(3174) Élelmezési helyzet

Tibor bá’ online

 

Az angol nyelvű hírportálok egyike-másika figyelmeztet, hogy két héten belül húshiány várható, természetesen Amerikában. A koronavírus miatt vágóhidak, feldolgozó üzemek állnak le. Ennek következtében az állattartók nem tudnak mit kezdeni sertéseikkel. Tehát fogyasztói oldalon húshiány és áremelkedés, termelői oldalon eladhatatlanság és áresés várható. Európában a helyzet hasonló. A vendéglátó ipar, vendéghiány miatt nem vesz fel húsárut, a feldolgozóknál felgyülemlik az áru, amit tudnak tárolnak, de ez nem mehet a végtelenségig. A fogyasztó jól jár, mert esnek a húsárak. Felborulni látszik a globális rend.

A gabonafélék a csökkenéséről már a múlt évben elkezdtek cikkezni, elsősorban az amerikai árvizek, majd a szárazság miatt. Ehhez az idén hozzájön a bibliai méretű sáskajárás a Közel Keleten. A FAO afrikai éhezést vetít előre. Ezek a szegény országok nem tudják előállítani saját szükségletüket, a nemzetközi piacról beszerzett gabona árát pedig nem tudják megfizetni.

Minket most elsősorban az érdekelne, hogy mi lesz velünk? Az idei év aszályosan indult, ami megváltozhat, de lehet, hogy marad a csapadék hiány, nem csak nálunk, de Európa szerte. Ennek ellenére terem annyi, amennyi kielégíti a belföldi keresletet. Remélhető, ha a szükség úgy kívánja, nem exportálunk.

Ha valaki tároláson töri a fejét, nos, hús esetében az problémás. Egyetlen megoldás a mély fagyasztás lenne, de ha elmegy az áram, ami bármikor bekövetkezhet, amilyen viharos időjárások újabban léteznek, akkor a nyakunkra rohadhat néhány tíz kiló hús. Liszt és tésztaféléknél ez a veszély nem áll fenn, de van helyette más. Különböző molyok betelepedhetnek a lisztféleségek közé, ha nem vagyunk elég óvatosak. A száraz bab, borsó, lencse, stb. hatékony ellensége a zsizsik, ami ellen nem könnyű a védekezés, mert a termékkel együtt megvesszük a zsizsik petét is.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

20 gondolat erről: „(3174) Élelmezési helyzet

  1. A húst alapos sózás és füstölés után egy évig is lehet tárolni melegben is, pl. szárazkolbász formájában, vagy füstölt csülök, sonka, oldalas. A sóba szoktunk keverni kevés tartósítószert is. Volt hogy a vékonyra vágott jól átsütött szeleteket a zsírosbödön aljára tettük. A hüvelyeseket fagyasztva tárolva nem eszi meg a zsizsik, de nagyanyám úgy védekezett ellene, hogy időnként átválogatta és kidobálta a zsizsikest. A hüvös pincében elálltak a zöldségek, gyümölcsök fél-egy évig. Ennyi tapasztalat van.

  2. Nincsenek már élelmes kereskedőink, akik csináljanak egy webáruházat, és szépen elvigyék a húst a házakhoz? Szerintem csak várnak egy kicsit, hogy nagyobb legyen az árrés.

    Ez tipikusan az a probléma, amit a szabad piac hatékonyan megold.

  3. Én a múlt héten vettem 6×1,5 kg (9 kg) csirkemellfilét 1149 Ft/kg áron (1,5 kg-os vákuumcsomagolásban), az összes ment a fagyasztóba. 😉
    Az áramkimaradással kapcsolatban: ha naponta/kétnaponta csak 2-3 órát van áram, akkor nem olvadnak fel a mélyhűtőben lévő dolgok (ha nem nyitom ki az ajtaját áramszünetkor, akkor több, mint 24 óráig /30-36 óráig/ teljesen fagyottan tartja a cuccokat. 🙂 ).

  4. 1. Minato
    A magyar pásztorélet egyik sajátossága volt a szárított hús, ami hasonlóan az indiánok pemikánjához, hosszú ideig elállt. A magyar hadak ellátásában sokáig volt szerepe.
    A pemikán akár évekig is eláll. Zsír szárított hús.
    Mi gyakorta készítünk rillettes-t, bár nem feltétlen biztonsági készletnek. Csak mert szeretjük. Konzervként, tartósítószermentesen, korlátlan ideig megmarad, dunsztosüvegben, hűtés nélkül is.
    Nem kell feltalálni a melegvizet.

  5. 5 malleusorbis

    Ne!

    Ez az áruház is CSAK eladni akar, nem segíteni!
    Aki napelemes rendszert akar, az vagy TANULJA meg az áramot, vagy KÉRJE valamelyik valóban értelmes ember segítségét!

    Rövid távon nem látok élelmiszerhiányt.
    Hoszzú távon azoknak lesz kevesebb ennivalójuk, akik azt nem tudják megfizetni.
    Méghosszabb távon pedig a szűkösségre kell készülni MINDENKINEK,
    kevesebb lesz mindenből, beleértve a többi árucikket, de még a szellemi táplálékot is.

  6. Egy rohadt nagy visszapattanás lesz ebből az egészből. Még ebben az évben. Termelő csődbe megy vagy csökkenti az élőállat kibocsátást. A feldolgozók közül a kisebbek csődbe mennek. A nagyok, (akik nálunk „természetesen” megkapják az állami infúziót) épségben kerülnek ki a viharból. A piaci mozgásokat jelentősen megkavarja hogy Kína majd elkezdi kiszivattyúzni a hűtőházakba felhalmozott fagyos készleteket. Ha eddig nem áll helyre a régi rend akkor húshiány lesz. Egekbe szökő árakkal. Ezt export tiltások követhetik, (jelenleg az EU csirke esetében viszont pont import tilalmon gondolkodik, mert annyira beszakadt az élőcsirke ár, önköltség 245.- 250.-HUF, átvételi ár 220.-HUF napjainkban). Az hogy Kína (és vele együtt Ázsia) visszalépett a hús import piacon az csak az ellátási láncok megakadásának és a hatalmas méretű karanténnak köszönhető. Vissza fognak térni. Ha pedig az USA kevesebb sertés húst tud nekik exportálni, (mert ezt a termékkört Mr. Trump nem tette be a vámháború cikkei közé, tavaly nagyjából másfél millió tonnát vittek az éhes kínaiaknak) akkor a hiányt máshonnét kell pótolni, pl. Európából. Ezért is felesleges a NAK felháborodása az olcsó import (német, holland, dán stb.) sertéshús miatt, a drágább magyar ellenében, hiszen ez az állapot hamarosan változni fog. És a Magyarországon évek óta jelen levő ASP-ről még ne is beszéljünk. Ez a mai húspiaci körkép. Akárcsak az olaj ára, ez is őrülten liftezik. Csak győzzük kapkodni a fejünket és a pénztárcánkat.

  7. A mai RT hírlevélből (igen, azt is olvasom): Oroszország gabona export kvótát tűzött ki (7 millió tonna). Úgy tűnik, hogy Európába továbbra is fog exportálni, de Törökországban, Iránba, Egyiptomba nem.

  8. Üdv Mindenkinek,
    Ha élelmiszerről van szó, a következő dolgok jutnak eszembe:

    Mint fentebb írja valaki: óriási pazarlás. A 30-40 % simán lekövethető, ha csak pl a komposzt kukát nézem itt a társasházban ahol lakom.

    Túl sok hús fogyasztás. Nagyszüleink hétvégén ettek csak húst főételként. Az hogy reggelire , vacsorára pár falat kolbász, szalonna is volt, az csak ízesítés volt. Nem komoly mennyiség.
    Manapság viszont van aki naponta 3x eszik húst.
    És ebből reggelire, vacsorára feldolgozott húsok formájában, ami ráadásul egészségtelen is.

    Ha kevesebb húst termelnénk, akkor kevesebb mezőgazdasági terület kellene. Bizonyos földeket lehetne pihentetni. Sok gabonaféle kizárólag állatok táplálására kell. Plussz hozzájön az etanol gyártáshoz szükséges gabona.

  9. Németeknél 30%-al drágult a zöldség áprilisban , de azért mert kevés a vendégmunkás.
    Az is kérdés lesz hogy átmeneti élelemhiány lesz vagy éveken át fokozódó.Mindenesetre ha fogy majd az emberek pénze akkor egyre kevesebbet fogyasztonak élelemből is így több élelem marad.
    Ahogy mentem néztem a földeket mert valaki azt írta hogy a repcének annyi. Felénk szépen sárgállott.

    A boltlban persze az az ember érzése hogy mi kerül mondjuk 3db Rio mare hal 1999ft-ba.Na persze ez nem mérvadó, mert külföldről jön.De az ember gyorsan felejt, felgyorsult a világ ezért az ember nem tudja a fizetés/élelmiszerár arányt követni vagy érzékelni hhogy akkor most évről évre szarabb e a helyzet vagy se. Mert 10 éve valaki keresett 100eft-ot most meg keres majdnem 300-at , és az élelem ára is ezt nagyjából lekövette. A baj akkor lesz ha az élelmiszerár jobban emelkedik majd mint a fizetés.Mindemellett sokaknak gond a szétszakadó bérsávok/nyugdíjak. Van nyugger 180 Eft-al és van 60eft-al, utóbbinank a többszáz forintos krumplit vagy a 1800 ft-os sertéshúst nem könnyű megvenni.

  10. A falvakban ez nem lesz probléma. Valaki mindig vág birkát, marhát, disznót és a felesleget eladja. Ha szükséges lesz, majd többen tartanak baromfit és nyulat is. A nagyobb probléma a városokban lesz, ha esetleg a nyugdíjakat is csökkenteni fogja állam. Mert ha nem pörög a gazdaság, sok lesz a munkanélküli, és kevés a befizető, akkor miből fizetnének mindenkinek. Hitelt sem tudnak a végtelenségig felvenni.

  11. Sziasztok. MINDENT házhozszállítanak. Max. 2 napra vállalják. Az éttermeket ellátó nagykerek nyitotta a plebs felé. 30.000 ft fölött ingyenes a kiszállítás. Hús, mirelit stb… csal győzzük megzabálni. 🙂

  12. Sokan sokfélét mondanak.

    A vírust elpusztítja a fagyasztás? Mondjuk -18Cfok.
    Mirelit vásárlása biztonságos?

  13. Ha megbillen a klima, márpedig inog az rendesen már jóideje, akkor szerintem veszélybe kerülnek a mai társadalmak, és a jelenlegi államformák, akár káoszba , anarchiába dőlve.
    A ma emberét nélkülözésre, éhezésre szoktatni nem lehet, ez vagy öngyilkos lesz, vagy, ami sokkal hihetőbb, kezelhetetlenül megvadul. Hol van drága jó Gál bácsi, a kolozsvári Dermata, óh, jaj, bocsánat, a Herbák János bőripari kombinát öreg szakija, aki 1950-ben egy kiflit ebédelve épitette a kommunizmust, a gépterem szélességében magasra kifeszitett lózung szerint.
    Európában is nagy gebasz következhet be, de aggódó szemeimet inkább Amerikára vetem.
    A hatalmas, családonként többfegyveres , bunkó, primitiv és fölöttébb agressziv százmilliókkal benépesitett atomnagyhatalomra.
    Ha ott csúszik valami, akkor….

  14. 14. n/a

    A fagyasztás nem öli meg a legtöbb vírust, a laborokban fagyasztva tárolják őket. Sütni /főzni kell.
    Mirelit: kívülről töröld át szappanos vízzel a zacskót vásárlás után (a régi, háborús mosószappanok jól beváltak) Aztán úgysem nyersen eszed a Mirelit dolgok legtöbbjét. Ha pedig mégis a fagyasztott málnába ült bele, az nem akkora koncentráció hogy betegséget okozzon.
    Valami mirelites cirkusz volt nemrég, vmi kórokozóval telement egy gyár mindene, több országba eljutott.. Tehát át kell gondolni minden tekintetben mit veszünk, eszünk.. Több saját tehát házi termesztés kell..

  15. 16 Tia

    Köszönöm!

    „Több saját tehát házi termesztés kell.”
    Na ez lesz nagyon nehéz nagyon sok embernek.
    Még falusi környezetben élők is igyekeznek „városi” életet élni.

    „…a régi, háborús mosószappanok jól beváltak…”
    Ez az ún. mosószappan.
    Nátrium hidroxid és zsír összefőzésével készül.
    https://floravita.superwebaruhaz.hu/natrium-hidroxid-1-kg-apro-gyongyos-solvay-naoh-lugko-t264135
    Mo.on is kapható:
    https://www.arukereso.hu/mososzeradalek-textiloblito-c3479/mososzappan-hagyomanyos-kb-200-gramm-p279194273/

  16. Lesz mit enni, de nem lesz miből megvenni.

  17. 17. n/a

    Igen, az az a szappan, az még „valódi”. Viszont ahhoz tényleg vastag háztartási gumikesztyű kell. Nekem még nagyanyáim korából van több karton. Áztatom vízben, lereszelem sajt/tökreszelőn (azt a reszelőt csak erre a célra használom), aztán a darabolt szappant is még továbboldom, majd azzal az oldattal ami már csak folyékony és darabmentes (sárgás, tejszerű) lehet takarítani, de még azt is hígítom máskülönben csúszik ha talajra használom..
    Úgyhogy be lehet pipálni a veteményes mellé a szappanfőzést is, akkor lesz vírusölő takarítószer is..
    Vannak jó dolgok régről, még a ruhákkal is: abroncsos szoknya távolságtartásra, kalap, ernyő, kesztyű, háló az arc előtt….teljes covid-védelem 🙂

  18. Nekünk van tapasztalatunk szappan főzésben, nem egy nagy ügy, csak kell egy jó recept, és vigyázni kell a lúggal mert mar.

    Egyébként mosószappant minden háztartási boltban kapni, és a legtöbb vegyesboltban is, de a vírus lipidburkát megbontja bármilyen szappan, vagy akár tenzides akármi – kézmosógéltől a mosogatószerig bármi.

    Persze, megmossa az ember a bármilyen kaja csomagolását, meg a kezét utána, hogy megfogta, nem olyan nagy ügy, felesleges rágörcsölni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük