(3107) Én hogy gondolom

Tibor bá’ online

Kína megerősítette, hogy 27 napos lappangás után találtak pozitív fertőzöttet. Ezt tehát ténynek tekinthetjük. Újra jelezték, hogy a gyógyulás (ellentétben a sok évtizedese gyakorlattal) nem jelent immunitást a fertőzéssel szemben. Az újrafertőzés lehetséges, ami a tapasztalatok szerint majd biztos halált jelent. Ezt a tényt nem cáfolja a gyakorlat, ami szerint kínai orvosok gyógyult betegek vérsavójából infúziót adnak betegeknek, feltételezve, hogy van benne antitest. Ez szerintem nem több mint egy kétségbeesett próbálkozás.

Különben is az információ áradásnál jelentkezik a jelenség, vagyis az emberek nagy része nem tudja elfogadni a kellemetlen valóságot és ott szépít, ahol tud. De a majd 4 hetes lappangás, és az újrafertőződés lehetősége ma már szilárd tény. Mit jelent ez?
A négy hetes lappangás a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak esetek, amikor egy leendő beteg hosszú napokon át fertőz anélkül, hogy bárki tudna róla. Ráadásul a megfertőzötteknél se jelentkezik azonnal a kór, tehát a fertőzés fennállása hosszú ideig nem detektálható. Mire észreveszik, már érdemben semmit se lehet tenni, mindenki fut az események után.
Pedig (mivel nincs vakcina) a járvány terjedését kizárólag izolációval lehetne megállítani, de mire valakit vagy valakiket izolálni lehetne, már rég megfertőztek másokat. Ebből következik, hogy a járványt megállítani nem lehet. Minden ezzel ellenkező vélemény semmi más mit wishfull thinking. Sajnos a helyzet még ennél is rosszabb (csak senki se meri megmondani, aki tud róla). Mivel a kigyógyultakban nem alakul ki immunitás, az emberek újra és újra megkaphatják. Ehhez még hozzájárul az a kellemetlenség, hogy a vírus mutál, ami sajnos nem azt jelenti, hogy kedvezőbb változat alakul ki, mert ami nekünk embereknek kedvezőbb, az a vírusnak előnytelenebb, tehát nem az fog elszaporodni, hanem az, amely nekünk előnytelenebb, a vírusnak pedig előnyösebb. Tehát a mutációtól nem várhatunk megkönnyebbülést. A végeredmény nem csupán egy világjárvány, de az emberiség közel kihalása.
Nincs értelme rámutatni influenza járványokra, a spanyol náthára, vagy a fekete himlőre, stb. mert a 4 hetes lappangási idő és az immunitás kialakulásának hiánya egy soha nem látott kombináció.
Nagyon örülnék, ha valaki meg tudná cáfolni az írásomat._________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Éljetek a lehetőségekkel!

157 thoughts on “(3107) Én hogy gondolom

  1. “Akár négy hét lappangási idő”
    Ezért sem értem, hogy Olaszország, mire fog menni a most bevezetett két hét karanténnal..

  2. Amennyiben nincs tünete (lappang) a vírus
    , mennyisége sem lehet akkora, hogy direktbe ferőzzön. Persze pár nappal a tünetek megjelenése előtt a páciens már köpködheti a vírust, de amég “alvó” módban vannak a sejtekben, addig nem igazán fertőzhet maximum vér vagy köpet által, de az alap higiéne betartása mellett nem fertőződhetsz.
    Ha annyi lenne a vírus, addigra valami tünet biztos lenne.
    Annyi a kérdés, hogy a tünetek megjelenése előtt mennyivel kezd a beteg fertőzni.

  3. Azt tudom elképzelni, hogy mivel hosszú a lappangási idő, erősen fertőző a vírus, és még rohadt gyorsan is mutálódik, így egyszerűen nem fognak tudni oltóanyagot gyártani hozzá.
    Teszem azt, én elkapom a vírus egyik változatát, amit nevezzünk A-nak. Egy hónapig semmi bajom, de fertőzök, aztán belázasodok, kicsit köhögök-tüsszögök, de túlélem (és még védett is leszek az A változatra), de már közben megkaptam a vírus F változatát, és a kicsit rottyon lévő immunrendszerem nem biztos, hogy már fog tudni vele küzdeni.

  4. 2.
    Az olasz fickót egy olyan kínai fertőzte meg, aki máig nem beteg. Otthon volt Kínában, elhozta Olaszországba, tünetmentes, de simán átadta.

    “Lombardiában a betegség tünetei elsőként egy 38 éves olasz férfin jelentkeztek, aki egy Kínából visszatért kínai kollégájával találkozott. Az olasz férfi tucatnyi más embert fertőzött meg. A kínai férfiről azonban kiderült, hogy nem beteg, Kínában élő családjában viszont vannak fertőzöttek.”

    https://24.hu/kulfold/2020/02/23/koronavirus-olaszorszag-karanten-2/

  5. 4 – Gyarmathy:
    Elkébézelhető, hogy a kínai barát valóban nem beteg, de hozott egy ajándéktárgyat a kollégának, és a tárgyon voltak vírusok. tárgy be volt csomagolva. A csomag kívül nem tartalmazott vírust.

  6. 2
    Gondolj a bárányhimlőre amit mindenki ismer, nem lehet “tagadni”.
    14-21napos lappangási ideje van, ami a pöttyök megjelenése előtt már fertőz. És az sem biztos, hogy hirtelen sok pöttyöd lesz, többféle változata van. Történetesen nekem például gyermekkoromban úgy jött ki, hogy csütörtökön még óvodában voltam, pénteken utaztunk délelőtt németországba. Még csak rosszul sem voltam. 8órás volt csak a vonat út. Mire kiértünk lett 1-1 pötty rajtam. Anyám gyanította a fertőzést, de nem volt biztos. Vasárnap még unokanővérem konfirmálásán voltunk templomban, vasárnap estére elöntöttek a pöttyök.
    Az oviban akkor nagyon nagy járvány volt/lett, unokanővérem is elkapta. Eről tudunk. Arról nem, hogy hány másik embert fertőztem le az utazás alatt.

    És ez nem is egy vészes forgatókönyv, hiszen egyértelmű volt, hogy mi a bajom, utána csak otthon voltunk. A gyanítható szombati és vasárnapi napokon voltunk úton. Az oviban mégis járvány lett.

    És akkor ezzel a történettel állítsuk analógiába a Covid-19-et.
    Mi lett volna ha a bárányhimlőm “csak egy kis nátha”. Ezen tüneteknél nem gondol az ember komoly bajra, nem fog otthon maradni. Oké, hogy pár nap-hét alatt rosszabbodhat, akkor nyilván otthon vagy, de ha nem, pokoli sok embert fertőzöl le. És senki nem fog emlékezni, hogy egy fél órás (ami nem is olyan hosszú 😉 ) busz/villamos/metró(!) út alatt kikkel találkozott.

  7. Tibor bá, vagy aki illetékes a kérdésben:
    hogy lehet valamiből kigyógyulni, ha nem alakul ki immunitás a fertőzéssel szemben??? Itt valami alapvető zavart érzek. Légyszi világositsatok fel.

  8. 7. Gergő
    De kialakul immunitás, de csak arra, amit elkaptál, a többi mutálódott verzióra nem. És mivel nagyon gyorsan mutálódik, ezért a többit is elég gyorsan el lehet kapni.

  9. ” újrafertőzés lehetséges, ami a tapasztalatok szerint majd biztos halált jelent. ”

    Van ilyen konkrét , jól leírt, dokumentált eset?
    Vagy ez csak feltételezés?

    Én próbálom a webasto-s fertőzöttekről ( illetve mára már mind gyógyultakról ) amit lehet megtudni. Ez azért mégis csak Németország, talán nem füllentenek akkorát mint a kínai propaganda.
    Szóval itt egyetlen újra megbetegedett, vagy gyógyultként továbbfertőző esetről sem írnak.
    Pedig gondolom a rokonokat , munkatársakat csak szűrik legalább próbaszerűen.

  10. 9 – BAB:
    Jelezték, hogy a második fertőzés majd biztos halál. Szerinem az ok az, hogy a vírus megtámadja a belső szerveket. Gyógyulás lehetséges, de ez elroncsolt tüdő, vese, szív természetesen ne regenerál. Nem sok további roncsolás kell ahhoz, hogy a test megszűnjön funkcionálni.

  11. 10. Tibor bá,

    Kik jelezték?
    Ez simán fake news is lehet. Valami taiwannews-on én is olvastam, de bizonyítva, megerősítve még nem láttam sehol.

    Egyébként is a járvány elhatalmasodása/ismerté válása óta max. másfél hónap telt el, ez még túl kevés idő, hogy a visszafertőződés hatásairól (főleg tényként) bármiről is beszéljünk.

  12. Esetleg nem lehetséges, hogy nem is újrafertőződésről van szó? Hanem a vírusfertőzés kezdetén tünetmentesség után megfázásszerű enyhébb légúti tünetek, majd (átmeneti?) javulás, és utána vagy gyógyulás, vagy (vajon milyen gyakorisággal?) egy következő szakaszban komolyabb állapotromlás következik be?

  13. Csak egy hónap az a max. másfél… (persze felfedezetlenül igazad van, de maradjunk a holtak számánál valamint az elsõ és a most regisztrált fertõzöttek “tol-ig” határ között.

    Itt a WHO Online oldala, helyi idõ szerint délelõtt 10 óra után jelentetik meg az aznapi – aktualizált adatokat. Szerintem áttekinthetõ és a lehetõségekhez képest hiteles lehet:

    http://who.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/c88e37cfc43b4ed3baf977d77e4a0667

    Csak semmi pánik – az biztos nem fogja befolyásolni a jövõnket.
    Az eleve elrendeltetésben ott van elmúlásunk egyetlen 100%-ig halálos kimenetelü oka és ez az, hogy megszülettünk.

  14. Erősen ajánlom az angol doki youtube csatornáját, és élő youtube bejelentkezéseit. Egyrészt számos itt felmerülő kérdésre választ kaptok, másrészt pár “hülyeség” is feloldásra kerülne.
    Eddig az egyik legjobb, ami a neten található.

    A másik kérdéskör, hogy biológiai fegyver-e: bármi lehet biofegyver, ha azt bevetették. Azaz lehet természetes szarság is és “gyártott” szarság is. Ezt ennél valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, kár erről elmélkedni.

  15. Gerry, csak nem mindegy, hogy fiatalon, gyerekként, vagy 60 fölött halunk meg.

  16. Jövőnk! Sajnos nem mindenki tud angolul. 🙁 Azokra is gondoljatok, ha kérhetem!
    Kösz előre is.

  17. 10. Tibor bá’
    a mai posztban áttekinted a lehetőségeket és a következményeket.
    Én is nekifutok
    Elmondhatom, hogy az iskolai éveim alatt több alkalommal vizsgáztam
    az állattan, a citológia és mindenféle mikroorganizmusok szaporodásából,
    és ennek kapcsán talán egy kicsit jobban megértem a biológiai hátteret.
    Az érzésem és jelenlegi tudásom szerint,
    azt mondom:
    Ez nem egy természetes mutáció, sem pedig egy kínai laboratóriumból óvatlan kikerült vírus.
    Ha mindent felsorolnék, egész hosszan lehetne ragozni az okot.
    Röviden,
    a COVID-19 egy angol-amerikai biofegyver-támadás Kína, és a Föld népei ellen.
    Ez a vírus a globális gazdasági reset első fázisa.
    Az új koronavírus tehát nem csupán egy népirtási gyakorlat,
    amit egyes konteósok állítják.
    Egy ilyen járvány kiválthatja a globális rendkívüli állapot bevezését.
    * Biological Patriot Acts – Radical Precautions.
    Martial law (check – in, China is under de facto Martial Law)
    * Restructuring of society, (szabadságjogok korlátozása)
    * Kötelező vaccinations
    * Acceptance of restriction of freedom during infection risk
    * Cashless society, criminalization of cash.
    China has now OFFICIALLY started to quarantine CASH.
    az emberek az egész világon rettegni fognak a készpénztől,
    ami hetekig terjesztheti a vírust.
    https://twitter.com/Zachary31411891/status/1229099782377005056

    Amit megneveznék,
    World Economic Forum,
    vakcinásBill és MelinaGates alapítványa.
    a BIS.
    Ugyanazok leszármazottai, akik a bölények kiirtásával,
    és himlővel irtották a védtelen natív népességet, a földjük miatt.
    Ugyanazok, akik két atomfegyvert dobtak a már levert, és békét kérő Japánra.
    Az ausztrál immunológus és Nobel díjas Macfarlane Burnet éveket töltött el azzal,
    hogy 1917 Spanyol nátha eredetét kutassa.
    #How the Horrific 1918 Flu Spread Across America
    Arra jutott, hogy minden Funston.us kezdődött
    amikor amerikai csapatokat vezényeltek Franciaországba
    a katonák szétterjesztették egész Európára és az egész világra.
    Titokzatos ‘madárinfluenza’ és ‘disznó láz’ jelenleg is tizedeli a kínai állatállományt.
    Ezzel bedöntve a kínai élelmiszeripart.
    #No Weapon Left Behind: The American Hybrid War on China
    Ide tartozik az is, hogy világon egyszerre több helyen
    a Spodoptera egy az usa.-ban őshonos kártevő tarolja le a gabonatermést,
    és okoz éhínséget.
    #agroforum.hu invaziv-kartevo-az-oszi-sereghernyo
    Arról biztosan vannak feljegyzések, hogy egy évtizeddel ezelőtt
    egy megnevezett us.egyetem “orvosi kutatásra” orosz, kínai és más nációk dnsét gyűjtötte be.
    #21stcenturywire.com/2018/01/21/wmd-america-inside-pentagons-global-bioweapons-industry
    Alábbi linket nem én találtam ki,
    egyértelmű utalás a biológiai háború fejlett formáira,
    amelyek meghatározott emberi genotípusokat céloznak.
    A “biológiai hadviselés a rettegést politikailag hasznos eszközzé alakítja.”
    (Amerika védekezésének újjáépítése) @ egész lent a 60. lap körül olvasható.
    http://www.informationclearinghouse.info/article3249.htm

  18. Bár az új típusú koronavírus-járvány elkerülhetetlenül erős hatást gyakorol a kínai gazdaságra és társadalomra, az rövid távú és kezelhető – fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a CCTV kínai hírcsatorna tudósítása szerint.
    A kínai elnök, aki egy telefonos konferencián egyeztetett a járványról a kínai kormányzat tagjaival, úgy fogalmazott: a koronavírus a legsúlyosabb egészségügyi vészhelyzet, amely országát a Kínai Népköztársaság 1949-ben történt megalakulása óta sújtja. Ugyan Kínát 2002-2003-ban a világszerte mintegy 650 halálos áldozatot szedő SARS (súlyos akut légúti szindróma) is súlyosan érintette, Hszi szerint az új koronavírus terjedését nehezebb megakadályozni és ellenőrzés alatt tartani.
    https://index.hu/kulfold/2020/02/23/a_kinai_elnok_szerint_a_koronavirus_a_legsulyosabb_egeszsegugyi_veszhelyzet/

    Az iráni hatóságok vasárnap bejelentették, hogy három újabb halálos áldozata és 15 fertőzöttje van az új koronavírusnak. A halálos áldozatok száma így nyolcra nőtt, ezzel a fertőzés gócpontjának számító Kínán kívül eddig Iránban vesztették életüket a legtöbben a tüdőgyulladást okozó járványban.
    Az ismert fertőzöttek száma jelenleg 43 – tájékoztatott az iráni egészségügyi minisztérium szóvivője, Kianus Dzsahanpúr. Az első esetekről és halálos áldozatokról két nappal a pénteki parlamenti választások előtt adtak hírt a hatóságok. Irán volt az első közel-keleti ország, ahol a Covid-19 okozta halálesetekről számoltak be.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200223/tovabb-gyilkol-iranban-a-koronavirus-416807

  19. Xander,

    Szerintem ez agymenés.
    Ha a tudósok valóban ott tartanának, hogy tudnak ilyen rassz-specifikus bio-fegyvert előállítani, akkor az “ellenszer” kifejlesztése sem szabadna, hogy gondot okozzon.

  20. 19.
    Az ellenszer, (vagy amit annak neveznek)
    el fog készülni.
    Nem csak elkészül, hanem:
    ha visszaolvasol, * Mandatory vaccinations
    Nem mumsz,vagy babahimlő ellen, vagy ilyenre kell gondolj, 😀
    A tudást érdemes, és nem késő bővíteni.
    : a DNS.-ben lévő telomerek hossza befolyásolja az élet minőségét,
    és behatárolja az életlehetőségeket.
    https://arsratio.hu/hatalmas-attorest-ertek-el-a-telomerek-kutatasaban/
    egy példa arra,hogy meg kellene ismerni ezt
    https://respiratory-research.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12931-018-0838-4

  21. 17. Xander – plusz1
    19. BAB – Ki mondta, hogy nincs meg az ellenszer? Ha biológiai támadás, akkor senki sem lenne olyan hülye, hogy bevesse egy már meglévő ellenszer nélkül. Még nincs itt az ideje az ellenszer árusításának. Ha majd elérte a vírus a kívánt pusztítást, akkor majd előkerül a csodaszer.
    Érdekes, hogy az angoloknak is most lett nagyon sürgős elhagyni az uniót…

  22. Nem biofegyver, mert nem igazolható a bevetése. A “rasszspecifikusság”, szakmai nevén genetikai biofegyver, vagy etnikai biofegyver azonnal észrevehető egy komolyabb vizsgálattal, nevezetesen látható a nyoma a beavatkozásnak. A természetes szaporítás és mutációs pörgetés se hozna eredményt, mert ilyen a természetben nincs. Ahogy Tibor bá’ mondta, kicsit sok a sci-fi. 🙂

  23. Ezelőtt kb. 2 órával egy észak olasz városban Ivrea-ban:

    (tekerj bele, ha az elejére ugrana a linkre kattintás után).

    Miközben a Velencei Karnevált félbeszakítják, ezt a narancs-csatamicsodát megtartották ma. És onnan persze megy mindenki haza a fene tudja hány városba és országba.

  24. “Érdekes, hogy az angoloknak is most lett nagyon sürgős elhagyni az uniót…”

    2016 júniusban volt a népszavazás az unióból való kilépést illetően. Azóta csak a maszatolás ment, míg B.Johnson végül pontot tett rá 2019 ősszel.

    Szóval ennek nincs semmi köze a mostani helyzethez.

  25. Tibor bá’:

    “Kína megerősítette, hogy 27 napos lappangás után találtak pozitív fertőzöttet.”

    Erre lehetne valami forrást kérni?

    “Ezt a tényt nem cáfolja a gyakorlat, ami szerint kínai orvosok gyógyult betegek vérsavójából infúziót adnak betegeknek, feltételezve, hogy van benne antitest. Ez szerintem nem több mint egy kétségbeesett próbálkozás.”

    Erre több cikk is volt, és a gyógyultakból szedett vérsavó hatására, több beteg javulásáról számoltak be.
    Egy forrást beidéztem 3104 poszt/58-ban, de többről is olvastam.
    Ezek szerint hazudtak?

    “Újra jelezték, hogy a gyógyulás (ellentétben a sok évtizedese gyakorlattal) nem jelent immunitást a fertőzéssel szemben.”

    Egyetértve 7.Gergő-vel, a kérdés akkor az, hogy miért gyógyultak meg a betegek, ha nincs hatásos immunreakció?

    Gyors mutálódás:
    8.Chani:
    “De kialakul immunitás, de csak arra, amit elkaptál, a többi mutálódott verzióra nem. És mivel nagyon gyorsan mutálódik, ezért a többit is elég gyorsan el lehet kapni.”

    Ez elképzelhető, lásd influenza.

    Korábbi cikkekben volt több vírusminta szekvencia összehasonlítás is, ami nagyfokú egyezést mutatott, tehát nem volt mutáció.

    Van valami forrás arra, hogy a vírus gyorsan mutál?
    Lehetőleg valami szakcikk….
    Mert én csak a feltételezésről és a ezektől való félelmekről olvastam.

    14,Jövünk:
    “Erősen ajánlom az angol doki youtube csatornáját, és élő youtube bejelentkezéseit. ”

    Tudnál adni egy linket ehhez?

  26. 4.Gyarmaty, 5.Tibor ‘bá:
    “Elkébézelhető, hogy a kínai barát valóban nem beteg, ”

    Ez is egy érdekes kérdés, hogy valaki miért nem lesz beteg?
    Valami oka, csak van, amiért nem hat rá a vírus, bár a családjában van beteg, ergo elkaphatta.

  27. A calicivírus nagyon gyorsan mutálódik, így akik már átestek a megbetegedésen, azok számára sem jelent hosszú védettséget, ebből adódóan védőoltással nem előzhető meg. Járványok főként a zárt közösségekben, mint például iskolákban, óvodákban gyakoriak.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Calicivírus

    ——————————————-
    Szerintem ez lehet a kulcs, éppen csak addig kapsz védettséget amíg kitisztul belőled… családon belül esetleg véd, de ha a német webasztós gyógyult átmenne olaszba lehet rábaszna…
    Aztán mégse halt ki a calicivírus sem…. sőt a tulajdonságai sem változtak.
    A spanyolnátha leállt mert aki elkapta és túlélte az már immunis lett rá.

    Nade akkor hány hónap karantén is kell rá? Kína is majd bezárkózik tőlünk?

    Ui: kaptam az infót hogy a volt gyárban ahol dolgoztam megint mindenki beteg, járvány van. Influenza szerintük… vagy éppen az első hullám koronavírus…

    Mert lehet tényleg csak a második hullámban fog ölni, az első meg még zajlik nálunk, németben stb.
    De németekről is se interjú se semmi , sőt a vuhanban maradt magyar is kussol mostanság…

    Hogy egyesek meg miért nem lesznek betegek? Attól még lehet beteg hogy tünetmentes vagy kis torokkaparással átesett rajta de észre se vette.. HIV-nél is van aki immunis rá, mégse tudunk vele HIV gyógyszert csinálni..

  28. 28. – BAB “Szóval ennek nincs semmi köze a mostani helyzethez.”
    Szeretném én is ezt hinni. Nem volt nekik nagy kaland elhúzni a kilépést. Az uniónak is szüksége volt rájuk, mivel a legnagyobb befizetők között voltak. Minden esetre érdekes, hogy a londoni City-ben a világ pénzügyi központjában mintha érezték volna a kataklizmát…

  29. 23.
    Feigl-Ding is a health expert at Harvard University and has a dual doctorate in epidemiology.
    I’m trying to incite fear. I’m not trying – I’m a scientist. This [virus] is serious!
    #Harvard expert calls coronavirus outbreak thermonuclear pandemic level bad
    GP-120 és Gag inzertek vannak
    “Mivel a 2019-nCoV glikoproteinjében a gp120 motívumok vannak jelen a kötődoménekben,
    ezek a motívum-beillesztések fokozott affinitást biztosítanak a gazdasejt receptorokhoz.”
    (A GP120 pusztítja el a T-sejteket)
    Ha ez igaz, több módosított retrovírus-összetevő van a koronavírusban.
    Ami csak úgy “véletlenül” odakerült .
    Egyszer észrevette, hogy ez nem lehet természetes,
    aztán módosította a véleményét.
    “Én Csak azt mondom, hogy a tudósoknak további kutatásokat kell végezniük és több adatot kell beszerezniük.”
    https://ugebrev.dk/flashnews/geopolitik/mistanke-om-corona-stammer-fra-biovaaben-spredning-hurtigere-end-sars/

  30. 33.
    Az olaszoknál beindult a pánikvásárlás, ami várhatóan holnaptól egyre nő majd. Kérdés, mennyi idő alatt terjed át más országokra, pl. kis Hazánkra?

  31. Van közöttünk olaszul értő?
    Érdekelne, hogy a rendőr mit mond.

  32. Azt hiszem alapvetően nagyon nagy gond van.
    27 nap a lappangási idő.
    Térjünk vissza a mínusz huszonhetedik napra.
    És vegyük számitásba a lappangási időn belüli fertőzés terjesztési állapotot.
    Az első fertőzöttek huszonhét napig fertőztek e, vagy még tovább, mire felismerték hogy ez egy új vírus.
    A lappangási idő alatt mikor emelkedik meg a szervezetben a vírusszám, hogy az tovább tudjon fertőzni?
    Mínusz huszonhetedik nap. Majd vírusszám eléri a fertőzési határt. Az mikor történik? Tudják e?

  33. Durván fordítva, arról beszél, hogy nem engednek egyszerre be mindenkit, a saját és a benti dolgozók érdekében, szól majd, hogy mikor mehet be a következő csoport, kb. negyed óra, húsz percenként.

  34. Azért izgalmas kérdésnek tartom azt,hogyan állapítható meg a 27 napi lappangás?
    Ha lappang nem megyek orvoshoz,mert nincs tünet.Pláne Kínában.Tehát csak akkor megy valaki orvoshoz ha lázas,illetve ha van bizonyos fokú határozott tünet.
    Tehát hogy derül ki a lappangás.A lappangási időt maximum úgy lehet pontosan meghatározni,ha az adott vírust,illetve baktériumot,illetve káros anyagot direkt bejuttatják a szervezetbe és utána figyelik az órát,na mikor jelentkezik az első tünet.
    Sietve igyekszem megnyugtatni Tibor bácsit:igaza van ,világjárvány lesz és mindannyian meghalunk,de akkor minek beszélünk erről annyit,talán a sok okoskodás,pletykálkodás kitermeli az ellenszérumot????

  35. 17 – Xander:
    A vírusaid az olaszokat kínainak nézik, és ott is kaszálnak. Valami nem stimmel az elméleteddel.

  36. 43. sandor55

    “Azért izgalmas kérdésnek tartom azt,hogyan állapítható meg a 27 napi lappangás?”

    Annyira azért nem bonyolult. Gizi néni feldobja a talpát a vírustól. Meg kell kérdezni unokától, mikor járt ott, és mikor szándékozik tüneteket produkálni? Összeadás-kivonás, és megvan a lappangási idő. Kb. ennyi!

  37. 44.
    a COVID-19 egy biofegyver-támadás (Kína), és a Föld népei ellen.
    Ez a vírus a globális gazdasági reset első fázisa.
    Egy ilyen járvány kiválthatja a globális rendkívüli állapot bevezését.
    Kína de facto ma is rendkívüli állapot hatálya alatt van.
    A járvány egy eszköz és nem cél.
    A cél ez esetben a rendkívüli állapot bevezése,
    és a készpénzforgalom korlátozása.

  38. Az olasz adatok alapján a rassz-specifitást nyugodtan elfelejthetjük. Az ismert fertőzöttek kb 2 %-a halt meg (eddig) , és kb 20-22 % szorult intenzív kezelésre a tegnapi számok alapján.

  39. 44: Tibor bá’

    Én megvárnám a lappangási idő végét a véleményalkotáshoz! Február eleje óta ketyeg az óra egy újabb kontroll-csoportnál… Nem sok idő már, még mi is megérhetjük 🙂

    “Israel suspended all flights from China on Jan. 30 in response to the outbreak of coronavirus.

    The nine South Korean tourists were among a Roman Catholic tour group of 77 people, Haaretz reported. The health ministry said the pilgrims visited Israel from Feb. 8 to Feb. 15, touring Christian sites and other attractions in Netanya, Caesaria, Nazareth, the Sea of Galilee, the Dead Sea, Beersheva, Hebron and Jerusalem.

    Among the often-crowded sites the group visited were the Cave of the Patriarchs in Hebron and the Church of the Holy Sepulcher in Jerusalem.

    The health ministry said it was conducting an epidemiological investigation to identify anyone who came in contact with the group.”
    https://nyti.ms/3c1jmim

  40. Hargi.

    Teljesen felesleges számokban leírni valamit, ha egy hónap a lappangási idő. Az emberek utaznak nap mint nap kontinensek közt. Tényleg ennyire nem világos, hogy nagyon nagy a baj? Itt nem két százalék halálozásról beszélünk.

    Eleve fingunk sincs hogy ki a fertőzött és ki nem az.

  41. Ajánlom mindenki figyelmébe Dan záró kijelentését, ami tökéletes:

    “Eleve fingunk sincs hogy ki a fertőzött és ki nem az.”

    Mellesleg én úgy érzékelem, hogy sokaknak fingjuk sincs arról sem, mi a baj ezzel a járvánnyal: 20% súlyos és kritikus eset. Ez azt jelenti oxidzsén, vagy megpusztul. Ennek a negyede intenzív osztályon. Ez 10.000 fertőzött (és beteg) esetén 2.000 oxigén és ebből 500 intenzív… ágyak száma? A halálozási ráta annyi amennyi, pontosan annak függvényében, hogy a 20% súlyos és kritikus esetet hogyan látja el az adott ország EÜ rendszere.

  42. De tegyük fel, a vírus a 15. naptól éri el a lappangási idő azon pontját, mikor fertőz.

    Ennek értelmében 12 napig fertőz egy egyed míg nem mutatja a fertőzés konkrét tüneteit.

    12 nap alatt hány egyeddel érintkezik? Ha mondjuk naponta repülővel közlekedik Hongkong és Amszterdam közt? És ugye a konkrét egyedek csak a huszonhetedik nap után jelentkeznek az orvosnál. Ha azonnal jelentkeznek. Mert mondjuk a mai világban inkább “neocitránt” szednek először, és csak akkor mennek orvoshoz ha már az egyéni gyógymódok sem segítenek.

  43. Jobb, ha az ovariumot veszik célba, humánus megoldások felé kell törekedni.

  44. 41.zsuzsa: Köszönöm.

    17.Xander:

    “China has now OFFICIALLY started to quarantine CASH.
    az emberek az egész világon rettegni fognak a készpénztől,
    ami hetekig terjesztheti a vírust.”

    Ez ez az adott esetben teljesen logikus lépés.
    De az elektronikus fizetést feltalálták már.

    A twiteres pénz főzésnél meg vannak kétségeim, hogy kibírja a papírpénz a forralást.
    A magyar pénz az MNB szerint gyapotból van, nem tudom még nem próbáltam.Összemegy?

    Ennél azért vannak biztosabb fertőtlenítési módok.
    pl. UV, gáz.

    “Ugyanazok leszármazottai, akik a bölények kiirtásával,
    és himlővel irtották a védtelen natív népességet, a földjük miatt.”

    Igen, Putyinék és a mostan élő orosz emberek meg a sztálini Szovjetunió leszármazottai. ÉS?

    Most komolyan ez szerinted érv?

    “Arra jutott, hogy minden Funston.us kezdődött
    amikor amerikai csapatokat vezényeltek ”

    Köztudott, hogy USA-ból indult.
    “Frank Macfarlane Burnet ausztrál kutató szerint az első virulens influenza az Amerikai Egyesült Államokban bukkant fel, és innen terjedt szét a csapatok mozgásával. Ma sokan azt gyanítják, hogy a kiindulási gócot Kansasban, Haskell megyében kell keresni. Itt Loring Miner számos beteget kezelt, akiknél szokatlanul heves volt az influenza. Az orvos nagyon gyorsnak és potenciálisan halálosnak írta le a betegséget. Minert ez annyira aggasztotta, hogy bejelentette az Egyesült Államok közegészségügyi hatóságánál, a U.S. Public Health Service-nél, de senki sem foglalkozott az üggyel. Semmilyen támogatást nem kapott, viszont 1918 tavaszán a Public Health Report nyilvánosságra hozta jelentését a szokatlanul heves influenzáról. Február végén legalább hárman vonultak be a megyéből a Camp Funston kiképzőtáborba. Március 4-én megbetegedett egy szakács, majd három hét múlva 38-an meghaltak, és 1100-an súlyosan megbetegedtek az átlagban 56 ezer újoncnak helyet adó táborban.[4] A katonák a betegséget three-day fever vagy knock-me-down fever néven emlegették. A betegség gyorsan továbbterjedt a Fort Riley katonai támaszponthoz tartozó kiképzőtáborból. Március 18-án két georgiai kiképzőtáborból is jelentették a betegséget. ”

    Ebből következik a szándékosság, a biofegyver előállítás, a kor akkori biotechnológia színvonalán?
    Komoly?

    “Titokzatos ‘madárinfluenza’ és ‘disznó láz’ jelenleg is tizedeli a kínai állatállományt.”

    Annyira titokzatosak, hogy már korábban is előfordultak Kínában és máshol is.

    “Ide tartozik az is, hogy világon egyszerre több helyen
    a Spodoptera egy az usa.-ban őshonos kártevő tarolja le a gabonatermést”

    Úgy látszik még nem hallottál még invazív fajokról, behurcolt betegségekről, kórokozókról a világon.
    Gondolom azt se hallottad, hogy a globalizált árú és ember forgalom útján terjednek.

    Csak USA-ból terjedve fordulnak elő?

    Ha az USA-ban van ellenszer, akkor máshol is fogják alkalmazni. Ha nincs, akkor mindenki megszívta.

    #21stcenturywire.com/2018/01/21/wmd-america-inside-pentagons-global-bioweapons-industry

    A cikk tele van hidegháborús időkbeli hivatkozásal.
    Akkor azonban az ellenfél se volt szende szűzlány.
    #en.wikipedia.org/wiki/Ken_Alibek
    Lásd a könyvét a Biohazard-ot.

    De ebből még nem látom az érvet, a coronavírus USA eredére.

    “(Amerika védekezésének újjáépítése) @ egész lent a 60. lap körül olvasható.”
    Az még hagyján, hogy az oldal arra se vette a fáradtságot, hogy helyes pdf linket adjon meg a hivatkozott dokumentumra.

    Valószínűleg erről van szó:

    #ia803100.us.archive.org/32/items/RebuildingAmericasDefenses/RebuildingAmericasDefenses.pdf

    Ott azt olvashatjuk:
    Established in the spring of 1997, the Project for the New American Century is a non-profit, educational organization whose goal is to promote American global leadership.The Project is an initiative of the New Citizenship Project. William Kristol is chairmanof the Project, and Robert Kagan, Devon Gaffney Cross, Bruce P. Jackson and John R.Bolton serve as directors. Gary Schmitt is executive director of the Project”

    Ezzel a sok régi jóslattal, szándékkal, lökött emberek hülye szövegeivel már a tele a padlás.

    Meg kell nézni, hogy mi valósult meg belőlük.

    Népességcsökkentés?
    Mennyien is vagyunk és még lassulva is nő a létszámunk?

    Raszz specifikus biofegyver?
    Éppen most cáfolódik a vírus olasz terjedésével.

    Globális világkormány?
    Ja, valóban a többpólúsúvá válló világban (USA, EU, Kína, Oroszország, India) éppen a nagy egyetértés nő.

    Mi lenne az ezekben hívők elgondolkoznának a helyzet mai állásán?

    “Egy ilyen járvány kiválthatja a globális rendkívüli állapot bevezését.”
    Ebben egyetértünk.

    Ehhez azonban nem kell USA biofegyver, minden ország X, Y okokra hivatkozva, már folytatja a demokratikus jogok felszámolását.
    Lásd USA, Magyarország, Oroszország, lassan India stb.

    “GP-120 és Gag inzertek vannak”

    Csodálkozom, hogy már egyszer megcáfolt cikkre hivatkozol megint.
    #www.biorxiv.org/content/10.11012020.01.30.927871v1.full.pdf
    Pont veled való vitámba idéztem be, akkor nem volt rá válasz.

    Remélem ezt majd elolvasod
    #www.factcheck.org/2020/02/baseless-conspiracy-theories-claim-new-coronavirus-was-bioengineered/

    “Asthe infection of 2019-nCoV coronavirus is quickly developing into a globalpneumoniaepidemic, careful analysis of its transmission and cellular mechanisms is sorely needed. In this report, we re-analyzed the computational approaches and findings presented intwo recent manuscripts by Ji et al. (https://doi.org/10.1002/jmv.25682) and by Pradhan et al. (https://doi.org/10.1101/2020.01.30.927871), which concludedthat snakes are the intermediate hosts of 2019-nCoV and that the 2019-nCoVspike proteininsertionsshared a unique similarity to HIV-1. Results from our re-implementation of theanalyses, builtonlarger-scale datasetsusing state-of-the-artbioinformaticsmethodsand databases,do notsupport the conclusions proposed by these manuscripts.Based on our analysesand existing dataof coronaviruses, we concluded that the intermediate hosts of 2019-nCoV aremore likely to be mammals and birds than snakes, and that the “novel insertions” observed inthespike protein are naturally evolved from bat coronaviruses.”

    #arxiv.org/pdf/2002.03173.pdf

  45. Amúgy a nagy szavakkal is tele van a padlás..nem csak az összeesküvés elméletekkel… Igazából senki sem akar tenni semmit semmi ellen. Ez van.

  46. “The common flu virus will infect millions across the globe. It can be easily spread and will especially strike the young and the elderly. But this is not what has been described as the Wuhan virus. The common flu is far deadlier. This is not to downplay the Wuhan coronavirus flu, or to give it its medical name, 2019-nCoV.

    The common flu causes up to 5 million cases of severe illness worldwide and kills up to 650,000 people every year, according to the World Health Organization.

    In the US:

    The Centers for Disease Control and Prevention estimates that so far this season, there have been at least 15 million flu illnesses for the 2019-2020 season, 140,000 hospitalizations and 8,200 deaths in the U.S. The CDC reports there have been 54 reported flu-related pediatric deaths this season from Influenza B viruses. (The Hill)”

    https://www.globalresearch.ca/flu-bigger-concern-wuhan-virus-grabs-headlines/5701932

    Csak megjegyzem a forrás nem tipikusan nyugat barát.

    Ha feltételezzük, hogy a fertőzések 5%-a publikus (mint valamelyik tanulmány feltételezte), akkor ha a jelenlegi SARS-COV-2 halálozás valójában 20×2470=49400.

  47. 22.Hanyistók:
    “Érdekes, hogy az angoloknak is most lett nagyon sürgős elhagyni az uniót…

    Ez milyen van összefüggésben a coronavirus járvánnyal illteve az ellene való oltással?

    43.sandor55,
    45.Technomuzsik:
    “Annyira azért nem bonyolult. Gizi néni feldobja a talpát a vírustól. Meg kell kérdezni unokától, mikor járt ott, és mikor szándékozik tüneteket produkálni? Összeadás-kivonás, és megvan a lappangási idő. Kb. ennyi!”

    Azt nem kérdezzük meg az unokától, hogy közben hány emberrel találkozott és mikor, akik lehet, hogy potenciálisan fertőzőek voltak?
    Mert akkor a számolás megdől.

    Ez maximum személyes karanténban lehet méregetni szerintem, direkt fertőzéssel a 0.napon.

  48. 54.
    Örülök, hogy megállapodunk a lényegben,
    Egy ilyen járvány kiválthat egy globális rendkívüli állapot bevezését.
    Ha nincs COVID.19 az emberek soha nem fogadnák el a szabadságfok ilyen mértékű lekorlátozását.
    Ezt egy puskalövés nékül érik el.
    Ha kellően nagy lesz a káosz, a világ népei kérik, sőt követelik az új rendet.
    Ha ilyen felkészült vagy, utánanézhetnél
    a történelem során mely népek fejlesztettek, és használtak
    biofegyvert. Az angolok elég jók ebbe a versenybe.
    Bizonyíték az nincs, ha lenne, a kínai már letörölte volna a térképről.
    Harward doktor Ding azt találta, hogy ez a vírus serious, unusual.
    Aztán kicsit rászóltak, és visszaszívta.
    Ez volt az ok, hogy visszatértem a szerkezetére.
    Megpróbálom megérteni miért ennyire fertőző és pusztító.
    Ha valami, a vírus szerkezetének kutatása adhat minden kérdésre magyarázatot.

  49. Érdekes,
    a múlt-vasárnapi, és a mai Benjamin Fulford-cikk
    realisztikusabb választ ad, mivel össztársadalmi válaszokat keres, (pl
    miért van az izraeliekkel kapcsolatos amerikaiaknak olyan fergeteges
    nagy pofája … ( https://ujvilagtudat.blogspot.com )

  50. “As an RNA virus, 2019-nCoV still has the inherent feature of a high mutation rate, although like other coronaviruses the mutation rate might be somewhat lower than other RNA viruses because of its genome-encoded exonuclease. This aspect provides the possibility for this newly introduced zoonotic viral pathogen to adapt to become more efficiently transmitted from person to person and possibly become more virulent.”

    https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)30185-9/fulltext

    A legközelebbi rokon vírus, a SARS-CoV mutációs rátája:

    “The mutation rate in the SARS-CoV genome was estimated to be 0.80 – 2.38 × 10-3 nucleotide substitution per site per year which is in the same order of magnitude as other RNA viruses. The non-synonymous and synonymous substitution rates were estimated to be 1.16 – 3.30 × 10-3 and 1.67 – 4.67 × 10-3 per site per year, respectively. The most recent common ancestor of the 16 sequences was inferred to be present as early as the spring of 2002.

    Conclusions

    The estimated mutation rates in the SARS-CoV using multiple strategies were not unusual among coronaviruses and moderate compared to those in other RNA viruses. All estimates of mutation rates led to the inference that the SARS-CoV could have been with humans in the spring of 2002 without causing a severe epidemic.”

    https://bmcevolbiol.biomedcentral.com/articles/10.1186/1471-2148-4-21

  51. 59.Xander:
    A járványt, mint lehetőséget sok kormány kihasználhatja a felfogásától függően.

    Ez a felfogás fogja meghatározni, hogy a járvány elmúltával, milyen tartós intézkedéseket hoznak és mit fognak visszavonni.

    Ezekből azonban nem következik a SARS-CoV-2 biofegyver volta.
    Sem az, hogy az USA készítette.

    Én személy szerint a természetes eredetet vagy a Wuhani laborból való véletlen kiszabadulást tartom elképzelhetőnek.

    A mesterséges eredetre jelenleg nincs bizonyíték.

    A denevérben lévő vírus hasonlóságra viszont több is van 88%-tól 96%-ig.

    Az 54-ben hivatkozott
    #arxiv.org/pdf/2002.03173.pdf
    is a 96%-os RaTG13 denevér vírusra hivatkozik.

  52. Ahogyan már jövőnk korábban már beidézte az USA CDC-től,
    ezzel a corona vírussal együtt kell élnünk, mint az influenza vírussal.

    Ha az influenzánál az évi 650000 haláleset nem kelti fel a figyelmet, akkor hosszabb távon ez se fogja.

    Mint az influenzánál is a szegényebb, elmaradottabb egészségügyi infrastruktúrával rendelkező országokat jobban fogja sújtani.

    E tekintetben az olasz adatok érdekesek lesznek.

  53. Iránnal kapcsolatban:

    https://mobile.twitter.com/HeshmatAlavi/status/1231514666905542656

    A twitteren azt írják, hogy az iráni maszkokat exportálták Kínában és most hiány van és drága, valamint a kínai repülőgépjáratokat nem függesztették fel.

    Ez valamit magyaráz az Iráni terjedésről, még kémcső sem kell hozzá…(Occam)

    A maszk felvásárlás korábban Kenyával kapcsolatban is felmerült, sőt magyarországi viszonylatban is volt szó nagytételű kínai felvásárlásról.

    Az felvásárlási indíték meg egy érdekes kérdés, lehet hazafiasságból és lehet nyerészkedésből is, vagy mindkettő.

  54. Idegen. Az influenza és e között azért nagy különbségek vannak!
    1.: Az influenza nem terjed légi úton, és az R0=1-2 Ennek az R0 értéke meg biztos nem 2, hanem jóval több!
    2.: Az influenza halálozása 1 ezrelék. Ennek meg a Kínai adatok alapján is 2-3%, de az Iráni adatok alapján (ha nincs jó kórházi ellátás) 20-30%
    pl.: “Egy új tanulmány szerint Kínában a kórházba került koronavírus fertőzöttek 60%-a oxigénpalackos ellátásra szorult. Ennek biztosítása óriási teher volt a kórházak számára.” forrás: http://rc.rcjournal.com/content/58/1/173.short
    3.: Az influenza szövődményei ritkák. Ennek meg szinte minden esetben súlyos szövődményei vannak. A túlélők jelentős része maradandó egészség károsodást szenved. Azaz ROKKANT lesz! Most képzeld el, hogy a te általad is felvetett módon minden évben az influenzával együtt jönne a SARS-CoV-2 is. És így minden évben magyarországi viszonylatban 100ezer új munkaképtelen Rokkant keletkezne?!
    Hogy viselné ezt el a társadalom, és a gazdaság?
    Mintha összehasonlítanád, és egyenlőség jelet tennél a házi macska és az oroszlán közé!
    Mert a kettő nagyon nem ugyan abban a ligában játszik!

  55. Szerencsés lenne több szempontot megismerni
    lehetőség szerint az előtt, hogy ez a nátha rendbe letesz.
    Az érintettség és az elfogulatlanság miatt
    orosz v. kínai publikációkat is.
    A poszt épp arról szól, hogy a túlélt betegség után
    Nem alakul ki az influenzához hasonló védettség.
    Ez, és a kínai 27 napos hír semmihez sem hasonlító
    pusztítást, és gazdasági kárt okozhat.
    Arra gondoltunk többen, hogy a nap UV,
    és a meleg majd lecsökkenti a virulencia fokát.
    Tibor ba’ szerint a teljesen elzárt szigeteken élők kivételével
    sorba mindenkit lerak, mert ez a járvány kivédhetetlen.
    Én a bat, cibetmacska, vagy pangolin fogyasztást
    mint járvány okot kizárnám.
    A kínaiak több ezer éve zabálják e dolgokat,
    sőt nyersen porrá őrölve is. Ez mellékvágány lesz.
    A P4 fokozatú biotech: azt sem lehet felfogni
    hogyan engedélyezhették egy ilyen sűrűn lakott részre.
    Nem lehet teljesen kizárni, de bizonyos ok miatt ezt elvetem.
    A történelem feljegyzi a különösen mocskos dolgokat is.
    Ezt kell áttekinteni, kik, és mely népek alkalmaztak
    biológiai fegyvert,vagy bio ágenseket az ellenfél legyőzésére.
    Itt már érdekes dolgokat tudhatunk meg.
    #HU – Az Angol-Szász Misszió
    c. videót egy kínai oldalon is láttam, kínai feliratozva
    ne gondold hogy ők nem nézik, és nem tesznek fel kérdéseket.
    Bill Ryan egy angol mond érdekes dolgokat.
    Az eredeti szöveg nagyon hosszú, itt rövödítésben
    http://rovasokrolunk.uw.hu/anglo_saxon_mission_hu.html
    Véleményed esetleg erről a filmről.
    Bárkiben felmerül az analógia.

  56. 65.Unicornis:
    ” Az influenza nem terjed légi úton”
    ????
    “Az influenzavírus a fertőzött személy váladékaival terjed köhögés, tüsszentés, beszéd vagy légzés során úgy, hogy a másik személy közvetlenül érintkezik ezekkel a részecskékkel, vagy olyan felülettel érintkezik, melyet korábban a beteg is érintett. A vírus belégzéssel is terjed.”

    #www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/12517/influenza”

    “Ennek meg a Kínai adatok alapján is 2-3%,”

    “Az új koronavírus halálozási rátája 10 nap alatt 2%-ról 3%-ra kúszott fel. Ennek fő oka, hogy Kína Hupej tartományában, a betegség gócpontjában a betegség terjedése a hivatalos adatok szerint lelassult. Emiatt a betegek száma (a halálozási ráta nevezője) már alacsonyabb ütemben emelkedik, miközben a már megfertőzöttek között a halálozások csak később kezdenek csökkenni. ”

    #www.portfolio.hu/gazdasag/20200223/ket-szomoru-abra-a-koronavirus-jarvany-friss-fejlemenyeirol-416805

    “Ennek meg szinte minden esetben súlyos szövődményei vannak. A túlélők jelentős része maradandó egészség károsodást szenved. Azaz ROKKANT lesz! ”

    Erről még nem láttam hiteles információt.

    “Az influenza szövődményei lehetnek felnőttek esetében: bakteriális tüdőgyulladás, a krónikus hörghurut fellángolása, agyi keringészavar, szívinfarktus, toxikus sokk tünetegyüttes, agyhártyagyulladás és agyvelőgyulladás, veseelégtelenség, anyagcsere-betegségek (pl. cukorbetegség) egyensúlyának felborulása és kialakulhat még néhány ritkább, de szintén életveszélyes betegség is.”

    #www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/471/influenza-ki-kell-pihenni”

    Amíg lesz vakcina, addig ez lesz a helyzet.
    Ha lesz vakcina, lehet oltatni, ahogyan az influenza ellen is.

  57. The Reuters news agency is reporting that the four Chinese provinces Yunnan, Guangdong, Shanxi and Guizhou on Monday lowered their coronavirus emergency response measures.

  58. 49 Dan

    Egyáltalán nem felesleges leírni a számokat, mivel annak alátámasztására tettem, hogy az eltérő rasszhoz tartozó területeken ugyanolyan a fertőzöttek, halottak és intenzív kezelésre szorulók aránya. Ha a vírus az europidokra másként (kevésbé) hatna, mások lennének az arányok. Vagyis megdőlni látszik az az optimista teória, hogy az ázsiaiakra jobban hat.
    Természetesen én is tisztában vagyok vele, hogy a halálozási rátát majd a végén fogjuk megtudni (ha lesz, aki megszámolja…) Mindenesetre mielőtt belekötsz egy hozzászólásba, nem árt elolvasni és megérteni a tartalmát

  59. Emelkedik az Arany ára. Pénteken záráskor 1620 dollár/uncia volt most 1670!
    A hétvégén nem volt kereskedés. Az arany azért lényeges, mert Menekülő eszköz a befektetőknek. Ezért pánik jelző szerepe van.

  60. a Szív-Föld és a BRI gazdasági blokkolásaként jellemzi Pepe Escobar
    a koronavírus járványt.
    A cikk minden mondata megfontolandó.
    https://www.strategic-culture.org/news/2020/02/21/no-weapon-left-behind-the-american-hybrid-war-on-china/
    Ez a nátha kitört Kínában, hogy hogynem Irán a következő gócpont,
    majd átlendül Európába.
    Teljesen véletlenül Itália. Nem Szicília vagy ilyen szarabb helyek,a helyszín pont Lombardia, Olaszország ipari központja.
    Itália, amely az európai országok közt
    legismertebb a Szíria,és Palesztína rokonszenvéről.
    https://orientalista.hu/a-martir-suleimani-tabornok-kepei-jelentek-meg-romaban/
    Kezd túl sok lenni a véletlenekből.

  61. Xander… Te sem gondolod komolyan azt amit írtál. Ez egy vírus, ami világjárványt okoz függetlenül attól, hogy kinek mennyi pénze van vagy mennyi aranya. Atomtámadás ellen egyesek be tudnak vonulni egy bunkerbe, a fertőzés elöl senki sem tud elbújni. Az aranyat, pénzt mind baszhatod ha semmit sem kapsz érte.

  62. Az ipari központok ma Európában mind szorosan kötődnek Kínához. Ott gyártják az esetleges összetevőket. Egyértelmű, hogy nem boldogan pancsolva a tengerparton fertőződik meg valaki, hanem egy ipari létesítményben munka közben. Mivel kimutatták hogy az ott gyártott tárgyak is terjeszthetik a vírust, ha valaki odaát ráköhög. Ennek értelmében a vírus kibírja a napfényt is, meg nagyjából mindent.

  63. Hargi. 51. hozzászólásomat olvasd el.

    Azért értelmetlen számokkal dobálózni, mert nem tudjuk a vírus mikortól fertőz, és valójában hány fertőzött van. Meg azt sem hányan halnak meg ténylegesen. Most hogy Olaszországban is megjelent, talán tudunk majd valós számokat mondani. De nem túl fényes képet fest az, hogy egyből van halott, szinte a felismerés pillanatában.

  64. Egy átlagos évben,
    az us. a 2018-2019-es influenza-időszakban 42,9 millió ember lett beteg.
    Legalább 647 000 ember került kórházba. És ebből 61 200 meg is tudott halni.
    Bármekkora felhajtást csinálnak a kínai nátha körül, a számok eddig nem valami.
    A kínai virológusok feladata dekódolni a náthavírus szintetikus eredetét.
    Az eredménytől függően Kína reagálása következményekkel jár – szó szerint.
    Tény, hogy az egyébként önellátó,és exportképes Kína amerikai húsokért áll sorba.
    Trump & Co. minden eszközt felhasznál,
    hogy az usa. GMO agrártermékeit bárkire rásózza.
    Arab országokban különböző okok miatt 2020.gyenge év a mezőgazdaságra.
    Afrikában különböző okok miatt 2020. szintén éhezés várható.
    US. terményekre nagy lesz kereslet.

  65. Az inkompetencia csúcsa.

    “Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint a kínai utazási korlátozások két-három héttel is késleltethették a járvány átterjedését más országokra, vagyis ennek is köszönhető, hogy csak a héten kezdtek Kínán kívül Iránban és Dél-Koreában is kialakulni járványgócok.”

    https://444.hu/2020/02/22/eltunt-az-egrol-napi-13000-repulo

    De azért a nemzetközi vészhelyzet során utazási korlátozásokat nem javasoltak.

  66. Azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy a közönséges influenzában sokkal többen halnak meg: IGEN, de ez a koronavírus csak most indult be. Majd május végén nézd meg az adatokat, vagy szeptemberben (ha még élünk).

  67. Ez az olasz vonal hogy jött be ilyen gyorsan?
    USA-ban és briteknél miért nem jelent meg eddig a vírus ilyen mértékben?
    Hát igen, sok kérdés van, ami fura…

  68. 74. Dan

    Azoknak, akik egy járvány kirobbantása fele diszponálnak mindegy, hogy hogyan áll a gazdaság. Szerinted milyük nincs?
    Ez már régen nem a nemzetekről szól, a nemzeti érdekek teljesen lényegtelenek. Azok is csak tényezők.

    Xander egyáltalán nem beszél zöldségeket.

    Miert olyan hihetetlen, hogy embereket nem érdekel más emberek sorsa?!
    A társadalom működése pont erre hajaz.
    Megfelelően kondicionálva kiemelhetik előnytelen hajlamainkat.
    Előnytelen a közösségi, hosszútávú társadalmi felépítésnek. Előnyös a rabszolgatartásra.
    Sima érdekütközés.

  69. következő helyszinek a német ipari központoknál? Ruhr vidék, Stuttgart, Wolfsburg stb?? Franciáknál Rönó, Pözsó stb mikor várható a bedöglés?

    készpénzről számlapénzre váltás: még nálunk is (pedig mi mindig mindenről évekkel le vagyunk maradva…) március 3-tól indulnak az azonnali átutalások (ehhez számlapénz kell)

    Tényleg sok a véletlen.

    Az a durva, hogy ezt az óriási változást ilyen gyorsan le lehetne zavarni a világon???? Döbbenet.

  70. 80.
    A vírus hisztériakeltésen eddig csak a 4M maszkok gyártói kaszáltak.
    amúgy senki se venné fel ezeket a holmikat
    A prepper ipar beszállítók is nagyot mentek.
    Kína eddig megpróbálta a vírus elleni küzdelmét
    egy modernkori sikertörténetként bemutatni.
    Mára belátták, hogy nehezebb a helyzet,
    és csak önmagukra számíthatnak.
    Meg fogják oldani.
    Akár 1m.ós veszteség semmit nem tesz egy ekkora népességnél.

  71. Én nem hiszek a gonosz amerikaiak képben.
    A járvány nem válogat, két törülközőfejű aki nem is úgy néz ki,átmegy és beleköhög pár amerikai nyugdíjas arcába.

    Tehát simán kinyírhatják az egész világot. Látszik, hogy nincs kontroll alatt minden, nem lehet. Csak elindítanak dolgokat, aztán megvárják hogyan akakul.

  72. “Ehhez még hozzájárul az a kellemetlenség, hogy a vírus mutál, ami sajnos nem azt jelenti, hogy kedvezőbb változat alakul ki, mert ami nekünk embereknek kedvezőbb, az a vírusnak előnytelenebb, tehát nem az fog elszaporodni, hanem az, amely nekünk előnytelenebb, a vírusnak pedig előnyösebb.”

    Tibor bá

    ebben a kijelentésben logikai bukfenc van mutációk ugyan is véletlenszerűen következnek be.
    Emlékszel még ugye? Az evolúciónak nincs iránya és célja?
    A vírusnak se az a célja hogy az embert kinyírja.
    Tehát az ég világon semmi se zárja ki a vírus számára előnytelen mutáció létrejöttét. Ez esetben kevésbé fertőzővé válik.
    Az ugyan is hatalmas tévedés hogy mindig csak az előnyös mutációk maradnak meg. Rövidtávon megmaradnak az előnytelenek is.

    A bevásárlóközpontok hatalmasat fognak kaszálni ezen a víruson. Vegyetek Tesco részvényeket 🙂
    És nézzetek kevesebb scifit (főleg te Xander)

  73. Figyelve az Olasz torteneseket szamomra az a meglepo, hogy Afrikaban mennyire csend van. Tobb millio kinai el afrikai koloniakban, (a koronavirus elott) napi ezerek repultek oda-vissza kinabol, es ott “nem tortenik semmi”. Vagy tul meleg van ott a virusnak, vagy hirtelen jon majd a “mindenki beteg” breaking news.

  74. 87.
    Európában is alakul a sci-fi.
    Várd ki a végét.
    Dr. Mortensen ne az ajtódon kopogtasson.

  75. 86 – Curix:
    Pontosan. De ha egy mutáció előnytelen, akkor az elhal. Én csak ennyit írtam.

  76. 91. Python

    Muszáj mutatniuk valamit, mert ahol nagy a hallgatás a kormányzat részéről, ott bizonyosan kitör a pánik és a konteók terjednek, nem a hasznos dolgok. Egyéb infóim is vannak, miszerint komoly kormányzati erők sincsenek a helyzet magaslatán, csak a múlt héten “ébredtek” fel, sok tekintetben későn. De ezt mondjuk már láttuk a járványügyi jelentések és a karantén kapcsán is. Épeszű ember nem pánikol, de azért készül rá folyamatosan, hogy lesznek majd komolyabb “fennakadások”.

  77. 83. GErgo

    Mi van, ha ez a vírus azért kellett, mert a Greta féle próbálkozás csúnyán elhasalt ill. nem érte el a kívánt hatást? Amolyan: “nem értettek a finom módszerből, vegyünk elő egy kicsit komolyabbat…” alapon.

    Mert ugye mi lett volna, ha hallgatnak Tibor bá’-ra és még a CO2 propaganda hatására leállítják a légiforgalmat azonnal? Akkor tudott volna terjedni a vírus ilyen gyorsan? 🙂

    A háttérhatalmi törekvések tekintetében valaki elkezdte figyelni azt, hogy a komoly, befolyásos emberek (pl. a Bilderberg meghívottak) vajon ugyanúgy járnak kelnek a “halandó parasztok” között, mint eddig, vagy visszavonultak a lakatlan szigetekre, kivárva, hogy a mostani akció milyen eredménnyel zárul? Csak mert ha közülük is darál a vírus, akkor én is elvetném (nem szívesen) a tudatos alkalmazást és inkább a balesetet tartanám valószínűnek, amit próbáltak elhallgatni.

  78. 92: Attila, ismerve a hazai egészségügy, közigazgatás, stb. mai aktuális állapotait, nem csodálkozom az infóidon. Kiégett, agyonterhelt állomány a középszintig bezárólag, attól felfelé meg az úgymond megvettek széles tábora vagy hozzánemértő “pártkáderek ” vannak. Szóval ha itt valami nagy GEBASZ ütne be, akkor 1-2 héten belül összeomlana a Magyar államgépezet, max. a Katasztrófavédelem működne a maga módján, kb. úgy, ahogy a Mátrai Erőműnél történteknél láthattuk.

  79. A szájmaszk és a kézfertőtlenítés a koronavírus elleni védekezés legalapvetőbb eszközeiként jelennek meg a fertőzött területekről szóló beszámolókban. A hatalmas kereslet miatt elsőként a maszkból és a fertőtlenítőből alakult ki hiány a járvány epicentrumában, a kínai Vuhanban is.
    A vírus Európában először Észak-Olaszországban jelent meg a napokban jelentősebb mértékben, ami azonnal megmutatkozott az óvóeszközök árán. A Codacons nevű olasz nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet vasárnapi közleménye szerint sokszorosára nőtt a maszkok és a kézfertőtlenítők ára az interneten.

    Olaszországban 1600 százalékkal nőtt a szájmaszkok ára a koronavírus miatt
    https://g7.hu/vilag/20200224/olaszorszagban-1600-szazalekkal-nott-a-szajmaszkok-ara-a-koronavirus-miatt/

  80. 95. Python

    Egy-két hét? Te nagyon optimista vagy. Az egészségügynek napjai sem lesznek, már a normál ügymenetet sem bírják. Az időhúzás pont annak tudható be, mert “fent” is sejtik, hogy mennyi a rendszer tűrőképessége. Talán most majd az is kiderül, hogy a fidesz mennyire védi meg a lojális hierarchiáját. Egy ilyen sokkhatás nem csak a kínai “barátok” rendszerét kezdheti ki, de bizony egyéb illiberális felépítményeket is.

    Az, hogy itt amúgy is egy “lájtos” népességcsökkentő programot hajt végre a kormány már hosszú évek óta, az annyira nem meglepő (csak a tetteket kell nézni), de ez most valódi (és nem betervezett) “ellenség” lesz, látható pusztítással, szóval a szájkarate ideje lejárt. Kiderül hamarosan, hogy tényleg legény van-e a gáton vagy csak nagy a szája, ahogy harminc éve mindig…

  81. “Kínai kutatók igazolták, hogy a koronavírus tünetmentes hordozói is fertőzőképesek; egy 20 éves vuhani nő öt családtagjának is átadta a kórt anélkül, hogy ő fizikailag megbetegedett volna – írja a Business Insider magazin.
    A nőt jelenleg az anyangi Fifth People’s Hospitalban tartják megfigyelésen. A páciensen egyáltalán nem látszódik a betegség, családtagjainak az állapota azonban aggasztó; lázuk magas, kettejüknél pedig tüdőgyulladás alakult ki.

    Nem a jelentésben leírt fiatal nő az egyedüli tünetmentes hordozó. A kínai járványügyi központ szakemberei átnézték az összes olyan fertőzött adatait, akiknél december 8. és február 11. között mutatták ki a kórokozó jelenlétét.
    Az adatok alapján a fertőzöttek 1,2 százalékánál semmilyen testi tünet nem volt tapasztalható.
    A tünetmentes hordozók aránya a Diamond Princess óceánjárón szintén figyelemreméltó:
    a 621 fertőzött utasból 322 látszódik egészségesnek.
    Fogalma sem volt arról, mi rejtőzik a testében

    Az esettanulmányban szereplő 20 éves nő vuhani lakos, ám január 10-én a dél-koreai Anyangba utazott, ahol összefutott a rokonaival. Három nappal később az öt családtaggal egy beteg (ám nem koronavírussal fertőzött) ismerőst látogattak meg a helyi kórházban.

    Január 17-én az egyik családtag lebetegedett, torokfájásra és lázra, valamint légzőszervrendszeri problémákra panaszkodott. A rá következő héten a másik négy rokon is ágynak esett.

    Az összes beteg szervezetében kimutatták a koronavírust és mivel az egyetlen vuhani, akivel érintkeztek, a 20 éves rokon volt, őt is kórházba szállították megfigyelésre. A nő teljesen egészségesnek érezte magát, és eleinte a tesztek is negatív eredményt mutattak. Február 11-én végül az ő testében is kimutatták a vírus jelenlétét, bár nála ezután sem jelentkeztek szimptómák: nem volt láza, nem köhögött, nem fájt a torka, és bélrendszeri panaszai sem voltak.“

  82. Meszkaléró. Ez a csaj nagyon hülye….!
    Aszongya:” S akkor addig is pedig várjuk a tavaszt 🌺💕🌷 – a jó meleget – amely ezt a vírust is majd reméljük szépen elviszi magával … mert ugye a koronavírusok – ahogyan az influenza is leginkább a nedves – nyirkos, párás időt szeretik leginkább – a napot pedig és a tartós – száraz meleget pedig elvileg ki nem állhatják. ”
    Csakhogy ez NEM influenza vírus! Hongkongban most milyen zimankó van ugye…. azért terjed ilyen jól! Idióta!

  83. Unicornis.
    Egyet mindenki elfelejt amikor Singapur, Hongkong meg egyébb városokkal vagdalkozik (hogy aszongya ott is milyen meleg van és még sem döglik a vírus), nevezetesen, hogy ott 90% feletti páratartalom van. Namármost, a vírust nem a meleg öli meg, mert van olyan is ami gejzirben él, vagy minusz 90 fokon, hanem az UV sugár. A vírusok fajtájuktól függően egész szélsőséges hőhatásnak is ellen tudnak állni, de az UV szétbontja őket. Hogy Hongkongban miért nem teszi? Valószínű azért, mert a pára okán az UV kevésbé tudja elérni a vírust (nem kap akkora mennyiséget ami kellene), és még az is lehet, hogy ez egy olyan fajta, ami egy kicsit jobban bírja az UV sugárzást, így a párától “megszűrt” kevésbé végzetes számára.
    Ha valamelyik tudos kitalál egy olyan vírust ami a totá, prim-plán UV-nak elenáll, az nobel díjat kap.
    Az ürben utazó vírusok (mondjuk én ebben nem hiszek) a tudosok szerint is csak a közet belsejében élnek meg.
    Irta még előttem itt valaki, hogy a tavasz kinyuvasztja. Én is csak ezt tudom mondani. Április végéig kell kibírnunk itt Európában és nyertünk.
    Én jobban félek a vírus által keltett pániktól, annak társadalmi és gazdasági következményeitől, mint, hogy júniusi napsütésben megbetegednének az emberek.

  84. Facebook csaj: 124 beteg már meg is gyógyult???? Honnan veszi ????

    15:39 kor frissítették a térképet 1 gyógyult, 23 súlyos

  85. Mondom hogy hülye a csaj! Azt gondolja, ha mantrázza magában, hogy nemleszbajnemleszbajnemleszbaj. Akkor tényleg minden jóra fordul. De ha más a véleményed akkor azonnal le tilt. Azt meg is írta! 🙂

  86. Yet when the American biotech company that funded Evans’s horsepox work, Tonix Pharmaceuticals, announced this January that it had successfully synthesized just such a microbe, vaccinia, no one seemed to take note.

    Since the World Health Organization eradicated the smallpox-causing variola virus from nature, the only known samples of it have been held in two high-security facilities in the United States and Russia. But developments in synthetic biology, a field which includes the art and science of constructing viral genomes, have made it possible to create the smallpox virus in a lab. While there’s no evidence that anyone has done that yet, as Tonix’s work indicates, researchers are inching incredibly close to that line. Before it was eradicated, smallpox was responsible for 300 million deaths in the 20th century. The re-introduction of the disease—through negligence or malice—would be a global health disaster.”

    “In 2017, the virologist David Evans made headlines when he used synthetic biology to recreate the extinct horsepox virus, which is closely related to the virus that causes smallpox, a disease eradicated in 1980. Evans and his team, ordering the genetic material they needed through the mail, reportedly spent $100,000 on the research, an amount that seems small given the momentous implications of their work. “No question. If it’s possible with horsepox, it’s possible with smallpox,” German virologist Gerd Sutter told Science magazine in a press account of Evans’s work. ”

    https://thebulletin.org/2020/02/a-biotech-firm-made-a-smallpox-like-virus-on-purpose-nobody-seems-to-care/

    Érdekes, hogy általában állami aktorokban gondolkozunk.

  87. 102.
    Beszámoló lenne? Szerintem ostoba okoskodás.

    229 fertőzöttből már 7 meghalt, ettől sem esik le neki a tantusz? ‘Csak’ harmincszor halálosabb, mint az influenza, így gyorsan számolva.

  88. 105.Unicornis:
    Nem hallottál még a pozitív gondolkodás áldásos hatásairól ? 😉

  89. “Nem hallottál még a pozitív gondolkodás áldásos hatásairól ? 😉”
    Hol a halálsoron? Mert ez a picsa most éppen ott ül! Csak nem tud róla!
    Mert amíg mások tesznek valamit a saját érdekükben, addig ő csak önnyugtatást tanul! 🙂

  90. 101.SzJK:
    “A páciensen egyáltalán nem látszódik a betegség, családtagjainak az állapota azonban aggasztó; lázuk magas, kettejüknél pedig tüdőgyulladás alakult ki.”

    No őt kell megvizsgálni, hogy mi a különbség közte és a családtagjai között!

  91. 108 .
    Csak nyugi ,nyugi… előttünk az örökkévalóság. Ez elég pozitív ?!

  92. Ha ez igaz ez azért elgondolkoztató és helyes hozzáállás:

    “Aki bármilyen tünetet észlel Olaszországban, a 112-őt kell hívnia – NEM KELL ROHANNI A KÖRZETIHEZ, MEG PÁNIKOLVA ELÁRASZTANI a kórházakat – hanem egy teszt doboz érkezik házhoz amivel a vírus kimutatható – s minden útmutatás és szükséges dolog és ha kimutatható lenne a vírus akkor egy külön csapat érkezik, hogy segítsen…… megjegyzem mennyivel egyszerűbb és hatékonyabb ez így bármely infleunza járvány idején – minthogy mindenki össze vissza fertőzi a másikat miközben még lehet nincs is tünete csak beképzeli és már hisztérikusan a körzetinél ül. “

  93. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200221/koronavirus-dramai-abra-mutatja-a-valosagot-416631?amp
    Megállítja-e a felmelegedés a járvány terjedését?

    Ezt a kérdést járta körül a Reuters, ami különösen fontosnak látszik most, hogy a járvány külföldi terjedése is felgyorsult. A válasz röviden:

    Nincs rá bizonyíték, hogy a melegebb időjárás lassítaná a vírust, de mivel több hasonló vírus is erősen szezonális jellegű, minden reményünk megvan arra, hogy így legyen.
    A legfontosabb ok, ami közös lehet a szezonális betegségekben, hogy a hideg irritálja a légutakat, ezért télen fogékonyabbak vagyunk vírusfertőzésre. (Megjegyezzük, hogy Irán betegséggel sújtott városaiban bőven 10 fok feletti a hőmérséklet, ami óvatosságra ad okot.)

    ja…a remény az egy fontos dolog…meg a pozitív gondolkodás is…

  94. Gyarmaty,Már mindenhol ott a virus,Ro-ban rengeteg kivándorló menekül haza olaszból.Akit rajtakapnak,hogy nem jelentkezik valamelyik eů s osztályon szürėsre 6- 24 hó börtönnel felel.Épp az elöbb még az elnök beszélt erröl.Már a negyedik hete vagyok rėszeg a szilvoriumtól,most is,męg van 6oo liter,de az idėn nem lesz termės.A kollera ellen megvėdte nagyapámékat,de sorra száradnam ki a szilvafáim,csak vackor lesx.

  95. Érzéseim szerint (ha ez ér valamit) Ezen a hétvégén nálunk is ki fogják fosztani a bevásárló központokat.

  96. 66.Xander:
    Ez az anyag már korábban be volt idézve youtube video formájában.
    Véleményem
    https://www.antalffy-tibor.hu/3094-ki-hazudik/comment-page-1#comment-247881

    “Hangsúlyozza, mint mi is, és több más kutató meg bemondó, hogy az emberek tudatossága nagyon gyorsan ébred az egész Földön, és hogy EZEK A TERVEZETT ESEMÉNYEK NINCSENEK KŐBE VÉSVE. Ha valaha is volt egy ok arra, hogy összefogva azon dolgozzunk, hogy a közelgő veszélyre felhívjuk mindenki figyelmét, ez most az.”

    Javaslom, hogy vesd össze, hogy mi valósult meg egy a 2005-ben megtartott tanácskozás jóslataiból mára.

    Egy kis áttekintés a biofegyverek történelméről.
    Nem csak az angolszászok sürgölődtek a téma körül.

    #reader.elsevier.com/reader/sd/pii/S1198743X14641744?token=C722716EDEDE55A5A327E7F6285011C7C561E19A04AB9F3D589AEB78740D595E76049209D78804198FF7A2C8698F4C85

    73.Xander:

    64.-ben írtam a lehetséges iráni okokról.

    Az olasz ok kissé erőltetettnek tűnik számomra.

    “Az amerikaiak által meggyilkolt Qasem Suleimani tábornok halála utáni negyvenedik napon az őt ábrázoló plakátok jelentek meg Rómában.

    A plakátokat a ,,Fronte Europeo per la Siria,, nevű szervezet helyzete el, mely kiáll a szíriai nép mellett a terrorizmus elleni háborúban. A szervezet tagjai az iráni Fars News Agency számára azt nyilatkozták, hogy a plakátokkal szeretnének emléket állítani a terrorizmus elleni háborúban hőstetteket végrehajtó Suleimani tábornoknak.”

    Ez egy irán és szíria barát szervezetnek tűnik, de a 40 napos poén az ül. 🙂

    111.kalotaszegi:
    No látod, nem hiába mondják, hogy
    “A vallás a nép ópiuma” (Karl Marx).

    69.-hez még:
    “Four Chinese provinces Yunnan, Guangdong, Shanxi and Guizhou on Monday lowered their coronavirus emergency response measures, local health commissions said.

    Yunnan and Guizhou cut their emergency response measures from level I to level III, while Guangdong and Shanxi lowered their measures to level II.

    China has a four-tier response system for pubic health emergencies that determines what measures it will implement, with level I the most serious.

    Gansu province was the first to lower its measures on Friday, followed by Liaoning on Saturday. ”

    #www.reuters.com/article/us-china-health-provinces/four-chinese-provinces-lower-coronavirus-emergency-response-level-idUSKCN20I03E

    Ma most akkor mi történt?
    Itt megállt a járvány terjedése, csökkent az intenzitása?

    78.Xander:
    Legalább a forrást ad meg, erről üvölt a google translate….

  97. 115.kalotaszegi:
    “Már a negyedik hete vagyok rėszeg a szilvoriumtól,most is,męg van 6oo liter,de az idėn nem lesz termės.”
    Látom felkészültél a járványra.
    Kicsit pesszimista lehetsz a járvány tombolásával kapcsolatban, mert ez legalább 2-3 évre elegendő lesz. 🙂

  98. 116. Tibor bá’
    “…hétvégén nálunk is ki fogják fosztani a bevásárló központokat.”

    Szerintem egyáltalán nem, de ha mégis így lenne (nem lesz így), akkor a jövő héten dugig feltöltik a polcokat/árukészletet. 😉
    Itt még nincs járvány, nincs pánikhangulat. Bevásárlás szempontjából ugyanolyan hétvége lesz, mint a megelőző 100-200-300-…… hétvége volt. 😛

  99. 94. Attila
    “ A háttérhatalmi törekvések tekintetében valaki elkezdte figyelni azt, hogy a komoly, befolyásos emberek (pl. a Bilderberg meghívottak) vajon ugyanúgy járnak kelnek a “halandó parasztok” között, mint eddig, vagy visszavonultak a lakatlan szigetekre, kivárva, hogy a mostani akció milyen eredménnyel zárul? ”
    Ez és Xander eddigi meglátásai nagyon jók!
    Ebben a vírus dologban már a kezdetek óta nagyon büdös valami.
    Ahogy figyelgetem a történéseket, egyre több az árulkodó nyom.
    Vigyázó szemeteket most ne Párizsra vessétek, hanem a nem helyhez kötött vakolók gyalázatos munkáját figyeljétek.
    Tanulmányozásra ajánlom a világtérkép vírusos és nem vírusos országainak összevetését. Van egypár ország amiket vélhetően nem fog “szeretni” az intelligens vírus.
    Cui prodest?

  100. 118
    Ez az egyetlen pénzforrásom, ezt a kibaszott kinaiak sem tudják leutánnozni.

    111.kalotaszegi:
    No látod, nem hiába mondják, hogy
    “A vallás a nép ópiuma” (Karl Marx)
    Veled ellentétben én üdvözlöm a dögvészt, semmi értelme a tengernyi konzumidiótának ,aki még a tölgyet sem tudja megkülömböztetni a bükktől.Hiába beszélek egy idíóta metropoliszinak,neki semmi keresnivalója e világon.Non szensz.
    Én a Teremtés Koronája vagyok ,te annak pedig a felesleges mellékterméke.

  101. Tibor bá’, igen már ezen a hétvégén is elindulhat a pánik. Vagy a következő hétvégén..
    Bár a végeredmény szempontjából teljesen mindegy.
    Mondjuk én már 98%ban felkészültem, részemről jöhet! Én már csak egy kávét kérek… 🙂

  102. 12o.Ha ez így lenne,én leközölném,mivel szíves -örömest benne lennék ,és támogattam volna.
    Nekem van cimerem – tudod,mint az Alfa Romeonak – neked van e_?

  103. 124
    Akkor vagy felkészűlve ,amikor szemrebbenés nélkül vagy képes egy fejszével agyonbaszni egy tinót

  104. Ez a beszéd Kalotaszegi!
    Ezt sajnos én sem tudom megtenni, csak a fotelből okoskodni. De minden elismerésem a tiéd. Legalább a java marad meg az emberiségnek.
    Tisztelt Tibor bá’.
    Írtam valamit Unicornisnak a csajjal kapcsolatban tett megjegyzésére. Vagyis, azzal kapcsolatban, hogy az UV öli a vírust. Ez nem jelent meg. Lehet, hogy sérti a világvége meglátásodat, de akkor is korrekt lenne, ha átengednéd a szűrődön.
    Röviden, még egyszer: Nincs olyan vírus ami az UV-nak ellenállna. Honkongban azért tud terjedni a vírus, mert hiába nagy a meleg, nagy a pár is, ergo, az UV hatás nem érvényesülhet. Itt nálunk nyáron nagy melegben 90 fokos nap állásnál nincs pára, az UV 100%-ban telibe cseszi a vírust, és annak annyi. És még azt is írtam, hogy ha valamelyik tudós feltalálja azt a vírust, amelyik ellenáll az UV-nek, az Nobel díjat érdemel.
    Tartalom miatt nem cenzurázok.

  105. “Tanulmányozásra ajánlom a világtérkép vírusos és nem vírusos országainak összevetését. Van egypár ország amiket vélhetően nem fog “szeretni” az intelligens vírus.
    Cui prodest?”

    Pontosan. Én arra gondolok, hogy a vírust, vagy azt a valamit ágenst/mérget/stb elviszik, az adott régióba, és ott szétkenik/elterjesztik ipari szinten, vagy célzottan. Létrehoznak mesterségesen gócpontokat.

    1. gócpont volt Vuhan (De Kínában lehetett több is)
    2. gócpont Diamond Princess, (Japán) ez kvázi egy teszt/demonstrációs terep volt
    3. gócpont Dél-Korea (keresztény szekta!!!)
    4. gócpont Irán
    5. gócpont Lombardia, É-Olasz ipari központ
    6. Németország???

    Tehát: Kína, Japán, Dél-Korea, Irán, Olaszország, Németország?

    USA legfőbb gazdasági és politikai ellenfelei/ellenségei. EU-ban a gyengélkedő olasz gazdaság centruma lett betámadva, de ez nagyon közel van máshoz is. (200KM Németországtól).

    Oroszország valamiért kimaradt/védett??? UK/USA egyértelműen. Világ többi része le van szarva. A nagy turista metropoliszokban miért nem lett vírus kitörés, ahova legnagyobb számban mentek a kínai turisták??? USA-ban 4-5 millió kínai él. (Persze van ott is eset, csak el van hallgatva).

    Nem mondom, hogy nem létezik a vírus, de lehet a háttérben egy mocskos, és durva manipuláció is. Ami veszély: Mo/Budapest??? Nem éppen ezen erők nagy barátja, finoman szólva. Viktorék be is lehetnek most tojva. (Trump-os telefon?) Most reménykedjünk, hogy kicsik vagyunk.

    Najó a fenti csak egy mese volt természetesen, nem kell komolyan venni.

  106. Vírus és tavasz 😀

    A SARS-CoV-2 a páratartalom terén az alsó és a felső tartományban igen jól érzi magát, a közepes tartományt nem szereti, de hogy pontosan hány % tartomány a középső, arról nincs infó, és a középső sem azt jelenti, hogy azonnal “feldobja a talpát”, csupán abban rövidebb ideig fertőzőképes.
    Forrás: dr. John Campbell, nyilván szakanyagból vette, és akit erősen ajánlok mindenkinek!

  107. Érdekesek az itteni reakciók, kapásból le lett hülyézve a csaj, aki ott él, tehát van tapasztalata a történésekkel kapcsolatban. Nekem valahogy hitelesebb, mint a milliónyi fakenews oldal, ami itt heteken keresztül hivatkozási alap volt. De nem akarok megint feszkót generálni, azt elismerem, hogy az egész írásnak van egy kis rózsaszín habos-babos b*sszunk rá hangulata, felszínes megközelítése. Amit én az írásából kiemelnék:

    “Aki bármilyen tünetet észlel Olaszországban, a 112-őt kell hívnia – NEM KELL ROHANNI A KÖRZETIHEZ, MEG PÁNIKOLVA ELÁRASZTANI a kórházakat – hanem egy teszt doboz érkezik házhoz amivel a vírus kimutatható – s minden útmutatás és szükséges dolog és ha kimutatható lenne a vírus akkor egy külön csapat érkezik, hogy segítsen…… megjegyzem mennyivel egyszerűbb és hatékonyabb ez így bármely infleunza járvány idején – minthogy mindenki össze vissza fertőzi a másikat miközben még lehet nincs is tünete csak beképzeli és már hisztérikusan a körzetinél ül.”

    Nekem ebből az jön le, hogy az olaszok azért képben vannak és profin próbálják kezelni a helyzetet.

  108. 131 az olaszok jól csinálják, ezért tudjuk, hogy van fertőzés ott. Amit viszont igen kevesen fognak fel, az – idézve a magyar királyi egyes Híradóban okoskodó faszfejt -, hogy a 17+4% azt jelenti 21% oxigén és a 4% intenzív ágy. Mennyi van? Mert ha 10.000 fertőzöttből 400 intenzív ágy kell… akkor érdekes lesz, ha egy angol kórházban 9 van; dr. Campbell erre hívja fel újra és újra és újra a figyelmet. És ha az ágy és az oxigén nem elég, akkor a halálozási arány is mindjárt megszalad.

  109. Kalotaszegi, minden csak attól függ, hogy az ember mennyire éhes! 🙂
    Ha kell megteszem, de soha sem szerettem ölni… Voltam pár disznóvágáson is, a kést nem én tartottam, csak a disznót fogtam le általában.

    Vadegér. Az UV. megöli a vírust. Ez így igaz. De!! És itt jön a lényeg, hogy mennyi idő alatt, mert nem azonnali a hatás. Dolgozom UV. lámpával tudom. Oké, korlátozza a fertőző képességet, de meg nem szünteti. Másrészt Éjjel nincs UV. Sőt zárt helyen, épületben sem! Tehát lassítja, de meg nem állítja! Ugyan úgy mint pl. az Ebolát, Marburg vírust, stb.. Tehát szerintem hiba lenne a nyári napra mint csodafegyverre tekinteni.

  110. Jövőnk!
    Pontosan. Igazad van, ezt mondom én is. Akkor 2-3% a halálozás ha a beteg profi ellátást kap. De ha nem akkor a halálozás megszalad. És itt a lényeg, az apró betű….

  111. 102. Ez kamu. Ma küldtem 4 kamiont észak-olaszba. 1 nem fogadta, mert a megbízó, aki maga is karanténban van nem tudta fogadni. Felvettük a kapcsolatot a helyi orvossal. Befelé beengednek a karanténba, de ki nem jöhet senki! Holnap felvesszük a kapcsolatot az olasz nagykövetséggel. Meglátjuk, mit mondanak. Ez is elsőkézből…

  112. 131.Meszkaléró:

    113.-ban már idéztem az általad is idézetteket, de senki sem foglalkozott vele.

    132.Jövőnk:
    “hogy a 17 4% azt jelenti 21% oxigén és a 4% intenzív ágy. Mennyi van? Mert ha 10.000 fertőzöttből 400 intenzív ágy kell… akkor érdekes lesz, ha egy angol kórházban 9 van”

    Ez OK, kérdés, hogy Kínában milyenek az arányok Európához képest?

    Mert ha rosszabbak, akkor lehet, hogy a halálozási számok is e miatt rosszabbak.

    Azaz a kínai adat hamísításokat ( ami a hivatalos adatokat felfelé korrigálja), ez lefelé korrigálhatja, ha fejletten európai viszonyokat nézünk.

    Kérdés, hogy Magyarország e téren a fejlettebb európához tartozik-e?

  113. Kedves Unicornis, hidd el a Nap az tényleg csodafegyver! Mindig is az volt.
    A sötétség nem tud mit kezdeni vele. Meg fogja a földet gyógyítani.

  114. Re:128
    Ne feledd, Budapest jelentős zsidó kisebbséggel bír, ergo a turbókonteó hívek szerint itt maximálisan tobzódnak a vakaló klubbos páholyok, ergo a vírus nem indokolt, hogy elterjedjen. 🙂

    Lehet még ilyen groteszk logikai rendszereket felállítani…

  115. Re 135 Kamionos
    Rosszul emlékszem, hogy Te pár napja egy bejegyzésben írtad, hogy van olyan kollégád, aki már megkapta a fertőzést?
    Ha rosszul emlékszem, akkor elnézést kérek.
    Viszont ha így van, akkor tudnál az állapotáról infót adni?

  116. 142. Csak feltételezés volt a részemről a véres köhögés miatt. Tüdőgyulladást és mellhártyagyulladást kaptak hivatalosan. Otthon vannak. Élnek még.

  117. Ma ért haza két sofőröm, akik a karantén területén pakoltak le pénteken. Még ki tudtak éppen jönni akkor. Figyelni fogom, hogy vannak.

  118. Hétvégén még szerintem nem rohanják meg a boltokat. (3 nap múlva). Bár már az emberek körében jobban beszédtéma miután megjelent az olaszoknál is.Szerintem ha még 1-2 környező országban megjelenik akkor indul itt is a beváásárlsái pánik.De a lefolyását nem tudni.pl. ha Sopronban jelenik meg akkor nem hinném hogy az országban egyből mindenki megrohanja a tescót.Lehet akkor rohan majd mindenki boltba ha pl. bemondják hogy megrohamoztás a sopronis tescót. Én eddig még nem vettem semmit. Az az igazi izgalom amikor a nagy megrohanás előtt 2-3 nappal bevásárol az ember. Kicsit ez olyan mint a tőzsdén hazárdírozni 😀 . De figyelni kell az eseményeket. A következő 1-2 hét sorsdöntő lesz hogy mennyire terjed majd.

  119. 145 – Andrew:
    A “megrohamozásnak” nincsenek előjelei. Csak spekulálni lehet, mikor következi be, de előjel nincs. Ha megindul, olyan mint a lavina.

  120. Valószínű, hogy a Covid-19-cel, azaz a Kínában megjelent új koronavírussal fertőzött betegek kétharmadáról nem is tudunk – olvasható az Imperial College London tanulmányában. Az egyetem kutatói összevetették a Vuhanból külföldre repülő utasok számát a Kínán kívül regisztrált megbetegedésekkel. A becslésük szerint a fertőzöttek kétharmadáról még nem tudunk, és ez megerősíti más vizsgálatok eredményét.

    Több olyan új beteget is regisztrálnak, akinek elvileg semmi kapcsolata nincs Vuhannal vagy onnan érkezett hordozókkal. Nem minden esetben könnyű kideríteni, hogy valaki koronavírus-fertőzött-e, vagy sem, és több olyan ország is van, ahol jelentősen kevesebb a regisztrált eset, mint arra a Vuhanból érkező utasok száma alapján számítani lehetne.

    Valószínűleg nem is tudunk a koronavírusos fertőzöttek kétharmadáról
    https://index.hu/techtud/2020/02/25/kinai_koronavirus_tanulmany_betegek_ketharmada_ismeretlen/

  121. Ébredeznek: atv.hu
    “Mire lenne szükségünk egy karantén esetén.
    A portál felhívja a figyelmet: karantén kétféle is lehet, az egyik az, ahol a bizonyíthatóan beteg embereket különítik el a többiektől, ezzel a vírust bent tartva és megakadályozva a továbbterjedését. A másik az, ahol a még vélhetően egészséges embereket szólítják fel arra, hogy ne menjenek közösségbe, ezzel is segítve a vírus megfékezésére tett erőfeszítéseket.
    A portál sorra veszi, mire lenne szükségünk akkor, ha a hazánkban is Vuhanhoz hasonló, szigorú karanténrendszert vezetnének be. A cikkből kiderül: csupa olyan dologra, ami egy átlagos háztartásban amúgy is szükséges.
    Gyógyszerek, egészségügyi termékek:
    – Állandóan szedett gyógyszerek legalább egy hónapra előre kiváltva
    – Fájdalom- és lázcsillapító, ha van gyerek a családban, akkor neki is
    – Görcsoldó, gyógyszer köhögésre, probiotikum, hasfogó, hashajtó, multivitamin, D-vitamin
    – Kézfertőtlenítő, maszk
    – Kötszer és jód
    – Női egészségügyi termékek
    – Óvszer, vagy más eszköz a fogamzásgátláshoz ha szükséges
    – Szappan, sampon, fogkrém, dezodor
    – Mosószer, mosogatószer, illetve más tisztítószerek
    – Papírzsebkendő, wc-papír
    – Kisállateledel, ha van háziállatunk
    – Tápszer, ha van a családban csecsemő
    Élelmiszerek:
    – étolaj,
    – pár karton víz,
    – só, cukor, liszt,
    – szárított élesztő és sütőpor,
    – száraztészta,
    – szárazbab,
    – paradicsomkonzerv, halkonzerv, mindenféle zöldségkonzerv,
    – lekvár, méz,
    – kétszersült, zabpehely, müzli, csokoládé,
    – tartós tej
    – kávé és tea.“

  122. 150

    Húsz-harminc évvel ezelőtt ezekből egy csomó minden alapvető volt, hogy van otthon egy hónapra (vagy azt se tudták, mi az , és elvoltak nélküle 🙂 )

  123. 148.Python:
    “A becslésük szerint a fertőzöttek kétharmadáról még nem tudunk, és ez megerősíti más vizsgálatok eredményét.”

    Ez lehet, hogy nagy átfedésben a 80% enyhe lefolyású eseteket tartalmazza.

  124. A helyzet iróniája az, hogy a legnagyobb veszélyt nem a halálozási arány jelenti önmagában, hiszen az még a durvább forgatókönyvek szerint is csak a lakosság kis százalékát érinti.
    Ami igazán katasztrofális következményekkel jár, az az emberi psziché reakciója a helyzetre.
    Egy ugyanilyen súlyos betegség egy állati populáció esetén szinte észrevétlenül lezajlana, az érzékenyek kipottyannának, a toleránsak túlesnének és pillanatok alatt pótolnák a hiányzó, nem igazán jelentős létszámhiányt.
    Az ember viszont pánikba esik a saját, és hozzátartozóinak esetleges halála gondolatára még akkor is, ha ennek esélye csak néhány százalék, és el is várja a kormányoktól, hivatalos szervektől, hogy ettől bármi áron is megóvja.
    Ez viszont lehetetlen anélkül, hogy az ne veszélyeztesse a gazdaságot, és a társadalom működési mechanizmusait.
    Valljuk be, hogy ma nincs olyan biztonságos módszer, amivel megakadályozhatnánk egy ilyen járvány terjedését, ahhoz mindenféle mozgás teljeskörű leállítása kellene, ami a világgazdaság teljes összeomlásához vezetne, és több áldozattal járna, mintha passzívan végigvárnánk, hogy átsöpör a világon.
    A jelenlegi legszigorúbb intézkedések is legfeljebb lassítani tudják a vírus terjedését, de garanciát nem adnak, hogy megállítják.
    Én csak abban bízom, hogy valamiféle természetes folyamat révén lecseng a betegség, mint eddig minden halálos járvány, egy idő után meg csak lesz valami hatékony oltás is ellene, mire jönnek az újabb szezonjai.

  125. Egy posztban már volt szó eről az uriemberről
    https://greatgameindia.com/wp-content/uploads/2020/02/TRANSCRIPT-Bioweapons-Expert-Dr-Francis-Boyles-Interview-On-Coronavirus.jpg

    Paul Craig Roberts bár igyekszik távolságot tartani Francis Boyle véleményétől,
    részletesen ismerteti.
    Következtetése helyes, morálisan a legjobb ami lehetséges.
    To prevent future escapes, publics must demand the cessation of bioweapon research.
    Globalism is also a culprit in the spread of the virus. The interdependence that globalism creates means that there is constant travel across national borders that serves to spread illnesses globally.

    https://www.paulcraigroberts.org/2020/02/23/coronavirus-could-be-on-the-verge-of-worldwide-breakout/

    A cikkben a következő áll: ezt a vírust több fázisban,
    egymástól földrajzilag is külön helyeken lévő
    biolab.központokban fejlesztették ki.
    Az egyes fázisok kutatói állítólag nem tudtak a mások munkájáról.

    A vírus könnyű elterjedését elősegítő mérnöki fejlesztést
    az észak-karolinai egyetemen végezték el.
    talán ez lehet,
    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f1/UNC_Wilmington_Seahawks_wordmark.svg/1200px-UNC_Wilmington_Seahawks_wordmark.svg.png
    Az autoimmun scriptek beillesztését (ami leépíti a saját szerveket)
    egy meg nem nevezett ausztráliai biotech létesítmény követte el.
    A lego darabjai kina Wuhanban állt volna össze, –
    ha ez a Boyle teória szerint ilyen módon megtörtént.
    -ahol a félkész virusok tenyleges összeillesztését végezték.
    Wuhánban a helyiek azt állítják,
    a városban lévő biolab. volt a járvány forrása.
    Hogy ez a vírus egy természetes rekombináció eredménye lenne
    macska, vagy más egzotikus állattól a valószinűsége csekély.
    Azt kellene megtalálni, aki ezeknek
    az egymástól nagy távolságra lévő biotechnológiai központoknak
    a kutatási projectjeit összehangolta,
    és a több ezer kutató többéves munkáját fizette.

  126. A mai INDEX-ből: “A 40-es éveiben járó japán nőnél január 29-én mutatta ki a teszt a koronavírus jelenlétét, de rövid kezelés után február 1-én ki is engedték a kórházból, ami után február 6-án negatív lett a koronavírus-tesztje. Azzal, hogy most újra kimutatták a szervezetében a fertőzést, az első Kínán kívüli lett, aki másodszor is koronavírusos lett.” Tehát most már Kínán kívül is bizonyított, hogy a betegségből történő kigyógyulás nem ad immunitást. Mintha erre (is) hívtam volna fel a figyelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..