Tibor bá’ online
Japán tudósok húst szintetizáltak az emberi ürülékből http://bit.ly/jImmu2
Ha azt hiszed, hogy hülyéskedem, akkor hatalmasat tévedsz. Japán tudósok megtalálták a módját, hogy mesterséges húst állítsanak elő, emberi ürüléket is tartalmazó szennyvízből. Éppen idejében. A népességrobbanás élelmiszer hiányhoz vezet. Megoldás? Az emberi ürülékből újból hőst kell csinálni, amit újra meg lehet enni és ki is lehet újra szarni. Ez az igazi örök körforgás. 😀
Mitsuyuki Ikea az Okayama Laboratory munkatársa emberi ürülékben fellelhető proteinból állított elő húst. És nem ok nélkül. A Tokiói Csatornaműveknél döbbentek rá arra, hogy a csatornaiszap mindent ellep, valamit kellene vele csinálni. Felkeresték tehát Ikedát és megkérték, hogy valamit csináljon már ezzel az irgalmatlan sok emberi szarral, ami a csatornákban hömpölyög, elvégre Tokióban 14 millió ember tengeti az életét. Mindjárt az első vizsgálat alkalmával Ikeda kiderítette, hogy ebben a bűzös iszapban rengeteg protein van (többnyire elhalt baktériumok), amit azért fel lehetne valamire használni.
A protein kinyerése gyerekjátéknak bizonyult, amit aztán némi kémiai és fizikai kezelés után mesterséges marhaszeletté tudtak varázsolni, egy kis piros élelmiszerfesték besegítésével. A mesterséges hús 63 százaléka fehérje, 25 százaléka szénhidrát. 3 százaléka zsiradék, míg 9 százaléka ásványi anyag. Íz fokozás végett a műhúst felpofozták egy kis szójával. Az érzékszervi vizsgálat kiderítette, hogy némi előzékenységgel fel lehet fedezni a hús ízét is.
Pillanatnyilag a mesterséges hús ára húszszorosa a természetesnek, de a technológusok szerint tömeggyártás esetén az ár lehozható a természetes marhahús ára alá. Persze akad még egy pszichológiai probléma is, az embereknek meg kell barátkozni a gondolattal, hogy saját szarukat eszik vissza. Ez a feladat, a különben szolgailag fegyelmezett japánoknál, se könnyű.
Szerintem eddig is árultak már húsnak nevezett szart és némelyiknek az íze is hasonlít. Amióta átmenetileg Budán lakok, nem zabálok húst.
Otthon tudtam, hogy honnan származik a hús, itt viszont nem. És valamiért nem bízok a nagy üzletláncok emberbarátságában 🙂 .
1: épp ezt akartam mondani, méghogy japánok, a Tesco, a Lidl, a Penny és társaik rég feltalálták a módszert…
Várat nem tudtak belőle építeni, csináltak húst belőle.
Büszke vagyok a tudomány újabb kimagasló eredményére, de az én torkomon ezt nem fogják lenyomni.
Ez csak szocializáció kérdése. A világ sok részén megesznek olyasmit, amitől én egy hétig rókáznék. 1-2 generáció után már ízleni is fog a népnek. A margarint is milyen lelkesen esszük, amióta elhitették velünk, hogy ez a jó; ez esetben is csak jól kell „tálalni” a (nagy)”dolgot”. 🙂
Azt azért el kell ismerni, hogy a japánok tisztességesek, mert nyiltan bevallják, hogy ez a hús valójában szar. Nálunk a hiperben lehet kapni virsli néven bélbe töltött szart 200 és 2000 forint között kilónként. Nekünk csak annyi van megengedve, hogy magunk szabhatjuk meg mennyit fizetünk a kissé átalakított szarért. 😀
A csatornaiszapot hússá én inkább nem a laborban alakítanám:
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=8007
Legyen inkább ez a kiindulási alap! Szóljatok a japánoknak!
Illetve… mivel a földjeiket elszennyezik a reaktorok, talán mégis nekik jobb a közvetlen szintetizálás.
Ajjaj…
Ezentúl már a húsban sem bízhatunk…
Hát még jó , hogy 16 éve vegás vagyok . 🙂
8: Ha-ha-ha! Te még nem hallottál arról, hogy szar lével öntözik a salátát, hogy szép, nagy, zöld levelei legyenek? 🙂
Most fogják átírni a Bibliát: Szarból vagy és szarrá leszel. 😀
Ezt én is be akartam linkelni, de annyira bulvár volt, hogy nem hittem.
10: Akartam-akartam, én meg csináltam 😀
Az még elmegy, hogy a saját szarát eszi az ember, na de másét?:))
9 re :
Szarbol vagy ,szart eszel , szarrá leszel . -aztán mások esznek meg 🙂 és igy tovább . Az élet egy szar cirkuláció .
Kíváncsi vagyok, mit csinálnak a japánok a hullákból?
14- re Szerintem kerékpárt.
Vagy mágnesvasúti talpfákat.
Az,az eszükbe se jutott,hogy trágyának is jó?Elfelejtették az emberiség több tízezer éves tudását.
Ja,hogy így nem lehet a szarból aranyat csinálni 1 lépésben !
Hát akkor egyék meg,amit főztek.
16: Eszik. RADIOAKTÍV TŰZÖN FŐ.
idevágó dal:
http://www.southparkstudios.com/clips/103963/the-circle-of-poo
a dalszöveg:
Két geddonista latolgatja az olajcsúcs következményeit. Az Optimista: lehet, hogy mind szart fogunk enni!
A Pesszimista: de mi van, ha nem jut mindenkinek???
Micsu-lyuki Ikea az Ó,kajama’ Laboratórium segítségével se tudna megetetni a „lyuki-kajával”, hát ekkora a baj?! 😀
@19: Ezen besírtam! :”-DDD
Hát sokan most is fekáliával tömik magukat. Párizsi, virsli, felvágott ezek nagy része szója, íz, állomány javító, egyszer voltam 1 olyan gyárban ahol öntik a parizert a műbőrbe, na azóta nem eszek ilyet:S .. sose bírnék vegaként élni, egy étkezést is alig bírok ki hús nélkül.
Hm… sokan meg morfondiroztak a kinaiak nejlonrizsére.
Szar világ,szar kaja.,
Nem tudtátok, hogy ezt Stanislaw Lem már régen megírta az „Álmatlanság” című novellás kötetében a „Futurológiai kongresszus” című novellában? És ott is pont a japánok találták fel, érdekes!
Üdvözlöm Tiborbát és a jelen lévőket.
Eső megszólalásom stílusosan egy jó nagy sz@ar lesz..
Komolyan. Ellentétben az előttem szólókkal, úgy gondolom, hogy a rendesen ellenőrzött, egészségességre tesztelt újhús 🙂 semmivel sem rosszabb, mint a jelenleg közkereskedelemben vásárolható többi hús. Megpaprikázva, hagymázva én bizony megenném. Szarfasírt, rántott szar egy jó nagy adag brassói aprószar bocs…újhús. Igazi gasztronómiai újvilág.
Ne legyetek már ennyire vaskalaposak. Az intelligencia alkalmazkodik. Igenis. Ha túl akartok élni, meg kell enni minden szart!!!!!!
Eddig úgy tudtam, hogy a kínaiak, akik minden szart megesznek, de hogy a japánok is….!?
Nekik már mindegy lesz, hogy fal mellett szarni, vagy szar mellett…. 🙂
Szarból a 6-ban szilvas által belinkelt módon is lehet húst csinálni, de azért nem olyan rossz találmány ez, mint elsőre tűnik. 🙂 Az mindenképp üdvözlendő, hogy egy fogyasztásra alkalmatlan valamiből egy ehető akármit fabrikálnak (itt hívnám fel a figyelmet a párizsi és a virsli létjogosultságára), például szükséghelyzetben egy kütyü ami szarból kaját csinál, húgyból meg vizet, nagyon jól jöhet 🙂
Hát nem tom… Hát manapság 400 forintot fizetünk egy olyan hamburgerhúsért a mcdonaldsban, aminek olyan az íze mint a szarnak, hát én határozott fejlődésnek tartom, hogy olyan szart tálaljanak fel a megnevezett gyorsétteremben, aminek a változatosság kedvéért hús íze van…
De komolyan… Én már csak a szomszédtól vett szalonnát fogom megvenni, ahol ott a disznó, amit tudom, hogy moslékkal etettek, és felhagyom mindenféle nagyáruházi húsvásárlással…
Ha már ennyire betegessé fajult lelkünk igényessége mégiscsak jobb volna a kannibalizmus mellett dönteni.Abban legalább van valami izgalmas,nem úgy mint az unalmas szarmajszolásban és legalább akörnyezetkimélő ternd felé mutat.Valakik mindig jól laknak,közben apadunk is egyszerre.
Csak arra vagyok kiváncsi,hogyan fogják reklámozni.Mert ezen az alpári morálsikon ,amelyen a mostani társadalmi erkölcs szalad mindig van lejjebb. A pokol feneketlen.
Végképp megdöbbentő ,hogy egy tejjel mézzel átitatott gyönyörű világon inteligens lények a saját ürülékük élelemmé való átalakitásán – a jövő alamizsnáján szorgoskodnak . Groteszk. Miközben a bioszférát és az alap élelmiszereket űzemanyagként elégetik.
Ime az ember ,a teremtés koronája ,aki a saját szarát eszi.
29: Aki nem tudja fizetni az adósságát, azt egyék meg! HAHAHA
Szóval kaptatok egy posztot, aminek segítségével jól kiszarozhatjátok magatokat. De senkinek se jutott az eszébe a következő gondolat.
Hülye világ ez, ahol rááll egy iparág, hogy csatorna iszapból ételt hozzon létre, egy másik iparág pedig műtrágyát gyárt, hogy legyen gabona. Érdekes módon senkinek se jut eszébe, hogy ez a csatornaiszap elképesztően jó természetes trágya lenne. Hagyományosan a körforgás úgy szólt, hogy ehető növény-szar-trágyázás-ehető növény-szar-trágyázás.
31: Trágyázás, az a japánoknak nem kihívás.
Én is most szólok először egy bejegyzéshez, mert ez volt eddig talán a legmeghökkentőbb, és egyben ennyit még nem nevettem hányingerrel átitatva talán még soha hozzászólásokon (sőt, még soha nem nevettem hányingerrel átitatva, ha jobban visszagondolok), mint most.
Mindig azt hiszi az ember, hogy már semmi sem lepheti meg, aztán kiderül, hogy mégis XD
Üdvözlök mindenkit mint új hozzászóló. Olvasgatás közben szembe jutott drága nagyanyám. De sokszor mondta ha kritizáltuk a kaját hogy; „megennétek ti még a szart is” 🙂 Hát eljött az ideje ennek is. Nálunk már kapható, úgy hívják tecso gazdaságos.
31: A körforgást kiegészíteném, Ehető növény-disznó-a saját beleibe visszatöltve a szar helyére-szar-trágyázás-ehető növény-disznó- …-szar-trágyázás. Így már talán nem is olyan elvetemült ez a gondolat a kis japotól. 🙂 Egyébként meg ha az lesz a dilemma, hogy yuki-kaja-vacsira, vagy nuku-kaja-csak ima, akkor megnézném én a sorban állókat ki fog hiányozni. 🙂
33 & 34: Brávó! Új seprűk jól sepernek. — Az én anyám, ha finnyáskodtunk a húgommal azt mondta, „bezzeg az ostrom alatt megettétek volna”. Meg Rákosi alatt is, mert csak egyetlen egy felvágottat lehetett kapni, amit úgy hívtak, hogy „parizer”. Igaz, november 7-én lehetett kapni téliszalámit is (arany árban) de csak 10 dekát fejenként.
Hát… ennyire jót régóta nem nevettem,a könnyem is kicsordult.Köszönet érte!Ezzel kapcsolatban,az a mondás járja,hogy „rántva még a szar is ehető”.Ha a gyorséttermek paniroznák a szart,talán mégjobban belendülne a business! 😀
31 A gondolat jó Tibor Bá ! Már csinálják is . De én lehet túl finnyás vagyok de nem kérném a telkemre a szennyviz iszapot sem . Van abban nehéz fém ilyesmi, köszi de nem .
Kerti budi tartalma füvel keverve néhány év alatt komposztálva
na az igen !
37: Nem akarom elárasztani a kertedet szennyvíz iszappal, de nagyüzemi gazdálkodáshoz jó lenne. A nehéz fémet a növények nem szívják fel, és persze a fogamzásgátlót se. 🙂
34
Régebben a rabok faszára is célozgattak,mint élelmiszerre. 🙂
39: kalotaszegi az Istenért, mit csinálsz te hajnali 4-kor? Két tehén fejése között kimész az Internetre? 😀
Kalotaszegen – ha tényleg odavaló 😀 – az már hajnali öt óra… 😉
Csak korán kelt, a reggeli kávé mellé olvasott egy kis Tiborbát… ejsze… 😀
31:Tiborbá,megfeledkeztél rólam.A „16”-os hozzászólásban erről írtam.
van ahol még finnyásabbak:
http://hirszerzo.hu/kulfold/20110622_belevizelt_ferfi_viztarozo_millioba_kerul
„Belevizelt egy férfi a víztározóba – milliókba került az oregoni adófizetőknek (+videó)”
„Több mint 30 millió liter vizet kellett kicserélni egy oregoni víztározóban, miután egy férfi belevizelt. A fiatal férfi részeg volt, azt hitte, egy szennyvíztározó tetején könnyített magán. Az eset után bocsánatot kért. ”
„A Telegraph értesülései szerint annak ellenére, hogy a szakértők szerint semmilyen egészségügyi problémát nem okozott tettével Seater, a teljes vízkészletet kicserélte a tározót üzemeltető cég.”
Sok hűhó semmiért, milliókért cserélik az ártalmatlan vizet, utána mennek a hipermarketbe „húst” venni…
31-re!
Tiborba!
A 6. alatti linkem pont erről szól.
A csatornaiszapot úgy kezelik, hogy abból trágya legyen a vetésnek.
42 & 44: Jól van fiúk, csak arra voltam kíváncsi, hogy figyeltek-e? 😉 😀
43: Az egyik lányom élelmiszeripari szakközépbe járt, és voltak „gyárlátogatáson” egy tejüzemben. A délutáni műszakos melós beleghuggyozott a hatalmas kád tejbe, hogy a csajokat elkápráztassa. Aztán a tejet zacskozták. —– Az őrlés előtt álló gabonánál szabvány szabja meg, hogy mennyi egérszar lehet benne. —– Az ausztrál rezervoákba (innen megy az ívóvíz) tehenek és hasonló méretű állatok fulladnak bele. A magyar strandokon délutánra a vízben sok tízliter emberi hugy van, amiben mindenki boldogan úszkál és néha nyel egy kis vizet. NEM FOLYTATOM: 🙂
45: a fürdőkben ma már kötelező a vizforgató berendezés.
A 80-as években egy katonatársam mesélte, hogy ők is voltak nyári szakmai gyakorlaton középiskolásként a sajtgyárban. Ott talán nem egy melós, hanem egy „tréfacsináló” diáktársuk kápráztatta el a többieket azzal, hogy beleszart a hatalmas kverőlapátokkal ellátott kádba, ahol keveredett a sajt.
Aztán jött a tanáruk és egy nagy zacskót teleszedett a sajttal otthonra…
45-46: Akik ilyet csinálnak, azokkal itatnám-etetném meg, még akkor is, ha csak gyakorlaton, vagy látogatáson vagyok ott és csak látnám, mint laikus!
(vagy csak úgy lendületből belelökném)
48: Sokkal érdekesebb lenne annak kiderítése, hogy ha valakinek lehetősége van sok száz ezer emberrel kibabnrálni, akkor miért teszi meg? Ugyanis ez általános jelenség.
Ez elég szomorú sajnos, erre én is kíváncsi lennék, hogy miért nincs meg egyes „emberekben” az a fajta együttérzés, vagy csak csorda ösztön, hogy a fajtársammal ilyet nem teszek, hiszen nekem se jó, ha velem meg teszik.
A rozsomák nevezetű állat, ha kaját talál/eloroz s már nem bírja megenni, elrejti, vagy tönkreteszi, pl lehugyozza.
Számtalan egyébb példa van az állatvilágban, hogy a saját fajtársaikkal kitolnak. Az új hímoroszlán kinyírja a falka kölykeit, stb…
Ezek a bunkó cselekedetek csak azt a tételt erőssítik, hogy túl korán leestünk arról a bizonyos fáról.
Ebben van valami igazság sajnos. Tényleg korán estünk le a fáról, csak egy kis töredék juthat el addig, hogy valami embernek nevezhető legyen benne… Vagy legalábbis, akik törekednek rá.
ugyanaz mint a frissen festett házfalak összefirkálása. vagy a buszmegállóban a tábla lefestése.az „elkövető” valószínűeg egy percre úgy érzi, ő irányít.(másban kiemelkedni, alkotni, értéket előteremteni nem tud, ezért így hagy nyomot maga után, vagy így érzi magát abban a pillanatban főnöknek, aki túljár mások eszén és jót röhög. primitív destruktív késztetése az építeni nem képes egyedeknek.. Persze ezt csak az emberre igaz, az oroszlánnál más az „indíték”
53 A korbácsolást ilyen esetekre igen méltányosnak találnám .
Nem teljesen hülyeség az iszlám törvénykezés .
Persze a liberális jogvédők ajvékolnának…
54. Ajvákolnál te is, lehet hogy még jobban.Van abban azért valami csöndes báj, ahogy jónéhánynéhány magyar a sarija után áhítozik:) Még a halacha is sok lenne neked, nemhogy a sarija:) hacsak nem az a perverziód hogy kutyának néznek. Ha muszlim vagy akkor nem szóltam semmit.
Falfirkáló hülyegyerekek amúgy belőlem is heves indulatokat csiholnak elő..
Bár a falfirkálók belőlem is elég szélsőséges indulatokat szoktak kihozni, azért meg kell mondanom, van abban egy csöpp csendes báj, ahogyan néhány magyar ember képes a sarija után áhítozni:)
Még a halacha is sok lenne néked, nemhogy a sarija.. hacsak nem az a perverziód, hogy bírod ha kutyának néznek.
Persze ha hithű mozlim vagy, nem szóltam.
De tulajdonképpen örülhetsz, mert lehet hogy meg is kapod amire vágysz, nem is sokára.