(518) Tibor bá’ online – Kísértet járja át Európát, a forradalom kísértete?

öA forradalom olyan, mint a ragályos betegség, terjed. Egy jelentéktelen arab országban, egy jelentéktelen utcai incidens elég volt ahhoz, hogy hetekkel később Gaddafi teljes katonai arzenálja hadba állításával egy totális helyi háború dúljon. Az arabok között divatba jött a felkelés. Annak idején én is jártam politikai szemináriumra, mert kötelező volt, rettenetesen untuk, és biztosak voltunk abban, hogy egyetlen egy szó se igaz abból, amit hallottunk. Pedig mondtak értelmes dolgokat is. Például: akkor lesz forradalom, ha az uralkodó osztály már nem képes fenntartani, a munkásosztály pedig már nem hajlandó tovább eltűrni a kizsákmányolást. Meg ugye az megy fel a barikád tetejére, aki csak a láncait veszítheti el (na meg az életét). Ez utóbbi nagyon igaz a spanyol ifjúságra, mert a februári felmérés szerint a  25 év alatti spanyol munkavállalók  44,6 százaléka munkanélküli. Közülük gyakorlatilag minden másodiknak van csak munkája, és valószínűleg nem a szakmájának megfelelő. Ennél is szomorúbb, hogy nem is lesz munkájuk (ahogy a magyar munkavállalóknak se lesz). Az ok nagyon egyszerű, nincs szükség a munkájukra, és nem is lesz. Ezt a témát kellene lekezelni.

Szem és fültanúja voltam a hatvanas években, amikor a TUNGSRAM művekben szétnéző indiai delegátusnak a hazaiak el akarták adni a legmodernebb lámpa gyártósort. Óránként x ezer lámpa és csak egy ember felügyeli a gépet. De az indiaiakat nem érdekelte a gépsor. Azt mondták, hogy nekik olyan gyártósorok kellenek, amelyekről csak tized annyi lámpa jön le óránként és legalább 12 ember kell a gépsor kiszolgálásához. Ugyanis, náluk rengeteg a munkáskéz, és nem sietnek. Ja kérem, ilyen gépet mi már 30 éve nem gyártunk. Miért nem? Mert ez ellenkezik az amerikai profit maximalizálás elvével. Sokat termelni (sok profit) kevés munkaerővel (kevés rezsi). Hogy a technológiai fejlődés nem munkásbarát, azt már az ipari forradalom kezdetén is tudták. Angliában ezért tiltakoztak a szabók a varrógép elterjedése ellen.

Kompromisszum pedig nincs. Az uralkodó plutokraták a maximalizált profitból nem hajlandó semmit se átengedni a széles tömegeknek. Ha pedig a munka nélkül maradókat segélyen kell tartani, akkor a közpénzekhez nem hajlandók hozzájárulni adók formájában. Ezért vezette be Orbán az egykulcsos adórendszert, ami elvileg azt jelenti, hogy a 44,6 % életben maradását főleg az 55,4 % adójából fedezik, mert a tőkésnek nincs esze, csak és kizárólag a kapzsiság hajtotta harácsoláshoz van érzéke. Tehát a végsőkig feszíti a húrt. Nálunk is érik már a szőlő. A rendvédelmiek egész tisztességes tüntetést hoztak létre, és az ügy még nem csengett le. Bár lehet, hogy csak egy kurva nagy cselnek vagyunk a szemtanúi. A rendőrök a végén mindent meg fognak kapni, de tudni fogják, hogy az bármikor visszavehető, tehát rá fognak hangolódni a „rendcsinálásra”, azaz senki más nem fog kapni semmit és majd nézhet farkasszemet a tisztességesen megfizetett rendfenntartókkal.

Spanyolországban, ahová elsőnek csapott át az arab forradalmi tavasz hangulata, más szelek fújnak. A fiatalok megunták a korrupt politikusokat. Ami azt illeti, mi is meguntuk. Oké, kergessék el őket. De ki lesz helyettük? Ez nem egy akadémiai kérdés, hanem nagyon is valós? Államapparátusra szükség van! Aki bekerül, az a mára kialakult általános emberi morál szerint azonnal korrupt lesz. Passz. A társadalmi fejlődés megérkezett abba a szakaszába, ahonnan nincs további út. Finis, itt a fal a zsákutca végén. De ez a vég nem lesz szép, mert a szereplők nem tudják, hogy a játéknak vége, indítanak tehát egy kis forradalmat, ami – a sors úgy hozta – a spanyoloktól indult el.

Őszintén! Láttad a képeket? Ezek nem fogják abbahagyni. Szíriában a rendfenntartók éles töltényekkel már 850 embert öltek meg. Se a tömeg, se a rendfenntartók nem unták még meg. A spanyoloknál még nem halt meg senki. Majd fog, de a kilátástalan fiatalok nem fogják abbahagyni, mert nem is hagyhatják abba, ugyanis a céljuk elérhetetlen, de a céljuknak nincs alternatívája. Nem arról van szó, hogy a másik oldal nem akar engedni. A másik oldal nem tud engedni, mert amit követelnek az nem teljesíthető. Ahogy Orbán ígérete se teljesíthető. A jólétnek az egész világon vége, csak van egy kis kifutás, amíg a tartalékokat feléli az emberiség. De a tüntető, forrongó tömegek nem tudják, hogy a követelésük teljesíthetetlen. És az igazi tragédia ebben van. Észre kellene venni, hogy a 7 milliárd ember életben tartása csak úgy lehetséges, hogy a korlátlan mennyiségű nyersolaj dolgozott helyettük. Ma már nem korlátlan, tehát az élelmiszer termelés 20 százaléka már át lett irányítva a biodizel felé. Ez hiányt jelent, ami áremelkedéssel jár. Egyre több ember van munka és persze jövedelem nélkül, azaz nyomorúságos segélyből kénytelen élni, miközben a megélhetési költség meredeken emelkedik.

Túl sokan vagyunk, túl sokat fogyasztunk. Most úgy látszik, hogy az emberiség létszám csökkentését sorozatos forradalmak fogják elvégezni.   

Ami számunkra a legfontosabb, hogy a múlt hévégén beindult spanyol „események” jól tükrözik azt, ami nálunk is be fog következni. A fiatalok lázadása és annak végkimenetele, esetleg más társadalmi  csoport kezdeményezésére nagyvonalakban nálunk is be fog következni. A spanyol események figyelése jó leckének fogható fel. A csatolt videó „online”, mindig a pillanatnyi eseményeket rögzíti.

 http://www.forbiddenknowledgetv.com/page/1739.html  

52 gondolat erről: „(518) Tibor bá’ online – Kísértet járja át Európát, a forradalom kísértete?

  1. Már nincs értelme tüntetgetni meg forradalmat csinálni. Semmit nem érnénk el, sajnos amúgy is birka jellem a magyar, pár gumilövedéktől haza szalad, és mindig későn döbbenünk rá, hogy már gáz van. Ha komoly lázongás lenne itthon a rendőrök rögtön meg lennének fizetve mint 2006-ban. Most spájzolni kell 1000-el, és lőrés a falba. 🙁

  2. Így van, ahogy a poszt is írja, a rendszer egyik alapvető mechanizmusa a TECHNOLÓGIAI MUNKANÉLKÜLISÉG. A mechanizmus a következő:
    – a gazdasági tevékenységeket a tőke hajtja. Ezért van kapitalizmus
    – a tőke érdeke az elérhető legnagyobb profit.
    – a profit növelésének módja a gyártási költségek csökkentése
    – erre a legjobb módszer a gépesítés, hiszen a gépnek nem kell munkabért fizetni, nem eszik, nem tart ebédszünetet és nem sztrájkol
    – vagyis a technológia fejlődése, a gépesítés elterjedése a rendszerben alapvető érdek, meghatározó mechanizmus
    – ebből következik, hogy a munkahelyek száma folyamatosan csökken a rendszerben
    – ezt a közelmúltig kompenzálni lehetett a fogyasztás növekedésével. Egyre többet fogyasztottunk, így a kiesett munkahelyek helyett újak jöttek
    – mára azonban a további gazdasági és fogyasztásnövekedésnek fizikai akadályai vannak. Elértük a haranggörbe tetejét.
    – emiatt a korábban jól működő mechanizmus mára a feje tetejére állt, és diszfunkcionális eredményeket szül. Ezt éljük át most.

  3. Nálunk majd a cigányság fog lázadni és tüntetni. Hiszen 10 év múlva magyar ifjúságról már nem is beszélhetünk! Hanem a most felnövő öntelt és kinyalt seggű cigók… Azt az egyet bánom, hogy nem annak a generációnak fogják a nyakát szegni, akik kitartották (ill. kitarttatták) és kineveltékőket!
    Cs.

  4. 3: Én azt írtam, hogy „esetleg más társadalmi csoportok” ami alatt természetesen elsősorban a cigányokat értettem. De az erőviszonyok nem úgy állnak, ahogy gondolod. Egy totális polgárháború esetén (aminek hatalmas esélye van) a cigányság Magyarországon teljesen ki lesz irtva, persze jelentős véráldozat árán. A cigány csak komoly túlerővel támad és sunyi módon. Ez a „stratégia” könnyen kijátszható, ha éles helyzetről van szó. És ugye az összecsapás nem 50 év múlva lesz, hanem a közeljövőben, amikor a számarány mérlege bőven a mi oldalunkra billen.

  5. Londonban is sokszázezres tüntetések voltak március végén, talán nem hangzik hihetetlenül ha azt mondom a magyar sajtó hallgat mint a sír ezekről az eseményekről. A guardian cikkét lefordítottam akkor még frissiben: http://bit.ly/jtAXti

    2: Nagy szerencse hogy Spanyolország egyik húzóágazatában a szabályok írják elő, hogy 11 ember van a csapatban. A fociban nem fenyeget a technikai munkanélküliség már csak azért se mert a bundalobbi hallani se akar a videobíróról.

  6. 4-re:
    Hát az első részre „ne legyen igazad”, a másodikra meg, ha már az első teljesül, legyen igazad!
    Cs.

  7. Nekünk pontosan azért nem szabad majd részt vennünk a megmozdulásokban, mert tudjuk hogy nem jelent megoldást a problémára! Mi a színfalak mögé is látunk.
    Még akkor sem ha minket is érint. Ha be állunk majd a tüntetők és/vagy forradalmárok közé, akkor beállunk 7 milliárd ember azon csoportjába akikkel legelőször csökkentik a bolygó népességét.

  8. Az egyetemi ifjakról ne feledkezzetek el. A felsőoktatás átalakítása feltehetően jelentős érdeksérelemmel jár majd (bizonyos területeken csak fizetős szakok lesznek valószínüleg stb). 😯

  9. Kedves Tibor bá!

    A testvérem most fog majd egyetemre menni, mit gondolsz milyen szakot érdemes választania, aminek ebben az ‘új világban’ is valami hasznát tudná venni?

    Vagy teljesen mindegy, mert úgyis a földet fogjuk túrni? :S

  10. A 7-es versenyző mond valamit.
    Observer hogy csináltad ezt a kidüledt szemű figurát a végére?.. 😮
    Tibor bá ,tetszett ez az írás..Mármint nem a tartalma,hanem ahogyan összefoglaltad.Sajnos igazat kell hogy adjak neked..És szeretnék több ilyen összefoglalt írást olvasni tőled ilyesfajta témákban..A mozaikokból össze lehet rakni a dolgokat..A helyzet ezek szerint nem valami jóóó..

  11. 9: Gépészet. Arra az elektronika korában is szükség van, ha pedig borul a bili, akkor kifejezetten kereset szakember lesz. Ráadásul fejleszti a bütykölési készséget, ami nagyon hasznos lesz.

  12. Kicsit bele kellene gondolni, hogy háborúkkal nem lehet létszámot csökkenteni. A 2.VH is „csak” -60 millió. Bakfitty.
    Az atomháború meg veszélyes az életben maradókra is.
    Marad a lassú éhendöglés, és természetes kiválasztódás.

  13. 12:

    Értem, köszönöm. És azt még megkérdezhetem, hogy mi a véleményed az informatikáról?
    Most (még) rengeteg sok munkalehetőség, állásajánlat van, csomó programozót keresnek, és jól meg is fizetik őket. De mire lehet számítani később?

  14. 9: Harctéri sebész? Gyorsan tanulható és nem perel be senki orvosi műhibáért.

  15. 14: Szerintem fogadjatok arra, hogy nem jön a világvége, és menjen informatikusnak, ha megy neki. De ha most nem a programozás az egyik hobbija, akkor szerintem nem lesz belőle szoftverfejlesztő, hiába jár progmat szakra.

    Gépészmérnök ÉS mellette programozás/informatika szakirány (robotika?). Az ütős lehet. Olyan programozó, akinek van „igazi” mérnöki tudása is.

  16. Ez a „törjük össze a gépeket, mert helyettünk dolgoznak” duma az ipari forradalom óta aktuális.

    Naívnak tűnhet, és majd mindjárt jól le is hülyéz miatta Tibor bá, de szerintem tök jó megoldás lenne a heti munkaidő csökkentése. Lecsökkentjük heti 5 napról 4-re, és 20%-al több munkáskézre van szükség. Végre már érzékelhetően el kellene jutni odáig, hogy a technológia ténylegesen több szabadidőt eredményezzen sokaknak.

    Természetesen ez rövid távon mindenki részéről, aki jelenleg dolgozik és elfogadhatóan keres, lemondással jár. De hosszabb távon, társadalmi szinten előnyös lehetne.

  17. 14: A jövőről volt szó. A jelent mindenki ismeri.

    17: A lehülyézésért ki kell tenni magadért. 🙂 Az csak úgy, alanyi jogon nem jár.
    Az ötleted egy változata annak, amit írtam, hogy a munkanélküli tömegeket el kell tartani segélyekkel. Nyilvánvaló, ha csökkentik a munkaidőt, akkor emelni kell az órabért, mert különben az alkalmazott éhendöglik. Ez a segélyezés egy formája. Persze, ha a termelékenység növekszik, akkor kevesebb munkáskézre van szükség. Ésszerű lenne az így nyert extra profit egy részét átengedni a munkanélküliek részére. De pont erről írtam, hogy erre nem hajlandók. Marad a forradalom. A tőkést az előnyös társadalmi szint nem érdekli. Erről csak mi beszélünk, ők röhögnek rajta.

  18. Hát szerintem azért más munkanélküli segélyt kapni, mint minimálbért. Persze tegyük fel, hogy a minimálbér a segély minimum kétszerese.

    Ha a többség a társadalom értékes tagjának tartja magát, és nyugton van a fenekén, az a tőkésnek is jó.

  19. A spanyol kormány tegnap este a választások miatt betiltotta az utcai demonstrációkat, de a tűntetők nem mentek haza, nem engedlmeskedtek. Kíhívták a hatalmat, de végül a rendőrség nem avatkozott be. Szerintem ezzel már hamar megtapasztalták az erejüket, ill, a kormány gyengeségét.
    A spanyol példa nyomán Olaszország több városában is szombat estére tüntetést szervezetek, de virtuláis világban történő érdeklődés ellenére ott nagyon kevesen pár százan mentek ki. A kommentelők szerint még nem akkora a baj, hogy az utcára vigye őket.
    Ami viszont érdekes, hogy az olaszoknál és a spnyanyoloknál is a göröggel ellentétben békés a hangulat, nem a zavargás, a balhé a lényeg, összetartanak, vidámak, határozottak. Többen élelmet, vizet visznek nekik.
    Akik Tunéziában közelről látták a tüntetéseket, azt írják, hogy ott is sokáig a békés hangulat, a tüntetők közti egység, a közös célért ti. változást elérni, való kiállás volt a jellemző.
    Ha nincs renbontás, zavargás, akkor a hatalomnak elvileg nincs jogalapja közbeavatkozni, mégis a jelentét, a tüntetés, a tömegek csatlakozása eredményt hozhat.
    szóval egyelőre mintha más lenne ennek a forradalmi tavasznak a minősége.

  20. 19: Az is segély, ha olyan munkát fizetnek meg, amire valójában a tőkésnek nincs szüksége.

    20: Addig nincs baj, amíg valamelyik oldal hisz abban, hogy lehet találni megoldást. Majd, ha nem történik semmi, akkor jön el az igazság órája.

  21. 14. Az informatika nem rossz, én az egyetem mellett simán eltartom belőle a családom. Ha van hozzá érzéke az embernek akkor egy nap alatt ellehet végezni több napi munkát.. Persze mellette érdemes megtanulni az olyan szakmákat ami jól jön geddon esetén is.

    A gépész mérnők király, csak ajánlani tudom. BMEn vagy bánkin.

  22. 22: Hatalmon a tőkés van. Innentől kezdve minden más irreleváns.

  23. 9-11-12: Az orvos szakma kétélű kard. Orvosra mindig szükség lesz, ráadásul borítékolható, hogy az összeomlást követően az emberek egészsége romlani fog. Szóval páciens lesz bőven. A probléma ott van, hogy az orvosszakma ma igen erősen a technológiára alapul, márpedig ha az kiesik, a legtöbb szakember nem nagyon fog tudni mit csinálni. Az általános sebészeti szakmák kivételek, de ahhoz meg manuális készség kell (őszinte bánatomra nekem ez nincs meg, ezért lettem belgyógyász tanonc). Szóval ha van kézügyessége hozzá, akkor a sebészet nem rossz ötlet. Szike, varrófonál, olló, csipesz meg sebalkohol jó ideig lesz még, nyilván fejátültetést nem nagyon akarnak majd a jövőben végezni.

    A gépészet ill. mérnöki pálya szerintem se rossz ötlet, bár ott is érdemes a minél egyszerűbb gépészeti ágazatok kitanulása. Vagyis mikroelektronikai tervezőmérnökre valószínűleg nem lesz olyan nagy szükség, de a klasszikus gépészmérnök tudás nagyon jól fog jönni, az biztos.

    17-18-19: Sajnos Tibor bának van igaza. A munkaórák számának csökkentése triviális megoldás lenne, sőt, az lett volna már 80 évvel ezelőtt is, a nagy gazdasági válság idején. Nincs más dolgunk, mint feleannyi munkáért odaadni ugyanazt a bért, akkor kétszer annyi embernek lesz munkája. Igen ám, de a haszonkulcs is csak a fele. Márpedig a tőkés nem mond le a hasznáról. Mért is mondana? A rendszert pontosan a LEHETŐ LEGNAGYOBB fokú gátlástalanság hajtotta mindig is. Persze, a rendszer mára a munkásosztálynak nem működik többé, de a tőkéseknek igen, ők pedig pont leszarják, hogy a munkásosztállyal mi lesz.

  24. 16!
    A mestreséges intelligencia programozás stipi-stopi a fiamnak van lefoglalva.. 😀
    Egyébként megint igazat adok Tibor bának.A gépészet mindig nyerő,ha valódi gyakorlati tudás is van hozzá..Én a fiamat az elektronikával nyüstölöm.És természetesen a különböző programozási nyelvek ismerete sem elhanyagolható..
    De sok minden kell még hozzá.Jó ideőben jó helyen lenni,szerencse ,kitartás,érzék,(ahogy csongor irta,de ha az ember rá van kényszerülve dolgokra,akkor az érzék hamar meg tud jönni)és a többi..

    De ha az ember papnak megy ,a hívek össze hordják neki a lomot.. 😀

  25. 25!
    Egyszer nekünk azt mondta az olasz nagyfőnökünk,gyártulajdonos úr,szó szerint mondta,hogy a gyára nem azért van hogy a munkás éljen jól,hanem hogy az ő családja éljen jól..És ezzel le is volt tudva.

    De én azt gondoltam,hogy ha szétosztaná köztünk az összes vagyonát,amit 30 év alatt összeharácsolt Magyarországon,(mert nem Olaszországból indult,hanem itt kezdett vagy 25 éve)szóval ha szétosztaná a vagyonát,akkor mi 2 hónap múlva megint mennénk hogy adjon még ,mert elfogyott a pénzünk..
    Én személy szerint sosem tudtam pénzt beosztani,és nem is akartam tudni..Csak simán egyik napról a másikra..Pénz nélkül..Már úgy vagyok vele,nem is érdekel..Lesz ami lesz..

    Tőkések és a parasztok..Azt szokták mondani ravasz a paraszt mihelyst egy arasz..Ebben is van valami..Most gondoljátok el.A parasztok is úgy élnének mint a tőkések..No fene..Tehát irány vissza a négyes konyha..

  26. 24, 25: Én nem azt mondtam, hogy a világnak igazságosabbnak kellene lennie! Csak annyit javasoltam elméleti síkon, hogyha a többség, az alkalmazottak, a társadalom jelenleg aktív része rövid távon egy kevés igényéről lemondana, akkor, ugyanakkora termelés és ugyanakkora profit mellett, több embert foglalkoztatnánk és kevesebbnek adnánk segélyt. Ha kevesebb segélyt kell szétosztani, akkor kisebb adókat kell kivetni. Ha kevesebb adót kell befizetni, akkor közel ugyanakkora profit marad a befektetőnél.

    Szóval nem arról van szó, hogy a melóssal értelmetlen munkát végeztetünk, ahogy Tibor bá mondja, hanem arról, hogy ugyanazt a munkamennyiséget több emberrel végeztetjük el úgy, hogy össztársadalmi szinten megállapodunk abban, hogy a heti munkaidő 4 nap.

    Egyébként szerintem alapvetően nem a gyártulajdonosokkal, a valódi termelésben érdekeltekkel van a baj, hanem a pénzügyi szektor túlhatalmával.

  27. Egy kis etnikai konfliktus:Az orosz biztonsági erők akciói szakadár fegyveresek ellen (videó)

    Az alábbiakban orosz Spetsnaz-FSB biztonsági alakulatok által készített felvételeket mutatunk be. Láthatjuk, hogy szabályos városi harcot vívnak a kaukázusi szakadár fegyveresekkel. Ezekről ritkán számol be a hazai sajtó. Pedig az Oroszországi Föderáció kaukázusi részein a terrorcselekmények szításában erősen jelen van a cionista aknamunka, amely állandó feladatokat ad az orosz titkosszolgálatoknak és belbiztonsági erőknek, akik mint a film is mutatja, nem tréfálnak… http://youtu.be/tg3YdPEbV3I

  28. A rendvédelmisek mint forradalmi tömeg ?

    2006 ban mikor tényleg forradalmi volt a hangulat ránk lőtttek .

  29. 9.
    2009. augusztusában váltottam céget:energiaszolgáltatótól gyógyszergyárba.
    utána kerestek meg fejvadász cégtől, a Mercedesbe toboroztak Kecskemétre. Magam helyett ajánlottam egy kolléga frissdiplomás fiát; gépészmérnök, Bánki, autótechnika szakirány.
    5k+ vették fel, cca. fél évig tanult be Stuttgartban, most jön haza Ketcskemétre. (céglogós pólóján kézzel belehímezve a neve, rohadt kapitalisták :))

  30. 9.
    ja, kedden megyek interjúra az egyik ódi-(0000)beszállítóhoz 🙂

  31. 31. nrg !
    Látom, meghajolsz a pénz előtt.

  32. Szépen körvonalazódik, hogy a probléma gyökere a tőkés társadalomban a tőkések – és hozzáteném a pénzpiaci spekulánsokat is (pl. Soros és tsai)- iszonyatos mohósága és a világ többi részével szembeni közönye.
    Megoldás az „emberarcú” szocializmus? Szerintem nem szereztünk túl jó tapasztalatokat erről az ideológiáról sem.
    Így, mivel az emberi természet nem változik (a szoci „urak” ugyan úgy viselkedtek, mint a tőkések, csak nem a saját pénzüket kellett kockáztatni) -nincs megoldás.
    Forradalmak jöhetnek, de mivel nincs mögöttük új ideológia/gazdaság filozófia, nem jelentenek megoldást.
    A legvalószínűbb forgatókönyv a káoszból való kiemelkedésre a vallás előretörése – és itt nagyon nagy szerepe lehet az iszlámnak.

  33. 31 re – Hát igen a benszülöttek szemét klasszúl ki lehet szúrni üveggyöngyökkel .

    – Aztán ha a merci továbbáll kínába akkor mehet kéregetni a kézzel fércelt céglógójával az utcára .

  34. 35: Pontosítsunk! A benszülöttek egy apró csoportját, akik (ideológiai) sakkban tarthatják a többit.

  35. Hogy mit érdemes tanulni a jövőre való felkészülés során, azt Hetesi kolléga irásából is pl. ki lehet venni:

    „…Azután, még ha egyelőre csak szórakozás szintjén is, tanuljunk meg egy hasznos szakmát, vagy több ilyent. A földművelés, kézművesség, ezermesterség nagyon kifizetődő tudás lesz az elkövetkező időkben. A társadalom jelenlegi állapotához szorosan kötődő, és/vagy rendkívül magas fejlettségű berendezésekhez kapcsolódó szakmák nem lesznek hasznosíthatók (az elsőre a manager és a könyvelő, a másodikra az űrhajós és a maroktelefon-tervező jó példa).
    Negyedszer tehát tegyünk szert olyan hasznos ismeretre, mely egyrészt segítheti túlélésünket, másrészt nagyobb
    értékkel ruház fel minket élve, mint holtan. Mivel a magasan gépesített és rendkívül kifinomult egészségügy fog először akadozni, törődjünk sokat egészségünkkel, és lehetőleg váljunk függetlenné az egészségügyi rendszertől, például azzal, hogy megtanuljuk, melyik fűben-fában milyen orvosság van. Ötödször, ismerjük meg a gyógynövényeket és vigyázzunk az egészségünkre….”

    Lásd bővebben: 7. oldalon, itt a linkjén:
    http://www.uni-miskolc.hu/okogramma/jelentes.pdf

  36. 38: Ha én 30 éves lennék, akkor „szórakozásból” a kovács mesterséget tanulnám ki. Az úri lovasok miatt ezh addig is buli, amíg nem döl be a rendszer. Aztán pedig az elterjedő lóvontatás miatt. De Hetesinek ne mondjátok vissza! Ő csak gyüjtögesse a gyógynövényeket. 😀

  37. 39 Jó 5let !
    Vas lesz elég az elhagyott vasbeton épületekben és autókban .
    Ez jó hír : Bányászni nem kell majd 🙂
    Én 51 éves vagyok próbálkozzak még a kovácsolással ?

  38. Kopórsószegekkel kezd, akkor nem érhet meglepetés 😀

  39. 39: És a környezetvédelem? A kovács rengeteg faszenet használ! Az a sok CO2.. 🙂

  40. 40, Hun_ce:
    Tessék sokféle olyan munkát megpróbálni, amihez vannak alapeszközeid ! Természetesen azok, akik most is kertes házban laknak és erős műszaki érzékük van, sokfélével megismerkednek…egyszerűen már csak az épület karbantartása miatt is. Ha kovácsolást akarod kitanulni, akkor kalapálj ki kapát, kaszát, sarlót. Ha menni fog a nyújtás művészete 1-2 év múlva és az élkialakítás miatt rengeteg kuncsaftod lesz, akkor nyugodtan belevághatsz. Ha nem, akkor meg hobbizol ! Szerzel kezdésnek legalább 60-70 cm nagyvasúti síndarabot, kalapácskészletet, satut, fémmegmunkáló szerszámokat…aztán (alapos metallográfiai ismeretek birtokában) lesz egy tűzhelyed, legalább kétféle kovácsüllőd, rengeteg tüzifogód, matricád, lyukasztód… Utána kisebb vagyonokért szerzel kokszot esetleg faszenet és csinálsz mondjuk egy kést. És akkor eljutottunk mindezen eszközök árában arra a szintre, hogy azért a pénzért vehetnél mondjuk Borsodban egy üres telket…
    Ezeken is kell gondolkodni, mielőtt belátjuk, hogy nincs megoldás hosszú távon sem az egyénnek, sem az unokának, sem a nemzetnek.

  41. Kedves Tibor bá, kedves blog Olvasók!
    Arról kérdeznélek Titeket (mert már volt hasonló kérdés), hogy a mai világból kitekintve a jövőbe milyen munkát ajánlanátok egy hozzám hasonló, 21 éves lánynak? Én most egyetemen tanulok, viszont nem hiszem, hogy azt szeretném csinálni, amihez jelenleg szerzem a diplomát. Sajnos beszűkült a látásterem, így a fodrászon, a kozmetikuson, a műkörmösön és a pedagógián kívül nem tudok olyan szakmát mondani, ami ideális egy nőnek, aki elsősorban családanya szeretne lenni (mint én). De ezek mind olyan szakmák, amiből – valljuk be – nem lehet megélni (ha egyáltalán el lehet helyezkedni).
    A válaszokat előre is köszönöm!

  42. 44:
    Ha van muszaki erzeked, irany a BME.
    Ha nincs, az orvosi palya se rossz ötlet, haziorvosnak, vagy ha van hozza manualitasod, sebesznek elmenni szinten jo gondolat, meg fogjak fizetni nagyon-nagyon sokaig.
    Ha egyik se jön szoba, akkor probalkozz meg a kerteszettel, permakulturaval. Oriasi jövöje van, ha elelmet tudsz termelni, raadasul valtozatosan, azzal hihetetlenül ertekes ember leszel. Rövid tavon nem fogsz vele keresni, hosszu tavon viszont tied a palya.
    Itt egy peldakep (Bocso Renata):

  43. 44 Mi a cél ? Sok pénzt akarsz keresni ? Ha igen :
    Akkor nem tudom a választ

    Ha a pénz nem számít akkor a gyógynövények , ismeret , termesztés ,alkalmazás.
    Nagy szükség lesz rájuk a jövőben .
    Meg ott vannak a gombák is .
    Szóval SzIE ha komolyan érdekel .
    Ha még komolyabban akkor sok évtizedes tapasztalattal rendelkező cigány gombász és/vagy gyógynovény gyüjtő . Persze nem tudom vállalnak-e tanítványt . 🙂

  44. Bőrdíszműves, lószerszámkészítő, szabó, tanyasi tejesasszony rakotszoknyában 😀 kertészet, ezeket tanuld meg, aztán mindegy mit csinálsz de ha bármi beüt akkor van mihez nyúlni.
    Tanulj meg lovagolni, az önbizalmat ad és segít abban, hogy mindig tudd mit akarsz!

  45. 44: Az orvosival az a problémám, hogy az több évtizedet igényel, no meg nem kevés elhivatottságot és karrierista életmódot. Orvosként nem is álmodhatnék arról, hogy 30 előtt megszületik az első gyermekem.
    A kertészkedés nem rossz ötlet, köszönöm szépen! 🙂

    46: A pénz nem számít, csak annyira, hogy legalább minimál bérrel felérjen. Tehát a havi 80e már kielégítő, mert az édesanyámnak köszönhetően sokkal jobb helyzetben vagyok, mint a velem egykorúak (van, hol laknom akár két gyerekig is, egyetemet végezhetek, stb.). Magyarul minden adott a terveim megvalósításához, csak éppen az nem, hogy tudjam, mit kellene tanulnom ahhoz, hogy elsősorban anya lehessek, de én is bele tudjak tenni valamennyit a kasszába.

  46. 48. Valami kézzel fogható ülve végezhető szakmát is tanulj meg, egy szakmunkásképzőt 1 év alatt kirázol a kisujjadból az egyetem után… 🙂

  47. Törpilla, Üdv! Nékem 20 és 24 éves lányaim vannak az egyik még nappalis a másik már végzett, most munkanélküli, scak azért írom le, hogy milyen szemszögből tanácsolgatok.
    Legfontosabb: Marhajól mennyél férjhez! 🙂
    Legyél üveges! Az alapokat 2 hét alatt megtanulhatod.

  48. …Na én úgy döntöttem, hogy nem várom meg amíg kiborul a biliből a sok szar. Jó szórakozást a közelgő zavargásokhoz én leléptem innen amilyen messzire csak tudtam 🙂

  49. 44: Először azt kell eldönteni, hogy hosszú távra gondolkodol (remélem) vagy „per pillanat”. Aztán pedig mihez van természetes hajlamod. Pl. Per pillanat, és jó a verbális készséged (a legtöbb nőnek jó) és van benned némi rátépés és agresszívitás, akkor légy ügyvéd. Hosszú távon: egészségügy, asszisztensnő, bába. Lerobbant egészségüggyel, nem funkcionáló korházak mellett egy bába aranyat fog érni és egy olyan nő is, aki össze tud rakni egy eltört lábszárt, kimos és fertőtlenít sebeket, gondozni tud lázas beteget. Időben felismer betegségeket. Én, ha nő lennék és 21 éves, ezt választanám. A jelenben pedig nem kell félni a munkanélküliségtől, mert hiányszakma. Viszont jó gyakorlatot lehet szerezni a kemény időkre. mellette pedig lehetsz családanya is.

    51: Nagyon köszönjük implicit véleményed ismertetését, mert ugye csendben, hangtalanul is távozhattál volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük