(505) Tibor bá online – Összeröffenés

Vasárnap, május elsején, megtartottuk a 2011 Tavaszi Hozzászóló Találkozót Pilisborosjenőn. Az eredetileg meghívott 30 főből mindössze 15 jelent meg, a többi „igazoltan” volt távol. Ezek szerint a május elseje kitűzése nem volt szerencsés. A résztvevők neme közötti aránya 12 : 3 a férfiak javára. Az ürügy bogrács gulyás volt. Ezt azonban az Égiek felülírták, mert mire mindenki összejött elég tisztességesen cseperegni kezdet. Magunk mögött hagyva mennyei vizet, bepucoltunk a házba, amelynek nagyszobáját sebtében alkalmassá tettük a népes csoport számára. Így lett a bográcsgulyásból fazekas gulyás, amit két turnusban fogyasztottunk el, mert asztal kapacitásban egy kicsit nem ütöttük meg a mértéket.

cs.

Csont (jobbra az első), aki feleségestől Pécsről száguldott fel, nem reggelizett, így az első turnusban kanalazta a gulyást, de benn maradt a második turnusra is, mert az volt számára az ebéd. Az erős kritikai érzékkel megáldott Jánosnak extra igénye volt egy kis csípős paprikára, ami kielégítést nyert. Többen megdicsérték Évát, a háziasszonyt, de ezt nem kell komolyan venni, ez hivatalból kijár. Különben néhányan már személyesen ismerték egymást, a többiek pedig gyorsan összeismerkedtek, hiszen a nevek mindenkinek ismerősen csengtek. A bor, csoki, virág, ajándék szigorúan meg volt tiltva, de felnőtt gyerekeknek nem lehet parancsolni, néhányan megkerülték a szabályt olyan csellel, hogy nem nekem hozták, hanem Évának. A legzseniálisabb Mérnők úr volt, aki (stílszerűen) nekem hozott egy maga készített G-M számlálót, mert – indoklása szerint – ez nem volt virág. A G-M számlálónak rettenetesen megörültem, ahogy 14 éves koromban örültem utoljára, végre nekem is lesz mivel játszanom.

cs-2

A hangulat a megszokott kitűnő osztályzatot kapta. Általában három csoportra osztva folyt a szövegelés, és láthatóan mindenki élvezte, hogy beszélgető partnere elsőre megért mindent. Hallhattunk néhány spontán előadást is, mely műfajban Horváth Csongor remekelt. Olyasmi is történt, ami parázs vitára emlékeztet.  Nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett várni a válasz bepötyögéséhez, hanem verbálisan előállt egy tized másodperc alatt. És persze az off topikokat senki nem vette észre, (tapintatból) én se. A megjelentek többsége hosszú utazást és jelentős költséget vállalt fel, de érzéseim szerint senkise bánta meg. Kevés olyan blogoló hely van az országban, ahol az egymásnak válaszolgatóknak lehetőség nyílik arra, hogy személyes ismeretséget, sőt barátságot kössenek egymással, mert ment ám a címcsere piszkosul. Voltak, akik önhibájukon kívül maradtak távol, mint például mellike00, Jancsika és Montezuma, de ők ősszel remélhetősen be fogják pótolni. Úgy legyen!  

További képek Drakonisz jóvoltából

í 

____________________________________________________________

ii

___________________________________________________________

ííí

___________________________________________________________

ív

___________________________________________________________

v

____________________________________________________________

ví

Sajnos vége.

Éljetek a lehetőségekkel!

33 gondolat erről: „(505) Tibor bá online – Összeröffenés

  1. Gratula a szervezéshez, jókis csapatnak tűnik!
    Tibor bá, a GM számláló csöves vagy félvezetős?

  2. O, de sajnalom, hogy nem tudtam elmenni… A fene egye meg ezt a nemet korhazat! Fel evig nem engednek el meg szabadsagra se.

  3. Ahogy elnézem az asztalt nem kellett sörrel javítani a beszélőkéteket 😀

  4. Sziasztok,

    Ez a GM számláló engem is érdekelne.
    Mérnök úr megosztod a tudásod velünk?

  5. 1: 4-csőves! De majd a Mérnök úr beszámol róla.

    2: Ne sopánkodj, ezért voltál “igazoltan” távol. Aztán meg alszol még 120-at és ősz van.

    3: Én utálom a sört, a többieket nem kérdeztem 🙂 bor viszoint volt annak, aki nem vezetett.

    4: Persze, majd megbeszéljmük.

    5: Rendelj nála egyet!

  6. Tibor bá’, gondolsz arra néha, hogy mostanában kezd kárpótolni Téged az élet? Ami a családodtól nem adatott meg, azt most “idegen” emberektől mind megkapod. A családalapítás tényleg csak idő kérdése. Gratulálok!

  7. 9: Elfilóztam a hozzászólásodon és arra jutottam, hogy a “kárpótlást” nem az élettől kapom. Saját munkám gyűmölcse. Különben erre is rá lehet húzni, hogy senki se próféta a saját hazájában. Első feleségem 30 éven át lenézett, mert nem voltam eléggé gentleman, és persze 30 év kevés volt neki ahhoz, hogy megközelítőleg tisztában legyen a kaliberemmel. Az anyai példát a gyerekek átvették. Nem én fosztottam meg biológiai gyerekeimet egy apától, unokáimat pedig egy nagyapától. So, I am all right Jack.
    Családot nem fogok alapítani. A gratulációt nagyon küöszönöm, mert tudom, hogy szívből jött.

  8. 10: Lehet, hogy általánosításnak fog tűnni, de látok magam körül angol-magyar kapcsolatokat, házasságokat, mindegy, hogy melyik nemzetiség a nő a férfi, mindegyikben az a meglátásom, hogy az angol fél egy szinttel feljebbről viszonyul a magyarhoz, egyáltalán nem egyenrangú félként kezeli a másikat. Lehet, ez más vegyes házasságokban is így van, arra nincs példám, itt van szépszámmal. Jó, akkor szép munka volt Tibor bá’. Még sosem szólaltam meg képmutatásból, remélem máskor is érezhető volt.

  9. 11: Erről eszembe jutottak Mikes György örökérvényű szavai az Anglia Papucsban című könyvéből. Sajnos csak angolul találtam meg:
    Some years ago I spent a lot of time with a young lady who was very proud and conscious of being English. Once she asked me – to my great surprise – whether I would marry her. ‘No,’ I replied, I will not. My mother would never agree to my marrying a foreigner.’ She looked at me a little surprised and irritated, and retorted: I, a foreigner? What a silly thing to say. I am English. You are the foreigner. And your mother,too.’ I did not give in. In Budapest, too?’ I asked her. ‘Everywhere,’ she declared with determination. ’Truth does not depend on geography. What is true in England is also true in Hungary and in North Borneo and Venezuela and everywhere.’

  10. bár nálam az asszony lengyel,megis megy a folyamatos adok-kapok(törtenelmi,gazdasági, stb. vonatkozásban). A pápájukkal megfogott, arra nem tudtam mit lépni 🙂

  11. Volt söre, nem volt sör, szívesen ott lettem volna. Tibor bá, a jövőben éjjel nappal hozzá fogok szólni 😀

  12. 13: Egy angol “Lady” nem vitázik, nem vetélked, nem henceg, csak halkan és mélységesen lenéz. Hogy hülye, mint a segg, az nem számít, a viselkedés a lényeg. Persze a vezeték nevemet azért viseli, annyira nem angol, hogy a sajátját használja.

  13. Létezik az angol felsőbbrendűség, amin ne is lepődjünk meg. Volt is mire büszkének lenniük – valaha a fél világot uralták. De az elmúlt több mint egy évtized baloldali kormányzása jó munkát tett a büszke múlt szégyenletesnek történő beállításáért. (Nincs áthallás? Merjünk kicsik lenni…)

    Magyar jogtörténet vizsgára bifláztam kegyetlenül, amiből az akkori “boyfriend”-em, jelenlegi férjuram a magyar történelem viharos történéseire utalva megjegyezte:
    Nem értem miért csinálsz ekkora ügyet belőle… Csak annyit kell mondanod: Háború, elvesztettük… Háború, elvesztettük…Háború, elvesztettük…Hopp, elvesztettük az ország 2/3-át is…

    Itthoni kisebb vitáinkat is szívesen zárja le így: Who won the War?… Actually, who won all the wars?
    Válaszom: és mit érsz vele, amikor titeket meg megszálltak a pakisztániak. Mire ő: Igaz, ezért is emigráltam Magyarországra.

    Különben kimondottan élvezem a kölcsönös vérszívást és igyekszem védeni a mundér becsületét… ami elnézve az angol társadalom gazdasági és morális hanyatlását egyre könnyebb

    A felsőbbrendű angol férjek után ejtsünk néhány szót a magyarországon élő Mrs. Angol-férjem-van asszonykákról is. Nagyrésze nem igazán talált volna egy inteligensebb magyar férfit, mert amint megszólalnak anyanyelvünkön rögvest látszik, hogy nem az inteligensebb és iskolázotabb fajtából valóak, viszont angolul kis akcentussal és primitívebb szókinccsel ez nem annyira nyílvánvaló.
    Viszont az angol férjük révén itthon dámábbak a dámáknál, ami nálam erősen kiveri a biztosítékot.

    Volt szerencsém egyszer garden-party-t adni jópár ilyen vegyespárosnak, lévén magunk is azok vagyunk. Soha többet!!!
    Amikor a vályogházból származó, Londonban bébiszitterkedés közben férjet fogott asszonyka adja elő a nagyhalált az több a soknál. Ja! És ezek az asszonykák általában nem dolgoznak, ők a Ladies-Who-Lunch

  14. 17: Hát ez eléggé vegyes egy szociográfia. Ezt az adok-kapok játékot lehet élvezni néhány évig, vagy akár tovább is. Azonban eljön egy idő, amikor meghittséget, nyugalmat és megértés után vágysz. Ekkor vagy válás, amit a gyerekek sínylenek meg, vagy tűrés, amit te sínylesz meg. Idősebb korban az ifjúkor visszatér. Egy más kultúrában felnőttel sose fogod magad jól megérteni. Összeszokhattok, de az nem az igazi. Most OK, hogy neked így, nekem úgy, eltűrjük egymást. De lesz, amikor már nem tűrni akarsz, hanem harmonikus egyetértést. Mikes György (megint) azt mondta, hogy fogalma sincs mi lesz az utolsómondat, ami el fogja hagyni a száját, de abban biztos, hogy magyar lesz. Teller Ede, aki a háború előtt ment ki Amerikába, és az akcentusát vágni lehetett 60 év után is, élete utolsó 5 évében nem volt hajlandó angolul beszélni. Innen vitt ki magához személyzetet. André Kosztolányi, a tőzsde guru, azt mondta, hogy otthon németül beszél, angolul tőzsdézik, a művészetet franciául élvezi, de istenhez magyarul fohászkodik. George Solti évtizedekig járta a hangverseny termeket, de végső pihenésre az anyaföldet választotta ki, amit az angol felesége honorált is.
    Az én megfigyeléseim szerint a különböző európai népek között nincs különbség észben, tehetségben, szorgalomban, vitézségben, csak adottságokban. Ha Anglia nem szigetország sose lett volna ilyen dicsőséges, sose lettek volna gyarmatai. De mivel lettek, irgalmatlan gazdag lett. A gazdag pedig megengedheti magának, hogy úriember legyen. Legyenek pénz nélkül úriemberek! Mostanában, hogy nem olyan gazdagok, már ott is megy a képviselők lopkodása. Ha-ha-ha!
    Az átlag magyar férfi valóban bunkó, és egy művelt, igényes nőnek nagyon nehéz megfelelő férjet találni, nem mert nincs, hanem mert hiánycikk. Viszont az átlag magyar nő csapnivaló feleség és anya, mert egyetlen cél vezeti (még szülésnél is) az érvényesülés.

  15. 6: A GM cső milyen? Csillámablakos vagy “átlagos” üvegbúrás?
    Ha csillámos, az nagy érték, mivel az ilyen, használható állapotú cső nem olcsó (kivéve ha régi vagy kiszuperált cucc), alfa és béta mérésre is alkalmas. Amennyiben a műszer még hitelesített is (Sv-t vagy Gy-t mér) az is egy nagy pozitívum, főleg ha Mérnök úr keze munkáját dícséri.

  16. 18. Tibor bá, kedves! Van meghittség és szerelem is, ami 10 év együttlét és 1 db gyermek után nem elhanyagolható és remélem így is marad.

    Óriási mázlim, hogy a férjem eddig “cigányéletet” élt a szülei és a saját karrierje miatt és nem igazán nevezhetett egy országot sem otthonának magyarországi letelepedését megelőzően. Az expat neveltetés és a “londonizáció” hiánya miatt nem alakult ki benne az említett arrogancia, helyesebben nagyon jól tudja hozni a formát, de inkább csak saját maga kigúnyolására.

    Nem értek azzal egyet, hogy a magyar férfi bunkó és azzal sem, hogy a magyar nőnél kizárólagos cél az érvényesülés, de az igaz, hogy a trendek ezirányba tartanak.

  17. De jók a képek.Jó volt végig olvasni,és végig nézni.Tényleg Aranyos társaság..
    21!
    Okos.kodo.Hoztad a formád.. 🙂
    a 18-as hozzászólásaal maxmimálisan egyetértek..

  18. 22: Nagy igyekezetedben neme vetted észre a kétszer is lakalmazott: “AZ ÁTLAGOS” kifejezést. Én az ilyesmikre ügyelni szoktam.

    23: Hátha még a szövegeket hallottad volna.

  19. 25: Tisztelettel jelentem, hétfőn délelőtt az volt az első dolgunk, és be is trágyáztam alattuk. 😉 Majd jött az eső mert a mezőgazdaságban egy kis isteni gondviselés mindig jól jön. 🙂

  20. Hogy menjen a francba az eső… Ide miért pont vasárnap ért? Egész nap esőben utaztunk… Lehetett volna kedden, akkor könnyebb lett volna ma gyomlálni…

  21. 27: A te korodban én katona voltam és esőben-sárban kusztam 3 kilómétert, este pucoltam a puskámat, hajnal 4-kor riadó volt és 6 hónapig nem láttam nőt. Ezt neked mind megspórolták a neoliberális zsidók, de neked ez nem elég. Sajnos a neolib bipsik hatalma az Égig nem ér el, csak majdnem. 😀

  22. 17: “Válaszom: és mit érsz vele, amikor titeket meg megszálltak a pakisztániak. Mire ő: Igaz, ezért is emigráltam Magyarországra.”

    Csöbörből vödörbe került, mert kiderült, hogy Mo-t meg a bengáli-egyiptomiak szállták meg!!! 🙂

  23. 29. Köszönöm… Részben igazad van. De én még nem írtam le magam… A Remény hal meg utoljára…

  24. Nagyon jo volt latni es olvasni, kulon koszonet erte!
    Remelem osszel mar mi is ott lehetunk koztetek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük