(4169) Kellemes halál

Tibor bá’ fordítása online

Sputnik International

Kellemes halál

(sz: 1933.02.11.)

Élvezetes haldoklás: Egy új tanulmány szerint a halál egy pozitív élmény, kellemes érzés.

Amióta világ a világ az emberiséget főleg egy kérdés érdekli, hogy győzheti le a halált, de legalább is hogyan hosszabbíthatja meg az életét. Jelenleg fontos szerveket tudunk mesterségesen létrehozni, és kitűnő protéziseket, amelyek segítségével az emberek normális életet élhetnek. Most pedig új kutatások azt jelzik, hogy az embereknek nem kellene félni a haláltól.

A Kanadai Western University-ben, valamint a Belgiumi University of Liege-ben folytatott kísérletek szerint általánosságban a haldoklás egy pozitív élmény. A kutatás úgy találta, hogy a halál közeli állapotban (NDE) átesett emberek legnagyobb részének kellemes érzésben volt része, oly annyira, hogy nem akartak visszatérni az életbe.

Az új tanulmányban szövegbányászást és AI-vel végzett analízist alkalmaztak 158 páciensnél az NDS leírásában, amiben kulcsszavakat válogattak ki. Olyan pozitív szavak, mint „fény” (67%), „Jól” (65%) gyakorisággal jelentek meg, míg a „félelem” mindössze 24%, a „halál” pedig 18% gyakoriságot mutatott.

A kutatók rámutattak, hogy a szövegbányászás egy pártatlan megközelítést ad a legmisztikusabb folyamat megértésénél. Ez nagyon fontos, mert az emberek nem viszonyulnak negatívan saját NDS tapasztalatukhoz.

A szövegbányászásban nincs elfogultság, ami élesen elkülönül a Greyson tanulmány lényegétől, aminél az egyéneknek specifikus kérdéseket tesznek fel – állítja Anrea Soddu a Western University Fizikai és Asztronómiai tanszék egyetemi docense. „A szövegbányászás tökéletesen részrehajlástól mentes, teljesen automatikus, és mi, mint kutatók semmit se feltételezünk.”

Sam Parnia doktornő, a new yorki orvostudomány egyetem újraélesztési részlegének igazgatója szerint, aki több száz beteget hozott már vissza a halálból, állítja, hogy még azok is kellemesnek ítélték a halál közeli állapotot, akiknek előtte komoly fájdalmaik voltak.

Ezek a betegek leírják a tapasztalataikat az elhunyt rokonaikkal kapcsolatban, akik mintha örömmel fogadnák őket. Gyakran állítják, hogy nem akartak visszajönni, mert ott kellemes és olyan, mintha mágnesként vonzaná őket.

Dr Parnia nyomatékosan közölte, hogy NDE alatt látni dolgokat nem jelent bizonyítékot a halál utáni életre, sokkal inkább az emberi agy túlélési technikája.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

11 gondolat erről: „(4169) Kellemes halál

  1. Három hozzám közel álló ember haldoklását „tapasztaltam meg” ( ha már lehet így nevezni…) közelebbről.
    Mindnyájuknál közös volt, hogy eltávozásuk előtt 1-2-3 nappal arról meséltek, hogy találkoztak és együtt voltak a rég elhunyt szüleikkel, testvérekkel, hozzátartozókkal.
    És ezekről nem úgy számoltak be, mint az álmokról szokás. Az álmokra ugye, a legtöbben egyáltalán nem, vagy nagyon zavarosan, ködösen emlékszünk. Ezek a haldokló személyek pedig ezekről a találkozókról, mint egy átélt élményről számoltak be….
    Na aztán ezt lehet az agy vérellátására fogni, vagy álomnak betudni… Én ezt nem tudom eldönteni. De tény, hogy a „találkozókról” való beszámolók nagyon sok hasonlóságot mutattak.
    Véleményem szerint (már ha egyáltalán kíváncsi rá valaki…. ), ez színtiszta metafizika.

  2. Gyerekkoromtól kezdve az apám passzív ateista volt. Nem hencegett vele, de nem hit istenben. 80 éves kora környékén kezdte mondani hogy az anyja „odafenn” vigyáz rá, sőt még rám is. Szerintem arról van szó, hogy a végső és végleges megsemmisülést kevesen képesek elfogadni. Elkezdenek hinni a másvilágban. Tőlem ezt ne várjátok el. 😀

  3. 2. Tibor bá’

    Jól írtad: „Szerintem….”

    Szerintem meg nem. És itt meg is állhatnánk, ha nem lenne millió és millió apukádéhoz hasonló tapasztalat.
    Hogy mi lenne az originális valóság, az nagy kérdés?
    De azt a nagy halmazt, amit ennyi embertársunk empirikusan alátámaszt, botorság lenne figyelmen kívül hagyni.

    Leginkább neked lenne fontos, hogy ezügyben kutakodjál egy kicsit. Mert majd amikor meghalsz, ott találod magad egy új helyzetben(mint mindannyian) és rémísztő is tud lenni, hogy gondolkodsz tovább.

    Ugyanis az ellenőrizhetetlen gondolatok(félelmek) érdekes dolgokat tudnak cinálni abban a dimenzióban

  4. 3 – Balázs:
    Ismered: Egyél szart, 100 milliárd légy nem tévedhet. Hogy sok millió ember hisz, az nem bizonyíték isten létezésére. Ahogy az sem, hogy nincs isten. Minden esetre a túlvilág létezését bizonyítani kellene, de ez eddig nem történt meg.

    4 – Dénes:
    Ezt már többször kárgyaluk itt.

  5. 5. Tibor bá’

    Ezt még sohasem hallottam!?

    Itt nem a hitről van szó.
    Bizonyítéknak ott van Putnoki dokumentált esete. A többiek már berakták ide számtalanszor.

  6. A címből az jutott eszebe hogy a halál valóban tud kellemes lenni.Ha az embernek magánéleti problémái vannak vagy munkahelyén kihasználják és erre még rájön majd a várva várt összeomlás akkor valóban tud kellemes lenni a halál.
    Amikor már majd úgy gondolod hogy a mai világnak több a hátránya mint az előnye és az emberekre is úgy tekintesz mint profitéhes , parazita , egymáson élősködő, egymásnak alásó, tisztességtelen lények amik majd egy válságban , összeomlásban felerősödnek ugye…
    Amikor már azt mondod hogy sziasztok hülyék szórakozzatok itt tovább nyakig a szarban 😀 Nekem már megvan a helyem a kellemes helyem odaát. Jó szarakodást és szenvedést még vagy 10-20 éven át nektek (mármint emberiségnek ) nekem már megvan az aranypáholyom. haha 😀
    A fent leírtak az idő múlásával és az összeomlás fokozódásával eljöhetnek persze még nem most.
    Majd az lesz az igazi amikor röhögve búcsúzol el a sok hülye embertől aki nem tisztelt, aládásott,kihasznált, , gyűjtögette a pénzt, karriert stb.. az életében , feszített az autójával és a karórájával stb. stb….
    És csak röhögsz rajtuk hogy mekkora egy barmok…..az élet barmai , az ittmaradottak , haha 😀 Majd amikor úgy tekintesz az ittmaradott emberiségre (akik egymást fogják öldösni a munkáért és a megélhetésért, de ma is ez megy csak még kicsiben) mint emberiség aki fel van téve egy tálba a gáztűzhelyre úgy hogy közben nyakig egy tál szarban van (és a gáztűzhely ég) Haha 😀
    Na és amikor majd azt mondod (majd az összeomlás egy pontján) hogy igen is kellemes a halál 😀

    Persze alapvetően sokan még lehet ezt a gondolatmenetet nem értik meg de majd idővel megfogják ha haladunk előre az időben (pénz, család, emberi kapcsolatok, megélhetés, létezés , egészség stb…. mindezek leromlása) -> Ha a felsoroltakból
    elkezdenek gyengülni az elemek majd kiesni akkor igen is kellemes lesz a halál és elengeded az egészet nevetve 😀

  7. 5 – Tibor bá’

    Idézek egy ezzel foglalkozó könyvből:

    Fölfedeztem, hogy több tudományos teória létezik, amely igyekszik magyarázattal szolgálni a HKÉ jelenségére. A legismertebb közülük arra voksol, hogy ezek főként az agy működési zavarainak, illetve bizonyos esetekben akár elmebetegségnek tulajdoníthatók. Egy másik közkeletű és gyakran idézett teória a hallucinációval érvel, kezdjük hát mi is ezzel. A hallucináció hivatalos definíció szerint stressz, drogok vagy oxigénhiány által előidézett elmeállapot. Hallucináció közben az érintett személy elveszti kapcsolatát a realitással és közvetlen környezetével, ám a HKÉ-kről született beszámolók azt sejtetik, hogy akiknek testen kívüli élményben volt részük, utólag képesek pontos leírást adni arról, mi zajlott körülöttük. Számos doktort, nővért és más megfigyelőt ámulatba ejtett már az a precizitás, amellyel egyesek beszámolnak a ő „öntudatlanságuk” alatt történt eseményekről.

    Egy másik érv a hallucinációs magyarázat ellen az, hogy olyan embereknél is előfordul HKÉ, akik az ún. lapos EEG állapotába kerülnek. Az elektroencefalogram, röviden EEG, az agy elektromos aktivitását méri, és a lapos EEG – vagyis az, amikor a leolvasási grafikon egy sima, vízszintes vonal, bármilyen agyműködést jelző kilengés nélkül – a halál klinikai definíciója. Ha valami – bármi – zajlik az agyban, akkor kell lennie elektromos aktivitásnak is, és a hallucinációkat remekül regisztrálja az EEG készülék. Számos beszámoló született azonban olyan, lapos EEG-jü emberekről, akiknek HKÉ-ben volt részük. Más szóval az élményt akkor élték át, amikor elvileg már halottak voltak. Ha egyszerűen csak hallucináltak volna, azt érzékelte és följegyezte volna az EEG készülék.

  8. 8: Dénes
    „Más szóval az élményt akkor élték át, amikor elvileg már halottak voltak. Ha egyszerűen csak hallucináltak volna, azt érzékelte és följegyezte volna az EEG készülék.”

    Hab a tortán, hogy sokan bizonyították azt, hogy magukat kívülről magasból látták, olyan információkat adtak meg utólag, amiket csak így szerezhettek, még másik szobában vagy a ház körül történtekről is!

    Nem csak az agyműködés rejtély tehát, hanem az érzékszervek mintegy testen kívüli pozíciója is!

    Konkrétan apám újraélesztésének tanúja voltam, igaz kizavartak a mentősök amikor elkezdték megütni a géppel, de egy vékony lemezajtón keresztül mindent sikeresen hallhattam. Teljesen leállt a keringése, én már temettem az öreget, de nem ilyen fából faragták. Legalább negyed óráig tartott mire visszahozták. Később mindent elmondott „felülnézetből”, minket is látott anyámmal a másik szobában.
    Utólag emlegette, hogy látta magát a földön feküdni körülötte a mentősökkel, és azon gondolkodott, hogy akkor csak vele lehet valami baj…

    Vajon hol keletkezik a testen kívüli látvány az ilyen esetekben és hogyan jut el ez az információ az éppen nem működő agyba? Valami itt nagyon másképpen van mint ahogy képzeltetik velünk…

    És ez mind a létező valóságban történik, a túlvilág emlegetése ilyenkor csak terelés a tudatlanság fedezésére!

  9. 9. Vaszil

    Valóban ezek az alap kérdések.
    Ha ez egy kifejlődő félben lévő érzékszerv, ami sok embernél egyáltalán nem funkcionál, de vannak, akik ezt az érzékszervet meg is tapasztalják, akkor ez sok mindent megmagyarázna.

    Vegyük a kifejldő hallást. Még kevesek hallanak, a többség még süket. A halló élőlény azt közli a nem hallókkal, hogy a szikla takarásában ragadozók üvöltenek.
    Tudod ki hisz neked, bábozzák el a süketek a hallóknak. Amikor kiderül, hogy tényleg ott vannak a ragadozók, akkor azt mondják, ebbe most véletlenül beletrafáltál, ráéreztél, csaltál hiszen nem hallhattad.
    De ez van a látással a szaglással is. Akinek még csak fényérzékeny sejtjei vannak, azoknak mondhatja a látó, hogy innen három kilométrre lát egy mamutot.

    A megérzéseket is inkább ennek a kifejlődő félben lévő érzékszervnek tulajdonítom, mint hogy minden esetben a véletlennek gondoljam a megérzés bekövetkezését. De lehet ez egy visszafejlődésben lévő érzékszervünk is.
    Mint ahogy a szaglásunk sem annyira érzékeny ma, mint volt valaha.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük