(4208) Egy kis aritmetika (két napra)

Tibor bá’ fordítása online

Ukrajna nem nyerheti meg ezt a háborút,

mert ebben a háborúban az elhalálozási aránya nem kedvez neki.
(sz: 1933.02.11.)

Becslések szerint négy ukrán halt meg egy orosz katonáért. Ennek oka az első világháborús statikus háború, amelyben a tüzérség a leghalálosabb fegyver. Oroszországnak óriási tüzérségi előnye van. Támadás közben a támadónak több áldozata van, mint a védőnek. De ebben a háborúban az ukrán oldal legtöbbször (ellen)támad, miközben az oroszok védekeztek.

Ukrajna lakossága is sokkal kisebb, mint Oroszország. A jelenlegi arány körülbelül 5 orosz 1 ukránra. Sokkal kisebb népesség és sokkal nagyobb áldozatok száma miatt Ukrajna jóval Oroszország előtt fog kifogyni az épkézláb férfiakból.

Várhatóan Oroszország, amely már négy ukrán megyét és Krímet is magába foglal, további négy megyét akar elvenni Ukrajnától. Ez a nyolc megye és a Krím történelmileg oroszok által lakott terület. Az elmúlt harminc évben folyamatosan oroszbarát jelöltekre szavaztak, míg a nyugat-ukrajnaiak következetesen az oroszellenes jelöltek mellett döntött. Ukrajna egy diszfunkcionális  szegény állam lesz.

Nem lesz békeszerződés Ukrajnában. A háborút mindkét fél egzisztenciálisnak tekinti. Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket az ország részének tekint. Ukrajna biztonsági garanciákat akar a „nyugattól”, amit Oroszország ellenez. A hipernacionalizmus (fasizmus) problémája az ukrán oldalon szintén lehetetlenné teszi a békét. Aztán ott van az a probléma, hogy Oroszország, miután hazudtak neki a minszki megállapodásokkal kapcsolatban, nulla bizalommal van a „nyugati” szóval kapcsolatban.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

19 gondolat erről: „(4208) Egy kis aritmetika (két napra)

  1. Ugye a kérdés már eleve rossz, mivel azt kellennek a poszternek elemezni, hogy a „nyugat megnyerheti-e a háborút”. Ugyanis, nem hinném hogy a NATO, USA annyiban hagyná a dolgot miután elfogy az Ukrán emberanyag. Bizalom már rég nincs egyik oldal felől sem, felesleges ezen rugózni. Egy érdekes téma lehetne azt is boncolgatni, hogy vajon Putyin halála után is folytatódna-e ez a háború? Ne feledjük, 70 éves az öregúr és minden bizonnyal vannak egészségügyi gondjai.

  2. Ugyanolyan érdekes téma, hogy Biden után is folytatódna e a háború
    de azt se feledjük, hogy Biden már elmúlt 80 éves és neki már látható
    betegségei is vannak. — Plusz hoizzájárul a témához, hogy még ha
    teljesülnek is az USA kívánságai, már most felütötte fejét a vonakodás
    úgy az usában mint nyugat európában, — Nagy kérdés még továbbá,
    hogy MIKOR és MIT fog lépni Kína a Tajvani ügyben ami gyökeresen
    megváltoztathatja az orosz ukrán háború kimenetelét !!!

  3. Nekem az a bajom, hogy Zelenszkijék és az amerikai vezetés is úgy számol, hogy az ukrán nem zsidó emberek élete nem számít. Küldik őket a halálba a semmiért, a saját hatalmi érdekeikért…

  4. 3 Világfigyelő: a háborúk nagyrésze ilyen, volt és lesz, nem csak ez. Igazságtalan az átlagpolgárral szemben, mivel az elit érdekeit szolgálja. Az átlagemberek tömgei nem számítanak. Az elit és az elit családtagjai nem mennek lőni, sem a közelébe a veszélyes helyeknek. Mindegyik oldalon, senki sem kivétel! Ne legyenek illúzióid.

  5. 2. B. Mihály: igen, pont emiatt a lehetőség miatt a NATO-nak, és az EU-nak, nagyon gyorsan hatalmas haderőfejlesztést kellene csinálnia. Több ezer nagy erejű azomfegyvert, hiperszonikus technológiát, rakétákat fejlesztenie hogy megakadalyozza a jövőbeni Orosz birodalmi terjeszledést (ne feledjük hányszor hangoztatták Orosz politikusok hogy Berlinig meg sem állnak, Londont elpusztítják, stb..). Azt nem értem miért nem történik ez??? Csak várjuk szájtátva hogy bevonuljanak – újra – az Oroszok? Nem értem az EU politikát 🙁

  6. 5 – Minato:
    Nyomod itt a nyugati propagandát, amíg meg nem unom. Orosz birodalmi terjeszkedés nem létezik. A „Berlinig meg se állnak” Putyin száját sose hagyta el. Ezek a te lázálmaid. Viszont Zelenszkij 8 éven át saját, orosz ajkú állampolgárait ágyúzta. Erről mikért nem emlékezel meg.

  7. 6. Tibor bá, sajnálom hogy így látod, de a tényeket közöltem: https://index.hu/kulfold/2022/07/06/haboru-oroszorszag-ukrajna-orosz-ukran-konfliktus-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij/medvegyev-ha-megbuntetnek-minket-az-egesz-emberiseg-kipusztulhat/
    Nem Putyint írtam, hanem politikusokat (a szövetséges Csecsen házelnököt lehet annak nevezni), illetve Medvegyev urat, aki Putyin közeli politikus, is aki folyamatosan a világ kipusztításával fenyeget, hagy ne idézzek sok-sok Twitter bejegyzést tőlük. Azt amit írnak, miért gondolnám nyugati propagandának? Megkeressem az Orosz Telegram csatorákon is ezeket? Tibor bá, ahogy látod Putyin oldaláról már más a felállás, a nyugattal folytat háborút, már nem a Donbászi oroszokat akarja megvédeni. Az Oroszok európai benyomulásának veszélyét én is alapozhatom történelmi tényekre? Sosem nyomok propagandát, de ha így látod, nyugodtan tilts ki.

  8. 6: Tiborbá:
    „Orosz birodalmi terjeszkedés nem létezik.”
    – Ezt azért szíveskedjél megbeszélni pl. a csecsenekkel is! 🙂
    Természtesen nem a Kardirov családdal…

    Aztán ott van a Kazah elnök is, megint csak érdekes megközelítésben hallható szavai, miután kizárólag orosz segítséggel sikerült előtte leverni egy „kazah népi lázadást”:
    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/beszolt-putyinnak-a-kazah-elnok-meglepoen-konfrontativ-volt-allitolag-egy-kituntetest-se-fogadott-el/

    Emiatt és a sok hasonló incidens miatt sztem. érdemes lenne néha átgondolni a saját álláspontodat is. Én azt mondom, amíg egymást ölik, mi kussoljunk! Elég lesz utána, ahogy elég volt előtte is!

    Európa egyetlen szerencséje, hogy Erdogan „nem komálja” Putyint. Röhejes, de ezt az eurázsiai világégést eddig épp a vallás akadályozta meg…
    Sebaj, a nagyon okosak már terelik helyette egybe az oroszokat Kínával (hülye USA).
    Akkor lesz kurva világ, ha esetleg sikerül a Kína-Russia-Törökország tengelybe a Közel-Kelet autokráciáit is beolvasztani és Európa nyugati része bezárkózásra kényszerül emiatt. Mi lesz akkor a sok megértő, igaz keresztyén, Mária országában szocializálódott, NER hátsójába szorult, világokos magyarsággal?!

  9. 7 – Minato:
    Bárki lehet ukrán barát, drukkolhat a Nyugatnak. Ez engem nem érdekel, de a valótlanságot nem fogadom el. Putyin csak biztonságot akart Oroszország számára, nem álltak vele szóba. Aki a kezdettől fogva figyelte mi történik az tisztán láthatja a valóságot. Aki csak azt fújja, hogy Putyin agresszor, az beszopta a propagandát.

  10. 8

    A posztszovjet térségről van szó vagy a volt szocialista országokról az orosz célokat illetően nagyon nem mindegy az egyik oldalon a másik oldalon viszont a Nato terjeszkedéséről is kell beszélni. A két dolog nem zárja ki egymást inkább egymást erősíti….. Mindenesetre Európa már csak egy mellékhadszintér a globális hatalmi játszmában. A döntés már Pekingben és Washingtonban van. Hogy mi lesz Magyarországgal ? Mi lesz az Unióval? Koszovóval…..stb.. Meg lehet buktatni Orbánt de mi lesz azzal a több millió emberrel az országban aki nem kér abból amit az Unió ideológiája képvisel? Ki végzi majd el a piszkos munkát ha kell ? 1945- ben itt volt szovjet hadsereg …egy brutális diktatúra szolgálatában.

  11. 9, 10:
    Ez igaz. De O-t később már csak véráldozattal lehet majd elküldeni és ez senkinek sem lesz jó…

    Más:
    Gyurcsány Orbán első embere, csak a vak nem látja! Simicska megsemmisítése alig egy hónap alatt megtörtént, a paprikajancsi meg tolja évek óta gond nélkül… S, ha alaposabban megvizsgáljuk, direktben nem is támad, mert mennyi lenne ugyanolyan lejárató filmeket megkonstruálni és reklám szerűen lejátszani, mint pl. a fideszes bohócos alkotás? Elhiszi bárki, hogy pl. Tótha ne tudna ilyenekkel előállni, amikor a „bankárkormányos” videókat anno sikeresen végigtolta?
    Szar dolog a világpolitika alakulása, az EU sem minta, de miért kell ezeket tök feslegesen meglovagolni és még nagyobb szart kavarni, mint ami amúgy is van?

  12. 7 Minato
    Azért a belinkelt cikk igen gyengécske az oroszok agresszív szándékainak illusztrálására, habár lehet akár olyan narratívát is mögé álmodni.
    De nekem ez úgy jön le, hogy Putyint háborús bűnösként megbüntetni csak úgy lehetne, hogy ehhez el kellene fogni, mondjuk bemenni Moszkvába érte, és elhozni.
    Hát ezt az oroszok biztos nem hagyják ölbe tett kézzel, még ha a világ is belepusztul.
    Ebben egy szó sincs arról, hogy le akarnák nyelni Európát, vagy hasonlók.
    Azt meg, hogy a Hágai bíróság milyen ítéleteket hoz otthon, azt nagy ívben lesajnálják, azért nem fognak ön- és közgyilkosságot elkövetni… 🙂

  13. 42:
    Nekik is a nemzetközi bírósághoz kellett volna, ill. kellene fordulniuk az őket ért atrocitásokért. Őszintén kíváncsi lennék, ebből mit hoznának ki! Az egész haborúsdi más megítélés alá esne a világban, ha ezt meglépik. De csak az autokrata fenyegetésig jutottak és ez visszás, ill. hiba.

    Nem tehetünk ebben a történetben úgy igazságot, hogy ne néznénk a saját jövőbeli lehetőségeinket…

  14. Még egy kis eszmefuttatás az ügyről:
    Hogy az oroszok szándékai milyen messzire nyúlhatnak, arról mindenkinek csak sejtései lehetnek, a fejükbe nem látunk.
    Mindenesetre az biztos, hogy a SZU széthullásával óriási területeket vesztettek, amelyek már évszázadok óta az Orosz birodalom részei voltak, és igen jelentős orosz népességgel rendelkeznek a mai napig.
    Nem nehéz beleképzelni magunkat egy orosz helyébe ennek kapcsán.
    Gondoljunk csak bele abba a gyakran hangoztatott magyar narratívába a határon túli területek kapcsán, hogy csak az veszett el végleg, amiről magunk lemondunk…
    És ha egy ilyen gondolat politikai és katonai potenciállal is párosul – szerintem tőlünk sem sok jó lenne várható, ha olyan erősek lennénk, amilyenek nem vagyunk.
    A nagy kérdés persze az lenne, hogy megelégednének-e az oroszlakta területek lenyelésével, vagy a lendület egyből tovább is vinné őket, és hol lenne a határ?
    Itt a fantáziának tág határa van, és egyik oldal igazára sincs garancia.
    Most lehet mondani, hogy azok a szomszédos országok, ahol tiszteletben tartják az orosz kisebbség jogait, nincsenek veszélyben.
    Kérdés, hogy mennyire szilárd egy ilyen megközelítés, vagy ez is bármikor felborítható egy ” van rajta sapka, vagy nincs” alapon.
    Itt van az a pont, ahol mindenki a saját elképzelése szerint ítéli meg a kockázatokat, és ez itt a blogon is látszik.
    És hogy kinek van igaza?
    Az sajnos csak akkor derül ki, mikor a pudingot megeszik…

  15. 14. hubab, pontosan! Talán pont ezért a bizonytalanság miatt lenne megfontolandó az EU országok – főképp az Oroszokkal határos, volt K.EU – nagyszabású, erős, nagyszámú, ütőképes, modern hadseregek létrehozása. Én voltam katona, visszahoznám a sorkatonaságot is, nyilván nem olyan tingli-tangli módon ahogy annó volt. Amit még lehetne, egy összeurópai atomfegyverptogram beindítása, l legyen pár ezres nukleáris elrettentő erő. Úgy vagyok vele, készüljünk a legroszabbra, örüljünk ha nem jön szembe. Amit most az EU művel, az kész rémálom. Addig nem is fogják a nagyhatalmak komolyan venni, míg a fentiek nem állnak össze.

  16. Dehogynem nyerhet Ukrajna vagy a szétszedett Ukrajna.
    Neki és „tartótisztjeinek” már az is elég, ha más országokat is belerángat a konfliktusba, akár csővezeték-robbantással vagy a nyugati határai mentén diverzáns cselekményekkel.
    Pláne ha nemcsak F-16-ot, hanem Mirage-t, Eurofighter-t is kap a nagyhatótávolságú levegő – föld rakétákkal együtt Ben Walace-tól.

    2-3 forgatókönyv lehetséges csak az európai hadszíntéren.
    Sorsdöntő, nagy pukkanások várhatók.

  17. 15 Minato
    Azért ebben meg az a csapda, hogy nem veszed figyelembe a másik fél biztonsági igényeit.
    Az oroszok ebből a szempontból fenyegetésnek tekintenek minden olyan lépést, amely a NATO-t közelebb viszi az orosz határokhoz, főleg a fővároshoz, félnek, hogy úgy járnak, mint a kismalac, akihez bekéredzkedik a farkas, hogy csak melegedni szeretne, és nem hiszik el, hogy az csak védelmi szempontokat szolgálna.
    És nem jogos ez a félelem, miután látták már, hogy hogyan lép az USA, ha módjában áll?
    Erre ugyanúgy nincs garancia, mint a feltételezett orosz lépésekkel szemben.
    Ráadásul ezek a lépések véglegesen elszakítják tőlük a határon túli orosz néprészeket.
    Szóval mindkét félnek megvannak a nyomós érvei arra, hogy ne engedjen, ez egy rókafogta csuka helyzet…

  18. Az oroszok hibáztak, felültek a provokációnak.
    Elhúzódik a háború, ez már szinte biztos, de hisz ez volt a cél, nemde?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük