Tibor bá’ fordítása online
Egy nő a halálpresszóban, ahol azért gyűlünk össze, hogy elbeszélgessünk az életünk utolsó állomásáról, feláll a székéből, hogy kimenjen a toalettre. Eközben a társaság folytatja a megbeszélést a halálhoz kapcsolható témákról, mint például a család hozzáállása, ne kínlódjanak az újra élesztéssel, használjuk ki az élet adta lehetőségeket, amíg lehetséges, stb. Ekkor valaki felfigyel arra, hogy az imént kiment hölgy kint tartózkodása feltűnően hosszú. Jézus! Eljött a halálpresszóba meghalni? De ekkor az ajtó mögül megszólal a nő hangja, nincs semmi bajom. Általános megkönnyebbülés. Érdekes epizód, nem vitás, de senki se szeretne ilyet átélni a valóságban.
Mindenesetre a halálpresszóban ilyesmi is megtörténhet. Jó, de mi ez a halálpresszó? Egy olyan hely, ahol egy csésze tea és aprósütemény mellett az összegyűltek elbeszélgetnek a halálról és a haldoklásról, mert újabban van rá fizetőképes kereslet. Ezt persze én a nyolcadik X után egy dekadens társadalom egyik bizonyítékaként fogom fel, mert mi a fenét lehet azon vitázni, ami se nem elkerülhető, se meg nem határozható a bekövetkezés időpontját illetően. És ezt nem az mondatja velem, hogy az én időm vészesen meg van számlálva.
Különben az ötlet Jon Underwod-tól, egy brit honlapszerkesztőtől, valamint Sue Barksy Reid pszichoterapeutától származik. Az első halálpresszót 2011-ben nyitották Kelet-London Hackney peremvárosában, de azóta, már világszerte több mint 1500 halálpresszó nyílt. Hogy Budapesten nyílt volna, arról nem tudok, de amennyiben még nem nyílt volna, lefogadom, nem kell rá sokáig várni.
„Célunk az, hogy jobban odafigyeljünk a halálra, ami az embereket segíti abban, hogy véges hosszúságú életükből többet nyerjenek ki.” Hirdeti a halálpresszó honlapjának fejléce. És van benne némi igazság. A Bloomberg Business szerint a felnőtt amerikaiak 70 százalékának nincs érvényes végrendelete, 30 százaléknak pedig semmilyen sincs. A Telegraph-ban megjelent cikk szerint az angol házaspárok felének fogalma sincs arról, mi a házastársuk végső akarata. Viktória királynő idejében az átlagos élethossz 48 év volt, talán ezért volt az, hogy a haláltól nem határolódtak el oly nagyon. Aztán jött két világháború sok-sok idő előtti halottal, így aztán az emberek nem szívesen beszélnek róla. A mai életben könnyű távolságot tartani a halál tényétől. Valamikor az emberek otthon haltak meg, ahol együtt gyászolhatta a család. Ma már olyan mértékben sikerült legyőzni a betegségeket, hogy a halált mindössze egy lehetséges kimenetelnek tartjuk, ami főleg kórházakban következik be.
***
A floridai partok mentén haladva úgy tűnik, ennél már nem lehet szebb az élet, és mégis húszan úgy döntöttek, hogy e szép napos, szombat délután beülnek egy halálpresszóba, amelyek belső elrendezése változó. Egyik-másik igazi kávézó, mások a temetőben székelnek, vagy egy múzeumban. Amibe most belátogatok az egy jóga-terem. Az asztalokon kakaós sütemények, a téma: csokoládé okozta halál. A résztvevők körben ülnek. A csoport hangadói bemutatják magukat, foglalkozásra nézve spirituális előjárók – bármit is jelentse az – mindenesetre a társaság különlegesnek mondható. Az egyik vendég bejelenti: „Végezni akarok magammal, és kellene egy olyan biztos méreg, ami a lehető legkellemesebben végzi a dolgát.” Az egyik spirituális előjáró közli, hogy erről itt nem lehet beszélni, ez nem az a hely, ahol biztos mérgekre lehet szert tenni. Aztán egy öreg emelkedik szóra, azt szeretné megtudni, hogy lehet könnyen meghalni, ugyanis elvesztette a feleségét, ő maga pedig vak. Eddig már háromszor jött ide. Az előjáró megsúgja, hogy az idős úr nem kap mérget, de valamit kaphat, mert vissza-visszajár.
A többi jelenlévő között van egy temetkezési vállalkozó, két barátnő, akik közül az egyik haldoklik, és több hospice munkás – feltételezhetően szakmai kíváncsiságból. A résztvevők életkora 50 és a halál között van, kivéve három diákot, akik szociológiát tanulnak, és meg akarják nyitni saját halálpresszójukat a campuson belül.
Az összejövetel 90 perce gyorsan elrepül, közben egymást követik a témák, például eltávozási szakértőhöz fordulás, hogy bebiztosítsák végakaratuk beteljesülését. Aztán kissé érzelgősebb témák, például rettegés a szeretteink halálától. Egy nő annak ad hangot, hogy a temetések előtt főpróbát kellene tartani, hogy hallhassuk a barátok dicséretét a ténylegesen bekövetkező halál előtt. Egy férfi, aki Robert DeNiro hasonmása lehetne, állítja, ő nem hisz a túlvilágban, így amikor ott találja magát kellemes meglepetésben lesz része.
Egy idősebb nő arról beszél, hogy a társadalom ellenzi azt, amit az állatainknak megadunk, vagyis elengedjük, amikor a vég elkerülhetetlen, és az életminőség elviselhetetlenné vált.
Többen kiöntik a szívüket, mert valakinek el kell mondani. Egy másik nő büszkén állítja, hogy mindent elrendezett (többnyire számlák), amit – a temetkezési vállalkozó szerint – a hátrahagyott családtagok boldogan szoktak tudomásul venni. De ugyanez a nő megemlékezést se akar. Erre mások tiltakozni kezdettek, mert nem járja, hogy az élőket megfosszuk a gyászolástól. Megint más arról számol be, hogy az édesanyja nem akart temetést, ezért ő egy barátjával elment inni egyet, majd emlékezésként megrendelte édesanyjának a kedvenc ételét. Erre a vezető kitért arra, hogy manapság a végső búcsúnak ezer arca lehet, már a többséget nem köti a tradíció.
Az egyik spirituális előjáró szerint, amikor valaki meg tudja, mivel foglalkozik, egymásután teszi fel a kérdéseket a temetéssel, jogi tudnivalókkal, lelki és vallási témákkal kapcsolatban. Még senki se mondta, hogy ő mindent tudna a halállal kapcsolatban. A halálpresszók megfelelő helynek bizonyultak a rossz információk helyrerakásában, de nem elhanyagolható az érzések és a tapasztalatok másokkal történő megosztása sem.
Egy másik hölgy arról beszélt, hogy beteg kutyáját ápolgatja, miközben fogalma sincs, meddig húzhatja az állat. Megkérdeztem, hogy ebben a helyzetben a halálpresszó segítségére volt-e? Erre azt válaszolta, hogy nem szabad elfelejteni, minden elmúlik egyszer, senki se él örökké. Aztán egy perc szünet után folytatta, igen, azt hiszem segített.
Megérkeztünk. A halált semmi se tudja megállítani, de ha van egy közösség, ahol kiereszthetjük a félelmet, megbeszélhetjük a tabu témákat, az könnyít rajtunk. Végül is a halál az, amiben tökéletesen egyenlők vagyunk.
A csoport szétválik, távozásra készülődnek, a hangulat felszabadult. Én is hazaindulok, azon gondolkodva, hogy mit is tegyek. Írjak egy végrendeletet? Menjek el nyaralni? Aztán észreveszem, hogy még mindig csodálatos az idő, veszek a sütikből és elindulok a tengerpart felé. A süti a szokásosnál édesebbnek tűnik.
Forrás: Liz Langley – AlterNet
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Nekem tetszik a kezdeményezés. Nem normális az, hogy a mai társadalom tabuként kezeli a halált, hogy állandóan igyekszünk úgy tenni, mint ha nem lenne. Hiánypótló. Nem véletlen, hogy van rá kereslet.
1 – Ábel:
Én nem tapasztalom azt, amit írsz.
„A mai életben könnyű távolságot tartani a halál tényétől. Valamikor az emberek otthon haltak meg, ahol együtt gyászolhatta a család. Ma már olyan mértékben sikerült legyőzni a betegségeket, hogy a halált mindössze egy lehetséges kimenetelnek tartjuk, ami főleg kórházakban következik be.”
3 – Ábel:
Igen,ha a fiatalabb generáció nem akar „kínlódni” az idősebbekkel.
Életünk során a Másik Embernek, a Többieknek, a Társaknak igen jelentős szerepük van.
Ha megosztjuk velük a boldogságunkat akkor úgy érezzük ,egy kicsit több lesz.
Ha megosztjuk a fádalmunkat, akkor egy kicsit csillapodik.
Mégis életünk legmegrázóbb drámái közepette, szinte tökéletesen egyedül vagyunk.
Öreg gondozás ….beteg gondozás ….
A hála a múltban kapottakért, nem kimeríthetetlen bankszámla.
A hála létező emberi motívum , amire általában lehet számítani.
Azonban van egy határ, amin túl – mindenkinek máshol van ez a határ – az önzés, az életösztön,a belefáradás , felülírja, a mégoly eltökélt szándékot is a hálára.
A fentiek kívül esnek a matemetika által is leírható jelenségeken.
Azt mondják a halál – főleg a hozzátartozók és azok számára szörnyű, akik az eltávozót nagyon szerették, és nagy űr marad utána…
De mindnyájan tudjuk, hogy ez nem így van. Hiszen akinek véget ér az élet, az szenvedi el a legnagyobb veszteséget. Mindent.
Régóta foglalkoztatja – főleg az időseket – az eutanazia. Teljesen normális igény, hogy ha az életminőség olyan mértékben romlik, vagy kilátástalanná válik a továbbélés (rák, stb), legyen lehetőség egy fájdalommentes „eltávozásra”. Másrészt ilyenkor lehetőség van egy normális búcsúzásra is szeretteinktől.
Orvos ismerősöm rákos lett, bekerült a kórházba ahol az ismerős nővérrel megbeszélte, hogy ha azt mondja: -„Nagy fájdalmaim vannak” – morfint kap. Pár nap alatt szépen elaludt…
Valami ilyesmi jó lenne! Persze az eutanaziához is nagy lélek-, és akaraterőre van szükség, hogy – úgymond – öngyilkosok legyünk…
Persze tisztában vagyok vele, hogy az eutanazia egy csomó jogi problémát felvet: az, hogy mikor, ki döntheti el, nagyon kényes kérdés (az életösztön nagyon erős, és lehet, hogy a beteg előtte nyilatkozott, hogy igénybe akarja venni, de az adott pillanatban mégis „élni akar”… Nem beszélve akár a hozzátartozók, akár az eü. személyzet döntéséről…
A túlvilágban hívők azt gondolják, majd „onnan felülről” végignézem a saját temetésem, milyen volt, kik jöttek el, milyen beszédeket mondtak. De nem mindenki hisz a mennyországban…
Nyilván mindenki kíváncsi lenne a saját temetésére. De morbid ötletnek tartom a „Próbaesküvőhöz” hasonló „Próbatemetést”, ahol a „halálra készülő” átélhetné a saját temetésének hangulatát…
Persze mondhatja valaki, hogy tökmindegy már mi történik a halálom után…
Akik hisznek a reinkarnációban azoknak „sokkal könnyebb” a halál, hiszen újraszületnek… De aki nem hisz ebben, mit csináljon, mire gondoljon, hogy könnyebb legyen itt hagyni a földi világot?
7: Tobias:
„Akik hisznek a reinkarnációban azoknak “sokkal könnyebb” a halál, hiszen újraszületnek… De aki nem hisz ebben, mit csináljon, mire gondoljon, hogy könnyebb legyen itt hagyni a földi világot?”
– Mit gondolsz, miért ordít minden gyerek a születése után?!
Végre távozott, megnyugodott, aztán feleszmél, hogy minden kezdődik elölről, és nem tud mást tenni, ordít és könnyezik 🙂
Aztán jön a felejtés…
————————————————-
Az a véleményem a mai poszt témájáról, hogy miután már minden tele van gépiesített „okosságokkal”, és eme különféle tárgyakkal telepakoltuk az életünket, amelyek a fogainktól a fenekünkig segítenek a maximális testi kényelem biztosításában, most itt az idő, hogy a lelki folyamatokat is elkapáljuk, és mindent, ami normálisan és természetesen működött, rendben volt, majd most „kiokosítunk” ezen a téren is…
Nálam egy ilyen lehetőség szóra sem érdemes (nem a téma megjelenítése, boncolgatása pl. családi/baráti körben, hanem a konkrét példában bemutatott kávézós formára értve), ahogyan okosóra és okosfogkefe nélkül is jól elvagyok! Civilizációs betegségnek tekintem, amely a „jódolgában már nem tudja mit csináljon” ember hozománya…
Az eutanázia kemény dió, annak örülnék, ha lenne a kezemben egy off kapcsoló, de annak nem, ha ezt a kapcsolót más is megnyomhatná… Ha már nem vagy tudatodnál, a kérdés lényegében nem is dönthető el…
Minden nap gondolni kell a halálra. Én gondolok rá. Bárki bármikor meghalhat. (Benedek Tibor élt 48 évet). Sportember volt, nyert nekünk három olimpiát(többek közt) . Nem magának. Nyolc hónapos gyerek, anyuka ölében, autóbaleset. A nevét sem tudta…….
Azt hiszitek tovább éltek mint földművelő őseitek? Nem, nem éltek tovább, maximum a munkával eltöltött idő hosszabbodott meg, a valóságos életetek egy perccel sem.
9 Dan: egyetértek, minden nap gondolni kell arra, hogy egy nap vége lesz.
De az sem elhanyagolható kérdés, hogy mi lesz azután. Tudom, a nagy semmi is egy alternatíva, de én nem tudom, hogy lehet abba belenyugodni emberként… Mert azt el lehet fogadni, hogy ma lefekszem és reggel majd felkelek, vagy akár azt is, hogy hónapokig kómában van az ember, de majd felébred. De azt lenyelni, hogy többet soha a büdös életben nem térünk magunkhoz, azt elég nehéz. Persze azon is érdemes elgondolkodni, hogy kik vagyunk mi… Mi az, ami az életünk folyamán konstans, ugyanaz marad mint ami baba korunkban volt… Nyilván a testünk nem, az érzelmeink, gondolataink sem… de mégis lehet valami örök, megfoghatatlan bennünk, aki/ami kinéz belőlünk és rácsodálkozik a világra.
https://www.indavideo.hu/video/Randy_Pausch_-_Gyermekkori_almaink_elerese
Semmi mellébeszélés, számos tanulság, egy olyan embertől, akinek jó oka volt előadást tartani a halálról, az mégis az életről szólt.
(Elnézést az egymásra csúszó feliratokért, ez volt az első kísérletem, eltoltam az időzítést, a javított változattal már nem foglalkoztak.)
10 – Intuitív:
Egyszerűen csak elfogadod.
12. Tibor bá
az ember nem úgy van összerakva, hogy a halált csak egyszerűen elfogadja.
Így aki semmi „hókuszpókuszban” nem hisz, mint ahogy te sem, és azon az elméleten vannak hogy halál bekövetkeztekor semmi se történik csak végső örök elmúlás, sötétség, azoknak különösen nehéz a halált elfogadni. Hiába mondják az ellenkezőjét.
13.
Kedves Curix
Igen a hókuszpókuszok, értsed vallások vagy transzcendentlisról szóló „tanok” fő életbentartója a haláltól való félelem.
Ezek tökéletesen megcáfolják egymást és egyikük sem bizonyított.
Azt hogy kinek mit jelent az, hogy nehéz elfogadni, azt csak az érti pontosan, aki ebben a cipőben jár.
Gondolom, ahogyan a pénisméret egyénenként eltérő úgy ez sem egyforma.
Sokan bizony képesek teljesen elfojtani , letagadni a félelmet.
Így tapasztaltam ezt a koronavírussal kapcsolatban is.
13 – Curix:
Az a mondás járja, hogy „biztos mint a halál”. A halálnál nincs biztosabban bekövetkező esemény. Ezt nem elfogadni mentális hiba.
Én nem szeretnék a közeljövőben meghalni, de ha a másik alternatíva az lenne, hogy ezen a világon kellene örökké élnem, akkor inkább az azonnali halált választanám.
Nekem semmiféle gondot nem okozott elfogadnom, hogy a nemlétbe távozom, sőt egy időben kifejezetten vágytam rá. Az öröklétet az Istenhittel egy csomagba kaptam, és nem volt könnyű elfogadni az áhított megszűnés helyett. Tulajdonképpen csak azért tudom elfogadni, mert az ígéret szerint, ha megkapom az üdvösség kegyelmét, ott már nem lesz szenvedés. Ezt nem nagyon tudom elképzelni, de ha így lesz, hát üsse kavics…
Ezt csak azért írom, mert úgy tűnik, itt senki sem jár ebben a cipőben rajtam kívül, és lássátok: ilyen is van.
16 Ábel: hogyan kaptad azt az örökélet csomagot? Engem is érdekelne egy ilyen csomag, mert bár ezt sem könnyű elfogadni, picit mégis jobbnak tűnik mint örökre megszűnni.
17: Kereszténység. Ha érdekel, menj el a helyi plébániára és érdeklődj katekumen hittan után. Így hívják a felnőtt megtérőknek való kurzust. De ha nem vagy biztos a felekezetben, akkor akár végiglátogathatsz néhányat, hogy eldöntsd melyik a legszimpatikusabb. Vannak különbségek, de a lényeg ugyanaz.
Bocs, Tibor bá, nem akarok téríteni, csak hát kérdezte…
Re:16
Valóban örök az élet, csak nem úgy, és nem abban a formában, amit ma tanít az összes keresztény egyház, ebből talán kivételt jelentenek a gnosztikus keresztények…
Jobban közelít a valósághoz a hindu-buddhista vonal, ezért örökké nem fogsz a mennyországban punnyadni, ettől nem kell tartani. 🙂
Kapsz elég feladatot(életet), munka mindig van a világban.
Re:17
Az ateisták is grátiszban megkapják, hiába tiltakoznak ellene. 🙂
18 Ábel: az a megtérés intellektuális tevékenység által történik vagy van egyéb komponense is? Én járok templomba és próbálom összerakni a dolgokat fejben, de sok az ellentmondás, nem nagyon van hiteles ember a közelben. Nálunk ez a vallás többnyire csak megszokás. Persze vannak elszálltabb felekezetek és hívők is… Ők nem tudom mit szívnak, de nekem nem tudtak adni belőle.
20: Ha ez a helyzet, akkor azt javaslom keress egy karizmatikus közösséget. Nem tudom, hol laksz és milyen felekezethez tartozol, úgyhogy konkrétabbat most nem mondanék, meg Tibor bá is mindjárt rámszól, de a karizmatikusoknál lehet élő hittel találkozni.
Az öröklét csomag, ha emlékeznek rád. Példaként Benedek Tibor. A másik véglet, hogy még meg sem születtél igazából , de már megöltek (nyolc hónapos csecsemő anyja ölében) Ha nem volt világos, sajnálom.
Mindez, akikre van miért emlékezni, csak akkor értelmes, ha van kinek emlékezni.
Valószinü azoknak könnyebb elfogadni akik már még életükben ápoltak haldoklókat és vagy beszélgettek erröl a távozóval. Mondom ezt ugy hogy valójában mikor eltudunk bucsuzni a másiktól és az még kérést intéz hozzánk mit tegyünk meg a gyerekeiért és mit hogyan rendezzünk , könnyebb.
A másik könnyebbséget a halálközeli élmény teheti amikor az ember Ö maga kerül olyan érzelmi helyzetbe hogy az halál – visszatérés még akkor is ha nem volt totál kihülve. Ehhez jár a halál utáni létezés tudata…igen tudatilag tudja az ember nincs vége maga a tudat=szellem tovább él.
Nem értitek a halált. Az nem egy másik dimenzió, amit ugyan úgy érzékelsz tovább, hanem az amikor megszűnsz. Nem vagy tovább, mint környezetét felfogni képes valami. Nincs Buddha, Jézus, Mohamed. Nincs semmi. A többi, még élő élteti tovább a multadat.
„Ezt nem elfogadni mentális hiba.”
Tibor bá
akkor az összes vallást gyakorló mentális hibával küzd?
Szerintem ezt kimondani sokkal könnyebb, mint valoban elfogadni, holott persze
egyetértek veled.
A nyugati világ halálkultúrája borzasztó rossz lett és ez nem könnyíti meg a dolgot.
Nagyon hadilábon állunk a halállal.
Azért keresi az ember az örök élet titkát ezer és ezer évek óta mert meghalni szar.
Ezért gyártottuk le vallások tucatjait, mert meghalni szar.
Az ember egós része a halált soha nem fogja elfogadni.
22 Dan: az, hogy emlékeznek rám mondjuk 10, 100, millió évig az egyrészt nem is örökélet, másrészt nem is nagyon tud vigasztalni, ha én, mint tudat kurvára nem létezek.
Re:24
„Nincs Buddha, Jézus, Mohamed.”
Ez nettó hazugság, ne haragudj. 🙂
Mindhárom ember történelmi személy volt, ergo a létük megcáfolása kb egyen értékű azzal, mintha azt mondanád, hogy nem létezett pl Szent István.
Ne hülyéskedjünk már, ezt még az ateista történészek sem mondják.
Foxi-maxi egyetemen mondtak ilyen magvas gondolatokat.
27.dajtás: Dan nem azt mondta, hogy nem volt, hanem azt, hogy nincs. Értsd vagy úgy, hogy a jelenben nincs vagy még inkább úgy, hogy a halálban, halál után nincs. Erről lehet más véleményed, de ne azt cáfold ilyen vehemensen, amit nem is állított senki. Mindjárt hazugságnak nevezve azt, amit te igyekszel más szájába adni. Így kissé erős és sértő, magadat meg csak lejáratod.
Pedig az akciós sörök listájával rangot és elismerést szerezhettél volna! 🙂
Re:28
Kicsit N/a-ra veszem a figurát:
Írjon pontosabban, mert volt/van ilyen „szellemi” irányzat, hogy még azt is letagadják, hogy valós élő történelmi személyek voltak.
Ezt a kurzust főleg a kommunista ideológia terjesztette, és mai napig vannak, akik komolyan ezt is gondolják…
Prófétaként se lehet őket letagadni, mert pl Jézus a muszlim világban Isa próféta név alatt fut, Mohamed a muszlimok szerint az utolsó próféta, innen ered, hogy milyen ideológia alapon akarják legyűrni a többi vallást, Buddha(Buda…) meg mindenki előtt volt időben.
Az hogy szerinte nem léteznek, nem egyenlő azzal, hogy nem léteznének. Pl ha ma leszületne újra Jézus, akkor vagy diliházba zárnák, vagy agyonütnék. Én a helyében inkognitóban tevekenykednék, hatalom éhes bolond most is van elég bőven, akinek az útjában állna.
Probléma amúgy az állítással az, hogy létük ténye magával vonja a tanításait tényét is, és innen kezd csúszóssá vállni a vita, hogy akkor milyen alapon fogadunk el dolgokat, és milyen alapon nem…
Írtam már, nem vagyok cirkuszi majom, mindkettőnk érdekében jjobb ez így.
29 – dajtás:
Hiába okoskodsz, és csűröd-csavarod a szavakat. Dan és Csont állítása valósak. Nem a személyek múltbéli létezését tagadják, Hanem tanaik fizikai valóság tartalmát.
Re:30
Kérdés már csak az, hogy időben és térben miért mond nagyon sok azonos dolgot minden „próféta”, még akár egymástól fizikailag elszeparált társadalmakban is…
Ezt nehéz lesöpörni úgy, hogy nem fontos.
Nagyon is az, mert itt is felsejlik az anomália, miszerint csak az öntudatra ébredt anyag terméke lennénk. n+1 ilyen dolog van még, ami fölött nem lehet átsiklani.
27 dajtás
Pedig itt éppen azt játszod el, mintha nem értenéd Dan gondolatmenetét, amit nem tételezek fel rólad.
Nyilván arról van szó, hogy a halál után megszűnik a fogalmak értelmezője, tehát számára már nem lesz se Buddha, se Jézus, se Mohamed, mert ezek csak az élő személy tudatában értelmezhetők, amely viszont megszűnt létezni.
Re:32
Szerintem bízzuk Dan-ra a kifejtést. Én gondoltam valamit, ő is gondolt valamit, és ha ő úgy érzi hogy megbántottam, akkor kész vagyok tőle bocsánatot kérni.
Maradjunk annyiban, hogy nem biztos ez az állapot, sőt, vannak teljesen jól dokumentált esetek, pl a Putnoki Tibor halála, aminél egyértelműen ellenkező következtetésre juthatsz/juthattok.