(533) Tibor bá’ online – Óva intem Orbán Viktort

őOrbán Viktor szeret az 56-os forradalomra hivatkozni, mintha ő szervezte volna. Pedig meg se született. Ugyanakkor van számára bőven tanulsága, csak nem tud róla. Október 23-án reggel pontosan úgy mentem be az alakulatomhoz, ahogy előtte már számtalanszor. 07:30-kor bágyadtan sütött az őszi Nap, én pedig buzgón számoltam, hogy a leszereléshez 18 nap van még hátra. A korabeli katona zsargon szerint, ezt már guggolva is kibírjuk. Délután 17:00-kor összepakoltuk a holminkat és Miki barátom Pannonia motorján bejöttünk Pestre, ahol valaki közölte velünk, hogy az emberek gyülekeznek q Sztálin téren. És mivel ez jó bulinak volt mondható, ahelyett, hogy hazamentünk volna, nyomás ki a Sztálin térre.  

Nem tudom hány óra lehetett, de már sötét volt. Valaki a tömegben elkiáltotta magát, hogy döntsük le, amire a fiatalabbak megrohamozták a szobrot. Természetesen puszta kézzel egy szobor óriást nem lehet ledönteni, de semmi baj. Néhány melós, akinek a munkahelye a Váci úton volt, bement a gyárába és fél órán belül ott voltak a téren az elkötött darus kocsik, drótkötél, autogén hegesztő berendezés, és az egyre növekvő tömeg hangos biztatása mellett a szobor hamarosan a földön feküdt. De ezzel nem elégedtek meg, a szobrot bevonszolták a Blaha Lujza térre, az akkor még működő nemzeti Színház elé.

Azóta se hiszem, ,hogy ez egy szervezett forradalom volt. A Kormányt gyűlölő, a végsőkig elkeseredett tömeg, egy emberkén bolydult fel. Igen, a Terror Elhárítási Csoportot be lehet vetni szervezett terrorizmus ellen. De, amikor a tehetőseken kívül, már senki se nyer az üres hazafias szólamokból, a tömeg egyetlen szikrára meg tud indulni. És, hogy ez mikor következik be, az kiszámíthatatlan.   

96 gondolat erről: „(533) Tibor bá’ online – Óva intem Orbán Viktort

  1. Ma szerintem ez elképzelhetetlen, amíg megy a TV-ben a mounika show és a barátok közt,és van olcsó fűtés a panellakóknak addig otthon maradnak. Amúgy is olyan birka nép lettünk, hogy az elkeserítő. 🙁

  2. 1: Ez csak annyit jelent, hogy a küszöb magasabban van. De van köszöb. És persze az olcsó fütés is lassan a múlté. Két héten belül 33.000 család kerül az utcára a lakóparki luxuslakásból. 2 éven belül pedig 150.000.

  3. 1: Az nagy baj, hogy a nép birka lett és mindent eltűr, szégyen amit 2006-ban lenyeltünk, és amit azóta is eltűrünk, de azt hiszem egy forradalom sem lenne a legszerencsésebb dolog.

    Nagymamám végig élte a háborút és a forradalmat is, nekem azt mondta, hogy a forradalomnál nincs mocskosabb dolog, nem tudod ki a barát, ki az ellenség. Először belülről kell forradalom a lelkekben és a fejekben, (természetesen nem a fülkeforradalomra gondoltam) azután sorban megszabadulni a parazitáinktól.

  4. Valóban birka ez a nép. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezek a tetűk 2/3-ot kaptak.

  5. 4 Ha ezek „tetük” akkor az előző 8 év vezetőit minek neveznéd ?

    – a 2/3 -ad valójában 50 valahány %
    – ezt az előző 8 év botrányos kormányzásának köszönd

  6. -Ez elég gyenge post lett Tibor Bá .

    – Ok a lázongó tömeg elsöpri Orbánt . …és mi van utána ?
    Visszajönnek az előzőek ? -hát nem hinném-
    Akkor ki ?
    Senki !
    Anarchia . Azonnali államcsőd .
    Gratulálok !

  7. 6: nem ez a lényeg. Tibor bá nem mondta, hogy OV elseprése után Eldorádó lenne, vagy akár jobb lenne. Hanem azt, hogy OV-t is elseperheti a népharag, mint annyi más diktátort a történelemben. pl. Mubarak, stb.

  8. Itt nem azt mondja Tibor bá’ szerintem, hogy jó lenne, hanem azt, hogy az emberek nagy tömegben képesek teljesen szervezetlenül megmozdulni és forradalmat kirobbantani „Móngyóón lé!” felkiálltással, és ha akkor van egy jó manipulátor, akkor abból könnyen lehet valami… Szerintem most Magyarországon nincs ilyen ember a jelenlegi színpadon de aztán ki tudja. Isaac Asimov-os gondolatmenet, hogy egy ember gondolatait nehéz kitalálni, nehéz irányítani, de egymilliót gyerekjáték. Egymilliárd meg könyörög a manipulálásért. Hiába van egy-két értelmes ember a tömegben, aki azt mondja hogy „állj!” a feldühödött „mondjon le!” és „Orbán/Gyurcsány/Mari néni/Akárki takarodj!” csürhét nehéz megállítani ha megindul… És mindegy ki van a székben, ha az embereknek nincs mit enni, nincs mivel fűteni, nincs fedél a fejük fölött, azok meg fognak indulni ellene, lehet az Jézus Krisztus és a Szentek szövetsége akkor is. És akkor még a kenyérszaporítás sem állítja meg őket.

  9. 1:)3:)Kik a birkák,és miért? Azok,akik elhiszik ezt magukról.
    A magyar ember soha nem az agresszót hirdette,hanem a szeretetet,s Szűz Mária országának népe a történelemben agresszorként soha nem lépett fel.Igaz,hogy a békénk megőrzése érdekében a „művelt” nyugattal-kelettel folytatott csatáinkban sorra kitépkedték sólyomszárnyunk tollait.
    Tegye meg mindenki a maga helyén azt,amit a lelkiismerete diktál,s ne a magát áltató hazugságokba sűlyedjen,s főképp ne a politikában bízzon,mert a politukisok érdeke rövidtávú,s nem azonos az általuk képviselt népével.
    8:)Egyetértek.

  10. 6: Semmi se tud jobban feldühíteni, mint amikor az óvatosan megfogalmazott mondatomat félreértik, mert keresik a szándékot a szavaim mögött. A poszt mondanivalója ez: „Ugyanakkor van számára (Orbán) bőven tanulsága, csak nem tud róla.” Nem akarom én Orbán elsöpörtetni, és nem spekulálok, hogy ki lenne jó helyette. Csak azt mondom, hogy meggondolatlan. Nem lehet összekeverni két eklatánsan különálló csoportot. Hogy a lakóparki 30 milliós lakások tulajdonosait nem húzza ki a szarból, az egy dolog. De törvényesen nyugdíjba ment emberektől utólag elvenni pénzt, teljesen más dolog, amikor ez feltétel volt, amiért kis fizetésért elvállalták a kemény, veszélyes, és rendezetlen munkaidejű munkát.

    9: Csörmi! Itt nem mindenki hívő katolikus, sőt, az a kisebbség. Ezt a „Mária országát” legközelebb hagyd ki.

  11. 9: volt pár magyar agresszorkodás… Perzse nyilván a király, vagy más fejes döntése alapján, de ez más országokban is így volt többnyire. Pl. nem követelték németek tömeggyűléseken spontánul, hogy ők Szibériában szeretnének éhenhalni…

  12. Az Amerikai Népszava oldalain Bartus többször is aprólékosan kifejtette, hogy Magyarországon fasiznus van kialakulóban. Igazi Mussolini-féle fasizmus. És bár Bartus erősen liberális szellemiségű író, logikája ettől függetlenül félelmetesen tiszta.

  13. 10:
    Ha jól emlékszem, annak idején Dózsa György felkelését úgy verték le, hogy az egymást halálosan gyűlölő földesurak mégis segítettek egymáson.
    Most az lepett meg, hogy amikor a rendvédelmisek tüntetni akartak Orbán házánál, Gyurcsány azt kiabálta, hogy ” El a kezekkel Orbán családjától!”.
    Az egymást gyűlölő „földesurak” megint összefognak a parasztok ellen.
    Tibor bá, miért nem engedsz engem megjelenteti ?

  14. 12 🙂 🙂 🙂
    🙂 🙂
    🙂 🙂
    🙂 🙂 🙂

  15. „De törvényesen nyugdíjba ment emberektől utólag elvenni pénzt, teljesen más dolog, amikor ez feltétel volt, amiért kis fizetésért elvállalták a kemény, veszélyes, és rendezetlen munkaidejű munkát.”
    Tibor bá, ezzel a kijelentéseddel maximálisan nem értek egyet.
    Pontosabban egyetértek azzal, hogy veszélyes. Ugyanakkor a nyugdíjak összegének törvényessége -hogy is mondjam csak- erősen kétséges.
    Van 3 probléma:
    a) a rendszer, ami jogot, de nem igazságot szolgáltat. A jog az jelenlegi nyugdíj. Az igazság ami valójában járna neki (lásd a te fizetésedet a hatvanas években és az annak alapján járó nyugdíjakat vs. az általad végzett munka „értékét”).
    b) a rendszer, aminek következtében ma Magyarországon -európai szinten- is a legmagasabbak közé tartozik a nyugdíj/utolsó évek fizetése arány
    c) korrupció aminek az az eredménye, hogy ma Magyarországon népességarányosan kétszer annyi a rokkantnyugdíjas mint mint pl. Szlovákiában.
    Tehát a nyugdíjasok nagyrésze örülhet, hogy csak keveset vesznek el tőle, a csalók pedig annak, hogy csak most kapják el őket. Tisztelet a kivételnek.

  16. 15: Samukám! Nem nem értesz egyet, hanem nem érted, amit kihangsúlyoztam. Természetesen még csak nem is célzok rá, hogy a „lefizetéses” alapon rokkantnyugdíjast hagyják élete végéig élvezni a korrupció gyümölcsét. De aki elment tűzoltónak és lehúzott 30 évet, annak az orra előtt el volt húzva a mézesmadzag, és csak ezért vállalata ezt a munkát. Ez közönséges zerződés szegés.

  17. Nehéz igazságot tenni ebben a kérdésben. Én dolgoztam két évig egy honvédségi alakulatnál. Akkoriban szűnt meg a sorkatonaság. A sport tiszt munkája az volt, hogy emelgesse a súlyokat amikor kedve tartotta, lemérje az alakulótér melletti úton a 100 méteres távot, majd stopperórával a kezében nézte a futókat. Néha megszervezett néhány focimeccset. Majd 42 évesen elment nyugdíjba, 2 méter magas kisportolt ember……. A tisztek többségének még az alfelét is a sorkatonák törölték ki, ennyi léhűtő embert életemben nem láttam még egy helyen.

  18. 9. Magyarország nem lépett fel agresszorként? Az akkor itt élő népek számára mi úgy érkeztünk meg a kárpát medencébe, mint annak idején az amerikai indiánok szemében az európai felfedezők. Gyarmatosító nagyhatalomként. Utána végigportyáztuk Európát az Ibériai félszigettől Bizánccig… Azt se nevezném éppen honvédő hadjáratig. Vagy ha csak a Nagyra Becsült, Sokat Emlegetett Igazságos Mátyást nézünk, hatalmas honvédelmében lerohanta Ausztriát, mert Német Római Császár akart lenni… Hümmm… Mi nem voltunk agresszorok? 700 éven át katonai nagyhatalom voltunk és aszerint is cselekedtünk… Aztán jött egy kicsit nagyobb katonai nagyhatalom (Török Császárság) és a többi már a hanyatlás évszázadai néhány kisebb emelkedéssel… Ezt nem mondanám éppen agreszorként nem viselkedő politikának…

  19. 17. Így igaz, és közben megy a szintén törvénytelen titkosszolgálatok álltali lehallgatás, apeh útján ellenörzések sorozata pl. a TMRSZ -el szemben, és a főtitkár Szima Judit letartóztatása, lehetetlenné, nevetségessé tétele a fősodratú médiában. Akit érdekel nézze meg az előbb említett szakszervezet honlapját, naprakész infót talál.
    Akit érdekel kétrészes 10 perces videó Szimával:

    http://www.youtube.com/watch?v=it4J5_ooyLc

    http://www.youtube.com/watch?v=focB_Kmso4Q

    Ha a posztban említett úr magára haragítja a rendőröket katonákat, tűzoltókat azzal, hogy törvénytelenül tovább húzza a nadrágszíjjat most a nyugdíjjasok kárára, akkor nem lesz aki megvédje a szobordöntögetők haragjától…

  20. “De törvényesen nyugdíjba ment emberektől utólag elvenni pénzt, teljesen más dolog, amikor ez feltétel volt, amiért kis fizetésért elvállalták a kemény, veszélyes, és rendezetlen munkaidejű munkát.”

    1.) Ki fizeti a révészt? Magyarul: ki fizeti meg ezeknek (és a többi nyugdíjasnak is) a nyugdíját? Ez itt a fő kérdés. Utána lehet papolni jogról és igazságról.
    Jelenleg alig van Mo-on értékteremtő, valós munkából származó adóbefizetés. Persze ki lehet mutatni, hogy mennyi adót fizetnek a jól fizető önkormányzati, és egyéb virtuális adófizetők, de ez =nulla. Vidéken már nem csak az orvosok vándorolnak nyugatra, hanem szinte minden épkézláb fiatal, aki nem akarja bevárni, hogy a hajléktalanszállókon kössön ki a családjával együtt.
    2.) Ha itt a rendvédelmi dolgozókra gondoltál, akkor ezzel a lakosság nagy része nem értene egyet, nem csak én.

  21. 19-et Tiborbának meg Samunak címeztem, csak közben megváltozott a számozás.

  22. Tibor bá,
    Egy szerződést vagy betartanak vagy nem. Vagy be LEHET tartani vagy az ÉLET felülírja (jelen esetben a gazdasági helyzet). Nyugaton (pl. Ámerikában vagy Németországban) ez a helyzet úgy néz ki, hogy az ember fizeti a magánnyugdíjat/állami nyugdíjat és lassan-lassan elérkezik a 50-55 éves korig (néhány évre a nyugdíjtól) és akkor Angela Merkel bejelenti, hogy coki a 60 éves nyugdíjkorhatárnak felemeljük 63-ra majd 65-re és jelenleg – az egységes európai nyugdíjkorhatár bevezetésének formájában – 67 évben tervezik megállapítani.
    Ez szerintem ugyanolyan szerződésszegés, de ez az élet. Amúgy hidd el nem sajnálom a tűzoltókat. Nyugodtan lehúzhatnak még 10-15 évet semmi bajuk nem lesz.
    Ámerikában pedig jön egy kis tőzsdei krach, peches management stb. aztán kiderül, hogy nincs elég pénz a manyup számládon és önként, dalolva húzol még 2-3 évet amiből 5 is meglesz vagy sosem fog véget érni.
    Fel kell tenni a kérdést: ha az emberiség történelmében évezredeken keresztül nem volt nyugdíj majd néhány évtizeden át volt akkor mi a valószínűbb hogy 10-15-20-25-30 év múlva lesz vagy sem?
    Ha nem lesz, akkor nem kéne felkészülni?
    A volt könyvelőnőm azt mondta, hogy cukor az élet, csak tudni kell szopni.

  23. 18 ra
    -Amikor a Kárpát medencébe jöttünk (895)már akkor is mi laktunk itt .
    -„kalandozások” Nem voltunk agresszorok . Mindig hívtak minket .
    Ha nem veszekedett volna a NAAAGY MÜVELT EJRÓPA nem kellettek volna a Magyar „zsoldosok ”
    – Mátyás : Az osztrákok elötte már itt voltak párszor az csak egy viszontlátogatás volt .

    Azok a rendőrök csak ne húzzanak el 40 évesen nyugdíjba akik a Magyar népre támadtak 2006-ban .

  24. Az idők változnak. A mai magyar lakosság minden tekintetben messze van attól az állapottól/helyzettől, ami 1956-hoz vezetett. Akkor volt ideológiai ellentét is (beleértve a „reform” kommunistákat és a Horty rendszer híveit is) a nyomor mellé, ez most hiányzik. Lehet, hogy rosszabbul élünk, mint 4 évvel ezelőtt, de messze vagyunk az akkori időszak nyomorától és elnyomásától. Hiányzik a Horty rendszer alatti időszakban kialakult öntudatos nagyüzemi munkás”osztály”, az erős parasztság (akiket a padláslesöprésekkel kellően felhergeltek), a volt katonatisztek, akik a felkelőket vezetni tudták stb.
    Ja, és aki akar elmehet…, vagyis a társadalom aktív cselekvésre alkalmas része, ha akar, külföldre megy. Le lehet ereszteni a gőzt. Az itthon maradók meg tovább tűrnek. Meg különben is, milyen jelképet lehetne ledönteni manapság? Persze ha már lesz OV szobor… 🙂

  25. 22: Aki megbüntetett gyorshajtásért, az se menjen nyugdíjba 40 évesen! 😀

  26. Nem az a lényeg, hogy megérdemlik a nyugdíjat vagy nem, hanem hogy törvénytelen alkotmányellenes meg a józan észnek is ellentmond, ki a jó isten menjen vissza dolgozni?? Az az alkoholista aki a rendőrböl lett azóta a stressz hatására? A pocakot eresztett tűzoltó menjen égő házból gyereket menteni meg gázpalackot kihozni? Nem véletlenül van a korkedvezmény! Ezek a melók mind megpróbálják az embert testileg lelkileg.
    Arra teszi fel az életét, szó szerint is, hogy majd korkedvezménnyel elmegy végre nyugdíjba és akkor tollvonással felborítanak mindent a tisztelet urak? Hogy van ez? Nem lehet ilyet, mert precedens értékű és vérszemet kapnak, és ugyan miért kell elvenni azt a nyugdíjat? Mert elbaszták a pénzt, kell a hiteltörlesztésre, válság van stb. nincs már mit lopni, Jóó vegyék el, de akkor aki 1989 óta ott van a parlamentben annak is vegyék el mindenét mert ők a hibásak kivétel nélkül, az államadósságért aminek a törlesztésére most gyűjtik a lóvét.

  27. 10:)Hinni nem kötelező,de ateistának lenni sem.
    18:)Nem ez a történelmünk,ez csak az,amit tanítanak nekünk.
    Akkor ezek szerint finnugorok vagyunk.A finnek már tagadják.
    23:)Aki ellen ma akarsz küzdeni,nem áll ki nyíltan,sőt szobrot sem csináltat magáról.
    Másképp kell megtalálni.

  28. 25 Nem mindenki felelős az államadósságért .
    Van aki első ciklusos .
    Aki 89 óta ott van azok küzűl a Fideszesek nem felelősek mert az első Fidesz kormány alatt csökkent a GDP arányos államadósság.
    Amúgy 90 -ben is nagy volt az államadósság .
    Ami szintén kamatos kamattal megy ( ugye Tibor Bá 🙂 )

  29. 27: Nem is attól félünk, hogy a kormány nem csökkenti az államadósságot, hanem attól, hogy igen. 🙂
    Azt már többször kitárgyaltuk itt, hogy a pénzt mire kellene inkább fordítani…

  30. Tibor bá, a nyugdíjrendszer nem „jog” kérdése, hanem, mint minden pilótajáték, azé, hogy meddig tudják valamiből fizetni…

    Helyből lehetett tudni, hogy teljesen mindegy, mit igér az állam a nyugdíjszabályozásokkal, a lényeg, hogy a kifizetéskor mit tud fizetni. Lehet, sőt szerintem biztos, hogy OV akarnokoskodása miatt most szarul intézi a nyugdíjrendszer reformját is (mint szinte mindent), de hogy a rendszer fenntarthatatlan, nálunk is, máshol is, az biztos.
    OV azonban ezt nem mondja ki nyjltan, ahogy máshol mások se, legalábbis hatalmon nem. Meg ellenzékben sem, mert nem szavaznának rájuk…

  31. 18: Magyar létedre hogyan írhatod ezt be. A magyarok ha egyáltalán a honfoglaláskor jöttek be a Kárpát medencébe, és nem laktak itt, akkor sem agresszorként, és már népeket kiirtva léptek fel, háborúink soha sem gyarmatosítási céllal folytatódtak (a 16-19. században sem mikor ez volt a divat), és az akkori mércével mérve igencsak emberségesek voltak a legyőzöttekkel szemben. Ezt még az ellenségeink is kénytelenek megerősíteni.

  32. 31: Persze, hogy nem. De ezek után ki fog elmenni nyomott fizetésért? Senki. Tehát emelni kell a fizetést. Amit nyernek a réven, elvsztik a vámon. Ezt nevezem én átgondolatlan döntésnek. Én csak azért aggódom, hogy amíg élek a rendőrség hatékony legyen. (sőt, lehetőleg tovább is)

  33. 10,)

    „De törvényesen nyugdíjba ment emberektől utólag elvenni pénzt, teljesen más dolog, amikor ez feltétel volt, amiért kis fizetésért elvállalták a kemény, veszélyes, és rendezetlen munkaidejű munkát.”

    Azt hiszem, a válság és az előző kormány okozta káoszból mindenkinek egyformán illik kivennie a részét.
    Elegáns megoldás nincs.
    Szívnak a dolgozók, a munkanélküliek, a kis és a nagycsaládosok egyformán.
    A többségük ugyanolyan becsületesen próbál megélni mint azok akik a kényelmetlenebb munkát vállalták korai nyugdíj reményében.
    Sokak vágya, számítása és reménye vált köddé az utóbbi években.
    Arany igazságot nem lehet tenni…
    A rendvédelmisek helyzete nem irigylésre méltó, de a nagy hűha szerintem ugyanazok által van szervezve, akik a cigányokat evakuálták.
    Észre kellene venni, hogy azok, akiknek milliárdokat húzott ki Orbán a zsebéből – és itt nem a nyuggerekről, hanem a multikról, bankokról van szó – a világon mindent felhasználnak, hogy megbuktassák Orbánt. Ide tartozik az SZDSZ-es médiaprostiktól a hagyományos balos holdudvarig mindenki aki a Gyurcsány kormány alatt húzta a sápot.
    Ezek egy része a börtöntől próbál menekülni, a többiek meg reménykednek, hogy külföldi érdekek kiszolgálásáért újra mekapják a 30 ezüstjüket.
    tehát megy a harc.

    Orbánt lehet – és kell is kritizálni.
    Ahogy Gyurcsány abban reménykedett, hogy a művet nyugat meghálálja hogy multiparadicsomot csinált az országból, Orbán nemzeti szintű gazdaságban bízik.

    Ezen felül a fokozódó nemzetközi helyzet az ami még beleköp a levesbe. A Bilderberg csoport megint összeült… Sokminden függ attól hogy mit sütnek ki…

  34. 33!
    Naaa azért álljunk már meg?Mi az hogy nyomott fizetés?A munkás 3 műszakba 65 ezerért dolgozik az érdekel valakit?Nem hiszem..
    Termelni is kellene valakinek!Arra senki nem gondol?Egy termelő 3 nem termelőnek keresi be a pénzét.kb.
    Most a munkáson már nem tudnak ütni,most jönnek sorra a többiek..Ez már nem tetszik ?Értem.Hát pedig sajnos ez van..
    Azt hogy én mit csinálok vagy mit dolgozok és hol,vagy sikerül e megoldani a problémáimat az érdekel valakit?Az nem olyan érdekes..
    Teher alatt nő a pálma.Majd fejlődik a személyiségük kicsit ha eddig nem fejlődött..
    Tibor bá, a „túlélés” rájuk nem vonatkozik?

    A 20-as versenyzővel egyetértek..

  35. 35!
    Arma Te állandóan ennél.. Elmegyek már egyszer aztán megetetlek rendesen.. 😉

    34!
    Ezek mind egy klikk.Az összes politikus egytől egyig.Ha nem adod el magad,oda fel sem jutsz..(és az sem árt ha pajeszos vagy,sőt előny)Börtön?Ha egy bukik,bukik vele az összes..Ha Gyurcsány bukik,bukik vele Orbán is,és fordítva.Le van ez már zsírozva jó előre..

  36. 34: Természetesen a nincsből nem lehet adni, de a prioritás máshol kellett volna meghúzni. Például az egységes 16 % jövedelemadónál.
    A 33-ban írtakra nem válaszolták.

    Én azt látom, hogy itt mindenki úgy formálja a véleményét, hogy neki mi előnyös. Ez nem intellektuális hozzáállás!

    35: A kaja = pénz.

    36: Nem tudok már következtetésre jutni, mint hogy nem érted, amit 3w3 alatt írtam

  37. 38!
    Tibor bá.

    „Én azt látom, hogy itt mindenki úgy formálja a véleményét, hogy neki mi előnyös. Ez nem intellektuális hozzáállás!”
    Nagy franc vagy tudod? 😉

    Mindenki védi a saját dolgát,nem csak a rendvédelmisek.Nem csak azoknak kell(ene) élni..
    De majd jönnek tovább a többiek is,azt mondták.Itt nem állnak meg.Szerintem arra tippelek hogy az özvegyit is elveszik,meg a rokinyugi sem lesz lányálom..

  38. 40!
    Tudom Attila.Most sem az,eddig sem volt,de én most speciel a nyugellátásdira gondoltam.
    Majd az utolsó leoltja a villanyt..

  39. Szerintem az hogy mennyire nem lesz leányálom, az kisebb részt függ a magyar belpolitikától, és nagyobb részt a külföldi elitváltás brutalitásától.

    Ami szerintem pozitívabb a mostani kormányban mint a régiben, hogy valamivel nagyobb függetlenséget akar…
    A politikusok egyenkénti cimkézésétől teljesen függetlenül.

    A függetlenedés csúnyán visszaüthet, de szerintem megéri kipróbálni.

    Szerintem az e-coli hiszti a Bilderberg csoport figyelmeztetése a németeknek, akik az eddig tőlük megszokottnál nagyobb önállóságra törekednek.

    Ha a németek megijednek, AKKOR lesz a nagyobb baj.
    Ha tovább „egyénieskednek”, akkor az azt jelenti, hogy a jelen globál elit elvesztette globális befolyását.

    Akkor talán még átmenetileg jobb is lehet.

  40. 26
    Van a rendőri munkának veszélyes része, sőt a tűzoltó munkájának is! DE! mért kell nekik 40 évesen nyugdíjba vonulni?!? Más aki kidolgozza a belét, és esetleg belerokkan az nem érdekes!
    ÉS azt sem fogadom el, hogy a pocakot eresztett stresszes rendőrt ne lehetne visszafoglalkoztatni! Példának okáér beülhetne az autóba trafipakszozni! Mer a sebesség méréséhez nagyon kell kondi, meg agyilag és lelkiállapotilag is nagyon ott kell lenni, sőt még szuper koncentráció készség is kell!

    A másik fele pedig, elméletileg az idelátogatóknak tisztában kéne lenni azzal, hogy merre tart a világ! Nagyjából megegyezhetünk abban, hogy a leépülés felé! De akkor meg nem értem a sok felháborodást! A Leépülés együtt jár a szerzett jogok elszedésével, mert nincs rá keret! Pontosabban egypár évtizedig sokkal jobban éltünk, mint lehetett, és ezt a kölcsönt, most vissza kell adjuk!
    Tibor bá arról értekezett, hogy hogyan volt 56-ban, és ha esetleg sok mindenféle jogot szednek vissza, és elérünk egy bizonyos társadalmi elégedetlenségi szintet, akkor akár 56-hoz hasonló eseményekre is lehet számítani! Pontosabban fogalmazva aki valamennyire készülni akar az ezekből tud kiindulni!

  41. Ma az országos tiszti főorvos kijeleentte, hogy az E coli esetében a terrorizmus nem kizárható. Éppen azon indokok alapján, amit én is megemlítettem.
    Valaki jerlölhetne már Kossuth-díjra. 😀 A sok lyukasfejű között én is ellennék.

  42. 27. Természetesen nem tartom a finnugor nyelvrokonságot, legfeljebb olyan téren, hogy a Magyarok hatására indult meg maga a finnugor kivándorlás

    32. Na most mindenki kinevezett antimagyarnak. A Magyar Őstörténelemről nem nyitok vitát, mert nincs értelme. Tudjuk, hogy nem 895-ben volt az első Magyar honfoglalás. De azt tudjuk, hogy amikor a Magyarok megérkeztek alacsonyak voltak, sárgák és húzott szeműek, és nagyon emlékeztettek a később érkezett tatárokra. (És most itt senki ne hivatkozzon olyan képekre amik a XIII., XIV. században született a magyar honfoglalásról) Nem akarom itt kifejteni saját véleményemet, mert Tibor bá’ elküld spekuláció vádjával. Szóval a lényeg, hogy egyszer legalább mi megérkeztünk ide. Itt most nem is azt írtam, hogy a Magyarok nem harcoltak tisztességesen, és hogy a Magyar harci morálról, vagy a legyőzöttekkel való bánásmódban ne lettünk volna 100%-ig korrektek. Csak annyit, hogy minden katonai nagyhatalom, akik akkor mi is voltunk igenis lépett fel agresszorként és akit csak meglegyintett a racionalitás szele az tudja ezt. Jó ellenfelek voltak a Magyarok, és nagyon humánusak de azért nem szentek. És ez tény.

  43. 33: Tibor bá, annak nagyon örülök, hogy Pesten és környékén még van hatékony rendőrség. Mi nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben, pedig itt a Balaton mellett nem a világ végén zsákfaluban vagyunk. Járőrözést már 1 évtizede elvétve se látni, sötétedéskor az egyébként gyönyörű belváros és környéke megtelik cigánnyal, a régi városrészbe, ahol teljesen elszaporodtak, fehér ember nem nagyon mer kimenni az utcára. Betörésekkel, lopásokkal nem foglalkoznak (a rendőrök), még le is beszélnek a feljelentésről – mármint akkor mi járunk pórul… Amíg nem folyik vér (szó szerint, ezt ők így mondják) addig ki sem mennek, hiába jelented, hogy fenyegetnek a cigányok. Ha cigány keveredik közlekedési balesetbe, egyből hatalmas csordába verődnek össze, és csoda, hogy még nem koncoltak fel senkit – a’la Szögi Lajos. Ellenben az utakon folyamatosan trafipaxolnak, persze nem balesetmegelőzési, hanem pénzbeszedési célból. Az utakon a közlekedési morál évről évre romlik, már autóba is utálok ülni a sok közveszélyes őrülttől, de engem biztos bemérnek, mert begurulok a lakott területre 65km/h-tel. Amúgy sem nagyon értem, hogy miért veszélyes az ő állásuk. Legfeljebb azért mert a szemétkedéseikért később számon lesznek kérve.

  44. 10.”Ezt a “Mária országát” legközelebb hagyd ki.” ??
    -tudjuk ,hogy kinek az országa… ?

  45. 45: Na ez már egészen más hozzászólás, mint az előző. Az színtiszta antimagyar volt, pályázhatnál vele a tudományos akadémiára 🙂 Egyébként garantálom, hogy más országokban, olyan helyeken sem, amire passzolnak a fennti állítások nem lehet büntetlenül ilyen kijelentéseket tenni. Hát még ha nem is igaz.

  46. http://youtu.be/egVTPpPg6Cc
    Érdekesség képpen, egy kis esti unaloműzőnek kiváló lehetőség. Aki a magyarságról vitázik, annak kötelezően ajánlom -akkor is-, ha minden gondolatával magam sem értek egyet.

    Géczy Gábor atomfizikusból „kivedlett” kutató, hasonló problémák (is) érdeklik, mint bennünket (pl. honfoglaló projekt). A „M.A.G.” már létező „újrakezdési” forma, akit érdekel, kutakodjon tovább a témában, persze a szokásos fenntartásaink szem előtt tartása mellett!
    Üdv.: Cs.

  47. 48: volt egy pár agresszió. Kapásból beugrik II. Rákóczi György elmebeteg lengyel hadjárata, amivel végetvetett Erdély aranykorának és nem mellesleg saját életének… A döhös lengyelek még egy válaszcsapást, betörést is tettek É-K-Magyarországon. Lengyel forrásokból tudom, hogy az erdélyi had gyújtogatott-fosztogatott rendesen. De lehet, hogy ez kivétel, ami erősíti a szabályt…
    Abban a korbban minden had átvonulásától félnie kellett a lakosságnak, a saját országáétól éppúgy…
    Sok a magyar példa, lásd kurucok.

  48. 50. Vigyázz a történelem szaftosabb részleteivel, mert te is antimagyar hazaáruló leszel, mint én. 😛

  49. 44!
    Tibor bá az a baj hogy Te a lábánál keresed a Kossuth-díjat.Ahhoz a fejéhez kell menni.. 🙂
    47!
    Igen.Orbán országa.. 😀
    49!
    Másképpen nem is fogsz elférni a vonat alatt… 😉
    46!
    Nekem a szomszéd utcában van Lacika a rendőr.Csak Lacikának hívom.Ő tényleg olyan kis bugyuta ,amilyenekről a rendőr viccek szólnak.DE isteni teste van.36 éves..És a kérésemre többet szokott erre járőrözni kocsival,mert sokat vagyok egyedül.Ha találkozunk ,akkor kap érte egy puszit.. 😉
    50!
    Arma Te mindig újra írod a történelmet.De már megszoktam hogy a múlt mindig változik.. 🙂

  50. 52. A történelmet a győztesek írják. 2-es póker van a kezemben, nyerésre állok…

  51. 52: Orbán országa: Victoria!!! 🙂
    Elképzelem az oltárképet, amint Szent OV Király felajánlja országát Szűz Victoriának.
    Voltunk Hungária, leszünk Viktória! 🙂

  52. 50-51: Ha helyesen nézed a történelmet, akkor összehasonlítod, hogy adott korban mit tettek mondjuk a magyarok, a németek, a tatárok, stb. Nem kiragadunk egy esetet, amik csak a lengyel könyvtárak mélyén lapulnak, és hangoztatjuk, hogy a magyarok milyen agresszivak voltak, hanem megnézzük, hogy ebben a korban mit tettek mondjuk az angolok és a spanyolok Amerikában. Ezért antimagyar, amit mondasz.
    Józan kritikát el lehet fogadni, de a magyar történelem elfogult sárba gyalázását nem.

  53. Ha már történelemről vitatkozunk, tessék végignézni az Eurázsiai sztyeppen és csak még egyetlen egy olyan példát mondani, ahol nem a meghódított őslakosok nyelve maradt fenn, hanem a hódítóké. Én egyetlen egyet ismerek, a magyart, ezért örülnék, ha felvilágosítanátok, hol a többi? (Itt persze szűkítsük a kört e népvándorlások korára)

  54. Én már a szocializmusban is úgy éreztem, a fegyveres testületek nem nehéz és veszélyes munkájukért kapják kedvezményeiket, hanem mert a rendszernek szüksége van lojális fegyveres kiszolgálókra. Ha jól sejtem Tibor Bá szerint ilyenre most is (mint mindig) szüksége lehet az elitnek és ha a zsoldból elvesszük az ígéret részt (később fizetendő nyugdíj) akkor most kell a teljes összeget kifizetni az aktív állománynak, az pedig nem olcsóbb. Ha kevés a zsold akkor pedig kérdéses, lesznek-e zsoldosok. Ezek hiányát pedig pedig a közrend és a köznép is megszenvedheti.

  55. 55. Eszemben sincs a történelmet sárba tiporni, sem kiragadni egyes példákat. Jó hosszú vita alakult ki egyetlen momentumból. Itt a lényeg, hogy lehet, hogy mások se voltak pacifisták az adott korban de a magyarok főleg nem. És ebben semmi sárba tiprás nincs, ez tény.

    56. Mi messze nem azt a magyart beszéljük, amit a népvándorlás kori magyarok beszéltek, és itt most nem lájk, szemcsi, meg hasonlókra gondolok, hanem az egyszerű nyelvhasználatra. Magyarnak hívjuk mert a nyelvtani szerkezet többé kevésbé megmaradt és a szavak egy része hasonlít az egykori szavainkra. Meg aztán hosszú lenne azt mondani, hogy Magyar alapú török, szláv, latin, germán, görög, kun, és kitudja még mi keverék.

  56. 56: antimagyar a halál. Egyszerűen rámutattam, hogy állításod alaptalan. A magyar történetírásban, hazafias szerzőknél is közhely, hogy Rákóczi lengyel hadjárata egy katasztrófa volt.
    De idézhetnék neked protestáns prédikátort, aki elítéli, ahogy az Erdélybe menekült magyar királyságbeli bújdosók terrorizálják a Tisza-mente magyar népét, a katolikusaokat direkt örömmel, a protestánsokat meg, nyilván megszokásból…

    II. Rákóczi Ferenc egyik erénye, amiért dicsérik, hogy saját vagyonából kártalanította a kuruc hadak fosztogatásainak elszenvedőit… Magyarokat!

  57. Sok évtizedes politikám, hogy a tényeket kutatom fel és nem cicomázom ki hazafisággal, család szeretettel, mundér belcsülettel, mert a végén az isten se ismeri ki magát. Kérem tehát ezt az „antimagyar” kifejezést kihagyni a hozzászólásokból.

  58. 61 Elnézést Tibor bá’ csöndbe maradok… (És nem megsértődtem, eszemben sincs..)

  59. A mai magyar nyelvre ezt írni:
    „Magyar alapú török, szláv, latin, germán, görög, kun, és kitudja még mi keverék”
    Hmmm…
    A mai bronxi csavargó el tudná olvasni, s értené Shakerpeare-t eredetiben?
    Persze ha nyelvi keveredés van, kizárólag a magyar veszi át a szavakat. Fordított irány kizárt. Persze. Glatz Ferenc(nem szószerint): „A magyarok csak akkor tanulták meg az eke utáni egyenes járást az állandó lovaglástól elgörbült lábaikkal …”.
    És persze a földműveléssel kapcsolatos szavainkat is mind átvettük. Persze… Az a tény, hogy a harci méneket nem lehet csak úgy kicsapni a legelőre egy kiadás rablás-gyújtogatás után, azoknak zab kell, az mellékes. Hiszen ha ebbe komolyan belegondolunk, kiderül, hogy csak kellett már e miatt is a földet túrni. És még számtalan zavaró apróság – ami említésre sem méltó, mert még leesne a hályog a szemekről. Világos nem illik a merjünk kicsik lenni koncepcióba.
    Az fel sem tűnik, ugye, hogy a fémiparban az eleinte csak és kizárólag német jövevényszavakat kiszorították a magyar megfelelőik? Lassan megindul a számítástechnikában is ez a folyamat. Előre látom mi lesz a 2112-es értelmező szótárban:

    tolómérő – német jövevényszó

    FUJ FUJ FUJ

  60. 59: Nyelvújítás is volt. Rémlik valami Kazinczy meg Bessenyei nevű fickó. Vagyis, ha nem értenénk meg Árpád apánkat, ezekre kell ráhúzni a vizeslepedőt. 🙂

  61. 59, 60: Az a gond, hogy elbeszélünk egymás mellett, mivel nem arra reagáltok, amiről a kritika szólt. Légyszíves olvassátok vissza, miről szólt a kritika, és hogyan reagáltatok rá. Köze sincs hozzá a válaszotoknak.
    Még egyszer leírom: a történelmet kiragadott példákkal nem lehet leírni, csak az adott környezetet figyelembe véve. Ha nem veszed figyelembe az akkori általános viszonyokat, törvényeket, a környező népek reagálását egy adott szituációra, akkor nincs értelme az eszmecserének. Meg kell nézni pl., hogy adott korban győzelmi helyzetben hogyan bántak a legyőzöttekkel a Habsburgok, a törökök, a tatárok, spanyolok, angolok és a magyarok. Utána lehet agresszióról beszélni. Stb, stb. 18. hsz. verte ki nálam a biztosítékot, nem az utána adott egészen mást író válasz.

  62. 45:)”De azt tudjuk, hogy amikor a Magyarok megérkeztek alacsonyak voltak, sárgák és húzott szeműek, és nagyon emlékeztettek a később érkezett tatárokra.”
    Azt még kifelejtetted,hogy „Görbelábúak”.

  63. 65: igaz, a 18-ban Drakonisz a ballib közhelyes történelemhamisítást szajkózta, erre nincs mentség, ez főbenjáró.

    Enyhén szólva nem az Amerikát hódító spanyolok módszerével jött Árpád, hanem a Kelet kormányzati művészetének legnemesebb hagyományával. Konkrétan a meghódított föld előkelőinek gyermekeiből túszokat szedtek, eddig világos – hogy a helyi nép lázadásának ne állhasson élére addigi elitje, vezérek nélkül meg a pórok keveset érnének.
    Igenám, de mi történt a „fogoly” fiatalokkal, börtönben rohadtak meg? Nem, a legrövidebb időn belül összeházasították őket a hódítók saját gyermekeikkel, így az ellenségeskedés esélye fénysebességgel, egyetlen generáción belül (vagy, ha akarom, nulla generáción belül…) meg volt szüntetve, az új elit „kooptálta” soraiba a régit. És nem évszázadokkal később, hosszú elnyomás, ellenségeskedés után a töredékeit, mint a Robin Hood sztori meséje szerint a normannok a szászokat.
    Gyanúsan felbukkannak az Árpád-háziak nevei között (nekem) szlávnak tűnő nevek, aminek oka lehet, hogy a beházasított helyi előkelők egy része nyilván szláv volt. Kapásból példák Vajk, ami a szláv Voják, („Harcos”) névre emlékeztet és Vazul, ami a Vaszilra. (ami persze görög eredetű név, gondolom, a Baszileoszból, de hozzánk már a szlávosodott fomája került, magyarosodni)

    De tegyük mellé, ha már a Habsburgok bánásmódja a legyőzöttekkel felmerült, hogy a mi Habsburgjaink se érdemlik a durva gyarmatosítókkal való egy lapon emljtést, elég itt a Rákóczi-szabadságharc lényegében teljes katonai legyőzése utáni szatmári békét, ami mindenkinek, Rákóczinak is megadta a teljes büntetlenség lehetőségét és fenntartota a emzet alkotmányát. (igaz, a nemzet nem is állt mindenestől a kuruc oldalon…).
    Továbbbá a Magyarországon állomásozó német, olasz, spanyol, francia, stb. császári és királyi tisztek olyan úton lettek magyar nemessé, hogy többnyire benősültek magyar nemesi családokba és az adott vármegye honosította őket.
    Az angol hódítók nem várták, hogy az ír vármegyék honosítsák őket, ennek még a felvetése is abszurd… Tehát a Habsburgok kapcsán „gyarmatosítást” emlegetni is az. (nem a spanyol Habsburgok amerikai gyarmatairól van szó!)

  64. 45 ”De azt tudjuk, hogy amikor a Magyarok megérkeztek alacsonyak voltak, sárgák és húzott szeműek, és nagyon emlékeztettek a később érkezett tatárokra.”

    Ezt honnan tudjuk ?
    Melyik „megérkezésről” beszélsz ?
    …és ha mindig is itt voltunk ?

  65. Valami gubanc miatt harmadszor próbálom ezt elküldeni:

    65: igaz, a 18-ban Drakonisz a ballib közhelyes történelemhamisítást szajkózta, erre nincs mentség, ez főbenjáró.

    Enyhén szólva nem az Amerikát hódító spanyolok módszerével jött Árpád, hanem a Kelet kormányzati művészetének legnemesebb hagyományával. Konkrétan a meghódított föld előkelőinek gyermekeiből túszokat szedtek, eddig világos – hogy a helyi nép lázadásának ne állhasson élére addigi elitje, vezérek nélkül meg a pórok keveset érnének.
    Igenám, de mi történt a „fogoly” fiatalokkal, börtönben rohadtak meg? Nem, a legrövidebb időn belül összeházasították őket a hódítók saját gyermekeikkel, így az ellenségeskedés esélye fénysebességgel, egyetlen generáción belül (vagy, ha akarom, nulla generáción belül…) meg volt szüntetve, az új elit „kooptálta” soraiba a régit. És nem évszázadokkal később, hosszú elnyomás, ellenségeskedés után a töredékeit, mint a Robin Hood sztori meséje szerint a normannok a szászokat.
    Gyanúsan felbukkannak az Árpád-háziak nevei között (nekem) szlávnak tűnő nevek, aminek oka lehet, hogy a beházasított helyi előkelők egy része nyilván szláv volt. Kapásból példák Vajk, ami a szláv Voják, („Harcos”) névre emlékeztet és Vazul, ami a Vaszilra. (ami persze görög eredetű név, gondolom, a Baszileoszból, de hozzánk már a szlávosodott fomája került, magyarosodni)

    De tegyük mellé, ha már a Habsburgok bánásmódja a legyőzöttekkel felmerült, hogy a mi Habsburgjaink se érdemlik a durva gyarmatosítókkal való egy lapon emljtést, elég itt a Rákóczi-szabadságharc lényegében teljes katonai legyőzése utáni szatmári békét, ami mindenkinek, Rákóczinak is megadta a teljes büntetlenség lehetőségét és fenntartota a emzet alkotmányát. (igaz, a nemzet nem is állt mindenestől a kuruc oldalon…).
    Továbbbá a Magyarországon állomásozó német, olasz, spanyol, francia, stb. császári és királyi tisztek olyan úton lettek magyar nemessé, hogy többnyire benősültek magyar nemesi családokba és az adott vármegye honosította őket.
    Az angol hódítók nem várták, hogy az ír vármegyék honosítsák őket, ennek még a felvetése is abszurd… Tehát a Habsburgok kapcsán „gyarmatosítást” emlegetni is az. (nem a spanyol Habsburgok amerikai gyarmatairól van szó !)

  66. 66: És a szárazföldön imbolyogva jártak (a sok kumisztól) 🙂

    Semmivel nem voltunk roszabbak, mint más népek, sőt. Nem irtottuk ki a szlávokat, románokat, szerbeket, később a cigányokat, pedig megtehettük volna – és most büszkék lehetnénk a (szín)magyar nemzetállamra. Befogadtunk minden, békés szándékkal érkező népet. Nem öltünk halomra indiánokat, vietnámiakat, irakiakat, afgánokat, aborigineket, nem hurcoltunk be néger rabszolgákat, nem gyarmatosítottuk és raboltuk ki a világ nagy részét stb. mint más „kultúrnépek”. Gondolom ez a „bűnünk”, kilógunk a sorból.

  67. van egy témábavágó hozzászólásom (a legyőzöttekkel bánásmódról), amit már harmadszorra nem enged megjelenni a Blog Démona…
    Link nincs benne, Tibor bát nem szidom benne, mi van itt????

  68. 68: Megelőzted az új gazdasági mechanizmust 🙂 ,
    a 67-es érkezés nem mentesít az eredendő bűn alól, hogy MAGYAR vagy 🙂

  69. 70: Ilyent már nekem is csinált ma a rendszer, szerintem az AVH keze van a dologban, mert csak az OV-s poszt esetében „nem mentem át” a hozzászólással 😀

  70. 71: Sose voltál a szűrendő listán. Ha van URL a hozzászólásodban olvasás nélkül, automatikusan tovább engedem. VIP kiváltságokat élvezel. 😀 Ha mégis gubanc van, küld el E-mailben, majd felrakom.
    73: Ahelyett, hogy megbevsülnék. Hiszen csak jót akarunk ennek a szerencsétlen flótásnak (és persze magunknak is – az ember azzal főz, amilye van). Minden esetre Básty elvtárs felháborodása után boldog lehetek, hogy már figyelnek rám.

  71. negyedik próba:

    65: igaz, a 18-ban Drakonisz a ballib közhelyes történelemhamisítást szajkózta, erre nincs mentség, ez főbenjáró.

    Enyhén szólva nem az Amerikát hódító spanyolok módszerével jött Árpád, hanem a Kelet kormányzati művészetének legnemesebb hagyományával. Konkrétan a meghódított föld előkelőinek gyermekeiből túszokat szedtek, eddig világos – hogy a helyi nép lázadásának ne állhasson élére addigi elitje, vezérek nélkül meg a pórok keveset érnének.
    Igenám, de mi történt a „fogoly” fiatalokkal, börtönben rohadtak meg? Nem, a legrövidebb időn belül összeházasították őket a hódítók saját gyermekeikkel, így az ellenségeskedés esélye fénysebességgel, egyetlen generáción belül (vagy, ha akarom, nulla generáción belül…) meg volt szüntetve, az új elit „kooptálta” soraiba a régit. És nem évszázadokkal később, hosszú elnyomás, ellenségeskedés után a töredékeit, mint a Robin Hood sztori meséje szerint a normannok a szászokat.
    Gyanúsan felbukkannak az Árpád-háziak nevei között (nekem) szlávnak tűnő nevek, aminek oka lehet, hogy a beházasított helyi előkelők egy része nyilván szláv volt. Kapásból példák Vajk, ami a szláv Voják, („Harcos”) névre emlékeztet és Vazul, ami a Vaszilra. (ami persze görög eredetű név, gondolom, a Baszileoszból, de hozzánk már a szlávosodott fomája került, magyarosodni)

    De tegyük mellé, ha már a Habsburgok bánásmódja a legyőzöttekkel felmerült, hogy a mi Habsburgjaink se érdemlik a durva gyarmatosítókkal való egy lapon emljtést, elég itt a Rákóczi-szabadságharc lényegében teljes katonai legyőzése utáni szatmári békét, ami mindenkinek, Rákóczinak is megadta a teljes büntetlenség lehetőségét és fenntartota a emzet alkotmányát. (igaz, a nemzet nem is állt mindenestől a kuruc oldalon…).
    Továbbbá a Magyarországon állomásozó német, olasz, spanyol, francia, stb. császári és királyi tisztek olyan úton lettek magyar nemessé, hogy többnyire benősültek magyar nemesi családokba és az adott vármegye honosította őket.
    Az angol hódítók nem várták, hogy az ír vármegyék honosítsák őket, ennek még a felvetése is abszurd… Tehát a Habsburgok kapcsán „gyarmatosítást” emlegetni is az. (nem a spanyol Habsburgok amerikai gyarmatairól van szó !)

  72. 70:)Látom megjött a humorod,ez jó jel.
    A történelemmel meg az van,(amit a népmeséink is mondanak) „Aki nem hiszi,járjon utána !”
    Ezt kell tenni,nem másokban,hanem magunkban keresni a hibát,és adni a jót,mert amit adsz,azt kapod vissza,de sohasem attól akinek adtad.
    Hun_ce,nippur,szilvás… már tud valamit.
    64:)Itt egy érdekes példa,amit a múltkoriban fedeztem fel,egy anyag fordítása közben:

    „Pásztor” szavunk biztosan magyar,pláne,ha elfogadjuk,hogy mi pásztornép is voltunk,vagy lehetséges,hogy mégsem?
    Elképzelhető,hogy egyik jellegzetes tevékenységünk nevét az angolból vettük át.-Úgy néz ki,hogy erre egyértelműen azt kell mondanunk,hogy nem.

    No,de itt van egy angol szó:
    „pasture” =kiejtve:Paásztyur- Jelentése: legelő

    A „legelő”-nek azért van némi köze a pásztorkodáshoz
    a „pásztor” szóhoz.

    Konklúzió:Elkalandoztunk a ködös Albionig,ott megnéztük,hogy a kelták,hogy nem pásztorkodnak,s elraboltuk a nyelvüket,de mire hazaértünk,már csak ködös emlékeink voltak mind a kiejtéséről,mint a jelentéséről,s a fő foglalkozásunk űzőjét,akit eddig „Anonímusznak” hívtunk,mert nem volt a tevékenységére fogalomkészletünk,
    elneveztük „legelőnek” (azaz pásztornak)
    Kérdem én,hogy miért nem hívjuk a füves legelőt pásztornak, s az állatok őrzőjét meg „legelőnek”,
    ha az angolból loptuk,ezt az ősi szavunkat is.
    Nem lehet,hogy a nyugatra való,(egyébként csekély mértékű) mágus kiáramlásaink során,a kivitt nyelvünk torzult el más nyelvi közegben?

  73. 65: igaz, a 18-ban Drakonisz a ballib közhelyes történelemhamisítást szajkózta, erre nincs mentség, ez főbenjáró.

    Enyhén szólva nem az Amerikát hódító spanyolok módszerével jött Árpád, hanem a Kelet kormányzati művészetének legnemesebb hagyományával. Konkrétan a meghódított föld előkelőinek gyermekeiből túszokat szedtek, eddig világos – hogy a helyi nép lázadásának ne állhasson élére addigi elitje, vezérek nélkül meg a pórok keveset érnének.

    Igenám, de mi történt a „fogoly” fiatalokkal, börtönben rohadtak meg? Nem, a legrövidebb időn belül összeházasították őket a hódítók saját gyermekeikkel, így az ellenségeskedés esélye fénysebességgel, egyetlen generáción belül (vagy, ha akarom, nulla generáción belül…) meg volt szüntetve, az új elit „kooptálta” soraiba a régit. És nem évszázadokkal később, hosszú elnyomás, ellenségeskedés után a töredékeit, mint a Robin Hood sztori meséje szerint a normannok a szászokat.

    Gyanúsan felbukkannak az Árpád-háziak nevei között (nekem) szlávnak tűnő nevek, aminek oka lehet, hogy a beházasított helyi előkelők egy része nyilván szláv volt. Kapásból példák Vajk, ami a szláv Voják, („Harcos”) névre emlékeztet és Vazul, ami a Vaszilra. (ami persze görög eredetű név, gondolom, a Baszileoszból, de hozzánk már a szlávosodott fomája került, magyarosodni)

    De tegyük mellé, ha már a Habsburgok bánásmódja a legyőzöttekkel felmerült, hogy a mi Habsburgjaink se érdemlik a durva gyarmatosítókkal való egy lapon emljtést, elég itt a Rákóczi-szabadságharc lényegében teljes katonai legyőzése utáni szatmári békét, ami mindenkinek, Rákóczinak is megadta a teljes büntetlenség lehetőségét és fenntartota a emzet alkotmányát. (igaz, a nemzet nem is állt mindenestől a kuruc oldalon…).

    Továbbbá a Magyarországon állomásozó német, olasz, spanyol, francia, stb. császári és királyi tisztek olyan úton lettek magyar nemessé, hogy többnyire benősültek magyar nemesi családokba és az adott vármegye honosította őket.

    Az angol hódítók nem várták, hogy az ír vármegyék honosítsák őket, ennek még a felvetése is abszurd… Tehát a Habsburgok kapcsán „gyarmatosítást” emlegetni is az. (nem a spanyol Habsburgok amerikai gyarmatairól van szó !)

  74. 75: magyar az egész világ…
    Magyar ember, Pásztor Lajos fedezte fel Franciahonba szakadván a róla elnevezett fertőtlenítő-tartósító eljárást, a pásztorozást-pasztőrözést. Szintén Frankhonba szakadt hazánklánya, Donnay Sári, a neves szőlőnemesítő műve a világszerte oly népszerű fehér szőlőfajta, melyet kinemesítőjéről neveztek el.
    A világ egyik legismertebb mozisztárja, a Taljánországban világhíressé vált Masztró Jani is magyar gyerek, csak kint felvette a „Marcello” művésznevet is. És így tovább, hosszan sorolhatnám a nagyságokat, akiket a világ nekünk köszönhet…

  75. Nyelvi kérdésekben Varga Csaba a főguru, van is egy könyve, mit egy, vagy 10, de egy nagyon jó a: AZ ANGOL SZÓKINCS
    MAGYAR SZEMMEL.Megkönnyiti az angol tanulást. Cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy az angol a magyarból származik, és még egy csomó nyelv, pl. a szlovák 😯
    Mindezt grafikai alapon, érdekes mindenesetre! Honlapja is van, a gugli kidobja elsőre a név alapján.

  76. 80: kihagytad az ógörögöt, arról is bebizonyítja. Varga Csaba eredeti nyelvkutatói módszere szerint csak olyan nyelveket hajlandó a magyarral egybevetni, melyeket nem beszél. Szerencsére e módszere nem korlátozza a megvizsgálandó nyelvek körét, mert semmilyen más nyelvet nem ismer!!!
    Igaz, nincs is rá szüksége, hiszen a világ összes nyelve a mygar kevésbé, vagy többé romlott változata, tehát gyakorlatolag felesleges is más nyelveket tanulni, ha olyanok nem is léteznek!!! Magyarul minden nyelv megérthető, legalábbis Varga Csaba számára.

  77. Tény, hogy sok hasonlóság is van a nyelvek között, leginkább a jelkészlettel foglalkozik nevezett írónk és érdekes megállapításokat tesz. Egy időben beleástam magam ezekbe a kérdésekbe, nekem is visított valahol sok abszurd állítása és mások is mindig visítanak ha szóba kerül de jól meggondolva és ha valaki hajlandó felületes ítélet helyett tanulmányozni az állításait, az leginkább igazat ad neki.

  78. 82: akkor én nem vagyok „valaki”. Uganis tanulmányoztam az angol és szlovák nyelv magyar eredetére vonatkozó álljtásait (az ógörögöt is, de abból a nyelvből egy kukkot se értek, ezért hagyjuk) és annyira nem adok igazat neki, hogy nyilvánvaló szélhámosnak tartom. Akinek egyébként van tehetsége bizonyos szavak összefüggéseinek felismerésére, hiszen nyilvánvalóan vándorolnak a szavak, szótövek és más nyelvi jelenségek a népek, kultúrák között.
    Tevékenysége tipikusan hülyjtő, nagyon káros, mármint olyanokra, akiknek nincs elég esze ahhoz, hogy maguk felismerjék a szélhámosságot és ezért kár is, hogy ilyenekt olvasnak, obban járnának, ha valami hasznos kétkezi tevékenységgel foglalnák el magukat, vagy mondjuk söröznének…

  79. 83: még kiegészítésül: Vargát azért neveezem szélhámosnak és nem elmebetegnek, mert egyes írásaiból kiderül, hogy teljesen épelméjű, tud racionálisan gondolkozni, tehát ahol nem ezt teszi, ott szándékosan nem ez a célja.
    Hogy csak élvezi, vagy elsősorban pénzt keres vele, vagy van provokátori, zavarkeltői küldetése is, azt nem tudom pontosan megítélni.

    Egy hasonló szélhámos leleplezése, bár nem mindenben értek egyet a szerzővel:

    http://www.nibiru.hu/magyar/110608iszfahanikodex.htm

    „Mi az igazság az iszfaháni kódex körül?
    Történelemhamisítás nemzetinek látszó módra
    Egy mások figyelmére áhítózó „kutató” kitalációja”

  80. Ez is egy vélemény, én másra jutottam de sörözéssel azért nincs gond 🙂

  81. Tibor bá, te ismered Varga Csaba munkásságát? Ha nem, csak akkor javaslom, amennyiben sokkterápiára van szükséged! 🙂
    De ha netán akarsz egyet káromkodni és okos.kodót utolsó figyelmeztetésben részesíteni , hogy kiket dicsérjen (tréfálok!), itt a magyar-angol rokonságra vonatkozó örökérvényű tanulmánya:

    http://www.kincseslada.hu/magyarsag/e107_files/public/Varga_Csaba_magyar_tajnyelv_a_brit.pdf

    „Varga Csaba: EGY RÉGI MAGYAR TÁJNYELV A BRIT SZIGETEKEN”

  82. 87: nem hosszú. Na, a kedvemért…
    (várom a jó kis irgumburgumot, hogy aki még egyszer ilyet emleget, mint ez a …) 🙂

  83. 88: De hosszú! Az előzőt félig elolvastam, mert Detre Csabát véletlenségből személyesen ismerem. Különben én csak azt látom igazoltnak, amit már írtam, hogy a tudomány öntisztitó. Lehet csalni, tévedni, de csak egy ideig. — Egyébbként nekem rendszerint elég elolvasni egy címet és már tudom, hogy hülyeség-e vagy sem. A „EGY RÉGI MAGYAR TÁJNYELV A BRIT SZIGETEKEN” Tipikus példája, amikor valakit nem az ismeret motivál, hanem a hazaszeretet. Thaly Kálmánok mindig fognak születni.

  84. 89: aki tudatosan csal, hamisít, azt nem motiválhatja a hazaszeretet. Az csaló, szélhámos, kalandor, vagy ügynök.

  85. 90!
    Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága….

  86. 90:Gedeon,mi a véleményed Mario Alinei kutatásairól? Az etruszk-magyar-sumer nyelvrokonság felvetéséről? Magyar Adorján munkássága mond valamit? Milyen nyelv elterjedése igazolható a pre-latin előtt Nyugat-Európában?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük