(3361) Egy angol tanulmány szerint a COVID-19 antitest jelentősen csökken, ami a nyáj immunitást nem valószínűsíti

Munkára fel! Vége a hétvégének 😀

Tibor bá’ fordítása online

 

Elkeserítő hír, amit egy angol tanulmányról múlt hétfőn nyilvánosságra hoztak. Ezek szerint a COVIR-19 antitestekkel rendelkező emberekben az antitest három hónap alatt jelentősen csökkent. Ez azt jelenti, hogy akik megfertőződtek még nem úsztak meg semmit, mert újra megfertőződhetnek.

Az Imperial College London több mint 350.000 emberen végzett felmérést, ami szerint az antitesttel rendelkező emberek száma 26 százalékkal csökkent június és szeptember között. Az eredményeket még felül kell vizsgálni más szakértőkkel, de az előzetes adatok nagyon komoly mértékben vonják kétségbe a nyájimmunitás létrehozását széles körű oltással.

Konkrét számokkal: Angliában, júniusban a lakosság 6 százalékánál jeleztek antitestet, ez 3 hónappal később, szeptemberre leesett 4,4 százalékra.

Korábban végzett tanulmányok szerint az antitestek 6-12 hónap alatt eltűnnek, pont úgy, ahogy más koronavírusnál tapasztalható, mint például a közönséges náthánál.

A tanulmány nem jelez más fajta immunitást, mint például a T-sejtek, amik megvédenének az újrafertőzéstől. Arra is fény derült, hogy akiknél jelentkeztek szimptómák, lassabban veszítik el az antitestet, mint azok, akiknek nem voltak tünetei. Ezen kívül az egészségügyi dolgozók se veszítik el az antitesteket, mivel újra és újra fertőződnek.

Hatalmas hibának látszik feláldozni, elsősorban az időseket, és bízni abban, hogy az áldozatok árán megteremtődik a nyájimmunitás. Orbán vagy tanácsadóit nem a józan ész vezérli, hanem a balga vágyak. SARS-COV-2 vírus tulajdonságairól tavasz óta csepegtettek híreket, nagy valószínűséggel ki lehetett totózni mi várható, ahogy én kitudtam, pedig nem vagyok virológus. Az iskolák nem bezárása is hatalmas hiba, hacsak nem szándékos a lakosság végigfertőzése. A gyerekek tünetmentesek, de fertőzik egymást, majd mindegyik hazacipeli a  vírust. A gazdaság érdekében hagyni a végigfertőzést is egy balga dolog. Nem csak a karantén gátolja a termelést, gátolja a megfertőzött, és otthon betegeskedő, maradandó károsodást elszenvedő dolgozók tömege is. A miniszterelnöknek tudnia kellene, hogy az újraválasztáshoz nem elég a cinizmus, ész is kell hozzá.

___________________________________________________________________________     

 

 

321 gondolat erről: „(3361) Egy angol tanulmány szerint a COVID-19 antitest jelentősen csökken, ami a nyáj immunitást nem valószínűsíti

  1. „Ezen kívül az egészségügyi dolgozók se veszítik el az antitesteket, mivel újra és újra fertőződnek.”

    Adja magát, hogy a fertőzésen átesettek folyamatosan ki kellene tegyék magukat az újabb fertőzéseknek, nem? Tudom, hogy ezt nem egyszerű megoldani, mert akik még nem estek át, azok megszívhatják, de a teljes elzárkózás csak arra jó, hogy a már átesett emberek gyorsabban elveszítsék a védettségüket.
    És persze lehet, hogy nem csak ez az egy vírus van, amelynél szükségünk lenne az update-re. Ha egyszer megszűnnek a korlátozások, akkor lehet, hogy mindenkit lever mindenféle nyavaja.

  2. A sikeres védekezésre van példa; Thaiföld le tudta küzdeni a járványt. A sikeres nyájimmunitásra még nincs példa, ez járatlan út. Én nagyon veszélyes iránynak tartom a mostanit, ráadásul, ha mégis a lezárás útjára lépnénk akkor az már sokkal fájdalmasabb lesz. Végeredményben elérhetünk egy betegebb, rosszabbul teljesítő társadalmat, csökkenő átlagos halálozási életkorral.
    Egy összefoglaló a témában:
    https://youtu.be/1NLyTLUlZgo

  3. Intuitív
    2020-11-09 – 07:40

    „Adja magát, hogy a fertőzésen átesettek folyamatosan ki kellene tegyék magukat az újabb fertőzéseknek, nem?”

    A posztban nem ezt mondták!
    „‘Ezen kívül az egészségügyi dolgozók se veszítik el az antitesteket, mivel újra és újra fertőződnek.”
    Vagyis újra és újra megbetegszenek, újra és újra károsodik a szervezetük, újra és újra veszítenek az életerejükből, amíg az teljesen el nem fogy.

    Te ezen a szinten vagy, teszlek téged is a szűrőmre, és dajtás-nak igaza lesz.
    Nem lesz már senki akit olvashatok.

  4. „Ezen kívül az egészségügyi dolgozók se veszítik el az antitesteket, mivel újra és újra fertőződnek.” – Ez tényleg kéltféleképpen is érthető. Újra és újra fertőződve kis dózisokkal, fennmarad az immunitásuk újabb betegség nélkül? Vagy újra és újra kidőlnek, és egyre rosszabbul vannak? Ez tisztázásra szorul!

    Korábban szó volt róla, hogy maszkkal, kis dózisban kapva a fertőzést, lehet olyan, hogy kialakul egy immunválasz, megbetegedés nélkül. Ha ezt aztán fenn lehet tartani az ismételt kis dózisú fertőzéssel, akkor ez valóban vezethet egyfajta nyájimmunitáshoz.

    Egy olyanhoz, amiben a nyáj egészséges, fiatal tagjai különösebb gond nélkül élnek együtt a jelenlévő COVID-19-el. Viszont amint valaki megroggyan akármilyen okból, hamar súlyosan megbetegszik, és jelentős arányban meg is hal.

    Nem egy szívderítő perspektíva, de a túlfogyasztó fejlett világ ökológiai lábnyomát hatékonyan korlátozhatja. Hacsak nem az lesz rá a válasz, hogy újra ész nélkül elkezdünk szaporodni.

  5. 4 Ábel: jogos. Én arra a változatra gondoltam, hogy kisebb dózisokat kapnak és ezáltal tovább maradnak védettek.

  6. 3 n/a: kegyelmezz nekem 🙂 Ments meg a jQuery selectortól!
    Nem fogalmaztam pontosan, Ábel részletesebben kifejtette, amire próbáltam utalni.

  7. 7: Szerintem már késő, ezt nem olvassa. Asszem, én is a listáján lehetek, és el kell mondjam: jobb ez így. Békésebb az élet.

  8. Egyet értek azzal, hogy be kellene zárni az iskolákat. A gyerekek tényleg tünet mentes terjesztők! Onnan tudom, hogy mi is így jártunk.
    A gyerek az iskolából hozta haza a Covidot, de neki semmi baja sincsen. Ráadásul az iskola is titkolja, hogy vannak e karanténban gyerekek az osztályban! Ez utólag derült csak ki, hogy vannak is és voltak is az osztályban akik karanténban vannak. Ennek azért van jelentősége, mert így megkímélhettük volna a fertőzéstől az édesanyámat. Mi így is benyaltuk volna, de ő már 75 éves, neki nagyon nem mindegy.
    Szóval, így hiába vigyáztam magamra, ha a gyerek meg hazahozza a vírust.

  9. 8 – malleusorbis:

    A tanulmányok korát éljük. Jól meg lehet élni belőlük. Nem árt, ha gondolkodunk egy kicsit, lehetőleg logikusan. A SARS-COV-2 egy koronavírus. Pontosan olyan, mint a közönséges nátha vírusa. Én úgy emlékszem, hogy diákkorom óta időnként náthás voltam. Sose lettem rá immunis. A SARS-COV-2-re miért lennék? Csak a náthának nem volt testromboló hatása, hiába kaptam el százszor. A SARS-COV-2 esetében ez nem így van.

  10. Az epidémia – orszagtól függően – fél, 1 évvel előbbre jar Svédorszagban és Belgiumban, Spanyolorszagban tehat kivalóan lehet tanulmanyozni , hogy mashol mi fog történni.
    Ha a vakcinat 3 havonta újra be kell adni, akkor is egy jelentős előrelépés lesz a jarvany elleni harcban.
    Az öregek védelmének költségei egy hataron túl mar tarthatatlanok,
    mondom én aki a 70. életévemben jarok.
    Afrikaban miért nincsen sok halott ? Mértéktartó targyílagossaggal annyit lehet tudni, a covid ront a megszokott közallapotokon, életszinvonalon.

  11. 13 – n/a:
    Ez egy Trump támogató médium ironikus cikke. Nem vetted észre a gúnyolódást.

  12. 14 – malleusorbis:
    Az új esetek számának semmi értelme, mert esetenként más és más valós számot takar. Egyetlen igazán értelmes összehasonlítás az egy millió (vagy százezer) főre jujott halottak száma. Ha nem kozmetikázzák az eredményt. Vesd ezt össze Svédország és Norvégia között.

  13. 16. Tibor bá’
    A 14-ben az első linken az szerepel amit kérsz (Norvégia kivételével), csak az egész linket ki kell jelölni és azt beilleszteni a címsorba.

  14. Mostmár akkor tényleg az lesz a kérdés hogy ha lesz vakcina akkor mennyire lesz hatásos.Illetve ha mutálódik akkor a vakcinagyártás azt milyen gyorsan tudja (ha letudja) követni. Nyilván ha a vakcina csak 30%-ban segítene már az is valami lenne.
    Viszont ha velünk marad a vírus még évekig (vagy sokáig) az nagyon érdekes történet lesz.Vagy ha jelentősen nem gyengül majd az is érdekes lesz ,és nem úgy ugrunk neki a tavasznak mint idén , hanem mondjuk ötször több fertőzöttel akkor mi lesz itt?

  15. Tibor bá’

    „Ez egy Trump támogató médium ironikus cikke. Nem vetted észre a gúnyolódást.”
    A járvány gyorsuló ütemben terjed az egész világon. Minden elérhető adat ezt mutatja ezért biztosr(a veszem), hogy nincs vége.

    Várok még mások reagálására.

  16. 19. n/a
    Minek reagáljanak ha a szűrőd mögűl úgysem látod?
    (Ahogy lehet, hogy ezt sem.)

  17. 9. Unikornis,

    Ma kinyitottam a telefont és ez jött velem szemben:
    https://www.youtube.com/watch?v=jmzJ1FAphB8

    (Orbán bejelentette az újabb korlátozó intézkedéseket. Sajnos ha a gyereked még általános iskolás, akkor továbbra is hazaviheti a nyavaját. Viszont a középiskolások már nem fognak bejárni, az SZFE-t meg ‘végre’ be tudják zárni.

  18. 19 – n/a:
    Kedves n/a!
    Félek, hogy nem csak az általad belinkelt cikket nem értetted meg, de engem se. Az a cikk gúnyból állítja, hogy vége a járványnak. A cikknek semmiféle információja nincs. Hacsak az nem, hogy ez a rohadt Biden megnyerte a választást.

  19. 21 – Gyarmathy:
    Ezek szerint Orbán kurvára bízik a vakcinában. Én örülnék neki, ha bejönne neki, de sajnos én nem vagyok ilyen derűlátó. Például nagyon érdekelne, hogy Putyin mért nem oltatta be magát?

    Köztudott, hogy az idősek immunrendszere egyre gyengébb. Ha gyengébb, akkor a vakcina nem tud kiváltani immunitást.

    Ezt megint én találtam ki logikai alapon, de sajnos hamarosan be lesz bizonyítva. Istenem, hol van az előírva, hogy az átlag életkornak 75-nek kell lenni? Sehol. Elég, ha 55. Dolgozz addig, hogy legyen mit ellopni, aztán dögölj meg, mert útban vagy.

  20. Vakcina hatékonyság.
    Az influenza elleni oltás 40-70% körüli hatékonyságú. Nem tudom ez mitől függ, de vegyük a legmagasabb értéket a 70%-ot. Hagyjuk figyelmen kívül a hamar munka ritkán jó élettapasztalatot és a mutáció lehetőségét.
    A koronavírus elleni vakcina jó esetben a beoltottak 70%-nál hatásos.
    Ha 3 hónapig ad értékelhető védelmet és mindenkit oltanak 1 nap alatt, akkor lesz nyájimmunitás három hónapig. A másik véglet, ha 9 hónap alatt oltják át a lakosságot. Ebben az esetben a lakosság 20%-a lesz folyamatosan védett. De mindig másik 20%.
    Ha nem kötelező az oltás ill. nem jár lényegi hátránnyal, ha valaki nem oltatja be magát, akkor jelenleg nálunk a megkérdezettek 46% oltásellenes. Legyünk ismét megengedőek, 20% nem oltatja be magát. A nyáj immunitás így sem alakul ki, mert 20% és a 80%-ának a harminc százaléka az összesen 44% védtelent jelent még akkor is, ha a 80%-ot 1 nap alatt átoltják.
    A jelenlegi sok beteg a nyár végi, ősz eleji terjedés okán fertőződött.
    Szeptembertől a következő év májusáig ez kilenc hónap. Háromszor kéne oltást kapnia a lakosságnak és ezeket néhány napon belül, hogy értékelhető nyáj immunitás alakuljon ki. Ezt az egészet meg össze kell hangolni a világ összes országával.
    Nem látok civilizált kiutat.
    A Kínaiak, állításuk szerint több hetes fagyasztott árutól fertőződtek meg. Mikor a GDP jelentős részét költi egy állam erre a vírus elleni védekezésre, nem fog kockázatos árut (turistát) beengedni a piacára.

  21. 22. Tibor bá’

    Vigyázz Tibor bá’!
    Az t gondolod sérthetetlen vagy?
    Mész te is a szűrője mögé!?

    21.Gyarmathy

    Mit bizonyít ez?!
    Csak amit idáig is tudtunk. Ez a Miniszterelnöknek hívott muksó figyeli a közhangulatot és ami komolyan veszélyeztetheti a kis birodalmi székét ott lép.
    Még a focirajongását is háttérbe szorítja és bezárnak a stadionok. A pesti turizmus vendéglátás az utolsókat rúgja és a többi …..

    Most lesz igazán ciki! Oda a gdp és még a vírus is szárnyal. Sőt! Kezdenek rájönni, hogy csak a cirkusz miatt játszik.

  22. 23. Tibor bá,

    Szerintem most ijjedt meg.

    A vakcinát meg lebegteti, mert valamit mondani kell, ami pozitív.

    Érdekes megnézni a hivatalos fészbúk oldalát, ahol a mai bejelentő vidójánál néhány óra 6400-nál több hozzászólás jött össze. Ezek kb 80 – 90%-a számonkérő, elítélő. Ez az arány még hetekkel ezelőtt is inkább fordított volt.

    Egyre inkább hiába az iszonyatos pénzeken fenntartott propagandagépezet és hazugsággyáros médiahálózat, egyre nő azok száma, akik átlátnak rajta.

  23. 25. Balázs,

    Én is így látom. Tavasszal követve az európai kormányokat és megijjedve az olasz eseményektől, az ottani helyzettől viszonylag gyorsan és hathatós intézkedések születtek.
    A hiteltörlesztési moratórium is nagyon növelte az emberek megelégedettségét és sokaknak segített.

    Sikerült a vírust is megállítani, így elbízta magát.

    Viszont a kapott bizalom elúszott, mivel a rendkívűli jogrendet tavasztól aljas intézkedésekre (is) használta, azaz visszaélt vele. A járványügyi alap százmilliárdjait elszórta ostobaságokra (további lopásokra és felesleges dolgokra). Mára az is világos, hogy pl. a lélegeztetőgépek beszerzésén is tízmilliárdokat kaszáltak.

    Mostanra nincs bizalom, nincs pénz válságkezelésre, nincs tesztelési kapacitás, kevés az eü dolgozó, nincs felkészítve az egészségügy, a vírus pedig el lett engedve.

  24. 27. Gyarmaty

    Pontosan.

    Ráadásként 5000-nél is több eü dolgozó, -főleg ápolók- hagyhatja el a pályát. Miért?
    Mert egy ilyen helyzetben is erőből és a pénz iránti motivációra játszik.Katonás fegyelem kétszer annyiért!!!

    Ha jobban értené ezen változás metodikáját és dinamizmusát Magyarorszag nagy ‘királyai’ közé emelkedhetne.
    Ehhez csak az kéne, hogy valóban érdekelje őt a magyar nép.
    A képességei megvoltak hozzá!

  25. Bennem úgy áll össze a kép, hogy Orbán már régóta készülődött erre a szigorításra, de nem mert, nem akart hirtelen váltani régi kommunikációjáról, hogy a „magyar emberek” azt akarják, hogy ne állítsuk le a gazdaságot.
    Ezért hetek óta ment a lélektani előkészítés, nyomatva a Magyarországinál sokkal rosszabbul álló országok statisztikáját, akik már nálunk sokkal szigorúbb lépéseket is tettek, mintegy előre sejtetve, hogy rövidesen nekünk sem lesz más választásunk, mint ezeket meglépni, bármennyire fájdalmas.
    De azt nem tudja ellensúlyozni, hogy az egyszerű szavazópolgár memóriája igen rövid, és lehet, hogy most az is számonkéri rajta a késlekedést, aki nyáron még azt követelte, hogy ne okozzon kárt a gazdaságnak a szigorításokkal…
    Így nehéz bölcsnek lenni.
    De valószínűleg minden ország politikusai hasonló dillemák közt vergődnek.
    Ha sok lesz a halott, azért bukhatnak, ha a gazdaság omlik, akkor meg azért…

  26. 23. Tibor bá,

    hát igen, tavaszra jobbak lesznek a demográfiai mutatók, a nyugdíjkasszán pedig lehet spórolni, ugyanis nyugdíjasok ezreinek nem kell tovább fizetni.

    Persze lehet csak rosszra gondolok. Tényleg, az intézkedések között nem emlékszem vásárlási idősáv bevezetésére az idősek számára, pedig az gyakorlatilag nem kerülne semmibe.

  27. Tibor bá’
    2020-11-09 – 12:59

    „Félek, hogy nem csak…”
    Te nem értettél meg.
    Írtam: „Várok még mások reagálására.”
    „…mások reagálására.”

  28. 29. hubab,

    Hát igen, mások is bajban vannak és Orbán e mögé akar bújni, ami eddig elég jól sikerült is neki.
    Meg követni próbálja az intézkedéseiket remélve, hogy akkor Magyarország mutatói sem lesznek sokkal rosszabbak.

    Itt van pl. az iskolák nyitva tartása. Sok helyen nyitva maradtak az iskolák, az UK-ban is.
    Viszont a különbség, hogy itt rendszeresen tesztelik a pedagógusokat és ha bejutott az iskolába a covid, akkor mindenkit azonnal tesztelnek.

    Ugyanez más intézményekkel is. Pl. ha egy idősek otthonába bekerül a covid, mindenkit azonnal tesztelnek (összes gondozottat és összes dolgozót) és ezt MINDENNAP megteszik mindaddig, amíg több egymást követő napon mindenki negatív nem lesz. Így a fertőzötteket hamar el lehet különíteni és a fertőzési láncokat megszakítani.

    Magyarországon viszont alig van tesztelési kapacitás és hajlandóság sincs, így viszont nem lehet sokáig nyitva tartani az iskolákat, intézményeket és az eddigi nyitva tartásuk következményei pedig beláthatatlanok.

    Orbán főleg Ausztriára hajaz, de a különbségek egyre inkább ki fognak jönni. (Pedig a magyar halálozási szám szerintem már most is erősen kozmetikázva van).

  29. 31: n/a: segítenél kérlek, hogy pontosan kinek a reagálására vársz, és mivel kapcsolatban? A belinkelt savanyú Biden-ellenes ironizálással kapcsolatban vagy mással?

    Ja, úgyse olvasol… Kire is várhatsz akkor? Tán Dajtásra?

  30. 30 – Gyarmathy:
    Az idősáv nem bevezetésének két oka lehet. 1) Dögöljenek a nyuggerek. 2) Az aktívak viszolyognak tőle. Micsoda, hogy nem mehetek akármikor vásárolni. Ha jóindulatú vagyok, akkor talán a második motiválta, de benne lehet az első is.

  31. „A pesti turizmus az utólsókat rúgja” Valamilyen szinten igaz,DE szerintem a pesti vendéglátóhelyek nagy részét a külföldi maffia és gazdag üzletemberek birtokolják ezért őket nem sajnálom egy kicsit sem.
    Az alkalmazottakat már igen akik nekik dolgoztak.Viszont ők el tudnak helyezkedni máshol mert még az újság tele van álláshirdetéssel.

    24.Károly
    Akkor lehet velünk marad a vírus örökre vagy legalábbis hosszú évekig (de amúgy is összeomlnuk pár éven belül 😀 ) . A globális turizmus megszűnése már nagyobb gond lehet mert sok embert foglalkoztatott. (pl repülőgépipar) Mi lesz pl. spanyol,görög és olaszországgal hosszútávon? Már eddig is rebesgették hogy szarul állnak, akkor most a tavaszi, majd az őszi és valószínű újra a tavaszi hullámban már 1-1,5 év lesz szinte turizmus nélkül (vagy évek??)ezeknek az országoknak.
    Persze ilyeneket nem mondonak a TV-ben sűrűn hogy a spanyoloknál már (pontosan nem emlékszem)de kb. 5x annyian jelentkeznek ételosztásra mint eddig. És sok helyen szerintem az olaszoknál is.
    Amerikában kb. 10 millió kilakoltatás lesz soron a nemfizető lakbérek miatt.Persze jó időkben sem 0 ez a szám, akkor is vannak kilakoltatások, de ez egy Magyarországnyi lakosság.És emellett még biztos van 50-100 millió amcsi akit nem lakoltatnak ki de épphogy tudja fizetni a számlákat. Igazából ha évekig fennmarad ez az állapot akkor a vársolakók akik függő helyzetben vannak jól megszívják majd.Persze falun sem lesz sokkal jobb sokaknak.

  32. A tanulmányban közölt számadatok alapján végeztem pár számítást, íme:

    Ha az Egyesült Királyságban júniusban a lakosság 6 százalékánál jeleztek antitestet, akkor az megközelítőleg 4 millió embert jelent.
    Ebből a 4 millió emberből csak 280 ezer akadt fenn az országos szűrőrendszeren, legalábbis ezt mutatják az adatok június végén.

    Ha feltételezzük, hogy azóta is hasonló arányban derültek, derülnek ki a fertőzések, akkor a mostani 1,2 millió kiderített fertőzöttnek megfelelne 17 millió olyan személy, aki valamikor átesett a fertőzésen. (lefelé kerekítettem)

    Ez a 17 millió személy a teljes népesség 25%-át teszi ki. Ez alapján az angoloknak akár már a negyede is áteshetett a fertőzésen.

    Ebből milyen következtetést vonhatunk le a nyájimmunitás szempontjából?

  33. 34: Tibor bátyám, dehogy…! Igazából az az oka, hogy gyorsan léptünk – gondolom a friss közvéleménykutatások alapján, most már a Fideszes törzsgárda is szigorításokat akart…, így OV lépet. És úgy sikerült gyorsan lépnünk, hogy kb. 1:1 -ben lemásoltuk a múltheti osztrák intézkedéseket.
    https://azonnali.hu/cikk/20201109_egy-az-egyben-lemasolta-az-orban-kormany-az-osztrak-jarvanyugyi-korlatozasokat

    Hiába, a K und K…, akartam mondani az osztrák közigazgatás és a járványügyi szervek most is működnek, amelyekre hallgat a politika. Míg a magyar közigazgatás és a szétvert járványügy, stb. egyre bicegősebben agonizál ha valami komoly kihívással találja magát szemben. Tévedés ne essék, én személy szerint örülök, hogy az osztrákokat másoljuk, de ezek az intézkedések kb. 1 hónap csúszásban vannak. És megint mi látszódik, kapkodva, ma bejelentjük, holnap a szavazás, szerdától élnek a rendelkezések. Na pont ilyen a PR kormányzás. A felelős kormányzásnál hetekkel korábban tudni a terveket, hogy ha x lesz akkor ez lép életbe, ha y akkor további intézkedések ezek lesznek, stb.! Mert így lehet felkészülni és előre tervezni igazgatásilag, társadalmilag, és a vállalkozásoknak, gazdasági szereplőknek is.

  34. Nagy Lajos
    2020-11-09 – 16:47

    Tetszik a kérdésed!

  35. Modern tragédia!!!

    Soha az emberiség történetében nem ítéltek emberek millióit háziőrizetbe és elszigetelésre azzal az ürüggyel, hogy így életüket védik meg.

    Irgalom!!!
    Nincs menekvés, mind meghalunk!!!

    Kórus: …
    ( egész nyugodtan engem is ki lehet zárni, de a csoportos köpködés a virus miatt tilos.)

    Kátharsis:…
    (talán 2O25 körül, kissebb – nagyobb szünetekkel.)

  36. L. S.
    2020-11-09 – 18:10

    „Soha az emberiség történetében nem ítéltek emberek millióit háziőrizetbe és elszigetelésre azzal az ürüggyel, hogy így életüket védik meg.”

    Be ne kattanj! A világ úgy jó, úgy tökéletes ahogy van, mert nem lehet másképp.
    http://www.antalffy-tibor.hu/2863-a-vegso-valasz
    „A lét pedig mindig volt, mert nem lehet másképp. Tudom, már írtam, de ezt meg kell érteni. Mindig volt. Ez az alapállás. És ha mindig volt, nem változik, akkor nem lehet másképp csak a lehető legtökéletesebb.”

    Az ember attól ember, hogy aszerint viselkedik. Az a lény amelyik birkaként viselkedik az birka.
    Most a pásztor terelgeti a birkáit biztonságos helyre, mert nem akarja elveszíteni őket.
    Ez a pásztor dolga.

    A világ rendben működik, fogadd el. Ha gondolkodsz akkor emberként bánnak veled, sőt akár Te is lehetsz pásztor.

  37. 39 L.S.
    Figyelj! Amíg a bajt csak a bejelentett fertőzött szám jelzi, addig még lehet szkeptikus az ember, mert az a szám könnyen manipulálható.
    De amikor minden korlátozó intézkedés ellenére is a kórházak intenzív osztályai közelítenek kapacitásuk határaihoz, sőt, van ahol azt túllépik, akkor már meginog az ember.
    Tartok tőle, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor a legnagyobb szkeptikus is döbbenten be fogja látni, hogy soha nem látott mértékű áldozattal jár ez a járvány, és hogy becsapja önmagát.
    Nem félsz, hogy egyszer neked is ezzel kell szembenézni?

  38. Re:40 n/a
    A pásztor mivégre tartja a birkákat?
    Talán azért, mert szereti a birkaszar szagot, és örömét leli abban, hogy a nyája bandukol a határszélen?
    Nem, a birka azért van tartva, hogy a szőrét nyírják, s végül levágják.
    Most terelik be a karámba a birkákat, ahol a jobbik opció az, hogy csak lenyírják őket…

  39. Dajtás, végre meg jöttél! Már én akartam kérni, hogy valaki beszélgessen már n/a -val. 🙂

  40. 39: L.S.:
    Az általad linkelt okosságok 90%-a, na az a „modern tragédia” ékes bizonyítéka.

    3: n/a:
    „Nem lesz senki akit olvashatok.”
    – Ebből is láthatod, hogy egyre közelebb jön az az idő, amiről évtizede regélünk!
    Mit is mondtunk akkor? Annyira elbutult lesz az emberek többsége, hogy hiába a modern technika, sem kezelni, sem fejleszteni nem tudják majd. Akkor azt mondtuk, majd az AI átveszi ezt, de sajnos ez az előrelépés még nem történt meg. Ellenben az elbutulás igen.
    – Ezen kívül részben magadnak is köszönheted a szűrés/kizárás miatt. Ha mindenkit kidobsz a körből, tényleg senki sem marad, akivel szóba állhatsz!

    ———————————————————–
    Egy, megérett a meggy!
    Nincs itt semmi érdekes! Bekövetkezett az, amiről szeptember eleje óta papolunk páran. A gazdaság romokban, s most még lejjebb fog csúszni, rengeteg beteg és halott, és már bulikázni sem lehet, hogy legalább a feszültséget oldjad… Örülhet ennek fiatal és szépkorú egyaránt, ki – ki a maga módján. Deutsch Tomi megmondta: „Biden is nyert, ők is fognak, kétharmaddal”, csak azt nem tette hozzá, hogy hol és kiknek… 🙂

    A jelenlegi intézkedések kapkodóak, kétségbeesetten próbálnak lavírozni a már muszáj, és a még tartható feltételek között. Valószínű a sok nagyágyú kifogyott az ötletekből, s most jön egy kis megnyugtatásnak szánt hülyítés, nehogy közpánik alakuljon ki.

    A nyájimmunitás nem játszik, és a vakcina is minimum kétséges! Ha bármelyik sikeres lenne, a svédek és az oroszok már nem szenvednének a járványtól, de ez nem így van! Tehát az egyetlen út az, amit Thaiföldön csináltak, de az a szekér nekünk már rég elrobogott, mint lehetőség (a hülye konzultációzó átlagemberek, a hatalomnak megalkuvó szakemberek, és -mondjuk ki az igazságot!- személyesen Orbán ostobasága miatt).

    11: malleusorbis:
    Igen, van immunválasz, de milyen? Vannak sejtek, amelyek bizonyítottan felismerik a kórokozót, de az általuk indított immunválasz alapján nem garantált, hogy az adott szervezet le is győzi azt. Egy dolog felismerni, és másik dolog sikeresen legyőzni a betegséget (a szervezetre is értve)! Ugyanolyan lotti, mint a vakcina mellett alkalmazott „csodaszerek”, ill. a nyájimmunitás. Amíg ezekkel érzékelhető eredmény születik, rengeteg halott lesz, s nem csak az idős/beteg korosztályból már, alapvetően ez a problémánk, ez a fertőzést eszkalálódni hagyó minden oktondi állam/ország/közösség közös problémája!

    Az iskolabezárás ebben a formában nesze semmi, fogd meg jól! Nem is értem ebben a formában minek csinálták, hiszen nem a középiskolák a fő gócpontok, lévén ott nem bulizás zajlik. Az éjszakai kijárás is döbbenet számomra, mert ki a franc mászkált ebben a hidegben…, s ha nappal megy minden, akkor minek is (ez tényleg egy felesleges korlátozás). Annyit elértek mindenesetre, hogy a most végző, és 2022-ben szavazó fiataok, akiktől pár héttel a szalagavatójuk előtt elvették ezt a lehetőséget, egy életen át gyűlölni fogják őket, s nem hiába! Ostoba, meggondolatlan, előkészítetlen ötleteken alapuló, szakmai alapot nélkülöző intézkedések továbbra is, ez a Fidesz, ide degradálta a fülkeforradalomban virágzó pártot ez a cezaromániás, pöffeszkedő, tehetetlen pénzeszsák! Kár érte, főleg az eredeti közösségéért, de most már béke poraira… Temetni még nem lehet, de a papot már hívhatjuk mellé.
    Apropó, arról volt szó, hogy az istentiszteleteket, amelyek többszáz fő részvételével zajlanak hétvégenként is korlátozni kellene a vírus hatványozott terjedési lehetősége miatt? Kitalálom…

  41. 45 – Horváth Csongor:
    Igen, most kezd beszarni a halott. Curix és követői be fogják majd a szájukat, mert se a gazdaság, se az emberek. Okosabb lett volna a keleti modell. De ahhoz fegyelmezett, többnyire önzetlen emberek kellenek, nem eladósodott, és a „jólét” után futó bolondok. Már a tavasszal megmondtam, amikor ismertté vált néhány covic-19 tulajdonság, az emberiségnek annyi. Korrigálok, a nyugati embereknek annyi.

  42. 45. Horváth Csongor
    Köszönöm a szakértő sejtimmunológusi állásfoglalást.

  43. Nagyon könnyű fotelben ülve elmesélni, hogy mindent be kell zárni, így az iskolákat is – mert a logika szerint ha apa és anya megbetegszik a gyerek által hazacipelt vírustól, akkor úgyis otthon nézik a Netflix-et két hétig (ahogy manapság a dokik államilag gyógyítják a vírust).
    De.
    A fotelben ülve és nyugdíjat, vagyis minden hónapban biztos pénzt kapva tényleg könnyű ötleteket adni. Ugyanígy könnyű elrendelni Felcsútról érkezett szotyimatyis hülyegyerekként a szinte teljes lezárást, a vállalkozások és üzletek tönkretételét, hiszen neki ugye ott a TEK, a rendőrség több tízezres állománya, a hadsereg az új fegyverekkel… ki az, aki ellent merne mondani neki? Ráadásul ő és a haverjai akár EGYHAVI bérükből kihúznák legalább fél évig, miközben sokan már azon töprengenek, honnan akasszanak le még kölcsönt a már felélt százezrek és milliók mellé.

    Amit mondani akarok.
    Nem maradhatunk otthon, csak mert ijesztgetnek bennünket és csak mert különféle tudósok meg orvosok felszólalnak a járvány MELLETT – miközben ugyanennyi okos ember és orvos/tudós felszólal a járvány ELLEN is. Mi, kisemberek nem tudunk dönteni. Hinni akarunk, de élni is. Hinni, hogy keményen védekeznünk kell, de élni, dolgozni is, mert nem tehetjük meg, hogy egyikünk (anya és apa közül) otthon üljön a gyerekkel, mert az most nem mehet már óvodába vagy iskolába. Egyszerűen a családok, ha volt is 1 vagy 2 havi tartalékuk, azt felélték áprilisban és májusban. A vállalkozók, mint jómagam, ha volt is 4-5 havi tartalékuk, a leállások és vállalati melócsökkentések miatt kevesebb munkát találtak, ezért felélték május-június-július és augusztus hónapokban a tartalékokat, erre rájön most a novembertől jövő április végégig tartó TELJES LEZÁRÁS, ami fél évet jelent…
    Honnan, Miki bácsi, honnan vegyen az ember pénzt ételre, lakhatásra, egyáltalán: az életre? Mert nekünk, melósoknak nem jön minden hónapban a pénz – de hidd el, hogy nektek sem fog, ha így folytatjuk, mert mi NEM TUDUNK TERMELNI, nem tudjuk kitermelni a te nyugdíjadat.
    Erre is gondolni kéne, mikor iskolabezárásokkal vagdalózunk.

    Angol nyelvű cikke, érdekesek. Persze, mint mindig, most is cáfolni fog mindent a blogger bácsi…

    https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)32000-6/fulltext?fbclid=IwAR2H9Cm8HkxSHi8qZXoxk0gNNwjgDmi7O–5woez-CBIHec5VuXSsHoanf4

    https://link.springer.com/article/10.1007/BF01658736?fbclid=IwAR0nzr-xSinmWJt6FNh1xcHd6jK-pfW1_AoUPYpa2qIHb9uNHrRtC32j7hM

  44. 47:
    A te állásfoglalásaid kimerülnek ismert sajtótermékek linkelésében és esetenként kormánypropaganda népszerűsítésében. Akkor most melyik ér többet? Vagy kifejtenéd kérlek, hogy amennyiben tényleges, klasszikus immunválasz mutatkozik, akkor miért van még mindig halálozás Svédországban, ill. a már vakcinázó oroszoknál? De megfordjthatjuk akár, pl. miért működik a thaiföldi modell (esetleg nálunk miért nem működött volna)? Ha kifejtenéd…

    48:
    A klasszikus érvek, amelyek miatt idáig jutottunk, és amelyek miatt most még nagyobb káosz jön majd!
    „Nem maradhatunk otthon, csak mert ijesztgetnek bennünket és csak mert különféle tudósok meg orvosok felszólalnak a járvány MELLETT – miközben ugyanennyi okos ember és orvos/tudós felszólal a járvány ELLEN is. ”
    – No látod, ezért nem elég, ha csak a tudós bácsik az „okosak”!

  45. 48. Tom Bobb,

    Előállt egy súlyos helyzet, nem csak Magyarországon, hanem szinte mindenütt.
    Gondolod Orbán szórakozásból taposott a fékre szinte utolsóként Európában?

    Vállalkozóként nem tudsz annyit keresni, hogy a párod otthon maradjon?
    Az igényekből mindenképp le kell adni, mert az a világ, ami eddig volt, az jó időre, (ha nem örökre) véget ért.

    „…. miközben ugyanennyi okos ember és orvos/tudós felszólal a járvány ELLEN is. ”
    Először is nem ugyanennyi, másrészt az utóbbi hetekben szinte teljesen elhallgattak ezek a járványtagadó hangok.

  46. Tom Bobb megmondta a frankót.
    H. Cs. ezt értelmezd (ha már a svédeket emlegetted): ” https://ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-03-03..latest&country=OWID_WRL~HUN~SWE&region=World&deathsMetric=true&interval=daily&perCapita=true&smoothing=0&pickerMetric=location&pickerSort=asc ”
    ha sikerült, akkor jelentkezhetsz, talán felmondhatod a leckét.
    Gyarmathy – T.B. felé ez egy kicsit méltatlan volt (ezt most hosszú lenne kifejteni).

  47. 51:
    Tedd rá Magyarországot és Európát a grafikonra!
    Ki húzza fel rendkívül erőteljesen az utóbbi hónapban az EU statisztikáját?

    Még mindig elhiszed, hogy OV. Neked akar jót és nem egyszerűen leköveti a kényszerpályát, amire állította magát a tudatlansága és a fene nagy magabiztossága miatt? 🙂

    Ha az egész linket kijelölve nézem, akkor meg az látszik, hogy a trendek -érdekes módon (vagy csak a tesztelés ismert sajátosságai miatt)- ugyanazok, a mértékében és a várható kimenetelében pedig igen rosszul állunk. De sebaj, Afrikát rátéve ott rosszabb helyzetű államok is lehetnek, jó, hogy legalább nem ott húzzuk az igát…

  48. Az kívánom az újesztendőre, hogy a járványszkeptikusoknak is jusson zokszigén. Ha egyáltalán jutni fog.

    A kisiskolások menjenek csak suliba, így legalább a szülők életben tartják a gazdaságot. A nagyobbja meg titokban bulizik…

    Újabb hullámok és helyi ,,bergamók”.

    Az iszlám meglovagolja a covid hátán Európát.

  49. Valamilyen szinten igaza van Tom Bobnak is.Sok ember és vállalkozás él napról napra.Egy hosszabb leállás anyagilag kimeríi a családot.Illetve nem is kimeríti mert pl. milyen érzés lehez az ha vaan pl a vállakozásnak 2 havi tartalék ami tavasszal elfogyott és most jön újabb több hónapos leállás, ráadásul a rendelések is visszaesnek. Ilyen esetben nehéz a vállalkozó és családja sorsa mert ha úgy lenne hogy 1 -2 hónapról van szó akkor venne fel szabadfelhasználású hitelt.
    De ilyen esetben akár a teljes csőd is bekövetkezhet,És tavasszal mi lesz?Májusban feloldjuk a korlátozásokat szeptemberig? Utánna megint zárás.

    Azt is meg lehet érteni hogy ha valamelyik közeli hozzátartozód vár pl. kórházi ellátásra és a vírus miatt nemlátják el.Ilyen szempontból előbb kellett volna zárni.
    Ha nem lesz jó a vakcina akkor lehet lerongyolódunk pár év alatt.Újra előjönnek a foltozott ruhák, kevesebb autó lesz, lassul a pénz forgási sebessége.Berohad egész Európpa gazdasága.
    Ha súlyosbodik a helyzet lehet itt is bevezetik majd az ételosztását, iletve egész Európában.

  50. A gyerek pont addig jár iskolába, míg a szülő akarja, nem kell ahhoz hatósági iskolabezárás. Az enyém például december 7.-én hirtelen megtaknyosodik, és nem megy. Így, 10 nap után, legalább karácsony-újévre simán össze lehet ereszteni a nagyszülővel.
    Nekem az tetszik, hogy Orbán ország-világ előtt beoltatta magát influenzaoltással, Ti meg rabszolgák, verekedjetek érte ez orvosi rendelő előtt.

  51. 54 – Andrew:
    Az emberiség sose élt olyan jól, mint a kétezres években. Ennek most vége, ezt tudomásul kell venni. Gyerekkoromban egy millió magyar hagyta ott a fogát. Senki se hisztériázott. Háború volt, amit tudomásul vettünk. Megszólalt a sziréna, lementünk a légópincébe és vagy feljöttünk, vagy nem. Most mi van? Tönkre ment a vállalkozás. Istenem, nyáron nem mennek le az Adriára és hosszú hétvégén nem mennek wellnessbe. Megszakad a szívem. Én zsíroskenyéren nőttem fel. Eszem ágában se volt aggódni. Hozzá kell szokni.

  52. 56: Lehet, de itt arról volt szó, hogy nem biztos, hogy étel jut az asztalra. Akár zsíroskenyér se.

    Nem ártana egy foodstamp rendszer nekünk se, hogy legalább éheznie ne kelljen senkinek. Élelmiszertermelés végülis van, csak el kell osztani.

  53. 57 – Ábel:
    Rákosi alatt hatalmas nyomor volt. Senki se sírt. Ami értéke volt azt levitte a Bizományiba és kiegészítette a keresetét. A megunt cipőt nem dobta el, addig hordta, amíg kilyukadt, akkor megtalpaltatta. Majd a csődbe ment vállalkozók megtanulnak szegénynek lenni. Nem nehéz. Segítenek a körülmények. Aztán pedig kérdezzék meg a nyuggert, aki havi 37 ezerből tengeti az életét, hogy teszi 😀

  54. Tiborbá
    Jó gondolatok és egyetértek.Én is utálom a mai fogyasztói társadalombeli embert pl. akinek már csak az 5 évnél fiatalabb autó az autó vagy az új ablak az ablak.Pl nem is érzem jól magam a mai kor igényes embere körében.
    Hát igen lehet hogy 2019 volt a csúcs , bár ennek a játéknak a nagy része szintén hitelből történt, és lám minden elillan pillanatok alatt. Ház, autó, gépek, nem kell 1-2 évtized és jelentősen leromlik az állapotuk.
    Talán ma annyival szarabb a helyezt hogy nem olyan a társadalom struktúráltsága mint régen , sokkal függőbbek vagyunk, pl. élelem termelés. Így van lehet sokaknak zsíroskenyér sem jut az asztalra majd.
    Amúgy a welness,tengerpart selfizős embereket nem nagyon csípem én sem.Ma szinte ez megy a facebookoon: autó, tengerpart a háttérben mindenki nagyítja magát , közben meg a fele sem igaz.

  55. Ha hollywoodi filmrendező lennék csinálnék egy filmet a covidról olyasmit mint a walking dead, A vírus itt maradna örökre , és minden évben csak újabb lezárások lennének tavasszal és ősszel és a gazdaság tropára menne világszinten pár év elteltével.PErsze mindig azt hinnénk hogy majd a következő év már jobb lesz és nem lesz lezárás, de nem.A gyárak leépülnének, a nagyvárosok tönkremennének,a szomszédok egymást is kirabolnák a kajáért, megnőne a bűnözés,eltűnnének a munkahelyek,Mindemellett még belevenném a felmelegedést, a terméscsökkenést, az élelem ára az egekben lenne.
    Mindeközben mikor véget sem ért a covid még egy újabb vírus ütné fel a fejét párhuzamsan.(lesz egy dokumentumfilm erről a national geographicon, mármint a lehetséges újabb vírusokról nov 20 körül) Évek elteltével a világ már sosem lenne ugyanolyan. A fapados repülgetések már csak szép emlékek lennének az emberek fejében.
    A lakások elkezdenének pusztulni mindenhol mert nem lenne pénz a felújításra.Omladozó vakolatok, beázó tetők, éhezés, az államnak nem lenne bevétele,így így az utak is pár év alatt tropára mennének,de már nem számítana mert úgysem használják sokan. Sok szántón csak a gaz nőne, mert sok nagygazda meghalt covidban és a gépeit széthordták a négerek, de Európába is baj lenne mert nem jönnének az uniós mg-i támogatások , így már nem lenne 30 milliós traktor a gadáknak , így sokan csődbe mennének, abbahagynák a termelést, mert eddig csak uniós támogatással érte meg termelni.A színház, a sport leépülne, de pl. az autóipari multik gyáraiban sem ezrek dolgoznának már hanem csak százak, mert kevesen engedhetnek meg maguknak autót.A legnagyobb pl. építőipari vállalkozók is csődbe mennek, nekik sem kel autó mert nincs már megrendelés, elvétve kell pl. tetőt csinálni.. A középréteg teljesen eltűnik, már csak pár multi marad fenn ami olyan terméket gyárt amit tartós fogyasztási cikk pl.wc papír,alap élelem,de az ő forgalmuk is jelentősen lecsökken mert sok embernek arra sem lesz pénze. 😀

  56. 58: Ez igaz, de Rákosi alatt hagyta az állam éhen dögleni azokat, akiknek valamiért még zsírosdeszka se jutott? Vagy elment vidékre a parasztokhoz, és lesöpörte a padlást, hogy jusson a városi prolinak is valami biztosan?

    Egy szociális alapvető élelmiszer ellátó rendszer nagy gurítása lehetne Orbánnak a jelenlegi helyzetben.
    -Lehetne hivatkozni arra, hogy a koronavírus-szükséghelyzet miatt kellett bevezetni, amikor rendes, dolgos emberek vesztették el a kenyerüket önhibájukon kívül tömegesen, ezzel elhárítani a baloldaliság vádját
    -Mégis szociálisan érzékenyebbnek lenni mint bármelyik kormány az elmúlt 30 évben
    -Minden rászorulót ellátni élelemmel segítséget ad nekik, hogy egészségesen túléljenek és az első adandó alkalommal munkába álljanak, a gyerekek egészségesen fejlődjenek
    -Minden érintettet lekenyerezne, ezzel bebiztosítaná a következő újraválasztását
    -Újabb lehetőség a klientúra kitömésére állami pénzből, akik az ország legnagyobb birtokosai, akik az élelmiszerek nagy részét előállítják

  57. 61. Ábel,

    „Újabb lehetőség a klientúra kitömésére állami pénzből, akik az ország legnagyobb birtokosai, akik az élelmiszerek nagy részét előállítják”

    Ezt azért nem kellett volna, de a többi az nagyon jó gondolat.

    Ha a klientúrát akarja tömködni továbbra is, akkor egyszerűen nem marad elég pénz a válságkezelésre.
    Ha meg nem tömködi, akkor fél, hogy ellene fordulnak.
    Nagy dilemma, az biztos.

    Egyébként ha az alapvető élelmiszerek áfáját levinnék 5%-ra vagy inkább nullára, mint számos normális országban, már azzal nagyon sokat tennének azért, hogy a legszegényebbek (több, elegendő) élelmiszerhez jussanak.

  58. „Vidéki kórházi orvos a járványhelyzetről: „szakadék szélén táncolunk”
    A két járványhullám között jobban fel lehetett volna készíteni az egészségügyet – mondták a 24.hu-nak orvosok, akik szerint több ok vezetett ahhoz, hogy mostanra telítetté váltak a kórházak.

    „Köszönőviszonyban sincs az operatív törzs által leírt helyzet a valósággal, és a hozzátartozók nem értik, miért hal meg a szerettük. Ez azért van, mert nem tudják, mi zajlik a kórházakban, mivel nem mondják el nekik. És mivel az emberek nem ismerik a realitást, nincs is akkora félelemérzetük” – mondta egy vidéki kórházban dolgozó orvos, aki azt próbálta érzékeltetni a 24.hu-nak, hogy nem felelőtlen pánikkeltés az, ha kimondjuk: nagy baj van.”

    http://www.atv.hu/belfold/20201110-videki-korhazi-orvos-a-jarvanyhelyzetrol-szakadek-szelen-tancolunk

    Nehezen értem, hogy a mai adatok szerint 6200 -an vannak covidosként kórházban, ebből 461 lélegeztetőn és máris ekkora a gond, akkor mi lesz, ha a számok háromszorozódnak vagy négyszereződnek?

  59. 62: A valóság tudomásulvétele fontos konzervatív érték. Nem minden tetszik, ami van, de ha már ez van, jobb számolni vele, mint egy álomképet kergetni.

  60. Re 62

    Ha leviszik valaminek az ÁFÁ-ját, azt lenyelik a kereskedők (lásd, disznóhús)

  61. 64.

    Sajnos oda jutottunk, hogy a legszegényebb réteg számára (az éhezést elkerülendő) egy alapvető élelmiszer ellátó rendszer létrehozása kapcsán álomkép azt gondolni, hogy ebből a klientúra újabb lopkodása kihagyható.
    Az éhezésen is a millirdjaikat akarják gyarapítani.

    Egyébként, igen, ha jól belegondolok, igazad van!

    65.
    Lehet, sőt biztos, hogy megpróbálnák lenyelni bizonyos kereskedők. De a piaci verseny miatt csak érezhető lenne az alacsony áfa hatása és beálna egy újabb, alacsonyabb árszint.

    Eleinte meg, rendkívűli jogrend, az áfa csökkentésével egyidőben hatósági árassá kell tenni az alapvető élelmiszerek bizonyos körét.

  62. Olvasva szép sorjában a hozzászólásokat az az érzés fogott el, micsoda kaotikus helyzet kezd itt is kialakulni… Mi lesz így az országban?!

    Meggyőződésem, hogy ebben az országban jelenleg senkit sem fenyeget az éhhalál veszélye, ettől főként azok a vállalkozók állhatnak fényévekre, akik pl. tőlem a fizetésem 4-5-szörösét kérték el órabérben egy-egy korábbi lakásfelújítás során. Maximum, ha valaki éhségsztrájkba kezd, vagy -e mögé bújva próbál hangosabbnak hallatszani…

    Az SZFE ügye viszont kipipálva, a Covid alatt szép csendben bevette a NER az utolsó bástyát is az egyetemi alapítványokon keresztüli pénzszivattyúzáshoz, miközben az istenadta nép csak károg jobbra – balra a szokásos nyavajáival.

  63. 68. Csongor,

    Gyakran tapasztalom rokoni, ismerősi körben, hogy az sír, akinek szinte sohasem volt komolyabb anyagi gondja.

    Ettől függetlenül biztosan sokan kerülnek nehéz helyzetbe.

    Aki felvette a CSOK-ot meg mellé egy rakás hitelt, felépítette(vagy épp építik neki) a házat és most, tele hitellel, kisgyerekekkel (vagy ezután kell világra hozni őket), nos őket nem irigylem az egyre bizonytalanabbá váló helyzetben.

  64. Gábor Fabricius bejegyzése, (aki koronavírussal a kórházban fekszik) néhány órával ezelőtt:

    „Sziasztok! Ez nem infuenza ahogyan ezt sok tudatlan es ostoba mondja, hanem egy, a tropusi virusokhoz (dengue, malaria peldaul – atestem olyanon) leginkabb hasonlo virus. Megtamadja a tudot es anelkul h eszrevenned ketoldali tudogyulladast okoz, holyagokat, keleseket a tudo felszinen, amin keresztul nem jut eleg oxigen a verbe es fulladas lep fel. Mellettem meghalt egy ember valamelyik este, a fekete zsakban meg orakon keresztul mellettem fekudt. En voltam aki imat tudott mondani. Rettenetes a helyzet. Irgalmatlanul vannak emberek. Minden nap sirok. A 112 azt mondja h addig nem jonnek erted amig nincs fulladas – de olyankor a tudo allapota lehet h mar olyan rossz, hogy veged. Ok nyilvan a kormanyzat protokolljat kovetik, vagy azt h alulfizetetten es kevesen kuzdenek, ezert 20% a halalozasi arany. Ez kimagyarazhatatlan. A kormanyzat gondatlansagbol elkovetett veszelyeztetest kovet el. ..”

    https://www.facebook.com/fabricius.gabor/posts/10220751164868071

  65. Van valami prognózis, előrejelzés covid-dal kapcsolatban, hazai illetve világviszonylatban? pl. diagram

    Én 2X voltam már idén, ez a második egy erősebb, kellemetlenebb koktél.

  66. Milyen SZEGÉNYSÉG-ről írogatnak, vizionálnak itt egyesek??????
    Hétvégén beszéltem egyik pest megyei községben lévő ingatlanom szomszédjával aki kőműves és arról panaszkodott, hogy 15 000 napi díj-ért sem talál segédmunkást!!!!
    Egyedül kell baszódnia mindennel. Egyébként az ő napi díja számlásan 50 000 Ft.
    Természetesen ez 10 óra munkaidőt jelent. Ja kb. 2 év munkája van tartalékban.
    Egyébként úton útfélen 100Ft/kg a krumpli, milyen éhezésről van itt szó!!!!!!
    NEM AKARNAK DOLGOZNI AZ EMBEREK!!!!!!

  67. 71: D7:
    Nagyjából arra számíts, hogy párszor még megtalál, aztán egyszer csak nem fogod már bírni… De addig még játszadozhatsz a gondolattal, hogy kizárd az életedből a védőintézkedések egyre szigorúbb betartásával. Természetsen hosszútávon a pakliban benne van az is, hogy egyre kevésbé súlyos változatok jönnek, de az is, hogy az egyik váratlanul kinyír… A vakcinázással ideig-óráig fogjuk csak megúszni. Ez a szar, pontosabban a sok szarság, amit hozott, velünk fognak még jó ideig maradni. Sajnos.

  68. 72: SzJ:
    Mély szegénységről! De nam annyira anyagi, mint inkább értelmi vonatkozásban… 🙂

  69. 71 D7
    https://www.portfolio.hu/global/20201109/koronavirus-fajdalmas-hatart-lepett-at-a-jarvany-amerikaban-456516?fbclid=IwAR0RL1xPfrTqSxp-8F_-Ih1laMrzK6V2G2dfOmGSlzuuGuN11KCZFz4JDEI

    „Ezzel az Egyesült Államok a világon az első ország lett, ahol több mint tízmillió ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal.
    Az elmúlt tíz nap alatt mintegy egymillióval gyarapodott az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Szombaton például több mint 131 ezer új esetet regisztráltak, és az elmúlt héten négy alkalommal is meghaladta a százezret a napi esetszám”

    Tavasszal úgy indultunk neki a dolgoknak hogy Kínából még csak épphogy ideért a vírus.
    Most úgy indulunk neki a dolgoknak hogy mindenütt növekszik az esetszám.Itt van még november,december,január,február és március amikor jobban terjed a vírus.
    Ha pl. amerikában vagy európában ilyen szar a helyzet akkor mi állítaná meg?
    Talán úgy lehet szemléltetni hogy tavasszal még csak bokáig voltunk a szarban, de jövő télen-tavasszal lehet már onnan indulunk hogy derékig ér a szar.
    Az intézkedések lehet lassítanak majd most az ütemen, de nem tudom mi lesz , évekig lesz kijárási tilalom? 😀 Olyan ez mintha gyantába nyúltunk volna és nem lehet levakarni mert akkor a másik kezed lesz olyan 😀

  70. Megbolondult a világ??
    Igen, megbolondult. A médiahekk csúcsra járatva.
    Az igazi pusztulást és pusztítást ez a mesterségesen gerjesztett világvége hangulat fogja okozni, megspékelve a hagyományos (még a vírus előtti időkből) műtétre váró elkeseredett tömegekkel. A média dolga a hiteles tájékoztatás volna, de sajnos ők is a pánikkeltésben érdekeltek.
    Szerencsére vannak tisztánlátó szakemberek is…

  71. 72. Hát én se güriznék napi 10 órát 42 ojróért… zsebbe…

  72. 76,77:

    „A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy
    a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata.
    Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

    https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/ix4WW2Q4qx4lyYZmUK5k5fa2517c36254/dokumentumok/e35363d964683da1d1a8b57aa9220fe36dfb5f7f/letoltes

    Talán eredeti forrásból kéne tájékozódni…

  73. Re:75
    Ha gyantás a kezed, akkor alkohollal kell lemosni, nem vízzel, avagy ideje lenne már a klasszikus módszereken túllépni, mert jól láthatóan nem működnek…
    Kíváncsi vagyok hány embernek kell meghalnia, mire stratégiát fognak váltani(nem csak idehaza).

  74. 80 Nem is értem miért nem olvassák el az Akasha-krónikákban, hogy mi lesz a megoldás, aztán rögtön nem lenne semmi gond, ugye?

  75. 80 – dajtás:
    Ha gyantás lett a kezed, akkor benzinnel, nem alkohollal kell lemosni. Olyasmibe adj tanácsot, amihez értesz. pl. mit tegyél, ha szembe jön egy UFO. 😀

  76. A gyantás hasonlatot a vírusra értettem, hogy nem lehet levakarni.Tudom hogy benzinnel lejön 😀 . De tegyük fel a benzin a vakcina és jelenleg nincs benzin azaz vakcina és tapad mindenkire 😀

  77. Kedves Erdélyi járvány tagadók!
    Ezt hogy kommentáljátok:
    „Egyre nehezebb helyzetbe kerül a Szeben megyei egészségügy. A Főtér.ro szerint a helyzetre jellemző, hogy a megyeszékhelyen, Nagyszebenben annyira berobbant a koronavírus-járvány, hogy mostanra megtelt a patológiai intézet halottasháza is.

    Ezt úgy próbálják orvosolni, hogy egy helyi cég a járványtani előírásoknak megfelelő konténert adott az intézetnek, a jövőben abban tárolják a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt páciensek holttestét.

    Nagyszebenben azt követően vált kritikussá a helyzet, hogy az elmúlt héten voltak napok, amikor a megyében tízen, tizenöten hunytak el a Covid-19 szövődményeiben, miközben a patológiának is otthont adó épület igen szűkös, a halottasház kapacitása 10-12 fő.”

  78. 84. Tibor bá,

    Nagyszeben és Temesvár között kb. 270 km a távolság, de ez utóbbi helyen sem sokkal jobb a helyzet.

    „Nincs elég hely az intenzíven, több koronavírusos beteg is meghalt Temesváron”

    Országos viszonylatban: ..”országszerte pedig 1093 koronavírusos beteget ápolnak intenzív terápián, ami azt jelenti, hogy a szabad helyek közel 90 százaléka betelt. ..”

    https://telex.hu/koronavirus/2020/11/10/romania-temesvar-korhaz-orvos-halal

  79. Ez is elég érdekes. Éger István hosszú idő után interjút adott.

    ..”Ön szerint is apokaliptikussá válhat a helyzet?

    Nem, szerintem már most apokaliptikus. A mindennapi munkám során komoly fennakadásokat tapasztalok, és hallom a kollégák kétségbeesett jelzéseit is.”

    „Előfordul, hogy 150-200 kilométert megyünk, mire olyan kórházat találunk, ahol még van hely és ellátókapacitás.”

    https://24.hu/kozelet/2020/11/07/eger-istvan-lelegeztetogep-interju/

  80. 77 Hanyistók
    Vajon mi lesz az a pont, amitől kezdve már te is veszélyesnek fogod ítélni a helyzetet?
    Te nem érzed azt a nyomást, hogy nemsokára egy súlyos fertőzöttet nem lesz hol elhelyezni a kórházakban?
    Én meg meg vagyok győződve arról, hogy most már a kormány is be van szarva, mert érzi, hogy olyan emberhullás felé közeledünk, amire nagyon régen nem volt példa, és ezt nehéz lesz kimagyarázni.
    Ehhez a ponthoz közeledve nehéz hideg fejjel mérlegelni, de te mit tennél, ha rajtad lenne a döntés felelőssége ebben a helyzetben?
    Mi lenne az a támpont ehhez, amihez igazodnál?

  81. Nem vagyok virustagadó, de a járvány körül, a járvány okán olyas világ kezd kibontakozni, legalábbis nálunk, ami engem lassanként aggasztani, aféle rossz előérzettel kezd eltölteni.
    Az immár másodszori gazdasági-kereskedelmi lezárásokat valahogy még elviseljük.A mindenhol kötelező maszkokat szintén.
    De a most bejelentett súlyosbitásokat kevésbé, mert valami komor, baljús szinezetük van, afféle szörny-állam képét vizionálja, legalábbis nálam:
    1.A kormányzat bejelenti, hogy , amennyiben a fertőzések száma nem csökken egy bizonyos, az általuk megállapitott szám alá, rövidesen, napokon belül bevezetik az éjszakai kijárási tilalmat, valamint rendkivül megszigoritják az akár nappali szabad helyváltoztatást, ami eleddig háboritatlan volt.A tömegkölekedés ismét a minimumra csökkentve, vasút lezárva, ismét megjelennek majd a főuti ellenörző check-point torlaszok, csakis a kiemelt közfontosságú üzemek munkatársai utazhatnak szabadon, de a csattanó, ami nagyon-nagyon nem tetszik alázatos szolgátoknak:
    Ha meglesz az oltás, ami a hirek szerint nemsokára készen lesz, a parlament elé terjesztett korményjavaslat szerint az oltás KÖTELEZŐ lesz mindenki számára!!!!
    Nem tudok szabadulni fiam kissé spicces volt kinai kollégájának szavaira a búcsóbúlin: Ez nem az, aminek látszik, várjátok ki a végét!
    NEM akarom tudni, mi lesz a vaccinában az oltóanyagon kivül!!!!!!!

  82. Három olyan medikus is megfertőződött a szibériai Altaj körzetben, akiket a koronavírus ellen Oroszországban fejlesztett Szputnyik V vakcinával oltottak, jelentette az orosz állami hírügynökségre és helyi illetékesekre hivatkozva a Moscow Times.
    https://444.hu/2020/11/11/oroszorszagban-megfertozodott-harom-orosz-vedooltassal-beoltott-medikus

    Az Európai Bizottság szóvivője, Erik Mamer szerdán jelentette be Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság engedélyezi annak a szerződésnek a megkötését, mely akár 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzését is lehetővé teszi az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól. A megállapodás kezdetben 200 millió adag vakcina megvásárlását teszi lehetővé valamennyi uniós tagállam részére, valamint lehetőséget biztosít további 100 millió adag igénylésére, amennyiben az oltóanyag biztonságosnak és hatékonynak bizonyult az új típusú koronavírus ellen.
    https://444.hu/2020/11/11/engedelyezi-a-pfizer-koronavirus-vakcinajanak-beszerzeset-az-europai-bizottsag

    Az optimista várakozásokat is felülmúlják a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös vakcinájának klinikai eredményei. Élre törtek a versenyben, és ez a többi vakcinára nézve is ígéretes. A BioNTechet egy török származású orvosházaspár, Ugur Sahin és Özlem Tureci alapította 12 éve. Náluk dolgozik Karikó Katalin biológus, a vakcina alapját adó mRNS-technológia egyik megalkotója is. Évtizedekkel ezelőtt, létszámleépítés miatt hagyta el Magyarországot.
    https://444.hu/2020/11/11/torok-szarmazasu-nemet-hazaspar-viszi-sikerre-a-vakcinat-aminek-magyar-biologus-tette-le-az-alapjait

  83. 89. balint

    Pont ezt kérdeztem kb. 1 hónapja egy ismerősömtől? A fészbukon szidta az orbánkormány intézkedéseit, pontosabban azok hiányát. Így a fradi meccs és a sok szurkoló stb.

    Kérdésemre, hogy miért csinálja azt a választ kaptam, hogy szemeket nyitogasson.
    És -kérdeztem- sikerült elérni, hogy a gyerekeknek ne kelljen bemenni az általános iskolába? -Nem.

    És-kérdeztem tovább- mit fogsz csinálni ha az oltást kötelezővé teszik és a karhatalom be is akarja adatni nektek? Indokért egy ilyen pandemia közepette nem kell messzire menni!
    -Olyan nem lehet, nem kötelezhetnek ilyenre!

    Hát-folytattam- ha elég sokan így gondolják és az ellenállás mértéke elér egy szintet akkor valóban nem.

    Most én kérdezem tőletek, hogy szerintetek vajon elérné-e azt a bizonyos szintet a lakossági ellenállás, hogy az erőszakszervezetek tehetetlenül széttárják a kezüket? Vagy a vakcina lesz a nyerő?
    Ki adatná be a 3-4 éves gyerekének,
    unokájának stb.

    A közeljövőben a félelem, a bizalom, a naívitás már komolyan fajsúlyos kérdéseket vethetnek fel.
    A Kossuth rádióban már elég komoly beszélgetéseket
    hallgattam az oltáselleneségről ( mint rossz, hiábavaló, tudatlan hozzáállásról), meg röhejes összeesküvéselméletekről.

    A sok hallgatói betelefonálás nagyon elkeserített. Nem biztos, hogy lesz elég ellenálló.

  84. 92.malleusorbis:
    A jó édes k@rva anyját!

    Közérzet javítónak már alapoztak, az állami vagyon alapítványi kimentésének alkotmányos védelmével valamint a választási törvény, az ellenzékre hátrányos módosításával.

    Amit érdekes módon most próbálnak átnyomni, hátha nem figyelnek rá a népek a járvány miatt.

    #444.hu/2020/11/11/varga-judit-az-ej-leple-alatt-benyujtotta-a-valasztasi-torveny-modositasat

    „„nem magán-, sokkal inkább közvagyon, amely fölött azonban nem gyakorol kontrollt az állam vagy a mindenkori kormányzat”.Ezt éppen azzal támasztotta alá, hogy közfeladatot látnak el. A kormány azonban most Alaptörvényben rögzítené azt is hogy „[k]özpénz az állam bevétele, kiadása és követelése”.

    Az indoklás szerint annak érdekében, hogy „az alkotmányos szervek gyakorlatában megjelent eltérő helyett egységes gyakorlat alakulhasson ki. A javaslat egyértelműen, világosan és az állami működés egészét átfogóan definiálja a közpénz fogalmát, mely az átlátható közpénz felhasználás garanciája. A meghatározással a fogalom valamennyi alkotmányos, állami és önkormányzati szervre, állami és önkormányzati intézményre kiterjed”. ”

    #444.hu/2020/11/11/granitalapba-ontenek-az-alapitvanyoknak-adott-vagyont

  85. 86: javaslom, hogy használj valamilyen url rövidítőt, akkor a fenti linked pl így fog kinézni: http://tiny.cc/hu53tz
    Aki ráklikkel, azt átirányítja a hosszú URL-en elérhető címre.

  86. 94: Köszi. Vágom mi az az url rövidítő, de úgy vagyok vele, hogy aki lusta egy kijelölést elvégezni + ctrl+c + ctrl+v nyomni, azt nem érdekli annyira a dolog, én meg nem fogok helyette dolgozni.

  87. 90.Python:
    Miután pár napja kijött a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös vakcinájáról hogy 90%-os, az oroszok közzétették, hogy az övék 92%-os.
    Hihető, olyan mint az elsőbbség bejelentése.

    Várom még a kínai bejelentés, hogy az ő vakcinájuknak a hatékonysága >92%.
    Mint ahogy az elsőbbségnél is volt.

    „Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva.

    A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó fölött az orosz vakcináról a következő felirat szerepel: „Megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága.””

    https://24.hu/kozelet/2020/11/11/szijjarto-peter-oroszorszag-vakcina/

  88. Szlávik: „Ha bezárnák az általános iskolákat, akkor az összes szakdolgozó, nővér, fiatal orvos otthon maradna a gyerekkel, és ez tragédia lenne az egészségügy számára.”
    Ez maga a téboly! Tehát az iskolás gyerekek azért fertőzzék meg a nem egészségügyben dolgozó szüleiket, hogy az egészségügyben dolgozó szülőknek ne kelljen otthon maradni. Ez a kétségbeesett intézkedés már a totális vég. Mi lesz még itt?

  89. balint
    2020-11-11 – 14:41

    „NEM akarom tudni, mi lesz a vaccinában az oltóanyagon kivül!!!!!!!”
    Olvastam a korábbi idevágó hozzászólásaidat, de úgy gondolom tévedsz.
    Baj van a vakcinával, de nem ez lesz az.

    Egy vélemény:
    https://444.hu/2020/11/11/meg-aznap-eladtak-a-pfizer-vakcina-reszvenyeinek-62-szazalekat-amikor-bejelentettek-hogy-90-szazalekban-hatasos
    „A Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla még aznap eladta a koronavírus elleni vakcinát gyártó cég általa birtokolt részvényeinek 62 százalékát, amikor bejelentették, hogy a Pfizer készítménye 90 százalékban akadályozza meg, hogy az alany megfertőződjön.”
    Ki az a bolond aki levágja az arany tojást tojó tyúkot?

  90. 97.malleusorbis:
    Ha köztudott a hír, akkor ez nem bennfentes kereskedelem.
    Könnyen lehet, hogy az eladás napja lokális maximum lesz.

    99.n/a:

    Nem tudom, hogy hallottál-e arról, hogy a tőzsde előre tekint az árazásban (várakozások) és beépült az árba illetve a jó hírbe beleadni.

    Esetleg néz rá az az évi árfolyamgörbére és a volumenbe.
    https://www.tradingview.com/chart/?symbol=NYSE:PFE

    Nem hiszem, hogy ezt a nagy forgalom csúcsot, csak az igazgató eladása okozta.
    Ha a tőzsdén van, igazán a kooperáló német cég az érdekes, mert gondolom ez az egyik főterméke.
    Míg a Pfizernél ez a sok gyógyszer közül egy, még ha jól fog valószínűleg tejelni, akkor is.

  91. 101.
    Német és norvég tanulmány alapján. Ott, ahol ritkán tudják ültetni a gyerekeket, fegyelmet és patika tisztaságot tudnak tartani.
    Ráadásul a tanulmányok főleg a nyári vagy kora őszi tapasztalatok alapján készültek.

    És ami még hatalmas különbség, hogy ott rendszeresen szűrik a pedagógusokat, diákokat és azonnal el tudják különíteni a fertőzötteket, míg Magyarországon semmi ilyesmi nincs.

    „Az ILE szerint az alacsony érték a szigorú higiéniai és egyéb előírásoknak – maszkviselés, kiscsoportos tanítás, a fertőzött osztályok gyors elkülönítése – köszönhető. „

    Tehát a megállapításod, hogy felesleges bezárni az iskolákat, az érvényes lehet Németországra, Skandináv országokra, de Magyarországra szerintem nem.

  92. 98: Tibor bá:
    Ez már maga a „shift” előszele. 🙂
    Nézz körbe, akárhol kémlelsz, mindenhol a káosz, a zavarodottság, és ahogy előre jeleztük a felháborodás minden oldalról, kinek ezért, kinek azért.
    Egy igazi pokoli helyzet, ahol a sok buta, antiszociális ego keresi a maga boldogulását, ill. a kiutat a saját maga és közvetlen érdekeltsége számára.
    Én nem csodálkozom semmin, hiszen ezt „vártam” hónapok óta, de hiába beszéltem, mindenütt ostobának tartottak gondolataimért. Lássuk akkor a sok nyérc hogyan csinálja sokkal, de sokkal jobban…

    101: malleusorbis:
    Ez még egy korábbi cikk, jelen helyzetben értelmetlen linkelni.
    Pillanatnyilag még a teljes iskolazár sem segíthet, egyfelől a majdnem kéthetes késés, másfelől a fertőzöttség és a potenciális veszélyforrásként működő (tünetmentes, de fertőző) emberek nagy száma és egyenlőtlen, ráadásul ismeretlen eloszlása miatt.
    Hamarosan azok az orvosok is pofára fognak esni, akik a Kormány szekerét tolták!
    (Nem, nem azért, mert én azt szeretném…)

    Van működő recept, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy egy alapszinten működő gazdasággal és iskolarendszerrel kivárja egy ország a hatékony vakcina érkezését. Áldozatvállalás nélkül nem működik. Szabálykövető magatartás nélkül nem működik. Ostoba vírustagadók közösségével a hátadon szintén nem működik. A svéd modell nem működik. Az átpolitizálása a vesztes oldalra tesz. Az ostobaság bajba sodorhat egyénileg is. Na sztem. kb. ennyi, ami eddig a covidból biztos következtetésként és tanulságként levonható!

  93. 98. Tibor bá,

    Igen, a kapkodás, össze-vissza nyilatkozgatás iskolazárásokkal és a gyorstesztekkel kapcsolatban és stb. Ez a káosz és a téboly.

    Amit Idegen írt a 93.-ban jól mutatja, hogy Orbán még most sem a járványkezeléssel van elfoglalva, hanem a lopások törvénybe iktatásával (hogy ne lehessen őket visszacsinálni) és a 2022-es választások bebiztosításával.

    1 napja van rendkívűli jogrend a parlament által jóváhagyva, de már választási törvénymódosítás és Alaptörvény módosítás lett beadva.

  94. Re:99 n/a
    Pusztán hipotetikusan:
    A. Ha nálam van a csodagyógyszer, amire mindenki vár, akkor nem adom el, mert nem vagyok hülye, hogy levágjam az aranytojást tojó tyúkomat(micsoda bónusz járna érte)
    B. Ha nálam van a csodagyógyszer, amire mindenki vár, és eladom, akkor vagy hülye vagyok, vagy nem akarok felelősséget vállalni a jövőben a tömeges perek miatt, és a csodagyógyszer még sem annyira csodagyógyszer.
    Bevallom, én nem akarok béta tesztelő lenni.

    Megjegyzem a mai győzelmi jelentések felülmúlják a szovjet filmhíradókat, csak itt nem Sztahanov elvtárs 300%-os termelését propagálják, hanem kinek hány százalékos a vakcinája. Lesz ez még 100% fölött is, figyeld meg… 😉

  95. 97,99,105.dajtás:
    Lám a valóság még egyszerűbb:

    „Dr. Bourla engedélyezte a részvények értékesítését az adminisztrátoron keresztül még augusztus 19-én, feltéve, hogy a részvények árfolyama elér egy bizonyos küszöböt.”

    Limitáras megbízás.

    https://www.portfolio.hu/uzlet/20201111/a-pfizer-vezere-mar-a-hatekony-vakcina-bejelentesenek-napjan-eladta-a-vallalati-reszesedesenek-tobbseget-457028

    105.dajtás:
    Egyébként minek írsz n/a-nak, Te már ki vagy szűrve a buborékjából.
    Lehet, hogy én is….

    Azt nem értem, minek tesz fel kérdéseket, ha a szűrés miatt nem lesz válasz… 🙂
    Egyébként lásd felvetéseidre 100-at.

    „hogy levágjam az aranytojást tojó tyúkomat(micsoda bónusz járna érte)”

    Bizony, és általában a részvény bónuszt kapó vezetők, szoktak eladni, hogy készpénzhez jussanak.
    Mert később úgy is kapnak újabb részvény bónuszt.
    Lást OTP vezér Csány és az OTP vezérkara esetét az OTP részvényekkel.
    Pedig aztán Csányi hisz az OTP-ben, többször kinyilvánította, mégis szokott eladni mert finanszírozni kell pl. más vállalkozását.

    Szóval az eladás mögött azt sejteni a részvény eladás miatt, hogy szar a gyógyszer és hazudnak, szerintem költői túlzás.
    Csak a fejükkel kéne gondolkozni.

  96. Re:106
    Pont hogy én benne vagyok a buborékjában. 🙂

    Ezek a véletlenek, pont akkor érte el a limitáras küszöböt… 🙂
    Én a kivárás taktikát választom, mást úgy sem tehetek.

  97. 107.dajtás:
    Nem zárt ki?
    Akkor lemaradtam valamiről.
    Bővítettem 106.-ot olvasd el a végét.

    Gondolom tisztában vagy a limitár fogalmával és a megbízás augusztusi dátumával.
    Világos, hogy nagyobb az esélye a limitár elérésének, egy jó hír elérésekor.
    Mintha nem lenne elég példa a jó hírre beleadásra a tőzsdén…

    Hátha az orosz vagy kínai vakcinában jobban bízol, akkor azt kell beadatni.
    Ilyen egyszerű.

    Most nézem a napos chartot, szép gapes nyitás, jelentősen kívül a Bollingeren.
    Azt hiszem én is shortoltam volna.

  98. 108: Idegen:
    Bármelyik vakcinát adatjuk be, azt a hatást, amit általában egy védőoltásnál megszokhattunk, egyik sem fogja (tudja) biztosítani! Ezt nagyon meg kellene már érteni mindenkinek.

    Az a helyzet, amikor mindenki újra maszk nélkül, felszabadultan bulizik egy fesztiválon és annak nincs semmilyen kellemetlenséggel járó következménye a másnaposságon kívül, még igen távol van, ha egyáltalán újra eljöhet…

  99. Ki látta a tegnapi Orbán interjút az m1-en?

    „Most kb. 50% az esélye annak, hogy ha a dolgok így mennek tovább, akkor az egészségügyi ellátórendszer kitart. ..”

    https://youtu.be/rQPY5_JpbsM?t=167

    (Ha nem ugrik oda, akkor állítsátok 2.45-re, onnan kezdődik ez a rész).

    És ezt csak úgy bemondta a miniszterek elnöke. 50% az esély, hogy nem omlik össze az egész.
    Márpedig ha ő 50%-ot így bemondott, akkor rájöhetett(vagy inkább elmondták neki), hogy valószínűleg 99%, hogy nem fog kitartani és halomra fognak pusztulni az emberek.

    Be kell vetni a hadsereget a rendfenntartásba, no meg persze a kórházak környékének esetleges lezárásába. Az ott dolgozóknak emberfeletti meló, a bent történtekről pedig kuss van.

  100. Ha a részvényeladás nem kacsa, akkor az mindenképpen a vakcinába vetett hit nem létezését jelenti.

  101. 88. hubab
    “ Vajon mi lesz az a pont, amitől kezdve már te is veszélyesnek fogod ítélni a helyzetet?”
    A helyzetet már most veszélyesnek itélem, de nem a vírus miatt. A tömeges nincstelenség, az ellátatlan nem kovidosok, a széteső társadalmi kapcsolatok, a magukba roskadt elhagyatott öregek stb. okozzák majd az igazi armageddont. A víruspara csak egy eszköz a nagy horderejű végső dobás, a tömeges oltás beadása előtt.
    Dr. Pócs Alfréd előadásában is részletesen kifejtette, hogy miképpen működik a kovid univerzum.
    A fenti hozzászólásokat elolvasva (89) balint – véleménye van legközelebb az igazsághoz.
    Ami közelebb visz a megértéshez:
    A nagy New York-i pandémia felfutás idején a biztonsági őröket kicselezve befutott két kamerás srác a kovid halálozás gócpontjának kikiáltott kórházba. A felvételen láthatjuk az üres folyosókat és az ott téngergő biztonsági őröket. Sehol senki…a kinti pánik viszont az egekben.

  102. 112: Hanyistók:
    Te félnótás! Szaladj be most bármelyik magyar kórházba! Garantálom, (még) nem fogsz „halálfolyosót” látni, de nem is a biztonsági őröktől fog hemzsegni az ellátótér. Legalább tégy egy próbát, mielőtt világgá kiáltod frankó kinyilatkoztatásaidat!
    Megáll az ember esze…

  103. 112.
    „Dr. Pócs Alfréd előadásában is részletesen kifejtette, hogy miképpen működik a kovid univerzum.”

    🙂 Gondolom a két kamerás srácról is ő beszélt. És az már akkor tuti.

    Bezzeg az aktív mentős Éger István, az biztosan csak kamuzik.

    Félreismertelek.

  104. 112 Hanyistók
    Akkor nem elég pontosan tettem fel a kérdést: Vajon mi lesz az a pont, amitől kezdve már te is veszélyesnek fogod ítélni a helyzetet a járvány közvetlen áldozatai szempontjából?
    Mert azzal egyetértek, hogy a járulékos áldozatok, társadalmi következmények is igen súlyosak.
    Viszont ha nem akarod hagyni összeomlani az egészségügyi rendszert az intenzív betegek túlcsordulása miatt, (ami okozhatja a többi, nem koronavírusos beteg ellátatlanságát és halálát is) akkor nincs más eszközöd, csak a különféle korlátozások, előírások és ezek betartatása.
    Vagy miféle csodaszert tudsz felmutatni, ami ennek alternatívája lehetne?
    A kötelező oltásban pedig nem hiszek, azt a kormány is pontosan tudja, hogy az rögtön nagyságrendekkel felfuttatná az oltásellenesek táborát veszélyes mértékig.
    De szerintem erre nincs is szükség, elég, ha a lehetőséget felkínálják a hozzájutáshoz, és a veszélyeztetett korosztály jó része önként, dalolva vállalja a kockázatot, mert ő csak nyerhet rajta éveket.
    Ugyanez vonatkozik a krónikus betegekre is.
    A többi már menne magától, ha a nép azt látná, hogy az oltottaknál drasztikusan lecsökken az áldozatok száma a nem oltottakhoz képest, versengenének az oltásért, aki meg meggyőződéses oltásellenes, az vállalni fogja továbbra is a nagyobb kockázatot…
    És nem írtál semmi ötletet, hogy hogyan kellene kezelni a helyzetet…

  105. 113. Horváth Csongor:
    “ Te félnótás! ” – nem vártam mást. Nem kell velem egyetérteni, csak leírtam a véleményem, ahogy te is szoktad. Lehet, hogy hülyeség – lehet, hogy nem….
    Egyébként rendszeresen járok kórházba és próbálok információ morzsákat is elcsípni (nem sok sikerrel) és látom a rettentő nagy átszervezéseket és a szirénázó mentőket is.

    114. hubab:
    “ Vagy miféle csodaszert tudsz felmutatni, ami ennek alternatívája lehetne?
    Sajnos,csodaszerre erre az egészre, én sem tudok szolgálni, kérdéseim viszont vannak:
    Miért nincsenek riportok a heroikus kûzdelemről, a hirközlő médiumokban?
    Miért nem engedik be a külsős villanyszerelőt (a munkáját végezni) a kovid részlegbe?
    Miért nincs boncolás és korrekt diagnózis?
    Miért kellett titoktartás aláírtásával megbéklyózni az orvosokat?
    Lassan egy éve nincs szekvenálva, kitenyésztve a vírus (pl. egy elhunyt tüdejéből), miért?
    Miért csak rajzok vannak a vírusról?
    Miért a halottak számát pörgetik, nap mint nap és miért nem az immunerősítő módszereket?
    Miért nincsenek hírek a “csodás” gyógyulásokról (ami reményt adhatna a megcsömörlött tömegeknek)?
    Stb.

  106. 115 – Hanyistók:
    Miért, miért, miért? Nem tudom, de kevesebb bajt okoz mit a te fajta, felesleges kétkedő.

  107. 115: Hanyistók:
    „Lehet, hogy hülyeség – lehet, hogy nem….”
    – Biztosan az!

    Egyébként a Tankerület ma Béres cseppet osztott minden tanárnak, két helyen is alá kellett írni a papírt, hogy átvettem. Ez egy szép gesztus, de pill. helyzetben egyben megmosolyogtató is. 🙂

  108. 110.
    Eszem ágában sincs védeni OV-t, de ő azt mondja, hogy (a bevezetett megszorító) intézkedések nélkül (lett volna) 50% az esély.

  109. 116. Tibor bá’:
    – Rendben, az oldal és H.Cs. nyugalma érdekében befejeztem a téma feszegetését.
    Ez a téma nem fekete és fehér, ezért írtam a gondolatébresztő sorokat.

    117 – Horváth Csongor:
    A Béres Csepp szép gesztus volt, de a C és D vitamint is adhatták volna a csomag mellé. A kormány próbálja kihozni a helyzetet a legjobb kimenetelre, de sajnos ők is kényszerpályán vannak mindenféle tekintetben.

  110. 115 Hanyistók
    A hozzáállásod sugallja, hogy mindenképpen valami hátsó rosszindulatot tulajdonítsál a kormány intézkedéseinek, és ez teljesen áthat.
    A kérdéseid egy részére teljesen logikus magyarázatok lehetnek, más részüknek meg fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e alapjuk.
    Azon ne csodálkozz, hogy egy Covid-os részlegnek a közelébe sem akarnak engedni senkit, aki nem beteg, vagy orvos. De én is messze elkerülném, ha lehetséges.
    A vírusról nem csak rajzok vannak, csak keresni kell, megtalálhatod.
    Pl: https://qubit.hu/2020/04/19/igy-nez-ki-kozelrol-egy-csapatnyi-koronavirus
    Az immunerősítő módszerekről is van szó, a D vitamint is propagálják.
    Csodás gyógyulás – Nem volt elég neked a nővér nemrég ismertetett esete, aki hónapokig altatásban volt, és nem sok esélye volt túlélni, de sikerült?
    Azt persze én sem kétlem, hogy a kormány igyekszik a kezében tartani, és befolyásolni az információs csatornákat úgy, ahogy azt politikai érdekei kívánják, de ez mögött én nem ördögi terveket, hanem csupán a tévedések, rossz döntések elkendőzését sejtem a népesség felé.
    Láthatod, mennyire másképp fogja fel mindenki a helyzetet, sokan épen azzal vádolják a kormányt, hogy túl későn lépett a korlátozó intézkedésekkel.
    Szerintem a kormány most fő a saját levében, próbál egyensúlyozni a gazdaság talpon tartása, és a járvány megfékezése között, nem pedig gonosz terveket sző a gazdaság szándékos összeomlasztására.
    Sőt, inkább úgy néz ki, hogy inkább beáldozta volna a veszélyeztetetteket, de mivel érzékeli erre a növekvő elégedetlenséget, meghozza az általa nem kívánt korlátozó intézkedéseket is, menekül a felelősségtől…

  111. 114.hubab
    …'”A kötelező oltásban pedig nem hiszek, azt a kormány is pontosan tudja, hogy az rögtön nagyságrendekkel felfuttatná az oltásellenesek táborát veszélyes mértékig…”
    Hubab kedves, tisztellek, és mindig is nagyra tartottam hsz-idet, de most az egyszer eltérő véleményt hangoztatok, és máris magyarázom, miért:
    Kina miatt.
    Ismétlem és hangsólyozom minden alkalommal, nem vagyok virustagadó, sőt. Idős ember létemre teljes mértékben osztom ugy kedves bloggazdánk, mint a többiek óvatos ,meggondolt álláspontját a virus potenciális veszélyeiről, ugyanakkor van néhány , engem nyugtalanitó gondolatokra serkentő vonatkozásai a dolgoknak.
    Kina miatt.
    Régi olvasója vagy a blognak, neked nem kell idéznem régi hsz.-imet a fiamtól itt-ott elcsipegetett információ-morzsáit illetőleg, melyeket haladéktalanul megosztottam volt veletek.A fiamat sem kell ismét és megint bemutatnom, foglalkozását, rezuméjét detto, és akkor ugyebár világos és érthető honnan is jutok én, egyszerü, kisnyugdijas öreg senki olyas információkhoz, ami másokhoz nemigen jut el.
    Mint irtam volt, a fiam tavaly november vége fele amolyan gondterhelten, töprengő pofával jött haza, akarom mondani, látogatott el hozzánk, ugyanis családos, messze lakik tölünk, ritkán látjuk, szótlansága ezért volt meglehetősen feltünő, soha nem volt igy.Előadása a kinaiaknál tapasztalt-látottakról engem nemigen lepett meg, mert többször voltam ama távoli, titkzatos országban, mint őkelme, nem annyira közeli, kollegális kapcsolatban, mint ő, de elég ahhoz, hogy valamelyes képet nyerjen egy látó ember erről a nagyon fura, számunkra örök rejtély, megfejthetetlenül titokzatos népről.
    Amit megismertem, az a kinai ember eszméletlen fegyelme, eszméletlen, hihetelen TEKINTÉLYELVÜSÉGE, ezt vésd eszedbe, ezen van a hangsúlyom: ezzel a néppel kormánya BÁRMIT MEGTEHET, ez a nép kormánya bármilyen utasitását azonnal, maradéktalanul és zokszó, lázongás és pofázás nélkül végrehajtja!!!!
    EZ KINA! Számunkra, európaiakra, fehérekre hihetelen KINA!
    A fiamtól kapott morzsákat összekeverve azzal, amit én is láttam és tudtam róluk, a járvány kitörése éppen és pont KINÁBAN gyanút ébresztő nálam, éspedig azért, mert ismerve a kinaiakat, felsöbb utasitásra , a parancsolókat néhány milliárd dolárral lezsirozva, abban az országban BÁRMI megrendezhető, és az ellenkezője is!!
    Megfelelő dijazás ellenében -alkudozni is lehet, mégcsak meg sem sértődnek – lezárjak neked az utcát, a várost, annyi beöltöztetett embert vonultatnak az utcákra a videók mián, amennyit csak fizetsz, annyi teherautóra dobálják majd fel őket, amennyit megrendelsz, mert EZ KINA!!
    Olyan pánikot rendeznek meg neked, amilyet akarszés amire befizettél, annyi gyors járványkórházat emelnek kameráid elött, amennyit csak akarsz, és kifizetsz, és sorolhatnám.Remek filmrendezőik vannak, láttam néhány egészen jó, szuperprofi kinai filmet, van mit tanulni tőlük.Fegyelmezettségük, a hatóságok vas szigorával párosulva egy katonai kaszárnya élete nálunk egy kedélyes majális hozzájuk képest.
    Nos, az októberi kinai fertözöttek száma 12 – tizenkettő – volt. Mutatták a hirekben a kinai újévi ünnepségeket, nincs semmi tilalom ,nincs kötelező maszkviselés, egy pélyudvart mutattak, benne tizezernyi, az ünnepekre ide-oda utazgató tömegekkel, Kinában az élet MINDEN területe visszatért a rendes kerékvágásába, csak a Nyugat maradt itt megnyomorodva!
    És tudod mit sugallt nekem a felszabadult kinai tolongás a pályudvaron?
    Egy szerepét befejezett szinészt, aki odavágja neked: fehér majom, megkaptad pénzedért az alakitást, most menj a fenébe!

  112. 121: Bálint:
    Akkor az olaszokat meg a maffia szervezte be?
    S Trump leváltásáért játszott egész Amerika?
    ???
    S mindezt azért, hogy mi itt Európa szívében rettegjünk kicsit és csócsáljuk egymást a magunk módján?

    119: Hanyistók:
    „… de sajnos ők is kényszerpályán vannak mindenféle tekintetben.”
    – Jaj de nagyon jót nevettem ezen! Köszönöm! 🙂
    Főleg az alkotmánymódosítások terén, mi! Rugalmas alkotmányozás illiberális kollaborációval a vírus legyőzése érdekében… Lehet, hogy Bálint mégis megsejtett valamit, bár én nem a chiptől tartok most leginkább.

    Hanyistók, most komolyan: Olyan nehéz lenne kimondani a valóság érzékelése alapján, hogy a narancsfejűek (is) elkúrták? Nem kicsit, nagyon…

  113. 122.Csongor
    …”S mindezt azért, hogy mi itt Európa szívében rettegjünk kicsit és csócsáljuk egymást a magunk módján?…”
    Csongor, légy komoly, ez nem te vagy!
    Azért is-esetleg – mert valakik át akarnák kissé rendezni a nyugati világot.És hogyan gondolták mindezt elérni?
    Csakis és kizárólag Kinával!!!! Velük MINDENT, az ellenkezőjét is!
    Nem vagyok konteós, sem a minden bokorban összesküvőket látó valaki, de az információ-morzsáimból nekem ez az EGYIK forgatókönyv.Nem kötök semmi ebet semmi karóhoz, lehet, hogy tévedek.

  114. 118.
    Igen, azt hiszem jogos az észrevételed, úgyhogy egyelőre zárójelbe teszem a 110-et.

    Ma is adott interjút a tv2-nek, most azt mondta, hogy 99.9%, hogy nem fog összeroskadni az eü rendszere, vagyis bírni fogja a terhelést.

    Meglátjuk, hogy még jókor lépett-e a fékre, vagy túlfutunk és ott a szakadék.

  115. 123: Bálint:
    Ennek sztem. akkor lenne alapja, ha a pandémia most kezdődne, Biden regnálását követően. Azt, hogy Trumppal (hiszen részben ezért bukott el a kampánya) így összejátszhatna Kína, vagy akár bármelyik USA gazd. érdekeltséggel anélkül, hogy azt a Fehér házban tudnák, én nem tudom elképzelni. Az oroszok vergődnek a vírus miatt. Kínának egyéni érdeke nem fűződött hozzá, az EU, mint bármit kezdeményező „hatalom” képtelenség, törökök, india, stb. ilyenekhez kicsik. Ha nem az USA-val (értsd USA-beli érdekeltségekkel is) játszik ebben össze Kína, akkor kivel? Ha pedig az USA-val, akkor vissza az elejére…

  116. 112.
    Ohh, Pócs? Kovid univerzum? 😀 Kíváncsi lennék hová van most beosztva Pócs Alfi bátyánk. Mostanában elég csendben van.

    Vajon mi lesz vele, ill. mikor szólal meg és mit mond majd?

  117. 111: Tibor bátyám, dehogy! Inkább bennfentes kereskedésről beszélhetünk. Megugrott a részvényárfolyam, és a piac nyitása előtti belsős információkon alapulva a nyitáskor megválva az egyik részvényopciójától a CEO és keresett 5,5 millió USD -t. Utána ugye azért esett az árfolyam a piaci korrekció miatt, de így meg kaszált egy nagyot. Hiába, ezek kapitalisták már csak ilyenek…!

  118. 122. Horváth Csongor:
    “ Hanyistók, most komolyan: Olyan nehéz lenne kimondani a valóság érzékelése alapján, hogy a narancsfejűek (is) elkúrták? Nem kicsit, nagyon…”
    Ebben igazad van. A kényszerpályát nem a politikai és hatalomtechnikai fogásokra, hanem a vírus és a bábmesterek generálta helyzetre értettem. Aki nem lép egyszerre, nem kap…..
    126. Szépen tevékenykedik az információterjesztés és az orvosi munka frontvonalában is. Folyamatosan megszólal, csak értő szem(fül)ek kellenek hozzá.

  119. 124: Gyarmathy:
    Sztem. az utolsó utáni pillanatban lépett, s emiatt még tovább kell majd szigorítania.
    Ha azt is megteszi, egy jó hónap alatt lecsenghet a megfutásból származó súlyos túlterheltség. Cserébe viszont óriási politikai árat fog fizetni az eddigi össze-vissza, nyegle kommunikációért, és egymásnak ellentmondó cselekedetkért (eddig nyaralás – szórakozás – meccsek promótálása, most meg a semmiből satufék). Nem hiába estek neki megint az alkotmánynak és a választási törvényeknek… De nem is ez a kérdés. Karácsonyra mindenképpen nyugalomra lenne szükség, ez mondjuk nem csak az ő, hanem ténylegesen az ország érdeke is. De most innen hogyan és miként, s legfőképpen miből tud majd bármit lépni még, ráadásul mi lesz, ha a vakcina csak a kormánymédiában lesz sikeres? Mindent erre a lapra tett fel. Az idővel kegyetlenül elszámította magát (vagy a tanácsadói). Félek, hogy a vakcinával (hatékonyságával) ugyanez lehet… Pedig tudja mi az ábra, mert azt mondta, „nem tudni hányan leszünk a karácsonyi asztalnál”! Remélem nem a még élő családtagokra, hanem a korlátozások érvényben tartására gondolt!

  120. 121 balint
    Ezt nem egészen értem.
    Az, hogy mi zajlott, vagy zajlik Kínában, az miféle kihatással van a jelenlegi európai helyzetre?
    Itt a járvány terjed, a betegek és halottak száma folyamatosan nő, ez kétségtelen.
    Vagy arra célzol, hogy Kína állított elő szándékosan egy kiszámítottan olyan fertőzőképességű vírust, amit az ő fegyelmükkel még éppen le lehet állítani, de mindenki más erre képtelen lesz?
    De Kínának sem érdeke a világgazdaság beomlása, hiszen ő abból gazdagodik átlag feletti ütemben…

  121. 129. hubab:
    Nem nekem címezted, de ha jól értem balint mondandóját, akkor a kínaiak csak statiszta szerepet kaptak és vállaltak (anyagi előnyökért cserébe) a “világpandémia” címen, mindenhol műsorra került előadásban.
    A kirobbantók a háttérből figyelnek és már biztos megdicsérték eminens színészüket, Kínát!

    131. Balázs – figyelek és egyetértek!

  122. Tudom fölösleges beleszólnom, úgyse figyel rám senki.
    De ennyi naívitás láttán.

    Ki az a gyermeki lélek aki azt gondolja , hogy itt minden osztálynak a pénz kell még????

    Több szinten zajlanak az események. Az önműködő szinteken-szinte az egész világ- a hagyományos ‘motivációk’ az irányadóak.
    Ugyanis az olasz, magyar stb.kormányapparátus nem összeesküvő. Teszi a dolgát, (megy bele a gödörbe) a saját jól felfogott érdekei szerint, ahogy eddig is.
    Viszont jól láthatóan van egy másik szint is, semmit sem tudunk róluk, de a kézjegyük mindenhol ott van.

    Mit nem hisztek el? Hogy túl sokan vagyunk és ez nem mehet így tovább vagy hogy van a gonoszságnak és tervezettségnek eme szintje?

  123. 131. Balázs : Figyelek és egyetértek! Erre céloztam én is a kényszerpálya emlegetésével.

  124. 130 Hanyistók
    Számomra így sem kerek.
    Akkor most az volt a színjáték, mikor eljátszották a járványt, vagy az, hogy most már nincsen járvány?
    De Európában járvány van, függetlenül attól, hogy a kínaiak mit játszanak el nekünk, és nem tudjuk megfékezni.
    Ez itt nem színház, itt valóban folyamatosan nő az áldozatok száma minden intézkedés ellenére is…

  125. 130 Balázs
    Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a mai helyzetből levonható konklúzió az, hogy ha hagyjuk a folyamatokat a mai pályán, akkor az a teljes emberiség pusztulásához vezet, ez egyre jobban látszik.
    Az logikus, hogy ha valaki ezt meg akarja akadályozni, akkor teljesen újszerű eszközöket kell bevetnie, mert a jelenlegi kísérletek életképtelenek.
    Azt is többször lefuttattuk már, hogy a népesség békés úton, tehát a szaporodási ráta lecsökkentésével történő elfogadható mértékre történő szabályzása évszázadokig tartó folyamat lenne, erre a világnak már nincs ideje, hamarabb összeomlik a jelen népesség mellett.
    Ebből sok jó nem következik, a választás háború, gazdasági összeomlás, éhínség, járványok, vagyis rengeteg ember nem természetes halála.
    Én sem tartom kizártnak, hogy sokan törik a fejüket az előremenekülés útján-módján, hogy lehetne a túlélők körében maradni.
    Viszont az élet túl bonyolult bármely földi halandó, vagy szervezet számára ahhoz, hogy a saját sorsát biztonsággal előre lássa egy kialakuló kaotikus állapotban.
    Én inkább úgy látom, hogy mindenki kivár, mert nem tud biztos receptet, amivel kimászhat a bajból.
    A vírushoz meg nem kell semmiféle emberi beavatkozás, az jön magától, az evolúció most is működik, az élővilág keresni fogja az utat az ember felé, aki einstandolta a világ forrásainak nagy részét.
    A természet meg kísérletezik, keresi a pontot, amin keresztül visszanyerheti elvesztett pozícióit.
    A kutatók már régen megjósolták, hogy újabb és újabb kórokozók várhatók, amelyek ellen egyre nehezebb lesz eszközöket találnunk, nincs mit csodálkozni azon, ami most bekövetkezett, sőt, továbbiak is várhatók, ha ezt sikerül is legyűrni.

  126. Fiúk!
    Ne feledkezzetek meg Occam borotvájáról. Nem kell komplikálni a dolgokat. Ahogy az 1918-as spanyol náthát se a kínaiak csinálták, úgy ezt se.

  127. 130 – Horváth Csongor:
    A vakcina nagy pofára esés lesz. Most betegedett meg Oroszországban 3 beoltott ember. A vakcina nem csodaszer. Nem ad teljes védettséget és csak rövid ideig, és akkor még nem beszéltünk a vírus mutációról.
    Azt tudjuk, hogy több fajta lesz. Én csak az mRNS-t leszek hajlandó elfogadni. A legyengített, döglött vírust nem. Arról még nem volt szó, hogy a különböző életkorúaknak nem azonos vakcina ajánlott. A vakcina nem lesz csodaszer, pedig úgy várják mint a messiást.

  128. 138: Ezt a három megbetegedett oroszt én is olvastam, de kevés az információ ahhoz, hogy helyén lehessen kezelni.

    1. Hányból három? Tízből vagy harmincezerből?
    2. Az oltástól betegedtek meg, vagy csak nem immunizálta őket az oltás, és elkapták máshonnan?

    Ha többezerből három embert nem immunizált az oltás, az attól még lehet egész jó. A reklámozott Pfizer vakcina is csak 90%-osan hatásos, és már az is mennyivel jobb, mint a semmi!

  129. 116, Hanyistók és még más kételkedők:

    mi keresnivalója van külsős személyeknek a *vörös zónában*…? De tényleg, mi keresnivalója van?

    A Mentőszolgálatnál van munkafelvétel: telefonos diszpécser. Ehhez nincsenek még miértek a kiokosító fórumokon?

    …hogy miért üresek a folyosók a kiemelt járványkórházakban…? Azé’, me’ nincsenek székek, így nem tudnak hova leülni. Ja nem: látogatási tilalom van.

    Covid armageddon, covid összeesküvés, macskaszar a ventilátorban? Talán a kollektív tudattalan beszél ilyenkor belőletek?

    A sötét középkor még mindig nem ért véget, így ide gumibot meg honvédség és IT eszközök kellenek sürgősen, hogy betartsa a „felvilágosult” lakosság a járványügyi korlátozásokat!!!

  130. 136 hubab
    Az biztos hogy a vakcinán múlik sokminden hogy mennyire lesz sikeres.Hát hogy ez az emberiség pusztulásához vezet ahogy írod nekem az a véleményem: Eddig 1 év alatt kb. 1 millió eber halt meg.Ha még ez a szám felemelkedne évi 2 millióra akkor 10 év alatt 20 millióval lennénk kevesebben.Ez globálisan semmi,ebbe nem fog belepusztulni az emberislg.Talán inkább az okoz majd gondot hogy a nyár kivételével folyamatosan le kell zárni mindent
    ami gazdasági szempontból gáz lesz. Illetve mit csinálnak majd a turizmusból élő országok, mert ugye a vendéglős görög nem hinném hogy el tud menni majd pl. autógyárba dolgozni. Itt jön elő az amit régen beszéltünk hogy egy kert és részleges önellátás beindítása ha évekig ilyen helyzet lesz. De jelenleg még nem tartunk itt. Ahogy fentebb írta valaki beszéltünk az ételosztásról, de valóban Mo-on még nincs gáz.Pl spanyoloknál már van mert magas a munkanélküliség és most gondolom külföldre sem tudnak a fiatalok menni dolgozni.

  131. Azt hiszem taiwanban teljesen leküzdötték a vírust valahogy.Talán a világ többi részén is le lehetne ha raszeterokra osztanánk pl. bizonyos területeket, megyéket és 2 hétig otthon lenne az adott raszter világszinten.Plusz tesztelés.Mobillal lehetne követni mindenkit.
    Persze nagy informatikai kihívás lenne és a gyakorlatban nem lenne egyszerű (munkahely , jogi dolgok,kilógó emberek stb…) És 1-2 kilógő miatt vagy a csaptelepen maradt covidos fika ami lehet 2 hétig elél lehet újraindulna minden 😀

  132. 141: Most úgy néz ki, hogy Február 1-ig, amikor a berobbanás évfordulója lesz, kb. 2 – 2,5 millióan halnak bele.

    Ha hozzávesszük azokat is, akik használhatatlanra amortizálódnak, és becslésként megszorozzuk tízzel, akkor mondjuk 25 millióan kiesnek évente. Ez még mindig csak a harmada az éves gyarapodásnak, ami 75 millió.

  133. 132. hubab

    Ki mondta, hogy szabályozni akarnák a népességet? Azt szeretnék ha kimurdelna magától, de azért jó volna ja nem csesznék szét időközben a bolygót. Tehát megiscsak fel kéne turbózni egy kicsit az eseményeket.

    Kicsúszott az irányítás a kezükből, és egyre jobban ez történik.

    Látható, hogy nincs összeesküvés minden szinten.De a trendeket alakító folyamatokat befolyásoltak, ez látszik. Elég a gazdasági modellt, az oktatást stb. megnézni. Egy gondolkodó embernek üvölt a hibás és egyre romló szabályozás.
    Pl.meseország mindenkié. Nem kell, hogy vakoló kispita rozi írja meg, elég ha az emberek egyenlőség és szabadság iránti igényeket kihasználva destruktív modelleket hoznak létre pl. liberalizmus-feminizmus stb. és teret engednek ennek.
    A többit elintézik a fanatista hívek.

    Mikor írta a római klub a népességről meg erőforráskról, meg a környezeti feltételek stb. relációjáról szóló tanulmányát.
    Nem értették? Nem értették a rövid -hosszú távú gondolkodást és azok következményeit? Akkor hogy született meg az az írás pl.?

    Én 10 év olvasgatás után, erősen korlátozott képességekkel és lehetőségekkel látom a sarokköveket. Akkor egy egész garmada gondolkodó ne látná? Kötve hiszem!

    Persze az emberi hülyeség határtalan, de a hülye emberek mindig azt csinálják amit mondanak nekik, ők csak követik a trendet.

    Az emberi alaptermészet megmagyarázhatná ezt az önpusztítást és részben igaz is. Azonban az emberi alaptermészet(és ezt a pszichológia is tudja) nem statikus. Evolvalódik mint minden.
    Ráadásul a beavatkozások( tudatmanipulációk, pl.reklámok, tv műsorok stb.) magas szintű lélekismeretről tesznek tanúbizonyságot. Azonban ezen beavatkozások szinte kivétel nélkül mindig az ösztöntörekvések kielégítésének irányába tolták el a dolgokat.
    Az ego nyers váza ugyanis egy olyan felépítmény, mely neveléssel, komdicinálással alakítható.
    Ezért nagyon nem mindegy, hogy az ösztönén vagy a társadalmi együttélést -és felelősségteljes gondolkodást segítő szuperego felé lökik el a dolgokat.
    Ezt sem hiszem, hogy ne tudnák.

    Ezenkívül több mint 100 éve vannak olyan módszerek( pl.. Rudolph Steiner) melyek a jelenleginél sokkal hatékonyabb vagyis hosszútávon működő társadalmat eredményeztek volna.

    De ezeket 1000 szer megbeszéltük.

    A vírus lehet természetes, de lehet mesterséges is.
    Könnyen lehet természetes, de nem azért mert a vírus vissza akarna hódítani barmit is, hanem pusztán a túlszaporulat következtében könnyebben felüti a fejét bármi, legalábbis véleményem szerint.

  134. 144 balázs
    Hát persze, hogy nem a vírus akar visszahódítani, az egy vak és süket képződmény, ami addig evolválódik vakon, míg meg nem üti a jackpotot, és nem alakul ki egy olyan változata, amely egy új táplálékforrást tár fel, amiben korlátlanul szaporodhat.
    Ha úgy tetszik alkalmazkodik egy olyan világhoz, ahol a táplálékforrások nagy hányada az ember birtokába került, és emberi szervezetek soha nem látott méretű tengerévé vált, a más, konkurens lényeket perifériára szorítva, számukat drasztikusan lecsökkentve.
    Ráadásul világa nincs felszabdalva elhatárolt élőhelyekre, hanem ha bárhol sikerül ebbe behatolni, a behatolóé az egész világ…

  135. 140. János
    Ha ennyire képben vagy, akkor légy szíves megválaszolni a 116. Hsz. alatt olvasható kérdéseimet. Előre is köszönöm a homályt oszlató munkádat!

    “ A sötét középkor még mindig nem ért véget, így ide gumibot meg honvédség és IT eszközök kellenek sürgősen, hogy betartsa a “felvilágosult” lakosság a járványügyi korlátozásokat!!!”

    Köszönöm, de én nem kérek, se Kádárkolbászt, se online megfigyelést, se katonai diktatúrát. Jobban szeretem magam eldönteni a helyes útirányt.
    Minden szabályt betartok a lakosság nagy többségével egyetemben, még úgyis, hogy néhány dologban nem értek vele egyet.
    Biztos lesz azért egy réteg, aki majd “igényli” a fent említett eszközöket. 🙂

  136. balint
    Valahol találkoztam olyan információval, hogy Izraelben sikerült visszaszorítani a járvány második hullámát is.
    Igaz lehet?
    Mert nem is olyan régen még elég vészjósló híreket írtál az ottani helyzetről…

  137. 147. Hányistók,

    Néztem az ATV híradót (ha jól emlékszem) és mit látok. Budapest utcáin tegnap éjjel a TEK járőrözött 1 méteres sorozatlövő katonai csúzlikkal.

    Mi a nyavaja ez már? Pár napja még lehetett este meccsre menni és üvöltözni lehúzott maszkkal a lelátóról, tegnap meg katonák sorozatlövőkkel az utcán a polgárok ellen.
    Hányinger, szánalmas, undorító.. és még rosszabbak jutnak csak eszembe.

  138. 149. Gyarmathy
    Fokozatosan szoktatják a népet a megszorításokhoz. Nem véletlen, hogy pont az idén szerezték be a török gumikerekes BTR harcjárműveket. Vírus ellen csúzlival, na ne?!

    2020. 04. 17. portfolio.hu
    Szép csendben török fegyverrendszereket vásárolhatott Magyarország

  139. 130. Csongor,

    Orbán szerintem is az utolsó utáni pillanatban taposott a fékre. De azért ehhez a fékezéshez egy pár szó.
    Összejárhatnak idegen háztartások?(Javítsatok ki, ha félreértettem valamit). Tíz ember összejöhet különböző háztartásokból zárt helyen is?
    Az általános iskolák nyitva maradnak tesztelés nélkül?
    Ugyanakkor az utcára tök egyedül vagy a feleségeddel/gyerekeddel nem mehetsz ki este nyolc után?

    Mi a fene ez?

    Elmondom röviden, hogyan történt ez az UK-ban. Mert van hasonlóság Orbán és Boris között. Legalábbis abban, hogy Johnson is esküdözött még pár hete is, hogy nem lesznek a tavaszihoz hasonló lezárások.
    Boris is soká lépett a fékre. És nagyjából 10 nappal ezelőtt, amikor megtette, kiállt az emberek elé és ilyeneket mondott: Sajnálom, hogy nem hallgattam a tanácsadóimra és emiatt soká lépünk. Hibártam! Értsétek meg, nincs más megoldás, mint hogy bezárjunk legalább egy hónapra…. Minden munkavállaló, aki emiatt elveszti a munkáját, fizetését, segítünk és megkapja munkabérének a 80%-át. És így tovább. ..

    Mennyivel másabb, nem?

    És nincsenek katonák az utcán. Viszont nem lehet összejárni egyetlen más háztartásbelivel sem zárt térben, nem mehetsz más házába és nem engedhetsz be mást az otthonodba, aki nem veled lakik, viszont kint, a szabad ég alatt lehet találkozni a távolságtartás szabályainak betartásával.
    És nincs ilyen baromság, hogy éjjel nem mehetsz az utcára. Az élelmiszerboltok is rendes nyitvatartással üzemelnek (este 10-ig vagy éjfélig). Éjjel- nappal sétálhatsz az utcán egyedül vagy a veled együttélőkkel.

    Az iskolák ugyan nyitva vannak, de rendszeres szűrés van és ha fertőzést találnak, azonnal mindenkit tesztelnek és a fertőzötteket azonnal el tudják különíteni.

  140. 126.Csongor
    131.hubab
    Igyekezzetek kissé a dolgok mögé nézni.
    Mi van akkor, ha NEM PÉNZRŐL van szó, mint ahogy 133. Balázs nagyon helyesen megjegyezte,hanem a nyugati társadalmak gyökeres, forradalmi átalakitásáról?
    Figyeljétek meg, csak RÓLUNK, a nyugati világról esik szó állandóan, egy mukk sem a piszkos, elhanyagolt Indiáról, Afrikáról, Távol-Keletről, Dél-Amerikáról, sem a hatalmas arab országokról, hanem csakis és kizárólag RÓLUNK, csak mi vagyunk a járvány középpontjában, és ez ami nekem gyanús!
    Szóvátettem volt a járványkitöréséével szinte egyideileg propagálni kezdett , elgondolkoztató jelenségeket nálunk, nem tudhatom mennyir gyürüztek be hozzátok is, értem ezalatt a G-5 hálózat túlzott, szinte erőltetett nyomulását, a mobilos fizetési módokat, melynek elfogadása érdekében rávettek egyes nagy üzletláncokat akár 10% engedményekre-ez nem kevés pénz, ezt NEM az üzletek állják, hanem azon valakik, akiknek nagyon fontos volt hirtelen átrendezni egy többévezredes fizetési módszert, ami engem viszont nagyonis gyanakodóvá tesz, mert ugyan mire jó ez, kinek kell ez ennyire hirtelen, a drónok használata az első – március-áprilisi – 1 km.-ben megállapitott kijárási tilalom idején – a civil lakosság megfigyelése és nyomonkövetése okán, az egészségügybe csomagolt állandósitott maszkviselést, gyerekek számára is 8 éves kortól, a szintén egészséged megóvása érdekében a családi látogatások, találkozások megtiltását, a nagyszülök elkerülését – az öregek egészsége érdekébe csomagolva – a családok lassú, végtelenül lassú elszoktatását egymástól, nagyszülöket az unokáktól, az öregoyyhonok március óta tartó teljes elzárását a látogatók elöl, heti FÉLÓRÁT engedélyezve, ami okán több, mint 170 idős ember halt meg ezen időszakban az otthonokban, gyanithatóan EMIATT.
    Ismétlem immár ezerszer, ÉN is félek a járványtól, de korona ide-korona oda, nem lehet nem gondolkodni, és nem kinézni kssé a karámból.

  141. 151: Gyarmathy:
    Itt is ígértek szűrést az iskolákban hetente gyorsteszttel, de konkrét információ nincs róla, engem pl. még egyszer sem szűrtek, s rendre azt tapasztalom, hogy hivatalosan semmiről sem kapunk tájékoztatást, mintha egy állatkert lakója lennénk, úgy kezelnek. Sok a hiányzó tanár és gyerek, bár aki jelen van, az fegyelmezett. A szülőket a Facebook, meg a Fidesz propaganda teljesen megkavarta, volt aki egy fideszes képviselő Facebook bejegyzésére hivatkozva akart igazolást biztosítani, s nem értette meg, hogy az általa használt információforrás nem hivatalos. Sokadszor fordul elő, hogy mi is a közmédiából tudjuk meg, mit terveznek, s a konkrétumok késéssel, sőt egyáltalán nem érnek el hozzánk. Ami jön, az hasznavehetetlen ajánlások sora, semmi kidolgozott terv, konkrét eljárási rend, majd az iskola dolgozói kitalálják. Így aztán van olyan iskola, ahol a maszkviselést egyáltalán nem is veszik komolyan, ill. mérjük reggel a lázat Orbán nagy ötletére, tök feleslegesen, hiszen mindenki kihűl a hidegben érkezéskor.

    Az épületben még mindig nincs melegvíz szolgáltatás, folyamatban van a szerelése, de ez nem jelent sem az ÁNTSZ-nek, sem az iskola Fenntartójának problémát. Az utóbbinál dolgozó, magasabb beosztású emberkék a közelünkbe sem jönnek, mert féltik az életüket, de minket addig dolgoztatnának, amíg meg nem döglünk.

    A kijárási tilalmat illetően a tüdőfej azonnal visszakozott, mert kutyasétáltatással kijöhetsz. Az erődemonstráció ennek a beteg elmének az egyetlen eszköze, amire sajnálatos módon a magyar emberek többsége még mindig vevő. Ha valaki gyülekezést szeretne, nincs más dolga, mint alapítani egy egyházat és szabad a gazda! Tovább nem kommentálom. Nem az emberélet védelméről szól itt a móka, az biztos! Pedig tényleg sokan meghalnak és egyre többen érezzük veszélyben magunkat. Remélem lesz ennek a fejetlenségnek következménye, s nem csak az elveszített emberéletek számában. De mint mondtam, aki már egy életre elkötelezte magát bizonyos ember imádata mellett, ha fejbe lőnék sem tágítana a buta politikai meggyőződése elől! Ez a fő baj, mert egy normálisan működő párton belül már akkora feszültségek lennének a megtapasztalt történéek alapján, hogy felmerülne a nagyvezér alkalmatlansága. Vagy így is van, csak nem tudom, fene bánja, csak lenne már vége ennek szarnak!

  142. 152: Bálint:
    Indiában, Afrikában és Dél-Amerikában is halnak az emberek. Valóban nincs nagydobra verve, talán azért, mert saját gondjainkkal vagyunk kivételesen elfoglalva, nem kell a szomszédba menni katasztrófákért.

    Ez az 5G dolog sztem. nagyon erőltetett, nem kötelező használni, kikerülhető. A korlátozások ellenben nem…

    A ketyerék használatában és ajánlásában is csak azt látom, hogy kapaszkodik mindenki abba, ami lehetőségként adott, ami van.

    Az átrendeződés tekintetében csak ismételni tudom magam, miszerint a járvány és halálozások nélkül is működne, ahogyan Hegyi Karabah átrendezése is megtörtént a járványtól teljesen függetlenül, annak hatásait egyáltalán nem használták fel hozzá, pedig lehetett volna. (Orbán rögtön meglátta az ebben rejlő lehetőséget, amin szintén nem kell csodálkozni, hiszen bármit erre használt volna…) Tehát ez a területfoglalás pl. még közvetetten sem kapcsolható vele, akkor bármilyen más konfliktushoz szintén minek kellene, arról nem is beszélve, hogy nem ad magyarázatot az egyébként okosan védekező és szervezett távol – keleti országok vírusmentességére sem, amire ellenben a pandémia kezelési gyakorlata világos támpontot és magyarázatot ad.

  143. 152. balint
    Nagyon jó meglátásaid vannak és látszik, hogy helyén van az eszed!
    Engem is ugyanezek a dolgok nyugtalanítanak. Nagyon úgy néz ki, hogy ez az egész a nyugati világ és berendezkedés elleni támadás és ezért szerepel benne a Amerika is. Talán az angolok tudtak valami és pont időben leléptek a süllyedő hajóról és mint tudjuk ott van a pénzvilág egyik fő központja a City is.
    A migránsokkal felpuhított Európának nagyon rosszkor jött ez a vírus mizéria. Talán ez sem véletlen…
    A többi kontinensen érdekes módon nincs ekkorára fújva a kovid cirkusz.
    Az erőltetett digitalizáció és központosítás és a készpénz háttérbe szorítása is több, mint érdekes. A mindent látó szem elöl nincs menekvés, vagy mégis !?
    Ha valaki összerakja ezt a puzzle játékot, kitüntetést érdemel!

    154. Horváth Csongor:
    „Ez az 5G dolog sztem. nagyon erőltetett, nem kötelező használni, kikerülhető.”
    Nem lesz kikerülhető, mivel műholdakról belőhetik vele a Föld legeldugottabb zugát is. A műholdak fellövése folyamatos. Az 5G-ről tudni kell. hogy bizonyos frekvencián berezgeti a sejteket és azok védekezésül valamilyen anyagot bocsátanak ki. Ennél durvább dolgokra is alkalmazható a technológia. Pl. a levegőben lévő oxigént is lehet vele stimulálni.

  144. A riportban szereplő felvételek 2020. november 4 -én készültek a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban.

    Az alábbi cikkben lévő 1,5 órás videókonferenciát érdemes végighallgatni!

    Óriási nyomás alatt dolgoznak már most is a covidosok számára kialakított intenzíves osztályokon. Nagyon sok a beteg, pillanatok alatt megtelnek az ágyak. A kormány ugyan újabb és újabb intenzíves ágyak kialakítását rendeli el, de a már meglévőket is csak drámai erőfeszítéssel tudják megfelelő minőségben üzemeltetni a kórházak.
    https://444.hu/2020/11/12/a-pecsi-korhaz-professzora-szerint-rettenetes-turhetetlen-vegveszelyig-sodro-allapotban-van-naluk-a-covidosok-intenziv-ellatasa

    Lantos Gabriella: Kétszáz felett lesz a halottak száma két hét múlva
    https://24.hu/belfold/2020/11/12/koronavirus-elhunytak-lantos-gabriella-elorejelzes/

  145. Hányistók,

    Itt beszélnek a betegek és orvosok is, nyiltan, arccal. Igaz nem Magyarország, de magyarok. (Székelyudvarhelyi kórházban készített filmet egy stáb).

    Talán néhány kérdésedre választ ad.
    Egyébként meg kapkodom a fejem, hogy már Románia ennyivel normálisabb ország lett, ahol egy ilyen film elkészülhet. Kis Hazánkban meg ilyesmi már elképzelhetetlen.

  146. 156: Gyarmathy, pont linkeltem pár perce, több cikkel, csak bennragadt a linkek miatt.

    Ezen miért lepődsz meg? Idehaza fényképezési tilalom van bevezetve a járvány óta a kórházakba, mert még kiderülne, hogy mi is a valós helyzet, és akkor mi lenne a sikerpropagandával?!
    Nekem az szúrt szemet, hogy a kórház általános állapota a magyarok többsége által lenézett Romániában fényévekkel előrébb van mint sok hazai kórházé. A többi, a felszerelések, védőeszközök, stb. az nagyjából EU standard, idehaza is ilyesmik vannak.
    Erdély és Székelyföld évszázadok óta haladóbb szemléletű volt (a szász befolyás miatt is…) mint az anyaország, most is erre láttunk egy konkrét példát.

  147. 116. Hányistók

    „Miért nincsenek riportok a heroikus kûzdelemről, a hirközlő médiumokban?”

    Úgy érted a magyar médiumokban? A fideszmédiában nincs, mert leleplezné, hogy elszúrták és látnánk a málló falakat, meg még elszólnák magukat az ápolók, orvosok, betegek, hogy milyen áldatlan állapotok vannak egyes kórházakban.
    A nem fidesz médiában pedig vannak beszámolók. Tegnap linkeltem is, pl Éger István aktív mentőorvos interjúját.
    De itt egy mai: „A pécsi kórház professzora szerint „rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban” van náluk a covidosok intenzív ellátása”

    https://444.hu/2020/11/12/a-pecsi-korhaz-professzora-szerint-rettenetes-turhetetlen-vegveszelyig-sodro-allapotban-van-naluk-a-covidosok-intenziv-ellatasa

    „Miért nem engedik be a külsős villanyszerelőt (a munkáját végezni) a kovid részlegbe?”

    Talán épp azért, hogy ne lássa mi folyik ott. Még elkotyogná a fészen, esetleg a telefonjával csinálna is pár képet, ami első kézből cáfolná és megszégyenítené a kormány kommunikációját, hogy van minden és állig fegyverben állunk a gáton a vájrusz ellen.

    „Miért nincs boncolás és korrekt diagnózis?”

    Honnan veszed, hogy nincs? Pócs Alfi bátyánk mondta? 🙂

    „Miért kellett titoktartás aláírtásával megbéklyózni az orvosokat?”

    Pl. hogy kussoljanak és ne mondják el, hogy nincs elég eszköz, nincs elég személyzet és azért halnak meg emberek, mert le lett rohasztva az egészségügy, nem készültek fel a második hullámra és mindent elszúrtak, amit csak lehetett.

    „Lassan egy éve nincs szekvenálva, kitenyésztve a vírus (pl. egy elhunyt tüdejéből), miért?” Honnan veszed, hogy nincs? Tamasi mondta vagy Pócs?

    „Miért csak rajzok vannak a vírusról?”
    Erre már fentebb válaszoltak.

    „Miért a halottak számát pörgetik, nap mint nap és miért nem az immunerősítő módszereket?”

    Ki pörgeti a halottak számát? Tény, hogy eltitkolják a részletes adatokat, pl. hogy melyik kórházban mennyien haltak meg. Inkább titkolják vagy lefelé kozmetikázzák, mint pörgetik.
    Az immunerősítésről (vitaminok szedéséről, szabad levegőn tartózkodásról is szó esik, Czecó mama is beszél időnként róla)

    „Miért nincsenek hírek a “csodás” gyógyulásokról (ami reményt adhatna a megcsömörlött tömegeknek)?”

    Mert elég kevés a csodás gyógyulás. Lassú a felépülés és gyakran visszamarad valami károsodás. Ismerősi körben sokan elkapták már. Egy példa: fiatalasszony negyven alatti. A gyerek hazavitte a kórt, a nő két hétig nem bírt szinte felkelni sem. Már felkel, de 20-30 méter séta után elfárad, elfogy a levegője, holott eddig energikus volt és kilométereket gyalogolt, kocogott naponta.

  148. 155: Hanyistók:
    Már megint egy atyaég!
    „Pl. a levegőben lévő oxigént is lehet vele stimulálni”
    -És áruld el nekem légyszi, ha stimulálod az oxigént (tegyük fel, hogy lesz ebből ekkora energiád, ráadásul irányítottan :-), akkor mi lesz?

    Nyomon követésre a mobiltelefonok bekapcsolt GPS-el rég tudják ugyanezt…
    A kamerarendszerek és az internetes cookiek az AI képességeivel messze túlhaladják, minek ehhez az 5G?

    S még egy aprócska kérdést engedj meg kérlek, vajon ide a falunkba mikor ér el ez a híres és félelmetes 5G, amikor jelenleg nagyrészt most is csak az EDGE-n hajlandó üzemelni, ha mobilneteznék? Pont engem kihagynának a stimulálásból és a megfigyelésből? Őszintén fel vagyok háborodva!

  149. 156 Gyarmathy
    Nagyon jó ez a kis videó, tényleg hiánypótló itt nálunk.
    És aki megnézi, talán magába száll, és nem fogja azt gondolni, hogy az egész csak egy megrendezett színház, és hogy ez nem különbözik a régebbi állapotoktól.
    Nekem az a véleményem, hogy a döntések következményei annyira bonyolultak, összetettek, hogy bármely ország vezetése ki van téve annak, hogy az általa választott stratégia nem bizonyul optimálisnak.
    Senki sem elég bölcs hozzá, hogy biztosan tudja, egy intézkedéscsomag mit fog kiváltani az élet valós interakcióin keresztül, ezek sokszor csak a gyakorlatban derülnek ki.
    De egy biztos, semmit nem tenni, hanem hagyni a dolgokat spontán alakulni, az sok emberéletbe kerülne, valamilyen korlátozó intézkedéseket mindenképp kell tenni, amelyek az emberek napi életére így- vagy úgy kihatással lesznek.
    Aki alapból szkeptikus hozzáállású, az még a minimális ilyen korlátozást is a személyes szabadság elleni merényletként fog értelmezni, és hátsó motivációt fog feltételezni.
    Én ilyenkor azt tanácsolnám, hogy képzelje magát a döntéshozó helyébe, akin rajta van a felelősség mind az emberi életekért, mind a gazdaságért.
    Ő sem vállalhatná be, hogy hagyja a dolgokat spontán alakulni, kénytelen lenne intézkedéseket hozni, és gondoskodni arról is, hogy azok is betartsák, akik el akarják szabotálni elvből, vagy értetlenségből.
    És máris megvan a recept az összeesküvés-elmélethez, hogy a hatalom a szabadságunkra tör.
    Persze a hatalom valóban kihasználhatja ezt a ziccert saját céljaira, figyelni kell, és reagálni veszély esetén.
    De ne öntsük ki már a gyereket a fürdővízzel, az sem jó, ha ellehetetlenítjük a védekezést az emberi szabadságra hivatkozva…

  150. Gyarmathy: Köszönöm a hiányt pótló videót és a válaszaidat is.
    Az erdélyi kórházat elnézve úgy éreztem magam mintha az Alfa Holdbázison forgattak volna! 🙂
    Horváth Csongor: 5G ismereteid az alábbi forrásból bővítheted:
    Magyar Hüperion tavaszi szám – Ertseiy Attila : 5G : Szellemi ájultságunk mércéje
    Nagyon korrekt tanulmány, forrásanyaggal alátamasztva.

  151. 162. malleusorbis
    „Kezdődik.”

    Ki emlékszik még arra amit Lukasenko mondott koronavírussal kapcsolatban Aleksandar Vučić szerb elnökről?

  152. Sajnοs, nálunk sem vannak jobbak a kormánynál:

    K. Mitsotakis miniszterelnök június 30-ig állandó karantént hirdetett meg, és

    „ez lényegében 2O21 első fele után, vagyis valahol … júliusban ismét biztonságban leszünk azzal a feltétellel, hogy mindannyian oltást kapunk!
    Görögország több mint 25 millió adag Covid-19 vakcinát „kap”.

    Természetesen egy szót sem irnak arról, hogy esetleges
    felelősséget is vállal a saját és az általa vezetett team tevékenységéért, mivel köztudott :
    A gyártó nem vállal semmilyen felelősséget a mellékhatásokért.

    Igy felmerül a kérdés, ha kötelezővé teszik a covid 19 vakcinát, az ezekből fakadó esetleges károkért ki vállalja a felelősséget?

  153. 164. LS. Nálunk nem lesz kötelező, legalábbis még ezt mondják, de a gyakorlatban nem hiszem, hogy megkerülhető lesz, mert abban biztos vagyok, hogy egy csomó helyre nem fognak beengedni nélküle, bizonyos munkaköröket nem tölthetsz be nélküle, és lesznek országok ahová csak oltási igazolással utazhatsz majd. Ez van, egy új világban élünk ezen túl, kár ezen háborogni, bele kell szoknunk (én természetesen beoltatom magam, de egészen biztosan nem kínai vagy orosz vakcinával).

  154. 161: Hanyistók:
    Elolvastam anno a HAARP-ról szóló zöldségeket is…
    Köszönöm!

  155. 166. Horváth Csongor:
    Semmiféle Haarp zöldség nincs az említett cikkben, ha meg nem olvastad el, akkor kérlek nem minősítsd és hitelteleníts. Nem szégyen ám, ha neked is vannak néha, vakfoltok a retinádon….

  156. 166. lr01
    „Nálunk nem lesz kötelező, legalábbis még ezt mondják, de a gyakorlatban nem hiszem, hogy megkerülhető lesz, …”

    Ευρηκα!
    Eureka!

    „Ha a védőoltásra kötelezett személy a védőoltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja.”

    Kommentár az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényhez
    Hatály: 2021.I.1. – 2021.V.25.Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

    Védőoltások
    57. § (1) A védőoltás célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.

    (2) * A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében

    a) életkorhoz kötötten,

    b) megbetegedési veszély esetén, illetőleg

    c) külföldre történő kiutazás esetén a kiutazó költségén

    kötelező védőoltás elrendelésének van helye. *

    (3) * A miniszter egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére védőoltási kötelezettséget írhat elő. *

    (4) A védőoltásra nem kötelezett személy kérésére – kiskorú esetében törvényes képviselője hozzájárulásával – orvosilag indokolt esetben védőoltásban részesíthető.

    (5) A védőoltással egy tekintet alá esik az egyes fertőző betegségek esetén alkalmazott megelőző gyógyszeres kezelés.

    (6) * Védőoltás kizárólag az egészségügyi államigazgatási szerv által engedélyezett oltóanyaggal és az engedélyező okiratban szereplő céllal és feltételekkel végezhető.

    (7) Az oltóanyagok és egyéb immunbiológiai készítmények előállítására, forgalomba hozatalára és hatósági ellenőrzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.

    58. § (1) * A kezelőorvos a kötelező védőoltás elhalasztásáról dönt, ha

    a) a védőoltásban részesítés a beteg egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás a beteg egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná és

    b) a védőoltás beadásához fűződő közegészségügyi érdeket nem veszélyeztető időn belül az a) pont szerinti körülmény olyan változása várható, amely a beteg védőoltásban részesítését lehetővé teheti.

    (2) * Az elhalasztott kötelező védőoltást a halasztásra okot adó körülmény megszűnését követően haladéktalanul pótolni kell.

    (2a) * Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakról a kezelőorvos az egészségügyi államigazgatási szervet írásban értesíti.

    (3) * A kezelőorvos, a beteg vagy a beteg törvényes képviselője a beteg lakóhelye szerint illetékes egészségügyi államigazgatási szervnél kérelmezheti a védőoltás alóli mentesítést, ha

    a) a védőoltásban részesítés a beteg egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás a beteg egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná, és

    b) az a) pont szerinti körülmény változása belátható időn belül nem várható.

    (3a) * A (3) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell a mentesítés indokoltságát alátámasztó, a kezelőorvos által adott szakvéleményt.

    (4) * A (3) bekezdés szerinti eljárás alatt – annak véglegessé vált döntéssel történő befejezéséig – az adott védőoltás vonatkozásában a (7) bekezdés szerinti írásbeli felszólításnak vagy az adott védőoltás elrendelésének nincs helye. Ha a védőoltást korábban már elrendelték, és ezen védőoltás vonatkozásában eljárás indul a (3) bekezdés alapján, akkor a mentesítési eljárás véglegessé vált döntéssel történő befejezéséig a védőoltást elrendelő határozat nem hajtható végre. A mentesítési eljárásban a kezelőorvos külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül.

    (5) * A védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyekről nyilvántartást kell vezetni.

    (6) * A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.

    (7) * Ha a védőoltás igénybevételére köteles személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi államigazgatási szerv a védőoltást elrendeli. Az egészségügyi államigazgatási szerv közvetlen járványveszély fennállása esetén – a veszélyhelyzet szerint meghatározott védőoltások köre tekintetében – a határozatot azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja.

    (8) * A védőoltás megtörténtéről igazolást kell adni.

    (9) * A védőoltás hatékonyságának megállapítása céljából a beoltott személy orvosi vizsgálata és vizsgálati anyag szolgáltatása rendelhető el.

    (10) * Ha a védőoltásra kötelezett személy a védőoltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja.

    (11) * A (7) bekezdés alkalmazásában közvetlen járványveszélynek minősül, ha az 57. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti védőoltás késedelme mások életét vagy testi épségét tömegesen, közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.

  157. 172 – L.S.
    A kötelező oltásnak közel 100 éves múltja van. Gyerekkoromban, vagy 85 évvel ezelőtt, engem is beoltottak kötelezően. Senkinek nem jutott eszébe hőbörögni ellene.

  158. Szerintem nem lesz kötelező a védőoltás, úgy, ahogy az influenza ellen sem kötelező.
    Aki komolyan veszélyeztetve érzi magát, az nagy valószínűséggel rá fogja szánni magát saját elhatározásból, a többiek meg árgus szemmel fogják figyelni, hogy segített-e, és csak utána döntenek.
    Aki meg egészséges, és bízik a saját immunrendszerében, az nem fog oltatni, aki meg oltva lett, az jó esetben már nem lesz veszélyeztetett az oltatlan fertőzöttektől.
    Orbán legutóbbi nyilatkozatából is lejön, hogy tudja, mennyire veszélyes lenne most egy kötelezővé tétel, mert az oltásellenesek malmára hajtaná a vizet.
    Ha viszont önkéntes lesz az oltás, akkor át lehet hárítani az esetleges halál felelősségét arra, aki nem oltatta magát, nem vádolhatják a rokonok, hogy nem adott lehetőséget a túlélésre…

  159. Re:174 hubab
    Ez addig hangzik jól, amíg a munkaadó nem teszi kötelezővé, vagy bármihez nem teszik feltételként, mert akkor ugyan ott tartunk, ahol a part szakad, és kvázi kötelező lesz, különben kiírod magadat a társadalomból.

  160. 175 dajtás
    Én a magam részéről nem tartom ördögtől valónak az oltást, habár ez a kapkodó gyors fejlesztés óvatossá teszi az embert.
    De az abszolút szkeptikus hozzáállással a korábbi sikeres oltásokat sem lehetett volna bevezetni, és még ma is pusztítanának a korábbi legyőzött betegségek, amiből nem kevés van.
    Ha valóban áttörés lesz a betegség megfékezésében, akkor mindenki áldásként fog tekinteni rá, még akkor is, ha nem lesz 100%-os biztonságú, és időtartamú de drasztikusan lecsökkenti az áldozatok számát, és megritkítja a terjedési láncokat.
    Ha rajtam múlna, semmiképp nem tenném kötelezővé addig, amíg a kellő idejű klinikai tapasztalat meg nem lenne, és rábíznám az emberekre, hogy minek érzik nagyobbnak a kockázatát, a súlyos betegségnek, vagy az oltás még nem ismert mellékhatásainak.
    Aztán egy idő után el kell hogy érje azt a bizalmi helyzetet valamelyik változat, ami már a többieket is megnyugtatja…
    És azt is figyelembe kell venni, hogy a járvány sikeres megfékezése egyúttal a gazdasági összeomlást is megállítaná.
    Gonosz szándékot abba is lehet belelátni, aki akadályozza az oltást, hogy ne álljon meg a gazdasági vészhelyzet, meg abban is, hogy bevezesse, valami hátsó szándékkal.
    Ízlés kérdése, hogy ki melyikben hisz… 🙂

  161. Megszólalt egy magyar, aki megkapta az orosz vakcinát (az első részét).
    http://www.atv.hu/videok/video-20201114-megszolalt-egy-magyar-ferfi-aki-beadatta-maganak-az-orosz-koronavirus-elleni-vakcinat

    Kiderül a riportból: Lehet, hogy jó, de egyhamar nem lesz elérhető Oroszországon kívűl.

    Közben az UK-ban már akár decembertől elkezdenek oltani a BioNtech vakcinájával, először az idősotthonok lakóit és dolgozóit, majd a 80 felettieket, 75 felettieket és így tovább.

    Nehéz elképzelni, hogy kötelező lesz.

  162. Tegnap 184 ezer új fertőzöttet fedeztek fel az US-ban, ami nem semmi.

    Most meg mit látok, tüntettek Trump mellett a támogatói:

    https://www.youtube.com/watch?v=X-8cKjGeIuw

    Hömpölyög a hatalmas tömeg, maszkot senkin nem látni.
    Mi lesz még ott, atyaég. Tavaszig százezrek meghalnak és talán még többen megnyomorodnak.
    Az USA a nyájimmunitás covid vírus élő tesztlaborja lesz.

  163. 178
    Gyarmaty
    Sok fogyatékos,nyomorék gyerek csakis a fejlett orvostudománynak köszönheti ,hogy életben van,ami régebb nem volt így. Több,mint valószinű ez üt visszza.Rengeteg kronikus ,gethes ember csakis a fejlett orvostudománynak köszönheti ,hogy életben van ,ami régebb nem volt így ,immár kétszázezer éve.Ha én a torzszülött , gethes birkáimat életben hagynámm hogyan várhatnék egészséges turmát a jövőben ?!
    A Természet,,a gazda majd eldönti ki marad életben és ki nem. Hiába a védekezés ,elöbb -utobb elkap mindenkit, lesznek túlélők és lesznek holtak.A sok halott csak azt jelenti,hogy sok a mesterségesen életben tartott egyed ,ami végsősoron a társadalmat és az ökoszisztémát terheli.
    Nem vagyok nihilista ,csak élőben látom ,hogy melyik lénynek van létjogosultsága az élethez és melyiknek nincs és aszerint cselekszem.Á ,nem vagyok Isten ,csak egy birkapásztor.

  164. 177 Gyarmathy
    Arra leszek majd kíváncsi, hogy vágja ki magát Orbán abból, hogy azt nyilatkozta, már csak pár hétig kell kibírni, és jön a vakcina.
    Közben meg voltak olyan hírek is, hogy jövő nyárnál előbb ne számítsunk rá…

  165. 178 Gyarmaty Sok fogyatékos,nyomorék gyerek csakis a fejlett orvostudománynak köszönheti ,hogy életben van,ami régebb nem volt így. Több,mint valószinű ez üt visszza.Rengeteg kronikus ,gethes ember csakis a fejlett orvostudománynak köszönheti ,hogy életben van ,ami régebb nem volt így ,immár kétszázezer éve.Ha én a torzszülött , gethes birkáimat életben hogyan várhatnék egészséges turmát a jövőben ?! A Természet,,a gazda majd eldönti ki marad életben és ki nem.

  166. 178.folyt .
    Hiába a védekezés ,elöbb -utobb elkap mindenkit, lesznek túlélők és lesznek holtak.A sok halott csak azt jelenti,hogy sok a mesterségesen életben tartott egyed ,ami végsősoron a társadalmat és az ökoszisztémát terheli. Nem vagyok nihilista ,csak élőben látom ,hogy melyik lénynek van létjogosultsága az élethez és melyiknek nincs és aszerint cselekszem.Á ,nem vagyok Isten ,csak egy birkapásztor.
    [Click to Edit | Delete]

  167. folyt. A Természet,,a gazda majd eldönti ki marad életben és ki nem. Hiába a védekezés ,elöbb -utobb elkap mindenkit, lesznek túlélők és lesznek holtak.

  168. .A sok halott csak azt jelenti,hogy sok a mesterségesen életben tartott egyed ,ami végsősoron a társadalmat és az ökoszisztémát terheli.

  169. Tibor bá-
    Nem vagyok pofátlan ,de a hozzászólásaim nem jelennek meg,amik ,amúgy is igen ritkák.
    Ha kikényszeriti, kap egy virust a blogja.

  170. kalotaszegi
    2020-11-15 – 07:16

    „Юг Западной Сибири:”
    Ez most mire jó? Elkaptad Te is?
    Mész a szűrőm mögé, most már szemetelhetsz.

  171. A legdrágább, így a legtöbbeknek elérhetetlen vakcináról:

    https://444.hu/2020/11/15/a-pfizer-covid-vakcinajat-tesztelo-onkentesek-sulyos-masnapossagra-panaszkodtak
    „A Vice arról ír, hogy a harmadik fázisában végzett kísérleteken részt vevő önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít. Sokan azt állították, hogy az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan izomfájdalom, fejfájás és láz kísérte a szer beadását. Volt, aki elsőre legyengült, a második oltás után viszont még rosszabbak lettek a tünetei.”

    Visszafogottságot javaslok a tanulság levonásakor!

  172. 179. Tibor bá’
    „És mindezt az idióta Trumpnak köszönhetik.”

    Mit tett D.Trump a 4 év alatt USA elnökként:

    * A tartós munkanélküliség elleni küzdelem érdekében a termelést az Egyesült Államok felé terelte azáltal, hogy vámokat vetett ki a termékeket importáló vállalatokra.

    * Ő volt az egyetlen amerikai elnök, aki egyetlen háborút sem vívott, és visszahozta az Egyesült Államok katonáinak túlnyomó részét.
    ( Utódja azonban a „Bombázzátok Belgrádot” frázissal bekerült a történelembe, de nemcsak ezzel. Nyakig benne volt az arab szines forradalmakban az ISIS létrehozásában…)

    * Megvádolta Kínát (amely most anyagilag virágzik, miközben a bolygó többi része szenved) a járvány miatt, abbahagyta WHO finanszírozását, majd elhagyta a WHO-t, amelynek szerepe legalábbis furcsa.

    * Aláírt egy törvényt, amely nemcsak a közösségi médiák tulajdonosainak cenzúráját állítja le, hanem azt is, hogy végre felelősségre vonhatók a törvény előtt abban az esetben, ha fiókokat vagy oldalakat zárolnak, vagy hirdetéseket vágnak le bizonyos felhasználóknak, vagy „eltüntetik” őket a keresési eredmények közül.

    * Ez az „idióta -Donald” az első naptól harcot vívott a globalizáció ellen!
    Amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetében tartott első beszédében azzal a mondattal kezdte, hogy
    «Τhe future belongs to nation states not to globalism»,
    „A jövő a nemzetállamoké nem a globalizmusé”,
    ahogy egy jó barát mondja, nem csoda, hogy 4 évig uralkodott – ahogy uralkodott -, hanem az hogy MÉG ÉL…

    https://thesecretrealtruth.blogspot.com/2020/11/blog-post_187.html

  173. 190 – L.S.:
    A Világ vezére, Donald Trump, nem tudta, hogy Angliának van-e Atom bombája. Úgy tudta, hogy Finnország Oroszország egy része, és Venezuela az USA-hoz tartozik. Valamint népének Hypot javasolt a pandémia ellen, és a vírus tagadása miatt az USA eddig elveszített 230 ezer állampolgárt. Összehasonlításként Vietnámban 50 ezret veszített. Most nem ismeri el a nyilvánvaló vereséget, amiért az ország a polgárháború szélén áll.

  174. 180. kalotaszegi,

    Nem voltál te mindig ilyen. Tavasszal, amikor még nem volt világos milyen erős a vírus, emlékszem a hsz-eidre. Be voltál tojva ijjedve, vedelted a páleszt bízva benne, hogy megvéd a ragálytól és megúszod.

    Most, hogy nyeregben érzed magad, utánad a vírusözön. Most már úgy gondolod, hogy aki nem falura és nem makkegészségesen született, az mehet a levesbe, sőt menjen is. A városi ficsúrokért sem kár, menjenek falura lakni és szénát kaszállni, aztán ők is bírni fogják az ilyen szaros kis vírusokat.

    Csak halkan szólok, ne bízd el magad. Egyre több példa kerül elő, akik elkapták egyszer, simán átvészelték, majd néhány hónap múlva elkapták ismét és belehaltak. Vagy nem kapták el újra, de hónapok után kijönnek a károsodások.

  175. 181. hubab,

    Majd kitalál valamit. Bár érdekes látni, hogy a hivatalos fészbúk csatornáján milyen valódi nemzeti konzultáció folyik. Nemnagyon hisz már neki senki.

    Egyébként tegnapi hír:

    http://www.atv.hu/videok/video-20201114-ha-mostantol-nem-emelkedne-a-koronavirusos-betegek-szama-akkor-minden-beteget-el-tudnanak-latni

    Vagyis kb. most van a tetőzés a magyar egészségügyi rendszer kapacitásait illetően, viszont a súlyos betegek száma még hetekig (Kásler miniszter szerint még akár másfél-két hónapig) növekedni fog.

    Az iszonyatos drámát és tragédiasorozatot megpróbálják majd elfedni, csak egyre nehezebb lesz.

  176. 191. Tibor bá’
    „Most nem ismeri el a nyilvánvaló vereséget, amiért az ország a polgárháború szélén áll.”

    Új fejlemény:
    Amerikai invázió Németországba – Az amerikai választásokon részt vevő szervereket elkobozták

    A választásokért is felelős Scytl irodáit az amerikai hadsereg egy csoportja lerohanta Frankfurtban, és a szervereket elkobozták,…
    „A Scytl cég kijelenti, hogy kapcsolatban áll (vagy ált) G. Sorossal és a Demokrata Párttal!
    A Microsoft társalapítója, Paul Allen, saját pénzügyi szervezete révén, eddig 40 millió dollárt fektetett be a Scytl-be.
    A szerverekkel a kezükben a republikánusoknak most már megvan a lehetőségük arra, hogy megtudják, kik hagyták abba a számlálást, és kik érintettek azzal az algoritmussal, amely a szavazatokat az egyik jelöltről a másikra történő számlálását inditotta el.

    https://www.pronews.gr/kosmos/934298_nea-exelixi-epidromi-ton-amerikanon-stin-germania-katashethikan-servers-poy

  177. Emberek, valami nagyon fura a kinai virushelyzet.
    A 6 órai hirekben bemutatják Wuhan-t, a korona szülővárosát. Minden nyitva, a mallok, a sulik, óvódák, a pályaudvaron millió ember, és a polgármester:
    Turisták, gyertek, tárt karokkal várunk!
    Eszméletlen!
    Országosan 590 beteget tart nyilván ez az irdatlan ország, a városban van 9, a tartományban 30 valahány!!!!
    Mi folyik itt??!!
    Eszméletlen!!!

  178. 195. Bálint,

    Megfogták a járványt, de ez 2-3 hónap kemény szigort és fegyelmezettséget követelt, azután pedig még néhány hónap óvatosságot.
    Ha jól emlékszem, kb. egy hét alatt egész Hupej-t letesztelték. Tizenvalahány millió embert leteszteltek rövid idő alatt és a fertőzötteket elkülönítették.
    Már februárban maszkot viseltek az utcán is. Aki nem, azt elvitte a rendőrség és jól megdádázták.

    A kemény szigornak és fenyelmezettségnek, meg rengeteg tesztelésnek meg lett az eredménye.

    Ezt vesd össze a tomboló járvánnyal súlytott USA tegnapi eseményével: https://www.youtube.com/watch?v=iHyEnU3t1hc

  179. 195. Bálint,

    Vagy nézd meg az egy héttel ezelőtti német eseményt:

    Pedig a németek általában fegyelmezett emberek, de nagyon sok azért az ostoba.

    Egy erősen fertőző, súlyos betegséget és halált okozó vírus terjed és a fejlett nyugat
    az egoizmus, a sötét ostobaság és a kapzsiság miatt nem tud vele mit kezdeni. A sokszor lenézett Ázsia jóval a nyugat előtt jár.

  180. Gyarmathy
    2020-11-15 – 19:28

    „Vagy nézd meg az egy héttel ezelőtti német eseményt:”
    Nagyon jók a meglátásaid.

  181. 195 balint
    Már egyszer kérdeztem, de gondolom nem vetted észre, mi a helyzet most nálatok?
    Emlékszem, nem is rég volt mikor panaszkodtál az áldatlan állapotokra.
    De tudtok valamit, ha igaz, leesett a fertőzöttek száma töredékére…
    Bár mi lennénk már hasonló helyzetben.
    Mi zajlott ott az utóbbi időben?

  182. 199.hubab
    Ha kifejezetten nekem cimezted, feltétlenül válaszoltam volna.
    A helyzet nálunk pont olyan pocsék, mint máshol, de hajszálra. Minden zárva, a mallok,a rendezvények, mozik, vendéglő, kávéház, esküvök, konditermek, szállodák, parkok, tengerpart, minden zárva. A vasút nagyon megritkitott és csak elözetes mobilos jegyvásárlás után léphetsz egyáltalán az állomás területére, a buszközlekedés csak este 8-ig.Most fontolgatják az esetleges éjszakai kijárási tilalmat, valamint a szupermarketek esti 7-órai bezárását.Suli csa harmadik osztályig frontálisan és csak max.15-20 fős csoportokban, a felsőbbek otthonról távtanitásban.Egyetemek persze zárva.
    Kész szerencse, hogy temetéseket max. 20 fő részvételével még lehet-szmájli.
    Ez van, kedves hubab és még ki tudja mit hoz a jövö.
    Elöttünk a szivemnek oly kedves december hava. Nem volt eleddig esztendő, hogy ne tolongott volna milliónyi ember úgy Názáretben, mint Beit-Lechemben.Ha idén ezek a zarándokok elmaradnak, a két városnak annyi, ugyanis a rengeteg látogató annyi pénzt hagyott ott, hogy abból hózták ki szinte az egész esztendőt.Most nem tudom, mi lesz velük.
    Ez van.

  183. 200 balint
    Már nem tudom hol olvastam, hogy Izrael legyőzte a második hullámot.
    Most rákerestem az adatokra, és ez is azt mutatja, a napi esetszámok diagramja imponáló képet mutat. Szeptember közepe táján napi 10 000 körüli esetszám, most meg 400 körül.
    https://www.worldometers.info/coronavirus/country/israel/
    Szóval úgy néz ki, hogy egy ilyen eredmény elérhető, de csak komoly áldozatok árán. Te főleg ezt az árat látod…
    Lehet, hogy nálatok is arra játszik a kormány, mint nálunk, hogy a drasztikus megszorításokkal akarják annyira lefojtani a járványt, hogy az ünnepekre átmenetileg felfüggeszthessék…

  184. 202. n/a,

    VAgy káosz van vagy össze-vissza hazudoznak most már. (Szerintem mindkettő egyszerre).

    ” Mi az oka annak, hogy a megyei adatközlésben anomáliák látszanak? Hajdú-Bihar megyében szerdán még az az addigi trendbe beleillő 351 új fertőzöttet jelentettek, csütörtökön már csak 25-öt, pénteken 1-et, szombaton és vasárnap összesen 52-t. Szabolcsban a szerdai 161-ről csütörtökre 9-re ment le az új fertőzöttek száma, pénteken pedig nem is találtak új fertőzöttet. Borsodban a szerdai 165 új fertőzött péntekre 15-re, szombatra 31-re csökkent.”

    https://24.hu/belfold/2020/11/16/muller-cecilia-hiba-csuszott-az-adatszolgaltatasba/

    Közben ma 93 kórházat száll meg a hadsereg. Innentől kezdődik a durva szakasz.

  185. Ez a hír jött szembe az origón:
    „31 iskolában és 222 óvodában van rendkívüli szünet a koronavírus miatt. Az iskolák továbbra sem gócpontok – hangzott el az Operatív Törzs hétfői ülésén.”
    🙂 🙂 🙂 🙂

    Mindeközben:
    „A magyar és lengyel kormány nem szavazta meg az EU költségvetést. A jogállamisági elv minősített többséggel így is átment.”
    Alakulnak a dolgok… ekkora ostoba egy népséget!
    – Azt gondolom, keményen készülhetünk a nadrágszíjak meghúzásával, s közben még egy hónap, s már a temetők kapacitása is kevés lesz kicsiny -e hazánkban, mindez a boldog karácsonyi készülődés közepette. Szép lassan, komótosan, de megállíthatatlanul haladunk a dicső középkor felé…

    Bármiféle adat elemzése ezek után teljesen felesleges. Aki objektíven tájékozódni szeretne, figyelje a szennyvízmintákat!

    Most olvastam Kalotaszegit. Ej, de sajnálom! Ez a covid mindenkiből kihozza a legrosszabbat. Ki így, ki úgy, de tényleg rámegyünk!

  186. 2O1. hubab
    „Szeptember közepe táján napi 10 000 körüli esetszám, most meg 400 körül.”

    2O2 n/a
    “Nos, kinek lehet hinni?”

    2O3.Gyarmathy
    „VAgy káosz van vagy össze-vissza hazudoznak most már. (Szerintem mindkettő egyszerre).”

    Akár hiszed, akár nem Ms. Pagoni -(a járvány ellenes intézkedéseket koordináló Operatív törzs tagja)- élő adásban, felszólított minket, a t.v. nézőket, hogy ne figyeljünk a csökkent esetszámokra, mert azok csökkentett mintából származnak, mivel kevesebb vizsgálatot végeztek.
    A megszokott tévé előtti beszéde alatt – véletlenül -leépitett mindent, amit eddig a kormány és a „szakértők” eddig állítottak.
    A mai napig a kormány minden döntését a járvány témájában az esetek száma alapján hozták meg, amelyeket minden délután nagy „taratajum” -al jelentettek be nekünk a televízió és a médián keresztül.

    De nem ugyanerről a módszerről van szó, ahogyan beléptünk a – lockdowns – lezárásokba?

    Ez bizonyítja, hogy a kormányok a „teszteket” szerszámként alkalmazták politikájuk bevezetésére.

    Amikor sok esetre vágynak, akkor sokat tesztelnek, és amikor kevesebbet akarnak, akkor csak csökkentik a tesztek számát.

  187. Re:205
    „Vírus szkeptikusok” pont erről beszéltek, hogy az elhunytak jelentős része fertőzött volt, de nem ez volt a fő halálok. Ami számomra azt jelenti, hogy a vírus volt a trigger, ami miatt beadták hamarabb a kulcsot.

    Idehaza fizetnek a Covidos elhunytak után, ahogy anno Romániában tették?

  188. 206: L.S.:
    És a temetők miként kívánják manipulálni az adatokat?
    A faluban elég sokat szól a lélekharang, erre azért felfigyel az ember, sok az új sír. Mindig volt temetés, de mostanában mintha megszaporodtak volna. Vajon ez is a manipuláció és a megtévesztés része lenne?

    Azzal, hogy iszonyatos káosz van, egyet kell értenem. Erre viszont elegendő magyarázat az, amiről a blogon régóta beszélünk…

    207: Dajtás:
    Ne hozd újra elő ezt a fals szemléletmódot! Nem csak olyanok halnak meg, akiknek amúgy is menni kellett volna. Egyszer mind meghalunk. Abban viszont mindenki egyetért sztem., hogy ez nem lehet indok arra, hogy most azonnal távozzunk. Mert ennyi erővel mind öngyilkosok is lehetnénk, hiszen egyszer úgyis tényleg meghalunk. Ha viszont mindenki ragaszkodik a saját életéhez és akár még hónapok esetén is veszteséget jelent számára, ha rövidebb ideig maradhat, miért kellene újra és újra ezt a téves és kicsinyes „neki már úgyis mindegy” megközelítést elővenni?

    Akkor már inkább a „hulljon a férgese” szemlélet jöjjön… Az legalább nyers és ösztönös, mintha az állatvilágból történő kiemelkedésünk csak egy buta álom lenne!

  189. Re:208
    Félreértesz, én nem erről beszélek, hanem arról, hogy a sokat fikázott(jogosan) „vírus szkeptikus” narratívát a kormány fősodor propagandává tette, ahogy beütött a s.ar, és valahogy a kommunikációban kicsinyíteni igyekszik a probléma nagyságát.
    Maga módján tragikomikus, hogy mennyire gumi elvek mentén működik a kormány propaganda…

    A vírus ettől függetlenül a trigger, ami belöki a legyengült szervezetet a szakadékba, és bár krónikusan lehúzott volna még valaki pár évet, így már nem teheti.
    Gondolom ezért parázik annyira Tibor bá’, mert erre maga is rájött jó pár hónappal ezelőtt.

    Halállal kapcsolatban pedig nekem elég rendhagyó elveim vannak, ezt most nem fejteném ki, de ezt már megszokhattuk, hogy sok mindenben nem férek bele a klasszikus dobozokba… 🙂

  190. Úgy tűnik nekem, hogy a hozzászólások minősége romlik.

    dajtás
    2020-11-16 – 18:53
    „A vírus ettől függetlenül a trigger, ami belöki a legyengült szervezetet a szakadékba, és bár krónikusan lehúzott volna még valaki pár évet, így már nem teheti.”
    Ez a mondatod zavaros, használhatatlan.

    A vírus nem beindít, gyorsít valamit, hanem hozzáadódik a bajokhoz.
    Lehet kompenzálni.
    Ha valakinek magas vérnyomásbetegsége van (idős korban leginkább van), de gyógyszerrel beállítja, akkor ott van mint a fiatal.
    Ugyanez a vércukorra, és így tovább…
    http://www.antalffy-tibor.hu/3334-nem-kell-jobban-felnie-a-koronavirustol-annak-akinek-magas-a-vernyomasa
    Ha még ehhez nyugodtan, fegyelmezetten, és pontosan, betartják a védőszabályokat, akkor akár +100 év mindenkinek és nem jön az a szakadék.

    „Gondolom ezért parázik annyira Tibor bá’, mert erre maga is rájött jó pár hónappal ezelőtt.”
    Többször mondta, nem parázik.

  191. 209 – dajtás:
    Nekem az immunrendszerem gyakorlatilag nulla. Egy fertőzés azonnal elvisz (és védő oltás nálam hatástgalan). Fertőzés nélkül még hosszú éveim vannak, ha elérem, apán életkorét (96).

  192. 2O8. Horváth Csongor
    „Mindig volt temetés, de mostanában mintha megszaporodtak volna. Vajon ez is a manipuláció és a megtévesztés része lenne?”

    Látod Horváth Csongor, mi is meg tudunk egyezni valahol egy közös tényezőben:

    Szerintem is a napi, heti, havi haláleseteket kell föltenni:

    a. tiszta covid – től
    b. covid és egyébb betegségektől
    c. covid nélkül halálokat

    Párhuzamosan föltenni a statisztikai adatokat az utolsó 1O év átlagos napi, heti, havi halálesetekkel.

    Ez egy manipuláció és megtévesztés nélküli, tiszta képet adna. Egyetértesz ezzel?

    Miért nem teszik ezt?
    Miért az esetszámokkal riogatják minden nap az emberiséget? Mi célből?

  193. 212.: L.S.:
    Sztem. egyszerűen azért, mert tényleg nem tudják eldönteni sok esetben, hogy mit is írjanak be. Nincs boncolás, a beteg covidos volt, most akkor mi a halál tényleges oka? Nincsenek standardok, nincs megegyezés, az orvos azt ír be, amit épp gondol, jónak lát. Így abban igazad van, hogy mindenhol a pill. politikai igény szerint ronthatnak vagy javíthatnak ezeken a statisztikákon. De a vírus pusztítása okán nem mindegy ez most?

    Én továbbra sem látok egységes manipulációt, ahogy Dajtás írja, mint egy gumicsontot, úgy gyűrik épp oda, ahova szükségük van rá.

    209: Dajtás:
    Értem, ok.
    A végére is…

    Tiborbá:
    Egy hsz-om megint beragadt. Megnéznéd? Köszönöm!

  194. 211. Tibor bá’
    „Nekem az immunrendszerem gyakorlatilag nulla. Egy fertőzés azonnal elvisz (és védő oltás nálam hatástgalan). Fertőzés nélkül még hosszú éveim vannak, ha elérem, apám életkorát (96).”

    Tibor bá’
    Hát ezt a csoportot kell izolálni és megvédeni:
    az időseket, a betegeket, a legyengült szervezeteket!
    Nem pedig egy egész társadalmat leállitani és házba zárni.
    Azt amit a covid ürögyén csinálnak az az emberiség elleni bűncselekmény és remélem ezért a megfelelő időben a biróság elé kerülnek.

  195. Hát emberek, kezd kézzelfoghatóvá válni számomra a statisztika.
    Két házzal arrébb tegnap mentőhelikopter szállt le. 63 éves férfi egyszer csak nem kapott levegőt a WC-ből kilépve. Még egyszer sikerült újraéleszteni, aztán…
    Ma az apósomat vitte el a mentő. 71 éves, jó karba lévő, aktív ember. Napi 11 km-t teker, fut, és ellát 40 disznót. Ma mégis ki kellett hívni a mentőt, mert úgy fulladt, mintha félmaratont futott volna. Két nap alatt jutott ebbe az állapotba a semmiből.
    Kezd nem annyira vicces lenni ez.

  196. Ma beszéltem a buszsofőrrel. Öt kollégáját vitte el eddig a kovid. Egy rokona ápolóként dolgozott dél-Svájcban. Az átjáró, nyaraló, munkát vállaló olaszok miatt Svájcban már decemberben aratott a tüskéshátú. Decemberben már a világ nagy részét meghinthették és félrevezetés ez az egész Kínára kent vírus dolog.
    Egy összehangolt biológiai támadás részesei vagyunk.
    dajtás jól mondta: ez egy trigger. Az eddig a belső gyulladásokkal gond nélkül megküzdő immunrendszert túlterheli és egy idő után teljesen kiüti.

  197. 214. Kamionos,

    Sokak, akik eddig legyintettek, kezdenek rájönni, hogy nagy gáz van.

    Rokonságban is van ilyen. Eddig bagatellizált, legyintett, lesajnált, aztán elkapta kb. egy hete(de 2 napja derült ki, hogy covidról van szó). Iszonyatos fejfájás, gyengeség és halálfélelem, amit tapasztal. Pedig 50-es, erős, nem elhízott, nem krónikus beteg.

    212. L.S.

    „Miért az esetszámokkal riogatják minden nap az emberiséget? Mi célből?”

    Riogatják? Mert bemondják a számokat?
    Jobban kéne „riogatni”, úgy telibe bemutatni egy rosszul lévő covidos beteget.
    Miközben a súlyos fertőző betegség terjed és egyre többeket visz el, a kórházak túlterhelődnek, közben tüntetgetnek, az iskolák nyitva vannak és a rokonság számos bajban lévő országban még összejár, mintha a ragály valami távoli hír lenne csupán.

    (Tibor bá, nekem is bennragadt egy hsz).

  198. Kamionos
    2020-11-16 – 21:28

    „Két házzal arrébb tegnap mentőhelikopter szállt le. 63 éves férfi egyszer csak nem kapott levegőt…”
    Kérlek, folytasd! Használt maszkot az előírtak szerint? Tartott távolságot? Higiénia?

  199. 218 Hanyistók
    Végre látom, hogy valaki kezdi egy kicsit átértékelni korábbi álláspontját.
    Legalábbis nálad azt látom, hogy kezded értékelni a betegség valódi súlyosságát, veszélyességét, hogy ez nem csupán egy médiahiszti.
    Igaz, rögtön jön a másik megközelítés, hogy ez nem természetes, hanem szándékosan terjesztett betegség.
    És ezt nehezebb megcáfolni is, mert bizonyíték erre soha nem fog előkerülni, de az ellentétére sem.
    Én csak azt tudom, hogy az ilyen járványok várható fellépésére évtizedek óta figyelmeztetnek a szakemberek, és hogy eddig is léptek fel ilyenek, amiket szerencsére sikerült több-kevesebb áldozat után felszámolni.
    Az csak idő kérdése, hogy kialakuljanak teljesen spontán ilyen, vagy akár ennél súlyosabb járványok, mert az evolúció így működik.
    Igaz, nem lehet kizárni a mai géntechnikák mellett a mesterséges beavatkozás sem, de egy ilyen kór megjelenése erre még nem bizonyíték, csak lehetőség…

  200. 220 n/a
    Kamionos csak azt mutatta be, hogy ha valaki elkapja a vírust, milyen rövid idő alatt kerülhet az enyhe tünetektől az igen súlyosakig.
    És ez sajnos bekövetkezhet annál is, aki minden szabályt betart, csak jóval kisebb valószínűséggel kapja el, de nem kizárt akkor sem.
    Nemrég Zacher Gábor, aki most a tűzvonalban dolgozik, szintén erről beszélt, volt páciens, aki délelőtt még a saját lábán ment a kórházba, beszélgettek is, délután meg már légzőkészülékre kellett tenni…

  201. 221. hubab:
    Igen, felülvizsgáltam és bíráltam a korábbi álláspontomat az új információk birtokában. A decemberi elterjedés és ennek eltitkolása és még sok érthetetlen és józan ésszel megmagyarázhatatlan dolog viszont, megerősít a mesterséges eredetben. Ebben a tekintetben nem változott az álláspontom a kezdetek óta. Ki lehetne ugratni a nyulat a bokorból, de csak felsőbb szinteken és a megfelelő tudás és információ birtokában. Erre pedig érthető okból (globalizmus), nem fog sor kerülni.
    Egyik madár sem sz*rik a saját fészkébe!

  202. hubab
    2020-11-17 – 06:39

    220 n/a
    „Kamionos csak azt mutatta be,…”
    Válaszolni próbáltál Kamionos helyett, de Te sem válaszoltál a kérdésemre.

    Használt maszkot az előírtak szerint? Tartott távolságot? Higiénia?
    Tudod a választ?

  203. 215. L.S.
    Emberiség elleni bűncselekmény: német nemzetközi per a Koronovirus-botrány miatt.
    A koronavírus válságát át kell nevezni „koronavírus botránynak”.
    A kiemelkedő német jogász Dr. Reiner Füllmich elemzi az ügyvédi csoportja által előkészített pert, a konkrét botrány vezetőivel szemben. Azt is elemzi, hogy készek információkat és anyagokat szolgáltatni más országok ügyvédjeinek is, akik hasonló pert szeretnének indítani.

    DR. REINER FUELLMICH NÉMET ÜGYVÉD VIDEOJA A CORONA BOTRÁNYRÓL

  204. A maszk hatása 0 a vírus terjedésének megakadályozásában. Kisérletet végeztek. Mintát vettek a maszk belsejéből hat óra használat után. A maszk belsejében nem találtak vírust, a külseje viszont tele volt vele, tehát lazán átjut rajta. A maszkos ember környezetében nagyobb vírus koncentrációt mértek!
    Nem baj, azért mindenki hordja csak tovább – megnyugtat!

    Tavaly október/november óta jelen van a vírus a világon!
    A bevezetendő oltás tartalmaz majd egy nanocsipet, amit a bőrbe lőnek be. A bőr körbenövi majd és ezt fogják majd leolvasni a különböző helyeken.

    Covid videó –
    Bardócz Zsuzsanna Magdolna Professzor előadása magunk valóságáról, hitelesen!

    https://youtu.be/Pk3GVtRYZ20

  205. 226: Hanyistók:
    Segíts nekem!
    Írod:
    „Kísérletet végeztek. Mintát vettek a maszk belsejéből hat óra használat után. A maszk belsejében nem találtak vírust, a külseje viszont tele volt vele.”
    És ebből két következtetést vonsz le:
    „A maszk hatása 0 a vírus terjedésének megakadályozásában.”
    és „…tehát lazán átjut rajta. – A maszkos ember környezetében nagyobb vírus koncentrációt mértek!”
    Csak annyit írj meg nekem (igen – nem), hogy ezt komolyan így gondolod?

    „A bevezetendő oltás tartalmaz majd egy nanocsipet, amit a bőrbe lőnek be.”
    – A fenti baromságot nem kommentálom…

    224: n/a:
    Kezdetektől fogva mosható maszkot hordok, folyamatosan. Egy kényelmes textilkesztyűt is viselek, amit háromnaponta mosok. A maszkokat a fehérneműhöz hasonlóan váltom és kezelem. Csak oda megyek, ahova muszáj. Maszkot vissza nem veszek, ha plusz teendő akad, arra papírmaszk bekészítve, ill. kézfertőtlenítő szintén. Egy háztartásban élőknél ugyanez a protokoll. Megy a vitaminpótlás is…
    Eddig problémamentesen kihúztam vele, pedig elég sokfelé kényszerültem mozogni, és bizony nem egy ember a környezetemben karanténba került, megbetegedett, kórházban van már, ill. páran sajnos el is hunytak.
    A maszk nem bolti, hanem varrónő készítette dupla béléssel, az arcomra szabva a méretét, tartós és erős gumival ellátva. Bárhol tartózkodom a szellőztetéshez ragaszkodom, ablakot nyitok, inkább kimegyek. Ezen kívül nem tartózkodom egy helyben 2 óránál hosszabb ideig… Nekem ez eddig bejött, és szeretném úgy értékelni, hogy odafigyelésemnek köszönhetően senkit sem fertőztem meg, ráadásul a gazdaságot is működtetem a saját feladataim kiesés nélküli ellátásával.

    Felháborít, hogy ezzel szemben Majka féle megmondóemberek vesznek körül, akik egyik pillanatban bagatellizálják a helyzetet, lehülyéznek, majd az adóforintjaimból finanszírozva befekszenek egy kórházba nyavalyogni.

    Szeretném megnyugtatni a vakcinától félő sorstársakat, egyik vakcina sem fog megváltást hozni! Bár lenne bennük bármilyen szerkezet, ami cseppet is befolyásolhatja az életben maradásunkat, akár tartós immunitás biztosításával, akár egy mikrochippel, hogy még sokáig „jó fogyasztók” lehessünk.

    Ezzel szemben én azt gondolom, s ha sok pénzem lenne meg is lépném befektetésként, hogy fél év múlva a mesterséges vérrel és vértranszfúziós eljárásokkal kísérletező, ill. foglalkozó cégeknél lesz váratlan fordulat ennek a problémának a megoldásában. Nem lövöm le a poént, itt ugyanis hamarosan mindenki megtudhatja miért!

  206. 221.hubab: Miután megdicsérted Hanyistók bizonyos belátását, ez a fejébe szállt és felrobbanva hatalmas pusztítást okozott. Pl. :” A maszk belsejében nem találtak vírust, a külseje viszont tele volt vele, tehát lazán átjut rajta.” Éleslátó következtetés .?

  207. 226. Hanyistók
    98% befogadható, de miért kell azt a 2°% bogárságot is bele tenni?

  208. 226 Hanyistók
    Nincs mentség, rajtad mindig elhatalmasodik a fóbia, ha az egyiket elhagyod, nő helyette két másik. 🙁
    Minket azért elsősorban a maszk belseje érdekel, nem a külseje.
    Egyébként ezért mondják már hónapok óta, hogy a maszkot senki ne tapogassa kívülről se felvételnél, se levételnél, és persze rendszeresen kéne mosni vagy cserélni.
    Az oltás, meg a csip, az megint egy nagy őrültség.
    Az oltásokat minden megrendelő ország alaposan meg fogja vizsgálni mielőtt alkalmazza, az nem lehet, hogy ne vennének észre ilyen alkotóelemet az egészségügyi szakemberek, ilyesmit nem lehetne titokban tartani, még ha technikailag lehetséges is lenne.
    Arról nem is szólva, hogy sok ország arra is készül, hogy maga is részt vesz a gyártásban, akkor meg főleg nem.
    De higgy amit akarsz, ha téged ez boldoggá tesz… 🙂

  209. Lehet ekézni és az is lehet, hogy igazatok van valamiben.
    Egyébként megnéztétek és értelmeztétek a videót? (a maszkot a törzs ellenében inkább nem feszegetem!)

    Csont: ne nézz hülyének inkább nézd a videót és értelmezd. 18:21
    hubab: Semmi sem hatalmasodik el rajtam, kezdetek óta a mesterséges eredetet képviselem. Egyre több információ kerül elő és ezek fokozatosan világosítják a függöny mögötti világot. Aki nem akar belesni, az ne tegye.
    Mit nem lehetett megérteni a maszkos páldánál?
    A beteg ember kilégzi a vírust. A maszk külsején sok vírusos részecskét találtak a belsején viszont egyet sem. A maszkos ember körül több lebegő vírus részecskét mértek mint annál, akin nem volt. Így már érthető?
    Nézzétek meg a csatolt videót!

  210. „A maszkos ember körül több lebegő vírus részecskét mértek mint annál, akin nem volt. ”
    🙂 🙂 🙂 Qrva jó!

  211. 231.
    Saját szavaimmal írtam le a lényeget. Csodálkoztam volna, ha nem röhögsz ki!
    Megnézted, megértetted?

  212. 232: Hanyistók:
    Bocs, de én ehhez kevés vagyok! 🙂

  213. Hanyistók: Hidd el semmi élvezetet nem jelentene számomra, téged vagy mást lehülyézni. Nem is teszem. Bár elgondolkodtató, mit is kell hülyeség alatt érteni. Ha egy kóros állapotot, akkor kóros-e, ha valaki annyira csak a saját meggyőződése alátámasztását keresi, hogy alapvető gondolkodásra képtelenül, egyszerű állítások valóságtartalmát sem képes mérlegelni. Erre az állapotodra akartam rávilágítani.

    Még egyszer. Mondod: „A maszk belsejében nem találtak vírust, a külseje viszont tele volt vele, tehát lazán átjut rajta.” Ebben a mondatban neked nincs semmi furcsa?
    Emberséged iránti tiszteletből belenéztem az ajánlott videóba, az idézett helyen. És lám, a drága professzorasszony is ezt mondja, hogy:AMI LÁTHATÓAN JÓL ELVÁLASZT, AZ TEHÁT KÖNNYEN ÁTJÁRHATÓ!!! Nóóórmális??? Nem látok más magyarázatot, mint hogy megbolondult. Vagy lehet ezzel ennyit keresni???
    Ehhez mit szólsz? „A börtönben sok a rab, kívül meg nincs egy se, TEHÁT könnyen átmennek a falon.”
    Én bizony szkeptikusan fogadnám, ha az egész Tudományos Akadémia állítaná, hogy a sör azért van az üvegben, kívül meg nincs, mert könnyen át megy rajta.
    Hát, nem tudom, érted-e már, hogy miket beszélsz. Miket tanulsz. Hogy kiktől miket vagy képes elfogadni valóságnak. És elvárnád, hogy nézzük meg a félórás videódat? Meg, hogy komolyan vegye bárki egyetlen szavadat? Ha legalább abban az egy idézett mondatodban meg tudod látni az ellentmondást, akkor segítettem neked egy kicsit.

    (Persze az is lehet, nem vagy te kórosan beszűkült gondolkodású, főleg nem hülye, csak egy troll. A troll meg nem hülye, csak egy kis geci. Ha erre világítottam volna rá, akkor én sem vagyok hülye, amiért szóba álltam veled, nem volt kár a szavakért.)

    Beszéljük meg, mire jutottál! Majd. Ha akarod. Addig szundi.

  214. 234. Csont:
    Az általad lenézett professzor asszony arra próbált rávilágítani, hogy a maszk átengedi a vírusok jó részét. Kilégzed, átjut a maszk anyagán és a lefékeződő légmozgás miatt a párával együtt lecsapódik a külsején. Ezután minden kilégzéskor a maszk külső felületéről leválnak az ott nagy számban tanyázó részecskék.

    “ És elvárnád, hogy nézzük meg a félórás videódat?”
    – A sok felesleges ömlengés helyett megnézhetted volna azt, amit kritizálsz.

    Lehet, hogy a kritizált mondatomban pongyolán fogalmaztam, de a videóban szépen elmagyáznak mindent és az elhangzottakat még te is megértheted.

    Mi szükség volt erre: “ A troll meg nem hülye, csak egy kis geci. ”?

  215. 230 Hanyistók
    Nem látod, mennyire abszurd állítás, hogy a beteg ember maszkjának belsején nincs vírus, kívül meg hemzseg?
    Vajon hová tűntek a belsejéből a vírusok, amit oda kilégzett a beteg? Átmentek napozni a túloldalra? És onnan milyen mechanizmussal jutnak a levegőbe?
    Éppen tegnapi friss hír, hogy laboratóriumi mérésekkel igazolták, hogy egy egyszerű orvosi maszk is a vírushordozó részecskék 95%-át megfogja.
    Felülbírálták a WHO korábbi álláspontját is, hogy csak a betegeknek van értelme hordani, mert hogy ez drasztikusan csökkenti a levegőbe kerülő vírusok mennyiségét.
    Igaz, ez teljesen logikus, de így kiderült, hogy az egészségeseket is védi a levegőben lebegő hordozó részecskéktől az általuk hordott maszk, mert 95%-ot megfog.
    Egyébként teljes védettséget semmi sem ad, de a valószínűségeket durván le lehet csökkenteni.
    Persze lehet azt mondani, hogy ezt csak a maszkgyártó lobbi terjeszti az üzlet érdekében, de ilyen alapon a legjobb szándékú, a leghatékonyabb intézkedésnek is van haszonélvezője, de ez nem kérdőjelezheti meg, hogy szükség van rá…

  216. 237. hubab
    Én sem, és a videóban szereplő professzor asszony se állította, hogy ne hordjunk maszkot mert nem véd. A becsatolt videóban szereplő esetben is csak hosszú távú hordás (5-6 óra) után lépnek fel az említett jelenségek. Az egész konklúziója az, hogy hosszútávú hordás után hamis biztonságérzetet ad és már nem véd megfelelően. Ha valaki figyelmesen megnézte volna a videót, akkor arre a magyarázatom nélkül is rájött volna, de úgy látom, hogy idáig nem jutott el senki.

  217. Hanyistók

    „A maszk belsejében nem találtak vírust, a külseje viszont tele volt vele, tehát lazán átjut rajta.”

    Nem lehet, hogy ezt szándékosan így alakították ki, így képezték ki az anyagát?

    Szerintem a maszk viselőjének az a legjobb, hogy a maszk ami vírust, illetve vírust is tartalmazó részecskét felfog (kifog, megfog), az a külsején legyen és ne a belsején.

  218. 239.Nagy Lajos: Nyilván az a jó, egy egészségesnek, ha a vírus a maszkon kívül van. De itt beteg emberekről volt szó, tehát a vírus belülről jön. Erre azt állítja, a beteg által teleköpött belső oldalon egyáltalán nincs, csak kívül sok. Mintha a vizsgálat során felcserélték volna az oldalakat.
    Ezen felül pedig ha a maszk anyaga a vírusokat jól az egyik oldalon tartja, abból miért következik, hogy jól átjárható számukra?
    Ez két súlyos ellentmondás. Az oldhatná esetleg fel, ha lenne olyan anyag, membrán, ami a rákerült vírust azonnal a másik oldalára dobja. Sci-fi. És minden maszk ilyenből van. Az is amit a feleségem varrt. 🙂

  219. 238. Hanyistók,

    Megint jön ez a maszkos csűrés-csavarás.

    Japán, Thaiföld, Dél Kórea, Kína, ahol fegyelmezetten szinte mindenki maszkot hord ott, ahol az emberi kontaktok vannak.
    Aztán szépen megfogták a járványt. Alig van halott náluk, fertőzött sem sok.

    Ezzel szemben:

    Lengyelország: Tüntetések voltak az utóbbi hetekben (sok ember maszk nélkül).
    Mai száma Lengyelországnak: Több mint 600 halott

    Usa ugyanez. Tegnapi szám (mai még nem teljes) 1615 halott
    És lehetne még sok sok példát hozni, ahol nagy a baj, pl. kis Hazánkat is, ahol még mindig a maszkellenes pofázás folyik, igaz már jóval halkabban.

    Te nem látsz összefüggést?

  220. 240 Csont
    És még egy logikai bukfenc.
    A köhögés, prüszkölés, beszéd közben elszabaduló mikroszkopikus nyálcseppek nyilván a maszk belső felületének csapódnak, és ott gyűlnek fel.
    A kilégzett levegő viszont áthalad a szöveten, de ez már nem tartalmazza ezeket a cseppeket, legalábbis nagy részét.
    Az valóban elképzelhető, hogy ez a kilépő párás levegőből hideg időben kicsapódik a pára, (mint a sarkkutatók szakállán és bajuszán), aminek egy része a maszk külsején marad, de ez már nem tartalmazza a vírusokat.
    És ami a lényeg, a kiáramló levegő már nem tartalmazza a vírushordozó cseppeket, mert azokat a maszk már megfogta, és ha van is benne lekondenzálódott vízcsepp, az már a tiszta levegőből csapódott ki, amint a kinti levegővel érintkezett.
    Szerintem…

  221. 242. hubab: Igen, igen ,igen. Persze. Természetesen. Meg ha mégis átmegy valamennyi vírus, csak marad valami a belső/külső oldalon is. Meg ha a beteg ember maszkján kívül belül ujjnyi vastag, tömény vírus esszenciát tartalmazó takonyréteg is lenne, akkor mindaz a szar már mind nincs a teszkó, a metró, a posta, a tanterem, stb légterében lebegő aerosolban, hanem rajt maradt azon a rohadt maszkon, azon a szemét, az emberi szabadság megtiprásának jelképén, amiben rettegve kell fuldokolni és én megtévesztett birka, még ki is mosok! Szerintem a bankrablók, síelők, autóversenyzők, muszlim nők (homokviharban a férfiak is!) meg az ilyenek, akik textilt tesznek az arcuk elé, mind a háttérhatalom emberei, akik be vannak oltva 5G-s csip(sz)-pel/vel/szel, azért immunisak a kelmére és nem rettegnek meg fuldokolnak.

    Könnyű neked hubab. Ha mindenkinek lennének akárcsak elemi ismeretei, amit egyszerű logikával össze tud rakni, akkor mindenki tudná értelmezni és használni legalább élete közvetlen környezetét. Úgy nem kunszt. Könnyű neked.
    Azért én mindig hálás vagyok megszólalásaidért.

  222. 244. Csont:
    “ Szerintem a bankrablók, síelők, autóversenyzők, muszlim nők (homokviharban a férfiak is!) meg az ilyenek, akik textilt tesznek az arcuk elé, mind a háttérhatalom emberei, akik be vannak oltva 5G-s csip(sz)-pel/vel/szel, azért immunisak a kelmére és nem rettegnek meg fuldokolnak.”
    Megint csak totálisan értelmetlen példákat és végkövetkeztetést idéztél egymás után. A felsorolt esetek egyikében sem vírus ellen hordják a maszknak csúfolt rongydarabot.
    Összekevered a szezont a fazonnal!
    Én sem voltam ott a videóban emlitett kisérletnél, de nekem a professzor asszony (nézz utána az előéletének!) előadása hitelesebbnek tűnik mint a te kelekótya cáfolatod.
    A maszk biztos csökkenti valamelyest a kiáramló pára és az erre tapadt vírus részecskéket, de hatékonysága az idő múlásával egyre csökken. Ennyi!
    Ha ez nem így lenne, akkor nem 5000 Ft lenne a katonai gázálarchoz egy vírus ellen is védő szűrőbetét.
    Egyébként a előírt helyeken én is hordom a maszkot.

  223. 243 Python
    Jó a doki, megvilágít néhány dolgot.
    Ő is rávilágít arra, amit már én is említettem, hogy micsoda szarvashiba volt Orbántól, hogy a nemzeti konzultációval szerzett felhatalmazással takarózik ahelyett, hogy járványügyi alapon hozott volna intézkedéseket, és a kiváló első hullásos járványkezelés után minden előnyt elveszített, sőt…
    És imponáló, ahogy Thaiföld kezelte a járványt.
    Lehet, hogy akkor mégsem blöff a kínai vírusmentesség, azt mondja, gyakorlatilag náluk sincs, mert iszonyú fegyelmezett a lakosság még most is, mikor már nincs is vírus…

  224. Hanyistók: Mondod:”Én sem, és a videóban szereplő professzor asszony se állította, hogy ne hordjunk maszkot mert nem véd.” Nem a szart nem. Szép nagy maszkellenes propagandát fejtesz ki. A professzor asszony is azzal példálózik, amikor elrontják a védekezést. Ebből érződik a hozzáállása, abból meg tényleg nem kívánok 25 perc agitációt.

    Már azzal kezded:”A maszk hatása 0 a vírus terjedésének megakadályozásában.”
    Majd:”Nem baj, azért mindenki hordja csak tovább – megnyugtat!”, amivel hülyének is nézel minden maszkot hordót. Aztán játszod a sértődőst, ha valaki kételkedik mentális minőségedben.

    „Egyébként a előírt helyeken én is hordom a maszkot.” Akkor miért? Gyávaságból?
    Miért nem ott tiltakozol és győzöd meg környezetedet, hogy a maszk, mint ahogy a füstszűrős cigaretta is sokkal ártalmasabb?

    Mi szükség volt erre: “ A troll meg nem hülye, csak egy kis geci. ”?
    Nem is állítottam, hogy ez rád vonatkozik. Ezért is tettem zárójelbe ezt a szövegrészt. De úgy éreztem nem árt felhívni a figyelmet, hogy vannak trollok. Tudja ezt a legtöbb hozzászóló meg a bloggazda is, de nem árt emlékeztetni. Mint mondtam, a troll nem hülye, egyetlen célja a kommunikációd rombolása, hatástalanítása. (Esetleg szórakoztatja magát.) Persze lehetsz te egy jóindulatú kis csacsi, de van aki szerepet játszó ravasz. (Na ez utóbbi a kis geci.) Ezt te tudod a legjobban eldönteni. Ha ilyen szerepjátszó manipulációhoz nincs közöd, ne sértődj meg, nem vonatkozik rád. Akkor a trollok neked is ellenségeid. Védd magad! 🙂
    Ha nem érted a magyarázatom, akkor biztos nem vagy troll!!! 🙂

    Eredeti tárgyban (maszk) nem kívánom hányni a borsót, csak meg akartalak nyugtatni, nem személyeddel van bajom, csak megnyilatkozásaiddal nem tudok általában azonosulni.

  225. 247. Csont : “ “Egyébként a előírt helyeken én is hordom a maszkot.” Akkor miért? Gyávaságból?”
    Társadalmi normák betartása miatt és azért, mert a lebegő részecskék egy részét kiszűri.
    “ csak megnyilatkozásaiddal nem tudok általában azonosulni.”
    Nem is kell, hanem tovább kell lépni.
    A már leírt tévedéseidre nem reagaltál ezért a többit nem is vesézem már ki.
    Aki nem kötekedni akart, az így is megértette a mondandóm lényegét, még úgy is, ha valahol rosszul fogalmaztam.
    Részemről a téma lezárva.

  226. 249. Tibor bá’ – Nekem is tele lenne, de én nem és szerintem L.S. se ezt képviseli.
    Vírus van, erős halálozást is okoz a fogékonyak körében, a maszk pedig hasznos a zárt terekben, mert ad valamennyi védelmet a mégoly csekély szűrőhatása ellenére is.
    Szerintem a fentiekkel egyetérthetünk.
    Én és valószínűleg L.S. is a vírus természetes berobbanását és eredetét kétli és ezért idézünk időnként agyamentnek tűnő szövegeket. Ennek is van létjogosultsága addig, amíg be nem bizonyosodik az ellentéte, persze csak úgy, ha Tibor bá’-nál nem vertük ki nagyon a biztosítékot.

  227. Hanyistók: Azért ha korrektek vagyunk, azt is te mondtad:
    ”A maszk hatása 0 a vírus terjedésének megakadályozásában.”
    Ezért szálltam vitába veled, hogy ne tévessz meg tájékozatlanokat és bizonytalanokat.
    Most visszakozol: „a maszk pedig hasznos a zárt terekben” nehogy tagadónak mondjanak, esetleg kitiltsanak innen, de azért úgy fogalmazol, hogy minimalizáld a pozitív véleményed: „ad valamennyi védelmet a mégoly csekély szűrőhatása ellenére is”
    Óvatoskodsz, mert ha ki lennél tiltva, nem tudnád folytatni romboló tevékenységed.
    Gyorsan L.S. mellé pattantál. Ő nem csak a vírus eredetét firtatja, hanem azt idézi többek közt az ő professzorától, hogy a maszk megbetegít!
    Mindketten igyekeztek a védekezésnek ezt a pontját gyengíteni. Hatásában mindegy, ha esetleg nem tudatosan, hanem tudatlanságból. Bezzeg , ha egy olvasó konkrét betegsége, esetleg halála lenne köthető a védekezés elleni propagandátokhoz, akkor rögtön bújnátok a professzorok mögé.

    Ezen a blogon sok hasznos információt kaphattunk már konkrétan ennek a koronavírusnak és a betegségnek a működéséről, hasznos tanácsokat a megelőzéshez. De te és L.S. nem emlékszem, hogy valaha ehhez hozzátettetek volna egy betűt is. Csak a folyamatos mindenben kételkedés. Márpedig valamilyen szinten kell tudni válogatni és dönteni az információáradatban.

    AKI SZERINT MINDEN INFORMÁCIÓNAK LÉTJOGOSULTSÁGA VAN, AZ HÜLYE A VÁLOGATÁSHOZ. AKKOR PEDIG NE AKARJON VÉLEMÉNYVEZÉR LENNI.

  228. 251 – Csont:
    Nem tudom kitiltani egyiket se, mert hivatkoztok rájuk, kiírjátok a neveiket, és akkor ti is ki vagytok tiltva, én meg félóránként baszakodhatok az admin oldalon. Különben ez a kitiltás mindössze moderálást jelent. Vagyis csak akkor engedem át, ha nem nyomja a negatív propagandát. De ez is egy rakás felesleges munka nekem.

  229. Csont: Látom, nem férsz a bőrödbe!
    Nem próbálom gyengíteni a védekezést és véleményvezér sem akarok lenni, csupán leírtam a véleményem. Mindenki eldöntheti, hogy mit kezd vele, hiszen ez az értelmes emberek fóruma.
    Te viszont erős csőlátásban szenvedhetsz, mivel neked a hivatalos magyarázat körül semmi sem bűzlik. Te is csak menetelsz a vezérürű (média) nyomában, mert az ő nyakában lóg a kolomp.
    Nem zavar téged, hogy ez a vírus már tavaly november-december időszakában ott volt a különböző földrajzi helyeken és már kezdeti fertőzéseket is okozott.
    Hogyan juttatták oda és kik és miért?
    Sok olyan esetről is tudni, hogy a beteg ember senkinek sem adta át a ferőzést, pedig folyamatosan együtt voltak. Hogy lehet ez? Van valami trigger, ami kiváltja a fertőzést?
    Szerinted egészséges a szád elé tett szöveten át lélegezni (most tekintsünk el a maszk védőhatásatól)?
    Jól kimazsolázod a hozzászólásaimból az esetleges logikai bukfenceket, de a valódi érdemi kérdéseket és felvetéseket ügyesen kikerülöd. Például ezt is:
    “ A maszk biztos csökkenti valamelyest a kiáramló pára és az erre tapadt vírus részecskéket, de hatékonysága az idő múlásával egyre csökken. Ennyi!
    Ha ez nem így lenne, akkor nem 5000 Ft lenne a katonai gázálarchoz egy vírus ellen is védő szűrőbetét.”
    Tévedés ne essék, senkit nem akarok az ajánlott védekezéstől eltántorítani, csupán csak az erősen bűzlő fekete foltokra szeretném felhívni a figyelmet. Akinek pedig a jelenlegi hivatalos magyarázatok is kielégítik a kiváncsiságát, azok nyugodtan ugorják át a bejegyzéseimet és meneteljenek tovább a szakadék felé.

  230. 253: Hanyistók:
    „Tévedés ne essék, senkit nem akarok az ajánlott védekezéstől eltántorítani, csupán csak az erősen bűzlő fekete foltokra szeretném felhívni a figyelmet. Akinek pedig a jelenlegi hivatalos magyarázatok is kielégítik a kiváncsiságát, azok nyugodtan ugorják át a bejegyzéseimet és meneteljenek tovább a szakadék felé.”
    – Azért neked aztán van bőr a képeden! Az Isten mentsen meg a fajtádtól… 🙂

  231. 254. Horváth Csongor : „Azért neked aztán van bőr a képeden!” Ez így elég kevés lesz, kifejtenéd azt, hogy mi bántja a te fajtádat?
    Ha ennyire képben vagy, akkor az idevetett minősítés helyett megválaszolhatnád a fentebb feltett kérdéseimet is. Ha te sem tudod rá a választ, akkor nem nagyon különbözöl a mi „fajtánktól”, bármennyire is magas lovon nyargalsz.

  232. 255: Hanyistók:
    Megyek inkább a szakadék felé… 🙂
    Sztem. rajtad kívül mindenki érti mire gondoltam és miért.
    Ennyi marhaságot összehordani, s még kiosztod Csontot is, hihetetlen.

  233. Emberek, ez most mire jó?
    Nincs kedvesebb látvány, mint mikor egy virtuális kávéházi asztaltársaság begurul, és repkedni kezdenek a sörösüvegek.Mintha nem lenne elég baj, probléma ebben a mai, virus-sújtotta világban, amit értelmesen, okosan meg kellene és meg lehetne hányni-vetni itt a blogon, ehelyett egymást fikázzuk.
    Ahány blogtárs, annyi vélemény, és hacsak és amig nem jön valaki a laposföld bebizonyitásával, szerintem hagyjuk kifejteni nézőpontját.
    Gondolom én.

  234. 257 balint
    Kedves Bálint, áruld már el, mi a helyzet nálatok valójában, mert a hírek és adatok szerint állítólag megfogtátok a vírus második hullámát, és a szeptemberi adatok töredékénél jártok fertőzöttekben és halottakban.
    Te mit látsz ebből, tényleg ilyen látványosan jól alakult a helyzet?
    Mert eddig tőled inkább csak rossz híreket hallottam onnan…

  235. Kedves Bálint!

    Márpedig a Föld lapos!
    Honfitársaim a Balatonnál megmérték, leírták, bebizonyították. Fent van a neten, olvasd csak el ! Elsőre én sem hittem nekik, de kivittem a reptérre egy billiárdgolyót, letettem a közepére, és bizony nem kezdett el legurulni semerre sem. Szóval még egyszer mondom csupa nagybetűvel, ahogy az ide író „Pitbullok” szokták.
    BIZONYÍTOTTAN LAPOS 🙂

  236. 257. balint :
    Köszönöm a hozzászólásod és ebből is látszik, hogy messze kiemelkedsz a hozzászólók tömegéből. Megfontoltan, bölcsen fogalmazod a hozzászólásaidat, ezért mindig szívesen olvasom még akkor is, ha nagy ritkán nem értek velük egyet.

    Ma találtam egy hozzászólást: Hová tűntek a madarak – témában.
    Talán összefügg a napjainkban tapasztalható dolgokkal…
    Idézem:
    „Dél- Zala, Nagykanizsától kb 8 km- re délre, . Itt vonulnak felettünk minden évben a vadlibák észak- keletről dél-nyugati irányba. Sok-sok év óta figyelem, csodálom őket, ahogy rendezett V alakban húznak felettünk százával. Mindig el is bucsúzom tőlük, lelkileg együttérezve velük a nagy úton. Tavaly vettem észre először valami nagyon furcsát az átrepülésük alatt. Pár pillanat alatt hatalmas káosz kerekedik közöttük, nincs irány, nincs vezér, hangos kétségbeesett gágogás, visító hangzavar, mindenki csak szinte egy helyben kering, nem repülnek tovább. Mintha a leeséstől félve csak termikelnének, de valami iszonyat káoszban a több száz madár. Ez hosszú perceken át tart, és irányt változtatva valamerre eloldalazva össze-visszaságban elszállnak. Ezt tavaly láttam először itt ahol lakunk.. Ma kint voltam megint egész nap munkámból adódóan, innen 6 km-re egy erdőkkel rétekkel körülvett szőlőhegyen. Hallottam az ég felől a gágogást, és jöttek, V-.ben repültek szépen megint a vadludak. Kifutottam, a rétre, hogy tisztán lássam és csodálhassam őket, majd pár pillanat alatt a káosz eluralkodott közöttük a magasban. Szinte fájdalmas hangzavar csak bukdácsolva helyben ejtőztek percekig, és összevisszaságban vonultak tovább, vezér nélkül. Ez a vonulási káosz jelenet ma még 2X megismétlődött, pár száz m-es eltéréssel egymástól. Több csapat ma nem is vonult. Tudom, lehet magyarázata, hogy több csapat érkezett össze, és nem tudtak vezért választani, meg esetleg a pár km-re lévő halastavaktól is felszállhattak. DE! miért pont itt? (tavaly is) és miért pont ott, ma? Csak mondom mindkét helytől légvonalban pár száz m-re magaslati helyen 1-1 db mobiltelefon torony van. Hozzáértők ha tudnak válaszolni megköszönöm…”

    Az idén a méhek is furcsán viselkedtek, mintha éreznének valamit. A méhész ismerősöm is beszámolt egy-két érdekes jelenségről. Nálunk például a kéménybe költöztek be. Mintha menekülnének valami elöl…

  237. 258.hubab
    …Nem alakult látványosan jól, ne higgy a kormányok hiradatainak, annyit és úgy manipulálják, ahogy jólesik, vagy ahogy érdekeik megkövetelik. Ha kell, magas az esetszá,. ha kell, alacsony.
    Elmondom, mi volt nálunkת miért kerekedtek lefele a számok:
    Országunkban több, hatalmas mall-láncolat van, ezek immár március óta zárva.Habár nagy vésztámogatásokat kaptak az államtól, ez méd mindig kismiska a rendes bevételeikhez hasonlitva, ebbök eredően nemrég kijelentették, hogy afféle polgári engedetlenség, kereskedelmi forradalom, vagy ahogy akarod, a mallok megnyitnak, a kormányrendeletek dacára-ellenére.Az is kilátásba volt helyezve és a kormánynak amúgy őzenetként, hogy -pénz ugyebár náluk nem hiányzik, többezer gorillát alkalmaznak az esetleges rendőri összecsapások érdekében, azaz többezer örző-védő személyzetet szegény rendörök ellen, amennyiben a kormány a rendőrságet vezényelni ellenük.
    Nincs az a hülye politikus, aki ezt bevállalná, elöször is, a mallokat védő fiatal gorillák tönkreverik a rendőrőket, ezt ugyan ki politikus vállalná?
    Másodsorban, a mall-tulajok azt is felhozták, hogy a többezer örság kiadásait fedezendő-mert nem egy olcsó mulatság a többezernyi embert fizetni – ezen kiadásaikat levonják az adóikból, és tessék jönni ezt erőszakkal behajtani rajtuk, kiváncsi vagyok.
    A mall-tulajdonosok bejelentése után , láss csodát, egyszeriből kezd lejjeb csószni a fertözöttek – betegek száma, akkor kirtelen a mallok megkapják a nyitási engedélyt.
    Úgyhogy Ne mondd, hubab kedves, hogy manapság nincsenek csodák!
    Csak hinni kell, vagy mall-tulajdonosnak lenni.
    Kormányunk

  238. 261. Bálint: Szóval a kereskedők átvették az ország, benne a járványvédekezés irányítását. Akkor nálatok megvalósult a népi demokrácia, hiszen kereskedő nép hírében vagytok. 🙂 Remélem nálatok nem fog olyan szarul és sokáig működni, mint nálunk. Ráadásul mi szart a fosra cseréltük. (A kevésbé vulgáris fogalmazás csak hosszabb és pontatlanabb lenne.)

  239. 257. Bálint, egy részben biztos egy srófra járunk, mert amikor Tibor bá 252 panaszát olvastam, nekem is, ha nem is kávéház , de egy kis otthonos kávézó jutott eszembe, ahol Tibor bá sertepertél a pult mögött. Csinálja a jól bevált főzeteket és igyekszik új ízekkel, illatokkal is meglepni bennünket vendégeket, akik benézünk egy kis időre, örömmel üdvözöljük az ismerős arcokat, kortyolunk egy kis finom élénkítőt, de egyben relaxálunk is vele. És ha néha azt szimatoljuk, hogy ma nem friss a tejszín, akkor aznap legfeljebb nem kérünk a kávénkba, nem reklamálunk rögtön.
    De jön olyan vendég is akinek annyira más a világlátása, mindenkivel közli, hogy nem ez a kávé a jó, ezt csak a közönségesek isszák, mert az igazi a fingszagú kávé. És mivel legtöbben ezen igen csodálkoznak, el is enged egy békegalambot. (Ha ezidőben pont betéved egy hugyszagú hajléktalan, lelkesen megéljenzi, megérezvén a testvériséget.) Fingosunk pedig, a felhúzott és összevont szemöldökök láttán leszögezi, hogy neki ehhez márpedig joga van, mert ő egy gourmand és finnyáskodni nem PC és nem demokratikus.
    Tibor bá pedig sajnálkozva tárja szét karjait és az ablakszárnyakat és indul is valami rongyért meg tisztítószerért, mert bizony a széken is folt maradt a gourmand után. Én meg úgy érzem ez az egész helyzet már tényleg méltatlan Tibor bával, amikor amúgy is csak az ajtó melletti, cipősdobozból készített becsületkasszával működik a kávézó. Ezért, ha fingszagot érzek előkapok a zsebemből egy vanília illatú légtisztító sprét és körbefújok vele. Már az sem érdekel, ha a gourmand képébe is jut. Nem nagy költség. Engem is zavar a fingszag, meg a következő betérő se ebbe ütközzön. (Ha érzi is, hogy nemrég itt még világok harca folyt. 🙂 )
    De ha dezodor mesterséges illatfelhőjét még rosszabbnak találjátok, szóljatok!
    Aztán vagy hallom, vagy nem.
    Remélem mindenki jól szórakozott. Csak semmi nyugalom, ne vegyétek tréfának! 🙂

  240. 252.Tibor bá’:
    Lehet, hogy meg tudnánk állni, hogy „H”-ra vagy „L”-re hivatkozzunk?

    Aki ennyi vita, téma körüljárás után nem érti a lényeget pl. a maszkról vagy a vírusról, az vagy hülye („H logikai ellentmondásra szép példát mutatott a professzor asszonyával) vagy rosszindulatú.

  241. Adatok:

    Magyarország:

    Az Orbán oldalán belinkelt videó magáért beszél.
    https://hvg.hu/itthon/20201120_pinter_sandor_nyelvbotlas

    A 2000 fős eltérést nyelvbotlással magyarázzák.

    Ezt mondjuk hét/négy esetén még megértem, de hat/négy esetén???

    A korábbi új fertőzésekkel nem lépést tartó halálozás szintén minimum elgondolkoztató.

    Kína:

    Nézegetem a Kínai adatokat, lássam a nagy csodát, amit véghez vittek.
    A tesztelések száma már jó ideje 160 millió és semmit nem változik.

    Közben azért jövögetnek az új fertőzöttek, de úgy látszik nem tesztelik őket.
    Hogy miből állapítják meg, hogy fertőzöttek az adott személyek, teszt nélkül, az számomra rejtély…

    Már országoknál a tesztek száma pl. India naponként változik.

    Nézegetem továbbá a Dél-Kelet-Ázsiai példaképeket.
    Jól csinálják, a Nyugathoz képest, kétségtelen.

    De pl. Japánban, Dél-Koreában, Tajvanon is látható a halálesetek számbeli növekedése, a fertőzöttek számának a változása, a mostani hullámban, míg Kínában nem.

    Kínában a halálesetek száma április 18-november 21 között 4634-4632=2.
    Fertőzöttek száma ugyanezen időszakban: 86431-82719 = 3712

    #www.worldometers.info/coronavirus/country/china/

    Nagyon jó arány, számomra nehezen hihető.
    2/3712= 0,000538 azaz 0,05%.

    A hivatalos világátlag 3%.

    Feltételezve azt, hogy Kína egészségügyi fejlettsége gyengébb vagy egyenlő(?) a Dél-Koreai, Tajvani, vagy Japán egészségüggyel, a számok eltérése számomra nehezen értelmezhető.

    Lehet mondani, hogy a hírek szerint a kínaiak már 1 millió embert beoltottak a saját vakcinájukkal, de gondolom, az oltást nem a már fertőzöttek kapják.

    Egyébként is az 1 millió beoltott a kb. 1500 millió lakoshoz képest semmi.

    A másik ilyen csodaország Vietnám:
    Sokkal kisebb mértékben mint Kínánál, de szeptember 5-től 258 új fertőzöttre 0 haláleset.

  242. 264 Idegen
    H. nem rosszindulatú, csak tipikus alternatív gondolkodású.
    Van nekem is jópár ilyen ismerősöm, még családon belül is akad…
    Alapbeállítottság az, hogy bármi történik a világban, arra azonnal alternatív magyarázatot keresnek, és találnak a hivatalos verzióval szemben, ami természetesen soha nem bizonyítható, viszont rögtön vannak követői a hasonló gondolkodásúak között, ami ráadásul megerősíti őket véleményükben…
    Egy ilyen fórumozó ezt így fogalmazta meg: Aki a fősodor mentén alkot véleményt, annak lehet, hogy az esetek 99%-ában igaza van, és az ellenvélemény az, amelyik beég a végén, de konformizmusa meg fogja akadályozni abban, hogy észrevegye az esetek egy kis részében a szándékos manipulációt, hamisítást, terelést, ahol viszont az alternatív megközelítés volt jogos.
    De szerintem az sem normális, hogy mindig kényszeresen ellentmondok a közölt dolgoknak amiket a hivatalos szervek, szervezetek, szakértők kommunikálnak, pusztán azon az alapon, hogy jó fantáziával felépíthetők alternatív magyarázatok, amelyek tételesen nem cáfolhatók és nem is bizonyíthatók…
    Normál esetben az alternatív magyarázatot nem zárjuk ki teljesen, de nem is tesszük le rá a nagyesküt, mint megfellebbezhetetlen igazságra.

  243. balint
    2020-11-22 – 23:25

    Köszönöm az életszerű hozzászólásodat!
    Az események okozatai előreláthatóak, ezért vigyázz magadra, ne kapd el ezt a nyavaját!
    Úgy mint Tibor bá’ is. A példája követendő.

  244. 267. Tibor bá’ : “ Hanyistók Többet nem fingik.”
    Ez szép és “méltó” megfogalmazás volt!
    Hubab-on és balint-on kívül sajnos senki sem látta jól a kialakult helyzetet.
    Az ordító tömeg követelte: feszítsd meg!
    balint a háttérből: dehát nem csinált semmit.
    Tibor bá’ (Pilatus) : Pálcát tör és irány a Golgota a többi lator után!

  245. Köszönöm azoknak, akik tolerálják, hogy nem mindent tolerálok.

  246. 266. hubab
    „Normál esetben az alternatív magyarázatot nem zárjuk ki teljesen, de nem is tesszük le rá a nagyesküt, mint megfellebbezhetetlen igazságra.”

    Reggel egy tévécsatornán Adonis Georgiadis fejlesztési és beruházási miniszter kategorikusan cáfolta, hogy a Covid-19 elleni oltás kötelezővé válna a görög állampolgárok számára, de a kormánya által elfogadott két törvény teljesen mást mond.
    A 4682/2020 törvény kifejezetten kimondja:
    … kötelező klinikai és laboratóriumi orvosi vizsgálat, egészségügyi ellenőrzés, oltás…
    Mindenki megtalálható és mindenki köteles, ha azzal fenyegetett, hogy az „oltási igazolás” nélkül nem lesz képes BÁRMIT is tenni.

    Meg kell jegyezni, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök (akinek az országa felelős a járványért) egyértelműen javasolta a a G20 csúcstalálkozón a QR-kód „bevágását” (a jól ismert vonalkódot ) az egész népességre.
    Szerinte ez javitani fogja a koronavírus által sújtott kereskedelmet és az utazásokat.
    Pontosabban, a kínai elnök azt mondta:
    „Ahogy megpróbáljuk ellenőrizni a vírust, vissza kell állítanunk a globális ipar és az ellátási lánc biztonságát és zavartalan működését.”

    Valójában az „új korszak” és az új „nagy újraindítás” rajongói már nem is bujkálnak, hanem nyíltan hirdetik.

    Most már érti Csont úr?
    Nem szabad annyira rövidlátónak lenni!
    Mások már a következő ötödik lépésnél tartanak amikor az átlag kávézo a kávéját kortyolgatja.

    Addig amig mi „kávézgatunk” – vitatkozunk – és egymást hülyézzük le ŐK már a
    TÖLŰK ELŐÁLLITOTT PROBLÉMÁNAK A MEGOLDÁSÁT ÉS MEGADJÁK.

  247. 268,n/a
    Köszönöm kedves szavaidat.
    Tisztában vagyok korommal, igyekszem vigyázni, amennyire lehet.

  248. 271. L.S.: Nem vagyok megdöbbenve, hogy megszólítottál, miután kollégádnak és minden olvasónak határozottan felhívtam a figyelmét, hogy szövegeitekkel a járványvédekezést fúrjátok, ellenpropagandát fejtetek ki és szerintem ez nem jó és nem felelős. Ennyi.
    Erre te rövidlátónak mondasz. Tudom én, hogy nem vagy te sem szemorvos sem optikus, ezért nem kell foglalkozni a diagnózisoddal, de azt gyanítom, társadalomtudós sem vagy. Csak az írásaid alapján. De miért nem árulod el, ha értesz valamihez? Még hasznát is vehetnénk!
    Előző vitapartneremről sem derült ki, hogy mihez ért, csak hogy mindenben kételkedik. Azzal meg nehéz építeni. (Mint szarból várat. Tudom te is nagyra értékeled a közmondásokat.)
    Szóval az a lényeg, hogy én valami olyan negatív vagyok, mert szerintem nem kellene a járványvédekezésnek ellenpropaganda. Akkor szerinted kellene? Ha így gondolod, legalább mond ki bátran, egyértelműen, akkor aztán azt meg lehet vitatni!

    A G20-as találkozón nem is voltam ott, meg el is mulasztottam tájékozódni, hogy miről maradtam le, ezért kérlek írd le tömören, mi volt ez a kínai javaslat konkrétan. Mit jelent, hogy „a QR-kód “bevágását” (a jól ismert vonalkódot ) az egész népességre”? Mit javasolt megvalósítani, hogyan és mi célból?
    Ez valami azonosító jel volna a személyhez kötve?
    Ha az, akkor nekem nem új, gyerekkorom óta abban élek, hogy egy biometrikus adatokat tartalmazó, személyhez kötött jel nélkül nem lehet igénybe venni bizonyos állam által monopolizált intézményeket, szolgáltatásokat, mint pl. egészségügyi ellátás, igazságszolgáltatás, oktatás, járművezetés vagy akár horgászat. Ezt a jelet eddig személyi igazolványnak hívják és köteles mindenki állandóan magánál tartani. Ez persze elmélet, de nekem eddigi életemben nem kellett személyazonosságomat letagadni vagy meghamisítani és így egy éles helyzetben nem is lett volna könnyű számomra rutintalanságom miatt.

    Azt meg úgy gondolom, ha egy görög honfitársadnak volna egy szép vendégháza valahol a szép tengerpartotokon, amiből él a családja és már lenne egy elfogadható hatékonysággal védettséget nyújtó vakcina, akkor honfitársadnak kurvára nem volna mindegy, hogy te védett, bevételt hozó vendég vagy-e, vagy egész éves megélhetését veszélyeztető oltásellenesként és személyazonosság titkolóként esetleg pont kórokozót viszel-e üzletébe és miattad hónapokra zárva lesz a vendégháza a főszezonban. Talán az utóbbi lehetőségtől is megrémülve úgy kibaszna a recepcióról, hogy győznéd összeszedni a messzilátódat. Esetleg karóval érintené a fejed, hogy tükör nélkül is ki tudd tapogatni a vonalkódot. És tudod, bizonyos esetekben meg tudom érteni az ilyen ijedős embereket.

    Én sem szeretem a „tessék mindenkinek beállni a sorba” kifejezés tartalmát, de be kell látnom, hogy a törvényen kívüliek uralmára se vágyom. De úgy gondolom te sem.

    Azt meg nem úgy gondolom, hogy a kínaiak vagy más mesterségesen, azzal a céllal készítették ezt a vírust, hogy általa érhessék el a totális kontrollt. Ahogy hubab modta: nem zárnám ki a lehetőséget, de nem hiszek benne.

  249. L. S.
    2020-11-23 – 12:14

    Mutasd meg a forrásodat!

  250. 275. n/a
    „Mutasd meg a forrásodat!”

    Például ez egy magyar nyelvü forrás:

    Kódokkal ellenőrizné a világ utazóit a kínai elnök

    https://168ora.hu/kulfold/totalis-kontrol-kinai-otlet-utazas-hszi-csin-ping-195598

    Az egész világra kiterjedő, QR-kód alapú utazási rendszert vezetne be Hszi Csin-ping, írja az MTI. A kódokkal az utazó egészségügyi állapotát tudnák ellenőrizni, mondta Hszi a G20-csúcstalálkozón. A tízmilliós Hangcsou városban már használnak egy ilyen rendszert, és a városvezetés állandóvá tenné a használatát a járvány után is.

    Kenneth Roth, a Human Rights Watch igazgatója szerint trójai falóként használnák a rendszert: először csak egészségügyi okokra hivatkozva, később pedig politikai célokra. Emberi jogi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a kódok szélesebb körűvé tehetik a politikai megfigyelést.

  251. L. S.
    2020-11-24 – 12:19

    „Például ez egy magyar nyelvü forrás:”
    Így már jó! Ha idézel, a forrást mindig jelöld, így nem lesz plagizálás.

  252. 276: Köszönöm! Ez konkrétabb, de még mindig van egy csomó kérdés, ami a 168-as cikkből nem derül ki.

    Milyen technológiával vinnék fel a QR kódot és hova? A QR nem egy chip, hanem egy kétdimenziós mátrix, ami sötét és világos négyzetekből áll. Tetoválás lenne? Vagy festék? A bőrön? Valami igazolványban?

    Hogy követnék vele az egészségi állapotot? Ha változik az állapotom (mondjuk megbetegszem vagy meggyógyulok), akkor frissítenék a QR kódot? Vagy csak egy adatbázisban átírnák a hozzám tartozó kódhoz tartozó adatot?

    Ha csak arról van szó, hogy minden személyt azonosítanak egy számmal, ami szerepel egy igazolványban, meg egy adatbázisban, akkor nem sokban különbözik a jelenlegi igazolványrendszertől. Talán csak abban, hogy ki fér hozzá az adatbázishoz, milyen jogosultságokkal – de erről meg nem írnak.

    Az egész még mindig homályos.

    277 n/a – plagizálás? Hogy a ménkűbe lenne plagizálás? Ha olvasol egy kommentet, egyből azt feltételezed, hogy az adott hír a hozzászóló szellemi terméke? Eleve, a hírek nem szellemi termékek. Nem mi állítjuk elő őket, csak továbbadjuk.

  253. 274. Csont
    278.Ábel
    Ne vonjatok vállat és ne legyintsetek a tervbevett digitális személybeazonositó terveken, a dolog nem fehér-fekete! Ez nem egy akármilyen zsebben hordott dokumentum, amit akkor hagyhatsz otthon, mikor jókedved van, de mennyire nem.
    Itt nem arról van szó, hogy jóságos kinai állambácsi a báránykáit féltendő, nehogy elkódorogjanak neki, akkor be akar vezetni egy akármilyen soha nem szabadulsz tőle nyomkövetőt, csakis a te érdekedben, csakis a te javadra, igen?Minden adott pillanatban, a nap 24 órájában MINDIG és állandóan szem elött leszel, nem menekülhetsz, nem bújhatsz el sehol.
    Elmeséltem volt nektek is fiam élményeit Kinában – érdekes, hogy pont és éppen Kinának volt szüksége arra, amit ott csináltak – azután november vége fele hazajön, hogy nemsokára kitörjön egy soha nem látott-tapasztalt virusjárvány, mit ad isten, éppenhogy Kinában!!!
    Kinában, nem Thaiföldön, nem Vietnámban, nem Kanadában és nem valami afrikai szemétdomb-országban, de éppenséggel és csakazértis Kinában!
    Ez nekem már túl sok véletlen ahhoz, hogy ne kezdjek el gondolkodni kissé.

  254. 176 – L.S.:
    Ez semmit se jelent. Ha Európán kívül akarok utazni, ma is kell ulevél és oltás bizonyítvány. Hogy ezt modernizálják egy kóddal, a semmit se jelent.

  255. 180.Tibor bá +többiek: Ezt mondtam én is, ez csak a személyazonosítás technikai modernizálása. Az persze gond ha az állam elől menekülni kell de erről nem az azonosítás tehet. Elvileg most sem hagyhatnád otthon a személyi gazolványodat.

  256. balint
    2020-11-24 – 13:08
    … és mások

    Úgy beszéltek, mintha ez a megfigyelés dolog most kezdődött volna.
    Ez mindig volt, mindenhol, az állatvilágban is.
    Ennek csak árnyalatai vannak, és van jó oldala is.
    Beszéltem a kicsi agyú szomszédomról, Ő is szeret leselkedni, hozzám is, – látom rajta hogy kicsit szégyenli is magát ezért, de Én örülök ennek.
    A leselkedése jól kiegészíti a biztonsági rendszeremet. Ő így egy bio biztonsági kamera, és ingyen van.

    Mások másképp csinálják a megfigyelést…

    Be ne kattanjatok!

    Filmajánló:
    https://port.hu/adatlap/film/tv/maganbeszelgetes-the-conversation/movie-3636

  257. 282.n/a
    És a többiek:
    A mall-tulajdonosok erőfitogtatása a mallok önkényes, a kormány tiltása ellenére soronlevő megnyitása érdekében megrepeszteni tünik a kormány álláspontját, de ime a viszontválasz:
    Akkor nyissanak a mallok, de mindenki egy állami kód-applikációt köteles a mobiljára telepiteni,a bejáratnál csakis a kód leolvasása után lehet majd a mall területére lépni, ugyanez lesz bent, az üzletek bejáratainál.Állambácsi ezzel tudni akarja, ki mikor, hol és milyen üzletben vásárol. Minden az esetleges fertőzés-meggátolás, ellenörzés jegyében, igen?
    Azt már meséltem nektek, hogy már áprilris óta nem lehet a vasúton utazni, csak miután az államvasutak által kiadott applikáción keresztül egy nappal elötte megvásároltad a digitális vonatjegyedet,enélkül még a peronra sem juthatsz be?
    Állambácsi azt is tudni akarja, mikor utaztál, és hova, meg egyáltalán minek utazni, hát járvány van, nem?
    EZT AKARJÁTOK, gyerekek?
    Nekem sincs semmi takargatni valóm, de nem sok ez egy kicsit, járvány ide vagy oda?

  258. balint
    2020-11-24 – 19:57

    „Akkor nyissanak a mallok, de mindenki egy állami kód-applikációt köteles a mobiljára telepiteni,”

    Ne!!
    Mindenki hord magával mobiltelefont, valamilyet, mert mindenki szeretné magát fontosnak érezni.
    Hordja! ..és a cellainformációk alapján követik, követték eddig is, és követni fogják ezután is.
    Nem kell applikáció sem.
    Ha kérik, akkor ez csak terelés, vagy egészen másról szól.

    Egyedüli védekezés az önkritika és a szerénység.
    Nem vagyunk annyira fontosak, hogy non-stop elérhetőek legyünk.
    Nem kell mobil!

  259. 284. bálint: és mit mondtak, miért van erre az aplikációzásra szükség?

  260. 284. Bálint,

    Mik azok a mall-ok? Valami pláza vagy bevásárlóközpont hálózat?

    És a kormányzat tiltása ellenére ők nyitnak? Ha tényleg így van, nekem ez érdekesebb vagy riasztóbb, mint maga a követő applikációzás.

  261. A szakember szavai szerint ma már felesleges azon töprengeni, hogy össze fog-e omlani a rendszer, mert ez már megtörtént. Mint kifejtette, nehéz nem összeomlásnak nevezni, amikor a közeli település normál Covid-osztályról intenzív ellátásra átküldött betegekkel 16–18 óra elteltével ér át a mentő, mert olyan mértékű a leterhelés.”

    https://hang.hu/belfold/2020/11/23/drasztikusan-romolhat-az-intenziven-kezelt-betegek-tulelesi-eselye/

    Elképesztő az egész beszámoló. Miközben mi itt írogatunk, számos kórházban apokalipszis folyik és Cecília mamánk szerint még a járvány jó ideig felfelé ível.
    Miközben úgy titkolóznak, ahogy csak tudnak, ki hiszi el, hogy naponta nem 200 vagy még több ember hal bele a covidba?

    Ez meg egy mai cikk:
    „A Markusovszky kórházban már nem tudják hova tenni a holttesteket

    ….egy olvasói levélre hivatkozva írta azt, hogy olyan sok koronavírus-betegségben elhunyt beteget kellene eltárolni, amire már nincs hely, ezért a padlón egymásra halmozva feküdtek a holttestek. Az olvasó fényképet is csatolt leveléhez…”

    https://hang.hu/belfold/2020/11/24/a-markusovszky-korhazban-mar-nem-tudjak-hova-tenni-a-holttesteket/

  262. 286. Csont
    Ezek mindent megmagyaráznak, az ellenkezőjét is.
    Az illetékeseknek tudniok kell, hol-merre járt a jónép, hol és merre volt nagyobb fertöződés, aszerint kezelni a dolgokat, például, ha a lakásunk közelébeni hatalmas mallban a nap folyamán volt ötezer ember, majd holnap kiderül, hogy az egyik üzlet egyik eladója koronás, megnézik a mobilok alapján, kik voltak ma abban az üzletben és kapcsolatban lehettek az eladóval.
    Azoknak szólni fog az illetékes szerv, hogy koronabeteggel voltak kapcsolatban és tessék most 2 hétig hazikaranténban csücsülni családostól!
    Ez lehet egy csodás világ kezdete. Ha majd lecseng valamikor a járvány, be lehet adni a népnek, hogy milyen jó lesz tudni hol járkál egy pedofil, egy szökésben levő delikvens, egy börtönviselt alak, egy politikai ellenfél, egy akárki felforgató, társadalomellenes alak, majd, a közeli jövőben, ha rossz fát teszel a tüzre, akkor TE, vagy a családod valamelyik tagja.
    Ha nagyon rossz gyerek leszel, akkor nem fog hirtelen möködni az applikáció, nem tudsz sehova és semmi üzletbe bemenni vásárolni, kiesel a társadalomból.Hova fordulsz, mit csinálsz majd?
    Igy nézd a dolgokat.

  263. 287.Gyarmathy
    A mall fedett, épület, a bevásárlóközpont hatalmas, eegyik oldalán nyitott négyszög, parkolóval a közepén.mindkettőből van nálunk éppen elég. Többtizezer embert foglalkoztatnak, hatalmas gazdaségi erőt képviselnek, tobbezernyi örző-védő legényt helyeztek kilátásba felvenni a rendörséggel szembeni csatározás okán, ha a kormány nem egyezik bele az erőszakos nyitásba.
    Beleegyezett, a napokban nyitnak, mert nem lehet kormányszinten bevállalni, hogy a gorillák püföljék a rendöröket.
    A rossz példa terjed, a mallosok okán felbuzdulva, a piacok is hasonló erőszakos nyyitást terveznek, ők is zárva vannak hónapok óta.

  264. 289. bálint: Akkor ha jól értem, a fertőzés nyomon követésével indokolták az applikáció használatát. Ahogy leírod, ahhoz valóban segítség lehet.
    Amit feltételezel, hogy a bűnüldözésben is felhasználnák a rendszert, az még nem volna ellenemre.
    Azon csodálkoznék, ha az is szerepelt volna az indokok között, hogy biztosítani kell a kormányzati visszaélés lehetőségét. Gondolom, ezt mint fő aggodalmadat, te fűzted hozzá. De jelzésértékű, hogy kicsit hosszabb mint konkrét kérdésemre a konkrét válasz.
    Ez a visszaélési lehetőség engem valahogy nem rémít meg különösen. Talán azért, mert úgy látom, a Hatalom, ha erkölcstelen , mindig is visszaélt eszközeivel, most is, a közelmúltban is, meg amíg visszalátunk a történelemben. A közeli Rákosi – Magyarországon is meg a távoli banánköztársaságokban is. Szóval ez olyan egyetemesnek tűnik. Az erkölcstelenség nem csak egy elméleti fogalom, hanem egy gyakorlati megvalósulás. Aztán valahogy csak megvalósult idáig is a történelem. Akkor lehet mondani, hogy semmilyen hatalomnak nem szabad, hogy hatékony eszközök legyenek a kezében, mert ha erkölcstelenné válik, azt fordítja népe ellen ami a kezében van? Akkor lehet, hogy le kéne rombolni a távközlést is? Meg a közlekedési infrastruktúrát is, meg a hatalmi ágakat is, meg mindent ami eszköz lehet a hatalom kezében. Szerintem így nem lehet megúszni egy diktatúrát. Ha már tenni akarsz valamit, akkor az erkölcstelenséget kéne kizárni a hatalomból. Jó ötlet mi? Ha meg ezt most így hirtelen nem tudjuk megoldani, akkor majd valahogy ellavírozunk. Aztán aki szerencsés, annak sikerül.

  265. Sokan úgy gondolják, a polgárok szorosabb megfigyelése a hatalom részéről őt személy szerint nem érinti, mert nem követ el törvénytelenséget. Nyugodtan figyelhetnek.
    Van egy rossz hírem. Aki felnőttként leélt már néhány évet, simán rács mögé lehet dugni, annyi szabálysértés, bűncselekmény van már a rovásán.
    Csak egy példa, ajándék a nem egyeneságú rokonnak. Ha x összeg fölött nem vallotta be az érintett, az adócsalás. Ha több esetben fordult elő, akkor többrendbeli.
    Na még egy, ha a vállalkozó saját autóját saját műhelyében javítja meg, de azt nem számlázza ki, akkor bűncselekményt követ el.
    Higgyetek nekem, mindenkit bűncselekményen lehet kapni egy totális megfigyelő rendszerben.

  266. 290. balint

    Köszönjük a beszámolókat!

    Mondjuk engem-ellentétben Csonttal- nem lepett meg, hogy a kormányzat(ok)erősíteni akarja a polgárok megfigyelését, persze kizárólag a polgárok ‘érdekében’.
    Mert mi más lehetne a szándék mint az össztársadalmi biztonság, minden tekintetben?! Ha-ha!?

    Azon vajon elgondolkodnak-e, hogy az általad is említett ellenőrzési rendszer mennyire borítja fel a hatalom és a polgárság ‘szándékmegvalósulási’ egyensúlyát?
    A hatalom ezzel pontot tesz saját ‘fejlődésére’ , változására. Evolúciója eléri csúcspontját, teljesen öncélúvá válik. A folyamat itt aztan törvényszerűen leszállóágba kerül , csak ezt még nem látják, mert ez egybe sz ő végzetük kezdete is lesz.

    Vajon hol lesz a jövőben az ember ebben az elszemélytelenedett világban?
    Statisztikai adattá válik, mely az össztársadalmi működést segíti betagozódásával, vagy devianciának fog minősülni, mely nemkívánatos.
    Itt nem gyilkosságra és stb. dolgokra kell gondolni, hanem pusztán a hatalom által felállított kritériumrendszer fogja meghatározni a kívánatost, később elvártat, majd kötelezőt.

    És itt van a lényeg, mi a hatalom?
    Szellemi erők oly fokú koncentrációja, mely kényszerűségből kiemeli magát a társadalomból az irányítás érdekében?!
    A hatalom nem gonosz, de gonosszá vált, ahogy az emberek is. Így egyre jobban elkülönül a hatalom attól amiből létrejött.
    Az eredeti jószándék elvész és öncélúvá válik ahogy a hatalom önálló entitássá változik.
    Ezért lesznek 89-es Orbánokból 2020-as Orbánok.

    És azért mert az engedelmes, naív hülyék képtelenek kitörölni a csipát a szemükből és saját jószándékú, naív világképüket veszik alapul,realistának gondolva magukat. Nyomják az ‘izmus-maszlagokat’miközben a fejükre tojnak és oly ‘hidegfejű, előítéletmentes’ kételkedésük a gonoszságban eredményezi , hogy szépen az alá játszák magukat.

    Ezért jöttek be az arabok és fognak
    galibát csinálni.
    Azt is mondtuk páran pár hónapja, éve, hogy a bizalom is meg fog rendülni ld. mallok és szembefordulás lesz a hatalommal.( mindenki és minden küzd saját
    létéért).
    Persze kérdés, hogy a csipásszeműek vagy a hülye összeesküvőhívők jutnak túlsúlyra.
    Már itt sincsenek kételyeim!

  267. Balázs 293: „Mondjuk engem-ellentétben Csonttal- nem lepett meg, hogy a kormányzat(ok)erősíteni akarja a polgárok megfigyelését, persze kizárólag a polgárok ‘érdekében’.” Miért gondolod, hogy engem meglep? Kérdésem azért volt naiv, hogy konkrét választ kapjak. Csupán úgy látom, kontrol és visszaélés volt, van és lesz, a hatékonyság növekedés nem feltétlenül cenzus.

  268. 293. Balázs
    „És azért mert az engedelmes, naív hülyék képtelenek kitörölni a csipát a szemükből és saját jószándékú, naív világképüket veszik alapul, realistának gondolva magukat”.

    „Azok, akik az alapvető szabadságokat feláldozzák egy kis biztonság érdekében, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot.”

    Benjamin Franklin, 1706-1790

    Balázs
    „És itt van a lényeg, mi a hatalom?”

    A történelem és a geopolitika atyja, Thucydides ,, (született 454 előtt és meghalt Kr. E. 399-ben) ezt tanitja:

    Az emberi kapcsolatokban a jogi érveknek akkor van értékük, ha azok, akik hivatkoznak rájuk, nagyjából egyenlő hatalommal bírnak.
    Elenkező esetben, az erős azt írja elő, amit ereje megenged, a gyengék pedig annyira visszavonulnak, ameddig a gyengeségük ezt megszabja.

    Más szavakkal, az erősek azt teszik, amit erejük megenged, a gyengék pedig azt szenvedik, amit nem tudnak elkerülni.

  269. Csongornak, Anonymus-nak és az itt olvasó (és író) pedagógusoknak ajánlva:

    Tegnap olvastam, hogy eddig legalább (ha jól emlékszem) 16 pedagógus halt bele a covidba.

  270. 295. L.S.

    Thucydides-nek igaza volt, van. Mégis úgy érzem, hogy a technológiai fejlődést (pl. követő applikációk és hasonlók) összekeveritek a kormányzatok diktatúrára törekvésével.

    Nagyon kemény diktatúrák voltak és vannak is mindenféle modern technológia nélkül is.
    Egy kontakt követő app nagyon hasznos lehet és lehet jóra is használni. Így tesz pl. Dél Kórea, ahol ezekkel az appokkal kiváló eredményeket értek el a járvány elleni küzdelemben.

    Bálint arról ír, hogy a kormány majd rosszra használja a követő applikációt, miközben arról is ír, hogy ugyanez a kormány megrettent néhány plázatulajdonos fenyegetésétől.
    Akkor hogy van ez.

    Én azt látom, hogy a Földön a mostani kormányzatok többsége (modern techológia ide vagy oda) gyengébb és törékenyebb, mint valaha.

  271. Gyarmathy
    2020-11-25 – 16:07

    „Csongornak, Anonymus-nak és az itt olvasó (és író) pedagógusoknak ajánlva: ”

    Ahogy nézem a képet, a maszk nincs rajta az orrán.
    Az asztalt letörli, majd leköpködi. Így biztosan terjedni fog ez a nyavaja.
    Így gondoltad?

  272. 300. n/a,

    Látom megragadtad a lényeget. ?

    A feltöltő keresett valamilyen képet, aztán kitette figyelemfelkeltésnek. A tartalomra figyelj, ne egy kezdőképre.

  273. balint-Balázs
    Azért arra is figyelni kellene, hogy ne essünk a ló túloldalára.
    Azt tudomásul kell venni, hogy a járványok megfékezése mindig fogós feladat volt, illetve általában nem is nagyon sikerült, csak mikor kitombolta magát rengeteg áldozat után.
    Mára jutott el a világ arra a tudományos-technikai szintre, amivel elvileg jóval hatékonyabban lehet belenyúlni a fertőzések terjedési mechanizmusába.
    És tulajdonképpen ez az egyetlen esélyünk, hogy lényeges eredményeket produkáljunk ezen a téren.
    A hagyományos járványügyi protokollok nem működnek jobban, mint ahogy régen is működtek, a csúcstechnikák tennék lehetővé, hogy ezen látványosan túllépjünk, és sok ember életét megmentsük.
    Sajnos ezek valóban lehetőséget adnak arra is, hogy ezzel visszaéljenek, ezért ezt kell valamiféle törvényekkel biztosítani, hogy ez ne történhessen meg, itt kellene előrelépni.
    Az nem tűnik jó megoldásnak, hogy maradjunk csak a régi, megszokott módszereknél, és hagyjuk, hogy emberek tömegesen meghaljanak, pusztán politikai félelmek miatt.
    Miért lenne az baj, ha a korlátozásokat konzekvensen elutasító embereknek nem engedjük meg, hogy büntetlenül fertőzzék a többieket, mert ő éppen szkeptikus a betegséget illetően?
    Ez olyan, mint amikor az első hullám idején Orbán megkapta a felhatalmazást a parlamentet megkerülő gyors döntésekre a vészhelyzet miatt.
    Az ellenzék természetesen visított, hogy ez a diktatúra megvalósulása, pedig az logikus, hogy parlamentesdit játszva nem lehet gyorsan reagálni a változó helyzetre.
    Aztán letelt az első hullám, és Orbán felhatalmazása megszűnt.
    Nem lett nagyobb diktatúra, mint addig… 🙂
    Értem én, a helyzetben benne volt potenciálisan, hogy nem adja vissza a felhatalmazást, és visszaél a helyzettel valamilyen ürüggyel.
    De azért az sem volt alternatíva, hogy minden intézkedést csak parlamenten keresztül hozzanak, mert ismerve az ügymenetet, még ma is egyhelyben topognának…
    Churchill sem játszott parlamentet a háború idején, mert az maga lett volna a káosz…
    Rendkívüli idők rendkívüli lépéseket követelnek. És persze mindenki tartsa nyitva a szemét…

  274. Gyarmathy
    2020-11-25 – 16:30

    „A tartalomra figyelj, ne egy kezdőképre.”
    Tudom mire figyeljek, azt bízd rám!
    Az első kép bevillanása, 0.1 másodperc elegendő volt nekem ebből a videóból.

  275. 7. hargi
    „A DNS szerkezetéről szóló cikket csak egy évvel korábban közölte le Watson és Crick, most meg össze-vissza szerkesztjük (nem a cikket, hanem a genomot.”

    VAKCINÁK ÉS -FRANKENSTEIN „VAKCINÁK”

    ΤΑ «ΕΜΒΟΛΙΑ»-FRANKENSTEIN ΔΕΝ ΕΙΝΑΙ ΕΜΒΟΛΙΑ

    Cleanthis Grivas – Κλεάνθης Γρίβας – irásábol

    Mint ismeretes, az összes eddig használt vakcina:

    * Legyengített vagy degenerált mikroorganizmusokat (főleg vírusokat) tartalmaznak.

    * Az antitestek termelésének kiváltására oltják be őket a bennük található vírusok ellen.

    * 8-10 ÉV szükséges az elkészítéséhez.

    Ezzel szemben az elismerésre, hatalomra és pénzre vágyakozó emberek, a genetikai vágás és füzés genetikája által készített Frankenstein „oltások” nem oltások.

    Csak azért hívják igy őket, hogy leplezzék a megalapozott félelmet ami kiséri őket:

    * Nem tartalmaznak vírusokat. Szintetikus genetikai anyagot (szintetikus DNS-t vagy messenger mRNS-t) tartalmaznak, kivéve az első olyan oroszt, amelyről jelentették, hogy vírust tartalmaz.

    * Nem azért adják őket, hogy specifikus vírusok ellen antitesteket termeljenek (nem tartalmaznak ilyeneket).

    * Előállításukra 8-10 hónapot igényelnek.

    A koronavírus „vakcinákat” elfogadhatatlan gyorsított eljárásokkal állítják elő, mert a kormányok fizetik majd mind a fejlesztésüknek a pénzügyi költségeit, mind pedig azoknak az embereknek a kártérítését, akiket mellékhatásai károsítanák a jovöben.

    Minden szervezet genetikai anyaga – vagyis az élet kódja – DNS-ből és RNS-ből áll.A DNS tárolja az összes genetikai információt, amely meghatározza a létünket. Az RNS szerepe az, hogy utasításokat hordozzon a DNS-től a fehérjékig, és fordítva (ezért messenger RNS-nek vagy mRNS-nek hívják), ezáltal befolyásolja mind a fehérjéket, mind a DNS-t.

    Figyelembe véve egy klasszikus definíciót, amely szerint:
    „Az élet egy bizonyos módja a fehérjék létének,” el sem tudjuk képzelni azt a rémálmot, amelybe az emberi faj fog bekerüni, amikor a 21. századi politikai és a „tudományos” hitleristák, szintetikus mRNS-t fog injektálni az emberi testbe,amelyhez objektíven lehetetlen tudni, hogy milyen információt fog továbbítani a kétirányú útján.
    A Frankenstein „vakcinák” (DNS-sel és a mRNS-el) a COVID-19-el egy „új korszak” belépésének a lándzsahegye, géntechnológiával módosított, magas kockázatú „vakcinák”és fényjelzi az átkelést a géntechnológiával módosított élelmiszerek rémálmának szakaszábol
    a géntechnológiával módosított emberek pokoljába, ami ma már formáló valóság.

  276. L. S.
    2020-11-25 – 17:34

    Na ezt kevesen értik itt meg.
    Remélem Te érted.

  277. 3O5. n/a
    ” Na ezt kevesen értik itt meg.
    Remélem Te érted.”

    Igazad van, bárcsak Tibor bá’ nivójának a felét tudnám elérni.

  278. 304 L.S.

    Mikor az első ember kipattintotta az első kőbaltát, meglehet akkor is volt kortársa, akinek rémálmai, látomásai lettek, majdani véres csetepatékról, törzsek lemészárlásáról, hadseregek véres ütközeteiről… És nem alaptalanul.
    De arra nem gondolt, hogy lesz kapa és eke, amivel földet lehet művelni, szerszám, amivel a fát és a bőrt meg lehet munkálni, és millió más dolog, ami biztosítja, hogy ne haljunk éhen, legyen fedél a fejünk felett…
    Ezen az úton nincs megállás, és minden újabb mérföldkőnél vannak akik élnek, és akik visszaélnek ezekkel.

  279. 307. hubab: Szerintem mikor az első kőbaltát meglátta a szomszéd, az arra gondolt: „Ilyen nekem is kell!” És így lett. És azóta is. Túlzásokba is tudunk esni, már az is kell, ami pedig nem is. A technikának szerintem sem a fejlődésével van baj, hanem a túlfogyasztásával. Általában nem a fejlődéstől szoktam tartani, de főleg nem akkor, amikor pont az segíthet.

  280. 297. Tibor bá: Remélem tudod, hogy csak a szórakoztatásodat akarják biztosítani. Hát kacagj a kedvükért!

  281. Re 304 L.S.

    „Nem tartalmaznak vírusokat. Szintetikus genetikai anyagot (szintetikus DNS-t vagy messenger mRNS-t) tartalmaznak, kivéve az első olyan oroszt, amelyről jelentették, hogy vírust tartalmaz.

    * Nem azért adják őket, hogy specifikus vírusok ellen antitesteket termeljenek (nem tartalmaznak ilyeneket).”

    A vírus egyik fehérjéjének mRNS-ét tartalmazza. Az bejut a sejtbe és „lefordítódik”, vagyis a sejt ez alapján a „tervrajz” vagy „utasítás” alapján legyártja a vírusfehérjét, ami ellen antitestek fognak termelődni. Mindez úgy, hogy semmiféle elölt, gyengített vírus nem kerül be a szervezetedbe.

    „Minden szervezet genetikai anyaga – vagyis az élet kódja – DNS-ből és RNS-ből áll.A DNS tárolja az összes genetikai információt, amely meghatározza a létünket. Az RNS szerepe az, hogy utasításokat hordozzon a DNS-től a fehérjékig, és fordítva (ezért messenger RNS-nek vagy mRNS-nek hívják), ezáltal befolyásolja mind a fehérjéket, mind a DNS-t.”

    Ez nem teljesen így van. Vannak olyan szervezetek, amelyekben az RNS tárolja az információt. RNS ből nem csak hírvivő van hanem pl t RNS (transzfer), vagy r RNS (riboszómális). Érdemes volna átismételni a középiskolai biológia anyagot…

  282. 294., 310. Csont

    Nem tudom, hogy meglepett-e téged.
    Reakcióid nem tűntek naivnak, kétkedőnek tűntek.

    Karikó Katalin pont a mRNS-n dolgozik már egy évtizeddel a covid előtt. Nyilván jó szándékból, nem is ez a vita tárgya.
    Azonban ahogy L.S. is mondta ez egy hírvivő RNS, vagyis információt szállít, ráadásul segít ’emlékezni’ is, ha más szerepet tölt be az RNS. Az információk milyensége már megint más lapra tartozik, ez a információt bejutató szándékaitól is függ. És már megint oda jutottunk ahol a part szakad,
    a hívő vagy nem hívő kérdéshez.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Hírvivő_RNS

    Felesleges gúnyolódni, te sem tudsz többet!
    Hiába hiszitek, hogy az értelem nappali világosságában próbáltok realisták maradni.

    Ha annyira realisták lennétek már rég eljutottattok volna a transzcendenciáig és ez a párbeszéd sem a hülyék párbeszéde lenne, ahol természetesen csak mi lehetünk a hülyék.

  283. 311. hargi
    „Érdemes volna átismételni a középiskolai biológia anyagot…”

    Köszönöm szépen.

  284. A helyesen értelmezett tehat részleges soha nem 100% – os ,nyaj immunitas, nyilvan lassítja a vírus terjedését.
    Persze azon lehet rugózni mit jelentenek a ‘részleges’ és a ‘lassítja’ szavak.
    A nyaj immunitas eredményei a svéd példan tanulmanyozhatóak.
    Egy jarvanylassító tényező, amit nehéz lenne tagadni, de nem a Megoldas.

  285. 308 Csont
    Alapjában igazad van, az a kortárs, amelyik megrémült, az L.S. akkori megfelelője volt, mert biztos, akkor is voltak ilyen beállítottságúak… 🙂
    A valóság az, hogy neki is igaza lett, mert sok gonosz dolgot hajtottak végre, ahogy megálmodta, de a pozitív szemléletűeknek is igaza lett, mert az emberiség felvirágzott ezen eszközök által…
    Erről jut eszembe, hogy egyszer hallottam egy beszélgetést Csókai András idegsebésszel, aki egy mélyen vallásos ember, de mikor a génmódosításról kérdezték a véleményét, nagyjából ezt mondta.
    Amióta orvostudomány létezik, az orvos mindig beleavatkozott a természetes, spontán folyamatokba, hiszen megmentett embereket, akik maguktól meghaltak volna, és ez mindig azokkal az eszközökkel hajtotta végre, amelyek az adott korban rendelkezésre álltak.
    Miért lenne más a géntechnika?
    A kérdés csak az, hogy etikusan, jó célból használjuk-e. Ha igen, akkor semmi gond vele…

  286. 313 Mosógépszerelő
    A jelen esetben a nyájimmunitást elérni pusztán azáltal, hogy hagyjuk az embereket megfertőződni, az tudatos bevállalása annak, hogy a nyájimmunitáshoz szükséges népességszámra eső 3% halálos áldozatot tudatosan bevállaljuk, feláldozzuk őket a köz oltárán.
    Mondjuk a svéd modell sem tisztán erre épített, hiszen próbálták az idősebbeket védeni, kivonni a fertőzöttek köréből, így elvileg el lehetne érni, hogy főleg fiatalabbakból tevődjön össze az a kritikus népességszám, ami a nyájimmunitáshoz szükséges, így az idősek megmenekülhetnének.
    Ha mindezt oltás révén érjük el, az már jobban hangzik, mert akkor ezt a 3%-ot nagyságrendekkel lecsökkentjük azokra, akikre nem hat az oltás…
    A svédeknél szerintem az a helyzet, hogy még mindig messze járnak attól az átfertőzöttségtől, ami biztosíthatná a nyájimmunitást, ha arra várnak, még sok ember fog meghalni addig…

  287. 313.Mosógépszerelő:”A nyaj immunitas eredményei a svéd példan tanulmanyozhatóak.”
    Dehogy tanulmányozhatóak. Nem értek nyáj immunitást, mert nem lett akkora át fertőzés. Majd ha átoltottság lesz. Addig az ötletelés meg a vakmerőség tanulmányozható.

  288. Nem becsülöm ezeket le !
    A kötelező maszk hasznalat, a karanténok, a tavolsagtartas, a kijarasi tilalom, a csoportos szórakozóhelyek bezarasa, a sok kézmosas …
    Mindezek megelőzik a kórhazak túlterheltségét és sok sok ezer ember életét meghosszabbítjak akar egy évvel is.
    Ha optimistak vagyunk, akkor mindez életeket ment.
    Plane ha hatni fog a csodafegyver, a vakcina !
    Én nem vagyok optimista, realista pesszimista vagyok.
    Eddig globalisan tegnap volt a legtöbb halott 12 009

  289. 318. Mosógépszerelő,

    Az USA-ban tegnap több mint 2300-an haltak meg. Ennek ellenére és az erőteljes kérés ellenére, hogy ne menjenek idén hálaadáskor a távoli rokonokhoz, családtagokhoz, több millió amerikai kelt útra, ami újabb szoros kontaktok millióit jelenti ezekben a napokban.

    UK: tegnap csaknem 700-an haltak itt meg, ami sokkal rosszabb szám, mint az USA-ban népességarányosan számítva. De legalább itt már lefelé megy a járványgörbe az újabb fertőzések számát illetően.

  290. Hogy Magyarországon mi van akár a számok, akár az eü állapotok terén, azt csak találgatni lehet.

    Egy mai beszámoló:

    „Ma az egyik Fővárosi kórházban katonák engedtek be a kapun, ők mértek lázat és töltötték ki a papírt, katonák láttak el (műtét utáni varratszedésen), katonák hozták-vitték a betegeket a különböző osztályok/épületek között a betegszállítók és nővérek helyett. Nincs más, rengetegen betegek a kórház dolgozói közül.
    Ja, és ezeket a katonákat ma 10 órakor más osztályokról vezényelték át, hogy itt legyenek. Hogy azokon az osztályokon mi lehet, csak tőlük hallottam. Gáz a köbön. Nincs takarító, nincs nővér, lassan már orvos sincs.”

    Talán nem véletlen, hogy az egész eü-t mától Pintér Sanyi bátyánk vette át. A helyzet súlyosságát mutatja és még csak november 26.-a van.

  291. Érdemes lehet ezt is meghallgatni:

    „Tökéletesen megéljük most az egészségügy összeomlását”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük