Néha úgy tűnik, hogy az orvostudományt sokkal jobban érdekli a hímvessző, mint a csikló. Valójában egészen a közelmúltig a nők csiklóján található idegvégződések száma csak becslés volt, és ez a teheneken végzett kutatásokon alapult.

Az emberi csiklóval kapcsolatos legújabb kutatások azonban azt találták, hogy több mint 10.000 idegrostja van. Ez 20%-kal több, mint korábban gondolták. Az új kutatás a transz-férfiak által adományozott szöveteket vizsgálta a női és férfi nemi műtét során. A szöveteket mikroszkóp alatt festették és 1000-szeresre nagyították, így meg lehetett számolni az egyes idegrostokat.

Ez Helen O’Connell ausztrál urológus 2005-ös kutatását követi, aki az első emberként vált híressé, aki teljes mértékben feltérképezte a csiklót nők MRI-vizsgálatával. És kiderül, hogy egyáltalán nem kicsi, csak a helyzet az, hogy a szervnek csak 10%-a látszik.

O’Connell leírta, hogy kezdeti orvosi képzése során olyan tankönyveket használt, amelyek soha nem említették a csiklót, és a női nemi szerveket „kudarcnak” tekintették. Ezért küldetésévé tette, hogy jobban megértse a nő testének ezt a részét.

Erotikus hely

A pénisz és a csikló is merevedési szervek. A látható hosszúkás rész mellett a csikló merevedési szövetet is tartalmaz. Ez felszívja a vért, és akár 9 cm-re is megnyúlhat, így nagyobb, mint egy fel nem merevedett pénisz. Ez azért számít, mert ha felébrednek, a csikló „hagymái” kinyúlnak, hogy érintsék a hüvelyt és a húgycsövet.

A csikló története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint az elmúlt néhány évtized. Valójában az ókori görög és római gyógyászatban „saját jogán, erotikus helyként ismerték”. Méhkapunak, kis nyelvnek, csicseriborsónak és mirtuszbogyónak hívták. A használt szavak többsége azt sugallta, hogy kicsi.

Hosszú története során a csikló tanulmányozása nagyobb valószínűséggel holttestek vagy állatok boncolgatásán alapult, nem pedig valódi élő nőkön. 1844-ben a német anatómus, George Ludwig Kobelt feldarabolt csiklót használt, hogy ne csak a látható részt, hanem a belső részeket is illusztrálja, így sokkal jobban érzékeltette a valódi méretét.

Kobelt megfigyelte az ereket és a nyirokereket, hogy jobban megértse, hogyan látják el a merevedési szerveket vérrel. Azt állította, hogy sokkal több ideg látja el a csiklót, mint a hüvelyt, és sokkal fontosabbnak látta a szexuális élvezet szempontjából.

Egy új és használhatatlan alkatrész’

Nem Kobelt volt az első, aki rájött, hogy a csikló jelentős szerv. Regnier de Graaf holland orvos és anatómus 1672-ben, a Treatise on the Generative Organs of Women című könyvében megállapította, hogy minden általa felboncolt női testnek van egy látható, „látással és tapintással is jól érzékelhető” része.

A továbbiakban a csikló „más részeit” írta le, amelyek elrejtőznek, beleértve a csikló hagymáit is. Megjegyezte: „Rendkívül meglepődünk azon, hogy egyes anatómusok nem értekeznek erről a részről, mintha egyáltalán nem létezne a természet univerzumában.”

Valóban, de Graaf előtt egyes anatómusok tagadták, hogy létezik olyan dolog, mint a csikló. 1543-ban Andreas Vesalius anatómus, orvos és az egyik legbefolyásosabb emberi anatómiával foglalkozó könyv, a De Humani Corporis Fabrica (Az emberi test szövetéről) szerzője a létezéséről szóló pletykákra azzal válaszolt, hogy haszontalan résznek minősítette”.

Nem mindenki értett egyet, és 1559-ben az olasz sebész, Realdo Colombo kiadta De re anatomicáját (Az anatómiai dolgokról). Colombo munkájában az a feltűnő, hogy O’Connellhez hasonlóan nem csak a boncoláson alapult, hanem az élő női test gyakorlati tapasztalatán.

Leírta, hogy találtak egy szép, „művészettel készült” dolgot, a női erotikus élvezet székhelyét, egy kis hosszúkás testet, amelyet ha péníszzel dörzsölnek, vagy akár csak „kisujjal” megérintik, nagy örömet okoz.

Öröm kontra szaporodás

Az óvatosság azonban itt helyénvaló, mert a csiklóval kapcsolatos korábbi történelmi figyelem nem annak köszönhető, hogy a tudósokat önmagában is érdekelte a női orgazmus. Ez azért volt így, mert az emberek azt hitték, hogy mindkét félnek el kell érnie az orgazmust a fogantatáshoz. Az élvezetet a szaporodáshoz szükségesnek tekintették, nem pedig olyasvalaminek, amit a maga feltételei szerint kell megtapasztalni.

Ezt az ősi állítást a közelmúltban a Clinical Anatomy folyóirat 2019-es cikkében támasztották fel, ahol a szaporodási fiziológus, Roy Levin azt javasolta, hogy a csikló izgalom megváltoztatja a reproduktív traktus bélését, hogy nagyobb valószínűséggel kerüljön sor a fogantatásra.

Bár a tudomány ma már sokkal többet tud a csiklóról, mint valaha, az élvezet, a szaporodás vagy mindkettő szempontjából egyértelmű, hogy még mindig van mit tenni, mivel a legújabb kutatások azt mutatják, hogy sok nő még mindig nem tudja megfelelően azonosítani a nemi szervét.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________