(389) Tibor bá blogja – Wal-Mart pokla

önarcékMi az a Walmart, eszik-e vagy isszák? A Walmart = Amerika legnagyobb áruházlánca, olyasmi mint nálunk az (mondjuk) Auchan. És hogy miért pokol ott dolgozni? Nos, mesél erről egy beavatott, én csak lefordítottam magyarra, azok részére, akik azt hiszik, hogy csak nálunk szar minden.

Köszönhetően az utóbbi időben végrehajtott tanári létszámcsökkentésnek, középiskolai tanári állásomat magam mögött tudva, felcsaptam  Walmart polcfeltöltőnek. Amíg tanár voltam a hétvégeken nem láttam az unalomtól, de most vasárnaponként 8 órán át részt vehetek a „kerüld a vevőt” elnevezésű társasjátékban, ami a  nap végére öngyilkossági gondolatokat lop az ember agyába. Kérdezd meg. hogy miért játszom ezt a társasjátékot? Látod, erre még nem jöttem rá. Példának okáért a  múlt héten éppen akkor álltam egy középkorú anya mögött, amikor rákiáltott a gyerekére, hogy dobjon egy játékot, pont a sajtok közé. Mondtam neki „ne zavartassa magát, majd mi kiszedjük. Elvégre ezért tartanak minket” A vevők idegesítőek, de nem a legidegesítőbbek manapság. Arról van szó tehát, hogy ugyanúgy részidőben dolgozom, mint annyi sok millió másik amerikai. A kormány szerint az ilyenek mint én, nem munkanélküliek, és ezért a hivatalos statisztikában nem is vagyunk benne. Bár az a statisztika még így is meglehetősen lehangoló. Ugyanis a hivatalos munkanélküliség 9,6 %, ami mellett 15 millió amerikai munkalehetőség után lohol. Gondolom a Walmart jobb, mint a munkanélküliség, de fillérekért dolgozni árt az önbecsülésnek.

wmA múlt évben a Walmart 14 milliárd dollár tiszta hasznot könyvelhetett el, amivel sikerült magát felhozni a Fortune 500 lista elejére. Ez a kimagasló eredmény kifejezetten annak köszönhető, hogy alkalmazottjainak a lehető legkevesebbet fizeti a törvény betartása mellett. A Walmart fizetésből egyszerűen nem lehet megélni, ha van gyereked, vagy/és egy krónikus betegséged. Szerencsére nekem egyik sincs. Azonban a munkatársaim közül többen gyermeket nevelnek, ami csak úgy lehetséges, hogy állami segélyt is kap a számlái kifizetéséhez. Különben a munkatársaim roppant  vegyes társaságot adnak. Vannak bevándorlók, kevéske nyelvtudással, de vannak diplomások is, akik egy igazi gazdasági visszaesésnél ilyen munkahelyeken kötnek ki. Aztán vannak közöttünk nyugdíjasok, némelyik olyan öreg, hogy a bevásárlókocsiba kapaszkodik helyváltoztatás közben. A vezetőség véleménye szerint nagyon hasznosak, mert a kijárathoz lehet őket állítani a potenciális tolvajok elriasztása végett. Még nem volt alkalmam megkérdezni egy ilyen jó hetvenes férfit, hogy miért dolgozik még mindig, de van olyan érzésem, hogy nem a vonzó egyenruha miatt. Minden valószínűség szerint ezek azok a nyugdíjasok, akiknek nyugdíját elveszítették a nyugdíjalap kezelők és kénytelenek dolgozni az egészségbiztosításuk miatt. Na meg azért, hogy ne haljanak éhen. Szar dolog, ha az életed alkonyán arra kényszerülsz, hogy a kijáratnál a vevőktől elkérd a blokkot, nem loptak-e véletlenül.

Bár vegyes banda vagyunk, valamiben egységeseknek tűnünk. Munkánkkal kapcsolatban némák vagyunk mint a sír. Walmart 1 millió munkahelyet biztosít az USA-n belül, de ennek az egymillió alkalmazottnak bér, juttatások és munkakörülmények területén az érdekérvényesítési lehetősége nulla. A vállalat szakszervezet ellenessége példanélküli. Munkába állás előtt végig kell nézni egy videót, aminek egyetlen célja, hogy a „szakszervezet” szót még a szánkon se ejtsük ki.  Mindez ideig két esetet tartanak nyilván – mind a kettő Kanadában történt – amikor az alkalmazottaknak sikerült szakszervezetbe tömörülni. Mit gondolsz mi történt? Walmart mind a két telephelyét bezárta és eladta.

Itt dolgozni demoralizáló, mert szembe kerülsz a ténnyel, hogy az itt árult ruházati cikkeket a Harmadik Világban gyártották, ahol filléres órabérekért gebednek meg a nők. A játékosztály teli van plasztik játékokkal, amelyek heteken belül szeméttelepekre kerülnek. A Walmrt épület helyet ad a McDonald’s-nak is, ahol a lehető legegészségtelenebb ételeket árulják. Ez a rohadt nagy Walmart semmi olyat nem tesz, ami az emberiség hasznára válna.

Walmart kalapáccsal veri a fejünkbe, hogy mi a vevőkért vagyunk itt. A fészkes fenét, én azért vagyok ott, mert várom a szaros fizetésem átutalását, hogy megvegyem magamnak a legszükségesebbeket. Nem bánom, nevezz  pesszimistának, de a gazdaság helyrebillenését én a fizetésem átutalásakor nem veszem észre. A szobatársam (akivel együtt fizetjük az albérletet) 300 jelentkező közül kapott egy szar állást. Azt írtam, hogy „szar állást”, valójában azt gondoltam, hogy „lehetőséget házimunka végzésére”. De ne legyünk elégedetlenek – mondtam neki biztatóan – egy szar állás is jobb, mint a munkanélküliség. Különben is Walmart, egyenlő Amerika. Alulbérezett munkaerő felpucolja a szemetet, az olcsó kínai szemetet vásárló, rosszul táplált vevők után.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük