(4013) Putyin beszéde

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

Putyin: „A helyzet bizonyos mértékig forradalmi”

Írta: Pepe Escobar

„Stratégiai Kultúra Alapítvány” A Valdai Club 19. éves találkozójának plenáris ülésén elmondott, mindenre kiterjedő beszédében Putyin elnök nem kevesebbet, mint többrétegű kritikát fogalmazott meg az egy poláris világrendről.

Shakespeare-től Soleimani tábornok meggyilkolásáig; a spiritualitáson való töprengéstől az ENSZ felépítéséig; Eurázsiától mint az emberi civilizáció bölcsőjétől a BRI, SCO és az INSTC összekapcsolásáig; a nukleáris veszélyektől Eurázsia perifériás félszigetére, „ami eltávolított attól a gondolattól, hogy az európaiak jobbak másoknál”. A megszólítás Brueghel-szerű vásznat festett a „történelmi mérföldkő”-ről, és a „legveszélyesebb évtized”-ről.

Putyin még azt is megkockáztatta, hogy a klasszikusok szavaival élve „a helyzet bizonyos mértékig forradalmi”, hiszen „a felsőbb osztályok nem tudnak, az alsóbb rétegek pedig nem akarnak tovább így élni”. Tehát minden mozgásban van, mivel „az új világrend a szemünk előtt formálódik”.

A Nyugat által játszott „véres, veszélyes és piszkos” játékról szóló fülbemászó szlogenen túlmenően a megszólítást és Putyin beavatkozásait a későbbi kérdezz-felelek során a múlt, a jelen és a jövő koherens víziójaként kell elemezni. Itt csak néhányat ajánlunk a kiemelések közül:

„A világintézmények leépülésének, a kollektív biztonság elvének eróziójának, a nemzetközi joggal a „szabályok” helyébe állítása figyelhető meg.

„Még a hidegháború csúcspontján sem tagadta senki a Másik kultúrájának és művészetének létezését. Nyugaton minden alternatív nézőpont felforgatónak minősül.”

„A nácik könyveket égettek. Most a „liberalizmus” nyugati atyái betiltják Dosztojevszkijt.”

„Legalább két „nyugat” van. Az első hagyományos, gazdag kultúrával. A második agresszív és gyarmati.”

„Oroszország nem tartja magát a Nyugat ellenségének.”

„Oroszország megpróbált kapcsolatokat építeni a Nyugattal és a NATO-val – békében és harmóniában együtt élni. Minden együttműködési kísérletre „nem” volt a válaszuk.”

„Nincs szükségünk arra, hogy nukleáris csapást mérjünk Ukrajnára. Ennek nem lenne se politikai, se katonai értelme.”

Az Oroszország és Ukrajna közötti helyzet polgárháborúnak tekinthető: „Ukrajna létrehozásakor a bolsevikok eredetileg orosz területeket adtak át. Létrehozták Kis-Oroszországot, átadták az egész Fekete-tenger térségét, az egész Donbászt. Ukrajna mesterséges államként fejlődött ki.

„Az ukránok és az oroszok egy nép – ez történelmi tény. Ukrajna mesterséges állammá fejlődött. Az egyetlen ország, amely garantálhatja szuverenitását, az ami létrehozta – Oroszország.”

„Az egypólusú világrend a végéhez közeledik. A Nyugat képtelen egymaga uralni a világot. A világ történelmi mérföldkőhöz érkezett, a második világháború óta a legveszélyesebb és legfontosabb évtized előtt állunk.”

„Az emberiségnek két lehetősége van: vagy tovább halmozza a problémák terhét, amelyek minden bizonnyal mindannyiunkat lenyomja, vagy közösen keresünk megoldásokat.”

Mit tegyünk az orgia után?

Egy sor lebilincselő megbeszélés közepette a Valdai ügyének középpontjában a 2022-es „A világ szuperhatalmak nélkül” című jelentése áll.

A jelentés központi tézise, – kimondottan helyes – hogy „az Egyesült Államok és szövetségesei valójában már nem élvezik a domináns szuperhatalom státuszát, de az őt kiszolgáló globális infrastruktúra továbbra is a helyén van”.

Természetesen a jelenlegi kereszteződésböl minden nagyobb, egymással összefüggő probléma ki van ejtve, mert „Oroszország lett az első nagyhatalom, amely saját biztonságról és méltányosságról alkotott elképzeléseitől vezérelve úgy döntött, hogy elveti az egyetlen szuperhatalom által teremtett „globális béke” előnyeit.

Nos, nem éppen „globális béke”; inkább a „mi módszerünk”, maffia által erőltetett ethosza. A jelentés meglehetősen diplomatikusan „nyugati joghatóságként” jellemzi Oroszország arany- és devizatartalékának befagyasztását, valamint Oroszország külföldi vagyonának „felszippantását”, amit „a törvény helyett a politikai célszerűség vezérel”. Ez valójában egyenes lopás, a „szabályokon alapuló nemzetközi rend” árnyékában.

A jelentés – optimistán – egyfajta normalizált „hideg béke” megjelenését vetíti előre, mint „ma elérhető legjobb megoldást” – elismerve, hogy ez legalább korántsem garantált, és „nem fogja megállítani a nemzetközi rendszer alapvető új alapokra építését. .”

A kialakuló több pólusú világrend alapjait valójában az orosz-kínai stratégiai partnerség mutatta be, mindössze három héttel azelőtt, hogy a birodalom által elrendelt provokációk arra kényszerítették Oroszországot, hogy elindítsa a különleges katonai műveletet (SMO).

Ezzel párhuzamosan a több polaritás pénzügyi vonalait legalább 2021 júliusa óta javasolta Michael Hudson professzor és Radhika Desai közös írásban.

A Valdai-jelentés elismeri a közepes méretű hatalmak szerepét, amelyek „a nemzetközi politika demokratizálódását példázzák”, és „lengéscsillapítóként működhetnek a felfordulás időszakában”. Ez közvetlen utalás a BRICS+ kulcsszereplők szerepére.

A sakktáblán átívelő nagy képen az elemzés reálisabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy „az egyetlen igaz ötlet diadala értelemszerűen lehetetlenné teszi a hatékony párbeszédet és egyetértést a különböző nézetek és értékek támogatóival”.

Putyin beszédében többször utalt rá. Nincs bizonyíték arra, hogy a Birodalom és vazallusai eltérnének az értékekkel terhelt egyoldalúságuktól.

Ami pedig azt illeti, hogy a világpolitika kezd „gyorsan visszatérni az erőre épített anarchia állapotába”, ez magától értetődő: egyedül a Káosz Birodalma akar anarchiát kényszeríteni, mivel teljesen kifogyott a lázadó nemzetek ellenőrzésére szolgáló geopolitikai és geoökonómiai eszközökből, a szankciós cunamiböl.

A jelentés helytálló, amikor megállapítja, hogy a gyerekes neohegeli „történelem vége” egy nedves álom, ami végül a Történelem falának ütközött. Visszatértünk a hatalmi központok közötti nagyszabású konfliktusok mintájához.

És az is tény, hogy „egyszerűen megváltoztatni az „üzemeltetőt”, – ahogy az a korábbi évszázadokban megtörtént – (mint az Egyesült Államok Nagy-Britanniától való átvételekor) „egyszerűen nem fog menni”.

Kínában élhet a vágy, hogy új seriff legyen, de a pekingi vezetést ez határozottan nem érdekli. És még ha ez meg is történne az egész rendszer továbbra is (elsősorban a pénzügy és a gazdaság”) ellenőrzése alatt marad. Az egyetlen kiút tehát ismét a multipolaritás – amelyet a jelentés meglehetősen homályosan „nagyhatalmak nélküli világként” jellemez, amely még mindig „önszabályozási rendszerre szorul, ami sokkal nagyobb cselekvési szabadságot és felelősséget von maga után.”

Furcsa dolgok történtek a történelemben. A jelenlegi állás szerint mélyen a teljes összeomlás forgatagába csöppentünk. Putyin valójában leszögezte, hol vagyunk: a forradalom szélén.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

38 gondolat erről: „(4013) Putyin beszéde

  1. Nos, nem éppen „globális béke”; inkább a „mi módszerünk”, a maffia által erőltetett ethosza (ηθος vagyis erkölcse és etikája) alapján.

    A kövtkező lépésük pedig:
    ” Az Egyesült Államok arra kéri az EU-t, hogy vezessen be szankciókat Kínával szemben: Szűkítsétek meg a kereskedelmet Az amerikaiak a kereskedelem visszaesésében is zsugorodásába vezetik az európaiakat.

    Az Egyesült Államok azt kéri az Európai Uniótól, hogy tiltsa be a félvezetők Kínába irányuló exportját!

    Tehát az energia elszegényedés után, amit az USA okozott az EU-ban, most már technológiait is próbálnak előidézni.”

    pronews.gr

  2. Végtelenül bájos, amikor a szomszéd független államra fegyveresen rátámadó diktátor
    a gaz rablóháborúról elterelendő a figyelmet , a világ állapotáról, forradalomról filozofál.
    Oroszország sérelmei együttérzést váltanak ki , de ez az együttérzés a „különleges hadművelet” 9. hónapjára elolvadt.
    A háború – ez a valóság – halottai , a gyászolók és a sebesültek , azok akik kénytelenek voltak elhagyni Ukrajnát, nos őket nem vígasztalja meg az orosz diktátor zagyva lamentálása.
    A zsarnokok megbuknak, Putyin is meg fog bukni.
    Senkisem gondolhatja, hogy a demokrácia hibátlan, mégis a történelem bizonyította, hogy a legkisebb rossz.

    Éljen a Demokrácia !
    Vesszen Putyin !

  3. „A nácik könyveket égettek. Most a „liberalizmus” nyugati atyái betiltják Dosztojevszkijt.”

    Ezt lehet még fokozni:

    Yuval N. Harari, amint E. Musk megvásárolta a Twittert:
    „Nem lehet szólásszabadság – ez szélsőségesség”

    Nagyon jól ismerik a szavak erejét, ezért évek óta próbálják megtiltani az ellentétes nézetek hallatát.

    Ahhoz, hogy a tömegek kollektív tudattalanjának programozása sikeres legyen, csak egy propagandát kell hallani.

    Magentát ki kér?

  4. 2 – Kosztudi Deszpo:
    És azokról a fiatal férfi ukrán menekültekről mi a véleményed, akik hazánkban nyugati autókkal száguldoznak. Balesetet okoznak és segítség nyújtás nélkül elhagyják a helyszínt?
    És arról, hogy a gabona szállítmányokat biztosító orosz hajókat az ukránok támadják?

  5. Putyin sokat beszél de keveset mond. Ez megint csak a szokásos többpólusú blabla amivel a saját önző területszerző háborúját próbálja világmegváltó köntösbe csomagolni.

    Csakhogy ezt senki sem hiszi el neki. Kína, India, Brazília, az EU is pólusként tekint magára és ehhez nincs szükségünk arra, hogy Putyin elfoglalja Ukrajnát. Nem attól lesz többpólusú a világ, hogy Oroszország megszállja a szomszédját. Csak azért mondja ezt mert jobban hangzik az igazságnál, hogy területet akar rabolni egy másik államtól. Nem értünk csinálja, nem a világért, csak saját magáért.

    Aki többpólusú világot akar megnyugodhat, mert az lesz akkor is ha Putyin elveszti a háborúját. Csak annyi lesz, hogy az egyik pólus legyengíti magát egy értelmetlen háborúban, de a világ menni fog tovább Putyin bukása után is.

  6. Köztörvényes és politikai bűnözők az ukránok között is vannak.
    De ettől még Putyin, nem lesz Grál Lovag !

  7. Mintha puhulna a nagyvezír… ( Nem fenyegetett atommal). Ez is valami.
    Putyin megbukott, érte nem kár.
    Oroszország hátra lép két generációnyit, a bűnöket sokáig nem feledi el a világ. Egyre több orosz tudja ezt már, a szégyent nem lehet lemosni.
    Magyarország is a vesztesek között van, a bűnösök- vesztesek mellett sikerült újra a végsőkig kitartani.
    A magyar most azt jelenti: áruló. Végig szembe menve a szövetségeseinkkel, eladni a civilizációt mordor orkjainak. Sikerült. Szép volt Orbán, szép volt magyarok.

  8. Az is egy arcátlan hazugsága Putyinnak, hogy nyugaton be van tiltva Dosztojevszkij.

    Aki Dosztojevszkijt akar olvasni, az menjen csak el a könyvtárba vagy a könyvesboltba és olvasson Dosztojevszkijt.

    Aki nem Dosztojevszkijt akar olvasni hanem Putyin-propagandát az meg higgye azt, hogy be van tiltva Dosztojevszkij.

  9. 2. Kosztudi Deszpo

    Értem. Szóval akkor a demokrácia nevében tegyünk ugyanúgy Putyinnal, mint ahogyan ő viseltet Ukrajna iránt? Mert a demokratikus köntösbe öltöztetett agresszió (UsRael) az szent tehén, a többi mind megvetendő, területszerző, ésatöbbiésatöbbi? Megvilágosodtam általad, köszönöm!

    7. Szokja
    A saját nevedben beszélsz, vádolsz („áruló”)? A FB profilod ukrán zászlós profilképpel statuál ez ügyben példát a világ – szerinted – hülyéinek? Szokjál hozzá, nem biztos, hogy Neked van igazad!

  10. 7.
    „A magyar most azt jelenti: áruló.”
    véleménynek álcázott nagyívű és öntörvényű kinyilatkoztatás….

    „szembemenve a szövetségesekkel” …
    írok én is egy közhelyet: „akinek ilyen szövetségesei vannak, nincs szüksége ellenségre”

  11. 2. Kosztudi Deszpo
    „Senkisem gondolhatja, hogy a demokrácia hibátlan, mégis a történelem bizonyította, hogy a legkisebb rossz.”

    A történelem azt bizonyította, hogy ez a demokráciának csúfolt rendszer ugyanúgy az elnyomásra és a kizsákmányolásra épül, mint a többi, csak ez megadja a pórnépnek a szabadság és a jólét illúzióját.

    Éljen a Demokrácia Trollhadserege!

    Te önkéntesként, vagy zsoldosként szolgálsz?

  12. Igazi diktátor beszéd. Hazugságokat halmoz és másokat vádol! Puhult valóban a fenyegetése miközben náci módon irtja a civil lakosságot! Csak ismétlem a mamelukja beszépdét: ne arra figyeljetek amit mondok, hanem arra, amit teszek!

  13. 11. Proton

    Nem illúzió a demokráciák szabadsága és jóléte. Szembetűnő a különbség az NSZK és NDK példájában is, falat kelett húzni közéjük, hogy ne szökjön át mindenki a demokratikus Németországba a diktatúrából.

    Vagy ott van Észak- és Dél-Korea példája. Nem illúzió a déliek jóléte és szabadsága. Ott is aknazár és tűzparancs van a két rendszer között és ott sem a demokráciából vágynak a diktatúrába.

  14. 2.

    Értem. Szóval szerinted a „békésen legelésző juhokra” rátámadt a „vérengző raptor”…

  15. Üdvözlöm Kosztudi Deszpot a honfitársamat Tibor bá’ blogján.
    Vajon Kosztudi Deszpo és Görög Zeta két különböző személy vagy ugyanaz a hölgy?

  16. 13. – Tibor bá –

    Nagyon szívesen, de így hosszú lesz.

    „A világintézmények leépülésének, a kollektív biztonság elvének eróziójának, a nemzetközi joggal a „szabályok” helyébe állítása figyelhető meg.”
    – Mi van? leépült az ENSZ az összes szervezetével egyetemben??? –

    „Még a hidegháború csúcspontján sem tagadta senki a Másik kultúrájának és művészetének létezését. Nyugaton minden alternatív nézőpont felforgatónak minősül.”
    – Most ki tagadja Tolsztojt, Puskint, Repint, Sztanyiszlavszíjt??? –

    „A nácik könyveket égettek. Most a „liberalizmus” nyugati atyái betiltják Dosztojevszkijt.”
    – Ki tiltotta be Dosztojevszkijt? –

    „Legalább két „nyugat” van. Az első hagyományos, gazdag kultúrával. A második agresszív és gyarmati.”
    – Bla-Bla: Ugyanez elmondható Oroszországra is!!! –

    „Oroszország megpróbált kapcsolatokat építeni a Nyugattal és a NATO-val – békében és harmóniában együtt élni. Minden együttműködési kísérletre „nem” volt a válaszuk.”
    – Egyszerűen hazugság!!! –

    „Az Oroszország és Ukrajna közötti helyzet polgárháborúnak tekinthető: „Ukrajna létrehozásakor a bolsevikok eredetileg orosz területeket adtak át. Létrehozták Kis-Oroszországot, átadták az egész Fekete-tenger térségét, az egész Donbászt. Ukrajna mesterséges államként fejlődött ki.” ???? Hazugság!!!
    – „1917 végén megalakult a független Ukrán Köztársaság, amelyet 1920-ra a Vörös Hadsereg elfoglalt, így 1922-től Ukrajna….”Tehát önálló államot rohant le és tartott megszállva hosszú évtizedekig! –
    „Az ukránok és az oroszok egy nép – ez történelmi tény. Ukrajna mesterséges állammá fejlődött. Az egyetlen ország, amely garantálhatja szuverenitását, az ami létrehozta – Oroszország.” Orbitális hazugság!!!! Oroszország nem hozta létre Ukrajnát!!!
    – A 11–12. századok nagy változásai a Kijevi Ruszra (Nagyfejedelemség) is gyökeres hatással voltak. A kunok támadása, és a keresztes hadjáratok hatására a mai Ukrajna területéről kétirányú vándorlás indult. Ekkor vált szét a kisorosz és a nagyorosz azaz az ukrán és az orosz nép. –

  17. 13. Tibor bá

    Én már idéztem tőle egy hazugságot. Nincs betiltva Dosztojevszkij. De idézhetek többet is. Putyin azt állítja ő próbált kapcsolatot építeni a nyugattal, de minden együttműködési kísérletre „nem” volt a válasz. Ez is egy arcátlan hazugság, pont az ellenkezője igaz, mindenben együttműködött vele a nyugat amíg nem kezdett háborúzni.

    Európa energiapiacának a 40%-a az övé volt! Bármit megkaphatott, pénzt, technológiát, még fegyvereket is. A kutatóik a CERN-be jártak, az elitjük a riviérán mulatott, a gyerekeik Oxfordban tanultak, minden nyitva volt előttük. Még az sem akadályozta meg az együttműködést, hogy diktatórikus a rendszerük és köpnek az emberi jogokra, sőt még az sem amikor gyilkosságokat hajtottak végre Európában. Szinte bármit kibírt ez az együttműködés, csak egyetlen dologgal lehetett lerombolni, egy brutális háborúval. Putyin meglépte az egyetlen dolgot amivel tönkre tehette az együttműködést és most azt hazudja, hogy soha nem is volt együttműködés, pedig nagyon is volt és ő rombolta le a tankjaival.

    A jó hír, hogy vissza lehet még térni az együttműködéshez, de már nem Putyinnal. Ő soha nem fogja beismerni a hibáját, ilyen hazugságok mögé bújik ahol nem ő felelős a saját agressziójáért hanem mindenki más. Vele már nem lehet kiegyezni csak az utódjával ha ő majd érdekelt lesz a békés együttműködésben.

  18. A mai nap legjobb viccét itt olvastam. Méghozzá a 2 sz. hsz.legvégén.
    Szó szerint idézek:
    ” Éljen a Demokrácia!
    Vesszen Putyin!”

    Hát ez nagyon nagy!
    ?

    Éljen a demokrácia, aminek csak Putyin van az útjában! Semmi más.
    Mégis milyen az a demokrácia, mi a fészkes fenét jelent?
    Csak azt tudom, hogy mit értenek alatta, de az biztosan nem az.

    18. Kacor
    Leírásodból is tisztán látszik, hogy semmi közük egymáshoz.?

    Biztos nem elég demokratikusak az oroszok!

  19. 19. – Balázs –
    Nem tudom, miről beszélsz, azt meg végképp, hogy miért személyeskedsz!

  20. 19. Balázs

    Nem tudtad, h ez a jó (demokrácia) és a gonosz (diktatúra) harca? Az ukik is demokratikusan verték le a munkácsi turult, végül is szabályosan megszavazták, nem?

  21. Kacor & Tilinkó:
    Semmi sértő szándék. Nem tartalak titeket alkalmasnak arra, hogy vitázzak veletek.

  22. 20 – Balázs

    „Az emberek nem csak azt nem tudják, hogy mi történik velük, hanem azt sem tudják, hogy nem tudják.”

    Az eredetiben:

    „People not only don’t know what’s happening to them, they don’t even know that they don’t know.”

    Noam Chomsky

  23. 22. SZVP

    De, valami ilyesmi lehet!?

    21. Kacor

    Bocsánat ha személyeskedtem volna!

    Nincs itt demokrácia, soha nem is volt, csak a nagy energiabőségben jólét alakult ki, úgyhogy épült-szépült ez kapitalista szörnyszülemény, amelyet manapság demokráciának illik hívni.
    Pedig valójában semmi köze hozzá.
    Maga a rendszer pusztító, ebben fökolompos a híres Nyugati szemléletmód.
    Az, hogy az oroszok lennének a rosszfiúk talán még igaz is, ha lennének egyáltalán jók!

    Csak hasonlítunk a demokráciára, de Európában soha nem volt demokrácia, még a görögöknél sem, mivel rabszolgatartó társadalom volt.
    Tehát már ott nem volt igaz, hogy a népé volt a hatalom. Bizonyára a rabszolgák nem számítottak embernek és akkor megáll az állítás, de akkor már más szempontok szerint nem igaz a társadalmi jólét, ugyanis a rabszolgák is emberek.

    Ma ugyanez van, csak itt a rabszolgákkal elhitetik, hogy teljes jogú és felelősségű választópolgárok.
    Bruhaha!

    Aki a mai világban demokráciáról szövegel, az tipikusan olyan aki csak a társadalmi kliséket löki vissza. Erre utaltam a 2 es hsz kapcsán.
    A te hsz-d kapcsán meg csak arra utaltam, hogy a nagy handa-bandában, hogy ki hazudik, ki nem(mindenki) azért azt nem vitathatjuk, hogy egy népség
    az ukrán meg az orosz, tehát ez egy testvérháború.

  24. 24
    Kivéve Noam Chomsky -t !

    Se a gúnyolódás , se a vitapartner sértegetése , se a személyeskedés nem érv !
    Ha ezek mégis megtörténnek és büntetlenül maradnak, attól kezdve a vita komolytalan.
    Akkor már csak szórakoztató beszélgetés lehet, annak aki az ilyesmit képes élvezni.

  25. Európa lumpságában önkènt és dalolva kiszolgáltatta magát. Putyin hozta az energiát, Kína az olcsó árut, az USA meg a biztonságot. Az erkölcsi dumát meg hagyjuk… nincs értelme.
    Most kizárjuk Putyint, aztán a kínai olcsó árut, lényegében mi is változik? Ugyanúgy ki leszünk szolgáltatva…

    CHOMSKYNAK VAN IGAZA…

  26. 26 – infos

    „Ugyanúgy ki leszünk szolgáltatva…”

    Megfogod tapasztalni, hogy nem ugyanúgy.

  27. 23. – Tibor bá –
    Nehéz is a tényekkel…

  28. „Az idei ukrajnai különleges katonai művelet kezdete óta orosz tisztviselők újra és újra megismételték, hogy a Nyugat soha nem szorította rá Kijevet, hogy teljesítse a 2015-ös Minszk 2 békemegállapodás rá eső részét, amelynek célja a Kijev és a Donbászi köztársaságok közötti patthelyzet megszüntetése volt.

    A közelmúltban Pjotr Porosenko volt Ukrán Elnök nyíltan elismerte, hogy

    Ukrajna soha nem szándékozott teljesíteni a megállapodást, hanem csupán időt akart nyerni, amíg képes lesz egy olyan hadsereget kiépíteni, amely képes lesz leigázni Donbászt.”

    /https://vilaghelyzete.substack.com/p/koszovoban-es-ukrajnaban-is-ugyanaz/

    Koszovóban és Ukrajnában is ugyanaz a nyugati „láthatatlan kéz” szítja a konfliktusokat.

  29. 28

    „nehéz is a tényekkel…”

    véleményem szerint Tibor bá’ teljesen máshogy értette… szimplán nem sakkozik galambokkal… 😉

    ” Hülyével vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert. „

  30. A Columbia egyetemen is kezdenek elgondolkodni Putyin beszédén.
    „Sürgősen vissza kell térni az Oroszország és Ukrajna között március végi békemegállapodás tervezetéhez, amely a NATO bővítésének leállításán alapul. A mai nehéz helyzet könnyen kifordulhat az irányítás alól, ahogyan a világ már annyiszor megtette – ezúttal azonban a nukleáris katasztrófa lehetőségével. A világ túlélése az óvatosságtól, a diplomáciától és minden oldal kompromisszumától függ. 2022. szeptember 26”
    #https://www.jeffsachs.org/newspaper-articles/d2hlnp24c7hyewetypd6rjgfesszm4

    Persze tudjuk, nem az okos vélemények, hanem az erős (pénzügyi) kényszerek világában élünk…

  31. 2. Kosztudi Deszpo
    „Senkisem gondolhatja, hogy a demokrácia hibátlan, mégis a történelem bizonyította, hogy a legkisebb rossz. Éljen a Demokrácia ! Vesszen Putyin !”

    Szegény, kivérzett és sokat szenvedő demokrácia! Hogy mi mindent követnek el a demokrácia nevében!

    Barack Obama ( Nóbel békedijas) beszédét a háborúellenes tüntetők szakítják meg.
    Amerikai DEMOKRATA szavazók M. Obamának:
    „Tik egy nukleáris háborúba visztek minket – Tik kezdtétek az egészet 2014-ben. Oroszország nem ellenség. Victoria Nuland finanszírozta a puccsot (Ukrajnában)”

    /https://www.pronews.gr/kosmos/amerikanoi-polites-psifoforoi-ton-dimokratikon-pros-m-ompama-mas-pate-se-pyriniko-polemo-esy-ta-ksekinises-ola-to-2014//

  32. Bizony elhozza a Mikulás a „Nagy energiaátalakulás-t”.

    Most még ezer magyar háztartásonként csak egy-két helyen tárolnak otthon 10-20 kg lisztet, zsírt, füstölt húst, kávét, cukrot, nyolctojásos tésztát, tejet, szappant, száraz tűzrevalót, vizet…stb. de az autóhasználat mellőzésével, a fűtéssel-vízzel-árammal való spórolással, kivándorlással együtt a prepperkedés – bizony meg lesz becsülve, ugyanúgy mint most Ukrajnában!
    Bizonyos típusú ingatlanok üresek – eladhatatlanok lesznek.

  33. 29:Kacor:
    Érthető, hogy Tibor bá’ miért nem vitázik veled. Számonkéred a tényeket rajta ami valljuk meg helyénvaló, mivel te mindig komoly tényeket sorakoztatsz fel.
    Idéznék néhányat:
    „Egyszerűen hazugság”, „Hazugság!!!” ” Orbitális hazugság!!!”
    🙂

  34. 31. – emzeperix –

    Csak azért nem szólok vissza neked, mert én pedig azt tanultam meg, hogy disznókkal nem szabad birkózni, mert besároznak!

  35. 35. – berko –

    A beszéd nagy része diktátorbeszéd volt, telis-tele hazugságokkal és tulajdonképpen országfüggetlen volt. Ahol találtam tényszerű ferdítéseket, ott cáfoltam is.

  36. 36:

    és milyen igaz!

    …”aztán boldogan ugrál hogy ő nyert” 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük