(3781) Háború

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online (nem vagyok hadászati szakértő)

 

Egy Oroszország ellen vívott háború olyan lesz, amit az USA még sohase látott

Szerző: Scott Ritter


89. Útban a 90. felé

Amerika 20 éves közel keleti kalandjai Afganisztánban, Irakban, és Szíriában, oly mértékben változtatta meg a hadsereget, hogy az már nem lenne képes hasonló felszereltségű ellenfelet legyőzni a csatamezőn. Ezt a tényt kellően húzta alá az a tanulmány, amit az amerikai hadsereg 173. légi deszant, a NATO Gyors Reagáló egysége készített 2017-ben. Ezek szerint az amerikai katonai egységek Európában nincsenek ellátva megfelelő eszközökkel, nem elégséges a létszámuk, és nincsenek megfelelően szervezve, hogy sikeresen nézzenek szembe, orosz katonai agresszióval. A megfelelő légvédelem, és elektronikus harckészültség hiánya, a műhold kommunikáció és GPS navigáció túlzott igénybevétele mellett az amerikai hadsereg gyors megsemmisítéséhez vezetne, amennyiben olyan orosz hadsereggel találná magát szembe, amelynek felkészültségénél (emberanyag és harci eszközök) figyelembe vették az USA/NATO legyőzésének feladatát.

A téma nem csak mennyiségi, de minőségi is – még abban az esetben is, ha az amerikai hadsereg azonos erővel áll szembe (amire nem képes) az orosz ellenféllel, azok egyszerű létszám fölénye nem teszi lehetővé a túlélést egy hosszan tartó ütközetben. A kis intenzitású összecsapások, amivel az amerikai csapatok találkoztak Irakban és Afganisztánban, lehetővé tette az elképzelést, hogy minden amerikai élet fontos, és minden erőfeszítést meg kell valósítani, hogy a sebesülteket evakuálják, hogy minél hamarabb életmentő első segítségben részesüljenek. Ez lehetséges volt ott, ahol csapataink uralták a helyzetet. Ez azonban nem kivitelezhető kiszélesedett harcok esetében. Nem lesz helikopteres mentés, még akkor sem, ha megpróbálják, mert le lesznek lőve. Nem lesz helyszíni mentés, még akkor se, ha megérkeznek, mert az oroszok el fogják kapni őket.

Ami lesz, az halál és megsemmisítés, méghozzá nagyon sok. Jó példa erre a 2015-ös ütközet, ahol az orosz hadsereg megsemmisítette az ukrán egységet mindent elsöprő ágyútűzzel. Természetesen, ez lenne a sorsa bármelyik amerikai harci egységnek is. Az orosz aknatűz elsöprő, mind mennyiségben, mind pedig az alkalmazott muníció hatékonyságában.

Míg az amerikai légierő képes légi csatában részt venni, de az a totális légi fölény, mit Irakban és Afganisztánban élvezhetett, az semmihez se fogható. Egy leendő háborúban a légtéren való uralkodásba az igen jelentő orosz légierő be fog szólni, miközben a gyalogság a légierő védelme alatt fog harcolni, amihez hasonlóval az USA vagy a NATO sohase nézett szembe. Nem lesz légi támogatás, ami segítségére jön a nehézségekkel küzdő amerikai katonáknak. A gyalogság nem számíthat semmilyen segítségre. A valóságban ez az elszigetelődés csak fokozódik az orosz felsőbbrendűség miatt az elektronikus hadviselésben. Ugyanis az amerikai gyalogság süket, néma, és vak lesz. Fogalmuk sem lesz, mi történik körülöttük, képtelenek lesznek kommunikálni egymással. Nem fogják tudni használni a rádiót, elektronikus rendszerüket, és a fegyvereik sem fognak működni.

Egy háború az oroszokkal az amerikai egységek nagyszabású mészárlását jelentené. 1980-ban a harci felkészítésben, rutinszerűen képeztünk ki a harc folytatására akár 30-40 százalékos vesztesség után is, mert ez volt a valóság. Abban az időben, tényleges paritás állt fenn közöttünk emberanyagban, struktúrában és képességben – röviden legalább annyit tudtunk adni, mint amennyit kaptunk. Azonban, most nem ez lenne a helyzet egy európai harctéren az oroszok ellen. Az amerikai csapatok előbb veszítenék el harcosainak nagy részét, mintsem harcállásokba tudnának kerülni az orosz mélyreható tüzérségi támadás miatt. Az amerikai előny, még ellenség közeli helyzetben is fenntartható volt az iraki és tálib behatolókkal szemben, de ez a múlté. A közeli összecsapás taktikája már nem alkalmazható, ha mégis, akkor inkább leszünk a vesztesek, mint a nyertesek.

De, tételezzük fel, hogy csapataink nyernek egy szokatlan harci taktikával  a hasonlóan erős hadsereggel szemben, akkor derül ki, hogy az erősen túlsúlyban lévő tankok és páncélozott járművekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Tegyük fel, hogy az amerikai gyalogság el lesz látva tankelhárító fegyverekkel a modern orosz tankok ellen, de a tapasztalat azt mutatja, hogy hatástalanul, és az amerikai egységeket egyszerűen eltörli az orosz fölény.

Az 1980-as években alkalmam volt részt venni egy orosz mintájú támadás megfigyelésében a kaliforniai Fort Irwin Nemzeti Tréning Központban. Itt két orosz stílusú gépesített gyalogos ezred támadta meg az amerikai gépesített dandárt. A gyakorlat hajnali 2:00-kor kezdődött. Az amerikai dandár megsemmisítésével a gyakorlatnak 5:30-kor vége lett. A 170 orosz páncélozott jármű elkerülhetetlen vereséget jelentett.

Egy háború az oroszokkal, így nézne ki, és nem lenne lehatárolva Ukrajnára. A csatatér kiterjedne a Baltik országokra, Lengyelországra, Romániára, és másfelé. Sor kerülne NATO repülőterek, támaszpontok, és kikötők megtámadására.

Ez történne akkor, ha a NATO-Ukrajna közötti szerződés 5. cikkelye szerinti „szent kötelesség” lenne a harcok felvétele. Röviden, ez a szerződés egy öngyilkossági paktum lenne.

A szerző: Scott Ritter volt haditengerészeti titkosszolgálati tiszt. Szerzője a Skorpió király című könyvnek, ami „Amerika öngyilkosság kísérlete FDR-től Trump-ig terjedően nukleáris fegyverekkel való játéka.” Járt a Szovjetunióban, mint az INF szerződés betartásának ellenőre. Az öböl háborúk alatt Schwarzkopf tábornok törzskarának volt a tagja. 1991-1998 között ENSZ fegyverellenőr volt.

Twitter@RealScottRitter 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

65 gondolat erről: „(3781) Háború

  1. Majhogynem az utóbbi idők leghelyesebb döntését hozta
    meg orbánviktor, amikor kijelentette, ( és ha be is tartja, )
    hogy Magyarország visszautasítja a NATO csapatok
    létszámának növelését. — Enélkül a jelenleginél is
    kiszolgáltatottabb lenne Magyarország. — Az persze
    már egy fellengzős kijelentés volt, hogy = országunk
    képes megvédeni önmagát.

  2. 1 – Barna Mihály:
    Én 20 éve Orbán ellenes vagyok. Ez az a második intézkedése, amivel egyet értek. (első a határ kerítés felhúzása volt).

  3. Re:1
    Figyelembe véve azt, hogy áprilisban választások lesznek, és legyünk őszinték benne van a pakliban a balhé, én sem akarnám, hogy a kertemben egy nem várt vendég „tegyen rendet”, mert én „nem tudok”.

  4. Magyarország, Orbán Viktor kertje !

    🙂 lol

  5. 5 – MangaM.
    Őszintén, George Friedman mondani valója szart se ér. A rakéta kilövők minősége pecek alatt megváltoztathatók. Ukrajna felvégtele a NATO-ba szintén csak elhatározás kérdése. Vagyis Putyin jogosan aggódik Oroszország biztonságával kapcsolatban. Nincs megválaszolva az a felvetés, hogy ha Ukrajna NATO tag, napokon belül fegyveres támadással megpróbálhatja visszaszerezni a Krím-félszigetet és a keleti szakadárokat. Ha ez Putyinnak nem tetszik, akkor az 5. cikkely szerint a NATO-val találja magát szemben, ami 99 % bizonyossággal atomháború. Ehelyett Fiedman mellébeszél „mint amerikai”.

  6. 5. Monte, megnyugodtál?! Ezt mondom neked is hetek óta, és nem saját kisújamból szívtam ki amit írok. 😉

    6: Tibor bátyám, Ukrajna nem lesz felvéve a NATO -ba, szóval az a nagy aggódás semmi más csak a Hibrid Háborús metódus mentén a fokozott zajkeltés. Ukrajna keleti része valószínűleg orosz érdekszféra lesz, a nyugati meg amerikai. Valószínűleg a Dnyeper lesz a választóvonal, és az is igen sanszos a két nagyhatalom lépéseiből következtetve, hogy ezt bizony tavaly nyáron Genfben már lebotolta Biden és Putyin. Csak ezt valahogy le kell nyeletni Európával is, így értelme sincs az V. cikkellyel egyfajtában riogatni.

    Nekem még mindig a tengeralattjárós történet a kedvencem. Tisztázzuk: Minden tengeri hadgyakorlatot a konkurens fél tengeralattjárókkal megfigyel, majd elemzik az ott begyűjtött adatokat. Felségvíz sértések vannak ilyenkor?! Általában vannak vica-verza. Nagydobra verik? Az esetek 98% -ban nem!
    Most sem történt semmi extra, csak lett némi médiazaj keltve belőle. De Putyin és Sojgu médianyilvános megbeszélése azért beszédes volt amikor ez szóba került. Putyin egy fél mosollyal elintézte, hogy ezt majd telefonon megbeszélik Biden elnökkel.

    Az amerikai kb. 1000-1500 fős kontingens nem befogadása meg…, előbb utóbb itt lesznek. Most el lehet játszani a választások előtt a keményfiút, meg hogy nekünk nem dirigál senki, de a választások után jönni fognak amerikai katonák legyen bármilyen színű is az új kormány. Addigra lényegében lefut az ukrajnai krízis és életbe lép az új Hidegháború 2.0 a kontinensen, ott pedig csak igazodni lehet, hintapolitika nuku, vagy kicsinálnak!
    Viszont a nagy „szabadságharcnak” már most megvan az ára némi fejmosás után, és bizony dollár százmilliókban mérhető.
    @https://www.portfolio.hu/global/20220212/hamarosan-raketatuzerseget-is-beszerezhet-a-magyar-honvedseg-526401

    Az már egy más kérdés, hogy az elmúlt években beszerzett német haditechnika üzemeltetéséhez sem lesz elegendő számú szakképzet katona…! Ezekhez még úgy sem!

    Ezt meg csak úgy:

    Izrael nem akart konfrontálódni az oroszokkal, ezért megakadályozta a vaskupola légvédelmi rendszer átadását Ukrajnának
    @https://24.hu/kulfold/2022/02/15/ukran-orosz-konfliktus-izrael-vaskupol-legvedelmi-rendszer/

  7. Re:7
    „Az már egy más kérdés, hogy az elmúlt években beszerzett német haditechnika üzemeltetéséhez sem lesz elegendő számú szakképzet katona…! Ezekhez még úgy sem!”
    Telitalálat.
    Van katona ismerős, aki pontosan ugyan ezt mondta. Jelenleg nincs elég képzett személyzet a teljes technika üzemeltetésére. Pont ilyen marketing toborzó esemény volt a 2021-es Kecskeméti Repülő napok, hogy feltöltsék a hiányzó állományt(első napon nagyon ment a rinya, de másnap flottul volt minden szervezve).

  8. 7. Python

    Sokkal nyugodtabb nem vagyok, ahogy írtam volt, bármikor történhet olyan katonai provokáció, ami háborút eszkalál, függetlenül attól, hogy például mi a valós orosz szándék.
    De legyünk optimisták és most ezen a kellemetlen lehetőségen lépjünk túl.

    Ugyanakkor kissé döbbenten figyelem a médiát és a különböző fórumokat, mivel egy apró, ámde kicsit sem lényegtelen momentum megint elkerülte mindenki figyelmét, pedig ez lesz a kedvencek temetője, ahol a kutya el lehet ásva.

    Az Ukrajna elleni küszöbön álló támadás teljes hangerőn dübörög hetek óta a médiában, viszont egyvalamiről nagyon mélyen hallgat a sajtó. Putyin a világ médiájának és nyilvánosságának bevonásával letette a követeléseit az USA és a NATO asztalára, ez mindenki számára nyílt és ismert a kezdetektől fogva.

    Nemrég megérkezett az amerikai válasz Moszkvába, lábjegyzetként Biden és Blinken annyit kért, hogy Moszkva ezt legyen kedves nem nyilvánosságra hozni.

    Putyin persze megtette ezt az apró szívességet, közben Európában egyetlen államfő, egyetlen kormány és jóformán egyetlen kib@szott média sem tette fel a világ legevidensebb kérdését:
    Mi van az amerikai válaszban és miért nem tudhat róla például Európa, aki elvileg az USA szövetségese?

    Költői kérdés is lehetne…, de nem az.

  9. 6.Tibor bá:
    „Ukrajna felvégtele a NATO-ba szintén csak elhatározás kérdése. Vagyis Putyin jogosan aggódik Oroszország biztonságával kapcsolatban.”

    Ugye , hogy nem veszik fel Ukrajnát a jelenlegi helyzetben azt többször is deklarálta a nyugat.

    A NATO nem egységes, mint a jelenlegi helyzet is mutatja.

    Ha Ukrajnát felveszik a NATO-ban, a Krímmel és Kelet-Ukrajnai konfliktussal terhelve, a NATO 5. cikkely miatt megnöveli az Oroszországgal való konfrontáció valószínűségét.
    Oroszországnak ez volt az egyik fő oka az ukrajnai beavatkozásokra, a meleg vizű tengeri kikötő Krím) mellett.

    Ezt az oroszokkal való konfliktust meg sokan nem szeretnék felvállalni Európában.
    Viszont USA nagyon helyesen nem zárja ki, hogy az esetleges jövőben erre nem kerül sor, mert ez szintén ország szuverenitási kérdés.

    Oroszország jelenlegi húzásai, fenyegetőzései lehetnek kontraproduktívek, mert ha jobban összekovácsolják a NATO-t, lehet, hogy az európaik húzódás is alábbhagy Ukrajna felvételével kapcsolatban.

    Egyrészt érhető Oroszország aggodalma saját biztonsága miatt, de legalább annyira érthető, ha más országok pont Oroszország miatt szeretnének biztonságosabb helyzetbe kerülni.
    Melyik szuverenitási igény erősebb?

    Vagy csak nézzük csak az erő nyelvén?

    Ha az alapján nézzük (lásd USA doktrína a világban az anarchiáról), akkor meg felejtsük el az érvelésben olyan szavakat, hogy szerződés, szuverenitás, más ügyeibe való be nem avatkozás stb.

    Mondjuk ez az orosz aggodalom kicsit furán hat, annak a sikerpropagandának a tükrében, hogy a hiperszonikus fegyverek területén világelsők.

    Most akkor mi van, még se érnek annyit azok a fegyverek vagy tartós fölényre akar szert tenni Oroszország a NATO-val szemben?

    Oroszország ultimátuma, hogy az 1990-es évek geopolitikai helyzetét akarja visszaállítani nevetséges, mivel azért szuverén országokat akar kényszeríteni olyan dolgokra, amit nem akarnak.
    Ez mennyire van összhangban a más országokba be nem avatkozás elvével?
    Teljesen jogos, ha erre az USA és a NATO nemet mond.

    Lehet azzal érvelni, hogy Oroszország nem a Szovjetunió, de a birodalmi igényeket és azok határainak visszaigénylésében méltó jogutódja a Szovjetuniónak.

    Sokan, már régóta várják a nyugat hanyatlását.
    Ugye a birodalmaknak is van egy életciklusok, a történelemben is felemelkednek és elbuknak.

    Na most az orsz birodalom e szempontból miért is lenne kivétel?
    Persze lehet visszasírni a régi dicső időket ( lásd Magyarország-Trianon), de azok általában nem jönnek vissza…

  10. 10.MangaM:

    „Mi van az amerikai válaszban és miért nem tudhat róla például Európa, aki elvileg az USA szövetségese?”

    Emlékeim szerint ez kiszivárgott tán spanyol lap által.
    Volt is egymásra mutogatás, hogy ki szivárogtatta ki.
    De semmi rendkívüli nem volt benne, pár kétértelmű szón kívül.

  11. Re.11.
    „Ugye a birodalmaknak is van egy életciklusok, a történelemben is felemelkednek és elbuknak.”
    Kína a jelek szerint kivétel lesz …

  12. 12. Idegen

    Az, amit „kiszivárogtattak” és az, ami a valódi válaszban volt simán lehet két külön dolog is.
    Ha nincs benne semmi rendkívüli, akkor miért is nem nyilvános?

  13. 13.Buda:
    Ajánlom figyelmedbe az utóbbi pár év Kínai történéseit, összevetve a Mao és Sztálin korszakkal.

    Valamit a kÍnai-japán fejlődés analógiáit.

  14. 7.Python
    …”Izrael nem akart konfrontálódni az oroszokkal, ezért megakadályozta a vaskupola légvédelmi rendszer átadását Ukrajnának”
    Nem csak emiatt, hanem azért, mert az ukránoknak nincs megfelelő kezelőszemélyzetük, tehát oktatókat is kellene küldeni, azonkivül szinte bitos, hogy a végén az oroszok kezére jutna hadizsákmányként, ez mindenképpen elkerülendő.

  15. 14.MangaM:
    Passz, először azt kéne bizonyítani, hogy a szivárogtatott és a valódi nem ugyanaz.

    Egyébként az titkosság nem csak USA mánia.
    Korábban az oroszok is sérelmezték, hogy valamelyik tárgyaló felük nyilvánosságra hozta a tárgyalás anyagát.

    Akkor ott mi volt?

  16. 17. Idegen

    Ne vicceljünk már egymással, nekem itt semmit sem kell bizonyítanom.
    Az oroszok és az USA a mai napig nem hozta nyilvánosságra a valódi amerikai választ, ennek pedig oka van.
    Egy európai bulvárlap „lényegtelen szenzációja” pedig szó szerint lényegtelen azok után, amit a mainstream napi szinten művel.
    Szóval maradjunk az eredeti kérdésnél, ne tereljük el a témát a valódi lényegről.

  17. 18.MangaM:
    Bocs, a kettős verzió a Te felvetésed volt.
    Forrás?
    Vagy csak vélemény?

  18. 19. Idegen

    Nincs semmiféle kettős felvetés és nem foglalkozom spanyol bulvárral.
    Putyin nyílt követeléseire az USA zárt borítékos választ adott Európa feje felett.
    Ennyi.

  19. Re 15.
    Japán, Németországhoz hasonlóan 75 éve Usa megszállás alatt van .
    Mao,Sztálin a múlté .
    A pénz kibocsájtás joga ,bármely ország tekintetében jó kérdés …
    „az utóbbi pár év Kínai történéseit” illetően átadom neked a szót .

    A félreértések elkerülése végett: nem értek egyet Tibet leigázásával ,sem a Tienanmen
    téren történtekkel.

  20. Hiába okoskodtok. Oroszország be van kerítve, és ezt Putyin nem hagyhatja, mert csábítás a megelőző csapásra.

  21. Én a hetvenes években voltam gyerek, akkoriban meg a nyolcvanas években is állandóan a rothadó, gyengülő nyugatról hallgattam a szövegeket és a nagy és erős szovjetoroszországról, ami minden tekintetben jobb (katonailag meg pláne) mint amerika és csatlósai.

    Aztán mostanában miket olvasok megint?! 🙂

  22. 23
    Az amerikai haderő különösen a szárazföldi haderejét és harcértéket illetően az 1991 és első Öböl- háború óta biztos sokat fejlődött. De azóta nem vett részt nagyobb szárazföldi hadműveletekben ,a 2003 as iraki invázió nagyságrendekkel kisebb volumenű volt, már az ellenfél az akkori iraki haderőt tekintve is. A többi katonai beavatkozás a világban teljesen irreveláns.
    Ami viszont egyértelmű az a nyugat- európai Nato tagállamok korábbi önmagukhoz és lehetőségeikhez képesti brutális mértékű katonai gyengülése amit nem lehet pusztán a hidegháború végével megmagyarázni. Nem véletlen hogy a Jugoszlávia területen zajló polgárháborúk kapcsán különösen ami Bosznia és Koszovo eseten történt jól példázza mennyire tehetetlenek voltak az amerikai flotta és légierő beavatkozása nélkül….pedig az akkori szerb haderő már csak árnyéka volt a régi jugoszláv hadseregnek…. a szárazföldi támadásra nem is mertek gondolni tekintettel a várható veszteségekre és erő sem volt hozzá. A Balkánon a helyzet meg mindig nincs megoldva. A nyugat – európai katonai erők tekintetében nem volt kiugró fejlődés, nem véletlen hogy Törökország lett az európai Nato erők legerősebb tagja ami szégyen a németekre franciákra, brittekre, olaszokra nézve a többi az sosem számított……lehet hogy szerencséjük lesz és mások viszik vásárra a bőrüket vagy így vagy úgy.

  23. A rossznyelvek szerint pár hónap múlva Ukrajnában – mindenféle új járművet, eszközt, víztisztítót, áramfejlesztőt, építőipari munkagépet, mobil laboratóriumot, vegyimentesítő felszerelést, kutató-keresőeszközöket, szivattyút, kompresszort, komplett egészségügyi sátortáborokat és egy db. teljes vezetési pont minden felszerelésével kompletten – a feketepiacon áron alul lesz kapható, amint megérkeznek a cuccok a sikeres pályázatára (EADRCC 2022. február 15.) a Nátó Katasztrófaelhárító Központjából.

    De szerintem inkább az lehet, hogy a fenti eszközöket legalább 2022. nyár végéig megtartják, előre úgy okoskodva, hogy Ororszország és ázsiai partnerei fullra letámadják a teljes infrastruktúrájukat, beavatkoznak az egészségügyi informatikai rendszerekbe, gyógyszerszállításokba (az eu egészségügyi hálózataiba is) és minden ilyen területre…vagy legalábbis valami hasonlón fognak majd rágódni pl. a Zero Hedge és a többi online hírlap.

    Az orosz szakemberek pedig a hadijátékaik során felmérik a hiányosságaikat a parancsnoki és az irányítási infokommunikációs rendszerek összekapcsolása során, számos haderőnemben.

  24. 25. Tom,

    A volt Jugoszlávia területén zajló konfliktusokba való(szárazföldi) be nem avatkozásból nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Legalábbis abban nem, hogy milyen erős vagy milyen gyenge a nyugati világ katonai ereje. Nyílván nem akarunk tíz és százezrével emberéleteket veszíteni egy ostoba háborúban, talán ez érthető.

    Arra azért kíváncsi lennék, hogy az atomfegyverek nélkül mennyire volna erős és bátor Putyin barátunk. A nyugati világ nem az orosz hagyományos haderőtől, hanem a nukleáris világégéstől fél.

  25. 27 – Gyarmathy:

    Ha Európa konvencionális harctérré változna, a NATO-nak esélye se lenne az oroszokkal szemben. Lásd a holnapi posztot. Ne szeresd őket, de ne becsüld őket alul.

  26. 28. Tibor bá’

    A RAND Corporation 2019-es elemzése szerint az orosz hadsereg a jelenben és a jövőben is három fő vonalra összpontosít majd, mégpedig nagy hatékonysággal:
    1. stratégiai elrettentés
    2. regionális dominancia
    3. belső biztonság

    1. A stratégia elrettentés és globális szintű strat csapásmérő képesség kipipálva, erről sokat nem is kell mesélni.

    2. A regionális dominancia is bőven adott, az Orosz Föderáció területén túl az egykori szovjet területeken valamint az egykori kliensállamok régiójában is. (Lásd pl: gyors ODKB beavatkozás Kazahsztánban.)
    Magyarra fordítva:
    Ha a NATO megfelelő nagyságrendű, hatékonyságú és képességű konvencionális katonai erőt akarna az orosz nyugati határok térségében összevonni, akkor erre az USA nélkül nem lennének képesek és az USA részéről is jelentős léptékű haderő átcsoportosítást igényelne a dolog, amely erőket más térségek rovására kellene átdobni.

    Kiegészítésképpen:
    A NATO potens konvencionális haderejének 70-75%-a vegytisztán az USA. A nukleráris erőket is figyelembe véve 99% USA. Ehhez képest az orosz konvencionális haderő/tűzerő a GFP 2022-es indexe alapján is (0,0501), ami a 2. helyre elég világszinten. (A GFP a nukleáris arzenált nem veszi figyelembe!)
    Az 1. USA 0,0453 , 3. Kína 0,0511 – Ez az index 50 különféle tényezőt vesz figyelembe (katonai erő, pénzügy, földrajzi tényező, logisztikai képességek, stb.), tehát hasraütősnek azért nem nevezném, viszont nagyjából lehet arányosítani pl. az orosz haderő és más európai haderők katonai képességeit egymáshoz.

    (Most olyanokról nem beszélek, mint közepes- és nagy hatótávolságú hadászati bombázók, saját globális műholdas helymeghatározó rendszer, saját ABM rendszer, összefüggő és több rétegű csapatlégvédelmi rendszerek, stb, mivel ezek egyszerűen nem léteznek egyik európai állam esetében sem, az oroszoknál viszont alapból mindegyik megvan és még működik is. Az európai NATO tagállamok haderői papíron még csak csak – bár így sem túl combosak -, de a valóságban ennél kicsit siralmasabb a helyzet kevés kivételtől eltekintve.)

    3. Az orosz kormány és hatalom belső helyzete meglehetősen stabilnak mondható, legalábbis Putyin két évtizednyi regnálása az évek óta tartó szankció cunamik és egyéb próbálkozások ellenére sem igazán inog.

    Természetesen ezeket a véleményeket lehet vitatni, akár a GFP mutatóit vagy épp a Rand Corporation elemzéseit is, de azért hosszú évtizedek alatt pl. a Rand nem nagyon lőtt még mellé ilyen léptékű témáknak, pláne nem az oroszokkal kapcsolatban.

    Kíváncsian várom bárki kiegészítését, pontosítását vagy épp kritikáját ezekkel kapcsolatban, főleg, ha még képben is van az illető (igen, most Pythonra vagy épp Jövőnkre gondolok).

  27. 30. Buda
    Ha már „könnyedebb” témánál járunk, akkor ehhez mit szólsz?
    #https://mandiner.hu/cikk/20220215_kulfold_joe_biden_lmbtq_sam_brinton_drag_queen_nuklearis_ugynokseg_szerepjatek_kutya
    #https://karpathir.com/2022/02/16/biden-transzvesztita-kiralynot-nevezett-ki-az-energiaugyi-helyettes-allamtitkari-posztra/

  28. 31 MangaM
    Nyugi a Minuteman rakétákhoz nem férhet hozzá 🙂

  29. 29: Monte, én csak ennyit „mondok”…:

    Az orosz hadsereg logisztikájának határai egy Ukrajna vagy NATO tag elleni támadás idején (Fordította és kommentekkel ellátta: Végh Ferenc ny. vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke (1996-1999))
    @http://wagnerpeter.blogspot.com/2022/02/az-orosz-hadsereg-logisztikajanak.html

    A jövőben a NATO-nak az orosz fenyegetettség miatt mérlegelnie kell, hogy hosszú távon hogyan osszák el a haderőt Európában. Emiatt a NATO – valamennyi tagország védelmének biztosítására – szárazföldi egységeket küld a közép és délkeleti régiókba.

    A NATO megerősíti katonai jelenlétét Európában az orosz fenyegetettség miatt
    @https://telex.hu/kulfold/2022/02/16/nato-fotitkar-oroszorszag-ukrajna

    A NATO megbízta parancsnokait, hogy dolgozzák ki a harccsoportok telepítésének részleteit a szövetség délkeleti szárnyára, válaszul Oroszország katonai építkezésére Ukrajna határain.

    Stoltenberg: Oroszország növelte a csapatok számát, amit műholdfelvételek bizonyítanak
    @https://hvg.hu/vilag/20220216_Stoltenberg_NATO_sajtotajkoztato_csapatosszevonas_orosz_ukran_konfliktus

    Észt hírszerzés: Oroszország valószínűleg indít egy korlátozott katonai akciót Ukrajna ellen
    @https://hvg.hu/vilag/20220216_Eszt_hirszerzes_Oroszorszag_valoszinuleg_indit_egy_korlatozott_katonai_akciot_Ukrajna_ellen

    Ukrajnában orosz kötődésű zsoldos csapatok tűntek föl az elmúlt hetekben amik a friss kivonulás ellenére is megerősíthetik a gyanút, miszerint Oroszország megpróbálhat ürügyet kreálni egy invázióhoz, vagy arra készülhetett, hogy egy hamis zászlós műveletet hajt majd végre. Az Egyesült Államok a gáz és áramszolgáltatások célzott lekapcsolására, és Moszkva dezinformációs kampányának felerősödésére figyelmeztetett.

    Volt KGB-s zsoldosok és kémek lepték el Ukrajnát az elmúlt hetekben
    @https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/ukrajna-invazio-valsag-oroszorszag-kgb-gru-wagner-csoport-zsoldos.746141.html

  30. 33. Python

    Igen, ismerem a tanulmányt, egész jó.
    Viszont egy Európa elleni mélységi támadásban eleve nem hiszek, mert minek, megnövelt action radius totál értelmetlen katonai célokért?
    Nem erre készülnek, ha jól látom a helyzetet.

    Ha az oroszok bajszot akasztanak a NATO-val, akkor szerintem nem mélységi támadás, hanem „mélységi” csapásmérés fog történni, azaz szárazföldi-, légi és tengeri indítású rakéták és cirkálórakéták tömegével oldanák meg az ellenfél stratégiai célpontjainak és centrumainak kiiktatását.

    Nem kell ma már elmasírozni sem Berlinig, sem Brüsszelig, tehát a II. VH-s koncepcióban szerintem kár is gondolkodni.

    Az orosz konvencionális haderő a honvédelemre bőven sok, magukat simán meg tudnák védeni bármilyen európai támadás ellen, (ellen)támadás esetén pedig az egykori „közelkülföld” területéig gondolkodnak, ami messze nem Európa megszállását, hanem az ütközési zóna kitolását jelentené.
    Ahhoz pedig megvan a logisztika – a volt SZU területén a vasútvonalak, egyébként meg közúthálózat és légi szállítás.

    I. VH: fix frontvonal és fix hátország, lövészárkokban vívott állóháború
    II. VH: jól elkülönülő, de dinamikusan mozgó frontvonal és hátország
    Ez volt eddig.
    Amire pedig készülni lehet előbb-utóbb, ha mégis kitör:
    III. VH: nincs igazi frontvonal és hátország, a klasszikus értelemben vett, de gyorsan mozgó/változó frontvonalon a reguláris erők ütköznek meg, a mélységi strat csapások viszont minden városba és régióba elviszik a háborút, a hátországban a túlélők csapnak össze majd egymással kajáért és vízért.

    A III. VH-ban házhoz hozzák majd mindenkinek a háborút, mint futár a pizzát.

    Ergo nincs szükség hatalmas logisztikára és óriási támadó konvencionális haderőre, amelyik egy fél kontinensen végigrongyol a … semmiért.
    Ami kell: regionális dominancia a saját területeken és a határtérségekben (Rand C.). A piszkos munkát meg elvégzik a rakéták.

    Ui: Zapad-2021 és távirányítású robot tankok (Uran-9 és BMP B-19 Epokha modullal), még egy kis idő, és már a katonákat sem kell nagyobb számban bevetni a tűzvonalban.
    #https://www.youtube.com/watch?v=HNhspNUBr3Q

    Szóval nem hiszek egy Európa elleni nagyszabású orosz lerohanásban, viszont nem tartom kizártnak, hogy Ukrajna környékén lehet még balhé. Meg persze lehet egy nagy globális balhé is végül, de ott már sokat nem fognak számítani ezek a játéktankok és játékrepzik.
    Szerintem.

    Na, részemről kábé ennyi a téma lényegi része, lehet jobb, ha inkább hátradőlve nézzük a show további részeit némi „transzcendes derűvel”, ugye…

  31. 32. Csaba81

    Az oké, de a főnöke, aki kinevezte, az igen.
    Vagy ő sem?
    A Pentagon helyében a haderő közelébe sem engedném ezeket a bohócokat, akik egyébként napi szinten csinálnak viccet az USA-ból.

  32. Változatlanul nem értem ezt a szóban az oroszok részéről gyakran hangoztatott nyugati fenyegetéstől való rettegést,

    amikor másról se olvashatunk Tibor bá posztjaiban, többek pl.MangaM kommentjeiben, az orosz „tájékoztatás” hiperszonikus világelsőség hangsúlyozásában,

    hogy az orosz haderő milyen nagyszerű, a nyugat milyen gyenge, dekadens és egyébként is mindjárt összeomlik.

    Lehet hogy csak én érzem ezt ellenmondásnak,
    biztosan bennem van a hiba…

  33. 36. Idegen

    Jajj, dehogy van benned hiba, miért gondolod?

    „A Reutersnek nyilatkozó forrás szerint a fegyverzet modernizációja és az ilyen irányú kutatás-fejlesztés a Kínával és Oroszországgal szembeni katonai fölény fenntartása miatt nélkülözhetetlen.”
    #https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2022/02/rekordra-nohetnek-az-amerikai-vedelmi-kiadasok?utm_source=hirstart&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

    Az amerikai katonai fölényt fent kell tartani, mert:
    1. a katonai-ipari komplexum leállítása gigantikus munkanélküliséget és gazdasági összeomlást eredményezne, ezért kötelező ellenséget kreálni
    2. amíg van amerikai katonai fölény, ez visszatarthatja a keleti hatalmakat egy komolyabb háború megindításától – ez viszont egyes területeken olvad, ami miatt aggódnak néhányan

    Amerika még sosem háborúzott saját magával egy ligában lévő ellenfél ellen, vagy sokkal gyengébbeket nyomott le, vagy összeugrasztotta a veszélyes ellenfeleit és a legvégén lépett csak be a buliba. Ez Amerika stratégiája.
    Egyébként a hiperszonikus fegyverekről szóló „tájékoztatásról” elég sokat olvashatsz az amerikai médiában és amerikai szakértők tollából is, nem szaladgálunk Moszkváig a tudásért.

    Ne stesszelj, a Nyugat erős és frankó, dekadenciának nyoma sincs, a ruszkik hülyék és gyengék, én pedig helikopter lettem és lényegtelen amiket írok, hiszen a cseh 2-őt nézem napestig.

    Hol itt a gond?

  34. 37.MangaM:

    Na most van orosz fölény és az oroszok nem rettegnek (szóban sem),

    vagy nincs orosz fölény és rettegnek.

    A jelenlegi kombináció ellentmondásos.

    Ilyen egyszerű, felesleges mellé beszélni.

    És ez nem személyeskedés részemről
    (jó lenne ha nem kapnád fel a vizet mindenre),

    hanem racionális következtetés.

  35. Van egy harmadik lehetséges verzió is:

    az oroszok rettegnek(szóban legalábbis), bár fölényben vannak, mert még nagyobb fölényt akarnak.

    Mi célból?
    Ezen esetben a szembenálló fél ne rettegjen és gondolkodjon a védekezés módozatain?

  36. 38. Idegen

    Tök egyszerű a dolog, eddig sem álltottam soha mást:

    1. Az USA globális katonai hatalom, fejlettebb iparral és technológiával, globális erőkivetítő képességgel szinte minden szegmensben.

    2. Oroszország ipara fejletlenebb, a katonai ereje részben alkalmas globális erőkivetítésre, de nem minden szegmensben.

    3. Az amerikai katonai fölény ahhoz elegendő, hogy az oroszok ne akarjanak dikrektbe beleállni az amerikai haderőbe, de ahhoz kevés, hogy Amerika könnyedén legyőzze az oroszokat, pláne hazai pályán.

    4. Az amerikai katonai költségvetés nincs egyenes arányban a valós katonai képességekkel, pláne, amikor a riválisok költségvetéséhez és hasonló képességeihez hasonlítják. Bár 10x a különbség nominális dollár értékben, de nincs 10x erőfölény, sőt, van ahol semekkora sem. Magyarul sok pénz folyik el és sok dolog túl van árazva, ebből él a hadiiparuk, ami a gazdaságuk alapja, mint valós termelő szektor.

    5. Az USA rendelkezik a világ legerősebb légierejével és haditengerészetével.

    6. Oroszország rendelkezik a világ legerősebb szárazföldi harckocsi/összfegyvernemi erőivel és mobil tüzérséggel.

    7.Az alapvető amerikai technológiai fölény egyes szegmensekben megszűnt, a hadiipar esetében konkrétan a manőverező hiperszonikus csapásmérő képességekben, ez viszont minden híresztelés ellen gáz nekik, mert ezek a fegyverek csapásmérő fegyverek, tehát nem önvédelemre vannak.

    8. Nukleráris fegyverrendszerekben paritás van, de az tény, hogy az orosz strat rendszerek újak, az amerikait viszont újítani kell.

    9. Az USA nem akarja feladni az elért globális pozícióját (ami az ő részéről érthető is), de a világ változik, nemcsak Oroszország, de Kína és az EU is emelkedni kezdett, miközben Amerika egy csomó belső ellentmondására és bajára továbbra sem talált megfelelő megoldást, ez pedig óhatatlanul konfliktusokhoz vezet.
    Valójában nincs olyan, hogy kinek van igaza vagy sem, mindegyik oldalnak igaza van a saját szemszögéből.

    10. Oroszország csökkenő demográfiai mutatókkal és hatalmas belakatlan területekkel nem expanzív korszakát éli, ergo nem terjeszkedni, hanem túlélni akar. Oroszországnak nem területre, hanem populációra van szüksége a saját jövője érdekében.

    11. Az USA gigantikus pénzügyi lufit hozott létre a fedezet nélkül nyomtatott pénzzel, de ebben nem csak Amerika a hibás, hanem az összes többi hatalom is, akik ugyanúgy benne voltak a buliban eddig, beleértve Kínát és az oroszokat is. Ezt viszont ki akarják a riválisok használni ugyanúgy, ahogy anno Amerika is kihasználta a saját lehetőségeit például a Brit Világbirodalom szanálásakor.

    12. Racionális következtetés:
    Amerika fegyverkezik, mert nem tehet mást, ha leáll a katonai-ipari komplexum és nincs tovább globális haderő sem, akkor a jenkiknek lefőtt a kávé. Innentől kezdve ellenséget kell kreálni, mese nincs.
    Kína megerősödött – ez volt az amerikai extraprofit hozadéka vagy ára – és most már helyet követel a nap alatt. Figyelembe véve a kínai kapacitásokat teljesen jogosan.
    Oroszország letérdelt 1991 után, mostanra viszont magára talált újra, a szétesést meg tudták fogni, képesek voltak ellenállni a külföldi nyomásnak és újra globális játékos akar lenni – ami adottságai alapján szintén teljesen jogos.
    Ebből pedig törvényszerűen qrvaanyázás lesz, mert egyikük sem tud úgy emelkedni, hogy közben ne okozzon kárt vagy veszteséget a másiknak, mivel a Föld bolygó minden rendszere véges.
    Vagy kiegyezés/megegyezés lesz, vagy háború.

    Ennél racionálisabban és rövidebben nem tudom leírni és összefoglalni azt, ahogy a világot látom nagyjából, most figyelmen kívül hagyva egy csomó egyéb tényezőt és finomhangolt mechanizmusokat.

  37. A Vodafone Portugália a múlt héten bekapott egy példátlan kibertámadást, mely során kénytelen volt visszaállni a 3G-re. A mobilhálózat kiesése súlyos zavarokat okoz Portugáliában.

    Érdekes, hogy ezt alig hozzák le az angol nyelvű médiák. És csakis a kinetikus fegyverektől félnek az emberek…

  38. 39. Idegen

    Az orosz aggódik a határaihoz közel kerülő és a szemükben ellenséges katonai szövetség miatt. Nem a lengyel, magyar, német vagy spanyol haderőtől fél, ezektől nem kell tartania, ellenben a rejtve betelepítendő és nehezen észlelhető első csapásmérő fegyverek miatt igen.
    Ukrán területről 4-6 perc alatt csapást lehet mérni Moszkvára, ez védhetetlen és arra sem marad idő, hogy legalább a lakosságot riasszák.
    Ha az orosz úgy érzi, hogy pisztolyt nyomnak a fejéhez, akkor ugyanezt teszi, ő is előre tolja a saját első csapásmérő erőit. Viszont földrajzilag hátrányban van, mert az USA európai területről tudja közvetlenül fenyegetni Moszkvát, addig az oroszok Európát tudják hasonló módon fenyíteni első körben, hacsak nem visznek pl. Kubába megint rakétákat.
    Hiába minden szólam, ha valamelyik fél úgy érzi, hogy átverik és veszélyben van, akkor emiatt mindenki veszélybe kerül – akkor is, ha jogos a félelme és akkor is, ha csak paranoia. A végeredmény ugyanaz.
    Közben a másik fél nem megnyugtatni akar, hanem önt még némi olajat is a tűzre.

  39. 27
    A nyugat- európai hagyományos katonai erő 1990 óta folyamatosan csökken. Ez ténykérdés. Nem titok. Az oroszok ezen téren fölényben vannak.

  40. Sz.V.Sz. nem lesz itt semmi, az ukránok már meghátráltak, gondolom rájöttek,hogy ez a NATO nevű izé, nem fog nekik segíteni érdemben. Amerika csak a káoszban érdekelt, az Oroszt meg a szárazföldön nem lehet legyőzni , s ezt Európában mindenki tudja, még egy kis szájkarate lehetséges, aztán pizsama osztás.

  41. Tibor bá”:
    A kriptovaluta, a kriptográfia, a cyber world war témakör mikor fog előjönni ebben a blogban?

    Ha a SWIFT-ből mégis kihajítják Oroszországot, akkor Kínával milyen kriptovalutás fizetési mechanizmust kötnek meg erre az esetre Vladimir Putyinék?

    Januárban megváltozott egyes kriptovaluták megszüntetésére irányuló elképzelés, helyette – új fordulatként – a kriptovaluták bányászatát JOGI keretek közt engednék, már csak azért is mert olcsón tudnak az oroszok villanyt termelni (bezzeg a kazakhok és szerbeknél már problémás ezt végezni).
    A világ kriptovaluta mozgásait CSAK orosz bankokon keresztül bonyolítanák le, ez lenne az új elképzelésnek a lényege!!!

    A FIAT pénz lassan megszűnhetne ezáltal a világban és helyette egy digitális készpénz(kriptovaluta) lépne elő. A dollár mint tartalékvaluta harcol (harmadik világháborúnak van beállítva, most Ukrajna a soros), Oroszországgal, Ázsiával és a Perzsa Öböllel…

    Vagy épp a Szuezi-csatornát ki fogják váltani az Északi-átjáróval a kőolajért?

    A cyber – hibrid – szürke világháború MOST folyik. Ezerrel termelik ki pl. zsarolóvírusokkal a bitcoinokat, mint pl. a fehérlovas kis Pufiék Észak-Koreában vagy az Isis-Khorasan Fekete-Afrikában…

    //És persze Magyarország is érintett, mert támogatja az orosz-kínai javaslatot: az európai kriptovaluták JOGI KERETEK KÖZT történő bevezetését.
    Szerintem ehhez kapcsolódik, hogy a franciák további 6 db. atomreaktort szándékoznak a jövőben építeni, hogy a kriptobányászathoz szükséges delejt olcsón előállítsák és ezáltal a pénzügyi szuverenítást előmozdítsák.//

  42. „A világ kriptovaluta mozgásait CSAK orosz bankokon keresztül bonyolítanák le, ez lenne az új elképzelésnek a lényege!!!”
    – Ennek fussál neki mégegyszer, légyszi.

  43. 46 Ehhez olyan kriptovaluta kell, aminek a tranzakciói nem kerülnek eszement erőforrásigénybe. Nem tudom, ilyet kitaláltak-e már, de olyan világban nem szeretnék élni, ahol bitcoinnal fizetek a kifliért, közben minden tranzakcióért egy köbméter CO2-vel fizetünk globálisan.

  44. 49 Hogy veted össze? Mennyi szenet kell elfüstölni ahhoz, hogy egy darab aranyat áttegyél valaki más kezébe?

    János arról beszél, hogy a világ kereskedelmének egy jelentős része átállna kriptora. Akkor már nem állna meg a történet 0,9%-nál, amit nem neveznék elhanyagolhatónak ahhoz képest, hogy egyébként az egész tradicionlális bankszektor 3-4 tizedesjeggyel lejjebb lehet.

  45. 48, 50., Ábel:

    A JET és az ITER Tokamakok biztosan megoldják majd ezt az olcsó villanyt kevéske nukleáris hulladékkal is…fizikusként biztos nyomon követed a kísérleteket.
    Először csak egy-két percig tudták fenntartani a fúziót, aztán majd napokig is sikerülni fog, ahogy idővel az „anyagkutatási adatbázisokat” felfalják a szuperszámítógépek.

  46. 51. Na persze… A fúziós reaktor már 70 éve folyamatosan húsz évre van a megvalósítástól.

    Ha túl akarunk élni, akkor olyan megoldásokat kell választani, amik nem pazarolják az energiát.

  47. Re:51
    ITER-re várhatsz még egy darabig… 😉
    Pont áll a bál a finanszírozók, és a kutatók között, mert nagyon úgy tűnik, hogy olyan alacsony az energia mérlege ennek a konstrukciónak, hogy soha sem fog kereskedelmi reaktor épülni belőle…
    Magyarán egy pénztemető nyugdíjas állást akartak csinálni belőle, de hamarabb bebuktak rajta.

  48. 50.
    Szerinted az arany az csak úgy van? Aztán rakosgatjuk ide-oda?
    Amúgy véleményem szerint bazi mindegy, hogy hányan használják a kriptót, a CO2 kibocsájtásért a bányászok (akik fenn tartják a rendszert) „felelnek”.
    Amúgy a készpénzt is elő kell allítani, és ezen felűl is komoly logisztikát igényel (ezek megint csak CO2 kibocsájtással járnak). Ezeket a kriptóval akár ki is lehet küszöbölni. Egy ilyen kalkuláció érdekelne, ami összeveti ezeket.

  49. 54 Nem az a kérdés, hogy miből lesz új pénz, hanem az, hogy azzal a pénzzel, ami már van, mibe fáj tranzakciókat végezni.

    Az arany többségét már kibányászták a földből, még ma is használjuk a 7000 évvel ezelőtt kibányászott aranyat. Nyilván bányásznak is még, nem feltétlen környezetkímélő technikákkal, de ami már megvan, azzal úgy fizethetek, hogy nem égetek szenet vele.

    Nyilván megy az anyagcserém, lélegzek ki széndioxidot, de attól, hogy fizetek egy pénzdarabbal, nem fogok sokkal többet.

    Amivel már értelmesen össze lehetne hasonlítani, azok a digitális banki tranzakciók. Nyilván amikor kezdeményezek egy utalást vagy „kártyás” fizetést a mobilomon, akkor az áramot fogyaszt nálam is, a bank szerverén is. De miután a rendszer nem arra lett kihegyezve, hogy szándékoltan egyre bonyolultabb műveleteket végeztessünk a géppel, csak éppen a biztonságra, nagyságrendekkel kevesebb áramot fogyaszt el nyilvánvalóan. Egy valós adatokon alapuló becslést én is szívesen megnéznék, de meglepődnék, ha nem lenne legalább két nagyságrend különbség egy átlagos átutalás és egy bitcoin művelet között.

  50. Csak egy pici apró adalék…
    Az USA, és a NATO egyenlő, vagy legalább is a hozzá mérhető ellenféllel nagyon régen harcolt már. Egyet értek Tibor bá’val.
    Egészen más Pl.:A C-130asokról írtani a „törülköző fejűeket” akik úgy sem tudnak vissza lőni…. És Oroszország nem Irak! Más hozzáállás, más mentalitás, más terep. Úgy harcolni az Oroszországban, vagy az érdekszférájában hogy nincs NATO légi fölény. Azt hiszem nem kell ecsetelnem. Csak kigurul egy gyárudvarra 4-5 ilyen teherautó, akkurátusan beállítják a koordinátákat, amiket a felderítők küldtek az ellenség pozíciójáról, és: https://www.youtube.com/watch?v=kP0od80_AM0
    Fülhallgatót vegyétek fel, hangerőt a maximumra hogy teljes legyen a mozi élmény!
    Nekem ettől a látványtól a tarkóm bizsergett! El lehet képzelni mi történt ott ahová ezek becsapódtak…. És ilyenből az Oroszoknak van jóóóó sok. Ebben világelsők.
    Hagyományos hadviselés az Oroszok ellen a hazájukban esélytelen, bárkinek.

  51. 21.Buda:
    „Mao,Sztálin a múlté .”
    A személyi kultusz nagyfokú hasonlóságot mutat.
    A kínai fejlődés oroszlánrésze a magánszektornak köszönhető.
    Az utóbbi pár évben ezt nyírják ki.
    A következőkben mi lesz a fejlődés motorja ekkor magán és önkormányzati hitelállománnyal és kipukkanó ingatlan lufival?

    31.MangaM:
    Csak azt felejtették meg megemlíteni az idézett orgánumok, hogy az illető az „MIT-en szerzett atomfizikusi diplomát”.

    Ami nem egy utolsó szempont, ha az embert „washingtoni szövetségi energiaügyi minisztérium atomenergetikai hivatalának a használt nukleáris fűtőanyag elhelyezéséért és hulladékgazdálkodásáért felelős helyettes államtitkári posztjára ” nevezik ki.

    #https://index.hu/kulfold/2022/02/16/transzvesztita-kiralynot-neveztek-ki-az-amerikai-energiaugyi-helyettes-allamtitkari-posztra/

    37.MangaM:
    „Az amerikai katonai fölényt fent kell tartani, mert:
    1. a katonai-ipari komplexum leállítása gigantikus munkanélküliséget és gazdasági összeomlást eredményezne, ezért kötelező ellenséget kreálni”

    Ahhoz nem kell katonai fölény, hogy a katonai-ipari komplexumot fentartsák.
    Ahhoz csak szimplán fegyverkezni kell….

    40.MagaM:
    Köszönet az összefoglalóért, ez a Te tereped.

    „Amerika fegyverkezik, mert nem tehet mást, ha leáll a katonai-ipari komplexum ”

    Lásd fent, dominancia nélkül is lehet fegyverkezni, főleg, ha azzal indokolják, hogy a dominanciát vissza akarják szerezni.

    Az más kérdés, hogy a katonai dominancia elvesztésének további USA-ra negatív járulékos hatásai lehetnek.

    Nekem az a véleményem, hogy amikor valaki nagyon fényezi magát pl. oroszok hiperszonikus fronton, akkor a PR szempontot (nagyot mondást ) is figyelembe kell venni, ha meg valaki nagyon sír, hogy mennyire lemaradt (lásd USA nyilatkozatok), akkor a valóság ismertetése mellett meg pénz kunyerálás és a hadi költségvetés növelése is szerepet játszhat.
    No meg az esetleges megtévesztés is.

    Amerika alkalmazkodik a versenyhez, lásd szputnyik momentum, meglátjuk hogy most is így lesznek ezzel.
    Kétségtelen tény, a monopólium, az egyedüli domináns hatalmi lét elkényelmesít.

    Tehát akkor 28.-ból a harmadik verzió lehetséges?

    43.MangaM:
    „Ukrán területről 4-6 perc alatt csapást lehet mérni Moszkvára, ez védhetetlen és arra sem marad idő, hogy legalább a lakosságot riasszák.”

    Ezzel szemben meg ott vannak a hiperszonikus és egyéb fegyverek, nem?

    Ami tengeralattjáróról indítva hasonló hatású lehet?

  52. 46,János:
    „A világ kriptovaluta mozgásait CSAK orosz bankokon keresztül bonyolítanák le, ez lenne az új elképzelésnek a lényege!!!”

    Egyetértve 47.malleusorbis-sal, kicsit még utána kéne olvasnod a témának.

    „Ha a SWIFT-ből mégis kihajítják Oroszországot, akkor Kínával milyen kriptovalutás fizetési mechanizmust kötnek meg erre az esetre Vladimir Putyinék?”

    Kína-orosz viszonylatban már saját valutás elszámolás van, az ezt nem érinti.
    A maradék világgal való kapcsolat és elszámolás az érdekes.

    „Januárban megváltozott egyes kriptovaluták megszüntetésére irányuló elképzelés, helyette – új fordulatként – a kriptovaluták bányászatát JOGI keretek közt engednék, már csak azért is mert olcsón tudnak az oroszok villanyt termelni ”

    Ha az orosz kriptovaluta szabályozást nézed, az olyan mint az ökörhúgyozás.
    Sokan sokféleképpen nyilatkoznak, a tiltás, tűrés támogatás között oszcillálnak már jó pár éve.

    Az olcsó áram lehet, hogy érv lehet a termelés és az export mellett.

    Viszont ha ezt az áramot olajjal és gázzal csinálják az a gáz és olaj exportőröknek nagy bukó, mivel a belföldi piacra nyomott áron adják el az energiahordozókat, mint exportra.
    Persze ha pl. a Gazprom csinálja, az már más, mert házon belül marad a haszon.

    Mivel a kripto pénzmosásra és szankció elkerülésre is alkalmas (Lásd Venezuela, Észak-Korea, Irán) egy ilyen orosz húzás kripto szabályozás változást generálhat nyugaton.

    Azt látni kell, hogy a világon egyre több ország a szabályozás és a tiltás irányába lép kripto ügyben.

    Szóval az anonimitás pl. Bitcoin esetén egyre inkább a múlté (bitcoin mixerek elleni fellépés), az igazán titkosítást lehetővé tevő kriptodevizákat meg elkezdták kitiltani a kripto tőzsdékről (Monero, Zcash).

    Az egészet meg a hagyományos bank-kripto tőzsde kapcsolaton meg lehet fogni, az meg a nyugat kezében van.

    Kína lehetett volna tényező ez ügyben, de ők az energiahiány, a kontrollálatlan pénzkiáramlás meg a saját digitális jüan előnybe hozása miatt több lépésben , de betiltották a kriptókat.

    „És persze Magyarország is érintett, mert támogatja az orosz-kínai javaslatot: az európai kriptovaluták JOGI KERETEK KÖZT történő bevezetését.”

    Khhm, az ECB-nek önálló célja a digitális euró, mint ahogyan a FED és más jegybankok is dolgoznak a saját digitális jegybank pénzük bevezetésén.

    Ehhez Magyarországnak, Kínának és az oroszoknak SEMMI köze.

    Egyébként nézd meg Matolcsy legutóbbi nyilatkozatát kripto ügyben.

    „Szerintem ehhez kapcsolódik, hogy a franciák további 6 db. atomreaktort szándékoznak a jövőben építeni, hogy a kriptobányászathoz szükséges delejt olcsón előállítsák és ezáltal a pénzügyi szuverenítást előmozdítsák.//”

    Látom Te is csatlakoztál a szabadon száll a képzelet ligához…

    A jelenlegi EU energia hiányos helyzetben, egy kripto bányász farm hamar szabályozásra és bezárásra kerülhet, mert mégis csak a társadalom energia ellátása az első.

    48.Ábel:
    „Ehhez olyan kriptovaluta kell, aminek a tranzakciói nem kerülnek eszement erőforrásigénybe.”

    Van már több is ilyen, de nem domináns.
    Az energia fogyasztás egy döntő érv lehet a bitcoin ellen.

    49.malleusorbis:
    Igen lehet ezen vitatkozni, de azért valljuk be a bitcoin tranzakciós sebessége a fasorban sincs egy VISA/MAstercard-hoz képest.

    52.Ábel:
    „A fúziós reaktor már 70 éve folyamatosan húsz évre van a megvalósítástól.”

    Egyrészt igazad van, másrészt egyre nagyobb a nyüzsgés a téma körül.
    A magas energi ár meg csak rátesz egy lapáttal erre.

    53.dajtás:
    „ITER-re várhatsz még egy darabig… ?
    Pont áll a bál a finanszírozók, és a kutatók között, mert nagyon úgy tűnik, hogy olyan alacsony az energia mérlege ennek a konstrukciónak, hogy soha sem fog kereskedelmi reaktor épülni belőle…”

    Akkor mire véljem a legutóbbi Tokomak típusú brit világsikert energiamérleg ügyében?

    #https://24.hu/tudomany/2022/02/09/jet-fuzios-energia-uj-rekord-eurofusion-iter/
    #https://index.hu/techtud/2022/02/10/jet-joint-european-torus-fuzios-energia-rekord-magyar-reszvetellel/

    Érdekes módon, a Kínaiak is ezt nyomják.
    ##https://hvg.hu/tudomany/20220104_kinai_mesterseges_nap_kstar_reaktor_fuzio_vilagrekord

    És érdekes módon nagy volt a Kínai PR, de az igazán lényeg az energiamérleg, nem a magyas hőmérséklet vagy a kitartási hossz.
    Ez meg ugye európai eredmény.

    A kína PR-re szép példa még a tavaly őszi kvantum számítógépes „csúcs döntésük”, amikor egy 2019-es Google csúcshoz viszonyították a sajátjukat.

    A bejelentés után nem sokkal kiderült, hogy az összehasonlító tesztek futtatásakor csaltak, mert a benchmark tesztek egy részét nem futatták le és így hirdettek végeredményt.

    Korábban szó volt a 6G-ról. hogy Kína mennyire elhúzott a világ előtt.
    Nos 6G esetén eléggé kiegyenlített a mezőny pl EU, Japán, USA, Kína között szabadalmak ügyében.

    #https://hvg.hu/tudomany/20220215_kina_6g_fejlesztes_vezetek_nelkuli_kommunikacio_internet

    #https://eurasiantimes.com/chinas-new-super-6g-tech-can-penetrate-hypersonic-missile-shield/?amp

    És mivel van az ügynek haditechnikai vonatkozása is, várható, hogy USA és a nyugat bele fog húzni.

    Nem rég jött ki a hír, hogy USA együttműködést kötött Japánnal 6G ügyben.

    Várható, hogy a nyugat (EU, USA, Japán stb.) nem csak katonailag, hanem gazdasági és technológia szinten is elmélyíti az együttműködését Kína ellen.

    Az azért már nagyobb falat lesz Kínának is.

  53. Milyen nevetséges ez a poszt, így közel 3 hónap és hetven valahány nap orosz-ukrán háborúzás után.

    Bulshit, whisful thinking !

  54. 52

    Wishfull thinking …hát igen Moszkva azt hitte csapatai simán bevonulnak Ukrajnába , mivel minimális ellenállás lesz északon Kijev néhány nap alatt kapitulál a kormány elmenekül a lakosság passzív marad a katonai és politikai rendszer összeomlását követően a Donbassznál és Krím- félszigetnél állomásozó ukrán haderő feladja a harcot és leteszi fegyvert. Mire a Nato és az EU lépni tudna bármit is a diplomáciai eszközökön kívül már vége is az egésznek. Az ukrán határnál felsorakozott orosz haderő erre készült erre volt alkalmas és nem az egész országot katonailag megszálló villámháborúra és nem hónapokig tartó hagyományos és totális háborúra egyszóval mindarra ami most zajlik. Nem véletlen ,hogy a katonai szakértők nem tartottak lehetségesnek vagyis logikusnak azt hogy a határoknál felsorakozott orosz katonai erők támadást indítsanak Ukrajna ellen. Kijev és főleg Washington viszont háborúra készült. Most ehhez kell alkalmazkodnia a világnak főleg az Uniónak és Oroszországnak. Meglátjuk mi lesz ebből…..

  55. Elfoglalt területek összesen (friss adat):
    Donyecki Népköztársaság – 15 996 km² a 26 508 km²-ből (60,34%)
    Zaporozsie régió – 20 441 km² a 27 049 km²-ből (75,57%)
    Luhanszki Népköztársaság 26 682 km² a 26 682 km²-ből (100%)
    Nikolajev régió – 1247 km² a 23938 km²-ből (5,21%)
    Harkov régió – 10 775 km² a 31 436 km²-ből (34,28%)
    Herson régió – 24 513 a 25 642 km²-ből (95,6%)
    Összesen: 99 624 km² (a Krím félszigettel együtt 126 624 km²)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük