(3406) Különös szenteste

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

1956 október 23 után azt gondoltuk, hogy most lesz egy konszolidált Magyarország, ahol élvezet lesz élni. Ez az álom november 4. után elszállt. Na, most mi lesz? Az, ami volt, vagy még rosszabb. Az emberek elkezdték átlépni a határt Ausztria felé. Ők voltak a „menekült szabadságharcosok”. A Szabad Európa Rádió naponta számolt be róla, igen részletesen, szinte csábítóan. November 13-án hivatalosan leszereltem, ha nem sikerül a határátkelés, nem leszek katonaszökevény. Az őrizetlen határon átmenni nem ütközött nehézségbe. A határ másik oldalán fel voltak állítva menedékhelyek, ahol az átfagyott, fáradt és éhes magyarok megkapták az első segítségeket. Délelőtt folyamán jött egy busz és az összegyűlt menekülteket elvitte egy táborba. Csakhogy túl sokan voltunk, a táborok megteltek, és akkor elkezdtek megnyitni iskolai tornatermeket, teli pakolva emeletes ágyakkal. A világ pedig szembesült a ténnyel, hogy 200.000 magyart el kell helyezni. Egymás után tették a felajánlásokat, hogy melyik ország hány ezer magyart fogad be. Ennek a gyakorlati lebonyolítását a Bécsben lévő követségek végezték. Itt azonban a jelentkezőket kikérdezték, stb. stb. ez azonban időbe telt. Engem Ausztrália fogadott be, és közölték, hogy a szállításra kb. márciusban kerül sor, addig várjak türelmesen.

A várakozás alatt iparkodtunk magunkat jól érezni, amihez annyi schillingre próbáltunk szert tenni, amennyi csak lehetséges volt. Mivel rengeteg segítő szervezett működött, ez nem volt túl nehéz. Ausztriából nemrég mentek ki az oroszok, a kapitalizmus még nagyom szolid volt. A hangulatos bécsi kocsmákban 5 Schilling volt egy gulyásnak nevezett marhapörkölt, egy kis üveg kóla pedig 50 Grossen, ami mellet egész este ott lehetett ülni, és dobálni a pénzt a zenegépbe. A villamos részünkre ingyenes volt, mindent bejártunk, nézegettük a látnivalókat. Nekem mégis a 4-5 Schillinges banán, és az 5 Schillinges Milka csoki tetszett. Ez akkor 0,2 $-nak felelt meg. Ma átszámítva 60 Forint.

Közben elment a november, már december közepén jártunk és az előttünk álló karácsony már érzékelhető volt. Erkkor kezdett tudatosodni bennem, hogy végül is hontalan vagyok. Apám/anyám Budapesten, a húgom (akit a szülők tiltottak a disszidálástól) pedig csak az isten tudja, hol van. December huszadikán úgy éreztem, de jó lenne otthon lenni. Kommunizmus ide, kommunizmus oda, a karácsonyokon ez sose látszódott meg. Anyám mindig békebeli karácsonyt csinált. A vacsora után még kávét is kaptunk, ami elég nagy szó volt. A fáról a férfiak gondoskodtak. A meleg szoba ablakából néztük a húszcentis sváb-hegyi havat. Aztán kimentünk mászkálni egyet.

A közszájon forgó hírek szerint visszamenni nem volt probléma. A West bahnhof-ról indult vonat Nikelsdorfba, a másik oldalon pedig ott állt a gyors Budapestre. Viszont a visszajövetel már rázósabb volt. És ahogy múltak a napok, egyre rázósabbá vált. Ennek hatalmas visszatartó ereje volt.

Huszonharmadikán már alig fértem a bőrömbe. A szobatársaim is lebeszéltek, „nem fogsz tudni visszajönni”. Huszonnegyedikén reggel már egy zabszem se fért volna a seggembe. Tudtam mikor indul a vonat. Játszottam a gondolattal. Ha nem megyek, biztos megbánom. Aztán az utolsó percben felpattantam és megindultam, amihez össze kellett pakolnom.

A határnál pontosan az történt, amit mondtak, semmi cécó és máris rajta voltam a budapesti gyorson, ami megvárta az osztrák csatlakozást. Mit mondjak a gyorsvonat szerintem cammogott. Sehogy se akart Pestre érni, pedig már délután volt az idő. Csak nehogy a Déli pályaudvarról gyalog kelljen hazamennem. Szerencsére, mire megérkeztünk még jártak a villamosok és a fogas is. Már jóval sötétedés után értem haza. A kert kapu nyitva volt, mint mindig. A Csülök nevű kutya vakkantott egy szelídet, mert megismert. Aztán betoppantam a konyhába, de Petőfi hiába írta, hogy repült felém anyám, mert az én anyámnak földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől. Én vagyok Tibi, nem a szellemem. Hát te hogy kerülsz ide? Jöttem szentestére. Na, akkor apám is előkerült a szobából. És akkor most mi lesz? Semmi különös a holnapi vonattal megyek vissza. És mi van a hátizsákodba? Nyissátok ki.

Banán a tetején, alatta csoki, kávé, szardínia konzerv, sajt. Anyám majd elájult. Mindenesetre nehéz volt eldönteni, minek örültek jobban nekem vagy a csemegéknek. Jelenlétemet gyorsan megszokták, mintha csak eltávozásra jöttem volna a laktanyából.

Nem állítottunk fát, minek, kettőnknek nem kell. Mit tudsz a húgodról? Semmit. Mi tudjuk a címét. Akkor azt kérem, majd megkeresem. Visszamész? Természetesen, csak szentestére jöttem. Csak vigyázz magadra, vissza tudsz menni? Persze, csak fel kell rá készülnöm. Hogyan? Úgy hogy régi lepedőből varrok magamnak egy jó bő overált, hogy a hóban ne lehessen látni. És milyen ott az élet? És én meséltem és meséltem. Később eldöntöttük, hogy lemegyünk az éjféli misére. Le is mentünk a Szabadság-hegyre, ami egy jó kis séta volt a hóban, de valahogy nem volt az igazi. Se Ildikó, se karácsonyfa, se ünnepi vacsora. Mindig akkor derül ki milyen fontos valami, amikkor már nincs többé.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

13 gondolat erről: „(3406) Különös szenteste

  1. Tibor bá’
    Ez szép volt! — Kellemes karácsonyt,
    bort, búzát,békességet, hosszantartó egészséget,
    egy jóval boldogabb újévet, ételt, italt, édességet
    kívánok mindkettőtöknek.
    rEMÉLEM MÉG A VISSZAÚTRA IS EMLÉKSZEL .

  2. Kedves Tiborbá!
    Köszönet a kitartásodért és azért, hogy a mai napon is elláttál bennünket kellmes és tartalmas olvasnivalóval!

    Áldott Békés Karácsonyt, s még sokáig jó egészséget kívánok
    Neked és Évának is!

  3. “Mindig akkor derül ki milyen fontos valami, amikkor már nincs többé.”

    Mentsétek le a blogot a fejetekbe, merevlemezre, esetleg kérjétek el a gazdától cd-n,
    …és hozzon mindenkinek pontos világ(tér)képet a Télapó!

  4. Szeretnék én is az ünnepi jó kivánságokkal élni és küldeni ezúton is, Tiborbáéknak és a Fórumtagoknak is .
    Valószinüleg majd’ mindenki nevében írhatom, köszönjük az egészéves remek olvasnivalókat (a hozzászólásokkal együtt 🙂 🙂

  5. Kellemes karácsonyi ünnepeket és legfőképpen kiváló egészséget kívánok mindenkinek!
    Tibor ‘bá, köszönjük a sok bejegyzést, bár az idei témakörök között a vírus mindent vitt.
    Fenti posztod utolsó sora rendkívül igaz:
    “Mindig akkor derül ki milyen fontos valami, amikkor már nincs többé.”
    Kívánok még hosszú, egészségben eltöltött, vírusmentes éveket!

  6. Kedveseim!
    Évával köszönjük a jó kívánságokat. Mi is kívánunk nektek – a legfontosabbat – győzelmet a vírus felett. A többi majd jön magától.

  7. Hajrá Tibor Bá”!
    Énekeljük el a “Betlehembe kéne menni, pujkakakast kéne venni” c. Újkarácsonyi dalocskát. 😄
    Még sokszor!……

  8. Tibor bátyám, jó egészséget kívánok, ez a legfontosabb, és békés ünnepeket! 🙂

  9. Kellemes ünnepeket és jó egészséget kívánok Tiborbá!

  10. Kedves Éva és Tibor, na meg a Kutyák! Egészséget, békességet és szeretet kívánok mindannyiótoknak karácsony alkalmából, de nem kevésbé a további egyszerű hétköznapokra.

  11. Örömmel osztom meg mai örömöm: ifjúkori barátom az intenzíven ma sem került lélegeztetőgépre.

  12. Minden olvasónak, és legfőképpen Tibor bá’-nak, és Éva asszonynak Boldog Karácsonyt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük