(555) Angol humor

Tibor bá’ online

(sz: 1933.02.11.)

I.) Az idős George Orangevilleben készült lefeküdni, amikor a felesége rászólt: apukám égve hagytuk a villanyt a szaletliban, légy szíves kapcsold ki mert bevilágít a lámpa az ablakon, és nem tudok elaludni. George, a férj kilépett a hátsó ajtón, de észrevette, hogy két férfi a kertben összegyűjti az értékes dolgokat, nyilván el akarják lopni. Visszalépet a házba és azonnal hívta a rendőrséget. Halló, itt a rendőrkapitányság. Jósestét, azonnal jöjjenek ki hozzám, mert két betörő éppen szedi össze nálam a holmikat. Erre a kapitányság: nyugodjon meg uram, zárják magukra az ajtót, nincs emberem, majd ha lesz szabad járőr elküldöm a címre. George letette a kagylót, várt 20 másodpercet és újra hívta a rendőrséget: Most már nem kérem, hogy kijöjjenek, megoldottam a dolgot. Sörétes puskámmal a betörőket lepuffantottam, a két hulla ott fekszik a szaletli mellett, majd reggel intézkedem. Három percen belül hat rohamkocsi, egy tűzoltó és két mentőkocsi érkezett, egy helikopter pedig a ház felett keringett, és persze a két betörőt könnyedén elfogták. Az egység rangidőse odament Georgehoz és így szólt: Úgy emlékszem, mintha azt mondta volna, hogy lelőtte őket? Ühüm, de én meg úgy emlékszem, mintha azt mondta volna, hogy nincs szabad embere. (megtörtént eset)

II.) Egy 10 év körüli kislány egy hozzá képest nagyméretű ásóval gödröt ás a kertben. A lyuk már hokedli méretű, de a kislány csak ás tovább. A szomszéd férfi a kerítésre támaszkodva érdeklődik: minek ásod azt a gödröt? A kislány: meghalt az aranyhalam, azt akarom eltemetni. A szomszéd: Egy aranyhalnak nem kell ekkora gödör. Kislány: de az én aranyhalam a te rohadt macskádban van.

III.) A szerkesztőség azt kívánja, hogy sose légy ilyen öreg.

cs

IV.) Négy katolikus  férfi és egy katolikus nő a napfényes római Szent Péter téren együtt kávéznak és beszélgetnek. Az első férfi megszólal: Az én fiam pap, és amikor belép egy terembe, mindenki Atyámnak szólítja. Erre a második katolikus férfi így reagál: Az én fiam egy érsek, amikor bemegy egy szobába, az emberek méltóságodnak szólítják. Erre a harmadik katolikus férfi a következővel áll elő: Az én fiam bíboros, és kegyelmességednek szólítják. Amire a negyedik férfi nem kis szerénytelenséggel azt állítja, hogy az ő fia a pápa, és mindenki őszentségének szólítja. Mindeközben a katolikus nő csak a kávéját iszogatta. A négy férfi felé nézve csak ennyit mondott: na és te? Nekem – kezdte a katolikus nő a mondatát – csak egy lányom van, vékony, magas, 110 cm a mellbősége, 64 cm a dereka, és 92 cm a csípője, de amikor besétál egy szobába az emberek felkiáltanak, iiissstenem!

csaj

V.) Férj és feleség együtt néznek egy ismeretterjesztő műsort a televízióban, ahol egy pszichológus az ellentétes érzelmekről beszél. Az adás végén azt mondja a férj: Szerintem ez egy nagy marhaság, én ezt az ellentétes érzelmet el se tudom képzelni. Lefogadom minden pénzben, hogy nem tudsz te nekem olyan mondani, ami az érzelmeimet ellentétessé tenné. Erre megszólal a feleség: Hát, az igazság az, hogy a te faszod a legnagyobb az összes barátod közül.

VI.) Ünnepelnek a NASA-nál, mert sikeresen befejezték az utolsó projektumot. Ekkor csöng a telefon és a főnököt kérik. A másik oldalon Barack Obama, aki két percig beszél, majd leteszi a kagylót, ami után a főnök a többiekhez fordul. Obama elnök gratulált, hogy 12 év megfeszített munka után sikerült 100 százalékos biztonsággal megállapítanunk, hogy van intelligens élőlény a Mars bolygón, de sajnos kaptunk egy új feladatot. Arra kér minket, hogy ezek után próbáljunk intelligens lényt találni az Amerikai Kongresszusban is.   

VII.) Két barátnő beszélget
– Képzeld, rájöttem, hogy megcsal a férjem.
– a rohadt anyját!
– és képzeld otthonról hordja el az óvszert.
– a rohadt anyját!
– de én az összesen kiszúrtam.
– a rohadt anyádat!
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

7 gondolat erről: „(555) Angol humor

  1. Ez a poszt először 11 évvel ezelőtt volt feltéve, ami a sorszámból is látszik. Akkor 17-en szóltak hozzá. Most senki. A viccek nem változtak, a társadalom igen. Senkit nem érdekel semmi más, csak a túlélés.

  2. 1 Tibor bá’
    A viccek jók, de nem sok kommentelni való van bennük, vagy érti az ember, vagy nem… 🙂
    Nekem az V. tetszett a legjobban, mindjárt elő is adtam társaságban nagy sikerrel. 🙂

  3. Egyik nap minmeghalunk,aztán poénkodjunk?
    Beteg vagy ,gazda.

  4. Az első sztori megesett egy kollégámmal is, pepitában. Jött a betörő, hívta a rendőröket, nem akartak jönni. Ő még abban a hívásban közölte, hogy ha nem jönnek, lerendezi ő a betörőt. Két percen belül kint voltak.

  5. 4 Ábel
    És mi lett a folytatás? Kapott ejnye-bejnyét?

  6. 5 – Csúnyán néztek rá, de a betörőt elkapták. Ő meg ugye nem csinált semmit, tehát nem lett baja…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük