(3377) AstraZeneca

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Az AstraZeneca által gyártott koronavírus vakcina előállítása könnyű és olcsó, ezen kívül úgy tűnik hatékony

Ezt kapjuk mi is

Az első kiértékelések szerint a gyártók rátaláltak egy kiszerelő üzemre.

Szerzők: Rebecca Robbins and Benjamin Mueller

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem tegnapelőtt (november 23.) bejelentették, hogy az olcsó és könnyen előállítható koronavírus vakcinájuk hatékonynak bizonyul, követve a vezető vakcina gyártók reménykeltő eredményeik bejelentését.

Az első kiértékelések szerint a klinikai vizsgálat azt mutatta, hogy a vakcina hatékonysága 62 illetve 90 százalékos, attól függően, hogy alkalmazták azt. Ez azt jelenti, hogy a vakcina jelentős muníciónak számít a pandémia ellen, ami a mai napig 1,3 millió ember életét vette el 2020 januárja óta.

AstraZeneca állítja, hogy még ebben az évben elkezdi a vakcina leszállítását, és képesek lesznek 3 milliárd dózis előállítására a jövő évben. Mivel egy embernek két dózist kell kapni, ez azt jelenti, hogy a Földön minden ötödik embert be tudják ezzel a mennyiséggel oltani.

Más vakcina gyártóktól eltérően az AstraZeneca hatalmas mennyiséget fog tudni gyorsan legyártani, amit könnyen lehet hosszabb időre tárolni és a költség nem fogja meghaladni a néhány dollárt.

Pfizer és Moderna vizsgálati eredményei 95 százalékos hatékonyságot mutatnak, de ezeket a vakcinákat -80°C hőmérsékleten kell tartani, ami a tárolást, szállítást és szétosztást igen megnehezíti. Ezen kívül az AstraZeneca 3-4 dolláros dózisai csak tört része annak, amibe a többi gyártó termékei kerülni fognak.

Az AstraZeneca változó hatékonyságának oka az oltás beadásának módja. A 90 százalékos hatékonyságot akkor érték el, amikor az első oltás fél dózis volt, a második oltás pedig egy teljes dózis. A hatékonyság csökkent, amikor mind az első oltásnál, mind egy hónappal később a második oltásnál teljes dózist alkalmaztak.

A klinikai vizsgálatot Nagy Britanniában és Brazíliában végezték. A vizsgálat alatt nem tapasztaltak hátrányos mellékhatást. A vizsgálatot ideiglenesen leállították, amikor Angliában az egyik önkéntesnél neurológiai panaszokat tapasztaltak.

A gyártók a klinikai vizsgálat eredményeit benyújtják Nagy Britanniában, Az Európai Unióban és Brazíliában az engedélyező hatóságoknak, hogy beindíthassanak egy vészhelyzeti jóváhagyást.

Míg a Pfizer és Moderna mRNS technológiát alkalmaz, az AstraZeneca vakcina ettől eltérő. Csimpánz adenovirus legyengített változatát használják, amivel koronavírus géneket juttatnak az emberi sejtekbe. Ez beindítja az immunrendszert, hogy a tényleges koronavírusokkal felvegye a harcot.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

107 gondolat erről: „(3377) AstraZeneca

  1. Szimpatikus, hogy ők nem szálltak be a licitbe a 90-92-94,5 stb. %-os hatásfokkal, hanem bevallották a 62 %-ot is. Ami még változhat is, mert nagyon alacsonyak a számok (néhány tízezer ember kapott oltást, a kezelt csoportban hatvanvalahány, a kontrollban százvalahány megbetegedés történt)

  2. Akkor sínen vagyunk! Most már csak annyi kell, hogy az iskolából ne hozzák haza a kölkek.
    Arra azért kíváncsi leszek, hogy a sok orvosi ellátásra nem jogosult honfitársunk, hogyan kapja meg? Ahogy olvassuk elég merev a protokoll a beadásnál.
    Más: Eddig a doki kijött és 3.900 ft kiszállási díjért végigoltotta a familiát. A kocsijába majd nemigen fér be egy exrafagyasztószekrény…..

  3. 2 Reinkarnatorr

    Nem kell 100 %-os átoltottság ahhoz, hogy megállítsuk egy betegség terjedését, elég, ha a lakosság bizonyos hányadát beoltják, így ki lehet(ne) hagyni őket kockázat nélkül.
    Ha mégis muszáj, akkor szerintem nem fogják nézni, jogosult-e ellátásra, vagy nem, majd fizetjük a potyautasokét is, ahogy lenni szokott

  4. Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem bejelentették, hogy nem kívánnak profitot termelni, emberségességi alapon működnek. Ez egy óriási pofon a nagy gyógyszer gyártóknak.

  5. Tibor bá’
    Köszönjük a felvilágositó cikk kitünő forditását.
    Még hozzáfüzném:

    „Az ideiglenes eredmények 131 diagnosztizált Covid-19 eseten alapultak, több mint
    11 000 önkéntes részvételével, akik részt vettek a brit és brazil vizsgálatokban.”

    Az eddig rendelkezésre álló adatok nem elégségesek. Többek között nem ismert, hogy az Oxford / Astra Zeneca vizsgálatok hány résztvevőjét oltották be valójában, és hányat oltottak be ál-oltással (placebo vakcinával).

    „Hosszú út előtt állunk, mielőtt az adatok tisztázódnak és
    és teljes egészében nyilvánithatók lesznek.” mutatott rá Daniel Altman, a londoni Imperial College immunológusa.

    https://www.makthes.gr/emvolio-oxfordis-astrazeneca-to-mystirio-megalyteris-apotelesmatikotitas-me-ti-misi-dosi-331737

    Mennyi idő kellett a vakcinák kifejlesztéséhez

    Himlő 1954 – 1988 34-év
    HPV 1991 – 2OO6 15-év
    Κanyaró 1954 – 1963 9-év
    Polio 1948 – 1957 7 -év
    Mumpsz 1963 – 1967 4 – év

    Átlagos időtartama: 1O.7 – év

    Covid – 19 1-év?!

  6. Re 6 L.S.

    1954 óta eltelt egy kis idő, azóta a biológiában olyan forradalmi fejlődés volt, mint műszaki téren a XIX. század végén és a XX. század eleje körül. A DNS szerkezetéről szóló cikket csak egy évvel korábban közölte le Watson és Crick, most meg össze-vissza szerkesztjük (nem a cikket, hanem a genomot :)). Abban egyetértünk, hogy még alacsony a mintaszám (ezt én is írtam),de biztatóak az eddigi eredmények. Én még nem oltatnám be magam, de a ha a magas kockázatú csoportba tartoznék, akkor nem sokat vacillálnék

  7. Én kíváncsi lennék egy szavazás eredményére.

    Beoltatod-e magad covid ellen?

    A : Igen
    B: Nem
    C: Pár hónapot kivárnék, aztán esetleg.

  8. 4: Tibor bátyám, ez egy nagyon jó PR fogás a gyártó részéről. 😉 Azt is leírom, hogy miért. Az AstraZeneca COVID-19 vakcina előállítási költsége 3-4 USD, adják majd 4-5 USD -ért, minimális a haszonkulcs, de ott jön a csavar a történetben. Nem a legjobb védőoltás, mert vektor vakcina. A legijobbak az mRNS vakcinák lesznek, de drágábban gyárthatóak és típustól függően -20 – -70 °C -on kell őket tárolni, szállítani, ez további extra költségnövelő tényező. Az AstraZeneca viszont sima hűtéssel 2-8 °C -on is szállítható, és tárolható hónapokig, szóval a Szputnyik V. vakcina fázis III. mizériája miatt kvázi tarolni fognak a világpiacon az első körben. Így minimális haszonkulccsal is milliárd USD -s üzlet kecsegtet a számukra! Így már lehet irgalmas szamaritánus egy gyógyszeripari multi is. 😛 😉

  9. 6: L.S. ezen ne lepődj meg annyira! Anno a SARS esetében nekifogtak az alapkutatásnak, csak mivel abból nem lett világjárvány, el is halt a dolog, mivel nem volt érdeklődés, így nem érte meg továbblépni a leendő védőoltás alapkutatási fázisán egyik nagy gyártónak sem. A MERS -nél megint elővették a dolgot, csak az még kisebb járvány volt, így abból sem lett semmi. De az alapkutatások, és az adott gyártási eljárások elméleti szintű kidolgozása már mindegyik típusú vakcina (vektor, mRNS) esetében adott volt, azokon csak finomhangolni kellett gyorsított ütemben, és nekiesni a Fázis I., II., majd ezek sikeres teljesítése után a Fázis III., klinikai vizsgálatoknak. Persze, eltelik majd 2-3 év és még jobb hatásfokú, még jobban és kedvezőbben tárolható és szállítható vakcina altípusok is megfognak jelenni a mostaniak további finomhangolásával. De mivel a SARS óta kutatják ezt a fajta koronavírust, és ez a mostani annyiban nem tér el, hogy az azóta folytatott kutatások eredményeit ne tudták volna felhasználni. 😉

  10. 7 – hargi
    Én a veszélyeztetett csoportba tartozom. Mit érek egy oltással, amikor az immunrendszeremet nem lehet bepöccenteni? Minden évben mentem influenza oltásra. Nulla reakció.

  11. 7 hargi
    Reális a megközelítésed, a fiatalabbak idegenkedni fognak az oltástól, kivárnak, hogy mi a tapasztalat, látva, hogy kortársaik nagy része simán átvészeli minimális tünetekkel.
    Aki viszont idős, és betegségei folytán súlyosan veszélyeztetett , az könnyebben mondja, hogy már akkor is megéri, ha kapok pár plusz évet, nem foglalkozik az esetleges hosszútávú mellékhatásokkal.
    Ha pedig a tapasztalat az lesz, hogy az oltott népességben látványosan visszaesik a fertőzések és halálesetek száma, az megtöri a jeget…
    L.S. biztos azt mondaná, inkább haljak meg, ha a sors így akarja, minthogy asszisztáljak ahhoz, hogy igába hajtsák az emberiséget a betegségtől való félelem eszközével…

  12. 14. n/a
    Igaz ezt nem olvastam. Viszont az invermectin napi használatban van az állatgyógyászatban.

  13. Ahhoz képest, hogy két hónapja bejegyezték a Szputnik – 5 névre hallgató vakcinájukat, az oroszok is egyre szarabbul állnak járványügyben.

    https://www.youtube.com/watch?v=Y9m5wLl_e4s

    Kíváncsi leszek, hogy Orbánék mire mennek az állítólag beérkezett orosz vakcinamintákkal.

  14. Hamar megcsináltad a szavazást Tibor bá!

    Véletlen vettem észre a jobb felső sarokban, úgyhogy az olvasgató figyelmét felhívom itt is, tegye le voksát valamelyik opcióra.

    Tegnap láttam az egyik műsorban, hogy egy felmérés szerint a magyar lakosság mindössze 17%-a mond azonnal igent a covid elleni oltásra. (Ha az orosz vagy kínai oltást kérdezték, akkor az igent mondók aránya még alacsonyabb).

  15. 17 – Gyarmathy:
    Nem értem az alacsony IGEN szavazatot. Legrosszabb esetben hatástalan. Meg nem hal tőle senki. Én igennel szavaztam, pedig nálam nincs neki semmi hatása. Én életem végéig maszkot fogok hordani, ha be leszek oltva, ha nem.

  16. 12 Tibor bá’
    Azt már korábban is írtad, hogy minden évben oltatod magadat influenza ellen, de mi az, hogy nulla reakció?
    Megkaptad az influenzát az oltás ellenére is?

  17. Tibor bá’
    2020-11-25 – 18:54

    Hogyan látod? A szavazatok mennyire egyedi vélemények MOST, ebben a pillanatban?

  18. 19 – hubab:
    Ha lenne immunrendszerem akkor az idegen anyag (vakcina) behatolásakor valami reakciónak kellene jelentkezni. De nálam semmi. Influenzás nem leszek, mert nem érintkezek (beteg) emberekkel.

  19. 21 – n/a:
    Úgy tűnik, hogy az olvasok kb. reprezentáják a teljes társadalmat.

    Szerintem nem fogják kötelezővé tenni, de az lehet, hogy adnak a beoltásról bizonyítványt és bizonyos dolgokba csak igazolvány felmutatása után lehet részt venni.

  20. Én a kínait választom ha lesz rá lehetőségem, mert az már kipróbált technológia:

    „a Sinovac nem sokat kockáztatott, régi, jól bevált technológiát alakított át a Covid elleni harcra: oltóanyagukban a teljes vírus benne van elpusztított formában, és az immunreakció felerősítésére egy ugyancsak régóta ismert és használt adjuvánst tettek a vakcinába. A cég maga is alkalmazta már ezt a technológiát, ezzel a megoldással készül egyebek mellett a magyar szezonális influenzaoltás is.”

    Bevallom nekem az a bajom az Asrazeneca-val és többi modernnel, hogy kísérleti technológia, és engem riaszt, hogy megfertőznek egy élő – bár állítólag veszélytelen – adenovírussal:

    „Az AstraZeneca, a Janssen és az orosz Gemaleya Intézet egy még inkább kísérleti, bár nem teljesen új módszert, az adenovírus vektor alkalmazását választotta. Ennek során gyakorlatilag arról van szó, hogy egy, emberekben csak enyhe vagy semmilyen betegséget nem okozó vírust használnak fel arra, hogy a Covid–19-kórokozó örökítőanyagának (RNS) egy részét szervezetünk sejtjeibe juttassa, így az a sejtjeinkbe épül, majd saját szervezetünk sejtjei a koronavírus egyik fehérjéjét gyártják, ami aztán a véráramba kerül. „

  21. 22. Tibor bá’
    „Szerintem nem fogják kötelezővé tenni, de az lehet, hogy adnak a beoltásról bizonyítványt és bizonyos dolgokba csak igazolvány felmutatása után lehet részt venni.”

    https://www.ilprimatonazionale.it/cronaca/vaccino-bar-cinema-proposta-1984-senatore-faraone-174854/

    „Azok, akik nem kapják meg az oltást, kizárják őket az alapvető szolgáltatásokbol – közlekedés, egészségügy, oktatás szolgáltatásai alól, vagy többé nem férhetnek hozzá állami intézményekhez.”

    A Great Reset szolgái már nem rejtőzködnek!
    Ez az igazi összeesküvés!
    Erőszakkal oltást vagy társadalmi kirekesztés!

    George Orwerll 1984-es világa egyre közeleg.

  22. 24: Mi az hogy erőszakkal oltást? Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát. Minden beoltatlan ember potenciális gyilkos, én oltári nagy ostobaságnak tartanám ha nem tennék kötelezővé.

    Ha kicsit osztasz szorzol, a 65 év feletti fertőzöttek között itthon 10-14% körül van a halálozási ráta! Ha nem lesz kötelező minden szezon előtt az oltás, akkor ez a vírus minden évben letarolja a nyugdíjaskorúakat, mert addig, amíg meleg a helyzet beoltatja magát az emberek fele, de a következő szezonban amilyen legendás a magyar felelősségtudat, már csak a 20% fogja. Én marhára nem értem Orbánt, ha egyszer illiberális demokrácia, akkor mit liberáliskodik ebben a kérdésben, kötelező és kész (valójában értem, a Fidesz és tábora is tele van mélymagyar hívővel ill. vírustagadóval, lenne felzúdulás ha kötelezővé tennék)

    ui.: most vettem észre a szavazás állását. Hát azt hiszem mindent elmond a blog olvasótáboráról……

  23. Tibor bá’
    2020-11-25 – 19:31

    „Úgy tűnik, hogy az olvasok kb. reprezentáják a teljes társadalmat.”
    Vagyis az a pillanat értékes pillanat volt.

    „Szerintem nem fogják kötelezővé tenni, de az lehet, hogy adnak a beoltásról bizonyítványt és bizonyos dolgokba csak igazolvány felmutatása után lehet részt venni.”

    Ez életszerű.
    Dolgoznom kellett külföldön, sok ezer kilométer távolságra hazámtól, és kiutazás előtt oltásokat kaptam, arról papírt (nevezhetjük igazolványnak), és így kaptam csak vízumot.
    Én ennek örültem, mert megbetegedhettem volna ott, és – talán – az oltás nélkül nem tudtam volna hazajönni sem.
    Megértem azt is, hogy az ottaniak is féltek tőlem, illetve nem mert (bizonyítottan) kaptam oltást.

    Ismét kérlek titeket, Ne kattanjatok be!

  24. 2020. október 22

    Mint megerősítették, a Rio de Janeiró-i Joao Pedro R. Feitosa 28 éves orvos volt az a beteg, aki az elmúlt 15 napban meghalt a Covid-19 szövődményei miatt.

    Τρέχουν και δεν φτάνουν στην Οξφόρδη και στην AstraZeneca για να καλύψουν τον θάνατο του εθελοντή των δοκιμών

    Dimitrios Kouvelas, az Alexandreio University of Thessaloniki, farmakológia tanszék professzorának a megjegyzése:

    Pangalos úr, a görög származású Astrazeneca alelnökének nyilatkozata nyomán, hogy a vakcina vizsgálata 10 évet tartott volna, nem értem az ΕΜΑ nyilatkozatát (European Medicines Agency), amely egy új eljárással- azt azonnal- fogja értékelni. Őszintén szólva ezt nem értem , és úgy vélem, hogy ez irracionális, illegális és igazságtalan.

    Vagyis amikor ígéretes gyógyszer jelenik meg, a rák egy olyan formájához, ahol már több millió ember beteg várja a mentési terméket, és ezt egy évig nagyon gondosan vagy legjobb esetben hat hónapon belül gyorsított eljárással értékeljük, mi a különbség a jelenlegi oltásoktol?

    Más a betegek szorongása, vagy az életüknek más értékékük van? „

  25. VÉDŐOLTÁS ÉS AUTIZMUS

    http://aosz.hu/esoember/vedooltas-es-autizmus/

    Mi nem tudunk állást foglalni a kérdésben, de az Európai Unió egészségügyi szervezete elrendelte:

    “hogy 2000 nyaráig vegyék ki a thiomersal nevű, tartósítószerként alkalmazott higanyvegyületet az oltóanyagokból.”

    Ugye erre mondják: nem zörög a haraszt…

  26. Tibor bá, szép volt az elképzelés, hogy ez az értelmes emberek fóruma legyen, de láthatóan többségben vannak az alternatív tanok hívei és a tudományt megkérdőjelezők, aminek biztosan megvan a maga oka – netán épp az, hogy ezen blognak is az alapvetése az „igazság keresése” azaz a szemünk előtt lévő igazság megkérdőjelezése, ami összecseng ezeknek a szedett-vedett tanoknak az igazsághirdetésével és a mainstream elutasításával.

  27. L. S.
    2020-11-25 – 22:20

    „VÉDŐOLTÁS ÉS AUTIZMUS”

    Te mindenhol sötét árnyakat látsz?

    Ez – a higany – menthető emberi tévedés.

    Korábban használták az azbesztet. Jó volt, de rájöttek a rákkeltő hatására, és már hanyagolják.
    DDT. Vitte a bogarakat, szép volt a növények termése, de nem bomlott le, betiltották.
    Készítettek alumíniumból edényeket étel ital részére. Az alumínium is mérgező, arra is rájöttek, így az aluedényeket is kivonták a használatból.

    Sorolhatnám.

    Előre kellene okosnak lenni.
    Meg tudod mondani MOST, hogy mit ne csináljunk, mert abból később bajunk lehet?

  28. 30 – Ir01:
    Csak hozott anyagból tudok én is dolgozni. 😀
    Az „értelmes emberek” egy valóban érdekes téma. Gondolj bele! Professzorok, tudósok egy része istenhívő. Megnyilvánlásukból értelmesnek minősíthető emberek Orbán hívők. Boncolgathatnánk a témát, de nem érdemes. Nekem éppen úgy megvan a véleményem, ahogy neked. 🙁

  29. 31 n/a

    nincs igazad, és igenis lehet előre okosnak lenni. Az általad említett példák során is voltak kétségek, amiket lesöpörtek az asztalról, és csak nagy nehezen sikerült a betiltásuk, mivel gyorsan beindult a gazdasági úthenger.

    Az 5g-n is túl lép majd az emberiség, és mindenki azt fogja mondani, hogy sajnáljuk, de nem tudhattuk előre mivel jár ez a fajta sugárzás az élő szövetre. A „sima” mobilokról is váltig állítják, hogy semmi káros hatása nincs, mégis limitálták a telefonok maximális teljesítményét. Az aktuális kétkedők mindig csak károgó egyének, majd évek-évtizedek málva jönnek a krokodilkönnyek, hogy mi ezt nem tudhattuk előre.

  30. sleeper
    2020-11-25 – 23:55

    „nincs igazad, és igenis lehet előre okosnak lenni.”
    Neked nincs igazad! Nem mondtam azt, hogy nem lehet előre okosnak lenni.
    Pontatlanul olvastam a szavaimat!
    Ok, legyél előre okos.
    Mond meg melyik vakcina lesz a befutó, melyiket érdemes felvenni, esetleg bármelyiket, vagy mindet?

    https://444.hu/2020/11/19/mar-het-orszagban-talaltak-meg-emberekben-a-koronavirus-nyercekben-mutalodott-valtozatat
    „… a vírus nyércekben mutálódott új változata ellen nagy valószínűséggel a készülőben lévő védőoltások is hatástalanok.”

    Amit csináltál az csak szimpla kötekedés.

  31. 24 L.S.
    Amin már írtam, te minden dolognak csak a negatív felhasználási lehetőségét látod.
    Azt el sem tudod képzelni, hogy a légitársaság nem aljas, rossz szándékú célok megvalósítására akarja az utasait oltatni, hanem azért, hogy mindenki számára biztonságosak legyenek a járatai, és így ne menjen csődbe?
    És hogy bármilyen, tömegeket kiszolgáló szervezet ezt hasonlóan fogja kezelni a saját működése összeomlásának elkerülésére?
    Megkockáztatom, ha te lennél valamilyen nagy cég tulajdonosa, akkor te is elvárnád, hogy fertőzött emberek ne menjenek be a belső tereidbe, és eszedbe sem jutna, hogy ezt az emberek rabszolgasorsba hajtására használd…
    Ne öntsük már ki a fürdővízzel a gyereket is. 🙁

  32. 34 n/a

    Ferdítesz. Ilyen alapon legyél okos, és mondd meg a jövő heti lottószámokat?

  33. Az esőcsináló c. filmben van egy jelenet, ahol az ügyvéd azt kérdezi az állítólagos szemtanútól, – Azt állítja, a maguk konyhájában tíz perccel hamarabb fő meg a bab, mint bármelyik másik konyhában a világon?
    Én ezt a vonalat követem. Kivárok, mert tavaly még, tudományra hivatkozva évek kellettek, hogy felmérjék vannak e mellékhatásai egy bevezetés előtt álló vakcinának, most meg azt állítják, töredék idő alatt minden patent, az étel most valami csoda folytán hamarabb elkészült.

    Minap olvasom, felfedezték, hogy van egy árnyék DNS is a koronavírusban aminek kulcsszerepe lehet a szervezetünk megfertőzésében.
    Várnék azzal a vakcina beadással.

  34. 12 Tibor ‘Bá
    Biztos van jólműködő immunrendszered, mert különben egy nátha vinne, mint a HÍV-eseket.
    Influenzaoltás után nem kell reagálást keresni, mert nemigen van.
    Én 20 éve oltatom magam, sose volt semmi, még bőrpír sem. El sem kaptam, pedig napi sok emberrel találkoz-tam. A ygerekemet 17 hónapos kora óta oltatom. INFLUENZA oltástól sose volt mellékhatás. Idén sem.
    Szóval oltassunk! Én nyomatok legalább egy russzki döglöttvírusosat, egy aztrásat,
    aztán – ha kijön – egy USA 30 dollárosat is. 🙂
    valamelyik csak hat!
    Mert túlélésügyileg: az egy az nulla, a kettő az egy.
    Jóegészséget!

  35. 38: „az egy az nulla, a kettő az egy.” – Dehát ugye, az egy az nulla…
    Én ezt sörrel ismertem.

  36. „A Qantas légitársaság vezetője, Alan Joyce a A Current Affair című ausztrál tévéműsorban beszélt arról, hogy addig nem indulnak útnak a nemzetközi járataik, amíg nem lesz elérhető a védőoltás. Az ausztrál légitársaság utazási szabályzatába foglalja majd a kötelező védőoltást, azaz nemzetközi utasaik nem szállhatnak fel a gépeikre, ha nem tudják igazolni, hogy beadatták a vakcinát.”

    Valami elkezdődött…

  37. Nem kötelező repülni.

    Ha vissza is tér a légiközlekedés, talán kisebb volumenben fog működni. Ami szerencsés az emberiség és a bioszféra szempontjából, mert a legnagyobb szennyezők között volt.

  38. 42. Ábel
    38: “az egy az nulla, a kettő az egy.” – Dehát ugye, az egy az nulla…
    Én ezt sörrel ismertem.
    A túlélőcuccokra IS értjük. Pl. kirándulásra bepakolt tűzgyujtóeszköz.

    Sörrel nem ismertem. Fröccsös vagyok…. 🙂

  39. 35.hubab
    „Amin már írtam, te minden dolognak csak a negatív felhasználási lehetőségét látod.
    Azt el sem tudod képzelni, hogy a légitársaság nem aljas, rossz szándékú célok megvalósítására akarja az utasait oltatni, ..”

    Két és fél órája, hogy cenzúra elött áll egy forditásom ezzel kapcsolatban.
    Kiváncsi lennék – ha Tibor bá’ átengedi – mit szólnál hozzá?

    A VAKCINÁK PERE

    Pennsylvánia, 2O18.január 11.
    Egy előtervezett tömeggyilkosság a napirenden
    dr. Stanley Plotkin, esküdtszéki eljárásának hivatalos jegyzőkönyve
    Cleanthis Grivas

    Több mint valószinű amint a hozzászólások száma elegendő lesz talán csak akkor lesz beengedve persze a régi sorával. Ez is egyfajta cenzura, vagy nem?

  40. LouBega
    2020-11-26 – 12:51

    „Az ausztrál légitársaság utazási szabályzatába foglalja majd a kötelező védőoltást, azaz nemzetközi utasaik nem szállhatnak fel a gépeikre, ha nem tudják igazolni, hogy beadatták a vakcinát.””

    Szinte minden hozzászóló beszél a kötelező oltásról.
    MELYIK gyártó oltása lesz kötelező, MELYIK betegség ellen????
    Ennek megválaszolása nélkül nincs értelme erről beszélni.

  41. 44 L.S.
    Én sajnállak, szörnyű lehet egy ilyen folyamatos rémálomban élni.
    A te szemszögedből nem történhet semmi a világon, amely mögött nem összeesküvések, gonosztevők, rosszszándékú emberek állnának.
    Azzal én is egyetértek, hogy minden jelenséget alaposan végig kell gondolni, milyen alternatív magyarázatok létezhetnek rá, hogy ha valamelyiket a tények megerősítik, akkor tudjak rá érdemben reagálni, amennyire persze hatalmamba áll…
    De most őszintén, te nem látod az oltások pozitív oldalát, hogy ez megakadályozhatja sok ember felesleges pusztulását, a gazdasági összeomlás megállítását?
    Te csakis azt látod, hogy hogyan lehetne ezzel visszaélve tönkretenni az embereket?
    Egyébként ha ezt akarnák, akkor erre már eddig is lett volna módjuk, a kötelező oltások eddig sem voltak ismeretlenek a világban, ezek éppúgy alkalmasak lennének az emberek megjelölésére, ha működne a dolog…
    És ha nem lenne képtelenség, hogy minden közreműködő száját befogják, hogy ilyen manipuláció történik, és ne lenne a világban annyi ellenérdekelt, hogy ezt ne tudná fehéren-feketén bebizonyítani és megakadályozni…

  42. 45 L.S.
    Látod, ez a különbség köztünk.
    Aminap az én egyik hozzászólásom is fennakadt, amivel egyik délelőtti hozzászólásra reagáltam, de csak este lett beengedve.
    Bennem fel sem merült, hogy Tibor bá’ szándékosan manipulálja ezzel a blogot, feltételeztem, hogy hozzászólásomba akaratlanul is belecsúszott egy tiltólistán szereplő szó, ami fennakadt a szűrőn, és Tibor bá’ majd beengedi, mikor megtalálja.
    Az egy pech, ha ez nagy késéssel következik be, Tibor bá már többször felhívta a figyelmet, ha nem ment át egy hozzászólás, ne erőlködjünk folyamatosan újra elküldeni, mert úgy sem megy át, amíg át nem engedi, mikor észreveszi.
    De azért nálad nem zárnám ki az alternatív magyarázatot én sem, de nem ebből indulok ki… 🙂

  43. 48 – hubab:
    L.S. fennakadt, de a szöveg szerintem horror. Most betettem egy poszba és megkérdezlek benneteket, ilyet átengedjek-e vagy sem? Mert éppen tanulságos, de van, aki beszopja.

  44. Szerintem a vakcinák és beadatásuk nem hoznak jelentős kockázatot, sokkal rosszabb lesz majd felismerni, hogy nem lesznek kellően hatásosak az újrafertőződéssel szemben. Időben igen szűkös védettséget adnak majd, ahogyan a természetesen megszerzett immunitás is rendkívül szűkös idő/keretű a koronavírussal szemben.

    A tudománynak tovább kell majd lépnie a mindennapi higiéniás körülmények biztosítása, az immunerősítők kiaknázása, és a megbetegedő emberek kezelése terén (főként a szövődmények korai felismerésében és megakadályozásában).

    Jelenleg idehaza nem sok jó várható. Én biztos vagyok benne, hogy rég 200 feletti a napi halálozások száma, csak nem feltétlenül teszik be őket a covidos zsákokba. Nem beszélve az ellátatlan krónikus betegekről, későn felismert daganatos betegekről, stb.
    A társadalom abszolút passzívan tűri mindezt, már ezen sem lepődök meg, hiszen a döntéshozók ezt alaposan felmérték, beszámították. Jelen pillanatban olyan szinten elszabadult a kórokozó terjedése (amit a szennyvízvizsgálatok is igazolnak), hogy tulajdonképpen egy teljes lezárás is kevésnek bizonyulhatna, s ugye ilyesmiről szó sem lehet…

    Az iskolákban most felmérik a pedagógusokat, és jönnek az örömszámok, hogy csak mindössze 50-ből 2-3 eset van. Ők mondjuk, szerencsétlenek mehetnek 60% táppénzre… Nos az az igazság, hogy emiatt úgy a tanárok harmada szó szerint megtagadja a tesztet, mert egyfelől nem tehet róla, hogy ilyen körülmények között dolgoztatják, másfelől ha nincs tünete, miért az ő veszteségén kívánják menteni a menthetőt? Ilyen háttérrel a teszt eredményei fals következtetéseket adnak, hiszen könnyen kiszámítható, ha van 1-1 fertőző a teszteletlenek közül is, Karácsonyra így is, úgy is a teljes kollektíva fertőzött lesz.
    A gyorsteszt csak azt mutatja ki, ki az, aki épp most esik át azon a fertőzésen, amit a Kormány az országra szabadított ősszel…
    Amíg a diákoknak maszkot sem kell viselniük, számomra felesleges pénzpocsékolásnak tűnik ez, hiszen annak értelme úgy lenne, ha a teljes közösséget megszűrnék. Amikor megtudtam, hogy bárki megtagadhatja, egyszerre világossá vált, hogy nem életeket kívánnak menteni vele, egyszerűen újabb kényszerű engedelmesség a közösség kívánságainak megfelelően. Átgondolva ezt, és tudva, hogy én pl. csak ott fertőzhetek, ahonnan esetleg magam is kaphattam a fertőzést, nem vettem részt ebben a műveletben. Az égvilágon semmi haszna. Azokat persze megértem, akik jönnek – mennek mindenfelé, s tudni szeretnék, most éppen mi az ábra a testükkel. Kíváncsian várom, hogy a megtapasztalt kellemetlenségek után milyen sokan vetik alá magukat újra és újra ennek a procedúrának?
    Amikor majd tényleg kellene, nevezetesen Karácsony előtt, (ide a bökőt!) már senki sem fogja vállalni! Újabb öngól az ostoba Kormány részéről…

    Hab a tortára, hogy van egy nem közvetlen kollégám, akit teszteltek gyorsteszttel, ami negatív lett. Hurrá! De rosszul érezte magát, bekerült a kórházba. A PCR teszt szerint korona pozitív, szerencsére jobban van, most már otthon gyógyulhat (természetesen 60% táppénzen, ha többet akarna, betegen komoly papírmunkát kellene elvégeznie, így inkább veszni hagyja). Csoda, ha ezek után én sem bízom az ad-hoc kitalált fideszes marhaságokban?

    Minden teszthez 2×2 példány adatlapot kell kitölteni, akkor is, ha valaki nem vesz részt a tesztelésen. Gondoljatok bele, ez országosan micsoda hatalmas és teljesen felesleges papírmunka (per pedagógus szorozva 2 lap, x … hét 2pld. másolat)! A Fidesz ehhez ért, az online technika korában papíron rögzített, iktatandó adatokat gyűjt, miközben az emberi élet fontossága csak egyszerű reklámfogás marad számára! Szörnyű ezt így testközelből megtapasztalni! S közben csak nőttön nő a betegek és a halálesetek száma, mert vannak, akik semmiből sem tanulnak. A lopás és a csalás a vírus ellen nem működik, azt csak emberek ellen, ill. mellett lehet alkalmazni…

  45. Ha ez így megy tovább, hamarosan megint el kell mennünk bevásárolni. Azért gondolom így, mert a tömegek egyre türelmetlenebbek és egyre indulatosabbak. Amikor értelme lett volna, nem csináltak semmit. Most mindenki úgy érzi, hogy baszogatják a szabályokkal, a kényszerű tesztekkel, a katonasággal és a büntető rendőrökkel. Eljön az a pillanat, amikor tényleg nem lesz más lehetőség, de engedelmességre nem számíthatnak többé! Na ettől a pillanattól tartok én, mert onnantól tényleg nem a vírus lesz a legnagyobb problémánk, és nem is az, hogy a Fidesz megnyerheti -e a következő választást… Közben a világ dolgai sem csillapodnak, s a klímaváltozás megfutása is a kérdések közt maradt. Sokat gondolok mostanában Tanulóra, aki korábban békés Karácsonyt és nyugodt Ádventezést vizionált. Bárcsak neki lett volna igaza! Persze ettől függetlenül jól érezhetjük még magunkat, de nekem most minden más. Valami véget ért, kellemes nosztalgiával gondolok a tavalyi Karácsonyunkra.

  46. 50 L.S.
    Látom, teljesen bezártad a vételi csatornádat.
    Még csak meg sem próbálsz érvelni az általam felvetett gondolatok ellen, egyszerűen átugrod elolvasás nélkül, mert egyszerűen nem akarsz szembesülni olyan gondolatokkal, amelyek nem illeszkednek az általad vélt igazsághoz…
    Istenem! Miért akarnák megmérgezni a kisgyerekeket az oltásokkal!
    Ez minden elképzelhető agyrémen túltesz, vigyázz a lelki egészségedre, mert rámész…

  47. 52 Horváth Csongor
    Biztos, hogy sok hibát elkövet a kormány a vírus kapcsán.
    De azért azt kell mondjam, hogy a nyugati világban nem nagyon tudsz olyan példát felmutatni, amely látványos siker lenne ezen a téren, és nyugodtan átvehetnénk.
    A káosz mindenhol megnyilvánul, a fertőzés mindenütt durván terjed, az esetleges javulások általában iszonyú gazdasági veszteségekkel párosulnak, amit időnként lazításokkal próbálnak ellensúlyozni, amitől megint rohamosan romlik a helyzet.
    Minden kormány rögtönöz valami egyéni forgatókönyvvel, de egyik sem találja meg a bölcsek kövét.
    Amit nálunk vizionálsz a jövőt illetően, az sajnos nem csak magyar sajátosság, ez bárhol bekövetkezhet.
    Most már mindenki valóban a megváltó vakcinára vár, mint a messiásra.
    Igazad van, lehet, hogy utána majd jön a nagy csalódás, ha ennek sem lesz tartós hatása, de legalább időlegesen lefojtja a vírust, talán ad időt arra, hogy más stratégiákat is kialakítsunk.
    Őszintén én is erre várok, és bízok benne, míg az ellenkezője be nem bizonyosodik.
    Azért a törölközőt mégsem lehet bedobni…

  48. 54: hubab:
    Tavasszal nagyon jó helyzetből, mondhatni Európán belül és a világban is kimagaslóan jó kilátásokkal indultunk.
    Én nem a vírus mindent letaglózó hatásai miatt morgolódok, azt tudomásul vettem.
    Azt is leírtam, hogy most már nincs mit tenni…, nem tudnék én sem olyat kitalálni, ami javíthatna a helyzeten.
    Viszont a felelősség kérdésében rendkívül kritikus vagyok, és ebből nem engedek! Mert a tavaszi sikeres védekezést folytatva most is az élvonalban lehetnénk! De nem ott vagyunk… És ennek bizony egyértelműen van felelőse, s én nem a tesztet megtagadó tanárokban vélem ezt felfedezni (ostoba és aljas népség, amelyik ezt hozza ki következtetésként). Azt látom, hogy miközben minden a határokon táncol körülöttünk, a kommunikáció arról szól, hogy minden a legnagyobb rendben van, biztonságban vagyunk. Ez egyszerűen hazugság! És mindemellett a sok felesleges pénzt és erőt pocsékoló intézkedés…, meg a szokásos nóta az EU-ról, s most még Clooneyról is. Egy egyre rosszabb vicc.

  49. 55 Csongor
    „Tavasszal nagyon jó helyzetből, mondhatni Európán belül és a világban is kimagaslóan jó kilátásokkal indultunk.”

    Ezt azért fenntartásokkal kezelném! A saját belföldi médiánk szerint, és a saját magunk által (hamisított) statisztika szerint volt így. Most is azt látom, hogy az USA adataira azt mondjuk, hogy ott van a baj, ugyanakkor a saját halottainkat per millióra visszaosztva, azért nem vagyunk annyira királyok. Pl. tegnap: USA 2313 (talán) halott……7 fő/1 millió lakos, Magyarország 106 (talán) halott…….10,6 fő /1 millió lakos.

  50. 55 – Horváth Csongor:
    Orbán ezt elbasza, mert csak a saját érdekét nézi. Neki mi a jobb. Felakart áldozni egy rakás embert a GDP miatt. Olyan Curix stílusban. Most aztán beszart a halott, mert az kiment e fejéből, hogy az élve maradtak nem bocsájtanak.

  51. 56 technomuzsik
    Akkor most miért nem hamisítják a statisztikát úgy, hogy ne látszódjon rosszabbnak, mint tavasszal?
    Valamit csak jelez, hogy most sokkal rosszabbak a számok…

  52. 53. hubab
    „Istenem! Miért akarnák megmérgezni a kisgyerekeket az oltásokkal!
    Ez minden elképzelhető agyrémen túltesz, vigyázz a lelki egészségedre, mert rámész…”

    Tisztelt „hubab” nem hiszem, hogy ilyen rövid az emlékezeted.

    Elfelejtetted Bill Gates és klubját?
    A Georgia Guidestonest?
    A globális elit népességcsökkentő politikájárol semmit sem emlékszel?

    Ime itt az első ami bejött.

    http://idokjelei.hu/2011/10/a-globalis-elit-nepessegcsokkento-politikaja/

  53. 58 Hubab

    Lehet, hogy igazad van, csak az USA tesztelési kapacitása, statisztikai módszerei, politikusainak akarata, és ugyanez magyarban, nem összehasonlítható. Egyszerűen nem tudom eldönteni, kinek mit higgyek el! Ennyike…..vagy meg vagyunk vezetve…vagy nem…vagy az van amit olvasunk…vagy nem! Én egyébként itt nálunk a tanyai és falusi lét határán, nem látok semmi romlást tavaszhoz képest. Mondjuk az emberek most kicsit jobban be vannak szarva. Ez szerintem vírusilag jó.

  54. 60 technomuzsik
    Nálunk viszont határozottan észlelhető a romlás, a tavaszi hullám idején nem tudtam egyetlen ismerős emberről sem a környezetemben, hogy elkapta volna a vírust, csak a hírekből tudtam róla.
    Most viszont már tucatjával vannak, igaz, szerencsére egyiknél sem volt vészes lefolyású.
    De már ott van a lányaim munkahelyén, a kertszomszédom családjában is…

  55. 60 technomuzsik
    „Mondjuk az emberek most kicsit jobban be vannak szarva. Ez szerintem vírusilag jó.”
    Ez sem egyértelmű.
    A napokban néztem a youtube-on egyenes adásban a berlini, némának titulált tiltakozást a kormány korlátozó intézkedései ellen.
    Kilométeres rendőrsorfalak között vonultak, állítólag féltek az ellentüntetésektől, és zavargásoktól, és persze minden volt az, csak nem néma, dobokkal trombitákkal, skandálással…
    Ezeket az embereket nem hatotta meg a veszély, persze főleg fiatalokból állt a menet.
    Pedig a németet mindig fegyelmezett, szabálykövető népnek ismertük…

  56. 63. Python

    Ez nem túl jó hír. Gondolom csak a hármas fázist kell újracsinálni, de az is 1-2 hónap csúszást biztosan jelent.

    Azért az minimum furcsa, hogy akik először (tévedésből ráadásul) csak fél dózist kaptak, azoknál a védettség 90%-ra jött ki. És hogy erre csak véletlen jöttek rá egy hiba kapcsán, az még furcsább.

  57. n/a, 66: Én már beszereztem azelasztin hatóanyagú Allergodilt, azt is nyomta az Index egy időben, aztán van malária-ellenes Artemisinin, az állítólag rákra is jó, D-vitaminból dobozszám, cinkből is… Ezt kutyáknak, állatoknak adják férgek ellen… Tudja fene, majd meglátjuk… Nálunk nem lehet kapni.

    Lehet, hogy csak valaki meg akar gazdagodni, de még terelésnek is el tudom képzelni a hírt…

  58. 66: n/a:
    Ezeket el kell felejteni…
    Röviden: Kórházban, adott esetben, felügyelet mellett (pl. ismerve a kór fázisát és várható alakulását) hasznáható lehet, de úgy, hogy otthon bepakolsz rá, arra teljességgel alkalmatlan, inkább ártalmas. A D vitamint sem lehet/szabad éveken át túltolni! Egyéne válogatja, kinek mikor borul a bili, pihenőt kell tartani, amikor izolálva vagy.
    ————————————-
    A vakcinával kapcsolatban, miért nem lepődök meg?! 🙂

  59. Infos
    2020-11-27 – 18:43

    Sokáig gondolkodtam, mit is válaszolja neked.
    Bántani nem akarlak, publikus oldalon pedig nem írhatok akármit.

    „Én már beszereztem azelasztin hatóanyagú Allergodilt, azt is nyomta az Index egy időben, aztán van malária-ellenes Artemisinin, az állítólag rákra is jó, D-vitaminból dobozszám, cinkből is…”
    Eddig jól beszéltél.

  60. Talán ide.

    https://24.hu/belfold/2020/11/28/merkely-bela-koronavirus-kezeles-gyogyszerek-oxigenmero/
    „Merkely Béla elmondta, hogyan kezelte magát, miután elkapta a koronavírust”
    „Elsősorban a vitaminokra helyezte a hangsúlyt, C és D vitamint szedett, valamint a perifériás idegrendszert érintő fájdalmai miatt B vitamint is, ezen kívül vérhigító terápiát alkalmazott, és ágyban maradt.”

    A vérhígítást hogyan csinálta? Sok fokhagymát evett?
    Mind fontosat elmondott nekünk? Ennyire egyszerű lenne?

  61. 71 . Horváth Csongor
    Elfelejtették megemlíteni, hogy a vérhígitó hatására növekszik az agyvérzés bekövetkezése.

  62. Más sem tiszta.

    http://www.atv.hu/belfold/20201127-merkely-bela-szamitasai-szerint-mar-masfel-millio-magyar-esett-at-a-koronavirus-fertozesen/
    „Számításai szerint több mint 1,5 millió magyar esett már át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség.”
    Mi itt kibeszéltük, WHO is hasonlóképpen, hogy nem alakul ki hosszútávú immunitás.
    ? Miért mondja így?

    https://nepszava.hu/3099925_segitett-a-mise-es-az-imadsag-szijjarto-peter-meggyogyult
    Szijjártó Péter is gyorsan kilábalt ebből. Ő hogyan csinálta?
    Az imádság elegendő?

  63. 72: Tiborbá:
    Az ésszel megtolt folyadékbevitelnek nincs kockázata, az Aspirin mellé pedig pont azért ment a link, hogy ki-ki maga eldönthesse, mit kockáztat, ill. megéri -e neki.

    73: n/a:
    Ezzel a nyájimmunitással itt az is probléma ám, hogy az összes fertőzöttet nézitek. Mivel max. 6 hónapig tapasztalható védettség, nem az összes számban kellene meglegyen az X%, hanem a pillanatnyi esetszámban, mondjuk 2-3 hónapon belül. Hát attól az Isten óvjon mindenkit! Annyiszor leírtam már, a nyájimmunitás és bizonyos szempontból a hosszútávú vakcinázás is, ennél a vírusnál felejtős! Nem egy spanyolnáthával állunk szemben, pedig fél éve még én is abban bíztam, hogy annyival megúszhatjuk…

    Bár hamarosan jön a Karácsony, s ismerve a birkaszellemet, akár össze is jöhet a dolog, csak velem ne számoljatok a nyájban! 🙂
    Ez a sok balfék fideszes fel sem fogja, mifelé kormányozzák éppen az országot… Úgyis be fogják zárni a kibaszott iskoláikat is, és lesz még kijárási tilalom Szilveszterkor, csak el kell érni a bevásárlós hétvégék után a napi 5-600-as hullaszámot. Hiába kozmetikázzák, ha minden megy tovább, Jézuska mellé meglesz ez is a fa alá. S nem örülök ám neki!

  64. 73. Ez nekem se tiszta, hogy jön ki a 1,5 millió. Jelenleg kb. 200000 fertözőttröl tudunk, akkor 1,3 millió embernél nem alakult ki tünet, vagy titkolták azt?

  65. Boncolgatjátok itt ezeket a hiteles adatokat, mint a kisördögök!
    A lényeg itt van „BLACK NIGHT NEWS”:
    https://index.hu/belfold/2020/11/28/korlatozas_nelkul_karacsony_kormany_facebook/
    meg itt:
    https://index.hu/belfold/2020/11/26/kasler_miklos_koronavirus_eletkozelben/
    – Mi jöhet még?! Meddig lehet ezt fokozni úgy, hogy csak bégetés hallatszódjon mindenfelől? Nekem ez a mai nap kérdése! Nem az, hogy mi történt a statisztikákkal, az abszolút világos, manipulálják, s már nem is következetesen… Sajnos nálunk nem az összeesküvéselmélethez igazítják, itt aztán nincs beszarás.

  66. Már elkezdték a népre tolni a felelősséget. Ők mindent nagyon faszán csináltak, de mi nem tartottuk be az előírásokat. Ezért döglik meg néhány tízezer ember (ja, majdcsak fog).

  67. 78: malleusorbis:
    Ha ezeknek a kutatási eredményeknek lenne valóságalapjuk, akkor már látni kellene a világ számos erősen átfertőzödött pontján, legalább lokálisan a pozitív hatásait.
    Ezzel szemben az látszik, hogy még ott is, ahol elkezdtek vakcinázni (lásd Oroszország), tovább fut felfelé a megbetegedések és a halálozások száma.

    Egyre több a másodlagos, sőt harmadlagos fertőződés is!

    Még az kell nekünk, hogy Putyint is elvigye a kór, s akkor már nem egy, hanem 8 medvének fogunk tartozni Paks2. és a Kárpátok Géniuszának néhány még ismeretlen üzlete miatt!

  68. 81. n/a,

    https://civilhetes.net/szajer-jozsef-az-europai-baloldal-tamadast-intezett-trocsanyi-laszlo-ellen

    A cikk 2019 szeptemberében született ezzel a képpel, tehát megjegyzésednek nincs alapja, mivel a kép jóval a járvány előtt készült.

    Valamelyik nap is mondtam, hogy ne egy kép alapján ítélj és főleg ne elhamarkodottan.

    82. malleusorbis,

    Picit hatásvadász, de majd meglátjuk. Ma olvastam, hogy nálunk(UK-ban) alig több, mint egy hét múlva elkezdenek oltani a Pfizer-BioNtech vakcinájával. Úgyhogy tömeges tapasztalat lesz hamarosan, hogy mit ér a vakcinázás.

  69. Gyarmathy
    2020-11-29 – 18:28

    „Valamelyik nap is mondtam, hogy ne egy kép alapján ítélj és főleg ne elhamarkodottan.”

    Nem hibáztam, legalábbis nem úgy.

    A Te linkeden rajta van a felirat, „Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd”
    Az Én linkemnél ez a felirat elmaradt, vagyis a 444 újságírója MEGTÉVESZTETT (engem is).
    A cikk dátuma alapján okkal feltételezhettem, hogy a kép is friss, aktuális.
    Nincs erőm a milliárdnyi összes hazugság ellenőrzésére, egyébként igazad van, így köszönöm a kiigazítást.

  70. Gyarmathy
    2020-11-29 – 18:28

    Megtiszteltél, a válaszoddal, de mert azt nem az építő szándék vezette a szűrőm mögé teszlek. Beszélgess a többiekkel.

  71. 85 Gyarmati

    Üdvözöllek a „Szűrőzöttek Klubjában”!
    Szerintem lassan annyian leszünk, alapíthatnánk egy
    pártot, vagy esetleg Tiborbá’ ketté oszthatná a blogot
    szűrőzöttekre, és szabadgondolkodókra. Neked is fáj? 🙂

  72. 86. technomuzsik

    Én már 2 éve szűrt vagyok.
    Jelentkezem párttagságra!?

  73. 86. technomuzsik,

    Majd csak kibírom valahogy :D.

    Jobb ez így mindkinek. 🙂

  74. n/a, 69: Most már érted, mire gondoltam? Az Ivermectinrol már márciusban hallottam, hogy Bangladesben gyógyítanak vele Covidot, tehát LEHET ez az egész cirkusz terelés és biznisz. Terelhetnek vele úgy is, hogy maszatolják azt, ami nincs…,hogy jobban érthető legyek. Mi lenne, ha egy aszpirin-árú gyógyszerről kiderülne, hogy mellékhatások nélkül gyógyítja a Covidot? Ráadásul irtja a kullancstól kezdve a rühön keresztül és a bélférgeken keresztül bármit, ami élősködő? Talán éppen ezért tiltott az EU-ban, mint mezőgazdasági permetszer… De az is lehet, hogy ha kipisiljük, kiirtja a szúnyoglárvát is, és akkor éhenhalnak a fecskék…,merthogy permetszer is van belőle. Használnám is a dióra, ha lehetne venni…

    De furcsamód nincs Európában sehol nagyjából két hete. Albániában, Moldvában még pár patikában lehet kapni.

  75. Ha elballagtok egy állatpatikába biztosan lehet venni néhány invermektin hatóanyagú szert. Néhány ezer forintért. Majd elnyalogatjátok ha baj van.

  76. Szj: max. kenőcsöt kapsz Rosaceára. Állatnak való cuccot nem veszek be… Én humán gyógyszerre gondoltam…

  77. Fiúk!
    A szer jónak tűnik, de ezekkel az állatgyógyszerekkel azért csínján! Nem biztos, hogy ugyanaz a vivőanyag, oldószer, felhasznált katalizátorok tisztasága, azok maradványai…
    Legtöbb eetben még egy egyszerű kenőcsnél sem lehet az állatgyógyszereket emberen következmények nélkül alkalmazni. Emiatt a hatásosság tekintetében sem vagyok biztos, bár az tény, hogy biz. antibiotikumok és gyulladáscsökkentők esetén a gyógyszerek csereszabatosak. Ezt a nevezett szernél is tisztázni kell!

    Én úgy tudom, hogy komoly kutatások és előkészületek vannak hazai pályán is az alkalmazására, de nem otthoni, ha köhögök beveszem, oszt jól leszek vonalon. A félelmek környezeti vonalon is megfogalmazódnak, hiszen a javasolt szer, ill. maradványai az élővizekre, környezetünkre is kihathatnak. Tömeges felhasználás esetén bizony ez is szempont lehet!

    Azt kizártnak tartom, hogy amennyiben kísérletileg igazoltan hatásos, szándékosan visszatartsák, mint lehetséges kezelési lehetőséget, hiszen pontosan ezen a vonalon kell és lehet majd megoldást találni a vírus veszélyességének visszaszorítására, s aki itt elsőként jól lép, sztem. az kerülhet ki nyertesként, nem a vakcinabajnokok.

  78. SzJ
    2020-12-01 – 21:05

    „Akkor lehet gondolkodni, hogy mi is van???????”
    Már akinek a képességei ezt lehetővé teszik…

    Sok minden van,
    https://hu.euronews.com/2020/11/26/60-millios-birsag-gyogyszercegeknek

    „A Cephalon Modafinil nevű terméke a narkolepsziában szenvedő betegek számára fontos gyógyszer. A főbb szabadalmak ugyan 2005-ben lejártak Európában, de a Teva pénzért cserébe távol tartotta a szert az uniós piactól.”

    „pénzért cserébe távol tartotta a szert az uniós piactól.”

    „pénzért” mindent.

  79. A Szputnyik 1 a hidegháborús időszak technológiai versenyének volt egy látványos állomása. A szovjet műhold fellövése az ember által világűrbe juttatott első tárgyat jelentette. Most hasonló néven az első Covid-19 vakcinával álltak elő az oroszok. A szakmának persze vannak kétségei. Ma megnézzük, milyen régi és új vakcina lehetőségek vannak és azt, hogy a fejlesztett vakcinák hova tartoznak ezen belül.

  80. տականք ինձ ‘ si atunci numai v cu vaccinuri rusesc ma vaccinez,vestul numai pielea trage de pe om

  81. 102. Delp,

    Érdekes a cikk alatti első hozzászólás is.

    „Tisztelt Molnár Dávid!
    Nomen est omen….)))
    Szorítok Önnek és a lehetőségeimhez mérten támogatom bátor munkásságát.
    Egyben féltem is Önt.
    Gyógyszeriparba vágni a fejszét pontosan olyan, mint a hadiiparba.
    Mindkettő ugyanis csordultig átitatott politikával. Olyan zsíros falatok röpködnek a környékükön, aminek egy rezsim sem tud ellenállni.
    Első lépésben a médiát uszítják arra, aki keresztbe tesz a regáliáknak, később durvább eszközöktől sem riadnak vissza.
    Az ivermektin-covid kapcsán Ön és Dr. Merényi Attila egyértelműen nyerésre áll, az eredmény kihirdetése csak idő kérdése.
    Nem politizálok, nincs is itt helye. De azt látni kell, hogy az aktuális magyarországi rezsim meg fog bukni az ivermektinnel kapcsolatos merev álláspontja okán.
    Üdvözli kiváló tisztelettel: Dr.Nagy Kázmér Tamás”

  82. 106 Gyarmathy,
    105 n/a

    „Híd a védőoltás sikeréig
    Támogató terápia, amely lehetővé teszi, hogy a védőoltás felszámolja a világjárványt”

    https://youtu.be/Gq0Js3S-YGU

    (A videó alatt ott vannak a szenátusi meghallgatások felvételei is)

    Orvosok, akik kiemelkedő tudományos munkát végeznek, és kovidos betegek százait gyógyítják betegágy mellett vannak.

    (Néhány gondolat belőle, nem pontos fordítás)

    – Kovidos betegek, akiknek azt mondják, nincs rá gyógymódunk, menj haza, várj amíg elkékülsz és már nem bírsz lélegezni, aztán menj kórházba. Ezek az emberek már túl későn jönnek. Már szövődményeik vannak, tüdőgyulladás, trombózis, citokin vihar…
    – Ez nem influenza. Rettenetesek az egészségügyi vonzatai… Minél előbb kezeljük ezt a betegséget, annál gyorsabban visszatérhetünk a normális életbe, visszamehetünk az iskolákba, éttermekbe.
    Ésszerű egészségügyi intézkedésekkel, maszk, távolságtartás, nagy gyülekezéseket megakadályozni. Ez egy rendkívül fertőző vírus.
    – A nagy áttöréseket elérő embereket a tudomány történetében gyakran figyelmen kívűl hagyták. Pl. gyomorfekély, H.pylori, Nobel-díj, és tíz évig nem vett róla tudomást a mainstream orvostudomány.
    – Maradj otthon, amíg tényleg beteg leszel, akkor menj kórházba, mi a vakcinára várunk.
    – „Ilyen terápiás nihilizmust még sohasem láttunk. Elképzelhetetlen kegyetlenség, emberek szenvedését és halálát okozza.”
    – Említik, hogy Dr. Kory a szenátusi meghallgatásán bemutatta a perui országos eredményeket. Peruban tömegesen osztottak ivermektint, kivétel Lima, a főváros régiójában – ott elutasították. Ahol az ivermektint kiosztották, egy hónap alatt meredeken csökkent a mortalitás – kivéve Lima, ahol maradt.
    Az ivermektin tömeges kiosztása emberek ezreit mentette meg.
    -Milyen bizonyíték kell még? Megvannak az alapvető tudományos adatok. Pre-expozíciós adatok, poszt-expozíciós adatok, korai kezelésről adatok, késői kezelésről adatok, megalapozott epidemiológiai adatok. Ezek között sok randomizált, kontrollált vizsgálat. Vannak publikált, peer-reviewed és megjelenésre váró adataink. Vannak betegtapasztalatok.
    – „Nagyon örülök, hogy az általam valaha látott legkarcsúbb bizonyítékok alapján az FDA engedélyezte a két antitest használatát. Ha ezek az ellenanyagok elfogadhatóak és alkalmazhatóak, akkor
    mindaz, amiről beszéltünk, beleértve a megfelelően javallott és használt, orvosilag szükséges off-label termékeket, köztük fertőzés-ellenes szereket, azoknak az intracelluláris hatással bíró csoportját, aztán kortikoszteroidot a súlyos tüdő tünetes vagy citokon vihar tüneteit mutató betegeknek, majd a magas kockázatú betegeknek anti-platelet és antitrombotikus /véralvadásgátló/szereket.

    – Ha van klinikai bizonyíték, nem feltétlenül kell tudnunk, hogyan működik az ivermektin. De úgy néz ki, ugyanúgy működik, mint a vakcinák. Az ellenanyag hozzákötődik a vírus spike (tüske)proteinjéhez, így megakadályozza, hogy a vírus a sejt receptorához kötődjön. Az ivermektin ugyanezt teszi, de nyolc órán belül megcsinálja. (Bevétele után nyolc órával eléri a szöveti koncentráció maximumát)
    Ez a világ egyik legbiztonságosabb gyógyszere, több milliárd adag, minimális mellékhatással, még a szokásos dózis tízszerese is biztonságos, és pontosan ugyanazt a hatást éri el, mint a vakcina.
    -Nem ellenzik a vakcinát. A védőoltás fontos előrelépés, az RNS vakcinák figyelemre méltóak. De a világméretű problémát nem fogja azonnal megoldani.
    Szerencsére az ivermektin olcsó és az egész világon elérhető. Kiegészíti, hozzájárul a védőoltások sikeréhez addig is, amíg a világ népességének elég nagy része megkaphatja a védőoltást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük