(3627) 5 év

Vasárnapi csodálatos magyarok

 

2021 a 89. év

Második feleségem apai nagymamájával élt, aki a gyámja volt. A hölgy haláltábor túlélő volt. Férje odaveszett, fia a Numerus Clausus miatt Párizsban tanult a háború kitörésekor. Háború után hazajött, belevetette magát a mozgalomba, ami gyomorfekéllyel járt, ez pedig gyomorrákba kulminált, meghalt. Így lett a nagymama gyám, mert a mamával nem tartották a kapcsolatot.

A nagymama a haláltáborból egy csíkos ruhába tért haza, igazolványok, papírok nélkül. Új igazolványt bemondási alapon kapott, mert az elcsatolt területeken született 1889-ben, anyakönyvi kivonat beszerzése nem volt lehetséges.

A lehetőség világosan kínálkozott, hogy fiatalítson magán, ezért 1889 helyett 1894-et nevezet meg születési dátumnak, vagyis egy csapásra 5 évet sikerült fiatalodnia. Ez, természetesen óriási titok volt, nekem se árulták el. Nekem, ugyan gyanús volt a dolog, mert mesélt a millenniumi ünnepségekről. Megítélésem szerintem két éves korára senki se emlékszik vissza, ami nem igaz a hét éves korra. Természetesen, a dolgot eszem ágában se volt felvetni.

Különben, a dolgot nem értettem, mert a háború után nem ment újra férjhez, nem voltak szeretői, akkor pedig minek ez a papírforma szerinti fiatalítás. De, hogy a dolog nem volt kellően átfontolva, az akkor derült ki, amikor a nyugellátásra került a sor. Nyilvánvaló, hogy ügyeskedésének köszönhetően 5 évvel később mehetett nyugdíjba, 5 évvel tovább kellett dolgoznia, gyakorlatilag semmiért.

Persze, a mai nők ennél rafináltabbak, sebész kés alá fekszenek, szilikon implantátumot kérnek, és persze botoxszal bélelik ki meglottyadt alkatrészeiket. Ez mellett, egy perccel se dolgoznak tovább, mint kellene. Sőt, annyit se, ma már a házimunka nagy részét átpasszolják a férfiakra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

31 gondolat erről: „(3627) 5 év

  1. Tibor bá, mi történt, hogy ennyire nekimész a női társadalomnak?
    Nem hinném, hogy egy kiegyensúlyozott, két komoly, értelmes ember közötti párkapcsolatot pl. a házimunkák direkte áttolása a férj nyakába jellemezne.Ez már eleve egy rossz irányba fejlödött, a másik kihasználására épülö , káros és baljós családi rutin.
    Én , férfi létemre nem találok semmi kivetnivalót abban, hogy a férj is vegye ki részét a felgyülemlett házimunkákból, nem lesz semmi baja, és mindennél jobban demonstrálja a közös élet kötelességeinek egyenlő felvállalását, a TÁRS -igy nagybetüvel – szerepét.
    Itt és most elárulom, hogy nekem mindig is jobban tetszett a feleség helyett az élettárs kifejezés, habár tudom, hogy jogilag egészen más a fogalom, de nekem az élettárs, valakinek élete társa sokkal jobban fedi a párkapcsolat igazi értelmét.
    Életem társa, mi lehet ennél szebb?

  2. 1 – bálint:
    Azt hiszem tökéletesen félreértettél. Én csak a krónikás vagyok. Látok, nézek, hallgatok és leírom azt, amit tapasztalok. Az 1890-es években született nők, ha tehették csaltak (kegyes csalás). Az 1990-es években született nők rafináltabbak, és felsorolom, hogy ezt miből vontam le. Ha a tapasztalt tények azt jelentik, hogy neki mentem a női társadalomnak, hát akkor neki mentem. Nekem valójában csak egy nő számít, és szerinte a valóságot írtam meg.

  3. 5 év 1.Bálint
    Csak az beszél így ,aki nem igazi férfi életet él. Soha nem kértem az asszonyt ,hogy fát vágjon,vagy kaszáljon,ahogy ö sem kérhet engem ,hogy háztartási kis semmi munkákban vegyek részt, mosogatás ,pelenkázás ,miegyebek ,ami az elpuhult férfiatlan nyugati társadalmak fő jellemzője lett mára.
    Fenti szösszeneted csak az iszlámfóbiád kivetödülése ,ami nélkülőzi az evóluciós nyilvánvalóságot ,ami az igazi kereszténységnek is az alapja.
    Te nem vagy keresztény.Zsidó vagy. ?

    A TÁRS szó egyálltalán nem helyénvaló ,van feleség,férj ,apa,anya,- nem pedig 1. számú szülő és 2.számú szülő.
    A kereszténység érték és ha ebben az ütemben halad a megsemmisités felé a horogkeresztet újra gravirozni fogják,most már -lézerrel.

  4. 3,Kalotaszegi
    Cserélj orvost és / vagy gyógyszert.
    A jelenlegi nem jó neked, ne is szivd tovább ezt a szart.

  5. 3. Kalotaszegi
    Nagyon fura elképzelésed van a házassági együttélésről, különösen
    a munkamegosztásról. — Tény hogy a férfiak általában a jobb
    erőnlétnek köszönhetően a nehezebb fizikai munkát végzik, ebből
    gondolod te is, hogy a férfi munkája forintban kifejezve is értékesebb.
    Sőt szóhasználatodból gondolom még az emberi egyenlőséget is némi
    fenntartással kezeled, hiszen TE HORDOD A NADRÁGOT !!! —
    Méltatlan dolog bárkit degradálni, mert nézeted szerint nem abban a
    szellemben éli az életét amiben TE. — Semmivel nem vagy különb a
    zsidónál azért, mert kereszténynek tartod magad. — Számomra például
    értelmezhetetlen az a meghatározásod = „igazi keresztény” . —Úgy vélem
    fogalmad nincs egy házasságban élő nő munkájának értékéről, mert azt
    sok esetben nem is lehet forintosítani, pedig a család életképessége
    szempontjából sokszor értékesebb mint a TE favágásod, kaszálásod.
    Amit TE nemes egyszerűséggel mosogatásnak, pelenkázásnak és
    MIEGYEBEK-nek nevezel, az tulajdonképen a család kohéziója, amihez
    képest a TE munkád elenyésző. — Ha pedig a kereszténység neked
    mást is jelent mint egy kultúrált életvitelt és szemléletet, akkor
    elmondhatod, hogy igazi BIGOTT keresztény vagy ami rosszabb mint
    simán zsidónak lenni.

  6. Hát, nekem csak simán tetszett a történet. Tanulságos is.

  7. 5 – Barna Mihály:
    Megértem felháborodásodat, de azért visszafoghattad volna magad, mert így besoroltad magad Kalotaszegi mögé.

  8. 4.Bálint
    Csak Raed Arafat kérésére.,ő a román egészségügyi minisztérium államtitkára ,aki méghozzá palesztin. 🙂
    Gyógyszert cserélni könnyű,hazát cserélni kurva nehéz !

  9. 5.Rövid leszek,B.Mihály
    Mifelénk a sánta kutyát agyonverjük,nem dédelgetjük. Számodra ,a fogyatékosságod miatt létszükséglet a gondoskodás ,amit nem kaphatsz meg egy igazi patriarchális társadalomtól ,csak egy nőtől ,vagy buzitól. Kelet Nyugat ellen újra meg ájra 🙂 ,csak mindig másképp.
    Te nem vagy már vagy férfi 🙂

  10. Éljenek az „igazi keresztények”!
    A tálibokkal!!!

  11. 10. Kalotaszegi
    Véleményed igazolja rólad és az „igazi kereszténység”-ről
    elképzelt gondolataimat. —Sajnos a te „igazi patriarchális
    társadalmad”-nak nagy része van abban, hogy a szarmaták
    képviselte társadalmi berendezkedést sikerült majdnem
    mindenhol eltörölni és a világ mára oda jutott, hogy =
    EMBER, AZ EMBERNEK FARKASA LETT !!! — VIGYÁZZ, nehogy
    a most dédelgetett „fagylaltod” egyszer visszanyaljon !!!
    Jó ideig voltam férfi, de az nem biztos, hogy te megéled
    az én koromat és egyszer te leszel az a „sánta kutya”.
    PASSZ.

  12. 3. Kalotaszegi
    A mondanivalód első részét lefordítthanád egy panel, vagy társasházi lakónak is (nekem nem kell)? „kis semmi munká” – csak mindennap kell csinálni, „pelenkázás” – ezt meg nem tudod ütemezni, 24 órás elfoglaltság. Én úgy érzem, hogy a feleségem a társam. Nálad ez hogy van?

  13. A feminista kontra antifeminista pengeváltást befejezem. További hozzászólásokat ebben a témában törlöm.

  14. 7. Tibor bá’.
    Úgy gondolom, véleményemben semmi sértő dolgot nem
    fogalmaztam meg, ellentétben Kalotaszegi utólag a 10.
    hozzászólásával, ami általánosságban is tükrözi gondolkodását.
    TE a te életszemléletedből kiindulva nézed a dolgokat,
    én az enyémből. — Ennyi az egész.

  15. Kalotaszegi, mint „igazi keresztény” lol…

    Van igazság ebben is abban is, kár egymás torkának esni.

  16. 13.Malle…,
    Ahogy elmegy az áram az automata mosogépnek annyi,ahogy a panellackózásnak is.
    Ha egy hetes intenzitású fler belénktrafál(ami előbb utóbb garantáltan bekövetkezik – ezért is véges minden civilizáció technologiai fejlődése) majd rácsodálkozol ,hogy az asszony mi mindenre való a shoppingoláson kívül. 🙂
    16.
    Elsőszülött
    Csak annyira vagyok keresztény ,mint a keresztes lovagok, de janicsárok ellen nehéz küzdeni ,amiből egyre több van.
    12.B.Mihály
    Inkább harakiri,-ha érzem a végem kivonulok a büdősbe. Bennem még van férfias büszkeség és ez velem együtt megy a sírba. 🙂

    ”Egy gondolat bánt engemet:
    Ágyban, párnák közt halni meg!
    Lassan hervadni el, mint a virág,
    Amelyen titkos féreg foga rág;
    Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
    Mely elhagyott, üres szobában áll.
    Ne ily halált adj, istenem,
    Ne ily halált adj énnekem!
    Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
    Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
    Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
    Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… ” 🙂

  17. 17 – Kalotaszegi:
    A falusi élet mindig keményebb volt a városinál. Ez különösen igaz a Székelyföldre. A civilizáció részleges összeomlását ti túl fogjátok élni. A teljes összeomlás után nektek még lesz 2-3 keserves évetek.

  18. 17, kalotaszegi:

    Attól hogy a nickneved újabban nagy *k* betűvel kezdődik, még nem nőttél nagyobbra a szememben, pláne úgy, hogy pár hónapja NŐI nicknévvel
    (3457. poszt, Zita Bambi)
    próbáltad a szövegeiddel a hozzászólásfolyamot rombolni…de rajtam nem fogsz ki.

    Majd abbahagyod ezt a világelpusztulósdi – világmegbüntető misédet, ha a májad visszafordíthatatlan irányban károsodik a fenyővíztől és a személyiséged darabokra törik. Addig is a közvetlen szociális környezetedet mérhetetlen lelki szenvedésnek teszed ki.

  19. 20: Hanem a hiú anyósod. De nem ő inzultál itt másokat, és vele már nehéz lenne veszekedni. Viszont itt van nekünk Kalotaszegi.

  20. 1 Bálint: a „feleség” szerintem legalább olyan szép szó, mint az „élettárs”. Azt jelenti, hogy ő az én felem. Vele együtt vagyok csak egész ember.

    Szerintem nincs azzal gond, hogy a hagyományos paraszti családban a nemi szerepek élesen elkülönülnek. A férfi végzi a nehéz fizikai munkát, a nő a könnyebbet. Bár a kapálás talán még nehezebb is, mint a kaszálás…

    De az is igaz, hogy egy modern családban, ahol a férj és a feleség egyaránt eljárnak munkahelyre dolgozni, semmi sem indokolja, hogy a házimunkát a feleség egyedül vigye, és gürcöljön míg a férje tévézik. Én lekaszálom a hátsókertet, kivágom a beteg fát, levágom a nyulat, ha kell, de egy kis mosástól, mosogatástól se esik le a gyűrű az ujjamról. A gyerekeimmel töltött időről, mesélésről, ölelgetésről meg aztán semmi pénzért nem mondanék le!

    A hagyományos életforma megváltozásával a hagyományos nemi szerepek is megváltoznak. Tőlünk függ, hogy milyen tartalommal töltjük fel azokat!

  21. 22.Elsőszülött
    Ne beszéljünk félre és feleslegesen,még a tampont is mi férfiak adtuk a nők valaga alá,mert nem tudták maguknak feltalálni.
    A him mindig felsőbbrendű minden szempontból,minden fajnál,sokkal hamarabb vagyunk képesek tájékozodni ,jobb a látásunk,szaglásunk , reflexünk,A fizikai megterhelhetőségi indexről nincs is értelme beszélni.
    Ezért is Isten angyalai mind férfiak,és nem nők, hanem inkább kisfiúk.
    Kalotaszegi!
    A poszt nem a feminizmusról illetve antifeminizmusról szól. Nincs értelme ezt a témát tovább feszegetni. Ha mégis megteszed, kénytelen leszek törölni. Különben nincs igazad, mert a nők több dologban jobbak, mint a férfiak. Pl. jobb megfigyelők, jobb az arc felismerésük, jobb a memóriájuk, jobb a perifériás látásuk. Csak, hogy néhányat ismertessek.

  22. Tibor bá
    A félreértés végett én a női nem legnagyobb tisztelője vagyok,elismerem a leglénygesebb tulajdonságaikat a fajfenntartásnál,mindemellett sokkal nagyobb tiszteletet kapnak ahol nem rívík a feminizmus,mert ott már nincs asszonyi előjog,de nálunk még létezik. De a lényegre térve nincs női Karpov, Ayrton Senna és semmiféle sportmegmérettetés ahol a két nem köszönöviszonyban lehetne.
    A legjobb detektivek mind férfiak,viszont a titkosszolgálatokhoz kiválóak az aszonyok felhasználva bájaikat.
    Ui, a beteg ,idős édesanyámat én gondozom,nap,mint nap.

  23. Nem találjátok furcsának,hogy a legliberálisabb,legfeministább nyugtati országokban (Hollandia,Svéd )követelik az idősek elaltatásának törvényét ,mint a kutyáknak?
    Ezhez asszisztáltok?

  24. 24 – Kalotaszegi:
    Sajnálattal olvasom, hogy neked kell gondoznod a beteg édesanyádat. Ebből feltételezem, hogy nincs feleséged. Minden esetre nehéz életed lehet, ami sok mindenre ad magyarázatot.
    A témát illetően én úgy gondolom, hogy a két nem kiegészíti egymást, de ehhez jól működő párkapcsolat kell.

  25. Így visszaolvasva a posztot és a hszk-et nekem természetesnek tűnik, hogy a női és ffi tulajdonságok, szerepek szembeállítása lett a posztból. Bár kétségkívül érdekes, hogy valaki egy a fenti szituációban 5 évet hazudjon a ‘rossz’ irányba. Nyilván-ahogy írta is Tibor bá’-nem gondolta át a dolgot a mama.

    Már csak azért sem, mert egy párkapcsolat, vagy életkor bemondás nem papír alapú ellenőrzéssel kezdődik, ha hiúságból történne a hazugság. Később pedig -ha mélyül- ,könnyű elmondani a miértjét. De addigra már senkit sem érdekel jobban mint egy kis délutáni ‘meglepetés’.

    Apai nagyapám édestestvére, egész pontosan a bátyja szintén hazudott az okmányában.
    No nemcsak az életkorát, hanem az egész személyét elhazudta. Lévén, hogy bűnöző forma volt börtönbe került. Ott jól felfogott önérdekből, (enyhébb büntetés)egy másik, haldokló rabtársával kicserélte az iratait, így változtatva személyazonosságot.
    Nem tudom, hogy történhetett egész pontosan mert még a családban sem tudták pontosan. Az viszont tény, hogy apám unokatestvérének más volt a családneve, holott ez -lévén mindenki hímnemű – nem volt ésszerű, hiszen a családi név mindig az apai. Tehát ugyanaz a családi név dukált volna, és ez nekem kb.8-10évesen fel is tűnt. Kérdésemre én is megkaptam a fent ismertetett történetet.
    Egyébként nők is ‘né’k voltak kizárólag, ami mellesleg szintén röhejes és hímsoviniszta volt, anyám mint Zoltán(né). Ezen is szakadtam. Bár a manapság divatos pl. Deutsch-Fürj kombinációk is elég érdekesek számomra. Ez lenne az önkifejezés?

    Véleményem szerint Kalotaszeginek igaza van abban, hogy a világ, a szerepek elferdültek. A férfiak kevésbé férfiak, a nők pedig férfiasabbak mint kellene.
    A szüfrazsettek leszármazottai a női ketrecharcosok, a borotváltlábú, divatszakállas metroszexuálisok pedig egyenes következményei ugyanennek a jelenségnekk a túloldalon.

    Azonban, hogy a mosogatás kizárólag női munka lenne, röhögnöm kell. Ha egyedül él valaki és történetesen férfi, azért csak elmosogat, hogy ne legyen büdös.
    Aki pedig segít a feleségének a házimunkában nem lesz kevésbé férfi, mint ahogy pl. a párom sem lett kevésbé nő, hogy múltkor segített nekem feltenni egy gerendát. Pont az ő kis ereje hiányzott belőlem a feladathoz(pedig 2szer akkora vagyok).
    Aki a sztereotípiákhoz ragaszkodik az egy hülye.
    Aki pedig a belső tartást, szerepet a külsőségekre vetíti szintén téved.
    Én nem gondolnám, hogy Barna Mihály vagy balint kevésbé lennének férfiak, sőt!
    Talán csak megöregedtek és tapasztaltabbak lettek e téren is.

    Az, hogy lenne e terep ahol a nők is labdába rúghatnának a férfiak mellett? Atyaúristen! Hát nem szerepekről beszéltünk? Vajon ki szülte az ilyen magasabbrendűeket?

  26. 26’Kedves Tibor bá
    Számomra nem teher,hanem természetes kötelezettség a szülő védelme és gondozása ,ahogy valamikor volt ez- forditva..Az ö vére vagyok,felnevelt ,gondozott,táplált. Csak visszaadom azt a sok jót ,amit kaptam.
    Van feleségem.Négy fiam. A feleségem,aki az ö szűleit gondozza.
    A kapitalizmus semmi jót nem hozott, inkább rosszat.
    Édesanyámat a Covid fertőzés maradandó károsodása lökte az ágyba,amit nem mi szedtünk össze ,hanem amit a sok hülyeturista szétszórt a falunkban.
    A fertőzés veszélyes . Kb11-12 hónap után jelentkezik.olyan ,mint Ridley Scott Alienje

  27. Tibor bá
    Nem hiném,hogy nagyobb seggfej vagyok Ls nél ,akinek beirásai megjelennek automatikusan.
    Aktiváltam a cimem,mégis minden egyes hozzászólásomat visszatart nehogy sértő legyek a mákvirágokkal szemben. Legyen tisztességes és igazságos,bár már amúgy sincs jelentősége ,vészelyen fogy az idő az emberiség számára.
    🙂
    L.S.-t a rendszer parancsomra kiszűri és nekem kell minden nap átengedni a többség által megszavazhott kérés miatt. Te nem vagy szándékosan moderálva. De, például ha Ls-t írsz, akkor a rendszer megfog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük