(4148) Vissza a múltba

Éljen a

magyar szabadság

Éljen a haza

(sz: 1933.02.11.)

Az első elemi (általános) második félévében mesélt a tanító néni a 48-as szabadság harcról 1940 március 14.-én, amikor az ország javában készült a II. világháború megvívására. Minden gyerek stuka pilóta akart lenni, de minimum csatlakozni akart Bem apó forradalmi seregéhez, természetesen én is. 16 évvel később lett volna rá alkalom, de addigra több lett az eszem.

A következő lelkesítő alkalom 1948-ban volt, a Szabadságharc kitörésének kerek századik évfordulóján. Hatalmas volt a készülődés és az ünneplés. Az iskolában megalakult egy szavaló kórus, ami lelkesen előadta az akkori eseményeket. A Szikra nyomda sok ezer példányban kiadta a Talpra Magyar nyomtatott példányának faximile formáját.

Rákosi szerint 1948 a fordulat éve volt: „A magyar demokrácia erőben, tapasztalatokban meggyarapodva, jogos bizakodással néz a jobb, boldogabb jövő felé s a centenárium évében el van szánva arra, hogy nemzetünk javára valóra váltja és tovább fejleszti 1848. célkitűzéseit. Rákosi Mátyás Budapest, 1948 április 11.

A fordulat éve volt, mert addig játszották a polgári demokráciát, onnantól kezdve beindult a Népi Demokrácia, amit Rajk kivégzésével kezdtek.

Különböző lelkesedéssel március 15.-ét minden évben megünnepelték. Azonban jelentőségét elveszítette. Főleg azok tűztek ki hatalmas kokárdákat, akiket a magyar sors a legkevésbé se érdekelt. Összefogás helyett mindenki sütögeti a saját gesztenyéjét, és hagyja, hogy a környező országok sorra maguk mögött hagyjanak. A nép pedig, az isten adta nép egyre csak nem akar felébredni. Pedig most nincs se osztrák, se német, se orosz elnyomás. Saját vezetőink nyomnak el.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

28 gondolat erről: „(4148) Vissza a múltba

  1. „A körben március tizenötödiki vacsorát tartottak. Ugyan délelőtt is kellett volna ünnepélynek lenni, de nem volt. Máskor ilyenkor mise szokott lenni, utána elmennek a honvédemlékhez, az ügyvéd úr kijön a városból nehány barátságos urakkal, nemzetiszín pántlikás koszorút tesz az emlékre, és elmondja, hogy mit kíván a magyar nemzet, és kik voltak a honvédek. Persze nem azok, akik itt a kő alatt vannak eltemetve. Ezek hárman voltak, tiszturak, de nem a csatában estek el, dehogy! Erre menekültek a nagy szaladáskor, mikor a császár a hóhér kezére akarta adni még Kossuth apánkat is, és bizonyosan oda is adta volna, ha megfoghatta volna. Hát akkor jött a három honvédtiszt, és azt mondták a népeknek, hogy mink föl akartunk benneteket szabadítani, de megbuktunk, hát most tik mentsetek meg bennünket, tegyetek rejtekhelyre, hogy meg ne találjon bennünket a német. A népek aztán csakugyan el is rejtették őket, úgyhogy nem kerültek a német kezire, agyonverték, mind a hármat, éjszakai álmukban, mert meglátták, hogy aranypénz van náluk, nem a Kossuth apánk bankója. Ha Kossuth apánk jött volna erre, és őnála is aranypénz lett volna, úgy lehet, ő is agyonverődött volna, mert a népek mindig ilyenek voltak.”
    Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről

  2. Az az „istenadta Magyar nép” jobban benyalja a tekintélyelvű elnyomó vezetők ideológiáit – és jogfosztottságban, korrupcióban nyomorog – mint inkább él a szabadabb de sok szempontból „bizonytalanabb” demokráciában. Fél tőle? Nem komfortos neki? Nem tudom. Akinek ez nem tetszik az elment 20,12 éve, meg most is megy. A magyarroknak nem kell demokrácia. Már? Még? Nem tudom. Sokkal jobban lelkesednek az uszító, ellenségképet kereső ideológiák iránt 🙁
    „A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.” – W. Churchill, 1947.

  3. 2 Minato

    Miért, nem volt demokratikus a legutóbbi (három) választás? Vagy nem tetszik a többség döntése?

  4. Minato,

    valahol ez eldől a születésedkor , nem?
    Mint a vallás. Leginkább az határozza meg a vallásodat, hol születtél meg ( nyilván nem kizárólag, de statisztikailag biztosan).
    A demokrácia is valami ilyesmi. Ha a balkánon, keleten vagy Afrikában születtél, akkor azért nem nagyon fogsz találkozni a jelenséggel. És sajnos ebből van több.
    Ha szerencsésebb helyen születtél, akkor meg magától értetődő.
    (Próbálkozás szerintem minden helyen volt rá, bár ennek utána kellene néznem, nem is rossz téma..)
    Mi egy átmeneti helyen vagyunk, voltunk, ahol többször is volt próbálkozás a demokrácia útján, jellemzően inkább kevesebb sikerrel…
    ( Talán ezért is fáj annyira nekem is, hogy a többségnek fontosabb 5 kg krumpli, ha választhat, mert lehetne másképp).
    Nem jött össze nálunk, illetve nem teljesen, mert azért nyomokban van, tagadhatatlan.

    (Milyen „érdekes” , hogy amikor 1848 ban, ’56 ban kicsit is esélyünk lehetett volna ” szabadabban élni” , akkor kik is vették el ezt a kis esélyünket?
    Igen, Amerika, a Sátán volt az. Ja , nem:-))
    Nyaljuk is érte a seggüket, azóta is, önként , dalolva, a sok büszke magyar.
    Mindegy, ünnep van ma, igaz, olyan, amilyen, de a miénk, ne rontsuk el.

  5. 3 Hargi
    2022-ben a választópolgárok 70%-ának 53%-a szavazta meg a 2/3-os többséget. Az átalakított választási rendszer előtt ilyen nem történhetett volna.
    A mi falunkban is volt egy lakatlan ingatlan ahova 140-en lettek hirtelen bejelentve.

  6. ” Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! „

  7. „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”

    Gonosz aknamunka folyik itten már nagyon régóta és összekuszálta a fejekben a dolgokat.
    A zsidó a kezdet népe, a magyar a végzet és a tudás népe.
    De a népek is csak egy szűk intervallumban értelmezhetőek és jelentőségük is ennek megfelelő, még ha nekünk az egész világnak is tűnik.

    Igen, jól elfelejtettük kik is vagyunk mi és innen a sok pártoskododás, ámokfutás, „nyugati” életmód.
    Megérteni valódi kultúránkat egyből túl is mutat önmagán. Valójában az igazi kultúra egyetlen lehelete megmenthetne minket, de sokaknál , a többeknél a
    felszín dominál.
    Nincs min csodálkozni. A magyarok is hülyülnek, szépen beleilleszkednek a homogén masszába, miközben világpolgárságról fantáziálnak.

    A ma győztesei lesznek az igazi vesztesek, félreértelmezik a sikert és hatalmat, melyek csak eszközök a jobbá válásban. Erősítjük a teremtést vagy lealacsonyítjuk azt tévedésből, butaságból?! Ez a ma magyar emberének a legnagyobb dilemmája! Fogodzkódó kevés van.

    Demokrácia?
    A legkisebb rossz lenne vagy inkább
    csak lassabb halál? Egyenlőnek lenni nem lehet, csak egyenlő lehetőségű rendszert lehet létrehozni. Ehhez érteni kell egy kicsit magához az emberhez. Akár magunkkal is kezdhetjük mielőtt a magyarságot összevetjük más népekkel és akkor megérthetjük mit is tehetünk. Sőt, hogy mit kell tennünk!

    Aki magának akar végül mindent elveszít! Leginkább a lehetőséget
    a változtatásra és olyan lesz mint aki a tükörképét eteti, sovány lesz ő maga és tükörképe egyaránt!

  8. 8 – Balázs

    „A zsidó a kezdet népe, a magyar a végzet és a tudás népe.”

    Ha ez nem okoz számodra gondot, akkor szívesen meghallgatnám, hogy a te értelmezésedben ez pontosabban mit jelent. Kifejtenéd ezt, kérlek? Mind a zsidók mind a magyarok vonatkozásában.
    Köszönöm!

  9. Hát szerintem éppen akkora elnyomás nem volt, de lett utána az ilyen Petőfi Sándoroknak köszönhetően akinek a szerepe kb hasonló volt mint most Zelenskinek. Ugat de foga nincs, viszont a népet jól beleviszi a darálóba egy megnyerhetetlen forradalomba. így lett elnyomásból még durvább elnyomás. így ünnepeljük a saját vesztünket éljenezve Petőfit. Azért ha belegondolunk ami ellen akkor harcoltunk s most ágálunk hogy de jók voltunk, azt az elnyomást most visszakívánnánk ahhoz képest ami most van. Benyalták akkor is a liberális szennyet keményen. Sajnálom aki azt hitte hogy hőstettet hajt végre de hogy nem a szabadságért harcolt az tuti, hanem ment a sűllyesztőbe más érdeket szolgálva.

  10. Hát, azért vannak érdekes narratívák, amik sokszor teljesen ellentmondásosak.
    Mondjuk Kossuth, vagy Petőfi szerepét és motivációit illetően.
    Azzal már többször találkoztam, hogy Kossuth nem a magyarságért harcolt, hanem éppen azt a háttérhatalmat szolgálta, aminek érdeke volt megbontani a régi struktúrákat, hogy saját hatalmát növelje.
    Most meg azt olvasom, hogy azért kellett buknia, mert szembeszállt a pénzügyi világhatalom szándékaival, és önálló magyar pénzügyeket akart…
    Petőfit meg nehéz hétköznapi mércével mérni.
    Kétségtelenül kivételes képességű lángelme volt, ha semmi mást nem nézünk, csak a hatalmas életművet, amit mindössze 26 év alatt kalapált össze.
    És közben micsoda intenzitású társadalmi életet élt, nehéz felfogni, hogy lehet valakiben ekkora energia és elhivatottság.
    És mennyi mindenen volt túl ekkorra, végigkóstolta az emberi lét minden végletét, éhezett, nyomorgott, és közben nem felmorzsolódott, hanem folyamatosan épült
    Ma egy 26 éves fiatalember jóformán még bele sem harapott az életbe, legtöbbjük a pályájuk elején vannak.
    Nyilván egy túlfűtött, idealisztikus beállítottságú ember volt, akiről elég nehezen tudom elképzelni, hogy elfogadjon valamiféle szolgai szerepet bármiféle külső befolyásolóktól.
    És hogy komolyan hitt eszméiben, az is bizonyítja, hogy felvállalta sorsát, mikor ott volt a döntés ideje, és ő a biztos halált választotta, mert esélye sem volt, hogy túlélheti azt a helyzetet.
    Ez volt az ő tanúságtétele.
    Nehéz lenne ráfogni, hogy valami rejtett anyagi érdekből csinált volna bármit is…
    A praktikusabb típusok már rég leléptek az országból, mikor látták, hogy reménytelen a helyzet, ő ezt nyilván önmaga szembeköpésének tartotta volna…

  11. Balázs olyan dolgot említ, ami hasonló a „közlegelők tragédiája” történetéhez.

    Ez is csak utólag érthető majd, előre hiába magyarázni, mert az egyik oldal csak az előnyét látja a több marhának. Materialista számára ugye nincs lélek? De pszichológushoz jár. Van aki érti az egészet, van aki nem.
    Van aki csak a bizniszt látja, van aki nem.
    Hosszú

  12. Materialista számára ugye nincs lélek? De pszichológushoz jár. Van aki érti az egészet, van aki nem.

    Άβυσσος η ψυχή του ανθρώπου.

  13. Materialista számára ugye nincs lélek? De pszichológushoz jár. Van aki érti az egészet, van aki nem.

    Άβυσσος η ψυχή του ανθρώπου.
    Az ember lelkét egy feneketlen mélységű lepel fedi.

  14. 15: L. S.

    Bocs, de érdekes, hogy a google szerint az Άβυσσος’ szakadékot jelent, így fordítja:
    „az ember lelke egy szakadék”.

    A feneketlen mélységű lepel nagyon nem adja vissza ezt, inkább a „feneketlen mélységű szakadék”. Ami még ráadásúl sötét és átláthatatlan is – mint az emberi lélek, amit sokaknak egyszerűbb nemlétezőnek tekinteni, mint belenézni.

  15. 16. Vaszil
    ” Bocs, de érdekes, hogy a google szerint az Άβυσσος’ szakadékot jelent, így fordítja:
    „az ember lelke egy szakadék.”

    Igazad van Vaszil, szó szerint ezt jelenti,
    de nem ezt értelmezi, hanem:
    – a lelke titokzatos
    – a léleknek feneketlen mélysége van
    és ahogy olyan szép leírod:
    – „Ami még ráadásul sötét és átláthatatlan is „

  16. 12. hubab

    Petőfi elég mélyen beavatott volt.
    Ha a reinkarnációt és a lelket, mint életeken átnyúló információtároló megtapasztalási formát belevesszük a képletbe már nem is olyan érthetetlen, hogy 26 évesen hogyan tudott ilyen fokú „rálátásról” tanúbizonyságot tenni.
    Ma már a hősiesség mást jelent, mint az ő idejében.
    Nem mehetünk nekik és lövöldözhetjük a márványpalotákat, ugyanis már nincs valódi kontaktus a hatalom legfelsőbb szintjeivel.
    Kár is lenne hőst játszani.

    A mai modern pszichológia is keresi a választ arra az ellentmondásra, hogy ha a gyerek születésével kezdődik a beírás, nulláról, hogyan lehet az, hogy különbség van a gyermekek között a”hozott” adottságok, pl. temperamentum tekintetében. De az intelligenciát is ide lehet sorolni.
    Nyilvánvalóan a gének, a mutációk és a környezetnek is óriási, döntő szerepe van, azonban az ellentmondás létezik és keresik rá a választ.

    9. Zsolt & Tibor bá’

    Távolabbról, magasabbról nézve egy korszak végéhez közelítünk, melyben a magyarság egy szűk rétegének fontos szerepe van, lehet. Mindenhol megfigyelhető a világon, de a itt a tudatosodás folyamata erőteljesebb.
    A végidőkben a bizonyos magyar szemlélet és tudás egy fajta iránytű lehet a változás megértéséhez és szerepünk lejátszásához.

    A folyamat, mint egy rákosodás a végéhez közeledik. Nem a tünetek boncolgatása fog a sejtek indokolatlan túlburjánzásának okára rávilágítani. Hanem a lélek programjának, működési mechanizmusának megismerése és megértése( majd minden betegség pszichoszomatikus, vagyis helytelen gondolati struktúrák megnyilvánulnak betegség formájában. Persze az anyag is visszahat a tudatra és a lélek által vetített képre, melyet anyaggal kitöltve már testnek hívunk. De a test vezélrő és működési elve nem maga a test terméke, hanem a felsőbbrendű lélek útmutatásai alapján kivetített hologram, egy élő hologram. Automatizmus van ld. vegetatív idegrendszer, bélperisztaltika, szívdobogás stb., de ez ne tévesszen meg senkit, nem a test adja a tudatot, csak visszahathat a köztük lévő csatornákon).

    Látszólag elkanyarodtam a tárgytól, de valójában nem annyira. Ugyanis párhuzam van. Ahogy az egyes lélek áll kölcsönhatásban a többivel, pontosan úgyanúgy lép interakcióba a magyar egregor a többi nép lényegével.
    A nemzeti öntudat hanyatlása sem más, mint egy programozás, egy placebo, mely hatásos, feltéve ha elhiszik. És el is hiszik, mint sok minden mást is, komoly munka fekszik benne.

    Ez az egész katasztrófa ami most kulminál az orrunk előtt abszolút kiszámítható volt és a szerepek már réges-rég leosztottak.
    Máté evangéliumában is megénekelték a végidőket ezelőtt kb.2000 évvel. Honnan tudták? Hát ha az asztalon elgurítok egy golyót az asztal végén leesik. Csak az ismeret szintjeinek kérdése az egész.
    Mindenki tudja mi fog történni, a lefolyás azonban egyáltalán nem mellékes. A szerepünk nem az benne.

    Ugyanis szénné égni sokféleképpen
    lehet, ha nincs más út, de információsan van különbség, hogy mivé lettünk addig.
    Más-más utat fognak bejárni az egyének(lelkek), a nemzetek, és maga a faj is a maga-maga döntéseitől függően.
    A magyarság szerepe nem vmi dicsőség, hanem kőkemény menet, pont a végén,
    ami csakis tudásra meghozzá komplex tudásra épülhet. Elkülönültségünkben nem különbek vagyunk, hanem szolgálunk és minimum nem asszisztálunk, ha többre nem is tellik éppen.

  17. Re:22 Tibor bá’
    Nem is tudtam, hogy kommentelésért látnoki képességekkel kell rendelkezni, ez nekem új… 😉
    Hovatovább ha valaki valamit nem tud, és ezen a fórumon nem egyszer előfordult, akkor nincs is joga írnia?
    Igaz te vagy a házigazda, te vagy itt az úr. 🙂

  18. 22 – dajtás:
    Ez félig meddig beismerés lenne, hogy nem megy a távolbalátás? Mert elfogadom és kinevezlek a 2-es számú kedvenc halandzsa gyártónak.

  19. 20. dajtás
    ” Egregorok-Mark Stavish ”
    „Egregor, Egregóra: az ókori görögöknél egy gondolatforma vagy közös tudat jelzésére szolgáló fogalom…”

    Kedves dajtás – pajtás
    Bevallom nem tudok rájönni melyik ókori görögök szaváról van szó.
    Talán tudnál segíteni rajtam, ha leírnád görögül.
    Előre is köszönöm szépen.

  20. Re:23 Tibor bá
    Soha sem mondtam azt, hogy kiképzett profi látnok vagyok, vissza lehet keresni. 🙂
    Én csak kíváncsi, többé kevésbé kitartó átlagos fickó vagyok, így valamilyen eredményeket tudok produkálni, de közel sem megy csettintésre minden, sőt, az utóbbi időben különösen nehezen megy, mert másra vagyok hangolódva.
    Ettől függetlenül a második ülés után megkapod az infót, mert az első nagyon szórt.

  21. Re:24 L.S
    Tessék: ” from Ancient Greek ἐγρήγορος, egrēgoros ‘wakeful’) is an occult concept representing a non-physical entity that arises from the collective thoughts of a distinct group of people. Historically, the concept referred to angelic beings, or watchers, and the specific rituals and practices associated with them, namely within Enochian traditions.”

  22. 26. dajtás

    ” az ógörög ἐγρήγορος szóból, az egrēgoros – ébrenlét – egy okkult fogalom, amely egy nem fizikai entitást képvisel, amely egy különálló embercsoport kollektív gondolataiból fakad. Történelmileg ez a fogalom angyali lényekre vagy figyelőkre, valamint a hozzájuk kapcsolódó sajátos rituálékra és gyakorlatokra vonatkozott, mégpedig az Enochian hagyományokon belül.”

    Igen most azonban „korszerűsítetve” lett és most a tömegpszichológiával foglalkozik.

    ΤΙ ΕΙΝΑΙ Η ΟΜΑΔΙΚΗ ΨΥΧΗ – «ΕΓΡΗΓΟΡΟΣ» (Egregore)
    MI A CSOPORT (TÖMEG) PSZICHOLÓGIA – „Egregore”

    Az „εγρηγορός” – egrigorosz – a „gyorsító” (az, ami éltet és éberen figyel – őr, segítő), egy energikus pszichés szervezet, amely összeköti bármely csoport tagjait.
    Ő a „csapat lelke”.
    Például, azok akik egy csoportot, családot, klubot, vallást alkotnak.

    27. Apofisz
    https://warnews247.gr/ ez egy görög portál..mennyire megbízható hírforrás? ”

    Eléggé megbízható portál amely saját cikkeket ír de az internetről is csipeget mindazt amit érdemes tudni de megadva a forást is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük