. De azért jobb ha felékészülsz arra, hogy e lépést előbb utóbb meg kell tenned.

  33. Már az is bűn, ha gyors vagyok? :-O
    Géza, én megadom érte, a fent kitörölt lakást, az nem elég? 🙂 És még be is fogadlak utána, hogy tudj továbbra is tanítani. 🙂

  34. Hmm. Jön a hétvége, amúgy is nulláztam volna a számlám, úgyhogy most uccu neki. Mostanában sosem hagyok rajta lóvét, ahogy megkapom a fizut, egyből veszem is le. Most kicsit húztam, hétfőn akartam felvenni, de akkor most ülök az ótóba és megyek bankolni 🙂

  35. Szerintem nem érdemes se a bankban, se a párnában, se pénzben tartani a megtakarításokat, a pénz értéktelendik, kamat is minimális a kockázat viszont egyre nagyobb. Aki tud aranyat vegyen inkább és nyugodtabban fog aludni. Vagy/és hasznos eszközöket, de ez már ki lett tárgyalva itt-

  36. 34: Ha van görög számlád, arról azért vedd fel a drachmát (ööö)! 🙂

  37. Látom behülyítették a fél világot a mainstram média által.
    Az alternatív médiára meg általában azt mondják,hogy félőrült összeesküvéselmélet párti emberek komolytalan hőzöngéseivel van tele,de ők már mondogatják egy ideje,hogy jön a farkas,jön a farkas.

    Hát ez a hír,most a mainstream játéka.
    Már korábban is megbeszéltük,hogy a fölös FIAT pénzeket csak elinflálással lehet eltüntetni.
    Ez viszont rohadtul lassu folyamat,erre nincs idő.
    Egy jó kis pánik mindent elintéz.
    -Megugró árak,azaz elértéktelenedő pénz
    -Aranyvásárlási láz,horribilis árakon,majd mikor eljön az ideje akkor 1 q arany majd 1 q lisztet ér.
    Más szóval,a nagy lenyúlásról még várat magára.
    -Nem beszéltünk még az ingatlanok,s egyéb jószágtömegek sorsáról.

    Mi van ha,van készpénzed (ilyen FIAT tipusú)?
    Majd veszel egy cirokseprűt,s azzal sepregetheted az utcán,rossz esetben.

    Ez az ATM mizéria,tőzsdepánik nem más,mint színtiszta „kopasztás”.
    FIGYELEM !!! – Nem kell pánikolni,ez csak tesztüzemmódban megy még.
    Még nincsenek felkészülve az elitek a népesség elleni megfelelő fellépésre.

    Különben is,”A Totya azt mondta,hogy lesz nagy balhé.” – Hát ez még nem az.

  38. 42, jobb lett a munkanélküléségi adat az Usaban,
    9,2 % vártak, a jobb 9,1 %
    ennyi a nagy hír,
    ezzel csak az a gond hogy az utóbbi években minden Usa adat, Gdp, stb, utólag korrigálva lett, magyarul mindig jobbat, szebbet vártak, még ki is hozták, aztán bocs korrigálták.
    hogy ez meddig segít?

  39. Tibor bá! Ahhoz képest, hogy nincs poszt mára, nagyon szép poszt lett ez az a mai. 🙂

  40. 43: Az merikai számítás szerint, aki olyan sokáig munkanélküli, hogy már nem kap segélyt, az kiesik a nyilvántartásból. Vagyis 9,1 % van munkanélküli segélyen. A tényleges munkanélküliséget 20 százalékra becsülik.

  41. 47: Semmi olyat nem írtak, amit mi ne tudnák már évek óta.

  42. Én azt a taktikát választottam, hogy 3 részre osztottam a megtakarításainkat. 1 rész marad a bankban, kamatozik, bankkártyával hozzáférhető, ha kell. 2. rész aranyban, és a 3. rész készpénzben. Ezzel a megosztással bármilyen -belátható, ill. várható- helyzet áll elő, biztosan nem veszíthetek el mindent. Természetesen emellett eszközök, szerszámok, élelmiszerek terén is gondolkodom, de úgy, hogy amennyiben mégsem üt be a crack, akkor is használhatóak legyenek a tartalékok. Pl. konzerv – kutyakaja, némelyik ára nem is magasabb, s persze nyilván a minősége is ezzel köszönőviszonyban alakul. Nem spekulálok, biztosítást kötök. Nekem ez a legfontosabb. Ha belegondolok, a kockázata és a bekerülési költsége (esetleges kamatveszteség, romlott áru, stb.) nem megasabb egy 10 éven át fizetett alap életbiztosítás díjainál.
    A földet illetően a Dunántúlon bajban vagyok, de már van erre is ötletem, s talán még lesz idő megvalósítani egy áthidaló megoldást.
    Cs.

  43. Hajrá lakótelepi magyarok: irány a teszkó!

  44. 50 Te is úgy vagy vele, mint az egyszeri futballedző, aki azért tett parókát a kopasz fejére, ha kinéznek rá a fiúk, lássák, hogy haj rá!

  45. 51:
    Géza! Ez volt az évszázad legszörnyűbb vicce.

  46. 52:
    Tibor bá!

    Annak is szántam.

  47. 49: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.” (Máté 6. 19-20.)

    Elnézést kérek, egy ilyen köztudottan ateista oldalon igazán nem szeretnék semmiféle ellentétes irányú propagandát lefolytatni, de hallva a sok ilyen-olyan okosságot, hogy ki mibe fekteti a dolgait, ki hogyan próbálja átmenteni a jövőbe azt, amiről úgy véli, hogy a jelenben még birtokolja, ez valahogy nagyon kikívánkozott belőlem. Én a magam részéről az „1. részt” is, a „2. részt” is, meg még a „3. részt” is kizárólag csak ebbe látom érdemesnek fektetni. Tulajdonképpen nincs is semmim ezen kívül…

    Üdv: TGy

  48. 51!
    Az itt a baj, hogy még egy rossz vicc sem vidít fel…

  49. 54 A szignód szíven ütött, a hozzászólásod túlságosan emlékeztetett egy régi barátomra. Aztán ellátogattam a honlapodra, és láttam, hogy csak a kezdőbetűk azonosak. Viszont ha érdekel a Hun birodalom összeomlásáról küldenék valamit. Ha gondolod írj: licaj.vuv a szolgáltató: gmail.com

  50. Apropó kedves Géza. Az ffek-val mi a helyzet? Maximum 1 írás jelenik meg rajta havonta. Zsolt nyaral?

  51. Watchman !
    Azt hiszem, hogy igaza(d)van:
    Bármilyen embertársi segítség elnyeri a maga jutalmát.
    Vagy bűntetését…
    Manapság kihasználnak mindennap, mindenhogy bárkik bármire.
    Kivéve a maradni szándékozó rendes embereket:
    Tudod, aki segít eligazodni ha eltévedtél…esetleg tojásért megjavítja a rádiódat…

  52. 54.!
    Tóth Gyula: A kitalált középkoron túl…
    Még egy armagedeonistával nem fog elbírni ez a talmudista világ…

  53. 54-re:
    Tudod Barátom, erre csak annyit mondanék:
    „Segíts magadon, Isten is megsegít!”
    Cs.

  54. Felajánlom banki tartozásom,megvételre.Egyszer még nagyon sokat fog érni…:))

  55. Én kivárok.Figyelem BerlusKhonit… A nagykutyák össze dugták a fejüket..
    Ravasz ez az ember,de a másik oldalon ott van a matematikusok csapata..
    Na most ugrik a majom a vízbe..

  56. Gyerekek fogjunk össze….döntsük be Svájcot,mindenki megmenekül.Ötleteket várok…annyi okos ember van itt,valakinek csak van egy jó ötlete!

  57. 54:
    Inkább vállalnám az „agnosztikus oldal” cimkézést, és mint ilyen mindjárt felemelem a szavam az „ateista” kifejezés ellen, mert ez feltételezi, hogy a „teista” az alapállás, amiből annak tagadója lesz az „ateista”. Álláspontom szerint a teista csak akkor lehetne alapállás, ha isten léte bizonyított lenne, de nem az. Különbe Máté evangelista (közismert) idézete szimpatikus, de felvet egy apró kérdést, miért olyan iszonyatosan gazdag a Vatikán, és honnana van a vagyon, és persze, MINEK?

  58. 58
    Zsolt dolgozik kutat és jelentéseket készít. A honlapon nekem kellene tartani a frontot, de elakadtam. Úgy már talán le tudnám írni, a következő fejezetet, hogy én megértsem, de ez kevés. Az eddigi tesztek nem voltak túl szerencsések. (odaadtam néhány kritikusnak az anyagot) Viszont nem kizárt, hogy közzéteszek egy másik írást. Vagy teljes egészében vagy részletekben…

  59. 65.:
    Az tuti, hogy tüntetéssel nem megy -csak összepisáljuk a várost és hazamegyünk- tehát más kell!
    Esetleg egy kis banki kivét?!

  60. 68!
    Az nem jó.Nekem a gatyából sincs mit kivenni..Nekem csak reinkarnációs hitelem van.. 😀
    Inkább mindenki fizesse gyorsan vissza egybe a hitelét..Képzeld el ,akkor mit csinálnának..

  61. 68. Svájc ellen banki kivét? Hány milliárd ember vagyonát akarod kivenni onnan, hogy akármekkora változást is okozz? Szerintem Svájci alagutakban nagyon-nagyon sok mindent lehetne találni, aminek a gazdája már rég halott, és ők csak megtartották… 😛 Semmilyen pénzkivét nem hatna rájuk… Legfeljebb ha a világon az összes bankból, az összes pénzt kiveszik, akkor kicsit meginognának…

  62. Tiborbá…
    „andrely Says: Your comment is awaiting moderation. ”
    Csak nem neked is van némi-nemű banki érdekeltséged…?!

  63. 72: Mi vagyok én a csicskásod? 😀 Még 10 percet se vagy képes várni, és már reklamálsz. Így jár, aki becsatol. 😉

  64. 73!
    Tibor bá tempózzál.Látod hogy nincs időnk itt lacafacázni.. 😉
    71!
    Zorbán megmondta,vége a jólétnek..(számodra,ők meg nyaralnak).

  65. 75.!
    Na ugye! Fiatalság bolondság, ami késik nem múlik satöbbi…

  66. Tehát a bedölt hitelek számai Magyarországon:
    -147.000. lezárt mulasztásos késedelem
    -1.473.000. folyamatban lévő mulasztásos késedelem
    Na most akkor ezt a cca. 1.6 milliót meg kéne szorozni mondjuk hárommal (mert fogyik a magyar) az 4,8 millió.Ennyit érinthet a lakás/plazmatíví balhé…Állítólag a gyurcsótányi kurmány alatt egy kergezsuzsa 3 millára saccolta a nyomorgók számát…
    adjuk össze a kettőt! Vagy ne? Egy jó halmazelmélet esetleg…

  67. 77!
    Úgyis vége a jólétnek,akkor mi a probléma?..
    10 millió halálra ítélt..

  68. 78.:
    „10 millió halálra ítélt..”
    Ez azért túlzás, te is beláthatod.
    Legfeljebb, ha 5 milláról lehet szó,ha simán éhendöglenek.

  69. 79. És ha nem akarnak símán éhendögleni? Akkor kicsit több lehet belőle…

  70. Tibor bá,

    Az altalad hivatkozott cikkek tenyleg hianypotloak, csak igy tovabb 🙂 ennel a cikknel azonban kicsi csusztatast ereztem az eredeti es a magyar szoveg kozott. A bejegyzesed alapjan mar nekem is atfutott az agyamon, hogy irany a bank, kivenni mindent az utolso forintig, mert a gorogoknel mar tenyleg felporogtek az esemenyek, napokon belul botrany lesz. Az eredeti cikk viszont honapok ota tarto silent bank runrol beszel… Nincsenek illuzioim az osszeomlas elkeruleserol, de meg mindig nem vagyunk ott.

  71. 80.:
    Na igen…
    Mennyi az annyi most és mennyi lesz majd utána?
    Egy biztos: A nemzetközi helyzet fokozódik, és a belföldi sem habostorta…(by.: Virág elvtárs)

  72. Egy pénteki olasz blogbejegyzés fordítása:

    Miért támadják Olaszországot a spekulánsok? Mert az Unicredit a csőd szélén áll.

    Ezekben a napokban miért támadják Olaszországot? Egy nagyon egyszerű ok miatt: az Unicredit csőd szélén áll és Olaszországnak nincs elég pénze hogy megmentse. Ez annak is az oka, amiatt rengeteg olasz befektető, főleg a tehetősebbek viszik át külföldi bankokba a vagyonukat.

    Az Unicredit csődjével az Intesa bank (Cib) is fizetésképtelen lenne, ami Olaszországot a szakadékba taszítaná, az Eurózónából kihullana, ily módon elveszejtve az olaszokkal minden megtakarításukat.
    A pénzpiacok tökéletesen tisztában vannak ezzel, és ezt tökéletesen tükrözi az Unicredit, és az Intesa csődje elleni biztosítás (CDS) árának alakulása.

    Ez az igazi ok.

    Számos komoly probléma sújtja az országunkat, de ez e legsúlyosabb és a legfenyegetőbb most.

    ford. megjegyzése: Az hogy támadják Olaszországot, onnan is látszik, hogy míg a többi nyugat-európai tőzsdék csütörtök pl 3 % körül estek, a milánói több mint 5%,al, közte tegnap a két bank 10%

  73. 58 – Kedves Szurkoló!

    Lehet, Zolsttól vártad, viszont belőlem húztál ki egy írást. Csakhogy legyen valami friss tartalom a ffek-en.

  74. Köszönöm! 😉

    Az ffek-ra járok olajárat nézni és azt vettem észre, hogy mióta 120 usd-ről lezuhant azóta sem Zsolt sem más nem írt. Így kissé félrértelmezhető az a blog…

  75. Programozóként látom a forrást (amit egyébként is látnék) azonban azért járok oda mert jó írások vannak ott és az opra minimben az az egyik könyvjelző a kilencből. 😉

  76. 89:
    Köszönjük, már direktben is be lett csatolva. De ilyen fontos info (ha korrekt) jobb kétszer, mint egysszer se.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük