(554) Az Apokalipszis első lovasa (az utolsó háború)

Tibor bá’ online

 

i

Araszolás a III. világháború felé (imperialista stratégia egy új világrend kialakításáért)

őA várható totális gazdasági összeomlás előestéjén egy új világháború lehetősége egyre valószínűbb. Történelmi visszatekintésben a birodalmak hanyatlása és a gazdasági krízishelyzetek mindig háborúkba torkoltak. Erre a legutóbbi példák az I. és a II. világháború. Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy jelenleg annak az Amerikai Birodalom hanyatlásának lehetünk a szemtanúi, amely a II. világháború romjaiból nőtte ki magát. A háborút követő birodalmi hegemóniáját megszilárdította a nemzetközi monetáris rendszer megteremtésével, ami felmérhetetlen előnyt jelentett számára. A politikai hatalom fenntartása érdekében pedig megteremtette minden idők legnagyobb katonai erejét, aminek segítségével a világgazdaságot önmaga hasznára tartotta ellenőrzés alatt. Ez azonban leáldozófélben van, ami az amerikai birodalmi érának az erőszakos cselekményekbe torkoló végének a lehetőségét egyre valószínűbbé teszi.

Hadd folytassam most egy kis történelmi visszapillantással! 1991-ben a Szovjet birodalom összeomlott, a Hideg háború befejeződött, aminek következtében a NATO korábbi szerepe megszűnt, elvégre kizárólag azért hozták létre, hogy a szovjetek terjeszkedésének gátat tudjanak szabni. Viszont a Hideg háborúnak volt egy rejtett szerepe is, éspedig az amerikai expanzió ürügye, vagyis a Szovjet Unióval történő szembehelyezkedés. Ki kellett tehát dolgozni egy új amerikai védelmi politikát (a „védelmi” szó ne zavarjon meg senkit, Amerika agresszív lépéseit takarja ez a kifejezés.), ami meg is született, és aminek lényege bebiztosítani azt, hogy „más” nagyhatalom (felteszem: Oroszország, Kína) ne léphessen be Nyugat Európába, Ázsiába, és a Szovjet Unió volt tagállamaiba; valamint azt, hogy Amerika felsőbbségét egyetlen ország vagy országok csoportja se veszélyeztethesse. Továbbá, egy olyan világot kell kialakítani, ahol az uralkodó katonai hatalom vezetőjének el kell riasztani a potenciális versenytársakat attól, hogy vezető szerepre törekedjenek a világ bármely pontján.

A 90-es évek Jugoszláv háborújának célja a NATO életben tartása volt, valamint Amerika befolyásának a kialakítása kelet Európában. Az eljárás tipikus volt. A Világbank és az IMF elindította Jugoszlávia destabilizálását (megint egy amerikai műszó, aminek értelme: CIA által indukált társadalmi felfordulás), ami 20 milliárd $ kölcsön képében jelent meg (ismerős?). A forgatókönyv egyszerű. A kölcsön nagy részét az uralkodó elit ellopja, a kölcsön hasznos (beruházások) elköltése nem jön létre, a tartozás gazdasági krízist alakit ki, ami veszélyezteti a politikai stabilitást. A kölcsön törlesztés újabb kölcsön felvétele nélkül nem volt lehetséges, tehát Slobodan Milosevic 1990-ben újabb kölcsönt vett fel. Ezt követve kénytelenek voltak a szociális költségeket lefaragni, ami már etnikai súrlódásokhoz, illetve a tagállamok kiválásához vezetett. Ezt a legerősebb tagköztársaság, Szerbia nem engedhette, tehát fegyveres harc tört ki. A harcok alatt a CIA komoly mértékben segítette Horvátországot, és zöld utat adott (most kapaszkodjatok) Iránnak, hogy a muszlim bosnyákokat fegyverszállítmányokkal lássák el. Mindez végül a szerbek teljes szétveréséhez vezetett. A nagy kérdés: Miért? A válasz: Az Orosz birodalmi törekvésekhez tartozó Európába beékelt, előretolt Szerb ugródeszka szétrombolása, majd a megleckéztetés után a pacifikált szerbek integrálása az Európai Unióba.

A terror ellenes háború: Valójában Amerika nem árul zsákba macskát. A legmagasabb kormánykörök stratégiai elképzelései nyomtatásban, tanulmányok formájában megjelennek és bárki elolvashatja, hogy mégsem olvassák el, az kérem nem az ő „bűnük.” Teszik ezt mindazért, mert magabiztosságuk határtalan. 2000-ben publikáltak egy…. Hogy is nevezzem?…. egy kiadványt: Rebuilding America’s Defenses: Strategy, Forces, and Resources for a New Century címen (Az amerikai védelem újraépítése: stratégia, haderők és erőforrások az új évszázadra). Ebben egyértelműen lefektették, hogy „Az Amerikai Egyesült Államoknak megfelelő katonai erővel kell rendelkezni ahhoz, hogy egy időben több helyen beindítson és megnyerjen széles kiterjedésű háborúkat.” Ez rendben van, de milyen célból? A háborúkat elsősorban az igen szabadon definiált amerikai érdekek megvédéséért indítják, de szerepet kap a l’art pour l’art is. Háború a háború kedvéért. Ehhez viszont meg kellett dolgozni az amerikai népet. Ezt a célt szolgálta a New-York-i World Trade Center toronyépületeinek a felrobbantása, ami a titkos ügynöki munka csúcsteljesítménye volt. Ezt követve az amerikai kormány szabad kezet kapott az amerikai nép védelmére: háború a terror ellen.

Valójában háború az oligarchák érdekében. A dollár – mint fiat valuta – tartalék valuta szerepéből származó előnyt kevesen értékelik kellő arányaiban. Az a néhány ezer milliárd (billió) dollár értékű államkötvény, amire gondosan vigyáznak a kínai, japán indiai, stb. jegybankok trezorjaiban, csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az igazi hatalmas összeget a nyomtatott dollár bankók képviselik, amelyek ott lapulnak száz meg száz millió kisember párnája alatt a matracban. Ezekért a sok-sok billió dollárért Amerika valamikor valós értéket kapott, amikért cserébe csak egy zöldre nyomtatott papírdarabkát adott.  Képzeljétek el, micsoda jólét lenne Magyarországon, ha a Nemzeti Bank által nyomott forint bankjegyekért külföldön bármit meg lehetne venni, és azokkal a bankjegyekkel soha nem jönnének ide, vásárolni értük bármit, csak gyűjtenék és gyűjtenék, amíg el nem veszíti az értékét. Nem csoda, hogy Szaddam Husszein az életével fizetett, amikor az olajáért nem akart elfogadni dollárt, és az se véletlen, hogy Gaddafit azt követve támadták meg, hogy össze akarta hozni az „olajat aranyfedezetes dinárért” mozgalmat.

A lényeg mégis az, hogy Amerika egy percig se habozik háborúba menni, akár egyszerre három helyen is az ember által lakott bolygón, ha érdekét veszélyeztetve látja. A hosszú távú érdekét pedig egészen biztos Kína veszélyezteti. Az a Kína, amelyik egy-két éven belül gazdaságilag túlszárnyalja Amerikát. Persze, ha Kínának nem lenne atomfegyvere, akkor Amerika már rég megtámadta volna, de így egy támadás nem csak a III. világháborút jelenti, de egyben egy nukleáris háborút is, ami minden bizonnyal gyors lesz, és amelynek a megnyerése vagy elvesztése semmiképpen nem borítékolható. Akkor pedig csínján kell vele bánni. Ez, és csakis ez az oka annak, hogy még nem tört ki a III. világháború. Ne legyen illúziója senkinek, amint Amerika kiszámítja az optimális pillanatot a meglepetésszerű első csapást ki fogja mérni Kínára. És mi lehet ez az optimális pillanat? Amikor biztos lehet a cyber fölényében. És az oroszok? Csendben fogják szemlélni az eseményeket, feltéve, hogy őket kihagyják az „eseményekből”.     

m

94 gondolat erről: „(554) Az Apokalipszis első lovasa (az utolsó háború)

  1. Jó írás.

    Annyiban kiegészíteném, hogy az usa az lényegében egyenlő izraellel. A zsidó lobbi irányítja amerikát /is/.
    Remélem atomháború azért nem lesz, nem lenne jó, ha néhány hataloméhes világuralomra vágyó zsidó miatt a bolygó megszűnne létezni. Kínát nem féltem, le fogja váltani a pax amerikana rendszert rövidesen, talán kevésbé lesz majd pusztító a pax china korszaka az elődjénél.

  2. Újabb háború csak akkor lehetséges, ha a demokraták helyett a republikánusok adják majd az elnököt az USA-ban.

  3. usa-bankjegyekről még:
    a nyomtatott usa-dollároknál nincs olyan, mint pl a forintunknál, hogy x évenként kivonják és új bankjegysorozat kerül forgalomba, ott az összes bankjegy/ pontosan nem tudom, hogy mikortól/ érvényes,a régi is forgalomban marad, ráadásul lényegesen kevesebb biztonsági elemet tartalmaz és sokkal „spártaibb”, mint pl egy gbp vagy eur bankjegy.
    A forgalomban lévő usa-dollárokból irdatlan mennyiségű hamis is lehet.

  4. Hogy a fenébe háborúzhatnának ezek egymással? Gyakorlatilag egymásnak gyártják a fegyvereket!
    Olyan üzleti összefonódásaik vannak, hogy ihaj. A háborúhoz hagyományos értelemben frontvonal is tartozik. Ezeké hol húzódna? Mi a helyzet az üzemekkel, ingatlanokkal, melyek „ellenséges” tulajdonban vannak saját területek? Szerintem ezek száma, értéke oly hatalmas, hogy a gazdasági hatalom simán visszatartja a politikait a háborútól. A kína-usa nyílt konfliktust meg kell előznie egy komolyabb gazdasági szeparációnak, amit viszont jelenleg egyik hatalom sem élne túl.

  5. 3.Ugy fog viselkedni mint egy skorpio.

    Egy skorpiót beletesznek egy tányérba.A tányér környékét leöntik egy éghető anyaggal és meggyújtják.A skorpió keresi a menekülési útvonalat de a tányért körül ölelte a tűz nincs menekvés és a skorpió a méregfullánkját belemélyeszti önmagába.Elpusztitja saját magát…
    Nincs rosszabb mint egy sarokba szorítot skorpió.
    Az Usa most a skorpió és a gazdasági bajok körülölelték égetik mint a tűz csak ez a skorpió magával visz még sokakat Allah paradicsomába: )

  6. Kína inkább üzletelni akar, mint háborúzni, a világuralmát inkább „békés” eszközökkel éri el (nyersnyagforrások felvásárlása, államadósság finanszírozása). Sajnos az emberi jogok kártyája mindig kijátszható velük szemben – vagyis az USA erre hivatkozva bármikor nekiugorhat Kínának – ha megvan hozzá a szándék. Az meg valóban érlelődik, ahogy az USA gazdaságilag és morálisan leépül. Mivel Nato tagok vagyunk, igy mi sem maradhatunk ki a buliból – sajnos 🙁

  7. 4: Nem Kína fogja kezdeni, mert az USA hanyatlik. De Kínában (szerencsére) nem úgy gondolkodnak, mint te. Ezért fegyverkeznek, anyahajót építenek, mert tudják, hogy a leszámolás elkerülhetetlen. Hogy kereskednek egymással? Persze, az utolsó pillnatig „béke” van.

  8. 4:
    Ne hidd, hogy ez problema, annak idelyen a masodik vh. mind a ket oldalnak adtak el fegyvereket a magnasok, akarcsak ma. A frontvonal meg lehet nyugodtan, legalabb lesz mit ujjaepteni.

  9. 1. Jugoszlávia mindig is egy instabil képződmény volt, csakúgy mint Csehszlovákia vagy a Szovjetunió.

    2. Az a baj ezekkel a konteókkal, hogy egyrészt túlegyszerűsítik a dolgokat (USA-Kína szembenállás) másrészt olyan tudatos eltervezettséget feltételeznek a legmagasabb körökről ami az eseményeket követve valószínűleg nincs bennük.

    Ez a mai nem a legszínvonalasabb poszt volt.

  10. De nem csak kereskednek! Gyakorlatilag összenőttek. Az USA szerintem már egyébbként is túl tehetetlen. Az iraki, afganisztáni „részeredmények” után ugyan mivel tudná feltüzelni a katonáit, és a hátországát egy háborúra? Csak olyan háború elképzelhető, ami nem hagyományos.
    Első változat: atomháború – ennyire senki sem hülye. Nem venném számításba.
    Második változat: cyber háború – technológiák, információk felügyeletéért. Szélsőséges esetben semmilyen, közvetlenül tetten érhető hatás nélkül. Szerintem ez a fajta háború már zajlik. Sőt. Gondoljunk bele: amerikai tulajdonban lévő cég minden birtokában került adatot meg kell osszon a CIA-vel. A kormányzati, államigazgatási informatikai rendszereket nem szokás „gagyi” hardverre telepíteni. Márkás szerverek(IBM, HP) stb merevlemezei tapasztalataim szerint legalább 4-5-ször gyakrabban „romlanak” el(valójában csak a vezérlőszoftverek letiltják). Ilyenkor jön egy szaki, hoz új diszket, a régit meg ELVISZI. Kérdem hová? Beküldik egy központba, ahol bevizsgálják. Uff.
    Bizonyos szempontból hosszú ideje hadiállapot van a világban, és amerika igen csak nyerésre áll. Az, hogy mennyi az államadósság, pusztán informatikai adat. Az számít mennyi információ birtokában vagy, mennyi hardver erőforrásod van. Hiába gyártja mondjuk tajvan a legtöbb számítógépet, ők be sem kapcsolják. De a CIA bárhol a világban le tud kapcsolni egy-egy személyt, aki valamijen neki nem tetsző dolgot művel. Be sem kell piszkítania senkinek a kezét, elég egy komromittáló videó. A háború a korábbi értelemben nem létezik. Az ellenfelet többé nem megsemmisítik, hanem irányítják, felhasználják. Nem számít a többi ország politikai berendezkedése, ideológiája, lényeg, hogy az amerikai cégek egyre több profitot tudjanak termelni bárhol. Ehhez az atomizált társadalmakat nem kell fizikailag letámadni, ezeket egyénenként lehet irányítani. A kulcs az informatika. Hibát követnek el, ha kínát hagyományos fegyverekkel akarják megtámadni, és hibáztak volna, ha már rég nem azon dolgoznának, hogy kínai társadalmat atomizálják. Én nem azt tartom fontosnak, hogy kína új anyahajót épít. Az érdekes, hogy be akarnak szállni a facebook-ba, google-be, milyen hatékonysággal tudják az internetet felügyelni. S ez a felügyelet mire irányul. Kínai oldalakról nagyon jó kis crackelések-hez lehet hozzájutni. Ezek „véletlenül” mindíg amerikai érdekeket sértenek.

  11. „Márkás szerverek(IBM, HP) stb merevlemezei tapasztalataim szerint legalább 4-5-ször gyakrabban “romlanak” el(valójában csak a vezérlőszoftverek letiltják). Ilyenkor jön egy szaki, hoz új diszket, a régit meg ELVISZI. Kérdem hová? Beküldik egy központba, ahol bevizsgálják. Uff.”

    Egyrészt lehet titkosítani a merevlemezeket, olyan eljárással, amit a jelenlegi számítási kapacitással 10.000év lenne feltörni, másrészt a szerver tulajdonosa rendelkezik a hibás egységgel, legtöbb helyen nagy cégeknél erre külön „policy” van, bezúzzák a hibás adattárolót.

    Mellesleg a Skype-ot megvette a Microsoft, és már be is jelentették, hogy egy gyári „trójai” fogja részét képezni az újabb verzióknak. Ez azt jelenti, hogy akinek erre jogosultsága van, az bármikor bárkinek a hívását lehallgathatja. A te géped a lehallgatónak küldi az adatot, amit továbbküld a címzettnek, visszafelé ugyanígy.

    Eddig azért is volt népszerű a Skype, mert egyedi titkosítása volt, nem volt ismert, lehetett beszélgetni az interneten, lehallgathatatlanul.
    (bár ezek után is lehet majd, de bonyolultabb lesz kicsit, vagy más program kell, nem a népszerű Skype)

  12. 12 -re!
    Természetesen ki lehet védeni mindent, kérdés, hogy engedik-e?
    Az a 10000 év, meg lehet, hogy csak neked 10000.
    Persze egy kicsit paranoid dolog így gondolkodni, de nyilván világos, hogy a háború zajlik. A Skype -os felvásárlásról még nem hallottam, engem az Oracle-Sun buli sokkol még mindíg.
    Ezek a fúziók nagyon jól illenek a képbe.

  13. Tiborbá, te vagy a legnagyobb konspirátor! Előbb létrehozol egy egész web-lapot több száz poszttal,tagadva az összeesküvéselméleteket, majd mikor már mindenki beszopta az egyszerre nyíló esernyők sztoriját akkor bedobod a tutit! 😀

  14. A III. világháborúval közembernek számolni értelmetlen, mert ha valóban bekövetkezik, Magyarországon pl. 2 hely van (tudtommal) ami korlátozott számban hosszabb távon tud túlélést biztosítani az embereknek (Gellért hegy belsejében a Szikla és a Hosszúhetényi Orosz Atombunker) Mindkettő elhanyagolt, rossz állapotban van, készletei nincsenek feltöltve, használatra jelenleg alkalmatlan. Közembereknek megvásárlása nem realitás. Abban ha 50 évre elraktároznánk készleteket, akkor túl lehetne élni 50 évet, de többet nem. Egy nukleáris háború hatásai évszázadokig tartanak, annyi időre élelmiszert, vizet, üzemanyagot eltárolni képtelenség. Ami ellen nem tehetek, és felkészülni sincs lehetőségem rá, azt nem veszem számításba, mert annyi ilyen van már a világon, mely ha elszabadul teljes biztonsággal kiírtja az emberiséget és az összes ízeltlábúnál bonyolultabb létformát. Ha ezekre készülnék, állandó rettegésben és a biztos halál gondolatával kellene élnem. Értelme nincs.
    Szerintem.

  15. 14: Nézd a hat nullás ajánlatnak én se tudtam ellenállni, mert én is csak emberből vagyok 😀

    15: Így igaz. Úgy kell élni, mintha nem történne semmi, bár tudom, hogy valami történni fog.

  16. Arma Gedeonnak ajánlva

    Összesküvés elmélet :

    Domonic Strauss Kahn ellen a vádat ifjabb Cyrus Vance képviseli . Annak a Cyrus Vance-nek a fia aki visszahozta a Szent Koronát Magyarországra .
    Mit jelent ez ? DSK mint IMF vezér azért adta Magyarországnak a 20 millárd dollárt ,hogy ő lehessen Magyarország zsidó királya . Ámde Cyrus Vance – apja nyomdokain haladva (aki nekünk szánta a koronát ) megakadályozta ebben . Ámde a vakolóknak 🙂 neki is engednie kellett és szabadon engedte DSK -t .
    Most újra félhetünk ,hogy DSK rárepül a Szent Koronára .

    🙂 🙂 🙂

    Ugyi milyen jól lehet valós elemeket úgy keverni ,hogy totál hülyeség legyen belőle .
    Mert az embereknek mindig kényelmesebb ilyeneket beszopni mint gondolkodni .

  17. 11: 🙂

    Cserébe feldobok egy jóhírt, bár kicsit off, de mutatja, hogy vannak jólelkű összeesküvők is:

    DESERTEC

    Tudom, hogy bedobtam már néhány „mentőötletet” de ez tűnik a legkomolyabbnak. Kár hogy nincs rá pénz…

  18. 19 Reméltem ,hogy nem sértödsz meg 🙂
    Lekurvázni azért lekurváztál – mindegy 🙂

  19. Hunce csak Tiborbá flavorja lehet, az igazi akasztás a 6 nullára provokálás egy weblappal! 😀 Kannék meg egész nagyban jáccanak, most produkálja magát, hogy a felesége pöcre kinyitja az ajtót, ő meg csak nem talál bele a zárba, potyög a kulcsal! Szóval a fél világot hülyére veszik…
    😀

  20. 19: Gedeon! Léket kapott a hajód. Ha jó fiú leszel, veszek neked egy mentőcsónakot. 🙂

  21. A helyzet az,hogy az USA biztosan nem kezdeményez Kínával háborút,direktben.
    Oroszország meg,nem fogja ezt páholyból nézni,mert utána már csak kis „o”-val fogják írni a nevét.
    A világ gazdasági,inkább uralkodói elitje nem egységes.Nem fognak hűbelebalázs módjára egymásnak ugrani.Addig a pontig még sok húzd,meg-ereszd meg,részleges konfrontáció folyik,s fog folyni.
    Magyarul,a maffiacsoportok sem a leszámolással kezdik,hanem erőfelméréssel,kisebb ellenséges érdekzónák fölötti ellenőrzés pénzzel,vagy összetűzések kiprovokolásával való megszerzésével.
    Nos az USA haditengerészeti egységei amelyek nem a bázisukon tartózkodnak,hanem úgymond „bevetésen” vannak,(egyébként a tengeren állandóan mozognak),az alábbi térségekben cirkálnak:

    Az Atlanti anyahajó flottából:
    -Enterprise – Adeni-öböl
    -G.H.W.Bush – Földközi-tenger,Suez térsége
    (A flotta másik 3 hajója a bázisán van.)

    A Csendes-óceáni anyahajó flottából:
    -Ronald Reagan – Arab-tenger(Ománi-öböl térsége)
    -George Washington – Japán partoknál
    (A többi 4 otthon pihen.)

    Csapatszállító hajók:
    -Boxer – Arab-tenger
    -Bataan – Gibraltár
    (A többi 7 otthon pihen.)

    Látszik a hajók mozgásából,nem számából,hogy melyik a neuralgikus térség.

    Kína olajának 40 %-át Iránból szerzi be.Mi van,ha onnan valamilyen oknál fogva nem jön?

    Ugye,nem kell full-contactba kerülni,a „KO” eléréséhez.

  22. Az, hogy az utóbbi 100 évben az USA lett a világ vezető nagyhatalma, az nem a gonosz amerikaiak érdeme, hanem a balfasz európaiaké! A piacgazdaságra épülő világ meg már csak ilyen, úgy épül fel mint egy piramis, legfelül a szuperhatalommal, ez mindig így lesz, hacsak nem jön egy új társadalmi felépítmény, tehát ami most van az szükségszerű, nincs ebben semmi ördögi. Ha legfelül helycsere lesz az nem hinném, hogy a 3. világháborút jelentené. Majd az amik visszavesznek az arcból, mint ahogy anno az angolok. Megtanulnak majd ezer köbcentis autókkal járni ők is.
    Viszont ezen a mondaton elképedtem: „Ezt a célt szolgálta a New-York-i World Trade Center toronyépületeinek a felrobbantása, ami a titkos ügynöki munka csúcsteljesítménye volt.” – Tibor bá, ezt komolyan tetszik gondolni?

  23. 1 kicsit szkeptikus vagyok. Ez a vita is csak fantáziálgatás.
    Idealizált és egyáltalán nem kellően ismert szereplőkkel; a sok-sok ismeretlen tényező figyelmen kívül hagyásával.
    Sajnos elég nehéz egy olyan átlagembernek, aki semmihez sem ért igazán; első kézből származó adatok elemzéshez pedig a legkevésbé sem (aki tud, cáfoljon meg) eligazodni a történelmet, gazdaságot, politikát vagy akár az emberi tudatot irányító mechanizmusok, folyamatok, érdekek szövevényében. Még kevésbé, ha a kapott információ manipulatív – és azt azért sokan sejtjük, hogy a legtöbbje az; lásd sajtó, média- és filmipar. Egy átlagembernek egyáltalán nincs rálátása a jövőre, mert a múlt összefüggéseit és erővonalait sem ismeri. A tudás hatalom, és ez esetben a hatalom erejét a tényeket nem ismerő, azokat felfogni és feldolgozni képtelen tömeg adja. Ha úgy tetszik, mi magunk vagyunk a test, az izom. Az agy nem. Ebben a játékban az sem érdekes, ha néha nagyon kilóg a lóláb, mert úgy tűnik, hogy ez már nem is igazán számít (..mint pl. a többször említett 9/11 esetében, ahol műszaki értelemben tarthatatlan és nevetséges is volt a hivatalos verzió; és sokan vagyunk mérnökök, akik az első felvételek láttán kizártnak tartottuk, hogy nem egy rendkívül precízen végrehajtott, irányított rombolásról van szó). Ilyen esetben persze semmi sem történik. Meglepő?

  24. Tusinger? Mi nem komoly? Hogy belső munka volt? Persze, meg Kenedit is Lee Harvi Osvald lőtte le egyszerre három golyóval amik a testében ide oda kanyarogtak nehogy elárulják a mesterlövész pozícióját!?

  25. 28. Nem, én nem állítom, hogy Kennedy-t Oswald egyedül ölte meg, az is lehet, hogy nem is ő volt a gyilkos. De miért kell egyből valamiféle ördögi összeesküvésre gondolni? Az is lehet, hogy Onassis ölette meg, nem sokkal előtte szexelt a nejével, szerelmes lett, lehet ilyen egyszerű az ok, nem tudom. Na de 911 mint CIA akció azért elég meredek

  26. Naív vagy, mérhetetlen sok pénzről van szó, egy szerelmi ügy bagatel ehhez képest, nem beszélve az özön videóról meg a nanotermitről, meg hegyesen olvadó acéltartógerendáról, másodlagos robbanásokról, dokumentációs épületek azonos időben megsemmisüléséről, nem nézel semmit a tévén kívül?? El ne hidd már, hogy a médiát rég nem vették meg stratégiai céllal!? Azt mondják nincs szabad sajtó mióta 1900 körül a roszcsi-ldok megvették a rajtaerszt 😯

  27. 30. Megköszönném ha linkelnél valami általad mértékadónak tartott videót

  28. Nekem már uncsi a téma, keresd meg magad ha érdekel, ha nem akkor meg hidd el a parasztvakítást. Kimerültem mára, szevasztok!

  29. Értem. Természetesen én is láttam összeesküvés filmeket, nem most hallottam erről először, mint ahogy régebben a holdra szállás cáfolatokat, ufo bizonyítékokat, ezt is ugyanabba a halmazba tettem.

  30. 26,31,33: Tusinger
    A Zeitgeist első részén belül a 2. rész ezzel foglalkozik.

    A Loose Change – Final Cut erről szól.
    „Dylan Avery, Korey Rowe és Jason Bermas filmesek produkciója, a Loose Change megkérdőjelezi a 2001. szeptemper 11-ei „terrortámadás” hivatalos történetét. A film kiterjed minden apró részletre és égbekiáltó hazugságokat leplez le.”

    9/11 Press for Truth (9/11 Az újságírók az igazságért)
    „A filmből egyértelműen kiderült, hogy az amerikai kormányzat tisztségviselői a támadások után folyamatosan hazudtak. Egyértelmű volt, hogy nem fontos számukra a dolog teljes kivizsgálása, de mikor a közvélemény nyomása miatt elkerülhetetlenné vált a kivizsgálás megindítása, akkor is mindent megtettek, hogy minél kevesebb dologra derüljön fény.”

    911 Mysteries (9/11 Rejtélyek)
    „Ez a dokumentumfilm szakértők nyilatkozatai és a szemtanuk elbeszélései segítségével cáfolja meg a szeptember 11-én történt események hivatalos magyarázatát.”

    Ezek a filmek között található/megnézhető: http://bit.ly/pklgV2

    Loose Change – 2nd edition [magyar felirattal]
    http://bit.ly/q7fQPb

    De a YouTube-on is van sok hiteles cáfolat 09/11 „hivatalos” verziójával kapcsolatban:
    http://bit.ly/p6iM59

    És még lehetne folytatni a sort… 🙂

  31. Verőfényes szép délutánt!

    Az egyre gyakoribbá és extrémebbé váló időjárás kikerűlhetetlenűl érvénytelenit mindenféle körmönfönt taktikai és gazdasági spekulációt meg jövőtervezést.
    Nincs mit tarkitani.

  32. 7: leszámolás elkerülhetetlen. Hogy kereskednek egymással? Persze, az utolsó pillnatig “béke” van.

    Ez tényleg nem jelent semmit. A SZU még a Barbarossa előtti napon is indított gabonaszállítmányokat a németeknek.

  33. Üdv Tiborbá és Mindenki!
    Szerintem nukleáris háborút csak a fanatikusok indítanak el. Az USA sem fanatikus és Kína sem. Ezek NAGYBAN, óvatos duhajok – persze azért lehet közöttük egy két őrül katonatiszt.
    Inkább valami dzsihadista atomterroristától félek.

  34. 16. Egyáltalán nem. De olyan eseményekre kell felkészülni, amik beláthatóak, felkészülés az egyszerű ember számára megoldható, és van esély a túlélésére. A III. világháború, vagy akár egy kisebb Lokális háború sem ilyen. Nem tartozik ebbe a kategóriába az akár gazdasági érdekből bevetett biofegyverek és atomreaktorok hibái sem. Ami beletartozik az az olajcsúcs, társadalmi és gazdasági összeomlás, a világrend és a béke megtörése és a várható éhezések következményei (Polgárháború, fosztogatások). Szerintem.

    Mindenesetre a poszt jó, habár általánosító, de jól mutat ismét egy jelentős erejű feszültséget a fejünk fölött…

  35. 24: Fenét vagy letiltva. Egyre több az összeeskűvés szkeptikus. 🙂

    26: Baromi komolyan. Különben az USA uralma nem 100 éves, csak 1944-től származik. Bretton Woods-tól, amire azért került sor, mert a háborúban Európa elvérzett, nem balfasz volt, elvérzett.

    27: Fősodrú médiát hosszú évek óta nem olvasok, nem nézek.

    31: Én már tettem fel posztot. keresd meg.

  36. 39. Tibor bá: Ha nem nézel fősodrú médiát, akkor honnan tudod, hogy Orbán mivel eteti az embereket?

  37. 39. Akkor már inkább 1941, Anglia az Atlanti charta-val mondott le gyarmatairól, megnyitva azokat az USA tőke előtt, bár az amerikai pénzügyi hegemónia már az első világháború óta egyértelmű, egy olyan első világháború után lett Európa az USA adósa aminek semmi értelme sem volt, nem voltak területi követelések, csak szövetségi rendszerek, és az egész arról szólt, hogy Európában kinek nagyobb a f…a. Szerintem az a kor lett volna a nagy lehetőség Európának, ha a nagyhatalmak tudtak volna közeledni és együttműködni, de nem tudtak, ezért volt a „balfasz”

  38. Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem a végére Tibor bá megmondja a tutit! Tudni fogjuk mennyi idő van még hátra, hogy jön el a vég… Hát ha innen nézem akkor a cikk még nincs befejezve! Napersze ne legyek telhetetlen, hiszen Tibor bá nem lát bele a jövőbe, mint ahogy senki sem!

    Usa: szerintem elkésett a kína elleni leszámolással, talán 1990-en környékén több esélye lett volna. De akkor meg a széteső szu és birodalma új piacokat jelentett, amit ki kellett használni. Most már adósságcsapdába került…

    Kína: Minek ugráljon, hiszen mindenki hagyja, hogy szabadon terjeszkedjen, sőt még sorban állnak nála, egy kis apróért, ezt bizony mi is megtettük! -ezaz pajti, megcsináltuk! lenyomtuk az angolokat, németeket!
    Ha majd valaki(k) nemet mondanak neki, lehet modort vált, de addig marad nyájas és mindent felvásárol!

    Orosz: Örüljön hogy luk van a fenekén és be nem fagy! De most komolyan, atomfegyverük van, de a sok területtel és nyersanyaggal önmagukban nem képesek semmit se kezdeni! Háborúzni gyenge, de ahhoz meg túl nagy, hogy belekössenek!

    Egyébként azt gyanítom, hogy aki egy kicsit is tud számolni és nézegeti a nyersanyak készletek alakulását, az jó esélyes számolhat arra, hogy ennek következtében sokminden megváltozik, a gazdaságban, a politikában, stb! A nagyok se hülyék, és valszeg kivárnak, és közben próbálnak pozicíóba maradni/kerülni! Usának most nem éri meg ugrálni, amíg a jelenlegi szinten el tud pötyögni a gazdasága, nem kell nagy cociális megszorításokat bevezetni addig nincs lépéskényszerbe! Kínának felfelé ível a pályája! Kérdés persze, hogy mennyire függ a nyugattól, usától mert egy esetleges gazdasági válság őt is nehéz helyzetbe hozhatja!
    Az oroszok meg nem tudnak semmit se tenni, örülnek ha nem esik még jobban szét az ország, és reménykednek némi fellendülésben!

  39. Csak azt nem értem,ha az Isten ,le akar számolni a sátánnal,és a sátán meg a istennel,akkor ezt mért nem egymás közt intézik.Nekünk embereknek mi közünk ehhez?Nem lehetne hogy kihagyjanak minket a bizniszükből?.. 😀 Ez maximálisan rájuk tartozik..

  40. 40: Mert a csapból is Orbán folyik. 🙂

    41: A dollár tartalék valuta státusza adja az amerikai hegemonia gerincét. (szerintem) 😉

    43: 2017 október 19. GMT 19:30 megfelel? 🙂

    44: Pedig világos. Mert írva vagyon. Reklamáció a pokolban a néhai evangelistánál, Jánosnál. 🙂

  41. Tusinger;

    Kennedyt a FED (aka Rotschield) nyíratta ki mert újra állami kézbe akatra venni a dollárt, amit 1913 óta magánbankoktól BÉREL.

    Olvasd el a „Project of the new american century” című neokonzervatív kiadványt.

    Röviden neokon Mein Kampfnak lehetne nevezni.
    Benne van hogy az USA régi fényének újraélesztéséhez egy Új Pearl Harbour kell. (De már késő volt.)

    Ez volt a WTC lerombolása.

    Egyébként az USA már a végét járja.
    Most az elit keresi a módját, hogy átmentse értékeit és életét a post-american érába.
    EZÉRT nem történik semmi az amerikai gazdaságban a pénznyomtatáson kívül.
    EZÉRT kaparják a hordó fenekét hogy találjanak valakit aki elvállalja az elnökséget.A DSK körüli hiszti is ennek tulajdonítható: Egymás hátában forgatja kést a pénzügyi elit.

    A valódi pénz és érték már a munka alapú termeléshez, Kínához csapódott. A nyugati pénzügyi krőzusok fedezet nélküli milliárdos csekkeket írogatnak egymásnak… amíg találnak egy-egy idiótát aki elfogadja… de már az is necces. Ezt hívjuk válságnak.

    A háborúhoz pénz kellene, de az évszázadokig működő rendszerbe homok került és csikorog… Már swnki sem kölcsönöz az USA-nak pénzt a háborúra… Már ijestgetni se tud.
    A grúz válság idején úgy dobta ki az orosz az US NAVY-t a Fekete tengerről mint macskát szarni.

    Afganisztánban már 1o éve szívatják a világ legdrágább hadseregét a lehető legprimitívebb technikával…

    Szoval az USA-nak már vége.

  42. 48. Valahol hallottam egy Irakban szolgált Magyar katonától, és nem esküdnék meg a valóság tartalmáról, de lehet benne valami: Az USA haditengerészetének színvonala a 2. világháború óta hatalmasat zuhant. Egy irakban tartott versenyen, ahol a NATO haderő országainak legjobbjai (Lövészektől a stratégiai elemzőkig) tartottak versenyt, és az Magyar és Francia katonák magasan verték az összes műsorszámban Sam Bácsi csodaharcosait. Az Amerikai fiatalok már nem látnak kariert a hadseregben, így felhigult a képzés, mert gyengébb állományból kell válogatniuk, és nem tehetik meg, hogy a haditengerészet csak a hadsereg legjobbjaiból álljon.

  43. 48: Hozzászólásodban jó adag igazság van, meg egy még nagyobb adag vágyakozás. Ez utóbbiból lesznek a szuperlatívuszok. Kennedyvel egyetértek.

    49: A szokásos magyar hőbörgés. Ma a világ legjobb katonáját az angolok adják. Remélem nem meglepetés?

  44. 49: Irak során az amik már börtönviselteket is bevettek, és ha nem PC-módon kell hadat viselni (márpedig a neokonok óta nem, lásd pl. a foglyok kínvallatását), akkor a piszkos munkához be is válnak.

  45. 51!
    Attilával megint csak egyetértek.. 😉
    (Majd ad nekem Tibor bá érte)

  46. 37. Néztem filmet. Tényleg meggyőzően van összerakva, akárcsak a holdra szállás cáfolatok. A problémám az, hogy ha ez ennyire egyértelmű, akkor hol vannak a kínai, iráni stb szakértők, világhírű mérnökök, fizikusok által készített elemzések, filmek? Miért csak ilyen sufni mozik vannak? Ha a filmbeli állítás igaz, akkor annak leleplezése polgárháborúba döntené az USA-t

  47. 20: bammeg, érteni kell a tréfát! ígérem, ha kurvázni akarok, akkor kurvázni fogok, szó szerint, hogy ne legyen félreértés. A rendszer azóta is lenyelve tartja egy hozzászólásomat az ügyben.

    talán most:

    A DSK-ügyben továbbra is utalnék a nem létező szobalány kérdésére. (ok, lelécelt és MO-on él Hunce álnéven…)
    A legújabb csavar az, hogy elkezdik ócska kábszres kurvának beállítani a korábbi „hithű muszlim”-imidzsű szobalányt, akiről tov
    bbra sincs se kép, se név, ayay van, de TÖBB IS, tehát nincs.
    DSK elveszjtette INF-vezéri posztját és elütötték a lehetőségtől, hogy Franciország elnöke legyen. Életszerű, ha ezek után nem perli be a csajt hamis vádért? Életszerű, hogy még most se láthatjuk névvel-arccal???
    Nem létezik a „szobalány”.

  48. 54: Ez és még két hasonkló kommented a spam szürőben volt, fogalmam sincs, hogy miért. De ellenörzöm. —– MEGVAN! A „muszlim” szó van leszpamozva.

  49. 55: nocsak, nocsak, kik nem szeretik a muszlimokat? A zsi…ványok?
    Tibor bá, miért állítottad be ezt a nemkívánatos szzót a szűrődbe??? 😀

  50. muszlim -Nekem megy 😀 – na jó, olcsó játék – de gyébkénrt jól elvagyok magammal.

  51. 56: Azért mert hónapokkal ezelőtt az egyik lehetetlen, propagandista fazonnak ez volt a nikneve.

    57: Azért megy, mert feloldottam.

  52. az Usa vs. Kína konfrontációban Pakisztán lehet az első lépcső. Bin Laden megölése után több olyan elemzést lehetett olvasni, hogy Bin Laden rejtegetése mint a terrorizmus támogatása jó ürügy lehet Usa-nak, hogy fokozza a jelenlétét Pakisztánban. Pakisztánon át érkezik az iráni olaj Kínába, és itt Usa el tudná vágni az energiától Kínát. Pár hete Kína kijelentette hogy Pakisztán a barátja és aki megtámadja olyan mintha Kínát támadnák meg. Nő ott is a feszültség.
    Persze a III. világháború kezdődhet az izrali iráni fronton is, elég sok a fanatikus mindkét oldalon. Irán oldalán hamar beszállna Kína is. Amit már Huntington is megírt a Civilizációk összecsapása c. művében Kínának a muzulmán országok adódnak természetes szövetségesként, márcsak India ellenében is Pakisztánra kell támaszkodnia, plusz az olajforrások.

  53. Szervusztok.
    Magyarország gyarmat volt, mos is az, és lesz a jövőben is. Kicsi és buta nép ez. Ha már választani kéne, inkább legyünk USA gyarmat, mint Kínai.
    Fót már most egy gyarmat, megszállták a darazsak, Ma 3 is megcsípett, igaz rángattam a bajszukat. Ergo: Nem rángatjuk az Usa és Kína bajszát és megússzuk. 🙂
    Hűvös éjszakát kívánok.

  54. Méghogy nem tehetünk semmit! Amíg van áram és net, addig még roppant termékeny módon el lehet vitatkozni arról, hogy egy harmadik világháború is nyilván a mi személyes, kisemberi felelősségünk (felelőtlenségünk) gyümölcse lesz, ha lesz. 🙂

    Ez az egyik véglet. A ló másik oldalán a vakolóknak már mindenbe belelóg az orruk (bocs, kanaluk). És persze van az „arany középút”, amelyen a gonosz oligarchák néha nem átallanak ugyan konspirálni és huncutkodni érdekeik védelmében/nagyobb profit reményében, csak sajnos – nem egyedi sajátosságként birtokolt – ostobaságuknál fogva nem látják, hogy ezzel a világ – jelenleg ismert formájában – hamarosan megszűnik. Ha jól sejtem, hellyel-közzel ez utóbbi lenne az értelmes emberek vitafórumának „mainstream” hangja.

    Bárhogyan is legyen, a relatív teljesség érdekében egy kérdés még mindig nyitva marad: a „véghez” vezető út precíz bejárása valóban tisztán öntudatlan folyamatok eredménye lenne? Másképp megfogalmazva: vajon kik állhatnak a vakolók mögött? 🙂
    Azok számára, akiknek egyébként bejön a „vakolós szemüveg”, ugyanakkor Julius Evola Okkult háború c. tanulmánya még nem ismert, ez utóbbi – egészséges kritikai érzékkel kísérve – talán nem lesz teljesen érdektelen olvasmány: http://kuruc.info/r/9/44700/

  55. 61: Valószínűleg előitéletes vagyok, de ha meglátom, hogy „kuruc info” libabőrös lesz a hátam. — na igen, én se értem, hogy hát ők is emberből vannak. Ami nekünk lakhatatlan, az nekik is az lesz. Ennyire hülyék lennének?

  56. 62-63: Tényleg nem akartam a kedélyeket túlságosan felborzolni: kerestem az adott írást máshol is, de vagy PDF formátumú volt, vagy egy másik, mellékhatásként szintén libabőrt okozható oldal tartalmaként volt elérhető. 🙂 Igaz, használhattam volna URL-rövidítést is. 😉
    „Szerencsére” (ezt mindenki döntse el maga) itt ez a gondolatébresztő tanulmány lenne a fontos, nem pedig az oldal, amelyről elérhető. Persze nem lehet nehéz levezetni, hogy ha szinte csak ilyen oldalakról érhető el, akkor talán a tartalma is belesimulhat ebbe a közegbe. 🙂 Azonban ha mindezt kivonjuk belőle, még mindig marad mondanivaló, jóllehet így is kívül a fősodron. 🙂

    Egyébként nem akartam senkit sem megbántani, identitástudatában sérteni, véleményétől eltántorítani és egyéb, ezekhez hasonló gaztetteket elkövetni. Jómagam nem vagyok szélsőséges ideológiák fogadatlan prókátora, mindössze a teljesség és objektivitás jegyében megpróbáltam árnyalni az összképet.

  57. 53. Tusinger
    „Miért csak ilyen sufni mozik vannak? Ha a filmbeli állítás igaz, akkor annak leleplezése polgárháborúba döntené az USA-t”

    Mert Hollywood még mindig a Penntagon pénzekből él.
    Igaz, már belopódzott Michael More is…

    Az USA-nak nagy szüksége volt hatalmas propagandávak nyomulni, hogy eltakarja a sok felfújt lufit.
    Kínának viszont nincs erre szüksége. Minél később ébred fel az usák proli, annál jobb… Minél később tudja meg hogy kínai tulajdonban van a gyár, ahol dolgozik, a bank amelyiknek tartozik, annál simább lesz a politikai hatalomátvétel.

  58. 59.) Tibor Szegedről

    „az Usa vs. Kína konfrontációban Pakisztán lehet az első lépcső.”

    Az már elkésett.
    Az USA nem tudja elvágni Kínát az iráni olajtól úgy hogy közben ne lője magát is tökön.
    A helyzet annyiban bonyolultabb, hogy Szaud Arábiát is be kell venni az egyenletbe.
    A végtelenül korrupt szaudi királyságot egyelőre az USA „védi” a saját népétől, amiért cserében dollárért adják mmindenkinek az olajat. Eddig. De a szaudiak egyre kevésbé bíznak abban, hogy az USA meg tudja vagy akarja védeni őket ha a dollár összeomlott. Ezért a környéken egy erős helyi atomhatalommal kezdtek el szemezgetni… Ez Pakisztán, Kína barátja.
    Az USA-nak elfogytak az opciói… ugyan alkalmazhatná a Sámson opciót, amit egy kisebb állam „fejlesztett ki”, de azok akik már egy post-american koncepcióban gondolkodnak, úgy érzik, hogy nem érné meg felrobbantani a világot.

    Az USA egyre kevésbé tud labdába rúgni.
    A világ sorsa attól függ, hogy a közepes hatalmak milyen erővonalak mellett rendezkednek be.

  59. 62-63-64: Heverhet gyémánt a szemétdombon? Természetesen. Ennyit arról, hogy gond-e a kurvucról idézni.

  60. 64 & 67: Természetesen nincs Kuruc infó tiltás, de talán nekem is megengedtetik, hogy hivatkozzak a libabőrömre. 🙂

  61. 68.

    Szerintem a kurucinfó egy kifinomult provokáció.
    Igazán új információ nincs rajta, de azok akiket érdekel, hogy kiket érdekel az ilyesmi, szép statisztikát készíthet a nácirasszistafasiszta internetezők geográfiai, korcsoport szerinti és egyéb eloszlásáról.

    Értő kezekben ez az infó többet ér mintha be lenne tiltva…

  62. 68-69: nem kérdés, hogy provokáció és manipuláció céljával hozták létre, a szerkesztők egy része talán ezt fel se fogja. Néha vannak ott hasznos infók és jó idézett anyagok.

  63. 34: Megnéztem a Loose Change 2nd edition-t, ami meg kell hagyni ügyesen lett összevágva. Egészen hihetőnek tűnik.
    Akkor kezdtem aggódni, amikor megláttam, hogy a fordítást Tomcat végezte.

    Szerencsére a Youtube volt oly rendes, és rögtön felajánja a Screw Loose Change videót, amiben mondatról mondatra cáfolják vagy kérdőjelezik meg ami abban tényállításként elhangzik.
    Ehhez „valamiért” Tomcat nem készített feliratot, úgyhogy angolul kell megnézni, és persze röpke majd három órás.

    Vagy lehet tovább hirdetni az összeesküvést, olvasni a kuruc.info-t, stb., és csinálni amit a három majomból kettő csinál: nem hallgatni, nem látni – de rengeteget (mellé)beszélni.

  64. 60:Szervusz!Szerintem inkább legyünk függetlenek minden szuperhatalomtól,de az nem zárja ki a gazdasági együttműködést bármelyik országgal.Sajnos a politikusaink energiastratégiai játékban vesznek részt,a népük érdekeinek védelme helyett.”Kicsi és buta nép ez.”Te minek tartod magad?Én a magyarságom mellé vállalom a butaságot is!Az én őseim békés földművelő emberkék voltak,csak mindig jöttek harcias, rabló ,gyilkos népek (Attila hunjait és Árpád visszatérőnek beállitott magyarjait is ezek közé sorolom),akik erőszakkal elvettek mindent,amit mások békésen megteremtettek.Azért buta ez a nép,mert sohasem akart mások felett uralkodni? A köznépről beszélek,amikor ezt mondom,nem a rátelepedett idegen uralkodó osztályokról.

  65. 71. d311c

    A Screw loose Change-t is fogják cáfolni… és így tovább.
    Régi módszer, hogy megpróbálják elveszejteni az embert a részletekben.

    Gondolkodó ember számára nem vitás hogy 911 belső munka volt.
    A részleteket a kívülállók morzsánként rakják össze, itt-ott tévednek, de a lényeg tagadhahatlan.

  66. 73: a tornyok elleni „arab/iszlám támadás” borítékolható következménye volt, hogy a világ legnagyobb hadigépezete válaszul arab/iszlám országokat fog megtámadni.
    Tehát kiknek hiányzott a támadás, mint egy falat kenyér, arab/iszlám hazafiaknak, akiknek a célpont-oszágokban családja él, vagy a neokonoknak, akik rég propagálták a közel-keleti „rendcsinálást”???

  67. Aki a 9/11 ügyben nem lát tisztán, az nem tud gondolkodni. Csak egyetlen egy, tényleg csak egy dolog. A leomló torony felvételén tisztán látni az oldalsó robbanásokat. Arról nem beszélve, hogy a mentést végzők (és életben maradottak) egyöntetűen állítják, hogy voltak robbanások.

  68. 72. Szervusz Suhi.
    Buta nép a Magyar: úgy értem általában összeveszős, egymást beárulós, elégedetlen, és irigy emberek találhatók magas arányban a népességben. Kormányunk és politikusaink pedig reprezetálják mindannyiunkat. E véleményemtő pedig nem érzem magam kevésbé magyarnak másnál.
    73,74,75. Urak! Kihagyjátok a gondolatmenetből a fanatizmust. Ezek a terroristák szarnak a családjukra, vagy az országukra. Ezek meg vannak győződve arról, hogy az Ő Paradicsomukban a Hurik, vagyis túlvilági jó csajok, csójkolgatják majg a vesszejeiket, ha felrobbantják vallásuk ellenségeit.
    Ugyan már! Nem kell ide a Mossad!

  69. 76: Az arabok is tudják, hogy ha nem robbantják fel magukat, akkor evilági, földi csajoktól is van esélyük megkapni azt, amit állítólag a hurik nyújtanak odafent, de azt senki nem igazolta még vissza, ellentétben a földi lehetőségekkel.

  70. 76 fótijani

    „Urak! Kihagyjátok a gondolatmenetből a fanatizmust.”

    Milyen színű fanatizmust?

    Az egyik állítólagos elkövető, Mohamed Atta a támadás előestéjén whiskyzett meg nőzött egy lebujban.
    Egyébként az ő útlevelét találták meg a füstölgő romok tetején, sértetlenül…
    Aki elég fanatikus lenne hogy feláldozza az életét, nem elég felkészült hogy hülyét csináljon a világ legnagyobb titkosszolgálatából, meg repülőt vezessen 2-3 órás gyakorlattal.
    Aki meg eléggé elmerül a materialista fertőben ahhoz, hogy mindezt véghez tudja vinni, kikopik belőle a fanatizmus.
    Ez a fanatikus duma is kitaláció, az „iszlám terrorsta” koncepció réseit hivatott kitölteni.

  71. 2001/9/11 röl mondták :

    „sok fantasztikus elmélet látottott napvilágot a történtekről de a legfantasztikusabb a hivatalos verzió ” 🙂

    Tibor Bá -val értek egyet ezt az usákok maguknak csináltak esetleg egy kis moszad közremüködéssel .

  72. 78. Üdv Attila, Tibor Bá és Mindenki.
    Bizony mondom néktek – bármekkora IQ-ju emberből lehet csinálni fanatikust, csak jó kommunikációs technológia kell hozzá. „Mohamed Atta a támadás előestéjén whiskyzett meg nőzött egy lebujban.” – írod. És akkor mi van? Nyugodtan vétkezhet, ha a bűneit úgyis eltörlik a nagyobb jó cselekedetéért. Én éltem egyházban és láttam, hogy bármire rá lehet venni nagyon okos embereket -, ha egyébként be vannak kattanva. „materialista fertő” – írod. Hát az meg mifene? Hogy jön az a vallási fanatizmushoz?
    Különben is, minden racionálisan gondolkodó ember tudja, hogy a tornyokat az UFÓ-kok támadták meg, előkészitvén a Föld elleni inváziót. 🙂 Bocsi

  73. 80. pepperjohny: Mesélhetnél az egyházi életről, középpontban a bekattanásos emberekről és cselekedeteikről. Mire vették rá őket?

  74. 80: Tiltakozom!!! Csinálj belőlem fanatikust. Érd el nálam, hogy ne gondolkodja racionálisan. — Amire rámutattál az egy nagyon is valós jelenség, de nem érvényes minden egyes emberre. Én nem kapcsolnám rá a „halálos” 400 voltot a kísérleti alanyra, még a felügyelő parancsára sem. Mert tiszteletben tartanám minden ember önrendelkezési jogát. Ez minimum.

    Többeknek: Teljesen kihagyjátok az emberi hülyeség és hanyagság közbelépését. A felszállásnál felrobbant űrsikló sorsa egy 50 centes gumigyűrű volt, ami a szokatlan hidegben túl mderev volt. Erre a tényre az egyik mérnők rámutatott egy jelentésében. Eredmény? Semmi. Pedig mi volt a tét? Több ember élete, egy kurva drága ürsikló, és leégés az egész világ előtt.

  75. 80. Pepperjohny

    „Nyugodtan vétkezhet, ha a bűneit úgyis eltörlik a nagyobb jó cselekedetéért.”

    Ez egy másik, egy spekuláns világnézet…

    A fanatikus az nem spekulál.
    Az hisz istenében és nem iszik whiskyt, mert gyerekkora óta tudja hogy tilos. Ki sem alakul a vágya hogy csajokat fogdosson… Ha kialakul, akkor nem fanatikus.
    ha élvezi a whiskyt meg a lányokat, nem lesz öngyilkos.
    Ez itt ugyanolyan zsákutca mint a fémet elpárologtató hőben megnenekülő útlevél…

  76. 83. Én erre hallottam egy elméletet. Egy sátorban élő arab gyereknek aki nézi a képeslapokat New Yourkról, a családjának alig van mit enni, abban a szellemben nőtt föl, hogy a családi és népi összetartozás a legfontosabb, azt mondják, hogy kap kétszázezer dollárt, meg egy zöldkártyát, de amikor majd mondják, itt, meg itt fel kell robbantania magát. Ha megtette a családja kap még egy millát… Miután elutazott Amerikába és éli az életét a kétszázezerből az otthoni életszínvonal sokszorosán, amerikai szemmel viszont alacsony szinten szép lassan aklimatizálódik, megszereti a whiskyt, megszereti a lányokat, és egyszer csak megkapja az utasítást, hogy na most akkor fizetni kell a 200 000-ért, meg a zöldkártyáért. Ő elsőre nem túl lelkes. Majd közlik, ha visszalép, kinyírják a családját. Aklimatizálódott, és a robbantás előtti este is whiskyzni és nőzni fog, de megteszi, mert gyerekkorából benne van az ösztön, hogy a család a legfontosabb az életben, amiért meghalni is érdemes. És már nem az 1 milláért robbant, hanem azért hogy a családja életben maradjon…

    Ezt nem 911, hanem sok más öngyilkos robbantással kapcsolatban írom… És itt hogy az eredeti 200 000-et és a parancsot ki adta, azt nem lehet tudni… Hogy valóban a terroristák? Vagy egy CIA ügynök, vagy csak egy összekötő valakivel, akit még az összekötő sem ismer? Számít?

  77. 84.
    Itt átcsúsztunk fanatizmusból zsarolásba…

    A helyzet az, hogy egy bonyolultan, évek alatt precízen kidolgozott tervet semmilyen szervezet nem épít whiskyző, félig-meddig elnyugatiasodott megzsarolt zöldkáryás arab gyerek családszeretetére. Ugyanis hatalmas annak az esélye hogy lelép.

    Az „öngyilkos” merénylőkről is elsősorban „másodkézből” tudunk, olyan országokból, ahol az újságírók megtanulták, hogy mit és hogyan szabad jelenteniük.
    Nekem inkább az ugrik be, hogy: Hé, Ali, itt van 50 dollár/dínár, vidd el ezt a csomagot erre a címre, ha megvan, gyere vissza, kapsz még 50-et.
    Nyilván van belőlük, de az életösztön nagy úr, és nem lehet öngyilkos merénylőkre komoly stratégiát alapozni.

    Viszont az öngyilkos merénylő nagyon izgalmas, jól mutat a hírekben, eltussolja a hírszerzés impotenciáját és felmenti a technika-függő gyáva katonát aki „… ha kell, halni nem mer…”.

  78. 85. Hát igen. Az „elnyugatiasodott” Magyarországon elég nehéz megérteni olyan embereket akinek azt mondják, hogyha nem robbantod fel magad a családod bánja szituációra azt mondja, hogy akkor felrobbantom magam…
    Nem zsarolásnak indul, de ez is egy eszközük. Szerintem.
    Mellesleg itt olyan tényezők is benne vannak, hogy ezeket az öngyilkos merénylőket szépen kondícionálják arra, hogy „Amiért te és a családod éheztetek ezek az emberek tehetnek! Ők azok akik nem adják oda a drága amerikai gyógyszert a hugodnak, aki meghalt egy egyszerű tüdőgyulladásban, ők azok, akiknek a testvérei, szülei és gyerekei megölték apádat az otthonában. Ugyanazok az Amerikai/Angol/Francia/stb. katonák erőszakolták meg anyádat, nővéredet! Mutasd meg nekik!” Nincs itt szükség vallási maszlagra. Csak az arab országok fiataljainak gyűlöletét kell felszítani. Itt ismét visszajutunk egyes eleve meglevő érzelmek mesterséges felerősítéséig… Visszacsatolásként az európai és amerikai emberekben erősíteni kell a tudatot, hogy az arabok csak állatok, akik egymást lövik, akik öngyilkos merényleteket csinálnak, megölnek ártatlanokat, és szegény huszonéves fiatalokat, akiket a hadsereg kiküldött a közelkeletre csak azért, hogy nekik is elvigyék a demokráciát és a szabadságot. Azt persze nem mondják el, hogy a gonosz arabok nem kérnek a segítségből… Nem kell nekik se a demokrácia, se a kapitalizmus és főleg nem a dollár. Ők elégedettek lennének a saját világukban, de azok a kedves fiatalok akik azt a foltos egyenruhát viselik nem engedik nekik. Persze nem így gondolják a vezetőik. Nekik kell a dollár… Milliárdnyi. Kell nekik az olaj és az export! Kell nekik a Nato hadsereg, hogy megvédje őket saját népüktől. És itt visszajutottunk ugyanoda. Se az öngyilkos merénylőt, se az amcsi elbutított hamburgerzabáló amerikai kiskatonát és főleg nem a pakisztáni birkapásztort kellene annyira szidni, és beszélni a kollektív felelelősségről… Itt csak és kizárólag az egyes vezetők produkálják a történéseket. Van ahol manipulációval, van ahol félelemmel. Van ahol látszik valami belőlük, van ahol nem is lehet tudni ki irányít…
    Szerintem legalábbis…

    Egyébként Ezzel a mondattal nagyrészt egyetértenék:
    „Viszont az öngyilkos merénylő nagyon izgalmas, jól mutat a hírekben, eltussolja a hírszerzés impotenciáját és felmenti a technika-függő gyáva katonát aki “… ha kell, halni nem mer…”.”

    De nem értek már. Itt olyan hatalmi elit van, ahol az ember élet értéke a 0 felé közelít. Őket nem érdekli párszáz ember, aki bentégett a két toronyban. Ugyanúgy nem érdekli őket néhány ember, akik meghaltak egy metrórobbantásban. És még kevésbé érdekli őket az a pár ember, akik elkéstek a munkájukból ugyanamiatt a robbantás miatt, kirugták őket, a növekvő munkanélküliség miatt nem tudtak ismét dolgozni és végül felkötötték magukat. Nekik csak statisztikai adat pár száz meghalt katona a közel keleten. Itt a hírszerzés nem impotens. A hírszerzés nagyon jól tudja mi történik. És nem tesz ellene semmit. Néhol talán ők szervezik. Bár ezt az adott „terrorista” valószínűleg nem is tudja.
    Szintén szerintem.

  79. 84 & 85: Ne spekuláljatok, ez nem így működik. Erről írtam egy posztot, de most nincs időm visszakeresni. Szó sincs pénzről. A „mártíroknak” óriási ázsiója van a közösségben. Némi rábeszélésre jelentkezik valaki. Hatalmas ünneplést csapnak és bemutatják a leendő „mártírt”, aki már nem tude visszalépni, mert az egyenlő lenne a kiközösítéssel. A jelentkezők általában olyan fiatalok, akiknek – néhány évvel korábban – szeme láttára történt valami borzalma dolog apjával vagy az anyjával.

  80. 82. Tibor Bá!
    ….Én vagyok a János, a Gödöllői Messiás…Mostt megnyugszol Tibor Bá, befogadod a hangom, édes Tibor Bá..elfogadod a döntéseim. VÉGREHAJTOD A PARANCSAIM..Búúú..Szavam az Igazszság, az egyenes út a az Örök Fénybe. Most feléd nyújtom kezem a WEBTÉREN át…búúú… Gyógyulj meg a VESEMEDENCE gyulladásból, gyógyulj, gyógyulj….búúú… FIZESS, FIZESS, adjál pénzt, hogy eljuthass a Boldogság birodalmába… búúú…

    Na, mi az! Nem fizetsz? Nem akarod eléggé a gyógyulást? Nem fizetsz? Megtagadod a Teremtőt? Nem fizetsz? El utasítod UTOLSÓ ESÉLYEDET? He? TE IS TUDOD! Én vagyok az utolsó, bammeg!!!!! Elkárhozol, öcsém, elkárhozol! Olvassál a számról Vén Madárilyesztő: A D J Á L P É N Z T !!! 5000 magyar forint kisapám! Azt hiszed, ingyen lököm a mantrát? Mi!!?? Nem fizetsz, mert nem gyógyultál meg? Nem fizetsz ki??!! Azért, mert TE nem akartad eléggé, mert nem HISZEL, hülyegyerek! A TE HIBÁD.
    Megkaptad a szolgáltatás, ÜGYFÉL lettél. Be foglak PERELNI! Érted PERELNI.
    Tibor Bá! jössz pepperjohnynak 5 ronggyal. 🙂
    Mindenkinek megvan a maga NYOMÓGOMBJA, kisebb-nagyobb, esetleg jól eldugva a tudata mélyén, csak meg kell keresni, a bizalmába férkőzni. A többi csak jó hipnózis-technológia, egy kis szélhámoskodás, empátia.
    Ha már eleve beette a delikvens a TŰLVILÁGBA VETETT HITET, bármire ráveheted, még önpusztításra is, mert ugye ott a Második Lehetőség.
    Bocs a „jelzőkért”, de hát muszáj volt…búú…:)

  81. Tényleg azoknak akiknek a Loose Change a Szent Grál, nézzék meg a Screw Loose Change-t is. Csak azért, hogy esetleg árnyalja a gondolataitokat.

    Pl. az összeomlás közbeni állítólagos robbanásokra is van más sokkal hihetőbb válasz. Valamint bemutatják azt is, hogy az irányított robbantások valójában hogy néznek ki, fordított sorrendben folyik, stb.

    Aztán, azt is, hogy a Loose Change olyan lapokat idéz alátámasztás céljából, amiknek a kiadója „véletlenül” ugyanaz a csoport, mint amelyik a filmet csinálta.

    De az elején a Pentagonos fejtegetést is érdemes elővenni, hogy a Loose Change-ben direkt abból a szögből mutatnak felvételeket, amelyikből nem látszik a valódi becsapódási pontja a repülőnek, mert az még egy kicsit balra van attól a luktól amit mutogat.

    A legfontosabb Screw Loose Change állítás viszont az, hogy semmit sem bizonyít a Loose Change, csak sejtet. És ez így is van, én is bedőltem, mint ahogy írtam a Tomcat (hazai főmanipulátor) mint fordító ébresztette bennem fel erősebben a kételyeket.

    Gondolkodjatok, ne dőljetek be minden spekulációnak! Fontos, hogy feltételezzétek az ellenkezőjét is a dolgoknak, és ne csak egy forrás információit fogadjátok el ténynek.

  82. Azt ki is hagytam, hogy a tűzoltók szövegéből is részeket vágtak ki, hogy alátámassza az elméletüket.
    A Screw Loose Change végén a teljes szövegeket is meg lehet tudni.

    Nem mindegy, hogy valaki azt modja: „robbanás” vagy „mintha robbanás lett volna”.

  83. És persze:
    „Ez itt ugyanolyan zsákutca mint a fémet elpárologtató hőben megnenekülő útlevél…”

    Megmenekült még sok más is, csak sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy gyanúsan ott van egyetlen útlevél (sugallva, hogy nincs is semmi más), miközben rengeteg tűzben sokkal erősebben elváltozó tárgy érintetlenül repült ki a becsapódáskor, mint pl. a mentőmellények, amik műanyag révén már kicsit 100 fok felett elolvadnak, míg a papírhoz többszáz fok kell.

  84. 81. Glouchester -nek.
    A Scintology Egyház tagja voltam 1 évet Angliában, egy Scientology Mission Organization nevű szervezetében – ha jól írtam. Aláirtam egy szerződést a következő 1 milliárd! évre ( tehát a következő életeimben is), de leléptem ezért az Egyház Ellenségének nyilvánottak stb., de ez off, Szivesen irnék ha érdekel csak TIBOR BÁ engedje!!!!! bocs a helyesírásért, de ez egy pici laptop.
    83. Attila-irtad: „Ki sem alakul a vágya hogy csajokat fogdosson”
    Már hohyne alakulna ki vágya! Emberből van Ő is, csak hát nálánnál okosabb emberek hipnotizálják, behülyítik, megdumálják – ELNYOMJÁK a normális ösztöneit, érzéseit. Lásd fentebb, mint én Tiborbánál. 🙂

  85. 92. A Scientológia más tészta. Ott valós hipnózist alkalmaznak, és én azokat hallottam, hogy konkrét erőszakot ha kell a kilépés ellen. Viszont a belépők hatalmas kapcsolatrendszert kapnak a hátuk mögé amiből minimum egy vezérigazgatói szék az övék lehet, ha elég kurázsijuk van hozzá. Csak amikor már ott vannak jönnek rá, hogy nem igazgatnak semmit, mert azt kell tenni, amit fentről mondanak… Legalábbis én ezt tudom a szcientológia egyházáról…

  86. 88: Ezzel a hülye szöveggel akarsz engem befolyásolni? Ugyen nem? Akkor kit lehet? Megmondom neked, azt aki erre vevő. Azt, aki nem találja a helyét ebben a reménytelen világban. Azt, aki tanultalan és tájékozatlan és ezért minden marhaságra fogékony, ha elég ügyesen adagolják be neki. Nna de, hogy mindenki, bármekkora IQ-val? Ez viccnek se jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük