(3142) Töprengek

Tibor bá’ online

 

A COVID-19 járvánnyal kapcsolatban alapvető fontosságú információk nem születnek meg, vagy elhallgatják őket. Január végén Kínából volt olyan értesítés, hogy a kigyógyultak veséje, szíve, tüdeje, de még a heréi is károsodtak. Azóta egy szó se esett erről. Közlik, hány gyógyult van, de hogy ez pontosan mit jelent, arról fogalmunk sincs. Pedig ezt nagyon fontos lenne tudni.

Ugyanígy nem közlik az arra illetékesek, hogy ad-e védettséget a fertőzésből kigyógyulás. Vannak adatok a korona vírusokkal általában, vagyis, hogy egy, legfeljebb két év védettséget adnak, de nem specifikusan a COVID-19, mert ugye ennél nem is lehet, hiszen csak fél éves.

Ehhez kapcsolódik az, hogy meg lehet-e kapni kétszer. Egy-egy esetről vannak hírek, de ebből nem lehet következtetni általános érvényű megállapításra. Egyetlen egy olyan hír volt, ami szerint Kuangtung tartományban a gyógyultak 14 százaléka újra fertőződött. Kérdés mennyi idő alatt. Arra lehetne következtetni, hogy idővel, sokkal nagyobb százalék, esetleg potenciálisan 100 százalék újra fertőződhet. De ezt én nem jelenthetem ki. Ezt a témát már rég fel kellett volna vállalnia hozzáértőknek. Vagy esetleg már tudják, de a pánik elkerülése végett….

Az is megérne egy misét, hogy mutál-e, és milyen gyakorisággal ez az átkozott vírus. Mert ettől rengeteg függ. Ha például adna védettséget (ami egyáltalán nem biztos) azt a mutáns változat egyből lenullázná. Az én ráérzésem szerint a helyzet sokkal drámaibb, mint az országok vezetői eddig elismerték, és egyszerűen nem akarják, hogy az emberek erre rájöjjenek. Szerintem a COVID-19 drámának csak egészen az elején vagyunk.

Ha a sejtésem igaz, akkor ez a COVID-19 örökre itt marad velünk, ahogy a szezonális influenza, azzal a különbséggel, hogy ennek a moralitási rátája kábé 40-sze nagyobb, és nemcsak télen, hanem egész évben kaszál. Az élet, amikbe beleszülettünk, már soha se tér vissza. Remélem, nem lesz igazam.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

82 gondolat erről: „(3142) Töprengek

  1. Ez kínaban már lecsengett 3-4 hónap után . Most csúcsol Európában, meg amerikába . Kb 6 hèt amire itt is lemegy majd . Nyárra elvan felejtve az egèsz . Már csak a társadalombiztosi kasszák nèznek már vissza rá vágyakozva hogy mikor jön már vissza hogY mèg csökkentse a nyuggerek számát .

  2. A fényezem magam posztodban írtam erről egy hozzászólást. Nem sok reakció volt.

  3. Ügyes: Az elnök (Putyin) elrendelte, hogy április 14-ig AZ IDŐSEK ÉS A KRÓNIKUS BETEGEK maradjanak karanténban. A bankok, hivatalok, a boltok többsége azonban továbbra is nyitva maradhatnak. (Index.hu) – gyorsan eltűnt onnan is, de visszakereshető. ERRŐL BESZÉLTEM SOKKAL KORÁBBAN!

    Elgondolkodott nálunk azon valaki, hogy így is csökkenthető lett volna a halálozás, ráadásul anélkül, hogy a gazdaság beleroppanna? Mintha egyfajta kognitív disszonancia lett volna úrrá a pánik mellett az eleve lebutított népességen…

    Elgondolkodott azon is valaki, amit szintén JÓVAL KORÁBBAN MEGÍRTAM, hogy a CoVid-19 csak egy ürügy egy gazdasági paradigmaváltásra? Aki a külföldi sajtót olvassa, az tud az eddig példátlan ingyenpénzekről, “helikopter pénzről”, ami az USÁ-ban, Japánban, stb. már biztos (ma döntöttek róla), nálunk persze 100%, hogy nem lesz. Csak adó/törlesztőrészlet csökkentések, amit később úgyis be kell fizetni, NEM ELENGEDÉS TÖRTÉNT, csak halasztás.

    Mindez egy iszonyatosan nagy kib*szás a fiatalabb generációval, akik még (nem kövéren) élni szeretnének, mert előttük állt (volna) az élet, de ez nekik nem adatott meg, mert a mohó és rettegő idős politikusok felélték. Senkinek nem tűnt fel, hogy a vezető politikusok többsége több, mint 60, de inkább 70 éves? Az az igazság, hogy az idősek magasról tesznek a saját leszármazottaikra (gyermekeikre, unokáikra is), ha azok nem a saját szabályaik szerint viselkednek, ami anakronizmus lenne.

    Bárhogyan is próbálják torzítani egy-egy kiemelt hírrel a statisztikákat, a helyzet ez a worldometers szerint (mai leghitelesebb adatok):

    AGE DEATH RATE confirmed cases DEATH RATE all cases
    80 years old 21.9% 14.8%
    70-79 years old 8.0%
    60-69 years old 3.6%
    50-59 years old 1.3%
    40-49 years old 0.4%
    30-39 years old 0.2%
    20-29 years old 0.2%
    10-19 years old 0.2%
    0-9 years old no fatalities

    Emiatt érdemes romba dönteni a világ gazdaságát és mértékadó becslések szerint is 30%-os munkanélküliséget okozni? Ennek mi lesz a következménye? Hány felbomló házasság, hány öngyilkosság, hány totálisan tönkrement élet, mekkora nyomor, hány LELKILEG TÖNKREMENT GYEREK? De persze ez az oldal zömmel 60 pluszos olvasóközönségét nem érdekli nyilván. Ők már addigra úgyis meghalnak.

    De ebből egy komolyabb generációs konfliktus is kibontakozhat, én szóltam előre.

    Na, lehet vitatkozni velem.

  4. 4 – Józan hang:
    Részemről meglehetősen nehéz feladat megválaszolni felvetésedet, mert ugye én 60 pluszos bloggazda vagyok, de megpróbálom:
    Ugye a felvetésed lényege, hogy ne védekezzünk, mert az árt a jólétnek, ami sújtja a fiatalokat (az időseket miért nem?) és csak az öregeket védi, akik különben is feleslegesek. Ez azonban számtalan sebből vérzik. Először is kisebb százalékban, de kaszálja a fiatalokat is. Másodsorban a fiatal generáció számtalan tagja ragaszkodik az ősökhöz, nem szándékozik odadobni őket egy-két extra wellnessért. Van azonban ennél kevésbé szentimentális ok is. Valószínű, hogy a kigyógyulás után maradandóan károsodnak a belő szervek, ami drasztikusan rövidíti az életet. Aztán újra fertőződést már a fiatalok se usszák meg elhalálozás nélkül. Ez azt jelenti, hogy “vesszenek az öregek” mozgalmaddal várni kellene addig, amíg leleplezdik a betegség igazi arca.

    Őszintén bevallom, az én generációm élete (az én megítélésem szerint) kedvezőbb volt, mint most a fiataloké, én legalább is nem cserélném le, de ez már kívül esik az Ember döntési lehetőségén.

  5. Józan hang,
    Harctéri gyógyítás folyik. De erről nyilván te is értesültél.
    Adva 10 lélegeztető és van 20 beteg akinek ez menti meg az életét.
    Az orvosok a fiatalabb, nagyobb eséllyel túlélőt teszik gépre. Az idősebbet, szépen fogalmazva, elengedik. Ez biztosan torzítja a hiteles listát.

    Fura az is, hogy azért ágálsz, hogy az idősek megmentése viszi magával azt a jólétet aminek alapjait ők teremtették meg. Kezdjük onnan ahonnan ők kezdték 80-65 évvel ezelőtt. Így igazságos lenne?
    Akkor lenne pánik igazán, ha minden öreg vinné magával a sírba a mai jóléthez hozzáadott értéket. Találmányokat, ingó ingatlan vagyont.
    Pont arról van szó, hogy azoktól vonják meg a továbbélés esélyét, sarkosan mondva, akik létrehozták azt a technikát amivel most a fiatalabbakat mentik, őket meg kitolják a folyosóra haldokolni. Egy hangot nem hallottam öregektől, hogy ez igazságtalan lenne.

    Statisztikához.
    Egy olyan összevetést szeretnék látni, ami a 2020-ban, teszttel bizonyított influenzában meghaltak számát viszonyítja a 2020-ban COVID-19-ben teszttel bizonyított meghaltak számához.

    A gyógyultaknál /0-60 év között/ a maradandó károsulásról, a visszafertőződés veszélyéről, az immunitás hosszáról, a mutáció valószínűségéről és annak veszélyességéről, nyáj immunitásról nagy, hiteles ismerettel rendelkezhetsz, ezért kérem, oszd meg velünk ezeket a forrásig visszakereshető adatokat.

  6. A románok kijárási tilalmat rendeltek el a 65 év felettieknek és letesztelik egész Bukarestet. Ha “bejön” kiterjesztik a tesztelést az egész országra. Mindeközben nálunk a NNK egyik vezetője megfertőződött szerdán, hazaküldték, de a munkatársakat nem értesítik. (tehát nem is tesztelték őket, viheti haza, szanaszét) Viszont aki megtudta, attól azt kérik ne beszéljen róla. Most volt a hírekben 7-kor.

    Tegnap pedig betelefonált egy hallgató az Országos Vérellátóba jár, kérdezte az ápolót miért nincsenek maszkban: “Nem lehet, felsőbb utasítás. Aláírattattak velük egy nyilatkozatot, indokolatlanul nem fogyaszthatják a tartalékokat . (Az olaszoknál 29 orvos halt meg eddig és több, mint 5000en fertőződtek meg egészségügyi dolgozók)

    Mi folyik itt????? Miért nem lehet felfogni, ha az eberek ellen elhallgatják a tényeket, számokat, nem tudnak a veszélyről (rengetegen még most is szarnak rá) nem fognak felelősségteljesen viselkedni ………….

  7. 5. “Józan hang” nem ezt mondta.

    Egyébként az engem is érdekelne, hogy mi a helyzet ezekkel a súlyos de nem alátámasztott állításokkal. Én azt remélem, hogy azért nem beszélnek róla mértékadó fórumokon, mert alaptalanok, csak egy-egy élénk fantáziájú ember fejéből pattantak ki.

  8. 7. SzJK
    Ezt meg tudom erősíteni, tegnap a férjem irányított véradáson volt a székesfehérvári kórházban, és a vérellátóknál lévő orvosokon és nővéreken nem volt maszk, csak gumikesztyű.
    A “védelmi” kérdés, az az volt, hogy volt-e az elmúlt 30 napban külföldön (aki igen, azt be sem engedik véradónak) és, hogy most betegnek érzi-e magát a véradó.

  9. 8 – Ábel?
    Mit mondott a Józan hang? Világosíts már fel!

  10. 7. Romanoknal pont most mondott le az egeszsegugyi miniszter

  11. 10 Lényegében azt, hogy ahelyett, hogy megpróbáljuk teljesen elfojtani a vírust, ami úgysem sikerülhet, de egyúttal teljesen tönkreteszi a gazdaságot, célszerűbb lenne egy egyensúlyt megtalálni. Egyensúlyt abban, hogy védjük az embereket, különösen az időseket és veszélyeztetetteket, de közben azért végezzük is a dolgunkat.

    Valaki linkelt itt egy cikket korábban, ami elég részletesen kifejtette, hogy milyen stratégiák lehetségesek, és melyiknek mi a várható hatása.

    Ha mindent bezárunk, akkor elfojtjuk a járványt, de amint visszatérnénk a normális élethez, visszatér megint. Ezért ezt újra és újra meg kell tenni a végtelenségig, vagy meg se szüntetni. Ami tömeges nyomort fog okozni.

    A másik stratégia, hogy hozunk bizonyos korlátozó intézkedéseket, amik fékezik a járvány terjedését, így is lesz egy félév mire az ellátásra szorulók száma a kapacitás alá esik, de utána visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Például az idősek és betegek maradjanak otthon, stb. – nagyjából amit látunk.

    Itt egy grafikon:
    https://9gag.com/gag/aV0y3bP

  12. Ma reggel kutyasetaltatas kozben elbeszegettem egy lekoszont korhaz igazgatoval. Volt kollegai bevallasa szerint a covid19 mar mutalodott, immar ket virustorzset tartanak szamon, azonban a panik elkerulese vegett nem verik nagydobra.

  13. 13 – joe:
    Miért lenne ebből pánik. Ezt már hetek óta tudjuk.

  14. Két hete azt írtam, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi folyik itt(gyöngyösön)
    az a szomorú, hogy még most sem tudom….pedig eleget nézelődtem a neten a témával kapcsolatban.
    Eddig én is abban voltam, hogy csak egy újabb válságot akarnak fedezni a vírussal, de néha már hajlok afelé, hogy itt qrva nagy a gáz…és szokás szerint kamuznak…hogy ne legyen pánik…ja az már van.
    Sokan vannak akik azt mondják, hogy kínában lecsengett…hát nem tudom. Napi 40-70 új beteg van…ahogy az elején volt. Ha beindult(?) a gazdaság biztos, hogy nem kezdődik előlről?…jaaa majd az uv elintézi. Bár nekem nem úgy tűnik, hogy így lenne.

    Szerintem: készülj a legrosszabbra, reméld a legjobbakat.

  15. Egyébként nagyon nem lenné most döntéshozó….ha csinál valamit akkor azért, ha meg nem akkor azért fogják felkoncolni…na nem mintha sajnálnám őket.
    Könnyű ám itt következmények nélkül azt mondani, hogy én megmondtam hogy ez meg az lesz. Ha tévedsz akkor itt semmi nem lesz…ha odafönt tévednek, akkor…

  16. 12 – Ábel:
    Meg kellene tanulnod olvasni! Próbáld ki!
    A 70 felettiek 8 százaléka, a 80 felettiek 22 százaléka hal meg. Felteszi a kérdést, ennek megakadályozása miatt érdemes a gazdaságot hazavágni 30 százalékkal. Szerinte nem. Pusztuljanak az öregek, és maradjon a jólét. Mert a 30 százalékos visszaesés miatt felbomlanak a házasságok (egyébként nem bomlik fel minden második 5 éven belül?), öngyilkosságok következnek be, életek mennek totálisan tönkre, hatalmas nyomor lesz, gyermekek mennek lelkileg tönkre. Vizionálja a Józan hang, nem túl józanul. Kár, hogy nem ígéri meg, halottak napján visz majd mécseseket az elhunyt idősek sirjára, viszi magával az el nem vált férjeket és a lelkileg tönkre nem ment gyerekeket, és majd elrebegnek egy imát, hogy a megadatott életet élhetik azon javak és lehetőségek közepette, amit az idősebb generációk megteremtettek és itt hagytak nekik.

  17. Nem kettőt, legalább 3- at.
    Egy Kínában, egy Iránban és egy Olaszországban.

    Hamarosan kínai bejelentés lesz, mert mind3at visszakövették és meghatározták a génszekvenciákat.
    Pompom (“hazudunk, lopunk, csalunk”) ex- CIA- igazgatónak már jelentenie is kellett volna a Kínai Nemzeti Tanács külügyi vezetőjénél- aki egyébként a kínai külügyminiszter főnöke- hogy akkor hol is van az a bizonyos 0. beteg…

  18. 5., 18. Tibor bá’
    J. hang: “De ebből egy komolyabb generációs konfliktus is kibontakozhat”

    Pontosan erről van szó, amit J. hang mond. Ezért nem tudsz vele és a hozzá hasonlóan gondolkodókkal soha közös nevezőre jutni. Elvitatkozhattok egymással, de semmi értelme, meggyőzni egymást a büdös életben nem fogjátok tudni.

    Az én véleményem (ha ez egyáltalán számít) az, hogy itt most a világgazdaság teljes (vagy részleges) lerombolása mellett egyfajta diktatúra/megfélemlítés/totális kontroll a tömegek felett/stb. (1984) kialakítása/kiépítése folyik(indult el) világszinten a koronavírus leple/árnyéka alatt. (a koronavírusra hivatkozva csinálnak “1984”-et és qrva nagy – a 2008-asnál sokkal nagyobb gazasági válságot, gazdasági rombolást/összeomlasztást/anarchiát, ez a fő célja az egésznek).
    És ennek épp a fiatal nemzedék isssza meg a levét.

  19. Szia Tibor bá,

    Egy kicsit off, de ide írom, mint a legfrissebb poszthoz, javasoltam olvasni a Te és Hetesi Zsolt írásait egy másik blogon, olyan hozzászóloknak, akik még mindig azt hiszik, hogy ez egy vicc.
    Jó egészséget kívánok Neked és kedves feleségednek és köszönöm fáradhatatlan ismeretterjesztő munkádat.

  20. ” Közlik, hány gyógyult van, de hogy ez pontosan mit jelent, arról fogalmunk sincs. ”

    Ennyit találtam :
    A tüdőgyulladás mellett más szövődményei is lehetnek a COVID-19 fertőzésnek, így
    -akut légzési distressz szindróma (ARDS)
    -szívritmus zavarok
    -sokk
    -szívelégtelenség, szívroham
    -veseelégtelenség
    Forrás: EgészségKalauz

    Talán lehetne is módosítani a gyógyult helyett: negatív tesztet produkált. De igazából az sem ér sokat:
    Élő példa a gimis fiú tesóját ( az anya tüdőgyulladással ) kiengedték, mert többször is negatív lett a tesztje. Aztán hívták telefonon, hogy az utolsó kettő viszont pozitív, maradjon otthon. Miért engednek el úgy igazolt beteget amíg lóg az eredménye a levegőbe???

    https://index.hu/belfold/2020/03/24/toldy_gimnazium_koronavirus_magyarorszagon/

  21. 20 – Elek:
    Nem akarunk mi közös nevezőre jutni. Elmondjuk a saját véleményünket. Ha valakit a szülei nem tanitottak meg az alapvető erkölcsi szemléletre akkor azzal nem lehet semmit se csinálni. Van az a székely mese, ahol a fiúcska fából kisszhéket farag. Az apja megkérdezi mit csinál. A fiú azt feleli faragom a sámlit, amin majd te fogsz ülni a sarokban. Ú.i. a nagyapja ott evett sámlin. Az ilyen Józan hangok azt hiszik, hogy majd az ő gyerekeik jobban meg fogják öket becsülni, mint ők a saját szüleit, mert ő “másképp” nevel. Nem érdemes felrugni a sok-sok generáció alatt kialakult társadalmi bölcsességet, de ennek a megértéséhez, nevelés hiányában, tapasztalat kell.

  22. 22 – SzJK:
    Pontosan erről van szó. Károsodik a vese, szív, tüdő (férfiaknál) a here, ahol található ACE2, ami a vírust abban segíti, hogy bejusson a gazdasejtbe. Ezért írtam, hogy szerintem a kigyógyultak se tökéletesek. Abba nem lehet belenyugodni, hogy a fiatalok nem halnak bele.

  23. 24: Az a nagy kérdés, hogy ezek valami ritka szövődmények, amik valahány (mennyi is?) százalékban előfordulnak, vagy gyakorlatilag mindenkinek tönreteszik az életét, aki átesett rajta.

  24. 23: Hát igen, valahogy így. Nagyjából úgy kezeljük a szüleinket, ahogy ők kezelték a nagyszüleinket – azért kicsit jobban.

    Nagynéném mondta amikor nagyapám meghalt, nekünk unokáknak: “Ti legalább szerettétek.”

    Én és a feleségem legalább nem szóljuk le a szüleinket a gyerekeink előtt. Csak nem lógunk folyton rajtuk.

  25. Tibor bá’ azt sugalmazod, hogy ezek az adatok megvannak, csak elhallgatják előlünk. Közben meg egy részüknek az alapja volt az igazolatlan feltételezés, most meg erre várnál cáfolatot.

    Pl.: ” Január végén Kínából volt olyan értesítés, hogy a kigyógyultak veséje, szíve, tüdeje, de még a heréi is károsodtak” ez pl csak felvetődött bizonyos cikkekben, százalékos arányszám nélkül, vagy a vizsgált esetek kis százalékában. Ha ilyen tömegesen nincs, akkor mit kellene írniuk?

    Vagy a másik, az újrafertőződés. Ez is csak felvetődött igazolatlan cikkekben, amik egy része simán magyarázható a korábbi tesztek hibáival, a beteg téves mentesítésével. Ezt csak hosszabb távon fogják tudni kimutatni, mindenestre hivatalosan van 117 ezer gyógyult beteg, ha tömegesen újrafertőződnének, akkor arról lenne információnk. Az hogy ilyen egyelőre nincs az a (részleges) immunitást mutatja.

    A mutációról eddig egy hír volt, amiről jelent már meg cáfoló szakcikk is ha jól tudom. A lényeg hogy a koronavírusokra nem jellemző az olyan szintű mutáció ami lényegesen módosítaná őket. Ettől még ha jobban elterjed, akkor a nagyobb esetszám miatt még lehet.

    Persze mindegyikről lehet azt gondolni, hogy a hatalmasok, meg a politikusok direkt elhallgatják ezeket az infokat, de akkor teljesen értelmetlen tovább beszélgetni erről, hiszen mindent meg lehet ezzel magyarázni.

  26. Az újrafertőződés a COVID-19-járvány egyik visszatérő és nagy figyelemmel kísért kérdése. Az immunológusok nem tartják valószínűnek, hogy valaki a felgyógyulás után gyorsan újra megbetegedhet, hiszen a betegséget jelenleg csak az immunrendszerünk képes legyőzni, és annak adaptív része ilyen gyorsan azért nem felejt. Viszont újabb és újabb hírek jelentek meg arról, hogy valakit gyógyultan elengedtek, majd pár nap múlva újból kórházba került, és létezik ilyen esetet bemutató tudományos közlemény is. Négy egészségügyi dolgozóról van szó, akikben az elengedésüket követő 5–14 napban újból kimutatható volt a vírus (Lan et al. 2020).
    https://qubit.hu/2020/03/26/nem-nem-lehet-gyorsan-ujrafertozodni-a-sars-cov-2-vel

  27. Tibor bá

    te összekeversz itt folymatosan két fontos dolgot.
    Józan hangnak tökéletesen igaza van, csak nem értetted meg mit mond mert személyes támadásnak vetted.

    Az öregek meg fognak halni így is úgy is. Teljesen mit gondolnak, vagy cselekszenek a fiatalok. Annyi lélegeztetőgép van amennyi van, egyébként meg teljesen mindegy mennyi van, mert aki olyan állapotban van meg fog halni lélegeztetéssel is.

    Természetes szelekció folyik a földön. Fiatal, erős, egészséges és ÖNZŐ túl fog élni.
    Tibor bá hisz nem ez az evolúció lényege? Mindig ezt tanítottad nekünk itt.

    Szóval az alaptétel az, hogy az idősek betegek így is úgy is meg fognak halni.
    Kérdés hogy ez mellett mi még engedjük bedölni a gazdaságot is.
    Tévedsz Tibor bá itt már nem a Wellness a tét, hanem ha így folytatódik, akkor
    akár háborús helyzet is kialakulhat, illetve tömeges elégedetlenségi hullámok indulhatnak, amik elsöpörnek aztan mindent amit a vírus még hátra hagyott.

    Tetszik nem tetszik, igen hagyni kell menni az öregeinket betegeinket. Ez van, bárkinek is mást mond az “erkölcse” akkor is ez van. Ez már nincs irányítás alatt.
    De ha így folytatódik akkor a gazdaság sem lesz….. annak viszont akkor durvább következményei lesznek mint a vírusnak.
    Erről beszélt Józan hang csak kiforgattátok a szavait.

  28. 29:
    Ez akkora pöcs-ség szerintem… 🙂
    Ideje a fiatalságnak lepottyanni az etetőgépről.
    Ez lenne ám az utolsó bőr, amit másról húzhattok le!

    A maistream vonalnak senki sem hisz, most már akkor sem, ha valós információkat szolgáltatnak. Ez ám a legnagyobb probléma! Az emberek közül sokan nem bíznak már a doktorúrban, a polgármesterúrban, és már a wc-s néni, sem a régi…
    Ebben a szituációban csak káosz várható. Alakul a politikai megosztottságban és a generációs ellentétekben gyökerező polgárháború?
    Azért az tény, hogy a szakmai – politikai “nagyjaink”, mindent megtettek és megtesznek a totális bizalomvesztés érdekében! Lásd a debreceni professzor – rektor urat, aki maga fertőzte végig a betegeit az olasz síelésből hazatérve, vagy Dél-Pest agytrösztjét, aki szerint csak egy nátha ijesztgeti a népet.

  29. 29. Curix
    Az evolúció teszi a dolgát és valóban az erős és önző él túl. Viszont az emberi társadalomban az erős nem kizárólag fizikai erőt jelent, hanem hatalmat és szervezett mögöttes támogatókat is. Ebben a fiatalok nem igazán jók, tehát egy megfelelő hatalommal rendelkező “öreg” gond nélkül lenyom egy falka “fiatalt”. És ez az evolúció értelmében rendben is van.

  30. 17:
    Nem teljesen értek egyet ezzel!
    Ha valaki követi azt, amit a józan ész diktál, nem tud olyan szinten mellé nyúlni, hogy emiatt számonkérhessék. Csak hát itt sehol sem ez folyik…
    Senki nem vár tökéletes megoldást, de vannak evidenciák, mint pl. az őszinteség, és az egyéni érdekek ideiglenes félredobása, amiben szintén nincs előrelépés.

    A fórumon többen is vagyunk, akik vállajuk a felelősséget, ha olyan információt vagy véleményt/javaslatot osztunk meg, amiből előnyöd vagy károd származhat. Nézz vissza, és látni fogod, akadnak azért olyan gondolatok, amelyek rendre bejöttek, akár óvatosságra intettek, akár tenni sarkalltak. Szóval az nem teljesen igaz, hogy kizárólag kibickedés zajlik itt, arról nem is beszélve, hogy nem tudhatod, hányan vannak olyan pozícióban, ill. helyzetben, hogy biz. döntéshozatalokat akár személyesen is befolyásolhatnak.

  31. Az idősek akkor halnak meg COVID-járványban, ha elkapják.
    Ha szigorúan otthon maradnak, a fiatalabbak meg nem fertőzik meg őket, akkor nem kapják el.
    Ha én (44 éves) elmegyek dolgozni, akkor esélyes, hogy elkapom. De, az eddigi adatok alapján, erősen valószínű, hogy kiheverem. Ha nem megyek addig a szüleimhez, vagy csak úgy, hogy betartjuk a megfelelő higiéniai eljárásokat, akkor ők sem kapják el.
    Viszont, ha nem dolgozok, akkor nem termelek GDP-t, amiből nem tudnak kórházakat, orvosokat és nyugdíjat fenntartani.
    És ez már nem az én wellnessemről szól, hanem nyugdíjas szüleim megélhetéséről is

  32. Asidotus,

    Honnan tudhatod, hogy nem lettél tünetmentes fertőző?

  33. 35. Végre valaki rámutat, hogy nem kell szembeállítani a generációkat. Idősebbekre maximálisan vigyázni kellene, fiatalabbak működtethetik a gazdaságot a SZÜKSÉGES szinten. De a szükséges alatt nem az egyre gyorsuló növekedés mindenáron fenntartását érteném a végtelenségig és azon túl. Én egyet tudok érteni azzal, hogy ez a gazdasági növekedéshajszolás már rég nem emberi igényeket elégít ki. Inkább a gazdaság evolúciójának nevezném.

    És az evolúció, bár kiküszöbölhetetlenül működik, nem mindig jót tesz az emberi fajnak. A gravitációt sem tudom kiküszöbölni, mégsem vagyok vele elégedett, mikor ráesik a tégla lábamra. Az evolúciót sem kellene mindig befolyásolás nélkül hagyni, mert nem fog vigyázni ránk.

  34. 29. Curix: Régebben tudtam veled empatikus lenni, de most szégyellem.

  35. 29- Curix:
    Eddig vártam, hogy mások reagáljanak az írásodra.
    Nekem erről egy amerikai film jut az eszemben, ami a vietnámi háború alatt játszódik. Egy amerikai egségen a vietkong rajta üt. Kegyetlen tűzharc alakul ki. Az amerikaiak visszavonulnak. Az egyiket találat éri. A másik megfogja a bajtársát és vonszolja magával, hogy megmentse. A barom! Ahelyett, hogy a saját bőrét mentené cipel egy sebesültet, aki ígyis-úgyis meghalna, akkor mi a fenének kockáztatja az életét? Egy másik filmben egy kis csoport menekül egy nagy rakás gonosz elől. Cipelnek magukkal egy beteget is. Csak néhány óra előnyük van. Ekkor a beteg elhuny. És ezek a barmok ahelyett, hogy rohannának tovább, úgy döntenek, hogy eltemetik és órákat veszítenek. Miért nem hagyják hátra a hullát és futnak tovább? Talán azért, mert gyerekkorukban tisztességre nevelték őket. És másképp a mozi látogatók fel lennének háborodva, mert őket is tisztességre nevelték.

  36. ”A koronavírus nem egyszerű tüdőgyulladást okoz, hanem a beteg immunrendszerét is megváltoztatja: maga a szervezet bomlik fel és kezd el másképp viselkedni – mondta a hvg.hu-nak Várdi Katalin tüdőgyógyász. A szakember nem ért egyet azzal, hogy maszkot csak betegeknek kell hordania, sőt szerinte a kesztyű és a sapka viselése is elengedhetetlen a koronavírus elleni védekezéshez. A pulmonológus lapunknak azt is elárulta, hogyan ellenőrizhetjük magunkat, milyen tünetekre kell odafigyelnünk, szedhetünk-e gyógyszert, és tényleg érdemes-e meleg italokat inni a megelőzéshez.“

    https://m.hvg.hu/itthon/20200326_maszk_tudogyogyasz_tanacsok_jarvany_koronavirus_vardi_katalin

  37. Hát most mondanám hogy ez jó alkalom lesz mindenkinek levizsgázni emberségből, empátiából, szolidaritásból….de úgy látom valaki már meg is bukottá. Pedig még el sem kezdődött….mi a f*sz lesz itt 3-4hónap múlva?!

  38. 37:
    Jelen pillanatban épp ez történik nálunk. A veszélyhelyzet ezen részének kezelésével én elégedett vagyok.
    Aki tud (elsősorban fiatalok, és izoláltan dolgozni tudók, pl. tanárok) dolgozik, aki nem (életkora, betegsége miatt érintett), otthon marad. Minél kevesebb hordozó futkározik kint, annál nagyobb az esély arra, hogy országosan kihúzzuk komolyabb áldozatok nélkül. És a gazdaságot is újra tudjuk majd indítani.
    Viszont azt tudomásul kell venni, hogy ez MINDENKINEK pénzbe, és áldozatvállalásba fog kerülni, ill. sokaknak már kerül!

    Amit hiányolok, az a korrekt tájékoztatás (talán senki sem tud konkrétumokat, azért a kavarodás?), a mismasolások visszaszorítása, és a nagyobb terhet viselők “jutalmazása” (plusz juttatások, veszélyességi pótlék, ha jelképes is!).
    Valamint a lakosság ellátásának biztosítása, pl. mindenki kapjon már alanyi jogon postázva min. 2 db mosható maszkot. Sztem. sokat segítene járványügyi szempontból, és az emberek biztonságérzetének növelése szempontjából is!

    A kézmosás, fertőtlenítés már megy, otthon mindenki a maga ura ebben, mint ahogy a szabálykövető magatartásban is, amiben viszont sok tennivaló lenne még a lakosság részéről.

    A teljes karantén hosszabb ideig azért is öngól, mert az emberek 1-2 hét bezárkózásnál többet általában nem bírnak, és jön az a magatartás, hogy nem érdekel, ha megdöglök sem, de ki fogok menni…

  39. 36 Károly
    “Honnan tudhatod, hogy nem lettél tünetmentes fertőző?”
    Lehet, hogy az, de mivel betartja azt, hogy nem érintkezik közvetlenül a veszélyeztetett idősekkel, nem megy be hozzájuk, legfeljebb azoknak adja át a fertőzést, akik hozzá hasonlóan kisebb kockázati csoporthoz tartoznak, és vélhetően megússzák egyszerűen. És mellesleg kialakul egy egyre népesebb csoport, aki már immunis lesz, legalábbis egyenlőre, hiszen legyőzte a szervezete a vírust…
    Értsd már meg, százszázalékosan működő módszer nincs, csak enyhíteni lehet a károkat.
    Ha meg mindenki otthon marad, abba mindenki belerokkan egy idő után, minden összeomlik.

  40. Elszomorit egyes emberek hozzaallasa a kialakulo generacios szembenallas kapcsan…elmondom a tortenetem, vonja le mindenki maga belole a tanulsagot. Budapesten dolgoztam mint konyvbeszerzo egy antikvariumnak, mellette zeneltem. A virusnak koszonhetoen mindket allasom bedolt es keptelen voltam az alberletem fizetni, fonokeim visszatartottak utolso havi berem es kirugtak. Meg a 2010es evek elejen vettunk anyammal videken egy 3000m2es telket, esoviz gyujtovel, gyumolcsfakkal, gazdasagi epuletekkel ahova szandekoztam visszavonulni ha kitor a vesz. Hala Tibor ba nak es mas idos, tapasztalt ferfiembernek akij idoben felhivtak a figyelmet az elkerulhetetlen osszeomlasra, kb 15 eve folyamatosan keszulok, mindig ott motoszkalt az agyamban a B terv… Na mar most mivel idealista balfek muvesz vagyok kocsim nincs, mindig is a kerekparban es a vonatban hittem mint fenntarthato kozlekedesi eszkozok, csapda helyzetbe kerultem es segitsegre szorultam koltozes teren. Korosztalyom /35 eves vagyok/ megtagadta a segitseg nyujtast arra hivatkozva hogy tartanak a virustol. Oreg mesterem /63 eves/ epuletgepeszeti vallalkozo amint tudomast szerzett rola hogy milyen helyzetbe kerultem, azon nyomban indult, annak ellenere hogy 2 honapja volt gegemetszese…le se tudtam beszelni, nagyon makacs joszag. Mondtam neki hogy orult, erre o azt felelte: Zsolt, 2008tol 2011 ig honapokig szo szerint ingyen dolgoztal nekem, vagy potom penzert, pedig nem is a szakmad, lett volna jobb dolgod is, nelkuled csodbe mentem volna. Te kockara tetted a jovodet ertem, en kockara teszem erted az eletemet. Ha meghalok is, ugy teszem hogy meltosagomat es becsuletemet megoriztem. Megyek maris… Ilyen az en oreg mesterem, aki az elso komoly baratnom edesapja…ja, es nem ertunk mindenben egyet mert o megrogzott narancsos es ici picit rasszista, plussz kereszteny, en pedig szavazni se jarok es taoista vagyok. Ma jelentkeztem a korhazba onkentes betegforgatonak…ha 100 idosbol csak egy olyan mint az en mesterem, akkor nekem megeri kockara tenni az eletem a frontvonalban, mert ugy erzem adosa vagyok apaim es nagyapaim korosztalyanak, emberhez melto ezust es arany eveket erdemelnek.

  41. 45:
    Mindig akad, aki szerint csak egy kis nátha…
    Kíváncsi leszek, ha végigmegy az országukon, utólag lesz -e majd, aki előveszi őket.
    Mint itthon Szlávik… Meglátjuk. Az olaszok már nézik egy ideje!

  42. 45 – gmarko:
    Valaki összeszedett egy tucat félhülyét. Ez nem agy kunszt egy olyan világban, ahol a lapos föld “elméletnek” is van közönsége.

  43. Azon töprengek, hogy ha ez a vírus itt marad velünk, hogyan megy tovább az élet? Oké, hogy a jelenlegi világ megszűnik és kialakul valami új, de most akkor két hete látta mindenki a szüleit, nagyszüleit, rokonokat és mostantól soha többé? Ki fogja ezt betartani? Fél év max és akkor is át fogja mindenki ölelni az öreganyját, öregapját, ha mindketten belehalnak, mert hát kibírja az ki.
    A másik, hogy hogyan lesz orvosi vizsgálat? Már most ott tartunk, hogy csak azzal állnak szóba (vagy azzal se), aki köhög és lázas. És mi van a többi problémával? Mi van, aki hormonvizsgálatra menne, vagy egy ultrahangra, esetleg visszeres lába vagy a gyomra fáj. Ok, hogy tolhatóak a nem sürgős esetek, de egy most még tolható baj fél év múlva lehet, hogy már halálos. Most akkor aki nem koronás, haljon meg otthon?

  44. 39.
    Tibor bátyám
    Egyetértek.
    Pontosan ez a valami -hívhatjuk tisztességnek is -, ami segíthetne, hogy másképpen csináljuk a dolgokat. Bár gyanítom, hogy a tisztesség fogalma is nehezen definiálható, mert ez is csak viszonyítás kérdése.

    Ez a valami fejleszthető, sőt kialakítható.
    Curix tiszta logikával vezeti le a dolgokat, nem érzelemből.

    A nagy helyzet, hogy az érzelmek, érzelmi élet pedig fontos jelzőkészülék. Számunkra fontos segítség az eligazodásban, hogy egyáltalan mi helyes és mi nem az.

  45. 39:

    Tibor bá,

    azért hoztad ezt a hasonlatot mert te sem értetted meg miröl van szo.
    A hasonlatodban az a cselekmény hogy cipelem a sérült társamat az egy erkölcsös döntés kérdése.
    Az pedig, hogy a vírus végig fog menni a lakosság minimum 70%-án egy éven belül, az meg tény!

    Pont te vagy az, aki minden tervet elvetéltnek tekintesz klimaváltozás ügyében, mindegy ki mit mond. Akkor ezt a fenti tényet miért nem lehet feldolgozni anélkül hogy engem érzéketlen fazonnak titulálnátok.
    Csak mert tény ez is meg az is. Csak egyik tényebb a másiknál….

    Mint mondtam, ez a vírus kérdés egyáltalán nem erkölcsi. A társadalom így müködik. Mindannyian elfogadjuk ennek a társadalmi együttélésnek a káros hatásait. Azzal hogy én autózok, a szájába füstölök egy olyannak aki nem autózik. Kis tulzással ezen X embert megölök évente. (járjatok utána hány ember hal meg légszennyezettségben a világban, szoval az én kipufogogázom számszerüsithetöen gyilkol, beleülünk az autoba?)

    A társadalmi együttélésnek nem csak elönye van hanem hátránya is. Ha a társadalom és a gazdaság életét teljesen leállítjuk, akkor annak nagyon sulyos következményei lesznek. Ahogy elöttem megirták, ha én nem termelek GDP-t akkor Orbán nem vesz lélegeztetögépet.

    Akkor most még egyszer.
    A mérleg egyik serpenyöjére rákerül az, hogy a lakosság 70 százalékán át fog menni a virus, mert minden kontakt nem elkerlhetö, olyan nincs.

    Másik serpenyön pedig ott van hogy a gazdaság leállitásával megmentünk 5000 embert (sacc) és nyomorba döntünk 10 milliot.
    Lehet erkölcsös matematikai számitásokat végezni…….

  46. “Az evolúciót sem kellene mindig befolyásolás nélkül hagyni, mert nem fog vigyázni ránk.”

    Csont

    az evolúciónak SOHA nem volt az a feladata hogy vigyázzon rád! És még is itt vagy év milliók után, tehet valamit nagyon jól “csinált”, nem?

    A gravitáció meg úgy jó ahogy van. A téglának mindig lefele kell esnie, ha kell akkor a lábadra. Ha ez nem így történne, már rég nem létezne ez a világ….

    Az empátia pedig olyan dolog, ami csak úgy létezik. Nem kell kiérdemelni vagy tenni érte.
    Nem szokták szégyenelni …még utólag sem. 🙂

  47. 52 – Curix:
    Új-zélandi (5 millió lakós) modellezés szerint, ha elengedjük a védekezést a GDP érdekében, 160.000 halottra lehet számítani, nem 5000-re. Ha védekezünk, akkor ez a szám nagyságrendileg kisebb és közben kijöhet a vakcina vagy valami gyógyszer. De az igazi probléma a szövegedben nem ez volt, hanem a hangvétel.

  48. Remélem nem baj, hogy csalok, de ez egy link gyűjtemény és ,így egyben van értelme. Alul cikkek korábbi visszafertőződős, álnegatív esetekről, de elsőnek egy 5 napos tanulmány, ami a COVID-19 okozta herekárosodást taglalja.
    Remélem, ez nem túl régi az urak izlésének!
    Honnan máshonnan, mint ismét Kínából?
    Igazából, 100%-os végkövetkeztetés ebben sincs, de szignifikáns különbség tapasztalható a COVID-19-en átesett betegek és a kontroll csoport tagjai között.
    Röviden, ha jól értettem, akkor a vírusosok szérum lutropin szintje emelkedett, de ennek ellenére, a várakozástól eltérően az LH – tesztoszteron és LH – follikuluszstimuláló hormon aránya drámaian lecsökkent. Ezekből következi, hogy a Leydig-sejtek károsodása nem kizárható, akár valószínűsíthető is, de késöbbi klinikai vizsgálatokat tartanak szükségesnek. Nem mellesleg felhívják arra is a figyelmet, hogy az unalomig ismételt ACE2 receptorok az emberi szervezeten belül pont a herékben expanálódnak a leginkább.

    Herék:
    https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.03.21.20037267v1.full.pdf html

    Újrafertőződések:
    31-Jan: Patients can get reinfected, no immunity after “recovery” https://archive.is/W9vNf
    14-Feb: Reinfection possible and even deadlier
    https://archive.is/Iw58p
    19-Feb: “There is a likelihood of relapse”, expert says
    https://archive.is/ABjjf
    21-Feb: Patient reinfects himself after “recovery”
    https://archive.is/8Ppkx
    26-Feb: 14% of “recovered” in Guangdong test positive again
    https://archive.is/V6IgT
    27-Feb: “Recovered” in Japan sick again: reinfected or dormant
    https://archive.is/HjykE
    27-Feb: Xuzhou first case reinfected weeks after “recovery
    https://archive.is/CuOtr
    28-Feb: South Korea “recovered” case reinfected
    https://archive.is/Gv1iu
    28-Feb: Israeli “recovered” case tests positive again
    https://archive.is/TV8DS
    5-Mar: “Recovered” drops dead, surge of reinfections
    http://archive.is/MF0fv

  49. “De az igazi probléma a szövegedben nem ez volt, hanem a hangvétel.”

    Tibor bá
    a tényeket nagyon nehéz matyóhímzésbe csomagolni. Meg értelme sincs.
    Milliók fognak meghalni, és mert ezt leírom én vagyok a gyilkos?

    Vakcinában lehet reménykedni, de minden tétlenségben töltött hét ujabb szeg a társadalom koporsojába! Ti ezt nem akarjátok megérteni.
    Azt gondoljátok otthon maradni a világ legegyszerübb dolga.
    Nem az!
    A virust CSAK EGY ESETBEN LEHETNE MEGÁLLITANI, HA MINDENKI DE TÉNYLEG MINDENKI OTTHON MARAD LEGALÁBB 3 HÉTRE ÉS ELSZIGETELÖDIK TELJESEN A TÖBBI EMBERTÖL.

    Ez a lehetetlen kategora, ilyen nem valosulhat meg. Bárki bármilyen törvényt hoz.
    Ergo a virus terjedni fog.
    Halottak biztosan lesznek.

    A kérdés már csak az, hogy a tulélökre vár e még valami vagy mennek ök is a többiek után, csak már háboru éhezés stb….okán.

  50. Többen bizakodóak a Covid 19-el kapcsolatban, miszerint 1-2 hónap és megoldódik minden. különböző külföldi sajtókat olvasva, jóval szkeptikusabb vagyok. Részemről örülnék ha év végére megoldódna.
    Továbbá, ha elkészülne a vakcina, (véleményem szerint már van, hiszen 2015-ben már Afrikában G5-el párhuzamosan végeztek kisérletet), bejelentik a megváltást. Kérdés jól járunk e vele, mert egyes vélemények szerint megkapnánk vele a mikrochipet és nanorobotokat is.
    Amit egyébként írni szerettem volna. Gondoltatokra már arra, mi van ha a háttérhatalom ráveszi Erdogant engedje rá Europára a 4 millió migránst, már benn van 4-5 millió, legtöbb képzett katona.
    Na ekkor jönne a csúnya világ, mivel a nyugateurópai lakosság eltunyult védekezőképessége közel a zérushoz, ez lenne az armageddon. A fegyverek előkerülnének, kérdés mikorra lenne vége, mekkora vesztességekkel?
    Igyekszem optimistán hozzá állni napjaink legnagyobb problémájához, de ismereteim szerint sok jót nem várhatunk.

  51. Curix,
    A svédek most vitték be a svédcsavart! Szerencsére a hülyeségük csak rájuk nézve lesz majd káros, amennyiben a svédeket sehova sem fogják egy ideig beengedni az EU-ban.
    Idézet a fenti linken bemutatott svéd kutatóorvosok egyikétől:
    “…kutatásai szerint nem feltétlen káros a mértékletes alkoholfogyasztás a terhesség ideje alatt, sőt, szerinte az allergénekkel való korai találkozás segíthet az allergia kialakulásának megelőzésében is…” Frankó! És még ez a fazon is óvatosságra int most.

    Kell még miről beszéljünk, ha már a tiszta logikát említed jogalapnak?!
    1 hónap múlva kiderül, lehet -e szerencséje mindig a hülyéknek, de sok jót nem látok, mert első körben a Britek, sőt az USA is ebben bízott, aztán lám csak, meggondolták magukat.

    Minden állam vezetői -önként- ennyire hülyék lennének?
    Szerte a világon mindenhol, ilyen könnyedén meghorpasztják a gazdaságot, csak mert egy buzi kis háttéralku így akarta? Autógyár-óriások, techcégek mennek a vesztőhelyre csak úgy, akik 2 hónapja még megrengethették a világtőzsdét? Komolyan elhiszed, hogy van ilyen??

    És különben meg, pl. az EU autógyárai leálltak, tehát ha beszállító vagy, amennyiben mondjuk Mo-n gőzerővel dübörögne a gazdaság és a termelés, szarva minden másra, akkor sem tudnál dolgozni, mert a gazdasági rendszerek a globalizációra vannak optimalizálva, ami akkor is nagy csorbát szenvedett már, ha Te és a hozzád hasonlóan gondolkodók itt mindenáron koronavírust akarnának!
    Egy teljesen felesleges, meggondolatlan, húbelebalázsként vállalt kockázat!

    56-ra:
    Ha kell, lesz teljes karantén is. De nem érted meg, hogy az egyetlen értelmes cél (most, épp itthon is), a lefolyás időbeni elnyújtása, hogy a jelenleg legértékesebb munkaerőt (sok nyugdíjaskor közeli jó szakembert, aki még ér is valamit munkaerőként) megtarthassa a gazdaság! A te (és gondolkodásodban osztozók) heréit senki sem félti, tehát nyugodtan ruccanj el Svédországba egy utolsó csajozós hétvégére :-).

  52. 56.
    Szerintem meg nem.
    Nagyobb a füstje, mint a lángja.
    Sokak szerint nagyságrenddel nagyobb a fertőzöttek száma, és erre aránylik ez a mortalitás.
    Mint egy erősebb influenza.
    Arra viszont megfelel, hogy egy új gazdasági mechanizmust vezessenek be.

  53. “Te és a hozzád hasonlóan gondolkodók itt mindenáron koronavírust akarnának!”

    Csongor

    neked ennyi jött át a kommentemböl?
    Kár volt elolvasnod 🙂
    Joccakát.

  54. 48. Vödör. Írod:”44. hamis dilemma ami ellen érvelsz te is és a többiek is. Nem kell semmiben sem szembeállítani az időseket a fiatalokkal. ”
    Olyan félreérhető vagy, mintha leszólnád, aki a hamis dilemma ellen érvel.
    Meg Asidotus most dícséretnek vegye, hogy két agysejtje van, vagy lehülyézted?
    A kormány kötéltánca dícséretes vagy vétkes felelőtlenség?

    Csak kétértelműen mersz beszélni vagy egyenesen is?

  55. 62:
    Így van! És ez az az idő, ami életeket menthet. Értékes életeket!
    Én speciel abban is bízok, hogy lesz azért idővel legalább valamilyen belsőleg használható virucid szer, amivel legalább kordában tartható a járvány, és akkor a drasztkus óvintézkedéseken lehet oldani majd.

    60:
    Ilyen kifejtés és körüljárás után, kiragadod nekem ezt a mondatot, és visszavágsz vele?!
    Tudod mit? Neked meg szép álmokat!

  56. 50. Kisroka
    Tud mi volt a negyvenes évek előtt?
    Beleléptél egy szegbe, vagy elvágtad a kezed, megpusztultál. Orvos olyan drága volt, hogy egy komoly betegség egy tehén árába is belekerült. Az pedig egy család megélhetése volt. Így inkább elengedték a beteget. Nem beszélve egy városi proliról, akinek se szabadsága se táppénze ne volt. Ők aztán tényleg elengedtek mindenkit.
    Ezt pedig egy olyan öregtől hallottam, akit most sokan elengednének, mert öreg és haszontalanak gondolják. Sok bajom van Tibor bá’-val (ahogy gondolom neki is velem) de azt kell mondjam, hogy nélkülük a világ szart sem ér. De ez csak egy kitérő volt.
    Nem utolsó sorban, azt hiszed, hogy az emberiség elmúlt 5000 évében az orvosi ellátás olyan természetes volt? Az általános orvosi ellátás az ’50-es évek terméke. És ezt szüntetik meg most. Úgy, hogy jó ha megtanuljuk a gyógynövények használhatóságát.

  57. 64:
    Erre még sztem. pár évtizedet “várni kell”, mármint, hogy teljes egészében megszűnjön…
    A gyógynövények emellett is jók lehetnek, persze pl. a koronavírus ellen egyetlen főzet sem véd meg.
    Korábban inkább a gyermekhalandóság volt nagy, így a kisgyerek “értéke” volt jóval alacsonyabb társadalmilag. Természetesen visszanézhetünk a középkorba is, akár az akkori közbiztonságot is felhozhatnánk példának, s volt itt korábban pár link a Homo Deus-ró is, kiváló értekezés! Nyilvánvaló, hogy vissza fogunk a régmúlt idők sötétségébe csúszni, de azért ne akarjunk rögtön szakadékba ugrani…

  58. Mi kell ahhoz, hogy aki továbbra is azt hiszi mindbelehalunk, az megnyugodjon? Dolgoznak olyan teszten, ami kimutatja ha már átestél rajta, akkor is ha meggyógyultál. Ha elérhető áron lesz, rá fogok szánni egy fizetésemet, és ha például kiderül, hogy 1000ből 700an átestünk rajt, akiből 500 szinte észre sem vette, az elég lenne?

  59. 66:
    Ki az, aki azt hiszi, hogy mind belehalunk?
    Ki az itt szerinted?!
    Nem tudod megérteni, hogy nem alakul ki ellene immunitás, ellenben a vírus folyamatosan mutál? Kaptunk egy genyó influenzát, ami 10x szarabb eredményeket produkál már most, és ráadásul bármikor még drasztikusabbá válhat. Azért ezen hadd aggódjunk már kicsit…
    Megismétlem, mert a fene jó dolgukat féltik itt a gazdaság Hulk-jai: Ha egyáltalán nem törődnénk a vírus hatásaival kicsiny hazánkban, a környező országok és a világ reakciói akkor is kényszerpályára állítanának.

  60. Ma a szomszédos Olaszország a halottak ezreit gyászolja és a Szent Péter tér annyira kihalt, annyira elhagyatott, mint soha máskor.
    Sokunknak eszünkbe jutott az a figyelmeztető epizód mint vészjel a világunkra közeledő halálos események.
    A Pápának szánt vészterhes figyelmeztető jelek a tömeges halálozásokról:
    A sirály megölte a galambot, és csőrével magával cipelte. A másik galambot ezután egy varjú támadta meg.

    Sirályok és varjak vadásztak Bergoglio galambjaira –

    http://www.katolikus-honlap.hu/1401/berg-galamb.htm

  61. A koronavírus csak a kezdet! Ma “bejelentették” a folytatást

    A járvány egy emberi tragédia, amely előreláthatóan, bibliai méretekkel rendelkezik – mondta Mario Draghi a Financial Times egyik cikkében,
    Draghi szerint az állam feladata, hogy megóvja a munkahelyeket és garantálja a vállalatok fizetőképességét olyan intézkedések révén, mint például a bankoktól nyújtott kölcsönök és a közvetlen hozzájárulások garantálása.
    Tehát Draghi szerint háborúban állunk, ahol elkerülhetetlen a mély gazdasági visszaesés.
    Felhívják az államokat, hogy mentsék meg a magánszektort a koronavírus által okozott káosztól.
    Ha kudarcot vallanak, akkor a polgárok a nemzeti kormányokat fogják hibáztatni a gazdasági visszaesésért.
    Valószínűleg akkor dobják be a világkormány javaslatát, amely “megmenti” az embereket.
    Egy ultra-multinacionális vállalat átveszi mind a magán, mind az államadósságot és mindenkinek fel kell ismernie azt globális irányító hatóságként, annak érdekében, hogy újra lábra állhassanak.
    A fejlemények gyorsak, és mindez azt mutatja, hogy a koronavírus még csak a kezdet.

    https://www.el.gr/nea-taxh/o-koronoios-einai-mono-i-archi-simera-a/

  62. 67. H. Csongor.
    És miért kéne rossz irányba mutálódnia a vírusnak? Az entrópia törvénye rá is vonatkozik (ha már evolucionizmus). Vagy nem? Lásd a spanyol náthát. Napjainkra elég szépen megszelídült. Ez is meg fog. Minden mutációval veszít erejéből. Tény, hogy a korábbi védettség nem lesz védettség, de már az új “alfaj” már nem olyan vészes.
    Emlékeztetlek, még van 6 nap az ezerig, és vagy Te vagy én megkövetjük a másikat. Igaz ezt csak én ígérte:-).

  63. 67: Nem válaszoltál a kérdésemre. Egyébként ha szerinted nem alakul ki ellene immunitás, akkor mitől gyógyult meg aki meggyógyult, varázsütés érte?
    Nem a gazdaság Hulkjai vagyunk, de ha az óvatos becslés szerinti 30%-os munkanélküliség csak egy évig marad, és nem hiszem hogy csak addig fog, az már rég nem a welness hiányáról szól. Szerinted mit fog csinálni minden 3. család nulla megtakarítással, 7-8 hónap bevétel nélkül, várja majd békésen hogy éhenhal?

  64. 70:
    A mutáns szelídülésére csak 50% az esély, ugyanennyi arra is, hogy agresszívebbé válik. A lényeg most csak az, hogy nem fog eltűnni. Mi lesz vele 5 év múlva pill. nem releváns, mert remélhetőleg 1 év múlva már lesz vmilyen. ellenszer arra, hogy ne tudjon szabályozatlanul, járványként kárt okozni.
    Egyébként az eddigi mutánsokkal kapcsolatban én nem lennék ennyire bizakodó:
    https://index.hu/kulfold/2020/03/26/franciaorszag_koronavirus_jarvany_salomon/

    Az adatokkal kapcsolatban nem velem fogadtál, én csak egy becslést mondtam, azért viszont vállalom a felelősséget. Április elejére ezer feletti, talán 1500-3000 körüli értéket becsültem. Ma 261 regisztrált fertőzött van, az adatok exponenciálisan futnak felfelé. Kb 4 nap múlva duplázni fog, tehát április elsejére lesz mondjuk 600-800 a számuk. Tehát ebben tévedtem.
    Abban is biztosan, hogy álmomban nem gondoltam, hogy a magyar tisztifőorvos ennyire lazán fogja venni a tesztelést, és így a valós adatok töredékére derülhet csak fény! És akkor már meg kell említeni azt is, hogy -úgy tűnik és remélem- sikerült elhúzni a felfutást, tehát mivel megléptek fontos korlátozásokat, az is szerencsésen visszatartja az adatokat. Én ennek örülök!

    71:
    Semmiképpen sem nevezném ezt klasszikus gyógyulásnak. Inkább úgy értelmezném, hogy a szervezetük olyan erős volt, hogy ez a vírustörzs nem tudott bennük nagyobb kárt tenni. Tudományosan is vitatott még, hogy miként reagál a szervezetünk rá, egyáltalán érünk -e valamit az antitestekkel egy lehetséges gyógyszer kifejlesztésekor. A lényeg, hogy aki most átesik rajta, nem bízhat abban, hogy 1 hónap múlva nem fogja leteríteni! Ez azért problémaforrás, vagy nem?

    Felvetésed másik fele jogos, de sztem. semmi nem indokolná, hogy pár hónapnál tovább munkanélküliség legyen. Vagy többé nem eszünk, nem gyógyulunk, nem utazunk soha már? Persze, hogy nem ez lesz, csak másként fog minden működni majd. Itt van például egy kezdeményezés, majd felfutnak ezek és a hasonlók:
    https://index.hu/video/2020/03/26/nyiregyhazi_kosar_bevasarlo_kozosseg_helyi_gazdasag_klimavedelem_fenntarthatosag/

    Ha sokat ugrál a nép a munkáért, megkapja ám:
    https://index.hu/gazdasag/2020/03/26/szakszervezeti_szovetseg_ez_a_rabszolgatorveny_a_negyzeten/
    Aztán később lehet majd mutogatni, hogy az egész cécó ki, ill. mi miatt van…

    72-ben már ott is egy lehetséges válasz!
    Azért arra kíváncsi lennék, Orbán gazda mit szól ehhez az ötlethez?
    L.S.,
    Ha elkezdődik erről egy világra szóló vita, megemelem előtted a nem létező kalapomat! Viszont akkor örülhetünk is, mert kiderül, hogy tényleg csak színjáték, tehát kirobbanthatjuk végre a globaizáció urai ellen iránuló világforradalmat! Sok megbújó kis sejt csak erre vár… Huss.

  65. A koronavírus csak a kezdet! Ma “bejelentették” a folytatást

    Amíg az állam polgárai otthonaikra voltak korlátozódva, a görög kormány közös miniszteri határozatot hozott új és korábbi „emigráns befogadó” struktúrák létrehozására (gyakorlatilag 28 új várost, szinte kizárólag muszlim lakosokkal) az egész országban az illegális bevándorlók állandó letelepedése érdekében.

    http://www.docmed.gr/eno-esy-isoyn-se-karantina-thesmothetithikan-28-poleis-moysoylmanon-epoikon-se-oli-tin-ellada/

  66. 74:
    Majd meglátjuk a görög lakosság mit szól ehhez.
    Nemrég még lőtték őket a török határnál…
    Semelyik népet nem lehet távirányítóval irányítani, ilyen nincs.
    Leigázni lehetséges, nade egy egész bolygót?

  67. 75. Horváth Csongor
    “Majd meglátjuk a görög lakosság mit szól ehhez.”

    Az előre megfontolt bűncselekményeiknek nincs vége.
    Most kijárási tilalom alatt vagyunk!!!
    Szerinted mennyire véletlen ez?

  68. 43.
    hubab,
    ” de mivel betartja azt, hogy nem érintkezik közvetlenül a veszélyeztetett idősekkel, nem megy be hozzájuk, legfeljebb azoknak adja át a fertőzést, akik hozzá hasonlóan kisebb kockázati csoporthoz tartoznak, és vélhetően megússzák egyszerűen”

    Ez így jónak látszik. Viszont figyelni kell arra is, hogy műanyag felületen 3 napig, fémen 7 napig életképes marad a vírus.
    Bármit is vigyünk időseknek, ezért azt átadás előtt le kell fertőtleníteni. Ha ez nem történik meg, akkor akár ők is elmehetnének otthonról.
    Ez az idős szülők ellátása is csak kevés családnál lenne lehetséges. Szétrebbent generációk.

  69. 77 Károly
    Ezért is írtam, hogy száz százalékos biztonság nincs, csak valószínűségek tudatos befolyásolása, ennél többet nem tehetünk.
    Biztos, hogy egy kis százalékban még így is fog előfordulni idősek megfertőződése, mert az életben nem lehet laboratóriumi körülményeket teremteni, de kisebb valószínűséggel, mintha ők mennének ide-oda.
    A múltkori operatív tájékoztatón is feltették a kérdést a Cecíliának, hogy a pultba kirakott kenyereken nem terjedhet-e a vírus, amire nagyon mellébeszélt, de a lényege az volt, hogy azzal nem, majd máshol azt ecsetelte, hogy a tárgyakon meddig marad életben.
    Tehát senki sem biztosított, legyen bármilyen óvatos…

  70. hubab, Károly meg talán másoknak is hasznos tanács, ötlet lehet: idősek ellátására vitt élelmiszercsomagot ne azonnali felhasználásra vigyük, hanem a tartós élelmiszerekkel megrakott és odaszállított csomaghoz ne nyúljanak egy hétig, hanem a már “pihentetett” csomagot használják. Persze ehhez kell plusz egy heti csomag, de csak egyszer. Én ezt alkalmazom. Persze ez frissen fogyasztható dolgokhoz nem jó, azokat most szelektálni kell, mit lehet azonnal hőkezelni, lemosni kívülről. Élelmiszert közvetlenül (pl, gyümölcs , zöldség) mosószódával mosnék, + alapos öblítés.

  71. Köszönöm azoknak, akik rámutattak, hogy teljesen kiforgatja a bloggazda a mondanivalóm lényegét, csak most tudtam visszajönni, mert nap közben én is termelem az adókat, nyugdíjakat.
    AMIT korábban én is felvetettem, meg PUTYIN jelenleg is csinál (kizárólag az idősebbek (60 pluszosok) és krónikus beteg fiatalabbak karanténba helyezése, náluk azonban komolyan végrehajtva) az PONTOSAN ennek a sérülékeny idős/krónikus beteg rétegnek az érdekét szolgálja!

    ISMÉT: NEM az mondtam, hogy mondjunk le az idős szüleinkről, szeretteinkről, hanem pont azért javasoltam (immár Putyin kísérletével egybehangzóan) az ő karanténba helyezésüket, mert többségük (igen, lehet jönni a nyugdíjas körzeti orvosokkal, tanárokkal, mint ellenpéldával, de akkor is) PRODUKTÍV munkát nem végez, így ha csak ők kerületek volna karanténba, az elősegítette volna a túlélésüket ÉS EMELLETT!!! azt is, hogy legyen mit venniük a nyugdíjukból (nem dől be annyira a gazdaság, a fiatalabbak termelnek, az egészségügy leterheltségi szintje “elviselhető” marad).

    Szóval NEM AZT MONDOM, hogy hagyjuk csak kihalni a nyugdíjasokat, hanem (ismét: Putyinhoz csatlakozva) azt, hogy a kizárólag rájuk vonatkozó korlátozó intézkedések az ő túlélésüket, valamint a fiatalabb generációk túlélését IS EGYÜTTESEN segíthették volna mind fizikailag, mind pedig gazdasági értelemben.

    Nagyon egyszerű a gondolat, csak az nem érti, aki nem akarja…

  72. 80 – Józan hang:
    Most sikerült magad fehérre sikálni. Hadd idézek csak egy mondatot a ma már nem láthaó hozzászólásodból: “Az az igazság, hogy az idősek magasról tesznek a saját leszármazottaikra (gyermekeikre, unokáikra is).” Mi ez, ha nem az idősek elleni hangulatkeltés?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .