(3513) Letűnt világ

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

Nem tudom eldönteni, hogy én öregedtem-e meg, vagy tényleg minden elkúrvúlt, tényleg egyre szarabb a világ. Ahogy visszaemlékszem a háború utáni időkre, csendes és boldog nyugalom uralkodott a torony magas nehézségek ellenére is. Valahogy minden a helyén volt, az életnek voltak kisebb szépségei, élvezhető, bár apró eseményei.

Ilyen volt például az ünnepi kávézás. A háború alatt nem volt babkávé, mert a gyarmat áruk tengeren túlról érkeztek, viszont kereskedelmi hajóforgalom nem létezett. Fekete bors, fahéj, kókusz, földi mogyoró, banán stb. nem volt kapható, és persze orosz tea,  babkávé se. Volt helyettük planta tea (ha jól tudom eperfa levél) és árpából készült malátakávé. Természetesen citrom se volt, ezért a planta teába citrompótlót tettünk, ami sima citromsav tabletta volt. Nem volt ez rossz, meg lehetett szokni, és aki ebbe született bele, annak természetes is volt.

Aztán vége lett a háborúnak, és ha nehezen is, de hozzá lehetett jutni teához, kávéhoz persze csillagászati árakon. Nevelőanyám úgy készítette a teát, természetesen orosz teafűből, hogy a kannába beletett egy kávéskanálnyi mennyiséget, majd vizet rá és felforralta. A teafű az alján maradt. A következő alkalommal nem tett bele füvet, csak vizet és felforralta. A harmadik alkalommal ugyanez. Mind addig, amíg valami színe volt a csészékbe kiöntött folyadéknak. Ha már nagyon halvány volt, akkor megint tett füvet a kannába. Ez kábé fél évig folytatódott, amikor is már a kanna félig volt agyon ázott teafűvel. Ne, ekkor kiöntötte.

A kávéfőzés másképp történt. Először is azt nem ittuk minden nap reggel és este a hideg kajához, hanem csak ünnepnapokon, és mint ilyen természetesen ünnepélyesen.

Először is a kávé nyersen volt tárolva, tehát meg kellett pörkölni. Ezt anyám végezte hatalmas szaktudással. A szemeknek egyenletesen pörköltnek kellett lenni és nem volt szabad se alul, se felül pörkölődni.

Pörkölés után jött a darálás, ez minden esetben az én dolgom volt. A daráló nem egy elektromos bisz-basz volt, hanem itt balra látható hagyományos daráló, amin a régebbi időkben malátát daráltak. Egyszerű jószágnak tűnik, de állítható volt például a darálás finomsága. Viszont a tekerés a kézimunkát igényelt, ezért is lett az én feladatom.

A kávéfőző, amit perkolátornak hívtak két üveggömbből állt. Sajnos képet róla nem találtam, le kell hát írnom, mert fontos. Szóval volt egy alsó gömb lapos talppal és bő szájjal a tetején, amibe beleillet egy másik gömb fedővel és az alján tölcsér nyúlvánnyal. A tölcsér rész beleillet az alsó gömb szájába. A felső gomb alján (a tölcsér felett) volt egy szűrőlap. Erre kellett rárakni az őrölt kávét. Az alsó gömböt pedig fel kellett tölteni vízzel.

A „berendezéshez” tartozott egy spirituszégő is (balra a kép). Az égő felett volt egy asztalka, amire rá kellett helyezni a vízzel és kávéval megtöltött kettős üveggömböt. A víz szép lassan melegedni kezdett, amit körbeülve lestünk, vajon mi történik, mintha még sose láttuk volna. Amikor a víz felforrt az alsó gömbben nyomás keletkezett, ami a benne lévő forró vizet a tölcsércsőrön keresztül felnyomta a felső gömbbe a kávéporon keresztül. Amikor az össze víz fenn volt, anyám leemelte a két üveggömböt, letette az asztalra és várt, amit a folyadék visszacsurgott az alsó gömbbe, és nini, a víz színe halvány barna lett. Ekkor anyám visszatette az égő fölé. Egy kid idő után a folyadék megint felfutott, aztán majd harmadszor is. A folyadék színe egyre sötétebb lett. A végén kész lett a kávé.

A kávéfőzés kb. egy órán keresztül tartott, szép látvány volt, és nagyon izgalmasnak tartottuk. Aztán anyám kiporciózta apró csészékbe és elfogyasztottuk. Én csak arra emlékszem, hogy hetekkel később, ha volt egy alkalom, anyám hangosan feltette a kérdést, kávézzunk? Amire hangosan és kórusban kiáltott apám, húgom és én. Igeeeen. Mert esemény volt, ami megszínesítette a szürke hétköznapokat. Nem hiszem, hogy napjainkban bárki ennyire örülne és ennyire élvezne egy csésze babkávét.

U.i. Cs.F. sikeresen előkapart egy tökéletes képet az üveggömbös kávéfőzőről. Balra az látható. Mellette a spiritusz égő.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

30 gondolat erről: „(3513) Letűnt világ

  1. Régen nem volt internet. Ha ma leülsz beszélgetni valakivel és nem a hírek, a facebook-os hülyeségek jönnek szóba, akkor nem is olyan sokat változott a világ. A túl sok és gyors információ bizonytalanná tesz.
    Több generáció élt együtt, ami ma nem jellemző.
    Mindenki kapcsolatban volt a természettel, a kétkezi dolgokkal. Ma van olyan vidéki, akinek nem hogy flexe nincs, de metszeni se tud. Ez a katasztrófa. Egyre több ilyen „balfasz” van.

  2. Re:Tibor bá’
    Ma az emberi kapcsolatok sokkal silányabbak, mint régen, és ma sokkal rosszabb/nehezebb „élni”, mint régen, de ez természetes annak fényében, ha a civilizációnk válaszút előtt áll.
    Vagy elrugaszkodunk és megújulunk, vagy megyünk a levesbe…
    Ebből fakad ez a zavarodottság.

  3. 1, Titok

    már miért lenne balfasz, ha nincs sarokcsiszolója vagy épp nem tud metszeni? Ez határozza meg az ember mivoltot?

    2, dajtás

    nem silányabbak az emberi kapcsolatok, nem változott itt semmi: az apák bűnét a fiaik viszik tovább.

  4. 3 – János:
    Köszi az átküldött kép a perkolátorról. Utólag felteszem.

    1 & 2:
    Többről van itt szó. Az ötvenes, hatvanas évek hangulata eltűnt, a múlté.

  5. Hát, a kényelem nagy úr, és a modern technika sok előnnyel jár.
    Mikor középiskolás voltam, apám akkoriban építette horgászstégünket kollégáival és az én asszisztálásommal.
    Nem felejtem el azt a sok izzadságos munkát, vérhólyagokat.
    A mai elektromos kéziszerszámoknak még nyoma sem volt, volt keretes fűrész, vasfűrész, furdancs és cigányfúró, az amerikáner már a modern technika csúcsa volt. Az oszlopokat bunkóval kellett leverni, amit váltásban kellett ütni, mert egy ember nem sokáig bírta.
    Nemrég csináltam a felújítását, már nem az elsőt, mindezekhez a munkákhoz a mai modern, de hétköznapinak számító elektromos eszközökkel.
    Nagy részét egyedül csináltam apránként, meg sem erőltettem magam, a láncfűrész, dekopir fűrész, kézi körfűrész, akkumulátoros fúró, csavarbehajtó, sikító úgy megsokszorozza az ember teljesítményét, hogy a régi korból nézve emberfeletti munkák elvégezhetők.
    Ahol nehéz elemeket kellett helyére tenni, ott segített a vejem.
    Ilyesmiben nem szívesen használnám már a retró eszközöket, habár sok még mindig megvan, nem tudom kidobni a régi furdancsot, amerikánert, cigányfúrókat, ott porosodnak a raktárban, néha rájuk csodálkozom… 🙂
    1 Titok
    Bizony, nekem a sikító is már egy későbbi kor újdonsága volt, a hőskorban egy kilógó szeget is vasfűrésszel kellett levágni, és reszelővel lesimítani…

  6. 5 – hubab:
    Ez tökéletesen igaz, de nem a munkáról értekeztem, hanem a közhangulatról.

  7. Tibor bá’
    Ez igaz.
    Ha már a horgászatról volt szó, abban a régi időben esténként bizony még a régi jó petróleumlámpát kellett meggyújtani esténként, aztán jött a harisnyás gázégő, ami már nagy ugrás volt.
    Ezeknek is megvolt a hangulata…

  8. Most ugyanúgy megvannak az apró és nagyobb örömök, mint régen. Az emeri kapcsolatok sokkal könnebben megoldhatók a neten keresztül – még így covid idején is.
    Akinek nincs flexe, vagy gyümölcsfája – mert panelba lakik, ugyan minek is értene hozzá? Én pl. flexezésért, megcsinálom a flexes ember adóbevallását, hitelkérelmét, kezelem az ügyfélkapuját, had flexelgessen nyugodtan – vagy a wc-javítóét – meg hát az orvosét, hadd ne keljen már NEKEM műteni az asszonyt.
    Amelyik embertipus régen sem tudott örülni az Életnek, az most sem tud.
    Még csajt is a neten kerezstül szerez az ember. Csak a végjátékban kel a személyes jelenlét. 🙂

  9. 9: Rosszul olvastad, falusiról írta, hogy nem tud flexelni és metszeni. Lassan falun is „lakásban” élnek az emberek, a porta csak nyűg, állat, gyümölcs, zöldség nincs, ugyanúgy a tescoba jár megvenni az élelmiszert.

  10. Tibor bá’

    Van két rossz hírem, melyikkel kezdjem?
    Na jó, az egyik az, hogy tényleg minden elkurvult.
    A másik az, hogy Te is megöregedtél közben.

    Azért írtam az is szócskát, mert közben mi is öregszünk, ami egyébként a harmadik rossz hír.
    Hogy miért kurvult el a világ, erről hosszasan lehetne regélni, de röviden csak annyit: a technológia fejlődése és a profithajhászás megtette az eredményét,a világ elkényelmesedett, a jólét növekedett ez pedig nincs jó hatással az emberi erkölcsre és hozzáállásra.
    Az öregedés egy másik téma, ezt a cumit már a kezdetektől bekódolta a teremtőnk a termékbe.

  11. Sokat tűnődök a letűnt világon én is , noha nem éltem benne mert 36 éves vagyok, csak az utóljáben éltem(90-es évek).De szivesen visszamegyek az időbentöbb évtizedet.Ajánlom fogyelmetekbe:Budapest régi képekben, élet az átkosban és hasonló facebook csoportokat ahová naponta tesznek fel régi képeket.Ha csak 5 percre is de szivesen visszamegyek abba a világba.
    Ma a boltban van 30 fajta tea minden ízesítéssel, de lehet nem okoz nagyobb örömet mint régen.Hiszen akkor nagyobb öröm volt teát inni mert kevés volt.
    Ma sok esetben az élvezeti cikkeknek nem a pénzünk szab határt mert lenne pénzünk napi 2 liter kólára és egy milka csokira,hanem az egészségtudatunk.Ilyen szempontból jobb világ lett habár az élelem jelentősen drágult mondjuk csak az elmúlt 10 évben.
    Előjöttek a vagyoni különbségek.Egyik rokonom házat épít ami a végén belejön még 70 millába is és meg nem tudok venni egy egy ma 20 milliós kockaházat sem annak ellenére hogy sokat dolgozok és nem költök hülyeségekre.

    Rokonokkal összejárás már nincs noha gyerekként együtt játszottunk a mamánál mindig.Nem is nagyon tudnánk miről beszélni mert pl. unokatesómnak gyerek van és építi a 70millás házat(igaz 40 évesen, a férje meg 42) Miről beszéljünk? Én fát hordtam az erdőből mert lehetett gyűjteni és lett 4 évi tüzelő, meg csináltam ágaprítót egy komolyat.Ha elmondanám neki vissza sem kérdezne mert látom hogy nem érdekli.másik unokatesómnak mondtam és még vissza sem kérdezett hogy milyen aprító,hány lovas,hogyan kell elképzelni a glépet.No nem ez a lényeg ezzel csak azt akartam mondani hogy nincsenek már jóízű beszélgetések közöttünk 40 éves unokatesók között, mint régen az idősek között.
    Régen mindenki egyenlő volt és megküzdött mindenértezért voltak jóízű beszélgetések még mamáink,papáink közöttt.Elpanaszolták egymásnak hogy drágult a kaja stb…ma meg ha mondanám unokatesómnak hogy milyen drága lett a kaja kiröhögne hogy mit panaszodok, meg nem panaszkodni kell aztmondaná, vagyis nem mondaná csak gondolná magában.Én pl a 60 év fölötti generációval jól érzem magam, teljesen más a frekvencia, a beszédstílus, a hangulat.
    Az biztos hogy az élet minden aspektusa megváltozott,noha vannak előnyök is.Pl használt autót már tudsz 1 havi fizetésből venni, olcsón tudunk kütyüket venni,de más aspektusból pedig egy kalap fos lett sokminden amit egyesek a végjáték jelzőbástyáinak tulajdonítonak.
    Nem születik elég gyerek,régen 20 évesen szültek és mire 60 lett a szülő akkor a többség a gyerekektől kapott támogatást (orvoshoz vitte, segített,látogatta) ,de ma a meg nem született gyerek már nem fog segíteni a majd 60 éves lerobbant gyermektelen öregeknek.Régen nem volt gond a generációk együtt élése , ma már elképzelhetetlen.
    Azon gondolkodtam hogy mi lesz velünk 30-40 éves generációkkal ahol gyerek nincs ház nincs a többségnek.
    Nekem anno mindkét mamám kockaházat épített istállóval, szenessel és 20 évesen megvolt a 2 gyerek.Ezzel szemben ma 100-ból 1 fiatal tud ma házat építeni (az is azért mert manager valahol meg a szülők teletömködik milliókkal) és a 2 gyerek is ritkaság.Talán 40 körül szülnek ,de már ott sem mindenki.Pedig nem dolgoztak többet nagyszüleink mint mi és a tudásuk(műszaki,egyéb) töredéke volt a mostani tudásunknak.Talán annyival könnyebb hogy ma műszaki cikket, ruhát megvenni semmiség a régi korhoz képest.

  12. folyt.
    Miránk már nem vár szép öregkor: lehet meg sem érjük, jöhet daganat 50 évesen, szívroham stb…A nyugdíjkorhatár megemelkedik annyira hogy nemhogy nyugdíjas éveink lesznek hanem a munkából megyünk a sírba.
    Gyerekek ,unokák nem vesznek majd minket körül már.Nem lesz már olyan hogy átjön a szomszéd megnézi a veteményesem 80 évesen, mert nincs sehol sem veteményes már, de szomszéd sem lesz mert 60 körül már felénk hullonak az emberek mint a legyek.Ház elé kiülés sem lesz mert nincsenek már ilyen beszélgetések,közösségek mint anno akik kiültek a nyári napra.Már anyumhoz aki 64 hozzá is csak 1-2 ismerős jön, de akikkel eddig beszélt anno ,pl 2-ik szomszéd már nem áll le beszélgetni.Szerintem rengeteg magányos ember van mármint az 50 felettiek körében.Meg amúgy is marják egymást az emberek már.
    Lehet pesszimistának tűnik a dolog de sajnos ez az igazság.Mert most még csak eldolgozgatunk , de 20-30 év múlva meglesznek ennek a következményei.
    Ja és ha lesz gyereked és unokád egyátalán nem biztos hogy majd téged látogat mert ma sok ilyen család van ahol az onoka max évent egyszer megy el a mamához.Nagyon kicsi az esély hogy szoros kapcsolat legyen majd mondjuk az unokáddal. De ha lesz akkor sem élvezheted sokáig a kitolt szülések miatt>>nekem 40 évesen lesz gyerek meg a gyerekemnek is akkor 80-ra születik meg az onoka, de addig már rég nem élek mert 60 évesen elpatkoltam a picsába 😀
    Szóval szrintem fostalicska ma az egész úgy ahogy van és nem is bánom talán ha elpatkolunk 50-60-70körül a picsába, de lehet előbb klíma miatt 😀 .Nem nálam van ez hanem általánosságban.

  13. 10 Ir01
    Igazad van. Bocs. Tényleg a vidékiekre írta.
    Ám azt fenntartom, jogy mindenku azt csinálja, amihez a LEGJOBBAN ért. Mer úgy hatékony. Van flexem, de nem flexelek, csak ha kipusztulnak a mesteremberek. 🙂
    11. Tibo Bá.
    Éltem 1970 előtt. Gyerekként megtapasztaltam, sokkal szarabb volt, mint az én gyerekemnek. A szüleim meg kidolgozták belüket, 60+ évesen bele is haltak. Nyoma se volt az általad tapasztalt Proli-Romantikának.
    Most minden sokkal jobb.

  14. 15: Sok esetben jártam úgy, hogy a mester drágábban, szarabbul csinálta meg, mint én. Amit meg tudok csinálni, ahhoz nem hívok mestert.

  15. 15, Reinkarnatorr
    „Van flexem, de nem flexelek, csak ha kipusztulnak a mesteremberek. ”
    Ez jó!

    Én a semmittevést tegnap sem fejeztem be, így holnap is folytatom, mert sose érek a végére!

  16. 15 – Reinkarnatorr
    Nem hiszem, hogy proli romantika lett volna, amit megtapasztaltam. Apám, nevelőanyám a háború alatt mindketten nagykereskedők voltak. Magasan polgárok. Saját családi házban laktunk a Sváb-hegyen (volt Szabadság-hegy). Szerintem amit tapasztaltam az annak volt köszönhető, hogy nem volt értelme a pénz hajszolásnak, ami (szerintem) totálisan elszarja a mai világot.

  17. Ajánlok még retro filmeket figyelmetekbe a letűnt világról.Most csak ez jut eszembe a teljesség igénye nélkül: :szeleburdi család, nap széna eper, elvarázsolt dollár,szeleburdi vakáció, stb….
    Ezeknél a filmeknél nem is feltétlen a történet a lényeg hanem a 70-80-as évek.Betekintést ad az akkori öltözködésbe, hangulatba, építkezési stílusba,lakberendezésbe Milyen jó látni pl. ha jól emlékszem a szeleburdi családban az akkori Budapestet, a pesti lakásokat, az egész feelinget. Én már csak ezért megnézek ilyen filmeket. Persze a többségnek már nem mondonak ezek a filmek semmit.
    De youtubon is találni régi adásokat az akkroi építkezésről,járművekről ,életről.Még a levegő is jobb volt.Most nem jut eszembe a csatorna neve.

  18. Még egy dolog. Letűnt világ van a házak terén is. Régen a kockaházaknál nagy udvar volt. A bejáratnál általában szőlő ültetve , a ház mellett gyümölcsfák és veteményes, meg virágoskert.
    Nos ma keskeny udvarok,az egész udvart átlátni (ugye a befektetői feldarabolások) ,az udvaron és ház előtt egy rohadt fa sincs mert nem szeretik söpreni a falevlet.Hát ez is egy nagy fos lett.Régen milyen jó volt a fa alá kiülni vagy hallgatni a falavelek suhogását szélben.Ma már el vannak szakadva az emberek a természettől.Le van térkövezve minden. Közben a fiatalok azt hiszik hogy a modern házuk milyen jó közben meg otthonosabban van berendezve egy régi kockaház.
    És igen már nem ültetnek falun sem nagyon zöldségeket és nem tartonak tyúkot.

  19. 21, andrew
    Természettől elszakadva?

    Műkedvelő tanyasi jurtalakók, akik még együtt élnek a tájjal, ők minden bizonnyal benne élnek a tájban…

    Fogyasztói avagy függő társadalomban élünk, ebből kiút csak a 12 lépeses önsegítő csoportok mintája szerint lehetséges?

  20. 18. Tibor Bá.
    Ismersz Tibor Bá! Én aztán tényleg nem vagyok az a pézhajszolós. Csak úgy elvagyok, ahol eppen vagyok…. 🙂
    22. Andrew
    Tartottam én még tyúkot is. Bele is került a 30 ft-os tojás 200-ba. 1.000-be a paradicsom.
    Igy, inkább papirt tologatok, aztán kihozza a kajafutár occsón.
    Önellátó meg akkor leszek, ha nem lesz adózás, internet meg gáz. 🙂

  21. 23 – Reinkarnatorr:
    Nálunk a tojás kb annyiban van, mintha vennénk. Vagyis ingyen munkát ölünk bele. Viszont friss a tojás, és Éva élvezi az állattartást.
    A magról ültetett paradicsom egy fillérbe se kerül, megvan magától.

  22. Tibor bá’

    Érteni vélem azt, amit irtál. Jómagam is ugy érzem, valahogy nem jó a létélmény. A dologok elsilányosodtak, az emberi tényező is nagyon hitvány. Bár jómagam olyan életet élek, amely mások számára irigykésre méltó lehet, – szabadsággal, anyagi függetlenséggel, kis házban budati dombon, SUV on járok be a városba – mégis nincs igazi komfortérzés. Bp elég lehangoló, ha benne élsz és mindennap megmártouól benne. Közlekedni nem jó, a parkolás rémes, az utak rosszak, az emberi kapcsolatok felszinesek. A mi szemünkben a mai fiatalok elég satnyáknak látszanak, akiknek az a legfontosabb dolguk, hogy milyen szelfit csináljanak magukról és azt hányan lájkolják.
    Az emberk kinézete is elég hervasztó. Az egykor hiresen szép magyar lányok is megfogyatkoztak: helyettük kigizott, igénytelen tetoválásokkal boritott kapzsi butácskák vannak . Kevés az örömforrás, egy barátom pedig azt mondta nemrég: jön be a városba és nem lát semmi szépet.
    Fiatalként a szobafogság: büntetés volt. Ma egy fiatalnak az a büntetés, ha ki kell jönnie a szobájából és nem nyomkodhatja a tabletet.

    VAlahogy nem nagyon vannak a dolgok a helyükön. Szerénységem azzal szokott feltöltödni, ha utazom, mert a szép tájak, jó kaják, ismeretlen vidékek adank pluszt – ezt az élményt régen nem lehetett ennyire szabadon megtenni. De hazajövetel után gyorsan lehervaszt a mindent átható rendszerszintú drekk.

  23. OFF

    Tisztelt Tibor bá!

    Lehet valamit tudni n/a nicknévvel rendelkező fórumtársról?
    “Ezer éve” nem láttam itt a blogon.
    Köszönöm.

    ON

  24. A plantateán azért csodálkozom, mert Magyarországon honos rengeteg gyógynövény, amikből kiváló finom teákat lehet készíteni. Citromfű, édeskömény, hársfa, kamilla, kakukkfű, szurokfű, levendula, orbáncfű, ezerjófű, stb. stb. Nem tudom, az eperfalevél milyen, de valahogy kétlem, hogy fel tudnák venni a versenyt ezekkel a finomságokkal.

  25. Igaz még gyerekfejjel láttam, de háború után még nem
    kellettek akcióprogramok, valahogy természetes emberi
    igény volt, hogy mindenki tette a dolgát. Távolról sem
    merült fel senkiben, hogy nyolc óra munka, nyolc óra
    szórakozás. — Emberi kapcsolatok? Hát egy három
    emeletes körfolyós házban ( Király utca 38. ) mindenki
    mindenkit ismert, összejártak a családok néha félig a
    folyosókon zajlott az élet. A modern, zártlépcsőházas
    lakásokban megindult az elidegenedés, néha már azt
    sem lehetett tudni ki a ház lakója és ki az idegen.
    aki ettől szabadulni akar. vidékre menekül mint én is,
    természetes, hogy nem értek a metszéshez, de a pesti
    életem során a 22 munkahelyemen annyi tapasztalatot
    szereztem, hogy még TV szerelőt is csak egyszer hívtam.
    Amit lehet, magam csinálok, még a gyerekeimet is !!!
    5. hubab.
    Kéiszerszámaim után természetesen orosz szerzsámok
    kerültek a polcokra, egy fúróhoz mai szemmel sok sok
    apró kiegészítőt lehetett viszonylag olcsón beszerzni,
    még ma is megvan a fúróra rögzíthető dekopírfűrész,
    meg amit ma úgy neveznek = szúró vagy kardfűrész,
    akár a rakéta porszívó aminek eleve tartozéka volt a
    festékszóró. Ma minden célra 10-20 ezerért másikat
    kell venni.
    Emberi kapcsolatok ? A modern technika, az internet is
    rombolja a kapcsolatokat. Az hogy van 1000 ismerőse
    valakinek, nem jelent kapcsolatot. A napi, vagy heti
    SMS, messenger nem pótol egy kézfogást egy
    váll lapogatást egy ölelést és egymásra mosolygást.
    Erre mondjuk Tibor bá’-val LETÜNT, ELTÜNT VILÁG.
    A mai fiatalok meg azt hogy NOSZTALGIÁZUNK !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük