(3586) Nyalják a feketék seggét!

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Szalagcím: Eltávolítják az egykori rabszolgatartók és fehér felsőbbrendűséget hirdetők szobrait a Capitoliumból.

Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy a Capitoliumból eltávolítsák azoknak a szobrait, akik a fehér felsőbbrendűség támogatói voltak.

Az afrikai rabszolgák Amerikába exportálása történelmi tény. Abban az időben ez elfogadott gyakorlat volt. Éppen olyan tény, mint a hazánkat fel-és vagyonunktól megszabadító vörös hadsereg „ideiglenes”itt tartózkodása, és ezzel párhuzamosan szocialista társadalmi rend fenntartása.

A történelmi tényeknek általában vannak maradandó emlékeztetői szobrok, épületek, utcanevek, stb. formájában. Aztán, a mikor jön a fordulat, ezeket legtöbbször pont azok távolítják el, akik haszonélvezői voltak a hirtelen elfogadhatatlanná vált történelmi tényeknek.

Én ezt a gyakorlatot elfogadhatatlannak tartom. A múlt megváltoztathatatlan, nem elfogadása semmit nem old meg. Most, az amerikai események se. A néger probléma kétélű. Egyfelől gyalázatosan bánnak velük, másfelől nagy hányaduk viselkedése, a társadalomba való beilleszkedésük hiánya elfogadhatatlan. Ezen utóbbiak tagadása nem old meg semmit, sőt, további problémákat hoz felszínre.

Fel lehetne vetni a magyarországi cigánykérdéssel történő hasonlatot, de legfeljebb odáig jutnánk el, hogy megoldhatatlan. Az a szarnak csak egy pofon, hogy az amerikai négert úgy kötelező „afroamerikainak” hívni, ahogy a magyar cigányt „romának”.

Örök emberi tulajdonság, hogy a rövidtávú előnyökért figyelmen kívül hagyja a hosszú távú hátrányokat. Az egykor háziállatként tartott rabszolgák utódai erre ragyogó példa. Most aztán nyalhatják a seggüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

54 gondolat erről: „(3586) Nyalják a feketék seggét!

  1. most jön július 4-e, el kellene halasztaniuk az ünnepségeket mivel az egész országuk rabszolgaságra épült, és magát az usá-t is meg kellene szüntetni. ha már Colombus szobrát is ledöntötték.

  2. Nem csak az USA gazdasága épült rabszolgatartásra.
    A korábban megtalált földrészek „felfedezői” mind európai gyarmatositó nagyhatalmak voltak. Olyan, hogy tősgyökeres amerikai vagy ausztrál csak őslakos lehet, aki ott élt mielőtt gyarmatositották az európai gyarmatositók a kontinenseket. Tehát indián például.
    Én úgy gondolom ez nem a négerekről szól, hanem a gyarmatositók által kiirtott őslakosokról.
    Mivel a négereket célzottan telepítették be az usába. Azok ma már alanyi jogon kell hogy teljes jogú amerikai állampolgárok legyenek. Mivel nemzedékek óta ott élnek, teljesen mindegy hogy kerültek oda.

  3. Kitűnő példa ez az egész BLM mozgalom arra, hogy szépen elterelje a probléma lényegéről a figyelmet, pepitában ugyan ez LMBTQ propaganda.
    Tessék mondani, a négerek szociális hátrányait ki tartja fenn? Talán a giga multik, miközben ők finanszírozzák az egész balhét közvetetten?
    Oszd meg és uralkodj, és ezt a cuclit jól be is szopják a néger prolik(módosabb nézetek nem balhéznak…).

  4. Én azt látom, hogy ha egy ideológia túlsúlyba kerül egy országban, ott a szervilizmus elburjánzik, a szervilizmus hátán meg az elvtelen ostobaság. Ez jól tetten érhető a liberális világ ostoba mozgalmain, a nemi és faji hisztiken, illetve nagyon jól megfigyelhető itthon is, ahol tort ülnek a mélymagyar ostoba seggnyaló földesurak.

  5. 3. dajtás
    Uppsz! Dehamar átcsúsztál egy jó kis buzizásba! 🙂

    Tibor Bá’
    Az Usákok teljesen jól csinálják! Apró kis törvényekkal, szabályokkal nagyon egyszerűen fenntartják a a Társadalmi Békét, madnem semmi kényszerítéssel, – pedig pedig aztán van ott mindenféle náció.
    Ügyesen, még még a felsővezetést is telerakják mindenféle emberrel, a feketétől a buzikig.
    Igy is lehet KORMÁNYOZNI. Persze ott nem olyan birka a néptöbbség, mint Szittyaisztánban.
    off.
    Azt hallottátok, hogy a Don Kanyar kifejezés tiltva lesz és Szállasi szobrot állításért lobbizik a magyar kornyány Kassán? 🙂 pesze lehet nem is vicc….

  6. Nem afroamerikai, hanem néger.
    Hallgasd meg az amerikai dalszövegeket, a mai napig niggernek hívják magukat a könnyűzenei számokban. Ez a részükről is alkalmazott/elfogadott elnevezés.

  7. 6 – Black:
    A filmekben is így hívják egymást, de a hivatalos finomkodás az afroamerikai.

  8. 6. Próbálnád meg te leniggerezni, laposra is vernének…
    „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el …”
    Jackie is megpróbálta a fekete lebujban a „Csá nigger!” üdvözlést, de nem aratott vele sikert. 🙂

  9. Egymást hivják niggernek, egymást közt. Azonban ha egy fehér gyerek tenné ezt mondjuk egy állami iskolában akkor ki is csapnák azonnal. Persze, ahogy nálunk is megy a cigányok részeről a hülye magyarozás, ott is mennek a fehéreket lealacsonyító jelzők. De ha te mondod, hogy hülye cigány vagy banánzabáló nigger akkor náci vagy és kirekesztő. Jól ki lett ez találva.

  10. Szerintem egy ilyen változás csak Amerikában hír.
    Mi már rutinosan takarítjuk el a régi szobrokat, nevezünk át mindent ami csak az uralmunk alá kerül, ünnepnapokat törlünk el és vezetünk be újakat, újraírjuk a tankönyveket stb kb 20-30 évenként…

  11. Re:5
    Elsőnek is a „buzikkal” semmi bajom, pl a zseniális Turing is homokos volt, de ami ma folyik LMBTQ ügyben, az már bőven túl van a normalitás határán.
    Ez a mozgalom nettó társadalom romboló trójai faló, egy céllal létre hozva, hogy a társadalom alapját, a családot tapossa, semmisítse meg.
    Tudod:
    „A múltat végkép eltörölni, rabszolga had indulj velünk”
    Megjegyzem, ennek is az lesz a vége, hogy az ártatlan „kishomokos” lesz elverve, mint a répa, ahogy anno a „kiszsidókat” küldték a vágó hídra, hogy az elitjük egy része elérje a célját… Őket sajnálom, és ha élet úgy hozza, meg is védem őket, de az agitátorokat nem fogom szeretni…

  12. Amerikában a liberalizmus hegemóniája az uralkodó 😉
    Lehetőség sincs az ellenkezőjét hirdetni, ezért is tud érvényesülni az LMBTQI vagy a BLM .
    Talán Jean Baudrillard cinikus filozófiája illik ide, aki szerint a szabadság  hazájában ezek a fajta rendezvények,  mozgalmak egy   állandósult happening mintát követnek,  a résztvevők  olyanok mintha showban szerepelnének,  a különféle jogokat  követelő  emberek  pontosan eljátsszák a szerepüket   forgatókönyv szerint, így válnak ezek a mozgalmak is áruvá, fogyasztható termékké, de a show részei a TV előtt ülő  emberek is, akik otthon figyelhetik precíz kameraállásból az érzelmileg túlfűtött embereket látványos térdepeléseik közben.
    Az amerikaiak egyvalamit nem kérdőjeleznek meg – azt az elitet és multikat kiszolgáló rendszert, ami az orruknál fogva vezeti őket. Dehát ők a pénzen mért szabadságuk letéteményesei 😉  büszkék is rá,  ezért is érthető  lojalitásuk, opportunizmusuk.  A naivitásukból még 9/11 sem ébresztette fel. 
    Mi is csodálattal adózunk ennek a felturbózott szabadságnak, százezrek mentek és mennek ki,  de az ittmaradt többség is  szívesen és boldogan megtalálná benne a helyét, talán csak egy nagyon szűk kisebbség venné észre ott is a  rácsokat  😉   

  13. „de ami ma folyik LMBTQ ügyben, az már bőven túl van a normalitás határán.”

    Dajtas

    ha egy kicsit ki tudnád bővíteni a fókuszt rájönnél, hogy ez nem LMBTQ probléma.
    Televízióból és az internetből is napi 24 órában ömlik a szellemi hulladék.
    Elég korlátolt elmére vall mikor valaki már csak a buzi szóra képes felemelni valaki a fejét és az összes többi problémát nem érzékeli.

    Miért nem védik meg a fiatalokat pl. a Berki Krisztián féle „példaképektöl”? Miért? Söt támogatja a NER.
    Egy Berki Krisztián mérhetetlenül több kárt okoz társadalmi szinten mint bármilyen buzi jelenlét a televizioban.
    Ez ma már senkinek nem tűnik fel. Pavlovi reflexként folyik a nyála mindenkinek a buzi szóra, közben mindenki olyan erkölcsi szellemi mélységekbe jár már, hogy onnan lassan nincs visszaút.
    És ez ellen senki nem lázad, különben is a buzik miatt van minden. Nem?

    Az a baj, hogy alig pár ember képes csak érzékelni hogy az LMBTQ az nem egy önálló probléma, hanem egy világjelenségnek a része.
    Ma nincsenek már értelmes diskurzusok, nem kibeszélhető semmi. „Valakik” kijelölik az irányt, és mindenki mint a birka megy…… senki nem kérdezi már meg, hogy miért éppen arra?

  14. Re:Curix
    Klasszikus propaganda trükk az, hogy öntsd nyakon a prolit sok problémával, adj a szájába műproblémákat, amit rágcsálódni tud, és te(vezető „elit”) azt csinálhatsz, amit csak akarsz.
    Leírtam nem egyszer, hogy ezek a problémák századrangúak, közel sem prioritás, csak arra valók, hogy eltereljék a valós problémákról a lényeget. Avagy kenyeret és cirkuszt a népnek.
    Ettől függetlenül, amikor nyomul az LMBTQ propaganda, márpedig agresszíven nyomul, akkor nem legyinteni kell, hanem felemelni a hangodat, mert különben azt hiszi bármit megtehet. Kicsit olyan, mint egy neveletlen gyerek, ha ráhagyod, nyakadra nő, és a végén kirak a saját lakásodból, mert azt is ráhagyod…
    (Szerintem túl sok nézeteltérés nincs köztünk ebben a témában, most amúgy is a sörrel a kézben focimeccsen röfögés ideje van, pepitában ugyan ez ez is, mint a felfújt műproblémák 🙂 )

  15. 14 – dajtás:
    Részemről semmi kétség nincs, hogy az LMBTQ mozgalom a többségi társadalom ellen irányul. Amikor egy mai filmben a mozgalomnak megfelelően két férfit látok csókolózni, én hányingert kapok. Nem megjátszom magam. Őszintén undorítónak találom. Miért kell ezt rám erőszakolni?

  16. Re:15 Tibor bá’
    „Ez a mozgalom nettó társadalom romboló trójai faló, egy céllal létre hozva, hogy a társadalom alapját, a családot tapossa, semmisítse meg.”
    Ezért, ami végeredményben a „fehér faj” lassú békafőzős kiirtását szolgálja, mert ez a „faj” tud érdemben ellenállni.

  17. Nem érzékelitek, hogy ez a fehér faj LMBTQ nélkül is gyönyörűen kinyirja magát?
    Nem érzékelitek, hogy nem találtátok meg az okot csak az okozatot?

  18. 17. Curix
    Dajtás gyönyörűen rávilágított az okra. (Ahogy az okozatra is.)
    Tessék mondandóját figyelmesebben elolvasni, értelmezni.
    Ott van amit keresel.

  19. Gyurma

    30 éves párok tömegével nevelnek csivavát gyerek helyett és nem buzik!
    te se értetted meg. A család ki van nyirva buzik nélkül is. Nézz már körül egy kicsit!

  20. Re:19
    Csivavás nevelés a több frontos támadás egyik eleme(nevelj kutyát/macskát gyerek helyett).
    Másik a Milf kultusz, mert büntetlenül berregtetheted, gyerek nem lesz belőle…
    Anális szex propagálása, abból se lesz gyerek.
    Szingli lét felmagasztalása, egy szingli nő a szingliségét egy gyerekért biztosan nem adja fel(itt biztosan van egy ölebe/macskája)
    Szándékos gyerekvállalás megtagadása, mert akkor védiik a Földet (ez az ideológiai zűrzavar dobogós hülyeség).
    Abortusz propagálása(idehaza kinyírtak bő 7 millió gyereket)
    LMBTQ-s zűrzavar, ezt nem kell ecsetelni.
    Sor folytatható napestig, ami mind egy irányba mutat, hogy a fehér populáció csökkenjen.
    Feketéket simán levágják majd később, ott nem lesz már finomkodás.

  21. 19.Curix

    Ebben teljesen igazad van nem buzik miatt lett kinyirodva a család meg a házasság hanem mert az emberek köztük Én is elkényelmesedtünk.nekem is tök jó gyerek meg egy hülye feleség nélkül élnem Egyedülállóként…Semmi szín alatt nem akarok változtatni rajta ….ja és én már 18 -évesen tudtam,hogy nekem se család se házasság nem kell..

  22. 20 dajtás
    És a főszervezők vajon fehérek, feketék, vagy sárgák, esetleg rézbőrűek?

  23. Re:22
    Vegyes, de főleg fehér rasszba tartoznak.
    Jó rabszolga kell nekik, és a fehér ember nem jó rabszolga,mert rebellis.
    Persze a béka főzést sokan bárgyúan eltűrik, és fel sem tűnik nekik, hogy mi folyik körülöttük.

  24. 23: Dajtás:
    „Jó rabszolga kell nekik”
    – Igen, ezzel nehéz vitatkozni…
    De akkor miért ítéljük el azokat az egyedeket, akik nem kívánják szaporodásukkal fenntartani az uralkodó kaszt rendszerét? 🙂
    Előbb – utóbb minden rabszolga felébred, csak van, akinek a „mi rabszolgaságunk” (most még) a kánaánt jelenti. Majd 10 év múltán másként lesz, csak ezt a seggfejek még nem tudják és nem számolják.

    22: Hubab:
    Fehérek. Még ma is túlsúlyosan, korábban egyértelműen. Ezért elsőként a fehér rassz megy a levesbe, így van ez rendjén…

  25. Az okozat milliónyi lehet, a homokosság prolongálása csak egy. Berki egy másik, millió egy ilyen van.
    Az ok a családok szétverésére szándékosan.
    A szexuális szokások terén könnyű éket verni a társadalomban, mert komoly érzelmi felhangot vált ki pl. az undor. Ezért kiemelten fontos kérdés ez.

    Aki erőlteti a baromságot azt kéne jól pofánverni.
    Nyalakodjanak nyugodtan, de csak a 4 fal között.

    A homoszexuálisoknak is fel kéne nőni!
    Érzelmi fejlettségük hiánya (ami a mellőzőttség érzéséből fakad), retardáltsághoz vezet. Ezt erőből próbálják elfogadtatni.
    Ez egy segélykiáltás részükről.
    ‘Haló! Fogadjatok el! Ember vagyok én is!’

    Mivel átlagosan gondolkodnak társadalmi kérdésekben, szexuális orientációjuktól eltekintve semmiben sem különböznek.
    Ezért kiválóan lehet őket tüzelni, akárcsak a másik oldalt.
    Mindkettőnek igaza van(egy leszűkített énközpontú nézőpontból) és egyiknek
    sincs(tágabb perspektívából).

    Pl. a homokosoknak észre kéne venniük, hogy kár itt erőlködni, mert a részletek(ld. pride) meg a dolgaik csak növelik az ellenük érzet alapvető elutasítást, lévén ebben valóban mások és kisebbségiek. Jobb lenne csendben maradni, szerényebbnek lenni.

    Ha lenne valós társadalmi identitás, ez az egész nem lenne probléma.
    Hiába ismerjük az oszd meg és uralkodj elvét, ha magunkra nézve valon pislogunk.
    Ha gáz lesz, majd jól elverik a migránsokat, buzikat, meg a cigókat, utána meg egymást.
    A migránsok mondjuk nem fognak itt érzékenykedni, meg érzékenyíteni.
    Az arabok pl. vadállatok, akárcsak a cigányok. Erősebb kutya b@szik alapon szervezik a társadalmar.
    Próbálnának a buzik ott parádézni!
    A liberalizmu méltán lett szitokszó a gondolkodó ny7gati emberek köreiben.

  26. Ha nem vettük volna észre, a rabszolgaság a mai napig is fenn van tartva. Van négy nagyhatalom, amelyik igába hajtja az egész világot. Sőt az únión belül is ez a rabszolgatartás folyik. Ugyan is amíg a világgazdaság nagy mozgatórugóit nem tudják a tagállamok kordában tartani, addíg mindig is lesz elnyomott meg elnyomó. Mindegyik forbes által jegyzett milliárdos vagyona mások kihasználásából jött össze. Értsük ezt egyénekre, vagy teljes országokra kiterjesztve. Itthon is addíg terjed a munkavállaló jog, amíg el nem küldik a dolgozót mondvacsinált ürüggyel. Hiszen egy munkaügyi per akár öt évíg is elhúzódhat és a munkáját vesztett dolgozó neki sem mer vágni, egész egyszerűen azért, mert nem tudja anyagilag megfinanszírozni. Ezt a munkáltató is tudja, ezért majdnem bármit megtehet, hiába termeli meg a dolgozó az ő családjának az anyagi jólétet.

  27. 24 Horváth Csongor
    Elég bizarr, hogy fehér emberek fel akarják számolni saját rasszukat.
    Ez olyan mint egy rossz álom.
    Akkor pedig ők maguk is fel fognak oldódni a színesek tömegében, csak idő kérdése, és ha olyan okosak, akkor ezt nekik is látniuk kell.
    Nekem ez túl abszurd… 🙁

  28. 27: Hubab:
    Nem ez a céljuk, ahhoz a saját önös érdekük követése elegendő.
    Ez a következmény!
    Ugyanígy:
    Az emberiség célja nem lehet az otthont adó „élő bolygó” elpusztítása, a cél annak megóvása, csak éppen az eredmény nem igazán hozható össze ezzel a nemes céllal!

    Sztem. az a baj, hogy soha nem tudjuk, és nem is látjuk, hol a határ!

  29. 25: Balázs:
    A leírtak alapján feltételezem, hogy nem volt még olyan ismerősöd, aki homoszexuális irányultságú, ill. nem beszéltél még olyan emberrel őszintén erről a témáról, aki ebben a kérdésben érintett.
    Az ilyen esetekben szokott aztán az élet kényszerű igazságtételt produkálni, amikor egy vasárnapi ebédnél az unoka bejelenti, hogy leszbikus! Akkor is a fenti elvek mentén mennél végig?! Vagy -természetesen-, veled ilyesmi nem történhet meg…

    Gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy ebben a kérdésben már vagy 4 fonalat sikerült összesodorni úgy, hogy azoknak közvetlenül semmi közük nincs egymáshoz.
    Ismételten leírom, ez a törvény ugyanolyan, mint bármelyik másik Fidesz által életre hívott törvény. Miért rugózik ezen mindenki, amikor pl. korábban a MNYPT pénzek elszedése, a rabszolgatörvény, vagy nemrég az állami részvénycsomagok alapítványi szétosztása felhang nélkül lement?? Ekkora ereje lenne a buziknak? Tényleg kizárólag itt és ebben a kérdésben volna lehetőség a háttérben zajló folyamatokat megállítani? Másként: Tényleg elhiszi valaki, hogy ennek a kérdéskörnek a lezárásával, az összes probléma meg fog oldódni? Ugyanott vagyunk, mint a migránskártyával! A kinyitott EU határok mellett lezárt fingalóci magyar kerítésszakasz mitől óv meg bárkit is?

    Egyetlen fontos kérdés van, amit minden lehetséges magyar Kormánynak deklarálnia kellene a jövőre vonatkozóan, ez pedig a brüsszeli migránskvóták elutasítása. A többi mese habbal… Ha valaki érdemben tenni kíván a magyarokért, akkor pill. a közoktatással és az egészségüggyel kellene foglalkoznia (mert ez a két terület az összeomlás szélén van, és nehezen hiszem, hogy nélkülözhetőek lesznek a Fidesz bébik és Mária országában)!

  30. Re:22
    Lehet hogy dominánsan fehér rasszról van szó, de van egy óriási differencia a fehér és a fehér között, az egyik magát kiválasztottnak képzeli, a másik nem.
    (Nem zsidózok burkoltan, itt nem erről van szó, hanem önön magát különbnek tartja a többségtől valamilyen vallási/ideológiai/vagyoni státusz oknál fogva.
    Ez egyfajta elitista hozzáállás, amivel egy apró ici-pici probléma van, hogy kódolva van benne az elit fizikai elkorcsosulása, mert előbb utóbb belterjes lesz a társaság(igazából már most is az nagyon sok elit család).
    Nem kell túl nagy csavart képzelni az egészbe, „fáraósat” akarnak játszani, ahol van a robotoló pór nép, és van az érinthetetlen elit.
    Ennek egy tökéletes képi ábrázolása az Elysium film volt, ezt a jövőt akarják elérni.

  31. Az, hogy a nyugati társadalmak – és sajnos, már lassanként az eddig normálisnak számitó kelet-európai országok is – egyfajta kollektiv elhülyülésen mennek át, az nem titok.
    20,dajtás helyesen rávilágit a kutya-macska gyerek helyett, a házasok körében is elterjedt káros, társadalompusztitó szokásra, és erre valakik öntudatlanul , vagy szándékosan mintegy ránevelték a népeket.Valamikor ilyesmi nem létezett, akármilyen nehéz, és keserves volt a régiek élete, senki még csak nem is gondolt arra, hogy amúgy is nehéz az élet, nem kell a gyerek. És lettek gyerekek, és igy volt helyes populáció szempontjából.
    Szintén érdeklödéssel olvasom 21, Apofis barátunk öszinte megnyilvánulását a családvállalástól való idegenkedését illetőleg. Nincs ezzel semmi baj, Ilyenek voltak mindig is, agglegények és vénlányok, de elenyésző kissebbségben, jelenlétük, választott életmódjuk nem hatott ki a társadalom egészére szaporulat szempontjából.
    Miért Csak a buzulás van teritéken?Na ne mán, mi van a többi , nem kevésbé fontos, sőt, sokkal fontosabb problémával?
    A szingli létezés, ami káros jelenség már széles társadalmi elharapózodásnak örvend, komolyan veszélyezteti a nemzetek fizikai fennmaradását, és csodálkozom, hogy a nyugati ember akár kollektive, akár egyénileg nem gondol bele, hogy mi lesz az ilyes életformának a vége?Hogy lett sok embernek ennyire felületes, sekély gondolkodása, hogy nem képesek kissé mélyebben elgondolkodni egy problémán.Hogyan sikerült az évtizedek folyamán ennyire kilúgozni az emberekből a haza, a szülőföld, a saját országod fogalmát, annyira, hogy üdvözölve fogadják az oda hivatlanul, jogtalanul, erőszakosan betolakodott tömegeket, és ha már nem tettek semmit a benyomulásuk ellen, birka módjára türik randalirozásukat, elképesztő nemtörödömséggel belenyugszanak saját életük felboritásába, idegenek által rájukdiktált életformába, no-go zónák kialakulásába saját városaikban, azaz városaik egyes részeinek elvesztésébe, mindezt sztoikus, már-már elmebeteg közönnyel.
    Honnan ez az apatikus, bárgyú közöny, amivel szemlélték iparuk, éltető gazdaságuk kivitelét Kinába az orruk alatt, nyiltan és fényes nappal, hol voltak a bezárt üzemek tiz-és tizezernyi dolgozói, százezernyi bedolgozói egy akár kis tüntetés erejéig, hiszen a kenyerükről volt szó?? Nem vagyok képes megérteni ezt a tömeges elmebajt, az elemző gondolkodás teljes hiányát, a jövöt, a következményeket meglátni semennyire sem képes állapotot, ami esetleg óvódásokra jellemző, de egy mai nyugati átlagpolgártól azért mást vártam el.
    Miféle rossz szellem jár a nyugati országokban, hogy ennyire elvette volna az emberek józan eszét?
    Mert mindössze csak enyyiről volna szó, egy kis józan észjárásról.

  32. 26. Dan
    Az első G6 csúcstalálkozóra – leggazdagabb iparosodott országok fóruma – 1975.-ben került sor, (ebből lett a G7 majd a G8.)
    Itt volt egy külön jelentés amit megvitattak, (A demokráciák kormányozhatósága 36.oldal ) mégpedig arról , hogy a társadalom korábban passzív tagjai, érdekcsoportjai, nők , fiatalok, dolgozók politikailag túlzottan aktívak lettek, és ezt nagyon aggasztónak találták, ezért megegyeztek abban, hogy komolyabb ellenőrzés alá vonják a sajtót, és úgy terelik indoktrinációval az embereket, hogy a „megfelelő” társadalom fejlődjön ki.

  33. 31: Bálint:
    A keresett válasz neve: KÉNYELEM.
    Az szülte a KÖZÖNYT.
    A többi megy magától… tapasztaljuk, hosszasan és részletesen kifejtetted, azzal nem lehet vitába szállni.

    Mint látható, a cél nem magától jött, itt is voltak magukat nagyon okosnak gondoló emberek, akik létrehozták. És persze ők ma már sehol sincsenek… „Így múlik el a világ dicsősége!”

    De nézzük azt az oldalt is, hogy így tényleg nem lehet tovább kizsákmányolni! A bantuk szaporodnak tovább, bármi történjen, itt meg már 10 plusz 10 milla is kevésnek bizonyul a reprodukciós motivációhoz.

    30: Dajtás:
    Aha! Eddig nem értettem, mi van a Mészáros – Várkonyi házasság hátterében… 🙂

  34. Re:33
    Miért vagy ilyen, tiszta szerelemből házasodnak… 🙂
    Andi nem aranyásó, és Lölö a fehér lovon ülő herceg.

  35. 33-34.
    Munkahelyi szerelem, teljesen reális, összehozta őket az élet. Egyébként a lölö tv-ben jöttek össze.? ? ?

    De az első éjszakára állítólag a háttérben lévő budai Várúr formált igényt. ???
    Bocskoros plebejusunk reggeli bóhockodása közben? pedig feltűnően kerüli a témát, jó helyen van. Tudja, hogy jobb ha?

    29.
    Csomó homokos ismerősöm van. Semmi bajom velük.
    Azt vettem észre, hogy ha látják az elfogadást hajlamosak túltolni a biciklit.
    A részletekkel, meg a nyilvános gusztustalanságaikkal eltolják a feléjük irányuló kevés elfogadást is. Én nem ítélem el őket(sem).
    De a hisztiből is sok egy idő múlva.

    Nekik a sok elfojtás miatt-érthető okokból- rendkívül fontos az, hogy megértsék őket.
    Mondjuk ez mindenkivel így van. Mindenki azt szeretné, hogy őket értse meg a világ. Prdig jobban járna mindenki, ha előbb a világot próbálnák megérteni.

    Ha a lányom leszbi lenne, sajnálnám, mert nehezebb lenne az élete.
    De mint lányos apa, baromira nem érdekel a majdani szexuális élete, akkor se ha heteroszexuális.

  36. Na tessék, így legyen ötösöm a lottón!
    Telitalálat, mindenkinek látnia kéne!
    Tudom, hogy pofáztam eleget ma, de ezt a csodát amit imént láttam a vonatról a Délinél, le kell írjam.

    Egy nyuszimaszkos kb.18-20 éves fiú (arcát nem láttam) láncon vezetett egy másik feketecsuklyás hasonszőrűt, gyakorlatilag az utcán.
    Nyilván buzik voltak és nyilván a polgárpukkasztás volt a céljuk, de engem -ha érdekelne egyáltalán- nem vittek volna közelebb a megértésükhöz.

  37. 31.balint

    A jólét lúgozta ki az agyukat ..de majd most még kissebbségben elők fogják ezeket a kilugozott agyakat szétcsapkodni..

  38. „Nekik a sok elfojtás miatt-érthető okokból- rendkívül fontos az, hogy megértsék őket.”

    35. Balázs

    Tévedsz! Magam nevében nyilatkozom, de engem nem kell megérteni. A homokosok csak arra vágynak hogy hagyják őket békén, mindig is erre vágytak.
    Ha ide felérne egyszer a többségi társadalom, akkor megszűnne a probléma.
    Ha egy kisebbséget folyamatosan bántalmaznak akkor az védekezőpoziciokat vesz fel, amik aztán egy idő múlva aberációk formájában lecsapódik.

    Magyarán azzal, hogy a többségi társadalom nem hagyja békén a homoszexuálisokat azzal újabb és újabb problémákat generálnak (saját maguknak is).
    Fiatalok közt már teljesen más a melegek megítélése, de amíg ez megjelenik társadalmi szinten a hétköznapokban az még 20-30 év.

    Apofis

    élj úgy ahogy szertnél. Ha egyedül jobban érzed magad akkor élj így.
    A szingli életformának van alapja nem csak egy elkorcsosult társadalmi melléktermék.

  39. 38 – Curix:
    Nehéz úgy békén hagyni őket, ha újabban semleges témájú filmekbe is beraknak csókolózó férfiakat (és indokolatlan néger szereplőket). Szóval megy a nyomulás ezerrel.

  40. Tibor bá

    ezt már csak az én generációm és ez feletti érzi nyomulásnak. A fiataloknak természetes.

  41. 38. Curix

    Sok mindenben igazad van és lehet, hogy tévedek.

    Ahhoz képest, hogy a 60, 70 es években lehúzták a kelet- német homoszexuálisokat a Balatonnál és még meg is verték(feljelentést nem tehettek mert még a kedves fakabátok is elverték őket) sokat változott a világ. Mondhatni, hogy békén vannak hagyva.

    Miért kell parádé? Nem így mutatják meg magukat? Nem az önkifejezésük eszköze ez?

    Miért kell Brokeback mountain?

    Ez egyszerűen nem az amiről te beszélsz. Szerintem a primitív homofób réteget leszámítva az emberek úgy gondolják, hogy mindegy milyen az a másik ember amíg a többségi társadalom játékszabályait betartja.

    A homoszexuálisok, akár csak a faji kérdés egy eszköz, semmi több.
    Nem az eszközként használt tárgyról kell diskurálni. Hanem, hogy mit lehet tenni a társadalom igen kicsiny, gondolkodó rétegének.
    Ez mesterségesen generált.

  42. „Miért kell Brokeback mountain?”

    Balázs

    kérdés inkább az, hogy honnan meríted te a nagyságot ahhoz, hogy ezt a kérdést feltedd?
    Félelmetesen magas lóról beszél buzikról. Szinte visszataszító.

    Az összes kommented arról szól, hogy jó, jó hogy vannak, de ne kelljen látnom őket, ne csináljanak semmit, ne is vegyenek levegőt…..

    Aztán meg még kipattintasz ilyen gyöngyszemeket is hozzá:

    „A homoszexuálisok, akár csak a faji kérdés egy eszköz, semmi több.”

    Az hogy a homokosokat még 50 éve kényszergyógykezelték és kivégezték szerinted csak eszköz?
    Keversz szezont fazonnal aztan magad sem tudod már sokszor mit irsz.

  43. 40 – Curix:
    A nyomulás az nyomulás. Torz egyéniség, ami a nyomulást természetesnek veszi.

  44. 43

    „Torz egyéniség, ami a nyomulást természetesnek veszi.”

    Ezzel egyet tudok érteni.
    Kérdés már csak az kinek mi a nyomulás. A te definiciód (a nyomulás az nyomulás) elég szubjektiv álláspont, így folymatosan változik is.

    Ha megnézed a nők viselkedését 100 éve meg most akkor mit tapasztalsz? Mégsem mondja rájuk senki, hogy minden nő torz lenne.

  45. Én senkinek a szexualitását nem akarom látni az utcán. Bohó kamaszkoromban még lelkesen smároltam az utcán, de mára beláttam, hogy ez nem a publikumnak való.

    Annyit kérünk, hogy ne toljátok az orrunk alá. Egyébként nyugodtan létezhettek, és csinálhattok minden normális mindennapi tevékenységet, mint ahogy más is. Rohadtul nem érdekel, hogy aki mellettem kapaszkodik a villamoson buzi-e vagy nem, van-e szexuális élete és milyen. Egyszerűen nem kell prezentálni, protestálni. Ennyi.

  46. Curix
    Nem csodálkoznék, ha az EU kicsikarna valamit, OV. pedig belemenne, pl. a melegházasságba. A jelenlegi bejegyzett élettársi kapcsolat és házasság között igazából csak formaságok vannak.
    Kérdés, mennyire elégítene ki titeket egy ilyen engedmény ?

  47. Ábel

    tulajdonképpen egyetértek veled, de akkor egyezzünk meg hogy a heterok se prezentálják magukat a nyilvánosság elött. Ne fogják meg egymás kezért, ne csokolózzanak, és ne dugjanak a parkokban.
    Filmekben ne legyenek csók jelenetek, mert esetleg engem zavarhat a hetero csók.

    Ha ez így oké, akkor én benne vagyok.

    „Kérdés, mennyire elégítene ki titeket egy ilyen engedmény ?”

    László

    mint írtam nekem már csak egyetlen kérésem lenne. Ismerjék el, hogy én is ember vagyok és hagyjanak békén.
    Hidd el László ez csak ennyi lenne, semmi több. Minden más csak körítés.

    A prájd szerű dolgokat és a többi aberált viselkedést tulajdonképpen a többségi társadalom kontraproduktiv hozzáállása kényszeríti ki ezekböl a kisebbségekböl.

    Egyszer valamikor 100 év mulva a homoszexualitás olyan lesz, mint az elálló fül.
    Ritka meg fura de soha nem kérdöjeleznénk meg az illetö emberi mivoltát.
    Az utcán megnéznéd, hogy hát van ilyen is és mész tovább.

    És ha elég inteligens vagy azt is megérted hogy hiába nézegeted a tévében az elálló fülü színészt, nem kell félned hogy a sorozat végére a te füleid is elállnak majd.

    Amíg ilyen Duró Dórák vannak, akik azt gondolják a homoszexualitás olyan mint a Covid, addig még van hová fejlödnünk.

  48. 45 Ábel:
    „Bohó kamaszkoromban még lelkesen smároltam az utcán, de mára beláttam, hogy ez nem a publikumnak való.”

    Ezt hívják úgy, hogy megöregedtél.
    A mostani bohó kamaszok viszont továbbra is lelkesen smárolnak az utcán (is), és annyit kérnek, hogy ne akard elvenni tőlük ezt a lehetőséget (jogot?).

  49. Re:42
    A visszataszítottság abból fakad, hogy túltolják a bringát, lásd prideon az öncélú mutogatás, és olyan helyekre akarnak benyomulni, ahol semmi keresni valójuk nincs(óvoda). Szerintem a homokos kérdéssel senki se foglalkozna, ha nem lenne ennyire nyomva a médiában, interneten, mindenhol. Itt persze fel is merül a kérdés, hogy ez ennyira fontos? Szerintem századrangú probléma, csak a műbalhé okán fújják fel ennyire, és a homokosokat használják fel bokszzsáknak. Más kérdés, hogy sok ostoba ehhez hangosan asszisztál is. Ha lejárt az LMBTQ lemez, hidd el, úgy ejtik a témát, mintha soha sem lenne.

  50. Egy picit kanyar, de ha már a szingliség is ennyire témája a hozzászólásoknak:
    Szerintem – mint szingli nő – ez az életforma sokkal inkább a választási lehetőségeknek köszönhető. Egyedül is jól keresek, eltartom magam, nem kell megalázó kompromisszumok árán életben maradnom egy szar házasságban. Vagy nem kell gyereket szülnöm csak azért hogy eltartsanak.

    És gyerekem sincs, mert egyik kapcsolatomban sem volt akkora potenciál, hogy azt érezzem, támogatnak, nem maradok ott terhesen/kisgyerekkel. Lehet nem választottam jól, lehet én is sokat hibáztam, szóval nem kenek senkire semmit, de a lényeg: mondhattam, hogy nem; ide, így nem; mert nem minden áron.

  51. Curix
    „Ismerjék el, hogy én is ember vagyok és hagyjanak békén. „

    Számomra ez nem kérdés, és a többség számára sem. Egy szűk kisebbség meg mindig lesz.
    Amire valójában vársz, ahhoz kell még egy generáció Mo.-n. Ismerek egy pszichológust, aki számára ez nem identitás, mindössze anyagi kérdés , ui. nem szeretné elveszíteni a betegeit, pácienseit, ezért nem veri nagydobra, így aztán a kapcsolatai is futók. Többségeteket viszont frusztrálja ez a képmutatás, ezért provokálnak, erre megy az adok-kapok. Szerintem folyhatna ez egy szabályozott emeltebb szinten, legyen melegházasság , ami emberhez méltóbb és meghozná a társadalmi státuszt, aztán éljétek az életeteket, csak ez pont nem célja a teljes politikai palettának ui. a melegek egy része annyira jól provokálható és felhasználható, hogy észre sem veszik.

  52. 47: Mégis ki és mikor kérdőjelezte meg az ember mivoltodat? Ez szerintem szalmabáb.

    48: Nem támogatom, hogy a kamaszok köztéren smároljanak, és azt gondolom, jót tett volna nekem, ha időben szól valaki, hogy én se tegyem. A közösségi normáknak több szintje van, én se akarom, hogy törvény büntesse, de létezik egy közízlés, és jó, ha ez egyértelműen, kimondottan meghúz bizonyos határokat.

    Parkban, eldugott padon smárolni még OK, ha nincs kégli. De ne már tömegek előtt! Dugni meg aztán már tényleg csak olyan helyen, ahol jó közelítéssel nulla az esélye, hogy bárki meglát!

  53. 51. László

    „, csak ez pont nem célja a teljes politikai palettának ui. a melegek egy része annyira jól provokálható és felhasználható, hogy észre sem veszik.”

    Erről van szó.
    ——————————-
    Curix ha nem indulatból beszélt volna, akkor világosan láthatta volna, hogy ugyanazokat mondtuk.

    Embernek ismerjenek el! Hagyjanak békén! Ha ők smárolhatnak nyilvánosan, akkor én is! Stb.
    Én meg: elfogadásra, megértésre vágynak ami normális emberi reakció. Erre mocskos disznó lettem. Tudom nem ezért, hanem a Brokebackért. Valóban nem szép dolog más által értékesnek titulalt dolgot megtámadni, ezért bocsánatot kérek! Én is láttam a filmet, el is gondolkodtatott.
    De csak újabb bizonyítékot kaptam arra, hogy mi mindenre képes a butaság(a végén agyoverik az egyik meleg főszereplőt a farmerek.)

    Csak, hogy elérjék azt amire vágynak annak nem ez a társadalmi nyomás-ellennyomás a módja.
    Nyomulással soha nem fogadtatod el magad valójában Csak kierőszakolhatsz egy ideiglenes tűzszünetet, 0 valódi belátással.

    Egyébként-és ezt az itteni meleg–nem meleg beszélgetés is mutatja- rosszul van megfogva a téma. Pontosan azért, hogy vitát generáljon.
    Aki ezt nem látja, az …….. vitatkozik.?

  54. Ezek azok az exhibicionista szubkultúrák melyek talán nem is tudnak betagozódni, és társadalom sem tud velük mit kezdeni , kb. mint egy sci-fiben, pl. a Jedik világában.
    Egy teljesen más világ , mint a művészek az emberi identitás ezerféle színárnyalatával. Bemész közéjük tuti fogyatékosnak érzed magad azzal eggyel 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük