(3102) 2020. január

Tibor bá’ online

 

Kétezerhúsz januárjában nem csak a koronavírusról derült ki, hogy világjárványt okozhat, de az is kiderült, hogy minden idők legmelegebb januárja volt. Maga alá gyűrte 2016 januárját is, pedig 2016 extra erős El Nino év volt. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Föld folyamatosan melegszik.

Ezzel kapcsolatban Dr. Hansen ezt tette közzé: 2020 januárja globálisan a legmelegebb volt az elmúlt 141 évben, amióta műszeres hőmérséklet mérés létezik. Lásd az alábbi térképet:

2020 január 1,50°C-al volt melegebb, mint az1880-1920 átlaga. Ezzel összefüggésben Észak Amerikának az 5. legmelegebb januárja volt, de Alaszka rendkívüli hidege befolyásolta az eredményt. Ugyanakkor Szibéria nagy részén a normálisnál melegebb volt, egyes esetben akár 14 °C-al is meghaladta az átlagot.

Az ábra baloldalán a Föld fel van osztva három tartományra. Az északi és déli sarkoktól az egyenlítő felé 30 százalékra, valamint a trópusokon a maradék 40 százalékra. Az északi tartomány, ami főleg szárazföld, esetében látható a legnagyobb melegedés és egyben a legnagyobb ingadozás. A térképen jól látható az elmúlt 50 év nagy fokú melegedése az északi tartományban.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

13 gondolat erről: „(3102) 2020. január

  1. „Február 16. a dátum, amikor az Egyesült Államokban és Európában az első várost karantén alá helyezik (vagy megpróbálják), amit pánik követ, majd tömeges rablás, fosztogatás.”

    Elfelejtetted hozzá írni az évet. Melyik évben?

  2. 1. – Radován : Nem szép dolog a blog gazdát számon kérni egy mások által készített prognózisért! Úgy tudom, hogy ezt Tibor bá’ csak átvette valakitől. Egyébként meg bármikor bekövetkezhet (bárcsak ne így lenne) majd a következő hetekben az általad számonkért dolog. Nézd csak meg az Usa és Anglia által már megtett intézkedéseket.

  3. 2 – Hanyistók:
    Hagyd, van aki nem érti meg a legegyszerűbb dolgokat se. Számtalanszor megírtam, hogy nem vagyok klimatológus, és nem végzek kutatásokat, de tudok angolul és leközlöm mások adatait. Ugyan ez érvényes most a víruskutatásra is. A kínai vezetés manipulál az adatokkal. Manipulált adatokból csak rossz következtetéseket lehet levonni.

  4. Nem értem némelyik hozzászolást föleg „virusügyben” mire a nagy optimizmus.
    Ez egy mindmegdöglünk blog, alap hogy havonta kihalunk mint a dinok.
    Jönnek hogy pánik keltés, szerintem nem az utcán kolompol egyik kommentelö se világvégét hirdetve, nem kötelezö se a blogot se a kommenteket olvasni.
    Nyilván vannak tulzo megnyilvánulások de vannak „ebben azért van valami” hozzászolások is böven.
    20-az iq fészbukmancika be vesz mindent mert a neten olvasta az az ö baja, mondjuk pont ilyenek miatt drukkolok kicsit a mostani virusnak.
    Én se járok nöklapjacaféra a mükörmös trendet fikázni vagy celeblotyo napi büfögéseire kommentelni fészbukon.
    Ha ki akarok halni egyenlöre a fotelböl, hagy tegyem már meg, egyenlöre még nem tilos.

  5. Üdv, múlt héten annyira másról szóltál a hírek, hogy szinte fel sem tűnt senkinek, hogy a Déli sarkon 20 fokos hőmérsékleti csúcsot mérték.
    Volt egy riport egy Chile által fenntartott kutató állomás emberével. Azt mondta ilyen még nem volt, hogy karácsony óta hómentes az egész telep.

  6. 5 & 6:
    Azért azt tegyük hozzá, hogy ezt nem a déli-sarkon mérték. Az Antarktisznek van egy északnak tartó nyúlványa.Ennek a legészakibb pontján mérték a 20 fokot, jó messze a pólustól, de igen, az Antarktiszon.

  7. A Dennis nevű vihart, ami miatt két ember vesztette életét Nagy-Britanniában, Franciaországban melegrekordot okozott. Az Időkép szerint a vihar hidegfrontjának előterében délnyugat felől Európa-szerte az átlagostól jóval melegebb levegő áramlik, a francia térségbe azonban rendkívüli meleget pumpált: Délnyugat-Franciaországban, Oloron városában vasárnap 28,3 °C volt.
    https://index.hu/kulfold/2020/02/17/dennis_meleg_levego_rekord_franciaorszag/

  8. 8.
    Ez teljesen normális február közepén, csak egy kis idöjárás anomália, majd elmulik, van rá grafikon is meg táblázat 🙂
    Érdekes év lesz ha igy halad.

  9. Ezt mi eddig is tudtuk, de most már a mainstream is megírja…!

    Speciális infravörös technológiával észlelték a NASA kutatói, hogy a permafrosztból már nemcsak szén-dioxid, hanem metán is szivárog. Egyik jobban fokozza az üvegházhatást, mint a másik.

    Kétmillió olyan helyet azonosítottak a NASA kutatói az Északi-sarkon, ahol metán szivárog a talajból. Az Északi-sarkvidék sebezhetőségét vizsgáló kutatócsoport 2017-ben több száz repülőút során járta be régiót; a gépeket olyan infravörös érzékelőkkel ruházták fel, amelyek kiszúrják a metánszivárgásokat. Az erről szóló tanulmányt a múlt héten hozták nyilvánosságra a Geophysical Research Letters című folyóiratban.
    Az eredmények a klímaváltozás egyik legaggasztóbb aspektusára mutatnak rá: ahogy a fagyott talaj olvadni kezd, az ott hibernálódott anyagok – köztük az erősen üvegházhatású metán – kiszabadulnak a légkörbe. A kutatásban mintegy 52 ezer km2-es területet vizsgáltak meg, és azokat a helyeket minősítették metán-hotspotoknak, ahol legalább 3000 részecske/millió volt a gáz koncentrációja a levegőben.
    https://qubit.hu/2020/02/17/az-eszaki-sark-millionyi-pontjan-szivarog-az-uveghazhatasu-metan

  10. Tibor bá’!
    Idézet a ‘(3072) Hogy áll a klímaváltozás?’ című posztból: „Itt az látható, hogy 2019. csak egy hajszállal maradt le 2016-től, ami egy szuper El Nino év volt, míg 2019. mindössze El Nino semleges volt. Ebből az várható, ha 2020. El Nino lenne, akkor az északi féltekén, vagyis nálunk orbitális melegre lehetne számítani.”

    A kérdésem az lenne, hogy mikor fog kiderülni (mikor lesz látható/érezhető) az, hogy 2020. El Nino lesz-e vagy sem? Tavasszal, nyáron (vagy esetleg őssszel)?

  11. 12 – Elek:
    Az ausztrál kutatók szerint 60 % az esély, hogy El Nino semleges lesz, az amerikaiak szerint El Nino év lesz. Ez folyamatosan derül ki. Rekord januárt követ egy rekord február. 2020 rekord év lesz, és akkor csak El Nino lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük