(3956) Ba.5

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

Japán és a COVID-világjárvány állapota: A BA.5 hullámvölgy tanulságai

írta: Benjamin Mateus

89. útban a 90. felé

Figyelembe véve, az „örökké velünk marad” COVID-politikát, amelyet a világ szinte minden nagyobb ipari országa alkalmaz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a múlt heti sajtótájékoztatón megismételte figyelmeztetését, és kijelentette: „Mindannyian belefáradtunk ebbe vírusba, és a járványba, de a vírus nem fáradt belénk.”

A pénzügyi oligarchák és politikai lakájai, lényegében visszavontak minden járványt enyhítő intézkedést a COVID terjedése ellen. Arra kényszerítették a lakosságukat, hogy a SARS-CoV-2 vírust a mindennapi élet állandó elemeként fogadják el.

A COVID járvány harmadik évének végéhez közeledve közel 600 millió fertőzést jelentettek, és csaknem 6,5 millióan haltak meg. Azonban, a globális többlethalálozás megközelíti a 23 milliót, vagyis 3,6-szor magasabb a hivatalos adatoknál.

Bár, hivatalosan napi 650.000 körülire becsülik a globális fertőzési rátát, az Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézet (IHME) jelenlegi becslései megközelítik a napi 13,3 milliót, ami 20-szor magasabb. Ez, rámutat azokra az erőfeszítésekre, ami szerint minden lényeges mérőszámot (és veszélyt) el kell titkolni a társadalmak elől.

A WHO főigazgatója hozzátette, hogy az elmúlt hónapban a heti COVID halálozások száma elérte a 15 000-et, ami „teljesen elfogadhatatlan, ha minden eszközünk megvan a fertőzések megelőzésére és életek megmentésére”. Tekintettel a jelentési kritériumok változásaira és az adatbázisok lebontására, nem meglepő, hogy az Economist modellje szerint a többlethalálozás ötszöröse-hatszorosa a hivatalos adatoknak.

Ezzel Japán esete jól illusztrálja azokat a veszélyeket, amelyeket a jelenlegi COVID politikák jelentenek, amelyeket azért fogadtak el, hogy biztosítsák a nemzetgazdaságok közegészségügyi aggályaitól való mentességét.

A csaknem 125 millió lakosú Japánt a világsajtó dicsérte a járvány kezeléséért. Mindazonáltal, az ország az Omikron rendkívül fertőző BA.5 alvariánssal a fertőzések és halálozások legsúlyosabb hullámával néz szembe, annak ellenére, hogy lakosságának 80 százaléka teljesen beoltott, és állampolgárainak kétharmada (az idősek közel 90 százaléka). megkapták az emlékeztető oltásokat. Azt a kétes megkülönböztetést élvezheti, hogy jelenleg Dél-Korea és Ausztrália mellett a COVID járvány epicentruma.

Ez ideig, Japánban több mint 17 millió COVID esetet jelentettek, szemben a 2022. január 1.-jei 1,7 millióval. Az eddigi több mint 37.000 COVID halálozás több mint fele a járvány Omikron-fázisában történt. A hétnapos halálozások átlaga jelenleg a járvány csúcsán, napi 266.

2022.augusztus 19-én az ország az egynapos fertőzések számának csúcsát jelentette, közel 260.000 felett. A hónap eleje óta a hétnapos megbetegedések átlaga folyamatosan napi 200.000 felett maradt, ami messze meghaladta a korábbi, napi 100.000 fertőzési csúcsot, amikor február elején az eredeti Omikron variáns, a BA.1 ellepte az országot. .

Más országokhoz hasonlóan a fertőzések özönével szembesülve a japán sajtó megjegyzi, hogy a betegeket egészségügyi intézményekbe szállító mentők nehezen találnak olyan kórházakat, amelyek befogadhatják őket. Ez viszont késedelmet okoz a sürgős orvosi segélyhívásokra való reagálásban.

A kormány azonban ígéretet tett arra, hogy nem korlátozza az üzleti életet vagy az emberek mozgását. Eközben Fumio Kishida miniszterelnök karanténban él, és otthonról dolgozik, miután egyhetes vakációja során elkapta a COVID-ot, akárcsak kollégája, Joe Biden elnök.

Az Egyesült Államokhoz, az Egyesült Királysághoz és az EU-hoz hasonlóan Japán is a csak oltást tartalmazó stratégiára tér át a legújabb COVID-oltás emlékeztető szerek népszerűsítésével. Az Egyesült Királyság a múlt héten hagyta jóvá a Moderna bivalens emlékeztető oltását, bár úgy van kialakítva, hogy az eredeti és a BA.1 törzs fehérje-ekvivalensét adja együtt. Az Egyesült Államok felkérte a két mRNS COVID vakcinagyártó óriást, a Pfizert és a Modernát, hogy készítsenek egy bivalens oltást a BA.5 alvariánsra szabva, annak ellenére, hogy nem álltak rendelkezésre klinikai adatok a döntés meghozatalához.

Dr. Paul Offit, gyermekfertőző betegségek specialistája és a Philadelphiai Gyermekkórház vakcinaoktatási központjának igazgatója megjegyezte a 2022. június 28-i, az FDA virtuális tanácsadó bizottságának a COVID-19 vakcinák frissítésével kapcsolatos ülése után: „Nem észszerű feltételezni, hogy az Omikron BA.1 vakcinához generált adatok könnyen extrapolálhatók a BA.4-re és BA.5-re. Ezek az új Omikron alvariánsok nagymértékben átvihetők. Ezért nagyon magas szintű semlegesítő antitestekre lesz szükségük, amelyek jelen vannak az expozíció időpontjában a tünetekkel járó fertőzés megelőzése érdekében. Tekintettel arra, hogy a vakcina BA.1 komponense csak szerény mértékben növelte a semlegesítő antitestek számát, hozzátette: „Miért gondolnánk, hogy a BA.4 és a BA.5 használata más lenne?”

A japán tapasztalatok csak rávilágítanak arra, hogy a korábbi immunitás, az oltások magas szintje és a bivalens vakcináktól való függés kevéssé tesz lehetővé a fertőzések számának, és a világszerte tapasztalható magas halálozási számnak a csökkentésében.

Mint a főigazgató megjegyezte, a tavalyi és tavalyelőtti figyelmeztetésben: „Az északi féltekén egyre hidegebb idő közeledtével az emberek több időt töltenek zárt helyeken a következő hónapokban, ezért csak nő az intenzívebb fertőzés és kórházi kezelés kockázata. Főleg, mivel az USA-ban és az EU-ban, valamint Északkelet-Ázsiában beköszöntő őszi és téli hónapokban az iskolákban visszatérnek az osztályon belüli oktatáshoz.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

26 gondolat erről: „(3956) Ba.5

  1. A BA4 és 5 miatti halálozások száma igen alacsony világszerte a korábbi hullámok halálozási számaihoz, és a jelen fertőzésszámokhoz mért arányban is. Ha a valós fertőzésszám 20x-osa a hivatalos adatnak, akkor még huszad akkora a halálozási szám ehhez képest…
    Japánt (ami a világ egyik leginkább elöregedett társadalma) se fogja földhöz verni 2-300 napi haláleset, ez a náluk csúcsnak számító érték népességarányosan kevesebb, mint Magyarországon napi 25 haláleset, aminek a tízszeresét is láttuk mi már… Speciel pl Horvátországban most is magasabb a népességarányos covid halálozások száma…

  2. Aszongya: „Az északi féltekén egyre hidegebb idő közeledtével az emberek több időt töltenek zárt helyeken a következő hónapokban, ezért csak nő az intenzívebb fertőzés és kórházi kezelés kockázata.”

    Mindenki menjen karanténba. 🙂

  3. Természetesen elfelejtettèk megemlíteni hogy a halálozások 95%’a a covid mèregvakcinák mellèkkövetkezmèntye . Ès azt is hogy a tovabbi fertőződèsek ès halálozások a mèregvakcinázottak körèben terjed . Ès hogy a jövő a vakcinamentes embereknèl van

  4. 3 – Ajózanész:
    Szövegedből kimaradt, hogy a vakcina a sátán műve, és aki beoltatja magát, az nem csak belehal, de a pokolba is kerül. Józanész? Csak szeretnéd!

  5. A mèregvakcina a meggondolatlan ès felelőtlen politika ès gazdasági nyomás kènyszereszköze amelyet mind ezek elitek a kèptelensègük ès tehetetlensègük leplezèsekènt szabadítottak a vilagra . Ezt lehet „sátáni” nak nevezni vagy gyogyósabb emberek lehet a sátán művènek tulajdoníthatják . De nem , egy szimplán emberi elhibazott esemènysorozat ès cselekmèny rèsze . De mindenki meghozhatta magának azt az informált döntèsèt hogy alaveti e magát a „bestia ” 666 uralmának . Ha már vallási misztikával akar vádolni . Tegye nyugodtan .a döglès már magában van nem bennem .

  6. A BA4 és BA5 halálozási aránya nyilván sokkal alacsonyabb, mint az előzőeké, mert a lakosság nagy része így, vagy úgy, de már átesett a korábbi variánsokon és vagy a keresztimmunitás védi meg, vagy az immunrendszere megtanulta, hogy ne reagálja túl. Nagyjából ezért nem hal meg egy felnőtt ember egy tetszőleges náthában, mert gyerekkorában már tucatszor átesett rajta és az immunrendszere helyén tudja kezelni. (És pont ezért pusztult ki fél délamerika a spanyol hódítások idején olyan nyavalyákban, amik az európaiaknak meg sem kottyantak.)

  7. A jelenlegi halálozások száma alacsonyabb lehet azért is, mert a gyengék nagyrészt már elhunytak (csúnyán fogalmazva kiszelektálódtak) az előző hullámokban.

    Anno a hírekből azt a következtetést vontam le, és a mai napig is úgy gondolom, hogy – mint minden egyéb betegség – a covid-19 általánosságban nem az öregeket veszélyezteti, hanem a gyengéket. Léteznek erős, életrevaló öregek, és gyenge, életképtelen fiatalok. A legkiválóbb példa erre az a sok öreg, aki túlélte, vagy meg sem kapta a fertőzést a Diamond Princessen.

    https://en.wikipedia.org/wiki/COVID-19_pandemic_on_Diamond_Princess

    2020. február
    Diamond Princess
    2666 utas
    69 éves átlagéletkor
    hivatalos covid-19 halálozási szám: 13 (14)

  8. 7 – proton:
    Az öregkor meg van áldva pl. magas vérnyomással. Ez nem egészség kérdése, mert az erek elkopásából származik, azt pedig az évtizedek hozzák magukkal. A hipertónia viszont hatalmasat segít a COVID-19-nek.

    A 69 év csak neked tűnik „öregnek”. Az öregség 80-nál kezdődik. 69-nél én teljes értékű fizikai munkát végeztem, és úgy keféltem, mint 20 éves koromban.

  9. Ausztriàba megérkezett az Omicron BJ.1 variàns. Immunescape.

  10. 9 Tia
    A magyar híradásokban még nem is találkoztam ezzel a névvel.
    Mit tudni róla?

  11. 10. hubab – Kritikus helyeken (14 hely) van mutàciòja, tehàt az oltàs nem ad ellene kellô védettséget. Fertôzôbb az eddigieknél, és remélhetôleg pont emiatt talàn nem lesz nagyobb a halàlozàs/kòrhàzi ellàtàs. De még kevés az esetszàm. Viszont magas szàmok lesznek nemsokàra – Drosten és Elling szerint.

  12. Ez a BJ.1 a BA.2 „leszàrmazottja” (ami oltàs épp most elerheto Ausztriàban, az nem megfelelô ehhez, mert abban az eddigi komponens mellett a BA.1 tüskefehérje van) Az àtesettség sem hasznàl sokat.

  13. A CDC facebook oldalán az alábbi szöveg jelent meg:

    Szülők: Ahogy a gyerekek visszamennek az iskolába, a COVID-19 elleni védőoltás biztosítja a legjobb védelmet a COVID-19 és az olyan szövődmények ellen, mint a MIS-C, egy ritka, de súlyos állapot, amely hatással lehet a szívükre, a tüdejükre és más szerveikre.
    Egy új tanulmány szerint az 5–18 éves gyermekeknél, akik két adag Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcinát kaptak, 84%-kal kisebb valószínűséggel alakult ki MIS-C, mint azoknál, akiknél nem voltak beoltva. A 6 hónapos és idősebb gyermekeknek meg kell kapniuk a COVID-19 vakcina összes ajánlott adagját, ha arra jogosultak. Bővebben: #https://bit.ly/3xh0fNv

    Nézzük mi az, amit NEM írtak le az apróbetűs részbe:

    — A MIS-C nevű, 20 évesnél fiatalabbakat érintő betegség az Egyesült Államokban 72 bejelentett áldozatot követelt, két és fél év alatt. Ezt csökkenthetné a CDC által javasolt védekezés (az oltás) 84 %-kal, tehát megmenthetne ~60 életet.
    *
    — Két és fél év alatt, a 20 évesnél fiatalabbak közül ~1.300 áldozat volt Covid19-hez köthető az USÁ-ban. Ha ~85 %-os hatékonyságú lenne a vakcina (sajnos nem az…), akkor megmenthetne ~1.100 áldozatot ezen idő alatt.
    *
    — Azonban a javasolt két dózis beadása is járhat veszélyekkel. Ha minden 20 évesnél fiatalabbat beoltanánk az USÁ-ban (82 millió főt), akkor a CDC adatbázisa szerint ~4.400 bejelentett oltásáldozattal számolhatnánk. (164 millió dózis 0,0027 %-a.)
    *
    — Az oltás hatékonysága kevesebb mint fél évig tart. Tehát (a jelenleg vizsgált lépték-keresgélő összehasonlításban) két és fél év alatt az ismétlő dózisokkal együtt több mint 13.000 oltásáldozat bejelentéssel számolhatunk. Ezt a számot érdemes összevetnünk a MIS-C betegségtől megmentendő 60 áldozattal, vagy a Covid19 áldozatok 1.100 főjével.
    * * *
    Még ha a számok pontos és valóságos mennyisége kérdéses is, azért ez a léptékbeli különbség komoly kérdéseket vet fel. De legalább valamilyen apró betűs rész igényét kiköveteli magának a CDC plakátján. Tényleg minden kétséget kizáróan jó a gyerekeinknek már 6 hónapos kortól a MIS-C elkerülésére a két dózis Pfizer-BioNTech oltás?
    * * *
    BÓNUSZ: Még a nálam jobban kutakodók szerint is úgy tűnik, hogy az oltás legalább hússzor annyi kárt okoz az egyetemista korúaknak, mint amit megold: „minden egyes, a búszterek által megelőzött kórházi súlyosságú COVID-19 esetre 18 – 98 közötti számú súlyos nemkívánatos esemény esik.”
    *
    Megjegyzések: A bejelentett oltás-/betegség áldozatok természetesen csak egy részét képezik a valóságban megtörtént gyanús eseteknek. A bejelentett halálesetek nem biztos, hogy mind az oltás/betegség miatt történtek. A 20 évesnél fiatalabbak esetében némely súlyos oltásmellékhatás gyakoribb, némely ritkább, mint az idősebbek körében.

    A CDC EREDETI BEJEGYZÉSE: #https://www.facebook.com/photo/?fbid=461024222725688&set=a.218181283676651 * * * MIS-C ESETEK: #https://covid.cdc.gov/covid-data-tracker/… * * * JELENTETT OLTÁSÁLDOZATOK: #https://www.cdc.gov/…/vaccines/safety/adverse-events.html * * * EGYETEMISTÁK OLTÁSA, LETOHA TAMÁS BEJEGYZÉSE: #https://www.facebook.com/photo/?fbid=10220066158835297&set=a.1429152099849 * * * A KUTATÁS ONLINE: #https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=4206070 * * * LETÖLTHETŐ PDF: #https://canadahealthalliance.org/…/09/SSRN-id4206070.pdf

  14. Japán kutatók márciusban közzétett tanulmánya, melyben igazolják, hogy az Omicron variáns nagy valószínűséggel mesterséges genetikai módosítás következménye, elfogadásra került. A tanulmány megjelenéséig a kutatók azonban nem merik nyilvánosságra hozni az elfogadásra került változatot, nehogy a kiadót fenyegetések érjék. Itt tart a tudomány 2022-ben. Az eredeti tanulmány linkje: #https://bit.ly/3eJWREy

  15. Aztán még itt van ez is:

    Nyolc egér adatai alapján engedélyezték az omikron vakcinákat, a tudósok nem férnek hozzá az mrns oltások mögötti kutatásokhoz

    Izgalmas interjút közölt a Die Welt napilap Peter Doshi-val, a Maryland Egyetem gyógyszerészprofesszorával, a híres orvosi folyóirat, a British Medical Journal egyik kiadójával, aki tudományos körökben régóta ismert amiatt, hogy ellentétben a magyar médiában haknizó szakértőkkel, nem elégszik meg a gyógyszergyártók sajtóközleményeivel és látni akarja az azok termékei mögötti kutatások fontosabb adatait, ezért 2009 óta azért küzd, hogy nagyobb transzparenciát biztosítsanak, a covid elleni mrns oltások veszélyhelyzeti engedélyezését pedig amiatt kritizálta, hogy noha a fejlesztések jelentős mértékben adófizetői pénzből történtek, a gyártók semmiféle érdemi publikus információt nem adnak a kísérleteik eredményeiről.

    Aztán nézzük mit mond Rusvai 😀 https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220909/rusvai-miklos-elmondta-miert-nem-oltatja-be-magat-negyedszerre-566063

  16. 16 – Analog:
    Rusvai azt mondta (nagyon logikusan), hogy a negyedik oltás beadása FELESLEGES azoknak, akik időközben elkapták a betegséget és sikeresen leküzdötték azt. Tyűha, de oltás ellenes.

  17. 17 – Tibor bá

    Csakhogy ebben az a furcsa, hogy eddig ez egyáltalán nem volt hangoztatva, hogy aki már elkapta, azoknak felesleges a negyedik…Mert eddig csak azt a sípot fújták, hogy jöhet a 4., 5. (kinek melyik), de azt sehol nem tették mellé, hogy aki már átesett annak nem szükséges.

    Vagy nekem kerülte volna el a figyelmem? Kétlem, de ha találsz korábbról ilyen hírt/tájékoztatást, akkor az is lehet, hogy csak nekem kerülte el a figyelmem.

  18. 18. Analog – Ausztriàban eddig (kb. ezen nyàr végéig) létezett a „gyògyult” stàtusz, ami egy oltàst kivàltott. Most màr ez nincs, hanem javasolt az oltàsi séma betartàsa (teljesen függetlenül attòl, hogy hànyszor esett àt valaki) Tehàt most pont inverzben ülnek a lovon..

  19. 18 – Analog:
    Ennél a vírusnál se az oltás, se maga a betegség nem ad tartós védelmet egy fertőzéssel szemben. Ez már elég régen világos. Rusvai nélkül mindenki úgy dönt, ahogy jónak látja. Én már kaptam négyet, és amikor az omikron ellenit elkezdik adni, kérni fogok ötödiket. Engem nem érdekel, az egér vakcina, a kísérleti vakcina, a szívet leállító vakcina, meg amit még kitaláltatok. Mindenki a saját bőrét viszi a vásárra.

  20. 20. Tibor bá’
    „Mindenki a saját bőrét viszi a vásárra”.
    Ez így teljesen rendben is lenne, de ti itt a fórumon nemrég még a karhatalommal vitettétek volna el az ótatlanokat.

  21. 20. – Tibor bá’

    „Engem nem érdekel, az egér vakcina, a kísérleti vakcina, a szívet leállító vakcina, meg amit még kitaláltatok.”

    Csakhogy ezek nem kitalált dolgok, hanem mind tények. Tény az, hogy csak egereken tesztelték az új féle vakcinákat (FDA tanácsadója, Paul Offit: “I’m uncomfortable that we would move forward—that we would give millions or tens of millions of doses to people—based on mouse data.” Azaz “kényelmetlenül érzem magam, hogy milliónyi, tízmilliónyi adagot az egér kísérletekre vonatkozó adatok alapján adunk be embereknek.”), számomra az is tény, hogy kísérleti vakcina (mivel nem esett át minden tesztfázison ugye idő hiányában), továbbá az is tény, hogy léteznek oltásáldozatok, ezt csak te valamiért nem vagy hajlandó tudomásul venni.

    De térjünk vissza Rusvaira, mert nekem ez továbbra sincs rendben, hogy eddig ez tulajdonképpen el volt hallgatva, hogy aki átesett a covid-on, az ne oltasson, ez csak az utóbbi pár napban lett felkapva, mióta ő bejelentette, hogy nem veszi fel a negyediket, előtte kuss volt e témában, csak az ment nonstop, hogy oltassatok kérdés nélkül…

    Rusvai-nak egyébként volt már egy ilyen elszólása régebben is, amikor azt mondta egy youtube video-ban, hogy aki éppen aktuálisan covid-os vagy betegnek érzi magát, az ne oltasson rá. Ez is el lett hallgatva, csak azt fújták nyakra főre, hogy oltassatok mindenképp… Csollány szerintem ennek lett az áldozata…

    Szóval én nem értem azokat akiknek ezzel az egész covid és oltás témával kapcsolatban nem gyulladt ki a piros lámpa. Itt valami nagyon nincsen rendben, szerintem ezt te is tudod Tibor bá, csak már nincs visszaút számodra, csak előre…

    Read only pedig arra célzott szerintem, hogy itt páran biztosan túltolták a biciklit és kötelező oltásokat, még szigorúbb lezárásokat és az oltatlanok szabadságjogainak korlátozását követelték…Ezek közül nyilván senki nem volt hajlandó megkövetni magát, pedig nyilvánvalóan tévedtek és emberileg is mélyre süllyedtek.

  22. 23 – Analog:
    Az egészségügyben (sajnos) nincs 100 %. Már csak azért sem, mert nem vagyunk egyformák. Ezt tudomásul kell venni. Plusz, ez vírus nagyon nem átlagos. A kellő információk beszerezhetők voltak. Én vállaltam a mellékhatást, elsősorban azért mert nagyon ritka, és a betegség igen kellemetlen. Ti pedig fűbe-fába beleköttök. Pl. Betegségre ráoltani veszélyes, nem veszélyes, hanem felesleges. Annyira veszélyes, amennyire a mellékhatást feleslegesen vállalod fel. Az egér, meg a többi a holnapi posztban meg lesz magyarázva.

  23. 24 – Tibor bá

    „A kellő információk beszerezhetők voltak”

    Akkor miért is nem a kellő információkat tolták a fősodorba oltás és covid propaganda helyett vagy akár mellett? Ez is elgondolkodtató…

    Akkor majd azt is magyarázd el a holnapi posztban ami az utolsó bekezdésemben szerepel, tehát, hogy miért viselkedtetek úgy ahogy (teljesen elmebeteg módon)…

  24. Analog.
    Rusvai már régen elkezdett kihátrálni az oltás mögül…kb mióta felkerült a Posta féle „halál listára”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük