(3480) Negatív hírek

Tibor bá’ fordítása online

 

Legalább 13 izraeli kapott enyhe arcparalízist, mint mellékhatást a Pfizer vakcina után, jelezte a média, idézve hivatalos személyt az Egészségügyi Minisztériumból.

2021 a 89. év

Forrás MOSCOW (Sputnik)

Az izraeli Ynet hírportál szerint az orvosok felbecsülték hány hasonló eset létezhet, és vajon ilyen esetben beadható-e a második dózis. Azonban az ország Egészségügyi Minisztériuma javaslata szerint a második dózis beadható abban az esetben, ha a paralízis megszűnt.

Az izraeli kormány novemberben szerződést kötött a Pfizer/BioNTech céggel 8 millió vakcinára. Pillanatnyilag Izrael 9 milliós lakósságának jóval több, mint 20 százaléka megkapta az első oltást. Közvetlenül az oltás után legalább két idős ember krónikus betegségekkel meghalt.

Közben az is kiderült, hogy az Epoch Times szerint a Vakcinával Kapcsolatos Hátrányos Eseményeket Jelentő Rendszer [Vaccine Adverse Event Reporting System (VAERS)] jelezte, hogy az Egyesült Államokban 55 páciens meghalt, miután megkapta a Moderna, vagy Ffizer/BioNTech vakcináját. Néhány esetben a halál néhány órával a beoltás után következett be.

A médiajelentés szerint körülbelül 96 életet veszélyeztető eset állt elő a COVID-19 vakcina beadás után, valamint 24 állandósult fogyatékosság, 225 kórházi kezelés, és 1388 intenzív kezelés szükségessége következett be az USA-ban.

Kiértékelés: Moszkvának nem érdeke a konkurens nyugati vakcinák promótálása. Nyilvánvalóan, ha a L.S.-féle 1265 halott valóság lenne, nem hallgatná el. Csak azt közlik, ami az ottani szakemberek szerint a hihetőség hatásain belül van, még igaz is lehet.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

64 gondolat erről: „(3480) Negatív hírek

  1. Varjúk után szabadon: kárr, kárr…
    Remélem nem növekvő tendenciát látunk, mert ha igen, akkor az egy lapra való mindenre feltevést nehéz lesz megoldani.

    Persze nyilván az a hülye, aki azt szorgalmazza, hogy A terv mellé kötelező lenne, B,C,D terv is…

  2. 1. dajtás

    Föleg ha a B,C,D terv kéne, hogy legyen az elsödleges, nem az A.
    De a társadalom gazdasági alapon müködik. A fejlettséget és az életszínvonalat a gazdasági mutatók határozzák meg. Ezért pl. a környezetszennyezést is logikus lenne megelözni, de helyette folytatni kell a szennyezö gazdasági folyamatokat, majd újabb gazdasági tevékenység a következmények felszámolására. Mivel így garantált a dupla haszon. Az meg senkit nem érdekel, hogy az eredmény finoman szólva is kétséges, a lényeg a (pszeudo) életszínvonal.

    A vírus kapcsán is ezek a beidegzödések müködnek, fel sem nagyon merül, hogy a megelözés hatékonyabb lenne, csak a vakcina, csak a vakcina…
    És a taktika eredményes, hiszen mindenki azon veszekszik ma már, hogy kínai a jobb, vagy az orosz, vagy csakis a nyugati…, a lényegi kérdéseket már nem teszi fel senki.

  3. 3. sleeper : 1
    Elérték a céljukat, mivel minden értelmes kérdés felvetését azonnal elnyomja a propaganda és a média háttérzaja. Ami maradt : “csak a VAKcina” jelmondat.

  4. Na jó, de mégis mi lenne az a „B,C,D terv”?

  5. Ez nem tudom mikori hír, de az a 20% átoltottság már régen volt.
    Tegnap az izraeli lakosság 58,2 %-a volt beoltva az első, és 45,5 %-a a második oltással.

  6. Nincs az a gyógyszer, aminek ne lenne mellékhatása.

    Egy rakás gyógyszernél szerepel a ritka mellékhatások között, hogy „hirtelen halál”.

    Most nézem egyébként, hogy „Nagyon ritka mellékhatások (10 000 kezelt beteg közül kevesebb, mint 1 esetben fordulhat elő)”

    A 96 életet veszélyeztető eset az 1,8 millió beoltottra ezek szerint nagyon ritka mellékhatás. Ennél veszélyesebb gyógyszereket is szedünk bármikor, kevésbé veszélyes betegségekre is.

    Egyébként az EM rezonancia terápiának se hiszem, hogy ne lennének mellékhatásai. Az lehet, hogy mivel sose volt klinikailag vizsgálva, vagy ha volt, ezek eredményét ellenőrzött publikációkból nem ismerjük, ezért nem tudunk róla.

  7. 4. Ábel – például:
    – effektív SZŰRÉS, kontaktkutatás, a fertőzöttek és kontaktjaik azonnali hatékony elkülönítése (a fertőzés tovabbadásának megakadályozása) és KORAI KEZELÉSE (a kontaktokat, családtagokat, munkatársakat is, akik tünetmentesen is lehetnek vírusosak)
    – a korai kezeléssel-gyógyítással MEGELŐZNI állapotuk súlyosbodását + a hosszú kovid kialakulását + a kórházak túlterhelését + a hosszú távú szövődmények, tartós egészségkárosodás kialakulását
    – hatékony megelőzéshez vitaminokkal stb. ellátni az egész lakosságot (C-vitamin, D-vitamin, cink, quercetin)
    – az ivermektint (pl. Indiában olcsón és nagy tömegben sikeresen alkalmazták megelőzésre is és korai otthoni gyógyításra is.)
    – az ivermektint emberi felhasználásra hivatalosan engedélyezni és így az öngyógyszerezés helyett legálisan ORVOSI felügyelettel használhatóvá tenni!! (Az emberek így is, úgy is használják, az információ szájról szájra száll, hadd történjen ez inkább orvosi közreműködéssel – pl. Belize ilyen indoklással engedélyezte az ivermektin felhasználását embereknek.)

  8. Re: Ábel
    Egy D tervet ismerek, te is láttad az anyagot, gyanítom azt a tömérdek infót nem a kisujjából szopta ki a kutató. Amennyire tudom, több évig dolgozott a USA-ban(Bethesda, Maryland), és ott kapa meg hozzá a támogatást.
    Szóval a fickó nem Gyurcsókos ligában focizik.

    Nálam az A terv a természetes immunitás felturbózása lenne, mert szignifikánsan sok embernél nagyon enyhék voltak/nem voltak tünetek, és ezt kellene kibontani, hogy hogyan produkálták. Ha meg van az ok, akkor ki kell kényszeríteni ugyan ezt más embereknél is, aminek akár a hordozója vakcina is lehet, de felőlem bélyeget is nyalhatnak, ha ez a technikai megoldás megfelelő rá.

  9. 8 Delp
    Én még akár el is hiszem, hogy léteznek ilyen alternatív megoldások, csak azt nem hiszem el, hogy döntéshozó országok szándékosan kiszúrnának magukkal, és elhárítanák a könnyű, egyszerű és olcsó módszert a járvány megállításához.
    Minden ország mohón próbálja megoldani az országuk járványmentesítését és gazdasági talpra állítását.
    Teljesen irreálisnak érzem, hogy egy kormány számára több előnyt hozna egy álmegoldás erőltetése azzal szemben, hogy a többieket megelőzve talpra állítsa a gazdaságot, és javítsa országa pozícióját a világ gazdasági pozícióiban, és még ráadásul belpolitikai pozícióit is erősítse…
    De te biztos jobban átlátod ezt, mint ők…

  10. 9: Dajtás

    Miből gondolod, hogy az egyéni szintű immunrendszer a fő faktor és nem például a társasérintkezés optimalizálása? Értem, hogy egy erős immunrendszer jobb védelmet ad, de jöhet símán egy durvább mutáns, aminek az erősebb immunrendszer sem áll ellent. Hogyan javítanád kvázi a végtelenségig az egyéni immunrendszert (pláne előre)? Nem a vírust kéne nem elkapni (annak össztársadalmi vonzataival együtt), hanem egyéni(?) védettséget kell inkább adni ellene?

    Egy másik probléma az adatelemzés. Az úgynevezett fejlett világ (gazdasági hajsza miatt Braziliát és Indiát is idesorolom) térdelt le leginkább a covidnak, miközben relevánsan ott a legjobb az eü, lehetne a legjobb az egyéni immunrendszer. Tudom sok az elhízott, nagyok a társadalmi egyetlőnségek, brutális a stressz, stb,

  11. 8: Igazad van.

    A kontaktkutatás Európában nem olyan egyszerű történet, mert mindenkinek személyiségi jogai vannak meg a személyes adatainak a védelme, amihez bárki nyúlna, a politikusok és a nép egy része is azonnal sikítófrászt kap.

  12. 11 hubab
    Nem látom át, csak ötletelek a hozzám eljutó információmorzsák alapján.
    Csalódtam a magasságos hivatalos járványkezelésben, a koronavírussal kapcsolatos infók cenzúrázásában, a sajtóban, a Facebookon, a Twitteren, a Youtube-on, az óperenciás törzs mesés fellépéseiben, az eü dolgozók szolgálati jogviszonyba kényszerésével diktátummal a járvány közepén, sorolni nincs már kedvem.
    I am fed up with lies.

  13. 14: Ha csalódtál, az azt jelenti, hogy volt valami elvárásod, amiben bíztál, hogy teljesül.

  14. 15 Ábel
    Szakmaiság, szakszerűség, ésszerűség, nyílt és őszinte kommunikáció, a probléma VALÓS ÉS HATÉKONY kezelésére és menedzselésére való törekvés. Idejében meghozott, indokolt, célravezető, végrehajtható intézkedések. Károk mérséklése.
    Belátom, bármi ilyesmit várni ma itt dőreség.

  15. 16: Hetven év folyamatos kontraszelekció után… Amikor az az anomália, ha néha olyan kerül döntési pozícióba, aki ért is hozzá… Én nem várok semmit, ami mégis sikerül, annak örülök.

  16. 6. marci
    „A linkelt cikk 2021-01-15-i”

    Bizony, bizony amikor valaki terelni akar a számokkal
    ez is egyfajta „olcsó cselfogás”.
    Azóta majdnem két hónap múlt ell, de Tibor bá’ 13 izraelinél maradt. No comment…

    A lefordított poszt néhány napos. Ebben volt egy berakott URL, ami két hónapos volt. Ez nem az én hibám. Megtehettem volna, hogy kihagyom

    8.Delp
    Mennyire igazad van!
    Mindebből azonban nincs haszon a „Big Pharmának”!

    11. hubab
    „nem hiszem el, hogy döntéshozó országok szándékosan kiszúrnának magukkal, és elhárítanák a könnyű, egyszerű és olcsó módszert a járvány megállításához.”

    Hol élsz hubab?
    Még nem vetted észre, hogy a covid nem egy egyszerü járvány, hanem egy eszköz a következő terveik megvalósitásaiban?

  17. 7. Ábel
    „Nincs az a gyógyszer, aminek ne lenne mellékhatása.”

    12. marci
    „Hogyan javítanád kvázi a végtelenségig az egyéni immunrendszert (pláne előre)? ”

    EGY VALÓBAN HIPOKRATÉSZI ESKÜT TETT ORVOS VALLOMÁSA..
    Dr. Dobos Vadim

    „Több éve dolgozom háziorvosként és biztosan állítom, hogy hőemelkedéssel vagy lázzal, gyengeséggel vagy izom- és végtagfájdalmakkal, orrfolyással vagy hasmenéssel, köhögéssel vagy hányingerrel, stb. járó fertőző betegségek az év minden hónapjában nagy számban előfordultak a COVID járvány előtt is. Az idén sincs ez másképp. A különbség csak annyi, hogy a COVID hisztéria előtt a lakosság a tünetek súlyosságának megfelelően tudta kezelni ezeket a fertőző betegségeket. A valódi vírus helyzet és annak megoldása az idén is ugyanolyan, mint tavaly vagy 10 évvel ezelőtt volt. Ennek tisztázásában szeretnék segíteni a gondolkodni hajlandó lakosoknak.
    A vírusfertőzések legyőzésének 5-ös szabálya
    Alapigazságok
    1. Az ember Isten képmására lett teremtve: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. (10)
    2. Ennek megfelelően az emberi szervezet isteni tökéletességgel működik – amíg tönkre nem tesszük.
    3. Az immunrendszerünk is tökéletesen működik – orvosi segítség nélkül is, megvédi a szervezetünket a több ezer különböző vírustörzs ellen.
    4. A félelem, az aggódás, a szorongás, a stressz – amely minden nap ránk zúdul a médiából, gyengíti az immunrendszerünket és védtelenné tesz a fertőző betegségekkel szemben.
    5. A légző- vagy emésztőrendszeri fertőző betegségek túlnyomó többségét (90-100%) vírusok okozzák.(1)
    6. Számtalan vírus törzs létezik a Földön, amelyek képesek megbetegíteni az embert – hogy ne csak a koronavírust ismerjük: RS-, influenza-, parainfluenza-, adeno-, rhino-, enterovírusok stb., mindegyik családban számtalan törzs és altörzs. (2)
    7. A vírus fertőzések kezelésére jelenleg nincs semmilyen gyógyszerünk – csak az immunrendszerünkben bízhatunk. Pld. a médiában diadalként beállított favipiravir 18 év alatt sem tudott felmutatni egyértelműen hatékonyságot igazoló klinikai vizsgálatot.
    8. A háziorvosok mégis 80-90%-ban indokolatlanul antibiotikumot írnak fertőző betegségekre, részben mert nem vállalják a felelősséget, részben mert engednek a beteg követelésének. (3) Egyszerűbb és gyorsabb felírni az antibiotikumot és lázcsillapítót, mint negyedóráig kérdezgetni a beteget a tünetekről és meggyőzni őt a helyes kezelésről, annak magyarázatáról.
    9. Az antibiotikumok viszont csak a baktériumok okozta fertőzésre hatnak, akkor sem minden esetben – a vírusos eredetűre egyáltalán nem.
    A fentiekből logikusan következik:
    · antibiotikum adása nem gyógyítja a fertőző betegségek 90-100%-át (4), sőt
    · a garat és emésztőrendszer baktérium összetételének megváltoztatásával gyengítik az immunrendszerünket, ezáltal is nehezítve a mihamarabbi gyógyulásunkat.
    Mit lehet mégis tenni, ha elkapott egy vírus?
    · hallgatni, követni a testünk üzenetét ahelyett, hogy megpróbálnánk akaratunkat ráerőszakolni a testünkre,
    · segíteni a testünket, segíteni az immunrendszerünket, hogy megvédjen minket a betegségtől, ahogy teszi ezt már több tízezer éve,
    · követni az alábbi „5”-ös szabályt minden vírusfertőzésnél (pld. COVID esetén is – volt alkalmam kipróbálni több tucat COVID-os betegnél).
    1. szabály – pihenés és alvás (szervezetünk tehermentesítése)
    Fertőző betegségek esetén a betegek különböző súlyosságú gyengeségre panaszkodnak. Az emberek ennek ellenére munkába mennek, járnak bevásárolni, szórakozni, stb. és közben csodálkoznak, hogy miért nem gyógyulnak. Az általános gyengeség érzéssel a szervezetünk jelzi, hogy pihenésre, tehermentesítésre van szüksége a gyorsabb gyógyulás érdekében. Ilyenkor a lehető legkisebb szintre kell csökkenteni a mozgást – otthon kell maradni, feküdni, pihenni, olvasni, naponta többször is aludni, hogy a szervezetünk a rendelkezésére álló napi energiamennyiség legnagyobb részét a vírusok elpusztítására tudja felhasználni. Minél többet mozgunk, annál kevesebb szabad kapacitás marad a fertőzés legyőzésére.
    2. szabály – böjtölés (szervezetünk tehermentesítése)
    Fertőző betegségek esetén a betegek különböző mértékű étvágytalanságot tapasztalnak. Ilyenkor az aggódó anyuka vagy nagymama összeállít egy ötfogásos lakomát, azzal a címszóval, hogy most meg kell erősödni. A valóság ezzel szemben pont a fordított. Az emésztés nagyon energiaigényes feladat – a napi energiaszükségletünk 30%-a az emésztőrendszer működésére megy el, ami kb. 600 kcal veszteséget jelent naponta (5). Mennyi is 600 kcal? 600 kcal-át akkor égetünk el, ha 1 óra alatt 12 kilométert futunk! (6) Ha nem eszünk semmit, akkor ezt a 600 kcal-át megnyerjük, amelyet a szervezetünk a fertőzés gyors leküzdésére fordít.
    A beteg gyermek visszautasítja az ételt, és csak italt kíván. A beteg kutya meghúzza magát a kutyaházban, és napokig semmit sem eszik. A beteg élőlények ösztönösen helyesen viselkednek – böjtölnek. A beteg szervezet a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen energiát a test saját raktáraiból nyeri.
    Az ókorban Hippokratész – a nyugati medicina atyja – fontos gyógyító eszköznek tekintette a böjtöt. Ugyanígy Paracelsus vagy az Ajurvéda medicina a gyógyítás fontos elemének tekintette a böjtöt.
    Évszázadok során a lakosság túlnyomó többsége követte a vallási előírásokat és betartotta a 40 napos nagyböjtött Húsvét előtt, ezáltal az emberek sokkal erősebbek és egészségesebbek voltak. A fertőzés leküzdésére nincs szükség 40 napra – már 2-3 napos böjtölés alatt a fertőző betegségek többsége biztosan meggyógyul.
    3. szabály – lázcsillapítók kerülése
    Amikor fertőzéses beteg jelentkezik a rendelésen, mindig megkérdezem, hogy volt-e láza vagy hőemelkedése.
    Általában azt a válaszolják, hogy ő nem lázas típus. Tovább kérdezem, hogy milyen gyógyszereket vett be. Azt válaszolják, hogy reggel egy Cataflam-mal kezdte, majd folytatta Paracetamol-okkal és Neo Citranok-kal, végül egy Coldrex-xel zárta a napot. Hát ennyi gyógyszer mellett nincs az az immunrendszer, amely képes lenne akár egy ki hőemelkedést is elérni.
    Ellenben a láz elősegíti a szervezet fertőzésekből való felépülését. A láz az evolúció során azért maradt fenn, mert túlélési előnyt biztosít az egyed számára. Az immunrendszerünket gyengítjük, amikor követjük a TV-ből ránkzúduló gyógyszer reklámokat, és a legkülönbözőbb láz- és fájdalomcsillapítókkal tömjük magunkat. Azután meg csodálkozunk, hogy miért vagyunk már egy hete betegek és nem tudunk meggyógyulni.
    A láz gyógyító ereje:
    · az immunválaszok felgyorsulnak a magasabb hőmérsékleten,
    · a fehérvérsejtek gyorsabban szaporodnak, fürgébben mozognak és serényebben pusztítják a testünkbe jutott vírusokat és baktériumokat,
    · már a 38-39 fokos láz önmagában megöli a vírusok zömét vagy legalább gátolja szaporodásukat,
    · fokozza a kórokozók és méreganyagok kiválasztását.
    A fentiek miatt ne vegyünk be semmilyen láz- vagy fájdalomcsillapítót – ne fogjuk vissza az immunrendszerünket – de rendszeresen ellenőrizzük a testünk hőmérsékletét lázmérővel. Ha a lázunk megközelíti a 39 fokot, akkor már bevehetünk egy kisebb adag lázcsillapítót (pld. fél tabletta Algopyrin), de csak annyit, hogy a lázunk nem menjen 38 fok alá. Inkább fél-egy napot lázasan feküdni és gyorsan meggyógyulni, mint lázcsillapítókkal begyógyszerelve magunkat hetekig lábadozni.
    4. szabály – nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztás
    A mi szervezetünk nem képes C-vitamin előállítására. Így azt táplálkozással és táplálékkiegészítőkkel kell a testünkbe juttatnunk. Fertőzés esetén a testünk C-vitamin szűkségelete többszörösére emelkedik. Megfelelően magas mennyiségben a C-vitamin megelőzheti a vírusos megbetegedést, és nagyban meggyorsítja a felgyógyulást az akut vírusos fertőzésből.
    A C-vitamin hatása a fertőzés legyőzésére:
    · különleges vírusgátló hatással rendelkezik, melynek során hatástalanítja a vírusok RNS-ét vagy DNS-ét, vagy a vírusok összekapcsolódását (9),
    · serkenti az interferon termelődését, mely segít annak megelőzésében, hogy a sejteket vírus fertőzze meg,
    · elősegíti az ellenanyagok termelődését és tevékenységét,
    · a falósejtek működését serkenti, amelyek elpusztítják (felfalják) a vírusos részecskéket.
    A nagyobb adagok bevételétől nem kell félnünk, hiszen a honfitársunk Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamin felfedezéséért Nobel díjat kapott, minden áldott nap 8.000 mg C-vitamint szedett – 93 éves korában halt meg (nem C-vitamin túladagolásban J). Jómagam több mint 6 éve 3.000-4.000 mg C-vitamint szedek, amelyet ritka betegségeim alatt 6.000-8.000 mg-ra emelek.
    5. szabály – nagy mennyiségű D-vitamin fogyasztás
    A D-vitamin fertőzésekkel szembeni védekező immunválaszt több ponton is fokozza:
    · szabályozza az immunrendszer működését,
    · fokozza a monocyták aktivitását és faló (pusztító) kapacitását,
    · fokozza a vírusok elölését,
    · növeli a savas foszfatáz aktivitást,
    · fokozza a kórokozó ellenes hatású peptidek, defensinek és cathelicidin termelését, (8)
    · csökkenti a gyulladáskeltő és növeli a gyulladáscsökkentő citokinek szintjét – a citokin vihar ellen dolgozik. (7)
    Egy idei spanyol vizsgálat során kiderült, hogy a kórházba került igazolt covidos betegek D-vitamin nélkül 50%-ban, míg 20.000 NE napi D-vitamin adagolás esetén csak 2%-ban igényelték az intenzív terápiás kezelést. Egyszóval 25x kisebb eséllyel kerűlünk intenzívre, ha szedjük a D-vitamint! (11)
    Fertőzések esetén a szokásos napi fenntartó 10.000 NE legalább dupláját kell bevenni – 20.000 NE naponta. Az idén januárban én is elkaptam a rendelésen a sok lázas, köhögő betegtől egy vírusos fertőzést, amely nagyfokú gyengeséggel és 38,7 fokos lázzal járt. Követve a saját útmutatásomat, 40.000 NE D-vitamint és 8.000 mg C-vitamint szedtem naponta – a harmadik napon – 2 nap fekvés után – már olyan erősnek éreztem magam, hogy ki mentem futni és lefutottam a szokásos 8 kilométert.
    Összegzésként arra kérek mindenkit, hogy fertőző betegség esetén nyugodjon le, felejtse el a hivatalos média ijesztgetését és bízzon a saját testében:
    1. minél kevesebbet mozogjon – pihenjen, feküdjön, aludjon és
    2. böjtöljön 2-3 napot – csak vizet és teákat fogyasztva és
    3. ne vegyen be semmilyen láz- és fájdalomcsillapitót 39 fok alatt és
    4. szedjen legalább 4 x 1.000 mg C-vitamint naponta és
    5. szedjen legalább 20.000 NE D-vitamint naponta.”
    Dr. Dobos Vadim

  18. dajtás-nak Idén 40 éve hogy nem voltam orvosnál-jogsit leszámítva.”elkaptam”én is az Alient,jófajta angol.Én TUDOM,mi ez az egész és hogy működik,de ha leírom,Tibor bá nemcsak a blogról,hanem az egész Universumból kitilt örökre…..Van a hozott anyag genetika/test,ezt mennyire csaptad szét az idők alatt,ill.a leglényegesebb,az információ-és most nem az esti hírekre gondolok….Privátban tolhatjuk,ha gondolod

  19. 21. L.S.
    VÉGREVGÉREVÉGRE valaki a józan észt is képviseli itt!!!!!!
    KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!
    van remény még a világban :))

  20. 2O L.S.
    Tibor bá’
    „A lefordított poszt néhány napos. Ebben volt egy berakott URL, ami két hónapos volt. Ez nem az én hibám. Megtehettem volna, hogy kihagyom”

    Tisztelt Tibor bá’
    A mai posztod cime:

    (3480) Negatív hírek

    A következő alcimmel:
    Legalább 13 izraeli kapott enyhe arcparalízist, mint mellékhatást a Pfizer vakcina után, jelezte a média, idézve hivatalos személyt az Egészségügyi Minisztériumból.

    Az eredeti orosz nyelvü cikk:
    ТЕЛЬ-АВИВ, 17 янв — РИА Новости.
    TEL AVIV, január 17. – RIA Novosti.
    У 13 израильтян случился паралич лицевого нерва после введения первой дозы вакцины от коронавируса компании Pfizer, сообщает издание „Едиот Ахронот”.

    В Израиле 13 человек получили паралич лица после вакцинации

  21. 24 L.S.
    http://podiji.karpat.in.ua/?p=35692&lang=hu
    Azért kétmillió beoltott után ennyi ideiglenes tünet még nem a világvége….
    Te, meg a hozzád hasonlók úgysem hiszik el a járvány súlyosságát, míg el nem kap valaki közelít a családból nagyon súlyosan, és rá nem csodálkozol a valóságra…

  22. 9. dajtás

    Melyik videóról és kiről van szó? Megköszönném, ha megosztanád.

    Tudom, Tibor bá’ nehezen tolerálja az alternatív gyógyászatot, de hátha ez még belefér a rossz hírek között.

  23. Interjú a Pfizer volt alelnökével: Így vásároljuk meg és fizetjük le az egészségügyet – videó

    https://www.alternativhirek.com/2021/03/interju-pfizer-volt-alelnokevel-igy.html

    Egyetemek, egészségügyi szervezetek, mindenki, akivel korábbi gyógyszerészeti vezetői pályafutásom alatt találkoztam, kitárt tenyérrel várnak. Mindenki pénzért könyörög. Senkinek sincs pénze. A kormánynak nincs pénze, az egyetemeknek sincs pénze. Senkinek sincs.

    1. Először ezeknek a szervezeteknek és intézményeknek támogatást adsz. Támogatást különféle rákkutatásokra, sőt velük együtt fejlesztesz kutatásokat, barátokat szerzel, bebiztosítod, hogy hálával tartozzanak neked és közvetlenül fizetsz egyes orvosoknak és professzoroknak, kutatóknak…

  24. Tibor bá’:

    „Kiértékelés: Moszkvának nem érdeke a konkurens nyugati vakcinák promótálása. Nyilvánvalóan, ha a L.S.-féle 1265 halott valóság lenne, nem hallgatná el. Csak azt közlik, ami az ottani szakemberek szerint a hihetőség hatásain belül van, még igaz is lehet.”

    Értem miért írod ezt, de az utolsó mondattal vitatkoznék.
    De az adott esetben, biztosan a második idézett mondat áll.

    Ez viszont a CDC oldalán található, de L.S.-nek és a az idézett oldalának nem tűnt fel:

    „Reports of death after COVID-19 vaccination

    FDA requires vaccination providers to report any death after COVID-19 vaccination to VAERS.
    Reports of death to VAERS following vaccination do not necessarily mean the vaccine caused the death.
    CDC follows up on any report of death to request additional information and learn more about what occurred and to determine whether the death was a result of the vaccine or unrelated.
    To date, VAERS has not detected patterns in cause of death that would indicate a safety problem with COVID-19 vaccines.
    CDC, FDA, and other federal partners will continue to monitor the safety of COVID-19 vaccines.

    Over 92 million doses of COVID-19 vaccines were administered in the United States from December 14, 2020, through March 8, 2021. During this time, VAERS received 1,637 reports of death (0.0018%) among people who received a COVID-19 vaccine. CDC and FDA physicians review each case report of death as soon as notified and CDC requests medical records to further assess reports. A review of available clinical information including death certificates, autopsy, and medical records revealed no evidence that vaccination contributed to patient deaths. CDC and FDA will continue to investigate reports of adverse events, including deaths, reported to VAERS.”

    https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/vaccines/safety/adverse-events.html

    Tehát 82 millió oltottból az oltás utáni haláleset 1637, aminek az oltáshoz való kapcsolata nem bizonyított.

    Ezen halálesetek az összes oltottaknak a 0,0018%-át teszik ki, ami hasonló nagyságrend, mint az UK 20 millió feletti oltás után.

    Lásd 3475/54 hozzászólás:

    „460/(20245742 plusz 814509)= 0,0000218 azaz 0,00218%

    3% > 0,00218%

    Szóval az oltásnál rettegjél ettől a 0,00218%-tól.”

    Tehát, látom semmit se tanulsz a múltból, unalmasan ismételgeted ugyanazt pepitában, az azokból következő adatok meg pepitában ugyanazok:

    3% >> 0,0018 %

    És akkor jó indulatúan eltekintettünk attól, hogy van-e oksági viszony a halálesetek és az oltás között.

    Erre jó mutatószám lenne az adott ország halálozási rátájából számított az oltottak számára vetített halálozások száma.

    Amit az oltottak és az ország népességének korfa eltéréséből adódóan illik korrigálni.

  25. 28 Idegen
    Ezeket az adatokat L.S. lesöpri, nem is akarja látni.
    Számára rémisztőbb az oltások egy lehetséges áldozata, mint ezer másik, aki koronavírustól hal meg „természetes” úton…
    Agyrém!

  26. Re:26
    Írj privátot, mert nem videó, hanem egy közel 700 oldalas könyvről beszélek.

  27. 29. hubab
    „Ezeket az adatokat L.S. lesöpri, nem is akarja látni.
    Számára rémisztőbb az oltások egy lehetséges áldozata, mint ezer másik, aki koronavírustól hal meg “természetes” úton…
    Agyrém!”

    Bizony „Agyrém!”

    EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREK NEMZETKÖZI NYILATKOZATA

    Az egészségügyi szakemberek, orvosok és tudósok fontos nemzetközi nyilatkozatát, amelyet harminc ország kormányának küldtek el.

    A nyilatkozat tartalma röviden:

    * A maradj otthon és ments életeket szlogen egy színtiszta hazugság.
    * Töröljék el a következő törvényellenes, nem tudományos és nem egészségügyi intézkedéseket: lezárás, kötelező arcmaszkok egészséges alanyok számára, egy vagy két méteres társadalmi távolságtartás.
    * A lezárás nemcsak sok embert megölt, hanem a testi és lelki egészséget, a gazdaságot, az oktatást és az élet egyéb aspektusait is tönkretette.
    * A vírus (a koronavírus) természetes viselkedését nem befolyásolják a társadalmi intézkedések (bezárás, arcmaszkok, éttermek bezárása, kijárási tilalom).
    * Mikor az állam mindent jobban tud és megsérti az emberi jogokat, akkor veszélyes úton haladunk.
    * Zárják ki azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik kapcsolatban állnak vagy haszonélvezőik a gyógyszercégeknek.
    * Állítsák le az oltási kampányokat, és utasítsák el az ál-egészségügyi útlevél átverést, amely valójában politikai-kereskedelmi projekt.

    A NÉPÍRTÁS TÍZ SZAKASZA

    A népírtás tíz szakasza

  28. 30. dajtás

    Kértem Tibor bá’-tól az emailed, engedélyed nélkül nem ad(hat)ja meg, amit megértek.
    De, hogy egyszerűsítsünk: a mindenfeele kukacgmail.com-ra, ha elküldöd, köszönöm.
    Itt a hosszú hétvége, pont jól jönne egy kis olvasnivaló. 😉

  29. 31 L.S.
    Na, amit ezek követelnek, az lenne az igazi népirtás…

  30. 31 L.S.
    Csak hogy lássál számokat is, Izraelben a napi halálos áldozatok száma 20 körül jár, és monoton csökken hétről hétre, miután a lakosság durván 50%-a be lett oltva. Igaz, náluk a január végi csúcs is csak 100 körül volt.
    Ugyanez a szám Magyarországon 180 körül jár.
    Ha rád hallgattak volna, akkor napi 80 embert halálra ítéltél volna…

  31. 34. hubab
    „Na, amit ezek követelnek, az lenne az igazi népirtás…”

    A „szakértőkből” álló bizottság elismerte, hogy 1 évet hiába szenvedtek a görögök: „A lezárás nem működik – kárt okoz”

    Η επιτροπή «ειδικών» παραδέχθηκε πως ταλαιπωρεί 1 χρόνο τσάμπα τους Έλληνες: «Το lockdown δεν λειτουργεί – Κάνει ζημιά»

    A kormány fertőző betegségekkel foglalkozó bizottságának tagja Alkiviadis Vatopoulos mikrobiológiai professzor a mai műsorban – egy nappal a bezárás március 22-ig történő meghosszabbítását követően – elismerte, hogy a bezárás nem működik, és a kormányra háritott minden felelősséget a károkért. A kormány hozzon olyan döntéseket a társadalom további károsodásának megszüntetése érdekében!
    Mint jellemzően elmondta: „a vízszintes lezárás nem működik, és a társadalomnak olyan kárt okoz, hogy meg kell találnunk a probléma kezelését.
    A tudományban sokszor utólag fedezi fel, hogy a döntés nem volt helyes. De most politikai döntésekre van szükség.
    Mi, a tudósok bizottsága nem tudunk felelős döntéseket hozni, csak javasolhatuk. „A helyzet rendkívül veszélyes, és politikai döntésekre van szükség a tásadalom számára.”
    „Politikai nyomásnt az oltások gyártására kell gyakorolnia” – mondta, megjegyezve, hogy a nagyon idős koruakban már kevesebb az eset.

  32. 35. hubab
    „Ha rád hallgattak volna, akkor napi 80 embert halálra ítéltél volna…”

    Hubab?!?
    Ki vagyok én? Kit itéltem én halálra?
    Gondolom sejted a hóhér és a szkeptikus közötti
    ” árnykülőnbséget ” ?
    Bárcsak az emberek túl lennének a kisérleti nyúl szerepén!
    Rövidesen egy-két év múlva kiderül…

  33. Minden internetes publikáció hat a világra.
    Ez a hatás jelentősebb vágy jelentéktelenebb.
    Jótékonyabbat vágy kártékonyan, esetleg mindkét módon.
    Ez a post szerinted melyik kategória ?
    Tekintettel a magyar járvány és vakcina állapotokra.
    Kedves LS rettegés osszeeskuveshivove tett.
    Nyilván ezt jobban el tudod viselni mintha kénytelen lennel elfogadni a realitásokat

  34. 38 Mosógépszerelő
    Na, ezt aztán jól megfogalmaztad!
    Mivel címzett nincs, ez az utolsó mondatod is van olyan kétértelmű, mint az a bizonyos „királynőt megölnötök…” kezdetű mondat…
    Ez vajon L.S.-ről szól, akiről az a véleményed, hogy az összeesküvés-elméletet jobban el tudja viselni, mint a realitásokat, vagy nekem, hogy könnyebb elviselni azt, hogy L.S. összeesküvés-elmélet hívő lett, mint a realitásokat, mivel hogy hogy az a valóság… 🙂
    És komolyan megzavart az, hogy a vagy kötőszót, nem tudom miért, kétszer is egymásután vágynak írtad, kétszer is nekiszaladtam, hogy mi akar lenni…

  35. 39.
    Nem tudok hibátlan helyesírással írni az okostelefonommal.
    L.S. – re gondoltam amikor azt írtam könnyebb neki elfogadnia a tökéletesen gyermeteg és paranoiás osszeeskuveselmeletet mint a zord valóságot.

  36. 40 Mosógépszerelő
    Értem, köszönöm.
    Egyébként az az érdekes, hogy a zord valóság helyett teremt magának egy még ennél is félelmetesebb alternatívat, mintha nem volna elég az, ami van…

  37. 26.L.S.
    „Alkiviadis Vatopoulos mikrobiológiai professzor a mai műsorban – egy nappal a bezárás március 22-ig történő meghosszabbítását követően – elismerte, hogy a bezárás nem működik, és a kormányra háritott minden felelősséget a károkért. ”

    Érdekes egyes helyeken működik.
    Nem azt kéne megnézni, hogy ott hogyan csinálják?

    Világos hogy a kormány a hibás, de nem a lezárásokért, hanem annak nem sikeresen kivitelezésért.
    Lásd magyar helyzet…

  38. 42. Idegen
    „Világos hogy a kormány a hibás, de nem a lezárásokért, hanem annak nem sikeresen kivitelezésért.
    Lásd magyar helyzet…”

    Miért hiszed, hogy a magyarok helyzete jobb?
    Szerintem rosszab és közvetlenül a magyarok után jövőnk mi EU szinten.

    Nem lehet egy egész országot egy évre karámba tartani egy járvány ürügyén!
    Csak a betegeket és a gyengyébbeket kell megvédeni.
    Az egészségeseket szabadon kell hagyni a természetes életükbe.

    Matina Pagoni a kórházi orvosok elnökének vallomása: „A bizottság eltévedt – már nem lehet többé otthonaikban bezárva tartani az embereket. ”

    Ομολογία Μ. Παγώνη: «Έχασε το δρόμο της η επιτροπή – Δεν είναι δυνατόν να κλειστεί παραπάνω ο κόσμος στα σπίτια του»

    Nem lehet bezárva tartani tovább az embereket a saját otthonukban. Láthatjuk, hogy a gazdaságunk hová ért.
    Április elején, az első két hétben meg kell nyitni a vendéglátást…”Az emberek nem bírják tovább a bent maradást”.

    Én még hozzáfüzném: Nemcsak a vendéglátást!

    Szombat délután országszerte több ezer ember tiltakozott a lezárás és a kormányzati erőszak ellen az „Eddig! Elég volt!” szlogennel.

    «Ως εδώ»: Χιλιάδες πολίτες στους δρόμους σε κάθε μεριά της Ελλάδας κατά του lockdown και της κυβερνητικής βίας

  39. Nem tudom mit lehet bírni és mit nem.
    De nem is érdekes ez.
    Eletek megmentése természetes módon minden másnal fontosabb.
    Gondolkozzunk már barátom!
    Kik szenvednek el több veszteséget a halottak és a hozzátartozóik avagy a karanténnal korlátozottak?
    Akármi is történik mindig akad néhány elhívatott ellenálló!
    Dr Görény!
    Ők ellenállnak mert vágy tévedésből azt hiszik ez a helyes vágy mert ők szenvedélyes ellenállók!
    Eddig is tudtam a görög bölcsekről ,mostmar tudok a görög ostobákról is !

  40. 4O. Mosogépszerelő
    Gondolom mivel mosogépszerelőként szerepelsz a bloggon nem véletlen a beceneved.
    A véleményedre lennék kiváncsi milyen házi mosógép vásárlását javasolnál számomra?
    Előre is köszönom javaslatodat.

    41. hubab
    „Egyébként az az érdekes, hogy a zord valóság helyett teremt magának egy még ennél is félelmetesebb alternatívat, mintha nem volna elég az, ami van…”

    Tisztelt hubab

    Az alapállásod a három szimpatikus lényre emlékeztet:
    Az első a fülét fogja a második a szemét takarja a harmadik meg a száját.
    Ha igazad -tok lenne mindebben amiben hiszel és hisztek rólam, szerinted mitől kell félnetek és cenzuráznotok és figyelmeztetnetek:

    Még egy magenta hozzászólás és kitiltalak.

    Ha mindaz amit irok vagy linkelek az hülyeség akkor miért lett egyből törölve Henn Maria facebookon elterjedt videója a népírtás tíz szakaszáról?

    …a zord valóság helyett teremt magának egy még ennél is félelmetesebb alternatívat, mintha nem volna elég az, ami van…

    Ébresztő hubab! hubab?!?

  41. Azért lett törölve,mert van ami meg Zuckerberg biztosítékait is kiveri.
    A betiltás az betiltás annyit jelent hogy egy hatalomnak valami nem tetszik.
    Minden más értelmezése a betiltásnak bizonytalan és esetleges.

  42. Milyen mosógépet vegyek ?
    Attól függ mi a célod és mennyit szansz rá.
    Ismert márkát vennék, az elérhető arak középső sávjából.
    Tartózkodnék a különlegességekről.
    Azoknál nagyobb a kockázat !
    Ugyanígy járok el minden műszaki cikk vásárlása eseten.
    Nekem ez bevált.
    Vannak tulertekelt es alaptalanul lenézett márkák.
    Itt is működik a mainstream diktátuma ami lehet igaz és lehet hamis.

  43. 45 mosógép:
    bocsánat a beleszólásért, röviden sztem MIELE-ket nézz. Ipari minőségű háztartási gépek, használtan gyk. gombokért. Könnyen javítható, minden van hozzá bontottan.

  44. Megeshet ,hogy jól jár vele ha hallgat rád, de ehhez a márkához a szerelők talán 2 % -a ért.

  45. 48.GErgo
    ” röviden sztem MIELE-ket nézz. Ipari minőségű háztartási gépek, használtan gyk. gombokért. Könnyen javítható, minden van hozzá bontottan.”

    Ezt a választ vártam egy „mosogépszerelőtöl” ahelyett egy általános és semleges hozzászólást kaptam , minden olyan kézenfogható javaslat nélkül, amely segíthetne nekem.

    Tisztelt „GErgo”

    Legalább 28 éve megvan a miele mosógépünk amely napkollektorral van összekötve és még teljesen szinte újként müködik.

  46. 50: L.S.

    https://www.antalffy-tibor.hu/gepeszmernokok-autoszerelok-figyelem

    (1)
    * Nem biztos, hogy ilyen kérdést ilyen topikban kéne feltenned vagy megbeszélned.
    * Offtopik is itt, illetve ha érdekes válasz érkezik rá, másokat is érdekelhet és később nehéz visszatalálni bárkinek.
    * A bloggazda nem biztos, hogy nem nyitna szívesen ilyen kérdéseknek topikot, egy jobban látható helyre kitéve a linket (ha megkérnénk).
    * Egyébként, ha lenne ilyen, lehet én is kérdeznék egy betonozósat 🙂
    * Addig is, legutóbbi tapasztalatcserés topik a fenti lehetett.
    * De símán lehet, hogy nincs igazam és/vagy érdektelen a felvetés, akkor elég ignorálni.

    (2)
    * A Miele kapcsán kaptál egy visszaigazoló márkamegerősítést GErgőtől, aminek örülsz. OK.
    * Fontos a márkatapasztalat, de nem feltétlen egyetlen szempont, illetve márkán belül több gép is lehet.
    * Nincs gond vele, hogy örülsz neki, de Mosógépszerelő szakszerűen egészítette infókkal a választási lehetőségek végiggondolását, amit lefikáztál (ezzel már lehet gond).
    * Első körben infóhiányban nyilván általánosabban, miközben feltételezte van interneted, potenciális funkciókat böngészhetsz (árdrágító mivoltát konstatálhatod, stb.).
    * Ha specifikusabb kérdésed van, azt is fel lehet tenni, és szerintem a nyitóválasz korrektségéből következik, hogy esélyesen kapsz új választ.
    * Az „ismert márka” ajánlás azért lehet fontos, mert országos szervíz jobban tartozik hozzá, több szakember lehet.
    * Egy márka nem mindenben legjobb. Lehet kívánalom egy fontos funkció megléte, amihez lehet keresni optimális megoldást.
    * Minden „különlegesség”, egzotikum javítása statisztikai relevanciával nehézkesebb, költségesebb. Azaz ez is helyénvaló észrevétel volt.
    * Ha viszont tudsz magad is szerelni, akkor jogos a feltételezés, hogy gépet választani is tudsz.
    * Mind a „túlértékelt”, mind az „alábecsült” bármi is, fontos szempont, amiknek különféle fórumokban, kommentekben utána lehet menni (akár komoly melóval).
    * Ez utóbbi nyilván akkor szempont, ha precízebben akarsz vásárolni, nem gyorsaságra optimalizáltan.
    * Ha megpróbálsz strukturáltabban gondolkodni (amiben én is hibázhatok), például mit kérdezz, mire kaphatsz választ, az sokkal jobban segíthet a konteók közötti eligazodásokban is. 😉

  47. 35. hubab
    „Csak hogy lássál számokat is, Izraelben a napi halálos áldozatok száma 20 körül jár, és monoton csökken hétről hétre, miután a lakosság durván 50%-a be lett oltva. ”

    Ausztria, csupán 6%-os átoltottsági mutatóval:

    Miközben pont ma reggel hallhattuk Balázsék c. reggeli rádióműsorban a propaganda-álhírt, hogy milyen fontos és jók az oltások, amit Izrael esete is bizonyít, addig a tény, hogy Izraleben a fertőzöttek száma nem csökken,
    60%-os átoltottság mellett és azonos számokat produkál, mint a legkvésbé átotltott lakosságú Ausztria, 6%-os átoltottsági mutatóval.
    A megoldás természetesen itt is a KAMU PCR-tesztekben keresendő.
    Arányaiban mindig és örökkön, örökkén ugyanannyi ál-pozitív tesztet fognak szolgáltatni, lehet az az ezredik oltás is. Illetve pontosítva, csak addig, amíg valaki is életben marad az oltásoktól.

    https://www.facebook.com/racionaliselet/videos/484770502544256

  48. 52 L.S.
    Akkor nézd meg a tendenciákat is.
    Ausztriában később robbant a brit változat, ők most felszálló ágban vannak, ahogy mi is, Izraelben viszont folyamatosan csökkennek a számok annak ellenére, hogy ott már rég a brit változat az uralkodó.
    Így találkoztak most félúton a számok…
    És ami a legfontosabb, az átoltottaknál egészen alacsonyak ezek a számok, tehát a betegség a nem oltottak közt terjed.

  49. Nem tudom, de mi itt jól elbeszélgetünk a jelenben. Holnap holnapután, meg ha így megy tovább minden, teljesen szét fog esni körülöttünk. Fel van e készülve minden törvénytisztelő ember a káoszra? Amikor nem lesz rendőr az utcákon, vagy az is a saját életéért fog éleslőfegyverrel lövöldözni? Nem tudom értjük e, hogy a jelenlegi helyzetből mi lehet. Ha ránkszabadul a sok bebörtönzött… Mert nem lesz aki őrizze őket. Vagy hogy belehalsz egy sima csonttörésbe, mert nincs aki ellásson. Vagy nem lesz szívgyógyszer, vérnyomás csökkentő… Gondolom értjük, hogy rendkívül gyorsan haladunk a káosz felé. Ha ez jelenleg így megy tovább.

  50. Továbbra is azt mondom. Teljes lezárás addig, amíg nincs beoltva a munkaképes lakosság több mint fele. Mért is? Mert azok adják az állam gerincét. De remélem ezt nem kell elmagyarázni. Meg remélem azt sem, ha minél több potenciális fertőzhető egyén rohangál nap mint nap, egyre több mutáció jön létre.

  51. Ilyen helyzetben sajnos elő kell venni az életbenmaradás ösztönét. Szarul hangzik, de ez van.

    Az élsportoló a pénzt viszi. Nem hozza.
    A nyugdíjas otthon lakója, tudom most szar szemét leszek, de nem lehet előbbre a 30-50 éves korosztájnál, akik ivarérett, és dolgozik, illetve van gyereke akit fel kell nevelnie.

    Sajnálom ha ezzel mindenkit megbántok, illetve ha örökre ki leszek tiltva. Nyilván mindenki élni szeretne, és joga is van hozzá. De ha az elején elkúrunk egy stratégiát, akkor a vége igen cudar bukás.

  52. 56 – Dan:
    Harminc évesekből van 3 halottunk, 80 felettiből 16 ezer. Mert ez a pandémia az öregeket öli. Mivel az állampolgárok zöme nem utálja az apját anyját, és mivel a gyerekek zöme imádja a nagyanyját és a nagyapját, tömegesen ezt az oltás programot várják el a kormánytól.

  53. Amerikai tanulmányokból december óta tudjuk, hogy a nyájimmunitáshoz 80% feletti átoltottság kell, csak ezt senki sem meri propagálni ekkora oltásellenességben. Ezért megy máig a 60-70% a PR -ban. És lehetne az aktívakat is oltatni, de amíg a 18 év alattiak nem lesznek tömegesen beoltva, addig kb. veszett fejsze nyele az egész majd az oltás megoldja, és 2 hét múlva nyitunk történet…!

  54. Értem. Viszont jelentősen fordult a trend. Illetve az alapvető logikát követve, nagyobb beoltatlan hányad nagyobb fertőzésveszélyt generál,továbbá nagyobb mutációs esélyt. Ebből következik, hogy eljutunk arra a pontra, mikor is egyik oltóanyag sem lesz jó valamely mutáns ellen. Mivel akik jobban terjesztik, szabadon fertőződnek, illetve adják át a vírust. Emiatt előfordulhat, hogy lehet az egészet előlről kezdeni. Addigra nem 120 millió fertőzött lesz, hanem 1.2 milliárd.

    Tudom, hogy szociális gondolkodású az ember. Alapvetően mindent megtesz, hogy a szeretteit óvja, normális esetben. Meg látni is akarja őket, megölelni, stb. Ezért kellene teljes lezárást elrendelni. Addig, amíg nincs meg a megfelelő átoltottság.

  55. 58 – Python:
    Az én született matematikai érzékem szerint Magyarországon soha a büdös életben nem lesz nyáj immunitás. Először is ehhez 90 százalékos beoltottság kellene. Ezt önkéntes lapon nem lehet elérni. Kötelező oltással sem, mert nemzeti ellenállás ébredne fel ellene. Ha a masszív elhalálozás után az emberek meggondolnák magukat, akkor jönne a második fokozat. Az oltások nem tudnának lépést tartani a felbukkanó mutációkkal. Az egész védekezés káoszba fog fulladni. Ha Orbánnak sikerülne magyar vakcina gyártást felpörgetni és jól megszerveznék a dolgot, akkor lenne esély folyamatos újraoltások bevezetésével életen tartani a társadalmat. Ébresztő emberek! A régi világ nem jön vissza. Az új világot pedig fel kell építeni csökkentett elvárások mellett.

  56. 60: Tibor bá’

    Szerintem Kína példája azért elgondolkodtató. Legdurvább népsűrűség, legdurvább zoonózis, 2019 végétől nagyon lassan beinduló járványügyi intézkedések és lényegében mára nem ismerik a vírust arra alapozva, hogy műholdas felvételekről látszanának karantén-lezárások (sejtésem szerint). Lehet, hogy csak kínai módszert kéne alkalmazni és nem például EU-s módszert, miszerint első hullám után versenyeztek az államok ki nyit gyorsabban, veszi leglazábbra a gyeplőt, mindezt egymással abszolút nem egyeztetve.

  57. Van rá esély, hogy a sars-cov-2-ből immunszökevény lesz?

  58. 63 Károly
    Úgy érted, hogy hosszú távon az immunrendszerünk nem fog tudni megvédeni a koronavírustól illetve a Covid-19 olyan leendő mutációiól, amelyek „kikerülik” a védőoltások által kiváltott védettséget.
    Vérző szívvel, de szerintem igen.
    Valahogy úgy, mint a HIV.
    Csak a kovid nem vérrel, testnedvekkel, szoros kontaktus útján terjed, hanem a légutakon és a szennyvízzel. Sokkal hatékonyabban.
    Aztán az emberek közül azok válogatódnak ki, maradnak életben és nevelnek fel új generációkat, akikre (és gyermekeikre) valamilyen genetikai variáció folytán nem hat a kovid. (Mint a HIV bizonyos afrikai népességben. Benne van egyes emberekben és nem betegíti meg őket.)
    Bárcsak ne lenne igazam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük