(564) Az európai vég kezdete

Tibor bá’ online

 

öA múlt hétfőn, minden különösebb ok nélkül az olasz és a spanyol kötvénypiac lecsüccsent, ahogy egy totyis pottyan a fenekére járástanulás közben. Ebből egyetlen egy konklúziót lehet levonni, elértük a billenéspontot. Ez lehet az eurózóna végjátéka. Innentől kezdve csak idő kérdése, hogy mikor esik szét az eurózóna. Kedves utasaim! Kapcsoljátok be a biztonsági öveket, mert viharzónához értünk.

Semmi közbeszólás, nem vagyok vészmadár, nem vagyok pesszimista, de ha nem vettétek volna észre a periférikus országok: Portugália, Írország, Itália, Görögország és Spanyolország, az úgynevezett PIIGS országok (disznók) a fejük búbjáig el vannak adósodva olyan mértékben, hogy azt már visszafizetni lehetetlen. {matematikailag ez úgy néz ki, hogy a meglévő tartozásukra fizetendő adósságszolgálat (kamat – pupák!) nagysága meghaladja az állam éves bevételét. És ugye akkor a tőke törlesztéséről már nem is beszélhetünk. Ezeket a kamatokat is újabb kölcsönökből tudják kifizetni, plusz a kötvények lejártakor a teljes névérték visszafizetésére is kölcsönt kell felvenni. Parasztosan: 100.000 forint nettó jövedelemből nem lehet vállalni 100.000 forint havi törlesztést.}

Várjunk csak! Hogy hívjuk azt az elrendezést, amikor az adósnak egyre több kölcsönt kell felvennie, hogy vissza tudja fizetni a lejárt kölcsönöket? Úgy van, pilótajáték. Tehát magánembernek tilos, állam bácsinak szabad, és ha szabad, akkor csinálják is. Aztán bajba kerülnek. Görögországnak lejártak a tartozásai, ki kellett őket fizetni. Ehhez azonban új hitelek kellettek volna. Hosszas tökölés után az International Monetary Fund (IMF), az European Council (EC) és az European Central Bank (ECB) összedob ták a mentőövet, ami 100 milliós nagyságrendű volt Euróban. Ehhez azonban a görög kormánynak meg kellett ígérni az adóemelést, és nadrágszíj meghúzást. De a mentés nem nagy ügy. Az Európai Unióhoz képest a görög gazdaság jelentéktelen.   

Olaszország azonban egy egészen más tészta. Az olasz államadósság az USA és Japánon kívül a harmadik legnagyobb a világban. A következő 5 év folyamán az olasz kormánynak vissza kell fizetni 2.000 milliárd Eurót, és a spanyol kormány ott liheg a nyomunkban. Ezt az összeget már nem lehet csak úgy kiköhögni. Magyarul, a görögöket igen, de az olaszokat és a spanyolokat már nem lehet megmenteni. Nincs az a pénz. Az IMF, EC és az ECB végül is azért döntött a görögök megmentése mellett (ahelyett, hogy kirúgták volna őket az eurózónából) hogy a tűz ne terjedjen tovább  az olaszok és a spanyolok felé, de egy kicsit sokáig tököltek. Ezért rettentek meg a „befektetők” július 11-én. Aztán – jobb híján – elült a zaj, de az euróbarátok csak időt nyertek,  csatát nem. A spanyol 10  éves kötvényre az adósságszolgálat 6 % fölé ugrott, az olaszoké is rekordot ért el, 5,67 %-al.

De tedd magad egy befektető helyébe! Ha egy kormány  kötvényeket bocsát ki, nyilván csak akkor fogod megvenni, ha úgy tippelsz, hogy 10  év múlva vissza fogják fizetni a kölcsönadott pénzed (Valójában ennél kedvezőbb a helyzet, mert 10 éven belül is lehet a kötvényt értékesíteni, persze csak akkor, ha a piac bizalma nem rokkant meg). Július 1-én „mindössze” azt történt, hogy a befektetők bizalma megrendült Olaszország és Spanyolország iránt. Hogy mi váltotta ki, azt az isten se tudja. Spekulálni persze elehet. Lehet, hogy az ECB kamatemelése 1,5 %-ra, lehet, hogy az IMF új igazgatója, Christine Lagarde kijelentése, miszerint semmi se kizárt, a görög csőd bekövetkezése se, az is lehet, hogy valamelyik bróker rosszul aludt és levertségét a többiek is átvették. A kaotikus rendszereknek ez a gyengéje. Azonban ez mind lényegtelen. A lényeg, hogy a piac már figyel. Megérkeztünk a billenésponthoz. Miért? Azért mert a tényleges főszereplők a befektetők, mert ők hozzák a pénzt, ha hozzák, és most ez vált kérdésessé. Ugyanis, az már jó ideje tudjuk, hogy a kölcsönök nem  visszafizethetők, és a befektetők az utolsó pillanatig hozamot akarnak, tehát befektetnek, de most már nyilvánvaló, hogy azt méregetik, hogy mikor ugorjanak ki, mert aki bennmarad, az viszi el a balhét, azaz annak a pénze bánja. Ez tehát a vég kezdete. És bárki bármit mondjon, az eurózónának fel kell bomlani, mert a PIIGS országokat nem cipelhetik magukkal. Hogy aztán ez mit jelent az Euró részére, az egy külön történet. Azt viszont borítékolni lehet, hogy a forintot nagyon meg fogja viselni.

140 gondolat erről: „(564) Az európai vég kezdete

  1. Hát igen, idő kérdése és nem lehet tudni, hogy mennyi idő… Amerikában megoldásként növelni akarják az adósságplafont. Amikor elolvastam, akkor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

  2. üdvözlet

    Már írtam egy hozzászólásban, hogy míg a németek ki nem lépnek az eurózónából, addig szerintem az euró létezni fog. A PIIGS-államok tényleg gatyán állnak, de ezzel nincsenek egyedül, a rekorder-adós Japán- ennek ellenére a yen „menekülőpénz”, aki valamennyire is érdeklődik a tőzsde iránt, az tudja, hogy a devizatőzsde előre jelez, az értékpapírtőzsdék meg majd követik, a chf, illetve a jen erősödése előbb-utóbb árfolyamzuhanásokat eredményez az értékpapírtőzsdén is, mert ezek a biztonságosnak hitt pénzek, ha ezek erősödnek, akkor a félelem az úr-. Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor 2 emberi érzelem irányítja a tőzsdét: félelem és kapzsiság. Ha a kapzsiság az úr, akkor emelkednek az árfolyamok, ha a félelem, akkor esnek.
    Euró egyébiránt a „nagy” devizák közt perpill a legmagasabb kamatú, ezzel ugyan megnehezítette az ECB a PIIGS-ek életét, hiszen felsrófolta a kamatot, de ugyanakkor vonzóbb az eur, mint a 0-hoz közeli kamatú usd.
    A múlt hét eleji zakót talán vmelyik hitelminősítő okoskodása okozta, de ez általában úgy működik, hogy a piac megindul vmerre, aztán a média próbál vmi hírt ráhúzni, hogy ezért v azért történt.
    Hufról: eddig erős volt a ft nagyon- meglepőnek tűnhet a chf-huf-ot nézve, de mégis így van és óriási szerencséjül a dev. alapú hitelfelvevőknek, hogy a huf erős volt, mert így „csak” 238 körüli szintekig szállt el a chf-, most egy kicsit elkezdett gyengülni, de a 6 százalék kamat nagy úr-kapzsiság-.
    Usa dettó eladósodott, csak ugye neki lehet, ha az adósságplafont megemelik-gondolom meg fogják-, meg majd hajráznak a piacok, ahelyett, hogy jól megbüntetnék őket a felelőtlen költekezéseikért.

  3. hufról még:
    „Azt viszont borítékolni lehet, hogy a forintot nagyon meg fogja viselni.”
    ez így van, meg fogja, méghozzá azért mert akkor a „befektetőknek” nem a 6 százalék kamat lesz a prioritás, hanem a félelem, hogy armageddon lesz és az mnb hiába emelget hirtelen 3 százalék kamatot is-mint 2008 őszén-,ez senkit nem fog érdekelni, max a ft-hiteleseket, mert egy szép ugrást tapasztalhatnak majd a törlesztőjükben. Ha meg interveniálni akar-azaz mesterségesen beavatkozix a bankközin ft-vételekkel-, akkor csak ideig-óráig tudja támasztani az árfolyamot- ami sem a BOJ-nak/ Japán Központi Bank/, sem az SNB-nek /Svájci Központi Bank/ nem sikerült, az MNB-nek se fog-.

  4. 2: A japán állami (sovereign) adósság valóban hatalmas, de a japán kötvények nem a „befektetőknél” vannak, hanem a japán népnél 1%-os kamatra. Hatalmas különbség!

  5. „a meglévő tartozásukra fizetendő adósságszolgálat (kamat – pupák!) nagysága meghaladja az állam éves bevételét.”

    -ezt ujra kellene gondolni, mert nem teljesen igy van!
    Nem ekkor kovetkezik be a geddon, -ahogy itt szoktak irni- hanem joval elotte.

    Egy orszagnak joval tobbfele kiadasa van mint csak az adossagszolgalat. Az csak toredeke, meg elmeletileg sem erheti
    el a 100%-ot. Joval hamarabb fizeteskeptelenne vallik.

    Mar korabban is kerdeztem. Kikotelezi, hogy kolcsonoket vegyenek fel?

    „adósnak egyre több kölcsönt kell felvennie, hogy vissza tudja fizetni a lejárt kölcsönöket? Úgy van, pilótajáték.”

    Nem kell! Ez nem pilotajatek. Az viszont nagyon erdekes kerdes, hogy miert teszik megis!

  6. Szegény befektetők! Ide-oda szaladgálnak a pénzükkel, és nem találnak tuti befektetést. Úgy sajnálom őket! Nekem ilyen gondom nincs, mert nincs mit befektetnem. Nekik viszont annál nagyobb, mert a felsrófolt kamatokon és árfolyamon keresett pénzt is be kell fektetniük.
    Micsoda megkönnyebbülés lesz, ha kitör a második válság, és a befektetések elillannak!

  7. Nekem, hülyegyerek-kisemberbek ez azt jelnti:
    A CHF az egekbe van, gyengülő forint pénzecskémet már késő átmenekíteni.
    CHF hitelem nincs, euróm nincs, tehát lesza…, hogy mit sziesztáznak el a Digók meg a Hispánok.
    A Cégen van CHF hitel, ha csődbe megy, alapítok újat 70.000-ből, ezt még kibírom, sza… bele.
    Még nagyobb drágaság lesz, ezért már ősszel nekiállok a medencének és az üvegháznak – az önellátás jegyében.
    Konklúzió: Jól elköltekezek, mert döglik pénz.
    Elromlott az idő. Na arra is sza.. Megint lemegyek Hévízre, és kiröhögöm a sok németet, mert bizton tudom, hogy elpusztul a pénzem.
    Bocs Tiborbá a sok „sz”-ért, de kifejezi reggeli állapotomat.
    Vidám Armageddont Testvérek!

  8. „ha nem vettétek volna észre a periférikus országok: Portugália, Írország, Itália, Görögország és Spanyolország, az úgynevezett PIIGS országok (disznók) a fejük búbjáig el vannak adósodva olyan mértékben, hogy azt már visszafizetni lehetetlen.”

    Az USA nem számít periférikus államnak, mégis ugyanebben a cipőben jár!
    Nem értem, hogy a hülye befektetők bizalma miért pont az olaszokban, vagy másban rendül meg egyénileg, pár perc gondolkozás és beláthatják, hogy az egész globális pénzügyi rendszer fenntarthatatlan mai formájában.

  9. 6: akkor enni se lesz mit… A mai gazdaság szövevényes ellátási láncai hitel nélkül nem működnek. Márpedig ki adna hitelt milyen pénzben, amikor épp elillantak a befektetések?

  10. 5: IGAZ. Pontosabban kellett volna fogalmaznom, valahogy így:
    A meglévő tartozásukra fizetendő adósságszolgálat + az elkerülhetetlen működési költség nagysága meghaladja az állam éves bevételét.

    A pilótajátlknál se KELL, de akkor vége a játéknak és lehet menekülni. Az államnak se kell, de akkor szembe kell nézni a következményekkel.

    Már élég régen felvázoltam egy lehetséges megoldást. Minden kötvényt át kell alakítani forint denominálásura, majd egy hiperinflációval le kell őket nullázni. megszívná a 10 millió magyar, de még mindig jobb lenne, mint kiizzadni a kiizzadhatatlant.

  11. Most tényleg; senkit sem zavar, hogy éjjel-nappal az összes médiából, de még a csapból is tőzsdeárfolyamok, forintgyengülés, meg a piacok viselkedésének az elemzése folyik? Meg a BUX. És a svájcifrank meg a GDP… Csak azért kérdezem, mert állandóan a képünkbe tolják ezeket, és arra kényszerítenek minket, hogy botcsinálta szakértőként véleményt mondjunk arról, hogy éppen milyen formában néznek fejőstehénnek, és kopasztanak meg minket újra és újra.
    Vagy nagyon nehéz észrevenni a manipulációt a háttérben?

  12. A cím félrevezető.

    Szerintem az erdő nemlátása a fától esete forog fenn.

    Az Eu egész jól ellenne… ami válságban van az a spekulációs tőke.
    Igaz, az rátelepszik az egész gazdasági életre, de ha megszabadulunk a hiperliberális pénzügyi elittől, akkor a dolgok helyrebillennek.

    Egyetértek az előttem szólóval abban hogy botorság egy-egy ország vagy régió gazdaságát azzal mérni, hogy a spekulánsok mennyi hasznot tudnak belőle kihúzni.
    A tőke ma sajnos a gyorsan nagy hasznot hozó spekulációba vándorol, és magára hagyja a termelést.

    Ami ma válságban van az a pénzügyi koncepció amivel a világot igazgatják. Ennek a vezetői és végrehajtói azok akik élhetelenné teszik a világot.

    A világot, az EU-t vagy országokat hibáztatni olcsó porhintés a valós felelősök mentegetésére.

    Az EU túlélése nem a német akarattól függ, hogy kilép-e az eurozónából, vagy fizeti a többiek adósságát, hanem hogy meddig tűrjük a piócákat. Akik eddig kipergették a pénzt a termelő gazdaságból, azok az EU szétesése után is meg fogják találni a módját.

  13. 9.

    2008-ban ugyanezt játszották el Magyarországgal, mint most a PIIGS országokkal. Azonnal „segítségünkre” szaladt az IMF és azóta is jelzálog alatt van az ország.Úgy, ahogy az előttem lévők mondták ez nem egyéb, mint TUDATOS spekuláció eredménye, és kevésbé az államadósság nagyságáé.

    Ha ezt a pénzrendszert „Windows”-nak hívnák, akkor lassan itt az ideje a Reset gomb megnyomásának, mert „kékhalál” közeli állapotban van a nyugat. A következményeket inkább nem akarom elképzelni.

    Mindenki tisztában van vele, hogy ezek visszafizethetetlen pénzek, de amíg a rendszer működik, addig az erőforrásokat, és javakat is szívja magába, kvázi csak akkor fog zuhanni, amikor a „pénzpiac” is elérkezettnek látja az időt.

    Az államadósság nem csak Magyarországot fojtogatja, így annak „eltörlése” globális szinten fog megtörténni. A „reset” után az elit majd eldönti, hogy mennyit ad vissza a pornépnek. Nem az első eset a történelemben, de volumenét és kimenetelét tekintve mindenképp egyedülálló eseménysorozat lesz.

  14. 12.

    A kérdés az hogy kik és mikor vonják felelősségre a válság előidézőit.

  15. Tudjátok mit nem értek? Azzal riogatnak, ha hagyják a görögöket csődbe menni, akkor a nemfizetés átterjedhet a többi bajban lévő országra is, mert ha úgyis lehet, hogy nem fizetünk, akkor minek kínlódni. Ha egy kicsit továbbgondolom, hogy egy államcsőd után mi történik egy országban, amelyik nem jut semmilyen hitelhez, és se nyugdíjat, se közalkalmazottat, se rendvédelmet, egyátalán semmit nem tud fizetni… hát az az armageddon. Nem hiszem, hogy a többi ország követné a példát!

    Arra vagyok kíváncsi, hány forintot kell majd adni egy euróért, MIUTÁN a disznókat kirúgták az akolból…
    Mert az unió igenis nagyon erős, csak ne lenne az a fránya periféria!

    Bár nyilvánvalóan igen erős visszacsatolás is közbelép, mondjuk elszáll az euró, de a csődbement periféria gyakorlatilag megszűnik, mint felvevőpiac, ergo szűkülnek az exportlehetőségek. Méghozzá nagyon. A PIIGS százharmincmillió embert jelent!

  16. Én minden felháborodást megértek, de nem az IMF „rohan” segítani, hanem az IMF-nek könyörögnek, hogy segítsen, mert olcsóbban kölcsönöz, mint a piac. Talán azt kellene feszegetni, hogy miért kértek kölcsön? Miért nem jönnek ki a bevételből (államháztartási hiány)? Ha kivetítem az átlagemberre, akkor azért vesz fel 6-8 milliós kölcsönt, mert olyan lakásban akar lakni, amit nem tud magának megvenni. Vagy úgy akar nyugati kocsihoz jutni, hogy egy peták megtakarított pénze sincs. Lehet utálni a „befektetőket”, de az ügylethez kell kölcsönt kérő is. Soha, senkinek nem nyomtak le a torkán euró milliókat!

  17. Tiborbá:)”a befektetők az utolsó pillanatig hozamot akarnak, tehát befektetnek, de most már nyilvánvaló, hogy azt méregetik, hogy mikor ugorjanak ki, mert aki bennmarad, az viszi el a balhét, azaz annak a pénze bánja.”

    Ezek nem befektetők,ezek kifosztók!
    Az egész válság a nagykifosztók által irányított,”FIAT money” a fedezet nélküli pénz, értékkel bíró jószágra való cseréjének,jól megtervezett folyamata.

    A Société Générale (francia nagybank)2010 februárjában megjelentetett egy 60 oldalas tanulmányt,a világ pénzügyi helyzetéről.Ez kifejezetten a nagybefektetőknek szólt,belső használatra.Nem tartozom közéjük,ezért csak a plebsznek, étvágygerjesztőként, publikált, 2 oldalas anyagot, tudtam elolvasni.
    Már akkor tudták,hogy az: USA,Japán,Nagybritánia,Franciaország,Olaszország…stb.óriási államadóssággal küzd,amit visszafizetni nem tudnak,s többek között ebből finanszírozták és a jövőben is ebből kivánják fedezni,a „művelt” nyugat pazarló szociális jólétét.
    Már akkor látszott,hogy a rendszer be fog dőlni.
    A tanulmány ezt 2 éven belülre tette.(számoljunk!)
    Az elemzés azért készült,hogy a nagybefektetőket figyelmeztessék a várható „happy and”-re.

    Kérem,itt az államok,és piciben a devizahitelesek(és egyéb) ugyanazon lóra lettek felültetve(ami már akkor döglött volt,csak azt írták rá,hogy pihen,s ezt be is vették).
    Állami szinten,állítom,hogy mindezzel tisztában voltak,de hagyták elszabadulni a folyamatokat.
    Hogy miért?
    Ehhez „Curix”-tól idézek:
    „A “reset” után az elit majd eldönti, hogy mennyit ad vissza a pórnépnek.” – vagy mennyit hagy nála!

  18. „A meglévő tartozásukra fizetendő adósságszolgálat + az elkerülhetetlen működési költség nagysága meghaladja az állam éves bevételét.”

    Ez már nem alapvetően hibás megfogalmazás.
    Nade mi az az „elkerülhetetlen működési költség”? Itt van minden országnál a kutya elásva. Ugyanis a magyarországi adósságszolgálat is nagy, de minden másra jóval több megy el. És nem csak a költségsorokat kell nézni, mert pl a leendő Mercedes gyár által évekig nem fizetett adót is lehetne nézni, ahogy a többi „foglalkozásélénkítő” beruházást. Ezeknél nagyobb kárt (hiányt) talán már csak az egykulcsos SZJA okozott.

    A probléma pedig leginkább az, amit megfogalmaztál, hogy több a kiadás, mint a bevétel. És hogy még néhány fejlett ország sem tud kikecmeregni ebből a helyzetből.

  19. 18: Köszönjük, már tudunk róla.

    19: Lásd a 17. alatt írottakat, és péróbáld megérteni. 🙂

  20. 18: Többször cáfolt kacsa a cikk. Az EURO a németekre lett szabva, azért buknak bele a gyenge gazdasággal csatlakozó államok. Nem a németek fognak kilépni, hanem egyes (vagy az összes) PIIGS országok.

  21. 17.
    „Soha, senkinek nem nyomtak le a torkán euró milliókat!”

    Most tévedsz Tibor bá. 2008 őszén igenis lenyomtak a torkunkon 20 milliárd eurót, úgy, hogy semmi szükség nem lett volna rá. (nem is használtuk fel mindet, amit meg igen, abból a jónép egy kanyit se látott, csak törleszt.)

    Semmi szükség arra, hogy megint ide hozd a Jancsika féle teóriát, ennek semmi köze a fogyasztási hitelekhez. Válasszuk ketté az államadósságot és a magánszféra adósságát, itt most az államadósságról beszélünk, bár csak példának hoztad fel, de nem jó példa, mert a lakáshitel, kocsihitel esetén tényleg van mérlegelési jogom, hogy felvegyem-e, de az IMF hitel esetén nincs.
    Törleszteni pedig ez utóbbit is nekem kell az adófizető társaimmal együtt, sőt neked is, mert ennyivel kevesebb a nyugdíjad, amit ezek kiszipolyoznak a gazdaságunkból.

    Csak egy költői kérdés. Az IMF-nek honnan van pénze?

    Ha megtalálom Varga István videóját erről a témáról belinkelem, és megértitek azt, ami itt 2008 őszén kicsiben történt, és most egyre nagyobb lendülettel folytatódott Európa többi országában is.

  22. 14: Jó ez a Nyilasi, egyetlen hiányossága, hogy néhány évtizednyi felelőtlenséget emleget. Valójában végiggondolhatná, hogy a kapitalizmus minimum évszázadok óta épülgetett ki és eleve pilótajátéknak indult.

    23: már kezdek unalmas lenni azzal, hogy amikor Kjna és Japán el volt zárkózva a nyugati kapitalizmus világrendszerétől és jól elvoltak maguknak önellátóan, akkor a nyugati kamatkapitalista rendszer hadihajókkal nyitotta meg őket és erőszakolta be a pilótajáték-rendszerbe.
    A japánok maguktól a steady state economy útját járták, a kamatrendszer urai nem hagyták ezt annyiban.

  23. 17. Tibor bá

    „az IMF-nek könyörögnek, hogy segítsen, mert olcsóbban kölcsönöz, mint a piac.”

    A fenét olcsóbban.
    Amikor az ország még jövedelmező ágazatait követeli, azt nem lehet olcsónak nevezni.

    ” Talán azt kellene feszegetni, hogy miért kértek kölcsön?”

    Ez lenne a jó irány.
    Azt kellene látni, hogy az „első” kölcsönt felvevő politikusok milyen körülmények között írták alá a szerződéseket. Meg hogy az IMF miért adott politikai célokra, mint nyugdíj meg állami alkalmazottak fizetése…

    Ha az IMF tényleg segíteni akar akkor feltétéelekhez köti az első kölcsönöket az adósságspirál elkerülésére.
    HA viszont az adósságspirál kialakítása a cél, akkor azokat a korrupt politikusokat nyomatja előre a liberális sajtó segítségével, amelyek nyakló nélkül veszik fel a kölcsönöket, aminek a végén az IMF bankok bagóért hozzájuthatnak egyes országok nemzeti vagyonának legjövedelmezőbb szegnenseihez.

    18. d311c
    A gyenge országok nem azért buknak el mert az euro a németekre lett szabva, hanem mert rajtuk talál legkönnyebben fogást a spekulációs tőke meg az IMF.
    A gyenge országok után a németek is buknak, mert nem tudja eltartani az országot a belső piac.
    A németek egyetlen esélye a pénzügyi rendszer megreformálása, de ezt történelmi okoknál fogva nem tehetik.

  24. 17 Tiborbá: Miért vettek fel kölcsönt? Attól függ. A nyugati kormányzatok 2008 után például azért, hogy megmentsék a csőd szélén tántorgó bankszektort. De most már persze az „embereknek” kellene „megérteni”, hogy nem lehet többet költeni mint amennyi van. Ja.

    Egyébként az, ahogy hagyták a magyar lakosságot svájci frankban eladósodni, szintén egy egetverő disznóság és nem olyan egyszerű mint ahogy te látod, Tiborbá, de mindegy, erről úgyis meggyőzhetetlen vagy.

    Azért itt egy érdekes vélemény egy egykori new yorki bankigazgatótól:

    http://nol.hu/velemeny/20110617-a_devizahitelezesrol

  25. 25:)”HA viszont az adósságspirál kialakítása a cél, akkor azokat a korrupt politikusokat nyomatja előre a liberális sajtó segítségével, amelyek nyakló nélkül veszik fel a kölcsönöket, aminek a végén az IMF bankok bagóért hozzájuthatnak egyes országok nemzeti vagyonának legjövedelmezőbb szegnenseihez.”

    Végre valaki rátalált Ariadne fonalára.
    Erről van szó,a szándékos eladósításról.
    Abban azért nincs igazad,hogy a „hozzájuthatnak egyes országok nemzeti vagyonának legjövedelmezőbb szegmenseihez”,mert nem „egyes” országokról,hanem mindről,és nem a „legjövedelmezőbb” szegmensekről,hanem az összesről van szó.
    Ez a globalizáció,másnéven betagosítás,new world order !

  26. 26 Csőrmi

    Egyelőre ott tart a dolog, hogy az IMF a görög szerencsejátékokat, a két nagy kikötő, az olajtársaságok és a telefontársaságok bevételét kővetelte a „segítség” fejében plus 50 milliárd euró értékű privatizációt.

    A veszteséges szegmensek pedig az államra maradnak, szidja az ő anyját a jónép.

    Ez az uzsorás mindenkori célja… És az IMF a világ legnagyobb uzsorása.

  27. Megtaláltam a videóbejátszást, amiről a 23-asban írtam, tessék:

  28. 27:)”A veszteséges szegmensek pedig az államra maradnak,”

    Egyenlőre,majd lassan elsorvasztják,és megszűnik.
    A veszteséges szegmens csak szociális szempontból értelmezhető.
    Anyagi jószágok szintjén nem.

    A globális világkormány,amit az Euban,és az USA-ban nyíltan hirdetnek a vezető politikusok,totális kontrollal valósítható csak meg.Ez értendő a személyek,és államok feletti egységes irányításra.
    Az egységes irányítás csak abban az esetben valósítható meg,ha az államok,és egyének érdekérvényesítő ereje gyenge.
    Miben is áll a legyengítés ténye?
    Meg kell fosztani az önrendelkezési jogától az egyént/államot.
    Ki tud önrendelkezni?
    Akinek ereje van (vagyonban,áruban,szolgáltatásban),s azt meg is tudja védeni.
    Ezt letörendő, az egyént,s ezzel párhuzamosan az államot olyan délibábkergetésbe kell csábítani,ami egyenesen az önpusztitásba torkollik,s menetközben gondos kezek a mézesmadzagot folyamatosan a nyálcsorgató társadalom orra elé lógatják.
    A társadalom erővesztésének nagyon fontos eleme,hogy a tagjait végtelenül lebutítják,hogy helyzetük kiszolgáltatott voltát ne ismerhessék fel,akit nem sikerül,azt ilyen-olyan módon megvásárolják.
    A maradék meg nem számít.
    A végső cél:a teljes HATALOM

  29. 28 Csőrmi

    „A végső cél:a teljes HATALOM”

    Hehe…
    Csakhát erre a hatalomra ott a „világkormány” szülőszobájában nagyon sokan tolonganak. Elképzelhető, hogy kilesz öntve a fürdővízzel együtt.
    Ez a hatalom nagyon sokak számára vonzó, és még abban sincs egyetértés, hogy kik tartozhatnak a környezetbe…

    Nekünk ez az egyetlen esélyünk: megtartani értékeinekt amíg a hatalomért való harcban egymás hátában forgatják a kést a „nagyok”

  30. Van egy olyan érzésem, hogy ezeket a déli országokat különösebben nem érdekli az egész. Eszük ágában sincs visszafizetni a pénzt. Mi bajuk lehet? Több ezer éves kultúrák, eddig is a fekete gazdaságból élt a lakosság nagy része, a turizmus és a mezőgazdaság a fő bevételi forrásuk – ezek megmaradnak. Hozzászoktak az egyszerű, falusias, nyugodt életmódhoz. Volt 10-20 évük, amikor latin módra, a végletekig kihasználták az € nyújtotta előnyöket, felvettek minden lehetséges kölcsönt, aztán majd a maguk módján „lerendezik”. Mit tudnak velük csinálni? Elviszik a Colosseumot, a görög szigeteket, Mallorcát? Őket még a kínaiak megerősödése sem érinti, az olasz designereket, a görög olivaolajat, a spanyol tengerpartot nem tudják lekoppintani 🙂

  31. 30. Ugyanmár, a déli országok hamarosan lakhatatlanok lesznek. Kaja, víz, már most sincs, csak importból, főleg a szigeteken. Az, hogy turizmus, az már 4-5 év múlva sem lesz.

    Az erdőket kivágátk már X száz/ezer éve, már most sivatag az egész. Ha 35-40 fok helyett 45-50 fok lesz évente 5 hónapon keresztül, el lehet képzelni.

    A lakosság meg fölszaporodott, és hozzászokott egy magas szinthez, dolgozni meg nem akar. A sziklás sivatagban a permakultúra sem működik. A tengerek meg már mérgezettek és a hal is egyre kevesebb.

  32. „matematikailag ez úgy néz ki, hogy a meglévő tartozásukra fizetendő adósságszolgálat (kamat – pupák!) nagysága meghaladja az állam éves bevételét.”

    Itt egy kis tévesztés van, vagy legalábbis könnyen félreérthető a mondat. A felsorolt államok összadóssága mozog az állam éves GDP-je körül. Ha az állam, vagyis a költségvetés éves bevételét nézzük, annak az összadósság nagyjából a kétszerese.

    Ha viszont az államadósság éves kamatterhét nézzük, akkor az (Görögország kivételével)kevesebb mint az adott ország éves költségvetési bevételének 10%-a.

    Ráadásul ha egy állam minden évben csak a kamatokat fizeti vissza adósságából, reálértéken még akkor is csökkenni kezd az adósság, hiszen inflációs környezetben szép lassan elinflálódik.

    Figyelembe véve az említett országok életszínvonalát, szerintem még messze vagyunk a kezelhetetlen szinttől.

    „De tedd magad egy befektető helyébe!”

    Na ez az? A szerző szerint ki a befektető? Mindenki az adott államok adósságán sír meg hogy hogy lesz ez visszafizetve, pedig ha mellétesszük, hogy kik a fő kölcsönadók (nem, nem a kínaiak), hanem jórészt az EU állampolgárai nyugdíjkasszákon és befektetési alapokon keresztül, akkor egy kicsit azért más a kép.

    Erre mondják azt, hogy megmenteni a rendszert még mindig olcsóbb, mint szétbomlasztani.

    Itt van erről egy cikkem:

    http://nivo.blog.hu/2011/07/12/adossagvalsag_kinek_tartozik_minden_orszag

  33. 8!
    Ez tipikusan ugy működik hogy elkurjantják magukat odafönn valaki(k)(akiknek ez érdekük) hogy „forró vizet a kopaszra” ,ezek meg mint a bolond el is hiszik.Pedig nem úgy van.De nem mennek el megnézni hogy valójában mi van,mi történik..És erz végig hullámzik,és már kész is a riadalom..

    31-es versenyző is mond valamit..

    Itt a semmit nem érő pénzért cserébe meg akarnak szerezni mindent,(ingatlan föld,stb,)amit lehet.Addig nem nyugszanak..

    23!
    Egy rugóra jár az agyunk Curix.A Varga István videót én is láttam..

  34. 31:)” még abban sincs egyetértés, hogy kik tartozhatnak a környezetbe…”

    Tájékozódj,s megtudod.

    „Nekünk ez az egyetlen esélyünk: megtartani értékeinekt amíg a hatalomért való harcban egymás hátában forgatják a kést a “nagyok””

    Ne félj,nem hagynak ki belőle!

  35. 23: Curix
    „Most tévedsz Tibor bá. 2008 őszén igenis lenyomtak a torkunkon 20 milliárd eurót, úgy, hogy semmi szükség nem lett volna rá. (nem is használtuk fel mindet, amit meg igen, abból a jónép egy kanyit se látott, csak törleszt.)”

    Nem örülsz, hogy a fidesz nényszeres áron visszavásárolta a MOL egy részét amit korábban eladtunk?

    Mit gondolsz mitől nőtt a nettó államadósság 8%-kal amíg nagy meldöngetések közepette a bruttó 4%-kal csökkent? Mert most költötte el a fidesz. Azt mondod nem volt szükség rá?
    És ha az IMF ad 4%-on kölcsönt, de mi beintünk és inkább piacról 7,5%-on 30(!) évre veszünk fel inkább – szintén jelentős melldöngetés közepette…
    Tudom az IMF nem menő, de úgy látszik a hülyeség biztosan az.

    25: Attila
    „A gyenge országok nem azért buknak el mert az euro a németekre lett szabva, hanem mert rajtuk talál legkönnyebben fogást a spekulációs tőke meg az IMF.”
    Nyilván az kell aki költeni akar, és – egy darabig – nem számít nekik, hogy hogyan fizeti vissza.

    „A gyenge országok után a németek is buknak, mert nem tudja eltartani az országot a belső piac.”
    Németország exportkitettsége sokkal alacsonyabb, mint pl. Magyarországé. A németeket sokkal kevésbé rázná meg a görög (vagy bármelyik PIIGS) csőd, addig Magyarország simán befalcolna.

    „A németek egyetlen esélye a pénzügyi rendszer megreformálása, de ezt történelmi okoknál fogva nem tehetik.”
    Azért nem tehetik, mert önkéntes vállalás szükséges a renitens országok által, ami politikai és egyéb akarat hiányában biztos megbukna valamelyik országon. Ahhoz ugyanis, hogy jobban működjön az Euro, részlegesen le kellene mondani a gazdasági önállóságról – az USA-hoz hasonló államszövetséggé kéne válni.

  36. A kommenteket olvasva egy kicsit kezd a TV-nézés problémaköréhez hasonlítani itt a közvélemény. Nem tagadom, hogy a TV szar – de akkor minek kapcsoljátok be?

    Képzeljétek el, a bankár abból a pénzből él, amit rólad lenyúz. Vagyis nem kell tőle kölcsönkérni, mert a szemedet is kilopja. Ebben mi az érthetetlen? Szar a műsor? Akkor ne kapcsold be. Szar a hitel? Nem kell felvenni. Ennyire egyszerű.

    Ami a magánadósság kontra államadósság témakörét illeti – nos, Magyarországon például a politikai elit kb. feleannyira hibás az elmúlt 40 évben bekövetkezett vagyonvesztésért, mint a magyar társadalom általában. Ők a privatizáció nyomán kb. 30.000 milliárd forintot hajigáltak ki az ablakon bagóért (azaz hogy egészen pontosak legyünk, nettó kb. 1200 milliárd forint privatizációs bevételért), ez a pénz hiányzik most az államkasszából. A magyar nép mindeközben 1970 óta 60.000 milliárd forintot autókázott el, úgy, hogy ebből minden fillér lassítás nélkül kiment az országból, hiszen se olajunk, se gépiparunk, de még egy tetves gumigyárunk sincs. Akkor ki is a hibás?

    Itt még megemlíteném, hogy a politikai elit többször is megpróbálta az államadósság csökkentésének útjára terelni a magyar közvéleményt, először 1990-ben a benzin áremeléssel, másodszor 94 és 98 között, Bokros Lajos tevékenysége idején. Az elsőből soha nem látott balhé lett, amihez az egész társadalom egy emberként csatlakozott, holott csak annyiról volt szó, hogy be kellett volna látni: vége a baráti szovjet kőolajnak, világpiaci áron a benzin jóval drágább. A második időszak pénzügyminiszterének a neve által fémjelzett gazdasági program a mai napig az öreg ördöggel egy morális szinten van a magyar nép passzív szókincsében.

    Mindezekből látható: a politikai elit elég hamar belátta, hogy ennek a népnek két célja van: minél kevesebbet dolgozni és minél többet fogyasztani. Bárki, aki ettől némileg eltérő pályára szeretné állítani az országot, politikailag halott ember. Így aztán ennek megfelelően politizálnak azóta is.

    És most nyugodtan tomboljátok ki magatokat rajtam, elmegyek futni, aztán ha nem fáradtam le túlságosan, majd válaszolok. Aki szeretne lezsidózni, annak figyelmébe ajánlanám a JFK poszthoz írt 54-es kommentemet.

    Kellemes dühöngést.

  37. Mindenkinek.
    Hozzászólásaitokból kisűt az indulat, és ezzel vége is az objektívitásnak. Vagy mert milliokkal tartoztok, vagy mert a 2/3-os Fidesz reménytelen helyzetbe sodorja az országot, vagy mert a hatalmas tartozástól az oszág nem tud megszabadulni, elúszott a jövőnk. Ezek sajnálatos tények, de ennek ellenére se vagyok hajalandó beállni a kórusba. (541) sorszám alatti posztom víme: „IMF”. Ha elolvasod ráfogszz ébredni, hogy nem mondtál újat, csak rosszul. Az IMF célja kétségtelenül aljas, de nem erőszakos. Nyilt kártyákka játszik, a végkifejlet borítékolható. Ne az IMF-et szid, hanem a politikusokat. Azzal se értek egyet, hogy a bankok felelnek a CHF hitelekért. Az nem kifogás, hogy az ügyfél nem járatos a banki témákban. Ha valaki életében egyszer felvesz 12 milliót, akkor nézzen utána. Elég nagy az összeg, elég nagy a tét, elég hosszú a 20 éves futamidő, neki a kötelessége körbejárni a témát és segítséget keresni. Naponta ezer hirdetésnek vagyunk kitéve, senki se tiltakozik ellene, pedig azok is „csalanak”, kihangsúlyozzák az elönyös tényeket, és elhallgatják a kedvezőtleneket. Coca-cola light „nem hizlal” de azt nem teszik hozzá, hogy az aszpartam pedig kikészíti a májat. És nyugodtan összekeverhetjük az állami és a magán eladósodást. A kormányban is emberek vannak. Ha könnyelműen vesz fel hitelt a nép, akkor a kormány is vehet fel hitelt könnyelműen. A demokrácia játékszabályai ismertek, éljetek vele. Gazembereket nem kell beszavazni a hatalomba. Rosszak a játékszabályok? Éredekes 1989-ben mindenki kapitalizmust akart. Átlettünk verve? IGEN. Lázadjatok fel! De ne ott keressétek a bűnbakkot, ahol nincs. Naponta kapok egy telefont, hogy kijönnek bemutatni a viztisztítot, a mágneses gyógyászati eszközt, a vibrációs ágyat, stb. Ezek a rábeszélő ügynökök is mi vagyunk. Miért csak a bank alkalmazott a szemét? A gépkocsi szerelő nem az, a vizvezeték szerelő nem az, az orvos nem az, a kőművdes nem az? Valamennyi iparkodik becsapni, ha nem figydelsz. Miért pont a bankra vagy kiakadva? Amikor felvetted a CHF hitelt azt hitted, hogy kurva okos vagy, igaz? és kiröhögted azt, aki forint alapon vett fel kölcsönt. De ezt már elfelejtetted, dögöljön meg a bank, akinek annak idején pitiztél, hogy megkapd a kölcsönt. Szóval valahogy így.

  38. 37.

    Bocs, de hogy is kerül ide most a MOL?

    De ha már itt tartunk, had írjak le néhány számot.

    Az MNB devizatartaléka 2008-ban közvetlenül a válság előtt 17 milliárd euró volt.
    Ma rekordmagasságon 36 milliárd eurón áll. A növekvés java részt az IMF, EU hitelből áll, ergo azért vettünk fel hitelt, hogy a pénzpiacoknak legyünk bebiztosítva.
    Kicsit drága mulatság nem gondolod?
    De hát tudom, a pénzpiacok már csak ilyenek.

    Az MNB 2009-ben 3,1 százalékot keresett a devizatartalék befektetésén, míg az állam átlagosan 3,8 százalékos kamatot fizetett fennálló devizahitel-állományára, vagyis a felduzasztott devizatartalék kb. 40 milliárd forintos kiadással jár a költségvetésnek.

    Rendelkezésre állási díj az összeg 0.25%-a.

    És a feltételek, amiket megszabnak, hogy megkapd a hitelt.
    (nadrágszíjhuzogatás)

    Aztán még a kamatok, az általad említett 4%.

    Ha csak ezeket a károkat összeadod, már jobban jársz a piacról beszerzett hitelekkel, és ezt nagyjából 2 év alatt kell fisszafizetnünk (javarészt 2011 és 2012) nem 10, 20 vagy 30 éves lejáratú papírok.

    A károk azonban ennél jóval nagyobb összegre rúgnak.

    Mehetnénk tovább, hogy az MNB az IMF-től beérkezett pénzre Forintot bocsátott ki, amit a kormányok már elköltöttek.
    Szóval ott a rekord mennyiségű devizatartalék, de nem hozzáférhető.

    Ha körül nézel az interneten olyan ellentmondásokat találsz az IMF hitellel kapcsolatban, hogy a fal adja a másikat.
    Az IMF hitel igényléséhez elvileg nem is kell hitelszerződés, csak egy szándéklevél az IMF felé.
    Anno a Fidesz követelte a szerződés nyilvánosságra hozatalát.
    Na pufff..

    Ha valaki talál egy honlapot, ahol nyomon követhető az IMF, EU, VB által adott 20 milliárd euró pontos sorsa az linkelje be.
    Garantálom nem lesz könnyű ilyet találni.

    Szumma: meséld el már nekem, hogy akkor mire is volt jó az IMF hitel, ha már szerinted hülyeségeket írok?
    Megoldottunk vele bármit is? 2013-ra visszafizetjük, és belerokkanunk. Erre volt jó.

    „A németeket sokkal kevésbé rázná meg a görög (vagy bármelyik PIIGS) csőd”

    Ebbe meg ne legyél olyan nagyon biztos. Egyelőre mindegyikük eurot használ. Egy esetleges DM visszavezetés durván megvágná a német gazdaságot. Pont olyan menekülő valuta lenne, mint a Frank, vagy a Jen.

  39. Isten nevét tudtommal nagy betűvel írjuk Tiborbá 🙂 Egyébként pedig mi volt ez a Database error Tiborbá ? Lassan egész szép méretű iromány gyűlt itt össze amit egyenként mutatok meg ismerőseimnek, barátaimnak. Most hogy egy pillanatra nem volt elérhető az oldal teljesen megdermedtem hogy támadás áldozatává vált és oda az egész. Kérlek nyugtass meg hogy van kellő mentésed, esetleg szükséged lenne némi segítségre egy kis hitel ellenében ?? : )

    Még nem lehetünk billenő ponton. Talán fura hogy mind azt érezzük ott vagyunk de nem lehetünk ott. Azért nem lehetünk ott mert nem mi döntjük el hanem a befektetők. Ha a befektetők, részvényesek egy pillanatra meginognak lehet nagy port kavar de minden megy tovább a régiben. Inkább azt mondanám akkor érünk majd el a billenőpontra mikor a befektetők bizalma valósan láthatóan megrendül. Nekik aztán dumálhat a média úgy is mindenki a saját feje után megy. Na de a befektetőknek is két fajtája van. Van aki közel van a tűzhöz és van aki kisbefektető.

    Az igazán kiélezett helyzet akkor következik majd mikor a nagybefektetők szépen csendben kivonulnak (mentik ami menthető) és a kisbefektetőkre hagynak mindent. Aki közel van a tűzhöz, ez a munkája ezzel foglalkozik az biztos sokkal több információval rendelkezik mint egy Société Générale tanulmány. Sokan úgy gondolják hogy 1929. október 24 – 25. is a kezdőnap volt pedig akkor már a nagybefektetők rég kimentették vagyonukat. Nagyon remélem hogy még pár évig eldöcög ez a rendszer…. : /

  40. Jancsika én már nem dühöngök azon amit írsz. Nem érdemes.

    Egyébként, ha leállnánk az autókázással, mint minden bűnök legnagyobb eredendőjével, rég csődbe mentünk volna, az adókiesés miatt. Csak a benzin+gázolaj jövedéki adója fedezi az egész éves fekvő és járóbetegellátást, vagyis az e-alap felét.

    Ennyit erről.

  41. 41: Kisapám! Az új fiú udvarias, megtanulja a helyi dörgést, és nem kritizál. Itt helyesírásért, elütésért nem szokás baszogatni egymást. 😉

  42. A CHF-ban eladósodott lakosság miatt van óriási bajban Magyarország, hiszen miattuk kell az erős forint, különben kitör a forradalom. Az ország gazdaságának viszont a gyenge forint lenne a jó, mert így nő az export, csökken az import.

  43. 42: Ez egy mostanában népszerű téveszme. Sajnos a józan észnek nevezett mentális szűrőn természetesen ez sem megy át. Gondold csak végig: ha a benzinre fizetett jövedéki adó pluszra jönne ki, vagyis nem csak a benzinmotoros közlekedés negatív externáliáit futná ki, hanem még pozitív szaldóval járulna hozzá a magyar államháztartáshoz, akkor honnan „jött” a környezetgazdálkodási válság?

    A magyar társadalom az ország folyamatos vagyonvesztésének a terhére autókázik (ahogy a világ többi része is pontosan ezt teszi egyébként), a probléma nálunk azért súlyosabb, mint máshol, mert SEMMILYEN termelő ágazatunk nem kötődik a személyautózáshoz. Vagyis a benzin nálunk nem csak környezetszennyező, de a biztos út ahhoz is, hogy államcsődbe menjünk. A benzin jövedéki adójából mai árak mellett gyakorlatilag az utak építése és karbantartása se jön ki (no persze ez nem kis részben a korrupciónak is köszönhető – mint láthatod, eszemben sincs felmenteni a politikusainkat).

    De gondold át a dolgot egy másik szempontból! Tegyük fel, hogy igazad van, és a benzinből származó jövedéki adóból nemcsak, hogy ki tudja fizetni az állam az autókázásból eredő többlet kiadásait (útépítés, karbantartás, gépjármű-közlekedés által okozott egészségkárosodás többletfinanszírozása, autóhitelek támogatása – mert ilyen is van -, környezetszennyezés kompenzációja, stb. stb.), hanem még „pluszra” is futja, és ez jelentősen hozzájárul az államháztartás szaldójába – nos, az autózás még AKKOR IS veszteséges, mivel amit a benzinbe a jövedéki adón felül befizetsz, annak egy igen nagy része elhagyja az országot, hiszen – nem tudom, tudod-e – nem vagyunk kőolajkitermelő ország. Sőt, ami még ennél is rosszabb, autógyártó ország sem vagyunk, vagyis az autózás további költségeire kifizetett pénz is mind-mind elhagyja az országot. Ha nem autóznák, az nemcsak azért lenne nyereség, mert megúsznánk a gépjármű-közlekedés által okozott negatív externáliákat, hanem FŐLEG azért, mert az így külföldre áramló pénz itt maradna, és elkölthetnénk olyasmire, amit helyben meg tudunk termelni, vagyis a helyi konjunktúrát, a magyar gazdaságot támogatnánk a külföldi finánctőke extraprofitjának a finanszírozása helyett. És hogy mennyit is hajítunk ki az ablakon? Magyarországon ma van 3,5 millió gépjármű (kb.), ha gépjárműnként évente csak 800.000 forinttal számolunk átlagosan (ami igazán nem sok, egy újonnan 5-6 milliós autót pl. a tőkeamortizációval együtt aligha hozol ki ennyiből évente, márpedig az újonnan 5-6 milliós autó az átlag ma), az 2800 milliárd forint. Ha feltesszük, hogy a benzin ÖSSZES jövedéki adója pluszbevétel, akkor 1,5 milliárd literes üzemanyag-fogyasztással és kb. 150 forintos jövedéki adóval számolva 225 milliárd forintról beszélünk. A 2800 milliárdból tehát 225-öt tud az állam „itthon tartani”. Persze marad még belőle itthon, a MOL ugye finomít, nekik is van egy elég jelentős adózás előtti nyereségük, de borítékolható, hogy minimum ezermilliárdos nagyságrendű vagyontömeg az, ami megy a külföldi nagytőkések zsebébe. Összehasonlításképpen, az államadósság kamataira most, ha jól tudom (de aki pontosabban tudja, javítson ki) idén és jövőre 3000 milliárdot fogunk kifizetni.

    Tehát akkor hol is igaz az, hogy csak az állam a hibás?

  44. 38:)”Mindezekből látható: a politikai elit elég hamar belátta, hogy ennek a népnek két célja van: minél kevesebbet dolgozni és minél többet fogyasztani. Bárki, aki ettől némileg eltérő pályára szeretné állítani az országot, politikailag halott ember. Így aztán ennek megfelelően politizálnak azóta is.”

    Ennek a népnek,aminek egyébként te is tagja vagy,meg minden más népnek,ez a célja.
    A kutya mindenhol egyformán ugat,az emberek is ugyanazok,csak különböző életszínvonalon.

    „A magyar nép mindeközben 1970 óta 60.000 milliárd forintot autókázott el, úgy, hogy ebből minden fillér lassítás nélkül kiment az országból, hiszen se olajunk, se gépiparunk, de még egy tetves gumigyárunk sincs. Akkor ki is a hibás?”

    A buszbalesetért ki a hibás?A részeg utas,vagy a józan söfőr?
    A kollektív bűnösség elvét már ismerjük,de ki engedte meg a bűnözést?

    Akkor ki a bűnös?
    Természetesen az a nép,aki a nyugati termelékenység 2/3-án dolgozik,de 10-edannyi bért kap,s egy 80 nm-es lakásra fel merészel venni kölcsönt(mert azért lakni kell valahol),meg vesz egy tömegautót,s utána kuporgat,hogy megéljen.
    Hát igen,a nép,az Istenadta nép az,aki már megint a főbűnös.
    A szegény milliárdos,jóakaró politikusok,meg éjszakánként álmatlanul forgolódnak szegényes villáik hálószobájában,s vizesre sírják a népért való aggódásukban párnáikat.

    A nép egy dologban hibás,nem számoltatta el a vezetőit,akik azóta is röhögnek a markukba,miután szétlopták az országot.

    Ezen az oldalon is vannak csodálkozó emberek,ők is a nép tagjai.
    Persze lehettek volna okosabbak is,de hát így sikeredett.
    Ugye azért az anyák nem engedik meg,hogy a kicsi,még tapasztalatlan gyereke belenyúljon a tűzbe?!
    Hát, az álszent politikusoknak is lett volna lehetőségük a nép butább,pénzéhesebb,kényelemszeretőbb részét, a helyes útra terelni,ha jól sejtem.
    Nem akarásnak,nyögés a vége.

  45. 40:

    „Bocs, de hogy is kerül ide most a MOL?”
    Onnan, hogy az IMF hitelből vettük meg.

    „Az MNB devizatartaléka 2008-ban közvetlenül a válság előtt 17 milliárd euró volt.
    Ma rekordmagasságon 36 milliárd eurón áll. A növekvés java részt az IMF, EU hitelből áll, ergo azért vettünk fel hitelt, hogy a pénzpiacoknak legyünk bebiztosítva.
    Kicsit drága mulatság nem gondolod?”
    Drága, de amíg nem költöd el a tőkét, addig van miből visszafizetned. Az összeg biztosításként funkcionált, pont azért, hogy ne kelljen feltétlenül marha drágán piaci alapon finanszírozni a hiányt. (Erre vonatkozott a 4 kontra 7,5% 30 évre megjegyzésem is. Szimpla hülyeség, miközben evvel egy országot is tök palira vettek.)

    „És a feltételek, amiket megszabnak, hogy megkapd a hitelt.
    (nadrágszíjhuzogatás)”
    A fidesz magától többet huzogat, mint amit az IMF akart, főleg azért mert az elcseszett 16% (valójában 20,x%) egy kulcsos SZJA-t bevezette.

    „Aztán még a kamatok, az általad említett 4%.
    Ha csak ezeket a károkat összeadod, már jobban jársz a piacról beszerzett hitelekkel, és ezt nagyjából 2 év alatt kell fisszafizetnünk (javarészt 2011 és 2012) nem 10, 20 vagy 30 éves lejáratú papírok.”
    Kicsit utána számolhatnál, hogy évi 7,5% vagy 4%-os kamatfizetés kerül-e többe.
    A fő baj a 30 évvel van, mert a fidesz evvel azt borítékolja, hogy a magyar kamatlábak 30 év múlva is 7,5% környékén lesznek. Tehát ha a jelenlegi tervek szerint 20 év múlva belépnénk az Eurozónába, ahol válságidőszakon kívül 1,5% a kamat, a Magyar állam még tíz évig +6% kamatot fog fizetni.
    Ez tisztán a jövő nemzedék eladósítása, hol lesz akkor már a fidesz, de még mindig az ő hülyeségeik miatt fogunk szívni.

    „Mehetnénk tovább, hogy az MNB az IMF-től beérkezett pénzre Forintot bocsátott ki, amit a kormányok már elköltöttek.”
    Nem költötték el, kizárólag a fidesz kezdte el elkölteni!

    „Szumma: meséld el már nekem, hogy akkor mire is volt jó az IMF hitel, ha már szerinted hülyeségeket írok?
    Megoldottunk vele bármit is? 2013-ra visszafizetjük, és belerokkanunk. Erre volt jó.”
    1. Ha nem költöttük volna MOL részvényekre…
    …vagy bármire…
    …nem lenne nehéz visszafizetni.
    2. Biztosításnak volt jó, mint írtam.

    „“A németeket sokkal kevésbé rázná meg a görög (vagy bármelyik PIIGS) csőd”
    Ebbe meg ne legyél olyan nagyon biztos. Egyelőre mindegyikük eurot használ. Egy esetleges DM visszavezetés durván megvágná a német gazdaságot. Pont olyan menekülő valuta lenne, mint a Frank, vagy a Jen.”
    Nem említettem, hogy a DM visszajön, sőt írtam, hogy a cikk egy baromság amit mindenki cáfolt – azon kívül hogy ésszerűtlen, hogy Németország lépjen ki.
    Ha az összes disznó (PIIGS) kilépne, akkor azonnal felértékelődne az Euro (mintha DM lenne).
    De Németország export kitettsége 20%, míg nálunk ez 60%. 20%-os kitettség 20%-nyira csap oda a helyi termelésnek, ha felértékelődés van. Az import viszont rohadt olcsó lesz nekik, kereskedelemre élénkítőleg hat. (Nem is beszélve az ÁFA bevételekről…)

  46. 46-47: Ismét népszerű téveszméket sorolsz fel, de mivel ezekről már többször volt szó, most, ha megengeded, nem oszlatnám fel mindegyiket a tények ismertetésével egyenként. Olvasd vissza a korábbi hasonló témájú posztokat, kellően körbe lett tárgyalva a téma.

    Csak egy megjegyzés (bár már ez is többedszerre): Eszemben nincs felmenteni a politikusokat. Akasztanivaló, ingyenélő, mocskos szemét bagázs mind, efelől semmi kétségem. De a felelősség nem egyedül az övék. Ez az, amit a közfelfogás nem hajlandó belátni.

    Ja, és egyébként:

    „Ennek a népnek,aminek egyébként te is tagja vagy,meg minden más népnek,ez a célja.
    A kutya mindenhol egyformán ugat,az emberek is ugyanazok,csak különböző életszínvonalon.”

    NEM MONDOD, HOGY ILYEN AZ ÁLTALÁNOS EMBERI TERMÉSZET?????

  47. 38, Jancsika: ha a nép tényleg annyira reménytelen volna, akkor nem hgyta volna egy évig sem a Bajnai-féle intézkedéseket és görögökhöz hasonló cirkuszt rendezne ma is.

    Ami a benzináremelést illeti, pszichológiailag elhibázott egy váratlan egyszeri drasztikus emelés, elő kellett volna készíteni, fokozatosan kellett volna csinálni.

    A nagy eladósodás időszaka a kilencvenes évek vége, kétezres évek eleje, következő körülmények között: iszonyú alacsony, DE fokozatosan növekvő jövedelmek messze-messze elmaradva a nyugatiaktól (jobban, mint ma), fokozatosan növekvő és a többség számára megfizethetetlen, összespórolhatatlan lakásárak. Ilyen körülmények között nem tűnt feltétlenül esztelen könnyelműségnek hitelt felvenni, mivel joggal bízhatott az ember a következőkben:

    1. Hiába takarékoskodna valaki, soha nem jutna célhoz, viszont hitelfelvétel mellett a növekvő lakásárak segíthetnek „kinőni” az adósságot. Ez a stratégia kb a kilencvenes évek végéig egyébként ragyogóan működött, ismerek több olyat aki szép pénzt keresett ebből.

    2. A reménytelenül alacsony reálbérek (különösen Bokros-csomag idején) rengeteg elhalasztott költséget eredményeztek, amit érthetően hogy be akartak pótolni. Pl lakásfelújítások.

    3. A növekvő, de nyugatiaktól még mindig messze elmaradó bérek mellett lehet rá számítani hogy a későbbiekben ki lehet gazdálkodni a törlesztőrészletet. Ez merészségnek hangzik, de nem hülyeség, pl nekem tényleg jóval magasabb reáljövedelmem van ma, mint 8-10 éve akár nekem, akár a szűkebb környezetemben a legtöbb embernek.

    Ami a devizahitelfelvételt illeti, a kamatok alacsonyak voltak, a bankok pedig hihetetlenül erőszakosan nyomták az embereket a deviza irányába és az is ad azért egy hamis biztonságérzetet (tudom, hogy ez Tiborbát nem hatja meg, de ez akkor sem csak hiszti), ha tömegek, körülötted mindenki használja a cuccot, kevésbé hihető, hogy tömegpusztító fegyver. Egy példa: barátnőm akkor intézte 2008 nyarán a frankhitelét, amikor a legerősebb volt a forint (140 HUF/CHF körül, ma 238!!!). Én figyelmeztettem, ő pedig ragaszkodni próbált a forinthoz a bankban. Ellenkeztek, dupla törlesztő stb, a végén azt mondták, hogy forinthoz nem elég a fedezet (3,5m hitel egy 18m-ós lakáshoz!) hanem praktikusan még az anyja falusi házát is terhelni kell. Na itt lett elege és azt mondta ha ez ilyen komplikált és mindenki így csinálja, akkor legyen frank.
    Nem ezen fogunk csődbe menni, sőt, elvileg szocpol még bekompenzálható, tehát nem a személyes indulat beszél belőlem. A vicc továbbá az, hogy mindent egybevetve valószínűleg még mindig rosszabbul járt volna a forinthitellel mind a mai napig.
    De hogy ezt a gyakorlatot elnézték 10 éven keresztül, ez botrány. Egy tömeges csőd pedig nem csak a hiteleseket sújtja hanem a lakástulajdonosokat, a külföldi felvásárlásokon keresztül pedig a teljes magyar népet is.

  48. 9, Arma Gedeon:

    Gedeon ! Itt Debrecen városában Végh László fizikus kolléga már 2003. év óta mondogatta, hogy „emberek tessenek kertet, földet, tanyát venni. Sajnos, mikor Debrecenben a „Csodakút vagy Élhető Élet” előadássorozat folyt, akkor az előadóterem csak olyankor volt tele, amikor az „ősmagyar témát alaposan ismerő” előadók szerepeltek. Viszont, amikor egy biogazdálkodó, netalán egy társadalomkutató vagy egy odakeveredett fizikus beszélt a következő évtizedről, akkor a terem kongott az ürességtől !

    A népnek a mese kell, meg a dicső (és már nem létező) múlt ! Hogy most mi van és mi lesz, az senkit nem érdekel ! Ha meg itt a baj akkor, meg keresünk magunknak bűnbakot vagy csinálunk a népnek a tévé meg az internet segítségével ! Változtatni, tenni nem merünk (valami gyávaság vagy önbizalomhiány visszafogja kezünket), hanem a közösségtől, az államtól és nagy nemzeti összefogástól várjuk azokat a lépéseket, melyet valószínűleg az egyénnek kellene megtenni.

    Valahogy időközben elfelejtették a népek azt, hogy nagyszüleink idejében az emberek háziállatot, közlekedési eszközt, takarmányt, élelmet, cipőt, földet készpénzből vettek ! Mi pedig ugye hitelből…Úgy hívták ezt anno: rongyrázás vagy úrhatnám polgár.
    Nekem is volt lakáshitelem, de öt év alatt visszafizettem, mert tudtam, hogy a választott (műszaki-nem billenytyűnyomogató !) szakmám miatt keresett szakember voltam, vagyok és leszek. A hitelt – mivel magyar állampolgárnak születtem – természetesen forintban vettem fel. Forintban fizettem és minden évben éltem az előtörlesztési jogommal.

    45, jancsika:

    Egyetértek Veled…(valahogy megint oda lyukadunk majd ki, hogy az egyén nem hibás, hisz Ő mostanáig a Marson élt elszeparálva, Ő nem tehet semmiről, Őt becsapták-kihasználták !)
    „hanem FŐLEG azért, mert az így külföldre áramló pénz itt maradna, és elkölthetnénk olyasmire, amit helyben meg tudunk termelni, vagyis a helyi konjunktúrát”
    Ezt a mondatot már hónapokkal ezelőtt kellett volna mondanod, hogy a Fórumtársak is kapisgálják ezt az elautókázott-elvásárolgatott jövő problémáját ! Pl. Még egyetlen egy csomag földimogyorós zacskó ára is külföldre vándorol ilyen-olyan utakon…! Nem is beszélve más nagyobb értékű termékekről.

  49. 45.

    Jancsika ne haragudj, de én ebbe belefáradtam. Akkor old meg a magyar gazdaság működését benzin és gázolaj nélkül, oszt jónapot.

  50. 50: Amit mondasz, az igaz, viszont lássuk be: a korszak, amiről írsz, PONTOSAN az állam nagymértékű eladósodásának korszaka – vagyis máris látjuk, mire költötte az állam a hitelre felvett pénzt: növelte az emberek fizetését belőle úgy, hogy erre a növekedésre nem volt meg a reális alap. És láss csodát! Az EGYETLEN párt, amit két egymást követő ciklusban megválasztottak ebben az országban a „gengszterváltás” (a szó hihetetlenül találó kettős értelme mögötti mondanivalóban magam is hiszek) óta, PONT ez az MSZP volt.
    Tehát az országot az adósságból kifelé vezető politika nem kellett se a rendszerváltó MDF-től, se a „visszatérő” MSZP-től. Az osztogató, eladósító, az országot tönkretevő politika viszont smakkolt.

    Ami Bajnait illeti: ezt a balhét Magyarország nem Bajnai miniszterelnöksége idején csinálta meg, hanem 3 évvel korábban, amikor kipattant az őszödi beszéd. Mire Bajnai jött, már mindenki tudta, hogy egyrészt, az MSZP-t nem fogja leléptetni senki, beleértve az erre akkor leginkább esélyes Fideszt is (és itt látszik meg a magyar politikai elit hihetetlen összeesküvése), másrészt, hogy az MSZP 2010-ben veszíteni fog. Vagyis azért nem balhéztak, mert tudták, nemsokára mennie kell Bajnainak is. És most TÉNYLEG, KOMOLYAN MONDOM nem azért, hogy védjem Gyurcsányt, egy alávaló féregnek tartom őt is, de mit is mondott ő abban a bizonyos beszédben?

    „Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.”

    Valahogy ebben az országban mindig azok lesznek a bukott politikusok, akik megpróbálják ezt elmagyarázni az embereknek. Ezek után még az a csoda, hogy néha még mindig akad egy-két barom, aki mégis megpróbálja ezt.

    Nem lehet, hogy ezért tartunk ott, ahol tartunk?

  51. 48.

    Ebbe is belefáradtam. Se azt nem értetted meg, amit leírtam, vagy nem olvastad el figyelmesen, se Varga István által elmondottakat nem fogtad fel.

    „Drága, de amíg nem költöd el a tőkét, addig van miből visszafizetned.”

    El lett költve, fent írtam. Természetesen államadósság finanszírozására. Pont úgy, mint a lenyúlt magánnyugdíj pénztári pénzek. Ergo feneketlen kútba dobáltak több ezer milliárd forintot, de nem baj megbírjuk. Hülye birka nép meg is érdemli a sorsát.

    „A fidesz magától többet huzogat…”

    A Fidesz nem magától huzogat, de ez meg már összeesküvés elmélet, nem folytatom…

    „Nem költötték el, kizárólag a fidesz kezdte el elkölteni!”

    Kérlek nézz utána, nem helyesek az információid.

    „1. Ha nem költöttük volna MOL részvényekre…
    …vagy bármire…
    …nem lenne nehéz visszafizetni.

    Akkor minek vettük fel???? Te bemész az OTP-be 1 milliót felvenni, majd visszafizetni, csak azért hogy biztos háttért tudj magad mögött? Ugye nem? Mi megtettük.

    2. Biztosításnak volt jó, mint írtam.

    Jó, csak drága, mint írtam.

    Mindegy. Lényegébe igaza van Jancsikának. Egy birka nép vagyunk, akinek mindent le lehet nyomni a torkán.

    „Tetszettek volna forradalmat csinálni”

    Nem csináltunk, hát besz…uk.

  52. 13. Tovább vinném ezt az informatikai példát.
    Tételezzünk fel alapesetnek a következőket:
    HDD: A jelenlegi teljes génbank
    RAM: Az éppen élő népesség
    ROM: A vezető réteg, hiszen úgy gondolják, hogy ők azok, akik a világ bonyolult és összetett nyelvét le tudják fordítani az egyszerű emberek nyelvére és arányában is jelentéktelen részt tesznek ki a teljes memóriából.
    Hardwere: A világ amiben élünk
    Softver: A társadalmi rendszer
    Reset: Atombomba
    Upgrade: A fenálló társadalmi rendszerek időnkénti cseréje, és azok foltozgatásai

    Olyan parancsot ad a ROM az érzékelők jelei alapján, hogy valami valahol túlmelegedett, kell egy reset. A RAM-ot törlik, és a HDD-ről visszatöltik a RAM-ba a rendszert és minden mehet szépen és ők ugyanúgy fordítgathatnak tovább. De a reset túl nagy kárt tenne a HDD-n, és már nem lehetne újratölteni. A folyamatos upgrade-ok miatt a rendszer gyökérkönyvtára már tele van temp-ekkel. Kéne egy teljes újratelepítést a RAMba tölteni és HDD-ről újraírni a ROM-ot. Csak hát a ROM azt hiszi, hogy ő a „Csak olvasható”. Így saját pozícióját megdönthetetlennek hiszi… Dehát már vannak alternatív megoldások. De azt nem hagyhatják, hogy bárki megértse miként is működik a harwere és végülis ők is ROM-má válhassanak.

    Kicsit merev példa, mert a RAM sose fog fellázadni, hogy ROM legyen, de a lényeg a tökéletesen kockáknak is érthető… A benne rejtőző cinizmust még az informatikához nem értőknek is átjöhet… 😛

  53. 51: János, ha emlékeim nem csalnak, én ezt megpróbáltam már többször, többféleképpen is elmagyarázni, de aki nem akarja, az akkor se érti meg, akárhogy magyarázom.

  54. 53, Jancsika:

    „Valahogy ebben az országban mindig azok lesznek a bukott politikusok, akik megpróbálják ezt elmagyarázni az embereknek.”

    A Fidesz most nem ezt magyarázza? Nem mintha szeretném őket de úgy tűnik… „Államadósság a legnagyobb ellenség” stb.

    Azt gondolom egyébként, hogy a permanens államadósság a folyamatos GDP-növekedés korszakában volt vállalható. Stagnáló GDP mellett, és úgy tűnik most itt tartunk, muszáj redukálni az adósságot. Erre most kezdenek rájönni.

  55. 57: Nad, szerinted a Fidesz megnyerné most választást? Ha megnézed a közvélemény-kutatásokat, nem úgy tűnik…

    Borítékolható, hogy az a 3 év, ami előttünk áll a választásokig, nem fogja a Fidesz népszerűségét növelni.

    Persze könnyen lehet, hogy Viktorunk 2014-ben úgy dönt, nem bízza a dolgot a véletlenre, felrúgja az akkor már negyed évszázados konszenzust a gengszerváltó kerekasztal pártjai között, és valamilyen módszerrel eléri, hogy CSAK a Fidesz nyerhessen. Erre igen komoly az esély, viszont ez érdekes helyzetet teremtene.

  56. 56.

    Jancsika, ha van még lejjebb, mint Gyurcsány idézeteket beollózni, és rábólogatni, akkor ne csodálkozz, hogy értetlenséggel találod szembe magad.

    59.

    biztos, hogy megnyerné.

  57. 46: Hoppá! 😀 😀 😀
    „Ennek a népnek,aminek egyébként te is tagja vagy,meg minden más népnek,ez a célja.
    A kutya mindenhol egyformán ugat,az emberek is ugyanazok,csak különböző életszínvonalon.”
    Amikor én merészelek írni az általános Emberi pszichéről, akkor tiltakoztok.

    59 & 60: ha Fidsz hívők vagytok (amihez minden jogotok megvan) akkor eleve szubjektívek vagytok az én szememben. Különben Gyurvsány Öszödi beszéde véleményem szerint egy nagyon öszinte és tisztességes beszéd volt. Hogy ebből a Fidesz propagandisták ördögi átkot tudtak faragni, az a magyar nép befolyásolhatóságát, gondolkodási képtelenségét, műveltségének hiányát tárja fel. De ez nem egy elszigetelt jelenség. Magyarországon mindenki halálra dicsérte a Sorstalanságot, ami egy emészthetetelen szemét, tömény magyartalanságokkal spékelve. Nade, ha Nobel-díj! Kinek van ebben az országban független és értelmes véleménye? (rajtam kívül 🙂 )

  58. Húúú hát végigolvastam itt mindenkit.Nem vagytok semmik az biztos.Azt gondolom,hogy pl.Curix,meg jancsika az érem két oldalát mesélik,és persze hogy nem értik meg egymást..nem ugyanonnan nézik a dolgokat.
    Mindegyikben van valami elgondolkoztató.Jancsika mintha azt mesélné,hogyha valaki 70 ezret keres az éljen is ugy.Olyan szinten.De aki 70 ezret keres ,úgy él mintha 2 millát keresne.
    Értem mit akar mondani jancsika,részben igazat is adok.(mármihnt ha számít a véleményem,de szerintem nem számít,mindegy)
    Viszont ,a bankos dologban annyival nem értek egyet,hogy én felvettem 3 millát CHF ,és lassan 20 millát kell érte visszafizetni.Én nem panaszkodok,de azért ez zsidó kamat.Van ugye a közgazdaságtan.Jól ki van találva.De ugyan minek?Árulja el valaki.Hiszen semmi nem úgy működik a világban.Itt mindenki azt csinál amit akar.Vannak szabályok,de minek.Senki nem tart be semmit.

    És azért azt is érdekesnek találom,hogy most Viktorunk államadósságozik.Eddig mikor hatalmon volt a 1998-2002 között,akkor is volt államadósság.Akkor nem gondolkozott róla?csak most lett olyan hirtelen fontos neki?Mért nem mondja el nyiltan hogy a magán nyugdijat is minek vette el.Le fognak dögleni a piacok és akkor magukkal rántották volna?Az a baj hogy nem őszinték.Mért is lennének?.Mi meg itt egymásnak esünk..

  59. 61: Tibor bá, te egy médiahack vagy! Valaki kitalálta a nickedet, de élő személyként nem létezel! Nem tudod, hogy akiknek tetszik Gyurcsány öszödi beszéde, azoknak rajongania kell a Sorstalanságért??? 😀

  60. 49:)”Eszemben nincs felmenteni a politikusokat. Akasztanivaló, ingyenélő, mocskos szemét bagázs mind, efelől semmi kétségem. De a felelősség nem egyedül az övék.”

    Nem is azt mondtam,hogy a felelősség egyedül az övék,de zömmel.

    A nép a szocializmus után azt sem tudta,hogy eszik,vagy isszák a kapitalizmust.
    Még ott is megvezették őket,ahol nem akarták.
    A „rendszerváltás” felülről vezérelt volt,s a tömegek egy dolgot tudtak biztosan.A világot politikai elnyomás nélkül még szebbé lehetne tenni.
    A vezetőink megfelelő információk birtokában,nyugati tapasztalatrendszerrel rendelkezve,készségesen segítettek az ország kifosztásában.
    A nép ilyen információktól,s tapasztalatszerzéstől el volt zárva a korábbiakban.
    Tehát a politikusoké volt a főszerep.

    Kérdem én,ma,olyan fene nagy tudással mint amivel rendelkezünk,vagy vélünk rendelkezni,mit tudunk tenni a politikai,s gazdasági elit ellenében.
    Jó a válasz.Írogatunk ezen a honlapon.
    Nos,én a rendszerváltáskor is láttam,hogy mi újság,még sokan látták rajtam kívül,de senkit nem érdekelt a véleményünk.
    Egyet tehetett volna a nép,SZÁMON KÉR.
    Ilyen erő viszont egy felülről vezérelt „forradalomban” egyszerűen nincs,nem is lehet.
    Ne félj,ma már nem így zajlana le, egy úgymond rendszerváltás.

    „NEM MONDOD, HOGY ILYEN AZ ÁLTALÁNOS EMBERI TERMÉSZET?????”

    Én még kutyát nyávogni,embert vonyítani nem láttam.
    Joggal feltételezem,hogy az ember az ember,a jó,és rossz tulajdonságaival egyetemben.
    Nem hiszem,hogy a klinikádra valaha is ember helyet hörcsögöt vittek volna műteni,véletlenül.

    Egyébként az emberi hülyeség határtalan.Annak idején hiába próbáltam meggyőzni embertársaimat a devizahitelek kockázatáról.Nem ment.Azt mondták,hogy „nehogymá 5 százalék helyett nyócat fizessek!”
    Itt lép be az MNB felelőssége,hogy nem enged devizahitelt nyújtani,mert ők látták a kockázatát.
    Eredmény: fülük botját sem mozgatták.
    Azért vannak a helyükön,hogy a munkájukat felelősségteljesen végezzék,a nyócszázalékos meg a magáét.

    Egyébként nem hiszem,hogy nézeteink fényévekre állnának egymástól,csak másképp fogalmazunk.

  61. „Különben Gyurvsány Öszödi beszéde véleményem szerint egy nagyon öszinte és tisztességes beszéd volt.”

    Ezt komolyan gondolod Tibor bá?

  62. HAHAHAHA Most vigyázz Tiborbá, mert Gyurcsánnyal könnyen kihúzod a gyufát. A társaság fele mindjárt itthagy.

  63. 61:)Tiborbá:)”“Ennek a népnek,aminek egyébként te is tagja vagy,meg minden más népnek,ez a célja.
    A kutya mindenhol egyformán ugat,az emberek is ugyanazok,csak különböző életszínvonalon.”
    Amikor én merészelek írni az álalános Emberi pszichéről, akkor tiltakoztok.”

    Nálam ez nem talált !Protestálok !

  64. 64: Gedeon! Én független és értelmes gondolkodó vagyok. Nem sztereotipia. Nekem a beszéd nem tetszik, megállapítom, hogy tisztességes volt. A Sorstalansághoz mért szeméttel még nem találkoztam. Tudok adni szemelvényt belőle kielemezve.

    66: Ühüm!

    67: Na ettől nem félek. Ilyen jó társaság sehol sincs. Ennyi szürke állomány egy helyen csak itt van. Aki látványosan „elment”. Suttyomban az is visszajár olvasni.

  65. 66. Itt most nem azzal van a baj, hogy Gyurcsánynak milyen volt az a bizonyos beszéde.
    A baj azzal van:
    1. Ez egy zárt gyűlés volt, ennek nem szabadott (volna) kijutnia
    2. Miután egy miniszterelnök ezt elmondta, helyén maradhatott a teljes párttal egyetemmel.

    Na ez a katasztrófa. Hogy félrészegen egy félrészeg hallgatóságnak elmondta zárt körben, hogy „Loptunk de elkúrtunk, mert közben nem csináltunk semmit.” se tisztességesnek, se őszintének nem nevezhető, legfeljebb szórakoztatónak. És azért ez után a beszéd után senki nem pattogott igazán… Különben a Fidesz ez után a beszéd után került volna a parlamentbe 2/3-al… De nem kapkodtak. (Mert ők is szabadon lophattak rásózva a teljes mínuszt az MSZP-re), és nem jóval később, amikor az mszp-nek is maradt konc. Az SZDSZ az utolsó ciklusban már leírt konc volt. Gyurcsány pedig mai napig ott van a vezetők között… Hmmm…

  66. 69: értem, de kivétel vagy, mely erősíti a szabályt. Eklektikus a világnézeted. Akik a holóbizniszt utálják a zsidó-nobelekkel, ritkán szeretik Gyurcsányt. Nem volt abban semmi őszinte, egy pszichopata ámokfutásának része volt. Semmi hasznosat nem tett a beszéd után se.
    Csak az homályosítja el lassan, hogy most egy tőle nagyobb és ügyesebb pszichopata okoz nagy eséllyel még nagyobb kárt…

  67. „Különben Gyurvsány Öszödi beszéde véleményem szerint egy nagyon öszinte és tisztességes beszéd volt.”

    Nem volt az. Ha az lett volna, akkor kiáll a tízmillió ember elé, és nekik mondja el. Amit mondott, az igaz volt, de nem tudta, hogy erről mindenki tudni fog. Ha tudott volna a kiszivárogtatásról, vagy adott esetben ő maga intézte volna, ahogy sokan mondják, akkor nem ragaszkodott volna annyira a hatalomhoz, ahogy tette. 2006-ban nem volt ember Magyarországon, aki ne tudta volna, hogy ezek a szavak óriási balhét fognak okozni. A balhé pedig egyetlen politikai szereplő érdeke sem volt akkor, a Fideszé sem. Pont ezért esküdtek össze olyan gyorsan, hogy elejét vegyék az előrehozott választásoknak. Hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet, az egy nagyon jó kérdés, szerintem valamilyen alsó osztálybeli párt csinyovnyik, mondjuk valamilyen vidéki önkormányzati képviselő, aki addig még hitt az MSZP-ben, de ezután a gyűlés után annyira összeomlott a korábbi világképe, hogy egyszerűen nem tudta ezt tovább magában tartani. De ez természetesen puszta spekuláció.

    A helyzet és az egész ország komikumára jellemző, hogy Gyurcsány az a politikus, aki azért bukott meg, mert KIVÉTELESEN, EGYSZER AZ ÉLETBEN igazat mondott. 16 évet végig lehet hazudni úgy, hogy közben végig nem üti meg a bokáját az ember, de ha egyszer valaki kimondja a keserű igazságot, annak mennie kell.

    Csak én érzem úgy, hogy ez már az általános értékrend hibája?

  68. „2006-ban nem volt ember Magyarországon, aki ne tudta volna, hogy ezek a szavak óriási balhét fognak okozni.”

    Utólag könnyű okosnak lenni. Én nem vagyok benne biztos, hogy tudták előre. Rengeteg szart lenyelettek addig is a néppel, hihették, hogy ez is menni fog. Számomra pl. már az egy feldolgozhatatlan rejtély, hogy hogyan választhatták meg Demszkyt 5-ször. És sorolhatnám. A baráti média mindenesetre rögtön megpróbálkozott a tisztára mosással, csak ezúttal már nem ment.

  69. 65.

    Csőrmi én egyet tudok érteni veled, ebből azt hiszem az következik, hogy a nézeted Jancsikáétól mégis csak fényévekre van 🙂

    Egyébként nem kell aggódni egyet sem, végre megvan a megoldás, nem is értem miért nem jutott ez előbb eszükbe:

    http://t7.hu/ks4

    Aztán majd csináljuk a Forinttal is, mert ha az Euróval lehet, akkor a Forinttal miért ne?
    Meg van oldva a kérdés (pár évre)

    Aztán bebizonyítják, hogy nincs életképes valuta, kell az egységes globális fiskális és monetáris politika, és az ahhoz szabott pénz.

    Éljen az NWO! 🙂

  70. 73: A hiperinfláció kiváltásával történő adoság lenullázás ötletét már megírtam. 🙁

  71. 69.

    Jól van Tibor bá, szíved jogod mit tartasz tisztességesnek, meg őszintének. Véleményem tökéletesen egyezik Drakoniszéval.

    Ja és még egy link. Áh, nem Jancsikának küldöm, Jancsika ezt nem értheti, ő leragadt ott, hogy nem szabadna autóznunk 🙂

    Csak úgy mindenkinek. Tudom, hogy már könyökötökön jön ki Drábik, de akkor is, belőle sosem elég, és az oldalt jóval többen olvassák, mint ahányan kommentelnek.

    Szóval ne tessék kihagyni!

    Ja és még valami a 48-ra, és a felduzzasztott devizatartalékra. Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy az Tibor bá nyugdíját és a Forint stabilitását hivatott védeni.
    Az arra kell, hogy a Magyarországnak nevezett gyarmaton állomásozó multik, és spekulánsok ki tudják menekíteni az országból a Forint eszközeiket, ha szar kerül a ventilátorba. Forint ugyanis nem kell a kutyának se, de az ájró annál inkább.

  72. 76: Szerintem a kamat-szivattyú és a tőke-szivattyú jól megjegyezhető propaganda kifejezések. Drábiktól nem tudom megkérdezni, megkérdezem tehát tőled. Nekem van 20 millió forintom, amit öreg napjaimra gyüjtöttem össze. Te venni akarsz egy új lakást és kölcsön kérsz tőlem 10 milliót. Miért adnék én neked kölcsön 10 milliót, ha nem fizetsz érte kamatot? Mondj nekem egyetlen egy okot, csak egyet (de ne komolytalant).

    Örömmel veszem tudomásul, hogy a 2,5 millió nyugdíjasból engem ragadtál ki példának, de sajnos rossz példa vagyok. Ugyanis az én nyugdíjamat én magam fizetem. A nyugdíjam kerekítve 50.000 forint. A havonta felélt vagyonom pedig kerekítve és átlagolva 250.000 forint. Ebből az összegből 50.000 forint az ÁFA. Vagyis az állam teljes egészében visszakapja a nyugdíjamat és nem ad érte semmit. Sőt az ÁFÁn kivül fizetek még mást is az 50.000 felett, de ezt nem részletezem.

  73. Én is ajánlok egy videót devizahitelezés-témában, vicces és elgondolkodtató főleg a második fele, ne tessék kihagyni:

    http://atv.hu/cikk/video-20110719_rona_peter

    A fickó enyhén Sorosra emlékeztet, amerikai bankigazgató volt, szóval ellentétben a magyar szakértők többségével letett már valamit az asztalra.

  74. 77. Azért adjál, mert azért, hogy saját vagyonomat növeljem alapítok egy politikai pártot, amivel megoldom, hogy a nyugdíjad 150 000 Ft legyen, így a vagyonod fogyása lelassul, de amíg nincs egy normális 10 millás nyugati autóm, nem vesznek komolyan… 😀 😀 😀

  75. 75.

    Tibor bá, az USA és az EU épp elinflálni készül a dollárt és az eurót. Mi java részt ezekbe vagyunk eladósodva, de a forintnak is ezek a fedezete. Megcsinálják helyettünk is, csak ki kell várni, a forint meg teljesen jelentéktelen.

    Obama már megmondta: Yes, we can! Bízz benne, el tudja tüntetni az államadósságunkat!

  76. 76
    Az autózás az csak egy példa volt! Az lenne a lényege, hogy az országban élők a kevés kis pénzüket külföldi dolgokra költik, például autó, de ugyanígy lehetne kínai cipő, stb. A lényeg, hogy a pénz kivándorol az országból! Ez semmiképp se jó!

    A forint stabilitása, pedig többek között a államadósság, devizahiteles és a külföldi áru függőségünk miatt is fontos! Például mint írtátok autózás nélkül nem lehetne ezt az országot fenntartani (illetve lehetne, és majd lehet is)! Az autózáshoz kell autó és olaj! Minden külföldről jön, tehát fontos, a forint! Mert nem mindegy mennyi üzamanyagot tudsz venni x forintért! De például autózás meg lehetne úgyis oldani, hogy saját magunk gyártanánk az autóinkat!
    De egyébként mamár az élelmiszer jó része is külföldről jön, tehát már azért se mindegy a forint! Ha nagyon elszállna itt meghalna az élet!
    Pedig ha a magyar ember megválogatná, hogy mit vásárol akkor majdnem mindegy volna, hogy áll a forint más devizákhoz képest és nem tudnák külföldi spekulánsok hazavágni az országot! Ez pedig, hogy olyasmit vásároljunk amit itthon is elő lehet állítani, az csak a mi felelősségünk!

  77. 78.

    Ez nem propaganda, hanem tény. A kettő nem keverendő!

    A 10 milliós kölcsönre pedig nincs olyan válaszom, amit te komolynak tartanál.
    Ha Gyurcsány beszéde tisztességes, akkor szerintem az is az, ha neked van felesleges 10 milliód, akkor azt egy szerződés keretében kölcsönadod nekem, és én havonta törlesztek. Ha nincs kamat, (és az összes mai pénzügyi trükk) akkor nincs infláció sem, tehát az X év múlva visszakapott 10 milliód ugyan annyit fog érni.
    Ha nem tudom visszafizetni, akkor érvényesíteni kell a szerződésben foglaltakat.

    Erre nincs racionálisabb mondanivalóm. Tisztességből, jóindulatból, segítőkészségből adnám oda a pénzem, ha nekem lenne. Érdekes mód én tudok kamat mentes pénzt adni a családomnak ha megszorulnak, és visszaadják.

    A pénz alapja mindig is a bizalom volt Tibor bá.

    Drábik mondanivalója és a kamatrendszer pedig még egyszer mondom nem propaganda, hanem a végtelenségig növekvésbe hajszolt erkölcstelen gazdaságunk alapja.
    Ma már nem csak a kamat, hanem ezer és egy más pénzügyi eszköz viselkedik ilyen formán. Értékpapírok, tőzsde, kincstárjegy, CDS, betét stb…

    Azt értsd meg Tibor bá, hogy amint elkezdesz a pénzből, pénzt csinálni, abban a pillanatban elindítottad azt a folyamatot, amiben most a nyugat vergődik.
    Pénznek nincs értéke, ezért nem kérhetsz tőlem pénzt kamat, de semmilyen más egyéb formában sem.

    Ha úgy tetszik tartsd meg a 20 milliódat és ne adj kölcsön nekem, mert egy tisztességes pénzrendszerben csak annak lehet pénze aki dolgozik, értéket teremet, szolgáltatást nyújt. Tehát ha én nem tudok pénzt teremteni azzal, hogy dolgozok, akkor házam se legyen.

    Erről órákat lehetne beszélgetni, mert a mai társadalmunk ennél jóval bonyolultabb, de ha az alapelvet megérted, hogy a pénz nem érték csak csereeszköz, és ezért nem kérhetsz érte pénzt sem, akkor nem teszed fel többé a 10 milliós kérdést.

  78. Még egy pár gondolat az előbbihez így lefekvés előtt.

    A kérdésedet azért is teszed fel, mert az értékrendünk, a gondolkodásunk, az erkölcsünk már csak a mai keretrendszerekben tud működni. Kihalt belőlünk az önzetlen segítség, és sok egyéb jó tulajdonság is, amivel bírhat az ember.

    Ha nagyon a mostani koordinátákban akarunk mozogni, akkor azt mondom, hogy a legéletképesebb rendszer az erkölcsös szocializmus lehetne.

    Most sokan kinevettek, mert ilyen nincs. Valóban nincs, de ha már meglévő szabályrendszerekben gondolkodunk, akkor véleményem szerint ez nagyságrendekkel igazságosabb rendszer lehetne, mint a mai vadkapitalizmus.

    Jó éjt.

  79. Én egy optimista ember vagyok. Tudom, hogy rohanunk a katasztrófa felé, elmebeteg politikusok vezetik az országokat, fogy az olaj, klímakatasztrófa fenyeget,stb. De azt is tudom, hogy az európai emberek le fogják győzni ezeket a problémákat, mert mindenre van megoldás. Lehet, hogy vége lesz a jó időknek, de alkalmazkodni fogunk a megváltozott helyzethez.

  80. 86. Végignéztem mindkét most belinkelt két videót feljebbről. Nos egyetlen mondat maradt meg, mert ezt TV-ben kimondva még nem hallottam:
    Riporternő:
    – Akkor nincs megoldás????!!!
    Rónai:
    – Nincs
    Ha valamit engednek a TV-ben kimkondani, annak vagy semmi alapja nincs, vagy teljesen nyilvánvaló és kárt már nem okoz. Szerintem.

  81. Tiborbá, jancsika.
    Olvassátok el John Perkins könyvét (Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai).
    Leírja, saját személyes élményein keresztül, hogyan húzták bele világszerte a kormányokat olyan gigaberuházásokba, amelyek soha nem térültek meg, de fölvették rá a világbanki hiteleket.
    A cél az eladósítás volt.
    Persze, szarok az emberek. De a legnagyobb szarok, akik milliók bizalmával visszaélve korrupttá válnak az ilyen „economichitman”-ek hatására.
    (A gazdasági bérgyilkosok és a küldőik meg vajon mit érdemelnek?!)

  82. „Különben Gyurvsány Öszödi beszéde véleményem szerint egy nagyon öszinte és tisztességes beszéd volt. Hogy ebből a Fidesz propagandisták ördögi átkot tudtak faragni, az a magyar nép befolyásolhatóságát, gondolkodási képtelenségét, műveltségének hiányát tárja fel.”

    Ez életmüved legsilányabb két mondata !
    Nem is magyarázom miért. Nyilvánvaló dolgokat még a bíroság elött sem kell bizonyítani .

  83. 78: Tibor ba: nem kell kölcsönadnod. az egésznek pont az e lényege, hogy nem adunk kölcsönt, hitelt stb. csak éppen annyit amit belátható időn belül (max. 1 év) az illető törleszteni tud. És azt is természetben (pl. én elmegyek neked kaszálni és gyűjteni te pedig eljösz nekem szántani).

  84. üdv
    Hitelekről-bankokról-emberekről:
    A chf-hitelfelvétel idejében magas volt a ft-kamat. Ez tény. És hiba is volt. Fentebb már írtam, hogy a ft ereje a magas kamat, csakhogy 2001 után bikapiac volt a világban/ bikapiac, vagy bull-market vagy hossz-időszak, többféleképpen nevezik/, a pénzek, amik a világban „száguldoztak” megtalálták volna az országunkat alacsonyabb kamatok mellett is, mert az alaphelyzet nyugodt volt, mindenki hitt a részvények növekedésében, nem volt még globális recesszió, subprime-válságnak nyoma sem volt stbstbstb. Le kellett volna ütni a kamatokat, annál is inkább, mivel nemcsak belehajszolták az embereket a chf-alapú hitelekbe, de betettek az exportcégeknek is az indokolatlanul erős ft-tal. Az emberek jó része fogalmatlan a pénzhez, de ez csak az egyik oldal. Isnerősi körömben is van, akik 35 évre vettek fel tizenmilliókat, mire nyugdíjba mennek, majd övék lesz a házuk, ha megérik, meg kb hatszoros áron fogják végül megkapni a házat.
    Személyesen is tapasztaltam a hiteltukmálást, mikor 2003-ban kp-re vettem az autómat-kisautó, 0 extrával- a kereskedésben úgy néztek, mintha az űrből jöttem volna, az egyik eladó próbált rámtukmálni chf-alapú hitelt, mire mondtam neki, hogy nem akarom kétszer megvenni az autót. Nyilván jutalékot kaptak a bankoktól a hitelekért.
    Perpill egy tisztességes kormány már odadurrantott volna a bankoknak, már egy korábbi cikknél írtam erről: a hitelek a chf-alapú hiteleknél nőttek, miközben a chf alapkamata 0.25, esni kellett volna a kamatoknak, a cds-re hivatkozni meg enyhén szólva is szemétség. Bírósági precedens kéne, meg egy értelmes kormány, meg tízmilliárdokra büntetni a kapzsi bankárokat, akik átb….ták a népet.
    Hitelre szükség van, de leginkább a vállalkozásoknak, hogy tudjanak fejlődni, de persze tervek kellenek, hogy ezt hogyan gazdálkodják ki és nem utolsósorban kis kamatú ft-hitelek kellenének. Magánszemélynél max lakásra értem meg a hitelt, autóra, ha az munkaeszköz, mert taxizik az illető v fuvarozó, fogyasztási hitel meg egy f…ság.

  85. a hitelek a chf-alapú hiteleknél nőttek,
    helyesen: a kamatok a chf-alapú hiteleknél nőttek

  86. 89. Ez hülyeség. Mikor elhangzása idején először hallottam a beszédet, ugyanezt gondoltam, mint Tiborbá. De szerintem az emberek nagyobb része ezt gondolta.Persze mna már nem, vagy ha igen, mélyen kussol róla. Az az egységes sablonvehemenciával előadott
    mit szabad gondolni, mondani „tabugyurcsányfujjöszödibeszéd” stb reakció meg sajna pont azt bizonyítja amit Tiborbá a gondolkodási befolyásoltságról említett.. attól hogy valakit utálunk, még lehet tisztességes megnyilvánulása. Még, és mielőtt: Soha nem voltam Gyurcsányt kedvelő ember, se MSZP-szimpatizáns. Most se.

  87. “Különben Gyurvsány Öszödi beszéde véleményem szerint egy nagyon öszinte és tisztességes beszéd volt. Hogy ebből a Fidesz propagandisták ördögi átkot tudtak faragni, az a magyar nép befolyásolhatóságát, gondolkodási képtelenségét, műveltségének hiányát tárja fel.”

    Igen, az első őszinte beszéd volt szerintem is. (Lehet fikázni.)
    Problémák:
    – Magyarországon igazmondással mág nem nyerhet senki, mert a nép nem szereti hallani. Igérgetést mindig ellenkező cselekvés követ. Ezt a magyarok politikai érettsége táplálja.
    – Tibor bá’: itt tévedsz, mint sokan a beszéd fikázói közül: A beszéd nem a néphez szól, hanem a párttársakhoz. Aki itt arról papolt, hogy hogy lehet így beszélni, meg kiragad részleteket, az teljes tévedése mellett felült a fidesz propagandájának. A megélhetési politikusok széles táborához szólt, arról, hogy nem folytatható, amit a párt addig csinált kormányon (és egyébként), pedig még sehol nem volt a válság.
    – Az MSZP annyira szarevő párt, hogy még most sem volt hajlandó elárulni, hogy melyik csoportjuk szivárogtatta ki a beszédet. Szimplán sorozatos politikai öngyilkosságot követtek el, és még le sem akarják zárni az ügyet…

  88. 93. Hát nem tudom. Emlékszem, nemzetközi szinten is elképesztőnek tartották, angol publicisták is viccelődtek rajta és többen megkérdezték, pl CNN-ben hogy nem akar-e lemondani.

    Lehet hogy ők is sznobok vagy birkák vagy ilyesmi.

  89. Fletó a beszédet ugyanúgy manipulálásra használta, ahogy mindent. Először is nekem a legvalószínűbb, hogy maga szivárogtatta ki. Például hogy ilyen kommentelők, mint itt is többen, azt higgyék, hogy ő jajde őszinte. Ha igazán őszinte lett volna, az országházban mondja el ezt, vagy valami jobbat, még őszintébbet, nyilvánosan és nem manipulál vele.
    És persze cselekedni is kellett volna valamit, ami kifelé visz a bajokból.

  90. 95: Nem. csak nem tudnak magyarul(fordítás nem u. a.), nem mélyedtek bele a magyarországi politikába, (vagy ha belemélyedtek sem tudják a közeget megélni.Van amit el sem tudnak képzelni.Ezzek korántsem akarom azt mondani, hogy amegélhetési politizálás hungaricum!!! De az északi országokban sose fogják teljesen átérezni ami itt zajlik, a közben történt reakciókat meg még kevésbé.

  91. 96. Most akkor egy ambivalens dolgot mondok.A direkt szivárogtatás valószínű, de valahogy így:
    Elmondta GyF a beszédet, kicsit talán mákosan, őszintén, majd visszahallgatva felmerült az ötlet, hogy ez olyan őszinte és sodró lendületű beszéd lett (véletlenül), hogy ,megérné ha véletlenül kiszivárogna. „Véletlenül” kiszivárgott, és puff nem úgy sült el ..

  92. 98: ennek ellentmond GYurcsány teljes politikai működése története. Végig tudatosan, megtervezve alkalmaz hasonló trükköket.
    Pl. ott volt az eset, amikor valami ünnepen nem mondta el a beszédét a bekiabálók, fújolók elleni „tiltakozásként”, csakhogy erről már előre készült vele egy interjú, ahol a vele cinkos riporternő kérdezte, miért „nem mondta el a beszédét”, le is váltották aztán, amikor botrány lett. Tehát cinikusan színházat tervez az illető, szerintem éppígy volt az öszödi beszéddel is.
    Meg egy csomó terrorcselekménnyel, rendőrpalotába belövés, cigánygyilkosságok. Ez a fickó lenne „őszinte”???

  93. 94: Pontositsunk! Mi a tévedésem? U.i. Az ilyen vádakra kurva kényes vagyok.

    95: Viccelődni lehetett rajta, mert politikus szájából ez öngyilkosságnak számít. Nyilván akkor még nem mérte fel, hogy mekkora szar banda veszi körül, akik le akarták buktatni, mert a végtelenségig akarták folytatni a lopást, amiről Gyurcsány pontosan tudta, hogy az MSZP bukásához fog vezetni. Már összelopták magukat, a nép pedig felébredt és kurvára unta a lopásokat. Gyurcsány nem angyal, csak gondolkodott, de elkövette azt a hibát, amit az intelligens emberek rendszerint elkövetnek, hogy feltételezi a másik is józanul gondolkodik. Ez végzetes hiba! A hülyék csak kapzsik, de nem gondolkodnak. Olyanok mint a majom, amelyik megmarkolja a rizst a kivájt kokuszdióban és nem tudja kivenni a kezét.
    96: Nem tudod megtagadni magad! 😀 Mindenben minimum két csavart látsz. Ilyen beszédet a Parlamentben nem lehet elmondani, mint látható még a frakció delőtt se. Miért szivárogtatta volna ki maga? A beszéd igenis őszinte volt, lásd fenn.

    99: Gyenge érvelés!

  94. 79: Róna Péter nagyon okos ember, de azért tipikusan az a fajta, aki a szakadékot két lépéssel, vagy a szükségesnél egy centivel rövidebb ugrással akarja lekűzdeni.
    Ennyi élettapasztalattal, tudással és intelligenciával azt is tudhatná, hogy a modern pénzügyi rendszer és kapitalizmus eleve pilótajáték, hogy az örök növekedésnek erőforráskorlátja van.

    Az viszont forradalmi és egyúttal pofonegyszerű javaslat részéről, amit külön pikánssá tesz, hogy volt banki szakember, hogy egy független bizottság vizsgálja felül a bankok kamatképzését VISSZAMENŐLEG, mert – és ezt ő mondja, a volt bankár – semmiből, a szerződésből se lehet megállapjtani, hogy mikor miért épp annyi a kamat!
    Tartok tőle, hogy egy ilyen hozzááállás a bankokkal szemben, a tiszta víz öntése a pohárba nincs megengedve az Orbán-kormánynak.

  95. 100: mi a véleményed a cigánygyilkoságokról? Szerinted ki lőtt be a rendőrpalota ablakán?

  96. 102: Én nem találgatok. De, ahogy ismerem az embereket, nekem teljesen plauzibilis, hogy 2-3 hülye „magyar” vagánykodik.

    101: Nem kell agyon komplikálni a dolgokat. A hatályos Ptk. szerint 1.)(kötelmi jog) szerződés egyoldaluan nem módosítható. 2.) Semmis az a szerződés, ami törvénybe ütköző kitételt tartalamaz [egyoldalú módosítás biztsítása]. 3.) természetes jogárol senki nem mondhat le, ha lemond az érvénytelen.
    Csak senki nem nyújt be keresetet, vagy ha igen, a bíróság nem tárgyalja, vagy nem tudunk róla.

    54 (Curix): A válaszod az igen épkézláb 48-ra nem kielégítő. Azt is írhatod, hogy „sajnálom tévedtem”, de azt nem hogy belefáradtál.

  97. 100: Tiborbá
    „94: Pontositsunk! Mi a tévedésem? U.i. Az ilyen vádakra kurva kényes vagyok.”
    Én vagyok a hülye, Te pont nem jöttél avval, hogy a néphez lett volna intézve az öszödi beszéd, mint itt sokan mások. Mea Culpa.

  98. 101: Nekem pont az tetszik Róna Péterben, hogy nem állít fel világmagyarázó túlfeszült lényeglátó elméleteket, ehelyett konkrét problémákat vet fel és még javaslatot is tesz a megoldásra. Ráadásul tudja mit beszél. Jobban meg kéne becsülni, ritka az ilyen Magyarországon, mint a fehér holló.

  99. 99:
    „Meg egy csomó terrorcselekménnyel, rendőrpalotába belövés, cigánygyilkosságok. Ez a fickó lenne “őszinte”???”
    Ha egy kicsit távolabbról is néznéd, láthatnád, hogy Gyurcsánynak rohadtul nem voltak ezek az események az érdekében, ellentétben a fidesszel, akik minden problémából sikeresen kovácsoltak tőkét. Ezért kellett öszödi beszéd évfordulós megemlékezés, meg a többi propaganda maszlag, hogy a választásig hátrelévő relatíve hosszú időn át fenntartsák az ellenszenvet.
    Gyurcsány (naívan?) elmondta a beszédet. Pont az az egyik bizonyítéka, hogy nem ő szivárogtatta, ki, hogy most amikor már tudta, nem hozta nyilvánosságra az MSZP, hogy ki tette. A jelen helyzetükben, ugyanis kicsinálták volna Gyurcsányt aki egyébként is sokat cseszegette már a sok megélhetési politikust.
    És ha a saját pártját nem sikerült maga mellé állítania, akkor hogyan gondolhatja bárki, hogy ki kellett volna állnia ugyanevvel a Parlament elé?
    Az MSZP vagy így vagy úgy, de bukásra volt ítélve. Öszöd nélkül, válság nélkül is buktak volna most. Persze a fidesz uszítása összehozta az 53%-os kétharmadot. Mondhatjuk, hogy kihasználták a MIÉP kinttartására eltorzított választási rendszert.

  100. 101:
    Róna Péter jól lát nagyon sok mindent. Amennyiben a bankok kamatképzése törvénytelen volt az akkori hatályos törvények szerint, akkor az általad említett „visszamenőlegesség” a bűnügy feltárását jelenti. (Annak elévüléséig.)
    Ezt nem mosnám össze a 98%-os különadó és társai féle alapvető jogi normák határait döntögető valódi visszamenőlegességgel.

  101. 107: nem is lehet összemosni, mert más dolog visszamenőleges hatállyal új jogszabályt hozni és más visszamenőleg feltárni a törvényellenes, az akkor érvényes jogszabállyal ellenes tevékenységet. Elévülésig büntetendő és az okozott kárt meg kell téríteni.

  102. 78!
    Na hoppá hoppá.Tibor bá..Most megfogtalak.. 😀
    Neked 50 ezer a nyugdíjad,akkor neked meg kutya kötelességed lenne ennyiből élni..(és nem többől)
    Ezt magyaráztam,hogy aki 70 ezret keres nem úgy él,hanem úgy mint aki 2 millát keres.És ezt nem értettem hogyan.Most már Te is kimondtad.. 😉

  103. 109: Nem akarlak elszomorítani, de a hozzászólásaimban példákról beszélek, nem valós tényekről. Mindössze arról van szó, hogy az 50.000 és a 250.000 plauzibilisek. Lehetne 50.000 a nyugdíjam és költhetnék havonta 250 ezret. Valamint lehetne 20 millió felesleges pénzem amit rá akarnék erőltetni Curixre, hogy vegye kölcsön CHF alapon. 😀 De ez mind csak képzelődés. Valójában a háttérhatalom előretolt állása vagyok, amiért egész jól megfizetnek a Mazsihiszen keresztül. 😀

  104. 83: NA UGYE, hogy meg lehet ezt érteni!!!!!

    Csak megfelelően kell hozzáállni a dologhoz, nem mereven elutasítani.

  105. 88: Olvastam. A Confessions-t is és a másik könyvét is, aminek a címe: The Secret History of the American Empire.

    Amiket ír, azok alapvetően létező mechanizmusok. A fejlett országok folyamatosan bagóért húzzák ki a természeti erőforrásokat a fejlődő országokból, megakadályozva ezzel, hogy azok maguk is iparosodjanak. Ez is a peak oil része.

    Nem tagadom a kamat- ill. pénzszivattyú elvét. Viszont ahhoz, hogy ez létrejöjjön, kell az is, hogy az emberek úgy gondolkodjanak, ahogy. A fogyasztói társadalom nem megy fogyasztók nélkül, ahogy a kábítószer-kereskedelem se megy kábítószer-fogyasztók nélkül. Csak a dealer a hibás?

    Amit Magyarországon nem látunk be, hogy PONT EZÉRT rettentően fontos, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Az eladósodás óriási stratégiai hiba egy fejlődő-felzárkózó ország részéről, hiszen nekünk nincs hadseregünk, politikai, gazdasági erőnk, hogy aztán az eladósodást valahogy „megoldjuk” (például úgy, hogy mindent elinflálunk). Magyarországon lett volna választásunk. Volt működő termelőgazdaságunk, ami alapvetően a mezőgazdaságra épült, de már az iparban is voltak sikereink. Ezt 1990 után eljátszottuk. És nem csak az elit, mert a magyar átlag a 80-as években ugyanúgy Bécsben a Marienhilfenstrasse-ra járt ki Grundig TV-ért a magyar Videoton helyett. Leszartuk magas ívből a honi gazdaság támogatását, helyette mindig is a külföldi áru kellett. Nem a politikusok, hanem a magyar nép általában. Az autókázás ezért is a legnagyobb kollektív bűnünk. Ez került a legtöbbe, ez húzta ki a legtöbb pénzt innen, és ehhez volt a legkevesebb köze a gazdaságunknak.

  106. 101: „… a modern pénzügyi rendszer és kapitalizmus eleve pilótajáték, hogy az örök növekedésnek erőforráskorlátja van.”

    Na, látod, ezzel a (rész)mondatoddal most TÖKÉLETESEN egyetértek!!!!

    Erről van szó. A kapitalizmus egy olyan kor szülötte, amikor a természetes erőforrások korlátja még nem volt probléma. Mára már probléma, de ezt még mindig nagyon kevesen látják be. Akik belátják, azok is csak a probléma RÉSZEIT akarják megoldani, mert ha el akarnák fogadni, hogy az EGÉSZET meg kéne változtatni, akkor belátnák, hogy ez most még beláthatatlan mértékű erőfeszítést követelne mindenkitől.

    A sarkalatos különbség a kettőnk véleményében ott van, hogy szerintem a pilótajátékot nem néhány ember találta ki és aztán kényszerítette rá mindenkire, hanem azért alakult így, mert MINDENKINEK érdeke fűződött hozzá, hogy így legyen. Az emberiség a saját érdekeinek foglya. Ezért is olyan nehéz a váltás. Ezért nem vagyok hajlandó elvetni a kollektív felelősség elvét, ezért ragaszkodom hozzá, hogy az elit bűnei mellett meglássuk a tömegek rossz felfogását is. Mint ahogy vallom azt is, hogy az elit ugyanolyan kényszerpályán van, mint a tömegek. Kölcsönös érdekrendszer, amiben mindenki függ mindenkitől. Ez a rendszer LEGFŐBB sebezhetősége. Ha összeomlik a kényes kvázi-egyensúlyra épített rendszer, akkor mindenki bukik. És attól tényleg a jó sors kíméljen meg minket.

    Egyébként függetlenül attól, hogy elsősorban az elit-e a felelős vagy az emberiség kollektíven, az biztos, hogy ebből kimászni (ha sikerül, sajnos ez nem valószínű) csak EGYÜTT van esélyünk. Innentől kezdve a kollektív felelősség elvének elvetése számomra egyenlő a biztos öngyilkossággal.

  107. A világ pénzügyi harakiri állapotban billeg, és közben nincs tudomása erről?

    Titanic szindróma,a talán? „Amíg szól a zene, addig táncolunk” alapon?

    – Hadd kérdezzek a tisztelt fórumtársaktól egy „mini” kutatási adatok arra nézve, hogy ki mennyire saccolja Magyarország **összes és nem nevesített értékét**, vagyontárgyait, föld alatt javait, szóval mindent (utak, hidak stb,stb) napi áron felértékelve caklipakli és forintban kifejezve?

    Köszönöm a válaszokat előre is mindenkinek!

  108. 115: Ezzel az a baj, hogy ezt szerintem lehetetlen így meghatározni. Először is a napi áron felértékelt érték rohadtul tág határok között mozog – nézd csak meg, hogy az árutőzsdén milyen gyorsan változnak az árfolyamok. Aztán ott van még az a probléma is, hogy egy adott vagyontárgy piaci értéke sokszor nem egyértelmű. Mennyit ér egy híd? Annyit, amennyibe a felépítése került? Vagy annyit, amennyi gazdasági hasznot jelent a használata? Vagy annyit, amennyit a kereslet ad érte? Igen ám, de a kereslet szintén rengeteg mindentől függ.

    Maximum nagyságrendi becslést lehetne tenni, és azt is nagyon nehéz. Mondjuk induljunk ki abból, hogy Magyarország jelenlegi GDP-je olyan 27.500 milliárd forint, és „saccoljunk” úgy, hogy ekkora gazdasági teljesítményt csak egy ennél legalább 4-szer, 5-ször nagyobb termelővagyonból lehet kihozni. Az akkor mondjuk 130.000 milliárd. Aztán próbáljuk megsaccolni a jelenleg termelésben részt nem vevő „dolgok” értékét, ami attól még esetleg értékes LEHET. Mondjuk, hogy az is hasonló összeg. Akkor mondjuk 260.000 milliárdnál tartunk. És akkor ébredjünk fel arra, hogy a bilibe lóg a kezünk, mivel időközben rá kell jönnünk, hogy a dolgokat lehetetlen így értékesíteni.

  109. 111: A csatolt fénykép Józsi szomszédomat ábrázolja. Minden megjelenítésért kapok tőle egy liter kecske tejet. 🙂

  110. 115 re Szerintem ez egy megválaszolhatatatlamn és egyébként meg káros kérdés . Miért ?
    Mert vannak dolgok az életben amik erkölcsi (ha ma még ez jelent valamit ) nem pénzesíthetők . Éppen ez a szemlélet (a mindent pénzesítő )ami ide vezetett .
    Mennyit ér az összes magyar termőföld ? X, nem érdekel !
    Az nekem a hazám és nem eladó !
    Annyira értelmetlen (söt rosszabb !!!) kérdés mint ,hogy mennyit ér anyukám élete ?

  111. 118: Vissza a múltba szombatonként van (most jó szexis lesz). Vasárnap viszont Angol humor van. Holnap én fogok „felrobbanni” közgazdaság ügyben. 😀 (de ezt ne mond el senkinek)

  112. 116 jancsika

    Kösz de nem értékesítésről van szó, hanem egy nagy egész leltárnak a kimutatásáról forintban.

  113. 114: az uzsoracivilizáció erőinek évszázadokon át kellett forradalmakkal, ideológiákkal, vallási reformokkal rombolnia azokat a szokásokat és intézményeket, amik az emberi közösségekben történelmileg kialakultak a pilótajáték elkerülésére. Tehát nem az emberiség akarta kollektíven ezt az öngyilkosságot. Mennyit ugattak pl. a céhekre, amik szabályozták a pályán levők számát, megszabták az áru magas minőségét és árát, hogy mindenki jól járjon. Szétverték, lesötétközépkorozták. Szétverték a paraszti gazdálkodást, az önellátás minden formáját, minden értéket és intézményt, még ma is tart az értékek rombolása. Ez jelzi, hogy volt alternatíva és a jövőre nézve is van.
    Van egy vacak vicc, hogy mit tartottak az indiánok nyers lóbőrben. A jövő kérdése, hogy a fenntartható társadalmak mit fognak uzsoráshajlamú egyének lenyúzott bőrében tartani.

  114. 119. Hun_ce

    Még nem is mondtam el, hogy miért lenne érdekes megsaccolni, hogy mi az összes értékeink forintális mutatószáma. Kár hogy amit pusztán feltételeztél, ezt máris kész pénznek vetted ezek szerint.

  115. 123 Ennek már a gondolotátol is írtozom ,hogy ezt valaki pénz értékben akarja kifejezni .

  116. 113. Jancsika

    „a kábítószer-kereskedelem se megy kábítószer-fogyasztók nélkül. Csak a dealer a hibás? ”

    Jó párhuzam.

    A dealer a gyenkéket pécézi ki, akik könnyen befolyásolhatók.
    Sokszor gyerekeknek ad ingyen, akár hónapokig ( buy now, pay later)…

    Az emberek nagyrésze nem szakember.
    Nem véletlen, a piackutatás és a reklámszakma igénybe veszi azokat a pszichológiai módszereket is amelyekről a mezei polgár még nem is hallott, meg a törvény határát súrolják…

    Az atlag ember egy nap kb 600 négyzetméter felületet lát ami vásárlásra sarkallja, és legalább 45 perc reklám nyaggatja ugyanezért, hallatlanul kifinomult módszerekkel.
    A józan észre, mértékletességre milliomodnyi felületet és időt sem pazarolnak.

    Ezért nem írom alá hogy egyenlő mértékben bűnös abban hogy a világ ide jutott.

  117. Mondtam már hogy Attilát és Armát imádom? 😀

  118. Hun_ce

    Ennyire az előítéleted rabja volnál? Igazán sajnálom.

  119. 125: Áruld el nekem, hogy a fenébe lehetésges, hogy a reklámokat meg se látom. Hogy semmi feleslegeset nem veszek. Hogy életemben nem vettem fel kölcsönt (adni, sajnos adtam). Én se vagyok szakember, de GONDOLKODOM. Ezért van az agyunk. Persze gondolkodni nem kötelező, de akit ezért átvernek, az ne panaszkodjon.

    126: Na látod, így működik ez. Azt kell mondani, amit hallani akarsz és máris imádatba esel. Hogy amit hallani akarsz az igaz-e vagy sem, azzal ne is törödj. Ezzel a képességgel potenciális áldozat vagy. 🙁

  120. 129: Tibor bá, nyugaton többfelé betiltották a magánkutakat. A nagy vízműcégek lobbija nyomán. Ez ellen mit tehetsz az eszeddel?
    Továbbá hiába vagy te okos és nem veszel fel hitelt, ha településed, megyéd és országod eladósodik, mert nincs a pakliban, hogy ezt elkerülhetné. (a települési szinten még vannak azért normális kivételek, de feljebb nem, nincs fejlett ország államadósság nélkül) Tehát téged, mint polgárt akkor is sújt hazád eladósodása, ha személyesen nem vagy hülye és a háttérhatalom nem hagy országokat békén, akik szeretnének az eladósodásból kimaradni. Hoztam a japán és kínai példát, elzárkóztak, nem hagyták őket.

  121. 129!
    Tudtam hogy ezt fogod írni Tibor bá,ezért is mertem megkockáztatni azt amit írtam.. 🙂 Működik a pszichológia.. 🙂
    (egyébként én csak a saját fejem után megyek,aztán a hibáimat én is tapasztalatnak nevezem,és így is úgyis áldozat vagyok,és inkább legyek Armáé.. 😀 )

  122. Tibor bá:

    4:
    „2: A japán állami (sovereign) adósság valóban hatalmas, de a japán kötvények nem a “befektetőknél” vannak, hanem a japán népnél 1%-os kamatra. Hatalmas különbség!”

    Akkor esetleg nézd meg az olasz kötvények tulajdonosait is, azok is főleg olasz kezekben vannak.

    „Ebből egyetlen egy konklúziót lehet levonni, elértük a billenéspontot. Ez lehet az eurózóna végjátéka. Innentől kezdve csak idő kérdése, hogy mikor esik szét az eurózóna.”
    Esetleg nézd meg a dollárról szóló korábbi cikkedet, amiben annak az összeomlását jósoltad rövidtávon.

    A pesszimizmus OK, de a jóslásokkal csínján kell bánni (saját tapasztalat is), mert nem mindig jönnek be!

    Mert mi lenne akkor a végkifejlet, ha az újonnan felálló ESF szép lassan felvásárolja a különböző problémás tagországok államkötvényeit, azaz a külső, az adósságot belsővé alakítja és a kamatokat tartósan alacsonyan tartja, úgy mint Japán?
    Esetleg az ECB is besegít egy kis pénznyomtatással (USA példára) felpuhítva korábbi elveit.

    Ráadásul alacsony áron veszi a kötvényeket, így esetleges pozitív végkifejlet esetén keres is rajta hosszabb távon.

    Előállítottuk a „Hatalmas különbség!”-et.

  123. 133: Géza linkjének ez a szalagcíme:
    „A görögöket mentették, de valójában a közös európai fizetőeszközt védelmezték az eurózóna állam- és kormányfői csütörtökön Brüsszelben”
    Ez a valóság:
    Az Eu állampolgárok zsebére, a bankárok befektetésének visszafizetését, illetve a folyamatos kamat-fejést mentették.
    Ne higgyetek a mainstream médiának!

  124. 134 Így igaz! Csak a kép miatt linkeltem…

  125. 132: Valóban, az előrejelzésekben nagyokat tévedek (ez a jósok sorsa 🙂 ) De nem lehet beszámítani olyasmiket, amire még nem volt példa az emberiség történetében. Például itt van ez az oszlói közel 100 ember halálát okozó merénylet. Amit kifejezetten azért követtek el, hogy az európai népek folyamatosan növekvő ellenállását letörjék az adósság visszafizetéssel szemben. Hogy a francban bukhat úgy a dollár, hogy mindenkit megölnek, aki ellenáll (most éppen Gaddafit) vagy alaposan megfenyegetnek, hogy észhez térjen mint az IMF vezért? Az előrejelzés mechanizmusa a közelmúlt és a jelen közti trend meghosszabbítása. De, ha új tényezők jönnek közbe (pl. a fehér al-Kaida kitalálása) akkor az előrejelzés csak hibás lehet.

  126. 136!
    Tibor bá,én azt hittem TE nem hiszel az összeesküvés elméletekben… 🙂 Azért néha elcsepegtetsz egy kis információt,de én rögtön kiszúrom.
    Én azt hittem ez a fickó biorobot,és valamilyen nagyobb megszorításokat biztonsági dolgokat akarnak Európában..Azt mindjárt gondoltam hogy nem magától csinálta a felhajtást..

  127. 137: mellikém! A CIA nem összeesküvés. Állampolitikai döntés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük