(455) Az „ősi” Detroit romokban (repríz)

Tibor bá’ online

A XX. század derekáig Detroit a világ legfontosabb ipari városa volt, az autóipar fellegvára. Detroit lélekszáma 1970-ben volt a csúcson 1,5 millióval. Ez a szám 2010-re 900.000-re csökkent. A város tehát visszafejlődött. Ennek oka az amerikai autógyártást alaposan megzavaró japán és európai kompakt autók, amivel Detroit nem tartott lépést. Jellegzetes kapitalista módon, ami nem profitál, azt egyszerűen hátrahagyják. Ez történt a század elején épített épületekkel is. Az alábbi képsorozat bemutatja a dicsőséges múlt szomorú maradványait.

a

Valamikor a Packard gépkocsik a Detroitban gyártott autók között szuper luxusnak számított. Most viszont a gyár épületei romokban hevernek.

___________________________________________________________

b

Egy kiöregedett postai bérmentesítő gép. Az 1930-as években ez high-tech volt a borítékok címzésére és bérmentesítésére. Itt egy magára hagyott irodát láthatunk.

_________________________________________________________

c

A Michigan központi pályaudvar szebb napokat látott homlokzata.

____________________________________________________

d

Egy elhagyott rendőr kapitányság a szétszórt fénykép és ujjlenyomat archívummal

_______________________________________________________________

e

Egészen az 1980-as évekig a David Broderick Torony helyiségeit ügyvédek, orvosok és fogorvosok bérelték ki. Ennek a fogorvosi rendelőnek a romjai a 18. emeleten található.

____________________________________________________________

y

Körülbelül az 1914-ben épült Sain Christopher Házban helyet foglaló kisméretű könyvtár, ami valamikor a városi könyvtárhálózathoz tartozott. Az utolsó bérlője egy vallásos társaság volt, akik közösségi programokhoz használták.

_________________________________________________________

aAz 1928-ban megnyitott United Artists Színházban spanyol-gótikus atmoszférája volt, ami pont olyan drámaira sikerült, mint az előadott darabok. 1978 és 1983 között a színházat a Detroiti Szimfonikusok használták zenefelvételek készítéséhez.

____________________________________________________________________

c

Egy presbiteránus templom a Woodward Avenun

____________________________________________________________

i

Az 1917-ben megnyitott Adams színház, amit 1988-ban bezártak egy gyilkosság során. 2009-ben le kellett bontani.

____________________________________________________________

k

A műszaki középiskola antik terme. Korábbi tanulók között megtalálható volt Diana Ross énekesnő, Jack White rock zenész, Ellen Burstyn színésznő és John DeLorean gépkocsi dizájner.

_____________________________________________________________

m

 A valaha csodás Eastown Színházhoz tartozó foyer

_______________________________________________________________

v

A Herman Kifer kórház egyik kórtermének maradványai

___________________________________________________________

m

Az 1999-ben bezárt Detroidi Tiger Stádium

______________________________________________________

n

A Michigan Központi Pályaudvar remizének pihenője, ahonnan az utolsó szerelvény 1988-ban indult el.

________________________________________________________

b

Michigan Központi pályaudvar és a kihalt város látképe.

________________________________________________________

 A szabadpiac kapitalizmusa a profit maximalizálásra van ráhangolva. A profit érdekében mindent feláldoz, ezért elembertelenedik az egész „szabad” világ. Ha már nem kifizetődő, ha nem termel kellő profitot, nem csak házakat, de egész városrészeket magára hagynak, amint erről a megelőző képsorok árulkodnak. Aztán új erővel, a még több profit reményében máshol, mást építenek fel. Az alábbi kép Detroit mai képe a Lake St. Clair felöl nézve.

í

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

144 gondolat erről: „(455) Az „ősi” Detroit romokban (repríz)

  1. Szögezzük le! A „free market” az emberiség – a „libderális” eszmék által nyakunkara hozott – PESTISE. Néhány embernek hatalmas vagyont, a tömegeknek pedig nyomort jelent. És a politikusaink ezt tudták, amikor eladták, folyamatosan árulják az országot.

  2. 3:
    Az, hogy mi mivel jár hosszú távon csak a szellem embere tudja (ha tudja). Erre születni kell, valamint fáradságos hosszú nevelés után alakul ki. Ezeket az embereket és iskolákat az emberiség, de főleg a nyugati társadalmak szép lassan, illetve a forradalmakban átütő erővel likvidálták. A mai politikusok nem szellemi tudással felvértezett emberek, hanem sima mezei átlagemberek legfeljebb értelmesek, és jól képzettek, de tudásuk csak hatalmi ambícióikat szolgálja. Még az sem mondható, hogy elárulják az országot, mivel nem látják át és nem is akarják átlátni a folyamatokat. Ha itt létezik olyan aki átlátja ezeket a dolgokat, és hatalmi pozícióban van, akkor csak sötét és aljas szándék vezérelheti. De véleményem szerint sokkal valószínűbb, hogy mivel semmiféle magasztos eszme nem vezérli őket, de sem érzékük sem képzettségük nincs meg hozzá, és nem kontrollálja őket egy szellemi réteg – simán tudatlanságból viszik romlásba a világot.

  3. Ez sztem. nem a kapitalizmus sajátossága. Inkább bármely rendszer végnapjainak következménye, lásd a magyar megfelelőjét:
    http://href.hu/x/elu2
    De belinkelhettem volna a kihalt dinoszauruszok csontvázait is…

    A liberálisok nyíltan pusztító voltával egyetértek. Csak azt nem tudom felfogni, hogyan lovagolhatták meg a „birkanyájat” ilyen sikeresen, hogy a mai napig nem pusztul ki züllesztő szellemiségük.
    Cs.

  4. liberalizmus: A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a XVII.-XVIII. századra, a felvilágosodásba nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.

    kulturális liberalizmus: A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, az államnak az egyén magánéletébe való behatolása elleni szabadság.

    A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és – más ideológiákkal együtt – a szabad választásokban.

    A fentiek mely részeivel nem tudtok azonosulni?!
    Melyik része az ami szerintetek ördögtől való?

  5. Tetszett ez a kis időutazás (a jövőnkbe), kábé ez a sorsa a mi városainknak is, persze nem azonos okból. Talán a perem kerületekben lesz némi élet.

  6. 6:
    AZZAL A RÉSZÉVEL, AMI MEGSZÜNTETI A SZELLEMI „KASZTOT”, mint kiemelt, különleges vezető erőt, valamint azzal, hogy minden ember egyenlő, stb. stb.

  7. 8. szellemi kaszt van. oligarchiának hívják. De az se tetszik nektek.
    „nem minden ember egyenlő”. Ezzel arra gondolsz, hogy te te szarabb ember vagy mint a többi, ezért nem lehetsz egyelő velük és nem érdemelsz egyenlő jogokat se?! (költői a kérdés)

  8. 4: Jóhiszeműséged már bűn számba megy.

    6: Köszönjük a felsorakoztatást. Ha jól emlékszem a „liberális” szót idézőjelbe tettem. Én magam „ésszerű liberális”-nak vallom magam. vagyis a fenti eszmék nagy részével egyetértek, az alapeszmékkel maradékltalanul (abba nem volt benne a szabad piac, ez egy svédcsavaros derivatíva). kizárólag magyar viszonylatról beszélve: a „LIBERÁLISOK” többnyire szándékosan, az ország tönkretételén munkálkodnak. A liberális eszkém esztelen túlzásainak bevezetésével. A legártatlanabb és legjobb szándékkal létrehozott izmust is meg lehet becsteleníteni. (lásd katolicizmus: női pápa, szent péter fillérek, pedofil papok) Ne söpörd az összew liberálist egy táborba. A magyar zsidóság politikai hatalomban, liberális eszmékre hivatkozva, kifejezetten romlásba vitte a nemzetet.

    8: Na ne! az oligarcha egy szellemi kaszt ldenne? Ugye viccelsz?

    A milliomos Móricka Amerikából hazajön a 20 éves érettségi találkozóra. A volt matek tanár megkérdezi tőle. Móricka, te olyan hülye voltál a matekhoz, mint a segg. Csak azért engedtelek át, mert a jidishe mammád adott egy kétszemélyes, hévizi beutalót. Hogy az ördögben lett belőle milliomos. — Oh tanár úr, ez egyszerű. Vettem egy részvényt 10 dollárért, majd a kellő pillanatban eladtam 20 dollárért. A kettő közötti 10 százalékos árkülönbség a zsebembe maradt.

  9. Jah és még valami. A kapitalizmus rossz. Oké. Kommunizmus se jó. Szocializmus elfogadhatatlan. Liberalizmus ördögtől való.

    Mi lenne az a társadalmi rendszer ami Tibibá blogjának olvasóit kielégítené?!

  10. 11: Nekem megfelelne a szoció-liberalizmus. Például Anglia az Iron Lady-ig. 😀 vagy Ausztrália Menzies alatt.

  11. 5:
    Hasonló: Szellemvárosok Magyarországon
    http://bit.ly/gM83IO
    De ezen az oldalon sok országban lévő szellemvárosokat is bemutat, képekkel, videókkal.

  12. A héten volt egy ausztrál dokumentumfilm a Duna tévén, az volt a címe, hogy Kanyini. A nyomorban élő őslakosokról szólt, akiktől elvették az életterüket, vallásukat, hitüket, családjukat és most állami segélyeken tengődve élnek kilátástalan helyzetben.

    Előtte a természettel teljes összhangban éltek, vadásztak és gyűjtögettek, mindenük megvolt, életerősek voltak, szinte együtt lélegeztek és egy nyelvet beszéltek a természettel. Évezredes bölcsességet halmoztak fel.

  13. 15: Nem a libsik védelmében (Isten őrizz!), de az elmúlt 8 éves kormányzásuk alatt azt láttam, hogy a mostani nyerő párt is azon volt, hogy minél rosszabbul menjen az ország szekere (minél rosszabb, annál jobb!)

  14. 15.
    Szerintem itthon fordítva vannak a pártok besorolva. A fidi mint jobboldali párt, államosít, munkát akar adni az embereknek, akadályozza a privatizációt, harcot hirdetett a tőkések ellen. Ezek mind a baloldali gondolatok.

    Az mszp pedig a tőkések érdekeit védi. Ergo jobboldali párt.

  15. 16: Szó nem volt az ország érdekéről, csak a hatalom megszerzéséről. Feltételezték, hogy minél rosszabb a helyzet, a tömeg annál inkább a fideszre fog szavazni. Mit ad Isten, be is jött. És most mi van? Munka a népnek? 90000 plussz álláskereső, az tényleg van. Lenyúlás van. 🙁 Amúgy miért kell a tőkések ellen harcolni? A kapitalimus nehezen működik tőkések és tőke nélkül – szerintem. Szeretni persze nem kell a tőkéseket 😉

  16. A nagy „demokráciával” az emberek 80%-a nem tud mit kezdeni. Az emberek ahhoz voltak szokva, hogy megmondják nekik mit kell tenni. A jelenlegi rendszerben akkor lesznek fontosak, amikor szavazóbázist képeznek. Ennek hatalmas „előnye”, hogy négy évente pellengérre állítás van. Ergo: A hatalmon lévő erőknek elemi érdeke, hogy a rendelkezésre álló idő alatt szedjék meg magukat. A hosszútávú dolgoknak így semmi értelme. Ezzel szemben az ellenzéknek „Isteni küldetéstudata” van. Egyetlen cél vezérli őket, hogy lehetőleg idő előtt megbuktassák az éppen regnáló kormányt. Széles néprétegeket (értsd: szavazóbázist) érintő kérdésekhez nem nyúlnak, mert az veszélyezteti a pünkösdi királyságot. Nem csoda, hogy itt tartunk.
    A demokrácia utoljára Athénben működött. Ám az a társadalom a rabszolgatartásra épült. Nyilván más lenne a helyzet, ha mindegyikőnknek lenne néhány rabszolgája. Addig pedig ki is a rabszolga? A megoldás Asimov robotizált társadalmával jöhet el, ami viszont szintén felvet néhány problémát…

  17. Zeitgeist rajongóknak: megjelent az új film magyar felirattal. Kapcsolódik ehhez a topikhoz is:

  18. 6!
    Az életmód szabadsága.Csak nézz magad körül szét.Mit látsz? 😮
    És a gyerekeknek (fiatalkorúaknak )adott liberalizmusról ne is beszéljek.Méghogy nem ördögtől való? 😮
    Hát gyönyörű mondhatom..

  19. 21: Ezt már kellene egy posztban tisztázni. Én hatalmas híve vagyok a személyi szabadságnak, de az nem terjedhet odáig, hogy más jogait sértse. Például, nem szimpatrizálok a melegekkel, de semmi civil jogot nem vennék el tőlük. Még az is OK, ha egymással házasodnak. De már gyereket nem fogadhatnak örökbe, mert a gyereknek nem kedvező, ha két buzi neveli. Egy gyerek meveléséhez nagyon fontos egy anya és egy apa. két férfi, vagy két nő, ugyebár nem anya-apa. Viszont a meleg felvonulást nem engedélyezném, mert közterületen sohase volt szabad a szeméremsértés. nem várhatják el tőlem, hogy gusztustalan jeleneteiket nézzem. A vonaglásaikat végezzék 4 fal között.

  20. 3/ra.
    „A “free market” az emberiség – a “libderális” eszmék által nyakunkara hozott – PESTISE.
    Csendben megjegyeznem, hogy te is egy a szabadverseny altal letrehozott autoban ulsz a nem szabadverseny altal megteremtett Wartburg helyett…:-))

    „Néhány embernek hatalmas vagyont, a tömegeknek pedig nyomort jelent. ”
    Ez egyaltalan nem igy van. Nezd meg, hany ember nyomorog igazan a szabadversenyes kapitalizmusban es hany nyoomorgott zsellerkent a mult szazadban, vagy roghoz kotott parasztkent par szaz eve. En tisztaban vagyok vele, hogy te pontosan tudod, hogy a nyomor az, amikor ehesen fekszunk le este es nem az, amikor viszi a bank a plazmatevet…

    Szerintem a szabadversenyes kapitalizmusnak sok hibaja mellett meg van az az elonye, hogy ha igazan akarsz jutni valamire, akkor tudsz. En nem a szabadversenyben, hanem annak egyik reszeben, a toke es az arucikkek szabad aramlasaban latom a bajok forrasat. Amig amerikai emberek gyartottak az amerikai piacra amerikai autokat, addig mindenkinek volt allasa es mindenki tudott venni egy – eleg szar – amerikai autot. Ahogy a toke elpucol olyan helyre ahol olcso a gyartas , majd az ott gyartott termeket elhozza ide, ahol jobban fizet a piac, az a rossz, hiaba szabadverseny ez is.
    En csak a toke es az arucikkek szabad mozgasat akadalyozva tudnam elkepzelni a „szabad piacot” barmennyire is nem jelentene ez 100 %-os szabadsagot, de hosszabbtavon fenntarthatobb lenne.
    Ne felejtsetek el, hogy a vilag nem fekete es feher. Nem csak a kommunizmus es a kapitalizmus szelsoseges vagtazasa lehetseges, hanem kozbulso megoldasok is. Talan a Thacher-i era ilyen volt, nem tudom. Az USA aranykora ilyen volt, az biztos.

  21. 14: limojoe, van egy másik a jutyúbon, ladakh tanulsága.
    Almost same.

    18: nem kötözködni akarok, de már megint ez a görög „demokrácia”.
    Eh!
    Hogy jön össze a demokrácia a rabszolgatartással? A többiről ne is beszéljünk, akiknek nem volt szavazati joguk. Ja, meg a Helóták (a leigázott őslakosok), akik egyenesen állatszámba voltak véve és ugye emlékezzünk a spártaiak felnőtté avatására! Akkor vált egy spártai férfivá, ha jól tévedek, mikor egy szál tőrrel le tudott vadászni egy kurva veszélyes, fegyvertelen helótát.
    Gratulálok! Példaértékű demokrácia.
    Az említett két nép (ausztrál őslakosok, ladakhiak), meg például mi is régesrég éltek, ill éltünk valódi demokráciában.
    Vagy nem?

  22. 23: És,— egy szabad piacra elszerződött országban élek. Legyek öngyilkos? Az hogy én egy Hondában ülök az égvilágon semmit se cáfol és semmit se bizonyít azon kívül, hogy volt rá pénzem. Ettől függetlenül összekeverted a szabad piacot, a szabad versennyel. Mondjuk ezt nem kellene, mert szabad verseny azóta van, a mióta kapitalizmus. Szabad piac pedig néhány évtizede. A szabad verseny működőképes volt bizonyos szabályozásokkal (tröszt ellenes törvény, stb.) A szabad piac lényege, hogy nem kell szabályozás, mert a piac önszabályozó. Ami nyilvánvalóan nem igaz, és erősen társadalom ellenes. Ezért hanyatlik Amerika. Látom, hogy Hawaii-ban élsz, tehát egy amerikai államban. Akkor pedig tudnod kell azt, hogy az USA-ban 50 millió ember (a magyar lakosság ötszöröse) él segélyen. Ezek nyomorognak, nem a plazma tévéjüket siratják. Hogy lehet az, hogy a csodálatosan gazdag Amerikában 50 millió food stemp-en él? Hogy lehet egy ilyen rendszert védeni? A múlt századot idehozni csúsztatás (szerintem a XIX.- re gondolsz), mert hol volt az akkori termelékenység a maitól? Különben az egész argumentumnak nincs sok értelme, mert nálad a szabad piac = szabad verseny. Ami nyilvánvalóan nem igaz.

  23. 21 melike.
    Én úgy élem az életem, hogy nem pofázok bele abba, hogy mások hogy élik az életüket. Cserébe azt kérem, hogy ők se szóljanak bele az én életembe.

    De természetesen elfogadom, hogy te szeretnéd hogy megmondják neked, hogy mikor, mit, hogyan csinálj. (bár szerintem neked nem az a bajod, hogy nem pofáznak bele az életviteledbe, hanem az hogy te nem szólhatsz bele mások életébe.)

  24. Ati, eszem ágában sem volt. Bocsánat, ha megbántottalak.

    De ha ez a szó előkerül, ösztönösen az ókori Görögország ugrik be az embernek. Át kéne már ezt gondolni.

  25. 29: Azon kívül, hogy életképtelenek, a mobil gombjainak a nyomogatásán kívül semmihez se értenek, viszont teli vannak igényekkel.

    31: Mit kell ezen átgondolni? Rabszolgatartó társadalmakban a rabszolga nem ember. Különben minden társadalmi rendben a rendet ott játszották ki, ahol tudták. Az Ember már csak ilyen. Reformálhatatlan.

  26. 31: Nincs semmi gond, valószínűleg az én megfogalmazásom volt pontatlan. Arra próbáltam célozni, hogy könnyű úgy demokráciásdit játszani, ha az embernek még B. oldalát is más törli ki.
    A működő demokrácia alapja mindenképpen egy bizonyos szintű jólét. Szerintem enélkül nem működik.

  27. 32. Az hogy életképtelenek és semmihez se értenek, az nem a gyerekek hibája. Sokkal inkább a szülőké…

  28. 34: Nem mixi, az egész társadalom elkurvulása az ok, de néhány családnak sikerül – ha nagyon odafigyel – ezt kompenzálni. Találkoztam már ilyen fiatallal

  29. 32: Definiálni kellene, hogy kik a fiatalok. Tibor bá, szerintem itt hozzád képest legtöbben azok vagyunk 😀

  30. Jajjjj ez a „bezzeg az én időmben sokkal faszábbak voltunk” legalább annyira unalmas, mint a globális felmelegedés tényének megkérdőjelezése. 🙂

    Azért, mert jelenleg valaki nem tud csirkét vágni, még nem azt jelenti, hogy életképtelen. Majd levágja helyette a hentes. Társadalomban élünk. Az ember alkalmazkodik, ügyesen. Ezért tartunk itt. A mai fiatal a mai elvárásokhoz és lehetőségekhez alkalmazkodik. Mert akkor tud érvényesülni.

    A mobiltelefon, és általában az IT eszközök készségszintű használatának gyerekkorban történő elsajátítása legalább olyan fontos tanulási folyamat eredménye, mint a biciklizés, focizás, egyszeregy.

  31. Nem azért rossz a helyzet, mert a fiatalok nem tudják elvágni a csirke nyakát. Nyilván hamar megtanulnák.
    Az a gond, hogy a kütyüket nyomkodó emberkék a kütyüket ugyanúgy nem ismerik, fogalmuk sincs a működéséről, csak „user”-ek. Aki képtelen használatba venni egy okostelefont, sok esetben azért nem boldogul, mert nem látja át hogy mi is ez az izé, hogyan működik, stb. Az „ügyes” gyerek meg nyomkodja, mint az őrült, a háttérben zajló absztrakt folyamatokat nem is akarja érteni. Valójában itt az a butább, aki látszólag okosabb.
    A felnövő emberek életfeltételei közé lassan bekerül a mobil szélessáv lefedettség, de úgy, hogy azt ugyanúgy nem tudják előállítani, mint a megfelelő oxigén koncentrációt.
    Személy szerint én technokrata vagyok, de írtózom minden „fekete doboz”-tól. Nagyon veszélyesen kiszolgáltatottá válunk ha olyan eszközöket használunk, melyek felépítéséről működéséről, még csak elvi információink sincsenek.
    Ennek nem kell feltétlenül így lennie, viszont a szabad piac ezt erősíti.

  32. 38: Régóta hallgatunk rádiót, nézünk tv-t, hűtőböl szedjük ki a kaját, vezetünk autót. Az emberek 95%-ának (optimista becslés) – köztük én is – fogalma sincs, hogy ezek az eszközök mitől és hogyan működnek. Ettől még nem dől össze a világ…
    A mostani generációs problémát az erősíti, hogy az „ingyenélők” létszáma emelkedett meg a korábbiakhoz képest – legalábbis úgy tűnik.

  33. 35,37,38,39-re
    Szerintem egyfelé gondolkodik mindenki.
    Véleményem szerint a tudástól való elhúzódás, a illetlenség, tisztelet tudat hiány, a régi dolgok becsülésének csökkenése a fiatalokban, spórolás mibenlétének célja, magyarán a jövőre való gondolkodás teljes hiánya az egy elég fontos ok a kurvul..sra. Körülöttem látom az egészet. 22 éves vagyok úgy hiszem ép elmével és én érzem magam furcsának ilyen gondolkodással manapság, még az egyetem is, nem mintha nem ez lenne a gócpont:)Mindenki mindenkinek keresztbe tesz (kapitalizmus), félünk barátkozni, egymás szemébe nézni főleg nagyvárosban. Bizalom na az nincs meg a másik iránt pedig nem vagyunk egy nagy ország, csak sajna sok ember csalta meg országunkat idáig, érthető némi kis óvatosság, csak szokássá vált és fontos védekezési mechanizmus is lett belőle.

  34. 37: Bezzeg? Én is olvastam (természetesen fiatalon) hogy már az Ó-korban se voltak az öregek megelégedve a fiatalokkal. És akkor ez mindörkre így lesz? Tehát nem lehet kritizálni, mert lehet BEZZEGEZNI? Ha nem veszed észre a trendet és kötöd az ebet a karóhoz, arról nem tehetek. De az én időmben, sőt a gyermekeim idejénbem se vertek meg tanárt, és az osztályok 60 százaléka nem dorogozott. valójában egy százalék se. Ez nem jelent valamit? —–

    39: Oké, téged nem érdekel, hogy mi miért és hogyan működik, csal user vagy. Ezért van az, hogy neked be lehet adni minden marhaságot (és be is adnak), mert az általános tudásod sekélyke. Olvasd el limojoe bejegyzéseit. Olyan sötét a feje, mint a piramisok belseje. És ami a legszürnyűbb, nem tud róla. —- Bizalom! Aki tőlem könyvet rendel, annak elküldöm és kérem, hogy amikor megkapta utalja át az árát. MINDENKI ÁTUTALJA és köszöni a bizalmat, mert ilyennel ritkán találkozik. A fiatalok a magatartásukkal nem az idősebbeket bosszantják, mert mi legyintünk egymás között, hanem saját korosztályukat cseszik szét.

  35. Tibor bá, a „nem érdekel, mi hogy működiket” nem én írtam! Szerintem az IT-s témákban otthon vagyok.

    Én csak bezzegeltem. Sőt könyvet is rendeltem tőled.

    Szóval azért, mert a vevőid átutalják neked a vételárat, ezért bizonyítottnak látod, hogy az emberekből hiányzik a bizalom.

    ????

  36. 42: Tudom, hogy nem te írtad, csak lusta voltam kikeresni, hogy ki, de a két gondolatot elválasztottan 4 db gondolat jellel. Most viszont a „reklamálásodra” kijvítottam. —- Az emberi bizalom hánya nem az én témám. Csak azt bizonygattam, hogy a társadalomban valóban jelen van a bizalmatlanság, hiszen mindenki csodálkozik, hogy én megbízok a vevőimben.

  37. 41: Továbbra is az a véleményem, hogy nem kell mindenkinek mérnöknek lenni. Attól még képes vagyok saját magam összerakni a PC-met, ha nem érdekel, hogy milyen egy vincseszter belülről. Azért már szedtem szét vinyót 🙂

  38. 44: Sőt, nem vagyunk irodalmászok, sem tipográfusok, mégis olvasunk és írunk blogot! De még pedagógus sem vagyok, mégis nevelek purdékat. Nem értünk a mikrobiológiához, mégis élünk.

    Egyébként meg az a sikeres felhasználói felület, amit nem kell tanulni. És ez nem azt jelenti, hogy a felhasználók hülyék. Ugyanis ilyet a legnehezebb összehozni. Ha nincs a Microsoft, illetve a „mindenki asztalárak egy PC-t” mozgalom, akkor most nem Tibor bá’k írogatnának 77 évesen blogot, hanem a számítástechnika megmaradt volna egy szűk kutatói kör kiváltságaként. A mai teljesítmény töredékén ketyegve.

    Vissza a fiatalokhoz.

    1: Hogy milyen a kölök, az nagyrészt a szülőn múlik. Akinek szintén voltak szülei.

    2: Egyre nagyobb kibaszásnak érzem azt, hogy egy mai gyerektől az iskolában megkövetelik ugyan azt a tananyagot, mint 20 évvel ezelőtt, miközben az elmúlt 20 év új eredményeit, technológiáit is el _kell_ sajátítaniuk. Csoda hogy nem megy? Csak persze egyszerűbb sopánkodni, hogy a maiak lusták tanulni, meg nem tisztelik a tanárt. Ki kéne végre húzni a szigeti veszedelmet meg az anyám tyúkját. Meg az ókori görögök csatáinak évszámait.

  39. 45.
    Múlik a szülőn, de a környezete, maga az”elkrvult” társadalom is hat egyben rájuk, rám, ránk. Manapság kevés idő jut a gyerekekre, mert mindenki magát építgeti(önzőség). Na ez veszett ki a mai szülőkből szép lassan asszem:)
    Engem pl. fiatalkoromig max. 8-9 éves koromig normálisan neveltek, meg amire emlékszek, utána társadalmi lecsúszás, alkoholizmus anyukáámnál, szüleim elváltak, és utána csak alkoholista nevelőapáim voltak. Igazán felnevelni az egyetemi és a kollégiumi évek alatt sikerült magam:)
    Hát mondhatom én is eléggé kívűl állónak érzem magam, mivel nem sok barátom volt, nem volt nagyon kihez fordulnom magamba zárkóztam, de akkor jött az olvasás.
    És most ott tartok, hogy 3 hónap paleolit táplálkozás után, rájöttem, hogy Szendike mit is akar valójában:))
    Vakon hittem neki, mint most Tibor bá-nak:). De azért mostmár jobban odafigyelek.
    Közben meg küzdök a mindennapi megélhetésért, így elég gáz látni, hogy én lehetek az elsők között akik fellázadnak, ha nem leszek sok pénz tulajdonosa de gyorsan:)

  40. 45
    Van igazság abban amit mondasz!
    Viszont ami a sulit illeti, amennyivel többet kell tanulniuk 20 évvel ezelőtthöz képest, annyival is több a követelmény az életben! A tananyag racionalizálás jó ötlet lehet a diákok terheinek csökkentésére!
    A tanárverést viszont főben járó bűnnek tekintem! A tanulónak ne csak jogai legyenek! Vagyis inkább, ne legyen több joga a tanárnál!

    A felhasználói világ egészen addig jól működik, míg a jelenlegi civilizációnk is! Ha jön a „világvége” akkor sok városi ember aki élelmiszert csak boltban készen lát mihez fog kezdeni?!? De ez csak egy speciális eset amire nem lehet felkészülni! Illetve az fog aki úgy gondolja, hogy erre szüksége van!

  41. 46: A gyerek neveléshez és a tanulási szinthez és tananyaghoz nem szólok hozzá, mert kiverném nálatok (mindenkinél, nem csak 46.) a biztosítékot. De a Szendi az más, itt érintve vagyok. 😀 Már néhány kommentelővel „öszevesztem” mert Szendi hivő volt én pedig leleplezem. Én csak a könyveimet árulom, gyakorlatilag önköltségi áron a blogom olvasóinak. Üzletben négyszeres az ára. Ez tehát szolgáltatás és többször megigértem, hogy nálam nem lesz hírdetés. Majd, ha lesz hírdetésem, akkor lehet kezdeni a gyanakodást. 😉

  42. Már elnézést de én csak beleszólók a tananyag témába!
    Főiskolás koromban (matematika szak!) versenyre készülve egy 50-es években kiadott gimnáziumi tankönyvből tanultam. Olyan dolgok voltak benne részletesen, (3.-os gimiseknek!) amit nekünk a 2. éves tanárképzősöknek is csak érintőlegesen magyaráztak!

  43. 46: az „elkurvult” környezet az mi magunk vagyunk. Szóval nem ér mindig csak kifelé mutogatni. Hozd rendbe a saját életedet te magad.

    48: engem felcsigáztál! Kéne erről írnod egy bejegyzést. lécciléccilécci

    49: nem csoda, hogy az a tankönyv az 50-es évek után kikopott a használatból.

  44. 50.
    Az enyém már megvan, de a körülöttem élők pl család nem tud, mert amikről én beszélek nekik annak fel sem fogják horderejét.
    Valahol mindig itt kezdődik először kifelé mutogatás, ha erős az egyén akkor pedig már szervezkedik, ismeretetterjeszt pl Horváth Cs. én is ebben látom az utat, mert kisemberként mást nem lehet, minthogy körülöttem lévő embereknek átadom a gondolataimat és vitázunk.
    Tényleg kellene írnod erről is egy posztot Tibor bá, hogy mit kellene tanítani, mi itt nyíltak vagyunk afelé a gondolkodás felé!
    Szép napot!

  45. Az elqurvulás alatt ha jól látom a többség a munka (és tanulás) nélkül, minél kényelmesebben és (anyagi) biztonságban eltöltött életet érti.
    Mi ezzel a probléma? Ez az egész emberiség alapcélja! Nemcsak a mai fiataloké 😀

  46. Engem is gyakran elkeserít, hogy már milyen régóta és milyen hatékonyan az a „fejlődés” iránya, hogy egyre kevésbé ismerjük életünket fenntartó rendszerek, szerkezetek belső működését. Ehhez nem kell összeesküvés, (ha a szabadpiac maga nem az) a piacgazdaságból, fogyasztói társadalomból egyenesen következik, hogy a természettudományos vagy műszaki ismereteknek nem lesz piaca, AMÍG egyszerűbb és egyre olcsóbb (összefoglalva: kevesebb életenergiánkat igényli) venni pl. egy (és egy újabb) mikrosütőt, mint megtanulni a fizikát.

    CSAKHOGY ez addig működik (mint előttem is utaltatok rá) amíg az emberi gondolat erejét is olcsóbb energiával lehet pótolni, ez a lehetőség pedig rohamosan szűkülni látszik. És sajnos az elvesztett emberi tudás kiépítése sem megy egyik napról a másikra, ahogy semmilyen új energiaforrásra való átállás sem.

    „nem csoda, hogy az a tankönyv az 50-es évek után kikopott a használatból” … de nem is indokolt.

  47. 49: Na ez az! Sziloárd alapokra lehet építeni. A mai alapokra nem.
    50: Oké, lesz egy poszt
    52: Dekadens felfogás. A MUNKA AZ EMBERI ÉLET ESZENCIÁLIS RÉSZE. Mind szellemi, mind pedig fizikai értelemben. Aki ezt nem tudjas, Az nem fog TELJES életet élni. Pszichés és testi problémákkal fogja végíg küszködni élete második felét. Uff-uff szóltam.

  48. Már nem csak Wisconsinban van gubanc, hanem Virginia, az USA első tagállamaként egy bizottságot hívott össze (HOUSE JOINT RESOLUTION NO. 557), megvizsgálandó hogy védheti meg polgárait a FED összeomlása és egy várható hiperinfláció elől.

    Menekülés a dollárösszeomlás elől – Az USA tagállama, Virginia kezdi a nyitányt (2011/02/20)
    http://bit.ly/ebIp8b

  49. 54: Ráadásul a „Munka a nemzeti jólét alapja” is. 😀
    Azért elég sokan vannak ebben az országban is, akik munka nélkül próbálják az egyéni boldogulásukat biztosítani, és nem aggódnak, hogy vajon teljes-e az életük.
    Hja, ha legalább az asszony eltartana…, ha már politikus nem lettem. 🙂

  50. Tibor ba, elmagyaraznad, hogy mi a kulonbseg a szabad piac es a szabad verseny kozott?

  51. 23-ra:

    „En nem a szabadversenyben, hanem annak egyik reszeben, a toke es az arucikkek szabad aramlasaban latom a bajok forrasat.”

    Ezzel azt akarod mondani, hogy allami eroszakkal kellene kenyszeriteni a fogyasztokat, hogy dragabban vegyenek meg egy termeket, mint amennyiert kulonben megvehetnek (ha szabad lenne a piac), csak azert, hogy a dragabban termelok nehogy csodbe menjenek?

    Szerinted hany masik termelo es szolgaltato ceg megy emiatt csodbe, akiknek a termekeit nem tudja megvenni a fogyaszto, mert kenyszeritetted, hogy az osszes penzet koltse az altalad favorizalt termelo draga termekeire?

  52. Tibor ba, nagyon tettszettek kulonben a detroiti kepek, de a kommentarod nem annyira talalta fejen a szoget. Tudni kell, hogy Detroit hanyatlasanak az oka epp az, hogy NEM A PROFITOT NEZTEK a detroiti autogyarak! Ugye, ha a profitot neztek volna, akkor nem mentek volna csodbe es akkor ma is lenne munkajuk a detroiti autogyari munkasoknak es nem lenne kihalva a varos.

    Ugye azt is tudod, hogy amikor Detroit a fenypontjan volt, akkor az autogyarak tenyleg a profitot neztek es volt is belole boven! Mit gondolsz mibol epultek azok a szep epuletek, amik ma romokban vannak. A deficitbol?

    Tudod, lehet, hogy ez furcsan hangzik, de minden munkahely, a vilagon mindenhol, csak akkor letezhet huzamosabb ideig, ha profitot csinal! Igaz, az allam eletben tud tartani deficites cegeket, de hogy? Ugy, hogy eroszakkal elveszi a PROFITOT azoktol a cegektol, akik „pofatlanul” csak a profitot nezik es ezert nyeresegesek.

    Vagyis MINDEN munkahely, kozvetve, vagy kozvetlenul a PROFIT eredmenye! Nincs profit = nincs munkahely = kihal a varos!

  53. 57-59: Ugyanazt írtad, amit én csak másképp fejezted ki magad. A szabad verseny az, amikor nem gyűrheted le a konkurenciádat például dömpinggel, trösztösítéssel. A szabad piac az, amior azt teszel, amit akarsz, nincs semmi reguiláció. Ami most van.

  54. Mitol szabad a verseny, ha az allam nem engedi, hogy azzal tarsuljak, akivel akarok, annyiert adjam az aruimat, amennyiert akarom es annyit adjak el, amennyit akarok?

    Azt nevezed szabad versenynek, ha azert buntetnek meg, mert

    a, olcsobban adom az aruimat, mint a versenytarsaim (cut throat competition),
    b, dragabban adom, mint a versenytarsaim (price gouging),
    c, ugyanannyiert adom, mint a versenytarsaim (carteling)???

    A szabadpiacon VAN regulacio! A regulaciot minden nap megfigyelheted, amikor a fogyasztok leemelnek a polcrol egy termeket. Ok valasztjak ki, hogy kik a piac gyoztesei es a vesztesei, ok hatarozzak meg az arakat. Ha valamit tul draganak tartnak, vagy nem jo minosegnek gondolnak, akkor nem veszik meg. Rendszeresen azoktol a cegektol vasarolnak, amik a legjobban kielegiti az igenyeiket, ezzel regulaljak a piacot, nem torvenyekkel, hanem a penzukkel.

    Te melyik orszagban elsz, ahol nincsen regulacio?

  55. Tibor ba, gondolom a „trösztösítés” alatt a monopoliumok kialakulasat erted, amit egy negtiv dolognak gondolsz.

    Nos, ket fajta monopolium letezik:

    1. szabad piaci
    2. allamilag vedett

    A szabadpiaci monopoliumok POZITIV jelensegek. Egy ceg ugy szerez maganak monopoli helyzetet a piacon, hogy minden mas cegnel jobban tudja kielegiteni a fogyasztok igenyeit. A tobbiek nem kepesek olyan jol erre a feladatra, ezert kiesnek a versenybol, mert senki nem vasarol naluk. Itt ismerni kellene pl az „economy of scale” fogalmat:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Economies_of_scale

    A tevhit az, hogy egy ceg, ahogy monopolhelyzetbe kerul, elkezdi emelni az arait, hogy kiszurjon a fogyasztokkal. Nos, ez nemcsak logikatlan, de minden empirikus teny is ellentmond ennek. Ha empirikus tenyekre vagy kivancsi, nezzd meg, hogy az olaj termekek arai folyamatosan csokkentek az USA-ban, mikozben a Standard Oil-nak teljes monopoliuma volt a piacon.

    Miert?

    A logika ezt diktalja:

    Aremeles = forgalom visszaeses = csokkeno profit
    Aremeles = forgalom visszeses nelkul = novekvo profit = kevesbe versenykepes cegek ujra nyeresegesek lehetnek es visszaternek a piacra = forgalom visszaeses
    Aremeles = alternativ megoldasok relaitv olcsobba valnak es piacra kerulnek = forgalom visszeses

    A forgalom tehat MINDENKEPPEN vissza fog esni es ez csokkeno profitot jelent! A monopolium akkor sem emelheti az arait, ha JELEN pillanatban nincs versenytersa a piacon, de maga a versenytars megjelenesenek a VESZELYE is kenyszeriti a monopoliumot, hogy ne emelje az arait.

    A problema az allamilag vedett monopoliumokkal van, ahol az allam megakadalyozza a piacra valo betorest a versenytarsak altal. Ezek lehetnek magancegek is, de minden allami ceg is egy ilyen monopolium.

  56. 62: Amiket írsz az nagyon dogmatikus és a végtelenségig leegyszerűsített. Pl. Olyan fogyasztó nem létezik, amiről te írsz. Idehaza mi úgy hívjuk őket, hogy „konzumidióta”. A kapitalista kereskedelem konzumidiótákra van hangolva. A konzumidióta irányítható, és idomítható, és természetesen meg is teszik velük. A konzumuidióta azt tesz a kosarába, amit hirdetnek és amit szemmagaságban raknak ki a polcokra. A fogyasztó igényeit úgy elégítik ki, hogy elöbb kreálnak neki igényt. A konsumidióta mindent beszop: extra-szűz-olivolaj, bio-paradicsom. A margarin kifejezetten káros az egészségre. Ráírják a hátuljára, hogy „szívbarát”, és veszik mint a cukrot. Százezrek-milliók halnak meg infarktusban, ennek ellenére százszor több margarin fogy, mint vaj. Miért? mert a hipermarketben 30 méter hosszú polcra hatvan fajta margarin van felrakva. A vajat eldugják a sarokba. A legszenzációsabb a big-pharma manipulácija. Berépített orvosok keltik az igény, a konzumidióták pedig marok számra eszik a pirulákat. A dicsőséges új hazádban már 6 éves gyerekeket is „medikálnak”, tömik beléjük a pirulákat. Miért? Mert indokrinálják a szülőket. Szóval gondold át a szövegelésed, és ne hidd, hogy az itthon maradtakat ki lehet oktatni kapitalizmusból. Fejts ki áldásos tevékenységet a környezetedben, talán akkor nem lesz 23 % munkanélküliség.

  57. Erdekes, hogy az ellenvelemenyen levoket elhajtod az oldalrol… En mar egy ideje nem is vitatkozom itt, nem mintha nem volna min, de gondolom jobb a bekesseg.
    Bar arra is kivancsi lennek, hogy a 23 szazalekos amerikai adat melle milyen magyarorszagi adat kerulne… Nyolcvan szazalek, kb. Leven hogy 10 millio magyarbol jo ha masfel millio dolgozik, jo resze annak is minimalberes. Szoval a munkanelkuliekkel mindket orszagban Dunat lehet rekeszteni, sok ertelme nincs az egymasra mutogatasnak…
    Ettol fuggetlenul persze teny, hogy a sikeres cegek sikerenek jo resze abbol adodik, hogy jol beetetetik a vevoket. Itt peldaul a frissen fejt tehentejet az orszag nagyobbik resze mergezonek tartja, hala a nagyipari tejgyarak lejaratokampanyanak, mely szerint a frissen fejt tej e/coli bakteriummal van fertozodve a tehentol. Amiben pedig meghalt egy 4 eves kisfiu valamikor, valahol… Huhhh. Szoval vegyuk a dobozos shamrock tejet, igaz hogy sosem lesz belole aludt tej, hanem egy szurke budos ragacs lesz belole ha par napra kitesszuk szobahomersekletre, de hogy nincs benne e/coli, az hetszentseg. Szerintem az sem birja ki ebben a tejben…
    Szoval a fogyaszto total hulye altalaban, persze az is igaz, hogy ez Magyarorszagon is igy van. Mert a tanulatlan, iegnytelen, primitiv ember mindenutt ugyanolyan.
    Egyebkent meg ezt a konzumidiota dolgot sem igazan ertem toled> amikor szocializmus volt nalunk, akkor az volt a bajotok, bajunk, hogy az allam megmondta, hogy hulyeseg a Bahamakon nyaralni, amikor nagyon jot lehet a Szelidi tonal is a szakszervezetiben. Azaz nem volt valasztasunk, hanem az okos allam megmondta, hogy a vaj az egeszseges, vagy a margarin. Az nem tetszett senkinek. Most mindent lehet kapni, akit erdekel a szive, az utanajar es azt veszi, amelyik jobb neki. Nektek hol terhes az allami gondoskodas, hogy szukseges. Nem nagyon ertem ezt sem.
    Meg kell erteni, hogy a cegek margarint arulnak, mert azon tobb a hasznuk. Viszont nem all ott egy AVH/s hogy a margarint vedd le a polcrol. A vevo hulyesege nem a cegek hibaja, hanem a vevoe, legalabbis szerintem.

  58. 64. Wow! Itt valaki fejen talalta a szoget:

    „Viszont nem all ott egy AVH/s hogy a margarint vedd le a polcrol.”

    Pontosan errol van szo! A „konzumidiota” kifejezes egy kommunista/fasiszta/kollektivista kifejezes, aminek az ertelme annyi lenne, hogy a fogyaszto hulye, vagyis a donteseket az allamra kell bizni!

    Mellesleg Tibor ba, a tenyek es az adatok nem teged igazolnak. A „konzumidiotak” sokkal tovabb elnek, mint barki mas, akik a kommunista/szocialista orszagokban valaha is eltek! Lehet, hogy „sokan” (mihez kepest) halnak meg szivbetegsegben, de 80 evesen! Az atlageletkor a REGOTA kapitalista orszagokban messze meghaladja a nem kapitalista (vagy friss piacgazdasagu) orszagoket!

    A „konzumidiotazas” masik erdekessege, hogy akik ezt a kifejezest hasznaljak embertarsaikra, azok azt gondoljak, hogy ok okosabbak, mint a „konzumidiotak”, elvegre ok tudjak, hogy a marhaknak mi lenne a jo. Nos, en mindig nagyon szkeptikus vagyok, amikor valaki okosabbnak tartja magat mindenkinel! Amikor ilyen emberek kerultek hatalomra, akkor annak a vege MINDIG vagy kommunizmus, vagy fasizmus lett. Nem tudom Tibor be, te melyiket favorizalod?

    Azon kivul Tibor ba, valahol azt olvastam toled, hogy te nem vagy ellene, ha az emberek valamelyest szabadon donthetnek.

    Nos, nem tudom milyen szabadsagra gondolsz, ha elvenned az emberektol az a szabadsagot is, hogy margarint vegyenek, ha azt akarnak venni??? Vagyis te allitanad ossze a magyar nep etrendjet, a heti kotelezo kondizast, a havi kotelezo orvosi vizsgalatokat, mindenkinek kiosztanad, hogy mit tanulhat, esetleg mit dolgozhat es mennyit kereshet, hova mehet nyaralni, mert ugye csak a konzumidiota megy a tengerpartra, amikor a Balaton is jo es azzal a hazai gazdasagot segiti, milyen kocsival jarhat, stb… Most akkor kivancsi volnek, hogy mi az, ami dontest atengednel az egyen reszere! Esetleg hogy Coca, vagy Pepsi kolat ihat? Nem, hiszen kolat csak konzumidiotak isznak! Hazai sort esetleg, vagy kisustit??? Az se jo, mert a magyar nep igy is a vilagon a legtobb alkoholt fogyasztja. Nem egeszseges! Esetleg magyar kutvizet a magyarnak??? Ez jol hangzik! Most mar csak minden magyar melle kell egy rendort allitanod, hogy tenyleg le is nyeljek azt a kutvizet, nehogy kikopjek, amikor nem figyelik oket! Esetleg szulinapkor kirughatnanak a hambol es megihatnanak egy kolat, vagy egy import sort?

    Hat nem tudom Tibor ba, en inkabb elek egy olyan orszagban, ahol senki nem all mogottem es dirigal, hogy mit vegyek le a polcrol a boltokban! Sot, ha en alkoholmergezesben akarok meghalni holnap, orulnek neki, ha ehhez is megvolna a jogom. Nem gondolod, hogy az egyennek a minimum, hogy a sajat teste folott szuverenitasa kellene, hogy legyen?

  59. 64: Ez mit jelent? : „Erdekes, hogy az ellenvelemenyen levoket elhajtod az oldalrol… ” Egy negyed órája mást se olvasok, mint téged és Austrian-t.
    65: Alvinusa és te most hatalmasat csúsztattok. Valóban a kapitalista társadalomban az ÁVH nem mondja meg, hogy mit vegyél le a polcokról. Mások a módszerek. 30 méter hosszan margarin (azt a látszatot keltve a konzumidiótáknak, hogy mindenki ezt eszi), és 1 méter vaj mert ugy a vaj nem trendy. A kapitalizmus így működik.
    Azt a kérdést pedig komikus feltenni, hogy : „Amikor ilyen emberek kerultek hatalomra, akkor annak a vege MINDIG vagy kommunizmus, vagy fasizmus lett. Nem tudom Tibor be, te melyiket favorizalod?” Amikor mindenki tudja, hogy az USA gyors ütemben fasizálódik. Amerikai és zsidó ügynökök azért robbantották fel a WTC tornyokat, hogy a szabadság szerető amerikai nép lemondon a személyi szabadságáról a biztonsága érdekében. Ha nektek nem kell az ÁVH, ami persze Magyarországon nics, akkor nagyon rossz helyet választottatok, mert az USA a legjobb pályán van a mindenre figyelő ÁVH megteremtése érdekében. — Szerintem másrol van itt szó (amit a témák megválasztásából és a nyelvezeetből szűrök le). Amig a régi rendszer fennállt a mélységes honvágyat lehetett csillapítani azzal, hogy otthon ott van az ÁVH (1957-től nem volt, „csak” gulyás kommunizmus). Most már erre nem lehet hivatkozni kitaláljátok a rossz kútvizet, a rövid élettartamot, a pálinka fogyasztást, és más nem kívánatos nyavalyákat. Megadom magam. Nagyon jól választottatok, valosítsátok meg magatoknak az amerikai álmot. De közben mi a fenének látogattok „kommunista” magyar honlapkat. nincs elég amerikai? Vagy pusztán magyar hazafiságból meg akartok minket menteni a karvalytőke számára. 😀 köszi, mi, akik e honlap körül gyülekezünk, tudunk magunkra vigyázni.
    Különben pedig: Jövőre 2012….Jön a Világvége……Aki túl akarja élni, jöjjön Magyarországra…mi 50 évvel le vagyunk maradva!! 😀 😀 😀

  60. Tibor ba, ezt a Standard Oil monopoliumrol szolo filmet kulonos figyelemmel ajanlom neked, tudod miert? Mert nagyon sokat tanulhatsz belole, mivel te a TENYEKET „dogmatikusnak” és a „végtelenségig leegyszerűsített”-nek nevezed! Nos, amiket irtam tenyleg vegtelenul egyszeruek, de attol meg TENYEK! Minden PONTOSAN ugy mukodik es mukodott, ahogy leirtam es erre a legjobb bizonyitek a vilag leggonoszabb, legnagyobb monopoliumanak a tortenete!

    Miutan megtanultad a filmbol a ceg tortenetet, egyuttal megtanulhatsz belole egy masik, nagyon fontos dolgot is: Vajon miert van az, hogy ezt soha, senki nem mondta el idaig? Nos, erre a kerdesre majd te megkeresed a valaszt, ha erdekel.

  61. 69: Austrian, a Monsanto-ról nincs egy jó kis filmed? Biztos őket is csak a jó szívük hajtja. 🙂

  62. 69: Szóval addig kell TANULNOM, amig nem leszek olyan okos mint te? Ilyen bölcset kb. 30 éve vágtak utoljára a pofámnba, és látod ezt se moderálom ki. Nehogy elmenjen a kedved ettől a honlaptól. 😀
    És ne feledkezzünk meg arról, hogy a felvetéseimre nem válaszoltál.

    Ha-ha-ha! Eddig jutottam: „The monopoly myth: The case of standard oil” Ezek után nem fogok végígülni 50 perc PR szövegelést. Éljen! A tőkés nem akar profit maximálást, a tőkés azt akarja, hogy mindenki boldog legyen. És van olyan barom, aki ezt 2011-ben el is hiszi, miután az amerikai oligarchák az egész világot gazdasági nyomorba döntötték a fedezetlen hitelkövetelések AAA minősítésével és azok eladásával? Gyermekeim, ti MOSSAD ügynökök vagytok! Miért nem mondtátok mindjárt az elején. Az egészen más. Nyugodtan cikizzétek szülőföldeteket, hiszen ti vásároltok itt fel mindent. És az ÁVH tisztek nagy hányada is zsidó volt. Ezt csak azért jegyzem, meg, mert szerintem nektek van tanulnivalótok, nem nekem. Velünk meg – valójában – az a bajkotok, hogy nem vesszük be a cocát. Nem hát. Ellentétben a közhiedelemmel a magas IQ nem zsidó monopólium. Ennyire azért Jehova nem választott ki benneteket. 😀

  63. 70.-re ” Austrian, a Monsanto-ról nincs egy jó kis filmed? Biztos őket is csak a jó szívük hajtja”

    Nem tudom mi az a Monsato, de azt tudom, hogy nem a szivuk hajtja oket, hanem a profit, mint minden ceget. Ha nem a profit hajtana oket, akkor nem tudnak mibol fizetni a munkasaikat es csodbe mennenek, mint Detroit.

  64. 71.-re. Tibor ba, latod, ezert nem ertesz te meg nagyon sok dolgot. Ha keptelen vagy meghallgatni valamit, amit eddig nem ismertel, akkot – by definition – nem tanulsz!

    A „Monopoly myth” NEM azt jelenti, hogy NEM VOLT monopoliuma a Standard Oil-nak, hanem azt, hogy a monopolium NEM UGY VISELKEDIK, mint ahogy azt neked tanitottak a marxista egyetemen!

    Talan felsz vegignezni a videot? Attol felsz, hogy a beledivodott elfogultsagokrol kiderulnek, hogy nem igazak?

    Tudod, en rendszeresen nezem, olvasom a kommunistak, fasisztak es hasonlok irasait (pedig fizikai fajdalmat okoznak) es jobban ismerem oket, mint te. Ezert tudok en ervelni ellenuk! Ha te nem ismersz egy dolgot, mint pl a szabadpiac, akkor nem tudsz ellene ervelni sem, legalabbis nem hatekonyan es nem olyasvalakivel szemben, aki erti is azt a dolgot, amirol beszel!

  65. Tibor ba, a zsidozas miota erveles? Ha valakinek az erveire nem tudsz valaszolni, akkor azzal, hogy lezsidozod 2 dolgot ertel el:

    1. Igaz ugyan, hogy a zsidozast sertesnek szanod, de kozben a zsidokat magasabbrendunek hiszed, mint a nem zsidokat! Ha talalkozol valakivel, akinek nem tudsz az erveire valaszt, vagyis aki jobban ert valamihez, mint te, akkor egybol azt feltetelezed, hogy az illeto csak zsido lehet. Mintha egy nem-zsido nem ismerhetne valamit jobban, mint te!

    2. A zsidoassal elismerted, hogy nincsenek tovabbi erveid, ezert arra hagyatozol, hogy megprobalod a vitapartnerod „lejaratni” azzal, hogy zsidonak nevezed, de kozben az 1. pont ervenyesul, tehat meg a lejaratasnak is csak az ellnkezojet ered el.

    Ami a kimoderalast illeti:

    Semmi ketsegem nincs afelol, hogy ki fogsz moderalni! Kollektivistak, mint te vagy, nem turik sokaig ha az egyen „kilog a sorbol”. Igaz, nem tudsz bortonbe zarni, amit siman megtennel, ha tehetned, de kimoderalni, azt tudsz. Mellesleg azzal is csak elismerted, hogy kifogytal az ervekbol!

  66. „És ne feledkezzünk meg arról, hogy a felvetéseimre nem válaszoltál.”

    Hol vannak a felveteseid? Szivesen valaszolok rajuk barmikor, legyszives szedd oket pontokba.

  67. 72: Bizony a profit hajtja őket. És eközben úgy játszák az Istent, hogy egyáltalán nem érdekli őket, hogy a gémmanipulált növények mit okoznak az élővilágban és az ilyen növényekből előállított „élelmiszerek” az azokat fogyasztó emberekben. És nem érdekli a termőföldek tönkretétele sem, amit az iszonyatos koncentrációban kijuttatott gyomirtószerek okoznak, ahol aztán már csak a saját gyomirtószer rezisztens fajtáik termelhetőek.
    Vagy az sem érdekli őket, hogy az USA-ban vajon miért pusztultak ki a háziméhek a rovarrezisztens növényeik miatt.

    Hát ez a Monsanto, egy egyszerű, hétköznapi profitorientált monopol cég. Ha valaki (Austrian) esetleg nem ismerné. Persze ők csak több és olcsóbb élelmet szeretnének az éhezőknek juttatni. 🙂 🙂 🙂

    Meglepő, de annak idején a kapitalizmus gazdaságtanát nem oktatták rosszul. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek határozottan jó híre volt 😀

  68. 75: Most rettenetesen smart-nak érzed magad, mi? Találtál egy halál jó taktikát. Cukkolsz, hogy moderálni foglak. Na én megmutatom, hogy nem foglak, és akkor neked szabad a gazda, irhatsz, amit akarsz és szorhatod a propagandát egy elég tisztességesen látogatott honlapon. Ha pwedig moderállak, akkor nincs jobb éfrvem tehát moderálok, mert szavakkal nem tudlak meggyőzni. Elárulom neked, hogy mit fogok csinálni. Amig hasznos vagy, addig itt lehetsz, amint nem vagy hasznos, repülsz. Úgx fogok veled elbánni, ahogy a zsidók teszik a hasznos gojokkal.
    Apropó zsidózás. Zsidó találmány a főnévből igét kreálni. Aki rá mer mutatni valami zsidó disznoságra, arra azonnal ráhúzzuk a „zsidózik” halálos itéletet. Nincs érve, tehát zsidózik. Csakhogy ez nem érv kérdése. Ti minde tényt elnyomtok süket propagandával. Fehérre mossátok a feketét. A világ össze médiája zsidó keekben van, és a barmok nagy tömege megy a mainstream média után. Csakhogy ez a honlap nem a barmok gyölekező helye. Nyogodtan nyugalomba vonulhattok, itt számotokra nem terem babér.

    76: Ne dülj be. Pontosan tudják, hogy mit csinál a MONSANTO. Játszák az ártatlant. Ha nem játszanák, már rég megnézte volna a Google-ban.

  69. 77. Tibor ba, minden jogod megvan ahhoz, hogy kizarjal, elvegre ez a te blogod es ellentetben veled, en ELISMEREM A MAGANTULAJDONT. Mas kerdes, hogy a kizarassal legfeljebb azt ered el, hogy csak a magadhoz hasonlo gondolkodasu emberekkel tarsalogsz, ami jo, de abbol semmi ujat nem tanul senki.

    Visszaterve a zsidozasra. Igazabol nem ertem, hogy egy ertelems ember, mint te (nem tartalak ertelmetlennek, csak tudatlannak) miert pocsekolja az idejet a zsidozassal, aminek abszolut semmi bizonyito ereje nincs semmivel kapcsolatban.

    Vegyuk akarmelyik allitasod peldanak:

    „Zsidó találmány a főnévből igét kreálni”

    Fogadjuk el, hogy ez egy igaz allitas! Ez mit bizonyit?

    ” Aki rá mer mutatni valami zsidó disznoságra, arra azonnal ráhúzzuk a “zsidózik””.

    Tegyuk fel, hogy ez is igaz! Ez mit bizonyit?

    ” Ti minde tényt elnyomtok süket propagandával.’

    Erre hol a bizonyitek? Amikor elkuldok neked egy 30 perces videot, abban szerinted biztos van egy csomo „süket propaganda”. Ha igy van, miert nem mutatsz ra ezekre? Ahelyett, hogy zsidoznal, ez sokkal hasznosabb elfoglaltsag lenne szerintem.

    „A világ össze médiája zsidó keekben van”

    Tegyuk fel ez is igaz. Mit bizonyit ez? Ugye azt tudod, hogy a vilag minden mediaja sok, egymassal teljesen ellentetes propagandat nyomat. Szemelyesen ismerek zsidokat a mediaban, akiknek a vilagnezete 180 fokos ellentetben all egymassal.

  70. 77.
    ” Ne dülj be. Pontosan tudják, hogy mit csinál a MONSANTO. Játszák az ártatlant. Ha nem játszanák, már rég megnézte volna a Google-ban.”

    Tibor ba, egy titkot elarulok neked. En soha nem hazudok! Nincs ra szuksegem! Ha en azt mondom, hogy nem ismerem a Monsatot, akkor nem ismerem. Igaz, megnezhetnem a Google-on, de minek? Enelkul is pontosan tudom, hogy minden ceg a profitmaximalizalasra torekszik. Amelyik nem, az megszunik, tehat nem tudunk rola beszelgetni.

    Igazabol nem ertem, hogy mire jo pelda ez a ceg? Szennyezi a kornyezetet? A vilag legtisztabb orszagai kapitalista orszagok es a legszennyezettebbek szocialistak. Ez teny.

    Miert van ez igy?

    Mert a kapitalista orszagokban tobb a magantulajdon, amit nehezebb es foleg dragabb szennyezni, mivel a tulaj beperelhet, mig a szocialista orszagokban tobb a kozos tulajdon, amit mindenki nagy ivben leszar! Akar a szo szoros ertelmeben is! En tobb szart es hugyot latok a Varosligetben, mint barkinek a sajat, privat kertjeben. Nem tudom, te eszre vetted-e ezt a furcsasagot?

  71. 79. Austrian: Bocsánat, hogy közbeszólok, de „A vilag legtisztabb orszagai kapitalista orszagok es a legszennyezettebbek szocialistak. Ez teny.” állításod egyszerűen nem igaz. A kapitalista országok a harmadik világból „tiszták”. Nézd meg a faimportjukat, nézd meg a bő vízzel öntözött növények importját, amit ők is meg tudnának termelni, de a környezetszennyezés miatt kihelyezik Afrikába, Dél-Amerikába ezen növények termesztését, így ott gyorsabb ökopusztítást hajtanak végre. Ráadásul a saját kis mikrokörnyezetüket sem tisztelik, mert csak látszólag tiszták. Fajtagazdagságuk szintúgy rohamos mértékben csökken, fajmennyiségük szintúgy. Az utóbbi 10 évben 40%-kal kevesebb faj él Nagy-Britanniában, 60%-kal kisebb fajállománnyal. Az őserdők helyén faültetvények sorakoznak. USA-ban szintúgy rohamos gyorsaságban csökken a talajvíz, földerózió, óceánsivatagosodás stb. Milyen egyszerűen leosztod a lapokat jókra és rosszakra. Fantasztikus.

  72. Hogy a 64-es hozzaszolasomban hol ersz tetten olyat ami alapjan lezsidozol es le Moszad ugynokozol, azzal kapcsolatban all az agyam…
    A sajat magaval felelotlen vevo, aki nem olvas utana hogy mit egyen, azaz konzumidiota ahogy en is gondolom – es ti is – abban van valami „Moszados”…?
    Vagy abban hogy itt az USA-ban olyan szar a multicegek altal arult tej, hogy nem alszik meg? Ez a Moszados?

    Vagy esetleg ez?”teny, hogy a sikeres cegek sikerenek jo resze abbol adodik, hogy jol beetetetik a vevoket.”

    Es akkor ezekre az az erved, hogy ugynok vagyok, mert esetleg maskepp gondolok valamit mint ti?! Te erted ezt? Mert en nem.

    A vilagban valami tenyleg el van cseszve. En azert jarok ide, hogy tanuljak valamit, amibol rajovok, hogy mi van elcseszve, nem azert, hogy barki is sertegessen vagy ervek nelkul lefitymalja a gondolataimat, mondvan inkabb elmegy palantazni. Amit persze nagyon jol tesz,csak ez nem erv, hanem sertes. Ha valaki nem akarja a mondanivalomat megvitatni velem, akkor hagyja figyelmen kivul. A paraszt stilus az jol megy a palantazashoz, de nem megy jol a beszelgeteshez Gedeon…
    Ti tenyleg azt hiszitek, hogy a tudasotok teljes es minden temaban birtokaban vagytok az abszolut igazsagnak, azaz semmilyen uj informaciora nincsen mar szuksegetek?!
    Ha igy van, akkor ez nagyon sajnalatos.
    En ezt a mentalitast meg teenager koromban – jo 35 eve – kinottem.

  73. 80. Semmivel nem cafoltad meg azt a tenyt, hogy a kapitalista orszagok tisztabbak, sot bizonyitottad!

    Allitasod szerint a fejlett kapitalista orszagok kihelyezik a 3. vilag orszagaiba a szennyezodest okozo tevekenysegeket. Ez mit bizonyit? Hogy a kapitalista oszagok tisztabbak!

    Mit gondolsz miert helyezik ki a szennyezo tevekenysegeket mas orszagokba? Amiert mondtam: Mert a kapitalista orszagokban, ahol a maganulajdon jobban el van erjedve, ott tul sokba kerulne azt szennyezni. Ezzel ellentetben egy szocialista orszagban a kozterulet szenyezeseert legfeljebb a helyi partvezetot kell kicsit mmegkenni.

    Konkluzio: Ha tisztasagot akarsz, akkor minel tobb maganteruletre van szukseg.

    A fajallomany kerdesnek nem tudom mi koze a kornyezetszennyezeshez, de szeirntem semmi. De ha mar felhoztad ezt a kerdest, akkor erdekelne, hogy szerinted mi az optimalis fajallomany egy orszagban. Csak akkor volna erdemes azon vitatkozni, hogy jo, vagy rossz dolog, ha x %-al kevesebb, vagy tobb a fajallomany.

  74. 82: A szocialista ország az Kína? 🙂

    Egyébként mindegy, hogy ki szennyez, mindenki szívni fog.

    Egyébként Austrian, neked nem tűnik fel, hogy az mekkora ALJASSÁG, amit az általad bálványozott „kapitalista” (nem tudom, ezek kik – elvileg mi is azok volnánk egy ideje 😉 ) országok művelnek a trutyis dolgok exportjával?
    Én inkább szégyenkeznék. Először gyarmatok lerablása, népek kiirtása, majd a saját szennyező tevékenység kihelyezése a „szocialista” országokba. Ez aztán a büszkeségre okot adó viselkedés.

  75. 82. Tisztaság alatt mit értesz? Hogy nincs olajjal szennyezett közterület? Hogy nincsenek eldobálva a mekis zacsik? Mert akkor valóban tiszták a nyugati országok, bár ez a poszt éppen az elhagyott városokra hívja fel a figyelmet. Az én értelmezésemben a tiszta az, ami természetközeli, fajtagazdag, nem agyonszabályozott, tiszta levegőjű, vegyszermentes. A tiszta az, amikor tiszta vizet ihatok, nem hormonszármazékosat. Soraidból azt veszem ki, hogy neked megfelel a nyugati világ „művilága”. A számozott fasorok, a megcímkézett sasok, amelyek a madarász intésére a karjára száll, az emberi hulladékokból táplálkozó rókacsaládok. Rettentő vadregényes.
    Konklúziód ott rontottad el, hogy mindent magánosítani akarsz, mert a világ tiszta szocialista és kapitalista országokból áll… szerinted. Sajnos egyik sem. Tiszta formában nincs egyik sem.
    Fajállomány kérdésnek az a köze a környezetszennyezéshez, hogy az agyonvegyszerezett földek miatt hullanak a vadállatok is. Rendszerelméletű gondolkodás nélkül ilyen kérdéskörben nehéz eligazodni. Optimális fajállományt a természet alakítja ki. Ha engem kérdezel, akkor az adott ország kb. 200-300 évvel megelőző állapotát érteném. És elérkeztünk az ember túlszaporodásának kérdésköréhez.
    Az ősi társadalmak magántulajdon nélküli társadalmak voltak, mégis remekül vigyáztak értékeikre. Az az érzésem, hogy még mindig a régi gondolkodású beidegződéssel akarsz egy problémát megoldani.

  76. „Ez aztán a büszkeségre okot adó viselkedés.”
    Nem ad okot a buszkesegre, de ez a fejlodes es az olcso termek ara.
    Nagy ar szerintem is, de Kinanak sem volna kotelezo gyartani semmit. Foleg ugy, hogy a versenykepesseguk erdekeben felaldozzak a sajat kornyezetuket. Gondolom azert teszik megis, hogy profitjuk legyen, amibol uj kocsit vesznek, mint mindenki. Ehelyett persze hordhatnak a rizsfoldekre a vizet ket vodorrel egesz eletukben mint az elmult 4 ezer evben es akkor a fejlett orszagok nem tudnak oda kihelyezni a mocskukat. De nem ezt teszik a rohadt kinaiak, hanem olcson gyartanak vackokat neked meg nekem, amin nyilvan tobb a profitjuk, mint a vizhordason. Mi meg megvesszuk.
    Miele porszivot kell venni, igaz kicsit tobbe kerul mint a 9 ezres Tescos gagyi, merthogy tobb mint 1oo ezer ft, de megeri, mert Nemetorszagban keszul, nemet munkasok gyartjak a szigoru nemet es EU-s kornyezetvedelmi eloirasokat betarva nem is szennyezik a kornyezetuket… :-))
    Ez a B alternativa. Mindenki maga donthet. Kapitalizmus van.

  77. 83.
    „Egyébként Austrian, neked nem tűnik fel, hogy az mekkora ALJASSÁG, amit az általad bálványozott “kapitalista” (nem tudom, ezek kik – elvileg mi is azok volnánk egy ideje ) országok művelnek a trutyis dolgok exportjával?”

    Hat igen, nem artana tisztazni, hogy mit nevezunk „kapitalistanak”, de Mo meg tavolrol sem nevezheto annak, sot az USA sem.

    Ami a trutyi exportjat illeti:

    Egyaltalan nem tartom aljas dolognak, sot kimondottan hasznos dolognak tartom!

    1. Az export ONKENTESSEGEN alapul! Aminek a lenyege, hogy mindket fel JOBBAN JAR a tranzakcio letrejottevel. Ha a trutyit befogado orszag vezetoi nem jarnanak jobban, akkor nem fogadnak be a trutyit.

    2. Ez a tranzakcio esetleg felhivhatja egyes, ertelmesebb emberek figyelmet arra a tenyre, amit kb huszadszor kell itt leirjak: „A kozos lonak turos a hata.” „Az allam nem jo gazda.” Ha tehat neked bantja a szemedet, hogy az allamod beengedi a trutyit az orszag kozteruleteire, akkor a megoldas egyedul az lehet, hogy a kozteruleteket privatizalod. Ekkor es csak ekkor fog a helyzet valtozni. Ekkor is lesznek szemetlerakatok, de ekkor a szemet lerakasaert PIACI ARAT KELL MAJD FIZETNI! Ez es csak ez fogja erdemileg csokkenteni a szennyezest es kenyszeriteni a cegeket es a maganembereket, hogy sporoljannak a szemettel.

  78. 85: „ez a fejlodes” szerintem ez nem fejlődés, ez egyszerűen csak kizsákmányolás.
    Minimálbérből nem fogunk 100eFt-os porszívót venni,különben inkább vegyél Elektroluxot, olyat mi is gyártunk 🙂

  79. 84-re
    Nagyon naiv es idealista elkepzeleseid vannak errol szerintem.
    „Az ősi társadalmak magántulajdon nélküli társadalmak voltak, mégis remekül vigyáztak értékeikre.”
    Ezt gondolod te. De azert arra is gondolj, hogz meg is haltak 24 evesen egy szuvas fogtol… Az is hianyik a „nemes” multbol? Mert nekem nem. Meg lehet nezni, hogy milyen volt az atlageletkor ezekben a „paradicsomi” oskozossegekben es milyen mondjuk Japanban, USAban vagy Svedorszagban.
    Visszasirni csak azok sirjak vissza ezeket a regi idoket, akik csak a – tagadhatatlanul meglevo – elonyeit latjak, nem pedig a szazszor annyi hatranyat.
    De tudok neked ilyen helyet javasolni, koltozz a Dominikai Kozossegbe – Commonwealth of Dominica – ott meg lehet inni a hegyi patakokbol, tudom, mert en is ittam beloluk, amig ott eltem. Az MRI-rol viszont azt gondoljak, hogy egy egzotikus gyosetterem halozat, mint a KFC…:-))
    Ott meg elhetsz ilyen paradicsomi eletet, csak vigyazz magadra nehogy valami egeszsegugyi bajod legyen, mert akkor nagy gondban leszel… :-))

  80. 87.
    Ebben igazad van es talan meglepot irok most neked: itt az USA-ban Electrolux porszivom van es MAGYARORSZAGON keszult!!!:-))
    Ugy orultem, amikor meglattam a Costcoban, hogy majd seggre ultem…:))

  81. 86: Most megfogtál. Ha az USA nem kapitalista ország, akkor engem átvertek a szemináriumon a kommunisták 😀
    Szóval akkor melyek a kapitalista országok?

    „Az export ONKENTESSEGEN alapul”, az import viszont korrupción.
    A gazdag országok egyszerűen kihasználják a szegényeket, melyeket jórészt ők döntöttek nyomorba. Erre légy büszke továbbra is.

  82. 88. Most árultad el tájékozatlanságodat a témáról. Legmagasabb kort az ősi társadalmakban élő emberek élték/élig meg. Tiszta fogazatuk, egészséges táplálkozásuk bizonyítéka. Előbb olvass a témában, aztán próbáld meg az észt osztani. Párbeszédképtelen vagy.

  83. 84.
    ” Az én értelmezésemben a tiszta az, ami természetközeli, fajtagazdag, nem agyonszabályozott, tiszta levegőjű, vegyszermentes. A tiszta az, amikor tiszta vizet ihatok, nem hormonszármazékosat.”

    Nos, akkor neked talan el kellene koltozni valahova egy dzsungel kozepere. Van beloluk rengeteg.

    A legtobb ember azonban a tisztasagot nem igy fogja fel. Ezt bizonyitja az a teny, hogy a legtobb ember varosokban el -ONKENT! Senki nem kenyszerit senkit, arra hogy varosokban lakjon, ne a dzsungelben, ahol meg olcsobb is volna kiberelni magadnak egy barlangot, mint Pesten, vagy New Yorkban egy apartmentet.

    „Optimális fajállományt a természet alakítja ki. Ha engem kérdezel, akkor az adott ország kb. 200-300 évvel megelőző állapotát érteném”

    Hat ez eleg onkentes megallapitas szerintem. Ugye tudod, hogy a fajallomany folyamatosan valtozott a termeszet altal. Kivancsi lennek, hogy mennyi penzt volnal hajlando felaldozni az emberektol eroszakkal elvett adobol, hogy fenntartsad a 2-300 eve adott fajallomanyt. Minden erdobe hajlando volnal embereket mozgositani, hogy allandoan monitoroljak, nehogy a saskak tul sok tolgyfa levelet zabaljanak le es csokkenjen a tolgyfak szama a 200 eves szintehez kepest? Es ha eszrevenned, hogy csokken a tolgyek szama, akkor beavatkoznal? Ezzel megbontanad a termeszet rendjet!

    Maga az a kijelentesed, hogy te a 2-300 evvel ezelotti PILLANATKEPET tartod optimalisnak, ellentmond a termeszet rendjenek, mivel a termeszet magatol allandoan valtozik, tehat a termeszet tudja, hogy NINCS OPTIMALIS ALLAPOT!

  84. 91. ” Legmagasabb kort az ősi társadalmakban élő emberek élték/élig meg.”

    Ennek a forrasat, ha megadnad!

  85. 91: Sajnos az utóbbi 100 évben olyan mértékben változtattuk meg a természetet, hogy nem sok esély van visszaállítani egy „optimális” állapotot.

  86. 92: Azzal nincs is baj, hogy az élővilág (természet) változik, a gond ott van, hogyha ezt a mi tevékenységünk idézi elő. Az lehet, hogy a barlangba csak kevesen kívánkoznak vissza, ugyanakkor nem örülnénk, ha eltűnne minden a haszon-állatokon és -növényeken kívül. Nem lenne sem fa, sem fű, sem döngicsélő bogár… Csak a sok-sok profit, és egy szép új világ.

  87. 90. Nem jol ertetted, amit irtam. Az EXPORT-IMPORT alapul KOLCSONOSSEGEN, nem pedig korrupcion! Hogy beszelhetsz korrupciorol, ha egy allami vezeto olyan aron engedi behozni az orszagba a trutyit, amilyen aron akarja? Elvegre nem te adtal neki jogi felhatalmazast azaltal, hogy megvalasztottad vezetodnek, hogy o szabja meg a kozos cuccok arait?

    Tovabba, hogyan beszelhetsz „kihasznalasrol”, amikor mindket fel JOBBAN JAR a tranzakcio utan, amit ONKENT kotottek?

    „Ha az USA nem kapitalista ország, akkor engem átvertek a szemináriumon a kommunisták”

    Nyilvan ebben igazad van. En elmondhatom neked, hogy mik a kapitalista orszagok, de elobb erdekelne, hogy neked mit tanitottak a szeminariumon!

  88. Mielott ilyen sommasan parbeszedkeptelennek minositesz, ami persze egy szokasos magyar virtus, marmint az esz nelkuli sertegetese masnak, azert megkoszonnem ha beszurnal egy linket arrol, amit allitasz. A link lehetoleg azt bizonyitsa be, hogy az oskozossegi tarsadalmakban a nok eletkora 84 ev volt, a ferfiake pedig 80,3 ev, mint jelenleg Svedorszagban
    Kosz.

  89. A fenebe, megint elcsesztem: szoval a svedek atlag eletkora, nem eletkora…

  90. 96: „Az EXPORT-IMPORT alapul KOLCSONOSSEGEN, nem pedig korrupcion! Hogy beszelhetsz korrupciorol, ha egy allami vezeto olyan aron engedi behozni az orszagba a trutyit, amilyen aron akarja?”
    Egyszerűen kenőpénzt kap, aki beengedi a trutyit. Ezt hívják korrupciónak.
    Itt „keleten” az emberek már csak ilyenek 🙂
    Nem egy olyan eset van, ahol kiderül, hogy neves „nyugati” cégek kenőpénzeket fizetnek, de ezt Ön is tudja, ha olvas ujságot vagy nézi a tv-t.
    Tibor bá, hogy bírod? 😀

  91. 97: Az Őskorban még nem volt statisztikai hivatal 🙂
    Nem beszélve az éhes barlangi medvéről, ami viszont volt és rontotta a nemlétező statisztikát 😀

  92. 98. Ne ugrálj, várd meg, amíg átesik a link a szűrőn, aztán oszthatod tovább az észt.

  93. 95.
    ” nem örülnénk, ha eltűnne minden a haszon-állatokon és -növényeken kívül. Nem lenne sem fa, sem fű, sem döngicsélő bogár… Csak a sok-sok profit”

    Mennyit er meg neked, hogy ne tunjenek el a dongicselo bogarak? Hany Ft-ot vagy hajlando ezert fizetni? Gondolkozzal el ezen es utana szedd ossze azt a penzt, amit neked ez meger es vegyel magadnak egy darab dzsungelt, ahol te leszel a tulajdonos es senki nem irthat ki semmit a te sajat birtokodon!

    Tovabba, ha azt gondolod, hogy a sok ember szeretne a dongicselo bogarakat hallgatni, akkor a birtokodat kiadhatod turistaknak, akik komoly penzeket fognak neked fizetni, hogy hallgathassak a dongicselest. Az igy befolyt profitoddal tovabbi erdoket vehetsz meg, ahol megvedheted a termeszetet. Ha a Foldon eleg sok ember tartja ezt fonotsnak, akkor felvasarolhatod a vilagon az osszes erdot es dzsungelt.

    Egy problemad lesz azonban:

    Sok ember ugy fogja gondolni, hogy neki ugyan fontos a bogarak dongicselese, de az is fontos, hogy legyen pl WC papirja, amivel kitorli a segget. Ehhez fakitermeles szukseges. Vagyis ha meg akarsz venni egy darab erdot, akkor licitalnod kell ra mas vevok ellen, akik viszont az emberek WC papir iranti igenyeit akarjak kielegiteni es ki akarjak vagni a fakat! Az a vevo fogja megnyerni a licitalast, aki tobbet tud igerni. Az tud tobbet igerni, aki tobb penzt var a kuncsaftjaitol. A fogyasztok tehat maguk dontik el, hogy mennyit fizetnek, miert es ha nekik a WC papir tobbet er, mint a bogarak, akkor elbukod a licitalast.

    De nem kell keseregni, mert ahogy a bogarak egyre fogyni fognak, annal nagyobb lesz rajuk a kereslet, ami a csokkeno kinalat mellett az aruk novekedeset fogja eredmenyezni. Ekkor siman tul fogod tudni licitalni a fakitermeloket.

    Ahogy mar emlitettem feljebb is, az piac az equilibrium fele torekszik. Jelenleg azert nem ad senki egy fillert se a bogarak zummogeseert, mert annyi van beloluk, hogy hulyek lennenek egy fillert is fizetni erte!

  94. 100-ra

    „Nem egy olyan eset van, ahol kiderül, hogy neves “nyugati” cégek kenőpénzeket fizetnek, de ezt Ön is tudja, ha olvas ujságot vagy nézi a tv-t.”

    Igen tudom, de te meg mindig nem erted, amit irok, ugyhogy megegyszer:

    Nevezheted „kenopenznek”, vagy „korrupcionak”, mindket allitasod HAMIS! Az allamot te magad jogositottad fel, hogy olyan aron adja el az allami vagyont, amilyen aron jonak latja!

    Mi a piaci ara valaminek?

    Az az osszeg, amiert a tulajdonos hajlando megvalni tole. Az allami tulajdon tulajdonosa az allam. Ha az allam 1 Ft-ert ad el valamit, ami szerinted 100 Ft-ot er, az nem korrupcio, hanem normalis allami uzlet. Ha a dolog a te, magantulajdonod lenne es te nem adnad 100 Ft alatt, akkor az lenne a piaci ar.

    Igazabol nem ertem, hogy mi ezzel a gondod. Te nem vagy a piac hive, tehat miert zavar, hogy az allam valamit piaci aron alul ad el???

  95. 103: Ne felejtsd el, hogy a bogarakkal mi is eltűnünk, legalábbis dolgozunk rajta…
    WC papírt lehet kapni újrafeldolgozottat is 🙂
    Sajnos az én dzsungelem határán nem fognak megállni a negatív tendenciák. Globálisan kellene gondolkozni, de Te egész idő alatt ezt tagadod. Elmehettél volna Bush mellé tanácsadónak. (Vagy az voltál? 😀 )

  96. 104: Pali bácsi, Te vagy az? 🙂

    Te leragadtál 1956-ban.

  97. 98. Amíg megérkezik a link, addig üsd be a youtube-ba ezt: Ladakh tanulsága 4\1 – A nyugati kultúra és a globalizáció „áldásos” hatása

  98. Sikerult megneznem az elso reszt, a tobbire is lehet hogy sort keritek majd, de nem igerem… Megpedig azert nem, mert szamomra az elso resz sem hozott semmilyen tanulsagot azon kivul, hogy megint egy idealistaval vitatkozom valamin. Raadasul egy olyan idealistaval, aki meg csak veletlenul sem ugy es nem ott el, amirol vitatkozik…
    Igy az en szememben te teljesen tudatlan vagy azon a teruleten, amin most vitatkozol. Meg is mondom miert: ha te valoban ezt tartanad a legjobb eletformanak, amit csak ember elhet, akkor ez ugy lenne hiteles, ha valoban ott is elnel. Hogy nem ott elsz, arra persze az a bizonyitek, hogy interneten keresztul tarsalgunk, azaz te valahol a nyugati tarsadalom egyik altalad melysegesen elitelt bugyraban elsz es egy kapitalista tarsadalom altal megteremtett eszkoz – a szamitogep – segitsegevel aradozol az „osi” tarsadalmak elonyeirol.
    Ezen en mar reges regen tulvagyok, van mit meg behoznod. En hasonlo idealista gondolatoktol es almoktol futve koltoztem egy olyan fejlettsegu helyre mint ez a Ladakh – es ugy poucoltam onnan amikor lehetett, ahogy csak birtam…
    Te meg meg az „internet elott ulve osztjuk az eszt a 21 fokra klimatizalt szobaban ” stadiumban vagy, ugyhogy sajnos azt kell mondanom, te vagy vitakeptelen. Hozzam kepest legalabbis, aki mar tul van egy ilyen tapasztalaton. Ulj fel egy repulore, menj el Ladakhba, vagy Papua Uj Guineaba elni es par ev mulva jelentkezz vissza. Onnantol leszel nekem hiteles…
    Hajra.

  99. Alvinusa: és még csodálkozol, ha párbeszédképtelennek nevezlek. pfff

  100. Igen, csodalkozom, ugyanis amit en folytatok veled, az parbeszed.
    Te mondasz valamit es arra en mondok valamit. Te megkersz, hogy nezzek meg egy videot, en megnezem es velemenyezem. En megkerlek, hogy olyanrol vitazz, amihez ertesz es van benne tapasztalatod. Ezt nevezzuk parbeszednek. Neked nem magyar az anyanyelved?
    Hogy miert kell megsertodnod, nemtudom. Erved mar nincs? Segitek:
    olyan helyen elsz, amit favorizalsz? ( Isten hatamogotti helyen, elzarva a vilgtol, lakva valyogkunyhokban, stb.
    igen-nem
    elnel olyan korulmenyek kozott ahogy Ladakhban elnek? ( napi 12 ora hajlongas a rizsfoldon, furdes hetente egyer -amikor te hasznalhatod a vizet – a gleccser patakban, internet nuku.
    igen- nem
    Ha nem, akkor miert nem? ( Ez kifejtos, bocs…:))
    Akkor ki a parbeszedkeptelen?
    ( erre a kerdesre nem muszaj valaszolnod. )

    Nos, varom valaszod. Ha mar parbeszelunk, ugye…

  101. Alvinusa: Majd ha megnézted a filmet, amire rettentő nagy arccal nem vagy hajlandó, akkor majd válaszolok a kérdéseidre. De gyanítom, hogy ilyen hülyeségeket nem is kérdeznél, ha végignézted volna, ugyanis benne van a válasz. Ráadásul a linkeket sem vagy hajlandó megvárni, de hasonló kommentekre számítok tőled azokra is. Ezért szerintem ezen a blogon szerintem nincs neked semmi információ, mert felvetted a troll szerepét. Tovább nem etetlek.

  102. 105. ” Ne felejtsd el, hogy a bogarakkal mi is eltűnünk, legalábbis dolgozunk rajta…”

    Ezt ugye tudod, hogy nem igaz? A Foldon valaha elt elolenyek 98%-a ma nem el, ennek egy resze az utobi 50 ezer evben halt ki es az ember megse tunt el veluk egyutt. Ne essunk tulzasokba!

    Egyebkent meg mindig nem erted a dolog lenyeget, ami pedig igen egyszeru:

    Az ember mindig azert fizet a legtobbet, ami a legfontosabb a szamara az adott helyzetben – az arakat a KERESLET-KINALAT szabja meg! Ha egyszer olyan helyzetbe kerulne az emberiseg, hogy a kihalas fenyegetne es ezt elkerulendo kutyaszart kellene mindenkinek enni, akkor a kutyaszarra oriasi lenne a KERESLET, az ara az egekig szokne. A magas profit minden vallalkozot a kutyaszar termelesebe vonzana, ami kovetkezmenye az lenne, hogy a piac tele lenne kutyaszarral, az arai drasztkusan leesnenek emiatt, kialakulna egy equilibrium es minden ember tomhetnne magat kutyaszarral.

    Az emberiseg tehat soha a budos eletben nem fog kihalni, de meg a kihalas kozelebe se kerul, ha Fold legalabb egy reszen szabad piacgazdasag van.

    Szabad piacgazdasagban meg soha egyetlen ember sem halt ehen! Allamilag szabalyozott tervgazdalkodasban tobb 10 millio halt mar ehen. Ha tehat ki akarunk halni, akkor mindenhol be kell vezetni a tervgazdalkodast.

  103. Igazabol turelme lehet hogy van, csak erve nincs…
    111. Okay, ne „etessel”. Talan tul fogom elni.
    De azert azt a linket meg kuldd el legyives, amiben bizonyitod hogy az osi kulturakban magasabb volt az atlageletkor, mint most a fogyasztoi tarsadalmakban…
    Ezzel meg „etessel” mar meg engem, mert nagyon kivancsi lennek ra.

  104. Alvinusa és Austrian: Annyir aegy követ fújtok,hogy énmár nem tudok és nem is akarok köztetek különbséget tenni. Valamelyiteknek kedvenc taktikája, hogy mindenkit tudatlannak titulás, holott a minősítést ellehetne hagyni. A másik trükk pedig a bizonyítás kérésre. De ki a fenének van türelme evidens dolgok cáfolatánál bizonyítékokat felsorakoztatni. beszélhettek amennyit akartok. A fgene se akarja belétek fojtani a szót. Na de azt állíani, hogy tőletek lehet valamit tanulni. Na ez már röhej. Semmi mást nem csináltok,mintz fujjátok a cionista propagandát, persze áttételesen. Nyomjátok a 100 néve bevált amerikai propagandát a demokráciárol és a piacról. Amerika a saját böffét csak addig tartotta be ameddig az neki hasznos volt. Most például a kínaiaknak nem hajlandók semmit eladni a tőlüök kapott dollárokért. Ha Magyaraorsdzág nem engedne amerikai tőkén mevásárolni magyarországi értékeket, akkor jönne a szöveg, hogy akadályozuk a piacgazdaságot. Ők akadályozhatják, mert a „nemzetbiztonsági érdek” a köbe vésett, mindenkitől megkövetelt, istentől eredő törvény. Természetesen az USA nemzet biztonságáról van szó. Arról az USA-tól van szó, amelyik az elmúlt 100 évben több, mint 100 országban avatkozott be vagy fegyveresen, vagy titkosszolgálattal.

  105. Tibor ba, nincsenek mindenki szamara „evidens” dolgok. Bizonyitott dolgok vannak, amikkel ha ervelunk, akkor a bizonyitekat is fel kell mutatnunk, vagy nem ervelhetunk veluk.
    Nekem pl. nem evidens, hogy az oskozossegi tarsadalmakban hosszabb ideig eltek az emberek. Valaki itt megis ezt allitotta, akinek ez evidens. En vettem a faradtsagot es bizonyitottam, hogy a masik allitas nem igaz, mert Svedorszagban elnek atlagosan az emberek nyolcvan evig, nem Mezopotamiaban vagy Papuafoldon. Ellenkezojere bizonyitekot nem kaptam, csak a minositest a „parbeszedkeptelensegemmel” kapcsolatban.
    Ne haragudj mar hogyha megkerdezem, de neked mint a blog gazdajanak es moderatoranak nem kellene egy kicsit kevesbe reszrehajlonak lenned?
    A masik dolod ez a cionista propaganda duma: szerined en milyen cellal folytatnek itt barmilyen propagandat?! Hogy tobb margarint vegyetek? Vagy miert?
    Neha nagyon hasznosakat es okosakat irsz, neha meg ugyanolyan vagy itt mint a tobbi zsigeri ervelo. Nehezen tudok elmenni rajtad… Nem tudom, hogy te itt a blogodon tenyleg erdemi vitat akarsz, vagycsak leugynokozni a mas velemenyen levoket?!
    Akkor kiknek van ez a topik? Az Antalffy Tibor Partnak? Vagy kinek? :)))

  106. 112. Gloucester

    En is vegigneztem az 1. reszt. Ime az eszreveteleim:

    – Szerinted mi a kulonbseg a ladokhi emberek es a szabolcsi tanyasi ciganyok kozott?

    – Idezet a filmbol: „nagyszulok es unokak egyutt elnek es egyutt dolgoznak, egyutt esznek, egyutt alszanak.”

    Egyutt alszanak! Ez csodalatos lehet, de ezt te is megteheted barmikor Mo-n is, csak ossze kell takoljal egy eleg nagy agyat, amibe belefer az egesz csalad unokastul, nagyszulostul!

    A nagyszulok es az unokak egyutt DOLGOZNAK??? Jol ertem? Nagyszulok es unokak DOLGOZNAK? Szoval a gyerkemunka nincs tiltva es a nyugdijkorhatar az, amikor felrugod a vodrot?

    Ez is csodalatos, de ezt szinten te magad is megteheted Mo-n! Persze azt hiszem neked lenne a legnagyobb hangod, ha eltorolnek a nyugdijat. Javits ki, ha tevedek!

    – Megfigyeltem, hogy az emberek a hatukon hordjak a teglakat es a takarmanyt is, mezitlab!

    Ez szinten csodalatos, de ez megint olyasmi, amit te magad is megtehetsz Mo-n barmikor. Senki nem tart vissza! Sot, ha nem koltenel cipore, megsporolhatnal annyi penzt, amibol egy asztalos epitene nektek egy csaladi agyat!

    – Idezet a filmbol: ” Az allatokat allanodoan uj helyre hajtjak, nehogy tonkremenjen a legelo”

    Persze, hogy uj helyre hajtjak, miutan lezabaltak egy legelot. Meg jo, hogy ameddig a szem ellat legelok vannak. Ugye tudod, hogy ez a fajta allattartas a leheto legnagyobb mertekben pocsekolja a termeszeeti eroforrasokat! Egy modern allattarto ennyi allatot 1/100-nyi foldteruleten eltart, mint a ladokhiak! Hajmereszto pocsekolas! Csak azert nem latod, hogy az, mert ezek a ciganyok elkepeszto meretu foldeken es legelokon dolgoznak. Megvan az a luxusuk, hogy nincs hiany fodteruletekben, igy annyit pocsekolhatnak amennyit akarnak!

    – Idezet a filmbol: „A munka szorakozas is egyben”

    Persze, foleg a foldeken gornyedni egesz nap, aztan pedig a hatadon hordani a teglakat, mezitlab! El nem tudok kepzelni ennel nagyobb szorakozast! Gondolom te se, ezert minden nap szorakozaskent te is teglakat hordasz a hatadon.

    – A narrator szerint „semmit nem pazarolnak el” es mindenki minden csinal, mindenhez ert.

    Ez a modszer tragikus mertekben pazarol MINDENT a kornyezetukben. A termofoldet, a vadviragokat, a vizet, a koveket es nem utolso sorban az emberi munkaerot!

    Szerinted a civilizalt ember miert nem fa ekevel es egy bivallyal szant, miert hasznal locsologepeket, permetet es mutragyat? Azert, mert a modern modszerek kb 10 ezerszer hatekonyabba teszik a termelest, ami azt jelenti, hogy 10 ezrednyi foldteruletbol kihozza ugyanazt a termest.

    A hazepitessel kapcsolatban: Hidepito mernokoktol hallottam a kovetkezo mondast: Hidat mindenki tud epiteni, de nem mindenki tud olyan hidat epiteni, ami a leheto legkevesebb anyagbol keszulve sem szakad le!

    Nem az a kerdes, hogy a ladokhi cigany tud-e maganak osszeeszkabalni egy kulipinytot, hanem az, hogy a leheto legkevesebb anyagot hasznalta-e fel! Ha nem, akkor pocsekolta az epitoanyagot!

    A munkaero pocsekolasarol: Nem tudom hallottal-e a a „munkamegosztasrol”? Ezt a koncepciot tobb szaz eve kitalalta a civilizalt ember. A lenyege, hogy minden emmber szakosodik egy specifikus tevekenysegre. Ennek kovetkezteben ebben az egy tevekenysegben sokkal hatekonyabb lesz, mint mindenki mas! Ha mindenki szakosodott valamire, akkor mindenki a tobbszoroset termeli, mintha mindenki mindent csinalna, tehat a kozosseg ossztermeke a tobbszorosere no, anelkul, hogy barki tobbet, vagy kemenyebben dolgozna.

    Pelda:

    Adam Smith megfigyelte, hogy a korai kezmuves uzemekben, ahol irotollakat gyartottak 2 felekeppen oldottak ezt meg a muhelyek. Az egyik helyen 10 ember dolgozott es mindenki mindent csinalt, tehat egy ember legyartott egy tollat ugy, hogy az elejetol a vegegeig minden folyamatat o csinalta. Ezzel a modszerrel minden munkas kb 10 tollat tudott legyartani, ami napi 100 toll volt.

    A masik muhelyben a tulaj felbontotta a munkafolyamatokat es mindenki csak egy apro fazist csinalt. Egy ember sem tudta, hogy hogyan kell egy tollat legyartani, de mindenki tudta a maga apro kis feladatat, de azt nagyon hatekonyan. Ezzel a modszerrel – munkamegosztas – 10 ember 4800 tollatt gyartott naponta!

    Ennyit az onellatasrol.

    – Idezet a filmbol: „(a ladokhiak) mindig azon gondolkoznak, hogyan lehetni novelni a termeszet eroforrasait”

    Pl, hatekonyabb termelesi modszerekkel. Ezt en is megmondanam nekik, ingyen es bermentve. Ha ok ezen meg csak gondolkoznak evszazadok ota, akkor a felfogasukkal lehet a legnagyobb baj!

    Na, ha gondolod, hogy nezzem meg a tobbi reszeket is, akkor szoljal, de elobb cafold meg, amiket itt irtam, mert kulonben ugy erzem csak az idomet pocsekolnam a tovabbi filmnezegetessel es kapkodnam a gyogyszereket a fejgorcsomre!

    A lenyeg az egeszbol a kovetkezo:

    BARMIT, amit a filmben lattal, te magad is megtehetsz barmikor Mo-n. Jarkalhatsz mezitlab, szoheted a sajat ruhaidat, dolgoztathatod a gyerekeidet, epitheted a sajat valyoghazadat. Senki nem tart vissza. Ez a kapitalizmusnak csufolt demokracia igazi csodaja! Ha nem tettszik a rendszer, nem muszaj jattszanod! Nezzd meg a ciganyokat, azok se jattszanak, de azoknak meg az az elonyok is megvan, hogy dolgozniuk se kell, mert az allam gondoskodik roluk. Ezt megteheti azert, mert az a nehany dolgozo, akik dolgoznak a kapitalizmusban olyan hatekonyak, hogy futja arra is, hogy a nem dolgozoknak is jusson. Kivancsi lennek hanyan elnek segelyen ladokhon? Ott, ha nem dolgozol, akkor ehenhalsz es megetetnek a disznokkal. Semmit nem pocsekolnak!

  107. Szamadatok Ladakhrol:

    A terulet:
    – lakossaga 300 ezer,
    – foldterulet 86,904 km2
    – eves GDP 300 millio $, ami 1000$/cigany. Ez havi 83$/fo.

    A GDP 50%-a a turizmusbol jon! Vagyis a ladakhi ciganyok altal a foldeken megtermelt ertek havonta 41.50$. Ez kb 8000 Ft havonta/cigany.

    Nem tudom, hogy sirjak, vagy nevessek???

    Sirok, ha arra gondolok, hogy mekkora foldteruleten (0.3 km2 = 300 ezer m2/fo) szarakodnak ezek a vademberek es osszesen havi 43$-t tudnak kitermelni belole. Ezt en megcsinalom ORANKENT a garazsomban 30 m2-en! Akkor ki pocsekol igazabol? Nezzuk csak:

    En termelek 30m2-en, 43$/ora.
    Ok, 300.000 m2-en havonta 43$-t = orankent (heti 40 oraval szamolva) 0.24$

    Az o termelesuk tehat 43:0.24 = 1/180-ad resze az en termelesemnek orankent!

    Ha hozzaszamoljuk a felhasznalt terulet nagysagat, ahol ok 10000 szer nagyobb teruletet hasznalnak a termeleshez, mint en, akkor ez en termelesem 10.000×180 = 1.800.000-szer hatekonyabb!

    Vagyis en csupan 1.800.000 szer vagyok termelekenyebb, mint a ladakhi cigany! Akkor ki pocsekolja jobban a termeszeti eroforrasokat???

    Vagy kerdezhetnem azt is, hogy vajon mi lenne a Folddel, ha mindenki olyan „hatekonysaggal” dolgozna, mint a ladakhi cigany? Hagy ne szamoljak utana, de garantalom, hogy a Fold lakossaganak a 2/3-a ehendoglene!

  108. Glouchester, megneztem mindet es azt kell hogy mondjam, ezt az elszabott egy orat az eletembol nem bocsatom meg neked…
    Ha te buta propagandafilmeket akarsz nekem Barmire is bizonyitekul felhoznod, akkor rossz helyen kopogtasz. A film tele van csusztatasokkal es ellentmondasokkal, de gondolom ez csak nekem tunt fel benne, neked nem.
    Egyet kiemelnek, hatha tudsz nekem segiteni az ertelmezesben: ezek az emberek bemennek a varosba, mert ott olcson kapnak etelt, de az olcso etel tonkreteszi a helyi termeloket. Vviszont a tel vegen a hegyi hagok lezartsaga miatt nincs mar kaja, azt jegyre osztjak illetve nincs az embereknek. Neked tenyleg nem tunt fel, hogy erre az idoszakra milyen jo lenne ha a termelok beraktaroznak a buzat es nem akkor akarnak eladni, amikor jon az ingyen kaja, hanem akkor amikor nincs a tel miatt? Nem tunt fel az az ellentmondas, hogy az emberek a regi idokben is el tudtak tarolni a kajat a tel vegeig – az volt am a boldog elet, regen ugye – viszont mostmar nem tudjak eltarolni hogy sokszoros aron eladjak a sok hulye varosba koltozott marhanak? Falurol varosba bejaro es abbol megelo kofakrol meg nem hallottal? Draga baratom, ha te mindent beveszel amit Szaniszlo pajtas a TV- ben mond, akkor jol nezel ki.
    Tudod miert mennek ezek a szerencsetlen, a nyugati makonnyal elnyomott es elbutitott emberek a varosba, ahelyett hogy maradnanak a falunk kecsket terelni? Hat azert, mert nekik a varos valamiert jobb, mint a tanya. Kulonben ha csak nem kulonosebben mazochistak, akkor bizonyara a tanyan maradnanak…
    Az emberek ugyanis lustak, mint a dog. Ahol konnyebb az elet, odamennek. De pont ezen logika alapjan van feltalalva a TV taviranyito. Gondolom te is inkabb azzal valtasz csatornat estenkent a TV- n ahelyett hogy odamennel. Az ember egy lusta, elveteg allat. Szeret kevesebbet adni es tobbet kapni. Ez egyebkent a tuleles egyik alapveto fontossagu szabalya: maximalizald a kivetet es minimalizald a betetelt. Minden szabad ember aki ugy el, ahogy azt o szabadon megvalasztja – akar varos ez, akar falu – az NEM szorul semmilyen sajnalatra az elnyomo kapitalizmusra hivatkozva.

  109. 119re.
    Na jo, de a te garazsodban mindig nyar van, ok meg csak 4 honapig tudnak termelni, ugyhogy azert ezt az 1,800,000. – es hatekonysagtobbletedet osszad el harommal.
    Igy mar egybol csak 600,000 : az egyhez, ugyhogy ne csusztass:)))))

  110. Ladakh imadoknak ajanlom az alabbi cikket:

    http://www.culturalsurvival.org/publications/cultural-survival-quarterly/india/likir-ladakh

    Tibor ba biztos lesz olyan kedves es leforditja a lenyeget, amibol csak idezek roviden:

    „A ladakhiak elpatkolnak mielott megoszulnenek. Sokkal hamarabb halnak meg, mint az emberek az ipari orszagokban. Ennek egyik oka, hogy nagyon rosszul taplalkoznak, foleg telen nem jutnak egeszseges elelmiszerhez.”

    Azt csak en teszem hozza, hogy a vedooltasokat is az iparosodott Indiabol kapjak (nem a vadviragokbol szakasztjak), mert anelkul mar elvitte volna a nagy reszuket egy rubeola jarvany.

  111. Azert ne felejtsuk el, hogy a ladakhi ciganynak miert nem jut telen normalis elelmiszerhez! Valaki esetleg tudja a valaszt? Oke, megmondom:

    Azert, mert olyan primitiv barmok, hogy a nyaron, azon a hatalmas teruleten nem kepesek annyit megterrmelni a faekevel, ami eleg lenne telire is!

    Lehet kuldok nekik postan egy kerteszeti kezikonyvet, amit a sarki vegyesboltban megvehetek 2 $-ert. Eleteket menthetek vele Ladakhon!

  112. Alvin, itt van neked egy rovid idezet a szuleteskor varhato atlag elettartamrol:

    „The 20th century witnessed a revolution in human wealth and wellbeing. Average life expectancy at birth has increased in developed countries from around 45 years in 1900 to more than
    70 years in 1999 (UN,19766). Less developed countries also enjoined dramatic, albeit less extensive, improvements in living standard and declines in mortality.”

    http://medind.nic.in/jab/t04/i4/jabt04i4p284.pdf

  113. Kár, hogy mara kikoptak errol a blogrol az anarcho-kapitalistak. 🙁

  114. Mindent emberi alkotást megesz az idő pár évtized alatt.
    Viszont a képek alapján (első kép) nem tűnik modern ipari épületnek az az épület.Egy olyan épületben nem lehet hatékony termelést végezni (kicsi, emeletes oszlopokkal teli) .Mára a konzervdoboz csarnok lett a divat nagy alapterülettel.Lehet hogy ez is oka hogy kivonult onnan az autóipar ezekből a kicsi épületekből?

  115. Detroitot érdemes megnézegetni a google maps-en. Több időpontból vannak képek egy területről néhány éves csúszással, össze lehet vetni a pusztulást. Jártam olyan utcában, ahol egy kertes ház a korábbi képen még áll, a következőn le van égve és a romok nincsenek eltakarítva.
    Egy másik képen a néger agresszív mozdulatot tesz a google autó felé. 😀 Bedeszkázott ablakok, romos vagy leégett épületek, rengeteg szemét, néger galerik, mindenhol felverődött a dudva.
    De vannak még puccos részei a városnak, 2016-os képeken jómódú, kertvárosi részek, fehér emberekkel.

  116. tibor bá
    mi történt a kék szinű szövegeddel?
    Ha lehetsséges, térj vissza rá, jó volt látni az eltérő hsz-idet.

  117. 74. Nem tisztem Tibor ‘bát védeni különben is ő a pasi meg kell tudja magát védeni, de valószinüleg a tyúkszemedre lépett és te ha nem is antiszemitizmus szóval vágtál vissza de az értelmezése az volt.
    És valóban ezért nem járok multiba ahol állitólag 1 helyen minden megvehető mert utálom azt hogy valóban azt a kibaxott vajat soha nem találom elől…van minden rákfene margarin meg sajt és stb. de a vaj valahol a francba koslatva jobbra balra a pult előtt….Időnként száraz kutyakaja vagy kutyaropiért tévedtem be de már megoldva kis boltba oszt jónapot.

    A másik valójában nem élünk rosszúl, ugyan nincs meg minden xarra a pénzünk sokmindent látunk ami jó lenne, ki tudja meddig és mire….mivel minimálbérekkel épitkezve is igen nehéz és fáradságos élet volt ezt látva a gyerekek se lettek követelődzők és az ő gyerekei se….

    Nem kell mindenkinek diplomát kergetni főleg semmire se jót pl. komunikációs szak (?) Média szak (?) viszont szakérettségi után rögtön talált munkát is ebben a nagy munkanélküliségben kezdőként…szóval? tipp: szerencséje volt 2: szorgalmas. És az utóbbi számit. Muszáj volt neki is ősszel krumplit szedni meg piacozni hajnali keléssel és muszáj volt a sulit végig elvégezni minden narkózás nélkül. Megszokta hogy joga/kötelessége van.

    A tapis telókkal valóban némi baj van….ha nem rak bele az ember 2 simkártyát nem akar normális lenni, örökké szekál a másikért is + örökké netezni akar automatikusan rákapcsol a fogyasztásra. Miért nem gyártják a még mindig jól bevált Nokia 3410-eket nem tft képernyővel amit látni is lehet??? (zöld) Mert csak az öregek vennék azok meg nem fognak netezni vele csak telefonálni. Ehhez elég 1 simkártya és havi 1500 ft. Ebben nincs extraprofit valóban.

  118. Vajon „Detroit” lesz a ma még jól menő autóalkatrészgyárakból?
    10-15 év múlva lehet a Bosch,Audi, Tesco és Auchan csarnokok fognak így kinézni?

    Ha az olaj felmegy lehet.Múltkor valahol hallottam hogy ha így halad akkor 2030-ra Kínának a világ összes olaja kell.(egyszerű matek)
    Márpedig mi állítaná meg a növekedését? A megújulóval való helyettesítés gondolom nem fog/tud lépést tartani, azaz gebasz lesz.

    Meg ha bejönne az elektromos autó abba tényleg nem kell motor,erőátvitel,kipufogó stb….csak a váz és az elektromotor,+ addig felfejlődik a robotizáció és akkor lesz itt detroit Európában is.

    Más:a hideg tél miatt Mo.-on nem lehet kapni fát nagyon sok helyen.Egyfajta mini energiaválság van:D.Lignitet akartunk venni de az sincs, csak Február végén indul a bánya.A feketeszén sok embernek nem megfizethető, és akkor még csak most jön a szén peak.
    Angliában (persze csak ideiglenesen) fejjegy van a zöldségekre, mert egyszerűen nincs annyi mint amennyi kellene a spanyol szar idő miatt.

    Ezek még csak mikro jelek.
    Mindenesetre megérne egy posztot Jövőnktől vagy Tiborbától Kína 2030-as olajigénye és a megújulók időbeni helyettesíthetőségének a kapcsolata ,mert ebből tényleg gebasz lehet,de sajnos erről még itt sem sokat beszélünk.

  119. Na persze ne világvégét képzeljünk el,de azt el tudom képzelni hogy Kína olajigyénye miatt 2020-2022 környékén 1 liter üzemanyag 1000-1500Ft lesz, ami által nem lesz sok embernek munkája(autópiar zsugorodik 20-30-60%-ot).Jön egy ilyen hideg tél és egyszerűen nem kapsz tüzifát.De ha kapsz is akkor aranyáron. (pl a tüzépen volt jó vizes fa 2600Ft/mázsa áron.1 mázsa pedig kb 2 db 15 cm átmérőjű 1m-es rönk)
    És azt sem tartom elképzelhetetlennek hogy akár Kína majd európából (is) fog fát vásárolni,felhajtva ezzel az árakat.Márpedig aki többet ad érte az viheti általában.
    Szóval lesznek még itt meglepetések.Vagy nem lesz rá pénzed (már most is sok ilyen van az országban) vagy pedig nem lehet majd kapni forgatókönyv hamarosan….
    Vagy pl majd 50mázsa lignitet 5 év múlva a drága olaj miatt nem 20 eft-ért hoznak ki 40 km-re hanem 70 eft-ért. Persze ilyen nem lesz mert addigra a lignitet be akarják tiltani 😀 .Majd hozathatunk 50q feketeszenet addigra 20eft/mázsa áron kiszállítással eggyütt 1 100 000Ft-ért.
    Ti nem tartjátok reálisnak a fent leírtakat? Mert én bizony kurvára igen!

    Emlékszem 20 évvel ezelőtt az IFA mindig vitte a szenet a városunkban , itt ott látni lehetett a lebillentett szenet a házak előtt.Még a tőlünk nem messze lakó iszákos emberke aki minimályugdíjból élt még az is hozatott egy kis kocsival,ma pedig szinte senki, és még csak most kezdődik a buli…..

  120. A cikk minden megállapítása megállja a helyét. Arra viszont úgy látszik, nem is keresi a választ, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a detroiti autógyártás végleg elvesztette a piacképességét.

    Gmarko ellenpropagandája ordítóan egyoldalú, de legalább megkísérel választ adni erre a kérdésre.

    Egyébként azt bírom az ilyen történetekben, mint amilyen Detroit is, hogy minden világnézet képviselői kimazsolázzák a tények végtelen halmazából azokat a pontokat, amik alapján kimutatják, hogy lám a „tények” ismét az ő világnézetüket igazolták. 🙂

  121. Austrian &Alvin
    Az isten ádjon meg benneteket, honnan bukkantatok elő? Mi ez a lehengerlő stilus.? Méghozzá új hozzászólók részéről?
    Hozzászólásaitok hangvétele, modora ZSIDÓS , közönséges, durva, és visszataszitó!! Mintha ti szrnátok a spanyolviaszt-üzeni nektek Bálint.
    Ha netán felkapnátok a fejeteket a „zsidózás” miatt, amihez, tudom jól, nem vagtok szokva, nos
    majd Tibor bá, vagy valaki a jelenlevök közül megmondja nektek ki vagyok.

  122. 135 – Bálint:
    Ez a poszt egy repríz 2011-ből. Ez mindent megmagyaráz. Nyilván nem vetted észre. Akkor még nem volt kék az én hozzászólásom. Ma mindenki tudja, hogy ki vagy. Sokan úgy kategorizálnának, hogy „self hating jew” amit te jól ismersz. Ez persze nem igaz, de mással nem tudnak ellened védekezni, hiszen minden meglátásod mögött alapos tapasztalat van.

  123. 135: 🙂

    134: Azért azt tegyük hozzá a történethez, hogyha egy város csődbe megy csak azért, mert egy vállalat csődbe megy, azért az nem csak a vállalat, hanem a városvezetés csődje is!

    Szerintem Detroitban nem csak a Ford ment csődbe…

  124. 137.Tibor bá
    „Sokan úgy kategorizálnának, hogy “self hating jew” amit te jól ismersz.”
    Ha valaki kimondja, hogy a fekete fekete és a fehér a fehér, azaz az igazság egy és oszthatatlan, legyen szó akármilyen népfajról, kiket a világ az utolsó 70 év óta ugyancsak elkényeztet, nos , ha az a valaki ” öngyülölő ” ?!, ám legyen.
    Drága, a deportálást megjárt édesanyámtól örökölhettem ezt, aki szintén nagyon utálta a szokásos zsidó nyafogást, szóval mi ilyen furcsa emberek vagyunk.

  125. Az olaj árának drágulása elsősorban az arany áráéval – drágulásával – függ össze.
    10-12 brent hordó olaj kerül 1 uncia aranyba.
    Hát ha még az olajtermelők csak aranyat fogadnának el fizetségül dollár helyett, akkor kutya világ lenne. Ahogy Szaud-Arábia tesz.
    Az autogyárakban ma sok a kényszerszünet (Németországban) gyakran csak kedvtelésből termelnek autókat, amik egyből roncstelepen végzik.

  126. 141.
    „Az autogyárakban ma sok a kényszerszünet (Németországban) gyakran csak kedvtelésből termelnek autókat, amik egyből roncstelepen végzik.”

    ezt nem értem.Mo-on meg nincs elég munkás.

  127. Mindenre könnyű ráfogni, hogy nincs elég munkás. Jó kifogás sose rossz.
    Átgondolnám úgy, hogy nincs elég minőségi képzett munkaerő – ezt talán Te is elfogadod az alapján amit tudsz Magyarországról.
    A kormány lehazudja a csillagokat az égről – az autógyártók is követik a példát és előbb-utóbb kiderül, hogy kit tesznek mindezért felelőssé.
    No de a megjegyzésedre a minőségi szakképzett és képezhető rendelkezésre álló munkaerőre gondolok.
    Ennyi pénzért amit az autógyártók itthon megadnak nem csodálom, hogy nincs elég munkaerő.
    Romániában informatikai cégek már úgy vesznek fel új programozó munkaerőt, hogy egy évis önképezhetik magukat ottaninál jobb fizetésért és ha ez befejeződött még jobb fizetéssel megtartják őket.
    Bár annyira azért nincsenek a fizetések az egekben ott sem.
    Konkrétan engem is érdekelne az itt gyártott Mercedesek és Audik és Suzukik sorsa.
    Mind elkel-e a nemzetközi vagy az itthoni piacon vagy mekkora részük kerül az autótemetókbe vagy autóbontóba, amiknek a GPS koordinátáit évek óta meg lehet találni a róluk szóló képeket a google earth-on is.
    Németországban az a megállapodás segítette a Mercik gyarapodását, hogy az ottani márkakereskedőket nagyobb raktárkészlet tartására kötelezte a gyártó.

  128. Az utolsó kép Windsor,Ontario,Canada-ból fényképezve ha kell küldhetek róla saját fényképet bár nem ideit. A többi kép korábban évekkel ezelőt már volt a neten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük