(3997) Nordstream

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

The Unz Review

Nordstream felrobbantása jelzi, Washington tudja, hogy elvesztette a „nagy játékot”

Írta: Nick Griffin
89. útban a 90. felé

Ez nem egy MÁSIK cikk a Nordstream szabotázsról. Mindannyian tudjuk, kiről van szó, mert láttuk a Biden klipet és Radek Sikorski/Applebaum most törölt tweetjét, észrevettük a sokatmondó eszmecserét Ron Johnson szenátor és Victoria Nuland között, és mert van sütnivalónk feltenni a létfontosságú kérdést. „cui bono?” Szóval mit kell még mondani?”

Ez a „titokzatos” balti robbanások, több mint egy rendkívül veszélyes eszkaláció a NATO Oroszország elleni, be nem jelentett háborújában. Egyúttal, azt is jelzik, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb geopolitikai változása már megtörtént – és az angol-cionista elit megértette, hogy birodalmi dominanciája, és az egypólusú állapot végleg elmúlt.

Valójában nem kell sokat foglalkozni a „whodunnit” (ki tette) kérdésével. A Global Times (jól tájékozott, a kínai kormányhoz közel álló forrás) így foglalta össze az egyértelműen nyilvánvalót:

„Ha, Oroszország le akarja állítani Európa gázellátását, akkor a legegyszerűbb módja a szelep elzárása a saját vezetékének felrobbantása helyett, amivel Moszkva megőrizheti előnyét az energiaválság kezelésében” – mondta Shen Yi, a School of Energy professzora.

„Technikailag úgy tűnik, hogy Oroszország nem szabotálja a balti-tengeri csővezetékeket” – mondta. Mivel, a Balti-tengeren a tenger alatti tevékenységeket a hidegháború óta a NATO-tagok vagy szövetségesek uralták megfigyelő eszközökkel az akkori Szovjetunió és most Oroszország ellen, hogyan tudná Moszkva könnyen felrobbantani a vezetékeket, ami ráadásul nem kedvező dolog a maga számára, – kérdezte Shen.

„Ki akarhatja szabotálni az Oroszország-EU energiaügyi együttműködést? A válasz elég egyértelmű” – mondta Ming Jinwei, egy korábbi újságíró és blogger a Global Timesnak szerdán.

„Az Egyesült Államok a robbantással három célt érhet el: csökkenti az orosz energiaexportot, hogy megtámadja általános gazdasági és pénzügyi bevételeit, korlátozza Európa energiaellátását, hogy több kőolajat és gázt vásároljanak az USA-tól, természetesen magasabb áron, valamint szigorúan ellenőrizni tudja az európai országok gazdasági erejét.”

Ez illeszkedik Mike Whitney egy előrelátó cikkének téziséhez, amely az Unz Review-ban jelent meg még februárban:

„Az ukrán válságnak semmi köze Ukrajnához. Németországról van szó, és különösen a Németországot Oroszországgal összekötő vezetékről, az Északi Áramlat 2-ről. Washington úgy látja, hogy a vezeték veszélyt jelent rá, és minden lépésnél megpróbálta szabotálni a projektet.

„Az amerikai külpolitika nem örül ezeknek a fejleményeknek. Nem akarják, hogy Németország jobban függjön az orosz gáztól, mert a kereskedelem bizalmat épít, és a bizalom a kereskedelem bővüléséhez vezet. Ahogy a kapcsolatok melegebbek, egyre több kereskedelmi akadály szűnik meg, enyhülnek a szabályozások, nő az utazás és a turizmus, és új biztonsági rendszer alakul ki. Egy olyan világban, ahol Németország és Oroszország barátok és kereskedelmi partnerek, nincs szükség amerikai katonai bázisokra, nincs szükség drága USA-ban gyártott fegyverekre és rakétarendszerekre, és nincs szükség NATO-ra sem. Nincs szükség amerikai dollárban lebonyolított energiaügyletekre vagy amerikai kincstárjegyek felhalmozására a számlák kiegyensúlyozása érdekében. Az üzleti partnerek közötti tranzakciók saját pénznemükben bonyolíthatók le, ami a dollár értékének meredek csökkenését és az USA gazdasági hatalmának drámai változását idézi elő.

„Ez az oka annak, hogy a Biden-adminisztráció ellenzi az Északi Áramlatot. Ez nem csak egy csővezeték, hanem egy ablak a jövőbe, egy olyan jövő, amelyben Európa és Ázsia közelebb kerül egymáshoz egy hatalmas szabadkereskedelmi övezetben, amely növeli kölcsönös hatalmukat és jólétüket, miközben az Egyesült Államok ezt kívülről nézi. A Németország és Oroszország közötti melegebb kapcsolatok az „egypólusú” világrend végét jelzik, amit az Egyesült Államok felügyelt az elmúlt 75 évben. Egy német-orosz szövetség azzal fenyeget, hogy felgyorsítja a nagyhatalom hanyatlását, amely jelenleg közelebb kerül a szakadékhoz. Ezért Washington eltökélt szándéka, hogy mindent megtesz az Északi Áramlat szabotálása érdekében. Ez a túlélés kérdése.”

Ez nagyon egyértelműen a rövid távú nyereségről is szól. A Bloomberg júniusban rámutatott, hogy az Egyesült Államok az összes cseppfolyósított földgázának csaknem háromnegyedét Európába küldte 2022 első négy hónapjában, a régióba irányuló napi szállítás pedig több mint háromszorosa a tavalyi átlagnak. Fogalmam sincs, mennyit ér, de mivel a szaúdi petrol dollár újrahasznosítási mechanizmusa egyértelműen összeomlik, elég logikus, hogy az Egyesült Államok olyan módszerekre  törekedne, amelyek adósságtól sújtott fiat valutájukat elválaszthatatlanul összekapcsolják az energia üzletággal. Lépjen be az európai gázdollárba, mert természetesen az LNG-t nem Euróban, hanem USD-ben fizetik.

Ha a pénzről beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a NATO ukrajnai proxyháborúja (ami egyre terjed!) az amerikai adófizetőktől magánérdekeknek átutalt pénzek hatalmas mosása. A fegyvereladásoktól az eltűnő segélypénzekig néhány ember hatalmas pénzösszegeket mozgat, és ebből a piszkos bevételből néhány tartalék köteget visszaadnak a politikusoknak és a médiának, akik továbbra is nyomást gyakorolnak a háború fenntartásáért.

„Az Egyesült Államok elsődleges érdeke, amelyért évszázadok óta háborúkat vívtak, (az első, a második és a hidegháborút) Németország és Oroszország kapcsolata volt, mert ezek egyesülése az egyetlen erő, amely fenyegetheti Amerikát. Meg kellett bizonyosodni arról, hogy ez az egyesülés nem történik meg.” – mondotta George Friedman, a STRATFOR vezérigazgatója a Chicagói Külügyi Tanácsnál.

A csővezeték felrobbantása és az amerikai elit érdekei közötti összefüggést a hét elején a Sky News Arabiának adott interjúban fejtettem ki, amely gyakran egészen másképp látja a világ ügyeit, mint az ismert és nem kedvelt Sky News:

„Tekintettel arra, hogy Ukrajnának szinte biztosan hiányzik a képessége egy ilyen kifinomult támadáshoz, kristálytiszta, hogy ki hajtotta végre azt. Nordstream szabotázsnak csak egyetlen haszonélvezője van a – az amerikai pénzügyi-ipari komplexum és politikai bábjai.

„Oroszországnak biztosan nem áll érdekében saját vezetékeit megsemmisíteni. Most, hogy tele vannak tengervízzel, a csövek gyorsan korrodálódnak, és gyorsan javíthatatlanok lesznek. Ez nemcsak óriási tőkevesztést jelent, de véget vet annak a lehetőségnek is, hogy a télen fagyoskodó németek népharagja arra kényszerítheti a berlini rezsimet, hogy a német érdekeket helyezze előtérbe, és közeledést keressen Moszkvához.

„Tehát a négy robbanás nemcsak néhány erősen védett csövet rombolt le, hanem Oroszország Németországra és így az egész EU-ra is gyakorolt potenciális befolyását is. A Nordstream elvesztése azt jelenti, hogy Ukrajna gyakorlatilag meggátolhatja az Oroszországból Németországba és az Európai Unióba irányuló gázszállítást. Teljesen értelmetlen lenne most Moszkvával alkut kötni, most Kijev birtokolja a  csővezeték megmaradt szelepeit.”

„Minden kétséget kizáróan az Egyesült Államok okolhatóak a pusztításért. De naivitás lenne azt feltételezni, hogy az egyetlen, vagy akár az elsődleges célpont Oroszország volt. A Nordstream 2 soha nem működött, míg a Nordstream 1 augusztus óta bezárt. Tehát bár ez óriási veszteség Moszkvának az elvesztett vételár és a potenciális politikai haszon, a jelenlegi és akár a várható jövőbeni bevételek szempontjából  nem számít. Valójában a megnövekedett energiaárak, amelyek a következő télen beépülnek a globális piacokra, azt jelentik majd, hogy Oroszország az Ázsiába irányuló értékesítésből származó nyereség növekedése révén visszakapja az elvesztett pénz nagy részét.

„A legnagyobb kár nem Oroszországot, hanem Németországot éri. A megfizethető orosz gázhoz való visszatérés minden reményének vége, azt jelenti, hogy az ország dezindusztrializációja még jobban felgyorsul. A BASF vegyi üzemeinek bezárása ma már valószínűleg elkerülhetetlen, és még saját szakértőik is bizonytalanok abban, hogy ha egyszer lekapcsolják, újra működésbe hozhatók-e. Ezek az üzemek adják azt az alapanyagot, amelytől az egész német és a környező országok ipara függ. Azok a cégek, amelyek tevékenységüket külföldre helyezhetik át, most hatalmas ösztönzést kapnak arra, hogy a termelést az USA-ba helyezzék át, de a túlnyomó többség egyszerűen összeomlik. A Nordstream szabotázsa tehát kíméletlen gazdasági háborús tett volt Németország és Európa ellen.”

Itt meg kell jegyeznünk, hogy az egyetlen ok, amiért az Egyesült Államok képes „európai szövetségeseit” megbénítani, az az, hogy saját politikai elitjük az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy szisztematikusan felszámolta saját termelésű energiaiparát. Láttuk a szénipar (és a belőle élő közösségek) pusztulását, az új gázmezők fejlesztésének virtuális moratóriumát és az atomenergia megfojtását. Ezzel együtt az a nézet is elterjedt, hogy mindezeket a megbízható energiaforrásokat a megbízhatatlan és groteszk módon nem hatékony „megújuló energiaforrások” helyettesíthetik.

A Rand vállalat belső titkos dokumentumait egy orosz, ötödik oszlopos áruló írta, aki most az Egyesült Államokban él és dolgozik? Vagy a dokumentum hamisítvány. Az utóbbira fogadnék, bár természetesen az teszi olyan meggyőzővé a hamisítást, hogy szépen összefoglalja a valóságot, hogy mi és miért történik.

Sajnálom, ha ez csalódást okozott vagy feldühített, de nem tesz jót az igazság ügyének, ha olyan dokumentumokkal próbálnák bizonyítani, amelyeket a liberális média, ha szükséges, hitelesen hamisítványként írhat le. Főleg, ha a washingtoni, londoni, brüsszeli és kijevi bűnözők tevékenységének tényei magukért beszélnek.

E tények közül az egyik legfontosabb az, amit Washington tesz Németországgal. Megerősítik Németország vazallusi státuszát az infrastruktúra lerombolásával, amely fizikai lehetőséget adott neki az alávetettség megszüntetésére. Nem tudsz elszakadni, ha ez a társadalmad teljes összeomlását jelenti, de ahhoz, hogy ilyen sebezhető legyél, a társadalmat az összeomlás és a teljes függőség közelébe kell hozni.

„Miért követ el öngyilkosságot Németország?” – tette fel a kérdést David Chu cikkében. „Ugyanazok az okok, amelyek miatt az EU/UK dezindusztrializálódnak” – válaszolta saját kérdésére.

Az Egyesült Államok Európát teljesen függővé teszi mind energia, mind technológia tekintetében. A világ többi része a BRI és a BRICS felé halad. Az egyetlen hely, ahol az amerikaiak számára nyitott a fosztogatás lehetősége az  Európa (plusz Japán és Dél-Korea).

Ezzel eljutottam ahhoz a döntő fontosságú geopolitikai ponthoz, amelyre tudomásom szerint eddig egyetlen más elemző sem jutott el. Ahhoz, hogy Németországot, az EU-t és az Egyesült Királyságot engedelmes és hasznos vazallusokként használhassa fel egy hosszan tartó hideg- vagy meleg háborúban, az USA-nak hatalmas modern fegyverkészlettel és több gyártási képességgel kell rendelkeznie.

A konfliktus kirobbanása óta azonban csak annyit láttunk, hogy fegyvereket és lőszereket dobtak be a Donbas húsdarálójába, aminek következtében a katonai szakértők Nyugat- és Közép-Európa-szerte figyelmeztettek, hogy fegyveres erőik kifogytak a harci kapacitásból. megvédeni saját területüket, nem beszélve a NATO ukrajnai proxy háborújáról.

Még ennél is hihetetlenebb, hogy az ipari kapacitás, amelyre az EU-nak és az Egyesült Királyságnak szüksége lenne egy hosszan tartó hagyományos háború megvívásához, megszűnik.

Tekintettel arra, hogy az atomháború minden érintett számára öngyilkosság lenne, ez csak azt jelentheti – bár meggondolatlanságuk atom armageddont okozhat – a Biden-adminisztrációt irányító baljós erők valójában nem tervezik a harmadik világháború megvívását. Ismétlem, senki sem készül fel a háborúra úgy, hogy lerombolja szövetségesei azon képességét, hogy azt velük együtt vívják.

Ennek megértése egy geopolitikai kinyilatkoztatáshoz is eljut. Ezt ismét kifejtettem a Sky News Arabia legújabb darabjában:

„Az Egyesült Államok elitje tudja, hogy már elveszítette a világ hegemóniáját. Épp most látjuk a kétségbeesett kárelhárításban. A második világháború végén és a régi hidegháború idején az USA rendkívüli erőfeszítéseket tett nemcsak azért, hogy Nyugat-Európát a maga oldalán tartsa, hanem azért is, hogy különösen Németország ismét gazdasági erővé váljon. A hidegháború vagy a hagyományos forró háború megvívásához acélművekre, vegyi üzemekre, járműgyárakra és mezőgazdasági termelésre van szüksége. Ez az oka annak, hogy Washington olyan gyorsan mozdult el a legyőzött Németország Morgenthau-tervtől az újjáépítését célzó Marshall-terv felé. A gazdag és gazdaságilag erős Nyugat-Európát a Szovjetunió elleni alapvető védőbástyának tekintették – gazdaságilag, pénzügyileg és katonailag egyaránt.

„A hatalmas ellentét a Marshall-terv és a jelenlegi energiablokád között megmutatja, mennyire változtak az idők. Washington tudja, hogy az egypólusú pillanat elmúlt; A kölcsönös nukleáris megsemmisítésen kívül semmi sem akadályozhatja meg Kínát-Oroszországot-Indiát és a „globális Délt”, hogy kifejlessze saját gazdasági hatalmát, és ebből kihagyja Amerikát. A globális hegemóniáért folytatott hosszú küzdelem elvesztésével Európa megszűnt lényeges szövetségese lenni.

„Az ukrán háború első célja az volt, hogy akkora éket verjen Németország és Oroszország közé, hogy Berlin és EU-hátországa ne sodródjon az új eurázsiai közös jóléti szféra pályájára. Ez sikerült is, de nem volt sikeres konfrontációja Eurázsiával. Ahhoz, hogy ezt megtegye, Washingtonnak nemcsak kívülről van szüksége Németországra és az EU-ra.

„Németország és az EU ehelyett a vagyonfosztás és a tönkretevő drága energiaellátások értékesítésének célpontjává vált. A „Nyugat” elvesztette az uralmat a világ felett, ezért, hogy megpróbálja ezt pótolni, Amerika megmozdult annak biztosítására, hogy ő legyen az egyetlen gazdasági nagyhatalom Nyugaton. Nem világos, hogy ez az óriási fosztogató akció meddig támaszthatja alá az adósságokkal sújtott dollárt, de a Wall Street és a Fehér Ház szemszögéből nagyon cinikus értelme van.

Összegezve, ez már nem az eurázsiai földtömeg ellenőrzéséről szól. Washingtonnak ahhoz, hogy ezt még meggondolja, nemcsak nyugat-európai hadkötelesekre, hanem német ipari kapacitásra is szüksége lenne. Ezenkívül még a sorkatonáknak is hajlandónak kell lenniük a harcra, de a zöld program őrültségétől és az energiaszabotázstól tönkretett társadalomért nem lesz érdemes harcolni.

Tehát a Washington/Wall Street célja nem a globális hegemónia fenntartása vagy helyreállítása. Megpróbálja biztosítani az Egyesült Államok dominanciájának fennmaradását a zsugorodott Nyugat birodalmában. A világ mindössze tizenöt százalékában!

Még egyszer, hogy a lényegre jussunk, kövessük a pénzt. A pánikba esett „Az Univerzum mesterei” feláldozzák európai szövetségeseiket, nem a globális győzelem reményében, hanem azért, hogy megpróbálják még egy darabig életben tartani a fiat dolláros Ponzi-sémát – még akkor is, ha az államadósság meghaladja a 30 billió dollárt.

A minap egy arab újságíró utolsó kérdésére adott válaszommal fejezem be, aki megkérdezte, mit gondolok, mit tegyen Oroszország, hogy megtorolja a balti robbanást:

„Senki sem tudja megjósolni, hogy Oroszország mit fog tenni, bár biztosak lehetünk abban, hogy az USA-nak kellő időben igen tetemes számlát fognak benyújtani ezért a legutóbbi tettéért. „Te robbantsd fel a mi csővezetékeinket, mi felrobbantjuk a tiédet” ez az a fajta, túlzottan elhamarkodott reakció, amelyre a nyugati hatalmak hajlamosak. Oroszország válasza valószínűleg finomabb módon, valahol máshol történik.

„Tekintettel arra, hogy energiaellátásról van szó, a Nordstream számlája magában foglalhatja például azokat az eszközöket, amelyekre Szíriának és Iránnak szüksége van a NATO szíriai és iraki helyettesítő erőinek felszámolásához. A szíriai amerikai olajlopási hadművelet befejezése nyilvánvaló és nagyon helyénvaló válasz. Tekintettel Vlagyimir Putyin ígéretére, miszerint az Oroszország elleni támadásokra aszimmetrikus választ adnak, nagy meglepetés lenne, ha megtörténne.

„A világtörténelem az 1960-as évek óta az Egyesült Államok agressziójának, és borzalmas külpolitikai tévedéseinek hosszú sorozata volt, amelyek Samu bácsi arcába csapnak bele. Nincs ok arra, hogy ez másként alakuljon.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

60 gondolat erről: „(3997) Nordstream

  1. Félelmetes kép.
    Természetesen ez sem bizonyítható, nevezhetjük munkateóriának, de rendkívül meggyőző, nagyon egyben van a kép.
    Persze tudom, hogy sokaknak az a véleménye, hogy ez csak teória, az oroszok támadása meg tény, ezért sokkal nagyobb súlyú…
    De azért az oroszok lépése szépen beilleszthető ebbe a teóriába ellentmondás nélkül…
    Durva helyzet, mert én sem szeretném, ha az orosz modell győzne, és úgy kellene élnünk, mint az átlag orosz, de én nem szorítottam volna őket sarokba, mert nem hiányzik egy világégés, bárki is legyen a győztese, ha egyáltalán lesz olyan.
    Intézzék el házon belül a saját bajaikat a hatalommal, semmi sem tart örökké…

  2. De azt nem értem, hogy mi az a kényszerítő eszköz amivel így sakkban tudja tartani az európaiakat. Hát a német az olyan töketlen, hogy nem tudja megmondani hogy barátom húzzál hazza s osszad az észt otthon amerikában mert pofán váglak ha itt okoskodsz ? Hát mit tud csinálni, megtámad ? Atombombát dob le ? Hát mi az hogy Biden ellenzi az áramlatot, ilyent hogy enged meg európa. Nincs egy politikus aki meg merje mondani neki, hogy ellenezzed a jó édesanyádat itten európai dolgokba mit ütöd bele a pofádat ? Hát ha ilyen málészájúak vagyunk akkor megérdemeljük, hiába szidjuk az amerikait, mert az csak az érdekeit nézi. Amíg seggnyalásban éllovasok vagyunk addig ezt fogja csinálni, még a padlót is velünk fogja feltöröltetni.

  3. Nick Griffin:
    „Teljesen értelmetlen lenne most Moszkvával alkut kötni, most Kijev birtokolja a csővezeték megmaradt szelepeit.”

    Vajon meddig?

    „Kína, Egyiptom, Szerbia, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kazahsztán, Fehéroroszország és Tádzsikisztán rendkívüli nyilatkozatot adott ki, amelyben általánosságban felszólították állampolgáraikat, hogy hagyják el Ukrajnát, mivel nagykövetségeiket bezárják az ukrán biztonsági környezet közelgő feszültsége miatt.

    A fő evakuálási parancs a Kínai, mivel Kína és Oroszország stratégiai kapcsolatban áll egymással, és közös elkötelezettségük van az Αngolszász Αgresszió (ahogy ők nevezik) ellen az egész világon.

    Mivel ezek Oroszországgal szövetséges vagy egyszerűen baráti országok, könnyen következtethető , hogy mit várhatunk.

    /www.pronews.gr/

  4. Putyin nem az a fickó, aki egy ilyesmit ne torolna meg. „Várom” a híreket megsemmisült amerikai műholdról, vagy az Atlanti óceán alatti kommunikációs kábelek megsérüléséről vagy valami hasonló USÁ-t érő katasztrófáról.

  5. 2 – András

    „De azt nem értem, hogy mi az a kényszerítő eszköz amivel így sakkban tudja tartani az európaiakat.”

    Az alap az, hogy eleve olyanok kerülhetnek döntési pozícióba, akiket vagy zsarolni tudnak vagy korrumpálni illetve – szerintem – a legtöbbször kéz a kézben jár mindkettő dolog. A kontraszelekció a politika szerves része, a választások sem befolyásolhatják ezt érdemben, mert eleve a „választék „van kiválasztva, nyugodtan lehet választani a szar meg a fos között!

    Ha meg véletlenül megesik olyan, hogy egyes „keményfejű” politikus mégiscsak a saját országa, népe nemzeti érdekeit kívánja védeni általánosan vagy valamely fontos ügyben, vannak az egyéb módszerek.

    Emlékszek egy képre, amikor anno a görög válság kapcsán volt egy brüsszeli tárgyalás és utána egy sajtótájékoztató az egyébkét nagy reményekkel induló Alexis Ciprasszal a Syrizából, amelyek rendkívül ellentétes kiindulási pontokról indult el a tárgyalás az Európai Bizottsága és a görög kormány között. Amiért ezt most itt felhozom, az Cipras rémült, falfehér ábrázata a tárgyalások végeztével, s persze, az álláspontja radikális módon változott az eredetihez képest. Szóval valahogy közös álláspontra jutottak a görögök akkor a fényességes brüsszeli politikusoknak hazudott bűnszövetkezettel, amiben persze a görög lakosságnak köszönet nem volt! Erről többet és nagyobb részletességgel bizonyára L.S. fórumtárs mondhatna.
    S hogy mi történt a színfalak mögött, milyen „érvek” hangozhattak el ott, azt mindenkinek a fantáziájára bízom!

    Az ilyenhez eset számos alkalommal előfordult már. Ha egy ország egy-egy területen nem önellátó, akkor máris egy olyan zsarolási potenciálnak van kitéve, amely szinte kivédhetetlen. Benne vagy az eurozónában és nem velünk közösen akarsz cselekedni? OK, biztos vagy benne, hogy holnaptól az országodban működni fognak a pénzautomaták? Nem vagy önellátó élelmiszerben? OK, biztos vagy benne, hogy holnaptól jóval kevesebb élelmiszerszállítmány érkezik az országodba? És így tovább.
    Plusz, ha minden kötél szakad – ne legyen semmi illúziód! – a szófogadatlan politikust akár burkoltan vagy nyíltan is megfenyegethetik, hogy esetleg veszélyben lehet az élete vagy a családtagjai élete, ha ezt meg ezt nem úgy csinálja, ahogy valaki ezt elvárja.
    Vagy akár olyan nehéz egy jó nagy felfordulást szervezni egy-egy országban, ha az ottani politikusok túl messzire mennek el és pimasz módon nem a „gazdik”, hanem a saját országa érdekeit kezdi el képviselni?! A módszertan az ilyen helyzetekre készen van, alkalmazták és még alkalmazni is fogják őket bőséges számban!

    S hogy ezekben a fenti módszerekben az amerikaik mennek el messze a legmesszebbre, a leggátlástalanabb módon ők használják a „cukor és korbács” elvét akár kvázi szövetségeseikkel szemben, arról se legyen illúziód! Ezt a tevékenységüket (is) mesterfokon művelik!

    Miért, a mostani német kancellárt olyan nehéz lenne ellehetetleníteni? Csak annak alapján akár, ami közismert róla, és az biztos, hogy nem a teljes kép. Mi történne, ha a média rászállna és rendszeresen, nagy médiaricsaj közepette elkezdené tárgyalni a Scholz família egyes tagjainak a kapcsolatait és viselt dolgait egy régebbi, német politikai rendszerrel? És ilyen politikus egy csomó van ma Európában, elég csak néhány prominens lengyelre gondolni, de Nyugat-Európában is vannak jó páran.

    Az már csak hab a tortán, hogy a vezető politikusok „bohócruhás tevékenységei” – amiről sosem tudhatják, hogy készült-e vagy nem valamilyen felvétel – maga a garancia arra, hogy „szófogadó” lesz és tartja a lépést, no meg a pofáját!

    Ezekre egyszerűen bűnözőként kell gondolni, akik szó szerint a legrosszabbat akarják neked és szeretteidnek! S ha így teszel, jól teszed, mert ez közelíti meg a valóságot a legjobban!

  6. 5. Zsolt
    Megelőztél András kérdésére adott válaszoddal. Pontosan úgy látom én is ahogy írtad.

    Egy nagyon egyszerű magyarázat erre a jelenségre.
    Mikor valaki csatlakozni akar egy bűnbandához, hűségesküt kell tenni és nem elég, hogy mindig csak figyelő ember legyen, el kell követnie a bandára jellemző bűncselekményt. Ott, abban a társaságban ahol dollármilliárdokról, igazi hatalomról van szó ez hatványozottan igaz. Ha egy bűnbandához tartozáshoz a jelentkezőnek is be kell törnie valakihez, hogy zsarolható legyen, el lehet képzelni, mekkora bűnt kell a csúcsvezetőknek elkövetniük, hogy az elithez tartozzon.
    Pál utcai fiúk története ismert. A gittet mindenkinek rágnia kellett.
    Kizárt, hogy tisztességes politikus komoly döntési pozícióba kerüljön vagy ott tartósan megmaradjon.

  7. (3997) Nordstream

    „Ha a pénzről beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a NATO ukrajnai proxyháborúja (ami egyre terjed!)
    AZ AMERIKAI ADÓFIZETŐKTŐL MAGÁNÉRDEKEKNEK ÁTUTALT PÉNZEK HATALMAS MOSÁSA.
    A fegyvereladásoktól az eltűnő segélypénzekig néhány ember hatalmas pénzösszegeket mozgat, és ebből a piszkos bevételből néhány tartalék köteget visszaadnak a politikusoknak és a médiának, akik továbbra is nyomást gyakorolnak a háború fenntartásáért.”

    5. Zsolt
    ” Az alap az, hogy eleve olyanok kerülhetnek döntési pozícióba, akiket vagy zsarolni tudnak vagy korrumpálni illetve – szerintem – a legtöbbször kéz a kézben jár mindkettő dolog.”

    Hát, igen ugyanebből az üstből etetnek minket is Görögországban, több mint egy évtizede:

    HOGYAN VESZTETTÜK EL A NEMZETI SZUVERENITÁSUNKAT A MAGÁNBANKOK ADÓSSÁGAI MIATT, HOGYAN ALAKÍTOTTÁK ÁT A MAGÁNADÓSSÁGOT ÁLLAMADÓSSÁGRA?
    NÉPSZAVAZÁS ALAPJÁN A MEMORANDUM ILLEGÁLIS ÉS MINDEN ADÓ, AMI EBBŐL ADÓDIK ÉS FIZETÜNK ILLEGÁLIS

    /https://skeftomasteellhnika.blogspot.com/2022/10/blog-post_90.html?/

  8. 5. Zsolt
    „Emlékszek egy képre, amikor anno a görög válság kapcsán volt egy brüsszeli tárgyalás és utána egy sajtótájékoztató az egyébkét nagy reményekkel induló Alexis Ciprasszal a Syrizából, amelyek rendkívül ellentétes kiindulási pontokról indult el a tárgyalás az Európai Bizottsága és a görög kormány között. Amiért ezt most itt felhozom, az Cipras rémült, falfehér ábrázata a tárgyalások végeztével, s persze, az álláspontja radikális módon változott az eredetihez képest. Szóval valahogy közös álláspontra jutottak a görögök akkor a fényességes brüsszeli politikusoknak hazudott bűnszövetkezettel, amiben persze a görög lakosságnak köszönet nem volt!”

    Erről készült egy film is: Görögország, 2015 (Adults in the Room).
    Nem is tudom, hogy engedték bemutatni! Annyira durván bemutatja, hogy miként zsarolták/fenyegették az EU-s tárgyalók (a különböző ország pénzügy-miniszterei) a görög tárgyaló delegációt, hogy sok „demokratánál” kiverhette a biztosítékot ez a fajta leleplezésük.
    Valószínű abból indulhattak ki (amikor mégis piacra mehetett ez a film), hogy az a pár ember aki végignézi ezt a filmet, úgy is ismeri a bemutatottakat. A többi meg egyszerű, mint a faék, aztán úgy sem érdekli, nem szán időt rá. Minek is, amikor átlagbélának túl magas, meg egyébként sem értené.
    A wellnes-pálza-facebook Bermuda háromszögéből képtelenek kilépni. Amíg ezek vannak többségben, itt változás nem lesz.

  9. 4. Akela70
    A legegyszerübb az lenne, hogyha újabb kibertámadás érné a colonial- csővezetéket. A keleti-part benzin és gázolaj ellátása összeomlana.

  10. Valóban nem életbiztosítás kilógni a sorból, lásd Jörg Haider autóbalesete. Arra is emlékszem, hogy közösítették ki Ausztriát, mikor bekerültek a kormányba

  11. 8 – Bendegúz

    Köszi, ezt sem ismertem, filmekben nem igazán vagyok képben, főleg az utóbbi kb. 10 évben. Sok számomra az olyan cím, amelyről még véletlenül sem hallottam korábban.
    Pedig ezt a zsánert szeretem, úgyhogy majd erre is rákeresek, ha lesz egy kis időm.

    Köszönöm SZVP-nak is a múltkori ajánlásért, ott is találok majd valamit, amit megnézek.

  12. Az északi áramlatot Putyin robbantatta fel. Az EU-ban az volt a kommunikáció, ha Putyin meghal, visszaáll a régi rend. Így sokan próbálták megöletni Putyint – nagy részük már halott. Így, hogy nincsenek meg a vezetékek, Putyin újra biztonságban van.

  13. 7. L.S.
    ”AZ AMERIKAI ADÓFIZETŐKTŐL MAGÁNÉRDEKEKNEK ÁTUTALT PÉNZEK HATALMAS MOSÁSA. ”

    Izland elnöke: „Hagyni kell a bankokat csődbe menni !”

    Bevezettük a deviza-ellenőrzést, hagytuk csődbe menni a bankokat, segítséget nyújtottunk a szegényeknek, nem vezettünk be megszorító intézkedéseket az Európában most tapasztalt mértékben. Négy évvel később ennek az lett az eredménye, hogy Izland a pénzügyi válságtól szenvedő többi európai országtól teljesen eltérő módon fejlődést és haladást élvezhet.

    https://www.vilaghelyzete.com/search/label/Bank

  14. Kedves Zsolt!

    Emlékszel, hogy pár napja mit írtam az EU-USA viszonyáról? Sokan lehurrogtak a felvetésem miatt, aminek lényege az volt, hogy az USA feladta az EU-t.
    Most meg olvasom a fenti cikk szerzőjét és meglepődve tapasztalom, hogy ő is ezt állítja.
    Hogy a feladásra milyen apropó okán kerül sor, az mindegy.
    Több oka is lehet, de a legfontosabb, hogy az innen elszívott energia/eszköz/pénz és egyéb forrásokból az USA magát kívánja erősíteni.
    Az elszívás folyamata és kivitelezésének módja jelen körülmények között egyszerű lesz.
    1. Megfosztja Európát és gazdasági nagyhatalmait a nyersanyag és energia ellátásuktól, amit ad neki az csak tőle származhat és az is csak drágán mehet. Ezzel csődbe viszi az EU iparát, amit a tőzsdén fillérekért és semmit nem érő zöld papírokért felvásárol, majd áttelepít Amerikába.
    2. A képzett munkanélküliek tömegének színe javát átcsábítja zöldkártya és lakhatás, plusz munkahely ígéretével (USA toborzó irodák fognak nyílni erre a célra, minden zökkenő menetes lesz).
    3. A deindusztrializáción átesett és potens dolgos emberanyagától megfosztott Európát pedig teleönti harmadik világ béli bevándorlókkal, akik tovább bomlasztják a már megroggyant társadalmi, politikai és gazdasági struktúrákat.
    4. Ezekkel a folyamatokkal eléri az USA, hogy Európa soha több ne legyen neki konkurenciája.
    5. Egy lelakott Európával sem Oo. sem Kína nem fog tudni mit kezdeni. Előbbinek energetikai és nyersanyag eladó piacként lesz értelmezhetetlen, utóbbinak késztermék piac szempontjából. Ezzel pedig a két hatalmat jelentős bevételi forrásoktól fosztja meg. Nem beszélve az Európai innovációs termékek teljes megszűnéséről (ahol nincs ipar ott innováció sincs).Az USA úgy gondolja, ha már ő nem használhatja, más se tegye.
    6. Ha ez nem lesz elég és fennáll hogy Európa ismét erőre kap, akkor háborúkat fog szítani kontinens szerte. Orosz-Balti, Orosz-lengyel, Magyar-Román, Román-Bolgár, Szerb-Horvát, Horvát-Szlovén, Szerb-Albán, Olasz-Horvát, Francia-Német, Olasz-Osztrák/Német. Soroljam még?

    Ha ez összejön az USA-nak lesz esélye a túlélésre és első helyének jövőbeli visszaszerzésére.
    Pár évtizedig elszigetelt állapotban lesz, de azt követően, visszatér a porondra.
    Még csak annyit, hogy az USA nagyon jól és érzelemmentesen intézi saját ügyeit.

  15. 13 – Bendegúz

    Teljesen igazad van, hogy az amerikai elitnek ez vagy nagyon hasonló tervei vannak. Európa kárára szeretné megoldani saját gondjait. A gondolatmeneted helyes.

    Csakhogy, kedves Bendegúz, arról van tudomásod, hogy Kínában hatalmas szellemvárosok léteznek, rengeteg üres lakással, irodaépületekkel, jól karbantartott utakkal? Könnyen találsz erről infókat az interneten.
    Vajon milyen lakókra várnak ezek a városok?

    Van olyan válasz, hogy ezeknek más, túlzsúfolt városokból, régiókból kellett volna alternatívát nyújtani a helyi, értsd kínai embereknek.
    Ha ez igaz is, akkor csak részben. Igazából Kínában is készülnek az értékes emberek fogadására, s igazából ha valaki valóban olyan kvalitásokkal bír, ami értékes lehet ott, szívesen fogadják bárhonnan.

    Szóval, a lényeg az, hogy több kakas kukorékol a szemétdombon, hogy úgy mondjam.

    A baj az, hogy Európában a jövőre nézve kevés lehetőség maradt. Talán a sparheltüzletág az egyik ilyen…

    … csak azt nem értem, hogy miben reménykednek azok, akik abban bíznak, hogy az amerikaik végül megnyerik ezt az egész küzdelmet és marad az egypólusú világrend. Utána olyan jó lesz? Lesz még 20-30 év, ami alatt felélik az orosz erőforrásokat és majd mindenkinek visszaosztanak a jólétből?! Na persze, ha nem lesz alternatíva a hatalomban számukra, ugyan miért tennék?

    Másrészt, ha a globalisták által támogatott Kína lesz a nyertes, utána mi fog következni? A taoista-kommunista-kapitalista Kánaán? Ahol mindenkinek olyan jó dolga lesz? Na persze, ahogy azt a QR-kódos Móricka elképzeli!

    Az emberiség tele van szerény favágókkal! És nélkül vágják a fát, fűrészelik az ágakat…
    … amin saját maguk ülnek! De aki nem tapsol nekik meg nem akar ehhez asszisztálni, az a hülye!

  16. 14 – Zsolt:
    Siratás helyett azt fontoljátok meg, hogy elfogadható klíma még kb 3 évig lesz. Nem sok értelme van ennél messzebb kalandozni.

  17. 15-16 És ezzel be is záródott az időablak, amire az új bejegyzésnél – Friss jelentés 12.hsz – reagáltam Zsoltnak.
    1-3 év, de inkább kevesebb… 1 körül.

    És végre legalább Tibor bá’ – b@szódna meg a sok celeb fasz a tévében – utal a klímára, lévén az egy jelentős faktor az egész cécóban. Külön köszönöm, mert rajtad kívül, mintha mindenki elfelejtette volna ezt.

  18. 14 Bendegúz
    Kérdés hogy ha mindent kivisz Usa-ba és ott gyárt akkor hová adja el a sok terméket?Egy autót visszaszállítani nem gazdaságos európába.Másrészt kimenne e amerikába annyi értelmiségi? Mert 10 ezer embert lehet össze lehet szedni de többmilliót nem .Ráadásul az értelmiségi mellé kell szalagmunkás is. Talán mexikóból összeszedi.De nem tudom kicsit nehéz elhinnem hogy olyanná válna amerika mint Kína .Sok ki amerikai majd minden szart gyárt és aladja a világban mint a kínaiak.Amúgy is lusta az amerikai.Ráadásul ez az erősödési verseny meddig tarthat?10-20 év és kifingonak a fosszilisek is mármint az olcsó.Másrészről meg ugye azt hallani hogy usa az összeomlás szélén az adósság miatt.Amúgy láttam videót az ipari parkoknál is a fű nyírva van de még az autópályák mellett is ,valami hihetetlen rendezett és tiszta minden még az ipari parkokban is, hát még nem az összeomlás jelei mutatkoznak.
    Amúgy a drága energia szerintem világjelenség bár országonként eltérhet a megmutatkozása.

  19. 17 – Jövőnk

    Ó, dehogy hagyják ki a végén a hologramos, gonosz UFO-kat, dübörgéssel, fényorgiával, porrá bombázott nagyvárosokkal, hogy az emberiség megmaradt része szarban fuldokoljon a félelmében! Ez a végső tűzijáték igazi nagy móka lesz, a globalisták behuggyoznak a röhögéstől, amint létrehozzák a földi evolúció új csúcstermékét, a homo besarist!

  20. 12 – DRezső

    Húúú, ba´meg! Így járt a rosszionista áruló bagázs-elit!
    Mi ebből a tanulság? Putyin élt, él és élni fog! 🙂

    … mert felrobbantotta az Északi Áramlatot, mind a kettőt, nehogy má´ valaki megszólja, hogy amatőrként játszik! Aztabaszta!

  21. 14. Zsolt
    Na akkor már ketten vannak a tönkretett Európából elvándorolni vágyó képzett emberek befogadására.
    Kína az USA szempontjából hátránnyal indulna, ugyanis nem tartozik a fehér, keresztény kultúrkőrbe, így a beilleszkedés is nehezebb lenne ott. Pénzel biztos, hogy ezt is kompenzálni tudja.
    Azonban ez ránk és főleg Európára nézve semmi jót nem jelent. Főleg, most az elején, amíg megszokjuk a kialakuló helyzetet. Aztán lehet ügyeskedni. Ki elmegy, ki marad és remél, hogy jobb lesz. Talán egy ilyen helyzet szülte lázadás esélyt adhatna arra, hogy kizsuppoljuk Európa ellenségeit és a megmaradt ipart, technológiát a magunk javára megmentsük. Ez csak akkor működne, ha még nem vagyunk elárasztva bevándorlókkal, így azokat nem tudják megregulázásunkra használni.
    Kevés az időnk. Nagyon kevés. Főleg ahhoz, hogy felébredjünk és még cselekedjünk is.

    18. Andrew
    Hogy kinek adja el? Hát a maximumon pörgő és 3.5 milliárd emberrel rendelkező (amiből 1.5 milliárd potenciális vevő /Európa 700 millió, tokkal vonóval) Ázsiának.
    És miért ne lenne gazdaságos visszaszállítani Ázsiába (nem Európába, mert itt minimális lesz a felvevő piac)? Az én autómat Japánban gyártották és ide hozták. Nem egy márka ezt teszi és megéri nekik.
    Amikor lesz vagy 10 millió munkanélküli és még segélyben is csak eshetőlegesen részesülő tömeg, szerinted azok egy ilyen lehetőséggel, azaz az USA-ba való költözéssel nem fognak élni. Dehogynem! Az USA pedig ugy fog válogatni, mint tót a vadkörtésben.
    És amerikának nem kell kínává válnia, ugyanis nem tömegtermékeket fog gyártani, hanem csúcsminőséget nagy hozzáadott értékkel. Az a sok okos német mérnök majd tesz róla, hogy ne szallagmunka legyen az USA-ba. De ha kellene is melós, azt is ki tud vinni pár milliót innen, ott vannak a rozsdavárosok, újból be lehet népesíteni őket, szép középosztálybekli melósokkal.
    Írod:
    „10-20 év és kifingonak a fosszilisek is mármint az olcsó.”
    Van egy rossz hírem.
    Az EU-nak már idéntől kifingtak. Na ennyit Európáról.

  22. 16. Tibor bá’
    Nem szeretnélek bántani ezzel a klíma dologgal, de szerintem egy kicsit túl van tolva ez a történet. Nem vitás, van felmelegedés. De én ebből az idei nyárból nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Talán 2017 vagy 2018 (?) nyara volt ilyen nagyon meleg. Három hőségriadó is volt, 7-10 naposak, amikor közel 40 fok volt. A kollégám mondta, hogy szereltessem be a klímát, mert hogy egyre melegebbek lesznek az elkövetkező nyarak, és egyébként is már évek óta mondja. Na én szépen feltetettem 300.000 Ft-ért egy klíma gépet, aztán vártam. Eltelt három nyár, ami alatt egyszer vagy kétszer kapcsoltam be, de akkor sem azért, mert, hogy elviselhetetlen meleg volt, hanem, ha már megvan, használom.
    Idén nagyon nagy volt az aszály. De búza így is bőven lett. Kukorica, napraforgó azonban kevés. Mindenki kétségbe volt esve, hogy mi lesz az őszi vetéssel, ilyen száraz földön. Aztán szeptember majd végig esős volt, jó sok víz lejött. Októberre a talaj felszáradt, és most ideális körülmények között lehet vetni. Az ősz pedig kimondottan jó, semmi felmelegedésre utaló nincs benne. Mondhatni átlagos.
    Én azt mondom, várjuk meg a jövő nyarat és ha az olyan meleg lesz mint az idei, akkor már kezdhetünk aggódni. De azért a biztosat a 2024-es nyár mondja meg. Ha az is nagyon meleg és aszályos lesz, akkor már tényleg gyűjthetjük a konzerveket.
    Egyébként jelen élelmiszer krízis is egy mesterséges dolog. Összehozták a drága energiaárakat, az inflációt és ez ellehetetlenítettek sok termelőt/tenyésztőt. Ha nem kevernék a szart, a klíma miatt nem lennének ilyen árak. Még az idei évben volt bőven termény globálisan, így hiánynak sem kellene lennie. Csak hát az a fránya társadalomátalakítási törekvés ne lenne.

  23. 22. Bendegúz
    “ Egyébként jelen élelmiszer krízis is egy mesterséges dolog. Összehozták a drága energiaárakat, az inflációt és ez ellehetetlenítettek sok termelőt/tenyésztőt. Ha nem kevernék a szart, a klíma miatt nem lennének ilyen árak.”
    A nagy élelmiszer krízisre is rásegítettek egy kicsit. Intéztek a kovid/vakcina duó és a megkomponált háború után, egy kiadós aszályt is. Ilyen véletlenek nincsenek! Európa a fő célpont, így ide küldték először az Apokalipszis négy lovasát, akik keresztül-kasul nyargalnak a kontinensen. Talán lesznek, akik kiütik őket a nyeregből…

    Egy kis izelítő az időjárás módosítás módszereiről : https://nimbus.elte.hu/tanszek/docs/BSc/GrabantAndrea_2010.pdf
    “ Az időjárás-módosító tevékenységeket persze nem csak mezőgazdasági célra alkalmazták, hiszen hamar rájöttek, hogy katonai célokra is felhasználható lenne, megkönnyítené az ellenség legyőzését, az ENSZ azonban 1976- ban minden katonai célú időjárás-módosító tevékenységet betiltott (Stefancsik, 2006).”

  24. 24. Hanyistók

    Az lenne nagyon gyanús, ha a most következő tél szibériai lenne, két hétig tartó -20 fokokkal gázhiány mellett. Akkor én is elkezdek gondolkodni, hogy valami nem stimmel a klímahisztivel.
    Az is furcsa, hogy pár éven belül belepusztulunk a felmelegedésbe és az elit nem tud róla, vagy ha tud is róla, tétlenül nézi az eseményeket, miközben nagyszabású stratégiai terveik vannak.

  25. 23. Kedves Tibor bá’

    Én csak tapasztalati tényeket közöltem. Nem kötekedni szándékoztam, csak felvetettem, hogy mi van, ha…?
    Na meg idéztelek Téged, meg a fórumon írogató többi hozzáértőt, hogy: várjuk ki, mit hoznak az elkövetkező évek, mert csak azok tükrében lehet eljövendő viszonyokat magközelítő következtetést levonni.
    És még azt is szoktátok mondani, hogy egy év adati nem mérvadóak.
    Márpedig ez az állításotok a 2017-es(?) vagy 2018-as(?) év vonatkozásában (amikor is rekord meleg volt több héten át, majd azt követően három évig kimondottan hűvös nyarak követték egymást) teljesen helytálló volt.
    Mi van, ha az idei nyár is egy kivétel volt?

  26. A gázvezetékek ügyében már vizsgálódtak a dánok, svédek és a németek is. A berlini kormány állítólag még a Bundestag tagjainak, azaz a német parlamenti képviselőknek sem hajlandó megmutatni a jelentést, ami készült az ügyben.

    Kérdem én, ha az oroszok lettek volna, akkor ez a fülsiketítő csend honolna ebben a témában?! Ha bármely, akár apró nyomot is találtak volna a skandinávok vagy a németek, ami az oroszokra mutat, akkor nem ezzel lenne tele a szajha média?!

    Az amerikai és brit terrorista módszerek megérkeztek Európába (persze az egykori Gladio-műveletek formájában már van némi tapasztalat!), s világosan értésükre adták a kontinentális európaiknak, hogy minden eszköz megengedett a saját céljaik eléréséhez. Ha Európa pórul jár, akkor ez van, fogadják el és mosolyogjanak hozzá! A brüsszeli árulók ezt is csinálják.

  27. 27. Zsolt
    Ez a csend beszédes. Oroszok átadtak bizonyítékokat az angoloknak azzal a nyilvánosságra hozott felütéssel, hogy Anglia erősen érintett a robbantás megszervezésében és kivitelezésében. Angol részről egy rövid tagadáson kívül síri csönd van.
    Közvetlen a robbantás után még próbálkoztak a robbantást az oroszokra kenni, hogy hamis zászlós támadás volt, de hamar leálltak ennek a vádnak a hangoztatásával.

    Szept. 28-án volt a robbantás és okt 4-én telekiabálta a nyugat a világot, hogy eltűnt egy orosz atom-tengeralattjáró. Volt pánik rendesen. Arra gondolhattak, az oroszok megtorolják a gázvezeték felrobbantását.
    Az is beszédes, hogy nem sietnek kijelenteni, hogy ez a robbantás állami terrorcselekmény volt. Pedig, ha valami terrorista támadás, akkor ez az volt.
    Ha a republikánusok győznek, akkor esélyes, hogy Ukrajna bőkezű támogatása alább hagy. Az angolokat megzsarolhatják az oroszok a bizonyítékokkal, így az angol támogatás is alább hagyhat. Vagy a németek elé tárják és a német támogatási kedv fog csökkenni az EU-val együtt. Nyakunkon a tél és a gáz és villanyprobléma, ezért az Ukrán támogatási szint csökkenhet.

    Az áram gyakori hiánya kihat a fronton harcolók utánpótlására. A talaj hamarosan megfagy. Az orosz emberanyag utánpótlás bevethető állapotba kerül.
    Az is további veszélyt jelenthet az Ukránokra nézve, hogy Irán után kedvet kap Kína és India is, hogy élesben próbálja ki, tesztelhesse le fegyvereit. Vissza nemtérő lehetőség.
    Mostanában az ukránoknak kifejezetten rossz lapokat oszt az élet.

  28. 27 Zsolt
    Ez valóban nagyon elgondolkodtató…
    Nem tudom, hogy az angolok energiaellátásában mekkora részt jelenthet orosz forrás, de nyilván jóval kisebbet, mint a kontinentális Európának.
    Tán még függetlennek is nevezhetők.
    Ha így van, akkor a briteket csak a megemelkedett árak sújtják, de nincs fizikai ellehetetlenülés, szemben Európával, ahol egyszerűen hiányozni fognak az energiahordozók.
    Ez gazdasági versenypozícióikat jelentősen javítja velünk szemben, ráadásul az USA is eléri céljait mind gazdasági, mind politikai szempontból, ha az oroszokat és Európát is padlóra teszi.
    Igen csábító lehetett az az elképzelés, hogy némi kis robbantásokkal elébe lehet menni annak, hogy az EU bepuhuljon a gazdasági nehézségek, és a lakosság tiltakozásai miatt, és megalkuvóan közeledjen az oroszokhoz.
    De konkrét bizonyíték híján ezt mindig le lehet tagadni.
    A működőképes vezeték az oroszok kezében egy értékes kártyalap volt, amivel lehetett volna csábítani az EU-t, de így ez kiiktatva.

  29. 27. Zsolt

    Pedig az egyik orosz-szakértőnk (Rácz András) nem látja, hogy mi lenne az amerikai érdek az Északi Áramlat felrobbantása mögött. Bezzeg az oroszoknak mennyi van: magasabb gázárak, aggodalmak növelése az európaiak szívében, és persze a piszkos anyagiak. Rácz szerint az amcsik hibáztatása mögött összeesküvés elmélet áll. Azta!
    https://mandiner.hu/cikk/20221016_racz_andras_eszaki_aramlat_sikorski

  30. 17 „A berlini kormány állítólag még a Bundestag tagjainak, azaz a német parlamenti képviselőknek sem hajlandó megmutatni a jelentést, ami készült az ügyben.”
    Ki állítja?

    29: „A működőképes vezeték az oroszok kezében egy értékes kártyalap volt, amivel lehetett volna csábítani az EU-t, de így ez kiiktatva.”
    Van még legalább 3 másik vezeték, amivel csábíthatnának, így ez nincs kiiktatva…

  31. 31 – Avatar

    „Ki állítja?!

    Bizonyos Żaklin Nastić, a Bundestag Védelmi Bizottságából, a „Die Linke” képviselője állítja ezt 2022. október 12.-i sajtóközleményében.

    „A szövetséges államok vagy titkosszolgálataik érdekeivel való esetleges összeütközésekre, az úgynevezett harmadik fél szabályára hivatkozva a szövetségi kormány visszautasít minden további információt. Még a VS besorolás szerinti szokásos információkat vagy a német Bundestag titkos védelmi irodájánál történő letétbe helyezést is megtagadja.”

    http://www.linksfraktion.de/presse/pressemitteilungen/detail/bundesregierung-geht-bei-nord-stream-lecks-von-anschlag-durch-einen-staat-aus/

  32. 31 Avatar
    Mindenesetre erősen lekorlátozódott a gázszállítási kapacitás lehetősége, ami Ukrajna megkerülésére lett létrehozva.
    Az Északi áramlat 2 biztos nem véletlenül épült, volt perspektívája, hogy az oroszok még nagyobbá tegyék az EU függést az orosz energiától, miközben nagy bevételre tesznek szert, Európának meg arra, hogy ne legyenek a gazdasági növekedésnek energiakorlátjai.
    Szerintem a vezetékek felrobbantása sokba fáj az oroszoknak.
    Neked mi az elképzelésed, milyen logikus motivációjuk lehetett az oroszoknak arra, hogy ők robbantsák fel az óriási pénzekből felépült vezetékeiket?

  33. 30 SZVP
    Természetesen úgy interpretálja a dolgokat, ahogy azt munkaadói elvárják tőle.
    Ettől függetlenül nyilván nagyobb rálátása van a dolgokra, mint nekünk, azért érdemes figyelni, mit mond.
    Az a baj, hogy soha nem tudjuk, hogy mik az objektív információk, mert mindkét oldal igyekszik a maga javára torzítani azokat.
    De azért én is elgondozom azon, hogy igaz-e Orbán állítása, hogy a szankciók nem Oroszországnak, hanem Európának ártanak csak?
    Nekem is jutott már eszembe, hogy vajon tényleg olyan jelentéktelen-e a hatás az oroszokra, vagy csupán ezt próbálják elhitetni a másik oldallal, hogy ott a lakosság minél frusztráltabb legyen a nehézségeket tapasztalva, arra gondolva, hogy az oroszoknak meg direkt jól is jönnek a szankciók következményei.

  34. 34 – hubab:
    Az oroszokat sújtják a szankciók, de messze nem annyira, mint az atlantista propaganda állítja. És, a szankcióknak van jó hatása is. A sújtott ország kifejleszt olyasmit is, amivel korábban nem rendelkezett. Pl: Irán és rakéták, drónok.

  35. 34 – hubab

    Az orosz szankciók hatása egy ottani ismerős minapi infói alapján:

    1. Tavasszal több terméknél mérsékelten felmentek az árak, az ősz elejére visszaestek az eredeti szintre.
    2. Semmiből sincs hiány a boltokban.
    3. Néhány árufajtánál előfordul, hogy kisebb a választék, mint mondjuk egy éve volt.

    Lehet, sőt biztos, hogy vállalati szinten vannak hatásai a szankcióknak, ez sem igaz viszont minden iparágnál. A legtöbbször az ilyen problémák is megoldódnak, más piacról is be lehet szerezni sok dolgot, nem csak Európából, Észak-Amerikából, Ausztráliából vagy Japánból. Csak maga Kína is már egy olyan alternatív beszerzési forrás, amelyből rengeteg mindent pótolni tud Oroszországban is. És persze van bőségesen más kereskedelmi partner, amely jóval aktívabb mostanában, mint korábban.

    A lényeg az, hogy az orosz átlagpolgár szintjén szinte semmit sem érzékelnek ezekből a nagy nyugati szankciókból.

  36. 35-36
    Mondjuk a szakértő nem is a lakosságot érintő dolgokban állítja a szankciók hatásosságát, hanem a csúcsfegyverek gyártási kapacitásának drasztikus lefékezésében, a háború finanszírozásában.
    No meg állítása szerint a szankciók túlnyomó többsége tulajdonképpen eddig csak papíron volt, életbe léptetésük még csak a következő hónapokban várható, tehát a jelenlegi oroszoknál bekövetkezett hatások még csak az első néhány szankció következményei, a java csak ezután jön.
    Én egyenlőre óvatosan mérlegelem az állításokat, majd meglátjuk…
    És az biztos igaz, hogy egy átlag orosz sokkal rosszabb életkörülményeket képes tolerálni, mint egy nyugati jóléti állam polgára.
    Tartok tőle, hogy itt hamar szakadni fog a cérna, és politikai földindulás lesz a vége, mert mindig van jelentkező egy liberális berendezkedésű országban bármire, meg az ellenkezőjére is…

  37. 37. hubab
    „Mondjuk a szakértő nem is a lakosságot érintő dolgokban állítja a szankciók hatásosságát, hanem a csúcsfegyverek gyártási kapacitásának drasztikus lefékezésében, a háború finanszírozásában.”

    Pedig az atlantista szankcióknak mindig az volt a célja, hogy a köznép szívjon, majd ennek következtében fellázadjon, és a hatalmat elseperje.
    Mint általában eddig, most sem fog bekövetkezni!
    Grigorijt mikor érdekli, hogy nincs chip a rakétába, ha ő az áhított márkában flangálhat a Vörös téren?

  38. 34. hubab

    Nem az a baj, h a mondókája közben lejt a pálya (majdnem az összesnél így van), hanem, hogy már teljesen hülyének nézi az embert. Nem kell fullba nyomni a kretént.

  39. Rácz nem hiteles, az NS2 esetében „nem látja” a nyilvánvalót, még az elvi lehetőségét is előre kizárja annak, ami szinte teljesen egyértelmű.

    Közben olvasom, hogy Kijev 3 milliós lakosságának a kitelepítésére készül az ukrán kormány.
    Mégis hová és hogyan?
    Ezt ki találta ki?
    Hogy lesz 3 milliónak biztosítva a minimális ellátás, a közegészségügy, a rendfenntartás?
    Hogy óvják meg a kijevi ingatlanokat a fosztogatásoktól?
    Kijev kitelepítésének ötlete egy (rém)álom.

  40. 40. MangaM

    Lépnie kell Kijevnek azok után, hogy felrobbantotta a Herszon feletti nagy vízgyűjtő gát zsilipjét. Ti. az orosz beígérte, hogy a Kijev feletti gátat fogja szétlőni, ha megtörténik az említett lépés az ukránok részéről. Gondolom, most hagy egy pár napot az ukránoknak a kitelepítésre, aztán felrobbantja a Kijev feletti gátat, ami egy elég jelentős árhullámmal fog járni. Nem irigylem az ukrán hatóságokat, hogy így tél elején ennyi embert kellene áthelyezni „szárazabb” régiókba.

  41. 33: „Neked mi az elképzelésed, milyen logikus motivációjuk lehetett az oroszoknak arra, hogy ők robbantsák fel az óriási pénzekből felépült vezetékeiket?”

    Az, hogy ki mit képzel el, nem feltétlen visz közelebb minket az igazsághoz.
    De ha már így rákérdeztél, pl lehet, hogy a vezeték üzemképes állapota ellenére elmaradó szállításra kötbér vonatkozna, míg így hivatkozhatnak arra, hogy nem képesek szállítani. Ne feledjük, hogy már eddigre is millárd m3-ben volt mérhető az elmaradt szállításuk.
    A megrongált szakaszt egész biztos vagyok benne, hogy képesek újjáépíteni, ha 1000+ km hosszan képesek voltak a csöveket kiépíteni…

  42. 42 Avatar
    Nekem csak az a furcsa, hogy az oroszok szerződésszegése jogi alap lehet kártérítésre, míg a nyugati szankciók következményei, illetve a külföldön lévő orosz pénzek lefoglalása az nem…

  43. 43, hubab
    Jó észrevétel!
    Kiegészíteném azzal, hogy úgy „szegi” meg az orosz a gázszállítási szerződést, hogy ő szállítana, de a nyugat nem veszi át. Éppen úgy mint a tartozása törlesztését nem tették lehetővé, mert úgy-e szankció alatt van, majd kikiáltották, hogy csődbe ment Oo. mert nem tud fizetni!
    Vagyis az orosz jogszegésének az alapja a másik fél viselkedése. Ennek ellenére ő a hibás.
    Elég érdekes logika. Amolyan atlantista. Aki nekik nem tetszik azt agyon bombázhatják demokratikusan, aki más ugyan így tesz vélt jogai védelmében, az agresszor.
    Egyébként nem kellett volna semmilyen kötbért fizetnie (ez is egy dezinfórmáció a nyugat részéről), mert vis major van. Ez akkor nem lenne érvényes, ha kiderülne, hogy Oo. robbantotta fel a vezetéket. Aki egy kicsit is konyít a joghoz az ezt tudja.

  44. 41: Benegúz
    „Lépnie kell Kijevnek azok után, hogy felrobbantotta a Herszon feletti nagy vízgyűjtő gát zsilipjét. Ti. az orosz beígérte, hogy a Kijev feletti gátat fogja szétlőni, ha megtörténik az említett lépés az ukránok részéről.”

    Ütemezett eszkaláció ez. Eddig még áll a gát, az oroszok szerint is:

    „Rakétatalálat érte a kahovkai vízerőmű gátját; az orosz légvédelem elfogott öt HIMARS rakétát, de egy becsapódott a gát zsilipjébe. Sajtójelentések szerint a keletkezett sérülés nem kritikus.
    A Dnyeper bal partjáról, 15 kilométeres sávból a héten több tízezer embert telepítettek ki, mert a helyi hatóságok úgy értesültek, hogy az ukrán hadvezetés nagyszabású rakétacsapásra készülhet a gát ellen.”
    MTI – Index
    #https://index.hu/kulfold/2022/11/06/haboru-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-ukrajna-putyin-zelenszkij-kijev-moszkva-percrol-percre/

    Nem kapkodnak itt egyik oldalon se, szép lassan menetelünk a konfliktusba, hogy hozzászokjunk, mint a kovidhoz…

  45. 45% Vaszil

    100% igaz!
    Nincsenek véletlenek.
    Minden tervezett. Ahogy a magyar mondás tartja: „Csak szépen, ahogy a csillag megy az égen.”

  46. 40. MangaM

    Az infrastruktúra teljes megszűnésére nincs más válaszlépés, mint a városi lakosság szétszórása, a harcok miatt leginkább külföldre.
    Itt már többször körbejártuk a témát, mi történik, ha egy városban megszűnik az áramszolgáltatás. Ha pedig ez egy többmilliós város, akkor hatványozottan igaz lehet, hogy az emberi természet, ami minden kultúrmázt rövid időn belül ledob, a túlélési ösztön sallangmentesen felszínre tör. Ne felejtsük el, márciusban Kijevben felfegyverezték a lakosságot.
    Ma már nem mindenki hajlandó arra, hogy tétlenül csendben szomjan, éhen haljon, megfagyjon.
    Ezért tervezik a kiürítést, ha az áramszolgáltatás lényegében megszűnik.

  47. 43: Biztos azok kapcsán is van, amit lehet jogilag támadni és biztos dolgoznak is ezen a témán ügyvédek (szép számmal) mindkét oldalon…
    Kb minden egyes szerződésre külön meg kell nézni, hogy milyen körülmények azok, amik felróhatóak valamelyik félnek, és mik azok amik nem. Akár még az is lehet, hogy az Északi Áramlatra egész más feltételek vonatkoznak, mint pl a Jamal-ra, ahol szintén el van zárva csap, és nem szállítanak rajta, bár képesek lennének rá.

    44: „Egyébként nem kellett volna semmilyen kötbért fizetnie (ez is egy dezinfórmáció a nyugat részéről), mert vis major van.”
    De a szállítást szeptember elején leállították már, a szabotázs meg szept 26-án volt. Szept 26 előtt szó se volt vis maior-ról, szimplán a Gazprom nem szállított.

  48. 48. Avatar
    Hol van már az a világ, amikor az ügyvédek harcoltak egymással?
    Ma már a fegyverek döntenek, elkobzások, államosítások vannak, aki nem katona, azt kirendelik közmunkára, a győztes majd eldönti, hogy mi volt jogos, mi nem. Ha lesz egyáltalán győztes.

  49. Liz Truss üzenete Anthonly Blinkennek: It´s done. („Megtörtént” vagy „Kész”)
    … a Nordstream gázvezetéken történt robbanás után.

    Videó Indiából, Nordsteram témában.
    Sajnos csak angol feliratos szöveggel.

    http://www.youtube.com/watch?v=GxzBqghRs5k

  50. Mint tudjuk 2023. januárjában leállt az olajszállítás a Druzsba olajvezetéken keresztül Németországba.

    Semmi baj, intézkedett a német külügy, hogy 2023. februárjától Kazahsztán (Kaztransoil) nyomja a kőolaját a Druzsba vezetéken.

    Erre pedig ma, 2023. február első napján az orosz Brjanszk megyei Novozibkov-i olajszivattyú állomást egy ukrán Tocska rakéta már meg is rongálta.

    Majd így lesz a többi vezetékkel is, meglátjátok feleim a szemetekkel. Víz alatt és víz felett.

  51. 51. János

    Ez minket nem érint?
    Nem a Druzsbából kapjuk mi is az olajat?

  52. 52. Bendegúz

    Két vezeték jön egymás mellett, Oroszország-Ukrajna vonalon. Az egyik a Barátság Észak megy Lengyelországba, majd Németországba, Fehéroroszországon keresztül. A másik Ukrajnában elágazik és a Barátság-1 ága megy Szlovákiába, majd Csehországba. A másik ága A Barátság-2 meg jön hozzánk. Attól függ, hogy hol találták el, Brajnszknál még egymás mellett vannak. Az jó kérdés, hogy az oroszok miért engedik az ukránoknak, hogy ezt az olajat használják a hadigépezetükhöz? Nyilván a másik kérdés, hogy ki fogja elzárni a hozzánk érkező olaj útját, és mikor?

  53. Hírek és elemzés olvasás nélkül (nincs időm és bele lehet keveredni a sok infóba) azt mondom hogy előbb utóbb nem fog jönni az olaj főleg hogy a csehek is küldtek tankot.
    Oroszországnak egyenlőre azért csak bevétel ez a 1-2 cső amin még jön nyugat felé olaj, de ha új szakaszba lép a háború akkor szerintem elzárja, szétlövi stb….És ez nem ilyen trafócserés dolgog lesz hanem lehet minimum a háború végéig akár több év.
    Valaki már írta itt hogy valamennyi mennyiség behajózható persze ha a nyugat eu országokba is hiány lesz akkor nem hinném hogy minenki ellátható lesz.
    Mit jelenthet ez Mo-on? Hát minimum olyan állpotot mint az ársapka kivezetése előtt ,de az lesz az alap és annál már csak rosszabb lesz, És ha csak „olyan állapot is lesz ” de nem 2-3 napig hanem tartósan évekig már az magában megállítja a gazdaságot.
    De annál nagyobb hiány és korlátozás is lehet hiszen az félig mű dolog volt pár napig.Most pedig olyan hiány lehet ahol majd jóval nagyobb mennyiség hiányzik akár több országban.
    Pl bevezethetik hogy a mentők és élelmiszerszállító járművek kapnak üzemanyagot a lakosságnak meg bevezetnek a forgalmi alapján valami mártix rendszert.Pl kapsz havi 10 litert.Mondjuk termelő cégek leállnak vagy az üzemanyag függvényében heti 2-3 napot dolgoznak.
    (ha ez nekem eszembe jutott nem hiszem hogy az amerikai neokonoknak nem 😀 ) Ja és mindez akár 2-3 éven át vagy az atomháború kezdetéig 😀

    Ilyen szempontból érdemes egy kis készletet felhalmoznotok ..Mondjuk ha a blogot olvassák 1000-en abból kb 5-10 ember ha betárazna ismerve az emberi magatartást.Nem fogjátok a Molt kiakasztani mert kb. senki sem tartalékol a blog olvasóin kívül mert senkinek nem
    jut eszébe hogy baj lehet.Plusz aki még eddig soha nem halmozott fel élelmet meg egyéb dolgokat lehet itt az ideje (Tibor bá valamelyik felkészülés posztja a sok közül )

    Esetleg az oroszok még azt is mérlegelhetik hogy ha az elzárt vezetéket európa mégis tudná pótolni alternatív forrásból akkor nem érdeke hogy elzárja mert így neki jön a pénz.Plusz teljesen elzárni nem lehet a csapokat Kína felé meg megnyitni.

  54. 52, Bendegúz:

    Sparhelt és lovaskocsi színvonal biztosan közeledik, ha ez most még nem is látszik.

    ((Továbbá az európai erdők az amazonas-i dzsungelek sorsára fognak jutni.))

  55. 55. János,
    Alapvetően azt kell nézni hogy pl. ha 3 éven belül várunk nagy deindusztralizációt európában ,pl németben akkor a 3 évet fel kell osztani 36 hónapra.Ha az látszódik hogy pl. a munkanélküliségi ráta elkezd emelkedni hónapról hónapra
    akkor igaz lesz a történet.De ennek most vagy pár hónapon belül el kell kezdeni emelkedni.Amúgy mit vársz nagyjából? pl 30%-os munkanélküliség az EU-ban 2 éven belül?
    A kőolaj vezeték rongálás , elzárás persze felgyorsíthatja ezt a folyamatot de ez még nem biztos.

    A munkanélküliség is hamar elkezdhet emelkedni .Általában úgy indul hogy elbocsájtonak pl. 3000-ből 200 főt aki nem fogyaszt , majd ha nem fogyaszt akkor a másik gyár sem termel annyit.
    Mindez továbbgyűrűzik úgy hogy pl aott társasházban lesz pár munkanélküli és az ott élők is hallják hogy jé Jürgen munkanélküli.Emiatt elkezdenek nem költeni a dolgozók is és már maga az emberi pszichológia (félelem ) is befékezi a
    fogyasztást.

    ezen cikk alapján úgy tűnik gáz ügyben nincs nagy baj
    #https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/siker%C3%BClt-t%C3%BAljutnia-eur%C3%B3p%C3%A1nak-a-f%C3%B6ldg%C3%A1zell%C3%A1t%C3%A1si-v%C3%A1ls%C3%A1g-nehez%C3%A9n/ar-AA170VVM?ocid=msedgntp&cvid=ea12685ab1cf43989365a781b06217cd

    Megmondom őszintén nincs időm kutakodni az internetes cikkek között hogy mi várható mert az információáradatba bele lehet zavarodni.Pár hónap múlva többet látunk.
    Annyit hallottam pl. hogy cseheknél is ugye megemelkedtek az árak de eddig még sokan a tartalékból fedezték az elmúlt 1 év dőzsölését.Így idén már nem lesz annyi elköltenivaló pénz.Mindenesetre ez egy indikátor lehet.

  56. Környezeti katasztrófa az Északi Áramlatnál

    „Európai tudósok szerint az Északi Áramlat gázvezeték tönkretétele ökológiai katasztrófához vezetett a Balti-tengerben. A szabotázs következményei többrétűek, de a természetet ért halmozott kár óriási.

    A vezeték felrobbanásának közvetlen következménye a tengeri állatok pusztulása volt. A Research Square tanulmánya szerint a robbanások „láncreakciót” okoztak a tengeri környezetben, ami egyes halfajok és tengeri állatok, köztük a tőkehalak és a disznódelfinek kihalásához vezethetett.”

    További infók az alábbi angol nyelvű írásban:

    https://orientalreview.org/2023/03/03/environmental-%d1%81atastrophe-at-nord-stream/

  57. Március 10.-e van, mindjárt dél…. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem már kimondottan zavar, hogy a német, svéd és dán nyomozók és munkatársaik, akik az Északi Áramlat kivizsgálásán dolgoznak, még mindig nem találtak ukrán útleveleket a felrobbantott gázvezeték csonkjai közelében!!! Ez azért elég botrányos!

    Nem úgy, mint anno New York-ban, ahol pikk-pakk megtaláltak – ha jól emlékszem akkor kettőt is! – a nyomorult szaúdi terroristák sértetlen útleveleiből a marha nagy vasbeton, porrá zúzott tárgyak és épületmaradványok között! Hiába, az amerikaiak tudnak, nem úgy, mint ez a töketlen germán bagázs! A végén még fel kell majd hívni egy kompetens CIA-s Virág elvtárst, hogy elmagyarázza ezeknek a tudatlan európaiaknak, hogy merre kell keresni az egyik ukrán békaemberek búvárruhájának a farzsebéből kiesett útlevelet! Legalább egyet, a kutyafáját már neki!

    Most szeretném kifejezni mély csalódottságomat a hivatalos német, svéd és dán szervek irányába! Mégis meddig várjunk még?! A fizetéseteket azért felveszitek, ugye?!

  58. 59. ötlet

    1. Nem mert a tavaly még bőven volt amiből feltöltenie a tározóit.
    2. Nem mert a ruszki adott ehhez (akár kerülő úton) bőven földgázt.
    3. Nem mert nem volt kemény a tél és nem kellett vadul fűteni.

    De majd meglátjuk idén mi lesz.
    LNG tározó töltésre felejtős. Nincs meg még a lefejtő (fogadó) kapacitás. Lassan épül. És nem mellékesen nagyon nagyon drága LNG-t tározóba önteni, ugyanis kb. 25%-os a visszafejtési veszteség. Nem beszélve a cseppfolyósítás és visszagázasitás során keletkező veszteségről.
    De sebaj, az EU biztos ezt is elbírja, ha már az orosz gáznál 3-4x drágább USA LNG-t vásárolja. Lové van Bőven.
    Csövön éppen annyi jön, hogy ellátja Délkelet Európát, a nagy fogyasztású német iparra innen nem fog telni, még ha erőszakkal el is vennék tőlünk (tudom, nem szokásuk, soha sem volt az, ti. ők demokraták).
    Ha nem lesznek feltöltve a tározók, akkor Európa úgy megy neki a 2023-as télnek, mint repülő balesetet szenvedő a dzsungelnek. Ha szerencséje van túléli.
    De mi lesz, ha véletlenül hónapokig tartó mínuszok lesznek. Volt már ilyen errefelé.
    Én a helyedben nem örömködnék. Főleg, úgy hogy mi is a fa@ rossz végén vagyunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük