(480) Tibor bá blogja – Mi a valós helyzet Fukushimával?

Az alábbi írásnak nem egy adott forrása van, hanem a lényeget különböző országokból, különböző szakértők véleményéből ötvöztem össze. A végső következtetés, hogy a Fukushima Daiichi atomerőműben a helyzet folyamatosan romlik, a katasztrófa méretére fokozatosan derül fény. Vasárnap (03.27.) a Tokyo Electric Power Co. Szóvivője közölte, hogy a 2. Reaktor blokknál a szivárgó tengervíz radioaktivitása százezerszerese a normál értéknek. Emiatt a kárelhárító munkásokat kiparancsolták a helyszínről. A fűtőelemek teljes leolvadásának esélye – ami beláthatatlan következményekkel járna – valószínűbb, mint eddig. Amennyiben a elhasznált fűtőelemek a hűtés hiányában fellobbannak, a hatalmas hő radioaktív párát fog feljuttatni az atmoszférába, vagyis szétterül az egész Földön. Ez az igazi lidérces álom, hónapokon át radioaktív porfelhők keringenek az atmoszférában, ahonnan szép csendben aláhullnak. Ráadásul a NewScientis arról számol be, hogy a Bécsi Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet szerint a folyamat már el is kezdődött.

A Fukushimai megsérült reaktorokból radioaktív jód és cézium olyan mennyiségben távozik, ami az osztrák kutatók szerint, pillanatnyilag az 1986-os Csernobili katasztrófát követő kiáramlástól alig marad el. A pontos mérések azt mutatják, hogy az jód izotóp  kiáramlás a csernobilinek 73 százaléka, míg a cézium kábé 60 százaléka. Tehát a radioaktív anyag már fertőzi az egész Földet. Csernobilhez képest azonban van némi változás, a megszökhető radiaktív anyag Fukushimánál tízszer több. Egyértelmű, hogy a jelenlegi világkatasztrófa lényegesen nagyobb. Csernobilben 180 tonna radioaktív anyag volt, Fukushimában 1760 tonna van.  

A CNN arról számolt be pénteken, hogy a 3-as blokk fűtőelem tartálya „valószínűleg” felrepedt. Mivel az épület lerobbant, a tartály felrepedt, a fűtőelem és az atmoszféra között nincs semmi, ami megakadályozhatná a nagytömegű kiáramlást.  

A New York Times szerint: „nevét elhallgató atomerőmű vezető azt állítja, hogy a fűtőanyagtartályon egy hosszú, függőleges repedés tátong, ami a vízszint alatt is folytatódik, amin keresztül radioaktív folyadék és pára áramlik ki.” Tehát a repedés valóságos, és a repedéseknek van egy furcsa tulajdonságuk, hogy egyre nagyobbak lesznek, nem pedig kisebbek.

Ugyanakkor a mainstream médiánál jelentkezik a BP olajplatform robbanási szindróma. Mindent megtesznek, hogy a bajt lekicsinyítsék, és megnyugtassák a tömegeket a baj bagatellizálásával, illetve téves információk bekeverésével. A cél a katasztrófa minimalizálása az atom lobby érdekeinek a megvédése. Don’t worry, be happy. Ugyanakkor a mérések felfedték a reaktorokból származó radioaktív anyagok jelenlétét Észak Amerikában, sőt már Európában is.

A Reuters szerint: „Csak néhány nap kérdése és az egész északi féltekén jelen lesz a radioaktív hamu.” Hivatkozva a Norvég Légköri Kutató Intézet közleményére. Ezek szerint az a tény, hogy az atomkatasztrófa 20.000 kilométerre történt, egyáltalán nem megnyugtató.  A Washington’s Blog szerint, bár Kolorádóban se a növényzetben, se a levegőben nem találtak jód-131-et, a szarvasok pajzsmirigyében már kimutatták. A „füstölgő” Fukushimai reaktorok tökéletes gyilkoló gépekké váltak. „….a talaj szennyezettsége nagy, az erőműtől 40 km-re a talajban ezerszer több jód-izotópot találtak, de cézium esetében ez 4000-szeres”. Ismétlem, 40 km-re, de ez a hivatalos. A Kyoto Kísérleti Reaktor Intézetből Dr. Tetsuji Imanaka szerint az ő mérésük ennek az értéknek legalább a dupláját adják. Ekkora értéknél Csernobilben kötelező volt elhagyni a házat. Ismételjük meg, a Csernobili érték kétszeresével állunk szemben, és a katasztrófális folyamat még hónapokig fenn fog állni. A helyzet sokkal rosszabb lesz, mint ahogy most áll, és ahogy hivatalosan be van állítva. Miközben a katasztrófamentés egyhelyben áll, úgy tesznek, mintha történne valami, de valójában nem történik semmi.

Ezt viszont normális észjárással könnyen meg lehet érteni: Az iszonyatos mennyiségű radioaktív fűtőelemet (elhasznált és még aktív) víz alatt kell tartani, és folyamatosan el kell vezetni a felforrósodott vizet, amit hideg vízzel kell folyamatosan felváltani. A felhasznált vízmennyiség iszonyatosan sok, percenként több köbméter. Ezt a fantasztikusan sok vizet nem lehet tömegoszlató vízágyúval 50 méterről belőni csak úgy vaktában a megfelelő helyre, ami különben meg van rongálódva. Közelebb menni természetesen nem lehet. A helikopterről történő beloccsantás pedig már vicc kategória. Minden jel szerint fogalmuk sincs, hogy mit lehetne tenni. Tudhatták volna, mert a radioaktív anyag az, amit nem lehet lúggal, vagy savval közömbösíteni, elégetni, lebontani, átalakítani, elföldelni. Ha egyszer valami radioaktív lesz, akkor csak egyet lehet csinálni, hagyni kell, hogy szép csendben elsugározza magát, ami néha évtizedek, vagy akár évmilliók. Szóval ezt vállalta fel az emberiség a kényelem, a mindenre használható elektromos energia kedvéért.

Viszont a Katrina hurrikán után, a Fukushima atomkatasztrófa egyértelműen bizonyítja, hogy a kormányok a bajba került állampolgárokat egyszerűen leírják, mert számukra fontosabb a tőke kiszolgálása. Arra is fel kell figyelni, hogy ide jutunk, ha a szociális vívmányokat feladják. Vasárnap a japán miniszterelnöknek annyi volt a mondanivalója, hogy a „helyzet komoly”. Valóban az és még sokkal komolyabb lesz, amit a következő adatokból érzékelni lehet. Csernobilben ha a talaj sugárzása elérte a négyzetméterenkénti 550.000 Bq-t (ami jó 5 ezerszerese a normálnak) akkor oda nem mehetett be senki, mert „erősen fertőzöttnek” volt ítélve (és ugye az oroszoknál nem a legnagyobb érték az ember). Nos ilyen fokú fertőzöttség 30 km-es körzetben volt található. Japánban ezt az értéket a reaktoroktól északra már 50 km-re is meg lehet találni, és még nincs vége a „szivárgásnak”.

A sugárbetegségről a legújabb ismereteket holnap fogom posztba szedni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

100 gondolat erről: „(480) Tibor bá blogja – Mi a valós helyzet Fukushimával?

  1. Köszönjük Tiborbá a kimerítő tájékoztatást!
    Akkor mégis érdemes jódot enni? Úgy sem fogok, de ha egy szép zöld felhő éppen errefele potyogtatja el a terhét akkor gond lehet.

  2. Tibor Bá!

    A márc. 22-i posztodban az alábbiakat írtad:

    „És akkor most lássunk egy igazi összehasonlítást Csernobil és Fukushima között – Fukushimában elvileg 1.760 tonna nukleáris fűtőanyag volt. Összehasonlításnak, Csernobili erőműben a baleset pillanatában 180 tonna fűtőelem volt, míg a Three Mile Island balesetnél 30 tonna. Más szavakkal Fukushimában tízszer több radioaktív anyag van felhalmozva, mint Csernobilben volt. A valóság azonban ennél sokkal rosszabb. Nem sokkal a fölrengés előtt a Tepco társaság elhasznált fűtőelemeket szállított Fukushimába tárolás végett, ami 3.400 tonna volt. Ezért a földrengés pillanatában Fukushimában összesen 4.277 tonna radioaktív anyag volt felhalmozva, ami megfelel 24 Csernobilnek.”

    Most pedig:

    „Csyernobilhez képest azonban van némi változás, a megszökhető radiaktív anyag Fukushimánál tízszer több. Egyértelmű, hogy a jelenlegi világkatasztrófa lényegesen nagyobb. Csernobilben 180 tonna radioaktív anyag volt, Fukushimában 1760 tonna van.”

    Két kérdés:
    1.: most akkor mennyi az annyi?
    2.: az elsőben van némi önellentmondás, az 1760 tonna és a Tepco által odaszállított 3400 tonna összesen 5160 tonna, míg 4277 tonnát adtál meg. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, csak kíváncsi vagyok, hogy jött ki a 4277 tonna.
    Szép napot mindenkinek!

  3. Már Tiborbát is megvették mint a raiters-t 🙂

  4. Tibor bá, köszönöm a posztot, jó kis összefoglaló. Annyit tennék még hozzá, hogy Csernobilban igaz hogy nehezen indult el a gépezet ( a politika miatt ) de a második naptól kezdve a hadsereg 80db katonai helikopterrel hordta a több ezer tonna mentesítő anyagot a reaktorba, és több ezer, százezer emberrel dolgozott a mentésen, mentesítésen. Fukusimában viszont számomra úgy tűnik mintha nem történne az ég egyadta világon semmi már idestova 19 napja, azon kívül hogy minden nap közölnek valamit.
    Azt is hozzátenném, hogy a ruszkiknál szerencsétlen baleset történt, nem tudtak ugyanis a RBMK típusú reaktoruk pozitív visszacsotolásos (+üregtényező) mivoltáról, mivel az USA ugyan tudott róla de szigorú katonai titoknak minősítette ugyebár. Gondolom ha tudnak róla nem felelőtlenkednek. A japókat azért hibáztatom jobban, mivel Ők már évekkel ezelőtt tudtak róla, hogy az erőmű nem bírna ki egy cunamit. 2007, 2008-ban több konferencián is figyelmezetették őket, mégsem tettek akkor sem az égvilágon semmit. Az atomenergiát én nem hibáztatom, az teszi a dolgát, sugároz, bomlik, vagy egyesül, ez a csillagok és a természet első számú energiforrása, az emberi hülyeség és gondatlanság viszont banális és felháborító, csakis az embereket hibáztassuk.
    Azt kell mondanom hogy Csernobil Fukusimához képest elfog törpülni az okozott szennyezés és következmények tekintetében amit köszönhetünk a japók (és/vagy a tőke) nagyívű beleszarásának abba hogy milyen következmények lehetnek.

  5. A jódos cikkből: Magyarországon pedig a japán radioaktivitástól nem kell félni, mert tényleg nagyon messze van. Akkor inkább mégis tehetnénk valamit?

  6. 2: Hozott anyagból dolgozom. Én személy szerint nem mentem el Japánba és nem mértem meg a felhalmozott hasadó anyagot. Többnyire közöltem a forrást. A mainstream média minden bizonnyal inkább lefelé csal.

    4: Elméletileg egyetértek veled Minato, de mivel az ember olyan, amilyen, az atomreaktorok időzitett ATOMbombák.

    5: Mire ideér jól fel lesz hígítva. Én a magam részéről leszarom. Igaz, nincs már annyi időm (30 év) hogy rákot kapjak. De holnap reggel ez a téma.

    7: Nem rég volt egy poszt egy haldokló, majd elhunyt nőről. Hivatalosan természetesen minden OK.

  7. Érdekes módon milyen „csönd” van a BP olajkatasztrófa hatásairól is.
    Akkor ott már minden all right?

  8. Ezt a cikket meg kellene küldeni a magyar hírügynökségeknek, főbb médiumoknak.

    A japán miniszterelnök egy röhejes senkinek tűnik, akinek megalszik a tej a szájában. Hogy a fenébe nem vette át az állam a második napon a TEPCO feletti irányjtást???
    Mint láthatjuk, a sokat szidott szovjet komcsi parancsuralmi rendszer egy ilyen helyzetben sokkal hatékonyabb volt!!!

  9. Tibor bá, átvehetem a bejegyzésed a blogomra? Nem sok olyan olvasóm lehet, aki téged ne olvasna (a statisztika szerint), de mégis, hátha valakihez így jut el.

  10. Gazdasági, társadalmi összeomlás, sugárfertőzött Föld, én meg csak nyomtatom itt 100 számra az ISO auditra a papírokat.

    Faszom, mindjárt hazamegyek aztán leszarom az egészet. Tök depis lettem. 🙁

  11. 10: jó, hogy ott a sok ISO audit papír, lesz mivel kitörölni! 🙂
    Ugyanez van legtöbbünknél. Győzködjük a vevőket, hogy rendeljenek a termékünkből, amire semmi szükség…

  12. Ha jól tévedek – ha nem, javítsatok ki -, Csernobilban beástak a reaktor alá, hogy ‘aládúcolják’, vagyis megakadályozzák, hogy a reaktormag beleolvadjon a talajba, és elérje a talajvíz réteget. Hogy 25 év alatt mi történt, vagy a jövőben mi fog történni, azt gondolom nem tudjuk, esetleg akkor fog kiderülni, ha megmérik a talajvíz emelkedett radioaktivitását.

    Itt viszont, még ha a gáznemű kibocsájtást vissza is lehetne szorítani egy szarkofággal (vagyis inkább 4-el), annak a megakadályozása, hogy a reaktorok tovább szennyezzék a tengert, egy jóval komolyabb társadalmi és mérnöki teljesítmény lenne. Hiába van 150 mérnök, aki a halált vállalva bemegy az épületbe, hogy a sötétben megpróbálja helyreállítani a hűtést, nem tudom, hogy össze tudnak-e szedni 200000 likvidátort, mint az oroszok anno.

  13. 12: és nem tudnak alagutat ásni alá, mert a padló lényegében a tenger szintje felett pár centivel van.
    Ez sokkal rosszabbnak igérkezik Csernobilnál. És tőle 200km-re ott a 35 milliós Tokió-agglomeráció. Első körben megszüntetheti a katasztrófa Japánt, aztán sorba mindenkit – amennyiben beszámoljuk a négyszázvalahány többi reaktort a világban.

  14. Volt még hír a mentőakció elképesztő kaotikusságáról szervezetklenségéről. A jól szervezett japánok mítoszának vége. A TEPCO nincs államosítva, a miniszterelnök egy szánalmas figura, akinek megalszik a tej a szájában ilyen időkben.
    A mentésben dolgozók panaszkodtak, hogy egyéni dózismérő nélkül küldik be őket a reaktorhoz melózni, nincs védőcsizma, csak műanyag zacskót húzatnak velük a szokványos cipőjükre, a helyszínen fejetlenség van…

  15. 11

    Hát de most nem? Az ember körbe néz a világban zajló eseményeket illetően, és rájön, hogy amit csinál annak semmi értelme.
    Az ISO-nak mondjuk Fukushima nélkül sincs értelme. Ez arról szól, hogy kinyomtatok 500-600 oldalt, amin minden rendben van, de a valóságba semmi nincs rendben. És mindez ráadásul egészségügybe.

    A MAL Zrt-nek is volt minőségirányítási eljárása, ergo elvileg nem következhetett volna be a gátszakadás. A gyakorlatot meg mindenki ismeri.

    Nem tudom mi történik Japánban, de ez a sztori egyre gyanúsabb, nem csak kaotikus.
    Ha tudják, hogy leolvad az erőmű, akkor robbantanák be inkább a tengerbe, ebből már jól kijönni úgysem lehet, csak szarul, meg még szarabbul.

  16. Ezen a fórumon:

    http://www.hubberts-arms.org/index.php/topic,5191.2310.html

    foglalkoznak a talajvízbe sülllyedés kérdésével.

    Javasolja az egyik hozzászóló, hogy a jelenlegi 7-fokozatúatombaleset-skálát, amin Csernobil 7-es fokozatú, bővítsék kilencfokozatúra. Fukusima kapná a 8-ast, a 9-es pedig a VÉG, amikor az emberiség képtelen többé fékentartani az összes földi reaktort…

  17. 12: valóban beástak Csernobil alá, hogy ne érje el a rádióaktív anyag az alsó kamrába befolyt vizet, amivel a tüzeket oltották az első napokban, mert akkor egy akkora robbanás lett volna belőle, ami beterítette volna fél Európát, másod sorban pedig, hogy elzárják a talajvíztől, ami a tengerig végigszennyezett volna pár folyót. Ha jól emlékszek betonnal feltöltötték azt az erőmű alatti kamrát. Viszont ott szétrobbant a tartály, szét volt szóródva a rádióaktív cuccos, itt pedig egyben van, csak megrepedt és a résen keresztül erősen sugároz, de egyben van.
    Pár poszttal ezelőtt valaki betette a Csernobili csata igaz története c. Discovery dokufilmet, amiben a baleset utáni védekezést mutatja be, Gorbacsov interjúval, atomfőparancsnokkal stb.
    http://www.youtube.com/watch?v=a8t9ZxlhIqI
    Nagyon érdemes megnézni.

  18. 16

    A 9-esnek nem sok értelme, olyan mintha nyomnál egy stemplit minden ember homlokára „halott” lenyomattal, végül pedig a sajátodra. 🙂
    Magyarán a halálunkat skáláznánk be.

    Komolyan nem értem mire várnak Japánban..?? Meggondolják magukat a fűtőelemek és mégsem fűtenek tovább, vagy mi a szösz?
    Ez a tehetetlenség nem jellemző a japánokra.

  19. Nem semmi, milyen tempóban, milyen mennyiségben teríti be a Földet:

    http://surl.hu/J16h2b

    „EPA: Radioactive Iodine-131 levels in PA & MA rainwater “exceed maximum contaminant level permitted in drinking water””

    Az USA Környezetvédelmi Hivatala szerint Pennsilvaniában és MAssatchussets-ben az esővíz jód-131 izotóp tartalma meghaladja a vezetékes ivóvízben engedélyezett maximum értéket. De azért semmi baj -értékel a Hivatal…

  20. 9: Gedeon! Bármikor, bármit kérdezésem nélkül, csak jelentsd be.

  21. A lényeg, hogy továbbra is nyugati szél fújjon.

  22. Van valakinek sugárzásmérője?
    Honnan fogjátok tudni, hogy ideért a rádióaktív felhő?
    A mainstream médiából?

    Amikor pár éve Pakson beleejtették a rudakat a tisztító tartályba, akkor annyit közöltek velünk, hogy nyugodjunk meg, nincs semmi baj.

    Ezen a télen több városban, több napig a szmogRIADÓ!!! „tájékoztatási” – gyönyörű szó a bajra – fokozata volt érvényben. Mit tett az államigazgatás, mit tett a lakosság? Volt, elmúlt, elviseltük. Így leszünk a rádióaktív szennyezéssel is.

  23. 23: Az elmúlt napokban a vaterán ötszörösre ment fel a G-M számlálók ára, illetve már nem lehet hozzájutni. Az importőrök már napokkal ezelőtt kiírták, hogy a rendelés felvétel szünetel. Okos a magyar, már a Geiger-számlálókat elkapkodták, de még nem tudja, mi mit jelent. Majd holnap reggel 07-kor kioktatom őket. 😀

  24. Nehogymár mindenki mérni tudjon!
    Még a végén nem hiszik el a hivatalos adatokat!

  25. ÖÖÖ, a szabad piac nem úgy működne, hogy ha valamire nagy az igény, akkor azt elkezdik gyártani mint az őrült, a rendeléseket felveszik, maximum csak sokára szállítanak.

  26. 25: GM-csőves mérés nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint pl. megmérni 3 pár virslit. Először is 3 féle sugárzás van. Másodszor nem mndegy milyen közel van a mérő a mérendő tárgytól és hogyan van elhelyezve. Aztán pedig értékelni kell a mért adatot. Viszont jól fest a GPS mellett a szélvédő alatt. 😀

  27. A számítógépek hálózati kommunikációja sem egyszerű. Mégis meg lehetett oldani, hogy laikusok is könnyedén csatlakozzanak az internetre. A laptop is jól fest mobilinternettel. A GM csöves mérőt is el lehetne látni olyan segédberendezésekkel, melyek kizárják a szakszerűtlen használatot.

  28. 28: az atomerőműveket is el kellett volna látni ilyennel…

    Tényleg akkora rosszat tett az egyház, amikor tudósokat égetett máglyán???

  29. 29. Egy máglyarakás tudod, hogy mekkora CO2 kibocsátással jár? 😀

  30. 30: jóval kissebbel, mint amit most Fukusima bocsát ki! (nem CO2-t, rosszabbat)
    Százezer máglya jobb üzlet lett volna, mint egy Fukusima , pedig még akár négyszázvalahány ilyen jöhet…

  31. A szakszerűtlen használatot természetesen egy papírzsebkendő esetén sem lehet teljesen kizárni!
    Manapság nem tudósokat, mérnököket kellene égetni, hanem menedzsereket, politikusokat, és sokan másokat.
    A végén pedig azokat akik kitalálták az egész égetősdit. 🙂

  32. Pont most építek egy gamma (+nagyenergiájú béta) detektort. Ez nem képes mérni, de tudja detektálni a háttérsugárzás (illetve bárminek a sugárzását) növekedését csipogással. Sajnos a használt félvezetős detektor burkolata nem engedi át az alfa, és a kis energiájú béta részecskéket (He++ és e-), de a Jód-131 bomlása (és úgy általában majdnem minden radioaktív anyag) 10%-ban gamma, 90%-ban béta. Tibor bá, érdeklődve várom a holnapi cikket, már régóta foglalkozok nukleáris témával.
    Hogy mi van mostanában a csernobili szarkofág alattt? Íme egy érdekes videósorozat: http://www.youtube.com/view_play_list?p=0F274491BE27F3E0

  33. Nehogymár ne legyen egy olyan anyag vagy ötvözet ami nem engedi át a gamma-sugárzást.

  34. Egy anyag sem engedi át, csak elég vastag kell belőle…

  35. Olyan kéne amiből meg lehet csinálni egy tank vagy ruha borítását…

  36. olyan nincs, mert nehézbetonból pl, több méteres vastagság szükséges, ólombol valamivel kevesebb, de méteres nagyságrend, ezért nem tudna mozogni a tank sem, nem hogy egy ember 🙁

  37. Kössz az okoskodásért, eddig ezt nem tudtam.

  38. Ideért a rádióaktív felhő:

    http://index.hu/kulfold/2011/03/30/500-szoros_radioaktivitas_a_pozsonyi_esoben/

    A cikkben önmagát cáfolja a „szagértő”. Természetesen semmilyen veszélyt nem jelent, és tulajdonképpen nincs is itt semmiféles sugárzó anyag, de az esőcseppekben mégiscsak feldúsult 500X-ra jód izotóp. Ha leesik, akkor itt van, és belemegy a kajába, növényekbe, stb. Még szerencse hogy viszonylag gyors a felezési ideje..

  39. 38.-ra A közönséges beton sűrűsége javítható, ha adalékanyagként hematit vagy barit őrleményt adunk hozzá.A sugárvédő beton sűrűségét ilyen adalékkal, továbbá acélörlemény hozzáadásával közel a kétszeresére lehet emelni.Ezzel a betonnal az atomreaktorok gamma sugárzásának árnyékolásához szükséges normál beton kb. 3 m vastagsága 1,2 – 1,6 m-re csökkenthető. Az ólom viszont még jobban elnyeli a gamma sugárzást, , tehát max. cm-ek szükségesek a biztos árnyékoláshoz.

  40. Azért kíváncsi lennék a „világ uraira”, mikor döbbennek rá, hogy könnyen nekik is „annyi” lehet. Tudtommal a radioaktív sugárzást nem igazán „érdekli” az iskolai végzettség, vagy az ember anyagi-, társadalmi helyzete. A méréssel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg: na és, mi van akkor, ha kiderül sugárzik minden körülöttünk!? Hová bújnék el akármeddig is előle? Inkább megpróbálom élvezni az életet (már ami megmarad belőle) amíg lehet…

  41. Rendben, de a lényegen nem változtat mert pár centis ólomköpenyben sem tudnál sétálgatni, na jó a tank, de nem egy üzemanyagtakarékos megoldás…
    Vannak már túrista utak Csernobilba, kipróbálhatod az ólomruhát ha akarod 🙂

  42. Már nem kell ólomszkafander, van már ún. „Demron” pehelysúlyú védőruha.

  43. Jó utat benne ha tetszik, én nem kérek se ilyet se olyat.

  44. Japánban lakni jó szar lehet ezek után. A jeles napon épp felhőkarcolók tetején lengedezők között hatalmas lehet az illúzióvesztés. És még nincs vége, Új-Zélandon már szeptember óta folyamatosan reng. Nincsen rózsa tövis nélkül, irány Szibéria…

  45. Tibor bá!
    Most bele szeressek a 34-es számú versenyzőbe szerinted?Vagy mi légyen?.. 😉
    Adj tanácsot léccci.. 🙂

  46. Homolucus rátapintott a lényegre, amit kérdeztem. Okoskodó, tőled meg gurulok a földön a röhögéstől a nem üzemanyagtakarékos ólom-tankodtól, te tényleg ilyen hülye vagy?

  47. 46

    Végülis a japánok kicik és nagyon gyorszak, nem lehet, hogy a Fukushima 2-őt időközben átépítették szénerőművé?
    Akko nem baj, ha füstöl 🙂

    Áhh a mai nap után agyilag zokni állapotban vagyok. Nekem már mindegy, hogy mi sugárzik meg honnan. Ugysem tudok ellene tenni. Megpusztulunk, oszt jónapot. De legalább lesz új alkotmányunk….

  48. 34: Egy kicsit belejavítottam a hozzászólásodba.

    35: A gamma sugár végeredményben jó kemény elektromágneses hullám, még a röntgen sugárnál is keményebb, és természetesen mindenen áthatol bizonyos vastagságig. Nehogy mán!

    37: Jó vastag ólom (néhány tonnányi) 😀

    48: Ne tégy Meggondolatlanságot. Gyönyörű felesége nemrég ajándékozta meg egy szép és okos fiú
    csecsemővel. 😉

    49: Élcelődni nem csak szabad, de majdnem kötelező, de kérlek, ne sértegessétek egymást. A sértegetés az én privilégiumom 😀 És tényleg ki kell érdemelni 😉

  49. 52!
    Tibor bá tudod hogy csak vicceltem.. 😉

    Szóval akkor tudja mi az a szcintillátor meg az oszcillátor.. 😉

  50. Itt van a fantörpikus ruha: http://www.radshield.com/product_page_detail.asp?ProductID=985&ProductCatID=27&Search=

    De ha fain vagy, akkor egy szuszpenzor-szoknyával is beéred 😀 : http://www.radshield.com/product_page_detail.asp?ProductID=991&ProductCatID=28&Search=

    Elvileg ez igaz a kezeslábasra:
    – Provides at least 50% shielding of gamma rays up to 130 Kev.
    – Provides 100% alpha and low energy beta shielding while remaining flexible and non-cracking.

    Küldtek a japánoknak is ajándékba vagy 100 darabot.

  51. 53:
    Én is! 😀
    Úgy árted a kettő közötti különbséget?

  52. 54!
    Jajj már Tibor bá!

    Remélem nem egy, ez a kettő?.. 🙂
    Most nevettem.Mégis hogy gondoltad?.. 🙂
    Igen a különbséget..

    Egyébként csak azért írtam,mert tudod szokott azért sok okos hozzászólás születni itt a különböző kísérletekről,meg gondolat kísérletekről,aztán néha kissé nagyon zavaros..Ezért bátorkodtam tanácsot kérni.. 😉
    Látod,valamikor hirtelen első olvasatra, még én is bedőlök a „szép” szavaknak..

  53. Egyébként most jut eszembe.Cuki-muki Árpádom hol van?
    Kit ment meg éppen?Valaki lenyúlta innen e-maillal együtt.. 😮 🙂

  54. 34:
    Ha epitesz sugarzasmerot, inkabb GM csovel. Egyszerubb, uzembiztosabb.
    Javasolhatom az SBM20-a GM csovet. Ez orosz katonai celra gartott alkatresz. Az ara meg(most) megfizetheto.
    Tobbet kell venni, mert mukodesi hibas lehet kozottuk kb 30-40%-ban.
    Meghajtod 400 V-al egy 5-10 Mohmos ellenallason keresztul es maris adja az impulzusokat. 78 impulzust mikrorontgenenkent + kb 500 „nullimpulzust” orankent.
    Ezt szamolhatod, vagy impulzusformalas utan deprez muszerre viheted.
    A sugarzastol ez nem ved meg, de legalabb tajekozottan mehetsz at a tulvilagra. 🙂

  55. 57.: Hamár okoskodunk: 😀
    Köszi, már megvettem mindent a félvezetőshöz, ez nem annyira érzékeny, S-1-es katonai érzékelővel (Rádiótechnika 2010 ÉK) működik, cserében nem kell rá vigyázni nehogy eltörjön és nem kell neki 500V, viszont van pár datab Analog Devices nagysebességű OPA-m, ilyen 145Mhz-es FastFet, kis zajjal. Két csatornát tervezek párhuzamosan, így növelve az érzékenyégét ,de sajnos a GM csőét csak kb. 10 párhuzamos kapcsolással érném el. Viszont így percenként 2-8 csippantással jelzi a héttérsugárzást, tehát ha elkezd csipogni akkor baj lehet. Csak erre akarom használni, mérni GMcsővel joggan lehet (mondjuk plasztik, és alulemez előtéttel még energiát, típust is lehet szűrni), de ez cserébe sokáig elmegy egy 9V-os elemről.

  56. Tudomasotok szerint ennek http://goo.gl/xBEis melyek a hatulutoi meg?
    Ketto benne van a cikkben az erosen savas „uzemanyag” es az ezzel sem teljesen megoldott sugarzo anyag, ami ugyan kevesebb, de tovabbra is tarolni kell?

  57. szazalekosan mennyivel kevesebb, mint a jelenlegi megoldas?

  58. 62-63: Itt van egy nagyon jó kis összefoglaló:

    http://goo.gl/lNy12

    A lényeg: A tóriumos, sőt, a plutóniumreaktoros energiatermelés technológiai részletei olyannyira nincsenek még kidolgozva, hogy sok tudós abban is kételkedik, hogy egyáltalán lehetséges-e a technikai akadályokat legyőzni. És, mint minden mással is, alapvetően itt is az a hatalmas probléma, hogy KEVÉS AZ IDŐ. Az erőforrások jelen tempójú felhasználása mellett a világgazdaság teljes összeomlása maximum 5 éven belül bekövetkezik (esélyes, hogy még SOKKAL hamarabb). Ennyi időn belül egyszerűen LEHETETLEN ma még kísérleti fázisban lévő energiatermelési technológiákat a kívánt szintre felfejleszteni – a szükséges infrastruktúra kiépítéséről nem is beszélve. Pontosan ezért bukik a fúzió, de a napenergia és a szélenergia is. Egyszerűen nincs elég időnk és ipari kapacitásunk eleget építeni ezekből, hogy valóban megoldják a problémáknak akár csak egy kis részét is.

  59. 64:Te nagyon pozitívan gondolkodsz „5 év”.Jó az 3-nak.Japán most,hogy egy kicsit megszűnik egy darabig.A valutakészletét elkezdi majd bedobni.Sugármentes sötétben nem flueszkáló rizsért.Meg egy-két kiló cementért.Jól meg fogja kavarni a valutapiacokat.A zöldhasúnak ez nem fog tetszeni.Az inflálódás gyorsabb lesz mint gondolják.A rizs egy picit fel fog ugrani magával rántva a többi gabona félét.A gyengusz olajárral ez már több mint finom.A hitelválság második szakasza az élelmiszerek általános drágulásával elindult.A bubborék hamarosan pukkan.

  60. 66: MAXIMUM 5 évet írtam. A reális becslés szerintem is 2-3 év.
    Persze még mindig reménykedhetünk abban, hogy az olajlobbi mégis tartogat a tarsolyában titkos, korábban felvásárolt technológiákat, és azokat gyorsan bedobja még… (ez persze HIÁBAVALÓ remény).

    Van egy kínai kollégám itt, ahol most dolgozom, beszélgettünk vele tegnap a helyzetről. Azt mondta, hogy Kínában már MINDENKI tudja, hogy 1,7 milliárd kínait egyszerűen képtelen az országuk eltartani. Az optimisták még abban bíznak, hogy majd „exportálni” lehet a „felesleget”. Én csak annyit kérdeztem a kollégától: HOVA? Na, erre nem tudott mit mondani.

  61. A világpénz lesz szerintük a megoldás de sajna ez még nagyobb hülyeség.A maximumot láttam azért vagy optimista 😀

  62. 57. az első emotikumod képe beindít egy akaratlan ingert nálam, erről sajnos nem tehetek.

    Amiért felesleges szócséplésbe nem bocsátkozok még figyelek, néha kiváló gondolatokra lehet itt bukkanni.

    Nem foglak megmenteni sem Téged sem mást két okból kifolyólag. Nincs rá módom, meg ha lenne sem tenném, mert hagyni kell mindenkit beszopni a cumit a végtelenségig, különben soha nem jönne rá hogy mekkora birka és ezt ne vedd magadra vagy személyeskedésnek.

    Egyébként meg szívesen megmutatom a ” bélyeggyűjteményemet” amin az elmúlt időszakban dolgoztam. Lehet hogy más színben látnád a világot.

    Pusz Cukimuki Á.

  63. 66: Ez a mondat egy kicsit sántít: „A hitelválság második szakasza az élelmiszerek általános drágulásával elindult. A bubborék hamarosan pukkan.” Az élelmiszer drágulás valóban beindult, de ez nem egy buborék. Buboréknak azt hívják, amikor valaminek az ára aránytalanul és indokolatlanul száll az egekbe, és amikor már mindenki benne van, akkor hirtelen „kiderül”, hogy az ár irreális, és lezuhan. Ekkor a kismenők tönkremennek, a nagymenők pedig felvásárolják a most már olcsó árut (ami bármi lehet). Az élelmiszer árak azért emelkednek, mert effektív nagyobb a kereslet, mint a kinálat és a kinálatot nem lehet fokozni.

  64. 57 & 69: Megyek gyertyát tartani. 😀 😉

  65. 49.Én is azóta röhögök, de jó volt nem? X-)

  66. 69!
    Na szépen állunk.Már engem sem akarsz megmenteni.. 😉
    Hiába cuki mukizok itt..
    Tibor bá jön gyertyát tartani,mert áram már nem lesz.. 😀

  67. Ilyen cím alatt jelennek meg a cikkek a magyar portálokon :

    Kína teljes területén kimutatható a sugárszennyezés
    2011. március 31. 09:31 ( Magyar Nemzet)

    Aztán a cikkből kiderül, hogy : ” A sugárzás mértéke ezredrésze annak, ami az embert egy kétezer kilométeres repülőút során éri – közölte a minisztérium. „Ez nem jelent veszélyt a közegészségre, semmilyen védőintézkedésre nincs szükség” – derült ki a tájékoztatásból. ”

    De a primitív magyar olvasó csak a címet olvassa el és a sugárszennyezés szóhoz ezután Kínát kapcsolja az agyában. És kínai árut nem akar majd venni, miközben a japán árukból csöpög a rádióaktivitás, – de azt mégis megveszik, mert a hazug média szerint japánban csak az erőmű néhány 10 kilométeres körzetében van veszélyesen magas sugárszint. Ellenben Kínának az egész területén,- a cikk címe szerint.
    Ehhez mit szólsz Tibor bá ?

  68. Kedves Tibor bá!

    Utánaolvastam a híreknek. A fukoshimai erőmű elsődleges célja a plutónium gyártás volt. Ez megmagyarázza a nagy mennyiségű radioaktív szennyezést. (Ilyen probléma Pakssal nem is fordulhatna elő hehe). Ezúttal a japán kormány a saját sarát eszi. És milyen korrupt az össze állam is. Segítsük Japánt mert le kellet állniuk az atomprojekttel.

  69. Azért mérnek hirtelen mindenhol a megengedettnél 5000-10,000-szer nagyobb sugárzási értékeket, mert amíg nem volt Fukushima mellett földrengés és nem dőlt össze a reaktor, senkinek nem jutott eszébe megmérni, mennyi szemetet tolnak az erőművek a levegőbe, talajba, vizekbe…

    Vagy minden nap mérik az eső vagy a talajvíz sugárzási értékét? >:

  70. 80: naná, hogy orrba-szájba mérték. nagyon komoly ellenőrzési protokollok jellemeznek egy ilyen létesítményt. ez mindenhol brutál veszélyes üzemnek számít.

    azért nem semmi mérnöki teljesítmény volt rájönni, hogy valahol elfolyik a víz. mennyi ideje is szennyezik az óceánt?

    Tibor apánk mondta volt, hogy azért is jó a készletek felhalmozása, mert ~véd az inflációval szemben. ja, meg ilyen esetben nem a világító halkonzervet kell majszolnunk a josibarát alatt.

  71. 83: Most tudnám javasolni a tejívóknak, hogy spájzoljanak be tartós tejet és tejsűrítményt. A tartós tej 6 hónapig, a sűritmény további 1 évig felhaználható. Másfél év múlva a jód-131 elhanyagolható lesz a legelőkön és a takarmányban a 8 napos felezési idő miatt. Ezt külöünösen azoknak javaslom, akiknek 14 év alatti gyermeke van.

    75: A manipuiláció elsőszámú fegyvere a konkrét érték helyett a „szoros” kifejezés használata. Tegap közölték, hogya reaktor mellett 1000 mSv/h a bespájzolható szugár mennyiség. Ez tiszta sor. Mivel 3000 mSv a halálos dózil, 3 óra alatt össez lehet szedni. A 10.000-szeressel nem tudok mit csinálni, főleg, mert a „megengedett” mennyiséget lebegtetik. Aztán meg, valójában nulla lenne a megengedett.

    76: Ez szerintem egy hatalmas KACSA, amit a reaktor lobby terjeszt. „Nincs semmi baj az atromreaktorokkal, ezek a hülye japánok plutóniumot termeltek, ezért a katasztrófa. Mi nem termelünk plutóniumot, velünk semmi baj nem lehet.” —- Plutóniumot hidrogén bombához termelnek. Kétlem, hogy Japán hidrogén bombát akar gyártani. Ha uránium hiány miatt a veszélyes plutóniumot akarják használi, akkor pedig a legyártott plutóniumot nem kell víz alatt hüteni, apró prociókban, szubkritikus mennyiségekeben kell tárolni és akkor nincs szükség hűtésre, mert nins láncreakció.

    78: Ezt a hírt némi szaktudással kell fogadni. Ha az eső átmegy egy radioaktív részecskéket szállító széláramlaton, akkor rengeteg radioaktív anyagot mos ki, de a földre érve ez eloszlik. Tanulság, ne igyunk esővizet.

  72. 84: Ez várható volt. Amit nem értek, hogy miért vártak ilyen sokáig? Különben itt is ez lesz. Ahol baj van, ott az elit menekül és hagyja szarba plebszet.

  73. Idezet az Indexbol: „kiemelte, hogy a bevándorlás történelmében először adtak ki két nap alatt vízumot, a normális eljárás általában 6-8 napot vesz igénybe.”
    Vajon miert olyan surgos, mi fog tortenni 6-8 napon belul?
    Gondolkodjunk csak!

  74. Hát itt 8000 millisievert sugázási ázást állít Aszódi a halálos dózisnak, nem foglalkozott tudatni, hogy egy egyből ennyi, vagy szakaszos ázásra érti e.
    http://surl.hu/5g358E

  75. a fókuszban megszólaló nyugdíjas, kinek az utcájában valami gyilkosság történt, ezért a retekklub kiküldött stábja máris szakértővé lépteti elő, és e között az Aszódi úr között a jelen helyzetben kb azonos kompetenciát vélek felfedezni.
    mindkettőnek van alapja: a nyugger egy boltba járt a gyilkossal, Aszódi uram melóhelyének nevében meg benne van az atom szó.

  76. 90:
    ez a mókus egy szuperhiró, tele díjakkal és kitüntetésekkel.
    http://www.reak.bme.hu/index.php?id=118/
    értem én, hogy veszettül aktív, meg világmegváltó ifjú titán, de azért lássuk be, nagy valószínűséggel ő is a netről szedi az infóit, nem valószínű, hogy a japók vele konzultálnak mondván: „szenszej Aszódi, mit tegyünk?”. amúgy meg a reaktorok termohidraulikai modellezését feldughatja a feszes kis popójába, itt sugárzásálló hegesztők, betonozók, takarítók kellenek, nem doktor Aszódi doktor.
    amúgy frankón egy segg vagyok, mert nem látom meg az ő géniuszát, mikor arról prédikál: „így nem kizárt, hogy újabb földrengés, vagy egyéb más hatás esetén újabb rések vagy más sérülések keletkezhetnek a reaktorok épületein.” aztakurva. szóval aki eme mondata után fényesköntösű Aszódi doktort nem követi vakon a pusztába, az vessen magára.

  77. Elég világosan megírtam, hogy 3000 mSv a halálos dózis az ember számára, ha azt rövid időn belül kapja, ha egy évre széthúzva, akkor 6000 mSv. 50 évvel ezelőtt 400 Röntgen volt, ami megfelel 3000 mSv-nek, mert a mértékegység igen, de az ember nem változik 😀 . Én ezt az adatot nem az Internetről vettem, mert 50 éve nem volt Internet. A radioaktívitát se az Internetről vettem, mert arról már 60 éve tudtam. 16 évesen már atomfizikáról tartottam előadást. Ezt csak úgy, privát információnak szántam, mert ugye senki se proféta a saját hazájában.
    Ennek a világmegváltó ifjú Titánnak semmi mást nem kell tnni, mint beírni: http://www.fairewinds.com/ és lefordítani magyarra, amit ott hall. Ma például, hogy az 1. reaktor ki-bekapcsolja magát és közben radioaktív izotópokat termel, és ami ennél is veszélyesebb NEUTRONOKAT. A neutronnal az a baj, hogy nehezen detektálható, ezért előfordulhat, hogy a mentést végzők sokkal nagyobb dózist kapnak, mint amiről tudnak. Na, jotszakát!

  78. 83. Tibor bá! A helyzet szerintem nem ennyire egyszerű, ugyanis sok mindenből kellene bespeizolni most és sűrgősen. Példaként említem a zöldborsót, amiben például különösen feldúsul a jód. Anno egyetemi prof-om még külön ki is emelte, hogy azok a nők, akik gyermeket szeretnének sok zöldborsót egyenek…és ez csak a zöldborsó….
    Aztán ott van a rizs, ami Dél-kelet Ázsiából érkezik hozzánk zömében. A most kapható az még elvileg „tiszta”, érdemes abból is venni…

    Mit érdemes ezekután venni, veteményezni szerintetek?

    Kérdés: A reverz-ozmózisos szűrő a radiokaktív anyagokat is kiszűri? Bajban leszünk, ha a Duna és a többi vízlelőhely radioktív lesz a bemosódott csapadék hatására….

  79. 93: A Lidlben a rizsen azt írják, hogy vagy görög, vagy olasz. A szocializmusban önellátók voltunk rizsből…

  80. 93: A radioaktív izotópot semmivel se lehet elválszani a közönséges izotóptól, hiszen vegyileg megegyeznek egymással. Az egyetlen különbség közöttük az atomsúlyban van, mivel a neutron számuk nem azonos. Tehát kizárólag centrifugával lehet szétválsztani (dúsítani) őket. Iránban pontosan ezt teszik 6000 centrifuga egítségével. Nekünk nincs más lehetőség, mint kivárni a felezési idő szerinti elsúgárzát. 🙁

  81. A hír kint van, mint a fing, ebédlő asztal melett… cáfolgatják de ugye aki legjobban tagadja, vagy piros a tenyere….

  82. „A legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a fukusimai atomerőműben történt katasztróra minősítését Japánban. A szivárgás most tizedannyi, mint amennyi 1986-ban Csernobilban volt.”
    http://bit.ly/go5Dn2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük