(3615) Immunitás

Tibor bá’ fordítása online

 

A COVID-19 fertőzésből kigyógyultak szélesebb és tovább tartó immunitást nyernek

2021 a 89. év

Szerző: RAJEE SURI

Egy új tanulmány szerint azok, akik COVID-19-ből kigyógyulnak, szélesebb és tovább tartó immunitásra tesznek szert.

Az ez ideig legszélesebb körű tanulmány segíti az immun-memória és kifejlesztendő vakcinákkal kapcsolatos ismeretek bővítését.

A Cell Reports Medicine kutatói 8 hónapon át vizsgálták 254 páciens esetét, akik többnyire enyhe/mérsékelt szimptómákat mutattak a SARS-CoV-2 fertőzés után. Azt találták, hogy immun reakciójuk a vírussal szemben erős volt és tartós. A kutatók még évekig tervezik folytatni a megfigyelést.

A kutatók nem csak azt találták, hogy az immunreakció erősödik a betegség lefolyásának az súlyosságával, de a páciens idősödésével is függetlenül a betegség lefolyásának az erősségétől. Ez arra utal, hogy léteznek további ismeretlen tényező, amik befolyásolják az életkorral kapcsolatos COVID-19 viselkedést.

A páciensek hónapokon át történő figyelése részletesebben árulta el a COVID-19 fertőzést követő immunreakció viselkedését. A kialakult kép azt jelzi, hogy az emberi test védekezése nem merül ki abban, hogy semlegesítő antitesteket termel, hanem bizonyos T és B sejtekkel megteremti az emlékezést, ami az újrafertőzés elleni védelmet biztosítja.

„Úgy találtuk, hogy az antitest válasz, különösen az IgG antitesté nem csak tartósabb volt a páciensek túlnyomó többségénél, de csökkenésük is lassabb volt, mint azt korábban becsülték. Ez azt jelenti, hogy a páciensek tovább aktív plazma sejteket termeltek, ami neutralizálja a SASRS-CoV-2 tüske fehérjéjét.

A vizsgálókat meglepte, hogy a lábadozó betegek szintén felfokozott immunitást mutattak közönséges koronavírusokkal és SARS-CoV-1 vírussal szemben is, ami közeli rokonságban van a  jelenlegi járványt okozó vírussal. A tanulmány azt sugallja, hogy a COVID-19 betegségből felépülők valószínűleg immunisak a SARS-CoV-2 variánsokkal szemben is.

Azok a vakcinák, amelyek nem csak a tüske fehérjét támadják meg, de a vírus más részeit is, alkalmasabbak a SARS-CoV-2 variánsaival történő fertőzés elhárítására, amelyek a jelenlegi variánst felválthatják. Ennek ismerete segítheti olyan vakcinák megteremtését, amelyek több koronavírus ellen is felhasználható.

A kutatók szerint a tanulmány átfogóbban azonosítja a gyógyulást elősegítő alkalmazkodó immun-komponenseket, és lehetővé teszi a SARS-CoV-2 vakcinák által okozott immun-memória mérését.

A tanulmány eredményeire támaszkodva meghatározható a hosszan tartó immunitás az új koronavírussal szemben, ami a megfelelő választ kiválthatja jövőbéli pandémia kitörés esetén.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

34 gondolat erről: „(3615) Immunitás

  1. Na, ez a mondat nem világos teljesen, mit is akar jelenteni.
    „A kutatók nem csak azt találták, hogy az immunreakció erősödik a betegség lefolyásának az súlyosságával, de a páciens idősödésével is függetlenül a betegség lefolyásának az erősségétől. ”
    Azért is olvastam el többször is, mert mindjárt megpróbáltam értelmezni az én helyzetemre vonatkozóan.
    Én tünetmentesen estem át a betegségen, valamint a vakcinák sem váltottak ki érdemleges tüneteket.
    Akkor ez most jó, vagy rossz?
    Ez a mondatból sehogy sem fejthető meg, ellentmondásosnak tűnik…

  2. Pardon, közben sikerült megtalálnom az eredeti angol fogalmazást, és megértettem, hogyan értelmezhető.
    Mindenesetre érdekes, nincs összhangban az eddigi feltételezésekkel, főleg ami a korral való összefüggést illeti.
    Eddig arról volt szó, hogy idősebbeknél esetleg nem olyan erős az immunreakció, ez a cikk meg éppen azt állítja, hogy az életkor minden újabb évtizedével fokozódik az immunválasz a betegségen történt átesés során.
    Vagy talán úgy értendő, hogy ha az idős embernek sikerül túlélnie a betegséget, akkor már eleve az átlagosnál jobb az immunrendszere, ezért magas az immunreakció? 🙂

  3. hubab: Eddig az is többször megerősített tapasztalat volt, hogy a betegség kevésbé tartós immunitást vált ki a tüskefehérjére koncentráló vakcinákhoz képest. Meg hogy a nem a tüskefehérjére specializált antitestek nem neutralizálók és így kevésbé (vagy nem) gátolják a vírusszaporodást.

  4. „A COVID-19 fertőzésből kigyógyultak szélesebb és tovább tartó immunitást nyernek”
    mint…?
    Ez így olyan mint a mosóporreklámok, ahol mindegyikről azt állítják tisztabbra mos, de azt nem, hogy mihez képest.
    A cikk közepén talán van válasz: „mint azt korábban becsülték.”
    Már csak az a baj, hogy ez nem túl egzakt… Vajon kik hogy becsülték korábban?

  5. 5 – Avatar:
    A COVID-19 fertőzésből kigyógyultak szélesebb és tovább tartó immunitást nyernek mint az oltástól származó immunitás.

  6. 1 – hubab:
    A kifogásolt mondatot háromszor is elolvastam és nem értem a nem értését. Mivel megtaláltad az eredeti angol mondatot, jó lenne, ha lefordítanád olyan magyarra, amit te is megértesz. Ismereteimet szívesen bővíem

  7. 7 Tibor bá’
    Végül is a fordításban benne volt minden, a hiba valószínűleg az én készülékemben volt, nem tudtam összerakni a lényeget, talán még túl korán volt… 🙂
    „A kutatók nem csak azt találták, hogy az immunreakció erősödik a betegség lefolyásának az súlyosságával, de a páciens idősödésével is függetlenül a betegség lefolyásának az erősségétől.”
    Én azon akadtam fel, hogy olvasatomban ez úgy jött le nekem, hogy egyrészt az immunreakció függ a betegség súlyosságától, másrészt meg attól független.
    De itt nyilván arról van szó, hogy a gyógyult páciens életkora növeli az immunreakciót, akár súlyos volt a betegsége, akár nem…

  8. 3 Csont
    Azért az észrevetted, hogy most éppen az ellenkezőjét állítod, mint a cikk?

  9. 9.hubab: Inkább úgy mondanám, azt vettem észre, a cikkben szereplő állítások ellentmondanak a — most már hosszú ideje — orvosok, immunológusok, virológusok által összerakosgatott mozaikképnek. Persze a tudományban sokszor rájönnek alapvető tévedésekre, de itt most ez mintha szóba sem kerülne. Pedig ez nem olyan, mint a katonaság, hogy „az utolsó parancs az érvényes”. Várnám a kutatók tisztázását. Érdekel a világ, abban a biológia, abban ennek a vírusnak a működése, nem csak a „jaj, hogy mentsem meg az életemet”.

  10. 11. Csont
    Csak jelezni akartam, hogy full vakon vagy. 🙂

  11. Tibor bá’
    Őszintén szólva, kellemesen lepett meg a mai posztod.
    Bárcsak igy folytatnád a következő posztjaiddal is.
    Nem vagyunk tudósok, a bölcsek kövét midegyikünk keresi és addig amig nem tudjuk mi az igazság a covidügyben mindenkit e téren – a covid vakcina pártolóit és a covid vakcina szkeptikusait is – illik meghallgatnunk.

    Thomas Massie, a Kentucky állambeli republikánusok kongresszusi tagja mondta: „A Clevelandi Klinika tanulmánya azt mutatja, hogy a vakcinának nincs haszna, ha már megbetegedett és meggyógyult.
    A Foxnews televízió arról számolt be, hogy a vizsgálat adatait bemutatták a CDC -nek, de továbbra is hamisították az eredményeket!

    A CDC ezt 6 hónappal ezelőtt tudta … Ez botrány!!!

    Necessity of COVID-19 vaccination in previously infected individuals
    https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.06.01.21258176v2

    Vétkesek közt cinkos aki néma !!!

    Levél orvosoknak:
    Négy új tudományos felfedezés a COVID-19 immunitással és a vakcinákkal kapcsolatban-
    A biztonságra és a hatékonyságra ható következményei.

    A 2021 májusa és júliusa között közzétett tanulmányok azt mutatják, hogy a SARS-CoV-2 és a COVID-19 vakcinákra már léteznek memória típusú antitestválaszok

    A Covid-etika orvosai az alábbi levelet küldték el európai orvosok tízezreinek, összefoglalva négy, a COVID-19 elleni védőoltási program szempontjából kritikus fontosságú tudományos eredményt.A levél minden megállapítást megmagyaráz, mivel a COVID-19 vakcinák biológiájához kapcsolódik, beleértve az immunrendszerrel való kölcsönhatásokat is .

    A levél lényegében arra figyelmeztet, hogy ezek az új bizonyítékok arra kényszerítik a COVID-19 elleni oltásokat beadó orvosokat, hogy saját etikai álláspontjuk, valamint betegeik biztonsága és egészsége érdekében újraértékeljék a COVID-19 elleni védőoltás előnyeit.

    ( Ahogy Prof. Sucharit Bhakdi MD elmagyarázza a videon a legújabb megállapításokat, amelyek alapvetően megváltoztatják a Covid -narratívát. Már rendelkezünk antitest memória immunitással a COVID-19 ellen, ami 99% -unkat immunissá teszi. Ez nemcsak az oltást teszi feleslegessé, hanem az oltást is …

    https://tube.doctors4covidethics.org/videos/watch/7ca43fab-fa9d-46e6-ac7a-a0c739d9e277)

    Kedves kolléga.
    Ezúton sürgősen négy közelmúltbeli tudományos felfedezésre hívjuk fel a figyelmét, amellyek megváltoztatják a COVID-19 világjárvány egészét és arra kényszerítenek bennünket, hogy újra értékeljük a SARS-CoV-2 elleni oltás előnyeit.

    Összefoglaló
    Gyors és hatékony memória típusú immunválaszok megbízhatóan előfordulnak gyakorlatilag minden vakcinálatlan egyénen, akik SARS-CoV-2-nek vannak kitéve. Ezért az immunválasz oltással történő további fokozásának hatékonysága erősen kétséges. A vakcinázás ehelyett súlyosbíthatja a betegséget az antitest-függő fokozás (ADE) révén.

    1. felfedezés:
    A SARS-CoV-2 tüskefehérje röviddel az oltás után kering
    A SARS-CoV-2 fehérjéket hosszanti plazma mintákban mértük, 13 résztvevőtől, akik két adag Moderna mRNS-1273 vakcinát kaptak [1]. A 13-ból 11 esetben a SARS-CoV-2 tüskefehérjét csak egy napon belül észlelték a vérben az első oltás után.

    Jelentőség:
    Tüskefehérje -molekulákat termeltek a vérárammal érintkező sejtekben – többnyire az endothelsejtekben – és kiengedték a keringésbe. Ez azt jelenti, hogy
    a) az immunrendszer megtámadja ezeket az endothelsejteket, és
    b) a keringő tüskefehérje -molekulák aktiválják a thrombocytákat.
    Mindkét hatás elősegíti a véralvadást. Ez megmagyarázza a véralvadással kapcsolatos számos mellékhatást-stroke, szívroham, vénás trombózis-, amelyekről az oltás után számolnak be.

    2. felfedezés:
    Gyors, memória típusú antitestválasz a vakcinázás után

    Számos tanulmány kimutatta, hogy a keringő SARS-CoV-2-specifikus IgG és IgA antitestek kimutathatóvá váltak az mRNS-vakcinák alkalmazása után 1-2 héten belül [1–3].

    Jelentősége:
    Az IgG és az IgA gyors termelése mindig másodlagos, memória típusú választ jelez, amelyet a már meglévő immunsejtek újbóli stimulálása vált ki. Az új antigénekkel szembeni elsődleges immunválaszok kifejlődése tovább tart, és kezdetben IgM antitesteket termelnek, majd ezt követően az izotípus váltás IgG -re és IgA -ra.
    Bizonyos vizsgálatokban bizonyos mennyiségű IgM -t valóban kimutattak az IgG és az IgA mellett [1,4]. Fontos azonban, hogy az IgG gyorsabban emelkedett, mint az IgM [4], ami megerősíti, hogy a korai IgG válasz valóban memória típusú volt. Ez a memóriaválasz a szokásos légúti humán koronavírus-törzsekkel való korábbi fertőzés miatt már meglévő, keresztreaktív immunitást jelez. A késleltetett IgM válasz valószínűleg elsődleges választ jelent a SARS-CoV-2-re specifikus új epitópokra.
    A memória típusú válaszokat a T-sejt-közvetített immunitás tekintetében is dokumentálták [5–7].
    Összességében ezek az eredmények azt jelzik, hogy immunrendszerünk hatékonyan ismeri fel a SARS-CoV-2-t „ismertként” már az első kapcsolatfelvételkor is.
    A betegség súlyos esetei tehát nem tulajdoníthatók az immunitás hiányának.
    Ehelyett súlyos eseteket indukálhat vagy súlyosbíthat a meglévő immunitás az antitest-függő fokozással (ADE, lásd alább).

    3. felfedezés:
    A SARS-CoV-2 erőteljes adaptív immunválaszt vált ki a betegség súlyosságától függetlenül
    A SARS-CoV-2 fertőzést követően 203 személynél jelentettek szérum antitestprofilt [8]. A résztvevők 202 (> 99%) SARS-CoV-2 specifikus antitestet mutatott ki. 193 egyednél (95%) ezek az antitestek megakadályozták a SARS-CoV-2 fertőzést a sejttenyészetben, és gátolták a tüskefehérje kötődését az ACE2 receptorhoz. Ezenkívül a SARS-CoV-2-re specifikus CD8+ T-sejt válaszok egyértelműek és számszerűsíthetőek voltak 106 (90%) HLA-A2-pozitív egyénben.

    Jelentősége:
    Ez a tanulmány megerősíti a fenti állítást, miszerint az immunválasz a SARS-CoV-2-vel való kezdeti érintkezésre memória típusú. Ezenkívül azt mutatja, hogy ez a reakció szinte minden egyénnél előfordul, különösen azoknál, akik nem tapasztalnak nyilvánvaló klinikai tüneteket.

    A vakcinázás célja a SARS-CoV-2 elleni antitestek termelődésének ösztönzése, de ma már tudjuk, hogy az ilyen antitesteket mindenki képes gyorsan előállítani és előállítani a legkisebb vírusos kihívás esetén is, oltás nélkül is.

    A súlyos tüdőfertőzések kialakulása mindig sok napot vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy ha szükség van a memóriaválasz által generált antitestekre, akkor időben megérkeznek. Ezért a vakcinázás nem valószínű, hogy jelentős haszonnal járna a súlyos tüdőfertőzés megelőzése szempontjából.

    4. felfedezés:
    A tüskefehérje antitestek gyors növekedése az mRNS vakcinák második injekciója után
    Az IgG és IgA antitest titereket a vakcinázás előtt, valamint az mRNS vakcinák első és második injekciója után ellenőrizték [3].
    Az antitest titerek némi késéssel emelkedtek az első injekció után, majd fennmaradtak, de nem sokkal a második injekció után ismét emelkedtek.

    Jelentősége:
    Annak ellenére, hogy az első injekció elleni antitestválasz memória típusú, az injekció beadása utáni kis késés enyhítheti a mellékhatásokat, mivel az erek falában és más szövetekben lévő sejtekben lévő tüskefehérje sokasága már túljutott. tetőzik, amikor az antitestek megérkeznek.

    A helyzet drámaian megváltozik a második injekcióval. Ezután a tüskék előállnak és kinyúlnak a véráramba, amely már nyüzsög mind a reaktív limfocitákkal, mind az antitestekkel. Az antitestek hatására a komplement rendszer [9,10] és a neutrofil granulociták megtámadják a tüskefehérjét hordozó sejteket. Az immunrendszer teljes önrohamának lehetséges következményei ijesztőek.

    A betegség antitestfüggő fokozása

    A leírtak szerint a memória típusú immunválaszok biztosítják az antitestek titereinek gyors emelkedését a SARS-CoV-2 kezdeti expozíció után, ami rendkívül kétségessé teszi a vakcina által kiváltott antitestválasz előnyeit. Ettől függetlenül nem szabad azt feltételeznünk, hogy a SARS-CoV-2 elleni magas antitest titer mindig javítja a klinikai eredményt. Több víruscsalád esetében – különösen a Dengue -vírussal, de a koronavírusokkal is – az antitestek súlyosbíthatják, nem pedig enyhíthetik a betegségeket. Ez azért fordul elő, mert az immunrendszer bizonyos sejtjei felveszik az ellenanyaggal jelölt mikrobákat és elpusztítják azokat.
    Ha egy vírusrészecskét, amelyhez antitestek kötődtek, felveszi egy ilyen sejt, de ezután sikerül elkerülni a pusztulást, ehelyett elkezdhet szaporodni a sejten belül. Összességében az ellenanyag fokozza a vírus replikációját. Klinikailag,
    Az eredeti SARS-vírus elleni vakcinák kifejlesztésére tett kísérletek, amelyek szoros kapcsolatban állnak a SARS-CoV-2-vel, többször kudarcot vallottak az ADE miatt. A vakcinák valóban antitesteket indukáltak, de amikor a vakcinázott állatokat ezt követően megfertőzték a vírussal, jobban megbetegedtek, mint a nem oltott kontrollok (lásd pl. [11]). Az ADE lehetőségével nem foglalkoztak megfelelően a COVID-19 vakcinákkal végzett klinikai vizsgálatok során. Ezért óvatos elkerülni az ADE vakcinázással való kiváltásának veszélyét, és ehelyett a bevált kezelési formákra támaszkodni [12] a klinikailag súlyos COVID-19 betegség kezelésében.

    Következtetés:
    A fent tárgyalt kollektív eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy az oltás előnyei erősen kétségesek. Ezzel szemben a vakcinák által okozott kár nagyon jól megalapozott, az EU kábítószer-mellékhatások adatbázisában (EudraVigilance) immár több mint 15.000 oltással összefüggő halálesetet dokumentáltak, és több mint 7.000 halálesetet az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban [13].

    MINDEN ORVOSNAK MEG kell gondolnia a COVID-19 vakcinázást körülvevő etikai kérdéseket.

    Hivatkozás:

    https://doctors4covidethics.org/letter-to-physicians-four-new-scientific-discoveries-crucial-to-the-safety-and-efficacy-of-covid-19-vaccines/

  12. Én pont ezért nem oltattam magam. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az egy hónapos covid-19 szenvedésem ne ért volna többet, mint az oltás.

  13. Breaking news:
    VAN FÉNY A COVID ALAGÚTBAN!
    A délutáni hirekben jelentkezik egy viszonylag kis, szerény gyógyszercég, a Bonus Bio Group tulajdonos-igazgatója, aki bejelenti, hogy az egyik kórházban a cég készitménye 14 beteg, a halál küszöbén álló, nagyon sályos helyzetben volt páciens közül 12 visszahozott az életbe, méghozzá tüneményes, alig 5-6 napos gyorsasággal.Mi van azon kettövel, akik meghaltak? Nem akarták a kisérleti gyógyszert bevenni.
    A kezelés 3 egymást követö napi injekcióból áll, 3 nap , és visszatértek az életbe, méghozzá semmi utóhatás nélkül.Az egyik megjelenitett páciens szavaival : mintha soha nem lettem volna beteg!
    Kiváncsian várjuk a továbbiakat, hadd lám mit hoz a jövő.

  14. 19; Malleusorbis:

    Sok hónappal ezelőtt használták már a magyar járványkórházak mindegyikében azt a berendezést amelyik a vér tisztításával és a gyulladás kontrollásával tartotta életben a súlyos helyzetbe került covidos kismamákat…

    Itt is elmondtam sokszor, de mindhiába.

  15. A végső immunitást az emberi immunrendszer teljes feltérképezése, majd ennek át-és újraprogramozása hozza majd el és így egyénre szabható lesz a gyógyítás.
    Pláne a rák és az autoimmun betegségekre adott szélsőséges immunválasz megértése miatt.

    //Ehhez is adattudomány, mesterséges intelligencia és 6G szabvány kell.//

  16. Szép.. szép… ez a covidon átesett emberekben fellelhető tengernyi antitest. Akiknek ez mégse jött be azokkal tele vannak a hullahűtők.
    Intuitív
    Egy oltás 30 másodperc negyedévente. Egy „átesés” alatt meg nem tudnap aludni a szomszédok a fuldoklóköhőgésedtől

  17. 21. János

    „…A végső immunitást az emberi immunrendszer teljes feltérképezése, majd ennek át-és újraprogramozása hozza majd el és így egyénre szabható lesz a gyógyítás.
    Pláne a rák és az autoimmun betegségekre adott szélsőséges immunválasz megértése miatt….”

    Ez mind nagyon szépen hangzik, de addig?? Volt már eddig is jó pár „végső” megoldás, gyógymód, engem hideg ráz már a gondolatától is. Lehet hogy sokkal jobb lenne, ha nem baszogatnánk az immunrendszert, a természet megerőszakolása még sose vezetett jóra – erről pont az autoimmun betegségekben szenvedők tudnának mesélni.

  18. 17. balint
    „VAN FÉNY A COVID ALAGÚTBAN!…
    A kezelés 3 egymást követö napi injekcióból áll, 3 nap , és visszatértek az életbe,”

    2021. július 26, kedd
    FIGYELEM, A COVID VAKCINÁK VÉGE KÖZELEG.
    NAGYON MEGBÍZHATÓ kulcsfontosságú forrásból az Európai Bizottság rendelettel ratifikálta, 5 kötelező protokoll szerinti kezelést a koronavírus kezelésére, amely 2021. október 1 -jétől lép hatályba.

    24/48 órán belül garantálják a betegség gyógyulását (ugyanezt használták Berlusconi, Trump esetében is).
    Október 20 -tól lejár azoknak a vakcináknak a jóváhagyása, amelyek érvényes kezelések hiánya miatt „sürgősségi” engedélyt kaptak ….

    https://skeftomasteellhnika.blogspot.com/2021/07/5-1-2021.html#more

    Covid hírek

    * Fanciaországban a fiatalok a Covid 19-től szeretnének megfertőződni, hogy megusszák a kísérleti vakcinákat!!
    https://choratouaxoritou.gr/?p=146306&cn-reloaded=1

    * „A madagaszkári hatóságok merényletet hiúsítottak meg az ország elnöke, Andry Rajoelina ellen, jelentette be csütörtökön az ország főügyésze.”
    ORIGOMTI2021.07.22. 12:14
    Nem hagynak egyetlen covid -szkeptikus ország elnökét sem életben?

    * Pfizer alkalmazottai nem oltották! Mit nem értesz?
    Pfizer will require U.S. employees to get Covid vaccine or undergo weekly testing
    https://www.cnbc.com/2021/08/04/vaccine-mandate-pfizer-will-require-covid-shot-or-testing-for-us-employees-.html?fbclid=IwAR1Qf-mozabqidt4uGwKBueq1cAbCmPcAz0_e3JskkAYus5Q4htdNI_2XVc

    *Sok lány panaszkodik, hogy az oltás után már nincs menstruációjuk !!!
    dimpenews.com/2021/07/29/

    * A PCR teszteket visszavonják, mint megbízhatatlanokat !!!
    NEVESSÜNK VAGY SÍRJUNK ?
    A hamis „pandémiás” COVID csalárd PCR -teszteken alapult.
    Az egyszerű influenzát is Covid-19 – ként rögzitette!!!
    http://greeknewsondemand.com/2021/07/27/

    * Norvég tanulmány:
    Covid19 okozta gyermekhalandóság 0,0002% !!
    Felnőtt halálesetek oltás előtt 799,
    halálesetek és súlyos szövődmények 1930 oltás után !!
    https://dimpenews.com/2021/08/02/%ce%bd%ce%bf%cf%81%ce%b2%ce%b7%ce%b3%ce%b9%ce%ba%ce%ae-%ce%bc%ce%b5%ce%bb%ce%ad%cf%84%ce%b7-%ce%b8%ce%bd%ce%b7%cf%83%ce%b9%ce%bc%cf%8c%cf%84%ce%b7%cf%84%ce%b1-%cf%80%ce%b1%ce%b9%ce%b4%ce%b9%cf%8e/

    02/08/2021 – dimpenews.com
    5 posts published by stilprof on August 2, 2021

  19. 22 Reinkarnatorr: nem szándékosan estem át, de átestem és azóta gondoskodom arról, hogy gyakran kapjak update-et, tehát kezet nyújtok mindenkinek 🙂
    Ha mégis elpatkolok, akkor nem jött be a stratégia, de van akinek az oltás nem jön be 🙂

  20. 24 L.S.
    „FIGYELEM, A COVID VAKCINÁK VÉGE KÖZELEG.”
    Na, akkor most letesztelünk, mennyire hitelesek a forrásaid. 🙂
    Nekem semmi kifogásom a vakcinán kívüli egyéb gyógykezelések ellen, feltéve, hogy hatékonyak.
    Csak nehogy kiderüljön, hogy a titkos háttérhatalom átnyergelt a vakcinákról a gyógyszerekre, és ott vagyunk ahol a part szakad, és most gyógyszerekkel éri el azokat a célokat, amit eddig vakcinákkal akart… 🙂

  21. 26, hubab.
    most miért nincs magentázva eL.eS.?

    17, bálint:
    te a *Ichilov Medical Center*-ben kifejlesztett kísérleti gyógyszerről beszélsz?

  22. 28@Szj: A Sukharit Bakhdi ezt már egy éve elmondta több videóban is.

  23. 28 SzJ
    A puding próbája az evés.
    A gyakorlati tapasztalat meg az, hogy az oltottaknál sokkal kisebb a halálos áldozatok száma, mint az oltások előtt ugyanekkora megbetegedésszámnál, még ha némileg több is, mint amire optimális esetben számítottak.
    És ugye Izraelben a többség már oltott, akkor ott már tömegével kellene hullani a deltával fertőzötteknek, márpedig ott már az az uralkodó variáns…
    Ne akarjad kiönteni a fürdővízzel a gyereket is.

  24. 29 malleusorbis

    Azért én nagyon kíváncsi lettem volna, mit válaszolt erre a másik fél, mert abból egy mukkot sem hallottunk.
    Ez így színtiszta propaganda, ami kielégíti az oltásellenesek igényeit…

  25. 27 – János:
    Megszavaztattam. L.S. minden „túlkapása” ellenére (hogy finoman fogalmazzak) közkivánatra oszthatja áldásait (naponta egyszer). Minek magentázzam. Mindenki tudja, hogy mit tesz.

  26. 28. Szj,

    „It means the vaccine does the opposite of what was intended. ”

    Azután felnéztem a fejlécre és látom, hogy Hal Turner. Vannak oldalak, amik tökéletesen lejáratták magukat és egy normális ember nem tölti velük az idejét, mert szinte biztos, hogy megint egy hatalmas ostobaság, amit az emberfialánya lát.

    No mindegy, inkább nézd meg a példánkat (UK) Érdemes egy hónapra is visszamenni. Napi több tízezer fertőzött mellett (és 75 % körüli átoltottságnál) nagyon kevés a súlyos eset és a halálozás. Pedig maszkot sem kell már hordani zárt helyeken sem, minden nyitva van stb, úgyhogy az élet nagyjából visszatért a normális kerékvágásba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük