(3169) Régi kedvencünk a globális melegedés

Tibor bá’ online

 

A globális melegedést nem érdekli a COVID-19, zavartalanul folytatja dolgát. Ez alkalommal azon akadt meg a szemem, hogy Grönland jégvesztése 2019-ben rekord méretű volt. A tudósok úgy gondolják, tudják az okot: a szép idő, ami normál körülmények között hóval telített felhőket hoz. Most azonban a magas légnyomás sziporkázó napsugárzást biztosít, ami olvasztja a jeget. Az ok a futó áramlat hullámossága.

Azt azért tudni kell, hogy Grönland összes jegének elolvadása az óceánok vízszintjét 7 méterrel emelné. Nem rég végzett kutatómunka eredménye annak feltárása, hogy 1992 és 2018 között az olvadás mértéke hatszorosára emelkedett.

Most viszont kiderült, hogy 2019-ben mindössze 50 milliárd tonna hó hullott, míg a sziget 600 milliárd tonna jeget veszített, ami a világ óceánjainak 1,5 mm emelkedésével járt.

A magas légnyomással járó derűs idő Grönland felett kezd tipikussá válni, ami a futó áramlat hullámosodásának következménye. Ez utóbbi pedig a sarki jég elvesztése, valamint a Szibériai hó eltűnése miatt következik be.

Ebből minket csak a futó áramlat változása érint, ami gyakori front átvonulásokkal, és a szélsőségek gyors egymást követésével jár. Már semmi se olyan, mint régen volt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

36 gondolat erről: „(3169) Régi kedvencünk a globális melegedés

  1. Segítsünk azokon, akik megijednek a nagy számoktól, de nem tudnak osztani-szorozni:
    Ha minden marad a mostani állapotban, akkor Grönland jege 4666 év alatt olvad el! Ha akár tízszeresére gyorsul a tempó, azaz a korábbi hatszoros tízszeresére, ami már hatvanszoros (amihez egyébként nincs elég hőenergia), akkor is 466 év alatt tud csak elolvadni. Szerintem emiatt különösebben ne parázzunk.
    Valaki pár hete javasolta, hogy nézzük meg a vízszintet a kútban, mert hű de lent van. Jelentem, a sajátomban a szélsőségesen csapadékmentes tél és tavasz után két méterrel van magasabban, mint tavaly ilyenkor. Emiatt sem izgulok. A vírus sem akar különösebben gyilkolni. A gazdaság esetleg összeomlik, de ott sok az ellenérdekelt. Mostanság még az aszteroidák is elkerülnek. Kellene végre valami tisztességes apokalipszis, mert így nem élet az élet! 🙂

  2. +1 gabiii 🙂

    Majd Észak-Korea jól leatombombázza Iránt (Úgyis mindegy nekik, mert a Supreme Leader nagyon beteg)! Akkor lesz itt világvége.

    Vagy Fukushima kiirtja a halakat.
    Vagy a migráncsok – mindenki az igazhitűek kutyája lesz, vagy nem lesz.
    Meg jön az 5G, ami kisüti az agyunkat.

    Semmi sem olyan, mint régen volt. Meg régen minden jobb vót. 20 év múlva meg az lesz a jobb, ami ma van.
    Ja igen, elfelejtem, nem lesz 20 év múlva… 😉

    A világ változik. A civilizációnk is. Lesz, aki alkalmazkodik. Sokan nem fognak.

    A porhüvelyünket ígyis-úgyis hátra kell hagyjuk, akkor meg minek a para?

  3. 2°C crossed
    „Remember the Paris Agreement? In 2015, politicians pledged to hold the global temperature rise to well below 2°C above pre-industrial levels and pledged they would try and limit the temperature rise to 1.5°C above pre-industrial levels. Well, an analysis by Sam Carana shows that it was already more than 1.5°C above pre-industrial when the Paris Agreement was reached.
    In Sam Carana’s analysis, the year 1750 is used as the baseline for pre-industrial. The analysis shows that we meanwhile have also crossed the 2°C threshold (in February 2020) and that the temperature rise looks set to rapidly drive humans and eventually most if not all species on Earth into extinction.
    ………..Such a steep rise is in line with unfolding developments that are causing the aerosol masking effect to fall away, such as a decrease in industrial activity due to COVID-19 fears. The image below shows a potential rise of 18°C or 32.4°F from 1750 by the year 2026.”

    https://arctic-news.blogspot.com/2020/03/2c-crossed.html

  4. Nem létezik a globális felmelegedés. Csak Chuck Norris fázott, és feltekerte a napot.
    Most telefonáltam neki, megigérte, hogy júniusban síelhetek a Bakonyban, persze csak akkor, ha nem kell a lakásomban maradnom

    🙂 Legyetek jók és szobabiciklizzetek bátran addig is

  5. A vég mindenképpen bekövetkezik!
    Tevékenységünkkel ,életmódunkkal elöbbre hozzuk az időpontját.

  6. Az emberi agy működése egy tragédia (tisztelet a nagyon kevéske kivételnek)!
    Ha ilyen hülye lesz a mesterséges intelligencia is, én feladom, abban az esetben tényszerűen kijelenthető, hogy ez a világ egy tévedés.

  7. 8 – H.Cs.:
    Ez a világ véletlenül van, nem isten, de a kutya se irányítja. Aki mást mond, vagy gondol, az áltatja önmagát (és persze másokat) egy hatalmas tévedéssel.

  8. 9 Tibor bá’

    „Ez a világ véletlenül van…”
    Ismét leírtad a NAGY igazságot. Ismét helyeslek, mert Én is így tudom.
    Egérút a hívőknek: Emberként tévedhetek.

    8 Horváth Csongor
    „Ha ilyen hülye lesz a mesterséges intelligencia is…”
    A MI úgy ahogy leginkább beszélnek róla, nem létezik.
    Ember nem alkothat nála bonyolultabbat, okosabbat.
    Ez olyan mint Kempelen Farkas sakkozógépe. Amolyan ámítás, csalás.
    http://www.karpatalja.ma/sorozatok/magyar-feltalalok/magyar-feltalalok-kempelen-farkas-es-a-sakkozogep/

  9. Alapvető jelenség ha egy terület felett elolvad a jég akkor az kiemelkedik. Tehát a vízszint nem fog 7 méterrel megemelkedni.
    Jelenleg akkora jég van Grönland felett hogy a sziget közepén gyakorlatilag egy tengerszint alatti mélyföld van.

  10. Úgy néz ki ez a szállópor kiesés téma nem igen jön be, mert március végéig nem igen mondonak extrém meleget.Ha +1C° foknál lennénk csak emiatt akkor már jóval melegebb lenne. A kritikus hónapok a június ,július és az augusztus 11 és 20 óra között.Ez 90 nap. Ebből lehet hogy 30-40 nap felhős lesz így maximum 50-60 nap nap lehet a kritikus ami szétégetheti a termést.De nézzük ha nyáron mondjuk lenne is 48 fok összesen 50-60 napig akkor mi lenne? Szerintem temés lenne csak az időbeli csapadék és meleg eloszlástól lehet hogy 20-30%-al kevesebb lenne, ami önmagában még nem lenne világvége.Most csak magyarországi éghajlatra gondoltam.
    A vízszint emelkedés egyenlőre még nem gond az nagyon lassú, és betonfalakkal tudnak védekezni ellene.
    Majd egyedül a megfutás és az egymást erősítő tényezők lehetnek a veszélyesek. De jó lenne tudni hogy hány évünk van még.

  11. 12 Andrew
    De nézzük ha nyáron mondjuk lenne is 48 fok összesen 50-60 napig akkor mi lenne? Szerintem termés lenne csak az időbeli csapadék és meleg eloszlástól lehet hogy 20-30%-al kevesebb lenne, ami önmagában még nem lenne világ vége. Most csak magyarországi éghajlatra gondoltam.

    Ennél sokkal egyszerűbb a képlet, ha május végéig / közepéig nem lesz jelentős eső akkor már most sokkal nagyobb a mezőgazdaságban a kár.

    https://www.met.hu/idojaras/agrometeorologia/aszalyinfo/

  12. 2. karoly81:

    Senki nem fog itt lebombázni senkit. Ők ráadásul jóban is vannak egymással. Csak tudom, ez a szakterületem.
    A szó szoros értelmében vett háborúk proxy háborúk maradnak. A magországokban (EU, USA) nem lesz többé háború, ott az elnyomás, a népesség terrorizálása, teljes kontroll alá vonása lesz a fő vonal. Ez eddig prímán működik is.

    Örömmel látom, hogy egyesek már átlátnak a víruspara függönyén…

  13. 8. Horváth Csongor
    Na-na! Egyáltalán jó volna tudni, hogy mi az az intelligencia!
    Aztán lehet mesterséges is.

    9. Tibor bátyám
    Még jó, hogy csak a hívők áltatják magukat és nem minden egyes ember!

    10.n/a

    Ha csak a memóriát veszük, már nem igaz.
    Minél jobban képesek vagyunk egyidejűsíteni az információkat, akkor annál koherensebb megértésre teszünk szert az átláthatóság jegyében.

  14. 13 Szj.

    Az aszály nagy gond lehet ez igaz, de viszont globális katasztrófa szempontjából ha „csak” magyarországot sújtaná nagy aszály az még pótolható lenne külföldi terménnyel.Még azért ott nem tartunk hogy olyan kevés a termés lenne globálisan hogy egy adott ország ne tudjon vásárolni egy másiktól. Golbális, kontinensekre terjedő aszály viszont már lehet gáz.De ha lesz is ilyen azt megállapítani hogy a szállóporkiesés is közrejátszott e az lehetetlen.
    Tavaszi aszályok mindig is voltak , régen is. Nem a felmelegedés ellen vagyok de még nem volt olyan évtized hogy ne lett vola aszály.

  15. Ettől függetlenül engem egyfelől dühít, másfelől roppant szórakoztat, hogy amikor egy jelentős problémát tárnak az emberek elé, akkor a többség nem azon agyal, hogy miként jutottunk a problémához, mik ennek a realitásai, hanem azon, hogyan lehet ezt a problémát vállrándítással kikerülni, vagy szőnyeg alá seprve jelentéktelennek beállítani (persze csakaddig, amíg a saját bőrét meg nem égeti, mert akkor aztán fejvesztve menti az irháját, ill. toporzékol a segítségért).

    Pont, mint a haverok csinálták 30 évvel ezelőtt egy Lada karosszériájára nézve… Hát ez tök új, most lett átfestve. „Hülyegyerek” megvette, pár nap múlva potyogott az aljáról a gitt, meg a fólia, amivel elfedték a hibákat. Akkor nem azt mondta, gyerekek, mekkora seggfej vagyok, hogy így bepaliztak! Nem is azt mondta, hogy na, ez van, próbáljunk a lehető legjobban kijönni a dologból, hogyan javíttasssam meg, esetleg kisebb veszteséggel eladjam…
    Nem, Ő boldogan használta a jó öreg Zsigát flintstone-mobilként, s mindenki hülye volt, aki megszólta, nehogy már az a két könyék darabnyi padlólemez-hiány problémát jelentsen! 🙂
    A műszakin kenőpénzzel átment, s aztán mindenfélét kitalált, hogy önigazolja magát, kurva jó vételt tudhat magáénak. Hiszen úgyis mindegyik Ladán van lyukacska, kisebb vagy nagyobb, nem mindegy? Előbb – utóbb úgyis eladja majd, nem rajta csattan az ostor… A motorja húz, mint az állat, és különben is, olyan még sosem volt, hogy valaki kiesett volna belőle a lyukon.

    Olvasssatok vissza -lassan bármelyik témában- a hsz-ok között. Hát nem ez tapasztalható?! És ma már mindenre van a neten „szakirodalom”, a holdlakóktól kezdve, a lapos Földön át, az Egely féle örökmozgókig, mindenre.

  16. 13. Szj
    „ha nyáron mondjuk lenne is 48 fok összesen 50-60 napig akkor mi lenne? Szerintem termés lenne csak az időbeli csapadék és meleg eloszlástól lehet hogy 20-30%-al kevesebb lenne”

    Teljes tévedés. Nem termékenyülnének meg a szántóföldi kultúrák.

  17. 19:
    Ha nagy lenne a hőingás, azért a harmat meglocsolná! Az is víz, vagy nem?
    A bimbóka blogon van erről egy tanulmány, ott egyáltalán nem is locsolják a vízkultúrás növényeket. Semmi bajuk, 10 éve működik a dolog!
    Bocs, kipróbáltam milyen hülyeségeket beszélni… ez amúgy marhán fárasztó!
    ——————————————
    Azért azt csak nem kell bemutatni a blog olvasóinak, hogy mit jelent a „globális probléma”?
    A globális problémánk igenis megvan és egyre súlyosabbak lesznek lokális hatásai. Kizárt, hogy ezek mindig úgy hatnának, hogy hatásaikban egymást kiolthatnák. Sokkal valószínűbb, hogy épp erősíteni fogják az okozott problémák súlyosságát, így a sok apróság végül katasztrófává adódik össze! Mint nemrég megtapasztalhattuk, ez a fajta összeadódott eredő akár hirtelen is jelentkezhet, eddig elképzelhetetlennek hitt változásokat, és ebből adódóan hosszabb ideig is velünk maradó eredményeket hozva magával. Ugyanez volt ám a vírussal is! Addig járt a korsó a kútra, amíg el nem törött. De tudom, már megint a hülye nátha miatt aggodalmaskodom, és nem vagyok kellően okos ahhoz, hogy ezt a jelentéktelen problémácskát a „nagyokhoz” hasonlóan átugorjam, és a helyén kezeljem…

  18. IIdeje észhez térni!
    Régen ez volt az egyik kedvenc kisfilmem:

    https://www.youtube.com/watch?v=IJtDXSHmy4U

    Miért tettem most ide?
    Csak egyetlen fontos részlet miatt… Tessék megnézni az évszámot, mióta elérhető.
    Bizony, ezt a „hülyeséget” az okos gondolkodók, akik nem dőltek be ennek a sok marhaságnak, jó 10 éve sikeresen megakadályozták! Milyen érdekes, hogy ezek a szuper érdekkörök, akik hipp-hopp bedöntik a világ gazdaságát, bezárnak bennünket egy hónapra otthonainkba -akaratunk ellenére-, s ezt a „propagandát” mégsem tudták egy évtizede véghez vinni. A végén ott van egy következtetés, ezt feltétlenül meg kell hallgatni (főleg annak, aki ma fiatal). Tanulságos nem?

    És ami nekem fontos, hogy ez most már történelem. Pillanatnyilag már hiába minden erőfeszítés ellene… de nem mindig volt ez így!

  19. Csongor

    Azért az mond valamit rólunk „emberiségről”, hogy ezt a videót 10 év alatt ( a két részt együtt) kb. 7.000 ember nézte meg. Kiszel Tünde szemöldökszedése szerintem simán kenterbe veri !

  20. 22:
    Ezt nem is néztem!
    Ez a szemét, globalista, zöld lobbyt erőltető háttérhatalom ilyen szar hatásfokkal dolgozna?

  21. Regebben az volt a veszforgatokonyv, hogy ha elolvad a Gronlandi jeg, akkor leall a golf aramlat, es Europaban hideg(ebb) lesz. Idokozben rajottek, hogy ez nem fog bekovetkezni (a leallas), vagy miert nem emlitik mar soha?

  22. „Egy tudós szerint igen. Éhínséget, járványokat, migrációs válságot, háborúkat, társadalmi összeomlást jósol a világ valamennyi országában. Ráadásul úgy véli, nem sokat tehetünk azért, hogy mindezt elkerüljük. Bár a professzor tanulmányát sokan evangéliumként olvassák, a tudományos világot finoman szólva is megosztják a következtetései. Attól fogsz rettegni, hogy nem mészárol-e le valaki, mielőtt éhen halnál. Ilyen mondatok állnak abban a harmincnégy oldalas tanulmányban, amit Jem Bendell, a University of Cumbria fenntartható vezetés professzora írt Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy (Mélyadaptáció: útmutató a klímatragédiához) címmel.

    Bendell dolgozatának lényege, hogy az ember már elkésett a klímaváltozás katasztrofális következményeinek kivédésével, a jelenleg működő rendszereink mindenképpen összeomlanak, a civilizációnk sorsa megpecsételődött. Ráadásul nem 2050 környékére prognosztizálja az apokalipszist, hanem öt, legfeljebb tíz éven belülre.
    A professzor 2018 júliusában szerette volna publikálni tanulmányát egy mértékadó tudományos szaklapban, a szerkesztők azonban elutasították a kéziratát, mert úgy vélték, a dolgozat nyelvezete nem felel meg egy akadémiai cikk kívánalmainak. A csalódott Bendell felöltötte írását egy online felületre és bárki számára elérhetővé tette.

    Egy március végi írásában Bendell azt írja, szerinte nem kérdéses, hogy az egész világot maga alá gyűrő koronavírus-járvány elszabadulása, az ő hipotézisét alátámasztva összefügg a klímaváltozással. A tudományos konszenzus szerint a jelenlegi pandémiát okozó SARS-CoV-2 vírus nagy valószínűséggel denevérektől származik, és egy közvetítő állatfajon keresztül fertőzte meg az emberiséget. A klímaváltozás miatt a denevérek vándorlási mintázatai és életkörülményei megváltoztak. A hőmérséklet emelkedése miatt rengeteg példányuk pusztult el, az életben maradtak legyengültek. FranciscoSánchez-Bayoa és Kris A.G.Wyckhuys 2019-ben publikált tanulmánya rámutatott, az elmúlt néhány évtizedben a Föld rovarfajainak negyven százaléka a kipusztulás szélére jutott. A rovarok jelentik a denevérek egyik fő táplálékforrását, vagyis a legyengült populációk egyre több energiabefektetéssel is egyre kevesebbet táplálékhoz jutnak, így egyre kevésbé ellenállók a fertőzésekkel szemben. Teljes denevérpopulációk kelnek útra és találkoznak, így egyre nagyobb tömegük fertőződik meg. A denevérek azonban nemcsak egymás útját keresztezik, hanem az egyre jobban terjeszkedő emberét is. Kapcsolatba kerülnek háziállatokkal is, akikkel korábban soha sem találkoztak. A WHO szerint így bukkant fel a jelenlegi világjárványt okozó koronavírus is azon a vuhani piacon, ahonnan aztán elszabadult. Az emberre veszélyes kórokozókat azonban nem csak denevérek, hanem madarak is hordoznak. A rovarok a madarak fő táplálékai is, vagyis ha nincs belőlük elég, a madarak is új élőhelyeket keresnek, és denevérekhez hasonlóan terjeszteni kezdik a bennük élő vírusokat, amelyek végül megfertőzik az embereket is. Összességében azt kell látni, hogy minél jobban felborul a Föld ökológiai egyensúlya, annál kevésbé van biztonságban az emberiség.”

    Tíz éven belül vár ránk a klímaapokalipszis?
    https://24.hu/elet-stilus/2020/04/26/klimavaltozas-apokalipszis-jem-bendell/

  23. 25.Python
    Ha tudnánk biztosan hogy 10 évünk van hátra,akkor sokmindent másképp csinálna az ember. Én ezekben a cikkekben azt nem szeretem hogy elmondják hogy 10 év múlva katasztrófa közeleg és kihalunk.
    De ezekben a cikkekben soha nem említik a lényeget, mégpedig azt hogy pontosan mitől várják a gebaszt.Az extra meleg miatti terméskieséstől? Például tavaly is egész Európában aszály volt és kiégtek a legelők az osztrákoknál, németeknél ennek ellenére mégis lehet kapni húst és az élelem sem drágult jelentősen.
    Most nem a melegedést tagadom, hanem csak azt hogy sok tudós részletesebben is kifejthetné hogy mit vár konkrétan, nem pedig csak azt hogy 10 év múlva kihalunk.

  24. Andrew

    Qrvára nem tudják ők sem. Ráadásul csak egy-egy terület szakértői. Teljes összefüggésében nem láthatjak és ezen tényezők a mai társadalomra való jövőbeni hatását találgatják.

    Hogy baj lesz?!
    Na ne mondják, ejha!
    Egy hülyegyerek is tudja ezt ma már. Még a várható lefolyás menetét sem ismerik, nem ismerhetik.

    Ahogy mindenhol, tudományos körökben is megy a gittrágás. Érdemi javaslatokat csak egyféleképpen tehetnének, erről Loránd mesélt eleget.
    De ez az”átvilágítás” nem lehetséges.
    Előítéleteiktől nem szabadulhatnak könnyen, mert azok az övéik.
    Így hiába is mondanának konkrétumokat, amiket alapul szeretnél venni cselekvési terveidhez, csak mellélőnél azzal is.

    Ha azt hiszed, hogy Hetesi Zsolt vagy bárki tudja mi várható, akkor tévedsz. Ők ezt sosem állították egyébként.
    Beláthatatlan adatmennyiség ez, és a legnagyobb baj, hogy a folyamatok nehezen egyidejűsíthetőek a bonyolult, egymástól ok-okozati összefüggéseik miatt(is).
    Ha itt ezt csinálom, ott egy csomó minden változik, ami visszahat és ezt a cselekménysort is új dimenzióba és idővonalra teszi stb, stb.
    A klímafolyamatokat pl.Hetesi Zsolt nagyon jól ismeri, úgy hogy 2-3 vannak az országban akik valójában értik ennyire.
    De ez nem teszi őt ‘igazmondó juhásszá’! Mert teszem azt hiába áll össze egy szociológussal, meg akár Orbán Viktorral, így nem fogják összerakni a ‘képletet’, melyre a társadalomnak szüksége lenne.
    Ellenben ha 10000 Hetesi meg hasonlók munkáit lehetne összesíteni, akkor az más tészta.Aspektusok
    sokasága kellenne, legalábbis első körben.
    De ettől nem kell félni!? Nincs rá sem akarat, sem belatás.
    Fölösleges parázni!
    A hagyományos szinten fogják kezelni a problémákat.
    Gondold végig józanul, valószínű kb. úgy lesz.
    Kivéve ha mégsem?!

    Ráadásul a klíma késleltetett hatásai miatt rendkívül nehezen modellezhető és-legfőképpen-korrigálható.
    Bolygónyi szintű struktrúrális változtatás
    szükségeltetne.

  25. Re:27
    Számosan végtelen változó egymásra hatását, plusz a nem ismert egymás közötti kölcsönhatások kalkulálását pusztán logikai alapon nem lehet számolni, ergo a mai modellek csak szűk értelmezési tartományban működnek, és főleg rövid időintervallumra érvényesek.
    Ha te 10 évekre előre akarsz jósolni, akkor jobban jársz, ha jóshoz/sámánhoz/validált látóhoz mész, nagyfiúk is ezt csinálják… 😉

    Kicsit más.
    Látnád milyen reakciója volt a 20ha sárgabarackos szomszédnak, mikor lótrágyyából mandala formájú mélymulcsos magaságyást építettünk(van benne némi formai „trükk”).
    Látni lehetett az arcán, hogy ez meg mi(finoman fogalmaztam)… 🙂
    Lehet hogy „hülyeség”, de cserébe nem nagyon kell locsolni a veteményest.

  26. Hogy állunk a felmelegedéssel? A jósolt +1°C úgy néz ki nem jön be a szállóporkiesés miatt . Lassan május vége van, de kora őszi hidegek voltak eddig esténként és jövő hétre is csak 20°C fokot mond Magyarországra, már így kifut május.A nyárból van még június,július és szinte vége.Nem hiszem hogy ez alatt a 60 nap alatt dőlne romba a klíma.Ha jött volna a +1°C akkor más időjárás lenne.Én akkor lennék büszke Phersonra ha megindokolná (vagy összeszedné az infót) hogy miért nem jött be a dolog, nem mindig csak előrelátó jóslatok kellenének, hanem az előrejelzett dolgokból visszacsatolás hogy miért nem jött be.

  27. 29: Április óta volt már meleg is, hideg is. De hogy február óta nem volt egy rendes eső, az nagyon durva.

    Két éve volt, ha jól emlékszem a durva hőség Európában, amikor júniustól októberig nem volt egy rendes eső Angliától Japánig. Amikor a britek gatyában vonatoztak.

    (A rendes eső 10 mm-nél kezdődik, annyi kell minimum, hogy a növények gyökeréig jusson érdemi mennyiség.)

    Ha ilyen aszályok lesznek, az beteszi a kaput +1°C nélkül is.

  28. Nálam december eleje óta hólével együtt 3-3.5cm csapadék hullott. Ez öt és fél hónap. Remélem máshol több esett az országban.
    Nagy területeket kaszáló azt mondta, ilyenkor 40cm szokott lenni a fű, most 20cm és kalászba ment. Ha már kalászos, akkor meg kisebb a beltartalmi értéke, többet kell adni belőle az állatnak.

  29. Nógrád megyében, Kozárd községben, ahol van egy kb 2 hektáros telkem, 70 nap alatt 6-7 mm csapadék esett. Kis konyhakert, többségében gyümölcsfák. Őszön néhány kisebb fa körül készítettem talajtakarást szalmából. Azok még tartják a nedvességet.
    Jövőre, de lehet hogy már idén, szerintem számolni lehet hogy a zöldség és gyümölcsárak duplázódni fognak.

  30. 32: Én azon vagyok megdöbbenve, hogy még zöldek a növények. Hogy miből növesztik a leveleket, én nem tudom, mert ahol nem locsolok, ott víz nincs több ásónyom mélyen. De mégse kókad semmi, csak a moníliától. A búza is szépen zöldell.

  31. 34.
    A hajnali páralecsapódás miatt lehet.
    Az időjárás előrejelzés sem biztató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük