(3365) Alaptörvény módosítás

Tibor bá’ online

 

Évekkel ezelőtt egy posztban ismertettem, hogy Rákosinak volt egy kifogástalan, demokratikus alkotmánya, de egy szót se tartott be belőle. Ezzel szemben Orbán az alkotmány (alaptörvény) minden egyes szavát betartja, de havonta változtatja a pillanatnyi érdekének megfelelően. Most is ezt történt. Változtattak. Ragadjunk kik belőle egy részt!

„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

A paragrafus első részével tökéletesen egyetértek. De a „keresztény kultúrán” alapuló értékrenddel kapcsolatban már vannak kételyeim. Mi pontosan ez az értékrend? A Francia Forradalom óta a vallást és az államot külön kellene választani, amit nemigen tesznek meg. De ha egyszer egy országban ez megtörtént, akkor nem kellene visszakanyarodni.

A Horthy rendszerben én vallásos nevelésben részesültem. Nem csak nem sírom vissza, de élesen tiltakozom ellene. Isten léte nincs bizonyítva. Aki hinni akar benne, az szabadon megteheti, de a fiatal fejekbe miért kell beültetni egy minden alapot nélkülöző dogmát? Ráadásul elavult, a több ezeréves gyakorlattal együtt.

128 gondolat erről: „(3365) Alaptörvény módosítás

  1. Tibor bá’!
    Nem igaz, hogy nem látod a lényeget. A vallás, a „keresztény kultúra” ez esetben a nemzeti önazonosságunk (az arcunk) része. Senkire sincsen, és nem is lesz rákényszerítve a vallásos nevelés. Mert aki nem vallásos, az is a keresztény kultúrában nő fel, abban az értékrendben szocializálódik!
    Azért csinálták az alaptörvény módosítást, hogy elébe menjenek az egyre erősödő támadásoknak. Azaz a várhatóan hatványozottan beinduló LMBTQI (Az isten se tudja hány betű tatozik éppen bele) agitációnak, és provokációnak. Meg persze a Gender propagandának.
    Az beláthatod, hogy ezek nagyon erősen „Toxikus” ideológiák, és a társadalomra gyakorolt hatásuk igen pusztító.
    Ezek az ideológiák megfékezéséhez, az első lépés az alaptörvénybe foglalás. Utána már lehet alacsonyabb szintű törvényekkel harcolni ellenük.
    Megértem hogy nem szereted Orbánt, de gondolom nem akarnád megélni azt a percet, amikor az unokád, vagy dédunokád bemutatja neked az azonos nemű barátját. Vagy feliratkozna egy nem váltó műtétre!

  2. Dúró Dóra könyvet darált, s egy ilyen keresztény lelkek által megkívánt és elfogadott cselekedetet indukált a vírusveszély kellős közepén (csak azért merem így leírni, mert azt nyilatkozta, hogy ő szeretné így látni).
    Mi lesz, ha egyszer levetkőzik? 🙂
    ———————————
    A Fidesz gépezete nagyon jó hatásfokkal dolgozik azon, hogy az emberek azzal foglalkozzanak, ami nem létkérdés, esetleg nem is releváns probléma, de minimum felesleges és esélytelen lépés (lásd szembe menni Európával, mert úgyis az lesz, ami ott eldől, bárhogy erőlködünk), miközben az igazi problémák szőnyeg alá kerülnek, így a többség csak legyint rá.
    Magyarország példát akar mutatni, ok. De mire megy vele, ha egyedül marad? Volt már ilyen a történelemben…
    Ráadásul közben egyre markánabban körvonalazódik, hogy nem Isten klasszikus tanításait követik!

  3. Először is tisztázandó fogalom lenne az önazonosság szó értelme amit olyan szívesen alkalmaz a törvénymódosítás.
    Ha ez a mostani formula marad akkor innen kezdve a magyar alkotmány kimondja, hogy aki magyar akar lenni az szükségképpen keresztény kell legyen. Ha ugyanis nem így tesz és pl. ateista, muzulmán, buddhista akkor nem vállalja az identitást Magyarországgal (amihez tartozás az alkotmány rendelkezéseinek elfogadásával egyenlő, ami pedig kimondja, hogy Magyarország azonos a kereszténységel) tehát nincs önazonossága az akotmánnyal, kisarkitva nem is magyar.
    Ahogy a poszt is felveti helyesen a nemzeti azonosság feltételéül szabni a kereszténységet egy nagyon elavult és történelmileg bizonyítottan helytelen idea.
    Ez a mostani helyzet erőszak alkalmazását engedi meg azokon a családokon akik nem keresztények. Ugyan erre csak pillanatnyilag a „biztosítja” szó utal, de félek ez a hamarosan bekövetkező újabb módosításokkal lépésről lépésre egy „modern” inkvizíció formáját öltheti.
    Ettől már az első Orbán kormány megalakukása óta félek és lám félelmeim beigazolódtak.

  4. 1 Unicornis

    „Mert aki nem vallásos, az is a keresztény kultúrában nő fel, abban az értékrendben szocializálódik!”

    Már miért szocializálódna egy ateista, muzulmán vagy buddhista a keresztény vallás elvei szerint?
    Ismersz ilyeneket? Kétlem…
    Így a nevükben ne nyilatkozz kérlek.
    Amit írsz az csak egy keresztény hittéritő kormány vágyálma, amit a történelem el fog törölni.

  5. Vannak olyanok, akik nem HISZnek Istenben, és vannak olyanok, akik HISZnek. Az a közös bennük, hogy minkét csoport hozzáállása HITen alapul, tehát egy halmaz részhalmazai ők. Aki TUDni szeretné az igazságot, az keresi, nagyon erősen, és nem úgy állnak a dolgok, hogy ki lehessen jelenteni egyértelműen, Isten márpedig nincs, vagy van. Bizony van Isten létének lehetőségére tisztán tudományos bizonyítás, vagyis minimum nem lehet kizárni, hogy van.

  6. 2 Bak Tigris: szerintem nem föltétlen kell kereszténynek lenni, csak elfogadni, hogy keresztény ünnepeink vannak, hivatalos szabadnappal, elfogadni, hogy előfordulnak keresztény szimbólumok gyakorlatilag bárhol . Ezen túl ha az ember hallott Jézusról és ismeri a történetét az is egy plusz, mert így nem néz ki hülyén a fejéből, ha a karácsonyról kérdezik.

  7. Szerintem orbán a meleg ellenességgel csak egy új frontot szeretne nyitni amivel az egyszerű emberek egyetértenek.
    Eu = Migránsok-Buzik-Soros, és az őket támogató idioták gyülekezete. Akik ezek után teljesen hiteltelenek.
    Fidesz= Isten-haza-nemzet-olimpia-Trianon. Hős Magyar keresztes lovagok társasága europa védelmében.
    Az első erre a témára írt választ látva lehet jó úton járnak.
    Most már e törvény bevezetése után mindenki nyugodtan aludhat, nem kell félni hogy buzi lesz a fia vagy öt is buzulásra fogják kényszeríteni az idiota Eus politikusok.
    Az hogy nincs pénz! Semmi baj legyen 50 % áfa. A lényeg hogy asszonyainkat nem erőszakolták meg a migránsok fiainkat meg a buzik.
    Ámen

  8. 1 Unicornis

    Az, hogy a gyermek génjeiben nincs kódolva a hetero szexualitás az szerintem nem keverendő a vallással.

    Kérdem, hogy hova álljanak most a keresztény hermafroditák vagy homokosok akik keresztény vallásos családban nőttek fel, de génhibával születtek és így a keresztény vallás kirekeszti őket?

  9. 1 – Unicornis:
    Én megkülönböztetek „keresztény kultúrát” és „vallásos nevelést”. Magyarországon keresztény kultúra uralkodik, amit helyeslek, de nem kérek a Vallásos nevelésből. Már pedig az alapörvény mellett Orbánék öntik a pénzt az egyházakba, ami gyanússá teszi a törekvéseiket. Én se akarom utódaim elbuzulást, de azt se, hogy fejvesztés terhe mellett reggeli előtt misére kelljen nekik járni a kötelező gyónás/áldozás mellett.

  10. infos
    2020-11-13 – 08:50

    „Vannak olyanok, akik nem HISZnek Istenben, és vannak olyanok, akik HISZnek. Az a közös bennük, hogy minkét csoport hozzáállása HITen alapul…”

    Ellentmondasz önmagadnak.
    Nem vagy egyedül. Szinte mindenki zavartan beszél, nem figyel a mondandójára.

    Kell az a védőoltás.

  11. Csak emlékeztetnék rá, hogy nem volt olyan régen amikor a zsidó törvényekkel gyakorlatilag törvényileg (vallási alapon) megfosztották a zsidókat a nemzeti önazonosságuktól.
    Ugye tudjuk mindez hová vezetett. Szóval ezért szerintem nem lehet egy vállránditással elintézni ezt a mostani alkotmány módosítást.

  12. Bak Tigris!
    Te se értetted meg azt amit írtam. Pontosabban érted szerintem, csak úgy csinálsz mint aki nem érti….. Szerintem ez azoknak nem tetszik, akik valamelyik kategóriába tartoznak. Te melyik vagy??
    De hogy ezt az alkotmány módosítást a Zsidó törvényekkel összemosni, és náci ideológiát emlegetni, meg belengetni a holokausztot, ahhoz azért pofa kell nem?
    „Kérdem, hogy hova álljanak most a keresztény hermafroditák vagy homokosok akik keresztény vallásos családban nőttek fel, de génhibával születtek és így a keresztény vallás kirekeszti őket?”
    Szerinted hányan lehetnek? Itt Magyarországon? Szerencsére nem sokan.
    De nem velük van a baj, hanem hanem az őket felhasználó ideológiával.
    Ez egy ideológiai háború. Ami két fél között zajlik. Köztünk azaz a normalitás pártiak között és a „progresszív haladók között”
    Na most ezek a „haladók” ugyan az az ideológia mint akik annak idején a Nagy Francia Forradalmat is megcsinálták.
    Meg kell nézni hol tart, és hová tart a „fejlett” nyugat. Nekem azaz irány egyáltalán nem tetszik.

  13. 9. Fejtsd ki bővebben.

    „Nem vagy egyedül. Szinte mindenki zavartan beszél, nem figyel a mondandójára.
    Kell az a védőoltás.”

    Ez csak provokáció, ami viszont negál.

  14. Muzulmán kultúrkörben nem kérdés hogy mit csináljanak azokkal akik nem alkalmazkodnak a kultúrájukhoz.
    Lehet hogy elmaradott, de hatásos.

  15. 1. Unikornis: Én értem hogy mire gondolsz és tökéletesen egyetértek veled. Te jól látod ezt a folyamatot. Köszönöm hogy ezt leírtad „helyettem is”. Nekem semmi erőm és kedvem nem lett volna hozzá. 🙂
    És milyen érdekes hogy milyen sok embertől megkapod az ellenvéleményt és a „támadást”.
    __________________________________________________________________
    feminizmus, LMBTQ, pride, feketék, melegek, szabad sajtót, diktatúra, zöldek, elnyomás… hahaha…
    annyi minden ellen és mellett lehet tüntetni és lázadni, és tönkretenni azt ami jelenleg van és uralkodik, ahelyett hogy az ember a valódi problémákkal küzdene, dolgozna és boldogulna az életben. Én minden szerencsétlennek azt üzenem hogy inkább keresse a hibát önmagában, és ne akarjon mindent rákenni az éppen uralkodó kormányra vagy a környezetére. 🙂
    Tudni illik ez ahol élünk nem attól lett a „földi paradicsom” hogy miden az ember kedve és kénye szerint alakult ki, hanem amiatt hogy az ember beleszületett egy környezetbe úgy, hogy alkalmazkodott hozzá!
    Szép napot mindenkinek! Best Regards!

  16. ,,. Egy brit munkáspárti politikus, Rosie Duffield pedig azt mondta, csak a nőknek van méhnyakuk. Egy rajzfilmkészítő, Emily Arunt pedig
    KERESZTÉNY VALLÁSA MIATT NEM VÁLLALT EL OLYAN MUNKÁT, AHOL EGY TRANSZNEMŰ ZÁSZLÓVAL ELLÁTOTT FIGURÁT KELLETT VOLNA RAJZOLNIA.

    Őket a radikális genderlobbi képviselői mind megtámadták és megfenyegették, vagy kárt okoztak nekik.,,

    Ez esetben egyetértek a fidesszel. Bátor lépés a buzi-lobbi ellenében.
    A bajszos idején még lágerbe tették az ilyen elemeket. Ma csupán gyenge védekezés folyik .

  17. 8: Be akartam írni, de érted Te ezt, Tibor bá. Nemrég bejelentkeztél keresztény értelmiséginek is kulturális alapon. Tetszik – nem tetszik, Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, ami nem jelenti azt, hogy keresztény vallású. Pont, ahogy az alaptörvény is megfogalmazza.

    Más kérdés, hogy szerintem se kellene ezt a keresztény kultúrát az alaptörvénybe feltétlen beleírni.

    Ez viszont telitalálat: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”

    És azért kell az alkotmányba beleírni, hogy kormányváltás esetén se lehessen csak úgy könnyedén eldobni!

  18. infos
    2020-11-13 – 09:54

    „“Nem vagy egyedül. Szinte mindenki zavartan beszél, nem figyel a mondandójára.
    Kell az a védőoltás.””
    A mondanivalód tartalma szerint hozzám beszélsz. Így van?
    Ha igen, legközelebb írd ki a nevem. Én nem vagyok egy névtelen senki, de Te viszont feledékeny vagy. Máskor is kértem a neven kiírását.

    Valszeg azonos gondolati tartalmat raksz a NEMhívő és az ateista szó mögé.
    Nálam a hívő szó mögött valamit bizonyítás nélkül elfogadó ember van, a NEMhívő pedig a nem bizonyított tartalmat fenntartással kezeli.
    Az ateista már lehet ismét hívő (de inkább zavarodott), mert a semmit, a nemlétezőt nem kell/lehet bizonyítani.

    Így az az állításod, hogy „minkét csoport hozzáállása HITen alapul,…” ellentmondásos.

    Volt poszt is róla, a Covid károsítja az agyat. Ez nem szégyen, de oltással (talán) elkerülhető. Ezért kell az oltás.
    Te átestél már a fertőzésen?

  19. 11. Unicornis. Szofisztikáltan fogok fogalmazni, hogy a hozzád hasonló fidesznáci idióta is értse: A Jó…..

    „Szerintem ez azoknak nem tetszik, akik valamelyik kategóriába tartoznak. Te melyik vagy??”

    Én se buzi, se hermafrodita vagyok, mindössze ateista, de hogy egy ilyen sötét kút mint te még le is mer ilyet írni, az enyhén szólva felfordítja a gyomrom. A büdös hazug kémpumató keresztény kultúrátokkal van pofád itt előjogokat követelni magadnak, és kinyilvánítani, hogy ti vagytok az etalon, mi pedig – a többség – kussoljunk?

    „Szerinted hányan lehetnek? Itt Magyarországon? Szerencsére nem sokan.”

    Tök mindegy hányan vannak másfelé fordulók, te mégis….. veszed a bátorságot, hogy kirekeszd őket? Komolyan ember, az ilyeneknek mint te köszönhetjük az inkvizícviót, ……. bármire képesek. Menjetek a templomaitokba, és imádkozzatok kedvetekre, senki nem fog érte megszólni, de a normális embereket hagyjátok élni, és ne kezdjetek úgy csinálni mintha a ti avitt …… bármit is érnének vagy jelentenének. Ha nem fogod magad vissza, legközelebb az egész hozzászólást törlöm.
    >

  20. 15. n/a: az ateista bizonyításra vár. Vagyis keresi, várja az igazságot. Így értettem. Pontosan úgy, ahogy Te. Tibor bá, meg én is említettünk már ilyet.
    Azzal vitatkoznék, hogy a nem létezőt nem kell bizonyítani.

    Hülyülök, ez igaz, de ez nem tartozik ide. Mint ahogy az se, hogy nem estem át semmilyen fertőzésen, mert annyi eszem azért még van, hogy tudjam, mi kell ehhez.

    Az agykárosodásról: az bizonyított, hogy bizonyos neurotranszmitter-hiány gyógyítható bélbaktérium-flóra feljavítással. Az agykárosodás szervi károsodást jelent, ilyet még nem mutattak ki covidosoknál, de kutatják.

    A provokáció pedig rosszindulatból fakad.

  21. Uniconis: Az meg a legalja, hogy az egyedülállóktól is elvették az örökbefogadás lehetőségét.

    Tudod hány meddő nő van ma Magyarországon? Egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás, ezzel együtt egyre nő a meddő nők aránya, de ezzel együtt nő az egyedülállók száma is. Mégis miből gondolja úgy a kormány, hogy egy egyedülálló meddő nő nem tud mindent megadni a gyermekének? Miből gondolja, hogy ő már ezen túl mindig egyedülálló marad? Vagy miből gondolja, hogy az örökbefogadó párok nem fognak elválni, miközben a statisztikák szerint a házasságok zöme válással végződik, így a gyerek nagy eséllyel így is egy szülővel fog felnőni.

    A leggusztustalanabb, hogy pusztán azért, hogy a buziknak keresztbe tegyenek, beáldozták az egyedülállókat. Lehet hogy te most a haszonélvezője vagy a rendszernek, de ne feledd, hogy bármikor szembekerülhetsz azzal, hogy te leszel kipécézve ellenségnek, csak mert egy szakmát űzöl, vagy meddő vagy, vagy megrokkansz, vagy csak nincs rajtad sapka. Ha eljön ez a pillanat – kívánom neked – akkor viszont fogd majd be a szád, ki ne merd nyitni, hogy hé itt engem bántanak, mert kurvára nem lesz hozzá jogod szekértolóként.

  22. Géza fejedelem óta a kereszténységre épül országunk, több mint 1000 éve. Bizton állíthatom, hogy enélkül már régen eltűntünk volna a népek tengerében. Akinek nem tetszik a magyar Szent Korona és az általa képviselt államiság az nyugodtan eltávozhat innen, peldául az erősen iszlamizálódó nyugatra. Aki nem ismeri fel, hogy napjainkban is vallásháború van és ráadásul a hülyeségeivel tovább gyengíti a letarolni vágyott kereszténységet, az megérdemli a jővőbeni, várható sorsát.
    A morgolódok pedig vegyenek imaszőnyeget és Mekka irányát is jól memorizálják be, nemsokára szükségük lesz rá.

  23. Gyerekek! Ez csak a pénzről-hatalomról szól!
    Egy maffiózó, ateista, csak dumában keresztény bűnözői csoport újabb trükkje. A további rabláshoz, a legkönnyebben fanatizálható ostobákból kiválogatható serghez ad „törvényi” keretet.

  24. 19. Hanyistók:Jó húzás volt a kereszténység, egyszer 1000 éve, de most már egy avitt faszság, bármennyire is azt akarjátok sugallni, hogy értéket képvisel. Az is hazugság, hogy aki nem keresztény az az iszlámot támogatja. Nem kell ide egyikőtök sem, sem a muszlimok, sem az ingyenélő papjaitok (akiknek a zöme buzi egyébként)

    20: Igen, ez így van, csak az ostobák nem veszik észre mihez asszisztálnak és tapsolnak.

  25. 18: Ir01: „Mégis miből gondolja úgy a kormány, hogy egy egyedülálló meddő nő nem tud mindent megadni a gyermekének?”

    Mondjuk megnézi az adóbevallását?

    Ugyanez a nő államilag fizetett főállású szülő viszont vígan lehetne szerintem.

  26. 1. Unicornis
    Tökéletesen értem amit írsz és teljesen egyetértek veled!

    Az Unicornisba belekötőknek írom:
    Én kőkemény ateista vagyok, a tudomány emberének tartom magam, a mélyen vallásos embereket lenézem! Mégis teljesen egyetértek azzal, hogy a gyerekeim és a családom is a keresztény kultúrkörhöz tartozik és abban nőjjön fel. Szó sincs itt persze vallásos (rá)nevelésről. Abból én sem kérnék.
    Véleményem szerint: Aki itt él és neki ez nem tetszik, az integrálódjon vagy költözzön.
    Az országunkban a keresztény értékrend az elfogadott, ehhez kell igazodni. Az, hogy emelett valaki milyen istenhez hajlong vagy bukákol, az Ő dolga.

  27. Lr01.
    Te is játszod az agyad! Pontosan érted hogy miről van szó, csak ideológiai okokból értetlenkedsz. De azért jó hogy ezt így leírtad. Most mindenki láthatja milyenek vagytok TI liberálisok. A liberalizmusotok, a „másság elfogadása” csak addig terjed, amíg mindenki a ti ideológiátokat fújja.
    Mint mindenki láthatja a liberális egyáltalán nem toleráns más eszmével szemben!
    Mókás volt látni ahogy lefoszlott a arcodról az a vékonyka joviális értelmiségi máz.
    És megmutattad a valódi éned! Köszönöm, jót mulattam! 🙂
    Az is nyilvánvaló, hogy a történelemmel sem vagy tisztában. A náci ideológia nem keresztyén, sosem volt az. Szóval fasiszmussal vádolni egy keresztyént, tudatlanságra vall.
    Ellenben a ti ideológiátok, és az önjelölt társadalom mérnökök mondták ki az alábbiakat:
    ” A múltat végképp eltörölni” ” Az új ember” ” New World Order”
    És a ti ideológiátok keretében állították fel a guillotineokat is!
    Ahogy most beszéltél velem, azzal a gyűlölettel, simán el tudom képzelni rólad, hogy ha lehetőséged volna rá, akkor a guillotine alá lökjél engem, és a családomat is!
    Amúgy igaza van Hanyistóknak! Mondhatnám , ha ez neked nem tetszik, fel lehet szállni egy nyugatra tartó repülőre! pá-pá……

  28. 16 Ir01, igazán mókás fordulat, hogy pont ezzel az ordenáré hozzászólásoddal nyilvánítod magad a normális emberek szószólójának.

  29. 24 Abel

    Szerintem jobb, ha nem operálunk a normális fogalmával. A norma egy bizonyos kritérium rendszernek, normáknak megfelelés. Ez nagyon más lehet emberenként, de ez távolról sem jelenti azt, hogy az egyik ember jobb, mint a másik. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy polarizálja az amúgy is zárt buborékokba rendeződött társadalmunkat.

  30. 16 – Ir01:
    Megértem, hogy a vita hevében kialakult indulat keményebb megfogalmazást diktál, de az elfogadhatóság határait akkor se lehet túllépni.

  31. Retorikai fogás gyerekek, retorikai fogás. Ha BayerZsótinak szabad, akkor hadd engedjem meg magamnak néha én is, amikor elszáll az agyam a korlátoltság csimborasszóján.

    Unicornis: „A liberalizmusotok, a “másság elfogadása” csak addig terjed, amíg mindenki a ti ideológiátokat fújja. Mint mindenki láthatja a liberális egyáltalán nem toleráns más eszmével szemben!”

    Ez egy kedvelt hazugságotok. Nem vagyok liberális sok szempontból, de abból a szempontból igen, hogy mások rovására nem akarok előnyöket élvezni, és nem akarok másokat lenyomni, elnyomni. Ti ezt csináljátok, te ezt csinálod. Ha ezt szóvá teszem az nem a másság nem elfogadása, még ha te ezt is hazudod. Ha ezt nem fogod fel akkor hülye vagy, ha tisztában vagy a csúsztatásoddal akkor meg még rosszabb.

  32. Azért el kell ismernem, zseniális manipulátor ez a Viktor. Leír három mondatot, mi pedig itt ekézzük egymást, ahelyett hogy…

    Ir01. Figyelj. Félig liberálisként el kell fogadnod, hogy az ostobaságukat legalább megértő idióták, erőszakossá válnak az értelmesebbek irányában. Ne idegeskedj, mert a gyomrodra megy. Igyál egy jó rosé hosszúlépést, úgy nevetgélve kommentelgethetsz. 🙂

  33. Lr01.
    Én sem vagyok vallásos sok szempontból, csak hagyomány tisztelő.
    De jó szöveg a részedről, ha rád szolnak hogy bunkó vagy, akkor : „Ez csak retorikai fogás” Látom vissza zökkentél a választott szerepedbe. 🙂
    Mókás látni ahogy a kirekesztők beszélnek kirekesztésről, ugye….
    Amúgy senki sem rekesztett ki senkit az alkotmány módosítással. Csak TI magyarázzátok bele. És akkor lehet sírni, meg újjal mutogatni. De amúgy sem lehet olyan törvény módosítást csinálni ami mind a 10 millió magyar állampolgárnak egyformán tetszik! Na jó…. esetleg az ingyen sör!
    Igazából csak annyi történt, hogy Orbán kitűzte az „Origót” a kockás papíron. Definiálta a sarok követ, az igazodási pontot! (Amúgy nem vagyok Orbánfan)
    Ha tetszik, ha nem, most egy (pontosabban kettő) háború folyik Európában. Egy ideológiai, és egy vallási. És hamarosan eljöhet az az idő, hogy mindenkinek fizikailag állást kell foglalnia egyik vagy másik oldalon!

  34. Előre is elnézést ha dupláztam, az első azt hiszem elszállt:

    30: Uniconis

    „Amúgy senki sem rekesztett ki senkit az alkotmány módosítással.”

    A kormány kirekesztette az egyedülállókat az örökbefogadás lehetőségéből, egyszerűen azért, mert a homokos ha egyedülállónak monda volna magát, örökbe tudott volna fogadni.

    Ez a meddő elvált nő sem úgy érzi, hogy nem érte érdeksérelem:

    „2020.11.10., este – Timi vagyok, 32 éves, a mai napon végleg összetörtem. Ma a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná a Polgári Törvénykönyvet, hogy ezentúl kizárólag a házastársaknak legyen lehetősége örökbe fogadni. Kivételt ez alól csak egyedi méltányossági eljárásban Novák Katalin családügyi miniszter adhatna, melyre ugye nem igazán számíthatok egyszerű földi halandóként. Elkezdem kutatni a kiskapukat: ha bevezetik azt a törvényt, nem maradnak. Bújom tovább a netet: nemzetközi örökbefogadás. Több millió forint csak a nemzetközi ügyintézés. De nem érdekel, valahogy összeszedem, a leendő gyermekemért megtennék bármit. Olvasom tovább: ahhoz, hogy külföldről örökbefogadhassak, meg kell felelnem a saját országom követelményeinek. Egyedülállóként én alkalmatlannak számítanék itthon. Elfogytak a lehetőségek.

    2020.11.10. éjszaka – Még mindig én vagyok, ezeket a sorokat írom. Lassan megy, mert nem bírom abbahagyni a bőgést. Reggel 8-kor online órát kell tartanom 32 középiskolásnak. Őket taníthatom, arra alkalmasnak találtak. De arra, hogy örökbegfogadjak, már nem találtattam elégnek. Zokogok és nem értem az egészet. Felvillannak előttem tanítványaim, akik elhanyagoló szülők mellett élnek; a szemben lévő lakásban élő kisfiú, akivel olyan stílusban beszél az anyja, hogy az nekem fáj. A volt osztálytársam, akiről köztudott volt, hogy évekig prostituált volt, most mégis két gyönyörű gyermek anyukája. Csak én nem vagyok „méltó” az anyaságra… Százával állnak sorba az örökbefogadásra váró házaspárok, akik már az elején kikötik, hogy csak egészséges, hófehér bőrű, egy év alatti kisbabát szeretnének. Én boldogan örökbefogadnék idősebb, vagy nem hófehér bőrű gyermeket is. A törvényeket mindeközben arra hivatkozva alkotják, hogy a gyermek érdekeit tartják szem előtt. Tényleg annyira jó világot élünk, hogy nincs egyetlen gyermek sem a rendszerben, akinek érdeke lenne az, hogy egy szerető, de egyedülálló anya mellet nőjön fel?”

  35. Unicornis
    2020-11-13 – 12:46

    „Egy ideológiai, és egy vallási.”
    Miben különbözik a kettő?

  36. Ehhez a témához -úgy érzem- érdemben nem tudok hozzászólni.

    Alapvetően az eddig leírtak közül sztem. a 19. és 20. hozzászólás tartalmaz olyan fontos információt, ami alapvető szempont egy esetleges döntési, ill. véleményformálási lehetőségnél. Ez a poszt most nem a hitről szól! Egyáltalán nem…

  37. 31: Ennek a kiváló asszonynak vajon mért csak most jutott eszébe örökbefogadni, miután megjelent a törvény? Eddig mért nem tette?

    Ha pedig olyan forrón vágyik a gyermekre, mért nem keres egy férjet hozzá? Ha már fontos neki a gyermek érdeke, és bizonyára jó anyja is lenne, mért nem akar apát is adni neki?

  38. 34: Nem akartam a teljes sztorit kitenni mert túl hosszú, de a kedvedért röviden.

    A nő meddő, kivették a méhét 19 évesen egy gyulladásos betegség miatt, a férjével tervezett örökbefogadást, de az végül kihátrált és elváltak, mert saját gyereket akart.
    Ez után meg nem talált olyan férfit aki partner lett volna a saját gyerek nélküli jövőben.

    Próbálj már könyörgöm egy minimális empátiát érezni, és nem egyből áldozathibáztatni. És nem is ez a konkrét eset a lényeg, csak azért tettem be, hogy kicsit átélhetőbb legyen a törvény igazságtalansága.

  39. lr01.
    Most hozol egy személyes egyedi tragédiát. És érzelmi alapon próbálsz manipulálni.
    Mint mondtam nincs olyan törvény ami mind a 10 millió embernek tetszik, és senkinek sem okoz semmi hátrányt.
    A fentebb leírt történet egyedi személyes tragédia. Nem lehet nem lehet minden emberre egyénileg törvényt módosítani. Sajnálatos. De több millió magyar gyereknek meg pont ez a törvény adja a védelmet.

    n/a: “Egy ideológiai, és egy vallási.”
    Miben különbözik a kettő?
    Attól különbözik, hogy az egyik, az ideológiai azaz amit lr01 csinál.
    A másik meg amit a lefejezős iszlamista terroristák csinálnak.

  40. Dúró Dóráéķ könyvdarálása „bejött”, mert úgy felkorbácsolta a közhangulatot, hogy erre már Orbánnék is lecsaphattak. Szeretem Dúró Dórát, de világít, hogy az elképzelése a rendes családról foglyul is ejtette. Történetesen személyesen ismerem az édesapját(állatorvos) 6 éve. Végtelenül rendes, a szegényekkel is.

    Őt nem, de az biztos, hogy minden megkapott és megkap, hogy ott állhasson ahol. Azonban vannak más értékes emberek is akiknek nem lehet 4 gyerekük egy férfitól,
    azonban magyarok akiket ha segítenek hálásak lesznek.
    A magyarnak egy olvasztótégelynek
    kellenne lennie, ahol felsőbbrendű eszmék emelnének ki minket, mindannyiunkat.

    Tisztelem Dóráta harcáért, de ma már nagyon vigyázni kell mit miért csinálunk.
    Ez ugyan most győzelemnek tűnik, de toleráns normális nemzethez ez nem jó irány.
    Milliószor leírták már( nem véletlenül): nem valami ellen kell lenni, hanem valami mellett.
    Ez az alaptörvénymódosítás tiltás, kizárás.
    Miért nem nemzetösszefogó ötletekkel állnak elő? Ráadásul védekezésnek gyenge.

    A problémám ezzel az, hogy
    először is normális alaptörvények kellennek. Ahhoz meg úgy is kell viselkedni. Kereszténynek lenni nem ez. És sajnos ez a keresztényi alapokon nyugvó kultúra már nem keresztényi, csak nevében.
    Kevés benne a szánalom, a megértés. Annál több az erő(sködés).

    Bak Tigris 2 hsz-vel nagyon tudok azonosulni, sőt Ir01 indulatát is meg tudom érteni( persze rossz az alanya meg a stílusa a kirohanásanak).

    Miért van olyan érzésem, hogy ez az egész hisztéria csak a hatalommegtartásról szól?

  41. A törvény nem csak a gyerekekről szól bár úgy tűnhet első olvasatban. A nevelés ugyanis egy jelentős részt a szülő feladata. Ahogy most kinéz az alkotmány szembe igyekszik fordítani a nem keresztény családok gyermekeit a szüleikkel. Biztos, hogy ez jó ötlet?
    Félek, hogy inkább ezeknél a családoknál ez csak tovább növeli a kereszténységgel szembeni ellenszenvet.
    Na most mi lesz annak a gyereknek a fejében aki otthon és az iskolában is totál mást hall.
    Mi az a biztosíték ami megakadályozza, hogy ez az egész ne forduljon rossz irányba?

  42. 35 – Or01:
    Nincs olyan törvény, mely valakit a társadalomban nem érintene érzékenyen. Ha valaki meddő lesz 19 évesen az tragédia, de az is tragédia, aki leukémiás lesz ugyanabban az életkorban. Nem lehet egy törvényt egy-egy tragédia kivédésé módosítani. Magam e tartom helyesen úgy odaadni egy gyereket, hogy eleve csonka családba kerüljön. Ez ügyben azokat kellene megkérdezni, akik csonka családban nőttek fel. Nekem csak nevelő anyám volt, de nem kérnék belőle még egyszer.

    Különben pedig: „….mások rovására nem akarok előnyöket élvezni.” Ez esetben mért csalsz a bejegyzéseknél és töltöd ki az URL rovatot, hogy bejegyzésed neve másokat leelőzve piros legyen?
    Valamint Bayer Zsoltnak itt nem jelenik meg írása, nem mérheted magad vele össze.

  43. Ir01 Ez a szegény meddő nő most arra akart példa lenni, hogy nekünk az ő rovására van valamink? Úgy gondolod, hogy nekem azért lehet gyerekem, mert gonoszul ráuszítottam az Orbán kormányt, hogy vegye el tőle, és adja nekem?

    Vagy ez csak egy másmilyen példa volt, és a másvalaki rovására bitorolt mindenféle előnyeink még csak eztán következnek?

  44. Érdekes elolvasni a magyar népesség vallás szerinti megoszlásáról készült statisztikákat. Egy elég megbízható adat az szja 1%-os felajánlások megoszlása. A katolikus egyház 7.4 % ról (2002) indult de mára már kb 50%(2018).
    A református 21 % mára, de a kiinduláskor csak 2.5%volt.

    Ugyanez a statisztika 2011 és népszámlálás alapján :
    Katolikus 74.5%(2001)-54.4%(2011)
    Református 19.5(2001)-14.6%(2011)
    A tendencia szerintem jól mutatja a keresztény vallás és az állam összeolvadásának nyilvánvaló hatását 2011 et követően amióta a Fidesz kormányoz. Ha ez amúgy is ilyen eredményes akkor mi értelme volt ezt még az alkotmányba is belefoglalni.
    Mintha kormányzati oldalról attól félnének, hogy a választás után megfordulhat a trend?

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa

  45. Kedves és tisztelt magyar barátaim
    Anélkül, hogy önmagamnak felállitott vastörvényemet megszegve, miszerint soha más nép belügyeibe be nem szólnék, csak mintegy információ erejéig, cssak rávilágitandó, hogy minden lehet másképpen tenném hozzá szerény észrevételeim apró kavicsait egy, a hozzászólások számát tekintve fontos magyar belügy aljába.
    Ismétlem, NEM beleszólás alapon, hanem csak mint információ-megosztás képében,azon csodálkozva, országotok miért nem tartja fontosnak egyes nagy horderejű, sokakat érintő nemzeti témákban máshonnan is tájékozodni, és esetleges megfontolás tárgyává tenni a máshol tapasztaltakat.
    Egy példa, a rosszemlékű, svájci frankhoz kötött kölcsönök.
    Annakidején, szintén csak információ-megosztás okán irtam volt erröl a tömegeket megnyomoritó gyászos gyakorlatról, ami elkerülhető lett volna, amennyiben országotok megkérdezte volna hogyan lett nálunk megoldva ez a valaha minket is sújtó probléma, és képviselőitek egy remek minisztériumi kávé mellé egy nagyon okos és jól müködő megoldást vihettek volna haza.
    Nem jöttek hozzánk.Kár.
    A jelenlegi témához: a gyermekadoptálás Nyugat-szerte egy komoly, elterjedt probléma, nem kellene neheziteni.Én természetesen csak országom helyzetét, és a nálunk divó gyakorlatot oszthatom meg veletek, és ezen a ponton máris szólók,és ezt NE vegyétek a belügyeitekbe való beleszólásnak: a dolgokat nem kellett volna a kereszténységhez kötni, ez bonyolit és gátol. Országotok keresztény és ez így van nagyon rendjén, országom államvallása a zsidó és így van rendjén, de nálunk adoptálhat BÁRKI, legyen az akár botswanai zulu, vagy alaszkai eszkimó, amennyiben átment az illetékes szervek alakalmassági, pszichológiai, környezet-és jövedelem felmérő tesztjein.Nincs megfelelő baba az állami intézetekben, sebaj, lehet a béranyaság. Aki egyedülálló anya óhajtana lenni, egészséges, szülhet gyereket spermabankok segitségével, ha van fiúbarát és az válallja, meg lehet szülni a babát házasság nélkül is, ez esetben apja ismeretlen fog szerepelni az iratokban.Egy dologban merevek vagyunk mi is, az azonos nemüek még mindig nem adoptálhatnak, ez butaság, nert ezerszer inkább egy meleg vagy leszbikus pár, ahol a gyermek nyugodt lékörben, jó körülmények között szépen fejlődik, semmint egy hagyományos apa-anya családban, ahol az gyerek élete egy pokol.
    De hát ez van, az állam nehezen mond le a hagyományos családmodellről, és bizony téved.

  46. 45: Bak Tigris :
    “ Mintha kormányzati oldalról attól félnének, hogy a választás után megfordulhat a trend?”
    Nem ettől félnek, egyszerűen csak próbálnak visszatalálni a Szent Istváni útra, amiről a kommunista diktatúra és a liberalizmus szépen kisiklatta az országot.
    Szociológusok is már régen megállapították, hogy a vallás a legnagyobb megtartó erő, ami a családi kötődésnél is erősebb.
    Ennek a ténynek és az Erdélyben működő katolikus egyháznak köszönhetjük, hogy a mai napig véreink őrizhetik ezeréves határunkat Budapesttől 800 km-re.
    A kételkedők nézzék meg azt, hogy mit művelnek Nyugat Európában az iszlám nevében. Boszniában is egyre jobban terjeszkednek. Akkora aranyozott mecsetek épülnek arrafelé, hogy leesett az állam, amikor megláttam őket.
    A hitetlenek pedig nézzenek utána, hogy mit szán nekik a politikai iszlám. Most még viszonylag békés a hozzáállásuk, de nem sokáig.
    Nem kell megtérni senkinek, de legalább ne rombolják az országunk ezeréves alapjait.

    46: balint “ ezerszer inkább egy meleg vagy leszbikus pár, ahol a gyermek nyugodt lékörben, jó körülmények között szépen fejlődik”
    Ez egy nagy ferdítés. Ilyen degenerált felállásban a gyerek is abnormális lesz. Az ellenségemnek sem kívánnék két szakállas anyukát vagy kettő nagymellű, szőke apukát.

  47. 48 Hanyistók

    „A kételkedők nézzék meg azt, hogy mit művelnek Nyugat Európában az iszlám nevében. Boszniában is egyre jobban terjeszkednek. Akkora aranyozott mecsetek épülnek arrafelé, hogy leesett az állam, amikor megláttam őket.”

    Lehet, hogy megleplek vele, de a török hódoltság óta a bosnyákok a muzulmán vallást követik.
    Ezért is követték el a népirtásokat a szerb hadsereg keresztény katonái pl. Srebrenyicában. Céljuk a vallási alapon történő tisztogatás volt.
    Vagy nagyon fiatal vagy nagyon feledékeny vagy.

  48. 27 Unicornis

    „A náci ideológia nem keresztyén, sosem volt az. Szóval fasiszmussal vádolni egy keresztyént, tudatlanságra vall.”

    Vigyázat, mert a fasizmust a náci ideológiával azonosítani ugyancsak tudatlanságra vall.
    A fasizmus először Mussolini hatalma alatt teljesedett ki a nagyon keresztény Olaszországban.

  49. A lényeg az erkölcsi iránytű. Azt pedig megadja a keresztény vallás.
    A mai világ olyan, mintha egy olyan gps-el akarnánk célt találni, ami nem lát egyetlen műholdat sem. Attól még egy ódivatú térkép is használhatóbb, amin esetleg az utak fele hiányzik.

  50. 49. Bak Tigris:
    „Lehet, hogy megleplek vele, de a török hódoltság óta a bosnyákok a muzulmán vallást követik.”
    Nem lepsz meg vele és valószínűleg jobban képben vagyok nálad, Boszniát illetően. Sok könyvet elolvastam róluk, jól ismerem a történelmüket és a délszláv háború történéseit is, ezenkívül személyesen is sokszor jártam náluk.
    Az utóbbi 4-5 évben húztak bele a mecsetek építésébe és felújításába. Nagyrészben Szaúd-Arábia pénzeli az iszlám terjeszkedést.
    Nem hírekből írtam a tapasztalataimat, hanem évről-évre saját szememmel láttam a terjeszkedést.Az oroszok próbálják fékezni ezt az iszlám nyomulást, de sajnos nem sok sikerrel.
    „Vagy nagyon fiatal vagy nagyon feledékeny vagy.”
    Ne lottózz, mert egyik feltételezésed sem talált.

    Mondok neked egy tényleg meglepő dolgot : volt olyan időszaka Boszniának, hogy egy ideig a dubrovniki illetve a velencei érsekséghez is tartozott, és Rómából irányították az egész országot.

  51. Nekem egy megérzésem van.Az Isten hit csak arról szól,hogy én nem vagyok Isten.
    Ott kezdődik a baj amikor azt hisszük -akár a tudományon keresztül is-,hogy az ember az Isten.Elveszik a szelíd alázat.
    Vagyis mi a megérzés? Minél távolabb kerülünk elődeink évezredes vallási felfogásától,annál jobban távolodunk el az élhető jövőtől!
    és lassan a káosz rabjai leszünk.

  52. 53 Hanyistók

    „Mondok neked egy tényleg meglepő dolgot : volt olyan időszaka Boszniának, hogy egy ideig a dubrovniki illetve a velencei érsekséghez is tartozott, és Rómából irányították az egész országot.”
    Ennél tudok sok meglepőbbet is a Balkán történelméből, de ez a poszt most nem erről szól, hanem a magyar alkotmány módosításáról. Javaslom ne térjünk el ettől túlságosan.

  53. 5. infos: A hiten alapuló gondolkodás ellentéte a tudományos gondolkodás – ez utóbbi tényeken, bárki által elvégezhető méréseken alapul, egy gramm hit nincs benne. A hiten alapuló gondolkodás a nem megtapasztalható kijelentések tényként való elfogadása. A hiten alapuló gondolkodás versus a tudományos gondolkodás az nem 50%-50%. Az igazságot nem kell keresni, pl. az összes vallás közös állítása hogy az élet a halál után folytatódik. Az éntudat /énkép, a „lélek” az agy nevű szerv működéséből adódik, ha leáll az agyműködés, akkor az éntudat is megszűnik. Pl. vannak közöttünk olyanok akik nem látnak színeket, színvakok, mert az agy- vagy pl. a színeket felfogó receptorok nem működnek – lényegében egy szerv nem működik és ezért. Ugyanígy a „lélek”, ha az agy (szerv) nem működik, akkor a „lélek” sincs. „Isten” létezésére eddig semmilyen bizonyíték nem merült fel. „Isten” létezésére nem létezik tisztán tudományos bizonyítás. Sajnálatos hogy a butaságban tartják az emberiséget, ez kb. a 0,1% érdeke, a legjobban fájó látni, hogy a legkisebbeket butítják már bölcsődében, óvodában, amikor az emberi lény a legfogékonyabb a világra már torzítják el az agyukat a semmirekellők, a pap-kaszt (is) az emberi faj szégyene. Vajon elér -e egyáltalán az emberi faj odáig hogy túllépjen ezen a butaságon, vagy kipusztítja magát addig.

  54. A gyerek védelme nem csak abból áll, hogy a szülők heteroszexuálisak kell hogy legyenek.

    Mivel a túlnyomó többség heteroszexuális kapcsolatban él, pont ezen kapcsolaton belül történik a legtöbb gyermekellenes, nem feltétlenül szexuális bántalmazás.

    A másik rendkívűl gyermekellenes tett, a válás. Ha őszintén próbáljuk meg megközelíteni, a gyerekek jogai ebben az esetben sokadranguak, és legfőképp nem tehetnek ellene semmit sem. Nem hiszem, hogy az álszenteskedés bárhova is vezetne. Ha úgy tetszik szimplán hazug dolog.

    És akkor fejtegessük egy kicsit a gyámügy feladatkörét, Illetve az állami gondozott gyermekek hátrányos helyzetét. Ami tény.

  55. Tibor bá: Nem bizonyíték, hanem bizonyítás. A lényeg, hogy van. Nem is egy. Már volt szó róla ezen a honlapon.

  56. infos
    2020-11-14 – 09:14

    „Tibor bá: Nem bizonyíték, hanem bizonyítás.”
    Ingoványos területre léptél.
    Igen, itt többször is volt poszt témája Isten. Ez megfoghatatlan, így mindenki azt mond amit akar, nem cáfolható, viszont pörög a blog.

    Van Isten! Nagy betüvel írtam, van! Ha eddig nem lett volna, de mert kimondtad, a fejemben információ formájában azonnal létrejött.
    Igazad van.

    Bírod még? Mások is tudják keverni:
    http://www.antalffy-tibor.hu/2698-isten-es-a-vilagegyetem#comment-227527
    „Az, hogy minden megismerhetetlen, és nincs bizonyosság, legfeljebb egy bizonytalan sejtés lehet, bizonyított állítás semmiképp.”
    Vagyis nem zárható ki a mindentudás, akár Én is tudhatok mindent.
    Én vagyok az Isten.

    Eddig a játékom, itt kiszállok. Szórakozzatok tovább.

  57. 61 n/a hozzászólása nyomán engedjétek meg, hogy felhivjam a figyelmeteket arra, hogy a poszt azt az alap kérdést feszegeti vajon kell – e alkotmányosan előirni a gyerekek keresztény nevelését.
    A hozzászólók sajnos egyre távolabb kalandoznak ettől és most már az isten létezését kezdik ismét feszegetni.

    Csak kérni tudom, hogy próbáljátok inkább a témával foglalkozni. Így ismerhetik meg a szekértáborok egymás véleményét.

    Igazából ez a cél, hiszen nem gondolhatja senki komolyan, hogy ez a fórum alkalmas a meggyőzésre vagy esetleg téritésre.

  58. „A keresztény értékrendtípus a tradicionális értékeket és a valláserkölcsi szabályokkal összhangban álló életvitelt preferálja. Elsődleges értékek a család, a nyugalom, a béke, a megbecsülés, a hit. A keresztény értékrendtípus számára fontos keresztény erények: a felebaráti szeretet, az alázatosság (szerénység), az önmérséklet és az önfegyelem.”

    Nekem ezzel semmi bajom, amíg be is tartatik…

  59. A keresztény nevelés nem állami feladat, nem is írja elő az alkotmány. Kersztény kultúráról beszél, amit itt infos szépen leírt fölöttem.

  60. Az ember egy állat, emlősök rendjébe tartozik. A kereszténység 2000 plusz /minusz 100 éves. Az emberszabásuak 6.000.000 évesek. Ne tanítsunk senkit a kereszténységre. Se muszlimra, se muzulmánra, se hindura, se zsidóra, budhistára stb stb. A lényeg az értékrend. Mi a keresztény értékrendet vettük fel, István által, mert MUSZÁJ volt, mivel ma irmagunk sem lenne. Ha úgy tetszik kényszerből. Viszont ma már a dolgok kissé másképp mennek mint akkoriban. Vagy eltiporjuk a muszlimokat, vagy hajlandóak vagyunk kompromisszumra. A kompromisszum két fél közt kell hogy létrejöjjön, ha nem megy, valamely szereplő rovására a másik megerősödik, mert jobban ragaszkodik a gyökereihez, azaz radikálisabb.

    Olyan nincs a világon, hogy ha megdobnak kővel dobj vissza kenyérrel….

  61. 65. Dan : „Az ember egy állat” – már amelyik… 🙂

  62. 1. Unicornis

    Kedves Unicornis!

    Őszintén érdekel, hogy mi bajod a melegekkel? Nagyon megtisztelne, ha kifejtenéd, akár röviden, akár hosszan.
    Tudok róla, hogy a melegeket Lengyelországban, Oroszországban, Szerbiában üldözik, fizikailag is bántalmazzák, ezt természetesen elfogadhatatlannak, szégyenteljesnek tartom.
    Akiket én ismertem melegeket, semmivel sem ütötték ki nálam a biztosítékot, senki nem akart behálózni engem se meg a családomat se, az üzleti ügyekben sem tapasztaltam eltérést a meleg és nem meleg ügyfeleink megbízhatósága között. A közvetlen ismerőseim között nincs meleg, a melegek társaságát nem keresem (nem megyek a felvonulásukra pl.), de nem is utasítanám el, ha nem közeledési szándékkal keresnének.

    Nekem az nem esett le, csak titeket olvasva fogtam fel, hogy az Alaptörvényt esetleg azért módosították, hogy a melegek ne fogadhassanak örökbe.

    Tibor bá’ írta, hogy neki nem volt túlzott szerencséje az őt egyedül nevelő anyjával. Egy esetből szerintem – vagy akár néhányból – nem lehet levonni azt a következtetést, hogy akkor az intézetben nevelkedő 3-4-5 éves nem feltétlenül tejfehér bőrű gyermeket se adjuk egyedülálló szülőnek, mert majd jobb lesz neki az intézetben. Mindannyian tudjuk, hogy nem lesz neki jobb (a Bosnyák téri piacon szoktam néha 14 év körüli, intézetből meglépett gyerekeknek lángost venni, mesélnek.).

    Itt sokan és sokat írtok a keresztény kultúráról, de úgy, mintha az valamiért több vagy jobb lenne, mint egy ateista ember kultúrája, mintha egy keresztény ember élete értékesebb lenne, mint egy ateistáé. Végül arra jutottam, hogy a „keresztény kultúra” nem jelenthet mást, mint hogy a keresztény ünnepeket üljük meg, és hogy a zenében vagy festészetben nem Shiva vagy Buddha a téma, hanem Jézus. Gyorsan megnéztem a tízparancsolatot, mert még ez jelentheti a „keresztény kultúrát”, és megállapítottam, hogy ateista létemre jól állok, a 10-ből 7-tel egyetértek, ezt annak tudom be, hogy minden emberben sejtek egy „belső iránytűt”, ami mindig tudja, mi a normális (és aminek a jelzését sutba vágva, tesszük, amit teszünk időnként). Az első 3-mat azért nem követem, mert az eddigi tapasztalásom miatt nem fogadom el semmilyen természetfölötti létezését, így aztán nem is imádok se isteneket se zombikat. Ugyanakkor semmi bajom azzal, ha a vallásos ember a vallását gyakorolja, és azt is látom, hogy pl. Erdélyben a vallás megtartó erő, és azt is, hogy amikor meghal egy ismerősünk, akit nem pap búcsúztat, akkor mintha homokszem kerülne a gépezetbe: az ateista (nem hívő, agnosztikus, kétkedő) ember nehezen talál szavakat egy temetésen.

    Én úgy látom, hogy a kormányunknak semmi köze a kereszténységhez. Ezt 23. Reincarnato rr utánozhatatlan tömörséggel összefoglalta. Bűnözők kaparintották meg az országot, és annyira „keresztények”, hogy az elhappolt közvagyont jachtokra, kokóra, csajokra költik, miközben a jónép újra-és újra visszaszavazza őket.

    19. lr01: Az összes hozzászólásod tartalmilag jogos és pontos, de sztem nem lehet egyik polgártársunknak sem azt írni, hogy „a hozzád hasonló fidesznáci idióta is értse”. Ezzel Unicornist a személyében támadod (szándékosan alázod meg), holott az álláspontját kellene csak támadni, ráadásul mindezt egy olyan fórumon, aminek a fejlécébe az van írva, hogy az értelmes emberek vitafóruma.
    Ennek az országnak égető szüksége lenne valami nemzeti minimumra, valamire, amiben egyetért a gyűlölt libernyák és a fideszidióta is. Azt, hogy ez lehetséges, abból tudom, hogy se egy sakkversenyen, se egy maratonon soha nem merült még fel, hogy az ellenfél milyen beállítottságú, és általában a fogorvosnál vagy a szülészeten sem érdeklődünk az orvos politikai hitvallása iránt.
    Egy vitafórumon a nemzeti minimium lehetne, hogy semmi körülmények közt ne idiótázzuk egymást.

  63. 62. Bak Tigris

    Persze, hogy ismételten visszakanyarodnak oda. Ugyanis a vallás lényege ez. Erre épül(ne) az egész hajcihő.

    Hogy a témához is szóljak. Semmi esetre sem kell a gyerekek neveléséhez ez a fajta keresztényi nevelés. Az alkotmánymódosítás tévedés, semmit nem ér, csak kirekeszt. Legalábbis véleményem szerint.

    Olyan nevelés kell(enne), amelyben az Istenhit nem puszta értelmetlen frázisokból áll.
    Ha önmagunk eredetét megértjük, nem fogunk félni a haláltól. Ha nem félünk a haláltól,”egyszeri” életünkben nem akarunk megszerezni mindent, mely kapzsiság minden baj gyökere.
    A mai keresztény kultúrát (a törvényhozásban)gyakorlók és fanhangon hirdetők kapzsik, a kereszténység pont az ellentétére ösztönöz, tehát……..
    nincs jó válasz!

  64. Hanyistók. Pont a különböző dogmák és izmusok teszik betegessé, mindenek felett állónak képzelővé a gondolkodásunkat.

  65. 70 Kalotaszegi

    Mit akarsz ezzekkel a nyugat szibériai információkkal?
    Hogy jön ez ide?
    Ráadásul kinek van kedve ezt lefordítani?
    Tibor bá, nem kellene ezt a „hozzászólást” törölni?

  66. Tudod,kicsi tetű,engem három kultura formált, örmény,magyar ,román,ü- nehéz lesz überelni.

  67. Ha gyakorlatias és a közösségben való gondolkodást választjuk akkor a vallást felhasználóm annak a közösségnek az érdekében melynek tagja vagyok. István ezer évvel ezelőtt a nyugati kereszténységet választotta a pogánysággal szemben és helyesen tette mert fennmaradtunk most is ilyen választás felé tartunk mivel s szekuláris állam gyenge az iszlámmal szemben és a kereszténység mint kultúra is egyre kisebb befolyással bír a kontinensen az iszlámhoz képest az iszlámot kell követni kiegészítve a turani- türk kapcsolatok erősítésével . Máris nem leszünk egyedül aztán dzsihádot lehet hirdetni a határok megváltoztatása érdekében…..lennének szövetségeseink: az egész iszlám vilag a hitetlen gyaur szomszédaink ellen?A régi Jobbikban nem mertek ebben az irányba lépni. Mit számít az igazság az erő az ami egyedül számít. Nem egy radikális szélső jobboldali már átállt mert meghasonlott a saját kultúrájától ami a védekezésben nemcsak hogy magukra hagyta őket hanem még meg is bélyegezte…..mi lesz ha az európai fehérek tömege renegát lesz mint lett a balkáni népek jó része az oszmán uralom alatt ?

  68. 73.Tom
    Sejtelmed sincs, milyen jeletőségű, milyen hatalmas horderejű gondolatot vetettél fel!
    Társadalomfilózófiai szempontból egy könyvtárnyi anyagot lehetne összehordani az ötletedből, igyekezzünk a blog lehetőségeihez mérten leszükiteni dióhéjban, és, a könnyebb áttekinthetőség okán lajstromozni:
    1.Adva van egy 10 milliós iszlám állam Európa közepén.Hm…nagy kérdés.Vannak szomszédaid, vigyázz.
    2. Ha van az az isten és meglépitek, sok szempontból megfogtátok az isten, bocsánat, most már Allah lábát.Megtérésetek, azaz betérésetek a próféta hiveinek táborába világraszóló esemény lesz, az iszlám benneteket tárt karokkal várni fog, nincs az a segitség, támogatás és felkarolás, amit rögtön és azonnal ettől az irdatlan tábortól ne kapnátok meg!
    3.Ha van, illetve lesz annyi eszetek, rögtön és azonnal katonai segitséget kértek, garantálom és boritékolom, és -ismerve az iszlámot, ami szerint igazhitü nem hagyhatja cserben a gyaurok ellen harcoló társát – a fejemet teszem rá, hogy töröktöl a perzsáig, az irákitól a malájig annyi katonát és fegyvert kapnátok, amivel Londonig hatoltok, Trianont egy nemegészen kettő nap alatt korrigálva.
    4.Újonnan megalakult Allah országaként anyagi segitség is lesz a dúsgazdag emirátusok, illetve a szaudiak jóvoltából, ez is biztos, már csak pofa miatt is, és náluk néhány milliárd dollár se nem oszt, sem szoroz.
    5. Azt tudni kell, hogy az iszlám kétarcú a betérést illetőleg.Ha meghóditott, akkor már csak nyomorult rabszolga lehetsz náluk, afféle hitetlen kutya, azutáni betérésed, ha egyáltalán még élsz, már csak amolyan másodrendű valami lesz, mert ők sem hülyék.
    Ámde az a betérő, aki még IDEJÉBEN, szabad akaratából teszi ezt, még idejében és ugymond magától megvilágosodott, nagy megbecsülésnek örvend náluk, ami érthető és logikus.
    Szóval, viccen kivül, nem is járnátok oly rosszul.
    Egyetlen apró kis probléma volna mindezzel, éspedig az, hogy ismerve a bocskoros oláh szomszédaitokat, ezektől még az is könnyen kitelhet, hogy alig 5 perccel megelőznek benneteket.!

  69. 75 Balint

    Nagyon szeretem a stilusodat és a választékos, udvarias fordulataidat.
    Ez amit írtál egyrészt humoros másrészt pedig egy reális lehetőség.
    Végül is mindegy is, hogy az egy istent Allahnak hívjuk vagy Jóistennek.
    Amúgy is mind Ábrahám leszármazottai vagyunk.

  70. 76. Bak Tigris:
    „Végül is mindegy is, hogy az egy istent Allahnak hívjuk vagy Jóistennek.”
    Neked lehet, hogy mindegy, de a magyar emberek nagy többségének nagyon nem.
    Nem azért harcoltak őseink, hatalmas emberveszteség árán, a kutyafejű tatárokkal, törökökkel, hogy ilyen könnyen odadobjuk országunkat és népeinket az iszlám hódítóknak.
    Gyáva népnek nincs hazája!
    Mindenkinek dönteni kell, hogy melyik oldalra áll.
    Az (nemzet) árulókat el kell keserítenem. Már a török megszállásunk alatt is felkoncolták őket és az ellenséggel együttműködőket is. Nem számíthatnak kíméletre egyik oldalon sem.

  71. 77 – Hanyistók:
    Bak Tigris és bálint is filozófiai úton közelítették a témát. Eszük ágában sincs behódolni az iszlámnak.

  72. 76.Bak Tigris
    Köszönöm kedves, megtisztelő soraidat.

  73. 73. Tom
    „Ha gyakorlatias és a közösségben való gondolkodást választjuk akkor a vallást felhasználóm annak a közösségnek az érdekében melynek tagja vagyok. ”

    Ezt egész nyugodtan javasolhatnád az örményeknek, a kurdoknak, a zsidóknak vagy még az europába tévedt muszlimoknak is.
    Az ilyenfajta gondolkodást még egy utolsó utcai kurva sem engedheti meg magának kivétel persze ebben csak a senkiházi illuminátosok, az új világrend álmodozói, a vakolos kömüvesek soraibol találhatsz támogatókat.

    73. Tom
    „mi lesz ha az európai fehérek tömege renegát lesz mint lett a balkáni népek jó része az oszmán uralom alatt ?”

    Komolyan?
    Mond csak hol van az a balkáni népek jó része?

    77.Hanyistók
    „Gyáva népnek nincs hazája!”

    Mennyire igazad van.

  74. 77. Hanyistók
    Olvasd el mégegyszer figyelmesen beirásomat, a 78. Tibor bá sorait meg egyenesen vésd fel az ajtófélfára, hogy naponta lásd.
    Nem arról van szó, hogy holnap igazhitú lennél, dehogy. Csak mint esetleges scenárió lett elméletileg felhozva.
    Keresztény vallásod fontos számodra, ezért megérdemled a legnagyobb tiszteletet.
    Mindazonáltal, – és ez most nem elmélet, hanem szomorú valóság – bár minden keresztény ember olyan hévvel terjesztené-védené vallását, a kereszténységet, mint teszi a muszlim az ővével, Európa, de általában véve az egész nyugati világ egészen másképp nézne ki.
    Egyáltalán nem kellene még elméletben sem az iszlám felvételéről morfondirozni.
    Nézd vallásod sajnálatos, elszomoritó gyengeségét egy erőszakos és állhatatos másik vallás ellenében, és megérted:
    Minden izmus, illetve vallás sikere vagy sorvadása az emberek, a követők vállán nyugszik.

  75. 75. balint

    az utolsó mondatod feltette a koronát!

  76. Bálint,

    Annyira érdekesnek látom a témát (Magyarország megtér Allahhoz) , hogy arra biztatlak írj belőle egy novellát. Ilyen témákat Spíró György szokott feldolgozni. Csodálom, hogy eddig ez még nem jutott eszébe.

  77. 78 Tibor bá

    Örülök, hogy vannak akik „veszik a lapot”.

  78. A 2011 és népszámlálás szerint a római katolikus és a református vallás az ábrahámista vallások csoportjába tartozik.

  79. 85 Hadd pontosítsam a definíciót a wikipediára tamaszkodva:

    Az ábrahámi vallások, más néven ábrahámita vagy nyugati vallások közé sorolják a világ három fő monoteista vallását, a közös gyökerekkel és értékekkel rendelkező zsidó vallást, a kereszténységet és az iszlámot

  80. 80

    A balkáni népek jó része: bosnyákok, albánok…az oszmán hódítás előtt bizanci rítusú keresztények voltak .Az áttéréshez az oszmán állam ellentmondásosan viszonyult mert a renegátok adómentessége nem állt az érdekében például, a többség azonban nem lett muszlim és várta a felszabadulást : szerbek,görögök ,bolgárok,románok….de akkor még más vilag más idők voltak – ezt nem kell kifejtenem a kereszténység több volt mint kultúra. Vallás volt nem mint most. Egy eszmével szemben harcolni csak egy másik eszmével lehet. De milyen eszmét tudsz szembeállítani az iszlámmal? Az LMBTQ ,feminizmus,zöldek, marxisták ….bigott katolicizmusig bezárólag?Mindegy is ez van. Ne ítélkezzünk .Mindent ami most azt jelenti Európa. Ha lenne összefogás mert mindenkinek van vesztenivalója. De én ilyet nem látok sehol. Hol van egy Hunyadi János? Ja ő náci volt – utólag – mondja az európai honfitársam. Akkor ő ezzel véleményével most kinek az oldalán áll? Mi lesz Koszovóval és az örmények cserbenhagyása!?

    Lord Byron a nagy angol költő mondta a görög szabadságharc idején : hogy mi európaiak mind görögök vagyunk! Igaza volt.

  81. 83.Bak Tigris
    A dicsőség kedves Tom blogtársunkat illeti, az elméleti lehetőséget, „mi volna, ha..” alapon ő vetette fel, lásd 73.
    Azonkivül hol vagyok én azon tisztelt Spiró György iróembertől…

  82. Re:86
    Ez egy irtó nagy tévedés, amit ma alapvetőnek gondolunk, de a keresztény vallás nem szemita vallás, hisz sem Jézus, sem Mária nem volt zsidó… Kérdezz meg egy rabbit, hogy Jézus zsidó volt-e, meglepő választ fogsz kapni…
    A zsidó vallással való összemosása a kereszténységnek teljesen mesterséges kreálmány, tisztán politikai érdekek mentén született. A nem szerves összevonás tetten érhető abban, hogy a kettő könyv alap filozófiája gyökeresen eltér egymástól, és még sok elejtett apró részlet is ugyan ezt támasztja alá.
    Nem mennék bele miért alakult így, plusz sok embernek belegyalogolnék a hitében, de ez egy ordas nagy csúsztatás. Egy dolog igaz ebből, hogy monoteista a kereszténység (ez sem igaz igazából…)

    Re:73
    Az őseink nem voltak pogányok, hanem más rítust követtek, és egyáltalán nem volt ismeretlen Jézus és Szűz Mária számukra.
    Ezt jól bizonyítja, hogy honfoglalás kori sírokban áldást adó Jézus ábrázoló amuletteket találtak, ami finoman sem pogányságra váll. Magyar történelem tendeciózusan meg van hamisítva, ezért a mai álláspontból csak hibás következtetés vonható le.

  83. 73. Tom
    ” István ezer évvel ezelőtt a nyugati kereszténységet választotta”

    Ezt rendelem, anélkül, hogy megkérdezném a népemet, alapon ?

    Árulo vezetők avagy a fejétől bűzlik a hal.
    Két európai ország közötti külőnbségek:

    Párhuzamos események:

    * Bécsben bezárják a radikális mecseteket az ausztriai fővárost megrázó véres terrortámadás után.

    * Az Athéni mecset megnyitotta kapuit, 2O2O. Nov. O2.-án.

    * Letartóztatták Tripoliban (Peloponészon) egy véletlen razián egy dzsihadistát aki szállodában lakott.
    A 27 éves férfi kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, sőt az ISIS öt vezetője közé tartozik, miközben néhány éve Görögországban menedékjogot kapott.

    * Nemzeti veszély: 32.000 bevándorló, mindazok akik nem kaptak menedékjogot „eltűntek”!

    https://theflagreport.com/ethnikos-kindynos-exafanistikan-32-000-metanastes-pou-den-piran-asylo/

  84. 73. Tom
    “mi lesz ha az európai fehérek tömege renegát lesz mint lett a balkáni népek JÓ RÉSZE az oszmán uralom alatt ?”

    A Balkán-félsziget, vagy egyszerűbben a Balkán, Európa délkeleti csücskében található régió, nevét az ott húzódó hegységről kapta. Területe nagyjából egybe esik Európa Délkelet-Európa elnevezésű régiójával is.

    Teljesen:
    Albánia
    Bosznia-Hercegovina
    Bulgária
    Koszovó Koszovó
    Észak-Macedónia
    Montenegró

    Részben:
    Görögország területe a szigeteit kivéve;
    Horvátország területe a Száva vonalától délre;
    Románia területének 6%-a: Dobrudzsa;
    Szerbia területének 73%-a: a Száva–Duna-vonaltól délre levő Közép- és Dél-Szerbia;
    Szlovénia területének 27%-a: Dél-Szlovénia;
    Törökország területének 3%-a: Trákia keleti része;
    Olaszország területének 0,1%-a: Trieszt megye.

    Bosnjákok lakossága: 2018: 3,5 millió
    Az akkori adatok szerint a lakosság 48%-a volt bosnyák, 30%-a szerb, 22%-a horvát.

    Albánia lakosságának száma 3 581 655,
    Vallási megoszlás:
    muszlim: 70%,
    albán ortodox keresztény: 20%,
    római katolikus: 10%

    Tisztelt Tom
    Amint látod a balkáni népek elenyésző része vagy, ha úgy teszik a balkáni népek kivétele és egyben szégyene is azok, akik hitüket, hazájukat és meggyőződésüket megtagadták.

    Amugy mellesleg az albánok fele az ókori illérek leszármazottjai és délen élnek az északiak a kaukázusi Albániábol származnak, főleg ők vették fel a muszlim vallást és barbár kegyetlenségben a keresztények ellen a törökökkel versenyt álltak.

  85. Olvasva a fentebbi hozzászólásokat, nagyon meglepett, mennyire másképp látjátok az iszlám térhódítását és erejét, mint szerény személyem. Az én véleményem szerint, ez a dzsihadista idióta, degenerált bagázs, kb. akkora erőt képvisel, mint a tavaszi lepkefing ellenszélben, amennyiben megszűnne európa öngyilkos, agyatlan, multikulti, álliberális hozzáállása, kb. semmi gondot nem tudnának okozni nekünk. A valódi problémát a saját vezetésünk (EU) generálja, tehát megoldás is csak ennek gyökeres megváltoztatásával lehetséges. Az iszlám kb. olyan, mint a farontó bogár, csak a beteg fát képes megtámadni, az egészségeset nem képes bántani. Valamint ennek eléréséhez, nem kell újra bigott keresztényekké válnunk, elég lenne a Tibor Bá által is említett, keresztény kultúrán alapuló ,jól működő normarendszerünket követve, következetes fellépés a szélsőséges irányzatokkal szemben, s a nem beilleszkedő elemek társadalomból való kirekesztése ( ha kell láger, ami nem üdülő övezet, ez ügyben lehetne tanácsot kérni az oroszoktól, ebben elég jók).

  86. Bocsánat, Tibor bá a következőért, de hadd ne toleráljam a tévhitterjesztést!

    89 dajtásra: Máté 1:”1Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia.
    2Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; 3Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; 4Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; 5Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt.
    6Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; 7Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. 8Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; 9Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; 10Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; 11Jozija pedig nemzette Joakint és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor.
    12A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; 13Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; 14Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; 15Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. 16Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek.
    17Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.
    18Jézus Krisztus születése pedig így történt:
    Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől.”

    Lukács 1:”5Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták.” – vagyis Erzsébet zsidó volt, logikusan a rokona, Mária is.

    És ha Jézus nem lett volna zsidó, akkor vajon miért helyezett hangsúlyt arra, hogy az összes Tóra-béli próféciát beteljesítse, mért hivatkozik állandóan a különböző prófétákra, a zsidó törvényre, és mért van héber neve: „Jahve üdvözít”?

  87. Re:95 Tibor bá’
    Az hogy Ábel szerint Jézus zsidó származású volt, amit a fenti felsorolással kíván alátámasztani. Lényegében ezzel a „ténnyel” lehet jogalapot képezni arra, hogy a Tóra és az Evangéliumok szervesen összekapcsolódjanak, ami egyfajta alapkő a mai keresztény vallási felekezetek egy részénél.
    Amúgy nagyon izgalmas ez a téma, érdemes Mária családfáját végig követni, bele is mehetünk ebbe a témába, de látom Ábelen, hogy a komfortzónájából erősen kimozgatom, és nem feltétlenül cél minden vitában győzni…

  88. 94: Dajtás megint jött ezzel a bullshittel, hogy Jézus nem zsidó, és bepöccentem. Ennyi, bocs. Részemről a téma lezárva.

  89. 89. dajtás

    „…Egy dolog igaz ebből, hogy monoteista a kereszténység (ez sem igaz igazából…)…”

    én inkább megfordítanám: a többistenhitű vallások górcső alá vétele után kiderül, hogy csak látszólag többistenhitűek

  90. Re:96
    Inkább nem firtatom a témát, mert jól láthatóan kimozdítottam a komfort zónájából Ábelt, nem célom a minden áron való vitában való győzés, de egy bólintással beérem az utolsó sorodat. 😉

    Re:95 Ábel
    Ne szívd fel magadat, nem akartalak megbántani, legfőképp a hitedet nem akarom megkérdőjelezni. Semmit sem von le, vagy ad hozzá Jézus származása abban, hogy milyen fontos szerepet játszott a történelemben, és a szellemi életben.

    Ahogy anno jeleztem, nálam nincsenek sem tudományos, sem vallásos dogmák, ami bizony azzal jár, hogy sok tabu nálam nem tabu, és némelyiknek utána is járok.

  91. Alig van közös halmaza annak, amit a zsidó szó jelentett 2020 évvel ezelőtt és amit ma jelent.
    Egy végtelenül atpolitizalt és hamis mítoszokkal megterhelt zavaros fogalom.
    Azonban éppen ezért alkalmas gyujtózsinórja mindenféle ismétlődő botranyok kirobbantasanak.

  92. Már megint vallástörténeti vitába hajlik a poszt pedig ennek a témája az, hogy kell – e a magyar gyerekeknek a keresztény vallásos nevelés ahhoz, hogy megőrizze magyar identitását. Kérdem én, hogy a Magyarországon élő és felnevelkedett ateista, muzulmán zsidó, buddhista, jain hindu stb. akkor csak úgy lehet magyar, ha megkereszteli magát vagy gyermekét?
    Erre mit válaszoltok Unicornis, Hanyistók és tisztelt más harcos képviselői (védelmezői) a keresztény vallásnak?
    Az nem válasz ha törtelmi Ki Mit Tudot rendezünk pl. a Balkán történelméből mivel a mai magyar valóságról van szó és így a most fel növekvő ifjúság jövőjéről. Nem lehetne inkább ezzel foglalkozni?

  93. 97: Még csak egy mondat erejéig: Ennél, hogy Jézus nem volt zsidó, még az is védhetőbb állítás, hogy nem is élt egyáltalán. Minden, amit tudunk róla, csak úgy értelmes, hogy zsidó volt, a nevével kezdve. De most már tényleg befejeztem.

    98: Erre reflektáltam már többször, de mindtha mindenki ignorálná amit mondok: Nem, nem kell minden magyarnak kereszténynek lennie, nem is kell minden magyar gyereket megkeresztelni és hitoktatásban részesíteni. Az alkotmány se ír ilyesmit, legalábbis nem abban a mondatban, amit Tibor bár beidézett – bevallom, az egész, eredeti alkotmányt nem olvastam, de ha lenne ennél durvább részlet benne, szerintem már találkoztam volna vele vagy itt, vagy a 444-en.

    Az inkriminált félmondat ezt mind nem jelenti: „…biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

    Hanem arról ír, hogy egy meghatározott értékrend szerinti nevelést biztosít az ország az itt felnövő gyermekeknek. Egy olyan értékrend szerintit, ami „hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapul.” Az önazonosságunkon és a kultúránkon. Egy olyan kultúrán, aminek a kereszténység meghatározó eleme. Még az európai ateizmus is egy sajátosan kereszténységen alapuló, humanista ateizmus.

  94. Ezt a „keresztény kúltúrán alapul” dolgot lehet csűrni csavarni. Inkább humanistát kéne használni vagy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata még jobb lenne. (Vagy az már túl ‘libernyák’?)

    „hazánk alkotmányos önazonossága” az micsoda?

  95. 99 Abel

    Amennyiben a nemzeti identitáshoz hozzarendeli a törvény a kereszténységet azzal kimondja, hogy a magyar államvallás a kereszténység. Ezt Te nem így látod?
    Ha nem így lenne mi a fenéért módosították volna az alkotmányt?
    Ha viszont az állam és a vallás összekapcsolódik akkor szembe megyünk az uniós elvekkel. Jöhet egy újabb hetes cikkely szerinti eljárás. Sebaj van már belőle elég. Eggyel több vagy kevesebb nem oszt nem szoroz.

  96. 100 Gyarmati

    „Hazánk alkotmányos önazonossága” az micsoda?”

    Az én olvasatomban ez a magyar identitást jelenti.

  97. 101: Nem így látom. Akkor benne lenne az elején, ahol leírja, hogy „Magyarország államformája köztársaság”. A következő lenne, hogy „Magyarország államvallása a kereszténység”. De nem írja le.

    Keresztény kultúráról ír, ami egy ilyen elmaszatolt jelentésű valami. Lehet ez is, meg az is, ki hogy akarja érteni. Egy rendes törvény egyébként definiálja a fogalmakat, amiket használ, szerencsés esetben ez is benne van valahol, hogy mit is jelent, az „alkotmányos önazonossággal” együtt, mert az is egy ilyen megfoghatatlan valami.

    Én egyébként utálom ezt a fogalmat. Keresténynek lenni annyit tesz, hogy rábízom az életemet Jézusra. Most ezt valaki vagy megteszi, vagy nem, vagy keresztény vagy nem. Ez a „keresztény kultúra” egy ilyen álságos bullshit.

    Tény, hogy a társadalom általános értékrendje, beleértve a törvényeket is, jelentősrészt a kereszténységen alapul, pl. a tízparancsolaton, de míg pl. a gyilkosság büntetőjogi kategória, a házasságtörés nem az, pedig a tízparancsolat nem tesz köztük különbséget. Vagyis a törvényeink csak mazsoláznak a kereszténységből, de nem követik azt teljes egészében, tehát nem is lehet azt mondani, hogy keresztény állam lennénk.

    Ezek a fordulatok gyakorlatilag visszaélnek a kereszténységgel, lejáratják azt, miközben nem is követik.

    Egyszerűen csak le kellene írni, hogy mit lehet és mit nem, hogy mik a célok, mik a jogok, és ezeket hogyan érvényesítjük.

    Mint például: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát” – Ez idáig tökéletes, itt meg kellett volna állni. A kereszténységet belekeverni teljesen felesleges, mert semmi köze a témához.

  98. Re:100 Bak Tigris
    Nem tudsz jogász fejjel gondolkodni. 😉
    Ami nincs leírva a törvényben, az kvázi olyan, mintha nem is lenne.
    Mivel deklarálták, hogy a keresztény értékrend mérvadó nálunk, ezért esélyt sem adtak arra, hogy mondjuk iszlám értékrend legyen mérvadó, ergo ez egy jogi ellenlépés arra, hogy ne Saría legyen idehaza a jövőben.

    Nagyon szép eszme a szekularizáció, csak most nem azokat az időket éljük, hogy ezt a luxust meg lehessen engedni…
    Egy vallási előrenyomulással szemben lepke.ing az LMBTQ propaganda, vagy az ateizmus, és nálunk élő jönnek a régi (oszmán) reflexek. Nyugat amúgy is halmozottan amnéziás, mert sem a török hódoltságot, sem a valódi kommunizmust nem élte meg, ezért hiszi azt, hogy még jó is lehet…

    Re:Ábel
    Megkérdezem az nem túl régóta ismert rabbi barátomat ebben a témában, egyszer majd megvitatjuk élőben mit mondott. 😉

  99. 105 Ábel

    Ezzel az összefoglalóval nagyon tudok azonosulni.

  100. Szerintem az Alaptörvény évenkénti egyoldalú macerálása önmagában kizárja az igaz keresztény közösségbe tartozást. Bizony, ezek jogász fejjel gondolkodnak, s egyáltalán nem is törekednek az igazhitűségre! De abban sem profik, mert ezt a kitételt már rég meg lehetett volna fogalmazni. Kérdés, hogy miért nem tették meg, esetleg így kell működnie egy törvényhozásnak, hogy eszébe jut valakinek és beírják?

    Ha eljön az a világ, hogy az emberek ismét a vallások okán egymásnak esnek, iszonyatos és kegyetlen vérontás következik (mint mindig a történelem során). Nem hiszem, hogy ebben a bármelyik vallást gyakorló békés emberek részt vennének, amíg valakinek (ill. valakiknek) nem sikerül feltüzelni őket. Pill. ebben is vesztésre állunk!

    Véleményem szerint -ilyen szempontból- még egy fanatikus terrorista is közelebb áll istenhez, ami számunkra éppen akkora probléma forrása, sőt baj, mint az előző!

    Sajnos az Európát működtető elitet a fanatikus merénylők áldozatai ugyanúgy hidegen hagyják (talán járulékos veszteségként tekintenek rájuk), mint a „keresztény Orbánt” a covidban elhalálozó emberek utolsó segélykiáltása a gazdaság zakatolása és a pénzszivattyú lüktetése közepette…

    Tessék figyelni és észrevenni, hogy kutyaszorítóba kerültünk! Egyik oldalon az EU (és most újra az USA) jól ismert gazdasági érdekkörei, másik oldalon a saját baklövéseink okaként hibát hibára halmozó magyar kormányzat az álkeresztény halandzsáival. S erre jön még rá a klímaváltozás minden nyalámbsága, beleértve a katonai tömbök átrendeződését, így az iszlamizáció ki-kiújuló törekvéseit is!

    Ha eljön az a világ, hogy emberek a vallásuk miatt egymásnak esnek, iszonyatos és kegyetlen vérontás következik, mint mindig a történelem során. Nem hiszem, hogy ebben a békés, egyszerű emberek érdekeltek lennének. Persze csak addig, amíg valaki (vagy valkik) fel nem tüzelik őket. Pill. ebben is elég rosszul állunk!

  101. Szerintem az Alaptörvény évenkénti egyoldalú macerálása önmagában kizárja az igaz keresztény közösségbe tartozást. Bizony, ezek jogász fejjel gondolkodnak, s egyáltalán nem is törekednek az igazhitűségre!

    Véleményem szerint -ilyen szempontból- még egy fanatikus terrorista is közelebb áll istenhez, ami számunkra éppen akkora probléma forrása, sőt baj, mint az előző!

    Sajnos az Európát működtető elitet a fanatikus merénylők áldozatai ugyanúgy hidegen hagyják (talán járulékos veszteségként tekintenek rájuk), mint a „keresztény Orbánt” a covidban elhalálozó emberek utolsó segélykiáltása a gazdaság zakatolása és a pénzszivattyú lüktetése közepette…

    Tessék figyelni és észrevenni, hogy kutyaszorítóba kerültünk! Egyik oldalon az EU (és most újra az USA) jól ismert gazdasági érdekkörei, másik oldalon a saját baklövéseink okaként hibát hibára halmozó magyar kormányzat az álkeresztény halandzsáival.

    Ha eljön az a világ, hogy emberek a vallásuk miatt egymásnak esnek, iszonyatos és kegyetlen vérontás következik, mint mindig a történelem során. Nem hiszem, hogy ebben a békés, egyszerű emberek érdekeltek lennének. Persze csak addig, amíg valaki (vagy valkik) fel nem tüzelik őket. Pill. ebben is elég rosszul állunk!

  102. A 108. hsz-ban a 2.bekezdés a végén van a helyén, így az elején ne vegyétek figyelembe! Bolondul a számítógépem, elnézést kérek!

  103. 106.dajtás
    … ” Nyugat amúgy is halmozottan amnéziás, mert sem a török hódoltságot, sem a valódi kommunizmust nem élte meg, ezért hiszi azt, hogy még jó is lehet”…
    Dajtás,Ismét és mint rendesen, egy odavetett mondatoddal rávilágitasz a dolgok lényegére.
    Fenti sorok megadják a magyarázatát mindannak a sok ökörségnek, ami mindig és rendszeresen a nyugati országokban agyalódik ki, és onnan szivárog keletre, a normális országok felé.
    A Nyugat tényleg el van kényeztetve több szempontból. Annakiején gyorsabb ipari fejlődésnek indultak, élénk kereskedelmi-gazdasági vérkeringésben volt részük, és ami beirásod lényege, mentesek voltak ugy a hóditások, mint a modern kor legnagyobb istencsapása, a kommunizmus embertelensége alól.
    Százmilliók, kiknek a jólét kissé elvette az eszét, és ime, a mentalitásbeli különbségek magyarázata.Ugyanazon a kontinensen kétféle néplélek.Az egyik mogorvább, a sok nyomor, nélkülözés komorabbá tette, nemigen vár tárt karokkal semmiféle hivatlan vendéget.A másik jól él évszázadok óta, vidám és felszabadult, utána soha, semmikor nem jött éjszaka semmiféle fekete autó, az, hogy nincs, az, hogy éhezés esetleg a nagypapa meséiből ismert, a főgondja a nyaralás, valamint a téli sielés, vidáman invitál boldog-boldogtalan jöttmenteket a tele üst mellé, el nem tudná képzelni, hogy az az üst egyszer még akár ki is ürülhet.
    Ime, a felfogások különbözősége.
    Remek, dajtás.

  104. 100. Bak Tigris:
    „Kérdem én, hogy a Magyarországon élő és felnevelkedett ateista, muzulmán zsidó, buddhista, jain hindu stb. akkor csak úgy lehet magyar, ha megkereszteli magát vagy gyermekét?”
    Nem, nem csak így lehet magyar. Úgy lehet magyar, ha elfogadja és nem kérdőjelezi meg a többségi nemzet (jelen esetben a magyar) hitét, történelmét, uralkodó nyelvét, államformáját, kultúráját és társadalmi berendezkedését. Aki erre nem hajlandó, az nem tekinthető a magyar nemzettestből valónak és mint ilyen, nincs is keresnivalója országunkban.

    110. balint : Jól összefoglaltad!
    Nekünk magyaroknak, a sok történelmi sorscsapás kialakított egy egészséges kétkedést a különböző izmusokra. Ebben a hatalmas, napjainkban tapasztalható forrongásban behozhatatlan előnyünk is van: Értjük a Kelet-et és értjük a Nyugat-ot is, csak ki kellene használni!

  105. 111 Hanyistók

    „Nem, nem csak így lehet magyar. Úgy lehet magyar, ha elfogadja és nem kérdőjelezi meg a többségi nemzet (jelen esetben a magyar) hitét, történelmét, uralkodó nyelvét, államformáját, kultúráját és társadalmi berendezkedését. ”

    Ezzel nem lehet vitába szállni. Kb ezt gondolom én is alkotmányos önazonosságnak.

  106. Re:110
    Köszönöm, de nem vagyok próféta, csak próbálom megérteni a világot. 🙂

  107. Tibor bá’
    „Ezzel szemben Orbán az alkotmány (alaptörvény) minden egyes szavát betartja, de havonta változtatja a pillanatnyi érdekének megfelelően.”

    ” Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

    1. Unicornis
    „A vallás, a “keresztény kultúra” ez esetben a nemzeti önazonosságunk (az arcunk) része.”
    3. Bak Tigris
    „Ha ez a mostani formula marad akkor innen kezdve a magyar alkotmány kimondja, hogy aki magyar akar lenni az szükségképpen keresztény kell legyen. ”
    6. Intuitív
    „szerintem nem föltétlen kell kereszténynek lenni, csak elfogadni, hogy keresztény ünnepeink vannak, hivatalos szabadnappal, elfogadni, hogy előfordulnak keresztény szimbólumok gyakorlatilag bárhol .”
    9. Tibor bá’
    „Magyarországon keresztény kultúra uralkodik, amit helyeslek,”
    17. Ábel
    „Tetszik – nem tetszik, Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, ”

    Ábelnek ez a mondata szinte telitalálat:

    „És azért kell az alkotmányba beleírni, hogy kormányváltás esetén se lehessen csak úgy könnyedén eldobni!”

    eur-lex.europa.eu/summary/glossary/citizenship.html

    Az EU elősegíti – támogatja – az európai polgárságot egy „Európai Unió” nevü új államban.
    Görögoszágban nagy könnyedséggel adják a görög útlevelet az illegálisan betörő bevánorlóknak, igy a jövőben az „Európai Unió” legújjabb polgárai lesznek.
    A lakóhelyük szerinti országban joguk lesz szavazásra és megszavazásukra a helyi önkormányzatoknál és az Európai Parlamentnél.
    Országunkat a kormányon lévő görögül beszélő idegenek Trójai lóként használják az európai népek ellen.

    Η Ε.Ε. ΠΡΟΩΘΕΙ ΤΗΝ ΕΥΡΩΠΑΙΚΗ ΙΘΑΓΕΝΕΙΑ ΣΕ ΕΝΑ ΚΡΑΤΟΣ ΜΕ ΤΗΝ ΕΠΩΝΥΜΙΑ «ΕΥΡΩΠΑΙΚΗ ΕΝΩΣΗ»

  108. 115: Köszönöm. És különösen értékelem ezt a hozzászólásodat annak fényében, hogy korábban milyen dühvel nyilatkoztál a kereszténységről.

  109. 116. Ábel
    „…hogy korábban milyen dühvel nyilatkoztál a kereszténységről.”

    Nem egészen a kereszténységről, hanem a kereszténység ürügyén milyen megszállottak voltak egyes keresztények akiket csak a mai megszállott muszlimokkal lehetne összehasonlitani.
    Σκυθουπολης- Skythoupolis – a nagy mészárszék.
    Husz év alatt tizenkétmillió görögöt mészároltak le szisztématikusan Krisztus nevében. Még mindig a hivatalos keresztény egyház hallgat erről és szó se lehet arról, hogy bocsánatot kérjen a „bálványimádok” kivégzéseiért.
    Inkább nem tudnank erről semmit.

  110. 18

    Az ember teremtésének értelmezése is -nem az aktuális korszellem hanem szöveg- a teljes szöveg függő- a teljes Szentírás alapján történik – elsősorban. Nem attól vagyok keresztény hogy válogatok a Szentírásban: ez tetszik ezt elfogadom ez nem tetszik ezt nem. Márpedig mind a baloldaliak mind a jobboldaliak ezt teszik. A politikai kereszténység mint eretnekség belső harca folyik most is. A maszkulin teológia szemben a feminista teológiával. Tévedés a tévedés ellen. A fenti teológus talán elfelejti hogy mind az Ószövetség mind az Újszövetség egyértelmű álláspontot képvisel ami fentiekkel ellentétes. Nem idezi azt a rengeteg szövegrészt ami a témába vágó. Ha azt egy rabbinak vagy teológusnak mondja: hogy az emberi szexualitás kapcsán számtalan átmenet létezik a két pólus között azaz tisztán heteroszexuális nő és férfi között azzal egy tudományos tényt közöl. De ez a tény nem a bibliai szöveg lehetséges értelmezésének eredménye hanem annak szétfeszítése. Mi már egy bukott és nem egy eredetileg teremtett világban élünk ahol az isteni akarat szerinti emberi létezés más volt. Nem mondhatjuk egyértelműen hogy a bukott ember szexualitása Isten támogató és nem pusztán a szabad akaratot tisztelő akaratának következménye.Nem tudjuk, viszont van egy szöveg amit nem lehet akárhogy értelmezni. Jobb híján ez van. Ha van egyáltalán Isten és ez az akit a Biblia Istennek hiv stb….. Ez csak egy teológus véleménye más teológusnak meg más a felfogása.

  111. Hosszas kondicionálás, előtanulmányok – igyekeztem udvariasan fogalmazni – kellenek ahhoz, hogy valaki értse és gyakorolja a teológiai vitákat.
    A teológia, a szó klasszikus értelmében nem tudomány.
    Egy Biblikus fogalomnak – teremtés – nincsen helye egy modern szekuláris állam alaptörvényében.
    Az állam és az egyház szétválasztása egy civilizációs történelmi mérföldkő volt,
    egy igen értékes vívmány ,amit talán nem kéne visszacsinálni !

  112. 20

    Az általad idézett – Mérce- ben megjelenő teológiai felfogást nagyon kevesen képviselik azok közül akiknek van elegendő előtanulmánya. A legnagyobbak az egyház történelmének 2000 évében bármelyik oldalon is álltak azért elég sok mindenben egyetértettek. Nyilván nem véletlenül. A politikai kereszténység nem evangéliumi eredetű! Ez mindkét irányban igaz! A teológia egyébbként is ahogy egy lelkész ismerősöm mondta a hit gyilkosa.

    Az alaptörvényben nem jelenhet meg semmiféle vallási felfogás. A szekuláris állam védelme viszont nem jelentheti azt hogy a vallásszabadság sérül. Ez ami nálunk megy mostanság nem elsősorban kereszténység és a szekuláris állam konfliktusa hanem az Orbán -féle ideológia hatalmi játszmája a jogállamiság szellemisége ellen amit nemcsak idehaza hanem már unióval is folytat. Sajnos….A vallás és a szekuláris állam igazi harca az iszlámmal folyik és ezt viszont tényleg nem kellene importálni ide.

  113. A 118-as mérce tanulmány folyamatosan csúsztat, közkeletű hazugságokat szajkóz, szalmabábérvel, ezen kívül zsigeri ellenségességgel viseltetik mind az egyház, mind a kormány iránt. Nem nagyon érdemes foglalkozni vele.

  114. 122

    A zsigeri ellenségességgel semmi bajom és ezzel nem vagyok elszigetelt jelenség.
    A kormany és Orban fényezése e helyen nagyon helyesen a kitiltas kockazataval jar.
    Ami neked nem tetszik , azt tartalmi mérlegelés helyett minősítgeted.
    Hogy valami kedvesebbet is mondjak neked 2 személyt én is ismerek, akinek a kereszténysége példaértékű.
    Az allam és az egyhaz újbóli összefonódasa a középkort idézi tehat aggalyos.

  115. 121. Tom
    „Sajnos….A vallás és a szekuláris állam igazi harca az iszlámmal folyik és ezt viszont tényleg nem kellene importálni ide.”

    Bingó.Telitalálat.

  116. 123: Engem a középkorral hiába riogatsz, szerintem az volt az az idő, amikor még rendben voltak a dolgok, és a felvilágosodással kezdett minden elromlani.

    Volt tartalmi mérlegelés is, a hozzászólásom első fele arról szólt. Felboncolhatnám azt a cikket, de mint írtam, nem érdemes.

    A zsigeri ellenségesség lehet hogy érthető, még rokonszenvezhetsz is vele, de elég nyilvánvalóan megnehezíti az objektív értékelést. És ebbe a csapdába a szerző bele is esett.

  117. Kedves Abel

    „Egy bizonyos szint fölött, az ember nem megy bizonyos szint alá !”

  118. 126: Pontosan így van, erről beszélek én is. Akkor ebben megegyeztünk!

  119. Havonta egyszer átnézem Antalffy elvtárs zsengéit.
    Hitvallásában (alkotmányában) leszögezte, hogy nem politizál, de ez csak a szokásos libsi hazugság volt.
    Hát ugyi itt rögtön összehozta valahogy Rákosit Orbánnal, majd kijelentette, hogy Isten léte nem bizonyított, szóval minek is a vallásos nevelés. Ezzel már az Indexben is felléphetne, a DK pedig tárt karokkal fogadná, annál is inkább, mert Antalffy elvtárs ugyanúgy rajong a tahó Nagy Blankáért, mint Gyurcsányék.
    no szóval, a vallásban valóban fontos Isten létének a hite, és valóban ez nem bizonyított, ezért hívják hitnek, különben tudásnak hívnák.
    De nem Isten léte a vallás lényege, hanem a jó és rossz megkülönböztetése, azaz a parancsolatok.
    Egy fiatal lány írta:
    Amíg nem voltam vallásos, szaladtam a bűn után és gyakran utolértem. Mióta vallásos vagyok, szaladok a bűn elől, de néha utolér.
    No ezt nem érti Antalffy elvtárs..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük