(3124) Különböző tanulmányok – fordítás

Tibor bá’ online

 

Az ANU tanulmány

Az ANU (Australian National University) kebelén belül Warwick McKibbin közgazdasági professzor az 1918-20-as spanyolnátha (becslések szerint 17-50 millió áldozattal) alapján modellezte a jelenlegi COVID-19, most már világjárványt, és úgy találta, hogy a gazdasági kár akár 9.000.000.000.000 $ is lehet (ez angolul 9 trillió, magyarul 9 billió). Az emberáldozat pedig meghaladhatja a 68 milliót.

Az Amerikai Kórházi Szövetség

 „járványügyi becslése szerint” a következő 2 hónapban várható eredmények, az USA-ra vonatkoztatva. Zárójelben kékkel a 2019 szezonális influenza adatai összemérés céljából).

Ro=2,5 mellett a duplázási idő 7-10 nap.

Fertőzöttek száma: 96 millió (35,5 millió)

Kórházi kezelésre szorul: 4,8 millió (490.600)

Intenzív ellátásra szoruló beteg: 1,9 millió (49.000)

Halottak száma: 480.000 (34.200)

Megjegyzendő, hogy a kalkuláció igen kedvező körülményekre épült. Például az Ro értéke sokkal valószínűbben 4,7, vagyis minden beteg egy további (átlagosan) 4,7 embert fertőz meg. Ez esetben reális a kapott számokat kettővel megszorozni. Ki kell még emelni azt, hogy az 1,9 millió intenzív ellátást igénylők száma csak elméleti. Ennyi ágy az Egyesült Államokban nem létezik. Intenzív kezelés nélkül, ezek az emberek simán meg fognak halni. Valamint ez az előrejelzés 2 hónapra szól, de ott nem áll le az élet. A becslések szerint Július elejére 2,16 millió halott várható. És mikor lesz vége?

Tibor bá’ véleménye

Több alkalommal találkoztam statisztikai adatokkal, amikből azt a következtetést vonták le3, hogy a SARS-COV-2 koronavírus a férfiakra veszélyesebb, mint a nőkre. Nekem más a véleményem. Néhány napja felhívtam a figyelmet arra, hogy adatok kiértékelésénél ügyelni kell, nehogy tévútra lépjünk. Jelen esetben szerintem nem arról van szó, hogy a férfiakra pikkel a koronavírus, hanem arról, hogy a férfiak körében sokkal több a dohányos, mint a nők között. A dohányos tüdő pedig kevésbé tud ellenállni a koronavírus támadásának, ami elsősorban a tüdőt támadja meg.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

103 gondolat erről: „(3124) Különböző tanulmányok – fordítás

  1. Na akkor a károk:

    „For the first time, the 10-year Treasury yield fell below 0.5% and the 30-year yield dropped under 1%Crude plummeted more than 30% at one point, sliding the most since the Gulf War in 1991Futures on the S&P 500 Index cratered as much as 5%, triggering trading curbsNorway’s krone slid to its weakest against the dollar since the 1980s. Mexico’s peso fell as much as 6%, to the weakest since the aftermath of border-wall advocate President Donald Trump taking officeAustralian and New Zealand 10-year government bond yields hit fresh record lowsAustralia’s benchmark stock index plunged the most since 2008The yen climbed to its strongest since 2016”

    #finance.yahoo.com/news/yen-surges-oil-price-war-204315738.html

    Olaj 30%-al zuhant egy leszúrásban, a pénteki OPEC+ találkozó hatására is, a COVID-19 kereslet csökkentő hatása mellett.
    USA 30 éve kötvény hozama 1% alatt!!!
    Ez igen!

    Lesz olcsó benzin a tartalékokba… 🙂

    Eltekintve a járvány emberi áldozataitól, egy globális recesszió C02 kibocsátás csökkentő jelentős tényező lesz.
    Meglátjuk, hogy a global dimming ellenhatása mellett mi lesz az eredő.
    #en.wikipedia.org/wiki/Global_dimming

    Itt azért vannak elgondolkoztató ábrák, kár, hogy az utóbbi 20 év nincs rajtuk.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Global_dimming#/media/File:Climate_Change_Attribution.png

  2. „Ro=2,5 mellett a duplázási idő 7-10 nap.”

    Akkor nem kell sokáig várni a jóslat igazolásával.
    Vajon Hal Turner sorsára jut?

    Kíváncsiságból megnéztem, hogy Hal Turner hol tartana a korábbi jóslata szerint:

    „Ha eddig az ideig az országok közötti utazást nem állítják le, a határokat nem zárják le, a járvány gyorsulni fog. Lásd alant.

    Február 5.: 139.000-226.500 — 1790-1900.

    Innentől kezdve a járvány nem fékezhető meg teljes karantén nélkül legalább a Világ nagyvárosaiban. Itt következik be a teljes gazdasági összeomlás és a széles körű pánik. ”

    „Február 15.: 253.697.000/2.204.800

    Február 16.-tól kezdve a világ egészségügyi rendszerei összeomlanak. A korházak túlzsúfoltak leszek, képtelenek teszteket végezni és a pácienseket ellátni.

    Innentől kezdve az elhalálozási arány 65 %-ra ugrik a fertőzöttek körében.”

    „A táblázatba szedett jövőnk segítségével néhány nap alatt megtudhatjuk, hogy kb. mi az igazság, és mit várhatunk. Ha bő két héten belül nincs több mint 2 millió egyértelműen beteg ember Kínán kivül, akkor az előrevetítés érvénytelen.”

    http://www.antalffy-tibor.hu/3083-beszaras#comment-246548

    Tibor bá’ kommentje.

    Mert rendben van, hogy vannak részleges utazási korlátozások a direkt Kínai légi járatokban, de azért a teljes karantén a világ nagyvárosaiban és országhatár lezárás nem valósult meg.

    Ilyenek most is előfordulnak:
    „Air China has announced that fewer scheduled flights will be operating on their Beijing-Budapest route in February. Flighs on 19, 21 and 26 February were cancelled. Air China has announced that after 4 March only the flights scheduled to Fridays will be operating on their Beijing-Budapest route.

    #www.bud.hu/en/passengers/flight_and_travel_information/flights/airlines

    Hal Turner oldalán erről a „tanulmány”-ról ez szerepel:
    „A document leaked from the American Hospital Association provides medical professionals’ „Best Guess” for the situation with the new coronavirus outbreak, and the „Guess” is utterly horrifying:”

    Aztán bemutat egy slideshow oldalt.

    #halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/news-nation/american-hospital-association-best-guess-epidemiology-for-covid-19-over-next-2-months

    Hmmm…

  3. Érdekes nyilatkozat a török belügyminisztertől:

    „Refugees who cross to Europe will soon top to a million, European governments will fall, their economies will be destabilized and their stock exchanges will tumble and they can’t do anything about it, says #Turkey’s Interior Minister Suleyman Soylu.”

    Szóval a menekültek száma az egy milliót is elérheti, az európai kormányok megbuknak, a gazdaságuk destabilizálódik, tőszdéjük összeomlik, és nem tudnak csinálni semmit.

    https://twitter.com/abdbozkurt/status/1236305722767532035

    Ezekkel az állításokkal azért lehetne vitatkozni.
    Mondjuk a fent felsoroltakhoz hozzátehetné a járvány elleni védekezés hatékonyságának a romlását is.

    Ehhez képest más hírek szerint Erdogán kezdi leállítani a menekültek átengedését.

    Nehéz kiigazodni rajtuk.

  4. Fél vagy egy év CO 2 kibocsátás csökkenés lepkefing az univerzumban. A migránsáradat fokozhatja a járvány terjedését. Mivel őket nem tudják karanténba zárni, egészségügyi ellátás szempontjából meg esélyük sincs semmire. Én nem ismerem az EU és Törökország megállapodását, de ha erdogán szegte meg, az jelen esetben emberiség elleni bűncselekmény.

  5. Az angol trillió, az nálunk billó, nem billiárd.
    A becslés meg elég meredeknek tűnik, tekintve hogy Kínában már 2 hónapja zajlik a dolog és 80 ezer fertőzött mellett 3000 halott lett ennyi idő alatt.

  6. Nem az Ro-kell nézni, hanem az Re-t amint jelenleg minden áron 1 alá próbálnak csökkenteni. Vannak olyan fertőző kórokozók ahol az Ro 15-17 mégsincs belőle világjárvány.

  7. Ha ez tényleg így volt, akkor aztán hú de „felkészültek” vagyunk…:

    A hivatalos tájékoztatás szerint az ötödik Magyarországon diagnosztizált koronavírusos beteget a fia fertőzhette meg. Azonban az idős férfi fia azt mondja, a bejelentés előtt több mint egy héttel a háziorvosa őt már beküldte a Szent László Kórházba koronavírus-gyanúval, ahol meg is vizsgálták, majd hazaküldték, de nem biztos benne, hogy a koronavírus-tesztet is elvégezték rajta. Azóta az édesapja már nincs eszméleténél, édesanyját pedig karanténba helyezték.
    https://index.hu/belfold/2020/03/08/kinai_koronavirus_magyarorszag_karanten_vizsgalat_teszt/

  8. Személyes észrevétel:
    A háziorvosok a központi(?) vagy megyei mentőközpontokban vehetnek át kb. 50 db maszkot prakszisonként. Eddig a jó hír, most jön a Beni Hill Show része: Nem, nem FFP2 -es vagy FFP3 -as maszkot kapnak ám az államtól, hanem a klasszikus zöld műtös maszkot (gondolom azért mert ezt gyártják a rabok Debrecenben napi 25000 db -os tételben…) amiről köztudott, hogy kb. csak arra jó, hogy ha beteg vagy akkor köhögéssel ne cseppfertőzd össze a többi embert.

  9. 8.
    https://24.hu/kozelet/2020/03/09/koronavirus-fertozott-apa-fia-korhaz-hazakuld-vizsgalat-tisztifoorvos-operativ-torzs/
    „A koronavírusos apa feleségét berendelték a kórházba, mert karantén vár rá, ő tömegközlekedéssel beutazott a kórházba. Az állami szervek hallgatnak.”

    Nekem ugy tünik nem terjed eléggé, tul sok a nyugdijas és a beteg ember igy egy kicsit rásegitenek.
    Majd lesem mikor jön a feketeauto vagy narancssárga 🙂
    Bár ha ennek valaha vége és megusszák, sanszos a 24.hu-t is beszántják.

  10. De ezek szerint nekünk sincs sok esélyünk, míg ezek az önimádó senkiháziak uralják a parlamentet.

  11. 4.
    Dan,

    „Fél vagy egy év CO 2 kibocsátás csökkenés lepkefing az univerzumban.”
    Lepkefing effektusról még nem hallottál? 🙂

    Az az elmélet, hogy nem a CO2 csökkenés a mérvadó, melegedés szempontjából, hanem a szálló por csökkenése okozhat megfutást.

  12. A ma reggeli adatok szerint Olaszországban 7375 fertőzött, és 366 halott van. Feltételezem, hogy ott nem csalnak az adatokkal. Akkor ez 5% mortalitás, de ennél több, mert a fertőzöttek száma most ugrott meg, és azoknak idő kell az eltávozáshoz.

  13. 15.
    Szerinted érdekel valakit a nyugdijaskoru, nem dolgozik, nem fizet adot, szoval nem hasznos.
    Aki konkrétan nincs benne a veszélyeztetett kategoriában az simán leszarja, legalább lesz kitöl örökölni.
    Én tisztában vagyok vele igen nagyarányu tudás és tapasztalat van a tölem idösebbeknél, ha fizikailag nem is aktivak annyira nekik is meg van az értékük.
    De ezt egy huszonéves kb leszarja vagy fel se fogja.
    És ezzel nem tudsz mit kezdeni…

  14. A hozzászólás nem publikus. A VIP előfizetőknek E-mailben elküldöm.

  15. 16. Én felfordulnék anyám nélkül. Bébiszittert kereshetnék a gyerekem mellé, akit nem tudnék a végén megfizetni… Kurz Ausztriában vasárnap felvetette a „bezárni az iskolákat, óvodákat” – hogy időt nyerjen, tehát hogy a corona ne érjen össze a mostani influenzajárvánnyal..

  16. 18.
    Te igen, de te egy senki vagy (nem személyeskedés:) ) csak addig kellesz amig behuzod az x-et és befizeted az adodat.
    Az államnak a nyugdijas és idöskoruak csak nyüg, a válsztásdit ha lesz, majd megoldják másképpen max kevés lesz 5kilo krumpli egy x-ért azt akkor mi van.
    Én se igy gondolom de vannak akik simán igy gondolják az idös rokonaik csak nyüg, most hát ha megoldodik persze ehhez az kell szépen végigmenjen a társadalmon és kiszelektálodjunk.
    Ha a napokban elkövetett hibák nem ennek tudhato be akkor nagyon idioták.
    Rádioban megy ezerrel a fertötlenitösdi propaganda de a karanténba berendelt néni végigmegy a bkv-n kussolás van.
    Kivételesen örülök már nincs idös közeli hozzátartozom aki miatt aggodnom kéne de akinek van nem lesz egyszerü.
    Narancsos autot meg leszarom, karanténba max bezacskozva tudnának betárolni, ha esetleb bükkösagenték is olvassák 🙂

  17. Az hogy ki mennyit fizet be a közösbe, igen nehéz kiszámolni. A mai nyugdíjasokat alkalmazták cégek nyugdíjkoruk előtt. Teljes alkalmazásban. Tehát napi nyolc órában. Ők ugyan úgy az akkori nyugdíjasokat tartották el. Emiatt nem értem mi a baj a mai nyugdíjasokkal. Nem a nyugdíjasokkal van a gond, hanem az országot vezetőkkel, akiket a nép nevezett ki hogy képviseljék őket ország világ előtt. Nem így van?

  18. 20.
    Én is igy látom, a mai idöseknek én-mi tartozunk mert felneveltek, iskolába járattak, tanitottak, szakmát adtak a kezünkbe, még ha hülyegyereknek is tartottak.
    Mindezt viszonylag békében és jolétben.
    Az más kérdés nekünk nincs vikendtelkünk meg gulyáskommunizmus, és hogy mi mit várhatnánk a mögöttünk lévö nemzedéktöl.
    Bár ha ugy veszem én-mi, és az elöttük lévö generáciok csesztük szét a társadalmat, klimát, környezetet, sok jora nem számitanék, cserébe.
    Én erre szoktam mondani „pofát be lehet fogni erre szavaztunk” az a válasz ö ugyan nem szavazott erre, de valaki akkor biztosan.

  19. Nyilván a poszt nem erről szól. Nem a mai nyugdíjasokról, meg a mai dolgozókról. Már pedzegetik, hogy legyen a nyugdíjkorhatár hetven éves korhoz kötve. Hetven év… Gyerekek… Hetven éves kőműves (ha megéri) mi a büdös francot tud termelni?

    Tudomásul kellene venni, hogy nem mindegy ki milyen iparágban dolgozik. Egy számítógépes programozó szart sem ér kiépített és karbantartott infrastruktúra nélkül. Ha nincs hol programoznia, és nincs áram, fűtés, vízellátás az irodában, vagy ha sátorban kell laknia az erdő közepén. De ám legyen. Meglátjuk mi sül ki belőle.

  20. 22.
    Számitogépen is dolgozok, és az erdöben is kiismerem magam, de örülni fogok ha a mostani nyugdijkorhatárig kihuznám mind fizikailag mind szellemileg.
    A megtudom nyomni az entert kevés lesz, arra lennék mondjuk jo a fiatalabbaknak megtanitani amit én tudok, amig van hozzá agyam és türelmem, mert ugye képzés és iskola nincs, amibe én beleszaladtam hibába nekik ne keljen, vagy van rá konkrét megoldás.
    Ahogy mi tesszük jelenleg az öregszakikkal.
    Öreg szunyál a sarokban ha elakadunk felébresztjük a fatert, de ehhez kéne olyan fiatal is akit egyálltalán érdekli, de én ilyenekkel nem találkoztam.
    Jobbesetben kint van angliában a mekiben.

  21. Erre szokták mondani, mindegy mit mondasz, a”tanulatlan tanult ” emberek úgy sem fogják fel épp ésszel, hogy mások is dolgoznak, azok is akik a téglát gyártják a házukhoz. Hogy legyen hol, vagy honnan okoskodni.

  22. Szerintem ez nem bonyolult,de sok ember nem fogja fel, ha nem vadászok és gyüjtögetek csak magamnak hanem van egy kertem ahol buzát termesztek és a többi ember is ezt teszi, elöbb-utobb lesz annyi fölöslegem eltartsam azt a gyerekemet aki fazekasnak tanul, amig tanul nyilván nem fog buzát termeszteni, de ha kitanulta onnantol lesz fazekünk is.
    Fazekat el lehet cserélni birkára a birkát számitogépre de a kiindulás a kétkezi munkával megtermelt buza volt…. 🙂
    Céges szinten 20-30 embernél a termelés irányito se fontosabb mint a takaritonö egyik sincs meg a másik nélkül, legfeljebb akinek nagyobb a felelössége azt jobban megfizetik, a társadalomra ugyan ez vonatkozna.
    Lehet valaki magányos rambo mindent leszarok, mindent tulélek, de meg fog lepödni és nem biztos lesz második lehetösége.

  23. 14. Tibor bá: „A ma reggeli adatok szerint Olaszországban 7375 fertőzött, és 366 halott van. Feltételezem, hogy ott nem csalnak az adatokkal. Akkor ez 5% mortalitás …”
    Kérlek számoljunk logikusan, mivel milliószor le van írva: a 7375 a _bizonyított_ fertőzött, akik elmentek orvoshoz / rossz állapotban lévő rokona van és megfertőzte, ÉS le lett szűrve, stb. Mivel az esetek kb. 80%-ban nem megy orvoshoz, nem vészes a fertőzés, ezért ez a fenti legyen az a 20% ami bekerül a rendszerve, így már árnyaltabb a kép. Szorozzuk meg 5-el: kerekítve kb. 40e valós fertőzött, ebből 366 (legyen 400), ami kerek 1% körül-re jön ki.

  24. 13.Vaszil
    Izraelben már túl vannak a 100 ezres számon.
    A mai nap folyamán döntik el hogy teljeskörű karantént rendeljenek el MINDEN külföldről érkező számára, bárhonnan, bármelyik országból is érkezne, a török gyakorlat szerint.
    Az sincs kizárva, miszerint, ha a helyzet tovább súlyosbódna, leállitami a teljes légiforgalmat-szintén a török példa szerint – a teherjáratokat leszámitva.
    Ugyancsak a mai nap folyamán döntik majd el az összes tanintézetek bezárását, óvitól az egyetemekig, az összes rendezvények letiltását, illetve a vendéglátóipari egységek múködésének megváltoztatását- egymástól min. 1 méteres távolság-olasz minta szerint – valamint akár a hatalmas mall-ok nyitvatartását is megszabják majd.
    Mindenki várja az esti tévéhireket, ahol az illetékesek mindezekről beszámolót tartanak majd.

  25. 27.: A karantén és cirkusz miatt nem ügy élnek, nem úgy találkozgatnak, viselkednek az emberek mint addig, tehát nincs annyi enyhe fertőzött sem, ami lehetne ha nem lenne ekkora cécó.. A mortalitást a meglévő adatokból szokták számolni, persze az epidemiológus az agyon-vissza kalkulál, sokmindent figyelembe vesz ha jól kielemzi majd, és nemcsak a mortalitást fejtegeti – de ő is majd a vége után lesz okosabb. Egyébként az óvatos álláspont virológustól, hogy 10-szer akkora a „baj” mint influenzánál (ha már állandóan ezzel hasonlítják, de e helyett akár a borsótermesztéssel is párhuzamot vonhatnának..)

  26. 27.
    Az olaszok elég sokat tesztelnek, tehát szerintem többet látunk, mint 20%.

    De ha mégsem és jók a számaid, kihagytad a számításból, hogy mindössze 622 a gyógyult és még van 6400 beteg (tegnapi, azaz március 8.-i állás szerint) (ebből 650 súlyos), akivel ki tudja mi lesz.

    Az olaszoknál biztos, hogy jóval magasabb lesz a mortalitás 1%-nál, főleg hogy most dől össze az ellátórendszerük.
    Azt mondják délen pedig sokkal rosszabb helyzetben van az eü és a járvány most megy arra.

    Lombard egészségügyi rendszer: egy lépésre az összeomlástól
    Antonio Pesenti a Lombard Régió intenzív ellátásért felelős vezetője arról beszélt, hogy “március 26-ra 18.000 ellátottjuk lehet, ezek közül 3000-en igényelnek majd lélegeztető rendszereket. Az egyik legjobb egészségügyi rendszer a lombardiai és ez a rendszer egy lépésre van az összeomlástól. “

    Ha tudni akarod milyen drámai a helyzet az olasz egészségügyi rendszerben, ajánlom a bergamoi kórházban dolgozó egyik orvos személyes beszámolóját, ami a Facebookon indult és terjed.

    Leríja, hogy milyen kétségekkel figyelte az előkészületeket és nem igazán hitt abban, hogy mi vár rájuk. Aztán bekövetkezett:” Szó szerint háború folyik, éjjel nappal megszakítatlanul zajlik a csata”. Majd leírja, hogy szó sincs influenzáról. Jönnek be az emberek , otthon várnak amíg csak lázasak, majd amikor már nem kapnak elég levegőt bejönnek a kórházba és telnek meg egymás után a kórtermek. És jönnek a tesztek egymás után: pozitív, pozitív, pozitív. Az orvosok kimerültek és nincs váltás, nincs több urológus, vagy ortopéd orvos, együtt dolgozunk, és látom a nővérek szemében a könnyet, amikor újra elveszítünk egy beteget.”

    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-03-08/

  27. Utólag könnyű okosnak lenni, de azért szó nélkül sem érdemes elmenni azok mellett a vélemények mellett, miszerint nem kellett volna, hogy a világot ennyire váratlanul érje a koronavírus-járvány. Persze nem konkrétan ez a kórokozó, hanem bármi olyan, amely képes világjárvány okozni. Az Egészségügyi Világszervezet először 2015 decemberében tette közzé azoknak a betegségeknek a listáját, amelyeket szerinte a legnagyobb ráfordítással kellene kutatni. Ennek az aktuális listáján szerepel két régebbi koronavírus-betegség, a SARS és a MERS, de egy X-betegség néven említett kór is, amely azoknak a gyűjtőneve, amelyek az adott pillanatban még nem ismertek, de képesek világjárványt okozni. Ahogy már hetekkel ezelőtt felvetették, lehet, hogy az új koronavírus leginkább ebbe a kategóriába kerülhet. David Finnoff, a Wyomingi Egyetem közgazdásza szerint míg korábban az volt az ökölszabály, hogy évszázadonként három világjárvány alakult ki, addig az ezredforduló óta – talán némi túlzással – évtizedenként van ennyi. A már említett SARS (2003-2003) és MERS (2012) mellett ott volt a sertésinfluenza (2009), a Zika (2015) és a Dengue-láz (2016). Az persze vitatható, hogy ezek némelyike menyire nevezhető világjárványnak, pláne az ebola 2014 -es és 2016 -os kitörése. Az viszont vitathatatlan, hogy mindegyik megállításához komoly nemzetközi erőfeszítésre volt szükség, és sajnos a jövőben még gyakrabban számíthatunk hasonló jellegű kihívásra. Ennek három fő oka a városiasodás, a globalizáció, valamint a húsfogyasztás növekedése.
    https://g7.hu/vilag/20200309/korabban-evszazadonkent-volt-harom-vilagjarvany-most-mar-evtizedenkent-van/

    A 2019 végén a kínai Vuhanban felbukkant új koronavírus eddig közel 110 ezer embert fertőzött meg, és több mint 3600 áldozatot követelt. Bár nem látszik még a járvány vége, a tudományos közösség példátlan erőfeszítésének köszönhetően sikerült gyorsan feltárni a vírus fontosabb jellemzőit, megindult az oltások kifejlesztése, és zajlik a fertőzés ellen potenciálisan hatásos gyógyszerek tesztelése. Január végi és február eleji összefoglaló cikkeinkben részletesen írtunk a vírus biológiai és genetikai hátteréről, valamint azokról a gyógyszerekről, amelyek szóba jöhetnek a betegség kezelésekor. Itt a vírussal kapcsolatos alapvető információkat és az azóta megjelent tudományos fejleményeket tekintjük át. A SARS-CoV-2-nak elnevezett új koronavírus (korábbi ideiglenes nevén: 2019-nCoV) a beta-koronavírusok közé tartozik, amelyek burokkal rendelkező, úgynevezett pozitív-szálú RNS-vírusok. A pozitív szálúság arra utal, hogy a vírus egyszálú RNS-örökítőanyaga a sejtbe kerülést követően a sejt fehérjeszintetizáló gépezetén szinte azonnal le tud fordítódni az általa kódolt vírusfehérjékké. A beta-koronavírusok csoportján belül a SARS-CoV-2 egy B-típusú, a Sarbecovirus vonalhoz tartozó kórokozó – a SARS-al és számtalan denevérekben jelen lévő koronavírussal együtt. A koronavírusok a felszínükön lévő tüskék által létrehozott, napkoronára emlékeztető elektronmikroszkópos megjelenésük után kapták nevüket. Ezeket a tüskéket a vírus S-fehérjéje hozza létre, amely a sejt receptoraihoz kapcsolódva bejuttatja a vírust az emberi sejtbe. A SARS-COV-2 vírus okozza a COVID-19 betegséget, amely az esetek túlnyomó többségében enyhe, influenzához hasonló tüneteket eredményez. Súlyosabb esetben azonban vírusos tüdőgyulladás és más komplikációk alakulhatnak ki, ami a megfertőzöttek nagyjából 1-2% -a esetében halálos kimenetelűvé teszi a fertőzést – főleg idősek vagy egyéb módon veszélyeztetett betegek esetén. Bár a COVID-19 néhány tünetében emlékeztet az influenzára, az influenzavírusok és a koronavírusok egymástól nagyon távoli és nagyon különböző RNS-vírusok – egyszerűbben fogalmazva a koronavírusoknak semmi köze az influenzavírusokhoz.
    https://qubit.hu/2020/03/09/minden-amit-a-tudomany-eddig-felderitett-a-koronavirusrol

  28. Fém, műanyag, papír: kutatók újabb tanácsai arról, milyen felület mennyi ideig maradhat fertőző. Kínából rendelt csomaghoz például bátrabban nyúlhatunk hozzá, mint a metrófogantyúhoz.
    Nemcsak a denevér lehet vírushordozó, hanem az interneten rendelt műanyag kütyü is? Szerencsére az utóbbi veszély mifelénk nem túl nagy. Kínából a konténerek nemigen érkeznek egy hónapnál hamarabb Európába, annyi idő alatt pedig a koronavírus is elpusztul. Ezt erősíti meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is. Igaz, hogy a vírus akár napokig elvan, attól függően, hogy milyen felületen tapad meg, de „nagyon valószínűtlen“, hogy a vírus életben maradjon a rakodás, a szállítás, a változó hőmérséklet ellenére is. Ez olvasható a WHO koronavírusos „mítoszromboló“ oldalán, amelynek többi információját itt ismertetjük. A WHO-hoz hasonlóan elhanyagolhatónak látja ezt a fajta kínai kockázatot a CDC, az amerikai járványügyi hatóság is. Mégsem érdektelen, amit Günter Kampf és német kutatótársai a napokban, a mostani járványhoz hozzászólva tettek közzé a Journal of Hospital Infection (a kórházi fertőzések folyóirata) hasábjain. Korábbi – a mostani járvány előtti – koronavírusokat vizsgáló tanulmányokat összegezve megállapították, hogy míg például alumínium felületeken egyes vírustörzsek már két óra alatt elpusztulnak, más felületeken, például bizonyos műanyagokon akár 9 napig is eléldegélnek. Papírral is megeshet, hogy a kórokozók 4–5 napig megmaradnak rajta.
    Táblázatukban elég nagy különbségeket gyűjtöttek ki a korábbi munkákból a kutatók, ami nyilván arra utal, hogy az emberre veszélyes és korábban ismert többféle koronavírus-törzs (hozzáértők kedvéért: SARS, MERS, HCoV) túlélőképessége eltérő. A skála néhány órától a műanyagokkal kapcsolatban említett kilenc napig terjed. (Más kérdés, hogy az állatokat megbetegítő koronavírusok 28 napig is életképesek.) Az még kutásra vár, hogy a mostani, a Covid-19-et okozó mikroba (a SARS-CoV-2) hol áll ezen a skálán. Amíg ez kiderül, remélhetjük, hogy nem lóg ki nagyon (Kampf és társai is ezzel a feltételezéssel zárják összegzésüket), és nem éli túl a kínai utazást, amellyel példálóztunk.
    https://hvg.hu/tudomany/20200309_koronavirus_hol_fertoz_who_sars_covid19_fertotlenites

  29. 27.
    „Mivel az esetek kb. 80%-ban nem megy orvoshoz, nem vészes a fertőzés,”

    Ez a 80% nem megy orvoshoz honnan van?

    Most néztem az angol doki mai videóját:

    „20% may have no symptoms”, azaz 20%-nak nincs tünete vagy olyan enyhe, hogy nem is figyel fel rá, viszont 80% megbetegszik. Csak szerencsére a többség nem kerül kritikus állapotba, de ebből nem következik, hogy 80%-a nem megy orvoshoz és így nem látja a rendszer.

  30. No fiúk és lányok.
    Lehet imádkozni a Teremtőhöz, hogy ússza meg az ember, vagy kicsit gondolkodunk azon, hogy a letolt gatya helyett lehet másként is reagálni a helyzetre.
    Első javasolt irodalom a témában Royal Raymond Rife élete.
    Ha megértettük miről is van szó, akkor már tovább lehet menni a megoldás felé.

  31. Daniele Macchini a bergamói kórház, a Humanitas Gavazzeni orvosa, ahogy ő fogalmaz, a háború első frontjában harcol a koronavírus ellen. Több olasz újság, köztük a legnagyobbak is lehozták az elmúlt napokban a pénteki Facebook-posztját, amelyben a helyzet drámaiságát írja le hosszan, és amely e cikk írásakor 26 ezer megosztásnál jár. A doktor azzal kezdi, hogy felelősségteljes magatartást kértek tőlük, ő viszont azt gondolja, hogy pont a hallgatás nem lenne felelősségteljes, úgyhogy megpróbálja leírni, mi is történik most a kórházban.
    https://index.hu/kulfold/2020/03/09/olaszorszag_korhaz_egeszsegugy_koronavirus_hatasok/

  32. 35 dajtás

    „Ha megértettük miről is van szó, akkor már tovább lehet menni a megoldás felé.”
    Érteni vélem amit mondasz, DE nem mehetünk sehova másfelé. Csak a természet által kijelölt út marad. Immunrendszer, evolúció, meg ilyesmi.

  33. Az ötödikként bejelentet daganatos férfi beteg előzményei:

    „Édesapját a február 24-i műtét után pár nappal hazaengedték, de lázas volt.
    Pár nap múlva visszamentek kontrollra, lázasan.
    Március 2-án újra a kórházba vitték édesapját, nagyon köhögött, lázas volt. Vettek az édesapjától vért. Hazaküldték őket.
    Március 5-én újra felkeresték a kórházat (meg kellett jelennie édesapjának ott), édesapja közel két hete lázas volt, nagyon erősen köhögött, tüdőembóliára gyanakodtak akkor az orvosok, az intenzív osztályra szállították.
    Ekkor olvasónk megemlítette, hogy egyébként őt korábban koronavírus-gyanúval vizsgálták ugyanott, a Szent Lászlóban, de elengedték. Az orvos ekkor teljesen ledöbbent, olvasónk édesapjánál valószínűleg ezután rendelték el a koronavírus-tesztet. Az idős férfi egyébként azóta már nincs eszméleténél.”

    https://24.hu/kozelet/2020/03/09/koronavirus-fertozott-apa-fia-korhaz-hazakuld-vizsgalat-tisztifoorvos-operativ-torzs/

    (Vadegér! esetleg ha soronként nem kérnéd számon rajtam a cikket és nem érvelnél az árvízi rutinoddal az sokat segítene, mert már így is borzasztóan nagy az olvasnivaló mennyiség, köszi )

  34. Re:37
    Nem, nem ez a kijelölt út.
    Kritikus helyzetben nem a dogmáinkat kell tovább védenünk, hanem mernünk kell kilépni a megszokottból. Itt nem babra megy már a játék, hanem életek múlnak a hozzáállásunkon. Persze lehet hajtogatni hogy nem lehet/evolúció/tetszőleges bullshit, de ez csak maszatolás, és a probléma megoldásának elkerülése.
    Elárulom, mindig van megoldás, csak meg kell „találni”…

  35. 39 – dajtás:
    Tudom, van megoldás. Be kell tartani a tíz parancsolatot. Abbahagyhatnád már az anyagon túli okoskodásodat.

  36. Ahogy elnézem ez a sajtónyilatkozatosdi nálunk nem más mint elkenegetni a szart amit okoztak az egészségügy ellen, az állampolgárok ellen ebben az országban.

  37. Re:40
    Tibor bá’
    Nem piszkálódásból írom, de idézek még egyszer:
    „Lehet imádkozni a Teremtőhöz, hogy ússza meg az ember, vagy kicsit gondolkodunk azon, hogy a letolt gatya helyett lehet másként is reagálni a helyzetre.
    Első javasolt irodalom a témában Royal Raymond Rife élete.”
    Pont hogy a lehetséges megoldás irányáról van szó,és itt nincs semmi himi-humi ezobullshit.

    Az értelmünk nem azért van, hogy jajveszékelve rohangáljunk, hanem hogy gondolkozzunk, és a problémára megfelelő választ adjunk.

  38. 43.

    Lehet ez is az egyik cél globális gazdasági összeomlást kreálni..

  39. Szerintem ez nem cél, hanem következmény.

    Most jutott el a befektetők kritikus számának agyáig, hogy mi következik. A többiek meg mentek az eladási pánik után.

    Erről az összeomlásról beszéltünk már itt, csak nem tudtuk mikor következik be.

  40. A fizumat majd kp.-ban kérem, legfeljebb lesz mivel begyujtani vagy mibe sodorni a cigimet, „vot már ilyen”…

  41. 41.
    Nincs már ott a Kásler, meg Cecília sem. Orvosok, rendőrök, katonák nyilatkozgatnak ezután. (Bár még lehet kivétel).

    EGyre kínosabb és kínosabb lesz. Az eszméletlenül fekvő koronavírusos idős embert a fia fertőzte meg, ez szinte 100%. A döbbenet, hogy hazaérkezése után a fia elment a háziorvoshoz, aki beutalta koronavírus gyanúsként Szlávikhoz, aki nem tesztelte le.
    Protokollokra hivatkozik, ez a varázsszó egyelőre.

    Csak hogy ez napról napra kínosabb lesz. Mert lesznek újabb és újabb esetek…

    Igen, most fog feltárulni az igazság, amit eddig kevesek tudtak vagy legyintettek, esetleg gyurcsányoztak egyet. Az egészségügy lepusztítása, a pénzkivonás és amit ráköltöttek, annak is jó részét elmutyizták (pl. 2-3 szoros áron vettek lélegeztető gépeket és így valaki nagyot kaszált, gép meg fele vagy harmada lett, mint lehetett volna. És ez most nagyon de nagyon fog hiányozni).

    Meg kell nézni az országokat, kiknél hogy áll a halálozási ráta. Hatalmasak a különbségek és hogy mi ennek az oka? Erről majd talán később.

    46.
    Jó, hogy említed, a készpénz fogdosással majd (inkább már) nagyon vigyázni kell. Én saját bankkártyával fizetek, amikor csak lehet.

  42. Letisztázódott ez a zöld műtősmaszkot kaptak a háziorvosok dolog. Ezt nem a saját védelmükre kaptak, hanem ha kifognak egy COVID-19 járvány által érintett gyanús esetet, akkor az érintett személyre kell ráadni ezt. Egyéni, komolyabb FFP3 v. FFP2 -es védőmaszk egyenlőre nem jön központilag a háziorvosoknak, ennyit tudtam meg a háziorvos havertól. Arra ott van az a limitált mennyiség amit saját zsebből sikerült beszereznie januárban.

  43. 42 dajtás

    „Az értelmünk nem azért van, hogy jajveszékelve rohangáljunk, hanem hogy gondolkozzunk, és a problémára megfelelő választ adjunk.”
    Akkor gondolkozz.
    Elindult a vírus Kínában. Orvosok észrevették, jelezték, majd a politikusok letagadták, és elszabadult.
    Idő folyamán a vírus elterjed a világon és MINDEN országban pontosan úgy alakultak a dolgok mint Kínában. Valamiféle kényszerpályán van a világ.
    Erre lesznek majd akik háttérhatalomra gyanakszanak, elitet emlegetnek, összeesküvéselméletek…

    Működik a természet, csak ennyi.

  44. Németországban két ember is meghalt koronavírus-fertőzésben, jelentették be a német hatóságok. A Bild.de szerint az egyik áldozat Essenben, a másik Heinsbergben halt meg. Korábban egy 59 éves férfi halt meg vasárnap Egyiptomban a fertőzéstől, a nyaralása alatt. A Robert Koch Intézet hétfő délelőtti számításai szerint 1112 koronavírusos beteg található Németországban.
    https://index.hu/kulfold/2020/03/09/kinai_koronavirus_nemetorszag_jarvany_halal/

    Spanyolországban is meredeken nő a koronavírus által fertőzöttek száma. Miközben szombaton még csak 430 fertőzöttet reagáltak, addig ez a szám vasárnapra 674-re, hétfőre pedig 1033-ra nőtt. A halálesetek száma is 11-ről 26-ra ugrott meg.
    https://index.hu/kulfold/2020/03/09/spanyolorszag_koronavirus_intezkedesek_karanten_madrid/

    A legfrissebb adatok szerint már 22 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak az Egyesült Államokban, és több mint 550 beteget azonosítottak. Járványügyi szakemberek figyelmeztetése szerint a fertőzés csak most kezd el igazán terjedni az országban, ahol az első koronavírusos halálesetet kilenc nappal ezelőtt, február 29-én, pénteken jelentették be.
    https://24.hu/kulfold/2020/03/09/koronavirus-egyesult-allamok/

  45. Legalább júniusig tarthat az új típusú koronavírus-járvány terjedése világszerte Kína vezető légzőszervi betegségekkel foglalkozó szakértője szerint – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán hétfőn.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200309/koronavirus-legalabb-juniusig-tarthat-a-jarvany-terjedese-vilagszerte-418595

    Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt, a járvány lefékezéséhez pedig minden egyes ember segítsége szükséges – mondta Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter hétfőn Berlinben.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200309/nemet-miniszter-honapokig-tarto-korlatozasokkal-kell-szamolni-a-koronavirus-miatt-418661

  46. Re:49
    Teljesen félre értesz.
    Ha beüt a sz.r, akkor a pánikolás nem segít, nagyon nem.
    Hideg fejjel kell csinálni mindent, és ennek mentén kell mérlegelni mindent.
    Ugyan ez vonatkozik a védekezésre, és a megoldásra is.
    Az viszont nem megoldás, hogy majd az evolúció úgy is megold mindent, és jól hátradőlünk a konzervhalmunkra támaszkodva(akinek nem inge, ne vegye magára).

  47. 49. n/a

    „Elindult a vírus Kínában. Orvosok észrevették, jelezték, majd a politikusok letagadták, és elszabadult.”

    Ezzel a mondatoddal azt sugallod, hogy a WHO politikai és nem szakmai szervezet, mivel a határozott ajánlásukra maradt fenn a közvetlen repülőjárat az érintett területekkel még hetekig, hónapokig. Szigorú „szakmai” döntések voltak az óceánjárókon is, ugye. Még a saját szabályaikat sem tartották be a pandémia bejelentésével kapcsolatban.

    Ha viszont politikai szervezet, miért hivatkoznak rájuk állandóan a szakmában? Mennyit ér a szavuk?

  48. Lehet én vagyok figyelmetlen de én olyan hireket látok két ember meghalt az egyik 59-éves volt, vagy x meghalt az egyik 79 éves volt, ok.
    És a többi ?
    Vagy azt nem merik bevallani azért nem csak az idösek halnak bele.
    Erre nincs valami kimutatás, Jozsi kömüves 30éve dohányzik 25 éve fogyaszt reggelente 3tüskét, 40évesen meghalt koronavirusban.

  49. Nigéria, Lassa láz, mortalitás 20%, épp most fut fel.
    Ti meg itt aggódtok a Korona-vírus járvány miatt 😀

  50. A thesun az nem olyan szinvonalu mint nálunk a blikk ?
    Nem azt mondom nem ez a helyzet náluk, de ez lehet egy „normál” intenziv osztály is.
    Semmi különöset nem mond a cikk, csak kattints rá, mert az jo.

  51. Ezért leszel koronavírusos

    Napok óta várom, hogy Kásler Miklós – ameddig a szem ellát, a leginkompetensebb egészségügyi (oktatási, kulturális stb.) miniszter – bejelentse: a tízparancsolat, a kaukázusi származás vagy a szkíta DNS megvéd a koronavírustól. Egyelőre késik a nyilatkozat, de közben egyre feltűnőbb, hogy a magyar kormány és a mindent az égiekre bízó iráni teokratikus rezsim hozzáállása között milyen sok a hasonlóság; hogy az európai helyett az iráni modellt követjük.

    1.Mindig más a felelős
    Iránban a hatalom hosszú időn át külföldi összeesküvésként kezelte a koronavírus-járványt, miközben a közegészségügy látványosan csődöt mondott. Irán amúgy jelentős részben kínai tőketranszferekből él, kiterjedt és szoros a kapcsolat a két ország között, a vírus is bizonyíthatóan ezen az úton érkezett, az iráni sajtóban mégis többet emlegették a kórokozó kapcsán az Egyesült Államokat, mint Kínát.
    Ami Magyarországot illeti, Orbán Viktor miniszterelnök jóelőre mentesítette a kormányzatot és az egészségügyet, amikor azt mondta: „Van itt egy különbség az országok karakterében: a lengyelek, a csehek és a szlovákok is északra vannak tőlünk. Karakterükben fegyelmezettebbek, mint mi magyarok vagyunk. Nálunk van egy kis ilyen délies könnyelműség. Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság, mert most azon múlik minden, hogy milyen fegyelmezettek leszünk.” Amiben nem csak az az érdekes, hogy egy pillanatra kívül helyezte magát „a magyarokon”, hanem az is, hogy finoman eltolta magától a felelősséget: nem az egészségügyi ellátórendszer és a kormányzati adminisztráció alkalmatlansága segíti a vírus terjedését – pedig, mint látjuk, de, nagyon is –, hanem „a magyarok” lazasága. (Mintha az ún. országértékelőn még azt mondta volna: „A teljesítmény a nemzeté, a felelősség a kormányé” – igen, kivéve akkor, amikor baj van.)
    Mindenki, aki régóta figyeli a kormányzati kommunikációt, előre tudta, hogy az első bejelentett fertőzöttek külföldiek (közel-keletiek, mohamedánok, színes bőrűek) lesznek – és semmiképpen sem kínaiak. Végül úgy alakult, hogy iráni diákoknak jutott a szerep; a kormány és a kormánymédia pontosan úgy kezelte a helyzetet, ahogy vártuk. Az „irániság” került mindenhol előtérbe, arról szó sem esett, hogy az Orbán-kormány forint-milliárdokkal támogatja az iráni diákok ittlétét. 33 ezer külföldi diák taniul nálunk, kb. 2000 kínai és 1900 iráni, döntő többségük magyar ösztöndíjjal van itt. Hogy például ez az ösztöndíjrendszer, vagy az, hogy a magyar járványügy az iráni diákokkal kapcsolatban semmilyen megelőző intézkedést nem vezetett be azok után sem, hogy Irán vált globálisan a második legnagyobb koronavírus-gócponttá, hozzájárult-e a vírus Magyarországra importálásához, arról a kormány által felügyelt nyilvánosságban nem történt említés. Mindeközben egy parádés nyilatkozat a Fidesz kommunikációs igazgatójától: „a legtöbb illegális bevándorló olyan területről érkezik, mint például Irán, ami a koronavírus gócpontja is egyben”. Hát persze. A vírust azonban a Fidesz támogatásával érkezett legális bevándorlók hozták magukkal. Úgy tűnik, Magyarország opportunista, kizárólag a politikai és a gazdasági haszonra koncentráló bevándorlási politikája (nekünk is van, nem csak Németországnak!) semmivel sem jelent nagyobb védelmet a kórokozók ellen, mint az emberiességi szempontokra nagyobb hangsúlyt helyező európai országoké.

    2.Az egészségügy szétesett
    Mindenki tudja, hogy a magyar egészségügy súlyos bajban van; hogy még a környező országokéhoz képest is látványosan alulteljesít, de sosem látszik ez tisztábban, mint amikor egy világjárvány kopogtat, és a teljesítmények hirtelen összehasonlíthatóvá válnak. Ugyanez a helyzet Iránban is: nincs érdemi határellenőrzés (egészségügyi értelemben), rengeteg a vendégmunkás, akik közül sokakat (ugyanúgy, mint nálunk) különféle bürokráciacsökkentett, járadékkímélő foglalkoztatási formákban, az egészségbiztosítás látókörén kívül dolgoztatnak és tömegszállásokon éjszakáztatnak (aki szerint ez Magyarországon nem jellemző, nézzen körül mostanában a Velencei-tó környékén). Nincs elegendő teszt, nincs védőfelszerelés, megbízhatatlan az adatszolgáltatás, felkészületlenek az egészségügyben dolgozók.
    Mint az elmúlt napok hazai híradásaiból megtudhattuk, a védekezés kiemelt helyszínén, a Szent László Kórházban csak a betegút utolsó állomásán lévők dolgoznak járványvédelmi felszerelésben (miközben a potenciális és a tényleges fertőzöttek az összes megelőző állomáson is végigmennek, a recepciótól a diagnosztikáig). És ez a csúcs, amit a magyar egészségügy járványügyben nyújtani tud, mindenhol máshol rosszabb a helyzet (az első védvonalnak számító háziorvosok például nem kapták meg a számukra előírt védőfelszerelést). Hogy a koronavírusból járvány lesz, az nagyjából január közepe óta tudható. Most március van, és Magyarországon nincs védőruha, kesztyű, maszk, intézményekbe kihelyezhető kézfertőtlenítő (utóbbi esetében legalább várólista van). A maszk vagy a kézfertőtlenítő nem űrtechnológia – ha a kormányzat két hónap alatt nem tudta megoldani a gyártását vagy a beszerzését, akkor mire számíthatunk tőlük, ha tényleg komolyra fordul a helyzet? (És valóban a „nemzeti konzultáció” megszervezése volt az állami adminisztráció legfontosabb feladata az elmúlt hetekben, nem lehet, hogy másra kellett volna fordítani az erőforrásokat?)
    Magyarország a koronavírus szempontjából kiemelten veszélyeztetett. Az országban van 30-40 ezer hajléktalan, továbbá 700 ezer, a társadalombiztosításból (az egészségügyi ellátásból!) frissen kirekesztett ember, körülbelül egymillió alkoholista – egy részük leépült, az egészségügy látókörén kívül élő, legyengült immunrendszerű ember –, sok százezer asztmás, légúti allergiás, és más, a betegség szempontjából fokozott kockázatnak kitett állampolgár. A hajléktalanok és a biztosítás nélküliek körében úgy terjedhet a kór, hogy arról az állam legfeljebb a halálesetek alkalmával, utólag értesül. A megfertőződött betegek útját már most sem képes követni a rendszer. (Érdemes összevetni a cseh és a szlovén adatszolgáltatást a magyarral. Az első cseh betegnél tíz órán belül mindent tudtunk – mi is, Magyarországon, de nem a magyar, hanem a cseh nyilvánosság révén – arról, hogy Csehországban merre járt, de hogy mit csinált, hol volt Budapesten a Bulinegyedben, azt máig nem sikerült kideríteni vagy nyilvánosságra hozni, holott ilyen esetekben a felderítés és a transzparencia egyformán fontos. Szlovéniában az összes beteg összes korábbi kontaktusa transzparensen követhető.) És még valami: Magyarországon feltűnően kevés tesztet végeznek el; csak azokat tesztelik – illetve azok közül némelyeket –, akik a három tipikus tünet mindegyikét mutatják. Holott európai tapasztalat, hogy rengeteg az atipikus tünet, vagy a tüneteknek csak egy részét mutató beteg. Nem tudjuk, hogy ennek a magyar sajátosságnak mi az oka, de az biztos, hogy sokkal jobban emlékeztet az iráni (kirívóan rossz) gyakorlatra, mint bármelyik európai országéra.

    3.Rendőrségi ügy a járvány
    Ahogy a sertéspestis ügyében nyilvánvalóvá vált, hogy az agrárminisztérium és az állategészségügy alkalmatlan az alapfeladatainak ellátásra, ugyanazt látjuk most a Kásler-tárca és a humánegészségügy kapcsán is: hozzá nem értés, össze-vissza beszélés, releváns információk eltitkolása, szakmai helyett politikai irányítás. Mintha csak Iránban lennénk, ahol a helyi gyógyító-megelőző szisztéma nagyszerűségét bizonygató miniszter rögtön a járvány második hullámában megfertőződött. Az embernek az a benyomása, hogy kormányban egyetlen működőképes tárca, és egyetlen hatékony miniszter van: a BM, illetve Pintér Sándor. Ezért válik egy alapvetően egészségügyi probléma az egészségügy első kudarcai után rendészeti kérdéssé, ezért intéz (vagy próbál intézni) a rendőrség olyasmit, amit civilizált országokban a járványügyi hatóság (magyar relációban a már nem létező Köjál-ÁNTSZ, amelynek elméletbeli vezetője, az országos tisztifőorvos régebben egy országos hálózatot utasított – ma őt utasítgatja a kormány, hogy éppen mit kell füllenteni) intézett. Akárcsak Iránban, ahol a járványban szintén használhatatlannak bizonyult egészségügy helyett most az ország egyetlen ütőképes szervezetét, a Forradalmi Gárdát próbálják bevetni a betegség ellen.

    Nem az egészségügy nem működik, hanem az ország. A kormánynak nem az lenne az elsődleges feladata, hogy kitalálja, milyen regényeket és verseket tanítsanak az általános iskolában, hanem az, hogy – többek között – a humán infrastruktúrát megszervezze, működőképes állapotban tartsa és működtesse. Ha elkapod a vírust, azért fogod elkapni, mert az előbbit, ami nem feladata, még csak-csak megoldja valahogy, az utóbbira viszont – lásd a kréta nélküli iskoláktól a maszk nélküli egészségügyig mindent, amihez hozzányúlt – láthatóan képtelen.

    Miklós Hargitai

  52. „Nem akarok vészmadárkodni, de baj csöstül jön.
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20200309/akkorat-zuhant-az-amerikai-tozsde-hogy-felfuggesztettek-a-kereskedest-418525

    Január elejétől masszív S&P shortban voltam. 3 hete nyílvánvalóvá vált, hogy a koronavírus több, mint tökéletes szikra az összeomláshoz, mert önmaga is komoly reálgazdasági hatásokkal bír. Viszont elég hamar rájöttem, hogy nem fogom tudni elkölteni a rengeteg megkeresett dollárt, ezért 3250nél kiszálltam és bevásároltam fontos dolgokat. Meggyőződésem, hogy a 2008as válsággal való összehasonlítás hamarosan nevetséges lesz és egy teljesen más típusú gazdasági rendszer fog következni. Ha tévednék verem majd a fejem a falba? De ez nagyon gazdasági újrabootolásnak néz ki. Szinte biztosra veszem, hogy tavaly láttuk a globalizmus csúcspontját.

  53. 59 – Kamionos:
    Nagy valószínűséggel igazad van. Ha erre sokan rájönnek, az arany ára fel fog menni az egekbe.

  54. Ha erre sokan rájönnek, tisztelt Tibor bá’? Ha mi rájöttünk gondolja aki tűz közelben van az nem jött még rá? Ez egy irányított összeomlás…és akkor fog beszakadni a tőzsde, amikor eljön az ideje…amikor minden bábu a helyén van….

  55. 61 – Valaki:
    Mi nem vagyunk az átlag ember. Nem a tűz közelben lévők, hanem a teljes társadalom számít. Azok, akiknek a pénze nem a bankokban és részvényekben van, hanem a „szalmazsákban.”

  56. 52 dajtás

    „Teljesen félre értesz.”
    Pedig értelek (azt hiszem), de NINCS olyan remény amire gondolsz.
    Az ember is csak egy élőlény.

    https://foter.ro/cikk/isten-es-a-koronavirus-ha-elrendelnek-a-templomok-bezarasat-nem-mindegyik-egyhaz-lenne-hajlando-erre/
    „Az ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu legutóbb azt nyilatkozta, hogy az ortodox templomokat nem helyezhetik karantén alá, mert azok Jézushoz tartoznak, nem a földi hatalmakhoz.”

    Nincs remény.

  57. 58. Egyre többen jönnek rá, hogy mire való a magyar „állam”? Tessék figyelni, merre mozog a tintás- és enyveskezű. Rögtön videokonferenciázott… vajon a „mélygarázsa” elkészült már időre Hatvanpusztán? A végén még kiderül, hogy a NER kapkodása és kisgömböc harácsolása valójában egy „Noé-bárka” kísérlet volt? (talán megbízásból?)

    59. +1, erre egyre nagyobb az esély, meglátjuk a végtelenül nyomtatott pénz valójában mekkora bizalomra lesz fedezet.

  58. 63.
    Erröl jut eszembe hitgyüli volt vasárnap ?
    Sanyabá mit mond ez is valami démontol valo uri huncutság mint a joga? 🙂

  59. 58.SzJK: +10
    Ez különösen tetszett:
    „Karakterükben fegyelmezettebbek, mint mi magyarok vagyunk. Nálunk van egy kis ilyen délies könnyelműség.

    Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság, mert most azon múlik minden, hogy milyen fegyelmezettek leszünk.”

    Mert csak ezen múlik, Ti semmit se tehetnétek ehhez hozzá!
    Remélem amire gondolok, bekövetkezik.

    Amiben nem csak az az érdekes, hogy egy pillanatra kívül helyezte magát „a magyarokon”, hanem az is, hogy finoman eltolta magától a felelősséget: nem az egészségügyi ellátórendszer és a kormányzati adminisztráció alkalmatlansága segíti a vírus terjedését – pedig, mint látjuk, de, nagyon is –, hanem „a magyarok” lazasága. (Mintha az ún. országértékelőn még azt mondta volna: „A teljesítmény a nemzeté, a felelősség a kormányé” – igen, kivéve akkor, amikor baj van.)”

  60. 58.
    Nagyon jó összefoglaló! Amit vetett az ország, most le fogja aratni!

    Egész Olaszországot lezárják

    https://index.hu/kulfold/2020/03/09/olaszorszag_kinai_koronavirus_voros_zona/?fbclid=IwAR2t0uKNfhzflud7vXzM5MTrpbnf46drS-YonqTq-1inTsKkv6a_NoTx_l4

    Iskolabezárások Romániában és Szlovákiában.

    Madridban (Spanyolország) is bezárják az összes oktatási intézményt.

    68.
    Ezzel szinte az egész nyugati világ így lesz, csak még van, akinek van pár napja vagy egy-két hete.

  61. Lassan őrölnek a fogaskerekek….:

    Nagyon is valóságossá vált annak a veszélye, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID-19) pandémiává, azaz több kontinensre kiterjedő világjárvánnyá növi ki magát – jelentette ki Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200309/who-a-kinai-fertozottek-70-szazaleka-mar-hazamehetett-418683

  62. 69 – Python:
    Én már 3 hete megírtam. Mert én vagyok a mindmegdöglünk Tibor bá’. Pedig csak gondolkodom.

  63. Azért remélem ha tul leszünk ezen nem csak a „pánikkeltöket” hanem a felelösöket is kérdöre vonják, akár ezen blog kommentjei alapján visszakeresve.
    Mert arc az van azért elég nagy.
    Párat már most tudnék ajánlani, teszem azt a felelöst aki hazaküldte a szerencsétlent teszt nélkül „mert a protokolban nem ez van” és nagy valoszinüséggel kihalnak a szülei 🙁
    Iskolákat nem kell bezárni b , a gyerek hazaviszi azt lhát ha lesz még pár hasonlo.
    „Ébredj jobbágy”

  64. Nagyapám azon kevesek közé tartozott aki hazajött a Donkanyarbol, a dédnagyapám már nem volt ilyen szerencsés, de szerintem mindketten forognak a sirjukban, ezért kár volt.
    Gyáva nép a Magyar velem egyetemben ha ez a banda a nyakunkon marad ezek után is amit most müvelnek.
    „bükkösagent” és társait meg várom szeretettel pont azt kapnák amit érdemelnek.

  65. „Mielőtt felvetnénk azokat a lehetőségeket, amelyek révén a szakemberek próbálják magyarázni a kiugróan magas olasz halálozást, nem szabad elfelejtenünk, hogy zajló járvány esetén rendkívül nehéz a halálozási arányt (illetve a fertőzöttek tényleges számát) megbízhatóan becsülni. Az elhunytak száma nagyjából biztos, bár sokuk valószínűleg akkor is meghalt volna a közeljövőben, ha nem kapják el vírust. De ennél sokkal nehezebb megmondani azt, hogy hányan betegek.

    Különösen egy olyan kórokozó esetében, amely ilyen sok embernél csak enyhe vagy szubklinikai tüneteket produkál, akiket jó eséllyel senki sem regisztrál, így nem kerülnek bele semmilyen statisztikába. Vagyis a végén, amikor a szakemberek nagy népességek immunológiai vizsgálata révén pontosabb képet fognak tudni alkotni arról, hogy hány ember fertőződött valójában meg, a halálozási arány is kisebb lehet.

    Ugyanakkor ez a hatás elvileg minden országra hasonlóképpen vonatkozik, tehát még mindig nem magyaráztuk meg, hogy Olaszországban miért halnak meg sokkal többen a betegségben, mint máshol. Minthogy a fertőzés az idősekre sokkal veszélyesebb (nyolcvan év fölött 15 százalékos a halálozás, negyven év alatt alig több mint 0 százalékos), felmerül, hogy esetleg az olasz társadalomban nagyobb az idősek aránya.

    És ez így is van, az olasz népesség szinte minden mérőszám szerint a legidősebb az egész unióban. Minden EU-tagállamnál alacsonyabb Olaszországban a fiatalok aránya, és magasabb a 65 évesnél idősebbeké (22,6 százalék). Az olaszok átlagéletkora 45,9 év, miközben az európai uniós átlag 42,8 év. Az átlagéletkor csak Németországban magasabb. Csakhogy ott a legutóbbi adatok szerint 0 százalékos a koronavírus-fertőzés halálozása. Tehát ez sem magyaráz meg mindent.

    Az sem erősíti az elöregedő társadalom döntő hatását, hogy Japánban, ahol rengeteg 100 évesnél is idősebb ember él, csak 1,5 százalékos jelenleg a mortalitási ráta. Egyes modellszámítások szerint jelenleg az olasz halálozás a valóságban 3,8 százalékos lehet, ha beleszámolják a tünetmentes rejtett fertőzötteket is.”

    https://index.hu/techtud/2020/03/09/miert_hal_meg_annyi_olasz_koronavirus-fertozott/

    A relatív öregebb korfa egy faktor lehet.

    Ami még szoba jöhet a magas fokú légszennyezettség is Észak-Itáliában, amiről korábban volt szó.

  66. Kínánál is szennyezettebb lenne a levegő és többen dohányoznak és gyengébb az immunrendszerük és rosszabb az egészségügyi ellátásuk Lombardiában élőknek, mint Wuhanban élő Kínaiaknak? Ott, ahol normál üzemmenetnél a szmogtól nem lehet látni a napot, ahol 25000 emberre jut egy háziorvos, ahol gyárak tömegszállásain élnek a droidok, az ő hivatalos halálozási rátájuk is kevesebb, mint az Olaszoké. Hm.

    Megosztott valamelyikőtök egy videót a Wuhani helyzetről. Birodalmi katonának öltözöttek permetezik az aszfaltot Wuhanban. Mi a permetezés oka?
    Hetek óta nem járkálnak az emberek az utcán. Magán jármű forgalom egyenlő a nullával. A kérdés adja magát. Az aszfalton mennyi ideig marad ez a nyavalyás életben? Több, mint három hétig? Egyáltalán, hetek ill. napok elteltével, hogy jut annyi kórokozó az úttestre, /onnan a gumiabroncsra/, onnan a cipő talpára, onnan a lakás vagy bolt burkolatára, onnan a kezünkre, onnan a szánkba, szemünkbe, hogy még bőven fertőzőképes, napok, hetek múlva is?
    Vagy, ha valaki maszkban köhög az utcán, akkor annyi kórokozó jut a szabadba, a levegőből az aszfaltra, hogy a szél által felkapott port által szállított vírusszám belélegezve vagy szemünkbe jutva fertőzést tud okozni?
    Ez abszurd. De akkor miért permeteznek?
    Az még fura a videóban, hogy a lakásokban élők közül senki nem kíváncsi a permetezőkre, nem állnak az ablakokban és nincsenek nyitott ablakok, még a huszadik emeleten sem.
    Nálunk /EU-ban/meg az a tanács, hogy vendéglátóhelyen, sorban álláskor 1 méter távolságban tartózkodjanak az emberek. 🙂 Kínában meg az aszfaltot is fertőtlenítik /fertőtlenítik?/ és a huszadikon sem nyitnak ablakot. Van még ott egyáltalán valaki, aki ki tudná nyitni?
    Akkora nagyok az ellentmondások országok intézkedései között, hogy ez számomra érthetetlen, miközben a vírus ugyan az.

  67. Majd most jöhet a főpróbája a szállópor kiesés elméletnek.Azért elég sok hajó, repülő,autó esett ki és fog kiesni világszerte a közlekedésből, talán a szénerőművek mennek, de Európa, USA ,Kína stb.. Elég jelentős kiesés.
    És ez szerintem jóval nagyobb kiesés mint sept 11. mennyiségben és időben.

    Nemsokára kiderül hogy leállnak e a németek.Ha a német autógyárak leállnak akkor a magyar multik is.De valahogy senki nem beszél erről . Olyan mint amikor a II vh
    -ban volt hogy a lakosság egyk fele még mulatott mikor már bombázták a városokat.Egyesek szerint pl. a németek 60%-a is megfertőződhet. Nesze neked német gazdaság.
    Tiborbá, lehet ezek az utólsó pillanatok amikor még fűtött szobából és karosszékből böngészhetjük a napi híreket , nemsokára jön a gyakorlat 😀

    Valakinek van infó arról hogy pl. karanténben az olaszoknál hogy működik a boltok feltöltése? Töltik a boltokat árúval?Pl. ha a tésztát más országban gyártják akkor a kamionok bemehetnek, kijöhetnek?
    Mivel az olaszoknál is globalizált az élelemelőállítás ezért gondolom sok országból jön a kaja.Karantén esetén ez hogy van?Csak belső áruszállítást engednek meg?PL. németektől kamion vihet kenőmájast olaszba?

  68. 35. dajtás
    Ha ez működne, akkor már az emberiség legyőzte volna az összes vírusos, bakteriális fertőzést, és nem lenne rákos beteg a Földön.
    http://www.rifeszoft.hu/?q=content/dr-royal-raymond-rife

    Két lehetőség van, vagy nem működik ez az egész, vagy a gonosz gyógyszermaffia nem engedi a használatát, mert nincs belőle bevétel. 😮
    Különben az olalról letölthetőek a „Koronavírus frekvenciái” (link jobb oldalon a ‘Letöltések’ alatt. 😀 ).

  69. Ahol komolyan vesznek egy járványt ott így csinálják a dolgokat, és ezzel hetek alatt kontrollálhatóvá válik a dolog. Nem, nem szűnik meg, de kontroll alatt tartható lesz.

    „Tekintetbe véve, hogy az új koronavírus-fertőzöttek száma csökkenést mutat az elmúlt napokban, óvatosan kijelenthetjük: úgy tűnik, túl vagyunk a járvány csúcspontján” – nyilatkozta a CNN-nek a Dél-Koreai Köztársaság egészségügyi minisztere, Park Nungho. Dél-Korea az új koronavírus (COVID-19) járvány Kínán kívüli egyik legnagyobb gócpontjává vált az elmúlt hónapokban. Eddig összesen 7300 fertőzöttet találtak az országban, és 50 köröl van a járvány halálos áldozatainak száma. A vírus gyors terjedése azonban komoly járványügyi intézkedésekkel párosult. Hogy a számok most javulnak, az Nungho szerint annak is nagyban köszönhető, hogy a dél-koreai egészségügy igyekezett minél több embert letesztelni a koronavírusra. Dél-Koreában naponta nagyjából 15 ezer diagnosztikai tesztet képesek elvégezni koronavírusra. A mai napig nagyjából 196 ezer tesztet végeztek ténylegesen el az országban. Kojang városágban például olyan közúti tesztelőállomásokat is felállítottak, ahol gyorsan letesztelik az autóval áthajtókat. A sok teszteléssel azoknál is észre lehetett venni, hogy megfertőződtek, akik még nem mutattak tüneteket. Azt pedig nem kell magyarázni, hogy mennyire fontos ez a fertőzés terjedésének lassításában.
    https://444.hu/2020/03/10/del-koreaban-lassulni-latszik-a-koronavirus-virus-terjedese

  70. Re:78
    Nagyon egyszerű valamiről úgy véleményt alkotni, ha felszínesen ismerjük az egész történetet.
    Lehet a dogmát hajtogatni, és n+1-szer mondhatjuk hogy hogyan nem lehet, de a valóság az, hogy az élet kicsit komplikáltabb, mint ahogy azt gondoljuk.

    Egy egyszerű kérdés:

    Ha van egy tárgynak mérete, és jellemző alakja, akkor van rezonancia frekvenciája?
    Ha ezt a kérdést abszolváltuk, akkor léphetünk tovább.

  71. 81 – dajtás:
    Gondolom a „tárgy” anyaga is fontos. Egy véres hurka nem hiszem, hogy bármire is rezonálna. Klasszikus értelemben.

  72. Tibor bá’
    Bocsánatodat kérem. Tényleg durvul a helyzet és nagyjából jön a progonzisod.
    Én csak abban reménykedek, hogy hátha az UV, ami a ribizlibokraim leveleit megégeti, talán ezt is kinyírja.

  73. 82. Tibor bá’ Egy véres hurka is rezonálhat, sőt jobban mint egy májas. Oda kell tenni egy hangfal elé! 🙂

  74. Re:82
    Nyilván az adott anyag elasztikussága is számít, de ez nem befolyásolja azt a kérdést, hogy van-e az anyagnak rezonanciája, vagy sem.

  75. 81 dajtás

    „Ha van egy tárgynak mérete, és jellemző alakja, akkor van rezonancia frekvenciája?
    Ha ezt a kérdést abszolváltuk, akkor léphetünk tovább.”
    Igen van rezonancia frekvencia. Lépjünk tovább.

  76. 77. „Karantén esetén ez hogy van?Csak belső áruszállítást engednek meg?PL. németektől kamion vihet kenőmájast olaszba?”

    Az olasz egészségügyi minisztériumtól érkezett állásfoglalás szerint szabad a szállítás teljesen. Még a karantén területekre is! Szájmaszk, gumikesztyű, méteres távolság a kötelező.
    Nyilván nem tudják melyik ujjukba harapjanak. Ebben az esetben a kompromisszum a legrosszabb választás.
    Az más kérdés, hogy ma 150 sofőrből alig találtunk 4et, aki kimenne!! Én a saját fuvarjaimat visszamondtam, mert nekem ma jött el az a pont, hogy biztosan nem mennék ki, ha még mindig sofőr lennék, ezért nem is kérek ilyet senkitől. Hát nem volt nagy sikere ‘fent’ 🙂

  77. Re:86
    Következő kérdés:
    Ha igaz az állítás makro tárgyakra, akkor igaz mikro tárgyakra is, ami akár elasztikus is lehet?

  78. 87.
    Legalább alapvető árukkal, élelmiszerrel, gyógyszerrel el kell látni az ott veszteglő milliókat. Az más kérdés, hogy valami zsilip, fertőtlenítés kellene, amikor a jármű lerakodott és elindul hazafelé.

  79. Gyarmathy.
    Én is így gondolom. Akár, mint Csernobilban (lásd a búvárokat akik kinyitották a kettes reaktor hűtőmedencéjét – nélkülük ma nukleáris sivatag lenne Európa és a nevüket sem tudjuk), egyeseknek fel kell akár áldozzák magukat a többségért. Ez a keresztény kultúrkör szép hozadéka (ezzel Tibor bá’ is egyetért). A pestist is ezért éltük túl. Szegény Olasz emberekért kell tenni valamit (lehet, hogy két hónap múlva mi jövünk és akkor ők látnak el minket), nem szabad magukra hagyni őket. Ha totál blokád lesz náluk, lehet én is felülök egy kamionra, hogy ételt vizet vigyek:-). Nem ez a szakmám, de ez is megvan, a hadseregnek hála (B, C, és E kategória).
    De ha éppen itthon ég a ház, akkor itt kell helytállni.

  80. Andrew ( nem látom a hozzászólás számát telefonról)

    Olasz karantén állítólag egy vicc.
    Facebookon posztolta egy Olaszországban élő tegnap idézem “ jó arcok az őrök , ha fontos ( pl vásárolni kell menni) kiengednek a karanténból. “

    Na meg persze ez is sokat lendít a helyzetünkön :

    “ A rendelkezés ugyanakkor nem akadályozza az ország területén tartózkodó külföldi állampolgárok hazajutását, ezért kérjük — amennyiben turisztikai céllal tartózkodik az országban, illetve nyomós munka- vagy egészségügyi szempont nem indokolja az országban maradását –, hogy a lehető leghamarabb gondoskodjanak Magyarországra történő hazajutásukról. Az utazás megszervezésében a konzulátus nem tud segítséget nyújtani. “

    Facebook/ Ambasciata di Ungheria, Roma

    Nem lehet egy szavunk se, itt aztán tényleg mindent elkövetnek, hogy tuti lefeküdjön az ország. ?

    Az örsi – törzsi gyüli tájékoztatón említették, hogy a Laszlóba 16 eü személy aki a 70 éves beteg körül sürgött- forgott karanténban vannak. Amúgy kiderítették nem is a fia fertőzte meg. ( akkor ki???? ?)A Bajcsy kórházban műtötték szegényt és a szobatársának is kétoldali tüdőgyulladása van , de nem kontskszemély meg a lappangási idő se stimmel , mert az asszony is csak két napig látogatta. Blablabla … Olyan katyvasz minden amit mondanak. Valaki kiküszködi még rajtam kívül ezeket a sajtótájékoztatókat? Lehet ezeknek hinni?

  81. 88 dajtás

    Ez így nem lesz jó!
    Biztosan észrevetted, hogy Én következetesen MINDIG kiírom a hsz sorszáma mellé a nicket is.
    Mostanában többen is megakadtak a sorszámok keveredése miatt.
    Újoncoknak a tudatlanság mentség.
    Évekkel ezelőtt is jelentkezett ez a zavar, és akkor megállapodtunk a sorszám+nick kiírásában.
    Te nem vagy újonc, Neked erről tudnod kell.
    Kérlek írd ki a nicket is!

    Gyorsítsuk.
    Makró tárgy a hangvilla. Rezonál. Látom, hallom, megcsípem magam és nem álmodom.
    IGAZ.
    De nem tudom, milyen mikróról beszélsz, így nem tudok válaszolni sem.

    Gyorsítsuk.
    Sejtem mit akarsz mondani. A vírust megrezegtetni.
    Ez elméletileg működhet. Erről szól a dielektromos melegítés, így ebben az esetben csak a megfelelő frekvenciát kellene megtalálni és szétrázni a kártevőt.

    Ez nem sikerülhet.
    Mesevilágban élsz, de ha leírod a konkrét és megvalósítható ötletedet elismerem az igazadat.

  82. Olasz helyzeténél egy dologra kell figyelni, magára a Pápára.
    Addig amíg a helyén marad, és nem iszkol el, mint Berlusconi, addig kezelni tudják a helyzetet.

    Jóslatomat továbbra is tartom, április közepén végén le fog csengeni a java.

  83. 95. Gilgames, (hallgatok n/a-ra és kiírom ezután a nick-eket).

    Nagyon jó és megrendítő beszámoló. A járvány az egyik, de nyomában a gazdasági cunami beláthatatlan.
    A hatalmas olasz turizmus, melyből milliók éltek eddig, most két hét alatt zéróra csökkent és nem is fog felálni jó ideig. Emberek százezrei mennek tönkre, hitelek dőlnek be heteken belül. És ez még csak egy ország turizmusa.
    Olyan nyomorúság és káosz előtt állunk, melybe jobb bele sem gondolni.

    A világ vezetői a co2 kibocsátását nem tudták visszafogni és megegyezni sem tudtak ez ügyben sok sok év tanakodás és vitatkozás után sem. Túlpörgött az ostoba repkedés, hajókázás, tízmilliók mászkálása.
    Egy picike néhány nanométeres kis nyavaja pedig 2 hónap alatt hatalmas hajók százait, milliók mászkálását turiztikai meg egyéb tök felesleges céllal, repülőjáratok tízezreit(naponta) állította le, nem beszélve a többnyire szemetet gyártó üzemek ezreiről.

    Hány százalékkal esett a napi co2 kibocsátás eddig? (Az USA, az UK, Spanyolország, Németország és még sokan mások ezután állnak le). 20 – 25% ?

    Mintha egy felsőbb ember feletti hatalom megelégelte volna az esztelen pazarlást és nyomán a Föld felesleges terhelését, légkör szennyezését.
    Most lélegzethez jut a bolygó. (és egyben megdől a por, szulfátok árnyékolásáról szóló mítosz).

  84. Gyarmathy.
    Szerintem baj lesz az árnyékolás megszűnése miatt.
    El fog futni a klima.

  85. Egy hozzászólás a youtube-ról. Elkeserítő.. :

    „Minden tiszteletem azért, hogy igyekszel a magyar hatóságok és ellátórendszer becsületét védeni, de már nekem is van ismerősöm, akit bevittek a szkafanderes mentősök. Nem egy gyanús beteget szállítanak egyszerre, hanem többet is, mentős pedig széttárja a karját, hogy nem tud mit tenni, kevés a kocsi sok esetre, ha egy téves riasztás a kocsiban fertőződik meg, akkor így járt, ha nem száll be, akkor a börtönt kockáztatja. WHO protokoll vs. Magyarország 0:1. Ott van a 70 éves apját megfertőző fiatal esete, akit vizsgálat nélkül hazaküldtek azzal, hogy nincs baja. WHO protokoll vs. Magyarország 0:2. A Szent Lászlóban a gyanús eseteket órákig ültetik egy váróban, ahol egymást és a védőfelszerelést nem viselő személyzetet is szabadon fertőzhetik. WHO protokoll vs. Magyarország 0:3. Ott vannak az elsőként diagnosztizált iráni diák társai, akiket először elhajtottak a fenébe, mikor önként bementek a Szent Lászlóba, de egy nappal később rendőrökkel szedették össze őket, mert valaki rájuk írt Facebookon civil profilról, önmagát rendőrnek mondva, hogy adja meg az elérhetőségeit (egy önmagát rendőrként azonosítani nem tudó vadidegen „civilnek” nem engedelmeskedtek, ez kimarad a kormánypárti sajtó beszámolóiból). WHO protokoll vs. Magyarország 0:4. Ugyanezek az iráni fiatalok azok, akiket ötösével helyeztek el kórtermekben, az egyikről kiderült, hogy fertőzött, de visszaküldték a többiek közé azzal, hogy ne szóljon nekik, mert nincs szabad hely az elkülönítésre (édesfaszom, eddig 12 igazolt fertőzött van és megtelt a rendszer), mire azok (teljesen joggal) követelték az elkülönítést az igazolt betegtől. WHO protokoll vs. Magyarország 0:5. Az egyik iráni amúgy folyamatosan közvetíti Instagramon, hogy milyen az élet a karanténban és mivel követelték, hogy ne legyenek összezárva fertőzött koronavírusossal, így rájuk hívták a rendőröket és megfenyegették őket, hogy börtönbe kerülhetnek vagy kitoloncolhatják őket az országból. A (kormány)médiában ez úgy ment le, hogy az egészet Instagramon közvetítő iráni fellázadt a karanténintézkedés ellen és szökést tervez, valamint erőszakos a személyzettel, ezért kellettek a rendőrök. Na most ez a diák egy csinos, törékeny, fiatal, Semmelweisre járó lány, aki napjában ötször posztol arról, hogy retteg a magyar hatóságok fenyegetéseitől és a megfertőződéstől. Sajnálok mindenkit, aki bekerül oda, akár iráni, akár magyar, akármilyen nemzetiségű… ami ott folyik az a profizmus tökéletes ellentéte. Ahhoz, hogy ne egy második Olaszországgá váljunk, nagyon sürgősen le kell cserélni azokat, akik ezt az egészet a gyakorlatban levezénylik egy igazi éles járvány közben.”

    Mire számíts, ha már ezer beteg lesz, vagy 5000 ?

    Maradj tehát otthon mától, a gyereket ne engedd iskolába, óvodába. Ha nem teheted akkor is a személyes kontaktusokat csökkents a lehető legkevesebbre, azt is óvatosan. Mert ha elkapod…akkor visznek és ki tudja hová

  86. 99.Gyarmaty:
    Ha ez igaz, ez nagyon gáz.
    A valóság és a propaganda közötti szakadék.
    „Ugyanezek az iráni fiatalok azok, akiket ötösével helyeztek el kórtermekben, az egyikről kiderült, hogy fertőzött, de visszaküldték a többiek közé azzal, hogy ne szóljon nekik, mert nincs szabad hely az elkülönítésre”

    „mivel követelték, hogy ne legyenek összezárva fertőzött koronavírusossal, így rájuk hívták a rendőröket és megfenyegették őket, hogy börtönbe kerülhetnek vagy kitoloncolhatják őket az országból.”

  87. 99.
    Erröl beszéltem.
    Én biztos nem mennék karanténba már alapbol se, ezek után meg elérték még a maradék bizalma is elment sok embernek.
    Kiváncsi leszek ezek után ki fog önként bevonulni vagy jelentkezni, én inkább lelépnék.
    Vagy ez a cél ha otthon döglessz meg nem az ö gondjuk ?
    Vakaroznak, kussolnak, ne derüljön ki szét van lopva az egészségügy, is.
    Gyorsan-gyorsann kifestik a kutvölgyi felsö emeletét, szép uj karantént csináltunk, kivülröl meg ugy néz ki mint valami Csernobili épület.
    Minden tiszteletem az orvosoké és a növéreké de ha ilyen körülmények között is ott maradnak elég hülyék, könnyen az ö vagy a családjuk életével játszanak.
    Lassan nem tudom a mi operativtörzsünk vagy a kinaiak vetitenek-e jobban.
    Érik a szar gyerekek elöbb-utobb borulni fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük