(532) Tibor bá’ online – Szuper coli

E-Coli 0104

őAki olvasott már néhány posztomat az tudja, hogy késhegyre menő ellenzője vagyok az összeesküvés elméleteknek. Az istennek se vagyok hajlandó elfogadni sokak által evidensnek kikiáltott tanokat. Most azonban megtört a jég. A médiából áramló hírek összerakosgatásából nem lehet másra következtetni, mint arra, hogy az emberiség kiírtása végett génmódosítással létrehoztak egy szuper colit, amit vagy rászabadítottak az emberiségre, vagy pedig megszökött a laborból. És akkor nézzük a tényeket.

A – most már hírhedt – colival találkozó orvosok egyöntetű véleménye, hogy ilyen virulens E-coli törzzsel még nem találkoztak, amelyik a halálosnak mondható Shinga toxint termeli. Ráadásul a megbetegedéshez elégséges 100 baktérium bekerülése a szervezetbe, ami a baktériumok világában rekordnak számít, hiszen normál körülmények között egy fertőzéshez milliós tételre van szükség. Ráadásul gyermekekre nem tűnik veszélyesnek, és a felnőttek közül is főleg a nőket támadja. Ezek a gyors adatok önmagukban is számtalan kérdőjelet vetnek fel. Most jönnek a részletek.

Normál körülmények között az E-coli 0104 jelzésű törzse azon kívül, hogy rendkívül ritkán találkoznak vele, soha nem rezisztens egyetlen antibiotikumra se (amit megmagyaráz ritka előfordulása). A németorszáégi járványért felelős 0104 azonban az össze antibiotikus osztályra rezisztens [ Penicillin származékok, tetracyclin, nalidixin sav, trimethoprim-sulfamethoxazol, cephalosporinok, amoxicillin / clavulanin sav, piperacillin-sulbactam,  piperacillin-tazobactam]

És itt most álljunk meg egy kicsit. Egy mikróba akkor válik rezisztenssé egy antibiotikumra, ha azzal megtámadják, de még mielőtt a teljes állományt kiírtanák, a kezelést befejezik. Ugyanis, ebben az esetben a némi rezinsztencát mutató egyedek életben maradnak és jó eséllyel a következő gazdatestben is túlélők lehetnek, amennyiben itt is elöbb fejezik be az antibiotikum adagolását, mint a teljes baktérium állomány kihalása. Ha ez sorozatosan bekövetkezik egy baktériumnál illetve a leszármazottainál, akkor végül kialakul egy totális rezisztencia. Igen, de akkor még ott van a másik 7 antibiotikum, amikre nem rezisztens. Ahhoz, hogy egy baktérium törzs mind a 8 antibiotikumra rezisztens legyen, egy kisebb csodára van szükség. Ugyanis előbb 7-re kell rezisztensnek lennie, ami előtt pedig 6-ra. Teljesen kizárt, ha ilyen baktérium törzsre bukkannak, hogy azt ne publikálják. Akkor pedig, hogy az ördögben lett ez a törzs mind a 8 antibiotikumra rezisztens? Ha erre nekem valaki ad magyarázatot, akkor visszavonom a fent közölt feltételezésem.

De még nem tudsz mindent. Ez a törzs valahogy szert tett különleges enzimek termelési készségére, ami egy csodálatos védelmi fegyver. Ez az ESBL (széles spketrumú béta-laktemáz) képessé teszi őket a cefalozporinok (legyakrabban alkalmazott antibiotikumok) kivédésére. http://bit.ly/lboWg2 . És még valami, a 0104 törtzsnek van két génje: a TEM-1 és a és a CTX-M-015, amelyek halálossá teszik őket, ugyanis a belsőszervek lerobbanását eredményezik. http://www.guardian.co.uk/commentis . Ilyen baktérium a természetben  nem alakulhat ki. Ez csak úgy következhet be, ha az E-colit 8 különböző antibiotikumnak teszik ki. Tehát génsebészeti úton állították elő. Most már csak azt kell megtudni, miért? Nekem van némi spekulációm, de azzal még nem állok elő.   

87 gondolat erről: „(532) Tibor bá’ online – Szuper coli

  1. A „miért”-re mindenkinek jó ötletei vannak, ebben biztos vagyok.
    De a „miért pont németországban” eléggé sikamlós…
    Ha annyira a lélekszám csökkentés lenne a cél, miért nem Indiában, Afrikában, vagy Kínában kezdik?

  2. Talán mert a németeknél még pörög a gazdaság, és a dollár-euro kapcsolat.

  3. Még azt írja az első belinkelt honlapon, hogy mosással egy részét a baciknak el lehet távolítani, de mivel a zöldségen vannak repedések ezért 100%-ig nem kerülhetők el. Viszont főzéssel igen.
    Ez igaz Tiborbá?

  4. És még mindig tudunk szokatlan dolgot hozzátenni: ez az E-coli teljesen valószínűtlen és szokatlan módon már bizonyítottan EMBERRŐL EMBERRE IS TERJED! Lengyelországban kezelnek kórházban egy gyereket (tehát nem minden gyerekre veszélytelen), aki a Németországban járt apjától kapta el, majd megfertőzte vele nevelőszülőjét is!!!
    A rádióban a szakértő hangsúlyozta, hogy ez nem vírus, ami cseppfertőzéssel terjed, ezt „meg kell enni”, hogy fertőzzön, ennek emberről emberre terjedése elvileg nagyon kevéssé esélyes…

    Ha a Europe2020 előrejelzése az őszre elvileg várható 3-as USA összeomlásról (költségvetés, dollár, kötvénypiac) elvileg helyes volt, annak „kivédésére”, a figyelem elterelésére valami nagyon durvát kellene az USA háttérvezetőinek produkálnia. Pl. egy gyilkos európai járványt???

  5. 3:Pontosan, mert nagyon kevés baktérium is elég a fertőzéshez. Főzéssel meg lehet őket ölni, de főtt saalátáról, vagy uboirkáról meg senki se hallott

  6. De nem salátáról és uborkáról kezdett terjedni.
    Most pedig már nem is kell a terjedéshez zöldség, sem egyéb élelmiszer, ha igaz amit Gedeon ír.

  7. 5: Salátafőzelék, uborkamártás. Anyám szokott csinálni. 😀

    Az E.coli sok mindenre használható, még génátvitelre is (GMO növények). Nagyon sok laborban dolgozhatnak vele, szerintem komoly esélye lehetne a véletlen kijutásnak is. De! Az kérdés, hagy alapból mire kellett egy szuperrezisztens, ugyanakkor halálos toxintermelő típust előállítani? (Ez költői kérdés.) Hogy miért Németországban jelent meg? 1. A németek nácik, nem kár értük. 2. Még egy válság az euro övezeten belül. 3. Jól lehet tesztelni, hogy egy fejlett egészségüggyel rendelkező, jól szervezett ország képes-e kontrolálni egy járványt.(Ha ők nem, akkor más mégkevésbé.)

  8. Ha már összeesküvünk, logika: 🙂
    Az ilyen biológiai „fegyverekkel” az a gond, hogy az előállítóira, annak családjára, stb. is veszélyes ezért elég körültekintően bánnak ezekkel és valószínű hogy nem kontinensen belüli „kiszabadulásról” van szó, hanem „behozták”.
    Ez nem járvány, egyértelmű mert „csak úgy” nem terjed emberről emberre (széklettel lehet), egy egyszeri ételt ért fertőzésnek kell lennie, ez teljesen egyértelmű az országon belüli primer szórt előfordulások miatt. Természetesen nem lehet megfőzendőn vagy tartósított étel, mert abban elpusztul, tehát valami saláta/zöldség/csíra/stb. Az, hogy nincs meg még mindig a forrása, arra utal hogy egy egyszeri „próba” volt, egy bizonyos jól kiválasztott nyers ételt vagy a készítés helyén vagy szállítás közben fertőztek meg, így nem is lesz mega forrása. Ez utóbbi tény a multirezisztenciával és a toxintermelő képesség kifejlesztésének bonyolultáságával együtt erősen hajaz a összeesküvéselmélet helyességére. A GMO növénykészítésben nem használnak sem toxintermelő sem multirezisztens bacikat, sőt ez kerülendő. Szerintem az ügy már a háttérben megoldódott, sőt a forrás is meglehet mert ilyesmi melett nem mennek el szótlanul a titkoszsolgálatok, illetve csökken a „fertőzések” száma.
    Az egy érdekes dolog hogy főleg nőket érintett, ennek több oka lehet (érzékenyebbek a toxinra, baktérimumra, genetikai okok, Ők ettek ilyen zöldségeket…) Sőt, az is elképzelhető, hogy megtalálták több zöldségfélében a fertőzést (mert többet megfertőztek a fertőzők, ez esélyes), ezért jelentgettek be mindenfajtát egymás után és vonták vissza miután rájöttek hogy egy egyszeri „ping” volt….

  9. 1.) A kínaiakat/afrikaiakat egyszerűbb módszerekkel is „el lehet intézni”…

    A németek meg mondjuk lehetnek „nemkívánatos konkurrencia” a világgazdaságban vagy politikai ideológiában, és fejlettségük,, szervezettségük miatt megfelelő szintű támadást érdemelnek.

    Nekem a georgiai tanúkövek jutnak eszembe….

  10. 5.) gyerekkoromban kínoztak salátalevessel is, sőt uborkalevessel is… tehát van remény.

  11. Na mától csak húst eszem. Hát az tény, hogy ha a németek nem tudják megoldani akkor senki. Mondjuk én a fukusimai balesetről is azt gondoltam, hogy ha a japók nem akkor senki nem tudná megoldani, ehhez képest lófüttyöt tudtak eddig csinálni. Egy ilyen baktérium Afrikában simán tudna emberről emberre terjedni, hiszen ott a kéz mosás, vagy a szarral fertőzött vízből való főzés mindennapos.

    Összeesküvések vannak! Különben miért lennének titkos szolgálatok?

    Persze nem kell minden marhaságot benyelni..

  12. Most elmondok két rövid mesét:
    Tudjátok az AIDS úgy terjedt el a modern világunkban,hogy Afrikában találtak egy bokrot,azt jól megrázták,s alatta ült a zöld majom,aki a vírushordozó,s úgy döntött,ha már megtaláltatok,rá is faragtok,s elkezdte szórni az AIDS vírusait.
    Azóta fél fekete-Afrika beteg.
    Eddig a régi mese.
    Hol volt hol nem volt egy zöld uborka…..
    Ebből látszik,hogy a mesék nagyon veszélyesek az egészségre.

  13. Ha a cél a biológiai fegyver bevetésével az erőforrásigény csökkentése, akkor könnyű belátni, hogy százezer csóró afrikai halála alig csökkenti például az olajigényt, bezzeg százezer német fogyasztópolgáré…

  14. nagyon szeretem a logikádat, Tibor bá.
    Én is azt nézem hogy kinek volt ez érdeke, miért pont most és miért pont ott.
    Emlékeztek, amikor kitört a H1N1 hisztéria, az első másfél hónapban lehetett követni egy nemzetközi egészségügyi szájton a terjedését és a megbedések számát, súlyosságát.
    Utána nem kellett statisztikákat készítenie az egészségügynek. Legalábbis hivatalosan. És nyilvánosan elérhetőeket főképp nem. Vicces, mi?
    Azt hiszem, hogy azért történt, mert a nyugateurópai országok egyre inkább biokaja-pártiak, és a génkezelt vagy hasonló kajáknak fogy a piaca. A Wall street pedig hatalmas pénzeket fektetett a nyersanyag és élelmiszeriparba, felvervén ezek árát. Miért pont most? talán raktáron maradt a monsantónak egy nagy adag vetőmagja, amit még nem késő elvetni, és le merem fogadni, hogy rezisztens erre a baktériumra, ugye.
    Szerintem inkább nagyon mocskos és gátlástalan pénzügyi érdekek vannak itt, mintsem tudatos népirtási összeesküvés.
    Nem tudjátok, Izraelben volt hasonló megbetegedés? tudtommal szabadkereskedelmi egyezmény van köztük és az EU között, és aggódom értük….? .D

  15. 14: Izraelben csak kosher kaját esznek, nincsenek veszélyben, ne aggódj. 🙂

  16. micsoda véletlen, Izrael friss zöldséget és gyümölcsöt fog az Unióba exportálni, azokra a piacokra, ahonnan már kiszorult. most olvastam:
    http://bit.ly/mKl2qB

  17. És még egy német link arról, hogy nem bonyolult módosítani egy baktériumot, legalábbis Franciaországban 17 éves korban tanítják a kémikusoknak, továbbá a Brittek és az Usenkák is állítottak már elő ilyen baktériummal működő biológiai fegyvert.

    http://info.kopp-verlag.de/udo-ulfkotte/ehec-die-belege-fuer-die-geheimen-militaerischen-und-zivilen-experimente-mit-e-coli.html

    A „kopp exklusiv” részletesen beszámol minderről, de nekem nincs kedvem előfizetni rá, úgy is le van írva a lényeg a bulvár részben.

  18. Leghihetőbbnek tényleg azt tartom, hogy a baktérium „elszabadítói” tényleg egy fejlett országban próbálkoztak, megnézvén, mit tudnak vele kezdeni.

  19. Lehet ,hogy Merkel a bacival együtt kapott vmi. figyelmeztetést ,”javaslatot ” , „tanácsot” is .
    Majd érdemes lesz figyelni Német o. politikáját . Esetleg nem tesz-e vmi. logikátlannak , értelmetlennek tünő bakugrást .

  20. Esetleg megzsarolták Németországot… Lehet hogy olyasmit tett vagy akart tenni amit nem kellett volna.

    A Japán földrengéssel kapcsolatban is voltak „zöngék” hogy a lemeztektonikai feszültséget mesterségesen „sütötték ki” egy megfelelő helyre lerakott atomtöltettel… és mondja meg valaki, hogy melyik atomtól van a sugárzás…

  21. Egy másik helyről másoltam :
    „Miközben a hatóságok a fertőzés forrását kutatják, ne feledjük, hogy az EU a természetes gyógyhatású készítmények és étrendkiegészítők betiltására és a természetgyógyászok munkájának megnehezítésére készül. Miután nem állnak majd rendelkezésre természetes gyógymódok már csak annyit kell tenniük, hogy elijesztik az embereket a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásától is. Ez fontos, hiszen a friss zöldségek rengeteg gyógyító tulajdonsággal rendelkeznek, és amíg a vásárlók hozzájuthatnak friss zöldségekhez módjukban áll természetes úton megelőzni bizonyos betegségeket.
    Amennyiben sikerül elérni, hogy az emberek féljenek a friss zöldségek fogyasztásától, könnyebben rávehetők, hogy feldolgozott, egészségtelenebb élelmiszerek fogyasztására térjenek át. Az eredmény: több beteg és nagyobb igény a gyógyszerek iránt, azaz nagyobb haszon a gyógyszergyáraknak.”

  22. 23,)

    Esetleg felértékelődik a sógor-koma által termelt háztáji termék.

    Egyszerre nehéz lenne tiltani az élelmiszer termelést meg mesterséges éhínséget okozni.

    Szóval… elkezdődött az élelmiszerlufi fújása ?

  23. Én nem hiszem, ez nagyon alacsony aranyú mortalitással jár együtt, lassan terjed és már most lelassult a terjedési sebessége.

    Ez pedig már tavaly hir volt:
    http://hvg.hu/Tudomany/20100811_elterjedhet_szuperbakterium

    A Cardiffi Egyetem kutatói szerdán a The Lancet Infectious Diseases folyóiratban megjelent tanulmányban jelentették be, hogy egy új gént azonosítottak dél-ázsiai és brit páciensekben. A New Delhi metallo-beta-lactamase, illetve NDM-1 néven emlegetett gén szinte minden antibiotikummal, még a legerősebbnek tartott carbapenemekkel szemben is ellenállóvá teszi a baktériumokat. A szakértők úgy vélik: egyelőre semmiféle új gyógyszer nincs a láthatáron, amellyel hatékonyan fel lehetne venni a harcot vele.

    Timothy Walsh, a kutatás vezetője arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy az olcsóbb egészségügyi ellátást kereső – főként kozmetikai műtétek iránt érdeklődő – „egészségügyi turizmus” megélénkülése miatt a szuperbaktérium egykettőre világszerte elterjedhet. A Walsh csoportja által publikált tanulmány szerint az NDM-1 egyre elterjedtebbé válik Bangladesben, Indiában, valamint Pakisztánban. Az indiai kezeléseik után hazatérő turisták pedig Nagy-Britanniába, de más európai országokba és Amerikába is beviszik.

    Csaknem egy időben az első antibiotikum, a penicillin 1940-es évekbeli bemutatkozásával elkezdtek kifejlődni az annak ellenálló baktériumtörzsek is, a tudósok pedig az antibiotikumok újabb és újabb generációit kísérletezték ki ellenük. Ám az antibiotikumok túladagolása és téves adagolása folytán megjelentek az olyan, gyógyszereknek ellenálló „szuperbaktérium” fertőzések, mint a methicillin-rezisztens Staphyloccus aureus (MRSA).

    Ez a gén pedig nem az, amiket az irás itt emlit.

  24. Jancsika válaszát kommentjét kiváncsian várjuk…
    helyben is van, meg kicsit jobban ért hozzá, mint mi 🙂

  25. VAN ISTEN!
    Tegnap este 39,8 C° volt a lázam. Vesemedence gyulladás. Nem fogjátok elhinni, a bűnös E-coli. persze egy szelíd fajta. A lázam már csak 37,5 – kezd visszatérni belém az élet.

  26. 31: Köszönöm. Most már OK. Csak ezt a kidobott 24 órát sajnálom

  27. Szüntesd meg a kényszermoderálásomat, akkor teljesen meggyógyulsz 😀
    Viccen kívül, ez olyan mint óvszerben dugni és ráadásul nem akkor sülsz el mikor szeretnél, hanem véletlenszerűen.
    Addig is jobbulást! (ez a komment törlendő, csak nem működik a freemailem és úgy is moderálod tehát ide írtam, bocs)

  28. 33: Ha nem tartom vissza a kommentedet, akkor „elszemtelenedsz”. Értelmes, szalonképes szöveget átengedek. Nekem nem a személyed ellen van kifogásom, hanem a (néha) a szöveged ellen. Ha nem csap be a memóriám, akkor már „le vén fasszopóztál.” (és nem kértél elnézést 😀 )

    30: Jancsika megsértődött, mert nem értetetetek egyet vele.

  29. Tibor bá! Mennyire pontos és helytálló az, amit külföldi portálokon olvasol? Előfordulhat, hogy eltúlozzák a dogokat?

  30. Privátban történt, de most teljes nyilvánosság előtt Elnézést kérek! Most sem én szerettem volna összeszemetelni a kommenteket, zárójelben írtam hogy törlendő.

  31. 36: Kizárólag megválogatott forrásokból dolgozom, és semmi magyar nyelvű. Ahhoz nem kellek én.

  32. pedig jancsikát én is várom.De mit kell megsértődni állandóan?Na azt a mai világban nem lehet.okosodó bezzeg nem sértődik meg.. 😉

  33. A válasz nagyon egyszerű: ameddig folyamatosan van valami irreleváns amivel foglalkozz, amitől rettegj, addig könnyűszerrel játszhatnak veled a manipulátorok. A cél, hogy az emberek bármi mással foglalkozzanak, semmint saját életükkel, a MOSTban.

    Ennek akkor lesz vége, mikor az emberiség tudata végre automatikusan ignorálni fogja az irányítani vágyók és jelenleg a nagy részét irányítók valóságát. Mert az az Ő el világuk, valóságuk. Vagyis TV kikapcs, rádió kidob, interneten pedig csak értelmes dolgokkal foglalkozik majd. Azt is ritkán, inkább ilyen időben a kertben elültetett növények fejlődését figyeli, miközben meditál, és az agya nem foglalkozik hülyeségekkel.

    A FÉLELEM a leghatásosabb pszichológiai manipulációs fegyver. Hatásosabb és sokkal olcsóbb a hidrogénbombánál is.

    Jó egészséget és tiszta tudatot kívánok mindenkinek!

  34. Ha evvel akarják leredukálni az emberiséget akkor ez lassu lesz nem irják,hogy gyorsan terjedne . Lehet,hogy nem akarják?A médiában nem igen modják ,hogy mennyire terjed ha terjed egyáltalán.Vagy csak nem akarnak pánikot…..

  35. Öregszel Tibor bá…
    Maga azért az angolszász birodalmi nyelvvel felvértezve, utána olvashatna a worldwar-okban kifejlesztett bio-fegyvereknek…
    Egyébként nagyon helyes az elkövető koncepciója: kevesebb ember, kevesebb co2!
    Tuti, hogy valami öko-megszállott az elkövető!
    Vagy pont ellenkezőleg…
    De ez tuti biztos!

  36. 41. Ez a betegség pont nem ilyen, szerintem ez csak egy gyakorlat. De ha egy mindenrezisztens betegséget bedobnak az lehet, hogy lassan kezd el terjedni, de exponenciálisan terjed, így lehet hogy eltelik egy hét, amíg egy betegből kettő lesz, de 10 hét alatt ez 1000, 20 hét alatt 1 000 000, 30 hét alatt 1 milliárd áldozat és még négy hét és nem lesz hova terjedni… Persze ehhez olyan betegség kell, ami ellen nincs ellenszer, de ilyen biztos van raktáron…

  37. Mára már a túlélés lehetősége is korlátozott, ha feltételezzük a nálunknál nagyobb freudi pszichológia,einsteini elméleti fizikán -majd a neutron bombáig- képzettek stratégiáját.És még szó sem esett a géntechnikáról.
    Ne felejtsük el:
    ‘Az emberi gonoszságnak nincsen párja…’

  38. „Nekem van némi spekulációm, de azzal még nem állok elő.”

    Érdekes, hogy a klímaspekulációkor, ez eszedbe sem jutott…
    Leközölted annak a dokumentációját-hivatkozási alapját, aki még csak küzd, hogy bekerüljön -az általad fordításra érdemesnek ítélt- szűrt publikációk közé!
    Sokkal komolyabban kéne venni ezt a témát, Tibor bátyám!

  39. Kísérjük figyelemmel a német egészségügyi rendszer összeomlását…

  40. 46.Ha ideér akkor a magyar egészségügyi rendszer összeomlását nézhetjük egyenesben….

  41. Elképzelhető, hogy a baktérium mind a nyolc antibiotikummal összefutott egy csatornában?

  42. Tibor bá, azért tegyük hozzá, hogy te sem értettél egyet Jancsikával, legalább is abban a bizonyos vitában az eladósodottság körül, így nyugodtan használhattad volna a többes szám első személyt.

    Ettől függetlenül talán én viaskodtam vele a legtöbbet, így megkövetem őt, ha visszajön, akkor én visszavonulok olvasónak, amúgy is moderálásra kerültem én is, ilyet még a Heti Válaszon sem éltem meg, pedig a fidesz kapott tőlem hideget-meleget.

    Örülök Tibor bá, hogy megtört a jég nálad is. Üdv az összesküvés elméleteket kritikus szemmel fogadók közt.
    Csak mert én is különbséget teszek összesküvés és összeesküvés között.

    Te inkább csak azokat fogadod el, amelyeket neked „hiteles” forrás alátámaszt, vagy bizonyítékokat szolgáltat, illetve azt, ami a te gondolatvilágodba még belefér.
    Én azokon is elgondolkozok, amik direkt módon nehezen, de indiriket módon jól bizonyítható, vagy kikövetkeztethetők.

    49.

    A magyar egészségügy előbb összeomlik, mint ahogy ide érne a baktérium. Aki kényszerűségből igénybe kell vegye az eü szolgáltatásait itthon, az már ma is érzékelheti, hogy nagy a baj, de belülről látszik, hogy még annál is nagyobb, mint amit a betegek érzékelnek ebből.

    Ami pedig Németországot érinti, és a baktériumot. Ha az EU-t akarod gyengíteni, akkor gyengítsd Németországot. A leállított atomerőművek után itt van ez.
    Az is Németországon múlik, hogy a görögök államcsődöt jelentenek vagy még „lélegeztetik” őket egy ideig.

    Németország és Magyarország több közös vonást mutat, mint sokan gondolnánk.

    No, szóval Jancsika gyere vissza!
    Tibor bá neked meg jobbulást.

  43. 29-35-39-48:

    Nem sértődtem meg, egyszerűen nem vagyok hajlandó olyan emberekkel vitatkozni, akik nem képesek betartani az intelligens kommunikáció legalapvetőbb szabályait sem. Azzal pedig soha nem volt bajom, ha valaki nem értett egyet, sőt, örülök neki, mert a véleményéből én is tanulok, mindketten fejlődünk az intelligens vita által. Sokkal inkább azzal van bajom, ha leidiótáznak, lehülyéznek, illetve közvetetten az élethez való jogomat kérdőjelezik meg („lőjetek le, ha én is ilyen hülye lennék…” típusú beszólások). Mondjuk nem tudom, mit vártam, eddig MINDEN magyar blogon rövid idő után ez lett a dolog vége. Valahogy nem megy ez az intelligens párbeszéd mostanában. Valószínűleg ezért is tartunk ott, ahol tartunk.

    Ami a poszt eredeti témáját illeti, rengeteg a félreértés. Az eddig elhangzottak kb. 10%-a felel meg a valóságnak. Az antibiotikumokról szóló rész a posztban például teljesen téves. Ha képesek vagytok anélkül eszmét cserélni, hogy elkezdenénk megint leidióztázni egymást, akkor kifejtem, miért. Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy az EHEC nem biológiai fegyver, és semmi köze bármiféle összeesküvéshez. Az ilyen és ehhez hasonló baktériumok megjelenését már jó 30 évvel ezelőtt meg lehetett jósolni – ismét az emberi hülyeség áll a dolog hátterében.

  44. 52:
    Maga szerint sem természetes?
    Oké, nézzük a „bakteriális” fertőzötteket:fiatal nők, pár ezer…
    Tisztára mint a H1N1 vírus kezdetén(terhes anyák…)
    Ha én létszámot akarnék írtani…

  45. Megjegyzés: E. coli az Escherichia coli baktérium rövidítése, kötőjel nélkül, dőlt betűvel szedve. A felszíni antigén meg O104, nem pedig 0104 (a szám alsó indexben).

    Könnyű szerrel terjedhet emberről emberre, hanyag kézmosással is. Videó a helyes kézmosásról járvány megelőzésére: https://www.youtube.com/watch?v=nlfO8FqBPKw

    Nem jártam utána, de Tibor bának elhiszem, hogy a baktérium termel Shigella fajokra jellemző shiga toxint. Ez teheti ilyen veszélyessé. Eme toxin átvétele nem lehetetlen, bár fura. Ha jól emlékszem Shigellából elég 10 baktérium masszív bélfertőzés kialakulásához.

    Főzéssel nem lehet mindent sterilizálni, sőt az egyik legelavultabb és legkevésbé hatékony fertőtlenítési eljárás. Hatékonyságot lehet növelni (otthoni körülmények között) a nyomás (kukta) és ismétlés által. Tyndallozás: forró gőz áteresztése a tisztítani kívánt cuccokon, egymás után 3x, szünet közbeiktatásával. Nem véletlenül találták fel az autoklávot meg a plazmasterilizátort.

    Én elképzelhetőnek tartom, hogy ipari körülmények között tartott állatokkal kapcsolatban történt felelőtlen (occsóé’ össze-vissza) antibiotikum használat során edzették valahol meg a baktériumot, majd ezen állatok kezeletlen (híg)trágyájával öntöztek nyersen is felhasználásra kerülő élelmiszert.
    A kerti budi tartalmát ezért érdemes felhasználás előt komposztálni. Geddon idején megpecsételődhet a közösség sorsa egy ilyen járvány miatt.

    Tanulság! A kézmosás többet tett az emberiség egészségéért, mint az antibiotikumok és érdekes módon épp az antibiotikumok miatt egyre kevésbé figyelünk a kézmosásra.

  46. 52: Az adósság vitában csak részben értettem egyet jancsikával és részben nem. De ezt ő is így értékelte, és mint most nyilatkozott igazi kifogása az alapári stílus ellen volt.

    53: Téged pedig senki se kötelez, hogy olyanbak válaszolj, akihez nincs kedved. Az adósság ügyben ott nincs igazad, hogy nem veszed figyelembe az általános emberi tulajdonságokat. Nézd meg, már is veszik fel a kölcsönöket. Erről nem tudod leszoktatni őket, ahogy a kutyát se az ugatásról.

  47. 55:
    „Nézd meg, már is veszik fel a kölcsönöket. Erről nem tudod leszoktatni őket, ahogy a kutyát se az ugatásról.”
    A kutya csak az ember közelében ugat-egyébként farkas módjára niselkedik-, a kölcsönt ma már inkább adják, mint kapják…valamiből, valakik.
    Egyébként , ha ez nem támadás, akkor próba, de minimum egy új fegyver a haditechnikának!
    Az emberi ellenállást betegséggel a legkönnyebb letörni…

  48. 53!
    üdv jancsika.
    De akkor hogyan jöhet létre egy olyan baktériumtörzs, ami nyolc különböző gyógyszerosztály majdnem egy tucat antibiotikumával szemben rezisztens, két halálos génmutánssal és ESBL (Extended-Spectrum Beta-Lactamases) enzim képességgel rendelkezik?.. 😮

  49. 57 :
    Állítólag a TBC sem egy egyszerű bakteriális eset…

  50. Kedves Jancsika !

    Velem biztos nem volt konfliktusod és még sok itteni olvasóval íróval sem . A mi nevünkben arra kérnélek mond el a véleményedet a bacival kapcsolatban .
    Kommentben vagy ha Tibor Bá beleegyezik akkor egy vendégposztban .

    Előre is köszi !

  51. Tök igaza van a jancsikának: van az ehec , meg a sars és ezeket kéne isol-álni!

  52. Szerintem,
    A legtöbb ilyen baktérium kialakulásának melegágya a nagyüzemi állattenyésztés (tehát alapvetően a mértéktelen húsfogyasztás) mögött keresendő. Ott találkozhat mindennel és mindenkivel, az emberrel is, sokszor irtózatos körülmények között. Gondoljatok a szabályok honi betartására, és hol vagyunk mi az olcsó távol-keleti „termelőkhöz” képest! A takarmányozás, a túlzsúfolt telepek, a természetellenes környezet, a túltenyésztés – génmanipuláció, a folyamatos (ma már kötelező) gyógyszeradagolás, s a vágás, majd tárolás – szállítás körülményei mind veszélyorrások. A világ körbeutazása pedig igazán gyerekjáték!

    Célzott fegyverként (a ma divatos precíziós technikával)ezek a „biológiai bombák” sosem lesznek használhatóak.

    Az összeesküvésről annyit, hogy nyilvánvaló, sokan szeretnének Istent játszani a hatalmukkal visszaélve, de mivel nem lehet egy bonyolult rendszerben mindig mindent pontosan kiszámítani, valahányszor jön a tuti ötlet, legalább annyiszor becsúszik a hiba. A dolgok rendbetétele aztán kaotikus folyamatokat indít el, valahogy úgy, mint amikor a maffiavezér meg kívánja leckéztetni ellenfelét, s a végén olyan kesze-kusza (de sok tekintetben tényleg irányított, vagyis úgy induló) folyamatok rajzolódnak ki, hogy már az sem tudja igazán összeesküdött -e valamiért a háttérben, aki elindította az egészet.
    Cs.

  53. Az állattartás dologban lehet valami.
    Nagyüzemi körülmények között, pl a csirkék a tápba keverve folyamatosan kapják az antibiotikumokat.
    És nem csak távol-keleten…

  54. 59.

    Nekem ezzel a zöldségek fogyasztásának elkerülésére ajánlás bűzlik. Nagyon a zöldségekre terelik a gyanút, ugyanakkor hangsúlyozzák foggalmuk sincs az eredetéről. Holott az legfeljebb tünet lehet. Vajon épp az állatenyésztésről, vagy valamilyen más emberi működésről terelik el a figyelmet?

  55. 58, 59: ezt allatorvos is megerositette. Tomik az allatokat, meg a meheket is, antibiotikummal, es a tapjukba szojat kevernek (nem tudja, hogy genkezeltet-e vagy sem, de valoszinuleg azt, mert olcsobb). Ha ezen allatok tragyaja kikerul a foldekre (talan ezert robbant a dolog biofarmon, mert lehet hogy a tragya nem volt bioallat tragyaja), vagy az ontozorendszerbe (siman eresztik a tragyalevet a csatorn’kba vagy egyenesen a folyokba), akkor ne csodalkozzunk.

    Tibor ba, milyen gyogyszert szedtel amitol ilyen gyorsan rendbejottel, vagy olyan szives megirni nekunk? Grat az ellenallokepessegedhez, a vesemedencegyulladas nem gyermekjatek. En abba majdnem belehaltam 7 honapos koromban, ezert szemelyesen erdekel a gyogyulasod tortenete.

  56. 39, 48, Hogy a viharba ne sértődnék meg, ha elsinkófálják az igazamat, indulatból törölnek fontos részeket a hozzászólásomból, és admin szinten kezelik a konfliktust érvelés helyett. Midegy már de azért értékelendő, hogy az egyetlen durva sértést végső elkeseredésemben vágtam Tiborbá fejéhez privát mail formájában, nem szemetelve a honlapon! A szurkálódó megjegyzések meg figyelemfelkeltőek részemről, nem személyes kritika. Szabad szájú vagyok de jóindulatú, senkit nem akarok megsérteni viszont ha mégis megsértődik akkor az ő dolga, felnőtt emberek vagyunk, mérlegelni kell mert még mindig ez a legélhetőbb blog nagyjából ami normális dolgokkal foglalkozik normális hozzászólókkal. Meg lehet beszélni érdekes dolgokat értelmesen, ez a lényeg! Hogy Tiborbá kicsit
    patronálja a honlap életét még ha néha következetlen dolgokkal is, az mindegy, örüljünk hogy ő ezt felvállalta és lehetőséget nyujt mindannyiunknak a párbeszédre! Na de néha be kell szólni ha órdító gebaszt látunk, vagy nem?
    Na mindegy, túl sokat firkálok, elég lett volna egy mondat, foglalkozzunk a lényeggel, ne sértődősködjünk!

  57. Tibor bá, amikor megtudtad, hogy colid van, nem villant át az agyadon, hogy „túl messzire mentem a blogon, most a Hátérhatalom eltesz láb alól!” ??? 😀

  58. TIBOR BÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!
    Mitől gyógyultál megy 1 nap alatt a vesemedencegyulladásból????? Tartalékoljak belőle 1 kicsit …

  59. En meg mindig arra szavazok, hogy osszefugges van az IMF balhe a lehetseges amerikai utod es Merkel altal favorizalt nemet jelolt es a jarvany kozott…
    Ez egy erodemonstracio is lehetett illetve egy figyelmeztetes kussolj vagy egesz nemetorszagot kiirtjuk elv.
    Uff

  60. 66: Én is hirtelen haragú vagyok, és indulatos, de fékezem magam. Meg kell értened, hogy a honlap nivóját nem zülleszthetem le. Sajnálom, hogy értékes gondolatod elveszett. A jövőben csak az inkrimináló mondatot fogoöm kihúzni.

    68: Dehogy gyógyultam meg. Pillanatnyilag a lázam 37,9, de legalább már nem csíp a húgycsövem. Bár úgy érzem magam, mintegy kivert pejparipapimpili.

    67: Ez a saját E colim az ánuszomból.

  61. Gyógyulást, Tibor bá. De azért megírhatnád, miket szedsz.

    70/67: Hát igen, válságos időkben jó, ha van az embernek saját e-coli-ja, nem kell importáljon drága pénzért, és lehet hogy a készletek is kifogynak. DE: lehet, hogy a háttérhatalom dugta az ánuszodba 😀

  62. ok emberek.Végig olvastam.
    Tibor bá jobbulást.
    Okoskodó biztos megbocsájt Tibor bá,csak ne filozofálj már annyit rajta.
    De ha már megbeszéltük mindenki problémáját,válaszolna konkrétan valaki az 58-as pont felett feltett kérdésemre?
    Csongor szerint a nagyüzemi állattenyésztés..
    Hm..
    Ennyi?
    Konkrétan kémiailag levezetés?

  63. Kedves Mindenki!

    Elkészült a – sajnos igen hosszúra sikeredett – munkám a témában, Tibor bának elment e-mailben olvasásra és javításra. Ha betegsége engedi (ezúton is jobbulást) remélem, hamarosan olvashatjátok.

  64. Vannak ilyen konteó-horrorsztorik, pl. X-akták, hogy az emberek nem is tudják, mi minden van a bőrük alatt (csip) és ki rakta oda. Ezzel az erővel tényleg becsempészhetnek valamit az ánuszába is a merész bloggernek… 🙂 🙁

  65. 73-ra:
    Kösz Jancsika, várjuk!

    72-re: Itt nem kémiai, hanem biológiai levezetés szükséges. Tény, hogy a rezisztencia annál gyorsabban kialakul, minél szélesebb körben „ismerkedhetnek” a bacik az új ellenszerrel. Tehát minél több felesleges antibiotikum használat (ebben benne van az állati húsból akaratlanul felvett mennyiség is), annál nagyobb az esély egy-egy rezisztens törzs kialakulására. Olyan macska – egér játék ez, mint pl. a gépkocsiriasztók esete. Kifejlesztik az újabbat, s egy hónap múlva már azt is feltörik. Mindig újabb és újabb, egyre hatékonyabb, furmányosabb módszert kell kitalálni, mert a legalapvetőbb elveket már mindenki ismeri… Versenyt futnak a „baktériumölő-szer fejlesztők” a baktériumok alkalmazkodó képességével, s kérdéses, hogy egyáltalán kikerülhetünk -e győztesként ebből a „játékból”!

    A rezisztencia kialakulásának lényege, hogy az antibiotikummal történő találkozás nem pusztít el minden baktériumot, s a gyógyszer hatását túlélő egyedek úgy élhetnek és szaporodhatnak tovább, hogy a sejtstruktúrájuk már védett az adott ellenszerrel szemben. Tehát a baj forrása, hogy nem kellő dózisban, vagy nem kellő ideig, esetleg nem megfelelő ütemben fogyasztja el valaki (akarva vagy akaratlan) a gyógyszert. Ha a találkozást nagyobb számban túlélik a baktériumok, szinte biztos, hogy kikerülve egy rezisztens törzzsel állunk majd szemben. Ha az adott törzs rezisztens, bizonyos hatóanyagú gyógyszerek már semmit sem érnek ellene, max. visszaveti kicsit a szaporodásukat, ill. épp a jótékony baktériumainkat tizedelik meg. Ez a rezisztencia más emberekre terjedve is fenn fog állni. Ezért otthonra ajánlatos többféle hatóanyagú, és specifikus gyógyszereket is tartalékolni. Ám ezek orvosi felügyelet nélküli szedése kifejezetten hazárdírozás! Én is tartok itthon 3 hatóanyag csoporthoz tartozó antibiotikumot, hiszen mást kell elővenni egy egyszerűbb bélpanaszra, és megint mást egy agresszívebb húgy-ivar úti problémára. De eszem ágában sincs ezeket orvos segítsége nélkül bekapkodni! Nem hiába kell azt a szakmát annyi ideig tanulni és gyakorolni, vannak bizonyos „mesterfogások”, amelyek a szakkönyvekből nem tanulhatóak meg, s a napi információk is nélkülözhetetlenek egy esetleges kúra megkezdése előtt. Ha nincs vesztenivaló, akkor én is bevenném, de amíg létezik orvosi felügyelet, addig egyeztetek. A kereszthatásokról, gyógyszer-segédanyagokról, esetleges allergénekről nem is beszélve, nem hiába hirdetik, hogy minden ember egyedi eset…

    +
    Az E.coli, mint minden más a saját testünkhöz tartozó baktérium alapvetően veszélytelen, sőt valamilyen szinten szükséges is a testünk megfelelő működséhez. Normális esetben a szervezet immunválasza gondoskodik arról, hogy a baktériumpopuláció szimbiózisban éljen az emberrel, de ez a törékeny egyensúly könnyen megbomlik bármilyen külső vagy belső tényező hatására, ami az immunitásunk gyengítésével – gyengülésével jár. A korábbi „barátságos” együttműködés átcsap parazitizmusba, s kész a gyulladt torok, vagy éppen a húgyúti panaszok sora. Ilyenkor a túlszaporodott baktériumokat antibiotikummal szokás kiirtani, és a szükséges egyensúly később újra helyreáll. Az is veszélyes, ha minden baktériumot eltüntetünk magunkból, ezért a túl hosszúra elnyújtott antibiotikum-kúra is károsító hatású lehet, főleg a bélrendszer baktériumaira, és annak működésére nézve. Nyilván vannak agresszív, kifejezetten kórokozó baktériumok is, amelyek megjelenése azonnali beavatkozást kíván, hiszen ezen törzsek példányai kifejezetten csak kárt okoznak nekünk(lásd pl. kórházi gennykeltő baktériumok).
    Cs.

  66. Részemről nagyon régóta nem hiszek a véletlenekben.

    Az ilyen hirtelen előkerülő, szinte kezelhetetlen betegségek, szerintem mindig valami katonai kísérlet eredménye. Rádobják a polgárokra, feltérképezik, hogy milyen gyorsan terjed, milyen pusztítást végez. A kísérlet része, a szükséges emberi veszteséggel.

    SZVSZ az AIDS is egy ilyen betegség, mert nehezen tudom elképzelni, hogy a mai orvostudomány, a természeti gyógymódokról nem is beszélve, képtelenek kezelni. Inkább nem akarják, vagy a természetiek nem tudják, mert nem természeti eredetű.

    A németeket egyszerűen pedig „figyelmeztetni” akarták, hogy nem is annyira erős az ő országuk.

  67. 77: Komoly esély van arra, hogy fején találtad a szöget. Lásd: „Velünk kísérleteznek”.

  68. Tételezzük fel, hogy én egy diktátor vagyok, aki komoly bajban van, népe el akarja kergetni, és a nyugat is szívesebben látna holtan. Pedig tudhatnák, hogy kegyetlenül és gátlástalanul odacsapok, ha a hatalmam megvédéséről van szó. (Lockerby)
    Mondjuk nem a legdurvább biológiai fegyvert vetem be, hanem csak egy figyelmeztető jellegűt. Velem ne baszakodjon Európa!
    Ha rájönnek, hogy én voltam, mit tudnak tenni? Még jobban támogatják az ellenzékemet? Meg merik kockáztatni, tudván, hogy valószínűleg erősebb baktériumot is rájuk küldhetek?
    Mennyire egyszerű lenne úgy uralkodni, hogy közben egy halálos betegségtől retteg mindenki, amit az én halálom esetén garantáltan elterjedő szuperbaktérium okoz…

  69. A tudomány jelenlegi állása szerint a fertőzés egy (bio)csíra termelő gazdaságból indult, ahol Kínából származó magokat csíráztattak (a hülyék). Kínában viszont emberi fekáliát simán használják a mezőgazdaságban, ugyanakkor az antibiotikum rezisztencia kialakulása is könnyen elképzelhetőnek tűnik kínai viszonylatban.
    Persze ettől ez még lehet fedősztori, mert nem merik bevallani, hogy a moszad tette… 😀

  70. 80: Egyetlen szépség hibája az „elméletednek”, hogy az E-Coli 0104 a kérödző állatok (szarvasmarha, kecske) bélrendszeréből származik. persze, ahol van ember, ott van szarvasmarha is.

  71. 81: Én is így gondoltam, csak nem részleteztem a „kinai viszonylatot”, ahol elég rugalmasan kezelik az állatállomány antibiotikumos kezelését (európai mércéhez képest is) és könnyen kialakulhat a rezisztencia a nagy állatlétszám miatt. Onnan aztán mehet a coli emberre, majd a fekália a növényekre, vagy egyszerűen az állati eredetű trágya direktben a növényekre. Aminek a magját a németek (mint bioterméket) lelkesen megveszik…
    Így jár aki bioterméket fogyaszt! 😀

  72. http://bit.ly/l9wOlD „a fertőzés elsődleges forrását még keresik, de nem hiszik, hogy az állattenyésztésben kellene kutatni azt, mert ezt a baktériumot kizárólag az emberi szervezet fogadja be” Legalábbis az oroszok így gondolják.

  73. 82: az okozhatta a bajt, hogy Kínában lefelejtették a magokról a „Made in Germany” feliratot…

  74. 84: Meg a biotermesztésben nem használnak hipót, a csapvíz meg nem öli meg a bacit, bármennyire locsolgatják.
    (A biotermékek veszélyeit meg nem szokták nagydobra verni, a polgár azt hiszi, ha biót eszik, meg van mentve.)
    A felirat szerintem ott volt, de most nem segített… 🙂

  75. 85: nem tudták, hogy a feliratot háromszor visszafelé kell olvasni keresztbe tett lábbal, hogy hasson… 🙂

  76. 86: Kínai írásjelekkel volt odaírva, hogy Made in Germany, így nem tudták visszafele olvasni (sőt, sehogy) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük