(3356) A COVID-19 hosszú távú egészségkárosítása csak mostanában vált ismerté – és a tanulmány szerint a kép nem tetszetős

Tibor bá’ fordítása online

 

Az orvosok kezdik felfedezni, hogy a sok millió amerikai, aki túlélte a betegséget, hosszú távú problémával küszködik, és fogalmuk sincs, hogy ez mennyi ideig fog tartani. Derül ki a Wall Street Journal-ben megjelent tanulmányból.

Már majd egy éve harcolnak a koronavírussal, ami után kiderült, hogy a kigyógyultaknak további problémáik vannak: állandó fáradtság, memória zavarok, emésztési problémák, szabálytalan szívritmus, fejfájások, szédülés, ingadozó vérnyomás, olyan is van, akiknek kihull a haja. Van, akiknek hónapokkal később is szimptómái vannak, és a szaglása, ízlése nem tért vissza.

A pandémia tombolása közben világos, hogy vannak túlélők és áldozatok, de a túlélők egy részénél tapasztalt fennmaradó egészségkárosodással kevesen foglalkoznak.

Ami meglepte az orvosokat, hogy sok esetben azoknál jelentkezik a hosszú távú hatás, akiknek a betegség lefolyása viszonylag könnyed volt.

Normál körülmények között a komoly betegségen átesett pácienseknek van fennmaradó, makacs tünetei, de a COVID-19 nem így működik, állítja Trisha Greenhalgh professzor az Oxfordi egyetemről. Tovább nem tudom fordítani, mert a cikk fizetős.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

72 gondolat erről: „(3356) A COVID-19 hosszú távú egészségkárosítása csak mostanában vált ismerté – és a tanulmány szerint a kép nem tetszetős

  1. A „Covid-19” számlájára írt utó-problémák is jellemzően civilizációs ártalmak, mint ahogyan a C-19 is a káros környezeti hatásokra tönkrement légzőszervekben végzi a dolgát. (Amúgy az öregek, hajdanában – békeidőben! – is tüdőgyulladásban haltak meg, miután a természetes elmúlás során a szervek egymásután felmondják a szolgálatot. Felpárnázva, félig ülő helyzetben… még tudtak „végrendelkezni”…

  2. „A COVID-19 hosszú távú egészségkárosítása csak mostanában vált ismerté ”

    Ne haragudj, de ez így nem igaz!
    Már tavasszal beszéltünk itt erről, odafigyeltem, és ez már csak a többiek „ébredése”.
    Sajnálom hogy nem tudod folytatni a fordítást, NAGYON tanulságos lehetne.

  3. 1: Izabella:
    Akkor dőljünk hátra, és irány a középkor?

    Az pedig egyszerűen nem igaz (hiába szeretné a propaganda ezt sulykolni), hogy kizárólag idősek és krónikus betegek (beleértve a szenvedélybetegeket és a kórosan elhízottakat is) halnak meg, ill. viselik súlyos következményekkel a vírus kártételét. Annyi a valóság, hogy a fennálló eü. problémák jóval nagyobb kockázatot jelentenek, de nem kizárólagosak. Ezt jó lenne, ha végre mindenki megértené!
    ————————————————————–

    Már jönnek az adatok az USA-ból. Nincs még végleges eredmény.
    Ám tanulságnak kiváló, s ez alapján remélem, hogy Tiborbá végleg kitiltja csípőből a konteós marhaságokat terjesztő propagandátorokat! Ha Trump így szépít, és ennyire szarok a felmérések, csak azt bizonyítja, hogy ezek a cégek rendre alkalmatlanok, a média szintén alkalmatlan, de a demokratikus mechanizmusok és a felelősség a választók részéről teljesen a helyén, mondhatni rendben van. Ha háttérhatalom irányítana, az eredmény a közelében sem lehetne a megtapasztaltnak! Tehát felesleges konteókat szőni, a demokrácia kereteiben jelen lévő populizmus a tömegek vezetését kiválóan el tudja látni. Illetve így bármilyen háttérhatalom, csakis a „nemzeti oldal” mögül dolgozhat. Amit persze nem kell háttérhatalomnak nevezni, hiszen ez mindössze az egyszerű emberek egyoldalúan vélt érdeke és annak érvényesítése.

    Még a víz az úr, csak már régen rossz partot mos…
    Egy pandémia kezelésében viszont nem ez számít, hanem a tudás, ami egyre kevesebb sorstársunknak adatott.

  4. “ Ám tanulságnak kiváló, s ez alapján remélem, hogy Tiborbá végleg kitiltja csípőből a konteós marhaságokat terjesztő propagandátorokat!”
    Így van, rúgjunk ki mindenkit aki nem a mi kövünket fújja!
    Sokan pedig nem veszik a fától az erdőt. A fa törzsét nézegetik, kapargatják, de ha távolabbra néznének, észrevennék a világméretű csőbe húzást.

  5. 5: Hanyistók:
    Pont arról van szó, hogy túl sokáig lett megtűrve a halandzsa, s mivel bizonyítást nyert, hogy semmi alapja nincs, végre megszabadulhatnánk itt tőle.

    Ha valakinek más a véleménye, érdekeltsége, mondjuk a politikai beállítottsága, az véleményszabadság. Ha viszont bárki hülyeségekkel jön elő, aminek nemhogy alapja nincs, de rendre bebizonyosodik, hogy nem igaz, akkor azt -véleményem szerint- egy értelmes vitafórumon nem lehet megtűrni. Ez nem hitvita, hanem tények figyelembe vételén alapuló gondolkodás, ahol az ostoba megjegyzéseknek nincs helyük!

    Természetesen nem az egyéneket kívánnám száműzni (itt valóban meggondolatlanul, elég sarkosan fogalmaztam), hanem a jelzett témához kapcsolódó buta gondolatmenetet és megjegyzéseket, ill. butító propagandát. Aki szeretne ilyesmivel előállni, rendelkezésére állnak a hit gyakorlására létrehozott intézmények és felületeik, ki-ki a maga templomában „bizonyíthat”…

    Az ilyen linkeket én már alapból átugrom, mert nincs érdemi információtartalmuk, az emberi hülyeség pedig jól ismert jelenség azok áttanulmányozása nélkül is.

  6. Ha nem döglesz bele majd a hosszutávu egészségkárosodásba fogsz, most ez az uj mumus…a lényeg hogy igy is ugy is megbaszodunk, mindegy csak rettegjél, ugy is mindmegdöglünk.
    Kivéve reggel 5 és éjfél között…
    Sajnálom de én már ezeken csak röhögök, néha kinosan.
    Dolgozok, élem az életem azt leszarom, majd lesz valahogy, kár ezen rugozni.
    Ez is egy vélemény, és elég sokan osztják…

    Az oldalért meg kár, ennyire szektás lett, a régebbi cikkek alatt még tényleg volt érdemi forum mindenféle véleményekkel, a kommentek sokszor többet értek mint maga a bejegyzés amiböl indult, tudom mivel nem fizetek ezért örüljek ha ennyit kapok.

  7. 8. Horváth Csongor:
    “ Ha viszont bárki hülyeségekkel jön elő, aminek nemhogy alapja nincs, de rendre bebizonyosodik, hogy nem igaz, akkor azt -véleményem szerint- egy értelmes vitafórumon nem lehet megtűrni.”
    Pont ezaz: “bebizonyosodik”. Mi bizonyosodott be? Saját, kézzelfogható tapasztalaton alapul a véleményed, vagy csak a neked tetsző híreket olvasva, mást látsz bizonyítottnak mint a kitiltásra javasolt fórumozók? Ez elég ok a kitiltásra?
    Mi van akkor, ha téged pedig meggátol a tisztánlátásban, a materialista világképed és az erre alapozott tudásod?
    Mit tennél, ha pár év múlva esetleg, a kitiltottaknak lenne igaza?
    Tudom, hogy nem lehet mindent megengedni egy nyilvános fórumon, de azért ne fojtsuk bele a betűt a másként gondolkodókba, hacsak nem valami elképzelhetetlen baromságot propagálnak.

    9. shadowgray: egyetértek!

  8. Emberek!
    Nem kell beszarni. Csak szélsőséges esetben törlök vagy tiltok ki. Volt egy ilyen tegnap. Görög honban élő barátunk hozzászólásában azt állította, hogy nincsnek COVID halottak, de az orvosok pénzt kapnak, hogy tegyenek ilyen jelentéseket. Egy COVID-ban elhunyt beteg hozzátartozói jelezték, hogy csalás. Összegezve: A hivatalos halálozási jelentés csalás, az elhunyt beteg felesége viszont a szín tiszta igazat vallja. Nem tiltottam ki a hozzászólót, de töröltem a hozzászólást.

  9. 10: Ennek a valószínűsége csekély és egyre elhanyagolhatóbb.
    Már most hajlandó lettem volna bizonyos tételeket elfogadni, ha a dolgok nem így alakulnak! El szoktam ismerni, ha tévedek. Korábban le is szögeztem, hogy ezen a választáson ki kell jönnie, amennyiben bármilyen konteó ténylegesen meghúzódik a háttérben… Nem mutatkozik ilyesmi, egyetlen fronton sem, emiatt viszont hajthatatlanul magabiztos vagyok a megítélésében.
    —————————-
    Igazatok van! Előfordulhat, hogy az a felesleges, aki nem kedveli a locsogást…
    Ezt -kisebbségbe szorulva- tudomásul veszem. Maximum később majd én is nevetek hátulról. 🙂

    11: Tiborbá:
    Ez így van rendjén!

    9: shadowgray:
    Nem fogunk beledögleni! Viszont aki felelőtlenül hülye és elkapja, komoly egészségkárosodással nézhet majd szembe. Ezért védekezni kell… És aki nem védekezik, azt elküldeni a p…-ba. Ahogyan az Ultrák is megtették. 🙂

  10. shadowgray
    2020-11-04 – 09:51

    „Az oldalért meg kár, ennyire szektás lett,…”
    Mindig ilyen volt. Ritkábban volt pina, fasz, egyéb, de az átlag ez a stílus volt/van.
    A minőség romlik, pl. a Te is a hozzászólásoddal teleszemeteled.
    Érdemit nem mondtál, csak kiöntötted a lelked.
    Ha valami nem tetszik, lép tovább, „Page Down”, vagy szűrj.
    Én már szűrök, az előző posztban említettem.

    Máskor sem mondtál sok okosat, szűrlek Téged is.

  11. Re:13 n/a
    És szépen magadra zárod a kellemesen szűk pihe-puha világkép kabátodat, és csettinthetsz, hogy milyen jó dolog is a safe-place. 🙂

    Hidd el nekem, jobb, de egyben sokkal strapásabb egy nyitott térben élni, mint egy vélemény buborékban. 😉

  12. Tibor bá, nekem bejött a cikk fizetés nélkül is…
    Ha ezzel nagyon durván átgyalogoltam minden koprájton, akkor töröld innen… 🙂

    Doctors Begin to Crack Covid’s Mysterious Long-Term Effects
    Severe fatigue, memory lapses, heart problems affect patients who weren’t that badly hit initially; ‘It’s been so long’
    Elizabeth Moore has been plagued by memory problems. Taylor Glascock for The Wall Street Journal

    Nov. 1, 2020 12:49 pm ET

    Nearly a year into the global coronavirus pandemic, scientists, doctors and patients are beginning to unlock a puzzling phenomenon: For many patients, including young ones who never required hospitalization, Covid-19 has a devastating second act.

    Many are dealing with symptoms weeks or months after they were expected to recover, often with puzzling new complications that can affect the entire body—severe fatigue, cognitive issues and memory lapses, digestive problems, erratic heart rates, headaches, dizziness, fluctuating blood pressure, even hair loss.

    What is surprising to doctors is that many such cases involve people whose original cases weren’t the most serious, undermining the assumption that patients with mild Covid-19 recover within two weeks. Doctors call the condition “post-acute Covid” or “chronic Covid,” and sufferers often refer to themselves as “long haulers” or “long-Covid” patients.

    “Usually, the patients with bad disease are most likely to have persistent symptoms, but Covid doesn’t work like that,” said Trisha Greenhalgh, professor of primary care at the University of Oxford and the lead author of an August BMJ study that was among the first to define chronic Covid patients as those with symptoms lasting more than 12 weeks and spanning multiple organ systems.

    For many such patients, she said, “the disease itself is not that bad,” but symptoms like memory lapses and rapid heart rate sometimes persist for months.

    In October, the National Institutes of Health added a description of such cases to its Covid-19 treatment guidelines, saying doctors were reporting Covid-19-related long-term symptoms and disabilities in people with milder illness.

    “You don’t realize how lucky you are with your health until you don’t have it,” said Elizabeth Moore, a 43-year-old lawyer and mother of three in Valparaiso, Ind. Pre-Covid-19 she was an avid skier and did boot-camp workouts several times a week. Since falling ill in March, she has been struggling with symptoms including memory problems and gastrointestinal issues. She has lost nearly 30 pounds.

    Estimates about the percentage of Covid-19 patients who experience long-haul symptoms range widely. A recent survey of more than 4,000 Covid-19 patients found that about 10% of those age 18 to 49 still struggled with symptoms four weeks after becoming sick, that 4.5% of all ages had symptoms for more than eight weeks, and 2.3% had them for more than 12 weeks. The study, which hasn’t yet been peer reviewed, was performed using an app created by the health-science company Zoe in cooperation with King’s College London and Massachusetts General Hospital.

    Another preliminary study looking mostly at nonhospitalized Covid patients found that about 25% still had at least one symptom after 90 days. A European study found about one-third of 1,837 nonhospitalized patients reported being dependent on a caregiver about three months after symptoms started.

    With more than 46 million cases world-wide, even the lower estimates would translate into millions living with long-term, sometimes disabling conditions, increasing the urgency to study this patient population, researchers said. What they find could have implications for how clinicians define recovery and what therapies they prescribe, doctors said.

    Doctors say anxiety caused by social isolation and uncertainty surrounding the pandemic may exacerbate symptoms, though that isn’t likely the primary cause.

    Other viral outbreaks, including the original SARS, MERS, Ebola, H1N1 and the Spanish flu, have been associated with long-term symptoms. Scientists reported that some patients experienced fatigue, sleep problems and joint and muscle pain long after their bodies cleared a virus, according to a recent review chronicling the long-term effects of viral infections.

    What differentiates Covid-19 is the far-reaching nature of its effects. While it starts in the lungs, it often affects many other parts of the body, including the heart, kidneys and the digestive and nervous systems, doctors said.

    “I haven’t really seen any other illness that affects so many different organ systems in as many different ways as Covid does,” said Zijian Chen, medical director for Mount Sinai Health System’s Center for Post-Covid Care.
    Zijian Chen, director of Mount Sinai’s Center for Post-Covid Care, described colleagues who were energetic, but after getting sick, had trouble getting through the day.
    Photo: Jehad Nga for The Wall Street Journal

    He described colleagues who were energetic, but after getting sick, had trouble getting through the day. He said he has seen up close how Covid-19 still affects their ability to do the things they love.

    “We thought it was a virus that, once it does what it does, you recover and you go back to normal,” he said. Sometimes that isn’t the case, and that “is really scary,” he said.

    A leading explanation for long-Covid symptoms is that immune-system activity and ensuing inflammation continue to affect organs or the nervous system even after the virus is gone, researchers said.

    Some of the most compelling evidence for the inflammation theory comes from Covid-19 patients with signs of heart inflammation and injury months after illness. One study looking at 100 Covid-19 patients two months after getting sick found that 78 had abnormal findings on cardiac magnetic resonance imaging, while 60 had cardiac MRIs indicating heart-muscle inflammation. The study included hospitalized, nonhospitalized and asymptomatic patients.

    “Even those who had no symptoms and were young and fit…even in those patients we saw abnormalities,” said Eike Nagel, one of the lead authors and director of the Institute for Experimental and Translational Cardiovascular Imaging at the University Hospital Frankfurt in Germany.

    Some patients had scarring on their heart imaging, he said, which worried him. The scarring wasn’t too serious, he said, but “we know from other studies that this is related to worse outcomes.”

    Doctors also are reporting cases of long-Covid patients with gastrointestinal issues. Recent work has found the new coronavirus, known as SARS-CoV-2, in fecal matter and intestinal lining of some Covid-19 patients, suggesting the virus can infect and damage the cells of the gut. The intestines have a high density of ACE2 receptors, a type of protein on the surface of cells, which SARS-CoV-2 uses to infiltrate cells.
    Nervous System

    Many patients report issues with concentration and memory, sometimes referred to as “brain fog.” Some say they forget what they’re trying to say or do. Neurologists seeing such patients say cognitive problems are among the most common symptoms.

    Some neurologists say they are seeing patients with signs of dysautonomia, or dysregulation of the autonomic nervous system. The autonomic nervous system regulates involuntary functions such as breathing, digestion and heart rate.
    Taste and Smell

    Patients say it can take weeks or months to regain their senses of smell and taste. They say the loss of these senses affects not just their diet but their mental health.
    Lungs

    Some patients report persistent shortness of breath. Doctors often prescribe asthma inhalers and breathing exercises to help improve lung function. The exact cause is unknown. It could be related to aberrant nervous system function, lung injury or a compromised cardiovascular system.
    Cardiovascular System

    Many patients experience a racing heartbeat, or tachycardia, as well as extreme blood pressure changes. Some physicians think this could be related to an issue with the nervous system, particularly the autonomic arm, which deals with involuntary functions like heart rate and blood pressure.

    Some patients have signs of heart-muscle inflammation weeks or months after infection, doctors and researchers say. In some cases, they don’t report any symptoms, while others say they have shortness of breath and chest pain.
    Digestive System

    Patients report issues with abdominal pain and diarrhea weeks or months after coming down with Covid-19. Some physicians are recommending avoiding certain foods, such as dairy and gluten.
    Musculoskeletal System

    Some patients report mild muscle and joint aches. Others have more severe pain.

    Many patients also report persistent fatigue weeks or months after coming down with Covid-19, even when they had a mild or moderate course of illness and didn’t require hospitalization. The fatigue can be debilitating and get in the way of regular daily activities, like work and spending time with family.
    A Persistent Multifront Attack
    How chronic Covid-19 affects the body
    Source: medical professionals
    Graphic: Merrill Sherman and Josh Ulick

    The virus also might cause changes in gut bacteria, said Brennan Spiegel, a gastroenterologist and director of health services research at Cedars-Sinai Health System, who has had patients come in with abdominal pain and diarrhea weeks or months after coming down with Covid-19.

    Ms. Moore, the Indiana lawyer, got Covid-19 in March and initially felt better by the end of April. “I thought I beat this thing. I was ecstatic,” said Ms. Moore, who tested positive for coronavirus antibodies in May.

    That month, her health took a sharp turn for the worse. She struggled with tachycardia, or a racing heartbeat, and blood-pressure fluctuations. Those symptoms improved, but she still has gastrointestinal problems. A recent test found stomach-lining inflammation. Pepcid, antihistamines and avoiding dairy products have provided some relief, but other symptoms such as memory deficits persist.

    “I feel like there has to be some sort of next step,” she said, “because I’m not ready to accept this as my new reality.”
    Ms. Moore, 43, pictured with her son, also has struggled with gastrointestinal problems. She has lost nearly 30 pounds.
    Photo: Taylor Glascock for The Wall Street Journal
    Ms. Moore tests her blood pressure many times a day while working from home in Valparaiso, Ind.
    Photo: Taylor Glascock for The Wall Street Journal

    She enrolled in a research study at the Neuro Covid-19 Clinic at Northwestern Medicine in Chicago, one of several clinics across the country aiming to find solutions for patients.

    Some symptoms could be collateral damage from the body’s immune response during the acute infection, researchers said. Some patients might harbor an undetectable reservoir of infectious virus or have bits of noninfectious virus in some cells that trigger an immune response, they said.

    Another possibility is that the virus causes some people’s immune systems to attack and damage their own organs and tissues, researchers said. A June study found roughly half of 29 hospitalized ICU patients with Covid-19 had one or more types of autoantibodies—antibodies that mistakenly target and attack a patient’s own tissues or organs.

    Doctors say some patients appear to be developing dysautonomia, or dysregulation of the autonomic nervous system, the part of the nervous system that regulates involuntary functions like breathing, digestion and heart rate, some researchers and doctors said.
    Share Your Thoughts

    Have you suffered long-term Covid-19 effects? What are your symptoms? Join the discussion below.

    David Putrino, director of rehabilitation innovation at Mount Sinai Health System in New York City, said the majority of the more than 300 long-Covid patients being seen at its Center for Post-Covid Care appear to have developed a dysautonomia-like condition. About 90% of such patients report having symptoms of exercise intolerance, fatigue and elevated heartbeats. About 40% to 50% also report symptoms such as gastrointestinal issues, headaches and shortness of breath.

    Dr. Putrino said inflammation from the virus might be disrupting the normal functioning of the vagus nerve—the body’s longest cranial nerve—which relays messages to the lungs, gut and heart.

    As a member of the Johns Hopkins University varsity cross-country team, 19-year-old Christopher Wilhelm used to run 10 miles a day. Now, there are days he can’t even walk a quarter mile with his mom around their Maitland, Fla., neighborhood without feeling wiped out.
    Christopher Wilhelm, pictured with his parents, used to run 10 miles a day as a member of the John Hopkins varsity cross-country team. Now, short walks fatigue him.
    Photo: Wilhelm family

    Mr. Wilhelm, who tested positive for Covid-19 in June, said his heart rate shoots up during those walks, ranging from 130 to 170 beats a minute. He was diagnosed recently with a form of dysautonomia characterized by fluctuations in blood pressure and heart rate when patients sit or stand up, a condition known as postural orthostatic tachycardia syndrome, or POTS. His doctors also are evaluating him for cardiac issues. Medications he has tried haven’t yet helped his heart-rate spikes.

    “After I tested positive, I was just expecting it to be two weeks of flulike symptoms, and then I’d pretty much be back to normal,” he said. “It’s been so long already, it’s kind of daunting.”

    Six months after getting sick with Covid-19, Jennica Harris, 33, said she has persistent fatigue and problems with memory and concentration. She struggles to find simple words during conversations, often loses her train of thought and has developed a stutter.
    Jennica Harris, shown with her children, has persistent fatigue and problems with memory and concentration.
    Photo: Harris family

    “I usually know what I want to say when I want to say it, and I usually don’t hold back,” she said. “When I try to get my point across and I can’t, that hurts my confidence, my sense of self.”

    The constellation of such neurological symptoms, along with persistent fatigue, joint pain and headaches, resembles myalgic encephalomyelitis, also known as chronic fatigue syndrome, said Anthony Komaroff, a Harvard Medical School professor of medicine who has studied the syndrome for decades. The condition can follow certain viral and bacterial infections, he said. He thinks the condition likely follows Covid-19, too, at least in a portion of patients. A 2009 study of 233 SARS survivors found 27% met criteria for chronic fatigue syndrome four years after getting sick.

    It still isn’t known whether the new coronavirus gets into the brain itself, or if Covid-19’s neurological symptoms stem from a body-wide inflammatory response, scientists say.

    In autopsies of some Covid-19 patients, doctors have observed encephalitis, or inflammation of the brain. Small autopsy studies also have found preliminary evidence of coronavirus particles in regions of the brain important for smell. With other infections, viral particles have been found in the brains of patients with encephalitis, though it is rare, said Walter Royal, a neurovirologist and director of Morehouse School of Medicine’s Neuroscience Institute. What is more common is that the virus infects the lining of the blood vessels, causing damage and inflammation that in turn affects the brain.

    How long it will take long-Covid patients to recover remains unknown. Dr. Putrino said most of them won’t get better on their own, and will need at least six months of structured rehabilitation.

    “What tends to happen to people who don’t get treatment and don’t get the recognition they need is they slump down to a new normal of function,” he said.
    ‘I’m not ready to accept this as my new reality,’ said Ms. Moore, pictured at home with her husband and daughter.
    Photo: Taylor Glascock for The Wall Street Journal

    Write to Sarah Toy at sarah.toy@wsj.com, Sumathi Reddy at sumathi.reddy@wsj.com and Daniela Hernandez at daniela.hernandez@wsj.com

    Copyright ©2020 Dow Jones & Company, Inc. All Rights Reserved. 87990cbe856818d5eddac44c7b1cdeb8

    Appeared in the November 2, 2020, print edition as ‘Doctors Tackle Mystery of Covid ‘Long Haulers’.’
    Customer CenterSubscriber AgreementPrivacy NoticeCookie Notice© 2020 Dow Jones & Company, Inc. All Rights Reserved.

  13. dajtás
    2020-11-04 – 11:50

    „És szépen magadra zárod a kellemesen szűk pihe-puha világkép kabátodat,”
    Ez egyszerűen CSAK higiénia.

    Te is beszélsz sok mindent, mint Münchausen báró, de az szórakoztat.

  14. 15 -Avatar:
    Végigolvastam, nem lepett meg. Nekem nem mondott semmi újat. De remélem nem várod el tölem, hogy lefordítsam.

  15. 8. Horváth Csongor

    Én semmit sem látok bizonyítva ezzel! Lehet, hogy valamit nem értek?!
    Az, hogy ki nyer meg hogy vergődik a két demens az mit bizonyít a háttérhatalommal kapcsolatban?
    Hogy az emberek kezében a kontroll? Miben?
    Hogy megválasszák a cukorka csomagolását?
    Egyszerűen nem értem!

    Két óvodás látszólagos vetélkedése nem számít légyfingnyit sem. Remélem azért van gyerekzár az atomrakéták indítókulcsán-ma hallottam?! Nem mintha bármelyik vén hülye( kettejük közül) piszkálgathatná.

  16. 13 N/A
    “Az oldalért meg kár, ennyire szektás lett,…
    Mindig ilyen volt. Ritkábban volt pina, fasz, egyéb, de az átlag ez a stílus volt/van.”

    Nincs igazad! Sőt kikérem „Magunknak” akiknek nincs a seggünkön a tojáshéj itt, mint Neked. Menj vissza mondjuk 10 évet és olvass régebbi bejegyzéseket, és hozzászólásokat pl. Jancsikától és a többi már nem író értékes embertől. Ez a blog valódi érték volt, és most is az csak mostanában elmaradoznak a minőségi tagok, így kissé be van szemetelődve. Te mindenkit kioktatsz, néha a gazda első fegyverhordozójaként viselkedsz, de nem vagy az. Kevés vagy hozzá ! Előbb szolgáltass olyan tartalmat ami alapján Mi az olvasók pengének minősítünk, és csak utána kötekedj!

  17. technomuzsik
    2020-11-04 – 13:36

    Téged is a szűrőm mögé teszlek, nem fogsz látszódni a képernyőmön.

  18. 21 n/a

    Szerintem most rögtön a kardomba dőlök! Jaj de sajnálom!

  19. 22 technomuzsik: lehet már késő, már a szűrő mögött vagy. Most bűnhődhetsz 🙂

  20. Re:21 n/a
    Ha mindenkivel összeveszel, akkor a végén nem marad senki, akit olvashatnál… 😉

  21. 21 n/a: mi lenne, ha inkább magadat tennéd szűrőre? Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyat írsz, ami hiányozna.

  22. dajtás
    2020-11-04 – 14:12

    „Ha mindenkivel összeveszel, akkor a végén nem marad senki, akit olvashatnál… ?”
    Ne legyen harag, de Te is fordítva ülsz a lovon, és még sokan mások is.
    Ha valakit nem olvasok el, az nem (lehet) ok haragra, a szemét legyen azé aki megtermeli.

    Rád figyelek.

  23. n/a egy fajta sentinel. Ez a funkció keveseknek tetszik, pedig igen hasznos. Nem megsértődni kell (tömegesen), hanem hasznosítani kell szolgáltatását. Még senkinél se tapasztaltam, hogy rajta kivül 4-5 éves bejegyzésre emlékezne.

  24. 27 Tiborbá: azért minden kommentelő hagy bennünk egy lenyomatot, még ha nem is tudunk pontosan idézni tőle. Arma Gedeon már rég nem kommentelt, de nagyon élesen él bennem a világlátása.

  25. 28 – Intuitív:
    Arma Gedeon kiszállt, mert itt nem kapott elég nyilvánosságot, átment a Facebookra.
    Jancsika meghalt.
    Observer elbúcsúzott. Rengeteget kritizált, de úgy tűnik megunta.
    Györfi Jani életútja megváltozott. Nincs ránk ideje.
    A világ változik, nem mindig a jó irányba. A blogom kezdetben unikum volt, aztán jöttek a közösségi médiák, és sokan átmentek oda. Én nem hiszem, hogy sokat változtam volna. A környezet viszont változott.

  26. 29: Tiborbá:
    Sztem. az oldalad/blogod ma is unikum!
    Az emberek átlagos igényszintje és tudása az, ami rettentő módon zuhan lefelé… Egyre kevesebb értő, tehetséges, alkotni tudó, mondhatnánk valamire való egyed sétál közöttünk.
    Függetlenül attól, hogy miért történik ez, az élet minden területén rendkívül elkeserítő megtapasztalni, és nagyon nehéz tudomásul venni.
    „Boldogok a lelki szegények…”
    – De azért sztem. aki nem a táborukat gyarapítja, nem cserélne velük!

  27. 3. Horváth Csongor.
    Bocs Tibor bá’, tudom, hogy off, de válaszolnom kell H. Cs. felvetésére. Enged meg kérlek. Többet nem írok ebben a tárgyban, e cím alatt.

    Szóval.
    Nincs itt kérem semmi összeesküvés (USA választások), csak tiszta véletlen, hogy valamennyi frontállamban az utolsó pillanatban a levélszavazatok (melyek 90%-ban demokrata jelöltet támogatják /de Wisconsinba közel 100% dem. szavazat/ – milyen demokratikus igaz; még Lukasenkó is ügyelt, hogy csak 80%-a legyen) átfordítják a választás eredményét Biden javára.
    Nincs ebben semmi összeesküvés kérem, csak egy kicseszett nagy csalás a demokraták részéről (amit szintén brokátfüggönyök árnyékában agyaltak ki, ami persze nem is összeesküvés).
    Ami (mármint a csalásuk)- ha lesz újraszámlálás – pont úgy ki fog derülni, mint anno Ausztriában, amikor a liberálisok „nyertek”. Amelyik választást aztán meg is kellett ismételni a szabálytalanások miatt (ahogy a média finoman fogalmazott, hogy nehogy a demokrácia arcára szeplő essen:-))
    https://24.hu/kulfold/2016/07/01/ausztriaban-uj-elnokvalasztast-kell-kiirni/
    Ennyit a világ államainban ténykedő „demokratákról”.

    Csak szerintem az USA-ban a csalásnak (ha kiderül – márpedig kiderülhet, mert a Legfelsőbb Bíróság elrendelheti az újraszámlálást) komolyabbb következménye is lehet. A Klingon klán mesterkedése lehet, hogy nem fog olyan könnyen elülni, mint a sógoréknál müvelt gazság.
    Ne legyen igazam!

  28. Re:3 Csongor
    Lassan előveheted újra a konteós vonalat, mert nagyon úgy néz ki a dolog, hogy „szoros” lett az eredmény, és Trump papa garantáltan fel fogja tenni az „elcsalták a választást” lemezt.

  29. 32-33:
    Ha így lesz, konteózhatunk!

    Én most az előrejelzések – eredmények tükrében gondolom úgy, hogy amennyiben valakit hátulról tolnak ténylegesen, ekkora bakot nem lehet lőni.

    Egyébként szoríthatjuk a nadrágszíjat, ha nem a bohóc nyer… nagy igazságpillanat lenne, de saját érdekemben (és az országunk érdekében) most mégsem szeretném.

  30. Re:34 Csongor
    Nem a nadrágszíjat kell szorítani, hanem be lehet készíteni a popcornt, és a hideg élelmet.
    Ha veszít Trump, akkor garantáltan menni fog az elcsalták a választást mantra, és ez sokaknál erősen bicskanyitogató lesz.
    Kérdés az, hogy erőszak nélkül vége lesz-e a választásoknak, mert ez lesz igazán kritikus momentum.
    Viktorért pedig ne aggódj, edzett politikus, majd jól megtanul bazseválni az új főnöknek.

    Ha Bident elnöknek avatják, és viharos sebességgel meghal(mindegy hogy hogyan), és helyébe lép az alelnök nő, aki „progresszív baloldali”, magyarán a globalista elit pártfogoltja, akkor elég egyértelmű lesz, hogy a konteó lehet még sem konteó?
    Megjegyzem amit ma látsz Amerikában, az a kettő egymással szemben álló elit harca, ebből a szempontból Trump is báb, de a demokraták mögött a globalista elit áll, republikánusok mögött inkább a „nemzeti elit”.

  31. 35: Dajtás:
    Ebből nekem csak egy dolog és kérdés rajzolódik ki, ha így lesz, lesz -e még USA, s ha lesz, lesz -e világháború?
    Nem Orbánt féltem, hanem az országot!

  32. Ahogy kinéz a szavazatszámlálás, az tényleg elég csalásszagú. Ha Trump egy idióta is, annak mégsem tudok tapsolni, hogy ilyen látványosan elcsalják az eredményt.

    Arról nem is beszélve, hogy ha valami, ez tényleg polgárháborúhoz vezethet.

  33. Re:34
    Ne feledd, a pofátlanságnak nincsen határa, lásd a kommunista hatalomátvételt a Kisgazda Párttal szemben idehaza.
    Mozgató rugók ugyan azok nemzetközileg, ebben nincs semmi meglepő.

    Most már biztos, hogy újra fogják számolni a szavazatokat, eddig a tippjeim bejöttek.

  34. Talán ide:

    Többször minősítettek a blogot geddonistásnak, meg egyéb …
    Vannak keményebb gondolatok is:
    https://444.hu/2020/11/05/a-jarvanyok-korszaka-jon
    „Jakab Ferenc, a pécsi virológuscsoport vezetője szerint a mostani járvány egy főpróba.”
    Vajon mikor kezdődik az „igazi” játék?
    Vitatkozzatok a szakemberrel!

    Tegyetek egy regressziós görbét a jelenlegi, világszintű napi fertőzésekre és tekintsetek fél évet előre.

  35. 39 – n/a:
    Vakcina lesz, hatékonysága kérdéses. Jelentések szerint a kigyógyultak 80 százalékánál nincs antitest. Ebből arra lehet következtetni, hogy a beoltottak 80 százaléka nem lesz immunis. Aki immunis lesz annak is az immunitása nem tart tovább, mint 3 hónap. Ez a logikus következtetés, csak ezt a szakértők nem merik kimondani. Ha tévedek, akkor olyasmi van,amit még nem jelentettek.

  36. 39-40. n/a, Tibor bá,

    Biztosan lesz vakcina pár hónap múlva, de addig sokan fognak meghalni mindenfelé. Magyarországon pedig tragédia lesz.

    Jakab Ferenc megmondta október 1.-én egy videós beszélgetésben, hogy ha nem lesznek nagyon gyorsan hathatós intézkedések, akkor „gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe”. Azóta 5 hét telt el és nem történtek hatékony intézkedések.

    Én is javaslok egy érdekes írást, összefoglalót.

    „Az odavetett ország – Elmarad-e a karácsony a Covid miatt?”

    https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az-odavetett-orszag-133807?fbclid=IwAR3hoZ4hUm95mXdujlL5EoRnXOX6Yem6-tJmulhou4JPV9Eq0SS4kemzQVY

  37. Tibor bá’
    2020-11-05 – 16:11

    Csak azt akartam mondani, hogy a blogon megjelenő tartalom a valósághoz képest „tündérmese”.

    Ha tévedek,…
    A fentiek szerint biztosra veszem, hogy tévedsz, de pozitív irányba.

    „… akkor olyasmi van,amit még nem jelentettek.”
    Jelentették, csak „apróbetűvel” írták. Ide nem merem leírni.

  38. Nemrég volt egy szimuláció beidézve, hogy november végén tetőz nálunk napi 200 halállal. Haladunk felé, nemsokára meglátjuk, tényleg tetőz-e. Ami tragédia, de nem a vég.

    A karácsony meg mért maradna el? El se tudok képzelni szebbet, mint hogy otthon töltsem az egészet a családdal, és végre ne kelljen menni sehova.

  39. 32.tanuló:

    „Nincs ebben semmi összeesküvés kérem, csak egy kicseszett nagy csalás a demokraták részéről (amit szintén brokátfüggönyök árnyékában agyaltak ki, ami persze nem is összeesküvés).
    Ami (mármint a csalásuk)- ha lesz újraszámlálás – pont úgy ki fog derülni, mint anno Ausztriában, amikor a liberálisok “nyertek”. Amelyik választást aztán meg is kellett ismételni a szabálytalanások miatt (ahogy a média finoman fogalmazott, hogy nehogy a demokrácia arcára szeplő essen:-))
    https://24.hu/kulfold/2016/07/01/ausztriaban-uj-elnokvalasztast-kell-kiirni/
    Ennyit a világ államainban ténykedő “demokratákról”.”

    Hmm.

    „Az osztrák államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt 50,35 százalékkal nyert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert.

    A Szabadságpárt támadta meg a választás eredményét, mivel 117 körzetből 94-ben találtak szabálytalanságot. Állítólag több ezer szavazatot hamarabb megnéztek, mint ahogy azt a választási szabályzat engedte volna és voltak olyan szavazatok, amiket olyan emberek számláltak meg, akiknek nem volt erre jogosultsága. Viszont csalás elvileg nem történt.”

    „Az alkotmánybíróság szabálytalanságok miatt elrendelte az elnökválasztás második fordulójának megismétlését. A megismételt választáson ismét elveszítette a párt jelöltje 46,2 százalékot kapott, ezzel Alexander Van der Bellen lett Ausztria első zöldpárti elnöke.[8] Norbert Hofer később bejelentette, hogy indulni fog a következő osztrák elnökválasztáson.[9]”

    Az szemét jogállami liberális alkotmánybíróság.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k_Szabads%C3%A1gp%C3%A1rt

    Változott az eredmény az újabb választás során?
    Vagy ezt is elcsalták a demokraták és a liberálisok?

    Ajánlom figyelmedben a 2000 évi USA választást Bush vs. Gore a floridai újraszámlálással.

  40. „Legutóbb Nevadában tartott sajtótájékoztatót Trump egyik kampánytanácsadója, Ric Grennell, arról, hogy az államban választási csalás történhetett. Viszont amikor az MSNBC riportere és más újságírók arról kérdezték, hogy mire alapozza ezt az állítását, egyszerűen elsétált és beszállt a kampánybuszba. ”

    https://444.hu/2020/11/03/amerikai-elnokvalasztas-2020-elo-kozvetites-percrol-percre

    „Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelői szerint minden rendben ment az amerikai választásokon, még ha voltak is logisztikai problémák a sok korai és levélben leadott szavazat miatt. Nagyon sokat árt viszont a választási folyamatnak, hogy Donald Trump és csapata csalást emleget, a megfigyelők szerint amúgy teljesen alaptalanul és mindenfajta bizonyíték nélkül. A EBESZ jelentése szerint

    az elnök alaptalan vádjai nagyon sokat rontanak a társadalom demokratikus intézményekbe vetett bizalmán.”

    https://444.hu/2020/11/05/az-ebesz-szerint-nincs-bizonyitek-csalasra-viszont-amit-trump-csinal-az-nagyon-karos

    Ezt ígérte a választások előtt, ezt csinálja.
    Hiteles…

  41. ” Alex Hemingway, itt élő és a vendéglátóiparban aktív amerikai üzletembert, a republikánusok helyi vezetőjét és párttársait aggasztja a levélszavazás lebonyolítása. Idén ugyanis a koronavírus-járvány miatt tömegek voksolhatnak postai úton, akár 80 millió polgár is. A világon az Egyesült Államokban fertőződtek meg a legtöbben, 6,5 milliónyian a Covid-19 vírussal, több mint 193 ezren pedig belehaltak a kór szövődményeibe.

    Nem a külföldön élő távollévők szavazataival (absentee ballots) vagy az elővoksolásokkal van probléma. Ezek biztonságos szavazási módszerek. De egyes szövetségi államok tömegével küldenek ki szavazólapokat olyanok címére, akikről azt feltételezik, az adott címen élnek, pedig ez egyáltalán nem biztos. Az küldi vissza a lapot, aki csak akarja! Egyszer kiderülhet a turpisság, de akkor már késő…

    – mondja az Indexnek Alex Hemingway, hozzátéve: Washington államban például úgy kézbesítik a lapokat, hogy a borítékon egy hosszú kód azonosítja a címzettet, és ennek a végén egy-egy betű is szerepel: R vagy D. Azaz regisztrált republikánus vagy demokrata az illető – innentől pedig a postás tisztességén is múlik, kézbesíti-e a küldeményt. ”

    https://index.hu/kulfold/2020/09/07/levelszavazas_amerikaban_aggodnak_az_itt_elo_republikanusok/

    Ezekből a feltételezésekből az jön le, hogy CSAK A DEMOKRATÁK CSALNAK.
    Egy kissé biasos feltételezés.

    Ha már egy vonalkód azonosító van, akkor miért nem szűrnek a „halottakra és a kutyákra” (Trump).

    Miért nem szűrnek dupla szavazásra?

    Trumpnak volt 4 éve a Fehér házban, a csalás csökkentése mindkét pártnak az érdeke, ergo a demokraták is támogatták volna.

    Ez gondolom minden tagállamban is így van.
    Miért nem történt meg?

    Hogy később lehessen alaptalanul csalásra hivatkozni, ha Trump veszít?

  42. „Az NBC riportere megkérdezte a Nevadában a Trump-kampány képviselőit, hogy miután pert indítottak az állam ellen, mert szerintük több ezer szavazat érkezett be olyanoktól, akik nem Nevadában élnek, milyen bizonyítékkal tudnak szolgálni az állításukra. A riporter arra volt kíváncsi, mivel igazolják azokat az állításokat, hogy választási csalást követnek el Nevadában, és nincsenek republikánus választási megfigyelők a szavazatszámláló-helyiségekben. ”

    https://index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/11/03/amerika_valaszt_-_percrol_percre/

    Egyébként miért nincs republikánus választási megfigyelő, ha ennyire rettegnek a demokraták csalásától?

    A 68 millió rájuk szavazóból nem jött ki?

    „Joe Biden újra posztolt egyet a Twitteren arról, hogy minden egyes szavazatot számoljanak meg. Nem mintha szüksége lenne legitimációra, hiszen nála több szavazatot amerikai elnökjelölt még soha nem kapott. 71 748 218 voksnál tart.

    https://index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/11/03/amerika_valaszt_-_percrol_percre/minden_egyes_szavazatot/

    „A levélszavazás a legtöbb elemzés szerint növeli a részvételi arányt. Colorado 2013-ban beállt azon államok sorába, amelyek kiküldik minden választónak a szavazólapot. Egy kutatás szerint az államban a 2018-as időközi választásokra emiatt a részvételi arány kilenc százalékkal lett magasabb, mint a levélszavazás nélkül lett volna.”

    https://www.origo.hu/nagyvilag/20201104-levelszavazas-usa-csalas.html

    Nem az tükrözi jobban a nép akaratát, ha minél nagyobb a választáson a részvétel?
    Nem ettől legitimebb egy adott választott személy/vagy párt ?

  43. Csalások?:
    „A világjárvány kezdete óta Joe Biden, a demokraták jelöltjének hívei erőteljesen preferálják a postai küldeményekkel történő szavazást. Trump elnök legtöbb támogatója azt mondta, hogy szavazni akarnak a választások napján. (Ezt a preferenciát az idén a koronavírus, illetve az elnökjelölti megszólalások erősítették – a szerk.) Az államok ezeket a különböző típusú szavazatokat nagyon különböző módon számolják.

    Ennek eredményeként, egyes államokban – különösen Pennsylvaniaban – Trump korai vezetést látott, amely egyre szűkül, minél több szavazatot számlálnak meg. Ez nem csalás vagy szabálytalanság jele. Csak arra utal, hogy az államok miként számolják a szavazatokat. Egyes államok előbb feldolgozzák a korábban leadott (személyes és levél-) szavazólapokat, míg mások utoljára számolják őket.

    Ez a „kék eltolódásnak” nevezett jelenség jól ismert volt már a közelmúltbeli amerikai választásokon is, de mégis ez a fő oka annak, hogy Trump – a választási törvény és az általános tisztesség ellenére is – azzal próbálkozik, hogy úgy állítsa be, mintha lenne olyan szabály, hogy a választás éjszakáján győztest kell hirdetni.

    Ez természetesen nem így működik. Észak-Karolinában és Pennsylvania-ban a szavazólapok a választások napját követő napokban érkezhetnek meg, és amennyiben rendelkeznek november 3-i (vagy korábbi) bélyegzővel, még ezek is érvényes szavazatok lesznek.”

    https://www.portfolio.hu/global/20201106/amerikai-elnokvalasztas-2020-indul-a-drama-negyedik-napja-hogy-allunk-456174

    Szóval a „kék eltolódás” korábbról is ismert volt, az előzményekből (demokraták és Trump felhívása).

    Ergo P.C. Roberts megint hülyeségeket beszél
    a maga szokásos „objektív, pártatlan” módján.

    De mint tudjuk, csak a mainstream media hazudik,
    az alternatív nem.

    Így biztosan, a felsorolt tények ellenében neki van igaza.

  44. Nicsak! Egy mai friss, avagy egy ájvékoló, gazdaságromboló, sorosista pánikkeltő:
    https://index.hu/belfold/2020/11/06/koronavirus_iskolak_egeszsegugy_jarvany_eger_belgyogyasz/
    – De milyen igaza van!

    S egy másik hír:
    https://index.hu/kulfold/2020/11/06/vakcina_koronavirus_veszhelyzet/
    – Tehát az EU hagyja, hogy Mo. a maga útját járja. Teljesen igazuk van! Ha Orbán Ladát akar venni népautónak, miért is akadályoznák meg ebben?! 🙂

  45. 51: malleusorbis:
    Szegény dán nyércek… Jöhetett volna előbb a hír!
    Azért arra kíváncsi leszek, a további kutatások alapján mennyire eltérő törzsek esetében fog működni ez a fajta immunitás. Ha sikerül tisztázni, vérplazmával is lehetne gyógyítani a kórházba kerülőket.

  46. Akkoriban úgy január-február környékén én is néztem a videós beszámolóit.

    „Meghalt az a 26 éves wuhani brit, aki az elsők között számolt be a koronavírusról
    Egyelőre nem tudni, mi okozta annak a 26 éves férfinak a halálát, aki még tavaly kapta el a koronavírust, majd folyamatosan beszámolt arról, mi zajlott a lezárt Wuhanban.
    ….
    Elképzelhető, hogy egy vérrög okozta a halálát, ami a koronavírushoz is köthető, de egyelőre ez mind találgatás.”

    http://www.atv.hu/kulfold/20201107-meghalt-az-a-26-eves-wuhani-brit-aki-az-elsok-kozott-szamolt-be-a-koronavirusrol

  47. 50.Horváth Csongor:

    „– Tehát az EU hagyja, hogy Mo. a maga útját járja. Teljesen igazuk van! ”

    Vannak itt érdekességek!

    „Ám pénteken az Európai Bizottság szóvivője, Stefan de Keersmaecker újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy bár az unióban forgalomba hozott oltóanyagoknak továbbra is meg kell felelniük az EU-s előírásoknak, vészhelyzetben ideiglenesen engedély nélküli termék is forgalmazható lesz az EU-ban. Ez esetben viszont a vakcinát forgalomba hozó tagállamot terheli a felelősség. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy

    az Európai Gyógyszerügynökség történetében még NEM fordult elő olyan, hogy az ellenőrzése alá tartozó tagállamban egy olyan vakcinával oltsanak, melyet a szervezet nem vizsgált meg.

    !!!!!! (A szóvivő szavait sehol sem találtuk meg a nemzetközi sajtóban, csak az MTI hozta.)” !!!!!!!!

    Stefan de Keersmaecker engedélymentességgel kapcsolatos szavainak ellentmond az EMA honlapján megjelent pénteki közlemény, melyben a nemzetközi gyógyszerszabályozó hatóságok szervezete (ICMRA) a WHO-val karöltve aláhúzza: a Coviddal szemben kifejlesztett vakcinákat csak akkor lehet gyorsított eljárásban engedélyezni, ha a dokumentációt beadó gyártó vitathatatlan tudományos bizonyítékkal rendelkezik arról, hogy a szer hatásos és nem jelent veszélyt a beteg egészségére. A közleményben egy szó sincs arról, hogy ne lenne engedélyköteles bármely uniós területen alkalmazott vakcina.

    Bár minden tiszteletünk az orosz és kínai gyógyszergyártóké, de nem véletlen, hogy a világ többi országának gyártója sem állt még elő eddig a sikeres vakcinát tartalmazó ampullával, pontosan azért, amit fent is taglaltunk: egy hatásos, súlyos mellékhatásokkal nem járó szer kifejlesztése az eddigi tapasztalatok szerint nem néhány hónapot vesz igénybe. És bár senki sem gondolja komolyan, hogy a magyar kormány emberkísérletet szeretne folytatni egy orosz vakcinával, ezúttal hatalmas felelősséget vállal magára a kabinet, ha egy kutyafuttában tesztelt, a klinikai vizsgálati fázisokon soha nem látott gyorsasággal átlökdösött oltóanyagot kínálna a lakosságnak.

    https://index.hu/gazdasag/2020/11/07/biztos_hogy_a_kinai_es_orosz_vakcinara_kell_rastartolnunk/

    Hmmm….

    Én megértem, hogy az oroszoknak jó lenne, Magyarország tesztelhetne a III.fázist, ami ugye eddig elmaradt.
    Növelné a hitelességüket.

    De ha ezt ugyanúgy akarják keresztülverni a hatóságokon Orbánék, mint a PAKS II.-vel tették, annak rossz vége lehet.

    Apropó PAKS II. állítólag a kiviteli csúszás annak is köszönhető, hogy az oroszok még mindig nem nyújtották be a terveket, ami a földmunkák elkezdéséhez szükséges.
    Kíváncsi vagyok, hogy a finneknél hogy haladnak a tervek beadásával…

  48. 55: Idegen:
    Én pont erre gondoltam!
    Orbán a halálosztás után bedobja kísérleti nyúlnak a Magyar Nemzetet.
    Ha sikerül, olyat profitál, amilyet még soha senki. Ha nem, van vesztenivalója?

    Az EU ehhez nem adja magát, de, hogy ne dobálhassák sárral és sorosozással, nekik mindegy, hogy a magyar nép mit választ. S a Kabinet már megszellőztette, hogy mindenki azzal oltatja majd magát, amivel akarja. Na persze, csak vajon minden vakcina ingyenes lesz? Itt mindennek megvan az ára! Ezt csak az igen ostobák nem látják be.

  49. 56.Horváth Csongor:

    Fura ez az orosz-magyar viszony.

    Most volt jó pár személycsere a szolgálatok élén.
    Ugye a régiekről rebesgették az orosz kötödést.
    Az újakról nem tudom, hogy milyen orientációjúak.

    Itt volt ez a külügyi botrány, amiben az oroszok kikeltek az Orbán beszéde ellen.

    Aztán most ez a vakcina ügy.

    Vajon külpolitikai irányváltásnak vagyunk tanúi?
    Python, MangaM mi a véleményetek?

    PAKS II.
    https://nepszava.hu/3095694_tovabb-csuszik-paks-2

  50. 55: Írtam már korábban, kapunk egy kb. 50-50 db tesztmintát Kínából és Oroszországból. Ennyi, és kik lesznek a tesztalanyok? Van egy erőteljes tippem, hogy a NER vezérkar, aztán a többieknek jó napot!

  51. 54: Igen, tragikus hír. Mi lesz ha szépen elkezdenek hullani a felgyógyultak? Rendkívül aggasztó, és baljós előjel a jövőre nézve.

  52. 57: Zaharova „kirohanása” totálisan felépített orosz külügyi akció. Putyin állítólag ideges Paks miatt, mert nem halad, de az orosz hitelből már el lett cseszve 10 mrd Ft a semmire. (Lefordítom, kb. ennyi összegben nyúltak le eddig a NER Lovagok és veszítette el orosz közpénz jellegét, és lett egy tetemes hányadából magyar magánvagyon.)
    Putyin tett gesztust Biden felé már 2-3 hete amikor Trump elővette a fia ukrán ügyeit, Putyin nem talált hirtelen ebben kivetni valót, üzletelt, pénzt keressett, joga volt hozzá. Miközben az orosz trollhadsereg pörgette évekig ezt az ügyet, nálunk meg kifejezetten nagyot ment a dolog. Ludas a gyerkőc, biztosan! De ez ma már nem oszt, nem szoroz.

    Az oroszok is készülnek kb. 1 hónapja az új amerikai adminisztrációra, így egy félig csatlós, számukra kedvező titkosszolgálati hídfőállást biztosító országban ami NATO és EU tag Trampli alatt jól elvoltak. OV -t valószínű a moszkvai KGB aktákban meglévő aktával megfogták, és sakkban tartják a nyilvánvaló pénzügyi mézesmadzagon túl amit idehaza a már sosem leolvasandó Állambiztonsági Szolgálat meglévő mágnesszalagjairól lehetne csak megtudni.

    Új világ jön, az oroszok is helyezkednek mert kb. 1 év múlva ki lesznek szorítva innen, és nem a hazai titkosszolgálatok által, vagy azok teljeskörű együttműködésével.
    Nekem van egy olyan megérzésem, hogy az USA példát fog velünk statuálni, mert az új adminisztráció nem fog orosz befolyást tolerálni egy NATO tagállamnál, az oroszok meg ezt hagyni fogják, mert túl sokat nyúltunk le, és cserébe nem sokat adtunk.
    Miközben az a klasszikus évszázados felállá lesz megint, hogy a hintapolitikát folytató ország a két szék között bezuhan a pad alá…!
    Nem, nem lesz itt Ukrajna 2.0 vagy Belarusz forgatókönyv (az egyébként is a lengyelek bulija mint sem az USA -é.) de sokkal aktívabban lesz rajtunk egy erőteljes diplomáciai, és titkosszolgálati nyomás az USA részéről. Míg ezt az EU -s vezető országok értékelni fogják, és tőlük pedig a gazdasági nyomásgyakorlás fog érkezni, lásd az új jogállami előzetes megállapodást az EP ás az EB között.
    Szóval vehetünk még fegyvert, paripát akármit, jövő februártól ez nem lesz elég a jóindulatért, és a kb. a februári új USA adminisztráció felállása után még lesz kb. 1/2 év türelmi idő, de utána…, rá lesz koppintva a kezünkre, akár körmös formájában is. Aztán majd meglátjuk!

  53. 59: Ir01:
    Sztem. nem a covid, ill. szövődménye vitte el, pedig tudod, hogy én is tartok a szövődményektől!
    Szerencsére azért nem olyan könnyű elhullani! De arra mindenképpen rávilágít, hogy aki átesett a fertőzésen, nem igazán alhat nyugodtan… Ki tudja mi mindenre kell majd figyelniük, olyan dolgokra/kölcsönhatásokra/akár egyedi reakciókra gondolok, amelyekről ma még nincs is konkrétan tudomásunk.

  54. Ó Te Fenségesen Ragyogó Világítótorony. Bocsássad meg nekünk tudatlan halandóknak, hogy Szikrázó Fényed alantas elménket csak elvakítja, befogadni nem vagyunk képesek azt.
    De kérlek ne fossz meg minket az időnként ránk vetülő Tündöklésed borzongató simogatásától, amely még tévelygő tudatunkat apránként tisztítja meg a sötétségtől. Ó Te Fények Fókuszának Atyja, kérlek halljad meg fohászunk.

  55. 61: malleusorbis: ???
    Csak drogoztál lazításként, esetleg elkaptad a vírust, vagy szimplán eltévesztetted a posztot?

  56. Szia Csongor,
    felvetted az inget – OKÉ
    -nem
    -megvolt
    -az a poszt már tovább pörgött
    Csumika.

  57. 60: Nézd, matematikailag mennyi esélye van, hogy egy 26 éves egészséges ember egyszer csak meghal? Minimális. Szinte biztos, hogy köze van a covidhoz.

  58. 63 – malleusorbis:
    Ha ezt jópofiságnak szánod, akkor az OK. de legközelebb ad meg a célszemélyt.

  59. 67. Tibor bá’
    Ez csak egy ilyen általános TROLL hívószó. Általában hallgatnak rá. Amúgy csak jópofiság a részemről.

  60. 61,66.Python:
    Köszönöm a választ.
    Hát ideje lenne ennek.

    Nekem az volt az érzéseim, hogy a szolgálatokban eszközölt helycserék már ennek a jelei.
    Ha már mindenkivel összeveszünk, legalább az USA-val legyünk jóba, gondolták.
    De ezt most ugyanúgy bebukták, mint az EU választásokat.

    Érdekes látni a kormánymédia vergődését.

    444.hu/2020/11/07/ahogy-a-kormanymedia-kezeli-trump-bukasat-az-semmihez-sem-foghato

    telex.hu/kulfold/2020/11/07/visegradi-negyek-joe-biden-gratulacio-magyarorszag-nelkul

    ” A magyar kormány számára, és így rövid távon az országnak, kevés jót jelent a kialakuló konfliktus a világ még mindig legfontosabb hatalmával. Orbán gyakorlatilag egyetlenként a nyugati világból egyértelműen odaállt Trump mellé, Szijjártó Péter diplomácia vezércsellel pedig még a hivatalos végeredmény előtt telitalppal beleszállt a megválasztott amerikai elnökbe. Mondhatnánk, hogy Magyarország számára nem meghatározó az USA szerepe, mi, szemben például az erősen Amerika-párti, atlantista lengyelekkel, soha nem ápoltunk megkülönböztetett viszonyt Washingtonnal.

    Ez igaz, csak közben a magyar kormány sikerrel veszett össze hagyományos szövetségeseink többségével, háborúban áll az Európai Unióval, és bár minduntalan igyekszünk megvásárolni a németek jóindulatát a cégeiknek nyújtott tízmilliárdos támogatásokkal, és a hadiipari beszerzésekkel, de ezzel együtt – pedig hihetetlen pénzbe kerül – sem felhőtlen a magyar-német viszony. A Deutsch Tamás-féle beszólások például Daniel Freund zöldpárti német EP-képviselőnek sem múlnak el nyomtalanul, ezek Németországban általánosságban, pártállástól függetlenül okoznak megütközést. Orbán várt szélsőjobboldali szövetségesei Európában sorra megbuktak.

    Az egyébként gazdaságilag egyre nagyobb bajban lévő Oroszországgal is voltak összezördülések a közelmúltban, miközben Putyin elnök egészségi állapota miatt a következő években őket az utódlás kötheti le. Gyakorlatilag valamennyi számunkra fontos szereplővel konfliktusossá tette a kormány a kapcsolatot Ritkán sül ki jó egy ilyen helyzetből.

    • A legfontosabb megmaradt partnerünk, Lengyelország, határozottan más úton járhat az új amerikai vezetéssel kialakítandó viszonyban. A lengyeleknek Amerika hagyományosan rendkívül fontos, és meglepődnék, ha azon munkálkodnának, hogy elmérgesítsék a kapcsolatokat az új adminisztrációval. Márpedig ha a két meghatározó relációban, Oroszország és az USA felé is teljesen más ösvényen járunk, mint a lengyelek, az hamarosan alááshatja ezt a viszonyt is, és a kölcsönös mosolydiplomácián meg az abortuszkérdéshez hasonló identitáspolitikai konfliktusokon túl teljesen más utakra visz minket szinte minden kézzelfogható ügyben. Magyarország nagyon egyedül marad.

    • Bidenék várhatóan rosszallni fogják a jogállamiság megsértését, kicsit piszkálják a kormányt a korrupció miatt, és erőteljesebben megszólalhatnak az Oroszországgal ápolt kapcsolatok miatt. De illúzióink ne legyenek. Az új amerikai adminisztráció éppúgy nem fogja leváltani nekünk a Fideszt, ahogy az Európai Unió sem teszi. Ezt nekünk kell megtenni 2022-ben.”

    https://www.facebook.com/javorbenedek/posts/4580505628657533

    A szigorúbb jogállami feltételek ellen élénken tiltakozik OV és lengyel barátai, de a Covid -19 és a gazdasági visszaesés miatt, lehet hogy jobban rá lesznek szorulva az EU-s pénzekre és nem lesznek olyan kemények a vétóval és engedniük kell.

    A lengyelek vezetés legutóbb szigorúbb abortusz törvény miatt kellett visszavonulót fújnia.
    A fák ott se nőnek az égig.

    A Mi Hazánk felengedte a kísérleti léggömböt az EU elhagyásáról 2030-ra (mert hogy nem lesz EU támogatás), gondolom OV EU felé való zsarolási potenciálját növelendő.

    Azonban a közvélemény kutatások szerint Magyarországon igen magas.
    Idézve egy kissé indulatos, de szórakoztató liberális szerzőt:

    „Az elmúlt évtizedben toronymagasan Magyarországon nőtt az EU-tagságot alapvetően pozitívumnak tartók aránya, 38,6%-ról egyenesen 90%-ra robbant fel, már szinte mindenki annak tartja. És zajlott ez a folyamat állandó állami propaganda ellenszele közepette, ”

    #www.facebook.com/avakmajom/posts/2416183085357282

    Amerikával kapcsolatban, meg lehet, hogy béna kacsa lesz Biden, mert a szenátusban nem lett többségük.
    Azaz a beígért USA reformokat nem fogja tudni végrehajtani (ahogyan Obama sem, mert hasonló volt a felállás) .

    privatbankar.hu/cikkek/makro/amerika-negy-evre-lebenulhat–csalodtak-a-demokratak.html

    De ez a külpolitikára nem hat, így OV-k megehetik, amit főztek.

  61. 68: malleusorbis:
    Az értelmező szótár szerint a „troll”:
    „A troll egy misztikus, félelmetes lény. A skandináv mitológiában antropomorf szereplő, ám az irodalomban nagyon sok helyen jelenik meg különböző formákban és szerepekben. Ilyen lehet a gonosz, undorító orkszerű kép vagy a primitív, de emberszerű elképzelés, amely szerint ezek a vad lények földalatti barlangokban és hasonló helyeken élnek.”
    – Akkor ennek alapján kire illik a troll kifejezés? 🙂
    Ha félsz tőlem, elfogadom, a primitívség viszont a hozzászólások alapján nem érzem, hogy ingem lenne, már, ha tényleg nekem szántad!
    Biztos voltam benne, hogy a „Testamnetumom” poszt alá céloztad, de megerősítetted, hogy nem.

    66: Ir01:
    Természetesen nem zárható ki a covid érintettség, főleg közvetetten abszolút köze lehet hozzá, de a matematikai esélyeket nézve számtalan eset elképzelhető, amikor vérrögképződés miatt embóliába egy fiatalember belehal. Erre korábban is volt számos példa, s ezért gondolom, hogy maga az a lefolyás, miszerint minden covidból kigyógyult betegben vérrögök szaladgálnak, amelyek egy-két éven belül megölhetik őket, nem lehet valós, ill. ettől rettegni sztem. nem érdemes.

  62. Aki veszélyeztetett az vigyázzon, aki nem az bulizzon.

  63. A COVId az arra érzékenyeknek olyan allergiás reakciót válthat ki ami akár halálos kimenetelű is lehet. Ezért NEM az EÜ felelős, hanem az OT tudása hiányos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük