(3160) Statisztika

Tibor bá’ online

 

A statisztika egy nagyon hasznos eszköz a dolgok megértéséhez, előre jelzéséhez, és így tovább. Azonban roppant körültekintően kell alkalmazni, hacsak nem akarunk csalni. Ugye Winston Churchill mondása szerint „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam.”

A múlt század hatvanas éveiben robbant be az a kis történet, ami szerint egy bolhának csipesszel kitépték egy lábát, majd rá kiáltottak, hogy „ugorj!”. Elugrott. Megfogták és kitéptek még egy lábát, „ugorj!” Elugrott. stb. Amikor a hatodik lábát is kitépték, hiába kiáltottak rá, hogy „ugorj!”, a bolha ott maradt. A tudósunk leszűrte a következtetést: „Ha a bolha mind a hat lábát kitépik, megsüketül.

Nem hiszem, hogy a bolha történet valós, de van olyan is. Néhány éve az egyik háziorvos írt egy ismeretterjesztő cikket, aminek az volt a lényege, hogy az idei influenza főleg a gyerekekre veszélyes, mert körzetében mindössze 12 felnőtt betegedett meg, míg az iskoláskorú gyerekek közül jóval száz felett volt a betegek száma. A háziorvos azt nem vette figyelembe, hogy a gyerekek imádnak otthon maradni az iskolából, míg a felnőttek betegen is dolgoznak, mert a táppénz kevesebb, mint a fizetés.

A repülés roppant biztonságos. Az esély, hogy egy utas lezuhan egy a sok millióhoz, Ennél azért sokkal nagyobb az esélye egy hivatásos pilótának, akik éveken át, éjjel-nappal repül.

Kocsmai verekedésben évente kb 100 embert késelnek meg Magyarországon. A megkéselésre az esély 1:100.000-hez (ha a lakosságot tíz millióra veszem). De az én esetemben az esély NULLA. Ugyanis én be nem teszem a lábam egy kocsmába.

Van, aki úgy okoskodik (és be is írja hozzászólásnak), hogy évente a világban 1,25 millió ember veszíti az életét közlekedésben. Hol van ehhez képes a COVID-19. Nos, közlekedésben elsősorban azok veszítik el az életüket, akik gyorsan hajtanak, felelőtlenül előznek, ittasan, drog hatása alatt vezetnek. Ha ezeket egyiket se teszem, akkor az én esélyem jóval kedvezőbb, mint az átlag. De hogy tudom kikerülni a COVID-19-et, ha normál életet akarok élni? Sehogy!

Van itt más is. Ma, 2020.04.13.-án 13:34h-kor 1.864.666 fertőzött, 115.101. halott, és 433.909 gyógyult van. Összesen 2.413.676 fertőzött produkálta ezt az eredményt. Ha feltételezzük, hogy ebből az 1.864.666 fertőzött tömegből már több halott nem lesz, csak csupa gyógyult, ami egy abszurd feltételezés, akkor is 4,76 % a mortalitás. Ha viszont feltételezem, hogy a ma csak fertőzöttek közül pont annyi gyógyul, mint eddig, akkor 115.101 + 433.909 = 21 % mortalitás jön ki. Ez utóbbi nem veszi figyelembe azt, hogy az emberek gyorsabban halnak és lassabban gyógyulnak. Vagyis a valós érték közelebb áll a 4,76%-hoz, mint a 21%-hoz. De semmiképpen nem a 0,1% szezonális influenza érték jön be. Ez tehát marhaság, ne hivatkozzatok rá.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

89 gondolat erről: „(3160) Statisztika

  1. A használható statisztika a széleskörű adatgyűjtésen alapul. Most a kevés tesztelés kis beteg bázisszámot ad. A súlyos esetek tesztelve, regisztrálva vannak. Tehát a halálozás számok egy soványított betegszámhoz arányulnak. A tünetmentes vagy enyhe lefolyású fertőzések oroszlán része nem kerül tesztelésre, mert nincs elegendő teszt készlet.

  2. 1 Bögözy
    Ez így van, és szerintem azért van akkora különbség az egyes országok statisztikáiban, mert nagyon különböző a tesztelések fajlagos száma. Így előfordulhat, hogy pontosan ugyanakkora tényleges halálozási arány esetén két ország teljesen más eredményt hoz ki, mert az egyik sűrűn tesztel, a másik meg nem…
    Mivel nálunk ritkán tesztelnek, várhatóan magasra fog beállni a fajlagos halálozási arány – hacsak ezt kompenzálandó nem tagadják le sok esetben a vírust, mint halálokot, ezzel vissza lehet kozmetikázni a dolgot, hogy ne lógjon ki a lóláb…

  3. Ha valaki az alcsony esetszámot hozta fel érvként COVUD10 esetében. Akkor előbb tisztázza már azt, hogy a szezonális influenza esetében letesztelték-e évről évre a teljes lakosságot, ahhoz, hogy a 0.1% mortalitását rögzítsék…

  4. Ha valaki az alcsony esetszámot, hozta fel érvként COVID19 esetében arra hogy á, ez nem is olyan súlyos….
    Akkor előbb tisztázza már azt, hogy a szezonális influenza esetében letesztelték-e évről évre a teljes lakosságot, ahhoz, hogy a 0.1% mortalitását rögzítsék.

    Mert ugye azt senki nem hiszi, hogy csak azok szoktak influenzásak lenni akiket orvos diagnosztizál. Miközben az elmúlt évtizedekben nálam pl. soha nem csináltak tesztet az influenza vírusra.
    Miért ne mondhatnám hogy az influenza mortalitása 0,01-0,001% vagy bármennyi, ami nagyon kicsi?

  5. Ha a 20% halálozása 5%, és 80 % nem is megy orvoshoz, meet nem zavarja létkomfortját, hogy beteg, akkor a halálozás 1 % körül mozog.
    Hányan halnak majd meg, ha ez a válság, amit a hiszti okoz, csak egy lokális háborút eredményez? Hányan, ha mondjuk inzulin vagy más fontos gyógyszer ellátás hiányát, hányan halnak majd meg, akik léte most destabilizálódik és a mentális egyensúly zavar kihat az immunításra? Ilyeneken is érdemes elgondolkodni!

  6. Koczka Zoltán,

    Az is érv szokott lenni, hogy amúgy is meghalt volna az alapbetegségében.
    Az influenzánál viszont ezt az érvet soha nem alkalmazzák.
    Az influenzára csak becsült adatokat találni. Arról sincs infó, hogy a becslés hogy történik. Pontosabban annyit találtam, hogy ahánnyal többen halnak meg januárban, februárban, márciusban, ők az influenza áldozatai.
    Azt is állítják, régebben is volt koronavírus amiben meghaltak, de sosem volt ilyen cirkusz belőle. Az nem zavarja őket, hogy eszerint eddig őket is influenza áldozatának számították és le kéne vonni a számukat. Még saját logikájuk sem következetes.

    Egyik kétkedő sem állt még elő, halálukon lévő influenzásokról készített tesztekkel bizonyított statisztikával.
    Ha kevesebben halnak mint előző években, ilyen Olasz statisztikával is találkoztam, akkor kik töltik meg a halottasházakat, hogy már jégpályán, hűtőkamionokban kell a testeket tárolni olyan sok van?

    Az is tény, lehetne jobban is csinálni ezt a távolságtartást.

  7. 5. Károly
    Elmúlik, mint ahogy Zágoni Miklós / Miskolczi Ferenc elméletei…
    A klímaszkeptikusok után most a koronavírusszkeptikusok törnek 1 perc világhírre.
    Az Audi és a Mercedes kialakítja azt a protokollt ami lehetővé teszi az újraindulást.
    Kérdés az, hogy hol van/lesz hozzá a kereslet?

    „jégpályán, hűtőkamionokban kell a testeket tárolni olyan”
    erre azt tudják válaszolni, hogy a kötelező hamvasztás elrendelése miatt túl lettek terhelve a krematóriumi kapacitások.
    Azzal sem foglalkoznak, hogy másutt meg tömegsírokat kell ásni.

  8. 4. Szabolcs
    Számoljunk együtt:
    „Ha a 20% halálozása 5%, és 80 % nem is megy orvoshoz, meet nem zavarja létkomfortját, hogy beteg, akkor a halálozás 1 % körül mozog.”

    10milliós lakosság.
    20% lesz beteg
    5%-a ebből meghal
    80% tünetmentesen átlépi

    a 10millió 20%-a 2millió
    2 millió 5%-a 100ezer (halott) (A népesség egészére 1%)

    A magyarországi éves hálozás ~ 130 000 ezer

    ha ez nem fog változni akkor veszélytelen volt a COVID19
    Ha ennél több lesz az éves halálozás akkor modnhatjuk hogy az a COVID-19-é.
    És hogy ez milyen halálozási arányszám, azt csak a megfertőzödöttekhez lehet viszonyítani, nem az egész népességhez.

    Állítólag itthon az Influenza 1 millió embert szokott elérni. Ennek halálozási arányát mindeki 0,1% nak veszi. Ez évi cca. 1000 influenzában elhunytat jelent ez a népesség egészére 0,01% (persze szó sincs arról hogy tudnánk a korosszetételüket és az ismernénk a krónikus betegségeiket, forrás: https://www.antsz.hu/data/cms83231/influenza_infografika_OKI_javitott_poszter_02.jpg)

    A fentiekből azt kell látni, hogy ha azonos a vetítési alap (teljes lakosság) akkor a Covid19 10X halálosabb mint az influenza.

    Mivel már most erős megelőző intézkedések vannak érvényben és a járvány terjedésének kezdeti szakaszában vagyunk, így megjósolhatatlan, hogy mi lesz a végeredmény. De mitől volna nálunk más mint olasz/spanyol/francia/német, vagy angol nyelvterületeken?

    Persze tippelni lehet, de mire alapozzák az optimuzmusukat azok, akik szerint nálunk a Fényestekintetű fél kézzel megállítja a járványt?

    https://youtu.be/iP8tygo_Upk

  9. Tibor bá

    a napokban Zoltánnal pont erről vitatkoztunk hogy miért nem jó ez a számítás, amit a posztodban levezettél. Ő sem értette meg.
    Tibor bá, rossz a mintavételezésed a statisztikai számításodhoz.

    Ma már tény hogy a fertőzöttek 80%-án semmilyen vagy nagyon enyhe tünetekkel megy át a vírus. Ezek az emberek orvosig (nem hogy tesztelésig) sem jutnak.
    Tibor bá ez a szám hol szerepel a te statisztikádban?

    Németország ezt a „rejtőzködő” (Dunkelziffer) számot hivatalos becslés szerint 4 és 11-szeresre teszi.
    Ez a fenti számaidat figyelembe véve 2.413.676 helyett akkor alsó hangon is 9 654 704 tényleges fertőzött van, viszont ha a 11 szerest vesszük figyelembe akkor 26.550.436.

    A fenti „Dunkelziffer” azonban Németországra igaz. Minél szegényebb országba mész, annál nagyobb ez a szorzó. Afrikában Indiában akár 20-40 szeres is lesz.

    Mindenesetre az így korrigált halálozási ráta már 1,19 és 0,4 százalék között lesz.

    Ja hogy így a halálozási ráta már 1 százalék alá megy? Ja kérem szépen…. meztelen a király. Majd egyszer remélem elszámolnak a politikusok és a média azzal a ténnyel, hogy egy makacs influenza miatt romba döntötték a gazdaságot.

  10. 11 Curix

    ok, akkor a viszonyításként hivatkozott influenza 0,1%-os mortalitását, hogyan igazolod?
    Az általad felsorolt „érvekkel” konzisztensen.

  11. Curix,
    Fejezd már be a számok mögé bújtatott hajthatatlan hülyeségedet!
    Kezd egyre unalmasabbá, sőt kompromittálóvá válni…

  12. Csongor

    vezesd le légyszíves hol a hülyeség? Mert ez így semmi más csak beugatás a partvonalon túlról.

  13. 12.

    Zoltán, a „hagyományos” influenzánál nem úgy számolják a mortalitást, hogy az AZONOSÍTOTT betegek és a halottak számának arányát nézik. Mint általában minden járvány esetében, az influenzánál is statisztikai számításokkal becslik meg a fertőzöttek számát, a háziorvosi és laboratóriumi információk alapján.Ez az, ami most – érdekes módon – a COVID-19 esetében valahogy rendre elmarad, és csak a BIZONYÍTOTTAN fertőzöttek, gyógyultak és halottak számát teszik közzé. Így persze más eredmények (halálozási arány) jönnek ki.

  14. „Az enyhe lefolyásultság minden betegségnél létezik.”

    Tibor bá

    értem, és? Ezzel most nem válaszoltál meg semmit. A fenti számaim valósak. Nem tudja senki cáfolni ugyan is a Dunkelziffer becslés is valóságos, nem légből kapott.

    Én nem fogok veletek ezekröl a számokról vitatkozni mert pontosan NULLA értelme van.

    Zoltán

    Itt van az, hogy milyen módszerrel számolják az influenzás halottakat:
    (Robert Koch Institut)

    „Die influenzabedingte Sterblichkeit (Mortalität) kann durch statistische Verfahren aus der Zahl der Gesamttodesfälle oder aus der Zahl der als „Pneumonie oder Influenza“ kodierten Todesfälle geschätzt werden. Dieser Ansatz wird gewählt, weil bei weitem nicht alle mit Influenza in Zusammenhang stehenden Todesfälle als solche erkannt oder gar labordiagnostisch bestätigt werden. Die Zahl der mit Influenza in Zusammenhang stehenden Todesfälle wird – vereinfacht dargestellt – als die Differenz berechnet, die sich ergibt, wenn von der Zahl aller Todesfälle, die während der Influenzawelle auftreten, die Todesfallzahl abgezogen wird, die (aus historischen Daten berechnet) aufgetreten wäre, wenn es in dieser Zeit keine Influenzawelle gegeben hätte. Das Schätz-Ergebnis wird als sogenannte Übersterblichkeit (Exzess-Mortalität) bezeichnet. In Deutschland wird, wie in vielen anderen Ländern, die Zahl der Gesamttodesfälle für die Schätzung verwendet. Das Schätz-Verfahren ist im Epidemiologischen Bulletin in den Ausgaben 10/2011 und 3/2015 ausführlich erläutert.

    Todesfälle mit Influenza werden im Rahmen der Meldepflicht für Influenzavirus-Nachweise an das RKI übermittelt. Diese Daten sind jedoch keine Grundlage für Hochrechnungen. Nicht bei allen Todesfällen wird auf Influenzaviren untersucht, zudem wird der Tod nach einer Influenzainfektion meist durch eine anschließende bakterielle Lungenentzündung verursacht, so dass die Influenzaviren häufig nicht mehr nachweisbar sind. Die offizielle Todesursachenstatistik ist ebenfalls nicht aussagekräftig, sie beruht auf den Angaben auf dem Totenschein, auf dem die Influenza praktisch nie als Todesursache eingetragen wird, sondern zum Beispiel die bakterielle Lungenentzündung oder eine vorbestehende Grunderkrankung wie Diabetes oder eine Herz-Kreislauferkrankung, die die Wahrscheinlichkeit eines schweren bzw. tödlichen Krankheitsverlaufs erhöht.”

    Ezt érdemes kiemelnem:

    „Die offizielle Todesursachenstatistik ist ebenfalls nicht aussagekräftig, sie beruht auf den Angaben auf dem Totenschein, auf dem die Influenza praktisch nie als Todesursache eingetragen wird”

    Ebböl kiderül, hogy a 0,1 százalékos influenza elhalálozás egy erősen „saccolt” érték, senkinek nincs erröl pontos száma.

    Fent arröl írnak, hogy elhalálozási oknak gyakorlatilag SOHA nem írták rá, hogy influenza.
    Most viszont a COVID-nál hirtelen mindenki az lett a 96 éves sem végelgyengülésben halt meg hanem COVID-ban.

    Én csak azt sajnálom, hogy ilyen értelms emberek, mint ti ezt nem látjátok, és beszálltok a médiák pánikkeltö játszmájába. Tudod Tibor bá a szajha média, most is szajha. Szajhább, mint valaha.

  15. 14:
    Folyamatosan olvasom a hozzászólásokat, de mivel dolgozom, nincs sok időm arra, hogy diskurálgassak.
    Ha valaki hozzám hasonlóan végigköveti az elmúlt hónap általad megfogalmazott eszmefuttatásait, kétlem, hogy ne adna megnyilatkozásomnak igazat.
    A „partvonalon túlról beugatásból”, a partot határozottan visszautasítom, mert sztem. kettőnk közül inkább vagy a parton.
    Aki azon filozofál, hogy a tudomány nem létezik, és ebben másokat megerősít (tegnapi poszt alatt), az egyáltalán ne ugasson, inkább maradjon csendben…
    No majd jön Elek, az ezermester és ad egy plusz-mínuszt, hogy sírva is fakadjak :-).

    S látod, 18-ban leírtad, a lényeg:
    „Én nem fogok veletek ezekröl a számokról vitatkozni mert pontosan NULLA értelme van.”
    Ebben tökéletesen egyetértünk!
    Pill. napi 10 magyar halottnál tartunk, s a számok növekednek.
    Egyértelmű, hogy sokkal, de sokkal több fertőzött (időzített bomba) van már köztünk, mint amit a magyar adatok lehoznak, beismernek-tesztelnek, de a halottak számát nem tudják letagadni. Ebből azért lehet következtetéseket levonni. Azt mindenképpen, hogy nem influenza!
    Ha meggyőzésedhez több halottra van szükség, hamarosan megkapod, veled együtt az érveidet hangoztatók is!

  16. Curix: Ha szerinted ilyen egyszerű a sztori, akkor gondolom semmi akadályát nem látod annak, ha mondjuk a nagyszüleidet szándékosan megfertőznénk? Az igaz ugyan, hogy a végső mérleg 1% lesz a teljes populációra nézve, de a 80+-osokban ez 20%, 70-80 között meg 15%. Nem teheted meg, hogy őrájuk azt mondod, már úgysem ér sokat az életük, nézzenek szembe a kollektív tizedeléssel, így jártak. Vagy fordítsd meg a sztorit, mi lenne ha épp fordított lenne a kor szerinti halálozás, az 1-5 éves korosztályban lenne 20%, az időseket meg nem érintené, de a vége „csak” 1% lenne a teljes lakosságra vonatkoztatva. Az is bagatell lenne, ha csak a számokat néznénk, gyereket meg lehet szülni másikat, nem?

  17. 18 – Curix:
    A 96 éves meghalt volna COVID-19 nélkül is, de nem most, hanem x hónap múlva. Őt tehát a koronavírus vitte el, akkor is, ha ez neked nem tetszik. Nem megengedett úgy terelgetni a számokat, hogy a neked legjobban tetsző végeredmény jöjjön ki.

  18. F:

    Köszi hogy ezt leírtad, erröl szol kvázi a német módszer is de már nincs kedvem lefordítani.

    Csongor
    inkább dolgozz 🙂

    Ir01

    Mit szólnál hozzá, ha minden egyes influenza esetén karanténba zárnánk a bolygót és leállítanánk a gazdaságot? Ezen most jól gondolkodj el!
    Ugyn is ez történik most.

    Az influenza és a COVID közti lényegi különbség, hogy ez utóbbi akadálytalanul vonul át az embereken mert nincs immunitás. Az influenzánál van már szerzett immunitás.
    Annak ellenére hogy létezik influenza oltás, miért ennyire népszerütlen?
    Miért nem teszik kötelezövé?

    „Nem megengedett úgy terelgetni a számokat, hogy a neked legjobban tetsző végeredmény jöjjön ki.”

    Pedig te most pontosan ezt csinálod Tibor bá. Ugy számolsz ahogy neked tetszö.

    Miközben F jo észrevételt tett. Az influenzát meg ezt nem lehet százalékosan összehasonlítani. Almát hasonlítasz körtéhez.

  19. Ez a járvány/ halálozás téma még egyáltalán nem lefutott dolog szerintem.
    Mert mi van azokkal a gyógyutakkal akiknél újra kialakult a betegség?
    Nekem van egy megérzésem ezzel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy aki elkapja ezt a vírust az már soha sem szabadulhat meg tőle. Kb. úgy mint a Herpesz vírustól.
    Akinek erős az immun rendszere, annál nem okoz megbetegedést ez a 80%. Szépen be kvártélyozza magát a vírus a test egy „eldugott” zugába, és kivár. Egészen addig amíg az
    immunrendszer egyéb okok miatt le nem gyengül. És akkor akcióba lép…. Akik frissen gyógyultak ki a betegségből, azok eleve le vannak gyengülve. Azoknál hamar újra akcióba lép a vírus. De nem lennék meglepve, ha jövő tavasszal újra aktivizálódna a vírus az influenzával együtt, és a mostaninál sokkal nagyobb járványt okozna.
    Ez persze csak egy megérzés részemről, mert nem vagyok szakember. Nem ismerjük még ezt a vírust, lehetnek meglepetések…. Ne legyen igazam.

  20. Aki nem ismeri az keressen rá mi az hogy „galambbal sakkozni”.

    Na kb. ez az oka hogy itthagyom neki a táblát amin összevissza akar ugrálni. Itt ott leszarja, ledöntögeti a bábukat és most kihirdetheti azt is, hogy megint nyert…

    „Hülyével vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.”

  21. Curix: Arra hajlanék, hogy a nagy számú látens fertőzött miatt alacsony is lehet a mortalitás. De ha utána számolsz, az is olyan sok intenzív kapacitást igényelne, ami nincs, ha túl rövid idő alatt, szinte egyszerre kell. És akkor ellátás hiány miatt jelentősen nőhet a halálozás. Ezért kell időben széthúzni ezt az igényt, a karanténnal szabályozni, hogy a kapacitás alatt maradjon.

  22. Nekem is ugyan az jár napok óta a fejemben mint Tibor bá-nak. Mi az igazi halálozási szám?
    Hivatalos 1,5-3 % ?
    Nézzük a sima számtant.
    1 000 000 Fertőzöttnél volt cirka 50 ezer halál eset ez már akkor 5 %
    Most van: 1930 000 esett – 130 ezer haláleset ez már 6,5%
    De nézzük máshogy: A második milliónál már 3 % magasabb a halálozási arány mint az elsőnél. ( 50 ezer volt), másodiknál már 80 ezer a halálos esetek száma.
    Ha harmadik milliónál meglesz a 100 ezer elhunyt, ami elég valószínű, már 7-8 % lesz a halálozási arány.
    Ez a trend minden nap csak növekszik:
    Becslésem szerint a 3. milliónál meglehet a 3 000 000 – 230 ezer halott is.
    Ez akár később már az 5. és 10. millió fertőzöttnél elképzelhető hogy 10- 15 % körül fog járni a hivatalos adatok szerint.
    Bár sok minden történhet még, de lassan én már a 15-30 % os számot sem tartom kizártnak a végén.
    Az egészségügyi rendszerek kezdenek elesni és ez egyenlőre amíg nem lesz védő oltás ez csak rosszabb lesz.

  23. Zoltán,

    te ismered azt mikor valaki már nem tud érvelni és a helyett hogy ezt beismerné, jön a galambbal sakkozos mesével?

  24. 27. Curix
    Igen,igen ! Ez az amikor a galamb eredményt hirdet!

  25. És ha már a statisztika a téma. A kormány legújabb agymenését milyen statisztikával lehet magyarázni?

    „A fekvőbetegeket fogadó összes hazai gyógyító intézményben a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát alkalmassá kell tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására (…) ez a gyakorlatban azt jelenti: az összes mintegy 60 ezer ágy közül 36 ezret kell felszabadítani”- mindezt április 15-i dátummal.

    Tehát praktikusan ez azt jelenti, hogy a magyar kórházi kapacitás 60%-a (36.000 férőhely) le lesz foglalva a kb. egy hónap alatt azonosított cca. 1500 fertőzött alapján a koronavírus várható betegeinek, és az összes!!! többi betegségre jut a maradék 40%. Ebből vajon mi fog kisülni? Emiatt vajon hányan halnak meg rövid távon, akiket amúgy kórházban meg lehetett volna menteni? (mert ez a divatos kifejezés manapság a covid esetében)

    Úgy látszik vagy teljesen elborult egy-két ember agya, vagy már a látszatra sem adnak…

  26. 26:
    Alex, azért nincs értelme statisztikázni, mert minden eddig megfigyelt esetben történt izoláció, valamilyen mesterséges beavatkozás, ami egy náthánál, vagy influenzánál fel sem merül.
    Fingunk nincs a valódi számadatokról, bár az iráni, és a new-yorki példa jól mutatja, hogy a tétlenség mit eredményez, ha szabadjára pusztíthat ez a kórokozó!
    Annyit látunk, hogy ilyen-olyan beavatkozások, és megfigyelések mellett, milyen számokat produkált eddig. Ha minden óvintézkedés nélkül szabadult volna a világra, Curix valószínűleg már nem írogatna semmit a klaviatúráján, de persze én sem. Nem azért, mert meghaltunk volna, hanem tényleg összeomlott volna minden ellátó rendszer körülöttünk, s nem csak az lenne gond, hogy pár évig nem vehetünk új kocsit.

    Az influenzánál is láthattunk a múltban durvább számadatokat. Volt olyan törzs, ami sokkal nagyobb károkozást produkált, mint a szezonálisan várható volt. Ott van védettség, átoltottság, ami esetünkben nem játszik. A higiénia is sokat számít, amely egyetlen fegyverünk jelenleg az új kórokozóval szemben.

    Ez az egész hacacáré egy versenyfutás az idővel, ami lényegében arról szól, hogy megáll -e, ill. megállítható -e ez a kórokozó azelőtt, hogy a világ a vésztartalékait felélte volna? Pár tucatnyi emberre és a gépeikre vagyunk bízva, hogy ez sikerül -e, mert itt egy fotelből kipattanó ötlet, vagy egy garázslabor nem segíthet…

    Leginkább én is attól tartok, hogy a 23-ban -Unicornis által- megfogalmazott aggályok teljesülhetnek, és ellenszer hiányában ez a szar egy időzített bombaként belekerül mindannyiunkba. A kiirtása onnantól szinte lehetetlen, és jönnek azok a veszélyek, amelyek bármely hasonló vírusnál megfigyelhetőek, pl. daganatos elfajulások, egyéb diszfunkciók megjelenése a testben.

  27. 27:
    Bravo Curix!
    Nehéz ennél mélyebbre menni…
    Akkor már inkább azon viaskodnál, hogy kié a sakktábla, amit a feltételezett galamb összeszart :-).

    29:
    A normál kórházi ellátás már vagy két hete leállt. Daganatmegelőző terápiákat sem végeznek már, agyrém!
    Tudják és készülnek a felfutásra. Miért így? Erre képesek, és ez az érdekük. Senki nem fogja megkérdezni tőlük, miért nem műtötték meg a manduláját, mire megtenné, elfelejtődik, de azt pár év múlva is mindenki tudni fogja, jutott -e hely a COVID-os szüleinek a kórházban?

  28. „Úgy látszik vagy teljesen elborult egy-két ember agya, vagy már a látszatra sem adnak…”

    Ez van F. De arra készülj fel, hogy ezzel a véleményeddel ezen a blogon nem leszel népszerü. Itt mostanában nem szeretik az értelmes gondolkodó embereket, pedig szebb idökben ez volt a blog erőssége.
    Szóval kitartást neked is.

    A mai magyar egészségügy 100 százalékos kapacitáson se tudott dolgozni. Eddig is konkrét halálos áldozatai voltak a rendszernek. Ebböl most kiesik 60 százalék és azt hiszi itt mindenki hogy ennek nincs következménye.
    Majd ha itt megbetegedik valaki és elmegy a magyar Eübe és azt a választ kapja hogy bocs de a hely fenn van tartva egy majdani COVID-os betegnek akkor törödjön bele a sorsába.
    Emberek…..

  29. 32:
    Curix, azért az okosságaid hirdetését, és főként becsmérlő – minősítő megjegyzéseid kinyiatkoztatását megelőzően azt ne feledd, hogy van maszek egészségügy is hazánkban. Az dolgozik ám ezerrel! Vagy ezt még nem tudtad, nem mondták? 🙁

  30. 23:

    Egy koronavírusról készülő kutatás a shanghaji járványt tanulmányozva arra jutott, hogy néhány betegnél „nem volt kimutatható antitest reakció”. Maria Van Kerkhove, a WHO vezető tudósa szerint ráadásul még az is „külön kérdés”, hogy az utóbbi betegeknek van-e immunitásuk a második fertőzésre.

    Aggasztó hír a koronavírusról: nincs minden gyógyultban antitest
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200413/aggaszto-hir-a-koronavirusrol-nincs-minden-gyogyultban-antitest-425786

  31. 31: Nagyon nem véletlen az, hogy a „13. havi” első heti nyugdíj csak jövő évben kerül majd folyósításra. Egyszerűen megfogalmazva, addigra annyi idős halott lesz, hogy már plusz források nélkül is folyósítható lesz az „alamizsna” a túlélő nyugdíjas korú szavazóknak…! Na de a neokonzervatív azaz neoliberális elveket valló kormányunktól és kormánypártunktól nagyon nem is várhatunk más hozzáállást! OV példaképe Margaret Thatcher, és az ő neoliberális gazdaság- és társadalompolitikai elvei a ’80 -as évekből, csak mindaz amit Thatcher véghezvitt anno, az min. 10 -el megszorozandó…!

  32. 32 Curix: abban szerintem is igazad van, hogy a mortalitás megállapításához szükséges figyelembe venni az összes fertőzöttet (azt a 80 vagy akárhány százalékot, akikről nem is tudunk), mert csak így kapunk megbízható eredmént. Szerintem ez teljesen logikus.
    Viszont, ha az így kiszámolt mortalitás nem annyira durva és becsapjuk a gyeplőt a lovak közé (a gazdaság érdekében) akkor nem nőne a mortalitás? Mivel nincs immunitásunk ellene, nagyon gyorsan vegigfertőzne mindenkit és valószínűleg többen halnának meg.

  33. Ha valaki nem ismerné és szeret nevetni. Ez eddig a legjobb mém. Hofi vissza tért 🙂

  34. 32 – Curix:
    Sikerült engem a falig hátráltatni. Hárább már nem tudok menni. Az idő majd eldönti, ki agyhalott és ki értelmes fórumozó.

  35. Tetszik a poszt!
    Az influenzánál ugyanúgy nem tesztelnek, háziorvosunk szerintem soha nem is küldött mintát, tehát abból is csak a durva esetek kerülnek a statisztikába. A tünetmentes esetek ott sem látszanak, meg az sem hogy a valóságban a gyárunkban átesett rajta annyi ember mint amennyit az egész országra bestatisztikázott havi eset mutatja.
    Szóval az influenza tán még jobban csal mint a korona!
    Aztán melyiknél látunk hullahegyet, meg melyiknél kakukkolnak meg a matrózok a hadihajón?
    Itt az influenza statisztikája: ( kép angol wikipédiáról):
    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6f/InfluenzaCaseMortality.svg
    itt meg a koronáé:
    https://www.worldometers.info/coronavirus/coronavirus-age-sex-demographics/
    Van különbség rendesen, a wordometer szerint az aktív fiataloknak 0,2% az aránya a halottaknak koronánál ami eleve kétszeres a Tiborbá influenza totál értékéhez képest. De az az átlag az összes korcsoportra.
    A hasonlítgatók itt nézik be a dolgot. A teljes korcsoportos influenza mortalitást hasonlítják a korona fiatal korcsoportra. De még úgy is kétszeres…
    De azt a statisztika már nem teszi mellé hogy nade ahhoz hogy 0,2% legyen, ahhoz hány életerős embert kell lélegeztetni hetekig. A WHO 3% fölé becsüli a halálozást mert az öregotthonokat felzabálja, a gyerekeket meg nem bántja annyira szóval még nézőpont kérdése is a halálozási aránya. Mert ha kisgyerek vagy akkor igen, ugyanaz mint az influenza… de ha 65+ ? 
    Aztán még van az a faktor amit sokan még elbagatelizálnak: a gyorsasága!
    Tételezzünk fel két kirándulóhajót, 3000 fő átlag minden korosztályból, 2 hónap az út.
    Az egyikre induláskor felszáll egy már fertőző koronás, a másikra egy szintén fertőző influenzás.
    A statisztikák szerint a hajón:
    – korona a 3,4% -os átlagával: 102 halott
    – influenza 0,1%-val: 3 halott.
    De ez csak a statisztika. De a valóság más, influenza lehet meg se tudna fertőzni mindenkit így aki idős beteg és valszeg hulla lett volna jóeséllyel kikerüli mire leszáll tehát lehet 0 halott lenne az eredmény, míg koronánál végigszaladna mindenkin és tutira garantált hullák két vagy három számjegyben is.
    Melyikre szállna fel a családjával az aki szerint ugyanaz mint az influenza?
    Nemcsak a mortalitást kell itt nézni.. hanem az R0, a gyorsaságot is. Influenzánál lemegy a szezon vagy leszállsz a hajóról mire sorrakerülnél.
    Tehát ha elvi síkon a korona meg az influenza teljesen azonos lenne mortalitásban, akkor is a koronában több lenne a hulla statisztika ide vagy oda…. 
    A kormány meg tudja hogy az EÜ békeidőben sem volt a helyzet magaslatán. … Hiába van magáneü, ott pl nagyműtéteket nem végeznek, lottónyertesként is mehetnél a vakbeleddel/ sérveddel az államiba. De a TB törvénynek hála munkanélküliként sehova nem mehetsz csak a túlvilágra.
    De itthon nem fognak tudni segélyt meg nem is akarnak fizetni, rágyúrunk a nyájimmunitásra, ha nincs olyan akkor meg tökmindegy…
    Amúgy a hírek is ellentétesek:
    ez szerint véd a sebészi maszk:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koronavirus-sebeszi-maszk-virus-vedelem-jarvany-terjedes.704131.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

    Ez szerint meg nem:
    https://annals.org/aim/fullarticle/2764367/effectiveness-surgical-cotton-masks-blocking-sars-cov-2-controlled-comparison
    Ui: egyvalamit tudunk róla hogy gyors, semmi többet biztosat. Ennek tudatában ki mit tett volna az EU helyében?

  36. A jelenlegi adatokból az derül ki, hogy Olaszországban, ahol leginkább tombol a járvány kb. 50-60%-kal dobja meg a napi átlag halálozási számot a COVID. Az átlag 1600-1700 napi halott, és ha nincs átfedés a legdurvább napi 8-900 COVID áldozattal (ugye ezt nem lehet kizárni), akkor a napi halálozás 2200-2400. Ez a legintenzívebb napokban, kérdés, hogy éves szinten, ez mennyit fog jelenteni. Ha hamar lecseng a járvány, vagy kordában lehet tartani akkor nem lesz nagyon kiugró a szám, de látható lesz.

    Itt vannak heti statisztikák EU-s országokból:

    https://www.euromomo.eu/outputs/zscore_country_total.html

    Olaszországban már most magasabb, mint a 2017-es nagy influenzajárvány.

  37. 29. F

    Agymenés? A korábban általam linkelt http://www.atlo.team -es előrejelzés szerint ha nem szigorítják a korlátozásokat, a SIR grafikon felfutási ágában napi 15-20.000 fertőzöttről beszélgetünk ebben a pici országban. Ebből ha csak 5%-ra vesszük a kórházi eseteket az napi 1.000 ember is lehet aki nem megy haza másnap, hanem akár egy hónapig foglalhat egy ágyat. Kelleni fog a hely. Én azt látom/érzem a kommunikációból hogy pontosan tudják ezeket a számokat, azért nem teszteltek nem adtak maszkot mindenkinek hogy had induljon be a dolog hiszen ha már az elejétől elnyúlna és lassan futna fel akkor túl sokáig tartana. Hogy a többmillió védőeszközt sem osztják minden eü dolgozónak az is azt mutatja hogy a nagy bummra spejzolnak. Valamint nem akarják megállítani a gazdaságot mert gondolom nem jók a számok, kifutunk a pénzből hamar ha segélyezniük kell. Meglátjuk.

  38. 35 Python
    Ez a „visszaépítjük a 13-ik havi nyugdíjat” azzal együtt értékelendő, hogy az idén valszeg nem lesz nyugdíjprémium, mert nem lesznek „olyanok a számok”, oszt „helló röfik!”.
    Magyarul most amikor már látszik, hogy igen-igen nagy lesz a córesz, nem azt mondják hogy idén nem lesz nyugdíjprémium, hanem, hogy visszaépítjük a 13-ik havi nyugdíjat.
    Hát mennyire nagylelkű a „Vezérlőtábornokunk” mert akár közibünk is lövethetett volna.

    39.Btgujj

    Ez megint pár morzsa a galambjainknak…
    Miközben pl. Németországban trendszerűen nő jelenleg a COVID19 mortalitása. Legalábbis a Robert Koch Institute (RKI) szerint.

    41. Kovács Péter
    Valahogy így. Azért remélem, hogy a veszélyztetett korosztály és a krónikus betegek szelektív elkülönítése és védelme valamilyen szinten már elő van készítve, mert enélkül csak a temetések ütemezése kérdés, és nem a halottak száma.
    Másrészt a jövedelem nélkül (és tartalkékok nélkül!) maradt
    tömegek ellátása is kormányzati feladat. Miközben eddig eltolták maguktól ezt a felelősséget.
    A horvátok gyorsabban, „jobban időben” kezdtek el szigorítani. Talán.
    De európa minden országa földbeáll. Nem kérdéses, hogy mely országokat fogja jobban megviselni.

  39. 26. Alex
    Az a baja a számításotokkal, hogy a halottakat a ténylegesen kimutatott betegekhez viszonyítjátok. Nem veszitek figyelembe (Ahogy Curix is írja) azt a 80%-ot akik nem vagy csak enyhe lefolyású betegséget kapnak, így el sem mennek orvoshoz, nincsennek nyilvántartva. DE léteznek mint volt- vagy jelenleg is betegek.
    Vagyis, ebből az optikából az 1.900.000 beteg csak 20%-a a 10.000.000 tényleges betegnek (8 millió nem betegszik meg súlyosan).
    Akkor kapod meg a valós adatokat, ha az elhunytakat a 10 millióhoz viszonyítva százalékolod. Az pedig közelebb van az egyhez, mint a kettőhöz (%).

  40. 41

    Ha valóban így lesz, és napi 1000 új kórházi ágy kell, akkor persze értem a dolgot. Amit nem értek, hogy miért / mitől ugrana meg a betegek száma? Mi változik az elmúlt hetekhez képest? Ha megnézzük a magyar növekedést, inkább lineáris az utóbbi egy hónapban. Ebből nem az következik, hogy e hét végére ezerszámra kellenek a kórházi helyek. (feltéve, hogy enyhítés nem lesz az intézkedésekben)
    Amúgy meg ez a trend máshol is megfigyelhető, sehol sem látható exponenciális növekedés, mindenhol inkább lineáris , vagy az alatti a növekedés üteme. Szóval szerintem, hacsak valami markáns változás nem áll be, akkor azért messze nem indokolt a betegek többségének ilyen gyors „kidobása” a kórházakból.

  41. Tudom, ne osszak meg cikkeket, de azért ez ideteszem példának a magyar valóságról. Annyit fűzök hozzá, hogy vannak eü. dolgozó, vagy szakdolgozó ismerőseim. A beigért bruttó 500ezres bónuszon még buknak is, mert most kvázi mindenkit hazaküldtek, amíg zajlik a kórházi kiürítés aki nem létfontosságú, de a rendkívüli jogrend óta nem jár (vagy nem fizetik ki…) a túlóra és a veszélyességi pótlék, stb.! Az eü. állomány jó része baromira frusztrált, dühöng, de fél is…, bár a félelmet egyre inkább a düh kezdi felváltani, csak úgy mondom. Nagyjából az jön le az ismerősök mondandójából, hogy nagyon sok halott lesz, de egyenlőre nem a COVID-19 miatt, hanem a krónikus és súlyos betegek egy nagy része egyszerűen Taigetosz pozitív lesz a járvány örve és a „hülye” intézkedések miatt, és mennek a levesbe otthon meghalni…, ellátatlanul!

    A cikk:
    „Időről-időre véres dolgokat köhögtem fel, sokszor voltam kába, és az átvirrasztott három éjszakán mindvégig négy gyermekem arca lebegett előttem, hogy haza kell mennem, fel kell őket nevelnem… A szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem hajszálon múlott.” E sorok írója még mindig kórházban fekszik. Legeza Örs nincs ötven, alapbetegsége sincs. A Lendület- és Humboldt-díjas kutató, az MTA doktora nem azért írta meg történetét, hogy pánikot keltsen. Azért írta meg és bocsátotta a Válasz Online rendelkezésére, mert életek múlhatnak ezen a tudáson. Megrázó történet következik egy még mindig pozitív koronavírusos tollából.
    Negyvennyolc éves fizikus kutató vagyok. Nem szenvedek semmilyen krónikus betegségben. Heti háromszor leúszom 2000 métert gyorsban, heti kétszer judo és jiu-jitsu sportágakban edzek.

    „Hallgatásommal bűnt követnék el” – egy magyar koronavírusos naplója
    https://www.valaszonline.hu/2020/04/14/legeza-ors-koronavirus/

  42. Ma olvastam, hogy a felkért amerikai kutató csoport szerint romániában április 15-re tetőzik a vírus és május 7 körül lesz a vége. A több hete készült előrejelzés szerint április 15-re 35 halottat prognosztizáltak.
    Na majd meglátjuk, bejön-e nekik.
    Egyébként én is május végére teszem a befejezés idejét Magyarországon.
    https://www.gsp.ro/gsp-special/stiri-extrasport/americanii-au-analizat-ce-urmeaza-pentru-romania-pe-15-aprilie-va-fi-varful-pandemiei-de-coronavirus-si-cand-se-va-termina-595773.html?utm_source=libertatea.ro&utm_medium=widget&utm_campaign=Libertatea-articol

  43. 45: Komolyan befejezésről beszélsz? 🙂 Mitől fejeződne be, amikor még el sem kezdődött? Most nincs járvány, az intézkedések bármennyire is vacakok, szépen lefojtották a terjedést, a lakosság 1% sincs megfertőződve. Ez még nem járvány, és ez a jelenlegi a lehető legjobb forgatókönyv, örülünk ha kihúzzuk így a vakcináig.

  44. 43. F
    A kőkemény 1 hónapos karantén mellett még mindig lineális. (Vagy kissé az alatt) Úgy hogy csak a létfontosságú munkahelyek mennek. Ami nálunk van pillanatnyilag az hawai ehhez képest. Lidlben nem lehetett mozdulni az emberektől múlthéten. Hogy lehet egyáltalán még új fertőzött 1 hónap 90%os izoláció után? Gyanítom hogy a lappangási idő sokkal több is lehet két hét meg egy hónapnál. Ez magyarázhatja azt is, hogy miért csak ilyen későn durrant be európa kínához képest.

  45. Ne feledkezzetek meg az akár 20 nap körüli lappangási időről sem! (47-tel párhuzamosan született a hsz.)
    Igenis jogos az aggodalom, mert sokan most fognak „kipotyogni” azok közül, akik eddig hordozóként, de vidáman tengették mindennapjaikat… Azt nem lehet pontosan tudni, hogy ez a felfutás holnaptól, vagy csak két hét múlva érkezik -e, ill. mennyire húzza meg a napi adatokat.

    Én úgy tudom, a sürgős eseteket továbbra is ellátják. Egy perforált vakbéllel nem fognak haza küldeni, ilyen eset egyszer történne, s másnaptól Orbán búcsút inthetne politikai karrierének. A kisebb beavatkozásokat a magán eü. elviszi, ill. itt is vannak szakmai korlátozások, például nem fogsz olyan fogorvost találni, aki fogtömést vállalna. Húzást bármikor…

    Ha a lazításra -bármi okból- másfél hónap elteltével sem lesz lehetőség, ill. nem látszik a vége, meg kell szervezni a normál eü. ellátás elkülönített, párhuzamos működését, ellenkező esetben bukik a politikum. Sztem. pill. elképzelhetetlennek tartják azt, hogy két hónapnál tovább kellene nézni, s ezért még tervben sincsenek ilyen jellegű megoldási javaslatok. Két hónapot valóban kibír egy rakoncátlankodó mandula, vagy eltolható gyógyszerezéssel olyan beavatkozás, ami nem igényel életmentő műtétet. Tovább viszont nem.

    Ezt valóban jó lenne, ha komolyan átgondolnák, mert az eü. jelenlegi helyzetében mindennnemű politikai kekeckedés az emberek életére megy ki, amit a népharag kőkeményen meg fog torolni, és nem csak fülkeforradalommal. Sztem. ettől azért tartanak, különben nem emberkedne az emberminiszter… Talán most félre lehetne lökni, amíg nem késő, ha az orvostársadalom összefogna. Ez a kormány maffiamódszereken edződött, kizárólag így lehet jobb belátásra bírni, a saját fegyvereikkel. Külföldön amúgy is nagy szükség van, és lesz a szakképzett eü. munkaerőre. Számomra felfoghatatlan, hogyan lehet ekkora idióta egy miniszternek kinevezett ember, hiszen valószínűleg ez lesz az utolsó kekeckedése, aztán hamar felmerül, hogy őt kéne meneszteni. Utána majd megnyugszanak a kedélyek kicsit…

    Orbánnak nehéz dolga lesz, mert a sok kis politikai alapon szervezett munkacsoport nekiállt tenni a dolgát a saját belátása szerint, s ez nem mindig felel meg a szakma, a józan ész, és persze a vezír-polgár-uraság elképzeléseinek. Lesz ebből még bajunk rendesen… Nem túl hosszú idő kérdése, és a gazdasági lobby is jelentkezni fog, hogy nem ez volt megbeszélve, és ugye ott vannak még az eddig rövid pórázon tartott „honi kiskirályok” is.

    Vajon kivel akarják majd a horribilis költségeket megfizettetni, és hogyan?

  46. Apósomat rosszindulatú bőrdaganattal most műtötték, egy hónapot halasztották a koronavírus miatt. Szerencse dolga, hogy ez alatt képzett -e áttétet, vagy nem.

  47. 49:
    Ha már megműtötték, és kap gyógyszeres kezelést, kizárólag a hónapos késedelem miatt nem lehet baj. Békeidőben is volt, aki csak 2-3 hónap után kapta meg a szövettani eredményt és az utókezeléseket. Tudom, hogy ez nem nyugtat meg cseppet sem, de akkor lenne miért aggódni, ha magát a műtétet halasztják el (ha jól veszem ki a szavaidból, nem ez történt). Ha már adott áttétet, akkor meg teljesen más lapra tartozik… Az például komoly probléma, ha a járvány miatt nem tudják CT, ill. NMR vizsgálatra sem előjegyezni! Az ilyenekből hamarosan komoly gondok lesznek, ha nem lépnek semmit.

  48. 45 tanuló: jól olvasom, hogy április 15? Az nem holnap van?
    Ha holnap van, akkor én azt mondom, hogy még lehet három hét kb. a csúcsig romániában. A cigók nyugodtan járkálnak és terjesztik a kórt, az átlagember pedig csak nyilatkozattal mehet ki, ellenkező esetben büntetést kap. A cigókat nem büntetik, mert úgy se fizetnek 🙂

  49. Németország sokat tud pufferelni a jó EÜ ellátásával, tehát én is sejtettem hogy a halálozási arány ott se lesz sokáig szép. Csak sokáig eltudták húzni sok beteggel, be kell hogy „érjen” a dolog. Hosszú a lappangási meg sokáig vergődsz is benne. Az infarktusos kegyes halált haltak meg bele se számolódnak sokhelyen szerintem.
    Érlelődnek most a gócok, aztán érlelődnek az intenzíven, a végén mindenkinek leesik hogy ez nem influenza..
    A galambok meg miért nem mennek a telegrammos csoportba rémvideót csipegetni?
    Az EÜ-ben eleve kevesen vannak, még kevesebben lesznek ha visz belőlük a járvány, a koronás hullahegy meg a kollégáik elveszítése miatt eleve kiégett személyzetet végleg lefogja gyilkolni a most feltornyosult betegtömeg.
    Mert én sok kórházat és rendelést végigjártam és békeidőben is majdhogynem háborús időszak szokott lenni. Mind a tömeget, mind a színvonalat tekintve. Túl sok a beteg békeidőben is. Volt már valaki a sürgősségin? Hány órát is kellett várnia? Vagy bármi más szakrendelésen?? Időpontkérő időpont ismerős? Vagy a kialvatlan orvos feje? Az EÜ eleve az összeomláshatáron táncolt.
    Elmagyarázásra, semmire nincs idő, futószalag. Simán ránézésre diagnosztizálnak az alap orvosi protokollokat is figyelmen kívül hagyva. Persze kesztyűt sem cserélnek a betegek közt, abban mosnak kezet. Dugig a rendelő, több hónapos várólisták, több órás várakozások aztán a végén ha nem valami tankönyvi mintapélda eset vagy így jártál. CT, MRI, hiába van gép meg kapacitás kicsit többre, ha többet nem finanszíroz a TB. A maradék időt sok helyen kitöltik fizetőssel, aztán a leletért ugyanúgy mindenki heteket vár mert radiológust nem lehet csak úgy leakasztani mint CT gépet vásárolni…
    Igen, én is azt érzem kevés lesz az 500 ezer Ft jutalom. Mit gondol az állam, örüljön hogy van munkája, válság van, most nem tud elmenni többért pénztárosnak a sarki Aldiba? Oda nem is de ha a külföldi kórházak licitálással személyzetet akarnak szerezni mint maszkokat… akkor majd maradnak?
    A mobil kórházba honnan jut személyzet? A mobil szűrőbuszokba sem jutott…
    Én fő intézkedésként minden nyugdíjjasnak teljes kijárási tilalmat rendeltem volna el. Az ellátásukat ha más nincs közmunkásokkal oldottam volna meg. A betartatást a besúgóknak adott pénzjutalommal segítettem volna.
    Mivelhogy az EÜ dolgozók védőeszközösítése nem megoldott kiszórtam volna az öregotthonokból is akiket lehet. Ha más nincs ösztönzővel vagy karhatalommal más egyedül élő nyugdíjjasokhoz.
    De ez a vonat már elment…
    31 +1„ Senki nem fogja megkérdezni tőlük, miért nem műtötték meg a manduláját, mire megtenné, elfelejtődik, de azt pár év múlva is mindenki tudni fogja, jutott -e hely a COVID-os szüleinek a kórházban?”
    Pontosan erre megy ki a játék, ha bejutott a többit meg rálehet fogni a vírusra. De a be sem jutunk a kórházba c. dolgot nehéz lenne kimagyarázni..

  50. 49 Horváth Csongor: „Külföldön amúgy is nagy szükség van, és lesz a szakképzett eü. munkaerőre.” Hát igen. Talán ezért is kérték meg szépen márciusban az eü dolgozókat, hogy legyenek szívesek, ne utazzanak külföldre, és halasszák el utazásaikat, mert az ő egészségük megőrzése nemzetbiztonsági érdek. Néhány nappal később pedig egyszerűen betiltották a külföldre utazást. Az most csak névre szóló miniszteri engedéllyel lenne lehetséges.
    https://ado.hu/munkaugyek/a-nav-nal-dolgozik-katona-egeszsegugyi-dolgozo-csak-engedellyel-mehet-kulfoldre/

  51. Itthoni állás:
    https://444.hu/2020/04/14/nem-teszteltek-le-egy-hetig-nagyon-rossz-allapotba-kerult-a-48-eves-sokszorosan-dijazott-magyar-fizikus-kutato?fbclid=IwAR0Byjzf8n1jg7dv7yET8pXGJqIrUF8lY2iNUImKSjKHg02LSK7r5aUU8H4

    Ami nekünk lényeg:
    „egy ausztriai konferencia után belázasodott, elrendelték a tesztelését, de azt csak egy egész hét elteltével végezték el, ami után annyira rosszul lett, hogy mentő vitte a Lászlóba, ahonnan a fájdalmai ellenére hazaküldték, hogy egy nappal később már befogadják, már annyira rossz állapotban, hogy oxigént is kellett kapnia a súlyos kétoldali tüdőgyulladása miatt. ”

    a tesztelését megelőző napokban már láz- és tünetmentes volt, aztán egyik pillanatról a másikra olyan drámaian leromlott az állapota, hogy kórházba vitték.”

    „Ezen felül feleségem későbbi IgG tesztje – amely a vírus elleni antitestek szintjét mutatja a keringésben – szintén negatív lett, ami azt jelentené, hogy ő soha nem volt beteg, pedig nála előbb jelentkeztek a tünetek azzal, hogy nem érzett ízeket és szagokat, fájt a feje és nagyon levert volt. Mindez igen lehetetlennek tűnik, hiszen 2-3 hétig voltunk összezárva egy háztartásban a karantén alatt”

    ———————–
    Elég érdekes hogy a férfi aki bevitte a fertőzést a családba a felesége előbb tünetes lesz mint Ő. És mégis az kakukkol meg majdnem akin később jöttek a tünetek..
    A feleségénél nincs antitest, de lehet nem is kellett neki mert nem fogta a vírus?

    Van akit megöl, van akin nem fog, de annyira sem hogy antitest sem lesz.

    Ennyit az átfertőződési tanulmányokról.

  52. Nem azért felesleges százalékos arányról beszélni, mert nem tudjuk ki fertőzött és ki nem, hanem azért mert akiről nem tudjuk hogy fertőzött, de fertőzött, az szabadon fertőz, és ha legyengül másért az immunrendszere, bármikor lehet hulla is. Mivel nem lehet kiszámolni, hogy hanyadik újrafertőzésnek esett áldozatul. Meg azt sem, hogy önmagában tünetmentesen fertőz e vagy sem. Habár az általam belinkelt alapján a vírus immunrendszer tulreakciót válthat ki egyeseknél, és emiatt a szervezet saját magát gyilkolja meg.

    Na most kire mi vonatkozhat… Az Isten tudja.

  53. 49. Horváth Csongor
    Neked ez a két hét be van akadva? Akkor két hét múlva megint világvége lesz? Csak kérdem. Mert ez már a nem-tudom hányadik két-hét nálad. Olyan vagy mint a Jehova tanúi, akik minden elmaradt általuk megjósolt világvége után új időpontot tűznek ki. Na de lelked rajta. Aki hívő…, hát az.

  54. Közben a poszt okán számmisztikáztok. A halottakat a betegek számához viszonyítjátok, figyelmen kívül hagyva az enyhe tüneteseket.
    Ha szabad kérdeznem, a vírusos halottakat miért nem a gyógyultak számához méritek?
    Úgy sokkal jobb eredmények születnének számotokra.
    A közel 50%-os elhalálozás igazán alátámasztaná a nagy pandémia elméleteteket.
    De tényleg?

  55. 54:
    Delp, a shengeni határokon, ha nem autóval indulsz neki a kijelölt pontokon, még simán ki lehet jutni. Még… Egyébként kényszeríteni senkit sem lehet munkavégzésre. Ha ilyen helyzetben eü. dolgozó lennék, most már biztosan elgondolkodnék a „B” verziós lehetőségeken.

    55:
    Btgujj, sok furcsa és érdekes dolog van a vírus körül. Az a bánatom, hogy nem lehet tudni, mi az, ami tévedésen, téves megfigyelésen alapul, s mi az, ami valóban paradox helyzet vele kapcsolatban. Amíg ez sem látszik tisztán, nem lehet érdemben agyalni rajta. Az kezdetek óta fura nekem is, hogy miként lehet egyszer semmiség, egyszer halálos, akár ugyanabban a szervezetben, ráadásul ilyen észrevétlenül megbújva. Olyan a viselkedése ilyenkor, mintha nem is klasszikus vírus, hanem egy vírus-prion kombo „valami” lenne… Úgy értem, mintha a fertőzés tüneteibe az emberi test saját fehérjéi, ill. fehérje-szintézisének termékei is beszállnának, amit a vírus közreműködése befolyásolni képes.

    57:
    vadegér, már ne is haragudj, de rendkívül ostoba megállapításaid vannak.
    A 49-ben a két hét helyére behelyettesíthető 1 hét, 3 hét, és persze akár a -szövegkörnyezetből kiderül- találomra felhozott 2 hét is, aminek természetesen nem „jóslatként” van jelentősége. Nyilvánvaló, hogy hónapokban nem gondolkodhatunk már, kizártnak tartom, hogy ezekkel a feltételekkel sikerüljön hónapokig laposan tartani a görbét. A szakemberek sem erre készülnek. Ők -véleményem szerint- a következő hétre várják a jelentős megugrást, de én bízok benne, hogy kicsit odébb lesz még az. A 2 hétnél hosszabb elnyújtást valószínűtlennek tartom, de nem lehetetlennek. Nem a 2 hétnek van itt jelentősége, hanem a felfutás visszatartásának, amely annál jobb, minél később következik be. A korábbi két hetek is nagyjából bejöttek, csak a számok nem stimmeltek, mert az nem jósolható, az ütem viszont hozza a papírformát a meghozott intézkedések tükrében. Ugye, onnan indutunk, hogy mikor lesz beteg, majd halott, majd x szám feletti fertőzött – halott, s most már ott tartunk, hogy a halálozások számának felfutását, a hirtelen kórházba kerülő betegeket „várjuk”. Simán elképzelhető, hogy 1,5 hónap múlva ismét előjövök a 2 héttel a csúcson történő átlendülés, ill. a szigorítások feloldásának várható időpontja kapcsán… És nem vártam, ill. nem várom a világvégét (ne magadból indulj ki!), s végképp nincs közöm a Jehova tanúihoz.
    Nem is értem, ilyeneken minek húzod fel magad…

  56. Az eddigi hozzászólásokból az derül ki,hogy egyrészt fontos a statisztika,másfelől meg felesleges,mert igazából nem pontos.Szóval nagyon megoszlanak a vélemények.Én azt a módszert alkalmaznám,hogy megnézném,hogy egy adott országban hányan halnak meg egy évben.Teljesen mindegy hogy miben,majd megnézném,hogy ebben az évben hányan halnak meg.a különbség megfogja mutatni kinek van igaza.Tehát például Olaszországban mennyien haltak meg mondjuk 2019 január01-től 2019 december 31. aztán már csak azt a számot kell megnézni-de mondhatom úgy is,hogy megélni-,hogy hány halott lesz 2020 január 01.és december 31. között.Amennyivel többen halnak meg idén,mint tavaly,szóval az a különbség a mostani vírus számlájára írható! Szerintem elég utópia,elég bizarr,hogy nem kell aggódni,mert a mostani vírus is annyi áldozatot fog hozni,mint az eddigiek.!Sőt még ennél is bizarrabbnak találom azt az állítást,hogy mindent fel kell oldani,mert ez a nagy szigor bedönti a gazdaságot!

  57. 59: én is azt mondom, nem kerek a történet még. A tudósok is csak találgatnak, a hemoglobin elmélet igazolására is mire várunk? A szérumot azóta sem nézte meg senki tömegspektrométerrel?

    Mégújjabb konteó:
    Izraeli matematikus: a járvány magától megszűnik 70 nap után
    https://neokohn.hu/2020/04/14/izraeli-matematikus-a-jarvany-magatol-megszunik-70-nap-utan/

    ———————-
    Ecuador, Izrael stb ahol végülis szabadonengedték ott lehet gyorsabban megmutatja majd hogy van-e immunitás, leáll-e magától stb mint maguk a tudósok.

    Kéne egy online kérdőív, egy szavazásféle mondjuk az indexre hogy ki az aki december óta, vagy az utóbbi hetekben találkozott a szagláselvesztéses lázas tünettel stb?
    Lehet mutatna valamit.

    Kína meg lehet megint színt játszik, pontosan tudja hogy mi a szitu de nem mondja ki, orvosi tanulmányokat is kimoderálják stb.

    Mert az sem elképzelhetetlen hogy szépen lassan szétterjed, mindenkibe belekerül de csak akkor aktiválódik és pusztít ha azt érzi hogy több koronás is van már a közeledben.
    Mármint az immunrendszer vagy a szervezeted vadul meg mikor bennedvan vagy maga a vírus aktiválódik mert közben jön egy stimuláció vagyis idegen koronás tüsszentés a buszról, megpuszilod a koronás rokonodat stb és ez indítja el láncreakciószerűen.

    Pl: Tiborbában is lehet van már koronavírus meg bennem is de nyugszik. Meglátogatjuk egymást aztán mindkettőnkben aktiválódik. Ő is meg én is bedurran és egymásramutogatnánk ki fertőzött kit. Holott mindketten lehet fertőzöttek voltunk csak aktiváltuk a másik felet. 🙂

    Ez nem vírus ugyan de hasonlóan láthatatlan, fertőző, rafinált dög:
    https://konteo.blogrepublik.eu/2017/01/25/toxoplazmozis-konteok/

  58. Szerintem nincs értelme a vitáknak, mivel nem tudjuk hányan fertőződtek meg eddig, nem tudjuk hányan haltak meg biztosan koronavírus okán (azért mert találnak benne, az még nem jelenti, hogy az okozta) és elsősorban azért nem tudjuk, mert kevés a teszt, másrészt az. un. gyorsteszt (RT-PCR) 59%-os találati aránnyal bír (tehát mondhatjuk nyugodtan véletlenszerűen jeleznek, tehát pénzfeldobással is eldönthetnénk ami lényegesen olcsóbb lenne :)), másrészt a boncolásokat megtiltották, tehát fogalmunk sincs ki miben halt meg, legfeljebb találgatnak.
    Azt viszont tudjuk, hogy a thaiföldi magyar srác motorbalesetben halt meg (gerincműtét után), mégis hivatalosan koronavírusos elhunytként tartják nyilván, mert állítólag! (gyorsteszt ugye) kimutatták benne. Szóval ez is mutatja a statisztikák minőségét, ez kb olyan, mint a régi vicc: „Mennyi? 30! Mi 30? Mi mennyi?” :))

  59. 60. sandor55

    Ja, főleg, hogy mindenki otthon csücsül. Hány motor-, üzemi- és egyéb baleset lesz ha senki nem megy sehova.
    Oda az alap.

    A témahoz. Egyébkent ez a stasztikázás egy hülyeség. Oltári baromság. Érthetetlen, mérhetetlen.

    A cirkuszt meg szépen nézi a nagyérdemű, közben lefossa a bokáját.
    És nem mellesleg qrva uncsi is a szajkózás a tv-ben. Meg ez az egész.
    Kérdés, hogy behajtjuk -e a fejünket önként!?

  60. 65.
    „A témahoz. Egyébkent ez a stasztikázás egy hülyeség. Oltári baromság. Érthetetlen, mérhetetlen.”

    A statisztika egy tudomány, kevesebben értenek tehát hozzá, mint a focihoz meg a gyereknemzéshez…
    Ha nincs statisztika (adatelemzés) akkor nem lehet tervezni.
    Már pedig ahhoz, hogy valamiképpen működjön egy kisebb-nagyobb rendszer, ahhoz kell terv.

    “Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”

    Ha tudjuk az irányt, akkor bármilyen szél is fúj, ahhoz igazíthatjuk a vitorlát…

    ha azonos területek azonos időszakban felvett adatait hasonlítják össze, időről-időre, akkor a különbség egzakt módon kimutatható.
    pl. az elmúlt évek márciusi halálozási statisztikáiból látható lesz, hogy pl. Lombardiában hogyan alakultak a halálozások. (elvileg a márciusi adatok ismertek már)
    Közlekedési -, kórházi halálozások, össz halálozás etc.
    Az bizonyos, hogy a növekmény a koronavírus hatása lesz.
    Itt nem lesz lehetőség sumákolásra. maximum nálunk lesz 80 évre titkos.

    VARESE Provincia – A halálesetek 44,4% -kal növekedtek március 1. és 28. között az előző év azonos időszakához képest, a nemzeti statisztikai intézet részéről a Covid-19 vészhelyzet hatásainak tisztázására elindított vizgálata szerint:

    https://www.malpensa24.it/mortalita-record-i-nuovi-dati-istat-a-marzo-2020-44-in-provincia-di-varese/

    Van aki ezek után „influenzázni” meg „pánikkeltőzni” akar még?
    Mert azok itt alattam leszarhatják újra sakktáblát.

  61. 66.Koczka Zoltán
    Na látod, a focihoz értek, akárcsak mindenki. Így van ez a statisztikával is.

    Na nem mondod, hogy kell rendezőelv, és a statisztika a visszaigazolás, meg a kiindulóalap. Sohase jöttem volna rá!

    Leszarták a sakktáblat már mások előttünk.
    Tologassátok csak a statisztikatalicskát a híg fossban nyugodtan abban a hiszemben, hogy tudjátok is valójában mit mértek a
    ‘Hazugságfactoryban’ .

  62. 67:
    Érthetetlenek számomra az ilyen reakciók!
    Gyerekes, és kicsinyes…

    Statisztikák nélkül a mai világ nem létezne. Magát, a világ működését szabályozó alapelveket is statisztikai módszerekkel sikerült megérteni (lásd kvantummechanika).

    Nem a statisztika a Te „ellenséged”, hanem az adatok!!
    Ha szar megy be, szar jön ki a gépből… Ebben igazad van, de ezt senki sem vonja kétségbe, s többen kiálltunk amellett, hogy önmagában a meglévő adatok elemzése messzemenő következtetések levonásához vajmi kevés, de ez viszont igaz „mindkét oldal” számára!

  63. Btgujj

    Addig okoskodsz, hogy a végén még megtalálod az igazságot.
    Írod:
    „Mert az sem elképzelhetetlen hogy szépen lassan szétterjed, mindenkibe belekerül de csak akkor aktiválódik és pusztít ha azt érzi hogy több koronás is van már a közeledben.
    Mármint az immunrendszer vagy a szervezeted vadul meg mikor bennedvan vagy maga a vírus aktiválódik mert közben jön egy stimuláció vagyis idegen koronás tüsszentés a buszról, megpuszilod a koronás rokonodat stb és ez indítja el láncreakciószerűen.”
    A macskáknál is így van. Bennük van egy fajta koronavírus, amivel köszönik szépen együtt élnek. Aztán ha összezársz egy tucat macskát egy kis helyen, akkor a vírus aktivizálja magát és elindul a tünetes betegség.
    Miért ne viselkedhetne így az emberben a vírus? Elvégre rokonok, így sok tulajdonságuk lehet hasonló.

  64. 69:
    „Aztán ha összezársz egy tucat macskát egy kis helyen, akkor a vírus aktivizálja magát és elindul a tünetes betegség.”

    Csatolj már hozzá légy szíves egy leírást, ez fontos és érdekes mozzanat lenne a megértéséhez!

    Ez biológiailag a baktériumokra jellemző. Felborul az egyensúly… Vírusnál létezne ilyen, hogy számít a mennyiségük a testben/vérben? Vagy kölcsönhatásra gondolsz, ahogy találkozik két, akár három különböző vírustörzs?

  65. 71:
    Tia,
    Nagyon köszönöm!

    Ez mind igaz lehet a humán koronavírus eme formájára is. Azt hiszem így abszolút érthető a történet. Nem igazán tudjuk legyőzni ezt a kórt…
    A kulcs a sok nagyobb veszélyt nem okozó vírus között kialakuló patogén mutánsokban rejlik. Sehogyan sem lehet ezt kiszűrni, ill. megakadályozni.
    A népsűrűség drasztikus csökkentése lehet csak rövidtávú megoldás. Falusiak előnyben, amíg el nem özönlik őket a többiek.

  66. 72 – Balázs:
    Figyelj! Én értelmes, színvonalas posztokat teszek fel naponta, te pedig iparkodsz beleszarni ezekbe. Ha ide jársz ingyen okosodna, az OK, de ortopéd megnyilvánulásaidra nekem nincs szükségem, és az nagy baj, mert én vagyok az, aki el tudja zárni a csapot.

  67. Ha ez így van, akkor nagy cumi az biztos.
    Mellékesen egy ilyen macskatípusú vírus minden elmélet kultiválójának megfelel.
    A hívők mondhatják, hogy ilyent csak Isten parancsára alkothattak a pokol hetedik bugyrában, az emberiség megbüntetésére.
    A konspiráció hívők (így esetleg Görög forumtársunk is), mondhatják, hogy lám lám aktiválásra működik. Jól beterelték a népeket a városokba egy halomba, megfertőzték öket valami lappangó cuccal, hogy aztán majd beindítsák a G5 rendszert, aminek a nem tudom milyen frekvenciájára a vírus majd szépen beindul.
    A tudósabb fajták pedig mondhatják, hogy lám már van előzménye a macskákban, akkor miért ne jöhetne létre egy az ember vonatkozásában is. Elvégre már volt ilyen.
    Én az utóbbival értek egyet, és éppen ezért tartom neccesnek a vele való küzdelmet. Továbbá azt is állítom, hogy május végére visszahúzódik, lejár a nagy bumm és lassan visszaáll az élet – egy időre.

  68. Nem tudom én mit nyaltam be, de leírom amit szombat óta tapasztalok.
    Délelőtt még csináltam a szokásos dolgomat, még zöldségesbe is elugrottam 12 kor(egy héten 1x a helyi kis fabódéba, maszkban, kesztyűben, agyig fertőtlenítve közbe- utána orvosi bemsakodóval, a vásárolt cucc a garázsba pár napig karanténba) hazafele már azt éreztem a fejemet nem tudom a nyakamon tartani és egyet- egyet köhécseltem. Ebéd után irány a napra. Mióta van ez a szarság 1- 1,5 órát kint fekszünk a napon. Éreztem, hogy nem esik jól. Lefeküdtem, 3 napig a világomat nem tudtam olyan szarul voltam. Érdekes nem volt Lázam egyszer se, de a hátam- mellkasom beszakad még most is. 2 napig köhögtem . Minden nap 1x volt hasmenésem is. Két napja fáj a fejem . Ma már felkeltem, de 3-4 perc után bármit csinálok csak pihegek. A gyerekkel itthon vagyunk a sulizár óta csak a férjem jár dolgozni, kesztyűben FFP 3 as maszkban. A hazaérkezős protokollról már írtam a garázsba öltözik- vetkőzik, két lépcsős beléptetőrendszer az előtérben. Egy hete került hozzánk anyósom, mert elesett , otthon csak a sógorom- sógornőm és a férjem került vele kapcsolaba ők voltak meglátogatni egyszer maszkban – kesztyűben. Érdekes lesz ha ő elkapja 83 éves, de ha nem az is.
    Szerintem csinálhátunk itt bármit, ez a kis tetvedék ha akar beférkőzik az emberbe . Keresgélnek a neten, hogy hol milyen tesztet érdemes elvégeztetni, mert a mentősókét kihagyom. A Korányis ismerős aki a tudőembolia kezelés után van (írtam már) beteg lett, kijöttek hozzá, de be se engedte őket csak a garázsba olyan szerkóba voltak szegények. Esteleg valakinek infó tesztelési lehetőségről melyiket érdemes elvégeztetni? Kiváncsi lennèk mi ez nálam? Elvileg nincs semmi ismert betegségem. 2014- Ben műtötték a szívemet, de az egy gyerekkori fejlődési rendellenesség. Kicsit későn érő tîpus vagyok 🙂 igaz A- s vércsoportú. Mondtam itthon ha esetleg megdögglök ebbe ne ngedjék a szokásos krónikus betegségben szenvedett dumát :-/

    Olvasom a blogot , mert jól le vagyok maradva

  69. SzJK: Szag és ízérzékelésed rendben? Az egyik legelső és elég jellegzetes tünet ezek elvesztése.

  70. 75 – SzJK:
    Amit leírtál az nem éppen megnyugtató. Megnyugtató az életkorod és az, hogy nő vagy. A lélegeztetést (ha arra kerülne sor) gondold át, hogy engeded-e.

  71. 77. Ir01

    Igen, érzek mindent. Köszönöm

    Édes , aggódó drága szüleim többszöri nyaggatása miatt ma felhívtam a háziorvosomat akit helyettesített egy nagyon kedves doktornő. Meghallgatta a panaszaimat , felírt e receptre egy fájdalom-, és köhögéscsillapító gyógyszert. A kórházba menést nem javasolja csak végső estében ha fulladnék vagy rosszabbodna az állapotom. De akkor viszont nagyon, mert azt mondta hullámzó a betegség lefolyása, (ha ez Covid- 19 )és nagyon hamar kellhet kezelés.

  72. 80:
    Feltételezem, hogy indulásnak gyomor-bél panaszaid voltak. Ebben az esetben inkább arra gondolnék, hogy a közös mosdóhasználattal anyósodtól sikerült valamit bepuszilnod. Ha a férjednek nincs tünete, szinte biztos, hogy erről van szó. Nekem a fejfájás az egyedül gyanús… Ha van otthon okosórád, a pulzoximéterrel nézz rá, hogy megvan -e a 97-98%. Ha nincs okosóra, vakus mobiltelefon kamerával is lehet letölteni appot a véroxigénszint mérésére. Nem tökéletes műszer, de támpontnak megfelelő lehet, ha baj van.

    74:
    Nekem egyszerűbb magyarázat jutott eszembe.
    A Föld népessége lassan 8 Mrd., s alig 40 év kell a duplikációhoz. 10 Mrd. köré tesszük a bolygó eltartó képességét. A bioszférát egységes egész élőként kezelve, nekem simán belefér, hogy be volt építve ez a „szabályozó” mindig is, de most étünk el olyan népsűrűséghez, és a Föld teljesítőképességének határához, hogy a folyamat elindult.

  73. Nemsokára elérjük a 2 millió regisztrált fertőzöttet (igazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma), 500.000 gyógyult.
    Így már összesen hivatalosan 2,5millióan kapták el, ami persze lehet hogy 5-10 millió.
    Arra leszek kíváncsi hogy látunk e majd olyat a kijelzőn hogy 60millió fertőzött.
    Mert ez a 2 millió fertőzött is (ha jók láttam a görbén) kb 500.000-ről indult és az utóbbi 2 hét alatt futott fel 2 millióra.(persze ebbe belerondított amerika és az olaszok is), és a görbe még mindig emelkedik.
    Ez a 2 millió fertőzött ha karanténban van is akkor is fertőz egy része, mert sok ember sokat fertőz az intézkedések ellenére is és így lehet gyorsulni fog a szám.
    Most lehet hülyeség amit írok de ha 2 hét alatt négyszereződött az 500.000 akkor két hét múlva 8millió lesz.

  74. 81. Horváth Csongor

    Nem , semmi gyomor- bél panaszom nem volt. Azóta sincs. Anyós meg pont székrekedéssel jött. Alapból külön mosdót használ. napi egyszeri hasmenésem volt . Ma semmi eddig.
    Mostanra már egészen jól vagyok csak a hát- mellkas fájdalom és a köhécselés maradt meg egy kis általános gyengeség így a nap végére. Remélem amilyen gyorsan jött úgy megy is és nem kell Tibor bá’ javaslatán még csak elgondolkodom sem. Azért ahogy olvastam kicsit betojtam ám és pörögtek a képek előttem . Láttam a dokik képét amikor a tegnapi poszt kinyomtatva előkerül a Taj kártyám mellől ?

    A férjem tyúkszaron nőtt fel ? amióta ismerem ( 21 éve) egyszer volt beteg, a lányunktól kapta el a bárányhimlőt mert az sem volt gyereknek . Mondjuk akkor eléggé oda volt . Ettől tartottam pont, hogy mi hiába vagyunk itthon ő tünetmentesen majd jól hazahozza. De persze ez nem biztos, hogy ez nálam a korona és az sem, hogy tőle van.

  75. 83:
    Én majd egy hónapja voltam ugyanígy, s a légszomj – köhögés miatt meggyőződésem volt, hogy megkoronáztak. Most már nem vagyok benne biztos, inkább egy szezonális klasszikus okozhatta a tüneteket. Bízom benne, hogy Nálad is ez lesz! A láz jellegzetes tünete, ez nekem is kimaradt, pedig az esetek legnagyobb százalékában nem ússza meg láz nélkül, akiket megbetegít.

  76. 78. A Kertész

    Tisztelt Kertész.
    A házunk teraszán több mint 3O éves borostyán növényünk van (Hedera Helix). Egy pár nappal ezelőtt szőlővel oltottam.
    Szerinted mennyire hatásos lehet ez a kereszteződés?
    Van egyáltalán reményem?

  77. 85:
    Sztem. nincs. A borostyán tovább fog élni, a ráoltott szőlő rész elhal…
    Ha sikerülne, feltétlenül oszd meg, mert korábban én is próbálkoztam ilyesmivel, de nekem nem jött be.

  78. 88.

    Azigen. Jól szummáztam? Tavaly márc 1. – ápr 16.
    20.000 idei 41.000?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük