Tibor bá’ fordítása online
Mit hiszünk el
Gallup közvélemény kutatás: Az amerikaiak főleg azt hiszik el, ami megegyezik elképzeléseikkel. A tanult amerikaiak a leginkább elzárkóznak az új elképzelésekkel szemben.
A Gallup szalagcíme: “Más forrásokból származó híreket óvatosan kezelnek”, amit 20.046 találomra kiválasztott felnőtt amerikai megkérdezéséből nyertek.
Az amerikaiak 69 százaléka úgy gondolja, hogy „más” hírforrásokból származó híreket óvatosan kell kezelni, de ez saját hírforrás esetében csak 29 százalék gondolja hasonlóképpen. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Demokrata párti információforrást a demokraták fogadják el. Míg a Republikánus párti információs forrást a republikánusok fogadják el. Nálunk ugyanez a helyzet, a Fidesz pártiak nem csak, hogy a Fidesz hírforrásokat fogadják el, de mást nem is olvasnak, vagy néznek. Egyik oldal se fogadja el a másik híreit.
Ez a helyzet nagymértékben elősegíti a nemzet polarizációját. Minél nagyobb az előítélet, annál nagyobb lesz a polarizáció. Ez természetesen várható, de a Gallup most egy új empirikus bizonyítékot talált, vagyis azt, hogy Amerikában az állampolgárok elfogultsága nagymértékben fokozza a politikai polarizációt. Mindkét oldal propagandára vágyik, nem az igazságra, de minkét oldal csak azt a fajta propagandát akarja, amit a milliárdosok pénzelnek. Ezek azonban nem csak a propagandáért fizetnek, de megveszik a politikusokat is. Összegezve: Az amerikai politikát az a konfliktus irányítja, amit liberális milliárdosok és a konzervatív milliárdosok között létezik, röviden, a politikát teljes mértékben a milliárdosok irányítják. (ahelyett, hogy a választó állampolgárok irányítanák). Van itt egy liberális csorda, és egy konzervatív csorda, de mind kerttő csorda. Mind a két csordát a milliárdosai vezetik. Itt le van írva, hogy ez miként történik. Mivel milliárdosok irányítják a pártokat, ezért a milliárdosok irányítják a Kormányt. Ez az oka, hogy a Kormányt nem érdekli az amerikai emberek igénye. A szeptember 11.-i Gallup adatok segítenek megérteni az eredményt.
Se a demokraták, se pedig a republikánusok nem tudnak a másik oldal bizonyítékairól, és argumentumairól, hacsak az nem egyezik meg (legalább részben) a sajátjukéval. Ha, valaki nem látja a másik oldal szempontjait, akkor bezáródik saját elképzelésébe.
Ennek egyenes következménye az elfogultság. Így az amerikai politikát nagymértékben az előítéletek vezetik. A tömegek olyan források felé néznek, amelyek azt hirdetik, amit eleve hisznek. Ezzel párhuzamosan iparkodnak elkerülni azokat a forrásokat, amelyek kényelmetlenségeket okoznának. Következésképpen ez a tömeg könnyen manipulálható. A republikánus milliárdosok a konzervatív médiájukkal könnyen képesek manipulálni a republikánusokra szavazókat. Ugyanígy a demokrata milliárdosok liberális médiájukkal könnyen képesek manipulálni a demokratákra szavazókat.
Abban az országban, ahol egy arisztokrácia irányít, a népnek nincs beleszólása. Ez nem demokrácia, ez egy kollektív diktatúra. Mindkét párt hívei a milliárdosok (arisztokraták) programjai szerint szavaznak, vagyis arra, ami mind a liberális, mind pedig a konzervatív agenda tartalmaz – milliárdosok pénzelik mind a két pártot: demokratákat és republikánusokat, és ezért mind a két pártot irányítják. Ebből következik, függetlenül attól, melyik párt nyer, a nép elkerülhetetlenül veszít, mert a választás csak egy mérkőzés a milliárdosok között.
De nem csak elnökválasztásról van szó. Példának okáért, 2002-ben és 2003-ban: „Iraki rezsim csere”, „Szadám tömegpusztító fegyvere”, benne volt mind a demokrata, mind pedig a republikánus programban. Tehát az emberek megették azt a hazugságot, amit mindkét oldal programjában szerepelt. Tehát, a közel 2 billiárd (1012) dollár inváziós és megszállási költséget az országnak el kellett viselni. Persze, egy ilyen ország állampolgárai, egy agyon manipulálható csőcseléknek nevezhető.
Igen gyakran a két párt nézetei hazugságon nyugszanak, olyan hazugságokon, amit a tömegeknek el kell fogadni. Ezen kívül az igazság mellett átsiklanak, vagy egyszerűen csak letagadja a két oldal médiája. Ennek megfelelően, az egyének ellen alkalmazott előítélet fokozódik azokban a „hírekben”, amit az emberek láthatnak, olvashatnak. Az igazság csak akkor emelkedhet felül, ha az emberek folyamatosan szkeptikusok a felhasznált hírforrások tekintetében.
Ami ezeknél is lehangolóbb: az amerikai oktatási rendszer, leginkább a főiskolák és egyetemek. Ezek nem elősegítik, hanem hátráltatják az elfogulatlanságot. Minél iskolázottabb egy amerikai, annál elfogultabban gondolkodik.
A felsőfokú képzésben részesült amerikaiak 52 százalék aggódik amiatt, hogy a „más” forrásból érkező hírek megbízhatatlanok, míg az aluliskolázottak esetében, ez csak 45 %. Minél magasabb az iskolázottság, annál inkább manipulálható az egyén, és annál inkább részrehajló.
A liberálisok 80 százalékát, míg a konzervatívok 68 százalékát aggasztja a „másik” média megbízhatatlansága. Vagyis a liberálisok 1,18-szor elfogultabbak.
Tovább menve, mivel az alul iskolázottak további iskolázottságra törekszenek – anélkül, hogy tudnál – arra törekszenek, hogy egyre kevésbé legyenek nyitottak az ellenvéleményekre. Ennek egyik kellemetlen következménye, hogy megfojtja a nyitottságot és a kreativitást, ami helyett megy a megszokott merev és bürokratikus úton.
Egy másik rossz következmény, hogy az emberek elfordulnak a tudástól, a tudományoktól, mert a professzorokat azért fizetik, hogy a hallgatókat erre neveljék rá.
Ez egy perverz szituáció, ami megmérgezi az egész nemzetet, Egy ilyen ország nem csak arisztokrácia, demokrácia helyett, de egyúttal nagymértékben hátrányos a művészetek és a tudomány részére. Az ország dinamikus jövőjének elérése helyett, értéktelenné válik. A nemzet süllyedni fog.
A demokrata párt elnökválasztási jelöltjei Joe Biden és Bernie Sanders voltak. Sanders azt állította, hogy az ország számára a milliárdosok jelenléte előnytelen. Biden az ellenkezőjét állította. A milliárdosok tettek róla, hogy Sanders veszítsen. Egy olyan országban, ahol ilyen hatalmas jövedelemkülönbségek vannak, a demokrácia nem lehetséges. A másik probléma, hogy az országban valójában csak egy párt van, a dollár pártja.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
„… Egy ilyen ország nem csak arisztokrácia, demokrácia helyett, de egyúttal nagymértékben hátrányos a művészetek és a tudomány részére. Az ország dinamikus jövőjének elérése helyett, értéktelenné válik. A nemzet süllyedni fog.”
Bizony, az Egyesült Államokban egyre kevesebben vannak, akik hisznek az ország fényes jövőjében!
Egy, a magyarok körében is jól ismert „megmondóember” sincs ezzel másképpen.
Íme!
Az amerikai válság fokozódik
George Friedman írása, 2023. április 11.
Ahogy lassan visszatérek az öntudatomhoz, miután a COVID-19 az elmúlt hetekben a markában tartott, eszembe jutott, hogy a világban kibontakozó igazi történet az Egyesült Államokban zajlik. Kína és Oroszország nagyon sokat számít, ahogy más országok is. De egyikük sem irányítja a világot. Az Egyesült Államok rendelkezik a legnagyobb gazdasággal, valamint a legerősebb katonai erővel, beleértve a haditengerészetét is. Az Egyesült Államok továbbra is vezető innovátor a technológia területén.
Ezért az Egyesült Államok meghatározó hatalom, de veszélyes is. A hatalom és a képességek koncentrációja, valamint a globális összekapcsolódás mértéke azt jelenti, hogy egy amerikai kudarc valószínűleg katasztrofális következményekkel járna világszerte.
Ez nem egy új globális sebezhetőség, de most egybeesik azzal a rendszerszintű válsággal, amellyel az Egyesült Államoknak szembe kell néznie, amint azt „A vihar a csönd előtt” című könyvemben kifejtettem. Az említett könyv az évtized elején társadalmi válságot jósolt, amelyet hatalmas gazdasági válság követ. Ezzel együtt politikai válság és a szövetségi kormányzatban egy 80 év alatt egyszer előforduló, súlyos intézményi válság fog kialakulni. Végül pedig az évtized végéhez közeledve mélyreható kormányzati változást jósolt, amelyet politikai és gazdasági erők hajtanak.
A történelmet vizsgálva feltűnő, hogy a korábbi ciklusokban a szociális kérdések általában kissé alábbhagytak, mielőtt a végső gazdasági kérdések átvették volna az irányítást. 1980-ban, amikor a gazdasági kérdések domináltak, az 1970-es években a faji és szexuális kultúrával kapcsolatos intenzív társadalmi kérdések némileg alábbhagytak. 1932-ben a társadalmi szempontok Huey Long halálával és a nagy gazdasági világválság kitörésével elhalványultak. A Ku Klux Klan ereje alábbhagyott, és a bevándorlással kapcsolatos társadalmi kérdések átadták helyüket a gazdasági aggályoknak.
A folyamatban lévő társadalmi kérdések intenzitása szembetűnő. Az erkölcsi, vallási és kulturális kérdések még mindig tépázzák az amerikai rendszert. A bankcsődök és az azokat kiváltó valóság ahelyett, hogy megelőznék ezeket a régi eseményeket, inkább súlyosbítják azokat. A helyzetet jelentősen bonyolítja a 80 éves intézményi ciklus. E ciklus végének és a társadalmi-gazdasági ciklusnak a szinkronizálódása első ízben fordul elő az USA történetében. Az olyan szövetségi intézmények, mint a Legfelsőbb Bíróság és a Kongresszus közötti kapcsolatra vonatkozó kérdések súlyosbítják a nyilvánosság és az intézmények közötti szokásos bizalmatlanságot.
Semmi sem mechanikus ebben a folyamatban, de vannak minták abban, ahogyan élünk és kormányozzuk magunkat. A szociális kérdések nem csökkenése, a gazdasági kérdések felerősödése és a szövetségi intézmények közötti súrlódások rendkívüli intenzitása jelentősen eltér a XX. században Franklin Roosevelt és Ronald Reagan megválasztásával kialakult mintáktól. Mindkettőjük hatékonyan lépett át a különálló társadalmi és gazdasági válságokból. De a mai düh és kölcsönös utálat – és ezek visszahúzódásának elmaradása – furcsa, különösen, ha az intézményi kérdést is belevesszük, amellyel sem Rooseveltnek, sem Reagannak nem kellett foglalkoznia. A mai amerikai közvélemény dühének és megvetésének mértéke és fajtája más és más.
Ez arra enged következtetni, hogy a „Vihar a csönd előtt” című könyvemben használt modellt kissé módosítani kell! A politikai élet átmeneti pontjai Amerika alapítása óta 50 éves ciklusok voltak, az intézményi változások esetében pedig 80 éves ciklusok. A sarkalatos pont az elnökválasztás volt. Feltételeztem, hogy ez a ciklus is ilyen lesz, és ezért az évtized vége előtti utolsó elnökválasztás lesz a fordulópont.
Hangsúlyoznom kell, hogy bár az elnökök fontosak, nem ők a történelem mozgatórugói. A hajtóerő a társadalmi, gazdasági és intézményi kérdések köré épülő megosztottsági minták. A nagy megosztottság és a masszív működési zavarok azok, amelyek minden szinten alapvető változást kényszerítenek ki. Egy elnök elnököl ezen a váltáson, és az új elnökre hagyja a dicsőséget.
Nem hiszem, hogy a helyzet a következő választások után is fennmarad. A brutális társadalmi kérdések, a faji hovatartozástól kezdve a nemek közötti egyenlőségen át a fegyverekig, olyan megosztottságot teremtenek a közvéleményben, amely kihat a kormány működésére. A politikai rendszeren belüli kapcsolatok minden szinten egyre durvábbak. A pénzügyi rendszer gazdasági válságot hagyott maga után. Az előrejelzések szerint a technológiai rendszer egyre kevésbé lesz hatékony, és a közvélemény étvágya a javak iránt csökken. A pénzügyi rendszer gazdasági hanyatlást vetít előre, amely egyre kétségbeesettebb és leegyszerűsítőbb megoldásokat szül, ami még inkább kivonja a tőkét a pénzügyi rendszerből. A történelemben először fordul elő, hogy az intézményi ciklus és a társadalmi ciklus egybeesik. Bár a háborúk általában nem befolyásolják a hazai ciklusokat, az ukrajnai háború hatása valószínűleg felerősödik.
A jelenlegi politikai rendszer nem képes kezelni ezt a helyzetet. Most kell megoldást találni, amelyet a következő elnök vezet majd. Lehetetlen megmagyarázni a rendszer csődjének minden részletét, illetve az új politikai rend szükségességét. Jelenleg csak annyit lehet mondani, hogy a kudarc felé haladunk, és egy új elnök, aki mindenkit örömteli reménnyel tölt el, fogja felügyelni azt, amit tenni kell. De hogy mit kell tenni, az továbbra is homályos, és csak a kudarc szélességéből és súlyosságából adódik.
Forrás: Geopolitical Futures, Egyesült Államok
Jó cikk. Elhiszem, mert egyezik az előzetes elképzelésemmel. 😀
„A felsőfokú képzésben részesült amerikaiak 52 százalék aggódik amiatt, hogy a „más” forrásból érkező hírek megbízhatatlanok, míg az aluliskolázottak esetében, ez csak 45 %. Minél magasabb az iskolázottság, annál inkább manipulálható az egyén, és annál inkább részrehajló.
A liberálisok 80 százalékát, míg a konzervatívok 68 százalékát aggasztja a „másik” média megbízhatatlansága. Vagyis a liberálisok 1,18-szor elfogultabbak.”
– Itt érzek némi önellentmondást. Mintha a „másik média megbízhatatlansága” egy tévhit lenne. Pont ő vezette le, hogy nem az: mindkét olali média manipulatív, tehát azoknak van igazuk, akik nem bíznak benne. Persze aki igazán észnél van, az egyikben sem bízik.
Már csak azt nem tudom, hogy hol tájékozódjak, ha megbízható híreket akarok. Tudom, Tibor bá, Nálad – de bocs, én már ebben sem hiszek!
Az kiderült, hogy a Gallup 2019 végén 2020elején felmért adataival kapcsolatos elemzést olvasunk, de hogy ki is végezte az elemzést, mi a forrás, az sajnos nem, pedig nem csak a hírek lehetnek elfogultak, de az elemzések is… (Az adatfelvétel időpontja talán azért is érdekes mert nem sokkal az után történt, hogy Trump még az időjárás előrejelzésbe is belerajzolt, lásd „Sharpiegate”.)
A Gallup oldalán látható, hogy 2020.11.09-én kismértékben korrigáltak néhány számot, de a cikk még valószínűleg az eredeti adatokkal számol, nem a frissítettel.
Pl a libsiknek nem a 80%-át aggasztja a téma a frissített adatok alapján:
„However, those who identify as liberal (75%) are more concerned than conservatives (63%) and moderates (60%) with other people’s media bias.”
Azt a logikai bakugrást, hogy a magasabb számok az adott csoport elfogultabb voltát jelentenék sajnos nem viszi végig a cikk írója olyan példákon is, hogy pl a férfiak (67%) elfogultabbak a nőknél (60%), vagy pláne hogy a fehér amcsik (68%) a fekete amerikaiaknál (50%). (Ez utóbbi talán a Gallup legkisebb száma ebben a cikkben…) És ha még lenne külön adatunk az öreg, iskolázatlan, fekete nőkről! Hah… Ők aztán biztos a elfogulatlanság mintaképei! LOL
Nekem inkább úgy tűnt a számok alapján, hogy az adott csoportnak minél nagyobb része foglalkozik rendszeresen a közügyekkel, annál magasabb azok aránya, akiket jobban aggaszt, hogy a többiek elfogult hírforrásokból tájékozódnak, mint azoké akik szerint aggasztóbb, hogy ők maguk milyen forrásból kapják az infót. Sajnos a közügyekbe bevonódással kapcsolatos friss számokat nem tudok, csak régi szociológia órai emlékeimre alapozom ezt a korrelációt.
Ja és még egy apróság az elemzéssel kapcsolatban: Eleve totálisan félreértelmezi a Gallup adatait, ugyanis a Gallup nem azt mérte fel hogy „a másik oldal” és „a saját oldal” médiáját tartja-e elfogultnak a megkérdezett, így a „Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Demokrata párti információforrást a demokraták fogadják el. Míg a Republikánus párti információs forrást a republikánusok fogadják el.” megállapítások megalapozására ezek az adatok alkalmatlanok (még ha valószínűleg van is igazságtartalma az állításoknak).
Érdekes kacifánt még Bernie Sanders az írásban. Bár állítólag a politikusokat a milliárdosok megveszik, és propagandával irányítják a tömeget, és a milliárdosok tettek róla, hogy Sanders veszítsen (Biden ellen az előválasztáson), mégis Bernie Sanders is politikus, aki a politika legfelsőbb köreibe tartozik, és tömegével szavaznak rá emberek, mind elnökjelöltként, mind pedig Vermont állam szenátoraként, amely pozíciót már 15 éve őrzi… Vajon a milliárdosok propagandája biztosítja az ő szenátorságát, vagy ő a politikai csoda, akit nem lehet megvenni és épp csak a legutolsó akadálynál sikerült elgáncsolni?
3 – Ábel:
Az igazság (valóság) kihámozása nem könnyű dolog és soha se lehet tökéletes. Ennek ellenére ebben mesterkedem.
Tibor bá’: Téged mi aggaszt jobban? Az hogy az általad olvasott híroldalak elfogultak, vagy az, hogy másokat megvezetnek a hírek elfogult tálalásával (a „presstitute”)?
Ha nem az utóbbit választanád, akkor nehéz lenne megmagyarázni egész itt végzett munkásságod, amivel próbálod a szerinted arra érdemes cikkeket, forrásokat a köz elé tárni.
A cikk írójának értelmezése alapján viszont ez a válasz az elfogult gondolkodást jelenti, azaz azt hiszed el, ami megegyezik elképzeléseiddel, elzárkózol az új elképzelésekkel szemben.
Ilyennek látod magad, vagy ha rólad van szó félremagyarázásnak értékelnéd a fenti kérdésre ilyen válaszból erre a következtetésre jutni? Ha a magad esetében félremagyarázás, akkor úgy általában lehet-e jó ez a levezetés?
6 – Avatar:
Egyik se aggaszt.
Elég sokat éltem már meg, és elég jól ismerem a világot ahhoz, hogy kiigazodjak rajta. Azt fordítom, amiből tanulni lehet, vagy azt mutatom be, hogy gondolkodnak „mások”.
Ne aggódj, Avatar, Tibor bá énvédő mechanizmusai betonstabilak, nem lehet kizökkenteni, ha mégoly logikusan vezeted is le!
7: Sajnos a Gallup felmérésen olyan választ nem lehetett adni, hogy „Egyik se aggaszt.”, legfeljebb megtagadhattad volna a választ.
Szerintem akik nem a saját maguk által fogyasztott hírek elfogultságát tartották inkább problémásnak, azok jelentős része hozzád hasonlóan úgy gondolja magáról, hogy képes eligazodni a médiában, és felismerni s kamuzást és egyoldalúságot.
A Gallup is erre jutott:
„Greater concern about bias in others’ news among younger Americans is consistent with other studies showing they are more likely than older Americans to think news is biased and to be able to identify „fake news.” As „digital natives,” they are more media savvy and consult multiple sources and their own personal networks to discern the truth. Similar to young adults, more-educated Americans may have greater confidence in their ability to discern fact from fiction.”
Ja, egyébként a cikk elején szerintem egyáltalán nem helyes, sőt félrevezető fordítás a “Más forrásokból származó híreket óvatosan kezelnek” címmel hivatkozni a „Bias in Others’ News a Greater Concern Than Bias in Own News” = „A mások által fogyasztott hírek elfogultsága nagyobb aggodalomra ad okot, mint a saját magunk által fogyasztott hírek elfogultsága” címmel közölt kutatásra.
9 – Avatar:
Nézd vissza 1-2 hónapra. Honnan vettem ki cikkeket és kik a szerzők. Ha kifogásolod őket, nevezd meg.
5.Tibor bá
…”Az igazság (valóság) kihámozása nem könnyű dolog és soha se lehet tökéletes. Ennek ellenére ebben mesterkedem…”
Jó uton haladsz és igazad van.
Benned még él, és mindig élni fog egyfajta gyermekkori egészséges értékrend, hála a korabeli iskolának, nevelésnek, azaz egy régi, jól bevált integrációs folyamatnak.
A mi nemzedékünknek még megtanitották a jó és a rossz fogalmát, az erkölcsöt és a normalitást.
Nálunk a lopás még bűn volt, és nem megélhetési ügyeskedés, a hazugság az volt és nem alternativ tények felsorolása.
Élesen elkülönitett és helyesen felismert nemek voltak, nem pedig elferditett ELMEBETQSÉG.
A haza fogalma SAJÁT szülőföldet jelentett, és nem senkiházi jöttmentek átvonuló és / vagy erőszakkal birtokbavett területét, úgy bizony.
Az iskolákban vasfegyelem uralkodott, a tanári kart a legvásottab gyereknek is tisztelnie kötelessége volt, ebből kifolyólag amint beléptél az iskolaudvarra, érezted hogy biztonságban vagy, senki túlkoros cigánygyerek nem terrorizálta az egész iskolát, mert seperc alatt a legszigorúbb javitóintézetben találta magát.Pedig voltak ám, de kussoltak, mert érezték az elengedhetetlen szigort.Érdekes, hosszú iskolai éveim alatt soha egyetlen szülőt sem láttam berohanni az iskolába tanárt verni.Megtehette volna, de köztudomású volt, hogy az aranyosgyéresi börtön rettenetesen kemény.
Volt társadalmi értékrendünk, igenis, már gyerekként is, mert szüleink belénk nevelték, hogy a gondoskodásért legalább annyi jár, hogy megköszönjük az ebédet-vacsorát.
Egy igy nevelt gyerek felnöttkorára különbséget tud tenni a helyes és az ostobaság , a normalitás és az egészségtelen trendek között, nem fontos milyen körmönfont , ravasz, ártatlan formában jelentkezne .
De ehhez a régi, egészséges alap kellene, ami ma annyira hiányzik.
Úgy is néz ki a társadalom.
11 – balint:
Jó hogy leírtad, mert, sajnos, vannak itt olyanok, akik ezzel nincsenek tisztában.
A mai kibillent világban uralkodó eszement trendeket nem lehet szó nélkül hagyni.
Időről időre muszáj ismét elővillantani egy régi világ rendezett, minden normálisan gondolkodó ember által elfogadható irányelveit, széles körben elfogadott, nyugodt és normális, élhető rendezettségét.
Valakiket nagyon zavart, siettek szétverni.
Kedves Tibor bá és Bálint
Csodálkoznék rajta, ha nem vettétek volna észre az akkori visszásságokat , igazságtalanságokat , az általatok hangoztatott jó érzést és normalitást sértő
mindennapi „természetes” társadalmi gyakorlatot.
A csendőrök módszerei , a bordélyok , a zsidó üldözések, a felső osztály önkényeskedése , a cselédek helyzete, a Mária Valéria nyomortelep.
Ne álmodjunk , ne hazudjunk már, egy jobb világot annál, ami volt !
Vajon a hivatalosan uralkodó fajelmélet mennyivel jobb, mint az LMBTQ lobby periférikus túltolt idiótizmusa.
14 – Régiszépidők:
Te összekevered a szezont a fazonnal. Azok a társadalmik igazságtalanságok, amiket felsorakoztatsz, valóban léteztek. Ezt senki nem vitatja. Azonban a társadalmon belül az együttélés szabályai mára megszűntek, mert a társadalom már nem neveli fiatal tagjait.
15.
Talán heterogénebbek lettek az együttélés szabályai.
Ahogyan a nevelés is.
De egyik sem szünt meg.
11. balint
15. Tibor bátyám
Ez mind szép és jó, nagyrészt igaz is.
De tudomásom szerint a generációk generációkat nemzenek, nevelnek fel stb.
A mai fiatalok az idősebb generációk leszármazottai.
Ti is elhanyagoltáttok a gyermekeitek „igazi” nevelését. Tudom, sokat dolgoztatok, ezért nem volt idő mindenre.
Folyamatosan torzul minden, de mindegyik generáció ugyanolyan mértékben hibás, mert nem ismert fel valami nagyon fontosat.
A hibák, mulasztások összeadódnak, majd hatványozottan megnő az „elmebetegség”, ami mára szinte mindent áthat,
színigaz. Mára már a társadalom élhetetlenségét eredményezte, ez is színigaz. Na, de hogy az a generáció fenntartható erkölcsi magasságokban lett volna?!
Akkor nem ez lenne ma!
Csak „szigorúbb sztereotipiák voltak érvényben a „keményebb” élet miatt, de a felelősség közös ügyünk.
Legalább ne szépelegjünk!
” Marcus Aurelius ezt mondja a fiának: „A te hibáid fiúként az én kudarcaim apaként.”
17 – Balázs:
Ezt az egyszerű észrevételt válaszolom. Gondolkodj el rajta: A TV csatornák hirdetéseiben szereplő személyek 80 százaléka színes bőrű, 10 százaléka ferde szeműek, és 10 százaléka kaukázusi.
14.Régiszépidők
17,Balázs
Kedves barátaim, mindkettötöknek igaza van, bizonyos mértékig. Igenis, sok rossz dolog is volt ama régi világban, de az alapok egészségesek voltak. Az én szememben minden normális társadalom alapokon nyugszik, afféle iratlan szabályokon, melyekhez minden normális ember ösztönösen vonzódik:
Haza, vagy ha jobban tetszik szülőföld – nélküle gyökértelen senki vagy.
Család, a legkisebb, elemi társadalmi közösség – nélküle magányos, üreséletű kis porszem vagy.
Törvény, hagyomány, illetve tekintélytisztelet – nélkülük nincs társadalom, csak csürhe.
Minden másban igazatok van.
17 – Balázs
„Folyamatosan torzul minden, de mindegyik generáció ugyanolyan mértékben hibás, mert nem ismert fel valami nagyon fontosat.
A hibák, mulasztások összeadódnak, majd hatványozottan megnő az „elmebetegség”, ami mára szinte mindent áthat,
színigaz. Mára már a társadalom élhetetlenségét eredményezte, ez is színigaz. Na, de hogy az a generáció fenntartható erkölcsi magasságokban lett volna?!
Akkor nem ez lenne ma!”
Szíves figyelmedbe ajánlom a következő hosszú írást, amely csak részben illik ide, a fenti megjegyzésedhez – igazából jobban illik az egész bloghoz, amely bizonyos tekintetben leképzi a nyugati társadalmak gondolkodását is.
Szerintem találsz benne olyan gondolatokat is, amelyeket te (és még pár értelmes fórumtárs) jól ért, de talán nem kerültek ebben a formában még megfogalmazásra.
Íme!
Miért olyan furcsák a kollektív Nyugat politikusai?
Az elmúlt húsz év szembetűnő jelensége, hogy a kollektív Nyugat (geopolitikai kifejezés) politikusai és vezetői olyan emberként kerültek hatalomra, akik sekélyesek, szűk látókörűek és ellenségesek saját országaik érdekeivel szemben, de ennek a jelenségnek van egy ijesztő, ámde teljesen racionális magyarázata. A „mély államot” nem a butaság, nem is a sznobizmus szele csapta meg. Hanem a „minél rosszabb, annál jobb” pontosan megragadott elvéről van szó. A problémának legalább három vetülete van: orvosi, ideológiai és szociokulturális. Az elsőt kiveszem az egyenletből, a másodikat egyelőre meghagyom csemegének…
A hülyeség elmélete.
1976-ban a híres olasz történész, Carlo Cipolla váratlanul megjelentette „Az emberi butaság alaptörvényei” című művét. Röviden öt alapszabályról van szó:
1. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy több ostoba veszi őket körül, mint ahogy ezt elképzelik. Ha fel is fogják e jelenséget, akkor is lekicsinylik a számukat és a veszélyességüket;
2. A környezetedben bárki lehet ostoba, függetlenül az iskolázottságtól, a származástól, a társadalmi státusztól;
3. Egy ostoba ember mindig okoz valamilyen kárt másoknak, anélkül, hogy saját maga hasznot húzna belőle, gyakran maga is veszteséget szenved el;
4. Az okos ember alábecsüli az ostobák által okozott károkat, még akkor is, ha szomorú tapasztalatai vannak a velük való kapcsolatokból; időről időre újra és újra rálép a gereblyére, vállalja a veszteségeket és elszenvedi azokat;
5. Az ostoba ember veszélyesebb, mint a rosszindulatból cselekvő bandita.
Röviden, Carlo Cipolla nem a féktelen fantáziája szárnyalása, hanem az ókor, a középkor, a reneszánsz és az újkor egyes társadalmai „egészségének” történelmi elemzése alapján jutott el ezekhez a (néha ellentmondásos) következtetésekhez! Eljutott ahhoz a meggyőződéséhez, hogy az ostobák száma minden korban állandó érték; számukat nem befolyásolják sem időbeli, sem térbeli, sem vallási, sem faji, sem vagyoni, sem osztálybeli, sem szociokulturális, sem történelmi változók.
Van azonban egy árnyalatnyi különbség, amikor a társadalmat zseniális és intelligens emberek vezetik, akik képesek mozgósítani az eliteket és megszüntetni az erkölcsi-szellemi hanyatlás, a dekadencia folyamatait és felülről lefelé haladva jól működő társadalmi kapcsolatrendszert teremtenek. A társadalom tagjai nem fogják hagyni, hogy az ostobák tevékenykedjenek, kárt okozva maguknak és másoknak.
Amint egy társadalom különböző gazdasági, politikai, dinasztikus vagy történelmi okokból hanyatlásnak indul, az ostobák aktívvá válnak és egyre pusztítóbb cselekedeteket követnek el. És hatalmi pozíciókba is eljutnak.
Az eredmény mindig szomorú: megragadva a kormányzás kerekét a buta embertömegekre támaszkodnak és elnyomják az okos és egyszerű, naív gondolkodású emberek tevékenységét. Cipolla elmélete tehát meglehetősen jól alkalmazható a kollektív Nyugat szinte valamennyi országára vagy magára az angolszász vagy germán-római típusú civilizáció makrorendszerére.
Amíg az elitek és a társadalom minden rétege a vállalkozó kedvű, intelligens, ítélőképességének tudatában lévő és vállalkozó szellemű embereket gyarapította, addig minden jól ment. Amíg hideg számítással vagy akár ilyen-olyan erőszakos cselekedeteket is igénybe véve, de a közjóért dolgoztak, addig megalapozták a haladást és leküzdötték a válságokat.
De eljöttek más idők, történelmileg is beazonosíthatóak; a második „ostobaság elméletét” Dietrich Bonhoeffer német teológus dolgozta ki, aki örökül hagyta e halhatatlan mondását: „Az ostobaság a jónak veszélyesebb ellensége, mint a rossz”. Ezt 1943-ban írta, és Hitler hatalomra jutásának tízéves „jubileumára” vonatkozott. Herr Dietrich maga is tagja volt egy kis ellenálló csoportnak. A Gestapo karmai közé került és két év koncentrációs táborban töltött év után kivégezték.
De a Gonoszság és az Ostobaság természetéről szóló elmélkedései rendkívül érdekesek. Az őrült Adolf Harmadik Birodalma történelmileg egy rövid epizód csupán; a teológus Bonhoeffer így értekezett róla: „A Gonosz egyértelműen meghatározható, világos módszertani dimenziókkal ruházható fel, mérlegre tehető és mérhető. Küzdeni lehet ellene, le lehet leplezni, sőt le is lehet győzni. A Gonosz emberi szorongást és a társadalom önpusztítását generálja, de az üszkösödést jogi vagy erőszakos módszerekkel, társadalmi korlátokkal meg lehet állítani. Sajnos, az ostobaságra viszont nincs gyógymód.”
„Az ostobaságot sem érvekkel, sem erőszakkal nem tudjuk megváltoztatni. A kényelmetlen tényeket egyszerűen nem lehet elhinni – a hülye kritikát használva fog ellenkezni és a tagadhatatlan tényeket kivételnek nevezi. A gazemberrel ellentétben az ostoba teljesen önigazolva érzi magát. És könnyen veszélyessé válik, mert nem nehéz agressziót kiváltani belőle. Ezért az óvatosság fontosabb az ostobánál, mint a gazembernél. És soha ne próbálj meg vitatkoznia az ostobákkal – ez kockázatos és haszontalan.”
Bonhoeffer szerint az ostobaság természete elválaszthatatlan az egyes emberektől, az ő tudatuktól és a társadalom tagjainak társadalmi nevelésének egyszerű mechanizmusa által reprodukálódik a történelem előtti idők óta. A kollektivitás és a kommunikáció révén a butaság, ostobaság folyamatosan a felszínre tör és leigázza a különböző közösségeket, osztályokat, társadalmi csoportokat, sőt egész államokat.
Ezért van az, hogy azok az emberek, akik tudatosan elszigetelik magukat, vagy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzák kapcsolataikat a külvilággal, bölcsebbek, racionálisabbak lesznek és nem lesznek kitéve a tömegpszichózisnak, a propagandának és a trendi hóbortoknak. Nem azonnal, de folyamatosan leküzdik az ostobaságot, amely a túlzott szociabilitáson, a „közvélemény” iránti fogékonyságon alapul.
A német teológus fő következtetése egyszerű: az ostobaság nem pszichológiai vagy intellektuális probléma, hanem társadalmi probléma. Egyetlen bolond cselekedete kárt okozhat önmagának és több más embernek is a környezetében. De amikor az ostobaság egy embercsoportot ragad el – a pusztítás láthatóvá válik, az adott társadalmi csoport minősége visszafordíthatatlanná, az elitista narratívát követve halálos lesz az egész társadalomra nézve.
Tegyük hozzá a „tömeghatást”, ahol minden egyes „atom” legyen bár három főiskolai diplomával rendelkező professzor az illető, de csatlakozik a névtelen tömeghez – egy társadalmi szintű kormány és vitorla (irány) nélküli, fékevesztett lumpenelemmé válik.
A tudomány által régóta feltárt tény: az emberi őrület nem az egyént tudja könnyebben irányítani, hanem, az emberek csoportját. Általános nyomásgyarkorlást igénybe véve, egy öszvért meghazudtoló szívóssággal képes ragaszkodni a rossz válaszhoz egyetlen okos ember ellenében.
Ez azt jelenti, hogy az értelem és a józan ész, a megfontoltság és a valóság megfelelő érzékelése szinte mindig alulmarad az ostobaságon, a hozzá nem értésen, a tudatlanságon, a miszticizmuson és a társadalmi erkölcstelenségen alapuló erővel szemben. Mindig.
Ezért kezdődik minden civilizációs összeomlás egy dologgal: a populisták, csalók és a köztudat manipulátorainak felemelkedésével. A makacsság, az arrogancia és a megszállottság velük született. A logika, az ok-okozati összefüggések eltűnnek. Mintha valaki kicsavarná a mindennapi és magánéletben működőképes biztosítékokat minden egyes ember fejéből!
Az őrült karizmájának, önelégültségének és manipulatív-érzelmi technológiájának bűvöletében egy politikai vagy szociokulturális zombit kapunk, akinek idegen a racionalitás, a tényfeltárás és a feldolgozás módszertana. Közhelyekben, szlogenekben, szárnyas frázisok halmazaiban és egyszerű fogalmakban beszél és gondolkodik.
A civilizáció és a társadalom társadalmi szövete mindig akkor kezdett el összeomlani, amikor egyszerű megoldásokat javasoltak az összetett problémák megoldására.
A matematikában működik az ilyen racionalizmus, de nem az összetett emberi társadalomban. Egy ilyen narratívában azonnal bálványokat teremtenek, „ördögöket” és eretnekeket keresnek, akiket minden eszközzel eltipornak, vagy fizikailag megsemmisítenek. Csak okos és erős vezetők képesek irányítani az emberi csordát azáltal, hogy az ostobaság sötét energiáját a közjó érdekében valami produktív dologba irányítják.
De ha nincs ilyen cél kitűzve, akkor az ostobaság ereje irracionális gondolkodással fertőzi meg az emberek hatalmas tömegeit. Hogy ne menjünk messzire a példákért, érdemes egy kicsit közelebbről megnézni a közösségi média néhány hatalmas csoportját. A marketingesek és a gépi intelligencia által készített „ajánlások és javaslatok” alapján élnek. Ezek alakítják az egész környezetet és a csoportgondolkodás megakadályozza, hogy a lusta felhasználó alternatívát válasszon. Minden: ételek, ruhák, kultúra, kommunikációs mód, politikai vélemények.
A fogalmak összezavarásának manipulatív technológiái pedig tovább rontják a helyzetet, a psziché egyszerű törvényével számolva: az emberi elme hajlamos a megtévesztésre, a nyugalom és a kényelem zónájába akar süllyedni. Becsapva lenni annyi, mint boldognak lenni, idézi fel a klasszikus. Ahol az ártatlan megtévesztés kezdődik: féligazságok csíráznak, majd szörnyű hazugságok virágoznak. Ezeket folyamatosan terjesztik a populisták, a fecsegők és néha a tudatos, tökéletesen művelt és hozzáértő szakemberek. Képesek a társadalmi-kulturális korlátok lebontására és új perverz fogalmak „bebetonzására”. Mindig érzelmileg, a tömeg alapösztöneinek egy csekély számát megcélozva.
„Ne feltételezzük, hogy a legtöbb ember mindig idióta. A tömegek ostobasága az uralkodók elvárásaitól függ – a hatalomnak a társadalom ostobaságából vagy függetlenségéből és bölcsességéből származik-e haszna.” Dietrich Bonhoeffer
Az ideológia
Ahelyett, hogy Európa, Kanada, Ausztrália, Japán és Dél-Korea legbizarrabb politikai szereplőinek egyéniségeibe és személyiségeibe mélyednék el és kibogoznám (lényegében az ugyanolyan életrajzokat), inkább az elemzés színvonalát emelném. Megpróbálnám megválaszolni a kérdést: milyen ideológiát vallanak és szolgálnak ezek a figurák, milyen elveket vallanak rendületlenül. A válasz pedig magától adódik, csak strukturálni kell a kérdést és néhány egyszerű összetevőre kell lebontani!
A nyugati civilizáció posztindusztriális társadalmában tehát a liberalizmus egy szélsőséges formája áll előttünk, ha filozófiai kategóriákat veszünk alapul. Az jellemzi, hogy teljesen képtelen megoldani az ipari társadalom felhalmozott problémáit: a technológiai, az ökológiai, a globalizációs és mindenekelőtt az ideológiai és a társadalmi problémákat.
A bolygó erőforrásai messze nem merültek ki, de egyre drágábbak, a népesség növekszik, a Nyugat egykori gyarmatai kilépnek a szegénységből és ők is magas társadalmi életszínvonalat akarnak.
E szégyenletes helyzet orvoslására ma a liberalizmusnak nevezett ideológiát hozták létre, amely lényege távol állt az alapító atyák – John Locke filozófus, Jeremy Bentham jogász, John Stuart Mill közgazdász, Henri Saint-Simon utópista gondolkodó, Charles Fourier és Robert Owen szocialista – szándékaitól. Az eszmei írásaikat kíméletlenül felboncolták, ideológiai melléktermékek szétszórt halmazát tárták fel és egy különös Frankensteint állítottak össze.
Ez az oligarchikus kapitalokrácia a „tőke és a kereskedelem szabadsága” nevet kapta és a korlátlan fogyasztás és a szélsőségesen önző egyén megteremtésére támaszkodott.
Teljesen a társadalmi kényszer eszközei által irányított: arctalan politikai pártok, transznacionális média és közösségi hálózatok. Ha úgy tetszik, a negatív szociáldarwinizmus mechanizmusai, ahol a vezetők kiválasztásáért folyó verseny teljesen ellenőrizhető folyamat. Nem egy-egy országban, hanem egy egész csoportban.
Figyelje csak! ….nem a szerző kezét, hanem magának a liberalizmusnak a logikáját. Ahol a retorika fő szent tehene a szabadság. Egyszerű és cinikus posztulátumokba csavarva, ahol nincs „az ember szabadsága”, hanem szörnyű törvények védik: a tőke szabad mozgása, a profit és a nyereség bármilyen eszközzel való megszerzése, a magántulajdonhoz fűződő jogok és érdekek.
A liberális világ polgárának azonnal pénzt kell keresnie és költenie, nincs megtakarítás és minél több hitel, hogy az ellenőrzés első foka alá kerüljön. Ami előttünk áll, az az abszolútumba emelt tiszta kapitalizmus, ahol az egyetlen szabadság létezik – a profit.
A közösen megkeresett vagyon elköltéséről szóló minden nyilvános vitát meg kell szüntetni, vagy szimulákrumokkal és helyettesítő eszközökkel (parlamentek, kormányok, alapítványok stb.) kell helyettesíteni.
A liberalizmusnak tiszta egoizmusra van szüksége és közösségük köteles a saját érdekeik és kívánságaik előmozdítása mellett kiállni a közérdekkel szemben; minden más megközelítés ellenségesen kezelendő!
És hogyan lehet egyensúlyt teremteni az ilyen összefüggéstelenség és káosz között, hogy a társadalom ne bomoljon szét milliárdnyi egyéni önző atomra? Kényszeríteni a társadalmi játszmák „lejátszását”.
Ezeket „civil társadalomnak” nevezik, ami szintén a liberalizmus találmánya. Mindig ellenzékben működnek az állam intézményével szemben. Egyszerű és világos posztulátumokkal: a kormánynak nincs joga beavatkozni a „magánéletbe”, „hallgatnia kell az emberekre”, követnie kell a véleményüket, és meg kell őriznie a „vállalkozás/ lelkiismereti/ politikai/társadalmi szabadságot”. Az eredmény az lesz, amit az angolszász világ liberális modelljei tökéletesen illusztrálnak: hatalmas tőkék koncentrációja a lakosság egy kis és számonkérhetetlen rétegében, ellenőrizhető hatalmi ágak, monopólium minden téren.
Az egyes országok „civil társadalmának” ideológiája mára egy szellemi és pénzügyi eszközzé/intézménnyé alakult át, amelyet „nyílt társadalomnak” neveznek és amelynek építészei Brzezinski, Hayek, Schwab és Soros.
A cél nemcsak a tőke globalizációja és ellenőrizetlen mozgása a bolygón, hanem a világrend társadalmi modelljének megteremtése is, teljes közvetített ellenőrzéssel.
Ennek kizárólagosan kapitalistának kell lennie, de van egy árnyalat – egyetlen központnak, az Egyesült Államok három-négyszáz leggazdagabb családjának, a multinacionális vállalatoknak alárendelve.
Mi itt az ideológiai? Egyszerű, az elmúlt húsz évben intenzíven formálódott az a mítosz, hogy mennyire jövedelmező a „határok nélküli világ”.
A valóságban az ember nomáddá válik, törzs nélküli neo-nomáddá. A szolgáltatások és a marketing számára pedig a közös áru egy kis bankjegy vagy más érték, amely pénzzé teszi az ember tudását, munkaképességét, egészségét, fittségét, életmódját/értékeit/szokásait, fogyasztási preferenciáit.
Maximális dehumanizálással, hogy ne legyenek etnikai, nemzeti, kulturális, felekezeti és egyéb „horgonyok”, amelyeket a hatalmas állami intézmények mindig is a nemzetek egyesítésére használnak. Az öreg pók Soros abban jó, hogy már nem csavargatja és csomagolja szép szavakba az ideológiát, hanem egyenesen beszél:
„Az újkori piacgazdaság minden, csak nem társadalom. Mindenkinek a saját érdekeit kell védenie és a régi erkölcsi normák ezt akadályozzák”.
És ha elolvassuk „A kapitalizmus válsága” című könyvét (csak erős pszichével rendelkezőknek ajánlom!), ott alaposan és nyíltan leírja a „nyílt társadalom” ideológiáját: a régi erkölcsökkel visszaélnek a gátlástalan üzletemberek, ideje átállni a pénzbeli értékekre. Ezeket könnyű mérni, értékelni és számon kérni, törekedni tőkésítésük növelésére.
Ez tisztességes és igazságos. Soros nagy barátja, a francia közgazdász, bankár és író Jacques Attali már az 1980-as években megfogalmazta az emberi fejlődés végső állomását a „nyitott társadalomban”: a mesterségesen reprodukált termék, a társadalom számára becsült érték és hasznosság (profitabilitás) hordozója.
Az egyéniségből nem marad más, mint egy „mágneskártya”, amely egy bankszámlához kapcsolódik. Aztán ott van az útlevél, a csekkfüzet, az egészségügyi kártya, a telefon, a tulajdoni lap stb. Az élet minden területének digitalizálása, amelyet hazánkban is kitartóan támogatnak.
Következtetések
Ahogy a jó öreg Kissinger szokta mondani:
„Az igazi hatalmat a világban olyan emberek gyakorolják, akiket senki sem választott meg.”
Hazafi, elfelejtette megemlíteni a fentiek összefüggésében az amerikaiakat; az a bizonyos hal többnyire a fejétől… Sebaj, Európa fog előbb elbukni, a kígyó a farkába harapott, de a mérge olyan gyorsan mutálódott, hogy halálos lett az ultraliberalizmus teljes szervezetére nézve.
Az ostobaság elmélete … Carlo Cipolla és Dietrich Bonhoeffer. Valójában társadalmi csoportokról szólnak.
Amelyek elkapták a téves megítélés vírusát annak, hogy mi zajlik a társadalom hanyatló szociális-kulturális szövetében, ahol egyszerű megoldásokkal (manapság inkább propagandával) próbálják megoldani a legalább egy évszázad alatt felhalmozódott legösszetettebb érdemi problémákat. Hol van a döntéshozatal központja? Ott kell keresnünk a politikai és társadalmi elitek leépülésének fő okát!
Nos, vegyük csak Európát! A jenkik a II. Világháború után az ország politikusainak nevelésével voltak elfoglalva, ígéretes, de tökéletesen engedelmes fiatalok generációinak gondos kiképzésével a transzatlanti szolidaritás számtalan programjában, amelyekbe dollár százmilliárdokat süllyesztettek el.
És tessék, itt van, amit akartak! Dróton ráncigálást akartak Washingtonból és a Wall Streetről?!
De ez a rendszer csak akkor jó, ha a döntéshozó agya hideg, számító és egészséges. És ami a legfontosabb, hogy a közjó érdekében működik, még ha kapitalista jellegű is, de mindenkinek jut betevő falat!
És amikor a közmondásos „árnyékkormány” elkezd féktelenül tőkét kovácsolni a személyes vagyonból, korrumpált vagy más módon megvett elnökökkel, miniszterelnökökkel, kancellárokkal, parlamentekkel fedezi a triviális lopásokat – átviszik a móreseiket és szokásaikat a saját általuk létrehozott szolgák sturktúrájára és „ostoba” döntésekkel fertőzik meg a Rendszert fentről lefelé.
Igen, Soros és a mögötte álló több száz leggazdagabb család a bolygón megtalálta az álmát, gazdagabbak és befolyásosabbak, mint bármelyik ország a világon.
Szívesen vásárolnak elnököket és miniszterelnököket, politikai pártokat, hogy e paraván mögött oldják meg mocskos ügyleteiket. De egy társadalom nem így tud fejlődni és önmagát gyarapítani, a történelem azt tanítja – előrehaladás csak a igazi személyiségek és a friss ötletek harcában lehetséges. Nem reklámkampányokban, ahol a nagy Franciaországot egy banki ügyintéző, Nagy-Britanniát egy nem választott pénzember, a nagy Németországot egy szerény és tehetségtelen polgármester vezeti.
És a Hegemóm nevében (megjegyzés: célzás az USA-ra) … nos, te is láthatod, hogy kicsoda, Írországban már harmadik napja, hogy a démonok elaludtak az alvilágban (célzás Joe Biden írországi folyamatos és hihetetlen baklövéseire!). „A hülyeség elmélete” a társadalmi struktúra ultraliberális „káoszosítás” ideológiájával együtt. Amikor a politikusok teljesen elfelejtettek stratégiailag gondolkodni, csak görcsös taktikai megfontolások állnak rendelkezésükre.
És folyamatosan féktelen PR-akciókat produkálnak, hogy hatalmon tartsák magukat.
Ami az ország fejlődését, a nemzeti érdekek védelmét stb. illeti – az „árnyékkormány” kinevezett tagjainak ezekről a leghalványabb fogalmuk sincs. Nem járták végig a válságmenedzserek életét Sztálin, Churchill, Roosevelt, Thatcher, de Gaulle, Brandt stb. szintjén.
Nem éltek nagy felfordulások, szörnyű háborúk, társadalmi kataklizmák idején. Márpedig csak a zord idők szülnek nagy embereket. Vagy legalábbis megfelelőket. Képesek arra, hogy az ostobák kritikus tömegét közös nevezőre hozzák, nem hagyják őket tevékenykedni és szétzúzzák az együgyűek tömegét, akik lehetővé tennék a számító gengszterek számára a haszonszerzést.
A bábjátékosok részéről nincs rosszindulatú szándék a világ káoszát illetően, már régen olyan helyzetbe kerültek, ahol a farok csóválja a kutyát.
A „globalizmus” utópisztikus eszméi és a hagyományos társadalom lerombolása beborította a meggyőződés, megfelelő oktatás, nevelés és élettapasztalat nélküli cselekvők sötétsége. A közvetlen politikai direktívák végrehajtásához korlátozott kompetenciával rendelkeznek, de a gazdáik jólétének megteremtéséhez, sőt fenntartásához … sajnos nem szereztek kompetenciát.
A feladat helytelen kezdeti megfogalmazása a „cselekvők szerencsétlenségének” hólavinájához vezet. A z ostobaság elmélete … amilyen a pap, olyan a plébánia is!
Forrás: Dzen, Oroszország
20. Zsolt: Ékes példája ennek a jelenlegi szlovák kormány. Minden egyes szavadat igazolja. A Meciar éra kifejezetten rosszindulatú volt, az első Fico kormány is, a másodikra már rászóltak kintről és ravaszul számítóan lettek rosszak. A jelenlegi viszont hihetetlenül ostoba és rossz is egyben.
20. Zsolt
Köszönöm az írást!
Hosszú, de érdemes (volt) elolvasni!