(3289) Hét tévhit a koronavírusról, amiktől nem lehet megszabadulni

Tibor bá’ fordítása online

 

Forrás: Scientific American

Miközben a Világ küzd a koronavírussal, egy másik járvánnyal is fel kell venni a versenyt. Ez  a félreinformálás, ami legalább olyan káros, mint a Covid-19, mert az emberek lebecsülik a járványt és nem követik az egészségügyi hatóságok utasításait. Nézzük, mik ezek!

Első téveszme: Az új koronavírust egy kínai laborban hozták létre. Mivel a patogén először a kínai Wuhanban ütötte fel a fejét, az amerikai elnök, Donald Trump kitalálta, hogy a kínaiak hozták létre, amire a legkisebb bizonyíték se volt. Egyes összeesküvés elméletgyártók kitalálták, hogy ez egy génsebészetileg létrehozott biofegyver, amit az amerikai titkos ügynökség kategorikusan cáfolt.

Második téveszme: A világ oligarchái szándékosan terjesztik a vírust, hogy nagyobb profitra tegyenek szert. Judy Mikovits írt egy könyvet Plandemic címen, amiből készült egy film is. Ebben, nevén nevezik Anrhony Faucit és Bill Gatest, akik hatalmas profitra tettek szert a betegségből. Az állításokat a Science és a PolitiFact leellenőrizte, és valótlannak bizonyultak. Ennek ellenére sokan látták, és széleskörűen erjesztik a hamis információkat.

Harmadik téveszme: A Covid-19 semmivel se rosszabb, mint egy influenza. Ezt a téveszmét kezdet óta Donald Trump hirdette. Miközben a járványszakértők szerint, bár a Covid-19 pontos mortalitását nehéz megmondani, de az biztos, hogy sokkal nagyobb, mint a szezonális influenzáé. A CDC (Betegség ellenőrzés és megelőzés Központja) szerint az USA-ban a szezonális influenza éves áldozatainak száma 12.000 és 60.000 között változik, miközben a Covid-19 eddigi áldozatainak száma már átlépte a 170 ezret, és hol van még az év vége.

Negyedik téveszme: A maszk viselése felesleges. Bár a CDC és a WHO kezdeti utasításai nem voltak következetesek, mára az egészségügyi hatóságok, számtalan tesztre támaszkodva állítják, hogy a maszkok alkalmazása lecsökkenti a kilélegzett apró nedvesség cseppek szabad áramlását, tehát csökkentik a fertőzés lehetőségét. Sokan úgy értékelik a maszkhasználat kötelezővé tételét, hogy az személyes szabadságukat gátolja. Elfelejtve azt, hogy az élet megőrzése a személyes szabadság előtt van.

Ötödik téveszme: A hidroxilklorokinin hatékony gyógyszer a Covid-19 ellen. Amikor egy jelentéktelen, mára széleskörűen kritizált francia tanulmány szerint a malária ellen használt hidroxilklorokinin hatékony lehet a koronavírus ellen, Trump elnök kijelentette, hogy a gyógyszer a legnagyobb lehetőség a gyógyászat történetében. Az FDA (Élelmiszer és gyógyszer adminisztráció) első nekifutásra engedte a gyógyszer alkalmazását a vészhelyzetre hivatkozva, de hamarosan visszavonta az engedélyt a szívre gyakorolt káros hatása, valamint alkalmatlansága miatt. Azóta több tanulmány kimutatta, hogy nem nyújt védelmet a Covid-19 ellen.

Hatodik téveszme: A nyáj immunitás elérhető, ha engedjük, hogy a vírus végigvágtasson a társadalmon. Az első időszakban sokan úgy gondolták, hogy az Egyesült Királyság, és Svédország által gyakorolt eljárással elérhető a nyáj immunitás, vagyis hagyni a vírus szabad garázdálkodását. (Mindkét ország kormánya tagadta, hogy ez lett volna a szándék, de az UK később teljes karantént rendelt el, míg Svédország a karantén bevezetését elvetette). A probléma az, hogy a nyáj immunitáshoz a népesség durván 70 százalékát meg kell fertőzni. Viszont ilyen magas mortalitás mellett ez milliók halálát jelentené. Végeredményben az Egyesült Királyságban van a világon a legtöbb áldozat. Svédországban pedig sokkal több halott van, mint a környező országokban, míg a gazdaságuk is csökkent a karatén elkerülése mellett.

Hetedik téveszme: vakcina nem lesz biztonságos, beadása nagyobb kockázat, mint a betegség megkapása. Miközben a tudósok versenyeznek a vakcina előállításával, olyan jelentések látnak napvilágot, hogy egyre többen jelzik nem hajlandók beoltatni magukat, az elkészülő  vakcinával. A vakcina ellenesek táborában terjed a hír, az összeesküvés elmélet szerint a Covid-19 vakcina milliók halálát fogja okozni. [Miközben egyéb vakcinák milliók életét mentették meg]. Egy másik hamis hír szerint Bill Gatesnek titkos terve van, ami szerint a vakcinával megfoghatatlan mikrócsipet lehet bevinni az emberek szervezetébe. Ezt Gates tagadja, és bizonyíték sincs rá. A vakcina ellenesek tábora növekszik. A felmérések szerint az emberek harmada nem oltatná be magát, ha a vakcina kész lenne. A gyártás közben lévő vakcinát néhány tízezer önkéntesen fogják letesztelni, mielőtt a lakosság rendelkezésére bocsátják.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

231 gondolat erről: „(3289) Hét tévhit a koronavírusról, amiktől nem lehet megszabadulni

  1. „Negyedik téveszme: A maszk viselése felesleges.”

    A maszk hatékony?

    https://terrapapers.com/einai-apotelesmatiki-i-maska/

    Részletek az automata fordításból:

    Japánban az egészségügyi dolgozók körében: randomizált, ellenőrzött vizsgálat]. „Ez a tanulmány rávilágít az N95 arcmaszk használatakor a fejfájás viszonylag magas előfordulására a magas kockázatú területeken dolgozó egészségügyi dolgozók körében….
    Egy szingapúri tanulmány szerint az N95 légzőkészülékek fejfájást okoztak az orvosok 37% -ában [ Fejfájás és az N95 arcmaszk az egészségügyi szolgáltatók körében].

    Egy 2020-as vizsgálatban fejfájás jelentkezett az orvosok 81% -ánál. [ Személyi védőeszközökkel járó fejfájások – keresztmetszeti tanulmány a vonalbeli egészségügyi dolgozók körében a COVID-19 során].

    Egy 2007-es vizsgálatban a maszk sebészek megnövekedett pulzusszámot és csökkentett vér oxigéntelítettségi szintet mutattak be [ Előzetes jelentés a műtéti maszk által kiváltott dezoxigenizációról a nagyobb műtét során]. „Eredmények: Vizsgálatunk kimutatta az artériás pulzus oxigéntelítettségének (SpO2) csökkenését és az pulzus enyhe növekedését a műtét előtti értékekhez képest az összes sebészcsoportban. A csökkenés leginkább a 35 évesnél idősebb sebészeknél volt nyilvánvaló…..

  2. Hát, nem is tudom L.S…..
    Inkább fájjon a fejem mint hogy lélegeztető gépen legyek!

  3. A fejfájáshoz: észrevettem, hogy amikor maszk van rajtam (napi 8-10 óra hosszat), akkor kicsit másképp tartom a fejem, enyhén megfeszül a nyakam és az állkapocs ízületem. Azért is, mert a maszk kicsit kényelmetlen, és mert a szemüvegem kicsit elmozdul a szokásos kényelmes helyzetből. Amióta odafigyelek, hogy naponta többször lazítsak és megmozgassam az érintett részeket, azóta nem fájdul meg a tarkóm, fejem.

  4. A hidroxiklorokinhoz:
    1. Rosszul tervezett klinikai vizsgálatok alapján nyilvánították hatástalannak. Ez a szer a vírusfertőzés kezdetén hatásos (cink és ionofor jelenlétében). (Az azitromicin ugyan antibiotikum ((antibiotikumok vírusra nem hatnak)) de ez esetben az ionofor hatása révén segíti a zink bejutását a sejtbe.
    A hivatkozott klinikai vizsgálatokban már súlyos állapotú, részben lélegeztető gépen lévő betegeknek adták, Zn nélkül. Persze hogy akkor már hatástalan.
    2. A klorokin, hidroxiklorokin sok éve jól ismert, széles körben alkalmazott gyógyszer, malária kezelése, megelőzése, egyes autoimmun betegségek kezelésére használják. Az antimaláriás szereknek kevés súlyos mellékhatásuk van. A hcq-val kezelt koronavírusos betegekben szívizom károsodást találtak… Aztán kiderült, hogy ha nem kapnak hcq-t, sőt ha kórházi kezelést nem igénylő „enyhébb” tünetekkel átesnek a vírusfertőzésen, akkor is a megvizsgáltakban gyakran találtak szívizom károsodásra utaló laborértékeket és tüneteket.

    https://youtu.be/dLSYRqcg0wo

    http://www.drschmidtzsuzsanna.hu/blog/antimalarias-szert-covid-19re

    https://www.google.com/amp/s/liner.hu/maradando-szivkarosodast-eszleltek-a-felepult-koronavirus-betegek-tobbsegenel/amp/

  5. Én felveszem a maszkot bizonyos helyeken, egyrészt mert tömegember vagyok, másrészt meg csak feleslegesen kevereném az indulatokat annak elhagyásával. Hiszen nem mondhatok egy értetlenkedő és elégedetlenkedő áruházi biztonsági őrnek az alabbihoz hasonló monológokat??:

    A Bill Gates féle összeesküvés lehet, hogy kamu. Biztos nemcsak a profitért nyomják. De hogy az elterjedése és a szándékossag között semmi kapcsolat ne lenne?! Hát ezt tényleg nehét elhinnem.
    Sokkal inkább a káoszért lett útjára bocsájtva scenáriót sokkal jobban
    alátámasztja az események logikai elemzése.

    Az, hogy az emberek 1/3-a nem adatná be magának a vakcinát üdvözlendő.
    Ez bizonyíték arra, hogy az emberek jelentős része elvesztette a bizalmát a médiumokban, a valóságérzékelése megváltozott.
    Ez nagyon helyes. A naívitás nem szerencsés ha lopós, hazug, szar emberek vezetik az országokat. Az országok pedig egy nyilvánvalóan észrevehető keretrendszerben hozzák meg a döntéseiket.

    A maszk nem hordása egy válasz, egy elutasítás. Magyarán, hogy nem kérünk belőletek, mert már nem tudunk kiigazodni az igazság és hazugságok bonyolult szövevényében-hála nektek. A játék felülről jön, aztán a törvényt betartani és betartatni igyekvő szervek egyedei végrehajtják és végrehajtatják- mintegy automatikusan- a társadalm „normális” (vagyis megszokott)működési rendjét. Természetesen annak megértése nélkül, mintegy rutinból.

    Tetszik nem tetszik a végjátékhoz érkeztünk.
    Egy ilyen helyzetben a következő lépés nem a bizalom teljes körű elvesztése kell, hogy legyen, hanem pont az ellentéte.

    Az embereknek az általuk jól ismert más emberekkel össze kell fogniuk.
    Namármost egyrészt még nincs cél(túlélés) nincs miért(mert van még minden), masrészről meg nincs ki ellen látszólag( „szembetalálkoztunk az ellenséggel,és mi magunk voltunk az”-nem szó szerinti, talán Poe-tól).

    A társadalmi rendszer működési mechanizmusából fakadóan ez egy önműködően cirkuláló körforgás.( Sajnos helytelen alapokon, helytelen technológiákkal, mert az erőforrások végletessége és a természeti környezet nem teszi ezt lehetővé.)

    Aki nem vált gondolkodási paradigmát(rendkívül nehéz, mert nincs fogódzkodó) az a jól bevált gondolkodasi sablonja mentén( hogy ilyen a vilag, így működik, ilyen kell legyen a gazdaság, én csak áldozat vagyok, ha valami történik stb. sztereotípiák) önként, mintegy tudatlansagból fog elmenni a falig, mikor is az egész ‘hirtelen’ a nyakaba omlik.

    Szóval rohadt jó,- no nem az, hogy nem akarják beoltatni magukat az emberek, mert akár az emberi fah szempontjából végleges pandémiához is hozzájárulhatnak-, hanem az, hogy elkezdtek kételkedni.
    Mi van ha tényleg rosszban sántikálnak???

    Én be se oltatnám magam, főleg nem a gyerekeimet, mert nálam már ennyi bizalom sincs a regnáló hatalmakban-sajnálom. Biztos ami biztos.

    Egyébként valószínű, hogy a vakcina jó, hiszen nincs, nem lehet mindenki mevásárolva.
    A káosz lesz -a gazdasági mechanizmusok serülése miatti következményeként- a fő gond.

  6. “ Covid-19 eddigi áldozatainak száma már átlépte a 170 ezret, és hol van még az év vége.” – a média szerint! Ha nem működne a globálisan vezérelt hírközlés, akkor a legtöbb országban nem is tudnának a kórról!

  7. 1 L.S
    Így van,ezért nálunk nem is kötelezik a nehezebb fizikai munkát végzőket a maszkviselésre.
    3.Delp
    Ro-ban a negyedik hete folyik a dorbézolás a tengerparton,senki sem tartja be a szabályokat,minden héten több százezer,mostanáig egymillió felett a járványt ignoráltak száma,aki megfordult ott az ország minden szegletéből.Furcsa ,hogy nincs sehol járványrobbanás.
    Viszont két hét múlva,-jó, legyen három- ha nem látok drámai túlzsúfoltságot az intenzív osztályokon és száz feletti napi elhalálozást ,többé az Úristen sem fogja bedumálni nekem ,hogy annyira fenyegető ez a vírus ,mint amilyennek előadják.
    Ismerősőm nővér ,a feleségem és senki más fertözött nincs és nem is volt az adott korházban.PCR teszt negativ,háromszor ismételve ,CT negativ .

    Bocsánat ,hogy nincs forditás ,de a riportfilm önmagáért beszél. Néha tekerjetek bele,ahol unalmassá válna.
    A lényeg,hogy 100% -os a távolságtartás,maszkviselés ignorálása már több ,mint egy hónapja a tengeren. Ugyanez ment a mostani hétvégén is ,rá lehet keresni.
    Tehát levonhatjuk a következtetést,hogy ha igaz a Covid rémkép, Románia lakossága hamarosan kihal.
    Az úgynevezett Covidos intenzíven mindössze 35o beteg piheg,furcsa ez nekem egy 21 millió lakosú országban ,ahol nagyon szar az egészségügy és mindenki leszarja az óvintézkedést már hónapok óta.
    Hülye azért nem vagyok,már bocsánat.Hagyjuk az elméleti részeket,én csak a számomra érzékelhető valóságban hiszek .

  8. Delp!
    Szeretnék veled pár szót váltani privátban.

    Tibor bá’!
    Kérlek, küld el az email címemet Delp-nek.

  9. Én nem mondom, hogy a COVID-19-et biztos laborban hozták létre – akár kínaiban, akár másban. De honnan tudhatnánk biztosan, hogy nem?

    Csak mert valaki leírta, hogy tévhit – az internet televan bullshit „tévhit” listákkal.

  10. Tibor bá’ és a többi hívő

    Miből gondoljátok,hogy a fősodorból összeollózott információk nem egy összeesküvés-gyakorlat szerves részét képezik?

  11. A 8. tévhit:
    Covid nélkül minden szép és jó lenne.
    2019 őszén már egyértelmű jelei voltak a gazdasági visszaesésnek. Európában kb 1mio autóval kevesebbet helyeztek üzembe. De 1-2 sikerterület kivételével ( megújuló energia, stb) az ipar szinte minden területén visszaesés volt tapasztalható. Jött a covid és mindent arra fogtak.
    Pedig nélküle is volna itt baj elég.

  12. No lám, nem fordítok én hiába. Korunk legnagyobb kihívása az információs tengerből kiválogatnia gyöngyszemet az iszapból. És akkor elárulom, én hogy működöm: Találok egy érdekes című cikket. Beleolvasok, elfogadhatónak találom, hohó ki-mi közölte le. Esetünkben a forrás Scientific American (a poszt elején közlöm). Nekem ez elég, mert ismerem. Ha nem ismered, akkor írd be a keresőbe. Megtetted? NEM, de máris meg volt róla a véleményed, miért? Mer nem tetszik, amit ír. A tények nem érdekelnek, csak az érdekel, ami megegyezik a kialakult hiteddel. A Scientific American egy 175 éves tudományos folyóirat. Presztízse a tudomány világban torony magas. Ha valamit leközöl, arra mérget vehetsz. Ti meg csak győzködjétek egymást hülyeség a maszk, hülyeség a vakcina, a koronavírus is hülyeség. És persze én is hülye vagyok. 🙁 Csak tudnám, mi a picsáért jártok ide!

  13. 12. Tibor bá’

    Mi a picsáért?
    Hát, hogy tévhiteket oszlassunk el!!!?

  14. A maszk témához csak annyit Merkely nyomán:
    Mit gondolnak, miért hordanak az orvosok a műtőben maszkot operáció közben már igen hosszú ideje?
    A maszk a műtött beteget védi, nem az orvost, és számtalanszor bebizonyosodott a hatásossága, még ha nem is biztosít tökéletes védelmet.
    Még a természetkutatók is maszkban tanulmányozzák az emberszabású majmokat az élőhelyükön, nehogy megfertőzzék őket emberi kórokozókkal.
    Biztos élvezetből teszik ezt a fülledt trópusi őserdőkben…
    Alapvetéseket azért ne kérdőjelezzünk meg.
    Egyesek átesnek a ló túloldalára.

  15. 5 KGB
    Ennyi erővel eddig is lehetett volna minden központi intézkedéshez ilyen bizalmatlanul állni, és elutasítani.
    Képes lennél akár a családodat beáldozni annak kimutatására, hogy demonstráld a hatalom iránti bizalmatlanságodat?
    Hozzáteszem, első menetben én sem oltatnám magamat, árgus szemmel figyelném, mi történik, csak aztán döntenék…

  16. „Mit gondolnak, miért hordanak az orvosok a műtőben maszkot operáció közben már igen hosszú ideje?”

    Hubab

    legalább töled nem várnám, hogy ezt a baromságot hozod érvként.
    Tudod mit szoktak csinálni mütökben? Mütenek ba…meg!
    Nyílt sebekkel dolgoznak orákon keresztül egy teljesen steril környezetben.
    Ti ezt probáljátok összemosni a mindennapi élettel mikor ezt a hülye hasonlatot hozzátok. Azt ne mond már hogy a világban mindenhol teljes sterilitásban kéne éljünk ezentul. Emberek gondolkozzatok már!
    Hubab ha a te eszmefuttatásodbol indulok ki akkor nekünk már rég maszkot kéne hordanunk és soha többé nem szabadna levennünk! Sehol!
    Ti teljesen eldobtátok az agyatokat?????

    Korházba dolgoztam. Ott a mütöt idöként csiraszámra bemérte az ANTSZ és ha a magas volt a csiraszám nem adott müködési engedélyt.
    Tudjátok mit csináltunk minden ilyen bemérés elött mikor még a korházban dolgoztam?
    Elözö éjjel kinyitottuk az összes (nem nyithato) ablakot és átszellöztettük a mütöt. Igy sokkal kevesebb csira volt, ahhoz képest hogy a belsö levegö volt keringetve a steril szürökön kersztül.

    Ti teljesen elszakadtatok a valoságtol…..

    Egyébként ti aki vemhesen nyilatkoztok a maszk mellett. Ti hordtok otthon maszkot?
    Ti megtisztelitek a családtagokat azzal, hogy nem hordtok haza neki fertözéseket vagy csak idegenekre vigyáztok?
    Ti maszkkal mentek a feleségeitek férjeitek mellé aludni? Vagy az ö élete ér nem semmit? Öt meg lehet fertözni?
    Miért nem követeltek 24 orás maszkhasználatot? Édes jo istenem.
    Ez a maszk história tényleg jo intelligenciaszint mérö 😀

  17. 16: Curix:
    „Ez a maszk história tényleg jo intelligenciaszint mérö”
    – Így van! Van, aki megérti és van, aki nem. De (szerencsére) nem az én tisztem eldönteni, hogy ki milyen értelmi szinten van.

    A szellőztetés ott van az ajánlások között is, nem értem minek kevered ide…
    A maszk a védőtávolság tarthatatlansága esetén, ebből adódóan elsősorban nagy forgalmú, szűk és zárt terekben szükséges. Senki sem mondta, hogy 24 órában viselni kellene.

  18. Ablak? Műtőn? Még a katonai műtősátorban se…

    Fura edzs ország ezs a Madzsarország…

  19. 15. hubab

    Elég hosszan válaszoltam,
    de valahogy eltűnt az éterben.

    Röviden nem hős, hanem nős vagyok, 2 gyerekkel.

    Hsz.-ben a kérdésedet egyben meg is valaszoltad.

    Hogy a hatalom irant mit érzek senkit nem érdekel.
    Nem vagyok melldöngetős hülyegyerek aki a vélt igazáért kockára tenne bármit is, nemhogy a szeretei életét.
    Reményeim szerint nem kell ilyen választást tennem. De ha igen, akkor ráérek ezen a kapun akkor átmenni ja odaérek.

  20. Senki nem állította azt, hogy a maszk mindig mindenkit megvéd. Csupán azt hogy egy kiváló eszköz arra hogy a vírusterjedés sikerét csökkentsük vele.
    Azért hordjuk, hogy az R érték az 1 alatti tartományban maradjon.
    Tudjuk,hogy a maszk nem alkalmas arra, hogy az R=0 legyen populációs léptékben.
    Egyének szintjén lehet törekedni és sikerrel tartani a 0-át maszk alkalmazásával.
    Ennyit a maszkról.

  21. Egyébként köszönhetöen a politikának a maszk kérdés végletesen megosztja a lakosságot.
    Ausztriában Németországban már a maszkosok verik a nem maszkosokat buszon boltban. (csak hogy érzékeltessem melyik az agresszivebb csoport)
    A covidnál ezerszer veszélyesebb az ami a felszin alatt a társadalomban történik.
    Egyre több feszültség halmozodik, ami nincs elvezetve.
    Ennek kurva csunya vége lesz.

  22. Nyolcadik téveszme:

    Miközben a Világ küzd a koronavírussal, egy másik járvánnyal is fel kell venni a versenyt. Ez a félreinformálás,

    Dimitris Alexopoulos: Történelmileg valódi gyógyszer -összeesküvések
    Δημήτρης Αλεξόπουλος : Ιστορικά πραγματικές φαρμακευτικές συνωμοσίες

    Megdöbbentő, ám történelmileg abszolút valóságos összeesküvéseket találtam vakcinákkal, gyógyszerekkel és alattomos gyilkos fegyverek a biológiai ágensekkel kapcsolatban.
    Valódi tények azok, amit most is olvastok.

    A) Szívinfarktust előidéző fegyver

    1975-ben a CIA igazgatója, William Colby mutatta be a fegyvert egy kongresszusi bizottság tárgyalásán. A szívrohamot előidéző fegyver egy binokuláris pisztoly amelynek a fogantyújában akkumulátorral volt ellátva és villamos energiát használt egy nyíl lövésére.
    A nyílhegy tartalma egy speciális nem észlelhető „gyógyszer”, amely megállítja a szívműködést és közvetlen halált okoz.
    A fegyvert úgy fejlesztették ki, hogy lehetővé tegye a CIA-nak olyan gyilkosságok elkövetését, amelyeket soha nem lehetett felfedezni. Vajon hol és hányszor használták?
    Azóta 45 év telt el, akkor képzeljük el, milyen fegyverek vannak ma.
    Megjegyzés: William Colby 75 éves korában szívrohamban halt meg, miközben egyedül kenuzott.

    B) Gyógyszer továbbítja az AIDS-t

    A nyolcvanas évek közepén a Bayer gyógyszergyártó cég felfedezte, hogy a vérrögképző gyógyszer hemofíliásokra nézve magas kockázatot jelent az AIDS terjesztésében. A problémát 1984-ben kijavították, ám nem szüntette meg a veszélyes terméket a piacról.
    Ehelyett eladták Ázsiában és Latin-Amerikában, míg Európában és az Egyesült Királyságban a legújabb javított terméket hozták. Ennek eredményeként több ezer hemofíliás -αιμοφιλικοί- lett fertőzött HIV-vel.

    C)A poliomyelitis -πολιομυελίτιδα-vakcina bénulást okoz.
    1955 áprilisában az Egyesült Államok nyugati és középnyugati részének öt államában több mint 200 000 gyermek kapott polio-oltást, amelyben az élő vírus deaktiválása hibásnak bizonyult. A kaliforniai székhelyű családi tulajdonban lévő Cutter Laboratories által kifejlesztett oltás 40 000 polio-esetet okozott, 200 gyermeket különféle fokú bénulással és 10 ember halálával végződött.

    D) H1N1 sertés influenza vakcina által indukált narkolepsja
    A 2009/10-es sertésinfluenza-járvány idején a Pandemrix oltást hat millió embernek adták az Egyesült Királyságban magas kockázatú csoportokba, beleértve asztmában, cukorbetegségben és szívbetegségben szenvedő gyermekeket is.

    E) A szifilisz kezelése
    1932-ben az Egyesült Államokban, a Public Health Service összeesküdött a Tuskegee Intézettel, hogy dolgozzon ki egy kezelési tervet a hamis szifiliszre.
    40 éven át ezeknek a 400 férfiaknak gyakran veszélyes vegyi anyagokat adtak a szükséges orvosi beavatkozások leple alatt fájdalmas és felesleges orvosi eljárásokat végeztek. Az a tény, hogy a penicillin ismert szifilisz kezelésére vált, el volt rejtve a betegektől, hogy a kutatók többet megtudhassanak a betegségről.
    1972-ig tartott, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a kutatásról, és a kormány kénytelen volt kivizsgálni és bezárni a programot.

    F) A modern légi-közlekedés-orvoslás alapját a náci koncentrációs táborok halálos kísérleteire támaszkodnak

    Mint láthatjuk, a gyógyszeriparban a múltban nagyon súlyos összeesküvések voltak, következésképpen miért ne legyünk kissé gyanakvóbbak?

  23. Ma reggel hat órakor a Kossuth Rádió hírekben valami ilyet hallottam: a koronavírus nem egy nátha, legalább olyan veszélyes, mint a spanyolnátha.

  24. 16 Curix
    Ne veszítsd el a fejedet, nagyon beálltál a magad vonalába, már-már fanatikusan.
    A műtős maszkhordás kapcsán csak annyit, ha a műtőben jelentősen csökkenti a fertőzés valószínűségét, akkor miért ne csökkentené a zárt terekben egy agresszívan terjedő vírus átadását?
    Pontosan ugyanaz a működésének logikája mindkét esetben.
    Arról már nem is szólva, hogy pont ez a legkevesebb, ami problémát okoz a gazdaság szempontjából, ettől nem fog összeomlani, ez csak egy kis kényelmetlenség.
    Azt meg végképp nem értem, hogy hogyan lehet feltételezni, hogy alaptalan intézkedésekkel önként dalolva megfojtja magát minden kormány, miközben szenved a gazdasági következményektől, és próbálkozik mindenféle kiutakkal, lazításokkal, láthatóan keresik a kompromisszumot a kárcsökkentés érdekében.
    Gondolod, hogy Horvátország, miután a turizmus felpörgetéséhez lazított a korlátozásokon, utána meg szándékosan felfutó esetszámokat produkál, hogy újra szigoríthasson?
    Ha valami, ez nekem összeesküvés-elmélet…

  25. Hubab

    én azt tapasztalalom, hogy a ti táborotok az agresszívebb és fanatikusabb.
    Engem kevésbé érdekel az, hogy te hordasz maszkot, mint téged az, hogy én nem hordok.

    Hubab az isten áldjon meg már téged is a műtőddel meg az ostoba példáddal.
    Soroljam még mennyi minden csökkenti a fertőzésveszélyt egy műtőben?
    Szerinted ezeket mind konvertálni kéne a mindennapi életbe?

    https://www.bitcoinbazis.hu/svedorszag-vezeto-jarvanykutatoja-a-szajmaszk-viselete-nagyon-veszelyes/

    Svédek tudnak valamit. Amíg Európa azon gondolkodik hogy ujra határt zár és szigorít, addig a svédek köszönik szépen jól vannak egyetlen uj megbetegedésünk sincsen hosszu ideje. MASZK NÉLKÜL!

  26. 26 – Curix:
    Szerintem te teljesen félreértetted az általad belinkelt cikket. Mert azt olvasol belőle ki, ami neked tetszik.

  27. Tibor bá

    azt olvasom ki belőle amit a svédek kezdettől fogva állítanak és amit még március április környékén Országos Cecilia is mondott:

    a maszk hamis biztonság érzetet ad.

    ez be is igazolódott. Tökéletes kórképet ad az átlag magyar maszkfelhasználó.
    Menjetek be egy Tescoba vagy Lidlbe és nézzétek meg mi van.

    Egyébként kérdezlek téged Tibor bá. Ha maszk kötelezettség van mindenhol és a maszk hatékonysága egyértelmű, miért emelkednek az eset számok újra?
    Nem kéne a maszknak elfojtani a terjedést?

  28. 28 – Curix:
    Nincs kedvem vitába bonyolódni veled, mert teljesen nyilvánaló,hogy maszk ügyben nem vagy beszámítható. De legyen:
    Kezdem azzal, hogy néhány napja egy tudományás linket azzal uasítottál el, hogy nem elég komoly. És akkor te most belinkelsz egy hírportált „Bitcoinbazis” néven. Ez még csak elmegy, de teljesen félremagyarázol egy ilyen mondatot:
    a szájmaszk viselete “nagyon veszélyes”, mert fals biztonságérzetet kelt mialatt nem képes hatékonyan megakadályozni a vírus terjedését. Miért „veszélyes”? Mert fals biztonságérzetet kelt. Kikben? A hülyékben. Épeszű ember tudja, hogy a maszk egy védekezés, de nem mindenható, csak egy a sok közül. Kell még távolságtartás, gyakori kézmosás, tömegek elkerülése, idegben anyagok (pl. levelek) fertőtlenítése, stb.

  29. Tibor bá

    még egyszer kérdem. Maszk kötelezettség van. Miért nő a fertőzésszám?

  30. 30: Maszk kötelezettség csak a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön van. (De sokan ezt se tartják be, vagy úgy hordják a maszkot, hogy az orrukat nem takarja.)
    Családi, baráti eseményeken, összejöveteleken, 500 fő alatti rendezvényeken kb senki se hord maszkot, de még az átlag munkahelyeken se. A 1,5 m távolságot se tartják be az emberek, pl nálunk meetingelnek egymással ahányan csak beférnek a tárgyalóba…
    A magasabb fertőzöttségű helyekről hazatérő nyaralók meg szépen hordják haza a vírust, és ha nincsenek erős tüneteik mennek dolgozni, bulizni, családot látogatni…

  31. 30 – Curix:
    Meg vagy válaszolva. De hozzáteszem, ami az előzőből nyilvánvalóvá vált, mert nem nyújt tökéletes védelmet.

  32. 26: „a svédek köszönik szépen jól vannak egyetlen uj megbetegedésünk sincsen hosszu ideje. ”

    te milyen adatforrást nézel?
    Napi több száz megbetegedést regisztrálnak Svédországban (kivéve hétvégente, olyankor a vírus nem fertőz náluk), sokszor annyit mint Magyarországon.
    Halottjuk meg összesítve közel 10szer annyi van koronavírus miatt, mint nekünk. (Miközben a két ország népessége közel azonos.)
    https://www.worldometers.info/coronavirus/country/sweden/

  33. 28: Curix:
    Hihetetlen! Te vagy az az ember, aki közli, hogy felesleges a szúnyogriasztó, mert egy-egy vérszívó úgyis megmarad a szobában és az megcsíp. És az a helyzet, hogy igazad is van!

    De azért az ne legyen már mindegy, hogy két puklival kelsz reggel, vagy úgy, hogy magadra sem ismersz!

    Saját életével játszadozzon, akinek ehhez van kedve!

  34. 36 – Horváth Csongor:
    Curix biztos benne, hogy ő megúszik egy fertőzést. Tehát nyugodtan élhet úgy, ahogy az elmúlt 40 évben megszokta. Nem fogta fel ésszel, hogy az emberiség legjobb ideje pont az elmúlt 40 év volt, ami soha a büdös életben nem jön vissza, bármekkora emberáldozatra is hajlandók egyesek.

  35. Romániában például nemrég is kiderült, hogy egy csomó teszt rossz volt. Persze véletlenül elfelejtették kivenni ezeket a statisztikából.

    Másik történet, amit attól tudok aki az ügyben eljárt, hogy a nagy áprilisi kapkodásban, egy romániai megyei kórház (nem nevezem meg, mert esetleg baja eshet az embernek) beszerzett egy rakás tesztet. április közepétől elkezdtek tesztelni, és május vége felé a laborvezetőjük bebizonyította, hogy a tesztek közel 70%-a rossz. Jelezték Bukarest felé, ahonnan utasították őket az éppen elfogadott teszt beszerzésére és a régiek mellőzésére. Elmondása szerint ezekben is volt hibás, de a többség jó volt. Persze az ügyről egy árva nyikk sem jelent meg a sajtóban, pedig a helyi magyar újság riportere foglalkozott a témával. És a megyei statisztikát sem korrigálták.

  36. 38.
    Gyurma

    Németországban minden második pozitiv fals pozitiv, de ez nyilván senkit se fog itt érdekelni, mert akkor nem lehet paráztatni és rettegni 😀

    https://www.wissenschaft.de/scienceblogs/stichwort-falsch-positive-testergebnisse-gesundheits-check/

    – – –

    Még a végén tényleg kiderül ilyen influenza kb. 10 évente átmegy az emberiségen és egyszer se halt még bele. Meg most se fog, max kis természetes szelekcio, de azért meg nem haragudhatunk az evoluciora. Annak nincs célja, meg semmije, csak szelektál és az erősebbek és önzőbbek maradnak életben. Nincs ezzel semmi baj.

    Pfuuu nem is tudom hol szoktam ezt olyan gyakran olvasni…….

    „Nem fogta fel ésszel, hogy az emberiség legjobb ideje pont az elmúlt 40 év volt, ami soha a büdös életben nem jön vissza, bármekkora emberáldozatra is hajlandók egyesek.”

    Tibor bá
    erre azért ne vegyél mérget. Te már 2010-ben is temetted a világot, és az utobbi 10 évben is könnyebb lett az élet. Szóval nem eszik olyan forron a kását. 🙂

    Avatar

    akkor menj fel kérlek az általad belinkelt honlapra és kérlek ird ide kommentbe mennyi uj megbetegedés volt ma Svédországban? Köszike.

  37. 40: Curix:
    „…az utobbi 10 évben is könnyebb lett az élet. ”
    – Te hol élsz, melyik párhuzamos dimenzióban?? Vagy csak a hitelek kábulatából nézzük?

    38, 39, 40, meg mind, akinek ez a módi:
    https://index.hu/kulfold/2020/08/24/a_koronavirust_atveresnek_tarto_floridai_taxisofor_felesege_meghalt_a_covid-19-ben/
    – Nem vagyok egy rideg, érzéketlen alak, de az utolsó sorokat olvasva szemernyi szánalom sem ébredt bennem! Persze biztos ez is egy fake oldal, amit a gonosz maszkhívő, vírusrettegő idióták kreáltak, hogy megtévesszék az okosan kétkedőket…

    Bizony, aki jobb világot szeretne, nyitva a Mennyország minden kapuja! (:-)

  38. „e hol élsz, melyik párhuzamos dimenzióban?? ”

    Csongor

    az utobbi 10 évben éltem Németországban is Magyarországon is.
    Mindkét helyen könnyebb az élet. Magyarországon az utobbi években sokkal gyorsabban nöttek a fizetések, mint az inflácio.
    Vagy neked talán nincs jo világod itt Csongor? Sok millás elektro auto csak ugy poénbol, hmmm? 😉

  39. 42 – Curix:
    A dollár összeomlása a kanyarban leselkedik ránk. A dollár rántja magával a többi valutát is. Talán a kínai jüan kivétel lesz. A termelés (a gazdaság) visszafog esni. Részben ezért, rézben a covid-19 miatt. Ugyanis ha nem állítják le a termelést, akkor a megbetegedettek és a halottak miatt esik vissza. Mindenképpen nagyon nehéz idők jönnek, és ami a közelmútban volt, az sose lesz többé. És van még számodra egy kis meglepetés. Már nem immunisak a 40 alattiak, háromszor több a 40 alatti beteg, mint a 65 feletti. Tudod miért? Mert a 65 felettiek be vannak szarva és vigyáznak, a 40 alattiak pedig élni akarnak és szarnak mindenre. Az is evolúció, hogy a hülyék meghalnak, és nem lesz utóduk. Így lesz egyre okosabb az emberiség. 😀

  40. 42:
    Undok trükk ám ez részedről Curix! Anno beavattalak, hogy nem sajátom…

    De mindegy, hiszen ezzel szemernyi konkrétumot sem tettél hozzá érvként, mitől is lenne jobb ma bármi…
    Németországról külön véleményem van („dráguró”, migránsok, csak, hogy a két legfontosabbat említsem), de mivel nem éltem, ill. nem élek ott, ezt megtartom magamnak.

    Itthon pedig nem panaszkodom, de cseppet sem érzem úgy, hogy bármiben könnyebb lenne, mint 10-20 éve volt. Az élelmiszerárak, a beismert infláció és a tényleges infláció viszonya, a megtakarítások értékvesztése, az így elcsalt kamatkiesés, az eü. ellátás és a jogbizonytalanság, sőt az egész országon eluralkodó bizonytalanság nekem nem engedi azt a következtetést levonni, hogy minden szebb és jobb lenne ma. 30 év távlatába meg ne révedjünk már el, mert az egy más világ volt, sok tekintetben össze sem hasonlíthatók! Számomra az nem mérvadó, hogy keresek x ezer Ft-ot, amit baromságokra azonnal el tudnék költeni, s az összehasonításnál sem kizárólag a pénz mennyiségéből (megj. arányosítva nem is nagyon több), hanem a lehetőségeimből (természetesen hitel nélkül!) és a biztonságérzetemből indulok ki.

    Tudod, pár hónapnyi figyelmes olvasás és tájékozódás alapján én azt látom, hogy vezetéseddel rendre froszlizzátok Tiborbát, mert nem minden elképzelése válik azonnal valóra. Ha akad egy állítása, vagy előrejelzése, ami adott esetben már a megjelenés pillanatában is egyértelműen túlzó, nem tudtok gáláns eleganciával átsiklani felette, hanem minden piszlicsáré lehetőség adtán lecsaptok rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Azért hozom ezt most ide, mert a fenti humorosnak szánt megjegyzésedet magamra nézve ugyanígy kihívónak, sértőnek és inkorrektnek gondolom.
    ——————————————
    Játéknak tekintitek az életet, pedig nem az! Azt gondoljátok, hogy a fiatalság lendülete örökké tart, pedig gyorsan elszáll! És ami a legszörnyűbb, küzdelemnek tekintetek még egy ilyen ártatlan diskurzust is (egy kis virtuális kocsmázást), mintha bárki saját életére bármilyen kihatással lehetne ténylegesen… Ráadásul sokan és sokszor hálátlanok és faragatlanok is vagytok a kommunikáció módjának megválasztásakor. Az intelligencia pedig nem akkor villan ki, ha kiderül, hogy valakinek, valamiben igaza volt, hanem akkor, ha kiderül, hogy nem, és még ezután is meg tud szólalni… Szívből kívánom, hogy egyszer nekem kelljen ezt bebizonyítani, mert ez azt jelentené, hogy ez a ránk szabadult kórság valóban fékezhető és veszélytelen! Nekem eddig két közeli ismerősömet vitte el, amiről részletesebben nem szertnék beszélni, de azt elmondhatom, hogy kőkeményen pofán tudnám b…szni azokat, akik konferenciát szerveznek a vírus veszélytelenségét propagálva!
    Bocsánatot kérek, de kikívánkozott belőlem…

  41. 44.
    Horváth Csongor
    Én azóta is várom Mr asztrofizikus (immár 14 éve), intelligens megszólalását hatalmas tévedésével kapcsolatban ,(amit ,máskülönben a hitelesnek titulált Duna Tv is leadott anno és nagy nyugtalanságot gerjesztett és ami bizonyítékként felhasználható ,még ha csak erkölcsi szempontból is , vagy vadnyugati módon) Rossz ómen ha valaki a népszerűségének a növelése miatt a személyazonosságát is felfedve hirdet végítéletet vagy a Kánaánt. Ez igaz a Gödényre ,de igaz mindenki másra is .
    Az élet nem játék.

  42. Csongor

    pereld be a vírust!

    Én nagyon sajnálom ha bárkit is elvesztettél, ezen nem viccelődök.
    Minden évben eddig is nagyon sok százezren illetve millióan mentek el vírusok miatt.
    Pereld be a föld összes vírusát!

    És akkor még nem említettem a baktériumokat. Pereljük be azokat is. További milliók életéért felelősek.
    De ne álljunk itt meg, indítsunk csoportos pereket a ráksejtek ellen is.
    Hogy képzelik hogy megölnek minket 90 éves korunkban, mikor legalább 5 napom még hátra lett volna…. egész elképesztő.

    Csongor
    javaslom pereld a koleszterint is. Csúnya munkát képes végezni az emberi szervezetben. Tiszta trutymó lesz belül minden.

    De ez még mind semmi. Csongor pereljük az autógyárakat is. Képzeld az autók naponta!!!!! érted Csongor naponta!!!!! sok ezer embert ölnek meg! Baszd őket is pofán ha már így belejöttél!

    De meg ne állj itt Csongor!
    A cigaretta miatt már idén meghallt 3,5 millió ember. Baszd pofán a dohányosokat is légy szíves!
    Basszál pofán mindenkit Csongor akkor mész tutira, mert így vagy úgy kicsit vagy nagyon de mindennyian egymás rovására élünk.

  43. 46. Curix
    Kiemelkedő szinten alkalmazod a személyeskedést és a szalmabábérvelést!
    Ez a kognitív képességek markáns értékmérője.
    Ne válaszolj! Nem érdekel.

  44. Re:46
    Ne már Curix, te ennél rendesebb vagy…
    Ritka pillanat, de maximálisan egyet kell értenem Kocka Zoltánnal, hogy turbózd fel magadat vitaminokkal, jól fog az még jönni télen…

  45. Kedves Csongor.

    Statisztika is alátámasztja, hogy az elmúlt 10 évben nött meg ugrásszerűen a repkedés az átlagpolgárok körében is. Konkrétan megháromszorozódott.
    Ez szerintem is azt bizonyítja, hogy globálisan volt egy jelentős életszínvonalnövekedés (persze nem mindenkinek, de aki törekedett, annak igen). Erdélyi, falun élő ismerősöm, akinek az is kihívás volt, hogy lemenjen a román tengerre, az elmult 10 évben három alkalommal is repülőzött (2x kanári sziget, 1x „csak” anglia). Tette ezt úgy, hogy közben úgyanazt dolgozta, mint előtte (felesége pedagógus). Itteni környezetemben is hasonló a helyzet. Vannak vállalkozók (azoknak jobban futott az elmúlt 5 év), és vannak alkalmazottak közöttük.

    De ha a hétvégi, észak-magyarországi tapasztalatból indulok ki, az is az életszínvonal növekedést támasztja alá. Zemplén környékén mászkátam és azt láttam, hogy még a cigányok is szépen (márkás sportruhába) felöltözve, meglepően kulturáltan jöttek mentek. Miskolcon a barlangfürdőbe, ahová kb. 5000 Ft körül van (máshol ez kb. 2000-2700 Ft) egy felnött jegy, még ott is szép számmal voltak alsó középosztálybeliek, illetve cigányok (nem a fuxos kategoria). Valamiből csak meg tudják engedni maguknak ezt a szintet. 2012-ben, amikor utoljára ott jártam, nem ilyen volt az átlag vendég.

  46. „Ne már Curix, te ennél rendesebb vagy…”

    Dajtás

    ennek semmi köze a rendességhez. Az evolúció mióta rendes?
    Ez a vírus része az evolúciónak. Tetszik vagy sem. Rendes vagy nem.

    – – –

    Egyébként semmi értelme már ennek a párbeszédnek egy jó ideje.

    Orbán 3-4000 milliárd Forintos lyukat ütött a költségvetésen. Nem lesz itt semmi féle karantén többet. Ettől én nem félek.
    Boltokban meg elbohockódok a maszkkal.
    Nekem teljesen rendben van így.

    Csongor

    te úgy látszik már 2010-ban is olyan magas életszínvonalon éltél, hogy onnan nincs feljebb 😀
    Szerintem meg az nem ebben az univerzumban él aki tagadja az utóbbi 10 év konjunktúráját.
    Ezt tanuló remekül leírta neked.

  47. 49 – tanuló:
    A viszonylagos jólét növekedés látszatának legfőbb alapja az eladósodás. Az emberek élvezik az életet (lásd például Curixet) a jövő rovására. Hitelből vesznek lakóparki lakást, hitelből vesznek gépkocsit, hitelből nyaralnak. Aztán hitelből törlesztenek, és sírnak, hogy az állam közpénzből nem segíti ki őket, vagy mert elveszítik a jövedelem forrásukat és nincs miből törleszteni.

  48. 50 – Curix:
    „Nem lesz itt semmiféle karatén”
    Ha nem lesz karantén, akkor majd lesz tömeges betegségjelentés és halál. A „gyógyultak” 80 százaléka még 5 hónappal később se munkaképes. Szerintem az optimizmusodnak nincs alapja.

    „Ez a vírus része az evolúciónak.” Igen, de az evolúció ismeri a fajok kihalását is. Vagy az átlag életkor felére zuhanását. Ha én meghalok most, te pedig „csak” két év múlva, még mindig én éltem 40 évvel többet, amin neked nincs mit örülnöd.

  49. „A viszonylagos jólét növekedés látszatának legfőbb alapja az eladósodás.”

    Tibor bá

    ez nem igaz.
    Egyértelműen a gazdaság növekedése áll a növekvő jólét mögött:

    2010-ben még csak 27 268 875 millió forint volt Mo GDP-je

    2018-ban már 42 661 805 millió forint.

    Ez hatalmas különbség. 13 ezer milliárd Forinttal nagyobb értéket állit elő az ország, mint 10 éve.

    Hitel az volt 10-20-30 meg 40 évvel ezelőtt is.

    Tibor bá

    senki halálának nem örülök és senkiét nem is kívánom.
    De fogadjuk el azt ami van annélkül hogy bárkit is pofán akarnánk baszni.

    Az optimizmusom szerintem helytálló. lassan 6 hónapnyi tapasztalat azt mondja hogy a nagy tömeges kihalás egyelőre elmarad.
    Az a baj Tibor bá, hogy te már nem nagyon kapsz impulzusikat „kinntről”.
    Bent vagytok a házban és bújod a netet.
    Így nehezebb reális képet kapni a világ helyzetéről, az emberek hangulatáról, pillanatképekről. Te nem látod a balatoni nyarat se, ezek neked mind kimaradnak.
    Ehelyed hozod a híreket ismeretlen amerikai oldalakról.
    Egy nézőpontnak teljesen jó……de hogy az lenne a végső igazság….. hmmmm

    „A “gyógyultak” 80 százaléka még 5 hónappal később se munkaképes. ”

    Látod ilyen és ehhez hasonló hatalmas csúsztatásokkal provokálsz hónapok óta.
    Ma teljesen ismeretlen szám az, hogy hányan voltak betegek. Rengeteg korona beteg észre sem veszi hogy átment rajta.
    Te pedig azt próbálod sugalni, hogy aki egyszer elkapta annak annyi. Ez egyszerűen nincs így.
    Sőt tovább megyek egyre több eset azt bizonyítja hogy bár nincs antitest de az immunrendszer úgymond a „receptet” elraktározta hogy kell védekezni így nem lesz 6 hónapon belüli újra fertőződés illetve a szervezet azonnal reagál.

    Ehhez persze kéne ám egy működő immunrendszer.
    Ja hogy a sajtburger és kólazabáló belehal? Na puff…..

  50. 53 – Curix:
    2 millió nyugdíjas nyugdíjának vásárló értéke 10 év alatt csökkent. Nem iparban dolgozók (tanárok, nővérek, közalkalmazottak, stb.) jövedelme messze nem követte a GDP növekedést. Az oligarchák többet lophatnak ez kétségtelen, de ettől senkinek se fog emelkedni az életszínvonala.

  51. Nem csak Curix miatt, de beteszek két cikket. Kifejthetném, de a két cikkben benne van minden lényegi információ, hogy miért is civilizációs kihívás a COVID-19 járvány, és miért nem lesz már olyan az életünk, mint előtte volt; vakcinán innen, és a majd a belátható jövőben érkező vakcinán túl sem!

    A koreai eset jól példázza a maszkviselés fontosságát, és azt is, hogy miért nem érdemes járvány idején beülni egy kávézóba, a légkondi alá. Az új korlátozások miatt most hordhatják a maszkot kültéren, beltéren.
    https://qubit.hu/2020/08/25/egy-no-56-embert-fertozott-meg-a-starbucksban-de-a-maszkot-viselo-dolgozok-megusztak-az-esetet

  52. És mint tudjuk, a természetes nyájimmunitás felejtős dolog, hisz a SARS-CoV-2 fertőzésből kigyógyultak természetes immunitása kb. 3-4 hónapra tehető, utána ismét megfertőződhetnek.

    Holland és belga tudósok a koronavírus-újrafertőződés újabb eseteit mutatták be kedden, egy nappal az után, hogy a Hongkongi Egyetem kutatói tanulmányban ismertették az első dokumetált ilyen esetet.
    https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/koronavirus-az-ujrafertozodes-ujabb-eseteit-bizonyitottak-hollandiaban-es-belgiumban-132629

  53. 53 – Curix:
    „Ehelyett hozod a híreket ismeretlen amerikai oldalakról.”
    A Guardian, The New York Times, a Scientific American, Der Spiegel stb. csak neked ismeretlen. Én a helyedben a műveletlenségemet nem hirdetném tele szájjal.

  54. ‘A “gyógyultak” 80 százaléka még 5 hónappal később se munkaképes.’ Ezt akárhányszor írjátok le, akkor is nettó hazugság marad.

    ‘A viszonylagos jólét növekedés látszatának legfőbb alapja az eladósodás. Az emberek élvezik az életet (lásd például Curixet) a jövő rovására. Hitelből vesznek lakóparki lakást, hitelből vesznek gépkocsit, hitelből nyaralnak. Aztán hitelből törlesztenek, és sírnak, hogy az állam közpénzből nem segíti ki őket, vagy mert elveszítik a jövedelem forrásukat és nincs miből törleszteni.’
    Mivel alacsonyabb a hitel kamata, mint az infláció, hülyék lennének, ha nem így tennének. Futamidő végéig fix évi 2,7%-os kamatnál ilyen infláció mellett még akkor is inflálódik az adósságod, ha kaját veszel belőle, nemhogy ha termelőeszközt vagy ingatlant. El kéne engedni a ‘majd én megmondom a tutit’ attitűdöt, mert sajnos sokkal gyorsabbak a változások, mint régen. A ‘gazdálkodj okosan’ modell most éppen nem működik, sokkal gyorsabban veszít a megtakarítás a jelenértékéből, mint azt pótolni lehet. Saját példa: vettem két ingatlant 99% hitelből még 2013-ban. Ha takarékoskodok, és készpénzt gyűjtök, most saccra van nálam 35M Ft, amiből jelenleg TALÁN az egyiket meg tudom venni. Így viszont van 80-85M forintnyi ingatlanportfólióm 7M hitellel. És nem, nem kell megmenteni, elég ha nem akadályoznak. Megjegyzem ez nem azért van, mert zseni vagyok, egyszerűen látszott az építőanyag áron, hogy vagy akkor veszek házat, vagy soha. 2013 januárról márciusra pl a zsalublokk ára ugrott egy 100%-ot, ha jól emlékszem 210-ről 420-ra. Most majdnem 800 Ft. Ha ezt a növekményt valaki tudta követni a fizetésével, az igen szerencsés.

  55. Ezt lefelejtettem: a második házat donornak vettem, mert az új anyagot nem tudtam volna ilyen feltételekkel behiteleztetni. Az akkori kalkulációm: 13,5M volt az ára, gondoltam áthordom az utolsó szegig ahhoz, amiben lakom, a telket meg eladom 10M-ért, és kb nullszaldós a történet, viszont nem az én pénzem áll benne, hanem a banké. Ezzel szemben a realitás: áthordtam 25.000 db nagyméretű címeres téglát, ami mai áron kb 7M Ft, a tető faanyaga még kb 4,5M Ft, a bútor,padló, tetőléc, ablakok elmentek kb 1M-ért tüzifának, az üres telek meg ér kb 22M Ft-ot. Oké, dolgoztam vele 3 évet, de saját zsebből esélytelen lett volna lakhatást teremteni, most pedig még esélytelenebb. Szóval nem muszáj a hitelt plazmatévére költeni, és nem minden hiteles egybites, egyszerűen az elmúlt 10 évben ezt diktálta a gazdasági realitás. A következő tízben meg majd mást fog.

  56. „2010-ben még csak 27 268 875 millió forint volt Mo GDP-je

    2018-ban már 42 661 805 millió forint.”

    Bruhaha…
    A Ft közben megváltozott. Kicsit.
    250-es Euro helyett 350-es.
    Helybenjárás van. Az uniós pénzekkel is befurakodtunk a sereghajtó közé.
    Baromira szétcsúszott közben a társadalom.
    Senki nem fog nekem olyan költségvetési alrendszert felhozni ami normálisan működne…
    Oktatás? Egészségügy? Közúthálózat? Vasút? Malév?, Környezetvédelem?

    Mi az ami legalább normálisnak mondható? Azért kapunk plusz pénzt az unióból mert a szegényházig csúszott a stadionok országa..

  57. 58 – Pride:
    Miért, te nem alkalmazod a „majd én megmondom a tutit”. Mert nekem úgy tűnik, hogy IGEN.

    Különben csak nem azt játszod, hogy „világ pridejai egyesüljetek”?

    A kölcsönből befektetés című játék elég régen ismert a világban. A kockázatvállalás sok esetben jelentős profitot hoz, de van amikor sor kerül a adósok börtönére. Nincs ebben semmi új.

  58. Nem, én nem tudom a tutit, mint mondtam, szerencsém volt. A kölcsönből befektetés storyt félreérted, arra próbáltam rávilágítani, hogy nem lehetett bérből és fizetésből követni a változásokat, most nem arról szól a történet, hogy spórolunk aztán majd jó lesz. Egyre kevesebbet ér a pénzünk, én nem látok más működő biztonságos megtakarítási formát mint a föld, ingatlan, és saját magunk képzése. Lakni meg valahol kell, tudom lehet egy bérelt konyhában is négyen, de ne ez legyen már a normális.

    Világ pridejai egyesüljetek?

  59. 45.Kalotaszegi

    Húhú!!!

    Nem semmi!
    Én úgyanígy jártam, bár nem eladtam traktort , hanem vettem? , meg tanyát , meg a szokásos hercehurca. Szerintem még sokan mások is hoztak ‘rossz’ döntéseket.

    Ez az ő felelősségük, ezért majd nekik kell elszámolni egyszer, hogy mennyit kárt (anyagi, emocionális stb.)okoztak ezzel.

    Azt is hozzá kell tennem, hogy az említett ember(Dr. Hetesi Zsolt) mellett sokan mások is hasonlóan vélekedtek pl. Michael C. Ruppert(aki már jó pár éve öngyilkos lett) stb.

    Én csak egy ideig okoltam őket, amíg rá nem jöttem, hogy bennem rezonált valami az általuk mondottakkal. És valljuk be van benne ráció.
    Az persze igaz, hogy részükről hiba volt személyes ambíciók miatt(is) konkrétumokkal előállni(pl. 2000 ft-os benzinár és társai).Így utólag visszanézve a vak is láthatja, hogy személyes ambíciók mint pl.szereplési vágy, figyelem, bizonyítási kényszer mind jelen vannak, de ettől még a jószándék vezérelte őket. Hát tévedtek! Nem kicsit.

    De a félelem bennünk volt(akárcsak bennük) és ezt szólították meg.

    Nekem nagyon tanulságos volt ez a tízegynéhány év. Rengeteget ‘szoptam’ az életmódváltás miatt. Ez van, tévedtem, nem kicsit.
    Sokkal fontosabb volt az, hogy közelebb kerülhettünk -saját félelmeinkkel szembesülve-az emberi tettek motivációjának megértéséhez.
    Tibor bá annyibban bölcsebb volt, hogy kevesebb konkrétumot mondott, inkább csak trendeket.
    Persze eseteben is igaz, hogy a tájékoztatás hatalmas felelősséggel jár. Nagyon kell figyelni az általunk igaznak hitt hír vagy teória közlésekor, hogy mi a célunk a tájékoztatással.

    Az hogy a félelem milyen erőket mozgosít még nem igazán értjük, ez nagyobb perspektívából jobban látszik. Milyen információt viszünk be az információs mátrixba, nagyon nem mindegy, mert minden információmorzsa módosít az egészen. Vajon miért lett öngyilkos Michael C.Ruppert?
    Az utolsó videóin már nagyon kész volt, utána elment egy izzasztó-sátorozásra, ott aztán kész is lett mentálisan.

  60. Én emlékszem olyanra, hogy néhány éve Hetesi Zsolt itt, a kommentek között elismerte hogy tévedett. Hogy nem számoltak a gazdaság alkalmazkodásával.

    Szerintem ott volt a nagy tévedésük, hogy a peak oil-t jelölték meg mint a legsúlyosabb problémát. Egyrészt több az olaj, másrészt a gazdaság tud korrigálni. Az igazi baj az élőrendszerek szétesése meg a klíma. Ez kicsit később üt be, mint amiről szó volt, de a rombolás rosszabb lesz.

  61. Re:65
    Csak az nem téved, aki nem csinál semmit.
    Hetesi Zsoltban az a becsülendő, hogy ki mert állni, és fel mert szólalni, bár utólag saját maga is rájött, hogy abban a formában tévedés volt a projekció. Ezt szerintem vállalja most is, hogy tévedett ebben a kérdésben, és „örül” is annak hogy tévedett.
    Ha belegondolsz, előző életed feladása után lett új családod, és sikerült jobban megismerni magadat.
    Ezt részben neki is köszönheted, Isten útjai kifürkészhetetlenek… 🙂

  62. Kedves Tibor bá’.

    Írod, hogy:

    1. „Ha nem lesz karantén, akkor majd lesz tömeges betegségjelentés és halál.”

    Miért lenne Tibor bá’. Egéssz nyáron tombolt a tömeg, és így van napi 20-40 megbetegedés. Jó, ma 73, de lehet, hogy holnap csak 20 (pár napja csökkent az előző napi 52 napi fertőtzött után is). Ha valóban olyan veszélyes lenne a vírus, mint mondjátok, itt már napi több ezres számról kéne beszélni, főleg annak tükrében, hogy közel 3 hónapig mindenki leszart minden óvintézkedést és óriási tömegbe verődött.

    2. „A “gyógyultak” 80 százaléka még 5 hónappal később se munkaképes.”

    Írtam már, hogy az unokatestvérem Erdélyben bizonyítottan átesett rajta és mai napig nincs semmi utóhatás. Az elmult hetekben rengeteg fizikai munkát végzett és nem érzett erőcsökkenést. A nőgyógyász orvos ismerős is keményen sportol (triatlon és hosszútávfutás versenyek sorozatban). Semmi bajuk.

    3. „2 millió nyugdíjas nyugdíjának vásárló értéke 10 év alatt csökkent.”

    Ez így van. De nem ez a réteg, aki a gazdaságot pörgeti (sajnos a politika is így gondolja). Aki pörgeti az aki gyereket nevel, vagy ha nem fiatal és utazik, költi a pénzét. Na ezek kapják a plusz pénzt.

    4. „Nem iparban dolgozók (tanárok, nővérek, közalkalmazottak, stb.) jövedelme messze nem követte a GDP növekedést.”

    Ezzel részben egyet értek. De a jövedelmük akkor is növekedett. Ha egy tanár letette a minősítő vizsgát, akkor akár meg is duplázódhatott a jövedelme.

    5. „Az oligarchák többet lophatnak ez kétségtelen, de ettől senkinek se fog emelkedni az életszínvonala.”

    Ne haragudj Tibor bá’, de ez nem hozzád mélt beszéd. Szerinted a másik oldal soha nem lopott és nem lopna ha tudna. Csak emlékeztetőül, Postabank buli. Gyurcsány a kádkőgyárát a biciklitolvaj apjától örökölte? Meg a momentumos vezér is segélyből tanult külföldön? Nem a nagyapuka kapcsolati hálóján megtollasodott apuka vagyonából? Tiszta dinasztikus vonal az egész baloldal.

    „A Guardian, The New York Times, a Scientific American, Der Spiegel stb. csak neked ismeretlen. Én a helyedben a műveletlenségemet nem hirdetném tele szájjal.”

    Amit felsoroltál az a szajha média szine java. Ők az iránydók a helyi szajháknak. Ezek annyira obijektívek, mint Lenin dikurzussa a kapitalizmusról.

  63. 69 – Tanuló:
    Azt tudom, hogy Erdélyben Orbán nem kétharmadot nyernem, hanem 99 százalékot. Simán beszoptátok a cocát, ami OK, de akkor engem ne oktass ki, hogy mi a szajha média (a kifejezést én találtam ki) és ki mit terjeszt. Járvány ügyben nem hazudnak. Politikai témában mást olvasok: RT Internartional, Information Clearing House, Al Jazeera, Club Orlow, Moon of Alabama, The Sakerf, stb. De ezekről nem hallottatok. Különben mit javasolsz, mit olvassak, ami szerinted nem szajha. Orbán HÍR tévéjét, vagy a Magyar Nemzetet?

    Még valamit. Szerinted, ha megöltem az anyámat védekezhetek azzal, hogy a szomszéd is megölte. Mert te ezt játszod.

  64. 70: Én elolvasom a 444-et és a 888-at is. Az a helyzet, hogy amit a 444 ír, az szimpatikusabbá teszi a szememben a kormányt. Mert a 888-tól időnként hánynom kell.

  65. 70 Tiborbá: miért van az, hogy ha valaki kritikát fogalmaz meg az egyik politikai oldal irányában, akkor rögtön azt mondják, hogy a másikhoz tartozik?

    Aki valamelyik oldal iránt teljes szívvel el van köteleződve, az egy beteg ember.

  66. 72 – Intuitív:
    Nem vagyok Gyurcsány fan. Ez köztudott. Ennek ellenére, amikor azt írom, hogy a GDP emelkedés legnagyobb haszonélvezői az oligarchák, azt a választ kapom, hogy Gyurcsányék is loptak. Miért? Ez mentesíti Orbánt? Gyurcsány bármit tett, ezért vesztett. Orbán viszont nem lehet kipöccenteni a kétharmadából. De hogy a fenébe kerül ez a téma ide?

  67. 67. dajtás

    Természetesen én nem is okolok senkit. Ezt le is írtam.
    Sőt hálás vagyok mindenkinek, hogy ide eljutottam!
    Neki is hálás vagyok és sok mindenki másnak az életemben. Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek?, végül megismerhettem olyanokat ahonnan nem nagyon van feljebb-legalábbis nekem és most. Az irany megvan, csak egy kis idő kéne, meg több ész.

    Egyszerűen reálisan probálom nézni a helyzetet és probáltam is így felvázolni, hogy kalotaszegi véleményét árnyaljam kissé.

    68. Ábel
    ?
    Tilos így rákérdezni! Ha dajtás nem személyeskedik?? még sokáig ellapulhattam volna.?? Ki voltam tiltva.

    Kis stilisztikai változtatás jót tett nekem is.

  68. 75: Bocs. A stílus és a mondanivaló maradt szimpatikus és ismerős. Gyanús volt, hogy nem a semmiből jöttél.

  69. 76. Ugyan, semmiség! Ez csak játek!?

    Ezért nem is tett ki Tibor bá’!

  70. Re:75
    Nem személyeskedés az, hogy sok embert megismerhettél, lehet hogy távolbalátó Akashaban olvasó csodaguru vagyok. 🙂
    Viccnek szánom, hogy egyértelmű legyen…

  71. 45: Kalotaszegi:
    Átérzem a problémád, és megértem az indulataidat is.
    De tény, hogy Hetesi Zsolt nem verhetett át senkit, mert nem szolgáltatást nyújtott, egyszerűen beszélgetett, elmondta a véleményét. Nem arról van szó, hogy megbíztad életvitel tanácsadással, hanem arról, hogy mögé álltál az adott pillanatban, mert Te is hasonlóan gondoltad, hiszen akkor ez volt a logikus következtetés.
    Én pl. azért nem szeretek tutibiztos tippeket adni, még akkor sem, ha azt valaki kifejezetten kéri, ill., ha biztos vagyok a magam dolgában, mert a Föld hátán hordott 7,5 Milliárd ember és hozzá kapcsolódó mindenség akkora puffertartályt jelent, hogy abból még bármi kialakulhat, szóval egy megmenekülünk happyend ugyanúgy realitás lehet, mint egy mindenki egymásnak esik végzet! És ezért nevetséges, amikor eltérő vélemények miatt egyesek ölre mennek, hiszen minenki a saját sorsa kovácsa, a tévedéseink pedig tanulságként szolgálnak.
    Zsolt esetében tanulság, hogy a statisztikák igen jó markerek lehetnek, de kizárólag azokból végkövetkeztetést levonni egy rendszer alakulására nem lehet. Bizonyos szinten a kvantumfizika is itt hasal el sztem. …
    Egyébként én is úgy emlékszem, hogy jópár éve itt elismerte tévedését, amely egyéb érdemeitől őt nem fosztja meg. Miért kell a tekintetével előhozakodni, miért kell gúny tárgyává tenni, miért kell kozmológiában elért eredményeiért is bitóra küldeni? Akkor lenne jogos, ha eléd állt volna, és téged hibáztatna a téves cselekvésedért. A peak oil nem légből kapott, de már akkor tudni lehetett, hogy a legnagyobb tőkét felhalmozó vállalatok előre menekülnek, s létrehoznak egy még szennyezőbb, zöld átverésen alapuló technológiát, ami az emberiség sorsát elódázza. Hányszor volt már ilyen helyzet! Sokan nem értik, hogy most nem az a baj, hogy ugyanígy felcsapják a fejüket ezek a „rémségek”, hanem az, hogy a „rémségek” tömkelegével kell megküzdenünk, és miközben lecsapjuk a hétfejű sárkány egy fejét, kettő nő helyette.

    65-ben KGB is feszegeti ezt a témát, de én azért a félelemnek nem tulajdonítanék akkora szerepet. Az ember nyerészkedési vágya, amire ugrani szokott sztem. erőteljesebben befolyásol. A félelem inkább bénítani szokott!

    46: Curix:
    „Pereld be a vírust! … Pereld be a Föld összes vírusát!”
    🙂 Ennyi?! Indulatból nem érdemes hozzászólást írni, mert ez a vége…

    49: tanuló:
    KSH adatok szerint a háztartások igen jelentős részének nincs semmi tartaléka.
    Ez számomra azt jelenti, hogy minden fillért elvernek a derék honfitársak, sokan azt is, amihez még hozzá sem jutottak. Tehát abban igazad van, hogy sokkal több pénzeszköz áll rendelkezésre, s emiatt az életszínvonal emelkedik, de, ha a távolabbi kilátásokat nézzük, ennek óriási böjtje lesz.

    Romániából kérlek ne hozz példát, mert épp közvetlen kontakt alapján tudom, hogy például a pedagógus béreket ténylegesen emelték, nem csak a magyar maszatolós, emelésnek hazudott átverés valósult meg.

    Magyarországon a szolgáltatói szektor futott fel rendkívüli módon az elmúlt évtizedben, de épp a vírus miatt most hullámvölgybe kerültek bizonyos ágazatai.
    Ezt az életszínvonalat egyébként 2000-re ígérték, szóval elég jelentős késéssel valósult csak meg…

    Hozzászólásodban pozitívumként jelenik meg a leszakadó társadalmi rétegek egy részének felkarolása, s ez valóban siker, de ne felejtsük el, hogy szintén több évtizedes társadalmi (és nem kevés anyagi!) szerepvállalás eredménye. Jelenlegi mozgatórugója, hogy a munkaerőhiány miatt ők is munkához tudnak jutni, s a minimálbér folyamatos emelésével, valamint az ingyenes alapellátásokkal normális életet tudnak élni. Addig működik ez, amíg a külföldi tulajdonú összeszerelő üzemek munkát adnak…

    Magyarország Kormánya -ostoba módon- rengeteg pénzt csatornáz ki a külhoni magyaroknak olyan módon, hogy azok közben a saját kormányaiktól az őket megillető támogatásokat egyáltalán nem kapják meg, kvázi a külföldi fenntartó röhög a markába, hogy a magyar támogatások az ő gazdaságát erősítik. S amíg megvan a haveri viszony azon kormányok megbízottaival, ketyeg is a gépezet, de, ha fordul a kocka, megnézheti majd mindenki, hogyan hálálják meg ezt a nagylelkűséget. A külhoni közösségek közben hamis biztonságérzetben élnek, talán el is lustulnak a fentiek miatt, ráadásul a jelentős áttelepülő miatt valójában a folyamatok kontraproduktívvá válhatnak. Ha nem lenne a jelentős számú külhoni magyar áttelepülő, sztem. bizonyos szakmai közösségek már le is húzhatták volna a rolót. A magyar minőségi munkaerő külföldön vállal munkát, s a hazaérkező pénz itthoni elköltése szintén meghúzza a gazdaságot, de téves értékelést ad a valós állapotról a naivan szemlélődő részére.

    Talán így érthetőbbé válik, miért nem tekintem én a valóban több pénzt, több értéknek, ill. valós biztonságnak, amire nagyobb szükségünk sohasem volt talán!
    Elnézést, de magam részéről leszarom, ki mennyi kütyit, telefont, seggnyaló gépet vesz magának, vagy hányféle szolgáltatást rendel meg csak azért, mert megteheti!

    50: Curix:
    Azért arra figyelj néha oda, hogy nem mindent az EVOLÚCIÓ rendezési elvei irányítanak! Ha nem így lenne, például kutyánk, macskánk sem lehetne! Pedig az milyen vacak érzés, ha valakinek se kutyája, se macskája…

    51,52: Tiborbá:
    Respekt. Egyetértek!

    56: Python:
    Köszönöm az infót!

    58: Pride:
    Gratulálok! De mielőtt páran kedvet kapnának hasonló akciókhoz, ne felejtsd el közölni az érdeklődőkkel, hogy mindez azért kockázatos dolog. A jelenlegi monetáris környezetben a hitelfelvételt illetően igazat adok, de csak és kizárólag rövidtávon, max. 5 éves futamidővel, fix. törlesztővel. Így már nincs is olyan sok lehetőség a bankok részéről, legalább is a megadott kamatszint (2,7%THM) mellett…
    És azt is tegyük hozzá, hogy nem sokan futkosnak, akik 10M-nél nagyobb összegű hitelt megengedhetnek maguknak!

    62: Koczka Zoltán:
    „Baromira szétcsúszott közben a társadalom.”
    – Igen, ez itt a blogon is nagyszerűen tetten érhető!

    69: tanuló:
    Azt is vedd figyelembe, hogy nyáron nincs más immungyengítő hatás, mert sok a napfény, elérhetőek friss zöldségek és gyümölcsök, rendkívül erős a szabadtéri UV sug., ritkább a kimerültség és a vitaminhiány, az emberek többet mozognak, stb..
    Szinte mindenhol nyitott tereken tartózkodhatunk, a szellőztetés egyáltalán nem okoz gondot, legyen az egy autóbusz, vagy egy kisbolt, ill.otthon. Nem működnek a társadalmi keveredés fő zárt színterei, az iskolák, a discók, csökkentett üzemmódban mennek a szabadságolások miatt a kórházak is.

    Szeptember 1-től egy csapásra ezek a feltételek meg fognak változni! A vírus terjedésének pedig a zárt terek, a tömeg (itt nem csak a pill. tömegcsoportosulásra, hanem a sok ember által használt közösségi terekre is gondolok), az időjárás, valamint az egyéb megfázásos megbetegedések jelenléte többszörösen is besegít. Ráadásul tele vagyunk horvát nyaralásukból fertőzötten visszatért „időzített bombákkal”, no meg kacsintgat a szezonális parlagfű allergia is.

    A lényeg, nem hasonlítható össze még egy tengerparti strandon ünnepelő 100 fős csoportosulás kockázata sem, a fent bemutatott, hamarosan beköszöntő körülményekkel. Részemről csodaként élném meg, ha pár hét leforgása alatt nem romlanának jelentősen a hazai adatok. Félő, hogy egy több ponton berobbanó járványt már nem tudnánk (sokan nem is akaranak) a márciusi korlátozások mellett sem megállítani. Legalább mehetnek a vadiúj lélegeztetőgépek, s meglesz a 4. 2/3-ad is!

    72: Intuitív:
    Látod! Sztem. teljesen igazad van ebben. Ezért ez egy beteg ország… 🙂

    79: dajtás:
    Ha nem tolod be ezt az okosságot, nem is Te lennél! 🙂

    Tiborbá:
    Bocs, ez hosszúra sikerült, de nem akartam egyenként bepötyögni…
    Most úgysem fogok ráérni, így egy ideig mentesültök a „sületlenségeim” alól, mert a „jólétért” 🙂 dolgozni is kell.

  72. 38: Tudtommal a hatósági statisztikát a svédek se a gyorstesztekre, hanem PCR tesztekre alapozzák. De a 3700 tévedés még mindig eltörpül a 87000 igazolt eset, és a még ki tudja hány fel nem derített megbetegedés mellett.

    40: Megnéztem, aug 25: 160 megbetegedés, egyhetes mozgóátlag értéke napi 220.
    Szóval jó nagy baromság, hogy „a svédek köszönik szépen jól vannak egyetlen uj megbetegedésünk sincsen hosszu ideje”.

  73. Ma, a szomszéd házba beköltözött új család ajtaján feltűnt a piros karantén cédula…

  74. 80 – Horváth Csongor:
    Én nem vagyok biztos abban, hogy szeptember 1-től lesz iskola 2021 júniusáig.

  75. Csak szólok. Szombaton Discoba megyünk a haverokkal. Maszk nélkül.
    Ti addig várjátok az összeomlást. Viel Spass dazu.
    Puszipá nektek 🙂

    (ps: vigyázó szemeiteket Németorszagra vessétek. Megtiltották a szombati nagy demonstráciot Berlinben…. hmmm durvul a helyzet, de nem a vírus helyzet)

  76. 82: K.Z.:
    Én úgy tudom, ha valaki piros országból tér haza, automatikusan kikerül a karantén tábla, akkor is, ha egyébként nincs semmi érintettség, de automatikusan karantént rendeltek el neki.

    83: Tiborbá:
    Nagyon tolják, hogy most aztán mindenképpen rendes oktatás lesz, de sokan fogadásokat kötnek, hogy meddig fog ez tartani… Általában 2 hét és két hónap között mennek a tétek. Én attól tartok, hogy meg fogják várni, amíg kidől egy-egy osztály fele, ill. ha nő az esetszám, a szülők fognak bojkottálni azzal, hogy a gyereket nem engedik iskolába. Abszolút általános, és összességében kaotikus is a nagy vehemenciával létrehozott (12 oldalas, 11 fejezetes, nagyjából 70 pontos) „intézkedési terv”. Gyakorlatilag semmit sem ér…
    Az meg felejtős, hogy párhuzamosan megy a gyerekfelügyelet meg a digitális tananyag is. Ha ismét át kell állni, azt fogja magával hozni, hogy egy korosztály nem fog megtanulni rendesen írni és olvasni sem (nem csak az értő olvasásra értve, mert az már normál keretek között sem megy).
    Olyan értelmes cselekvési tervnek, ami az alsó tagozat – felső tagozat – középiskola – felsőoktatás szétválasztásával, logikusan megtartaná a ténylegesen szükséges és lehetséges iskolai kereteket és párhuzamosan (de nem egymás mellett) kihasználná a technikai hátteret (ill. telepítené a szükséges technikai eszközöket), nyoma sincs!

    84: Curix:
    Érezd jól magad!

  77. 85 – Horváth Csongor:
    Eredetileg az összeomlást én sokkal korábbra vártam, de az országok gyors intézkedése ezt megakadályozta. Most viszont az emberek belefáradása megfordította a helyzetet. Mire a tömegek felébrednek, már késő lesz. Az én oldalamról nézve, érdekes időknek nézünk elébe.

  78. 86: Tiborbá:
    Sztem. a vakcinák tömeges alkalmazása (nagyjából jövő tavaszra várom), és annak hatásossága lesz a vízválasztó. Amíg odaérünk, az itthoni szakmai és politikai közösség döntésein múlik, sikerül -e az áldozatok számát visszafogni. Az ezt követő időkre meg nem lehet jó beválási eséllyel előre jelezni, mert függ attól, hogy milyen körülmények adódnak (milyen lesz a tél, mennyire lesz erős a szezonális influenza pl.), ill. lesz -e olyan vakcina, ami beválik, esetleg, ami ront a helyzeten (mellékhatások, hatástalanság, rövid védelmi idő)? Én leginkább attól tartok most, hogy mi fog kisülni a téli betegségszezon és a Covid közös támadásából, ill. nagy kérdés, érkezik -e segítség azelőtt, hogy ez bekövetkezne?
    Én úgy látom, megúszható lenne a dolog, csak sok az apró banánhéj, amiken el lehet csúszni (ahogyan a Svédek, Angolok, és az USA is jól eltaknyoltak már rajtuk)!

    Egyet azért nem értek… Minek kellene bekövetkezni ahhoz, hogy ennek a felelőtlen és gátlástalan dorbézolásnak vége legyen!? Az ember olvassa, hogy soha nem látott visszaesés, segélyre szoruló közösségek, megélhetési válságba jutó családok, s minden rémisztő adat, mint a „nagyobb a baj, mint egy világháború esetén lenne”, vagy „nagyobb a visszaesés, mint az 1920-as g.világválság idején volt”, s mégis csak az látszik, hogy az emberek többsége költ és költ, mintha mi sem történne. Olyan ez vajon, mint amikor a szerencsétlen állatnak már ellőtték 3 lábát, kiszúrták a szemét, de csakazért is végrehajtja az ösztönében kódolt programot? Esetleg csak a hatalmas rendszer tehetetlenségét észlelni ebben?

  79. 87 – Horváth Csongor:
    Pillanatnyilag egyre több helyről jelentik a második fertőzést, és azt, hogy a védettség nem tart tovább mint max. 4 hónap.

  80. 88:Tiborbá:
    4 hónap az lassan az örökkévalóság lesz! 🙂
    A szövődményektől nagyon tartok, s erről rendkívül ellentmondóak az információk. Évi többszöri fertőződést nem hiszem, hogy bárki simán kihordhatna!

  81. Jajj ugy izgulok, ki fogunk halni…. 😀

    Egyébként elmagyarázná nekem itt egy valaki a sok vírusszakértő közül, hogy a svédek miért nem haltak még ki?????
    Se maszk se távolságtartás se karantén….
    Mondja már meg valaki miért nem halnak ki?

    Jah. Ne feletsetek el WC papírt venni. Very important. Ne hogy a második hullámra budipapir nélkül maradjatok itt nekem.

  82. 89 Horváth Csongor: csak sötét gondolatom: a többszöri fertőzéseket bárki nem is fogja túlélni. De aki el sem kapja, mert valami genetikai tulajdonsága miatt ellenálló a vírussal szemben, az megmarad és az utódai is. A népességnek az a része marad, akik körében „elvan” a vírus, mint a száz évvel ezelőtti spanyolnátha influenzavírusa most közöttünk. Szezonális járványokat okoz esetleg, de hozzátartozik az élethez.
    (Mégsem ugyanolyan. Jelenleg úgy gondolom, nincs sok esélye egy jóféle, koronavírus elleni védőoltásnak.)

    90 Curix: Gyerek még az idő. Ez még nem a világvége.
    Kevesebb mint egy éve indult ez az egész.
    Én néhány év vagy évtized múlva lennék kíváncsi, addigra hogyan alakul. De tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

  83. 91: Delp:
    „A népességnek az a része marad, akik körében “elvan” a vírus”
    – Ezért is aggódom, mert nyilvánvalóan nem lehetek biztos benne, hogy én és a nekem fontosak kerülnek ebbe a körbe… Onnantól nem vígasztal, hogy Curix vígan tovább bulizik!

    Tényleg Curix!
    Nem úgy volt, hogy bulizni mész (míg mi nyugodtan kihalhatunk végre)?!
    A sors fintora, hiába maradsz meg a svéd túlélők mintájára, a kiváló génanyagot nem fogod tovább örökíteni… 🙂

    Talán egyszer ugyanúgy keserédesen mosolyogva olvassuk az itt rögzített sorokat, mint most a peakoil eltévedt következtetéseit, miközben új kihívás miatt készülünk kihalni!

  84. 90.Curix

    Megmosolyogtató Tibor bá és kis „Virus szektája” ..a rabok faszát lesz itt ettöl a kamuvirustol tömeghalál 😀

  85. A fenti típusú hozzászólóktól automatikusan szabadulni kellene…
    Cuppanjon az ilyen a rabfasz.hu fórumára!

  86. Eddig 820 ezren haltak meg benne összesen. Az elmúlt negyedévben a globális halálozás gyakorlatilag lineáris, vagyis időegység alatt stabilan ugyanannyian halnak meg: negyedév alatt pont 468 ezren.

    Ha a következő öt évben nem változik semmi (amit kétlek mert már most van orosz vakcina, egy rakás más meg már a kanyarban), akkor évente kétmillióan fognak belehalni a koronavírusba.

    A népességnövekedés egyébként évi 1%, ami 77 000 000 fő. Ez a vírusnak köszönhetően lecsökkenhet 75 000 000-ra, de mivel az emberek többet vannak otthon, szerintem nemhogy csökkenni nem fog, inkább növekszik. A korfa viszont megváltozhat: az a kétmillió plusz halott túlnyomórész idős lesz, az újszülöttek meg ugye újszülöttek…

  87. 96: Ábel:
    Ez matematikailag ilyen egyszerű… (?)
    Bámulatos, ahogy kiprintel a számológép nyolcszázezer emberi életet, mint feleslegessé vált tárgyat!
    Ha jobban belegondolok, nekem ez igen jó hír, mert lesz örökségem, és így bőven lesz nyugdíjam is (ha megérem, ugye).

  88. 97 – Horváth Csongor:
    Neked illene tudnod, hogy biológiai lehetetlenség, hogy valaki genetikailag immunis lenne a Covid-19-re. Ami lehetséges, hogy valakinek kurva pontos immunrendszere van. Se túl, se alul nem reagál, mert mindkettő halálos. Na jó, és mi lesz a második fertőzés után? Nem elég, hogy az immunitás csak max. 4 hónapig tart, de egyszerre van jelen több mutáns, tehát egy vakcina nem elég. Illetve, nem lehet tudni, hány mutáns van „forgalomban”. Vagyis az, amit eddig tudunk a vírusról egyáltalán nem ad okot az optimizmusra.

  89. 90: „Egyébként elmagyarázná nekem itt egy valaki a sok vírusszakértő közül, hogy a svédek miért nem haltak még ki?????
    Se maszk se távolságtartás se karantén….
    Mondja már meg valaki miért nem halnak ki?”

    Fogalmad sincs róla, hogy a svédeknél a járvány során eddig mikor milyen intézkedések voltak hatályban, ugye?
    Javaslok megint egy adatforrást:
    https://ourworldindata.org/policy-responses-covid
    A kis csúszkákat húzogatva a térképek alatt, láthatod, hogy Svédország színe is változgat… Esetleg nézz utána, hogy mikor miért…
    Pl március 11-től az 500 fősnél nagyobb rendezvények megtartása volt tilos, márc 30-tól pedig 50 főnél húztak határt a hatóságok.
    Szóval a svédek is tettek ám lépéseket, csak megkésve, és rossz hatékonysággal.

    No meg persze általános karantén elrendelés nélkül is sokan otthon maradtak Home Officeban (meg sok gyár leállt), kerülték a kontaktusokat, sőt maszkot is sokan hordanak még ha nem is kötelező…

    És lehet, hogy szerinted jó eredmény, hogy így csak minden 1738. svéd halt bele eddig a járványba, de a szomszédos finneknél csak minden 16 543., a norvégoknál meg csak minden 20 559. ember…
    A gazdasági hatás viszont nagyjából hasonló volt ezekben az államokban, és mostanra már Norvégia „Government Stringency Index”-e már alacsonyabb, mint Svédországé.

  90. Csongor:

    23 millát vettem fel 2013-ban 10 évre 6 százalék fixre, majd amikor még lejjebb ment az alapkamat, kicseréltem arra, talán tavaly, vagy tavaly előtt. Igen, magas fizetés kell hozzá. Már csak azért sem működik mindenkinél, mert ha nem magam csinálnék mindent az alaptól a gépészeten át a tetőig, lófaszra sem lett volna elég. Két link, aztán befejeztem az offolást:
    https://kepkuldes.com/image/bJ1YoA
    https://kepkuldes.com/image/bJ14D3
    Ezt idén csináltam, egyedül. 95 méter, 2,5m magas, 3 sor nagyméretű tégla. Amúgy a fő tevékenységi köröm az ipari vezérlések, úgyhogy éppen szakmába vágott. Na ezt tudja a mai semmirekellő generáció. Kell hozzá adott esetben napi 16 óra munka, de ha minden jól megy, még 60 évig ezt fogom nézegetni. Szerintem még nem kell minket temetni 🙂
    A hitel eszköz, lehet jól és rosszul használni, úgy mint bármi mást. Ha engem kérdeztek, az évtized befektetése a cement volt, nem az arany.

  91. Vesszőparipám:
    Svédország
    Melyik évben vezettek be oltást? – 1940
    A BCG év leállt? – 1975

    Finnország
    Melyik évben vezettek be oltást? – 1941
    A BCG év leállt? – 2006

    Norvégia
    Melyik évben vezettek be oltást? – ?
    A BCG év leállt? – 2009

    http://www.bcgatlas.org/index.php

    Egy globális gazdasági rendszerben csinálhatsz bármit, ha az üzlettársaid befékeznek, te is be fogsz lassulni.

  92. 100: Hogy építesz házat, miközben pénzt is keresel a hiteltörlesztésre és a megélhetésre?
    És még kommentelni is marad időd…

  93. 25 (és több más) hubab

    Jó érvelés.

    Kár, hogy a logika egyeseknek csak kerülendő zavaró faktor (ezért bármi írsz, ezen személyek úgysem fogják felfogni, befogadni).

  94. 50. Curix

    „Szerintem meg az nem ebben az univerzumban él aki tagadja az utóbbi 10 év konjunktúráját.”

    Ez az első kijelentésed (az általam olvasottak közül), amellyel egyet tudok érteni.

  95. 98: Tiborbá:
    97 vége irónia volt…

  96. Pride

    bár én nem ilyen nagyban nyomom, de kicsit sorstársak vagyunk. Én is januárban vettem egy régi lakást befektetésnek amit szét is vertem és magam ujítom fel 8 órás munka mellett. Vizet, villanyt burkolatokat. Sokszor én is 14-16 órát dolgozom.
    Te jobb időben álltál neki én sajnos nem előbb ugrottam bele, de azt gondolom így sem nagyon nyúltam mellé.
    Most sok munka de egyszer megtérül.

    Respekt a tiédért.

  97. 109 Curix: aki már állást foglalt és bebotonozta magát a véleményébe, az nehezen tér ki abból. Tehát én sem számítok arra, hogy majd előáll egy vírustagadó és azt mondja, hogy hu baszki, tényleg nem játék ez a vírus.. De azt sem tudom elképzelni, hogy akik hullahegyeket és összeomlást várnak, egy szép nap elismernék, hogy túltolták. Mindenki meg fogja magyarázni valahogy, hogy miért nem jött be a jóslata, de elismerni, hogy tévedett? Na azt SOHA.

  98. 109 – Curix:
    Lehet, hogy alulinformált vagyok, de én a „summit.news”-ről még nem hallottam. Különben beismerésük szerint az Egyesült Királyság állami fizetésből élő tudósok véleményét közlik. Vagyis nem függetlenek, és nem tényeket közölnek, hanem véleményt. Ezzel szemben 99. alatt tényeket olvashatsz, de ezekre nem reagálsz, mert elképeléseiddel ellenkeznek.

  99. A cikkből idézek:

    „Az adatok azt is mutatják, hogy a 2017-18-as influenza-szezonban több volt a halálesetek száma (körülbelül 50 000), mint az Egyesült Királyságban a koronavírusban meghaltak száma (41 433).”

    Szóval nem volt hülyeség hasonlitgatni az influenzához. Sőt, ha jól látom -8567 esettel le is van maradva.

    Másik rész:
    „A múlt hónapban végzett felmérés szerint azonban a britek szerint a lakosság körülbelül 7% -át, azaz 5 millió embert ölte meg a COVID-19.”

    Ez kemény. Hogy mit tud müvelni egy hamis tájékoztatási dömping az emberek valóságérzetével.
    Tiszta Orson Weles, Világok Harca útóérzés ez az egész médiakampány.

    Tibor bá’. Amiről Te nem tudsz az nincs? Vagy csak a Te hírforrásod a valós? És mennyivel függetlenebb egy olyan tudós, aki nem állami pénzen él, hanem alapítványi pénzen – például Monsato által működtetett (lásd a génmódosított növényekkel kapcsolatos független túdósok által megfogalamzott támogató véleményeket és az ellenvéleményt hangóztatók megbuktatását /GMO burgonya ügye/).

    Nem mellékesen itt a fórumon a vírús mellet kiállók az érveik alátámasztására az esetek többségében USA, Angliai és Német állami intézetek (államilag fizetett túdósaik által megfogalamzott) vírúspártoló véleményét hozták fel.
    Kérdem én Tőled, akkor nem volt pártos a túdós, amikor azt mondta, hogy mindkihalunk? Csak most, hogy a Te véleményeddel ellentétes amit mond?

  100. Tanuló

    Eddig minden vírusszkeptikus elmenekült a napi halálozási adatok értelmezése elől. Tudod. Ezek elsődleges adatok. Grafikusan napi bontásban is az adott település halálozási adatai. Összehasonlíthatóan az előző 5 év azonos időszakának adataival.
    Szerinted miért nem értelmezte egyikőtök sem?
    Az akarat vagy a képesség hiányzik-e hozzá jobban?

  101. Én az egyik legnagyobb tragédát abban látom, hogy még egy ilyen értelmes emberek fórumán, mint Tibor bá oldala sem lehet erről a kérdésről indulatok és előítélet nélkül beszélni.
    Akkor mit vár az ember egy átlag mezei állampolgártól?

    Mindenki fekete fehér alapon gondolkodik, mindenki relativizál. Ezt képtelen az ember levetni. Ha nem szereted Orbán akkor Gyurcsány fan vagy. Ha nem balos vagy akkor jobbos.
    Ha nem értesz egyet a vírusvédelmi intézkedésekkel akkor vírustagadó vagy!

    Ma már minden vagy-vagy alapon működik, olyan erősen van jelen a dualitás az életünkben, hogy már fájdalmas.

    Azzal, hogy én nem értek egyet a karanténnal és a hozott intézkedéssel, miért leszek automatikusan virustagadó összeesküvéselmélet hívő gyilkos?

    Mert most ez megy.

    Az hogy manapság valaki előveszi a józan paraszti eszét és nekiáll gondolkodni…..

    hát az egy veszélyes folyamat. Még itt is értelmes emberek közt is.
    A jónép a szájába kap két véleményt és az egyikkel azonosulnia kell.
    Ha nem akkor idióta barom.

    Gyerekek vannak olyan országok, ahol a 6 éves kisgyereknek előírták a maszk kötelezettséget az osztályokban tanulás alatt.
    Hát tudjátok számomra ez a szociopata viselkedés. Itt végleg eldobtak minden józan észt. Ez már kimeríti a gyerekkínzás fogalmát.
    Most először az életben tényleg boldog vagyok, hogy nincs gyerekem. Ezt halál komolyan mondom.

  102. Milyen adatokat Koczka Zoltán?
    Bolzánót? Mert az a Te vesszőparipád.

    Vagy az angolt, amit most Curix belinkelt? Nevezetesen, hogy 2017-18-as influenza-szezonban több volt a halálesetek száma (körülbelül 50 000) az Egyesült Királyságban, mint a koronavírusban meghaltak száma (41 433), azaz -8567-el kevesebben haltak meg COV-idtól, mint az influenzától.

    Romániában van 1700 körüli halott (és ez is úgy, hogy a beígért 4 milliárd euróra pályáznak az EU-tól, a segélyalapból, na meg választást akarnak halasztani a liberálisok) amit a COV-id számlájára írnak 2020-ban. Ezzel szemben a 2014 év végéről induló és 2015 áprilisig tartó INFLUENZA járvány több mint 7000 embert vitt el.
    Te ezeket a számokat miért nem értelmezed? Számomra egyértelmű, hogy ez a vírus közelébe sincs egy combos Gripének (ha média nem turbózná, már nem is tudnánk róla).
    És a Román számok nem légbőlkapottak, mert ott nyilvántartják a Gripével összefüggésben meghaltakat és év végi tájékoztatót küldenek minden kórháznak az az évi esetek számáról.

    Vagy azt, hogy az idén, májusig kevesebb ember halt meg Magyarországon, mint az elöző év azonos időszakában?
    Ez is elég világos nem. Ez nem szorúl értelmezésre!

  103. Hollik István igazolt SARS-CoV-2 pozitív, és a közös hétvégi kerti parti miatt Gulyás Gergely miniszter és Orbán Balázs államtitkár is hatósági karanténban vannak. Mondjuk nem csodálkozom, az alábbiakban leírtakat már 2 hete hallottam „pletyka” szinten, szóval sanszosan most lesz kb. szeptember elején-közepén nálunk az igazi első hulláma a járványnak!

    Több egymástól független forrásból származó értesülésünk szerint Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, és szintén a minisztériumban dolgozó munkatársa a nyár eleji törökországi nyaralásuk során megfertőződtek az új típusú koronavírussal. Hazaérkezésük után az államigazgatásban is megjelenhetett a koronavírus, rengeteg minisztériumi dolgozót küldtek el tesztelni. Solymár Károly Balázs a kormányzati VírusRadar alkalmazás felelőse, a mobilos alkalmazás segítségével kideríthető, ki került igazolt koronavírus-fertőzött közelébe.
    https://atlatszo.hu/2020/08/27/az-allamigazgatasban-is-megjelent-a-koronavirus-a-helyettes-allamtitkar-torok-luxusnyaralasa-utan/

  104. Ha megfertőződöm a koronavírussal, és semmilyen intézkedés nincs, átlagban 2 embert fertőzök meg. A szabad fertőzés esetén a tizedik generáció után ezer ember lesz fertőzött. Ugyanez 1,3-as influenza fertőződés esetén 14 ember.

    Namost, ugye nem mindegy, hogy ezer ember nem termel, vagy 14.
    Az se mindegy, hogy ezer emberből mondjuk 30 körül kell ugrálni, mert beteg, vagy 14-ből 3 körül.

    Tegyük fel, hogy nincsenek covidellenes intézkedések valamely országokban, de a többségben vannak. Milyenek a nemzetközi gazdasági hatások?

    Tegyük fel, hogy sehol sincsenek covidellenes intézkedések.
    Milyenek a nemzetközi gazdasági hatások?

    A két döntés eredményének a különbsége konvergál a nullához.

    Milyenek a társadalmi hatások, hol a nagyobb társadalmi elégedetlenség? Tehát, ha a gazdasági hatások mindenhogyan gagyik, még társadalmi elégedetlenkedés is kell a konyhára?

    Illusztrációnak ott van Szerbia és Fehéroroszország…, de Svédország se egy rossz példa ide.

    114. tanuló: az a baj, hogy az általad kifejezett érvelés PONTOSAN az általad kifejezett álláspontot negálja. Csak jobban végig kellene gondolni. 🙂

  105. A koronavírus elleni védekezés másodlagos haszna, hogy Magyarországon 2020 január 01 és 2020 július 30 között influenzába meghaltak száma ÁNTSZ oldalon kikereshető, míg covid-19 miatt 597-n haltak meg. (Egyik hozzászólásomban már leírtam hány influenza halott volt, de erre nem reagált senki, gondolom kételkedtetek, ezért magatok szeretnétek utánajárni.)
    Ez a tény pedig azt mutatja, ha az influenza járvány esetén is úgy védekezünk a múltban az oltás mellett, mint mostanság a koronavírus ellen, akkor töredéke kapta volna el a vírust és halt volna meg. A gazdaságok meg bedőltek volna, ez is a történethez tartozik.

  106. 6. Hanyistók: Aszondod:

    “ Covid-19 eddigi áldozatainak száma már átlépte a 170 ezret, és hol van még az év vége.” – a média szerint! Ha nem működne a globálisan vezérelt hírközlés, akkor a legtöbb országban nem is tudnának a kórról!

    Tehát, ha jól értem, azt állítod, hogy ha nem tudnánk, hogy mi az ábra, a probléma megszűnne létezni…

    Egy példával élve, addig, amíg nem tudja egy illető, hogy a neje félrekefél, ideális a házasélete. Ha a ismerőse tudatja vele, akkor ő az élete megkeserítője… már bocsánat a hülye példáért…

  107. 118: Károly: Szerintem fegyelemmel, a kapcsolatkövetéssel, a szelektív karanténnal, távolságtartással és maszkkal a közösségi terekben, meg higiénával és teszteléssel vígan és dalolva mehetne a gazdaság, és még plussz zsét is meg lehetne takarítani, mert egy rakás egyéb kórt is meg lehetne ezzel előzni.

  108. 114. Curix: Vannak gyerekeim. Egykor óvodások voltak. Na, tudatom veled, hogy egyfolytában beteg volt az egész család, és vagy egyik gyerekkel, vagy másikkal elég sokat ki voltunk írva, mindamellett, hogy mi is betegek voltunk, mert elkaptuk tőlük.

    Ezt írod: „Gyerekek vannak olyan országok, ahol a 6 éves kisgyereknek előírták a maszk kötelezettséget az osztályokban tanulás alatt. Hát tudjátok számomra ez a szociopata viselkedés.”

    Az hát. De félnek, hogy a gyerekek hazaviszik a betegséget, ÉS MÁS ESZKÖZÜK NINCS a félelmük kezeléséhez. Egy gyereknél kevés koszosabb dolog van a világon… A maszk ezen nem sokat segít, sőt, ront a helyzeten, ez igaz. Takarítják is az óvodákat mindenféle káros kemikáliákkal, aminek majd meg is lesz az eredménye minimum a takarítónők egészségén. Ennek fényében szerinted mi a megoldás?

  109. 114: Curix:
    Azért, mert ennek megítélésében nincs konszenzusos lehetőség!
    Itt nem egy elolvasott történetről alkotott vélemény kialakítása a feladat…
    A politikát pedig elsőként a vírustagadók hozták a vírussztori mellé, annak valóban nincs helye itt (pártpolitikai alapon semmiképpen sem).

  110. 6. Hanyistók mégegyszer: A média hatásvadász. A média pénzt akar keresni. Ugyanolyan, mint egy prosti. Nem véletlenül idéztél be egy hatásvadász címet.
    De, kérdem én, egy pénz uralta világban ez furcsa?

  111. 122 „Azért, mert ennek megítélésében nincs konszenzusos lehetőség!”

    Hitler is ezt mondta, aztan megnyitotta a gázcsapot…..

  112. 124: Curix:
    Ez hogyan jön ide? Mielőtt lehurrognálak, megkérlek, vezesd le nekem légy szíves, miként képzeled el a „vírushívő” vs. „vírustagadó” vita konszenzusos lezárását?
    Roppant kíváncsian várom az elképzelés ismertetését!

  113. Már ezerszer leírtam Csongor. Falra hányt borsónak érzem még egyszer. Egyszerűen nincs fületek erre.
    Nálatok fut egy rossz szoftver, hogy meg kell menteni minden életet mindegy milyen áron.
    És a hangsúly ezen van: „mindegy milyen áron”. Te úgy mentesz meg egyik oldalon 5 életet hogy a másikon tönkreteszel 1000-et és ezt becsomagolod azzal hogy kurva erkölcsös vagy így nem támadható az érvelésed, mert az emberi élet mindenek előtt való.
    Csak tudnám, hogy a te agyad hogy tud ilyen gyökeres különbséget tenni influenza és covid halott között?
    Az influenza halottakat le se szartad egész idáig. A világ legtermészetesebb dolga volt.
    A covid halottakért viszont követeled a gazdaság megállítását.
    Egyértelműen látszik rajtad hogy pánikolsz, mert a mérlegelés képessége teljesen hiányzik belőled. Nem tudsz (akarsz) erről beszélgetni, mert nálad az alaptézis mindent felülír.

    Ez a vírushívő meg tagadó kifejezés egy faszság. Itt nem a vírusról van szó elsősorban, hanem az arra adott reakcióról.

    Leírtam sokszor, autóbalesetben naponta 3500 ember hal meg (közvetlenül). (kipufogó gáz általi halált hagyjuk) Mond meg miért nem követeled az autózás leállítását?
    Mond meg mi a különbég az autóbaleset halott és a covid halott között? Azon kívül hogy az autobalesetben joval több fiatal hal meg mint öreg) Kérlek homályosítsál fel! Komolyan kíváncsi vagyok erre, hogy ezt a disszonanciát te hogy oldod fel magadban.

  114. 125 – Horváth Csongor:
    A probléma ott kezdődik, hogy a vírustagadók az adatokat is tagadják, illetve saját hamis adatokkal jönnek elő. Eddigi, elég hosszú életem alatt egyetlen egy olyan esettel se találkoztam, amikkor az influenzában szenvedő meghalt volna. Nem tartom reálisnak több ezres, sőt tíz ezres influenza halottról beszélni egy-egy ország esetében. Ami különben úgy jöhet elő, hogy összemérik a júniusi halottak számát a decemberiével, és a különbséget az influenza rovására írják. És akkor ebből jön le az, hogy a COVID-19 nem roszabb mint egy szezonális influenza.

    126 – Curix:
    Ne okoskodj. Válaszold meg a 99.-ben felvetetteket. Utána jöhet az áldozatok számával.

  115. 126 – Curix:
    Tudsz-e arról (vagy csalásnak tartod-e) Hogy a Svédországgal szomszédos Norvégiában a gazdaság visszaesése kb. megegyezik a svédekével, ahol viszont arányosan 11,8-szor több ember halt meg?. Vagyis abbahagyhatnád a svéd példával való hivatkozásodat.

  116. Tibor bá

    várom a te válaszodat is az autóbaleset dilemmájára. De akár írhatok helyette mást is naponta 57 millió ember hal meg keresek nektek nyugodtan kedvetekre való csoportot.

    Azt most mondom, hogy a napi 57 millió életének 90%-a biztosan hosszabbítható lehetett volna.
    Várom miben különböznek ezek a halottak a Covid halottaktól! Indokoljátok meg hogy az 57 millióért miért nem állítsuk meg a gazdaságot (vagy hozunk hasonló mértékű áldozatokat) és a napi 2000 halott miatt miért követelitek a világgazdaság megáállítását?
    Magyarázatot kérek! Ha nem érzitek a dillemát akkor elfogultság miatt vitaképtelenek vagytok!!!!!

  117. Tibor bá

    nem fogom abbahagyni ugyan is a Svéd az egyetlen működőképes modell. Ha nem tudnád per pillanat egész Európában a svéd modell üzemel (nagyjából).
    Magyarországon is a svéd modell üzemel. Minden nyitva minden látogatható és kb. annyi ember hord maszkot mind a svédeknél.

    Tibor bá, ha rajtad mulna itt még mindig karantén lenne. Te már rég összeomlasztottad volna Európát.

    Ti egyszerűen már nem láttok semmit elvakultságotokban.

  118. 129+130 : Curix

    Ki akarja megállitani a világgazdaságot?
    Annyit kérnek (mostanság) hogy hordjál maszkot
    és ne utazál veszélyes országokba.
    Olyan nagy dolog ez ?

  119. 29. Curix
    Az 57 milliónyi ember azért nem ugyanaz, mert nem fertőző betegségről beszélünk.

    Egyébként értem a hozzáállásod. Szerintem is csak a svéd modell működőképes(az se sokáig), feltéve ha mindent egybevetettünk. Hogyan is választhatnank szét???

    Tibor bá’
    Húgom 2 hónapja ment vissza Angliába,egy étteremben dolgozik.
    Ez az egyik legerősebb londoni étterem(anyagilag). Azt mondták a tulajok, hogy ha még egy hónapot zárva vannak, nem biztos, hogy ki tudtak volna nyitni.

  120. 130 – Curix:
    Én vagyok elvakult, és te tartod elfogadhatónak a svéd modellt, ahol azonos gazdasági teljesítés mellett 12-szer több a hulla. Szerintem megszűntél elfogadható vita partner lenni.

  121. 132- KGB:
    Nem nyitnak ki? És akkor mi van? Majd egy pénzes ürge megveszi és kinyitja. Ha senkinek se éri meg, akkor pedig átalakul a társadalom szokása, alkalmazkodva az új élethelyzethez.

  122. 15. Tanuló
    Ok. Akkor kezdjed a Bolzanoi grafikonnal. És oszd meg velünk mit ábrázol?
    Félek megint kussolsz vagy mellébeszélsz.
    Utána mutatok spanyol angol holland halálozási grafikonokat az ide „többlethalálozásokról”
    De nem fogsz se te se más szkeptikus adekvát választ adni.
    Se képesség se akarat nincs hozzá…

  123. Curix:
    125-re sem adtál választ! Amit megint összehánytál, az nekem csak arra elegendő, hogy egyetértsek Tiborbá 133-ban megfogalmazott végkövetkeztetésével (az autóbalesetes összehasonlításod miatt különösen!).

    Megjegyzem, nem én hoztam a beidézett kifejezéseket, épp Te voltál az elsők között, akik dehonesztáló kijelentéseket tettek ilyen kifejezések felhasználásával a (másként) gondolkodó blogtársakra.

    Egyébként meg a „megállítjuk a gazdaságot” egyfelől közvetlenül nem is igaz (pl. mi köze a maszkviselésnek a gazdasághoz, amikor gyárthatsz maszkot, s pörög a gazdaság/kereskedelem vele), másfelől pedig bárki és bármit írhat neked, mindig ugyanazzal az egyre unalmasabb, sőt egyre szánalmasabb lőzungsorozattal válaszolsz.

  124. Ki emlékszik már arra, hogy 2017-ben „ötezer magyart vitt el az influenza januárban”. Következett ebből bármi? Esetleg tévedtek egy helyiértékkel? Kiderült, hogy hibás a módszertan? Lett ebből pánik vagy legalább egy érdekfeszítő TEDx előadás? A protokollokat felülvizsgálták esetleg? Ismétlem: mi következett ebből?

    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/otezer_magyart_vitt_el_az_influenza_januarban_megsem_nepszeru_az_oltas.632435.html

    Érdekel bárkit, hogy a kínai tesztek egyszerűen használhatatlanok?

    https://www.reuters.com/article/us-health-coronavirus-sweden-testing/thousands-of-swedes-got-false-positive-covid-19-result-due-to-test-kit-fault-idUSKBN25L1XF

    https://444.hu/2020/04/30/a-kozpontilag-beszerzett-kinai-gyorstesztek-alkalmatlanok-a-covid19-fertozott-aktualisan-fertozo-szemelyek-kimutatasara

    Emlékszik bárki a számítási módszertani problémákra?
    https://444.hu/2020/04/16/az-uj-szamitasi-modszer-42-szazalekkal-emelte-a-koronavirusos-halottak-szamat-spanyolorszagban

    Ezek az apró, marginális tévedések az esti híradóban már hivatkozási alapot képeznek a holnapi korlátozásokra. A tömegnek és populistáknak több se kell.

    Emlékszik még valaki a rémhírterjesztésre? A meghurcolásokra? Emlékszünk a katonákra? Emlékszünk a megannyi ellentmondó tanácsra és megkésett intézkedésre, pótcselekvésre?

    Ne felejtsük el, hogy lényegében az összes intézményünk a politika és a hatalom szolgálatában áll. A gazdaságot és szereplőit most hagyjuk. A szabadakaratunk meg a kényelmünknek és a félelmeinknek van alárendelve elsősorban.
    Ezért vagyunk óriási pácban.
    Továbbá emlékeztessük magunkat arra a tényre is, hogy egy fentről lefelé szerveződő rendszerben élünk. Törvényekkel, utasításokkal, rendeletekkel tűzdelt tekintélyelvű hierarchiában. A szolgálati út, a protokoll és eljárásrend keretei között. Ettől eltérni nem lehet. Pontosabban lehet, de az megnézheti magát.

    Különvélemény előfordulhat, ha nem esik éppen a rémhírterjesztés kategóriába. Persze ehhez bátorság is kellene:

    https://24.hu/belfold/2020/04/21/koronavirus-teszt-maganegeszsegugy/
    „Megkeresésünkre kevés helyről érkeztek konkrét adatok, a Swiss Clinic például azzal a furcsa indokkal hárította el érdeklődésünket, hogy nem avatkozik politikai csatákba.”

    Ki az aki fel mer ma szólalni? Ki az akit ez egyáltalán érdekel? Mit ér az igazság? Hol van a civil kurázsi? Hol az értelmiség? Hol a tömeg? Hazudunk mert félünk és félünk, mert hazudunk.

    Sokan úgy gondolják, hogy az igazság szükségszerűen utat tör magának, amit az emberek csalhatatlanul fel is ismernek. Az igazság és az igazságérzet úgy vannak egymással, mint a mágnes két pólusa: vonzzák egymást. Ha ez elmarad, akkor az csak is azért van, mert talán nem is olyan tiszta az az igazság. Biztos így van ez?

    Nagyon kínos, ha valaki azt meri állítani, hogy tisztán lát ebben a helyzetben.

    A valóságérzékelésünk manipulált. Folyamatosan hekkelnek bennünket.

  125. Tiborbá:
    Azt javasolom, hogy mostantól 1 hónapig ne tegyél fel COVID-ról szóló posztot! Akkor se, ha a helyzet úgy hozná, hogy nagy szükség lenne rá. Helyette ilyenkor csak a szalagcím jelenjen meg, s kizárólag e-mailben legyen olvasható a poszt, előfizetést követően.

  126. 134. Tibor bá

    Attól tartok ez a gazdasági modell nem bírná ki a megváltozott fogyasztói szokásokat. A társadalom szerkezete pedig a megvaltozó gazdasági modellt, főleg ennyire erőforráshiányos állapotban. Új erőforrások kellenénnek, akkor megváltozhatna minden, talán.

    Abban igazat adok neked, hogy prioritás szempontjából előrébb van a vírus, de sajnos a dolgok már nem szérválaszthatóak.
    Egyébként mindegy, vírussal vagy anélkül egykutya.
    Rossz az irány már vagy 5000 éve.

    137. Kendra Bell

    Egyetértek.

    138. Horváth Csongor

    Lehetni lehet, de nem lesz.

  127. 123. Infos
    Tudom, hogy a média a durranós sztorikat szereti, mivel ez adja el magát legjobban a hírpiacon. Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy a “vírus hírcsatorna” főbb hírei is egy központi forrásból származnak, hasonlóan a bankrendszer felépíteséhez. Furcsa volt az is, hogy a kirabbanással egyidőben a Hopkins János egyetem már futtatta a vírus modelljét és generálta a vírusban megbetegedett és halott emberek számadatait. Volt olyan matematikus aki a hopkins számait felhasználva saját függvényt alkotott és ezzel, egész jól eltalálta a következő időszak adatait.
    A másik furcsaság az, ha tényleg Kínából futott szét a kór, akkor miért nem állították le a kínai polgárok beutazását a különböző országok? Nálunk is sok kínai gép landolt a potenciális fertőzöttekkel, mégse hallani arról, hogy a kínaiak hullanának vagy betegek lennének nálunk. A “mind kihalunk” verzió követői ezeken is elgondolkodhatnának!

  128. Kendra Bell
    „Emlékszik bárki a számítási módszertani problémákra?”

    Azóta láttad már pl. a spanyol (angol, olasz, holland, etc) „excess death” adatokat? Jóval többen haltak meg mint amik a diagnosztizált Covid halottakból következne. Azaz alul van mérve a Covid halálozás mértéke.

  129. Még valami:
    Ha jól tudom, sokféle teszt és tesztelési eljárás használatos a világban. A sokféle tesztelési metódus közül egyfajta lehet csak a legpontosabb és a legjobb. Miért nem derítik ki végre, hogy melyik ez a “szuper” teszt? Miért nem ezt használják a világban?
    Ha ez az egész “cirkusz” egy üzleti vállalkozás is, akkor már érthető minden!
    Tévedés ne essék: nem tagadom a vírus jelenlétét a világban, csak a megjelenésétől kezdve nagyon sok megválaszolatlan kérdés lebeg körülötte. Nagyon úgy tűnik, hogy a különböző országok vezetőinek sem elsődleges feladata, eloszlatni ezt a ködöt. Legjobb a népet folyamatos bizonytalanságban tartani: aki fosik az lebénul alapon.

  130. 137. Kendra Bell

    egyetértek! Minden mondatoddal.

    – – –

    a legtöbben egyáltalán nem érzékelik ezt hogy teljesen felborultak az arányok. És ez a politika és a média büne. Tibor bá, Csongor és a többiek nem képesek már érzékelni hogy egy nagyszabásu manipulácio részesei. Végletekig meg vannak gyözödve hogy övék a bölcsek köve az igazság és az erkölcs…..

    Tibor bá

    igen a svéd modell az egyetlen élhetö modell. Még 100szor le fogom irni neked mert ez a valoság. Teljesen mindegy hogy te mit állítasz.
    Ök megtalálták az arany középutat. Tanultak a kezdeti hibákbol de élhetö maradt az orszag. Gazdasági visszaeesésük szinte kizárolag a világgazdasági hatásoknak köszönhetö.
    Tibor bá az ellen lázadsz, ami van. Ez nevetséges! Nem mélto hozzád egyáltalán. Olyan vagy mint egy kisgyerek.

    Ez ami most Magyarországon van ez a svéd modell. Nincs karantén nincs korlátozás indul az iskola.
    Te most ez ellen lázadozol, de fogalmam sincs miért.

    Nem érzem semmi értelmét hogy bármit is megválaszoljak. Tudom, hogy ez a két tábor az életben nem fog közös nevezöt találni.

    Most már legalább értitek miért fajul ez a vita tettlegességig. Ennyi indulatot még politikai témák sem hordoznak magukban mint ez a faszság.
    És többnyire ti vagytok az agresszivebb fél, ti akarjátok mindenkinek beverni a pofáját.
    Hát hajrá…..

  131. 143 Curix
    A sok indulat nem érvelési alap.
    Tények hiányában, amiket összehordtál az csak vélemény. Véleménye és segge mindenkinek van. De kíváncsiak vagyunk mindenkiére?

  132. Ro-ban Szeptember 1 -től kinyit minden; mozi,színház,étterem, rendezvények,iskolák egyetemek,stb…Ma szavazta meg a parlament,mindazok ellenére ,hogy
    az elmúlt 24 órában több ,mint 1500 Covid19 fertőzést és 54 halálesetet jelentettek, és az ezer feletti megbetegedés,már több ,mint egy hónapja tombol .A média szerint.A kórházak továbbra is csak a szokásos módon terheltek,ami nagyon furcsa ,és ,ami még furcsább ,hogy a magas megbetegedés ellenére a kormány mégis a nyitás mellett döntött.
    Természetes be kell tartani a távolságtartást és a maszkhasználatot. Csak négyen ülhetnek minden második asztalnál és a maszkot csak evéskor,íváskor szabad levenni.
    Na,erre ,már nem lehet gombot varrni,eméssze magát ezeken az abszurditásokon az,akinek van rá ideje és kedve .
    Jó egészséget mindenkinek!
    Majd elfelejtettem.Ezek tények!

  133. A PCR tesztek 98% pontosságúak.
    A gond a gyorsteszteknél volt. Az egyik fajta gyorstesztek vércseppből a korai fertőződést mutatják ki. De a túl korai vizsgálat miatt fals negatív lehet a teszt. A tapasztalatlan mintavevő is okozhat hamis eredményt. A másikfajta gyorstesztek a nyálkahártyáról vett mintát elemzi. Ha jól emlékszem ezzel a termelődött antitest jelenlétét mutatják ki. Ha még nincs termelődött antitest, de már fertőzött az illető, akkor fals negatívot kapunk. Itt is hibaforrás a rutintalan betanított mintavevők alkalmazása.
    A KSH nyilvántartásába csak PCR teszttel vizsgált pozitív beteg kerülhet.

    A gyorstesztek sokat javultak. Megjelenés: 2020.05.01 (Május 01)
    „Magyarországon elsőként a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban indult el az a koronavírus teszt, amely 99,5 százalékos pontossággal kimutatja a lezajlott Covid-19 fertőzést – közölte Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes”

    Amik az európai CE IDV hatóság engedélyét bírják, 95% fölötti pontosságú gyorstesztek. Az országok egyéni felelőssége, ki melyik gyorstesztet engedélyezi.
    A PCR tesztek mindenhol a világon 98% fölötti pontosságúak.

  134. „Ki akarja megállitani a világgazdaságot?
    Annyit kérnek (mostanság) hogy hordjál maszkot
    és ne utazál veszélyes országokba.
    Olyan nagy dolog ez ?”

    131
    Ödön

    márciusban le lett állítva, feleslegesen!!!! és feleslegesen bezártak mindenkit otthonra és ez most több ezer milliárd Forintjába kerül az országnak. Ez egy rossz döntés volt. Valakinek felelnie kéne érte. De mint tudjuk ez egy következmények nélküli ország.

    Paks 2 miatt mióta megy a herce hurca mert hogy tul drága? Na kérem Paks 2 kulcsrakész állapotban lehetne abbol a pénzböl, amit a gazdaság leállitásával és a karanténnel okoztak. Kurva drága otthon maradás volt ez és még nyögni is fogjuk jo ideig. Felelös pedig nincs.

    A mai korlátozásokkal semmi bajom, a maszk bár nem a szivem csücske de leszarom abban a 10 percben mig vásárolok.

  135. Zárt osztály… Ratched nővér hozza a gyógyszereket.

    Tibor bá bekapcsolja az elektrosokk gépet.

  136. Kedves Mindenki!
    Azt hiszem, hogy a 101 – 102 hsz-ben feldobtam a magas labdát, amit eddig még egyik kiművelt versenyzőnek sem sikerült leütnie. (102) Milyen járvány az, amiben 3992-VEL KEVESEBBEN halnak meg , MINT AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁBAN?

  137. 141. Koczka Zoltán

    „Jóval többen haltak meg mint amik a diagnosztizált Covid halottakból következne. Azaz alul van mérve a Covid halálozás mértéke.”

    Miért nem viszed tovább a gondolatmenetet? Miért nem teszel fel több kérdést? A magasabb halálozást a járvány, a pánik, az elmaradt ellátások, túlkorlátozások is okozhatják. Nem kell a szomszédba mennünk példákért. Magyarországon mi történt? Még a magánegészségügy is leállt, nem csak a közellátás. Sőt, kórházi ágyfelszabadítás is volt.
    A harmadik világban ez meg végképp nem játék.
    Ebben a helyzetben még súlyosabb problémával sem biztos, hogy mertek, tudtak például orvoshoz fordulni az emberek, bárhol a világon. Emlékszünk a kínai, olasz szellemvárosokra? Emlékszünk a felvásárlásokra (WC papír, maszk, élelmiszer)? Rémisztő volt.

    Vegyük a múlt heti Financial Times cikket a „excess death” témában:
    https://www.ft.com/content/a2901ce8-5eb7-4633-b89c-cbdf5b386938

    Milyen minőségű az az elemzés, ahol a megnevezett legsúlyosabb helyzetben lévő országoknak egyszerűen nem néznek utána? A világ a feje tetejére állt és az FT elemzőcsapata csak gyártja a magyarázatra szoruló grafikonokat, ami később ún. „excess death” hivatkozási alap lesz. Hatalmas a felelősség!

    „Adjusting for population size, the hardest hit countries are Peru and Ecuador, each of which have seen more than 1,000 excess deaths per million inhabitants. The two Latin American countries also have the highest excess percentage — excess deaths expressed as a share of normal deaths for the same period.”
    https://www.ft.com/content/a2901ce8-5eb7-4633-b89c-cbdf5b386938

    Ti. ezekbe az országokba menekültek a legtöbben Venezuelából. Az elmúlt három év alatt közel 1 millió menekült érkezett csak Peruba. Nem nehéz elképzelni, vagy ha mást nem legalább utánaolvasni, hogy ez milyen helyzetbe hozta az országot, hát még a menekülteket:

    „Firstly, emergency subsidies are yet to include migrants and refugees. This implies a huge challenge, considering that in the past 3 years nearly 1 million Venezuelan migrants and refugees have entered Peru [15], with many of them yet to finalize their migratory regularization process. Informal work is rampant among the Venezuelan community, with a vast majority receiving the minimum wage, while their access to health, adequate housing or a balanced diet is limited [16]. Moreover, remittances to their families compromise their saving capacity.”

    […]

    „Venezuela collapsed its healthcare system, leading to the re-emergence of previously-controlled infectious diseases (e.g., HIV or malaria) [18,19]. Consequently, their transmission linked to Venezuelan migrants has been reported in countries like Ecuador, Colombia or Peru [[18], [19], [20]]. Mass regularization of migrants and their subsequent access to healthcare may foster the traceability and screening of hidden infectious diseases [21], providing a clearer picture of those groups highly vulnerable to the pandemic.”

    https://red.pucp.edu.pe/ciclodevida/wp-content/uploads/2020/06/IVR_PHIP_20_COVID_Vulnerable-groups-Peru.pdf

    A Financial Times nem hazudik, féligazságokkal torzítja a valóságot. Valahogy így (is) mennek félre a dolgok.

    Az „excess death” mutató így önmagában használhatatlan.

  138. 151. Kendra Bel

    Röviden: “excess death”
    A grafikonok az általam megnevezett országokban amiket megnéztem együtt futnak a Covidos halálozással. A közöttük fenálló kapcsolat szignifikáns.
    Semmi köze a terjengős semmitmondásodhoz.

  139. malleusorbi
    „Milyen járvány az, amiben 3992-VEL KEVESEBBEN halnak meg , MINT AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁBAN?”

    Lefolytott. Ennek eredményeként a népesség töredékszázaléka kapta el idehaza.
    A halálozási számok a fertőzöttséggel arányosak.

  140. 147 „A PCR tesztek mindenhol a világon 98% fölötti pontosságúak.”

    Károly

    akkor nézzük meg ezeket a számokat amiket ti minden nap árgus szemekkel követtek mintha bármi jelentésük is lenne.

    Aug elején jött a hivatalos hír:

    „Közel 2000 tesztből 11 lett pozitív az elmúlt 24 órában a koronavírus tájékoztató portálon megjelent közlemény szerint. ”

    Te azt mondod a PCR tesztek 98% biztonságúak, tehát

    100 tesztből 2 fals.
    2000 tesztből akkor 40 fals. Jól számolom Károly?

    Az új koronavírus beteg pedig 11.
    Károly szerinted ez belefér a hibahatárba?

    Nézzük meg az összes számot:

    összes pozitiv tesztes Magyarorszagon: 5.379
    összes elvégzett teszt: 408.799

    100 tesztből 2 fals
    akkor 408.799 tesztből 8175 fals

    Az összes pozitiv teszt bőven benne van a hibahatárban. És ezt hívják járványnak Magyarországon.

    Károly gondolom nagyot szerettél volna mondani azzal, hogy micsoda pontosak a tesztek és igen is megbízhatóak és huh és féljünk és mendmeghalunk.
    Hát láthatod 2 perc alatt levezettem neked hogy mit érnek ezek a tesztek és azt is
    hogy Tibor bá és tsa….. nem reálisan érzékelik a veszélyt hanem pánikolnak, de az életben ezt el nem fogják ismerni.

    Ha a PCR teszt pontosságát felállítod 99 százalékra még szinte akkor is belefér a pozitiv tesztes a hibahatárba.
    Az meg ugye köztudott hogy a PCR tesztek fals negatív eredményt nem vagy csak extrém ritkán szállítanak.

    És akkor itt most idáig csak a legmegbizhatóbb tesztről beszéltem és nem említettem milyen pontossággal dolgoznak a gyorstesztek.

    Koczka ez neked így elég szignifikáns? Egyem a buksidat…..

    Kalotaszegi

    a fenti számok ismeretében teljesen érthető, hogy miért nyit ki Románia is mindent. Ők is tudnak számolni……
    Itt az az ostoba aki elkezd megint korlátozó intézkedéseket hozni. Az nem racionális döntés hanem érzelmi.

  141. Nem tudom nálatok mi a helyzet, de a környezetemben – vidék – beindult a koronavírus. Konkrétan a szomszédunk ajtaján is kint van a piros lap, kollégája koronás, és minden közvetlen kollégáját karanténba tették, plusz lányomnál is az egyetemen vannak esetek.
    Eddig itt még áttételesen sem találkoztunk fertőzöttel.

  142. lr01

    karantén nem egyenlő a fertőzöttel. 7600-an vannak karanténban, aktiv fertözött 1000 sincs. 🙂 Te is parázol? Ne félj nem lesz baj, megígérem neked.

  143. 156: Curix:
    „Ne félj nem lesz baj, megígérem neked.”
    – Felelőtlen, hülye megjegyzés…

  144. Egy beteget kétszer biztosan tesztelnek. Most számolhatod újra az egészet.
    Ezt okozza, ha kicsemegézitek azokat a fél tényeket, ami alkalmas hitetek alátámasztására.
    Azt pedig meg sem halljátok, hogy több a fals negatív, mint a fals pozitív.
    2020 július végéig ez évben senki nem halt meg Magyarországon bizonyítottan influenzában, több, mint 20.000 tesztelt influenzás közül, viszont koronavírusban 597-n, ÁNTSZ? Akkor most melyik és mennyivel veszélyesebb vírus?
    Abban egyetértek, hogy a fejetlenség, túlreagálás, fatálisan rossz döntések, kormányok hazudozásai, a számokkal való manipulálások sokaknál kiolvasztják a biztosítékot. Úgy tapasztalom, főleg azok háborodnak a környezetemben a tagadhatatlan hazugságokon, akikben még él a remény, hogy világunk ennél, amit most tapasztalnak, őszintébb, igazabb.
    Az ismeretlentől való óvatosság okán a felfokozott védekezés több rendelkezését ésszerűnek tartom. Döntéshozóként, hogy döntöttem volna márciusban, nem tudom, viszont utólag mindig könnyebb.
    Most attól tartok, hogy a tízezer számra feleslegesen vásárolt lélegeztetőgépek gúnyos kritikái miatt elengedik a lefojtást, hogy igazolják előrelátásukat, a gépek magas számának jogosságát.

  145. Re:155
    Ez logikusan a „Balcsis hepajozás” eredménye, nincs ebben semmi különös.
    Most az a kérdés, hogy lábon lövik-e magukat a bezárkózással, vagy kvázi „svéd modell” fog futni, hogy túlélhető legyen gazdaságilag a vírus.
    Nekem van tippem milyen irányba fognak menni, és nagy habverés mellett mit fognak kommunikálni.

    Re: Tibor bá’
    Teljes izolációt éveken keresztül nem tudod fenntartani, előbb utóbb át fog menni rajtad is a vírus. Helyzetre való tekintettel én jól felturbóznám az immunrendszeredet, amivel csak tudod, mert az oltásokkal lehetnek még gondok… Csak ezt tudom tiszta szívből tanácsolni, és ha beüt a baj, akkor szólj nyugodtan, mert vannak alternatív módszerek is, amik segíthetnek.

  146. Csak egy kérdés:

    Hallotta bárki is a médiákból, tévéből a felhívást, hogy:
    Kedves lakosság!

    a korona vírus ma ismert egyetlen jó és megbízható ellenszere a jól működő immunrendszer. Kiemeljük a helyes táplálkozás és a mozgás (főleg napon) fontosságát.
    Kérjük kedves magyar állampolgárokat térjenek át egészségesebb életmódra!

    Na szóval ezt halljátok éjjel nappal a tévékben? Nem? Fura, mert én se!
    És miért fura ez? Mert ez az egyetlen gyógymondja a koronának. SEMMI MÁS!
    Erről senki nem beszél.
    Mindenki várja az oltást, ami jó eséllyel nem fog működni hosszútávon és jelentős mellékhatásokkal bír.
    Mígy egy életmódváltásból az egész ország csak pozitivat profitálna.

    Azt viszont minden nap bemondják, hogy 68 uj fertőzött van, 3 meghalt. Itt halt meg ott fertőződött meg…. aminek semmi releváns információtartalma nincs, de
    remekül fenn tartja a félelemszintet.

    Pánikcsinálás folyik.
    Valójában a kormányok és mindenki magasról leszarják a nép egészségi állapotát.

    Mai napig nem kérte számon senki Orbánt miért dobta ki a beteg embereket a kórházakból, hogy aztán üresen ott álljanak.

    Mikor kezdtek már el gondolkodni? Türelmesen várom.

  147. 159. Dajtás
    „Ez logikusan a “Balcsis hepajozás” eredménye, nincs ebben semmi különös.”

    Nem most kezdődött, két vagy három hete a hepalyozás a Balatonon, hanem valamkor június végén. Ahhoz képest nem volt semmi rendkívüli következmény, robbanásszerű terjedés. Ha valaki július elején, közepén vagy végén, illetve augusztus elején megbetegszik annál két hét elteltével jelentkezik a betegség, közben meg fertőz (ennek eredményeként augusztusra katasztrüfának kellett volna lennie a Balatoni nagy tömeg láttán – de nem lett).
    És a lefojtásos történet (ahogy itt egyesek állítják) sem igaz, mert a nyáron minden volt csal lefolytás nem. Tömegek a vízek mellett (senkin maszk, semmi távolság), ugyanez a vendéglátó helyeken. Szóval aki most lefolytást mond, az vagy nem látta mi vlot a Balatonon, vagy szándékosan ferdít, hogy azt ne mondjam, hazudik.

    Meglátásom szerint az elmúlt két hónapban nagyjából annyi volt a beteg, mint most, csak az emeberek nem mentek teszteltetni, mivel a nyaraláshoz (panzió-foglalás, strand-belépés, vendéglői étkezés) nem kell a negatív teszt.
    Ezzel szemben most, hogy lejárt a szabadságok nagy része, a munkafelvételt sok esetben teszthez köti a munkáltató (főleg a múltik). Pédául, az én gyermekem egyetemi beíratkozását is teszthez kötötték (és nem az ővék az egyetlen egyetem aki ezt kéri).
    Szóval az utóbbi két hétben a korábbiakhoz képest megnőtt a tesztelések száma, ez pedig ohatatlanul a fertőzöttek számának növekedését hozza magával. Itt is írták többen korábban, hogy azért nincs Magyarországon nagy számú beteg, mert alacsony a tesztelés (és ez igaz is volt).
    Na most van fokozott tesztelés, így van esetszám is.
    Vagyis véleményem szerint a kiugró esetszám nem annyira a virús gyorsabb terjedésének, mint inkább a nagyobb számú tesztnek köszönhető. Ha július, augusztusban is ennyit teszteltek volna, kb. ez (napi 100 körüli eset) lett volna az eredmény. De hát nem teszteltek, így volt napi 10-20 eset.

  148. 140 Curix

    „a svéd modell az egyetlen élhetö modell. Még 100szor le fogom irni neked mert ez a valoság. ”

    Kívánom Neked, legyél idősotthonban levő agg Svédországban és tapasztald személyesen az „egyetlen élhető modell” valóságát.

    Apropó: írtál már a TB-nek, hogy szerinted szálhámosság az egész járvány, és ha rajtad ki is mutatják az összeesküvők a vírust, nem kérsz a felesleges orvosi ellátásból, különösen nem igényled a kórházi ellátást és a lélegeztetőgépet?

  149. Re:161
    A vírus tejedése a laza hozzáállás eredménye, ami X hónappal ezelőtt is ugyan úgy meg volt, ellenben ahogy te is írtad, nem teszteltek annyit.
    Anno írtam, hogy a szennyvíz minták a mérvadóak, mert a pisiléssel mindenki „szavazik”, ergo nincs mismásolás. Mostanában nem olvasok az aktuális mérési eredményekről a médiában…

    Másik vesszőparipám, amire viszont baromira nem látok rendes statisztikát, az a kórházi ellátásra szorulók aránya a vírus fertőzötteknél. OK, hogy valaki pozitív, de valóban súlyosan beteg mindenki? Erre határozottan nem a válasz, ergo a pozitív esetek számának hangsúlyozásával nettó riogatást merítenekki, hogy „mind meghalunk”, és ezt a tömegpszichózist szépen fel is használják a tömegek manipulálására. Itt bűzlik igazán az egész dolog legjobban, mert látványosan manipulált a közvélemény, és nem könnyű kihámozni belőle a valóságot.

  150. 159 – dajtás:
    Pontosan tudom, hogy hónapjaim meg vannak számlálva, annak ellenére, hogy mindent megteszek a túlélésért, de a 87 éven nem tudok változtatni. De azt is tudom, hogy az egész emberiség meg fogja fizetni a CIVID-19 árát. Az átlag életkor nemigen fogja elérni a 60 évet, vagy még annyit se. Más lesz az élet, majd hozzászokik az, aki életben marad.

  151. 164: A minap a nagyapámmal álmodtam, és felébredve hirtelen nem emlékeztem, hogy nem él már, és számolgattam hány éves. Nem értettem, hogy lehet olyan öreg, 98, hiszen ahhoz képes milyen jól van. Idő volt, míg leesett, hogy nyolc éve nincs már köztünk.

    Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen nagy dolog, hogy Te viszont még igen. Hálás vagyok érte. Ebben a korban már minden nap ajándék. Nekünk is.

  152. 163. Dajtás

    Erdélyben, azon belül székelyföld egyik legnagyobb kórházában, jelenleg (ma délelőttig) konkrétan 2 beteg van(volt) bent COV-id miatt (azok is lötyögnek a lezárt folyóson, mert már jobban vannak, a személyzet pedig unatkozik). Ez van most amikor 1500 körül van a napi esetszám.
    Mondja a rokon, hogy a korábban más megyékből odavitt betegek is felgyógyultak, újakat pedig nem vittek (március áprilisban több tucat moldvai megyékből vitt beteget láttak el az említett kórházban). Most meg semmi, amikor 2x annyi az országos napi beteg. És más megyékben is hasonló a helyzet (szakmai ügyek kapcsán beszélnek ottani intenzíves és egyébb orvoskollégákkal).

    Annak ellenére, hogy a külföldi média (helyi nem meri, mert azért a nép csak első kézből kap infót) azt harsogja, hogy a Román egészségügyi ellátás a határaira jutott a sok beteg miatt, a korházakban a COV-id jellegű kihasználtság alacsony. Sőt a régiós korházak (Kolozsvár, Jászvásár, Krajova, Bukarest, Konstanca) akik a súlyos COV-idos eseteket látják el, azokban is éppen csak van vírusos beteg.

    Erről a nyugati médiahazugságról jut eszembe, hogy érdekes módon mindig azt hivartkozzák ami nehezen leellenőrizhatő. Brazil elnök, majd lánya, majd az egész Brazilia. És a vírus hiszti fenntartása okán hazudnak, mint például azzal, hogy a román kórházak összeomlottak, holott egyáltalán nem igaz. És akkor honnan tudja meg a jámbor polgár a valóságot? Itt egy páran értesültök arról, hogy az említett Román hír nem igaz, de az emberek többsége, aki nem látogat el ide, vagy egyébb valós hírforráshoz nem jut hozzá, az meg van győződve, hogy a Román kórházak a COV-id miatt összeomlottak. Állítólag szegény Románok minden fórumon határozottan tiltakoztak az álhír ellen, de semmi eredményt nem értek el (gondolom megmondták nekik, hogy „dehogyisnemvagytok betegek, azok vagytok, csak még nem tudjátok, meglátjátok majd azok lesztek). Jobban mondva csak annyit értek el, hogy már pár napja nem megy a mértékadó médiában, hogy a Román kórházak összeomlottak a vírus miatt. Helyreigazítás azonban nem volt (és nem is lesz).

    Szegény Szerbiáról is miket terjesztettek, aztán ott sincs az egészségügyi ellátás összeomolva. Legalább is NIs városában (ők is riogatás tárgyát képezték).

    165. Ábel
    Hány éves vagy, hogy minden nap ajándék? Mert én így ötven körül nem ezt érzem. Persze hálás vagyok, hogy egészséges vagyok, de nem látom okát a nagy készülődésnek.

  153. Lr01

    „Konkrétan a szomszédunk ajtaján is kint van a piros lap”

    Két napja a mi, új szomszédunknál is megjelent a piros cetli…

  154. 164: Tibor bá, pont ezen gondolkodom… Van nekem egy 80 éves apám, egészséges mint a makk, kivéve egypár idősebbkori kezelt nyavaját, nagyobbuló prosztata, ingadozó vérnyomás, némi ritmuszavar, ami már nálam is kezd jelentkezni. Matematikus az öreg, némi orvosi előképzettséggel. Elkezdtük számolgatni, mennyi az esélye egyikünk – másikunk elpatkolásának. Az eredmény nagyjából ugyanannyi. A covid kisimítja az egyenlőtlenségeket…

    Elvileg mindegyikünknél előfordulhat, hogy hónapjai vannak csak hátra…, óvatosság kérdése az egész.

  155. Tibor bá’
    „Az átlag életkor nemigen fogja elérni a 60 évet, vagy még annyit se. Más lesz az élet, majd hozzászokik az, aki életben marad”

    Ezt majd 10 év múlva helyesbítheted.
    Lesz vakcina és lesz hatékony terápia.
    A súlyos eseteket indukáló törzsek meg vissza fognak szorulni.

  156. 166.Tanuló
    Alátámasztom. Van nővér ismerősöm egyik járvány kórházban Kolozsvárt-ahol magam is jártam.A hadsereg által felépített sátrak és konténerek üresek,a város hatalmas sportcsarnoka ,amit kórházzá alakítottak- még hónapokkal ezelőtt- egy árva beteg sem volt és most sincs.Pedig a környező megyékből mind Kolozsvárra hordják a betegeket- ha valahol gebasz van – a magasabb szintű egészségügyi ellátás és felszereltség miatt. Hol tárolják és kezelik az immár egy hónapja tartó napi ezer feletti beteget?! Románia jelen pillanatban 4650 intenzív betegággyal rendelkezik ,ezek miért nincsenek lezsúfolva egyáltalán?
    90 ezer igazolt fertőzött után csak 45o személy van az intenzív Covidos osztályokon az egész országban??! És mégis mindennap meg is hal a járvány miatt 4o-6o személy??
    Értelmetlen az egész,én már nem tudom komolyan venni.

  157. 166 tanuló
    Remélem leesett már a tantusz, hogy kinek a hátralévő napjai képezik ajándék tárgyát Ábel számára… 🙂

  158. 172 hubab: Ábel magára is értette, hogy minden nap ajándék. Amúgy ez szerintem mindenkire érvényes.

    Tiborbá: ha jövő ilyenkor is ugyanígy kommentelünk az oldaladon, anélkül, hogy komolyabb problémáink lettek volna, akkor beismered, hogy tévedtél?
    (amúgy simán lehet igazad is, nem zárható ki, hogy problémáink lesznek)

  159. 160 Curix
    „Valójában a kormányok és mindenki magasról leszarják a nép egészségi állapotát.”
    Hát azt még csak leszarhatnák, de a gazdaság működését már nem szarhatják le.
    Egyszerűen nem tudom a hozzáállásodból lemodellezni, hogy szerinted mi mozgatja a kormányokat, hogy az indokolton túlmenően túldimenzionálják a járványt, és állandóan szigorításokkal visszafojtsák magukat, ami munkanélküliséget, GDP csökkenést, lényegében általános társadalmi elégedetlenséget gerjeszt, mikor már éppen úgy tűnne, hogy csökken a veszélyhelyzet.
    Ki lehet a háttérben, aki összehangoltan levezényli, hogy kinél kell éppen esetszám csökkenést, kinél meg növekedést hamisítani?
    Mert szerinted ennek semmi köze nincs az objektív valósághoz…
    Ehhez vagy nagyon hülyének kell lenni minden ország döntéshozóinak, vagy tényleg kell egy háttérhatalom, amely karmesterként beint minden országnak, mit kommunikáljon, és aminek nem lehet ellentmondani…
    Mi az elképzelésed?

  160. 174. „Egyszerűen nem tudom a hozzáállásodból lemodellezni, hogy szerinted mi mozgatja a kormányokat, ”

    Azért nem tudod Hubab mert ebben a kérdésben nem is tudok állást foglalni.
    Jó indulatu vagyok és azt feltételezem hogy teljes a hozzá nemértés kormány szinten.

    Most mondhatnám, hogy pár év múlva talán tisztábban láthatjuk mi miért történt, de ez sem biztos hogy így lesz. Erre jó példa szeptember 11.

    Én azt nem vizsgálom, hogy miért dönt ugy a kormány, ahogy, csak magát a tényt, hogy sorozatosan rossz döntéseket hozott aminek ma egyértelmüen mérhetö károkozása van az mellett hogy életet nagyjábol semmit se mentett vele.

    A miértre választ keresve valoszinüleg baromi gyorsan öszeesküvés elmélethez jutsz.
    Amiknek mint tudjuk legalább a fele mindig igaz.

    Egy kézenfekvö egyszerü magyarázat az „egy hülye százat csinál” esete.
    Az ember abbol indult ki hogy ennyi kormány nem hozhat egyszerre rossz döntést.
    Aztan pedig de…..

  161. 154. Curix
    „Itt az az ostoba aki elkezd megint korlátozó intézkedéseket hozni. ”

    Naivság ostobaságról beszélni.
    Előzetesen megfontolt bűncselekményeknek nevezném ezeket és a megfelelő időben az igazságszolgáltatás elé kell állítani őket Bill Geitszel és a vele együttműködő bűntársaival az emberiség elleni büntettek vádjával.

  162. Mindig voltak,vannak és lesznek olyan nemzetközi csúcstalálkozok, amelyek zárt ajtok mögött folynak .A sajtó pedig az ajtó elött csahol az információ koncra,amit oda löknek neki. Azt meg sem kérdöjelezik,hogy a szabad demokráciákban miért van titkos megbeszélés.Csak.Nemzetbiztonsági ügy egy nemzetközi tárgyaláson.Ugye.

  163. 166: Arra gondolok, az ajándék minden nap, hogy Tibor bá itt van.

  164. 175. Curix
    “ Jó indulatu vagyok és azt feltételezem hogy teljes a hozzá nemértés kormány szinten.”
    Tényleg ez ment az elején. Tele lett a gatya a felső vezetésben amikor ideért a vírus híre, ezt igazolja az azonnali op.törzs felállítás, fürkészek kiküldése, és stadion szükség kórházzá alakítása. Időközben egyeztettek a V4-ek és tartó gazdáik és innetől megszűnt a tesze-toszaság. Megkapták a ukázt és azóta eszerint megy a kommunikáció és a cselekvés is. Így megy ez a gyarmatokon…

  165. 12. Tibor bá’

    Az általad nagyra tartott un. tudományos szaklapok minőségéről, megbízhatóságáról, mindenhatóságáról, befolyásolhatatlanságáról, finanszírozói hátteréről pár gondolat:

    „…Ha már a pénznél tartunk, a tudományos lapokban megjelent cikkek tartalmát sem kell minden esetben készpénznek venni, mert „a tanulmányok többsége hamis, még ha komoly lapokban publikálták is őket”. Ez a megdöbbentő megállapítás John Ioan­nidistől ered, aki a kaliforniai Stanfordi Egyetem orvosprofesszoraként és epidemiológusaként a tanulmányok tanulmányozására szakosodott. A problémát szerinte az okozza, hogy túl sok tanulmány túlságosan kicsi mintavétel alapján jut általánosító konklúziókra, de a kutatókra nehezedő szakmai nyomás, a lapok közötti konkurencia és a média kielégíthetetlen étvágya a forradalmi vagy jelentős felfedezéseket bejelentő tanulmányok iránt azzal jár, hogy továbbra is megjelennek ilyen cikkek…” Forrás: https://demokrata.hu/velemeny/a-goldman-sachs-szerint-a-gyogyitas-nem-jo-uzlet-265901/

    Konklúzió: ezek a lapok semmivel sem jobbak, vagy többek, mint a politikai szajhamédia.

    Ui: A Koronavírussal kapcsolatban is állást foglal a cikk, de azt már nem is merem bemásolni, mert még a végén kitiltanak a helyi szektások. 😀

  166. 166. tanuló

    „Erről a nyugati médiahazugságról jut eszembe, hogy érdekes módon mindig azt hivartkozzák ami nehezen leellenőrizhatő. Brazil elnök, majd lánya, majd az egész Brazilia”

    Trump is csak népszerűségnövelés miatt temeti majd el az amúgy egészséges testvérét, vagy üres lesz majd a koporsó és a tesó álnéven, új arccal fog virgonckodni?

    Julija Timosenko is csak a népszerűségét akarja növelni az álhírrel? https://index.hu/kulfold/2020/08/26/lelegeztetogepre_kerult_julija_timosenko_valsagos_allapotban_van/

    Ez a „nehezen leellenőrizhető” az átlagember szintjén ugyanígy igaz az elektron töltésére, a proton tömegére, a Plútó keringési idejére, de még a platina olvadáspontjára is. Attól még…

  167. 182. Hanyistók

    Miért, volt első hullám is? Per év 3000 „beteg” már hullámnak számít? Ez esetben mi a helyzet a heti 87000 influenzással, amikor éppen szezonja van? Rosszul tudom, hogy járványról hivatalosan heti 15000 megbetegedéstől beszélhetünk?
    Ez a sok hűhó semmiért nem inkább politika? OV a nagy megmentő szerepében tetszelegve vívja ki újabb kétharmadát és építi tovább a második Kádár-érát. Beteg egy ország ez valóban, csak épp nem a Koronától.

  168. Bocs, hogy élek

    Eddig, és jelenleg is csak „járványveszély” volt/van idehaza. De ki tudja meddig tart ez a kegyelmi állapot?

  169. Emberek, annyi szál hever kibogozatlanul a járvány ügyében, a járvány körül, a járvány miatt, annyira súlyos, mint ahogy beharangozzák, avagy egy felnagyolt valmi, de az egész világot foglalkoztató járvány mellett-mögött több esemény, történés fut párhuzamosan.
    Én csak azt a keveset tudom elétek tenni az asztalra, amit innen-onnan megtudtam,amit nekem amúgy mellékesen elszórnak, de lássuk sorjában ha van esetleges közük egymáshoz:
    1. Mint irtam volt, a fiam isten tudja hány alkalommal volt Kinában az ottaniak valami eszement, orwelli arcfelismerő projektükben segédkezni, tavaly november végén jött haza, pont idejében….
    2.Fiamék megoldását – nanochipek – a kinai partner elfogadja….egy kis furaság a sikeres megoldást követő , a projektet lezáró bucsúvacsorán: a piát nemigen biró kinai kolléga kissé pityókosan elkottyantja, hogy nem annyira arcfelismerés volna a pakliban….
    3. Eltelik néhány hónap , egy gonosz, vad, dühödt járvány tör ki Kinában, valamennyien emlékszünk a videókra.Nagyon fura volt nekem, hogy milyen villámgyorsan, tüneményes gyorsan a járvány kap egy rendkivül könnyen megjegyezhető, gördülékeny nevet , ezzel indulva világot meghóditó útjára.Fiam emberségből, barátságtól hajtva felhivja egyik volt partnerét, akivel kissé jobban összebarátkoztak volt,hogy megérdeklődné hogy és mint vészelik át…a neje válaszol, közli, hogy férje elhunyt sajnálatos BALESETBEN….a második, negyedik, hetedik kolléga, mindannyian odafent vannak.Biztos vagyok, hogy a gyerek remegő kézzel rakta el a mobilját, de, mint mondja, miután kissé ki-illetve megismerte Kinát, nem is csodálkozik nagyon….
    4.Telik-múlik az idő, valamennyien tudjuk-látjuk hogyan forgatta ki sarkaiból a virus a világot, eszméletlen gazdasági földrengést, egész iparágak megszünését okozva.
    5. Mint várható volt, világszerte rávetik magukat a vaccina előállitására, egyes helyeken már bejelentették a megvalósulást…gyanusan gyors, azt ne mondjam felelőtlen gyorsaság. A nép örvend, ha megkezdik a tömeges oltásokat, a jónép egymást tapossa majd, ez boritékolható…..
    6.Számomra furcsa, hogy pont most, a legnagyobb gazdasági bajok közepette hirtelen valakiknek nagyon fontos két dolgot nyomni nagyon intenziv, gyanusan buzgó reklámkampányok keretében:
    A gyors mobilkapcsolatokat lehetővé tevő G5 alkalmazást – nem értek hozzá, de fiam szerint jót tesz majd az esetleges CHIPEKNEK – valamint a szintén hirtelen, és nagyon intenziven tolt mobilos fizetést .Nincs nap, hogy főmúsoridöben husszor ne tolnák a nép pofájába fenti két akármit, márpedig a reklám ilyenkor méregdrága, 30 másodperc valami 110 ezer dollárba kerül, ezt valaki állja,valakinek EZ nagyon fontos!
    És ilyenkor , mindezeket áttekintve, bizony elgondolkodik az ember….

  170. Ennél nagyobb ostobaságot, mint ez a határzár el sem tudok képzelni. A vírus már mindenhol ott van, el kéne engedni ezt a bezárom a kaput és akkor eltűnik hülyeséget.

  171. Bálint

    ma olvastam egy IT cikkben, hogy ez a fél év korona idöszak kb. 6 évvel gyorsította fel a digitalizációt.
    Lehet, hogy az évezred projektje fut éppen most……
    Kisérleti patkányok lettünk.

  172. 180 – Bocs, hogy élek:
    Kiragadtál egy neked tetsző cikket, ami nem több és nem kevesebb, mint szenzáció hajhászás. És te ezzel félre akarsz itt mindenkit vezetni. Nem fogom az egészet végig zongorázi, csak két tételt ragadok ki.
    1) A tanulmányoknál minden esetben közlik a vizsgált csoport népességét. Te döntheted el, hogy mennyit ér 30.000 vagy 320 populáció alapján kinyert érték.
    2) A Viagrát nem szándékos és igen drága kutatás eredményezte, hanem a véletlen. Eredetileg szívgyógyszer, majd a páciensek jelezték, hogy feláll tőle a faszuk. Nem 15 éve, hanem 25 éve volt a múlt évben a felfedezése, tehát már egy éve akárki gyárthatja.
    Különben bízd rám, hogy eldöntsem, mi értékes és mi nem. Ez az én dolgom.

    És hadd kérdezzem meg tőled, kötelességednek tartod az én hitelességemet lerombolni. Mert ha igen, akkor menj a picsába, vagy én zárlak ki.

  173. 187.Curix
    …Kisérleti patkányok lettünk…
    És ki tudja még hányadszor a torténelem folyamán.

  174. W.H.O. team failed to visit Wuhan during China trip
    https://www.youtube.com/watch?v=PEljk07juw0

    Érdekes, ha a WHO tényfeltáró küldöttség kihagyta Wuhant…
    Megerősíti a Kína melletti elfogultságukról kialakult képet.

    A site magáról ezt mondja:
    „WION -The World is One News, examines global issues with in-depth analysis. We provide much more than the news of the day. Our aim to empower people to explore their world. With our Global headquarters in New Delhi, we bring you news on the hour, by the hour. We deliver information that is not biased. We are journalists who are neutral to the core and non-partisan when it comes to the politics of the world. People are tired of biased reportage and we stand for a globalised united world. So for us the World is truly One.”

    Majd elválik, hogy mivé lesznek.

  175. 185.balint

    Ezek első kézből jövő információk.
    Ezekre már nem lehet(ne) legyinteni.

  176. 191.n/a
    Tibor bá szavajárása szerint a média egy szajha, azzal fekszik le, aki jobban fizet.És tudd meg, hogy nagyonis igaza van.
    Miért gondolod, hogy az Usa today kivétel? Ki fia-borja ez a sajtótermék?
    Néha, tapasztalatból mondom, amit a média ir, annak pont az ellenkezője igaz…

  177. 183.Bocs, hogy élek
    Jónak bizonygatod, hogy valami nagyon bűzlik a korona körül. Nekem a kezdetek óta büdös az egész. Én is balint véleményét támogatom, miszerint ez a cécó összefügg valamilyen módon az erőltetett, 5G-vel, digitális fizetéssel, készpénzről való leszoktatással, digitális oktatással. Terelik a népet, mint a birkákat csak az a baj, hogy a terelő juhász nem normális és a kutyája is veszett.

  178. 184. Koczka Zoltán
    „Eddig, és jelenleg is csak “járványveszély” volt/van idehaza.”
    Milyen érdekes. Járványveszély van, de azért olyan cirkuszt csinálnak, mintha tényleg járvány lenne. Ok nélkül szaratják össze a népet.
    A napi 15 ezer beteget elérő influenza járványkor bezzeg semmi cirkusz nincs, azon kívül, hogy bemondják, hogy járvány van.
    Van napi 100 COV-os, aztán lassan az ajtót is rád szegezik.
    Nagyon bűzlik ez a vírusos történet.
    A Bálint által írtak pedig a puzel egy újabb darabja. Nekem az jött le abból amit írt, hogy a kínaiak szintet léptek és már a vizuális megfigyelés helyett a chipes állandó monitorizást akarják bevezetni, ami még az emocionális állapotát is figyeli az alanynak (tiszta Orwell, 1984, csak ott még a vizuális megfigyelés (telekép) és a besugók működtek). Az Orwell által elképzelt párt, mind a tíz úját megnyalná ennek a lehetőségnek a hallatán.
    Aki figyel, annak szép lassan összeáll a kép.

  179. 185. balint

    Tisztelt Bálint
    Fogad el az őszinte elismerésemet az átfogó és mélységesen átlátó állásfoglalásodért.

  180. 195. Hanyistók

    Idomítanak rendesen a vírus nyújtotta lehetőséget kihasználva.

    Szabadságjogok korlátozása.
    Például, hivatalosan szabadon utazhatsz, DE mégsem,mert ha el mersz menni, két hét karantén vár, oszt a munkáltatód kirúg a hiányzás miatt. Így nem mész, pedig mehetnél (milyen rendesek igaz?).

    Idomítás. Ezen belül:
    Maszk hordás (persze önkéntesen, senkitől nem kötelezve – DE megideologizálva, vagyis nem magadért hordod, hanem másért és te vagy a szaralak, ha nem hordod, mert mást megfertőzöl).
    Távolságtartás (nehogy bizalmas viszony alakuljon ki valakivel – 2 m-ről nem lehet bizalmas kapcsolatot építeni, ahhoz a másik be kell engedjen a személyes terébe). Személyes kapcsolatok csak az ellenőrizhető digitális térben javallottak. Már azt is kitalálták, hogyan ajánlott kefélni. Hátulról. Hivatalosan azért, mert így nem adod át a vírust. Csak azt nem mondják meg, hogy egy ilyen szeretkezés mitől lesz érzelemmel telített. Tiszta őrület.
    Maradj otthon.
    Vagyis a személyes kapcsolatok kiszorítása, ellehetetlenítése, mert ugye fertőzésveszély (milyen fasza reklámok mennek a tévében, hogy a vacsorapartit is interaktívan rendezik a résztvevők – olyan cuki, majd kitalálják a neten való kefélést is nekünk). Ha ez így megy tovább pár éven belül útlevél kell ahhoz, hogy a házad elhagyhasd.

    Átnevelés.
    Készpénzről leszoktatás, digitális oktatásra való szoktatás.
    És ez csak a kezdet.

  181. Re:185
    Amit írtál klasszikus „Kínai agyagkatona készítő mester effektus”, ami azt jelenti, hogy a munka befejeztével a fejlesztőket egyszerűen kinyírják, hogy ne kotkodácsoljon később…
    Fiad szerencséjére Izraeli állampolgár, ezért nem nyúlnak hozzá, plusz valószínűleg 1-2 kollégája fedett ügynök, és védik a pucáját.

    5G és a Covid ott fog összekapcsolódni, hogy a hálózat alkalmas a tömeges kis késleltetési idejű adatforgalomra, ami a becsippelt emberek nyomonkövetésének fő alapinfrastruktúrája lenne, és a csippet minő véletlen pont az oltással fogod megkapni.
    Ez már hard core konteó, de sajnos van benne logika.

  182. 199. dajtás

    Akkor orosz oltást érdemes választani, mert abban nincs chip, vagy mindenki összefogott és mindegyik oltásban van chip?

    🙂

  183. Re:200
    Oroszban biztos nincs chip, mert azt észrevennéd, hogy ha egy hurkatöltővel akarnának beoltani. 🙂
    Én inkább a nem várt hosszú távú mellékhatásoktól tartanék elsősorban, szerintem itt fognak megbicsaklani az mRNS oltások.

  184. Törölve, mert semmi köze a poszt témájához.

  185. Re:202
    Direkt nem akartam idézni János könyvét, de véleményem szerint is ez lesz a fenevad jele.
    Megjegyzem, ahhoz színre kell lépnie a fenevadnak is…

  186. Törölve, mert semmi köze a poszt témájához.

  187. 185- bálint:
    Kérlek, a jövőben alaposan fontold meg mit írsz, mert én az összeesküvés elméleteket nem támogatom.

  188. 204. tanuló
    “ A filmekkel lehet a legjobban szoktatni a népeket egy jövőbeli esemény elfogadására (pl. nincs film ahol ne lenne egy fekete szereplő aki minimum tudós, de mostanában a főszereplők többsége is fekete – feltünt valakinek?).”
    Nekem már régóta feltűnt. A feketéket a filmekben mindig jó oldalra rakják a gonosz fehérek ellenében. Néger a főhős, az ügyvéd, a nyomozó és a orvoscsoport vezetője is, pont a valóság szöges ellentéteként. Nálam már olyan szinten van az undor, hogy az utóbbi tíz év amerikai filmtermését nem tudom megnézni. Annyira bugyuta, szkriptelt az egész filmiparuk, hogy nézhetetlen. Ha jó és emberi filmet akarok nézni, akkor a netről kell orosz filmeket vadásznom. Ezeket bezzeg nem szinkronizálják és forgalmazzák mert nem a normális ember kinevelés a cél. Degenerált, bugyuta hülyéket akarnak nevelni a filmipar segítségével (is).
    Észrevételed valós, de nem a poszt topikja.

  189. A University of Washington School of Medicine in St. Louis tudósai előállítottak egy rendkívül hatékony SARS-CoV-2 vírus elleni vakcinát, amelyet egyetlen adagban lehet beadni az orron keresztül. A gyógyszer tesztelése egerekben azt mutatta, hogy a koronavírussal szemben érzékeny emlősöknél a hagyományos injekciókkal szemben hatékonyabb a fertőzés megelőzésében. Erről a Cell folyóiratban megjelent cikk szól.
    A kutatók azt találták, hogy (állatkísérletekben) a vakcina orron keresztül való bevitele erős immunválaszt vált ki a test egész területén, de a legnagyobb védelmet az orrüregben és a légutakban tapasztalták. A teszt eredményei azt mutatták, hogy a rágcsálók sterilizáló immunitást fejlesztenek ki, amikor a vírus szándékos bejuttatása után nincs jele a fertőzésnek.

    A vakcina majom adenovírus vektoron alapul, hasonlóan az Oroszországban pár hete engedélyezett oltóanyaggal.

  190. 202: Óh Tanuló:
    Egyszeri beidomított, birka megvezetett voltam, de most -eme sorok hatására- teljesen megvilágosodtam! Curix, Dajtás, Pride, Elek, Bocsánat, hogy élek!, Fehér lábú gólya, legnagyobb prófétánk L.S., no meg Hanyistók és Kalotaszegi, lássátok megtérésem bizonyítékát:

    János 13, 1-5.:
    „1. És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.
    2. És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat.
    3. És látám, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat.
    4. És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?
    5. És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig.”

    Eszerint kína a sárkány, szövetkezik az orosz medvével, meg még két nagyhatalommal és az egész úgy fog felépülni, hogy USA? sebet kap, amiből felépül, s a szövetség része lesz maga is.

    Hát, én elnézést kérek, úgy látszik nagyokat tévedtem, elismerem.
    Hiszen írva vagyon!

    Akkor most mit csináljak? Ha eldobom a maszkomat és a gyógyszereimet , megmenthetem a világot? Ha ezt így elrendelték, megúszhatom a nem létező járványt? Mert most úgy tűnik, semmiképpen nem kerülhetem el a következményeket… Ha kiállok a „színpadról”, véget ér a színdarab? Vagy csak az életem? S mi lesz azokkal a kolóniákkal, amik E.Musk szerint 40 év múlva a Holdon, Marson fognak élni? Ők is az egységes világkormány uralma alá fognak tartozni? Vagy arra már lesz egy titkos naprendszert átszövő összeesküvés?!

    Ennek a bolygónak bevégeztetett. Az Annunaki törzs emberi követőinek maradéka véglegesen átvette az uralmat, s learatja szőlőskertje termését. Jőn Megváltónk, kitartás addig minden emberi léleknek! Három és fél évet kell kibírnunk, addig buzgó imádsággal fogjátok egymás kezét, s közösen várjuk, hogy az elrendelt idők beteljesedjenek! Ámen.

    Én már megtértem. Asgardia túlélő állampolgáraként távozom a világ másik végébe, ahol boldogan élek, amíg újjá nem születek.
    Csak ne itt! Csak ne itt, baszki!

    Tiborbá:
    Egy órát kérlek hagyd fenn, aztán töröld a kiindulópontként törölt 202-höz hasonlóan! Köszönöm! H.Cs.

    Csak nem képzeled, hogy egy ilyen gyöngyszemet kitörlök?

  191. 208. Horváth Csomgor
    Látod, nem volt hiábavaló az általd felsorolt “összeesküvő” csapat munkája, hiszen “megtértél”! 🙂
    “ Akkor most mit csináljak?” – Azt mint eddig, elemezd a történéseket a legjobb tudásod szerint és aszerint cselekedjél és állj a neked tetsző oldalra. A szabad akarat minden embernek kiváltsága és adottsága.
    E.Musk pedig tolja tovább az ördög szekerét! A Holdon nem fog ember élni, mert oda el is kéne egyszer jutni, de a propaganda ellenére még ez sem sikerült a nagytudásúaknak.

  192. Micsoda? Lemaradtam valamiről? Nem jártunk a Holdon?

    A hülyeséged törölve. És te is.

  193. Megérkezett a covid ellen az uj ellenszer:

    Hülyeség törölve.

  194. Aki nem vette észre, azzal közlöm, megszűnt az elnéző magatartás. Tessék alkalmazkodni az elváráshoz.

  195. Ötödik téveszme: A hidroxi-klorokin hatékony gyógyszer a Covid-19 ellen.

    A COVID-19 legyőzésének kulcsa már létezik. El kell kezdenünk használni |
    HARVEY A. RISCH, MD, PHD , EPIDEMIOLÓGIA PROFESSZOR, YALE KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ISKOLA
    20/07/2020-KOR, 7:00 AM EDT
    …..
    Természetesen a hidroxi-klórokin gyógyszeres kezelésére utalok. Amikor ezt az olcsó orális gyógyszert nagyon korán, a betegség folyamán adják be, még mielőtt a vírusnak ideje lenne a kontrollon kívüli szaporodásra, ez rendkívül hatékonynak bizonyult, különösen az azitromicin vagy doxiciklin antibiotikumokkal és a cink táplálékkiegészítővel kombinálva. .
    A hidroxi-klórokin nagy sikert aratott, amikor korán alkalmazzák a magas kockázatú embereknél, de mint az antivirális elvárásokra számíthatunk, sokkal kevésbé sikeres, ha későn alkalmazzák a betegség lefolyásában. Ennek ellenére jelentős hasznot mutatott a nagy kórházi tanulmányokban Michiganben és New York-ban, amikor a felvételt követő első 24–48 órán belül megkezdték.

    Valójában, olcsó, orális és széles körben elérhető gyógyszerként és táplálékkiegészítőként a hidroxi-klór-kinin, azitromicin vagy doxi-ciklin és a cink kombinációja kiválóan alkalmas korai kezelésre járóbeteg-ellátásban. A kombinációt magas kockázatú betegeknél azonnal fel kell írni, ha a COVID-19 betegség klinikai gyanúja merül fel, a teszt eredményeinek megvárása nélkül. A gyógyszerek megkezdése előtti várakozás késedelme csökkentheti hatékonyságukat.
    … az FDA és mások aggályokat vetettek fel a szívritmuszavar kockázataival kapcsolatban, különösen akkor, ha a hidroxi-klorokint azitromicinnel együtt adják. Az FDA észrevételeit az FDA káros események jelentési rendszerében szereplő adatokra alapozta. Ez a jelentési rendszer akár ezer olyan aritmiát is rögzített, amelyek a hidroxi-klorokin használatának tulajdoníthatók. Valójában a szám valószínűleg ennél magasabb, mivel a jelentési rendszer, amely előírja, hogy az orvosok vagy a betegek kezdeményezzék a kapcsolatot az FDA-val, érezhetően alulszámolják a gyógyszer mellékhatásait.

    De amit az FDA nem jelentett be, az az, hogy ezek a nemkívánatos események a betegek több tízmilliónyi hidroxi-klorokin-kezeléséből származnak hosszú ideig, gyakran a lupus vagy a reumás ízületi gyulladás krónikus kezelésére. Még akkor is, ha az aritmia valódi aránya tízszer magasabb, mint a jelentettek, a károk csekélyek lennének ahhoz a halálozáshoz képest, amely jelenleg nem megfelelően kezelt, magas kockázatú COVID-19 betegeknél fordul elő.
    Ezt a tényt egy Oxfordi Egyetem több mint 320 000 idősebb, hidroxi-klorokint és azitromicint szedő betegével végzett vizsgálat igazolja, akiknél az aritmia túlzott halálozási aránya kevesebb, mint 9/100 000 felhasználó volt, amint azt a fent idézett május 27-i cikkemben tárgyalom. Az American Journal of Medicine új, az egész világon kardiológusok által készített cikke teljes mértékben egyetért ezzel.

    https://www.newsweek.com/key-defeating-covid-19-already-exists-we-need-start-using-it-opinion-1519535

  196. 16O. Curix
    „Csak egy kérdés:
    Hallotta bárki is a médiákból, tévéből a felhívást, hogy:
    Kedves lakosság!

    a korona vírus ma ismert egyetlen jó és megbízható ellenszere a jól működő immunrendszer. Kiemeljük a helyes táplálkozás és a mozgás (főleg napon) fontosságát.
    Kérjük kedves magyar állampolgárokat térjenek át egészségesebb életmódra!

    Talán folytathatnák igry is:
    Az első dolog amit a Covid 19 kezelésében nagyon fontos a D-vitamin, amelyhez hozzájuthatunk:
    -a kiegészítő szerekkel
    -teljestartalmu tejtermékekkel
    – tojássárgájából
    – csukamájolajbol
    – napozással
    Hozzáfűzném, hogy a D-vitamin magnéziummal és a B12-vitaminnal kombinálva javítja az idősek egészségét.

  197. 215 – L.S.:
    Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy dönteni tudjunk, de pillanatnyilag hatalmas harc folyik a Kinin ellen és mellette. Nagyobb annak a valószínűsége, hogy a gyógyszergyárak keze van a dologban. Ha Orbánnak van egy kis esze, akkor valamelyik magyar kórházban kipróbálják.

  198. 217. Tibor bá’

    A különféle gyógyszerlobbista cégek, vállalatok és személyek mind azon munkálkodnak, hogy a gyógyszergyárak gyógyszereit eladhassák.
    Az orvosok különféle háttéralkukat emlegetnek, és olyan gyógyszerügynököket, akik pénzt adnak az orvosoknak, egzotikus utakon ajánlanak egy adott kvóta elérése esetén.

    Így az adott orvos boldognak, boldogtalannak fel fogja írni azt az adott gyógyszert, még akkor is, ha az a legdrágább, és talán még a beteg baján sem segít.

    Elvégre az orvosokban megbízik a beteg, hiszen ki van szolgáltatva.

    Az orvosok valójában csak a gyógyszeripar bábjai: az egész rendszert a profit élteti!

    http://kimondottigazsagok.com/az-orvosok-valojaban-csak-a-gyogyszeripar-babjai-az-egesz-rendszert-a-profit-elteti/

  199. Na meg ez is. ???

    fbclid=IwAR0UPzENFp75xpMATOKoNC1YufBmSptTwjzikud8F8w5eV2Zf3x1-v6wu5w

  200. Re:219
    Erre harapni fog Tibor bá’… 🙂

  201. 220. dajtás
    A „lázadó” orvosok első megállapításuk mindenképp igaz. Vagyis, hogy eddig még nem volt Magyarországon járvány! Ugyanis az , ahogy mondják, napi több ezer betegtől kezdődik.

  202. Nem szabad ilyen eretnek orvosoknak hinni. Tessék mindenkinek az országos, központosított médiát figyelni, tisztes távolságot tartani és maszkolni. Időben előre lett jelezve a második hullám és lám, pontosan megérkezett. Aki akarta, láthatta a tengert. Folytatódhat a rettegés! Egyébként meg kizavarják az előadásról azokat, akik mindig belesnek a függöny mögé!

  203. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy eldöntsem, melyik tábor hazudik. Valószínűleg mind a kettő különböző mértékben. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a halottak száma nem lenne igaz. És ha hiszitek, ha nem, nem kívánok közéjük kerülni. 😀

  204. Tibor bá

    ha már te se látsz át a fake news-ok hálóján akkor ki?

    Pedig ez most az az eset.

    219: Malleusorbis

    idézet a linkedből:

    „Szükség esetén meggyőződésünk hogy a svéd modell a járható út, mert kevesek miatt a demokráciában a többség nem szenvedhet életre szóló hátrányokat. Fölajánljuk a munkánkat a közösen kialakított, egyeztetett, igaz célokért küzdő, a járványt koordináló vezetőségnek, „a mi országunk, a mi hangunk” elveinek megfelelően.”

    „A maszkviselés fokozza az emberek pánikérzetét, ami nemzetközi megfigyelések szerint emeli a depressziót és a szorongást, az öngyilkossági késztetéseket, rontja a súlyos krónikus betegek általános állapotát. Mivel gyerekekre kifejtett esetleges káros hatását nem is vizsgálták, ezért az ő esetükben tiltsák be a COVID 19-el összefüggésbe hozott maszkviselést. ”

    Szívmelengetö hogy van még szürkeállomány ebben az országban is. 🙂

  205. 500 milliót javasoltak oltások bevezetésére Görögországban

    Egy gyógyszeripari vállalat vesztegetési kísérletének a célpontja volt George Szourlas mivel abban az időszakban egészségügyi miniszter volt, és az 500 millió drachma összegét javasolták,
    hogy elősegítse – támogassa – az oltóanyaguk piaci bevezetését.
    Szourlas nem volt hajlandó ezt megtenni, mivel úgy gondolta, hogy ez az oltás nem szükséges.
    Miért kell egy gyógyszeripari cégnek vesztegetésekre fordulnia, hogy a vakcinájukat a piacra dobják?
    Hány gyógyszer van a mai piacon hála az ilyen „ajándékoknak”?

    https://ethernews.com/dwrodokia-500-ek-sourlas-gia-emvolia/

  206. Néhány hete „megjósoltam” a felfutást. Többen napokon belül számonkérték tőlem. Nos, itt van. Napi 4-5-ről felugrott 70-re, 158-ra, ma pedig majdnem 300-ra, ami új országos rekord. Nem örülök neki, de úgy tűnik nekem van igazam. A svéd modellt nem kell elrendezni, bejön az magától. 🙁
  207. Koronavírushoz kapcsolódik, de nem a felsorolt hét tévhithez. Érdekes lehet, máshol jobb helyét nem találtam, hát ide írtam.

    Egy posztban (https://chikansplanet.blog.hu/2020/05/22/az_esoerdok_megovasaval_egy_ujabb_vilagjarvanyt_elozhetunk_meg) érdekes dolgokat írnak, például:

    „A virológusok és a biológusok már korábban is figyelmeztettek arra, hogy az új típusú koronavírus megjelenése természetes következménye az ökoszisztéma pusztításának.”

    Számos problémát okozhat az (ős)erdőirtás, de, hogy egy tobzoskát hogyan fognak jobban megfőzni Kínában attól, hogy nem vágják az esőerdőt Brazíliában, az számomra nem világos.

    „Számos kutatás bizonyította, hogy az amazóniai erdőterületek csökkenése összefüggést mutat a fertőzések terjedésével. Egy tanulmány például rámutatott, hogy a kiirtott amazóniai területek egy százalékával 23 százalékban nőtt a maláriás megbetegedések száma.”

    Egy előadásban hallottam (sajnos nem tettem el a forrást), hogy a new yorki tőzsde indexe adott időszakban leginkább a vietnami burgonyaterméssel korrelált.

    Ezzel nem bagatellizálni akarom a témakört, inkább egy jó mosolygás után azt mondom, hogy érdemes lenne minél több összefüggést megvizsgálni és feltárni a valós együttjárásokat, utána pedig elgondolkodni, mit tudunk tenni; addig viszont vizsgálatra érdemes, de teljes mértékben meg nem erősített kapcsolatként kezelni a látszólag együtt járó dolgokat.

  208. 228, FLG: “A virológusok és a biológusok már korábban is figyelmeztettek arra, hogy az új típusú koronavírus megjelenése természetes következménye az ökoszisztéma pusztításának.”

    „Számos problémát okozhat az (ős)erdőirtás, de, hogy egy tobzoskát hogyan fognak jobban megfőzni Kínában attól, hogy nem vágják az esőerdőt Brazíliában, az számomra nem világos.”

    A két mondat nincs nagy összefüggésben, illetve lehet jobban is illusztrálni a kialakuló helyzetet. (Egyébként a tobzoskát a kínaiak nem nagyon eszik, mert ritka, mint a fehér holló.)

    Például, ha abból a tényből indulunk ki, hogy globálisan melegszik a klíma, amire van hatása az esőerdők kiirtásának is, ennek következtében elképzelhető, hogy a denevéreknek Kínában máshová kerül, vagy szűkül az élőhelyük, minek következtében beköltöznek a városokba, ahol a porrá száradt székletüket, amiben benne van a vírus, nagy tételben belélegzik az emberek. Innét már csak egy apró lépés a jelenlegi helyzet.

    Persze ez csak egy feltételezett variáció a sok közül, de minden nehézség nélkül el tudom képzelni.

  209. 205.Tibor bá
    Ezer elnézést, tudod jól, hogy eszem ágában sem lett volna bármilyen osszeesküvés elméleteket közölni, hiszen én magam sem vagyok hive ezen dolgoknak.
    Én jóhiszemüen csak azon apró infoemáció morzsákat osztottam meg -és ismétlem, a legnagyobb jóhiszemüséggel – amit nekem itt-ott elszórtak.
    Mi sem áll tőlem távolabb, mint tévhiteket, teóriákat terjeszteni, és főleg nem NÁLAD!
    Ezer bocsánat.
    Semmi baj, csak egyesek tovább ragozhatják, amit írsz.

  210. 228, 229:
    Vannak és lehetnek „beépített” természetes szabályozók, amikről akár működésbe lépésük előtt konkrétan nem is tudunk.
    Például beépül a rendszerbe egy vírus, ami igazán olyan körülmények között válik aktív részesévé az ökoszisztémának, amikor x populáció népessége eléri adott szintjét. Csak addig van szükség a pusztítására/”működésére”, amíg a szabályozandó folyamat, ill. a populáció létszáma a fenntartható pályára vissza nem áll. Sztem. így lehet ezt közérthetően megközelíteni… Természetesen nem konkrét vírusra kell gondolni, mint amikor gyárban állítunk elő valamit, hanem „a vírusra”, mint szabályozóra, függetlenül attól, hogy ez konkrétan a koronavírus, vagy épp egy másik vírus, akár egy másik élőlény… A jelenléte, fennmaradása minden körülmények között biztosított, de adott spec. megjelenő körülmények között fejlődése, elterjedése, ereje szintet léphet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük