(3358) Bunkó világhatalom

Tibor bá’ online

 

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni, ki nyeri az amerikai választásokat. Akár megnyeri Trump, akár csak néhány tízmillió szavazatot kap, az ország kiérdemli a bunkó jelzőt. Mi mást lehet mondani, ha a rá szavazó tízmilliók nem borulnak ki azon a véleményen, amikor Trump a koronavírus ellen háztartási (mondjuk Hypó) fertőtlenítőt javasolt bevinni az emberi szervezetbe (néhányan meg is próbálták és belehaltak). Hogy lehet egy felnőtt férfi ekkora marha? Jó, nem ért a biológiához, még alapszinten se, de akkor miért nem kérdezi meg valamelyik tanácsadóját, még mielőtt kiáll a hallgatók elé?

A fenti bekezdés csak az én bemelegítőm volt. Egy Fred Reed nevű publicista összeszedett néhány kifogást, természetesen amerikai oldalról nézve, amit most közzéteszek egy díszes csokorban.

A vallásosak kedvence Trump, aki Mózes öt könyvéből nem tudja nevén nevezni az elsőt (teremtés). Ígérte befejezi a háborúkat, befejezte? Ígérte, hogy csökkenti a költségvetési hiányt, növelte. Ígérte, hogy két éven belül megszabadul az illegális bevándorlóktól, nem szabadult meg. Ígérte, hogy a termelő gyárakat visszahozza Kínából, nem hozta vissza.

Mit tett vírus ügyben? A világon Amerika áll a legrosszabbul.

Trump, csak úgy mit elődei, két dologban teljesített: Védte a Wall Streetet, és a katonai költségvetést. De csinált mást is. Kilépett a fegyverkezéseket szabályozó egyezményekből (START- Hadászati fegyvereket korlátozó egyezmény, INF- közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése”, Nyitott égbolt). A NATO erőket kiterjesztette Oroszország határaiig. Csak azért, hogy megmutassa, ki a főnök a házban, ami felesleges és veszélyes.

Közben Kína fejlődik. Trump számára ez nem versenytárs, hanem ellenség, akivel nem tárgyal, hanem fenyeget, ”vagy azt teszed, amit mondok, vagy eltiporlak”.

Egy birodalom első számú szabálya, ne engedd, hogy vetélytársaid egyesüljenek. Trump a vetélytársakból ellenségeket csinált és szövetségessé erőszakolta őket. Ez elég nagy marhaság. Oroszország és Kína nem természetes szövetségesek. Kína a maga 1,4 milliárd szorgalmas emberével egy túlzsúfolt ország, védhetetlen hosszú határokkal Oroszország felé. Oroszországnak mindössze 146 millió lakósa van, viszonylag mozdulatlan gazdasággal, hatalmas üres területekkel, igen gazdag erőforrásokkal. A két országnak a múltban volt területi vitája. Trump ahelyett, hogy egymásnak vezette volna őket, szövetségre sarkalta őket.

És akkor ott van Irán, 80 millió emberrel, hatalmas hadsereggel és rengeteg olajjal. Volt egy egyezmény a JCPOA (iráni atomprogram), ami az irániakat besorolta volna a nyugati országok közé. Trump kilépett a szerződésből, amitől a nyugat európai országot majd szörnyet haltak. Erre mit tett Irán? Kelet felé fordult, készülnek létrehozni egy 25 éves fejlesztési egyezményt. Hab a tortán, Trump lemészároltatta Soleimani iráni hőst, ami után Irán – jogosan – végképp hátat fordít Nyugatnak.

Hasonló hülyeség volt Kínával kereskedelmi háborút kezdeményezni, „ellenállunk Kínának” jelszó alatt. Valójában jobban hangzik a „biztattuk a szellemet, hogy bújjon ki a palackból.”

Trump meghirdette a technológia elzárását Kínától. Erre, Kína beindított egy programot a technológiai függetlenségért. Ehhez persze idő kell, de működni fog nekik. Mi történik. Az amerikai vállalatok elveszítettek egy piacot, és megteremtettek maguknak egy konkurenciát.

Trump ismételten demonstrálta, hogy nem ismeri a történelmet, a földrajzot, a technológiát és a katonaságot. A Hawaii szigeteken elvitték az USS Arizona emlékműhöz, fogalma se volt mi az (japán támadás áldozatai). Véleménye szerint, az 1917-es(!) Spanyolnátha befolyásolta a II. világháború befejezését.

Trump hívei épp ilyen tudatlanok, és ami ennél is rosszabb fogalmuk sincs, hogy egy elnöknek miért kellene ilyen dolgokat tudni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

103 gondolat erről: „(3358) Bunkó világhatalom

  1. Róna-Tas Ákos San Diegoban élő és oktató szociológus. A 2020. november 5-i Reggeli személyben Para-Kovács Imre az amerikai társadalom megosztottságáról, az elnökválasztásról, illetve annak lehetséges következményeiről kérdezte a társadalomtudóst.

  2. Én arra leszek kíváncsi, ha Trump veszít(és veszíteni fog), neki megy-e Iránnak, vagy esetleg bejelenti, hogy a dollárnak nincs fedezete. Mindkét esettel, Kinának és Bidennek is betenne.
    Viszont az elnököket a delegált elektorok választják meg. Mi van, ha egy adott állam elektorjai nem vesznek részt a választáson pl. Kaliforniát elnyeli a tenger földrengés következtében. Ott 55 elektor van az Bidennek -55 szavazat.

  3. Értem én, hogy a levélszavazatok többsége Bidené, de mért van az, hogy órákig, adott esetben napokig semmi, aztán hirtelen beérkezik többszázezer szavazat Bidenre?

    És mi a frászkarikát csinál Nevada? Két napja meg kellene legyen az eredmény!

  4. 5. Home defender
    Szerinted mit látunk a videón?
    Így korrektebb (látod a hsz-eket is):
    – hátétépées://www.youtube.com/watch?v=BY14Rd__DPY&feature=youtu.be –
    néhány hsz a videóhoz:
    „One person is reading them out and the other person is copying what he’s saying. It doesn’t look ballot duplication it looks like you’re clout hunting. The marks on the guys page are the same as the ones the girl is making and an officer is watching over them. But with a clickbait title like that you already know you’re going to get views”

    „I think she is just reprinting ballot papers that couldn’t be read by the machine. The man is reading out the bad ballots and she is reprinting the votes on a new ballot.”

    „This is actually legal. As a poll worker myself back in 2016, we have to do this if their ballot isn’t clear enough to be read for the machines.”

  5. Olyan ez mint egy focimeccs! Drukkolunk ide – oda, aztán valakinek a k…. anyját kell szidni! Csak itt azét, aki gólt lő, ott meg azét, aki gólt kap…
    Mi lesz itt 2022-ben? 🙂

  6. 11.

    2022 – ben , szerintem még mindig igen igen sz@r világ lesz !
    Alig több mint 1 év múlva, már 2022.
    De még ennél is sokkal rosszabbul járhatunk…….

  7. Tibor bá ! Még Nyugat-Európához mérten is szigorú vagy. 🙂
    Az amerikai szellem földhöz ragadt, ezért is tudott eddig Trump szívósan szinten maradni. A Testamentumom posztodban gyakorlatilag te is csak ezt a szintet hozod „eat shit and die”. 🙂
    Trump egy primitív ingatlanos üzletember, aki csak a pénz nyelvén ért, és te ezt kéred számon tőle ? Az eddigi amerikai elnökök finom Yale-n tanult úriemberek, az elit emberei, csak finoman voltak korruptak ( pl. Clinton – Whitewater) , míg Trumpnál vizsla szemekkel figyelnek mindent. Talán Truman volt még hasonlóan egyszerű lélek, de ő viszont jó szolga volt.
    Trump egy kicsit az amerikai nép tükre, aki próbál még a delelőn maradni, de érzi a változó kor előjelét, tisztában van Kína hatalmi törekvéseivel, de megpróbálja lassítani azt. Ezzel szemben lehet, az amerikai elit inkább irracionálisan globalista, és már más kártyákkal szeretne játszani.

  8. 14 – László:
    Az nem nagy baj, ha valaki buta és vezetőszerepe van, ha tisztában van képességeivel és kér tanácsot a szakértőktől. Ha azonban nem ez a helyzet és azt javasolja, hogy az emberek igyanak vagy fecskendezzenek be Hypót a testükbe, akkor az már a vég. Ilyen idióta hülyével kapcsolatban nálam nincs pardon.

  9. Megkezdődött a totalitarizmus korszaka:
    Mi vár ránk, amikor a média és a közösségi média cenzúrázza az USA elnökét?

    http://lefteria.blogspot.com/2020/11/social-media.html

    Az idei amerikai választásokon olyan példa nélküli dolgokat tapasztaltunk, amelyek még soha nem történtek meg, és ez nem a csalás, mert csalás sokszor történt a történelemben, és aki meg tudja csinálni egyszer anélkül, hogy elkapnák, azt folytatni is fogja.

    Soha nem látott eset, hogy kórusban először az összes amerikai média a közösségi médiával együtt cenzúrázta és bírálta az amerikai elnököt, vagyis D. Trumpot (bármi is történjen, 2021. január 20-ig ő az elnök).

    Cenzúrázták, sőt megfosztották a beszéd jogától, amikor az amerikai néphez intézett mai beszédében, ahol elítélte a demokraták és az őket támogató rendszert, vagyis a „mély amerikai államot”, választási csalását, az amerikai média egészében leállitotta továbbítását, hogy üzenete ne érje el az amerikaiak túlnyomó többségéhez.

    Az MSNBC gyorsan megszakította az élő közvetítést:
    „Nos, abban a szokatlan helyzetben vagyunk, hogy nemcsak az USA elnök beszédének közvetitését vagyunk kényszerülve megszakitani, hanem az USA elnökének állitásait is ki kell javítanunk” – mondta Brian Williams műsorvezető.

    Vagyis nem csak félbeszakították, hanem korrigálták is!

    Az NBC News és az ABC News is megszakította az elnöki sajtótájékoztató élő közvetítését.

    Trump egyetlen kérdést sem kapott újságíróktól, és az ok egyszerű.
    Minél jobban megvitatják a csalás kérdését, annál többett töprengenek és jóbban elgondolkodnak azon az amerikai polgárok, hogy mi is történik valójában.
    És ezt nem akarják.

    A CNN úgy döntött, hogy nem szakítja meg a beszéd élő közvetítését, és nem is vágja le Trump mikrofonjának a hangját.
    De az államfő kijelentését Jake Tapper hálózati műsorvezető azonnal megcáfolta:
    „Milyen szomorú éjszaka Amerikának, amikor azt látja, hogy elnöke (…) hamisan vádolja az embereket azzal, hogy ell akarják lopni a választásokat, és hazugságokkal támadják a demokráciánkat”!

    Példátlan: Már kritizálták is. Mintha bírák lennének és már döntöttek is. Természetesen nem figyeltek az általa bemutatott adatokra.

    A médiával együtt a közösségi média is követi…
    Mit jelent mindez?
    Művészien és csendesen néhány éven belül olyan globális információs rendszert fejlesztettek ki, amely most megakadályozza „ridegen”-en megakadályozza az ellenkező álláspont terjedését.
    Röviden, mindazt amit nem szeret a Rendszer
    (a csatornákból megtudhatjuk, hogy mi az ami tetszik neki, mivel kórusban pontosan ugyanazokat a nézetek hirdetik),
    törlik és eltűnik egy kattintással, akár tetszik nekűnk, akár nem tetszik …
    Nem vicc, ha Biden nyer nagyon komor lesz az emberiség jövője, mert a demokrácia mindenütt felszínes lesz. Inkább egy üres tartalom nélküli szó lesz.

  10. Tibor bá’ :
    A poszt nagy részével egyetértek, de van pár észrevételem.

    „Akár megnyeri Trump, akár csak néhány tízmillió szavazatot kap, az ország kiérdemli a bunkó jelzőt. Mi mást lehet mondani, ha a rá szavazó tízmilliók nem borulnak ki ”

    Tudom hogy szeretsz általánosítani, erre elméleted is van, de gondolj bele, hogy az USA-ban a polarizáció hasonló szintet ölt, mint itt Magyarországon.
    Lásd választási adatokat, fideszre és nem fideszre való szavazókat.

    Engem igen sértene, ha az Orbán kormány ténykedése miatt, a magyarokról alkotott általánosító véleményben egy kalap alá vennének a fideszre szavazókkal.
    Úgy, hogy a fidesz kormány igen kevés intézkedésévek értek egyet.

    Akik nem Trumpra szavaztak, azok igen is kiakadtak Trump folyamatos bunkóságán. Gondolom pont ezért nem rá szavaznak.

    „Trump lemészároltatta Soleimani iráni hőst, ami után Irán – jogosan – végképp hátat fordít Nyugatnak.”

    Ezt a hős címkét kissé erősnek érzem.
    Irániak egy része szemében lehetett hős (iráni elit érdekeit szolgálta), de a többi ország szemében?

    Ezt 3078 poszt alatt korábban indokoltam.

    Trump keményebb Kína elleni fellépésével egyetértek, bár csinálhatta volna jobban is.
    A kínai repertoárt nem részletezném, amivel a másokon számonkért szabad versenyt folyamatosan meghágja (jogi szabályzás, ipari kémkedés, gazdasági nyomásgyakorlás stb.).

    Aki követi a Huewei sztorit, az láthatja, hogy a szankciók igen kellemetlenek tudni lenni, minden tagadás ellenére.

    11.malleusorbis:
    Elborzasztó ez a hazugság cunami, amit Trump produkál.
    Veszteni tudni kell, de erre Trump láthatóan nem képes.

    A Trump hívők meg láthatóan készpénznek veszik a „vezér” minden szavát.
    Valahonnan ismerős ez a hozzáállás hazánkban is.

  11. 16: L.S.:
    „Nem vicc, ha Biden nyer nagyon komor lesz az emberiség jövője, mert a demokrácia mindenütt felszínes lesz. Inkább egy üres tartalom nélküli szó lesz.”
    – Igazad van, bár sztem. már most is az, sőt, bizonyos tekintetben már régen az… De legalább a hülyéktől (és a sok hülyeségüktől) megszabadulunk!

  12. Azért nem semmi, hogy ilyen látványosan primitíven tudtak csalni. Ehhez viszont tömegeket kellett megmozgatni, az ilyet képtelenség sokáig leplezni (nem vették figyelembe, hogy ma már mindenkinek a zsebében van a „filmfelvevő”?)
    Ha az amerikai Csernyenko kerül mégis névleg hatalomba, ő már nem fog sok vizet zavarni, az alelnöknője viszont katasztrófa lesz. Ha addigra egyáltalán az USA egyben marad.

  13. Nekem furcsa, mintha direkt szivárogtatnák az egyre durvábbnak látszó bizonyítékokat a csalásról, ami lassan elárasztja az amerikai alternatív médiát, közben lebegtetik az egész választást, továbbra sincs eredmény, a mainstream viszont összezár Trump ellen, furcsa kettősség. Bár én is örülnék, ha szépen elsimulnának a dolgok. De mintha más lenne a cél.

  14. „Mindennél fontosabbnak tűnik azonban az a jelenség, amit a politikatudósok negatív pártosságnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy a szavazók nem éppen a saját pártjuk üzenetére fogékonyak, hanem a másik párt sikerét szeretnék megakadályozni. Emiatt nem hogy szakpolitikákra nincs szüksége a politikusoknak, de célokat sem kell megfogalmazni. Célnak bőven elég elkeseríteni a liberálisokat, vagy a másik oldalon elkergetni Trumpot. Ezen azért is nehéz változtatni, mert a két táborba rendeződött szavazók identitásának részévé válik a másik elutasítása. Ez tartja össze az ideológiailag elsőre ingatagnak tűnő pártokat is.”

    https://g7.hu/vilag/20201106/meg-ha-trumptol-meg-is-szabadul-a-vilag-a-trumpizmus-marad/

    Tehát értelmi alapon nem kell/lehet hatni, hanem érzelmi alapon, törzsi alapon szerveződve.

    Bravo!

  15. Számlálás:
    „Ritkan kommentalok de ezt a temat magamenak erzem – ugyanis eppen az egyik valasztasi kozpontban szamolok:)- (mindegyik ponthoz tegyuk hozza hogy covid van mint nehezito tenyezo) – allamonkent valtozo hogy mikortol meddig erkezhetnek be a szavazatok postan / ha a feladas napja legkesobb nov 3.
    Ez altalaban 5-10nap. Aztan vannak a kulfoldrol feladott szavazatok, meg hadseregtol vilagszerte bekuldott szavazatok – meg azok is beerkeznek.
    Mivel minden papiralapu ugyebar ezert ez iszonyat melo.
    1. Bejon a boritek
    2. Ellenorzik az alairast a boritek hatoldalan (hus-ver emberek osszevetik a regisztracios lapon levo alairassal.)
    3. Boritekot gep nyitja – azonnal kiveszi a szavazatot hogy ne lehessen azonositani ki szavazott.
    3. Utana “kisimitjak” a szavazolapokat es ellenorzik hogy nincs osszetepve, lekavezva, lekvarozva a szavazolap es meg mondjuk nem kuldte be valaki a gyerekkori kepeit (vannak ilyenek is).
    4. Szavazo keruletekre szortirozzak (nalunk 72-van) ezeket – szinten hus ver emberek.
    5. Beszkennelik oket. (ez a szamlalas resze )
    6. Ha nem sikerult egyertelmuen satirozni a kis kockat (sokaknak nem megy, pipa meg X lesz a teljes kocka satirozasabol)akkor azt is egy ember atnezi es jovahagyja.
    7. Ami lekavezott, lekvarozott, gyerekrajzos azt szinten egy kollega atmasolja teljes egeszeben hogy szkennelheto legyen.
    8. Serult, tepett, kutya cica megragta-val szinten ez a helyzet.
    9. Duplan ellenorizzuk hogy minden szkennelt (szamolt) darab fizikalisan es a riporton / gepen is meg van.
    10. Amit a szkenner nem olvasott be azokat egyenkent kivesszuk az osszesbol es megprobaljuk ujra szkennelni, ha nem megy akkor azok is masolasra kerulnek.
    11. A szavazatok 1%- at veletlenszeruen kivalasztjak majd SK kezzel ujraszamoljuk.
    12. Ha ezzel is megvagyunk, na akkor van hivatalos eredmeny.
    – ezek utan pedig ahol tul kozeliek az eredmenyek azokat altalaban ujraszamoltatja egyik / masik / mindket fel.
    (Jelzem nem csak elnokre szavaztunk hanem kismillo masik poziciora es javaslatra is – szavazolap atlag 3-4 oldal).
    A tobbsegunk Oktober 6-ota folyamatosan szabadnap nelkul dolgozik.
    Most annyi a konnyites, hogy attertunk a reggel 8-tol este 20-ig valo munkarendbe es a vasarnap valoszinuleg szabad lesz.
    Az ugye alap hogy mindenhol kamerak vannak es szavazas napjatol pedig barki johet nezni es ellenorizni hogy mit csinalunk. (most ugy kb 100-an nezik kepernyore kivetitve hogy mit csinal a kezed:))
    Meg egy pont – mi egy kis 1.7 millios valasztomegyebe csinaljuk ezt.
    Szoval ezert tart ennyi ideig…??‍♀️ 1 azt elfelejtettem hogy „uresjaratban” minden egyes boritekot amit a gep kinyitott meg egyszer ellenoriznek szorgos kezek, egyenkent – nehogy veletlen ott lapuljon meg egy szavazat…. Bonusz 2: minden szavazasi folyamatot eloben lehet kovetni – allando live stream van:) Pl: https://www.ocvote.com/media/media-livestream

    https://www.facebook.com/telexhu/posts/166674298462800?comment_id=166677178462512&reply_comment_id=166719605124936&__cft__%5B0%5D=AZUUwFu-mu156QyKjpCzdCdEsQmBU6i8W0TC9MU5Gm9qmye9mSB2op4xxWJV6wGqtfFXcKTQHDyJ26L1Cpdt1uYH8qyXwrwbZcZvCIdtKPimstZRnZ_cUGg9nh7aDjFxLn7kt63uiQukZKdI3q_-P13Y7sWUk16RMCm9tiCTTVARrmk_yeXrBQvoyap8zjJIPtE&__tn__=R%5D-R

    Ennek alapján érdekelne, hogy tud egy halott szavazni.
    Mert az OK, hogy kiküldik nekik a szavazólapot tévedésből, de hogyan regisztrált és írt alá, amit később összehasonlítanak a szavazólap aláírásával.

    Érdemes elolvasni a kommenteket is.

    Világosan kiderül, hogy egy rakás Trump állítás hülyeség.

  16. Az Index is csalásról ír a Newcomb- Benford matematikai anomália törvény alapján a levelszavazatokkal kapcsolatban. Ők enyhén szólva sem Trump támogatók. Érdekes lesz ….

  17. 24: Tom:
    Nem az a lényeg ki ír róla, hanem az, hogy elfogadod -e a valóságot, és képes vagy -e túljutni a médi, pártpolitika, valamint egyéb érdekkörök és seggfejek érzelmi alapú befolyásoló hatásain.

    Plusz megjegyzem, hogy ez az index már nem az az index!

    Magyarországon már nem létezik olyan sajtó, ami pártatlanul dolgozhat, mert vagy alapból a zsebükben van, vagy kizárólag olyan forrásokból táplálkozhat, ami alapból a zsebükben van. Kinek is? Mit bánom én, OV-nak, Fidesznek, világkollaboránsoknak, techcégeknek, stb.

    23: Idegen:
    Köszönet a beszámolóért és az okfejtésért!
    Nem csak ebben a posztban…

  18. A emberi hülyeség határtalan.

    Olyan mulatságos olvasni, a sok csalást kiáltó Trump ( akik a Trump által korábban vázolt viselkedést követik (nem ismerik el a választások eredményét stb.)) hívő állításainak a cáfolatát.

    Pl.
    https://www.politifact.com/factchecks/2020/nov/05/facebook-posts/no-dead-voter-named-william-bradley-didnt-vote-det/

    „Bradley told us that he shares the same name as his father who died in 1984, except he has the middle name of Tarnell. He told us that he lives in the same home where his father used to live. ”

    „Bradley said that someone on Nov. 5 called him and told him there was a report all over the internet about this situation, so he called the city about it. A city official told him not to worry, because officials check for a matching signature and date of birth, he told us.”

    Azaz a fiának azonos a neve (csak a középső neve tér el) és ugyanott lakik, mint az apja lakott.
    És nem, az apja nem szavazott, mert ellenőrzik a regisztrációs aláírást és a születési dátumot.

    Ezt az a blog is idézi, mint csalás bizonyítékát, amelyik a Newcomb- Benford-s twitter posztra is hivatkozik.
    https://reaktor.hu/2020/11/05/detroitban_a_halottak_is_szavaznak#

    A hitelesség az megvan…

    A poszton, csodálom, hogy nem tűnt fel a következő pár szó, pedig a képeken szerepel:

    „Absentee ballot” hiányzó szavazólap!!
    „You are on the permanent absentee voter list. You will be sent an application for every election.”

    Ön az állandó távollevők szavazói listáján szerepel. Minden választáskor kérelmet küldünk.

  19. 27.

    Kösz az infókat. Amúgy az a cirkusz amit Trump csinál a választással kapcsolatban az már önmagához képest is tragikomikus és ez nem semmi.

  20. 28.Tom:
    Kissé meglepő, de pont akik azt akarják sugallni, hogy csalás történt áttételesen hivatkoznak az ellenkezőjét.
    #888.hu/century-on/matematikusok-nem-letezhet-hogy-biden-michigani-eredmenyei-termeszetes-eredetuek-legyenek-4281926/

    Itt van egy link:
    #www.youtube.com/watch?v=vIsDjbhbADY
    aminek az ismertetőjében:

    „Can Benford’s Law be applied to elections? As the video explains, Benford’s Law applies when the dataset is a form of geometic growth over several orders of magnitude, such as length of rivers. But does not apply to lottery numbers, or newspaper pages. So would Benford’s Law apply to an election?

    It might be, since district population sizes are themselves geometrically (/exponentially) distributed. But does that extend to the returned ballots in an election?

    One paper that disagrees (or at least advises caution) is this paper (https://core.ac.uk/download/pdf/20642…) from the California Institute of Technology. ”

    #core.ac.uk/download/pdf/206427437.pdf

    Vannak további hivatkozások, szakmainak tűnik.

  21. 29.Observer:

    Erre a hírre feltűntél? 🙂
    Üdvözöllek újra köreinkben…. 🙂

    https://www.google.com/search?q=USA választás&client=firefox-b-d&sxsrf=ALeKk03J9BgUYLvqdlLFdIRCnlTYJgvWEA:1604697687887&source=lnms&sa=X&biw=1721&bih=851&dpr=2.22

    itt már 290 elektori helyet jósolnak nem hivatalosan.

  22. #www.google.com/search?q=USA+v%C3%A1laszt%C3%A1s&source=lnms&sa=X&biw=1721&bih=851&dpr=2.22

    Itt már 290 elektori helynél tartanak.

  23. 32: Idegen:
    „Érdekes lesz figyelni Orbán pávatáncát a nagy Trump szeretete után.”
    – Sztem. itt többről lesz szó:
    Most újra kell helyezkednie a világban!
    Egyedül a kínai kapcsolata tűnik stabilnak, de az kellően jelentéktelen is napjainkban.
    Az orosz, az amerikai és az EU meghatározó tagállamai felé is helyezkednie kell. Ehhez a lengyel kapcsolat már vajmi kevés lesz… A szerbek sem tudnak érdemben segítni, s ott van ugye Ukrajna is. Izraeli befektetőknek meg közvetetten rég a zsebében van, s félhet, hogy mi lesz, ha ez is napvilágra kerül.

    Az EU most már össze fog zárni. A pártcsaládja kénytelen lesz végre kizárni, és elsősorban a liberális oldal meg fogja szorongatni, ha mást nem folyamatos porondon tartásával, miközben a források elosztásánál megakadályozzák a holdudvara és a médiabirodalma további EU pénzzel tömését.
    Az USA be fogja nyújtani a számlát, fizetnie kell ott is, de nem lesz miből.
    Belpolitikában meg ott lesz a vírus, és várhatóan komoly pénzcsapok fognak megnyílni az ellenzék számára, amely alapján később külföldi érdekeltségek tehetik ismét rá a mancsukat a nemzeti szín alatt NER-nek kistaférungolt javakra. Ellenkezés nélkül fogják odadobni, hogy mihamarabb távozhasssanak a felmarkolt személyes vagyonnal…
    Árulók itt is, árulók ott is, mondhatni szép kis magyar jövő körvonalazódik, miközben se pénz, se posztó az ország lakosságánál… Remélem a fideszfanok majd emlékezni fognak akkor is a szavaimra, ha ez bekövetkezik, mert az csakis miattuk lesz így! Nem Orbán, és nem is a pártja miatt, hanem azok miatt az emberek miatt, akik nem voltak hajlandóak átgondolni, hogy mit és valójában miért tesznek meg az istenített hatalmasaik kedvéért!
    Ha az oroszoknál is történne valami, az már maga lenne a pokol! Pedig a legutóbbi odaszólásuk a „felszabadító” Vörös Hadsereg miatt már valami ilyesmin alapult…
    S idehaza még nem is beszéltünk a kismillió sértettségről (lásd SZFE és egyéb közpénzrabló Alapítványok létrehozása), amelyet már elkövetett bizonyos csoportok felé, vagy a közeljövőben kényszerül majd elkövetni a pénzéhsége miatt. Adna, de nem tud, elvenne, de már nincs kitől/miből…

    De ki tudja, talán mégis a Kárpátok Géniusza, s kikormányoz minden válságból!
    Számomra elképesztő (talán még jobb szó lenne az elrettentő), hogy miként indult, s végül mivé lett ez az ember!

  24. 30-hoz még:
    Korrigálom a reaktor.hu-ról az álláspontomat.

    Mert ők is rájöttek, hogy lehet, hogy nem add pontos eredményeket a Newcomb- Benford törvény.

    https://reaktor.hu/2020/11/07/statisztikai_alapon_lassan_a_testtel

    Tudtak önkritikát gyakorolni, az manapság nagy szó.

    A hivatkozás, ugyanaz, mint amit én is említettem, de olyan oldalról, ahol a kapcsolódó cikkek is szerepelnek a választási csalásokról.

    https://www.cambridge.org/core/journals/political-analysis/article/benfords-law-and-the-detection-of-election-fraud/3B1D64E822371C461AF3C61CE91AAF6D

  25. 33. Csongor, Biden külügyi tanácsadója Antony John Blinken aki Donald M. Blinken egykori (1994-98) amerikai nagykövet fia. Szóval a külügyi stáb után a majd felálló új külügyminisztériumban is kb. államtitkár lesz belőle, aki a közép-, és kelet-európai ügyeket fogja vinni és valószínűleg Susan Rice lesz a külügyér.
    Szóval olyanok lesznek ott, akik nem csak térképen tudják megmutatni hol van a „sült pulyka” ország a világban, és van némi itteni élettapasztalatuk is. Sokkal keményebben leszünk fogva, és ebből is látszik, hogy pár hete Biden nem véletlenül emelte ki Belaruszt, Lengyelországot és hazánkat. A stábja dolgozott, és Biden meg posztolt. De emögött egy komoly és tapasztalt háttércsapat munkája áll, szóval külügyi téren a trumpi „bohóckodás” után egy valós és kemény, az amerikai nemzetbiztonsági, gazdasági, külügyi, stb. érdekeket a klasszikus diplomácia eszközökkel képviselő külpolitikát fog vinni az USA. A beszólásaink nem sokat osztanak, vagy szoroznak, mert kb. kisegerek vagyunk az elefántok között, de azért OV és Szíjjártó kinyilatkoztatásait nem fogja elfelejteni az új adminisztráció.

  26. Re:33 Csongor
    Mielőtt pokolból hulló kénköves víziót vársz, megjegyezném, hogy az utóbbi időben elég komoly pénzeket költöttünk el/fogunk költeni amerikai fegyverekre, és mint ahogy a régi mondás tartja: „A kutya ugat, a karaván halad”
    Szájkarate biztosan lesz, kár lenne kihagyni a ziccert, de a mélyben meglátjuk mi lesz…

    Izzíthatjuk a konteó vonatot? Jelenleg úgy néz ki nem nyert Trump, aki a büszke Amerikát megmentette volna a deep stete-től. 😉
    Megjegyzem nem biztos hogy zökkenő mentes lesz a hatalom átvétel, már ha lesz egyáltalán, mert benne van a pakliban egy puccs is, amivel a demokratákat lenullázzák. Minden esetre a média példásan lejtett a demokratáknak, ezt kitűnően levezényelték, semmi tagadás. 🙂

  27. 36: Dajtás:
    Bár nekem nem teljesen ugyanez a véleményem, mivel korábban kinyilatkoztatást tettem a konteós vonalat illetően, igen, ezzel az eredménnyel kíváncsi vagyok a konteós elképzelésekre is. Saját gondolatmenetem szerint még ez a szoros eredmény is túl jó eredménynek tűnik Trump részére, a médiahekk pedig világszerte jól ismert trükk, amit minden politikai fél kihasznál, amennyire lehetőségeiből futja rá. Azonban az erőviszonyok alakulása miatt úgy gondolom, a konteót félresöpörni véglegesen most ugyanolyan hiba lenne, mintha Trump győzelme mellett folytattuk volna megjelenítésüket.

    „Izzíthatjuk a konteó vonatot? ”
    – Szóval részemről igen. A Tiborbá által meghatározott keretek szabnak csak határt.

  28. „A tanácsadó szerint a probléma az volt, hogy Trump sosem értette meg, hogy az idősek vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben a koronavírus miatt, ezért ijesztő lehetett számukra az, ahogy az elnök reagált.

    Egy másik tanácsadó szerint Trump a gazdaság újraindítását választotta a vírus kordában tartása helyett, ennek következményeit láthattuk a választás napján.”

    https://www.portfolio.hu/global/20201107/trump-tanacsadoi-szerint-a-koronavirus-kezelesen-buktak-el-a-valasztast-456440

    Remélem a történelem ismétli önmagát.

    „Hétfőn egy 12 tagú testületet állít fel Joe Biden megválasztott elnök – tudta meg a CNN. Ez jól jelzi, mit tekint a legfontosabbnak az USA új vezetője, és azt is, hogy tanult Trump hibájából, aki részben a járvány kezelése miatt bukta el a választást. ”

    https://www.portfolio.hu/global/20201107/megvan-mivel-kezd-biden-hetfo-reggel-a-koronavirus-elleni-kuzdelem-lesz-az-elso-456442

  29. 21. László
    „Nekem furcsa, mintha direkt szivárogtatnák az egyre durvábbnak látszó bizonyítékokat a csalásról, ami lassan elárasztja az amerikai alternatív médiát, közben lebegtetik az egész választást, továbbra sincs eredmény, a mainstream viszont összezár Trump ellen, furcsa kettősség. Bár én is örülnék, ha szépen elsimulnának a dolgok. De mintha más lenne a cél.”

    Felhergelik a vidéki amerikát, hogy legyen egy kis fegyveres csihi puhi, aztán szépen leverik a hadsereggel őket. És ezt követően megtiltják a fegyvertartást, ezzel elérve az elit régóta lebegő álmát. A demokrata szavazók nagy részét az intézkedés nem érinti (nagyrészt fegyver ellenesek is), ők tapsolni fognak a döntésnek.

  30. 42: Tanuló:
    Szerintem meg Amerika értelmiségieket felsorakoztató, gazdaságilag erős régiói ünnepelnek, az elmaradottabbakban pedig mennének, lőnének, bármit megtennének, de nincs kivel szemben, mert a szövetségi államok középső, jelentéktelenebb csoportosulása áll csak Trumphoz közel, s arra talán nem fogja futni nekik, hogy nekiinduljanak a partvidékeknek. 1 – 1 kivétel akad, de ott olyan helyi zavargások lehetnek csak, amelyeket már megszokhattunk, s Trump alatt is láthattunk.

    Abban, hogy történt -e csalás biztos vagyok, mert az emberek ilyenek, s ezek most rendre ki is fognak valószínűleg derülni, de ezek valószínűsítem mindig is benne voltak a rendszerben, csak mivel nem volt ilyen szoros az eredmény, nem derültek ki. Meglátjuk, lesz -e később felderített csalás, ami a republikánusoknak kedvezett…

    Abban, hogy mi történhetett a háttérben, én még nem foglalnék állást, de biztos vagyok benne, hogy ez az eredmény nem egy győzelmi történet, hanem egy soványra, de még épp eredményesre sikeredett ítélet a trumpi gondolatmenet és cselekedetek felett. Amerika 4 év után megbuktatta, nálunk ez legelőbb 12 év után sikerülhet… Tulajdonképpen ennyi a különbség a fiatal és a már bejáratott demokráciák között. A kisembereknek alapvetően mindegy, de a közhangulatot és azt, hogy hogyan érzed magad, mennyire tudsz hatékonyan teljesíteni, mégis nagyban befolyásolja. Sajnos Amerikában olyan folyamatok indultak el, hogy elképzelhetőnek tartom, nettó nyereségük nem lesz a váltásból, mert amit egyik oldalról nyernek vele (közhangulat pl.), elveszítik a másikon (várható külpolitikai és gazdaságpolitikai fordulat).

    Nem is az a fontos, hogy mi lesz Amerikával, hanem az, hogy miként fog ez kihatni a világ sorsára, ill. saját hazai helyzetünk és lehetőségeink alakulására. Utóbbi esetében rövidtávon egyértelműen negatív következményekkel számolhatunk, míg előbbi esetében a lőporos hordó spájzlásától annak felrobbanásáig bármi belefér, attól függően, miként reagálnak a Trump által felhergelt partnerek a változásokra, ill. mekkora engedményt vállal fel az USA részéről Biden a kialakult neuralgikus pontok elsimítására.

  31. 41 – Uniconis:
    Emeljük ki: „Joe Biden: „We have put together I think the most extensive and inclusive voter fraud organization in the history of American politics.””
    Fordítás: „Véleményem szerint összehoztuk a legszéleskörűbb, és a legbeleszámítóbb szavazatcsalási szervezetet az amerikai politikai történelemben.”
    Most már csak az a kérdés, ezt hogy kell értelmezni.

  32. 45: Avatar:
    Trump és követői tényleg Orbán totális analógiája az USA-ban…
    Lassan ezekre az emberekre be kell vezetni egy új fogalmat. Javasolom a „szocio-klón” elnevezést. Ahogy életünkben is találkozhatunk sokszor jellemre és viselkedésre szinte teljesen azonos embertársakkal, noha genetikailag és családjuk, megjelenésük alapján nincs semmi közük egymáshoz.
    Köszi a linket!

  33. Az én szememben szánalmas és nyomorúságos az amerikai elnökválasztás egész külsősége, az egész cicomás-zászlós-himnuszos , vásári hangulatot árasztó felhajtás, a jelőltek lihegő államközi ide-oda rohangálása, az üres, gagyi szónoklatok, mintha hülyegyerekekhez beszélne az elnökjelölt óvóbácsi, a ” válasszatok engem, gyerekek, minden gyönyőrúszép és csodálatosan jó lesz, meglátjátok” -szerú hegyibeszéd, és ilyenkor elgondolkodik minden kissé is normális, gondolkodni képes ember szerte a világon: milyen lelkialkatú, milyen értelmi nivón álló emberek ezek, akikhez igy kell beszélni, akik akár egy pillanatra beveszik a még hazugságnak is túl szép mantrákat, mennyire gyerekes, naiv, vagy teljesen hülye kell legyen valaki, hogy még akár lelkesen tapsoljon az ilyes émelyitően cukormázas balabla hallatán.
    Istenem, talán igaz az a mondás, hogy minden nép olyan vezetőséggel van megáldva, amit megérdemel.
    Mert elnézve a cécót, a folyamatokat, a jelölteket, a beszédeket, az egymás közönséges, parlagi , nyilvános lehúzását, ahol a sleepy Joe bemondás viharos tapsot kap , nos mindezek láttán az ember hajlamos azt mondani: bárkit kapjatok, amerikaiak, megérdemlitek!!

  34. 47: Bálint:
    Sztem. az is baj, hogy ez lassan az egész világ politikai rendszerére jellemző lesz…
    Én pl. már nem várok a 2022-es magyar kampánytól sem többet!

  35. Biden egyértelműen bakizott, az iwillvote.com-ról beszélt. Annakidején Obamáék tűzték ki célul , hogy több millió állapolgár regisztáljon, és tudjon postai úton levélszavazni, ami ugye nagyon kényelmes. Nálunk se lenne rossz egy ilyen rendszer 🙂
    Amerika gazdasága, részvénypiaca jelenleg csúcson van, ebből tovább növekedni már nehezen lehet – már most megy a magyarázkodás demokrata részről, és próbálnak minden lehető problémát Trump számlájára írni ?

  36. 45.Avatar:
    A cáfolat fényesen bizonyítja a populista, média által befolyásolt korlátolt asszociatív képességű tömegek és azokat kihasználó vezetők meglétét.

    Akik idő, képességek, kritikus gondolkodás hiányában a „vezető” minden szavát az igazság kinyilvánításának veszik.

    Jó pár cáfolatot én is adtam ezen valótlanságokra, de amikor nagy összegekkel finanszírozott agytrösztök ezeket iparszerűen gyártják, akkor egy-egy ember nagyon kevés hozzá, hogy mindet cáfolja.
    Még ha egy rakás fact checking oldalra is támaszkodhat az ember, akkor is.

    Ezen csak a kritikus gondolkodás oktatása segítene.

    De ez már az iskolákból kikerült tömegen nem segít.

    Akik, a munka mellett nincs idejük, kedvük, képességük máshonnan is tájékozódni.

    Marad a TV és a rádió, ami ugye kormány propagandát közöl.
    Ott meg csak sulykolni kell, és előbb utóbb a sokat ismételt hazugság igazsággá válik a fejekben.

    Ez vidéken nagyon jellemző, saját tapasztalat.

    Ez Magyarországot magyarázza, de gondolom az USA vidéken nagyon a repertoár pl. a TV csatornákból, tehát nagyobb fokú a tájékozódás lehetősége.

    Ennek az országokon átívelő vidék-város ellentétnek lehet valami oka.
    Városokban a relatív győztesek, vidéken a társadalmi vesztesek?

    De mindenhol növekszik a városban lakók aránya, ami azt jelenti, hogy a vidéki bázis egyre fogy.
    És a városban is vannak szegénynegyedek, leszakadók.
    ???

  37. 49.László:
    „Amerika gazdasága, részvénypiaca jelenleg csúcson van”

    Hmm, azért a Covid-19 hagyott valami nyomot a GDP-én, munkanélküliségen stb.

    A részvénypiacon meg nagy részt a technológia megy.

    Nézd meg pl. az egyenlő súlyozású S&P500-at a techhel súlyozott S&P500 mellett.

    Egyébként a részvénypiac főleg a gazdagok játékszere, mivel a lakosság nagy többségének nincs pénze arra, hogy sok részvényt birtokoljon, hanem fizeti a hiteleit.

    A részvényindex egy kirakat, ami azt hivatott hangsúlyozni, hogy a gazdaságban minden OK.

    Közben a gazdaság helyzetet és a részvényindexek sose voltak ennyire távol egymástól.

    Már régen nem a gazdaság helyzetét mutató indikátorként funkcionálnak.

  38. Biden győzelme = Kína háttérben elért győzelme.

    Véget érhet, de legalábbis csökkenhet az erőteljes Kína elleni gazdasági háború mind Kína, mind az USA globalista köreinek (neokon/neolib és a KKP) legnagyobb örömére, tovább erősödhet a külső nyomás Oroszországon, amely így még inkább kénytelen lesz „Kína árnyékába húzódni” és kedvezményesen Kínával kereskedni (nyersanyag és fegyver), valamint nem fog csökkenni az EU-orosz szembenállás sem.

    Ezzel Kína járt a legjobban, ezt követi az USA Dem oldala, az EU és az oroszok pedig manőverezhetnek továbbra is a két nagy globál pólus között, de túl jól nem fognak járni. Az USA továbbra is megosztja/gátolja az EU-t, illetve az orosz-EU együttműködést, Kína finoman rásegíthet az USA további belső megosztására, így több lépcsőben és több rétegben, de globálisan is tovább finomodhat a világ megosztottsága, illetve intellektuális satuba zárása. Ez persze messze nem az a többpólusú és alapvető természetéből adódóan a folyamatos kiegyensúlyozást végrehajtó világmodell, amiben sokan reménykedtek. Ez a Központi, vagy szebben megfogalmazva a Mennyei Birodalom újabb, mégpedig sikeres lépése a teljes világuralom felé tartó folyamatban, összekötve az USA belső struktúrájának – egyúttal a jelenleg még ugyan fennálló, bár erősen omladozó világrend szerkezetének – további erodálásával. Mert félreértés ne essék, a globalista amerikai tőkéscsoportok és Kína moguljai egy követ fújnak, egy oldalon állnak és a legkevésbe sem érdekli őket sem az amerikai nép „demokráciája”, sem a kínai nemzet „népi demokráciája”. Meg úgy általában véve senki hasfájása.

    Majd a történelem végül megítéli, hogy ki milyen elnök volt Amerikában, de én még nagyon korainak tartom Trump bukásának az ünneplését minimum két okból. Az egyik az, hogy még nem adta át a Fehér Házat „minden gond nélkül”, a másik pedig az, hogy majd meglátjuk, valóban lesz-e végül mit ünnepelni egy új, Demokraták vezetése által fémjelzett USA esetében. A pakliban ugyanis benne van egy funkcionálisan, a belső megosztottságtól gyakorlatilag lebénuló USA-tól kezdve újabb háborúk kirobbantásán át a végül akár széthulló unióig minden, ami ráadásul az egész világra így vagy úgy, de ki fog hatni. Valószínűtlennek érzem, hogy ez pozitív előjelű lesz, de kívánom, hogy tévedjek.

    Innen nézve ezt az elnökválasztásnak csúfolt vásári komédiát valójában tök lényegtelen, hogy ki, hol és hogyan csalt a szavazatokkal, ennél sokkal, de sokkal nagyobb tétek vannak az asztalon. Az egykori boldog Aranykor ismételt beköszönte egyre távolabbra kerülő délibábnak tűnik, miközben az orrunk előtt bizonyították be, hogy a digitális feudalizmus korszaka elérkezett: már a nagy high-tech cégek és a média – többek között – azt is megmondják, hogy ki az elnök és erről mit is kell gondolnunk, már a látszatra sem adva sehol és semmiben.

    Egyszóval nézzétek el nekem, ha nem őszinte a mosolyom és nem tudok felhőtlenül együtt ünnepelni a tömeggel a „hatalmas siker” kapcsán. Ez bizony bukás a javából és most elsősorban nem Trump személyes bukásáról van szó. A többit majd az idő megmutatja.

  39. „Véget érhet, de legalábbis csökkenhet az erőteljes Kína elleni gazdasági háború mind Kína, ”

    Hmm, jelenlegi helyzetben egy kérdésben van egyetértés a demokraták és a republikánusok között, az a Kína ellenesség.

    Ergo ebben lehet előre lépni, mert lesz hozzá többség.
    Ennek meg van tömegtámogatottsága az USA-ban.

    És vannak valós okai is ennek a Kína ellenességnek.
    Nem csak a gyártás Kínába telepítése okán, hanem egyenlőtlen versenyfeltétel okán, geopolitika stb.

    Oroszország:
    Ha értelmes külpolitika lesz, akkor lehet, hogy Oroszország leválasztása is folyamatba lesz Kínáról.

    Azt látni kell, hogy az egész orosz ellenesség növekedésnek gyújtópontja a Krím és Kelet-Ukrajna volt.
    Ezt a stílust Európában nem tolerálják.

    Ha az oroszok csendben maradnak és nem provokálnak, akkor nem lesz újabb nyomás rájuk.

    Egyébként meg a nagy külpolitikai nyitásukra (Szíria, Líbia, Ukrajna, Közép-Ázsia) nem csak a nyugat rágott be.

    Megkapták Törökországot ellenségnek, aminek régi nagy hagyománya van.
    Kicsit mix a helyzet, kutya-macska barátság, de már dominálnak az ellentétek.

    Nagyon szépen körvonalazódik a török-ukrán front az oroszok ellen.
    Drónok kontra rakéták csere, közös gyártás. Briliáns. 🙂

    Török még magkapták ellenségnek a franciákat, akik támogatják a görögöket Ciprus és a fenségvizek okán.

    A franciák meg a nagyobb EU függetlenség okán állnak ki, legutóbb is Marcon az Biden-t üdvözlő beszédben.

    Szóval az EU-orosz viszony még messze nem lefutott, lesznek még meglepetések.
    Ha az oroszok minimum Kelet-Ukrajnát elengedik, békén hagyják a Balkán-t, lehetnek itt még érdekességek.

    „Ez a Központi, vagy szebben megfogalmazva a Mennyei Birodalom újabb, mégpedig sikeres lépése a teljes világuralom felé tartó folyamatban, összekötve az USA belső struktúrájának – egyúttal a jelenleg még ugyan fennálló, bár erősen omladozó világrend szerkezetének – további erodálásával. ”

    No lám, látom nálad is kigyúlt a vészcsengő. 🙂
    Nemcsak az USA, Nyugat-ellenes szemüvegen ítéled meg a helyzetet.

    ” A pakliban ugyanis benne van egy funkcionálisan, a belső megosztottságtól gyakorlatilag lebénuló USA-tól kezdve újabb háborúk kirobbantásán át egészen a végül akár széthulló unióig minden, ami ráadásul az egész világra így vagy úgy, de ki fog hatni. Valószínűtlennek érzem, hogy ez pozitív előjelű lesz, de kívánom, hogy tévedjek.”

    Igen ezek a veszélyek fennállnak, igazad van.

    Szóval majd meglátjuk.

    Azt azért Te is elismerheted, hogy Trump egy kretén , elefánt a porcelán boltba.
    Még ha a Kína politikájával nagyjából egyet is értek.
    Nagyon nem kár érte.

    A nyugati szövetség szétverésével egyrészt Kína és Oroszország kezére játszott, viszont most lehetőség van EU önállósodására.
    Ezt az esélyt meg KELL ragadni!

    A nagy migráns elleneseknek lesz most egy közös pont Macron politikájában, lesz okuk, hogy egy kis EU identitást is magukra szedjenek.

    Mert az teljesen jogos, ha befogadják egy országba és annak az állampolgára lesz, akkor IGENIS tartsa be az adott ország törvényeit.
    Ősrégi vendég szabály..

    Vagy menjen haza, és ott gyakorolja a hitének az agresszív verzióját.

    Mert azért ne általánosítunk, nem minden muszlim vallja a radikális iszlámot.

    Látszik a francia felvilágosult hagyomány az egyház és az állam szétválasztásáról.
    Maximálisan támogatom, az bármely egyház tartsák el a hívek, és ne tömjük állami pénzekkel mint nálunk.
    Az adófizetők többsége nem vallásos, milyen jogon adják a pénzüket bármilyen egyháznak?
    Még a jelenlegi covidos helyzetben is?

    „hogy a digitális feudalizmus korszaka elérkezett: már a nagy high-tech cégek és a média – többek között – azt is megmondják, hogy ki az elnök és erről mit is kell gondolnunk, már a látszatra sem adva sehol és semmiben. ”

    Azért van olyan, hogy matematika.
    Lehet számolni, hogy ha még nem 100%-os az eredmény összeszámlálás, akkor is ki fog győzni, mert már az adott hátrány behozhatatlan.
    A hivatalos eredmény teszi fel az i-re a pontot.

    Ezen csak egy drasztikus csalás vagy számolási hiba változtathat.
    De mivel mindenhol voltak megfigyelők (Trump állításával szemben) ennek kicsi esélyt adok.

  40. 52.MangaM
    53-hoz még:
    Azért a nagy háborúsdihoz ugye a nagy hármas is kell pénz, pénz, pénz.

    A töröknél most cserélték le a jegybank elnököt, aki Erdogán kinevezettje volt.
    De csodákat úgy nem lehet csinálni, hogy a kamatot nem emelhetem (Erdogán elvárás), de a deviza ne gyengüljön.

    #444.hu/2020/11/07/ujabb-melyponton-a-torok-lira-erdogan-kirugta-a-jegybank-elnoket

    Török líra:
    #www.tradingview.com/chart/?symbol=FX%3AUSDTRY

    Oroszország kicsit jobb helyzetben, de hasonló cipőben.
    Már bejelentették, hogy jövőre nem emelik a hadi kiadásokat.

    Rubel:
    #www.tradingview.com/chart/?symbol=FX%3AUSDRUB

    Olajár:
    #www.tradingview.com/chart/?symbol=TVC%3AUKOIL

    Valuta gyengülés -> infláció -> szegények szívnak

  41. 53 – 54: Idegen:
    Sztem. a muszlim világot egyedül Erdogan tudná ráncba szedni azzal, hogy a radikálisokat kegyetlenül megbünteti és visszaszorítja a radikális, fundamentalista iszlámot.
    Ehhez persze az kellene, hogy a nyugati világ partnert lásson benne, ill. ne vegye egy kalap alá a mohamedán hitű közösségeket a terroristákkal. Magyarországon például ez már egy lehetetlen küldetés, s nem hiszem, hogy ahol a radikálisok bemutatkoztak, az emberek ellenérzéseit érvekkel még meg lehetne győzni…
    Ha pedig az iszlám radikális szárnya győzedelmeskedik, azt csak egy totális háború tudja megállítani, ami egyre inkább elkerülhetetlen lesz, amint a probléma világszerte, egyre húsba vágóbban megmutatkozik.

  42. 52,MangaM:
    “hogy a digitális feudalizmus korszaka elérkezett: már a nagy high-tech cégek és a média – többek között – azt is megmondják, hogy ki az elnök és erről mit is kell gondolnunk, már a látszatra sem adva sehol és semmiben. ”

    Az mennyivel jobb, ha egy hatalommániás elnök jelenti magáról, hogy ő győzött, amikor még korán sem lefutott a kimenetel?

    Bidenék óvatosan kivártak egy jó ideig, amíg egyértelmű nem lett.

    A CNN előttük lépett (Pennsylvania eredmények után), aztán a többiek, de kicsit több alappal, mint Trump.

    55.Horváth Csongor:

    „Sztem. a muszlim világot egyedül Erdogan tudná ráncba szedni azzal, hogy a radikálisokat kegyetlenül megbünteti és visszaszorítja a radikális, fundamentalista iszlámot.”

    Jó ebben lehet valami.
    Az oszmán birodalom alatt megtanulták, hogyan bánjanak az arabokkal.

    „Ehhez persze az kellene, hogy a nyugati világ partnert lásson benne,”

    Nyugat ebben biztosan partner, de mondjuk amit Ciprus, görögök és a migránsok zsilipezett beengedésével tesz, azt nem tolerálják.

    „Magyarországon például ez már egy lehetetlen küldetés, s nem hiszem, hogy ahol a radikálisok bemutatkoztak, az emberek ellenérzéseit érvekkel még meg lehetne győzni…”

    Magyarországon se az iszlám terrorizmus, se a tömeges migráció jelenleg nem probléma.

    A migráció a 2015-ös nagy átvonulás óta főleg a kormánypropaganda eszköze.

    És korábban idéztem már, hogy a legnagyobba rettegés a migránsoktól azon országokban van, ahol a legkevesebben vannak.
    Ez nagyrészt a propagandának tudható be.

  43. Huhh, most nézem meg jobban az USDRUB hetes chartot, TA alapon füles-csésze kb.104 USDRUB célárral.

    A TA nem 100%, de azért elgondolkoztató.

    USDTRY már kitört egy hasonló alakzatból kb.9 USDTRY felett a célár

  44. 56: Idegen – Hagyd a fenében MangaM agymenéseit, reakcióra sem érdemesek. Tudálékos, bő lére eresztett hadoválás kb. minden megszólalása, tele ostobaságokkal.
    Ez a stílus nem ide való. Ezt fogd fel figyelmeztetésnek. Ilyen stílust legközelebb törlök.

  45. 59: Ir01:
    Eltérő véleményedről tudomást szerzünk a „nem étek egyet vele” megfogalmazással is…
    Vagy csak a poszt címét kívántad reprezentálni? Akkor bocs!

  46. 59. Ir01
    Köszönöm a kritikát, ezen elgondolkodom.

  47. 53-54. Idegen
    Sok mindenre válaszoltál, néhány dologra még kitérnék, bő lére eresztett tudálékoskodás nélkül.

    Kína: Valóban, már Obama idejében is megfogalmazódott Kína feltartóztatásának szükségszerűsége, de vannak kétségeim azt illetően, hogy a Demek mennyire fognak beleállni ebbe a történetbe, ez ugyanis nem minden amerikai nagytőkés csoportnak érdeke.

    A törökök igencsak rendhagyó lépései egy külön fejezetet érdemelnének, én egyelőre óvatosan értékelném Erdogan politikáját is, ugyanis nem teljesen sikertelen. Ehhez pedig kell némi hátszél is, még akkor is, ha „hivatalosan” a segítő épp rivális – lásd a puccsot és az orosz „mentőövet”.

    Trumpot évek óta ekézi a mainstream média, én továbbra sem gondolom, hogy felért egy katasztrófával az elmúlt négy éve. 67 millió amerikai sem így gondolja, ráadásul az ő véleményük jóval relevánsabb, mint itt bárkié. Az tény, hogy valóban egy „üde színfolt” volt a palettán és alapból felrúgta a bevett szokásokat.

    De nem óhajtok ünneprontó lenni, reméljük, hogy végül a világ hasznára is válik az, ami most az USA-ban zajlik.

  48. 50.-hez még:
    „Mi lehetett az oka annak, hogy Trumphoz hasonló bohócok egyáltalán hatalomra kerülhettek? Mi az a frusztráció és tömeges elkeseredés, ami a populistákat győzelemhez segítette Amerikában, Angliában – és persze nálunk is?

    Az elemzők többsége a vidék és a városok, a képzettebbek és a relatíve képzetlenebbek közötti ellentétben és gazdasági különbségben látják a fő okot. Valószínűleg ebben is van igazság. Óriási technológiai változás közepén (szerintem csak az elején) vagyunk, és ilyenkor mindig növekednek a társadalmi különbségek. Azok, akik a változást hamarabb tudják kiaknázni, behozhatatlannak látszó előnyhöz juthatnak. Így volt ez több ezer éve a mezőgazdasági forradalom idején, és néhány száz éve az ipari forradalom idején is. Szinte szükségszerű tehát, hogy az ezeknél is mélyebb változásokat hozó informatikai forradalom idején is így legyen. De azt hiszem, hogy sokak elkeseredésének fő oka nem elsősorban a relatív gazdasági lemaradás, hanem önbecsülésük, méltóságuk elvesztése. Ennek pedig mi vagyunk az okai.

    Ha a történelem eddigi legsikeresebb társadalmi berendezkedését, a liberális demokráciát meg szeretnénk óvni, akkor a demokrácia és az informatikai forradalom győzteseiként sokkal de sokkal szerényebben, visszafogottan kell viselnünk anyagi sikereinket, vélt vagy valós versenyelőnyünket ebben az új világban. Úgy, hogy az elmaradottabbak ne megalázottnak, hanem velünk együtt győztesnek érezhessék magukat. A tehetség és az ezzel járó siker nem érdem, hanem kötelezettség, ami a többség szolgálatára kötelez.”

    https://444.hu/2020/11/08/ne-engedd-hogy-az-onhittseg-bunebe-kergessenek-a-korulotted-levo-gyengek

    Ez szóban szép, de gyakorlat?

  49. 34. Horváth Csongor.
    Sokan Mo-on (mint ti is) örömködtök előre az O.V. 2022-es bukásán. Szerintem korai. Hogy miért?

    Szerintem, mert:
    1. 2010 és 2016 között demokrata kormány volt az USA-ban (Obama vezetésével).
    2. Akkor is ment 1000-el a csesztetés. Bizonyos közméltóságok és potentátok heti berendelése a követségre, illetve egyéb találka helyekre.
    3. Szervezték a különböző megmozdulásokat (legismertebbek, Operaház előtti tüntetés, margithídi őszirózsás diákbuli /jelenlegi momentumos bagázs/).
    4. Adták a pénzt a pártatlannak feltüntetett rendszer-elleneseknek, mint alapítványok, civilek (nem véletlen, hogy O.V. be akarta tiltani a kinti /pl. norvég alapos/ támogatást. Reméljük, ha most rászállnak, megteszi /azért neki is van mozgástere, ne feledjük/).
    5. Keményen kritizáló követeket küldtek (lásd. Jóbarátot, mint követségi id. helytartót, aki nem mellékesen szervezte a fent említett akciókat).
    6. Keményen ekézte a Magyar kormányt – ahol tudta – az Obama adminisztráció.
    7. Magyarországot egyáltalán nem szerető (hogy finoman fogalmazzak) külügyminiszter is hatalmon volt (Klintonné).
    8. O. V.-t ki nem állható Soros György is benne volt a tanácsadói testületben (még ha nem is hivatalosan) és már akkor bosszúért lihegett.

    És mindezekkel elértek valamit 6 (azaz hat) év alatt?
    Most miért lenne másképp? A demokraták pont olyan töketlenek mint voltak. Ha Mo-ot valaki jól a földhöz cseszhette volna az Krumpli lett volna.
    Nem mellékesen annyi bajuk lesz a demoknak a megörökölt COV 19 helyzettől kezdve az omladozó gazdasággal folytatva, megspékelve a belső társadalmi feszültségekkel és bezárva a Kína-Orosz-Irán problémahalmazzal (jó tudom, a külügyükben van éppen elég részleg és ember, akiknek lesz éppen elég idejük minket is csesztetni, de hidd el meg lesz a maguk baja nélkülünk is), hogy örvendenek, hogy sz..ni fognak tudni.

  50. 64 – Tanuló:
    Nem kellene neked állandóan bizonyítanod,hogy beszoptad Orbán összes dumáját.

  51. 64: Tanuló:
    Azt értsd meg az éles eszeddel, hogy akkor például még én is rá szavaztam! Mit gondolsz, 22-ben kire fogok?! Sok ilyen van ám, mint én! Az előzőn hátra álltunk, inkább nem foglaltunk állást a másik oldal felhozatala és várható intézkedései miatt, de ha bizonytalan szavazóként belendülünk, úgy fog a mérleg nyelve adott irányba koppanni, hogy nyelni sem tudsz majd (Budapesten már megtörtént, s igenis hasonló a helyzet az USA-ban is).
    Megállapításaid ismét nem helytállóak, mert azóta történt egy s más, ami miatt a szavazóbázis messze nem ugyanaz lesz. Ráadásul 22-ben végre nem a vidéki nyugdíjasok döntenek, hanem legalább annyian új szavazóként fiatalok, akik garantálom Neked, hogy szintén nem a populista barmot fogják támogatni. Aztán ne ekézzek minden nyugdíjast, mert sokan lesznek, akik emlékezni fognak a jelenlegi vírusveszély kezelésére, s szintén nem fognak tapsolni neki.
    Ráadásként a következő pofon az EU pénzcsap elzárása lesz…
    Ha itt is annyit ér az éleslátásod, mint a vírushelyzet megítélésében, már borítékolhatjuk is a 2022-es választások eredményét.
    Én inkább azon gondolkodom, mi lehet majd a kiút a 22-őt követő, várhatóan kaotikus állapotból, milyen módon tudna megmutatkozni valamilyen erő, vagy koalíció, ami a szarból tényleg kihúzná az országot és nem még jobban beletrancsírozná.

    Köthetünk fogadást, sztem. a következő felvonás a kizárásuk lesz a néppártból. Kis puhán, ahogy az EU szokta, de kirakják, erőteljesebben figyelmeztetve, ha tényleg nem fér a bőrébe és vétózna.

    Ha Soros anyagilag beszállna, esélye sem lenne. Egyetlen szerencséje, hogy Soros szarik reá, mit csinál, ellenkező esetben már rég Simicska és emberei irányítanák az országot.
    Nekem meggyőződésem, hogy Soros ellen épp felhasználták, s mivel végül idehaza pompásan bejött az ötlet, hát előhúzzák a kártyát, amikor kell. Valójában Sorost USA érdekeltség (Fidesz tanácsadó) ültette a sarokba Orbánon keresztül, az USA-ban kívánatos megregulázása érdekében. Magyar kártya ez az USA-ban Sorosnak (a szülőföldje miatt), nem Soros kártya Magyarországnak. Az az idő korábban volt, amihez Orbán bőszen asszisztált, csak ezt Neked nem kötik az orrocskádra!

  52. USA választási kiegészítő:

    „Az elektori rendszer miatt viszont még van pár lépcsőfok addig, míg Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke. Az elektorok (kb. küldöttek) december 14-én gyűlnek majd össze, hogy leadják a szavazataikat az adott állam győztesére, és ezzel formálisan is megválasszák az elnököt. Mindazonáltal egy részük keze technikailag nincs megkötve (16 állam 191 elektora elvben kötetlenül szavazhat), sőt, 2016-ban arra is volt példa, hogy a kötött voksú elektorok kiszavaztak. Négy éve emiatt kapott szavazatot a demokrata Bernie Sanders és Elizabeth Warren, de a republikánus John Kasich és Colin Powell is. Az eredményre ez azonban nem volt hatással, az összesen tíz félreszavazót kizárták a voksolásból. A szoros eredmény és a hiperfeszült légkör miatt az utóbbi hetekben a sajtó komolyan foglalkozott a kiszavazás veszélyeivel is. ”

    https://telex.hu/kulfold/2020/11/07/hogyan-gyozhetett-az-utolso-pillanatban-joe-biden

    ” A demokraták esélyesnek tartják magukat Georgiában a két szenátusi helyre

    Az amerikai Demokrata Párt esélyesnek tartja magát Georgiában a két szenátusi helyre – közölte Stacey Abrams volt georgiai demokrata párti kormányzójelölt vasárnap a CNN televíziónak nyilatkozva. Amennyiben ez valóban így lenne a január 5-i második fordulós választás után, akkor a Szenátusban a demokraták és a republikánusok aránya 50:50 lenne és ebben az esetben minden fontos döntésben az új demokrata párti alelnök Kamala Harris szava lenne döntő, így valójában egy demokrata többségű Képviselőház mellett egy demokrata irányítású Szenátus segítené a szintén demokrata elnök Joe Biden munkáját. Ez azt jelentené, hogy Bidenék gazdaságpolitikai és törvényi, személyi kinevezési elképzelései lényegében kongresszusi akadályok nélkül tudnának megvalósulni.

    Georgiában elemzők szerint szorosnak ígérkezik a verseny. A 33 éves John Ossof demokrata párti szenátorjelölt és David Perdue republikánus szenátor, illetve Raphael Warnock tiszteletes, a demokraták jelöltje és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátor között dől el a verseny.”

    https://www.portfolio.hu/global/20201108/amerikai-elnokvalasztas-2020-igy-veszi-at-a-hatalmat-biden-a-gyoztes-csata-utan-trumptol-455592

    Lehet, hogy nem lesz Biden béna kacsa?

  53. Nem Biden nyert a választásokon, hanem Soros kiválasztottja Kamala Harris nyert …

    Azok, akik úgy vélik, hogy a 78 éves új amerikai elnök, Joe Biden, aki sok egészségügyi problémával küzd – aki gyakran elfelejti, hogy hol van és mit csinál – lesz az új bolygónk uralkodója, valószínűleg mélyen alszanak.
    Kamala Harris megválasztását az Egyesült Államok alelnökévé történelminek minősítik.
    Az első nő, és valójában egy színes nő, aki az alelnöki posztot fogja elfoglalni, ígéretet tett beszédében, hogy „munkába áll” és megjegyezte, hogy „a demokrácia nem garantált, cselekvést és áldozatokat igényel „.

    De igazán ki ez a jamaicai, új amerikai elnök?

    Ez a hölgy Soros György kiválasztotja, aki milliókat költött Trump a Fehér Házbol való kirekesztésére és ezentúl alkalmazni fogja a jól ismert választásait az Új Rend pénzmágnása amelynek célja a népek rabszolgaságának megteremtése, valamint minden vallásosság és odaadás felszámolása ugyszintén minden hagyományos és nemzeti szimbólumok eltörlése.
    Ugyanakkor a Kínával való szorosabb együttműködésre összpontosít, ahol az emberi létnek nincs értéke, miközben mindenképpen Putyin orosz elnök megbuktatására törekszik, akit Soros egyik fő ellenségének tart…

    Nikos Cheiladakis írása

  54. lehet, hogy valahogy off lesz, amit közölni akarok, de hadd tudjátok meg, mi is tulajdonképpen az iszlám igazi, legbensőbb arca, mikor teljesen szabadon, saját hiveinek nyilatkozik meg!
    Ime: valamennyien tudjuk, mi történt nemrég Franciaországban egy tanárral. Néhány napja volt megünnepelve az iszlám világban Mohammed születésnapja.Jeruzsálemben több, mint 12 ezer igazhitü gyült össze a napot megünnepelni.Mivel kedveskedett nekik az Al-Aqsza mecset muftija? Na, mivel?
    Megdicsérte az elkövetőt az iszlám nevében!
    Irjam le mégegyszer?
    Egy világvallás legfontosabb mecsetének szent embere, egy magasrangú pap megdicsér egy gyilkost!!!
    A kijelentés iszonyú port vert fel szinte azonnal, és persze rögtön másnap megérkezik egy nagyon kemény kirohanás ellenünk,Franciaország dühödten kéri számon tölünk miért nem lett a föpap azonnal letartóztatva!
    Hogyan magyarázzuk meg nekik, hogy az Al-Aqsa, mint olyan, egyfajta területenkivüliséget élvez, nem olyan egyszerü, de inkább lehetetlen oda csak úgy besétálni, valamint letartóztatni egy ilyen kaliberü valakit, ilyesmi felér egy iszlámellenes hadüzenettel.A helyzet az, hogy országom és Franciahon kapcsolatai a béka segge alatt, de ez még hagyján.
    A csattanó: a külügy képviselői, igyekezve valahogy enyhiteni a dolgok súlyosságát, megkeresték a muftit, hogy legalább valamelyes bocsánatkérést kicsikarnának tőle, a kijelentés élét kissé tompitani.
    Megtagadta.
    Válasza ez volt: „Én csak Mohammed üzenetét közvetitettem, és a próféta szavai megmásithatatlanok!”
    Tessék, a béke vallása, a multikulti sikerének ékes bizonyitéka.
    Csak amúgy kiváncsiságból kérdem, odaát nálatok hány muzulmán békeharcos van?

  55. 41. Unicornis
    „„közösen összehoztuk, azt hiszem, az amerikai politikatörténet legkiterjedtebb és legbefogadóbb választási csalási szervezetét”

    Egy ilyen agyalágyult ember lesz az USA elnöke és nála lesz a táska a piros gombbal ?

    bunko-vilaghatalom

    „Trump nyerte az elnökválasztást, Bidenék a szavazatszámlálást.”

    „Sztálin elvtárs, a nagy demokrata, igen találóan állapította meg, csak és egyedül az számít egy demokráciában, hogy ki számolja a szavazatokat.

    Államonként eltérő szavazási szabályok, megfelelő azonosítás nélküli szavazási regisztráció, levélszavazás a szavazatok útjának ellenőrzése nélkül, egy jelöltre adott tömeges levélszavazatok egy időben történő felbukkanása, a különböző közvélemény-kutatások adatainak drámai eltérése egymástól és az eredménytől, a szavazatok leadási idejének hetekre, hónapokra történő széttolása, a szavazatszámlálás elhúzódása napokkal, hetekkel, a különböző módon leadott szavazatokban tapasztalható arányok akár 100 százalékos eltérülése az egyik jelölt javára.
    Az utólagos ellenőrzési lehetőségek hiánya, az egyik jelölt támogatóinak kizárása a szavazatszámlálás ellenőrzéséből, a szavazatszámlálás időnkénti megszakítása, az eredmények megfordulása a szavazatszámlálás vége felé minden kritikus helyen.”

    „…a hivatalban lévő elnök kommunikációját blokkolja a Facebook, meg a Twitter. Ez a hajó már rég elment. Nem csak az amerikai demokráciának, hanem Amerikának is vége van már régen.”

  56. 69: Bálint:
    Az ilyenek eredménye a soha véget nem érő harc. Majd egyszer csak kommandósok, vagy egy drónraj kifüstöli, s megvan az alap a következő terrorista akcióhoz, majd újabb bosszúhadjáratra. Fenntertom megállapításomat, hogy ezt az iszlám világnak magában kell rendbetennie, különben nem maradhatnak fenn (békében) ebben a világrendben.
    Ha a vallási vezető nem tud úrrá lenni az ilyen megnyilatkozásokon, akkor egy világi vezető kell, aki átveszi a szerepét. Ha ez nem történik meg, az egész világ ellenük fog fordulni.

    Azt is tisztába kell tenni, hogy milyen ostoba a „nyugat”. Jól tudva és jól ismerve a vallási fundamentalizmusukat beengedték őket maguk közé, hogy dolgozzanak. Ugyanakkor a kibaszott mohamed karikatúráikkal folyamatosan hergelték őket a szólásszabadságra hivatkozva. OK., ha vendégségbe mentek, hajoljanak meg a helyi szabályok előtt, vagy pucoljanak, ill. pucolják ki őket. De, ha asszimilálni akarják őket, akkor tényleg ez a legjobb és legokosabb módszer? Szóval sztem. van itt vaj mindkét oldal füle mögött rendesen, de igen, most az iszlám világnak kell gesztust gyakorolnia, ellenkező esetben a fundamentalizmus rájuk ég!

  57. 68-70: L.S.:
    Eszerint Soros képes volt az USA választásába ilyen szinten beleszólni, beleavatkozni, de Magyarországon nem tudja OV-t elmozdítani 8 éve?
    Komolyan azt szeretnéd, hogy ezeket a faszságokat mi is úgy szopjuk, mint kisborjú a tehéntejet?
    Legalább olvasd el Biden életrajzát mileőtt becsatolod ezeket az agymenéseket, amelyek rendre az éppen aktuális szelek szerint érkeznek, tehát nem megfontolt elemzések, hanem adott tényállásokra felhúzott együgyű, de hatásos blöffkötegek. S elképzelhető, hogy itt-ott egy igazságmorzsa, vagy jó ráérzés is meghúzódik köztük, de ez csak a véletlen műve lehet…
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Joe_Biden

    Persze, hogy van Sorosnak érdekeltsége, meg legalább 20 másik tőkésnek/nagybefektetőnek is, s persze, hogy van jelentősége a fekete női alelnöknek is, de ismerve az USA rendszerét, inkább attól kell tartani, hogy Biden bácsi kitölti -e a ciklusát, egyáltalán be tudják -e iktatni majd (hiszen elég idős ember)? S nem kérdés, hogy demens, de sztem. még így is többet ér, mint egy bohóc! A tapasztalatai alapján én nem féltem, azt pedig mindenki tudja, hogy soha nem egy emberként irányít az USA aktuális elnöke, ezt talán csak éppen Trump nem értette meg…

  58. 69.balint:

    Nos az EU álláspont szemmel láthatóan keményedik.
    Zokszó nélkül zártak be mecsetet Franciaországban és Ausztriában is mert a merénylő oda járt szellemi munícióért.

    Kemény törvény módosításokra készülnek a franciák.

    Ha jól emlékszem valami merénylősegítőt kitoloncoltak Franciaországból, Tunézia visszafogadja ők(et).

    Szóval ne temess még minket… 🙂

    Ha sok uszító hittérítő lesz, sok mecset lesz bezárva.
    Esetleg keresztény templommá lesz alakítva lásd Erdogán Hagia Szophia-ügy.

    #www.valaszonline.hu/2020/07/24/hagia-szophia-erdogan-torokorszag/

    Mellesleg kösz az infót, erről nem hallottam.

    70.L.S.
    Szemmel láthatóan nem olvastad el a korábbi kommenteket vagy nem tudtad értelmezni.
    Csak a propagandát terjeszted.

  59. 71. Idegen
    „70.L.S.
    Szemmel láthatóan nem olvastad el a korábbi kommenteket vagy nem tudtad értelmezni.
    Csak a propagandát terjeszted.”

    „Az amerikai politika történetének legszélesebb körű választási csalási szervezetét raktuk együtt össze.” – mondta Joe Biden.

    Benford törvénye az egyetlen ismert matematikai metódus, amellyel biztosan meg lehet állapítani egy választás tisztaságát.

    https://www.alternativhirek.com/2020/11/megbuktak-joe-biden-szavazati.html

  60. 69.balint:

    Kicsit irodalmazva, vannak cifrábbak is.

    „Use that atom bomb’ — Top Islamic scholar calls for Pakistan to drop nuclear bomb on Europe over Prophet Muhammad ‘slanderers’

    „Use that atom bomb. Declare a Jihad. Let everyone die,” said Khadim Hussain Rizvi in the wake of the Charlie Hebdo cartoons affairs”

    #rmx.news/article/article/use-that-atom-bomb-top-islamic-scholar-calls-for-pakistan-to-drop-nuclear-bomb-on-europe-over-prophet-muhammad-slanderers

    Már 2018-ban is atommal fenyegetőzött, akkor a hollandok ellen.
    #timesofindia.indiatimes.com/world/pakistan/give-me-atom-bomb-ill-wipe-out-holland-pakistans-rising-islamist-politician-khadim-hussain-rizvi/articleshow/64930191.cms

    A vallási fanatizmus minden vallásnál elítélendő.

    72.L.S.:
    Mondom, hogy nem olvastad, ezekről is volt szó.

  61. 35. Idegen = ξενε

    Tisztelt idegen

    Igazad van, ezt nem olvastam, bár ez nem mentesíti őket a gyanú és a vád alól.

  62. 74.L.S.:
    A kommentekben a felvetések cáfolatiról volt szó.

  63. 72 L.S.
    Ne dőlj be mindennek!
    A Benford törvény csak olyan számsorokra igaz, amelyeknél a számok sok nagyságrendű szórása lehetséges, ahol mondjuk lehetnek egyesek, tizesek, százasok, ezresek, tízezresek stb…
    Ha pl. macskák véletlenszerűen megmért magasságára akarjuk használni, akkor sehogy nem fog működni…
    Így lehet a tudományos elméleteket kifacsarni a cél érdekében…

  64. Re: 53 Idegen
    Ha a történelem eddigi legsikeresebb társadalmi berendezkedését, a liberális demokráciát meg szeretnénk óvni,”
    Itt kibúkik a liberálisok egyik legnagyobb hibája, hogy a felsőbbrendű gőgtől oly vakká válnak, hogy észre sem veszik önön hibáikat, mindezt megspékelik egy erős önellentmondással, mert a „tolerancia” bajnokai nulla toleranciával bírnak más véleményekkel szemben… 🙂
    A vidék-város ellentét csak azért merülhet fel a liberális gondolkodásban, mert azt hiszik náluk van a bölcsek köve, miközben a vidéki emberek mindössze közelebb állnak a természethez, ami önmagában antiliberális.
    A természetben nincs megszavazzuk hogy az oroszlán megeheti-e a zebrát, vagy a tyúk megkérdezi a gilisztát, hogy szabad-e csőrébe vennie, egyszerűen csak követik a természet rendjét, és ez az attitűd átragad az emberre is, és érthetetlen lesz egy ilyen ember számára a 60+ nemiség, és minden fura liberális vadhajtás. Ezt persze lenézi a 8 diplomás liberális városi értelmiségi, miközben a liberális városi értelmiségi szakadt el legjobban az élet logikus gondolkodásától…

    Mint minden izmus, ami az Élet ellen dolgozik, szükségszerűen a történelem szemétdombjára kerül, mert önmaga számolja fel a létfeltételeit. Liberalizmus is ezt az utat járja be, és most éli a végnapjait…

  65. Tiborbá:
    Légy kedves megnézni, mert 2 kommentem itt beragadt, feleslegesen ne írjak már!
    Ugyanígy jártam a mai poszthoz írt kommenttel is!

  66. 81. Horváth Csongor
    Ezt ilyen pesti, megmutatom-értelmiségi tempónak vélem. Úgy kérsz, hogy utasítasz, és számonkérsz. Magam részéről megvagyok a terjengős, semmitmondó, megmondós hozzászólásaid nélkül.
    (És még Tibor bá’ nickjének a pontos leírásához sem vetted az igényességet – a’la n/a)

  67. 82.malleusorbis:
    Miért kell baszogatni a másikat?

  68. 82:
    „Ezt ilyen pesti, megmutatom-értelmiségi tempónak vélem. Úgy kérsz, hogy utasítasz, és számonkérsz. ”
    – Félreértesz…
    „Magam részéről megvagyok a terjengős, semmitmondó, megmondós hozzászólásaid nélkül.”
    – Tudomásul vettem. Majd légy kedves átugrani őket a jövőben!
    Ha csak az a baj, hogy szeretnél ilyen semmitmondóakat írni te is, akkor sajnálom…
    „(És még Tibor bá’ nickjének a pontos leírásához sem vetted az igényességet – a’la n/a)”
    – Ezért majd szól az illetékes, ha zavarja… Nyilván valamilyen nicket vagy szót ejtettem el a hsz-ban, amit a rendszer kiszűrt. Nem siratom, csak sztem. kár érte, ha a címzett nem olvashatja.

    83: Idegen:
    Nem tudom, és hová tenni sem tudom… Van ilyen mindenfelé.
    Egyben köszönöm, hogy szóvá tetted!

  69. 83. Idegen
    ??? Ha a hozzászólásomban tévedés van, légyszíves világís rá.

  70. 84:
    „Ha csak az a baj, hogy szeretnél ilyen semmitmondóakat írni te is, akkor sajnálom…”
    Ne sajnáld… nem szeretnék.

  71. 85:
    Például ezt ki kérdezte?
    „Magam részéről megvagyok a terjengős, semmitmondó, megmondós hozzászólásaid nélkül.”

    86:
    Ebben az esetben épp elég, ha csendben maradsz!

  72. 87:
    Kiskutyus, már vár a gazdi. Juti falat hopp…

  73. 89.
    Ugye, hogy finom volt a juti falat.
    (Amúgy ez a „muzsika” egy (sajnos) valós korkép… (teli találat)).

  74. 90:
    1960-ban, ördög szart a katlanba.
    Aki ma még egyszer megszólal, azé lesz a katlan szar! 🙂

  75. 91.
    Ezek után hajlandó vagyok elvinni a katlan szart (maximum földet trágyázok vele). Csumi. Jó éjszakát. 🙂
    De csak, ha a dalszöveg további részét nem nézzük!
    Nem vagy látens?

  76. Megáll az eszem. Én ilyet utoljára óvódás koromban tettem. Mi történt veletek, a vírus nekiment az agyatoknak?

  77. Lehet, hogy ez ilyen visszamaradó izé nálam. Majd kivizsgáltatom, ha lesz rá orvosi kapacitás. 🙂

  78. 93: Tibor bá:
    Az élet értelme sztem. az a néhány pillanat, amit önfeledt szórakozással tölthetünk…
    Megakadályoznád? 🙂

  79. Egy hozzászólás a facebookról. Kiegészítésként.
    „A bohóc
    Lipták Gyula György tette fel a Facebookra
    „Szeretném tisztázni. Nem vagyok Biden támogató semmiképp. Biden korrupt, hazug és demenciától is szenved, mindemellett gyanús hogy van egy kis pedofil beütése is.
    Már 47-48 éve a politikában van, szenátorként és alelnökként sem hozott létre semmi jelentős pozitív változást, nem tud felmutatni semmi konkrét dolgot. Teljesen világos, hogy csak felhasználják, hogy Kamala Harris lehessen az elnök. A szélsőbaloldali, progresszív liberális nőnek nem volt esélye a választásokon, így viszont elnököt tudnának csinálni belőle. Nancy Pelosi a képviselőház szóvivője már lépéseket tett a 25. amendment megvalósítására, hogy a nem fitt elnököt el lehessen távolítani. Sokan úgy gondolták hogy a pozitív covid teszt után a jelenlegi elnököt akarta eltávolítani, de vannak akik úgy vélik inkább a Biden eltávolítását készíti elő.
    Ez az én véleményem, úgy hogy ne fáradj hogy szapulj érte, én sem tettem veled, a Te véleményed miatt.
    A bohóc a Fehér Házban csak a közelmúltban létrehozott több közel-keleti békeszerződést, amit az elmúlt 71 évben sem háborúk sem politikusok nem voltak képesek megoldani.
    A pojáca a Fehér Házban az első amerikai elnök aki nem vitte Amerikát háborúba, bármilyen háborús beavatkozásba Eisenhower elnök óta.
    Ez a bohóc a Fehér Házban létrehozta a leggyorsabban fejlődő gazdaságot, munkahelyeket, termelő üzemeket hozott vissza Amerikába, lecsökkentette a munkanélküliséget még a kisebbségek, a feketebőrű és a latinó lakosság körében is, alacsonyabb szintre mint eddig bármelyik elnök.
    Ez a pojáca napfényre hozta a korrupciót a kormányzatban, FBI, CIA, NSA és mindkét politikai pártban, a Demokrata és Republikánus pártban is.
    A pojáca elérte, hogy a NATO végre kivegye részét a költségekből, és ne az amerikai adófizetők fizessék teljes egészében, hogy más nemzetek biztonságát garantáljuk.
    A pojáca a Fehér Házban, semlegesítette Észak Korea erőszakos hozzáállását és nukleáris terveit és megállította őket, a folyamatos rakétakísérletektől amiket Japán felé lövöldöztek és fenyegették az USA nyugati partvidékét is.
    A bohóc a Fehér Házban megállította a kínai szabadkereskedelmi egyenlőtlenséget, több száz céget visszahozott az USA-ba megerősítette az amerikai gazdaságot. ….
    Ugyanez a bohóc csökkentette az adódat, megemelte a jövedelemadó bevallásod levonható alapösszegét 12 500 dollárról 24 400 dollárra – házaspároknak. A rendelkezéseinek köszönhetően a tőzsde rekord magasságokat ért el több mint száz alkalommal, ami pozitív hatással lesz a lakosság nyugdíj megtakarítására.
    A bohóc meggyorsította a covid védőoltás kifejlesztését ami hamarosan forgalomba kerülhet, miközben még mindíg nincsenek védőoltások a korábbi elnökök ideje alatt kialakult járványok, SARS, madárinfluenza vagy Ebola.
    A bohóc a Fehér Házban újraépítette a hadsereget, amit az előző elnök teljesen leépített, az Obama adminisztráció elbocsájtott 214 magasrangú, létfontosságú katonatisztet már az elnöksége első évében.
    Ez a bohóc felderített széleskörű pedofil hálózatokat a kormányzatban és Hollywoodban, napvilágra került világméretű szexrabszolgaság, emberkereskedelem és kiszabadítottak szexrabszolgaságból számtalan gyermeket, akik visszakerültek a családjaikhoz.
    A bohóc a Fehér Házban ingyen dolgozik, feladta kapcsolatát a vállalkozásával, üzleteivel, míg más politikusok milliomossá válnak, Ő veszített 2 milliárd dollárt mióta elnök. És mindezt és sok minden mást is tesz az állandó, gátlástalan, embertelen támadások kereszttüzében. A politikai mocsár támadja kegyetlenül, meg akarnak szabadulni tőle, mert tudják hogy előbb- utóbb lelepleződnek a kriminális dolgaik ha Őt újraválasszák. …”
    Via Richard Hirschler Paradigmaváltás”

  80. 96: kakukk:
    A „bohóc” nem ezek miatt vált szalonképtelenné! Ugyanez a probléma itthon is…
    A fürdővízzel kiöntik a gyereket is. Mert nem hagytak/nak más lehetőséget!

  81. 96 – kakukk:
    Ez a bohóc csinált mást is. Arra biztatta honfitársait, hogy igyanak Hypot. Nem tudni hányan haltak bele. Felmondta a Párizsi klímaszerődést. Kilépett az Iráni atomszerződésből. Visszavont környezetvédelmi intézkedéseket, pl. Alaszkai erdőirtás. stb. stb.

  82. 98. Tibor bá’
    Írtam, kiegészítésként. Sajnos, ez a választék, amit az amerikaiak (meg máshol is) az orruk elé tesznek. De az örömködésnek sincs sok oka, nem valószínű, hogy az új jobb lesz. Persze kérdés, kinek a szempontjából, meg miért pont ő a kijelölt.

  83. 99 – kakukk:
    Világjárvány idején kilépni a WHO-ból ritka nagy marhaság. Aligha überelhető.

  84. 96. kakukk:
    A beidézett vélemény csak a szépre emlékezik és tele van féligazságokkal és csúsztatásokkal.

    Folytatva Tibor bá’ felsorolását:

    „A bohóc a Fehér Házban csak a közelmúltban létrehozott több közel-keleti békeszerződést, amit az elmúlt 71 évben sem háborúk sem politikusok nem voltak képesek megoldani.”

    Nehéz ezeket béke szerződésnek nevezni, mivel nem állt háborúba egymással Izrael és az UAE.
    Ezzel csak normalizálódik az UEA, Bahrein és Izrael kapcsolata, elismerve Izraelt.

    #index.hu/kulfold/2020/09/09/bekovetkezett_iran_remalma/

    Ez egy jó kezdeményezés, de akkor lenne az igazi, ha a palesztinok, Szaud-Arábia és Irán is megtenne hasonló lépeseket.

    Ez főleg Irán ellen irányul.

    „1979-ben Egyiptom, 1994-ben Jordánia írta alá a megállapodást Izraellel, hogy normalizálja a kapcsolatait, a harmadik ország az Egyesült Arab Emírségek, és a negyedik ország Bahrein, amely normalizálja a kapcsolatait Izraellel.”

    #www.trt.net.tr/magyar/nagyvilag/2020/09/16/izrael-megallapodast-irt-ala-bahreinnel-es-az-egyesult-arab-emirsegekkel-1491849

    Nem tudom , hogy ez hogy nem számolódik bele a 71 évbe?

    „A pojáca a Fehér Házban az első amerikai elnök aki nem vitte Amerikát háborúba, bármilyen háborús beavatkozásba Eisenhower elnök óta.”

    Hát az Irén elleni kardozást nem tudom minek számít.
    Volt egy pár fegyveres csetepaté.

    „Ez a bohóc a Fehér Házban létrehozta a leggyorsabban fejlődő gazdaságot”

    Ugye az első kérdés, hogy mihez képest?

    A másik , itt egy ábra az USA GDP növekedéséről.
    Le lehet olvasni, hogy az állítás nem igaz.

    #tradingeconomics.com/united-states/gdp-growth-annual

    Nagyobb léptékben nézve látszok, hogy az átlagos GDP növekedési ütem folyamatosan csökken az USA-ban.

    „Ez a pojáca napfényre hozta a korrupciót a kormányzatban, FBI, CIA, NSA és mindkét politikai pártban, a Demokrata és Republikánus pártban is.”

    Hát erről szívesen olvasnék bővebben.

    „A pojáca elérte, hogy a NATO végre kivegye részét a költségekből, és ne az amerikai adófizetők fizessék teljes egészében, hogy más nemzetek biztonságát garantáljuk.”

    Az hogy mindenki 2% költsön a fegyverkezésre ez OK, ez volt a vállalás.
    Azonban a „más nemzetek biztonságának garantálása” mellett, ez ugyanúgy USA érdek is.

    „A pojáca a Fehér Házban, semlegesítette Észak Korea erőszakos hozzáállását és nukleáris terveit és megállította őket, a folyamatos rakétakísérletektől amiket Japán felé lövöldöztek és fenyegették az USA nyugati partvidékét is.”

    Ez annyira igaz, hogy most nemrég büszkélkedtek el azzal, hogy övék a legnagyobb interkontinentális rakéta.
    Ki is próbálták a tenger felett felrobbantva.

    Csak most még nagyobb szarban vannak, mint eddig, bár hivatalosan náluk nincs Covid-19 járvány, de rossz termés, az embargó is betett nekik.
    Valószínűleg ezért rakétáznak kevesebbet.

    „A bohóc a Fehér Házban megállította a kínai szabadkereskedelmi egyenlőtlenséget, több száz céget visszahozott az USA-ba megerősítette az amerikai gazdaságot. ….”

    A kínai ügyek kezelésével egyetértek, de azt sok céget visszajövetel még nem nagyon látszik.
    Inkább a Kínából más fejlődő országokba való gyártástelepítés dominál.

    „Ugyanez a bohóc csökkentette az adódat, megemelte a jövedelemadó bevallásod levonható alapösszegét 12 500 dollárról 24 400 dollárra – házaspároknak. ”

    Az új adórendszer (adócsökkentés) jó pár tanulmány alapján a gazdagoknak kedvez és tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenséget.
    Az elmélet az volt e mögött, hogy az adócsökkentés felpörgeti a termelést és sok új munkahelyet teremt,
    Ezt jó pár tanulmány cáfolja/cáfolta már korábban is.

    „A rendelkezéseinek köszönhetően a tőzsde rekord magasságokat ért el több mint száz alkalommal, ami pozitív hatással lesz a lakosság nyugdíj megtakarítására.”

    A tőzsde az alacsony kamatoknak, a Covid-19 miatti QE-nek köszönhetően száguld.
    A növekedés főleg a tech szektorra korlátozódik meg a vakcinagyártókra.
    Egy kiegyensúlyozott nyugdíj portfóliót a QE-k miatti kamatcsökkentés negatívan érinti.

    „A bohóc meggyorsította a covid védőoltás kifejlesztését ami hamarosan forgalomba kerülhet, miközben még mindig nincsenek védőoltások a korábbi elnökök ideje alatt kialakult járványok, SARS, madárinfluenza vagy Ebola.”

    A bohóc az elején nem volt hajlandó elismerni a járvány létezését, kamunak tartotta az egészet, amit a követői gondolkodás nélkül átvettek.

    Folyamatosan ócsárolta a hivatalos USA járványügyi szerveket, akadályozta azok működését, ezzel nagy mértékben elősegítve a járvány elterjedését.
    Az álláspontja akkor kezdett megváltozni, amikor ő is elkapta a fertőzést.

    A felsorolt járványokra némelyikére meg ezért nincs védőoltás, mert nem volt annyi fertőzött, hogy megérje a gyógyszertáraknak foglalkozni vele.
    De voltak kutatások, aminek az eredményeit a mostani vakcinafejlesztések terén is felhasználtak pl. SARS.

    „A bohóc a Fehér Házban újraépítette a hadsereget, amit az előző elnök teljesen leépített, az Obama adminisztráció elbocsájtott 214 magas rangú, létfontosságú katonatisztet már az elnöksége első évében.”

    A bohóc alatt, olyan fluktuáció volt a politikai, katonai, nemzetbiztonsági stb. vezetésben, ami párját ritkítja.

    „Ez a bohóc felderített széles körű pedofil hálózatokat a kormányzatban és Hollywoodban, napvilágra került világméretű szexrabszolgaság, emberkereskedelem és kiszabadítottak szexrabszolgaságból számtalan gyermeket, akik visszakerültek a családjaikhoz.”

    Ez most az Epstein ügyre utalás?

    „A bohóc a Fehér Házban ingyen dolgozik, feladta kapcsolatát a vállalkozásával, üzleteivel, míg más politikusok milliomossá válnak,”

    Normális országokban ez így szokás.
    Ettől függetlenül jó pár ügy került nyilvánosságra, amikre az saját üzleti érdekei is belekeveredtek.

    Most az, hogy mióta, milyen kevés adót fizet az USA-ban ez az üzleti zseni azt meg sem említem.
    Amit sokáig titkolt, gondolom égőnek találta, ha nyilvánosságra kerül.

    „És mindezt és sok minden mást is tesz az állandó, gátlástalan, embertelen támadások kereszttüzében.”

    Mert valóban semmi okot nem adott a támadásra, hiszen ő valójában egy szent ember volt.

  85. Szerződések

    Most azt ne firtassuk, hogy Ukrajnának többoldali garanciái voltak a területi integritásának a szavatolására, több szerződésben, amit Oroszország is aláírt.

    Az örmény-azeri konfliktusban elvileg Oroszország az örmények oldalán áll, mert van egy biztonságot garantáló szerződés közöttük.

    A konfliktus kirobbanásakor, Oroszország kijelentett, hogy Karabahban nem avatkozik be.

    Csakhogy azóta az örmény légtérben is voltak atrocitások.

    „Azerbajdzsán elismerte, hogy orosz helikoptert lőtt el Örményország légterében, amiért az azeri külügyminisztérium bocsánatot kért – közölték hétfőn orosz hírügynökségek.

    Baku igyekezett arról biztosítani Moszkvát, hogy az incidens nem irányult az orosz fél ellen, és kártérítést ajánlott fel.

    Az orosz védelmi tárca korábban közölte, hordozható légvédelmi rakétával lelőttek egy Mi-24-es orosz katonai helikoptert Örményország légterében, a hegyi-karabahi hadszíntértől távol, a Nahicseván azeri régió felőli örmény-azeri határ közelében. A legénység két tagja életét vesztette, egyet pedig sérülten szállítottak kórházba. (MTI)”

    https://444.hu/2020/11/09/azerbajdzsan-elismerte-hogy-ormeny-legterben-lelottek-egy-orosz-helikoptert

    Amikor egy hasonló eset történt Szíriában a Törökökkel, eléggé morcosak lettek, pedig Szíriával nem volt szerződésük.

    Kíváncsian várom, hogy a szerződés szerint mit lép az orosz fél.

    Hmm, úgy néz ki ez a szerződés csak egy üres maszlag.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kollekt%C3%ADv_Biztons%C3%A1gi_Szerz%C5%91d%C3%A9s_Szervezete#A_kirgiz_kr%C3%ADzis

    Tanulságos elolvasni.

    „A levélben Pasinyan az 1997-es, a két ország közötti szövetségi viszonyról szóló szerződésre, valamint a 2006. évi barátságról, együttműködésről és kölcsönös segítségről szóló egyezményre tett utalást. ”

    https://magyarnemzet.hu/kulfold/orosz-segitseget-kertek-az-ormenyek-8905811/

    „Oroszország teljesíteni fogja minden vállalt kötelezettségét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (ODKB) keretein belül, Örményországnak efelől nincs kétsége – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.”

    „A muszlim államokkal körülvett keresztény Örményország számára Oroszország lett a legfontosabb szövetséges, túlélésük garanciája, és ebbe maximálisan próbáltak beleállni: beléptek az orosz katonai szervezetbe, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetébe (KBSZSZ) és a Moszkva vezetése alatt működő Eurázsiai Gazdasági Unióba is. Az Azerbajdzsánnal is jó kapcsolatok fenntartásában érdekelt Kreml azonban a szoros affiliáció ellenére sem siet a szövetségese támogatásával és inkább békítené a feleket.”

    https://demokrata.hu/vilag/putyin-kesz-teljesiteni-az-ormenyek-iranti-szovetsegesi-kotelezettseget-300256/

  86. Szerződések

    Most azt ne firtassuk, hogy Ukrajnának többoldali garanciái voltak a területi integritásának a szavatolására, több szerződésben, amit Oroszország is aláírt.

    Az örmény-azeri konfliktusban elvileg Oroszország az örmények oldalán áll, mert van egy biztonságot garantáló szerződés közöttük.

    A konfliktus kirobbanásakor, Oroszország kijelentett, hogy Karabahban nem avatkozik be.

    Csakhogy azóta az örmény légtérben is voltak atrocitások.

    „Azerbajdzsán elismerte, hogy orosz helikoptert lőtt el Örményország légterében, amiért az azeri külügyminisztérium bocsánatot kért – közölték hétfőn orosz hírügynökségek.

    Baku igyekezett arról biztosítani Moszkvát, hogy az incidens nem irányult az orosz fél ellen, és kártérítést ajánlott fel.

    Az orosz védelmi tárca korábban közölte, hordozható légvédelmi rakétával lelőttek egy Mi-24-es orosz katonai helikoptert Örményország légterében, a hegyi-karabahi hadszíntértől távol, a Nahicseván azeri régió felőli örmény-azeri határ közelében. A legénység két tagja életét vesztette, egyet pedig sérülten szállítottak kórházba. (MTI)”

    #444.hu/2020/11/09/azerbajdzsan-elismerte-hogy-ormeny-legterben-lelottek-egy-orosz-helikoptert

    Amikor egy hasonló eset történt Szíriában a Törökökkel, eléggé morcosak lettek, pedig Szíriával nem volt szerződésük.

    Kíváncsian várom, hogy a szerződés szerint mit lép az orosz fél.

    Hmm, úgy néz ki ez a szerződés csak egy üres maszlag.

    #hu.wikipedia.org/wiki/Kollekt%C3%ADv_Biztons%C3%A1gi_Szerz%C5%91d%C3%A9s_Szervezete#A_kirgiz_kr%C3%ADzis

    Tanulságos elolvasni.

    „A levélben Pasinyan az 1997-es, a két ország közötti szövetségi viszonyról szóló szerződésre, valamint a 2006. évi barátságról, együttműködésről és kölcsönös segítségről szóló egyezményre tett utalást. ”

    #magyarnemzet.hu/kulfold/orosz-segitseget-kertek-az-ormenyek-8905811/

    „Oroszország teljesíteni fogja minden vállalt kötelezettségét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (ODKB) keretein belül, Örményországnak efelől nincs kétsége – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.”

    „A muszlim államokkal körülvett keresztény Örményország számára Oroszország lett a legfontosabb szövetséges, túlélésük garanciája, és ebbe maximálisan próbáltak beleállni: beléptek az orosz katonai szervezetbe, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetébe (KBSZSZ) és a Moszkva vezetése alatt működő Eurázsiai Gazdasági Unióba is. Az Azerbajdzsánnal is jó kapcsolatok fenntartásában érdekelt Kreml azonban a szoros affiliáció ellenére sem siet a szövetségese támogatásával és inkább békítené a feleket.”

    #demokrata.hu/vilag/putyin-kesz-teljesiteni-az-ormenyek-iranti-szovetsegesi-kotelezettseget-300256/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük