(3100) Ki volt a bába?

Tibor bá’ online

 

Azt most már több helyről is megerősítették, hogy a CoVid-19 vírust ember alkotta. A legújabb spekuláció a körül forog, hogy vajon ki lehet a bába? Leginkább az USA látszik ludasnak, mert minden vonatkozásban lejtmeneten van, és ugye egy ilyen vírusos nagy dobással minden negatívumot le tudna nullázni. Motiváció tehát van, de a végrehajtás tökéletlen. Kívülről jövő fertőzés esetén egyetlen fertőzési góc logikátlan. Ha pedig kihúzzuk a szándékos fertőzést, akkor csak a véletlen marad. (aminek én mindig is híve voltam). Ahogy a véletlen játszott közre (na meg az emberi hülyeség) Csernobilnál, Fukusimánál is, de borult már lángokba űrhajó is tele emberekkel, egészen triviális emberi hiba következében.Az igazság az, hogy az Emberiségnek nem lett volna szabad megalkotnia se a termonukleáris bombát, se pedig a génsebészetet. Ezek egyike egészen biztos a véget fogja jelenteni, csak azt nem tudni mikor. Elképzelhető az, hogy a néhány ezer hidrogénbomba ott csücsül a polcokon, és soha  nem nyúl senki hozzájuk? Vagy istent játszva géneket szabdal-vagdal és toldoz-foltoz össze-vissza, nem jön ki kezei alól valami fatális szörnyűség?

Ne töprengj azon, miként kerülhető el ez, mert nem lehet. Az emberi természet roppant kedvező volt evolúció terén a folyamatos előrelépésben. De ez a természet a mai körülmények között már nem előremutató, hanem a romlást hozza ránk. És ez valószínűleg pont annyira univerzális, mint a fizikai törvények, és az anyag szerkezete. Így aztán, amikor a Világmindenségbe valahol egy faj megérkezik a mi intelligencia szintünkre, néhány száz földi év után egyszerűen megsemmisíti magát.

Időnként valaki a fejemhez vágja, hogy én vagyok a „mind meghalunk Tibor bá’”, és ad rá magyarázatot is: közel állok az elmúláshoz, ezért az esne jól, ha mindenki más is elmúlna. És ugye, ha ez nekem nem tetszik, akkor fogjam be a számat, és hazudjak napestig. Nyugi-nyugi minden jóra fog fordulni. Pedig mindenki tudja, hogy nem fog jóra fordulni. Csak legalább addig ne következzen be, amíg én élek, ja és ameddig a gyerekeim élnek, ja és ameddig az unokáim élnek. Szóval írhatom, hogy „mind meghalunk” de csak 100 év múlva.

Csakhogy ez nem rajtam múlik. Hogy mikor melegszik a Föld hirtelen 5 fokot, mikor nyomja meg egy őrült a piros gombot, hogy egy koronavírus mikor mutál egy akkorát, hogy egy lélek se marad a Földön, az nem az én képességeimen múlik. És hiába lobbizol ezért a 100 évért, nem sok esélyed van a bekövetkezésére. Legokosabb ha belátod, valamennyien isten kezében vagyunk, függetlenül az életkorunktól.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

178 thoughts on “(3100) Ki volt a bába?

  1. Nem hiszem, hogy sok esély lenne arra, hogy mindenki meghaljon. Sokan meg fognak, ahogy mindig is, de a “mindenki” az legalább akkora szélsőség, mint a “100 évig nem lesz bajunk”. Az ember már a Holdra és a Marsra készül, így aztán a technológia arra biztosan elegendő lesz, hogy az elit egy részét életben tartsa. Készülnek is rá. Talán a vírus is egy pont a végrehajtandó listáról, hogy ne zabáljuk fel az erőforrásokat idő előtt.

    Én az elejétől fogva az “amerikai vonalban” hiszek, túl egyértelmű, hogy ezzel ki az, aki továbbra is fenn tudja tartani a látszatbirodalmát és időt nyer az új trónkövetelőkkel szemben. A szándékosságot sem húznám ki, mert ha a vírus elszabadulása baleset is volt (mondjuk egy rosszul elsült kémjátszma vagy egy idióta miatt), a megalkotása biztosan nem. A sok lehetséges alternatíva elterjesztése is várható volt, hogy soha ne tudja meg a többség, mi is történt valójában és a széthúzással foglalkozzanak, ne azzal, hogy már megint itt egy minta, amit megettünk annyiszor. Most is meg fogjuk kajálni.

    De sokáig ezen nem fogunk tudni agyalni, mert ismét a vízbe hajított kő hullámai lesznek azok, amivel mindenkinek foglalkoznia kell, például a túléléssel vagy szeretteink elvesztésével.

    Aztán menetrendszerűen ismét lemondunk majd jogaink egy részéről, hogy a “nagy nyomás” kicsit csillapodjon az egyénekről (hiszen annyi a probléma, hogy azt az egyén képtelen megoldani!) és majd egy alkalmasabb szereplő, mondjuk egy világkormány megoldja helyettünk ezt az újabb “istencsapását”. Még hálás is lesz a többség.

  2. Rövid válaszok súlyos kérdésekre,
    Hawkingnak több reális félelme volt:
    félt barátságtalan idegenek látogatásától,
    a Föld felmelegedéstől, ami így alkalmatlanná válik az emberi életre.
    Félt a mesterséges intelligenciától, amely rabszolgává teszi az embereket.
    Félt a katonai robotoktól, amik emberi erkölcs és szánalom nélkül hajtják végre a parancsokat.
    De leginkább félt a nuke, és biológiai fegyverektől.
    Megjósolta géntechnológiával módosított vírusok megjelenését. és
    Nem nyugtatta meg egyes opportunista professzorok állítása:
    h. a biológia egésze az ellenőrzésünk alatt áll.
    Attól félt, hogy ha valamelyik mesterségesen létrehozott fertőző és virulens lény kiszabadul egy laboratóriumból, az emberiséget teljesen kipusztítja.
    https://i.pinimg.com/originals/0e/ba/c7/0ebac7bf22d476278a9a8614f1e79769.jpg

  3. Bocs, hogy ideírom, de nem találom azt a posztot, amiben Tibor bá’ Te is megemlítetted a WHO névváltoztatását és én is reagáltam rá.

    Szóval:

    “The World Health Organisation, seeking to distinguish the virus from the disease it causes,

    said on Tuesday that it had named the virus SARS-CoV-2, and the disease Covid-19.

    A vírus neve Covid-19, a játványé SARS-CoV-2.
    Szerintem nevetséges ez a ragozása a dolgoknak.

    https://www.scmp.com/news/china/society/article/3050339/coronavirus-clad-protective-suits-wuhan-doctors-battle-outbreak

    “COVID-19 is a name for the disease, not for the virus that causes it, which until now had a temporary moniker, 2019-nCoV, signifying it was a novel coronavirus that emerged last year. But the pathogen also got a new designation, which arrived before Tedros had even finished his press conference, by way of a preprint posted on bioRxiv by the body charged with classifying and naming viruses. The Coronavirus Study Group (CSG) of the International Committee on Taxonomy of Viruses, the paper noted, had decided that the virus is a variant of the coronavirus that caused an outbreak of severe acute respiratory syndrome (SARS) in 2002–03. So, it named the new pathogen severe acute respiratory syndrome-related coronavirus 2, or SARS-CoV-2.”

    https://www.sciencemag.org/news/2020/02/bit-chaotic-christening-new-coronavirus-and-its-disease-name-create-confusion

    “Now to coronavirus.

    First of all, we now have a name for the disease:

    COVID-19. I’ll spell it: C-O-V-I-D hyphen one nine – COVID-19.”

    https://www.who.int/dg/speeches/detail/who-director-general-s-remarks-at-the-media-briefing-on-2019-ncov-on-11-february-2020

    —————————–

    A keresés kapcsán viszont ezt találtam a 2970-es “Új járvány bekövetkezése” (2019-10-03) posztod alatt:

    “Ennek ellenére ritkán esik szó róla. Miközben a WHO által szponzorált Global Preparedness Monitoring Board jelentése szerint komoly veszélye van annak, hogy a légzőszervet megtámadó járvány felüti a fejét, ami világviszonylatban 50…80 millió áldozatot követelhet.”

    Gondolom az utóbbi évek egyszerű statisztikái és valószínűségei miatt döntöttek a valamilyen flu mellett és nem az ebolát emelték ki.

    “Tény az, hogy egyre jobban kik vagyunk téve olyan betegségeknek, amikre nem vagyunk felkészülve, és ennek megváltoztatására nincs politikai akarat. Sajnálatos módon csak akkor lépnek, amikor a baj már a nyakunkon van, és amikor leküzdjük, akkor gyorsan elfelejtjük.”

    Szóval némelyek logikájával, akkor Te Bill Gates-el, a WHO-val egy követ fújsz, gyanúsan előre megjósoltad járványt.
    Sőt esetleg Te magad vitted Kínába a vírust…. 🙂

    Tibor bá’ érezd a szarkazmust, nem ellened irányul,

    a hírekre jól reagálva felhívtad erre a WHO tanulmányra és következtetéseire a figyelmet, gratulálok.

    https://apps.who.int/gpmb/assets/annual_report/GPMB_annualreport_2019.pdf

    Gates és társai már régóta verik félre a vészharangot ez ügyben (lásd korábban beidézett 2015-ös TED video), szóval jó páran látták előre a veszélyt.

    Eljött az idő és igazuk lett.

    Persze ettől még lehet hinni, hogy előre kitervelték az egészet.

    Egy kis összefoglaló eléggé hiteles forrásból, tisztességes irodalomjegyzékkel.

    https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)30374-3/fulltext
    Mondjuk a cikkben is keverik a járvány és a virus elnevezését.

  4. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3335060/pdf/pone.0035421.pdf

    https://www.loc.gov/law/foreign-news/article/china-vaccine-law-passed/

    Az cikk írója lassan arra a következtetésre jut, hogy egy elrontott vakcina és az arra adott túlérzékenységi reakció állhat a kínaiak fokozott érzékenysége mögött.

    Beidéz egy 2019.12.01-es új kínai vakcina törvényt.

    Hát ezen még el kell rágódni egy kicsit.

    A fickó phD fokozattal rendelkezik és 50 valahány publikációról beszél, tehát nem egy sarki fake news gyártó.

  5. 4.Javítva:
    “A vírus neve Covid-19, a játványé SARS-CoV-2.”
    A vírus neve SARS-CoV-2, a járványé Covid-19.

  6. “Így aztán, amikor a Világmindenségbe valahol egy faj megérkezik a mi intelligencia szintünkre, néhány száz földi év után egyszerűen megsemmisíti magát.”

    Minden fejletlen civilizáció eljut erre a pontra, ami vízválasztó számára, mert vagy kipusztítja magát, vagy kozmikus civilizációvá válik. Maradjunk annyiban, hogy sokan elbuktak, és sokan nem… Számunkra is ez egyfajta teszt, kihúztuk a vizsga tételt, és pár éven belül le fogunk vizsgázni.

  7. Nem olyan rég pedzegették az indexen, hogy észak kórea atomfegyvereinél a biológia fegyverei még veszélyesebbek. Nem biztos hogy az USA a hunyó. Nem muszáj átküldeni kontinenseken egy veszélyes vírust.

  8. Hurrá, Tibor bá’ megtért! “ Legokosabb ha belátod, valamennyien isten kezében vagyunk, függetlenül az életkorunktól.”
    Félre a viccet. A legnagyobb baj a mai emberiséggel illetve azon belül is egy szűk ( jól behatárolható fajú) réteggel, hogy a még nagyobb haszon reményében már-már istent játszanak. Már régen átléptek egy határt, amit nem lett volna szabad.
    Egész jól alakul a nemzetállamok felszámolása es a világkormány tervük, de mint tudjuk a fák nem nőnek az égig. A megfelelő időben majd érkezik a Nagy Kertész és visszametszi a túlburjánzó fát.

  9. Kedves Tibor bá! Szeretnék elnézést kérni, mert én is azt gondoltam, hogy te vagy a mindmeghalunk Tibor bá. Mentségemre szóljon, én már abban a langyos légkörben nevelkedtem, amelyben nem volt semmi olyan tényező, amitől félni kellene, vagy árhatna nekünk. Bár nagyszüleim meséltek a világháborúkról, Budapest ostromáról, 56-ról, számomra ez nagyon távoli volt. Mi történhetne velem Európa közepén? Ha ez tényleg valami támadás valami olcsó hatalmi játék eredményeképpen, akkor talán mégiscsak a koronavírus lesz a legkisebb bajunk. Eltelt egy hét az utolsó kommentem óta és egyre inkább úgy fest, hogy nem bírnak megbírkózni a kínaik a fertőzéssel. Nemsokára el fogunk jutni oda is, hogy a sajtó is ráun a dologra, plusz a maradék embert is ellehetlenítik, aki tudósítani akarna a Kínában történtekről. Úgy gondolom akkor kezdhetünk el majd izgulni igazán, amikor már semmilyen hír nem érkezik a vírussal kapcsolatban.

  10. Most jött


    Az amerikai CDC-től (Center for Disease Control) kiszivárgott hír (amit hamarosan letiltottak), szerint az USA területén nem 11, hanem több mint ezer fertőzött van. Ez most vagy rémhír vagy nem az. Én hajlok afelé, hogy rémhír mert ha igaz lenne, akkor Ausztráliában, Angliában, stb, is 1000 felett kellene lenni. Az összehangolt hazugság nem elképzelhető. Minden esetre az is érdekes, hogy ilyen rémhíreket kitalálnak.

  11. Simán elképzelhető ennyi nem detektált fertőzött. Csak hát ismerve, hogy az Amerikai társadalomban hogyan néz ki egy pánik….. Inkább hazudnak, ők is.
    Már rég nem megállítható a járvány!

  12. Hivatalosan már 15 igazolt fertőzött van az USA- ban.
    És ezrek katonai támaszpontokon “karanténban”- ami inkább csak elzárás.

    Az Air China továbbra is viszi az utasokat 😉 ugye, a szulfátok

  13. Rendben. Mondjuk, hogy világjárvány lesz/van. Legyen 20 vagy 30% a halálozási arány (az elég sok). Még így is marad 6.24/5.46 Mrd ember a Földön. Mi a probléma? Megritkul az emberiség kicsit, a túlélők meg jól járnak.

  14. ki volt a bába? ki tudja.. senkise…

    de ha én mondjuk egy krimit, vagy scifit írnék ebben a témában, akkor az alábbi forgatókönyv szerint haladnék:

    – alkalmaznék egy-két kínai kutatót egy kanadai laborban, ahol veszélyes vírusokkal foglalkoznak (még az sem kell hogy feltétlenül kínai állampolgárok legyenek, hiszen Kína álláspontja ebben egyértelmű, és különböző támogatási programok is futnak, amelyek segítségével külföldön élő kínaiakat támogatnak)
    – úgy alakítanám a dolgokat egy idő után, hogy egy nem várt biztonsági rés folytán lehetővé váljon egy törzset (lehetőleg a kiválasztottat) meglovasítani
    – egy ilyen biztonsági besorolású intézményben természetesen az ilyesmi úgyis kiderül. Előbb, vagy utóbb, de semmiképp nem olyan hamar, hogy lehetőség adódjon megakadályozni a lopást…
    – természetesen eleve adott, hogy hova fog kerülni az ellopott törzs, nincs más lehetőség, mint egy hasonló szintű labor…
    – a következő lépést még nem döntöttem el. Lehet megrendeznék egy incidenst a labor közelében, esetleg preparálnám az ellopandó tárolót, vagy valamit, ami a) hihető, b)semmiképp nem gumitalpúakhoz köthető, inkább köztörvényes formát imitál
    – demokrácia lévén természetesen a lopás ténye megjelenne a médiákban is, beleértve az elkövetők személyét is
    – hátradőlnék a karosszékemben, és élvezném munkám gyümölcsét…

    Innét már tökéletesen sínen a dolog, hiszen a kínaiak nem fognak dicsekedni ezzel, a világ számára kész a tökéletes bizonyíték (hiszen a cikkek már megjelentek a lopásról, még a járvány kitörése előtt), és hát bizonyítékot hamisítani visszamenőleg nem lehet, ugye, és ha bármikor a jövőben szükség lenne rá – akár 10-20 évvel később is, bármelyik oknyomozó újságíró szépen össze tudja majd rakni az egész menetét a dolgoknak a balfék, ragadós kezű polgártársakról. Akár nyilvánosan hozzáférhető forrásokból, archívumokból.

    a fentiek természetesen a képzelet műve, néhány pont kivételével, amik tények. Ezt azok, akik figyelemmel kísérték a témát egy ideje, tudják. De az események ilyen láncolatba összefűzése megint csak a képzelet műve, és egy esetleges jövőbeli könyv vázlatát jelenti. Minden jog fenntartva ! :/

  15. Honnan tudható vajon egy vírusról, hogy emberkéz alkotta ?
    Biológiai és kémiai ismereteim be kell vallanom egészen jelentéktelenek.
    Ezért elhihető, hogy nem gúnyolódni kívántam e kérdésemmel.

  16. 17. Karoly81

    Hát azért ez nem ilyen egyszerű. Minde beszakadhat.

    12. Hanyistók
    Nem biztos, hogy csak visszametszi, lehet felszántja az egész kertet.
    Hoppá! kilöttyinti a petri csészét, aztán ennyi.

    10.dajtás
    Amíg nem tekintjük magunkat az egész részének és nem vállalunk felelősséget(vagyis tanulunk), addig csak abban bízunk, hogy valami szerencse folytán átcsúszunk a vizsgán, készítjük is a “puskákat” bőszen. Mintey diák ki szembenáll a tanárával. Így nem jutunk sehova.
    De talán mégis lesznek elegendően kik komolyan veszik a tananyagot.

    Tibor bátyám
    A mi intelligenciaszintünk talán épp a beugróra elég a suliba, itt meg már az elérhető legnagyobbnak és ráadásul determinisztikus pályájúnak van beállítva. Na pl. ekkor jön jól az alázat.

    19.Mosógépszerelő
    Általában érdemtelenül leszólják hozzászólásaid, rossz kockába tettek. Engem mindig mulattat a fogalmazásod.Érett gondolkodásra vall.

  17. 17. Karoly81
    Jó az irány!
    Én mondjuk kontaktlencsét hordok, hogy az orromnál tovább lássak.
    Na jó, azért ennyire nem rossz a szemem.

    Ha szereted a fantázivilágot, akkor a Bossszuálók féle felezés szerintem nem egy rossz dolog. Egy csettintésre véletlenszerűen eltűnik az emberiség fele. Rossz érzés ugyan lesz az itt maradtakban, de az élet megy tovább.
    Aztán a történetben is benne van, hogy ez egy szükséges rossz, mert így legalább a többiek tovább élhetnek, de nem, inkább mindent megteszünk, hogy visszahozzunk mindenkit… Legalább közösen, boldogan halunk meg.

    A halálozás nem egyenletes. Ha a nyugdíjkorhatár fölöttieket radírozza csak le a Földről, akkor a fiatalok felélegezhetnek, megszűnik a nyugdíjteher, felszabadul egy hatalmas vagyon. Az ismét egy más kiérdés, hogy milyen társadalom az, akit boldoggá tesz ősei elvesztése? Én emlékszem, hogy gyermekként nagyszüleim törölték a valagamat. Én úgy érzem tartozok…

    Na, de visszatérve a vírushoz. A 10% is egy hatalmas szám, ha egyszerre történik, és ez még nem a halottak, csak az intenzív ápolásra szorultak.
    Az első hullámok már most is érezhetőek. Egy csomó betervezett eszközvásárlásom lett volna Kínából. Van, ami pályázati. Szerencsére, azt pont pihentettem.
    A 10%-azokból esik ki leginkább, akik ma hátukon viszik a gazdaságot. Ha 81 a születési dátumod, akkor te is beleesel a veszélyeztetettekbe. Most is képzett munkaerőhiány volt mindenhol.
    A vírus csak egy trigger. A hullámok okozzák a valódi károkat. A nemzetközi bizalom felborulása, a beszállítói hálózat szétesése. A Status Quo hirtelen étrendeződése.
    Fogadni mernék, ha nem Wuhanból indul, hanem New York-ból, Londonból vagy Újdelhiből, akkor Kínának lett volna annyi esze, hogy elzárja magát. Akár fegyverekkel is kialakítva egy védelmizónát. A paraszt, vidéki ember sem akkor kezdte a tarvágást, szántó beforgatását, amikor oda ért a tűz és megnézte, hogy jéééé, baszki ez tényleg nagy. Hanem, amikor már több faluval távolabb félreverték a harangokat.

  18. 18 – Károly81:
    A probléma az, hogy nincs gyógyszer, nincs oltóanyag. Az éli túl, aki le tudja győzni. Az évek multával az immunrendszer az emberben egyre gyengébb. Ha én elkapom, egészen biztos elvisz. Ez neked nem lesz probléma, de lesz, akinek igen.

  19. Csak fel kell ütni egy olcsó pszichológiai magazint!
    Az ember nem determinisztikus sorsú faj. Ezt meg kéne már érteni végre!

    Ezek tudományosan bizonyított tények:

    Az emberi személyiség alapvetően 3 részből áll.
    1.Ösztönén
    2.Ego
    3.Szuperego

    Ösztönén felelős a tudjuk mikért. Zaba, párzás stb.

    Szuperego a magasabb rendű gondolatokért, tettekért stb. Önzetlenség. Tehát hiába vagy nagyon, nagyon, de nagyon éhes, odaadod a májkrémes szendzsót a 3 éves kölyködnek.

    Ego ami összehangolja a dolgokat. A kettő harcát hivatott levezetni.

    Nagyon egyszerűen fogalmazva a szuperego felé kell elmozdulni. Ennek van mikéntje, és a kulcs természetesen az egóban van. Illetve annak a tudattal való kapcsolatától.
    Ha mindenki ad és nem tart vissza, ugyan ki szenvedne hiányt?
    A baj mindig is a visszatartásból fakadt, mindegy miért van a kapzsiság. Mindenkinek jutna elég.

    Pontosabban már! nem. De ha értenénk a folyamatokat nem is lettünk volna annyian mint a sáskás és nem is lennénk olyanok. Egyszerűen információhiány van a fejekben.
    A vírus egy tünet. A kollektív agybaj anyagi vetülete.
    Öngyilkosságunk mikéntje nem fontos, inkább a miértjét kénr már tisztázni.

  20. Kína elkezdte karanténba zárni a bankjegyeit, hogy megállítsák a halálos új koronavírus terjedését, jelentette be szombaton a Kínai Jegybank. A pénzeket előbb 7-14 napra széfekbe teszik, majd magas hőfokon illetve röntgennel fertőtlenítik azokat, írja az Euronews. A karantén hossza attól is függ majd, hogy milyen súlyos a járvány abban a régióban, ahol a bankjegyet legutóbb használták. Miután lejár a karantén időszaka, a papírpénzeket ismételten forgalomba helyezik majd.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/15/koronavirus-bankjegyek-karanten/

  21. 25 – Balázs:
    Nem te vagy az első, aki felnőtt korára össze-vissza olvas mindent, hogy a korábbi hiányosságokat pótolja. EZ egy szép és követendő tendencia, de az isten szerelmére, próbálj meg tisztességesen írni és fogalmazni. “zaba”, “szendzsó”

  22. 28.
    Naponta több százan halnak bele a koronavírusba Kínában”

    Hoppá, elszólta magát a májsztrém?

    Közben Európában meghalt az első beteg, de ami érdekes, ő is ázsiai rasszhoz tartozó (kínai) ember.

  23. Idegennek ajánlom a következő linket. Még egy kis medrxiv, ACE2, lehetséges hatások.
    De elsőnek, minden rossz indulattól mentesen had kérdezzem meg: valójában te félsz?
    Olvasva a hozzászólásaidat úgy érzem, mint ha két ember írna. Mindkettő értelmes és éleslátó, de az egyik véleményekkel próbálja cáfolni a többiek felvetéseit, a másik meg pont, hogy tényekkel támasztja alá, hogy azért lehet még itt gebasz.
    Következzen a link:

    https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.02.12.20022418v1.full.pdf html

    Alátámasztja a “gyógyultak” vesekárosodását, illetve felveti, hogy sterilitást is okoz a vírus.

    Btk. 142. § Népirtás
    (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítése céljából
    d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
    bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

    A bűncselekményt ugyanúgy a csoport tagja is elkövetheti.

  24. Az USA milyen értelemben van lejtmenetben?
    Mert jelenleg az a mainstream média siráma, hogy a gazdaság túl jól megy ahhoz, hogy D. Trump megbukjon

  25. Gratulálok Tibor Bà ! A “hiába lobbizol ezért a 100 évért,” kifelyezès egy mint abszolute eredeti ès originàl kifelyezès fràzis elemi gondolat ezzel bevonult az irodalom ès elmèleti meg bölcsèszeti tudomànyok klasszikus sorai közè

  26. Ez pedig Taiwannews.
    Fura a sztori és tajvani, de voltak már más hasonló felvetések a visszafertőződésről. Tudni kell, hogy Hupei nem csak egészségügyi, de digitális karantén alatt is van.
    Aki álhírt terjeszt, ellentmond a CCP állításainak az 15 évvel bűntetendő.

    https://www.taiwannews.com.tw/en/news/3876197

  27. 34.
    Reménykedjünk, hogy ez nem igaz, vagy nem úgy, ahogy le van festve.

  28. 15. Tibor bá,
    Pedig szerintem van rá esély, hogy már akár 1000 vagy még több fertőzött van az US-ban, UK-ban, Japánban….
    Vagy ha még nincs, akkor hamar lesz!

    Japán!
    https://asia.nikkei.com/Spotlight/Coronavirus/None-of-Japan-s-new-coronavirus-patients-had-direct-China-links?fbclid=IwAR1NRS_jGL0dPqCWDaka1tGQ391IPNJOm7oJ8hav_e2bYaFW7aia8kdOU54

    Mivel a Japánban a felfedezett esetek függetlenek egymástól is és az ott veszteglő szállodahajótól és nem tudnak kínai szálról sem, így nagyon aggasztó a helyzet.

    Lopakodó járvány, alattomos, mivel sokáig nem lehet észrevenni.

    Kínában nem vették komolyan kb. egy – másfél hónapig és mi lett belőle? A nyugati kormányok némelyike ugyanezt a hibát követi el.

  29. Előbb raktam be 4 videólinket, de nem engedte ki a rendszer. Szóval akkor most mehet a több link egy kommentben, vagy megint le van korlátozva egy linkre a dolog?

  30. 35 – Gyarmathy:
    Ha ez igaz: “Exclusive: Chinese doctors say Wuhan coronavirus reinfection even deadlier.
    Instead of creating immunity the virus can reportedly reinfect an individual and hasten fatal heart attack.” akkor az emberiségnek annyi.
    Fordítás:

    Kínai orvosok azt állítják, hogy a Wuhan koronavírussal történő ismételt fertőzés még hallosabb. Ahelyett, hogy immunitást biztosítana, a jelentések szerint a vírus újra fertőzhet, ami felgyorsít egy végzetes szívrohamot.

  31. Szakértő: 400 ezer haláleset is elképzelhető Nagy-Britanniában
    Megdöbbentő interjút adott Neil Fergusson a brit Imperial College járványügyi szakértője a 4 Channel TV állomásnak.

    “Úgy gondolom, hogy egy globális járvány kezdeti szakaszában vagyunk.” “Ott tartunk, ahol Vuhan járt december elején”. Elmondta, hogy potenciálisan az Egyesült-Királyságnak akár a 60%-a is megfertőződhet (ezt egy korábbi modellszámítás alapján kérdezett rá a riporter), figyelembe véve, hogy a vírus mennyire fertőző és a korábbi járványügyi tapasztalatok alapján. Mindez az elkövetkező 12 hónapban.

    “Amit nem tudunk, az az hogy a fertőzöttek hány százaléka hal meg.”

    A koronavírus fertőzések 5%-át látjuk csak

    Neil Ferguson a brit Imperial College járványügyi szakértője szerint csak a fertőzöttek nagyjából 5%-áról van tudomásunk. Ennek oka, hogy alapvetően csak azokat a személyeket vizsgálják, akik kapcsolatba hozhatóak Kínával. Kína esetében pedig Vuhanon kívüli területeken csak azokat tesztelik, akik kapcsolatba hozhatóak a várossal, így rengeteg eset marad rejtve.”

    Forrás: BBC

    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-februar-15/

  32. Nem tudok szabadulni a gondolattól..
    Vajon rosszul jár e Kína, ha a vírus nagyrészt az idősebb korosztályra veszélyes? A dohányzástól és légszennyezettségtől legyengült szervezetre?
    Vajon valóban megroppan e a gazdasága a járvány miatt, vagy elvonulásával egy frissített népességgel rendelkező Főnix felemelkedése következik?
    Vajon kinek van nagyobb vesztenivalója, egy eleve ínséges körülmények között felnőtt kínainak, vagy egy önként választott, egészségtelen, mozgáshiányos, alkohollal és drogokkal megtámogatott műanyag szemetet zabáló amerikainak?
    Csak jönnek a kérdések.. a hírek alapján a válaszok nem azt mutatják, hogy Kínának félnivalója van

  33. 40. Python

    Erről a videóról korábban már beszéltünk. Én például azért nem linkelek ide ilyeneket, mert ezekre már rá lehet húzni az álhír terjesztést.
    Családi tragédiák már a vírust megelőzően is voltak Kínában. Van korábbi videó is, ahol a egy férfi a földön, három gyermek meg ágyakban fekszik holtan. A hivatalos magyarázat:
    A rászorulók korábban olcsó szén (lignit?) adományt kaptak az államtól. Az általad linkelt videónál meghalt az anyuka is. A szobában nyílt tűzön (parázson) szerettek volna krumplit sütni, ami az életükbe került.
    Ez a videó mostani és persze mindenki maszkban van, de most mindenhol maszkban vannak. Mi innen nem tudjuk bizonyítani, hogy mi történt, de tapasztalataim szerint az erősen érzelmekre ható hírekben kevesebb a valóság tartalom.

  34. 40 – Python:
    Az ilyeneknek nincs értelme. Bulvár hírtálalás. Minket csak a tények érdekelnek és azok kiértékelése.

  35. Tegnap(vagy tegnapelőtt?) kikötött Kambodzsában az a szállodahajó, amit sokáig senki nem engedett kikötni.
    Úgy volt, hogy nincs vírushordozó a hajón!
    Láttuk, hogy szálltak le, pusz pusz, virágok, kézfogások, népünnepély.

    Aztán mai hír:
    https://www.thejakartapost.com/news/2020/02/15/american-from-cruise-ship-docked-in-cambodia-tests-positive-for-coronavirus.html

    Az idős amerikai nő pozitív lett Malajziában. Egy repülővel ment oda (nem szerettem volna azon a repülőn sem ülni).

    Ki tudja hányan voltak már hordozók a hajón, akik most repülőkkel viszik haza a nyavaját.

  36. Franciáknál 4 beteget gyógyultnak nyilvánítottak, itt is a Remdesivir volt a hatásos mindenkinél.

  37. Tibor bá’:
    Akartam kérdezni, az hogy van, ha óvatlanul 3 linknél többet teszek be és jelzi, hogy karanténba rak, akkor erre fel ezt a komentet letörlöm és feldarabolom.
    Viszont megjelenik a az eredeti, általam letörölt és a feldarabolt koment is.
    Az általam való letörlés nem használ?

    31.Anonim:
    “Idegennek ajánlom a következő linket. Még egy kis medrxiv, ACE2, lehetséges hatások.”

    Voltaképpen megerősíti az eddig tudottakat.
    A vírus vesére is támad, az ok az ACE2 előfordulás bizonyos vese szerkezetekben.

    “De elsőnek, minden rossz indulattól mentesen had kérdezzem meg: valójában te félsz?”

    Nagyjából tisztában vagyok az esélyeimmel, amik nem jók, de nem félek.

    Ezen az oldalon jó pár kockázat felmerült, az embernek volt ideje lelkiekben felkészülni, a koraibb halálra. Nem fog váratlanul érni.

    Készülni lehet és kell, de vannak olyan külső tényezők, adottságok, amit az ember nem befolyásolhat.

    Ezen vagy folyamatosan pánikol az ember vagy beletörődik.
    Én az utóbbi állapotba vagyok.

    Ez nem azt jelenti, hogy az ember nem próbál meg készülni a dolgokra.
    Aztán ez egész úgy is élesben tesztelődik.

    “Olvasva a hozzászólásaidat úgy érzem, mint ha két ember írna. Mindkettő értelmes és éleslátó, de az egyik véleményekkel próbálja cáfolni a többiek felvetéseit, a másik meg pont, hogy tényekkel támasztja alá, hogy azért lehet még itt gebasz.”

    Szomorú vagyok, ha csak az jött le, hogy véleményekkel próbálom meg cáfolni a többiek felvetését.
    Általában törekszem a logikus érvelésre.

  38. 45.Python:
    “Antibiotikumhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt”

    Az USA-ban is a kínai antibiotikum arány 90-95%.

    Rá fognak jönni, hogy nem csak a költség szempont létezik, hanem az ellátás biztonság is.
    Ergo diverzifikálni kell a gyártást.
    No meg állandó állami tartalékok is kellenek.

    47.Holics Lajos:
    “A study by the US National Institutes of Health (NIH) has demonstrated that Gilead’s antiviral drug, remdesivir, could prevent a type of coronavirus in monkeys.

    Data showed that the drug prevented the Middle East respiratory syndrome coronavirus (MERS-CoV) disease when administered before infection. In infected animals, remdesivir improved their condition.

    NIH noted that these results support testing of the drug against the new coronavirus that emerged in China last month, as MERS-CoV is closely related to SARS-CoV-2.

    Remdesivir was originally developed to fight Ebola. Previous tests in monkeys show that the drug is an effective treatment for Ebola and Nipah viruses. ”

    https://www.pharmaceutical-technology.com/news/nih-gilead-remdesivir-monkey-data/

    Mondjuk a Gilead egy kissé hírhedt gyógyszercég.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Gilead_Sciences

    Érdekes dolgokról lehet olvasni Kínával kapcsolatban pár szabadalmuk tekintetében.
    A kínai stílus visszaköszön.

    Azt azonban megjegyezném, hogy most minden gyógyszergyár rástartolt a témára, mert üzletet sejtenek benne.

  39. 49: Én úgy olvastam hogy Kínában egy gyógyszergyártó szintetizálta a Remdesivirt, és már ők is használják a gyártó cég részvényeinek ára 1 nap alatt 20%-al emelkedtek tőzsdén…Azt is tudni kell csak a súlyosbodó eseteknél vetik be…És valószínűleg ha komolyabban elterjedne járvány nem lenne megfelelő mennyiség…

  40. Kedves Tibor bá’!

    Ide írok, mert az eredeti írásomra az eredeti helyén semmilyen reakció nem érkezett. (3083-as poszt)

    Február 15. van
    Az ön által előrejelzett fertőzöttek száma Kínán kívül: 1.060.000
    A valós adat: 681

    „Ha eddig az ideig az országok közötti utazást nem állítják le, a határokat nem zárják le, a járvány gyorsulni fog.”
    Nem történtek határlezárások.

    „Innentől kezdve a járvány nem fékezhető meg teljes karantén nélkül legalább a Világ nagyvárosaiban. Itt következik be a teljes gazdasági összeomlás és a széles körű pánik.”
    Nem kerültek karantén alá a világ nagyvárosai, a gazdasági összeomlás és pánik elmaradt, hacsak a vírus által nem érintett magyar Forint bedőlését nem számoljuk ide.

    „Február 16.-tól kezdve a világ egészségügyi rendszerei összeomlanak. A korházak túlzsúfoltak leszek, képtelenek teszteket végezni és a pácienseket ellátni.”
    Holnap lesz ön szerint az összeomlás napja. Vagy inkább nem lesz és ön tévedett hatalmasat.

    Itt tartunk jelenleg. Látom, odáig sikerült eljutnia, miután bedőlt minden összeesküvés-elmélete és az eddigi magyarázatai, prognózisai nem jöttek be, tehát jöhet a véletlen és a csúnya emberi fejlődés, az az oka mindennek. És jön az, ami mindig, ha valaki valamit nem tud megmagyarázni és nem szeretné azt mondani, nem tudom: Isten.
    A helyzet az, hogy ön nem virológus, nem epidemiológus, csupán valaki, aki szeretne okosnak látszani, hiszen az emberi fejlődésnek van egy olyan gyümölcse, ami ebben segíti: az internet. Az interneten mindenki okosnak tűnhet, legalábbis egy rövid ideig. Szidja a bulvárt, mégis épp ugyanúgy bulvárt kreál. De ez más, mert ez az öné. Azt írja: „Minket csak a tények érdekelnek és azok kiértékelése.” Rengeteg dolgot olvastam már öntől, ami nem tény, mégis tényként lett tálalva, lásd a fent idézettek. Miért szidja a bulvárt, amikor ön ugyanolyan bulvárt gyárt?

    Üdv: MM

    Kedves MM (Miklosovics Máté)! Észrevételezésed helyes, de amit olvastál az nem az én munkám, hanem Jim Biancoé. Hogy rengeteg dolgot olvastál tőlem, az dicsérendő. Az ember holtig tanul, de nem szokás a tanárt cikizni, ja és meg kell tanulni a nevét, ahogy ő használja (kijavítottam). 😀

  41. 45.
    Ezt jó, hogy betetted. Kifogyóban a gyógyszer Európában.

    Ha ezt az új nyavaját könnyebben megússzuk is, félő, hogy a krónikus betegek hullani fognak. Mert nem úgy néz ki, hogy Hupej elindul mostanában, ha meg valamennyire el is indul, Magyarországra nem fog jutni alapanyag.
    Elég lesz egy sima influenza is( plusz krónikus betegség vagy legyengült szervezet), ha nincs gyógyszer és vitamin.

    Nem beszélve a magas vérnyomás, szívbetegségek, diabetesz és hasonlókról.

  42. Pár éve egy mesterembernek azt mondtam, = Azért
    adhatna egy névjegykártyát, mert ha közben meghalnék,
    valakinek csak be kéne fejezni amit elkezdtem, hogy ne
    maradjon egy torzó !!! — Azt mondja a szaki = “Nem az
    hal meg aki öreg, hanem aki a soros” !!! — Azt hiszem,
    ez esetben MINDANNYIAN SOROSOK VAGYUNK !!!

  43. Kedves Miklosovics Máté!
    Számomra is nyilvánvaló volt, hogy az előzetes szimulációk nem valószínű hogy stimmelni fognak. Mert vannak állam határok is, ahol már kisebb az emberi mozgás mint Kínán belül. Így a vírus terjedése is sokkal lassabb lesz mint egy-egy tartományon, vagy városon belül. Másrészt most a világ most ott tart mint Wuhan december elején tartott.
    Azaz egy-egy eset, és közben lappangva terjed. Az egész világon való terjedést nem lehet egy egyszerű négyzetes függvénnyel leírni, mert nem így működik a dolog.
    De nem tettem szóvá, csak finoman jeleztem és reménykedtem, hogy nem úgy lesz.
    Viszont téged is óva intelek az elhamarkodott ítélettől! Ez még nem lefutott meccs.
    Sőt csak most kezdődik igazán. A vírusnak iszonyatos fertőző képessége van.
    Ha figyeled az információkat, láthatod hogy mit tud! Ha egy nagyvárosba bekerül egy db. tünetmentes fertőzött, akkor a város menthetetlen a járvány szempontjából.
    És ezt már széthordták rendesen a világban. Csak figyeld majd meg. Lassan terjed, alattomosan, megállíthatatlanul.
    Javaslom ne bagatellizáld el! Csak azért mert egy számítás nem jött be.

  44. Ha egy nagyvárosba bekerül egy db. tünetmentes fertőzött, akkor a város menthetetlen a járvány szempontjából.”

    Szerinted nincs egy db tünetmentes fertőzött se egyik nagyvárosban sem?
    Bordeuxba bekerült jó rég egy tünetes is, ezek szerint ott menthetetlenek.
    Ez is felelőtlen kijelentés.
    Már Január közepén is simán volt fertőzött mindenfelé a mai közlekedés mellett…
    Ha állítólag R0=6-8 és 5-24 nap a lappangási idő akkor itt már rengeteg tünetes fertőzöttnek kellene lenni, valahogy ez nem teljesen jön össze nálam azért…
    De várjunk azért még egy hetet.

  45. 51-54:
    Nem bagatellizált.
    Tényszerűen felhívta a figyelmet arra, hogy az akkori információk alapján beharangozott modell (szerencsére) nem volt helyes.
    Sok volt a ha-akkor benne, és sok “ha” nem lett körülírva, beleszámítva…
    Abban tévedhetetlen volt az előrejelzés, hogy a világ körülöttünk nagyon meg fog változni. Mert megváltozott, s az eddig évente érzékelhető apróbb változások, most kezdenek egyre sűrűbben és markánabban megjelenni. Számomra ez aggasztóbb, mint maga a járvány.
    Az “ember” egy akkora parazita ezen a bolygón, hogy már szinte kipusztíthatatlan. Meglepő, milyen gyors adaptációra képes akár egyén szintjén is!
    Nem kell “isten” megóvó keze, életben marad a jég hátán…
    A civilizációnak meg (nálunk már) rég annyi, elég a köztévé műsorát 8 órán át bámulni, bárki meggyőződhet róla.

  46. A vírus veszélyességét nem vitatom.
    Az előrejelzés Európára szóló része viszont nem volt helyes, függetlenül attól, hogy heteken belül “helyzetben” lehetünk itt is…

    A rendelkezésre álló információk alapján én is azt szűrtem le, hogy igazán nem tehetünk semmit ellene. Egyéni szinten a vakszerencsén legalább annyira múlhat a túlélés, mint az immunrendszer pill. állapotán. Ráadásul az immunrendszer számtalan ok miatt bárkinél és bármikor megborulhat, de csakazért sem fogok imádkozni! 🙂

    A mesterséges eredet feltételezése esetén számomra egyszerű a képlet:
    Ellopták Kanadából, aztán kiszabadult. Most nem mernek visszacsapni érte, mert hát ők lopták (mint sok mást is az elmúlt évtizedekben).
    Az más kérdés, hogy talán készültek rá, hogy el fogják tulajdonítani és ki is próbálják… Ha így volt, zseniális terv, de mégis kétkedve fogadom, mert egy vírus világra szabadítása tényleg őrültségnek tűnik. Persze lehet, hogy arra ők sem gondoltak, hogy a kínai “kutatók” ilyen frankón kezelik majd az “új szerzeményt”.

  47. Egy ember alkotta vírus célzott. Ismerjük az emberi génfelépítést, és pontosan tudjuk mely rasszokra hogyan lehet célzott genetikai támadást intézni. A kínaiaknak nyilván némileg különbözik a genetikája. Elméletileg lehetséges erre vírus varienst” írni “. De azért nem hiszem, hogy ez így lenne.

  48. Mondjuk tényleg exponenciálisnak néz ki eddig.
    Ha így megy tovább (mért ne menne másképp) akkor szarban vagyunk!
    Holics Lajos.
    Ha egy fertőzött bekerül egy sűrűn lakott városba, tutira több embernek tovább adja.
    Ráadásul nem mindenki esik ágynak tőle rögtön. Sokan lábon kihordják, és nem is tudják hogy mi a bajuk, mert nem mennek orvoshoz. Meg hát az influenza szezon is most van. Simán megbújhatnak a koronavírusos betegek az influenzások között. Amíg kevés van, nem tűnik föl. És a hatóságoknak sem érdekük a nagy nyilvánosság ez ügyben sehol a világon. Szerintem mindenhol addig titkolják amíg csak tudják, utána pánik. Pl. Szerintem statisztikailag Budapesten is tutira van már tünetmentes, vagy enyhe tüneteket mutató fertőzött. Még mindig jönnek a gépek Kínából pl.

  49. A gát nélküli lefutás ilyenkor mindig exponenciális. Egyre nagyobb terület, egyre több érintett-fertőzött és egyre több halott. Pill. sem időjárás, sem karantén, lényegében semmi sem szab gátat a terjedésének. Az idejutás is csak annyiban kérdéses, hogy heteken belül repülőn, vagy hónapok múltán a természetes úton érkezik -e meg hozzánk (ill. mutál -e még közben)?
    De mindez sztem. egyáltalán nem olyan riasztó, mint a megfigyelt másodlagos fertőződés lehetősége, és annak még súlyosabb következménye.
    Esélyt én csak abban látok, hogy történhet vele olyan természetes mutáció is, ami megszelídíti… Bár a vírusok nem nagyon problémáznak azon, hogy a gazdaszervezettel ők is kimúlnak, hiszen képesek évmilliókat is átvészelni fehérjekristályok formájában.

  50. Kedves Tibor bá’!

    Az újságírás szabályai szerint, ha valakinek a véleményére, írására hivatkozol, akkor ezt forrásmegjelöléssel kell publikálni. Ez alól csupán az a kivétel, ha a szerző magáénak érzi, tehát lényegében felelősséget vállal a publikált anyagért, mintha az valóban az övé lenne. A 3083-as bejegyzésben az utólagosan hozzáadott kiegészítésen kívül sem forrásmegjelölést, de még utalást sem találtam arra, hogy ez átvett anyag.
    A tanárt szokás cikizni, ha olyan dolgot mond, ami nem állja meg a helyét. Sosem hittem a tekintély elvében, különösen, ha az én szememben az illető nem tanár, csupán egy átlagos blogger. A bácsit én kedvesebbnek tartottam, a bá’ olyan parasztos, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor ennél maradok, természetesen.
    Egy apró kiegészítés: A vírus neve SARS CoV-2, a betegség neve pedig CoViD-19. Tehát az egyikre a másik nevére hivatkozni nem szerencsés, félreértésekhez, félremagyarázásokhoz vezethet. Érdekességképp: február 12-13 között a megerősített esetek között volt egy ugrás. Sokan elkezdték dörzsölni a kezüket, hogy na, most szabadult el a pokol. Holott a dolog magyarázata egyszerűbb: 12-én jegyezték be a két nevet, s így, hogy az eddig nem létező betegség hivatalosan tüneteit leírták, így 13-tól kezdve a fertőzöttséget nem a vírus (SARS CoV-2) kimutatásához (ami sokkal nehezebb és hosszadalmasabb folyamat), hanem a betegség (CoViD-19) tüneteinek kimutatásához kötik. Mivel ez utóbbi egy általánosabb és könnyebben kimutatható dolog, ezért megugrott a regisztrált esetek száma. Ugyanakkor a mai napig nem sikerült azt a feltételezést alátámasztani, akár kínai bizonyítékokkal, adatokkal, akár a külföldi terjedés interpolálásával, hogy a kínai egészségügy hazudott. Mindezt úgy, hogy jelenleg a járványt WHO Kínában levő megfigyelőkkel követi.

    Kedves Unicornis!

    Ha várható, hogy egy előzetes szimuláció nem fog stimmelni, akkor csupán a rémhír keltéséért és azért, hogy a blog forgalma felfusson, nem igazán etikus tényként (tekintve, hogy annak és nem pedig feltételezésként volt publikálva) közzé tenni. Értem én, hogy a legprimitívebb forgatókönyvet is el lehet adni film formájában, ha van benne egy harminc emelet magas Godzilla, de ott legalább tudjuk, hogy mi a mű műfaja. De tény, hogy most már tudom, mi ennek a blognak a műfaja.
    Az elhamarkodott ítéletem alapja az, hogy az emberiség néhány nagy pandémiát túlélt. A spanyolnáthától az AIDS/HIV-en át az eboláig (a többi nagyot azért nem említem, mert nem vírusos) mind sikerült kezelni, ráadásul egyre hatékonyabban, nem halt bele az emberiség, és gazdasági krízis és tömeghisztéria nélkül, különösebb emberáldozat nélkül átvészeltük. Arról nem is szólva, hogy jelen pillanatban az átlagos, mezei influenza több áldozatot követel, mind fertőzött, mind halott emberek számában, mint a SARS CoV-2/CoViD-2. (USA adatom van február 7-i: 19 millió fertőzött, 180 ezer kórházi eset és 10 ezer halott, többnyire időskorú, de pl 69 gyerek is. Érdekességképp, idén ott a H1N1 terjed az influenzák közül, ez a vírus okozta 2009-ben a sertésinfluenzát és 1918-ban a spanyolnáthát is. A spanyolnáthába világszerte 50 millióan haltak bele, ennek ellenére érdekes, hogy ez most, mint mezei influenza, nem kerül bele az újságokba.) Az „elbagatellizálásom” alapvető oka az az, hogy a járványok működése alapvetően nem változott azóta, amióta megismertük őket. Van néhány paraméter az egyetlenben, amit az elején nem nagyon tudtunk, most viszont már elég sok adatunk van róla, van modellünk a terjedésről (ajándlom figyelmedbe a skálafüggetlen hálózatok kutatásáról nemzetközileg híres Barabási Albert László munkásságát, aki pl. Bursts c. könyvében a járványok terjedéséről is jól működő leírást ad), illetve a tünetek gyógyszeres kezelésére való törekvéseink is jól haladnak. Az már csak apróság, hogy lassan itt a tavasz, majd a nyár, ami eleve „természetes ellensége” a vírusos járványoknak, tehát ha addig kihúzzuk, akkor nyertünk néhány hónapot az epidémia kezelésében.
    Ne haragudj, hogy a többi írásodra nem reagálok, részint tudománytalan hiszti, részint pedig otthon most is van járvány, érdemesebb lenne arra koncentrálnod, mint a wuhanira. Ha már mindenáron aggódni szeretnél…

    Kedves Horváth Csongor!

    A világ természete a változás, sőt, időt sem lennénk képesek mérni, ha nem létezne szükségszerűen változás. Az pedig, hogy a világ nagyon meg fog változni, az kicsit olyan, mint amikor az öregek hajtogatják, hogy „bezzeg a mi időnkben”. Az emberi fejlődés arról szól, hogy az utóbbi néhány ezer éve egyre gyorsuló ütemben változtatjuk meg a világunkat. Ha nem azt érzed, hogy gyorsabban változik a világ körülötted, mint húsz éve vagy tegnapelőtt, akkor annak két oka lehet: remete lettél vagy meghaltál. Ezen sopánkodni meg max annak a jele, hogy te magad képtelen vagy lépést tartani vele.
    Abban viszont szerintem rosszul látod, hogy nem tehetünk ellene semmit. Szerintem rengeteg dolgot tehetünk ellene, pofonegyszerű dolgokat, ezeket két csoportra osztottam.
    1, A túlésünkről gondoskodunk. Ez egy viszonylag normális, egészséges életet, étkezést és alvást jelent. Az alvást kiemelném, hiszen én általában kevés alvással beérem, személyesen érintett vagyok, de rákényszerítettem magam a több alvásra. A kevés (7 óránál kevesebb) alvás a vírusos megbetegedések valószínűségét háromszorosára emeli (forrás: Cohen et al.: Sleep habits and susceptebility to common cold kísérlet, 2009, HHS PM ID 19139325). Úgy tudom, a cink bevitele is erősíti az immunrendszert, de ez inkább tipp, mint tény. Ne tegyük ki magunkat fertőzéseknek illetve oltassuk magunkat, hogy legalább ami ellen lehet, védve legyünk. Ezt persze félve mondom, nem tudom, hány oltásellenes van, aki olvassa, tehát ezt ki-ki tegye, ne tegye belátása szerint.
    2, Tessék utánanézni, utánaolvasni, küzdeni azzal, hogy megértsd az orvosi/tudományos szöveget és a dolog működését. Nem tanultam biológusnak, csupán a gimis tudásomat frissítettem fel azzal, hogy utánaolvastam a dolognak orvosi kéziratokban, publikált és megvédett írásokban. Egy youtube videó nem megvédett szakmai publikáció. Ugyanakkor sokat lehet leszűrni abból, hogy XY kutató/orvos/publikáló hogyan kezeli azt a helyzetet, hogy a felállított modellje nem, vagy részlegesen működik, tehát az általa prognosztizált fejlemények nem, vagy részben fedik a valóságot. Van, aki egyszerűen nem reagál rá, van, aki átértékeli és megpróbál új modellt alkotni, ami lefedi az eltéréseket is, és van, aki azt mondja, mindenki más hazudik, de az ő prognózisa frankó. Ebből sokat le lehet vonni az illető tudományos hitelességéről. Mindenesetre szerintem tisztességesebb azt mondani egy jelenségre (pl a SARS CoV-2 eredete), hogy nem tudom, honnan ered, mint találgatni, hogy ez biztos onnan ered, hogy… Nagyon jót kacagtam azon, amikor valaki felhozta a Bill Gates-es sztorit, hogy van Wuhanban egy kutatóintézet, ahol BG megbízásából vírusokkal kísérleteztek és… (nem folytatom, mert mint a népmeséknek, ennek is van ezer változata). Pesten, a Gyáli úton van az Epidemiológiai Központ. Ilyen intézetek nem csak Pesten és Wuhanban vannak, de még kismillió más helyen a világon, szerencsére a kormányoknak még van pénze és szándéka tudományos kutatásokat finanszírozni. Nomármost a Gyáli úton van ebola, SARS, MERS is, természetesen szigorú biztonsági körülmények között. Ebből a botrányt szimatoló, rémhírpárti bulvárblogger rögtön írná is a clickbait cikket, hogy a náci magyar kormány vagy a Soros által pénzelt ellenzék titkos szakmai elitje új biológiai fegyveren dolgozik, hogy… (és akkor ezt is lehet fantáziára bízva folytatni). Holott a valóság rém egyszerű és unalmas, nem kell ilyenekhez kémeket, összeesküvéseket, mágiát, ufókat, csodákat, istent vagy mást a történetbe építeni.
    Ami a gát nélküli FELfutást illeti (gondolom ezt és nem lefutást akartál írni), ezért szoktuk az exponenciális folyamatokat lin/log grafikonon nézni, mivel az ad valós infót a tendenciáról. Márpedig a lin/log szerint szépen lassul a dolog, ráadásul törések/ugrások képében szépen látni lehet, hogy mikor kerül a folyamatba valami olyan, ami változást hoz. Fent említettem, hogy 12-13-án megváltozott a megerősített fertőzések számlálásának módszere, ez is szépen látszik a lin/log grafikonon. Ugyanakkor 13. után ugyanazt az ívet követi, ami szépen közelít egy stagnáló állapotot.
    És még valami, amit a rémhír-rajongók nem szeretnek tudni. A vírusok, mint minden más kórokozó, nem az élet kipusztításában érdekelt. 100%-os pusztítást végző járványok leginkább a Plague Inc-et játszók fejében élnek, a valóságban egy kórokozó sem érdekelt a 100%-os pusztításban, hiszen akkor ők is meghalnak. Mezei influenzával és annak változataival simán eléldegél az emberiség, ha úgy tetszik, megtanultunk élni vele. Nem szeretjük, nem jó, és azért évente néhány tízezren bele is halnak a szövődményekbe, de azt megszoktuk. A vírus sem pusztul ki, mi is elvagyunk vele, win-win. Pontosan így lesz ezzel is, csupán idő kérdése a kezelés és a vakcina. Aztán holnap-holnapután elfogy a szusz a témában és megy mindenki a dolgára. Belekerül néha a szokásos oltás-koktélba ez is, amit aztán vagy beadatsz, vagy nem, ha kellően rozzant az immunrendszered, bele is halsz, de az már nem lesz újsághír. És még egyszer mondom, láttunk már ilyet. Időről időre valamin összeszarja magát az emberiség, tisztán azért, mert pár hétig-hónapig nem érti, mi van, aztán megérti, leírja, modellezi, nevet ad neki, stb és onnan már csak egy probléma, amire ott van a megoldás a polcon.

    Üdv: MM

  51. Kedves Miklosovics Máté!
    Írod: ” (USA adatom van február 7-i: 19 millió fertőzött, 180 ezer kórházi eset és 10 ezer halott” Honnan van az adatod? Forrás? Anélkül annyit érnek mint az én forrásaim.
    Adatom nekem is van, csak nem tudom bizonyítani, ezért nem írom le.
    Ha a te adataid helyesek, akkor nem érzed aránytalannak a Kínai kormány intézkedései, és a 19 millió fertőzött és 10 ezer többségében öreg, és beteg halála között lévő szakadéknyi különbséget?
    Írod:”Az már csak apróság, hogy lassan itt a tavasz, majd a nyár, ami eleve „természetes ellensége” a vírusos járványoknak, tehát ha addig kihúzzuk, akkor nyertünk néhány hónapot az epidémia kezelésében.”
    Mond ezt a Szingapúriaknak jó! Ott most is jó meleg van és ez a vírus remekül érzi magát ott.
    Amúgy én sem gondolom, hogy ez a vírus “világvégét” okoz. De hogy ebből a járványból még komoly problémáink lehetnek azt borítékolom.
    Ne haragudj a többire nem reagálok mert tudománytalan ön nyugtatás amit csinálsz.
    Egy kérdésem azért még lenne!
    Neked órabérben fizetnek, vagy leütésszám után?
    Mert azaz érzésem , hogy nem véletlenül és nem szórakozásból vagy te itt….

  52. 63 Unicornis

    “Neked órabérben fizetnek, vagy leütésszám után?”
    Nagyon jó a kérdés!

    62 Miklosovics Máté

    ” A 3083-as bejegyzésben az utólagosan hozzáadott kiegészítésen kívül sem forrásmegjelölést, de még utalást sem találtam arra, hogy ez átvett anyag.”

    Kavarsz!

    A blogkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy átvett anyag.
    A gazda nem gyárt számítógépes grafikonokat, egyénként pedig erről beszél mindenki a neten.
    Pl: https://moneymaven.io/mishtalk/economics/coronavirus-infection-and-death-rates-surpass-sars-who-declares-emergency-LBud3UYigEKSbzIhy9DntQ

    Ha építően beszélsz, szívesen olvaslak.

  53. 62: Kedves Bérkommentelő!
    Mikor a mi gyárunkba jöttek ellenőrök látszólag minden rendben volt. Csak éppen nem látták a selejteket mert más jelölést alkalmaztunk így fel sem tűnt nekik melyik raklap a szar és melyik a jó.
    A WHO majd szabadon járkálhat bármely városban és szúrópróbaszerűen benéz a lehegesztett ajtók mögé? Ugyanmár…. azt lássák amit mutatnak nekik.
    Kína nagy, ha ottvan is a WHO nyílván nem a hullaszállító metrójáratokat stb fogják megmutatni nekik. Beviszik őket egy jobb kórházba és ott nézegethetik a betegeket ennyi.

    De attól még az összes fake szám marad.
    Kína a mesterséges inteligencia meg a megfigyeléseinek magának a tényét sem fogja elárulni, nemhogy azt hogy ezek alapján milyen adatokhoz jutott ami indokolta 80 város 400 millió ember lezárását…
    Amúgy az eredeti modell amit kritizált azokban sem számoltak azzal hogy Vuhanban már jóval előbb tombolt a járvány mint ahogy mondták. Sőt lehet ott már a második fertőzési hullám van, azért a sok összeeső hulla a videókon…
    Spanyolnáthát is túlélte az emberiség… ?? Persze, fennmaradtunk. De most se a vírus lesz a nagyon erős hanem a társadalom lesz hozzá gyenge.
    Már pusztán ha nyilvánosak lennének a valós számok meg a videók maga a pánik társadalmi összeomlást okozna és még csak lappang közöttünk a vírus, ölni majd csak ezután fog.
    Nemcsak az játszik majd most hogy 100 ismerős közül eltűnik 20. De a boltokból az élelmiszer, a kórházakból az ellátás, a csapból a víz stb is elfog tűnni a megélhetési forrásoddal együtt.

  54. 64 – n/a:
    “Ha építően beszélsz, szívesen olvaslak.” Én nem, túl hosszú. Sok beszédnek sok az alja.

  55. Rendre felmerül a kérdés, nálunk /értsd, nyugaton/ miért nem olyan gyors és halálos a terjedése a koronavírusnak, mint Kínában.
    Néhány társadalmi és életmódbeli különbség is oka lehet.
    Kína
    1, Több generáció mély szegénységben
    él egy lakótérben.
    2, Nincs állami nyugdíj, így a legyengült
    idősek is kénytelenek nap nap után
    munkába járni.
    3, kb. 20-25oo emberre 1db. háziorvos jut.
    4, Az előbbi adatból következik, hogy
    csak sokkal súlyosabb tünetekkel
    kerülhetnek orvos közelébe.
    5, Az első fertőzöttek is súlyos tünetekkel
    kerülhettek kórházba.
    6, A dohányzás és rossz levegő és a kézzel
    evés is kedveznek a terjedésnek és a súlyos
    szövődményeknek.
    7, Sokan a munkahelyeken tömegszállásokon élnek.
    8, A fentiekből csak következtetek, hogy 38°C-s lázzal, kis náthával köhögéssel
    /cigaretta és rossz levegő miatt amúgy is sokan köhögnek/
    nem mennek orvoshoz. Házi praktikákkal próbálkozhatnak.

    Nyugaton,
    1, Két generációs családmodell. Kevesebb él mély szegénységben.
    2, Van nyugdíjrendszer. A legyengült idős ember
    nem kényszerül munkába járni. Naphosszat nézheti a kedvenc sorozatát
    a tévében. Kevesebb kontakt.
    3, 1500-3000 emberre 1 db. háziorvos.
    4, Enyhe tünetekkel is orvoshoz jutunk.
    5, Az első fertőzöttek leginkább üzletemberek vagy turisták.
    Jó anyagiak, erősebb immunrendszer, hamarabb kap magas szintű kórházi kezelést.
    6, Kevesebb dohányos, tisztább levegő, evőeszköz használata,
    rendszeresebb, alaposabb tisztálkodás.
    7, Munkahelyeken nincsenek tömegszállások. Nem a gyárban élnek a munkások.
    8, Alacsony láz, kis köhögés és, ha akarunk, orvoshoz fordulhatunk.

    A fentiek csak arra lehet magyarázat, miért terjed a fertőzés kevésbé nyugaton, mint Kínában és miért nem halálos. Ha lassabban is, de elterjed és ha a beteglétszám eléri az adott ország kórházi ellátási létszám tűrőképességét, akkor ebben a tekintetben kínai állapot alakulhat ki nyugaton is.

  56. 62:
    Kedves Máté!
    Köszönöm a kioktatást.
    A véleményedben megfogalmazott több gondolattal egyetértek, ellenben -én úgy látom- van a következtetésedben két alapvető hiba, ami sztem. éppúgy életkorodból adódik, mint az én, általad feltételezett “remeteségem”.
    1. Beleszülettél abba a világba, ami nem normálisan működik, így annak abnormalitását elfogadod természetes velejárójának. De igazad van, megy az élet tovább… Viszont az már korántsem mindegy, milyen minőségben. Nos ennek megítélése is erősen szubjektív, és ebben a formában elfogadom, hogy szemszögedből ez rám nézve maradinak tűnhet. Az én szemszögemből pedig a fiatalabbak -ilyen módon jelentkező- flegma hozzáállása tűnik rendkívül zavarodott reakciónak.
    2. A vírus nem baktérium. A vírus addig tarol, amíg élő gazdaszervezetet talál, nincs benne kegyelem, mint ahogy ezt a fogalmat a predátor sem ismeri a prédájával szemben, különben kipusztulna. A mai poszt épp ezzel foglalkozik, megspórolva nekem, hogy részletesebben kifejtsem.
    Gondolom Tiborbának is ez jutott eszébe, így került részletes válaszként a mai poszt a helyére…

    A blogon nem tudományos disszertációk készítése a cél. Nem foglalkozunk leütési hibákkal, vagy közhelyesebb megfogalmazásokkal, ha azok érthetőek és amúgy megállják a helyüket (lefutás, felfutás, ki ne értené?, hogy a fertőzés lefutásában van egy felfutás/Burst fázis). Ez szünbiológiai fogalom, és pont az a lényege, hogy természetes gátak (barrierek) hiányában minden élőre, ill. populációjára igaz az exponenciális növekedésű szaporodás. Az emberiség is emiatt van kvázi veszélyben. A természet által biztosított végső gát, az élettér hiánya. Sztem. érdemes a vírusokra ilyen szemmel is figyelemmel lenni, mert tényleg hasonló a helyzet az emberiség működése és köztük, csak egyel magasabb szünbiológiai szinten.

    A téma konkrét tudományos alapok ismerete nélkül tett, találgatásokon alapuló hiszterizálásával kapcsolatban egyetértek veled, valójában tényleg nem tud/hat/juk, mi következik. A kilátások nem jók, de ettől még végső összeomlás nem lesz.

    A Gates alapítványával kapcsolatos dolgot -bevallom-, én is benéztem. Később utána járva egyértelmű, hogy nem vonható felelősségre sem az alapító, sem az általa használt AI amiatt, mert előre jelzett egy időzített bombaként ketyegő veszélyt. Olyan, mintha az orvost tennénk felelőssé amiatt, hogy bejelentette frissen diagnosztizált betegségünk lefolyásának fázisait, s haragudnánk érte, amikor az előre jelzett tüneteket megtapasztalnánk.

  57. 66. Tibor bá’

    Viszont minél hosszabb a szöveg, annál előbb leleplezi a szándékot. Én szívesen olvasom a kormánynak kedvező, pánikhatással ellentétes véleményeket is, mert ez is rajta van a spektrumon. Függetlenül attól, hogy Máté tagja-e valamely kormánynak jelentő szervezetnek, sosem bocsátom meg a dilettánsok struccpolitikáját. Hogy nem lépik meg azokat az intézkedéseket, amiket az oroszok, az amik vagy a zsidók megtettek szinte azonnal. (nincsenek illúzióim abban a tekintetben, mely hírszerzőknek vannak többletinformációik a vírus valódi természetével kapcsolatban)

    Vajon Máté utánanézett azoknak a kutatóknak, akik szerint a hivatalos számok, az esetek a valóságosnak csak az 5-10%-át mutatják? És nem feltétlenül azért, mert a kínaiak a pánik megelőzése érdekében hazudnak. Azért is, mert a tünetmentesek is fertőznek vagy éppen nem sokat érnek a szűrési módszerek, ha a globális közlekedést hagyják a korábbi mederben folyni. Gondolom Máténak a sikeres szorzás művelete után is megmarad a lehetősége összevetni a kapott számokat az eredeti modellekkel és felülvizsgálni a túlzottan optimista álláspontját…

  58. 69,
    és bárki, aki egyetért Máté ilyenforma megítélésében:

    Miért gondoljátok, hogy bérkommentelő, vagy propagandista??
    Kizárólag azért, mert más a véleménye,
    vagy azért, mert képes volt így megfogalmazni?
    Vagy én volnék túl naiv? vagy mi a csodáért? de tényleg…
    Így -sztem.- nem lesz kiegyensúlyozott a vita, hiszen pill. csak vitatkozni és találgatni tudunk ebben a témában. Nem írt hülyeségeket… Ami vitatható, ugyanúgy a másik oldalon is vitatható, pl. a túlzó, vagy fake-nek felülő kommentek formájában.

  59. 70. Horváth Csongor

    Ezért is írtam, hogy szívesen olvasom őt is, ellentétben Tibor bá’-val, mert új dolgokra világít rá. Nem gondolom, hogy bérkommentelő, csak azt nézem, hogy kinek jó az, ha ennyi erőfeszítéssel (szöveg mérete, hivatkozások, érvek) ez a gondolat is megjelenik a kommentek között.

    Miért volt jó, hogy megjelent a Billy bácsi féle konteó? A kínaiak kanadai SARS víruslopása, az összecsukló emberes videók vagy a lehegesztett lakások történetei, esetleg az indonéz denevérpiac fotói? Valóban úgy kellene tennünk, hogy nem ismerjük modern korunk információs hadviselésének eszközeit? Hogy egy hírszerző szervezet, ha már megakadályozni nem tudja egy információ nyilvánosságra kerülését, maga is a dezinformációs eszközökhöz nyúl önös érdekei mentén?

    Aki minősít, maga is minősíttetik. Ezen ne lepődj meg.

  60. “Az objektív igazság megtalálása persze nehézkes lehet, és vajon ki dönti el, mikor találunk rá? Az anekdota szerint Szilárd Leó egy kollégájának bejelentette, hogy naplót akar vezetni. “Nem jelentetném meg. Csak leírnám a tényeket, tájékoztatásul Istennek.” A kérdésre, miszerint nem gondolja-e, hogy Isten egyébként is ismeri a tényeket, azt felelte: “De igen, a tényeket ismeri. De nem ebben a változatban.”

  61. 71:
    “Aki minősít, maga is minősíttetik. Ezen ne lepődj meg.”
    Ez OK.

    De ettől még lehet egy kritikusan gondolkodó fiatal, aki most jutott el odáig, hogy leírja a gondolatait. Ha igazam van, a megbélyegzés kedvét szegi, és joggal gondolja azt, hogy ami itt megy, az komolytalan. A névvel, fotóval vállalt komment nálam erény. A trollok sosem vállalják fel…

    Kell még pár pofon az élettől, és a “tudós urakra” később Ő sem fog úgy tekinteni majd, mint ma. De ehhez kellenek a tapasztalatok. 20 éve én éppen így gondolkodtam a klímaváltozás megállításával kapsolatban. Sarlatánnak tekintettem, aki azt állította, hogy nincs mit tenni, s felnéztem a témát kutató szakemberekre. Ma másként vélekedem. De ehhez kellettek az élet pofonai… Anélkül nem megy.
    Ha viszont valakinek a szarvai helyett a szárnyait szeged le, egy életre tönkre teheted!

  62. 62: Kedves Máté! Nagyon jól összeszedett vélemény, de egy ponton megbicsaklik nekem a gondolatmenet. Hozott egy példát az USA-ból, hogy 19 millió fertőzött mellett 10 000 halott. Ezzel próbálta érzékeltetni, hogy a jelen járvány sem olyan komoly, csak mi túlozzuk el, miközben egy kis matekkal kiszámítható, hogy ugyanennyi koronavírus fertőzöttből 380 000 ember halt volna meg – 2%-os halálozási ráta szemben a kevesebb mint 1 ezrelékes influenzával. De a valós különbség nem is ez, hanem az, hogy a koronavírus fertőzöttek 20%-a intenzív ellátást igényel. Képzelje el mi lenne, ha egyszerre több millió fertőzött (19 millióval számolva 3.8 millió fő) jelentkezne, akiket intenzív ellátásban kell létesíteni.

  63. 73. Horváth Csongor

    A szövegei alapján nem egy éretlen fiatalról van szó, bár a bloggazdához képest mindenki fiatal. Pláne nem olyanról, aki ne bírná a kritikát, hiszen ő maga is osztja. Nem hiszem, hogy a védelmedre szorul. Megvédi majd magát, ha akarja.

    Az is távol álljon tőlem, hogy Tibor bá’-t védjem, mert sokszor nem értek vele egyet és a “sok beszédnek sok az alja” minősítést már én is megkaptam tőle. Ha Tibor bá’ bulvár, akkor bulvár a mainstream media is és minden netes forrás. Ennek pl. hangot adtam már a “kiszáradt a Victoria-vízesés” nyomán, de sok globális felmelegedéses rettegtetés kapcsán.

    A név és fotó felvállalásáról pont ellenétes véleményen vagyok, hiszen ez is a bizalom (és így a narratíva) erősítésének lehet egy szándékolt módszere és nem feltétlenül a saját véleményét jeleníti meg egy “bérkommentelő”. Ebben nyilván nem fogunk igazságot tenni és nem is vádaskodásként írtam, csak hogy gondolkodásra késztesselek azzal kapcsolatban, nem minden az, aminek látszik. Ebben a témában ez fokozottan így van.

    Páncélosok egy influenza vírusra már az elején? Ezres nagyságrendű hivatalos esetszám növekedés, miközben egy szakértő napi 50k-ról beszél, öt naponta duplázódásról és egy másik a teljes populáció 60%-os lehetséges megfertőzéséről? 400 milliós karantén egy “elbagatelizálható” vírus kapcsán? Miközben a magyar orvos hazazavarja a Kínából hazatérő és vizsgálatot követelő turistát? A fertőzéssel foglalkozó kórház a háziorvoshoz tanácsolja, majd ki sem vizsgálja a tüneteket még nem mutató potenciális fertőzést?

    És ebben a környezetben jön egy hirtelen bulvárt és “fake news”-t kiáltó, bő lére engedett hozzászólás, szakirodalomra való hivatkozással az alvás és a vírusfertőzés vonatkozásában, de mindenképpen a kormány álláspontját tükrözve, hogy nincs itt semmi látnivaló, mossunk kezet gyakran és reménykedjünk, hogy pl. a ma este hatkor Pekingből érkező gépen kiszűrtek az infra hőmérővel minden fertőzött utast.

  64. 75:
    Nem “védeni” kívánom,
    jobban meg szeretném érteni, és a Ti véleményeteket is.
    Köszönöm a kifejtő válaszokat!

  65. 76 – Horváth Csongor:
    Hadd világítsam meg a “házigazda” oldaláról nézve.
    Itt található egy hozzászóló törzs gárda, akik hosszú évek óta írnak, kiegészítik egymást, és ugyan nem értenek mindenhez, de magas szintem művelik az intelligens hozzáállást. Időnként jönnek outsiderek, akik kellő udvariassággal csatlakoznak és illően visszafogottak a kezdeti időben. És akkor jön egy MM, aki először (teljesen indokolatlanul) nekem esik, majd sorba kikezd másokkal is, és tökéletesen ellenkező nézetet képvisel az itt uralkodóval szemben. És miután meg lett válaszolva, esze ágában sincs, például tőlem, elnézést kérni. Ez szerintem totálisan elfogadhatatlan, és ezért lesz rá gondom, hogy ezt az attitűdöt ne folytathassa.

  66. Megállíthatatlannak tűnik a Covid-19 járványt okozó koronavírus terjedése a Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess tengerjárón, amelyen a japán egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 70 új fertőzöttet regisztráltak az előző naphoz képest. „A jelen pillanatig 1219 ember szűrését végeztük el, és 355 esetben lett a lelet pozitív” – jelentette be Kato Katszunobo az NHK japán közszolgálati televízió reggeli műsorában, hozzátéve, hogy közülük 73 ember tünetmentes. A hajó fedélzetén 3700 utas és dolgozó tartózkodik. A tengerjárót azt követően vonták karantén alá, hogy egy Hongkongban kiszálló utasról kiderült: elkapta a vírust. Azóta a hajón egyre több a fertőzött, őket külön erre a célra kirendelt kórházakba viszik Japánban.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-karantenhajo-diamond-princess/

    További vizsgálatokat végeznek a Kambodzsában két nappal ezelőtt kikötött Westerdam üdülőhajó fedélzeten maradt utasainál és személyzeténél, mert a hajót elhagyó egyik amerikai utasnál utólag elvégzett vizsgálat alapján feltételezik, hogy a Hongkongból indult óceánjárón mégis jelen lehetett a koronavírus – közölték a helyi hatóságok vasárnap. A 83 éves nő pénteken elhagyhatta az amerikai hajót, és 145 másik utassal együtt még aznap Malajziába repült. Kuala Lumpurban azonban megmutatkoztak nála a kór tünetei, kórházba szállították, elkülönítették, állapota stabil. Férjénél nem mutatták ki a fertőzés jeleit, de őt is megfigyelik. A turistahajón vasárnapra 236 utas és 747 fős személyzet maradt.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-westerdam/

    A vuhani koronavírus kitörése után sokan fogalmaztak meg kritikát azzal kapcsolatban, hogy a kínai politikai berendezkedés is tehetett arról, hogy ennyire későn sikerült csak fellépni a vírus ellen, ami nagyban segítette a fertőzés terjedését. Az egyik legkeményebb kritikát egy híres kínai jogászprofesszor, Xu Zhangrun (Hszü Csan-gzsun) fogalmazta meg, aki esszéjében többek között a politikai korrupciót, a szakértők kiszorítását, az állam párt általi elfoglalását és a big data alapú elnyomást okolta, és többek között arra utalt, hogy a hatalom legfelső szintjéig érnek a problémák.
    A kritikát még keményebbé tette, hogy Xu az egyik legnevesebb kínai egyetem oktatója, és jelenleg is Pekingben él, ennyire erőteljes kirohanás az állam ellen pedig nem nagyon szokott megszületni kínai földön. Többek között arról írt, hogy Pekingben a párthűség fontosabb lett a szakértelemnél, és a vezetés tele van középszerű bürokratákkal, akik egyáltalán nem akarnak jól teljesíteni. Épp ezért a vuhani helyzet egyáltalán nem egyedülálló, országszerte hasonló viszonyok vannak. A jogászprofesszor ellen fel is léptek a hatóságok: mint a Guardian a férfi barátainak információi alapján írja, Xu-t titokban házi őrizetbe helyezték és lekapcsolták az internetről. Xu azután írt a koronavírus elégtelen állami kezeléséről, hogy meghalt az a vuhani orvos, aki megpróbálta időben figyelmeztetni a hatóságokat, de biztonsági erők segítségével hallgatatták el. Li Wenliang halála után országszerte egyre több szó kezdett esni a kínai cenzúra természetéről, a diktatúrában ritkán tapasztalható módon váltak témává a politikai hibák és visszaélések. Xu maga is, amikor közzétette esszéjét, írt arról is, hogy várhatóan meg fogják büntetni, és írt arról is, hogy tanítási szabadságát már eleve korlátozták, mert egy évvel korábban megfogalmazott már kritikát a politikai vezetéssel szemben. Írását így azzal zárta, hogy nem elképzelhetetlen, hogy ez lesz az utolsó szöveg, amit valaha megírt.
    https://444.hu/2020/02/16/hazi-orizetbe-kerult-es-lekapcsoltak-az-internetrol-a-pekingi-jogaszprofesszort-aki-a-koronavirus-kezelese-miatt-kritizalta-a-kinai-vezetest

    Ami olykor a tőzsdéken, vagy a devizapiacokon történik meg, most a világ második legnagyobb gazdaságában zajlik: napok alatt gyakorlatilag összeomlott a gazdaság, a szénfogyasztás és az ipari termelés ugyanis február első felében 40-50%-kal zuhant, mindez pedig a februári globális ipari termelést is annyira megviseli, amire a 2008-2009-es válságot leszámítva fél évszázada nem volt példa – fogalmazza meg várakozásait a JPMorgan péntek délutáni átfogó anyaga. A befektetési bank szakértői bevallják, hogy ezzel együtt is mérsékelten optimisták, ugyanis arra számítanak, hogy amilyen gyorsan jött ez az összeomlás, olyan gyors lesz belőle a kilábalás is. Szerintük márciusra a kínai ipar lényegében helyreáll, és az év hátralévő részében az év eleji összeomlást is ledolgozza majd a gazdaság.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200216/koronavirus-villamosszeomlas-a-kinai-gazdasagban-50-eve-nem-tortent-ilyen-a-vilagban-415999

  67. Ki volt a bába?

    Érdekes módon az orosz lehetséges bábaságot senki nem említette meg, pedig Oroszországra is nagy veszélyt jelent a kínai terjeszkedés azzal megspékelve, hogy több ezer km-es szárazföldi határa is van a két országnak.
    A rendkívűl gyorsan minden téren (beleértve az atomtöltetek számát is) erősödő Kína, melynek népessége 10 – szer több Oroszországnál súlyos fenyegetettség.

    Nehogy nekem essen valaki, nem állítottam semmi olyasmit, hogy az oroszok lennének a dolog mögött, csupán hogy Kína visszametszése, gyengítése nekik is érdekük. (Igaz, most kevesebb energiahordozót vesznek, de ez még beleférhet).

  68. https://nepszava.hu/1121174_elnepteledik-az-orosz-tavol-kelet

    ” Adódna egy egyszerűnek tűnő megoldás a térség benépesítésére. Ehhez meg kellene nyitni a határokat a kínaiak irdatlan tömege előtt. Nincs kétség, jönnének és velük együtt jönne a kínai tőke is. Az ezzel járó kockázatot azonban a Kreml nem vállalja. Még akkor sem, ha nemcsak emberben, de külföldi tőkebefektetésekben is szűkölködik az orosz Távol-Kelet. E helyett a kormányzat igyekszik olyan nagy beruházásokhoz megnyerni Kínát, amelyek vonzanák a tőkét, de nem járnának együtt a kínai dolgozók végleges letelepedésével. ”

    Megboldogult “Oroszország Hangja” oldalon közzétettek egy felmérést az Orosz lakosság felé.
    A kérdés egyszerű volt – ” kitől tartanak az oroszok leginkább”

    NAGY százaléka Kínát ikszelt , USA elég jól szerepelt.
    Nem tudok linket adni,de mint mindenki a világon Oroszország kincseire hajt.
    Én se akarok mellébeszélést,de a probléma létező.

  69. Kínában a hupeji kormányzat megtiltotta a járművek közlekedését a tartományban, hogy elejét vegyék a vírus terjedésének. A korlátozás alól kivételt képeznek a rendőrségi járművek és a mentők, valamint a közösségi szolgálathoz kapcsolható más közlekedési eszközök. A tájékoztatás szerint rendszeres egészségügyi vizsgálat alá vetik a tartomány minden lakosát, ami közel hatvanmillió embert jelent. A tartományi vállalatok pedig addig nem folytathatják a termelést, amíg nem kapnak arra engedélyt a kormányzattól.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-magyarok-hupej-retorzio/

    Tizenkettőre emelkedett a COVID-19-nevű új koronavírussal megbetegedettek száma Franciaországban. Az újabb beteg egy brit állampolgárságú férfi, aki abban a faházban lakott pár napig a francia Alpok egyik síterepén, Contamines-Montjoie-ban, ahol a múlt hétvégén öt megbetegedést regisztráltak.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-franciaorszag-fertozotten-12-ember/

    Tajvan középső részén vasárnap meghalt az első helybeli, akinél kimutatták a COVID-19-nevű (az a járvány neve kedves 24.hu a vírust SARS-CoV-2 -nek nevezik hivatalosan…) új koronavírust. A hatvanéves férfi az elmúlt időben nem járt külföldön, a hatóságok vizsgálják miképpen fertőződött meg. Február 3-án került kórházba légzési elégtelenséggel, végül tüdőgyulladást állapítottak meg nála. A tárcavezető tájékoztatása szerint az elhunyt egyik hozzátartozója is megfertőződött a kórral.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-halott-tajvan/

  70. 81. Python

    A hadiállapotra reagálva megint kiadtam a keresést a bud.hu-n és meglepődve tapasztaltam, hogy a 18.00-kor érkező pekingi járatra már nem találtam infót. 10.55-kor még fent volt, ez biztos, akkor szóltam hozzá. Ez legalábbis érdekes, mármint hogy hová lett a gép? Akkor most mégis van baj? A kérdés költői…

  71. 83. És tényleg, eltűnt a pekingi járat az érkező járatok közül.

    “33 millió megbetegedésre készül a brit kormány
    A brit kormány azzal a feltételezéssel él, hogy a koronavírus járvány akár a brit népesség felét 33 millió embert is megbetegíthet. A brit szakértők szerint egy ilyen járványnak “világos esélye” van. Éppen ezért a kormány arra utasította a brit kórházakat, hogy tegyenek lépéseket és készüljenek fel a járványra.
    Forrás: TheSunday Times, Standard ”

    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-februar-16/

    Ha beleolvasunk az újságcikkekbe láthatjuk, hogy a brit döntéshozók milyen intézkedéseket hoztak és mire készülnek.

    – Megerősítik a UK 111-es segélyhívó vonalát, hogy tudjanak fogadni minden hívást.
    – Megerősítik a járványüggyel foglalkozó operatív csoportokat.
    – A kórházakat felkérik, hogy izolált kórtermeket hozzanak létre saját fürdőszobával. (Gondolom pénzt és más gyakorlati segítséget is kapnak hozzá).
    – Odafigyelnek, hogy a kórházak és más kórházakhoz kapcsoló intézmények között minél kevesebb legyen az átjárás (pl. oktatási intézmények, idősotthonok és hasonlók, mert e külsősök be és kihordják a kórt).
    És így tovább és így tovább.

    Tájékoztatás, intézkedések, TÁJÉKOZTATÁS! ‘TISZTELT’ MAGYAR DÖNTÉSHOZÓK, KÉPVISELŐK, MÉDIA

  72. Ugyan már, legfeljebb a vejko megrendel pár joárasitott uv lámpát kinábol, én itt ennél többet nem várok.
    Lehet savazni de drukkolok neki itt is legyen valami, azt megnézzük a dumán kivül mit tudnak az urak.
    Legközelebb meg majd lehet szavazni, aki megmarad, bár a narancsban van sok vitamin 🙂

  73. Több, egymástól független helyről is érkezik sok-sok ezres hullahegyekről jelentés. Ugyanakkor a nyugati kormányok és a kiszolgáló lakájmédia szó nélkül elfogadja a hivatalos kínai adatokat. Mi a franc lehet az igazság?

  74. Python. Ami Kínában folyik, abba nagyjából senkinek semmi beleszólása sincs. Nincs nyugati ráeröltetés, nincs orosz befolyás. Csak ők vannak, ha holnap úgy döntenek, hogy minden nyugati gyártó mehet onnan a francba, akkor az úgy lesz és pont. Ne úgy fogjuk fel Kínát mint világgyarmatot. Mert nem azok.

    A nyugati gazdaság mozgatórugói, nélkülük leáll a világtermelés ezért sem vicces az, hogy úgy állítjuk be őket mint egy elmaradott gyarmatot, amelyet a nyugati hatalmak tartanak elmaradott szinten. Szándékosan, akár erővel is. Nem itt erről szó sincs. A kínai gazdaság megy a saját útján, és mindemellett ők gyártanak mindent a nyugatnak.

  75. “Tájékoztatás, intézkedések, TÁJÉKOZTATÁS! ‘TISZTELT’ MAGYAR DÖNTÉSHOZÓK, KÉPVISELŐK, Média”

    Ha lenne bármi intézkedés, akkor már az arcunkba tolták volna, hogy mutassák, hogy mennyire jól kezelik a helyzetet. A csönd árulkodó.
    Pár napja beszéltem egy igen magas politikai körökben mozgó régi barátommal, akit nem tegnap óta ismerek. Egy mindig racionális, a mérleg mindkét serpenyőjét figyelembevevő emberről van szó, aki mindig nélkülözte eddig a szélsőséges álláspontokat. Kérdeztem a koronavírusról és annak lehetséges gazdasági hatásáról. Elbagatelizálással vegyes hurráoptizmusa meglepett, sőt sokkolt. Ez nekem mindennél erősebb bizonyíték arra, hogy irtó nagy gáz várható.

  76. A kettő között lehet az igazság. Ilyenkor már kb esélytelen pontosan tájékozódni. Van akinek érdeke a pánik, van akinek nem.
    Hullahegyek biztos vannak, zsák sincs elég nemmég kremókapacitás.
    Elvileg semmilyen gyár nem megy, ők azt hazudják? hogy indítanak:
    https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/ujrainditja-a-jarvany-miatt-leallitott-kinai-gyarat-a-toyota.html

    Mások szerint meg a telefont sem veszik fel… szerintem ott a helyi káderek a leváltástól félnek annyira hogy nem fognak menni a gyárak és mégtöbb lesz a fiktív adat.
    Mert ugye kína most másnem visszaszedi a konténerekből a világnak szánt készleteket, így ők kihúzzák. De mi?

    Itthon maximum a saját villáikat töltik fel készletekkel.

    A világ csak most fog rádöbbenni hogy mekkora hiba volt az ilyen létfontosságú dolgokat kiszervezni.

    Ui: a metrós, vagy egyéb bunkerek a vírusokat is kitudják szűrni?

    https://budapest-szinterei.blog.hu/2012/10/09/kormanyovohely

  77. 89:
    100,00 százalékos izoláció nem létezik. Nem csak mi döglünk meg, a vezetők is meg fognak dögleni. Az egy más kérdés, hogy nem tudnak róla.

  78. Tibor bá. Tudnak róla és sajna mi közülünk is kénytelenek “megmenteni” párat, ha tényleg nem akarnak megdögleni.

  79. 51.Miklosovics Máté:
    Hasonló hozzászólást én is írtam a 3083 alá korábban, mint Te.
    Korábban mások is szóvá tették itt a blogon a túlzott pánikolás, a fake news elleni fellépést, a valahol előkerült 65%-o forrás nélküliségét stb.

    ÉS akkor jöjjön a DE.

    Az objektivitás jegyében azért állapítsuk meg a következőket:

    “„Ha eddig az ideig az országok közötti utazást nem állítják le, a határokat nem zárják le, a járvány gyorsulni fog.”
    Nem történtek határlezárások.”

    állítás nem fedi a valóságot.

    Emlékezzünk a korán határzárral reagáló Oroszországra, az USA-ra, Észak-Koreára.

    Emlékezzünk a nem is egyszerre teljesen, de fokozottan leállított kínai repülőjáratokra.

    Emlékezzünk a hajó karanténokra,
    a további országok kínai állampolgárok belépésének korlátozásra,
    a határbelépéskori hőmérőzésekre (ami hatékonyság tekintetében több sebből vérzik), de mégis szűrt ki betegeket .

    Ezek hatását nehéz számszerűsíteni, de BIZTOSAN HOZZÁJÁRULT A JÁRVÁNY TERJEDÉSÉNEK LASSÍTÁSÁHOZ.

    Szerintem a valóság a hivatalos kínai adatok és a prognózis között van.
    A pontos számot senki sem tudja.

    “Ugyanakkor a mai napig nem sikerült azt a feltételezést alátámasztani, akár kínai bizonyítékokkal, adatokkal, akár a külföldi terjedés interpolálásával, hogy a kínai egészségügy hazudott. Mindezt úgy, hogy jelenleg a járványt WHO Kínában levő megfigyelőkkel követi.”

    Nem tudom elfogadható-e indirekt bizonyítéknak a a kínai bejelentett számok és a kínai reakció nagyságrendbe közötti ellentmondás.
    Vagy tudsz rá logikus magyarázatot?

    Esetleg analógiaként (kínai gyakorlatként) meg lehetne említeni a SARS járvány idején való sunnyogást, a mostani sunnyogást a járvány kitörése elején, bár az SARS-hoz képest kisebb mértékben valamint pl. a kínai gazdasági adatok hitelességét is.

    Vagy az a kínai nagykutyát, aki korábban azt mondta hogy a kínai GDP adatoknak ő sem hisz, hanem ő az elektromos áram termelést, meg az áruforgalmi adatokból próbál következtetni a kínai GDP számokra.

    A WHO szerepéről:
    Esetleges részrehajlásáról Kína felé,

    idézzük fel a nemzetközi vészhelyzet elrendeléskori hezitálást,

    az ezen való utólagos sajnálkozást,

    valamit azt az érdekes ellentmondást,
    hogy bár Kína karanténba zárta az ország lakosságának közel 20-30%-át,
    az utazási korlátozásokat a WHO nem javasolta.

    Mondjuk egyes országok, teljesen a józan ész mentén ezt még is elrendelték pl. Oroszország, USA.

    62. Miklosovics Máté:
    “Arról nem is szólva, hogy jelen pillanatban az átlagos, mezei influenza több áldozatot követel, mind fertőzött, mind halott emberek számában, mint a SARS CoV-2/CoViD-2. (USA adatom van február 7-i: 19 millió fertőzött, 180 ezer kórházi eset és 10 ezer halott, többnyire időskorú, de pl 69 gyerek is”

    Ha a jelenlegi influenzához hasonlítod, akkor van arra magyarázatod, hogy a hivatalos kínai adatok alapján sokkal kisebb Covid-19 járványra miért is reagált Kína közel 400 milliós karanténnal és mindazon intézkedésekkel, amit megtett ?

    64.n/a:
    Az ábra forrása OK, rajta van az ábrán egyébként, de szöveges táblázat forrása nincs ott, ami a kép forrása.

    66.Tibor bá’:
    “Sok beszédnek sok az alja.”
    Ez a beszéd hasznos információtartalmától függ.

    70.Horváth Congor:
    plusz 1

    “Miért gondoljátok, hogy bérkommentelő, vagy propagandista??”
    Egyetértek, volt pár felvetése és állítása, azokat kell cáfolni érvekkel.

    74:lr01:
    plusz 1

    “De a valós különbség nem is ez, hanem az, hogy a koronavírus fertőzöttek 20%-a intenzív ellátást igényel. Képzelje el mi lenne, ha egyszerre több millió fertőzött (19 millióval számolva 3.8 millió fő) jelentkezne, akiket intenzív ellátásban kell létesíteni.”

    77.Tibor bá’:
    “Ez szerintem totálisan elfogadhatatlan, és ezért lesz rá gondom, hogy ezt az attitűdöt ne folytathassa.”

    Én minimum pár beugró kérdéshez kötném a továbbiakat, lásd fentebb.

    Az érvelésen, tényeken alapuló vitából mindenki tanulhat.

  80. Hát ez beszarás… ugye kizárólag Kambodzsa engedte kikötni a Westerdam hajót, ott meg szépen szélnek eresztették az utasokat. Mindent megvizsgáltak, útlevél, 14 nap, ja. Malajziában az egyik nyolcvanas nénit lekapcsolták… mert pozitív. A kanadai f@szfej se semmi, aki maszk nélkül kóválygott Vuhánban, majd azért lelépett Thaiföldre, és senki nem foglalkozik vele.
    Ez így elég gáz.

    Újra felteszem a költői kérdést, ha ez csak egy kis járvány, ami semmi extra, akkor miért van 100 millió ember karanténban, Vuhánban és még ki tudja hol, kijárási tilalom hatálya alatt?!! Valami nem kerek…

  81. 89. Btgujj
    A kínai újraindulásról:
    A járvány eldurvulása előtt volt pár függőben lévő megrendelésem. Hong Kongból és Pekingből nemrég simán megjöttek. A vámolás ideje a korábbiaknál lényegesen rövidebb, vagyis nincs túl sok elvámolandó. Azonban Csengcsouból törölték és április 30-ig! nem is vesznek fel új megrendelést. Shenzenből elvileg feladták, a gyakorlatban valahol a reptéren vesztegel. A keleti partról hosszas várakozás után egy hete írták, hogy feladtak egyet, most meg azt írják, hogy majd csak március végén fogják feladni. A nyomkövetőben viszont február végi események szerepelnek, az tehát kamu.
    Összességében az látszik, hogy az utóbbi egy hétben a korábban még viszonylag rendezetten fenntartott export is kaotikussá vált, lényegében leállt, bár a látszatot még igyekeznek fenntartani.

  82. 92. Idegen
    Ne haragudj, itt hagytam abba az elemezgetésed, de ezt még muszáj, mert múltkor pont hasonlóra gondoltam nálad a félelmes kérdésemmel.
    Remélem most már értem, hogy arról van szó, hogy szeretsz vitatkozni és ez inkább ilyen jó rendőr – rossz rendőr hozzáállás. Ennyi volt. Számomra a véleményed is mérvadó.

    93. Jövőnk
    Ez az, amit senki se ért. Már a 100 milliós számnak is inkább a többszöröse lehet valós. Szépen csendben egyre jobban terjesztik a karantént. Ahol idáig egy ember kimehetett két naponta élelemért, ott most már teljes kijárási tilalom van. (Hogy lehet így millió embert élelmezni? Állítólag már van olyan átnevelőtáboruk, ahol 9 napig nem volt mit enni.) Pekingben is egyre több a megszorítás. Hogyan gondolhatja a Portfólió, hogy március elején indul Kína, amikor addigra még sokaknak a karanténja sem telne, ha ma már nem lenne több megbetegedés, akkor sem? Pekingben is zárják le az utakat, sikátorokat, de mi a helyzet a föld alatti várossal?

    Az általad feltett kérdésekre nem adott még egyik ellenkező sem választ, de kimondják, hogy nincs a világon 1 millió fertőzött. Lemaradtam, közben valaki tesztelte a 7500 milliót? Nem azt írtam, hogy tünetes, azt írtam, hogy fertőzött…

    Tegnapig állítólag nem omlott össze a kínai gazdaság. Hááát… Mit várunk, ez így legyen kiírva az indexre, hogy kína de facto összeomlott? Én azt látom, hogy Európában is több helyen jelentik, hogy áll le a gyártás, hogy hiány lesz. Hogy Kína stratégiai élelmiszerkészleteket szabadít fel. Hogy magán cégek és emberek támogatják anyagilag az államot.

    Láttátok a videót, hogy a Vulcan Mountain/Thunder Mountain kórház szanaszéjjel ázott? Oké, hogy sietni kellett és néhol kevés volt a szigetelés, de a karantén alatt lévő kórtermek is vastagon vizesek voltak. Csak nekem rémlik úgy, hogy azoknak negatív nyomás alatti területeknek kellett volna lenniük? Ez ilyen építési minőség mellett elképzelhető?

    Nekem az is fura, hogy a propaganda csatornán közzétett felhívásnál a gyógyultakat pénzzel próbálják visszacsalogatni véradásra. Az okés, hogy a besúgókat pénzelik, de ilyen esetben inkább a kötelezővé tétel, fenyegetés és az emberi erkölcsök, kötelességek magasztalása szokott menni.

    Végül pedig két gondoltad:
    1. Nem kapta fel senkit arra a felvetésre a fejét, hogy a heréket is tudja károsítani a vírus. Egész humánus genocídium sterillé tenni a fél világot. Ez a része teljesen elképzelhetetlen?

    2. Ha az felmerült, el tudjátok fogadni, hogy laborból szabadult egy vírus, akkor egy laborbalesetnél esetleg nem szabadulhat egyszerre több is?

    Nekem a világok harca jut eszembe (nem a film, a rádiójáték), vetítenek egy hatalmas show-t, csak ennek most valahogy nem akar végelenni. Tényleg, mint ha az összes nagyobb hatalom benne lenne. Hány műhold követheti most kínát? Minket meg vakítanak némi kén-dioxid-os meterológiai képpel. Azt mondják, hogy csak egy közepes lefolyású influenza, miközben a készülődés nem erre utal.

  83. 93. Jövőnk
    Még egy annyi kérdés, hogy több wuhani (illetve környékbeli) kínai beszélgetett egymással:
    Wuhan mellől valami hatalmas zaj jött február 8.-án és 13.-án, de már állítólag korábban januárban is volt hasonló. Nem láttak semmit az égen, de sugárhajtóműhöz hasonlították,viszont nem olyan gyorsan változó intenzítással, hanem felerősödött, kitartott egy darabig, úgy hogy beleremegett minden, majd vége. Szerinted?

  84. Ja kína kb leállt, mondhatni összeomlott, nem jönnek a cuccok stb.

    Mindenesetre a kínaiak nem hülyék, mostanában pláne nem hogy már majdnem előzték USÁt és mindenkinek mindent ők gyártanak. Jó okuk van ezt tenni az is biztos.

    A megfigyeléssel meg olyan big data állhat a rendelkezésükre amellyel jóval többet tudnak a járványról mint bárki más. Műholdakkal hiába nézegetik őket,a fertőzötteket azok sem mutatják ki, max látják melyik erőmű/gyár mennyire megy. De a hajó esete azért egész durva hogy hány embert lefertőzött.

    Amúgy lemaradtam valamiről de milyen készülődésről beszéltek, melyik ország és hogyan készül?
    Minnél nagyobb a mozgósítás annál nagyobb pánikot von maga után. Túl virulens, túl hosszú a lappangás, innentől kezdve már biztosak lehetünk benne hogy itthon is van bőven góc.
    Akkor már nincs is értelme leállítani, lezárni a határokat.

    Most kéne karantén Budapesten, de ezt nem merné meglépni senki. Mikorra meg látják az eseményeket akkor meg már minek…

    Azt is lemerem fogadni hogyha USA megneszeli hogy nagy a gáz nem fog szólni senki másnak. A mi kormányunk is kb elvan abban a hitben hogy influenza és remélhetőleg nem tör be.

    Budapesten miért nem kötelező a maszk? Ja mert a kórháznak sincs..
    Amúgy igen, a gyógyultakat kínában biztos nem engedik el csak úgy, szépen leszívnak tőlük annyi plazmát amennyit csak tudnak hogy másokat mentsenek vele, nomeg az elitebbeket.

  85. Hm. Ez érdekes. Gabiiii hozzászólása miatt ránéztem a futó rendeléseimre amik eddig nem érkeztek meg. Az egyiket január 8-án rendeltem, 11-én Wuhanból (nem) indult el. Ebbe jól belenyúltam 😃.
    Eddigi tapasztalataim alapján ha elhagyta volna, akkor lenne plusz adat legalább.
    Ekkor még nem volt nagyon hír róla. Se nem volt zárlat. Viszont valaminek kellett lennie a városban, különben még a zárlat előtt kijutott volna. Több kérdés megfogalmazódik bennem ezzel kapcsolatban, de még tisztázom magamban…

    https://i.imgur.com/W7zVRvg.png

  86. 97. Btgujj
    A nem jönnek a cuccok még a kisebbik, mert ha most egy varázsütésre helyreállna minden és folytatnák, ahol abbahagyták, akkor még kiheverhetö a mostani hirtelen visszaesés. (Viszont a gazdaság nem csak az exportra termelésböl áll. Azért megjegyezendö a Nissan is most kényszerül leállìtani egyik Japán gyárát, mert nincs alkatrész.) Az átlagemberek ott is fizetik a hiteleiket, adóikat, bérlik a lakásukat, az üzlethelyiségüket. A boltok is kereskednének, a szolgáltatók is szolgáltatnának.
    Hiába a nagy aranytartalék, ha a lakosságnál beindul a dominó, azt sokkal hosszabb és nehezebb helyreállìtani.

    Tovább kavarva a témát, én nem vagyok benne biztos, hogy a CCP-nek, de akár az elitnek ez rosszul jön. Gondolj bele! A blockchain és a különbözö kripto pénzek tesztelve voltak az elmúlt években, ebben is élen járt Kìna. Most megcsinálják a félelmet a készpénzzel szemben és jöhet is a digitális diktatúra 2.0 (Didi 2). A digitális fökönyvben nem csak az anyagi helyzeted látszik transzparensen, hanem szemêlyes adataid is hozzá vannak csatolva, a társadalmi pontszâmoddal, akár az általad tulajdonolt szellemi jogokkal és sorolhatnám. Hogy mindent használni tudj, immár kötelezöen nálad kell lennie az önként is vállalt nyomkövetödnek és, ha kibanol a rendszer kb. véged. Kìnában kötelezöen, a többiek majd csatlakoznak, ha életben akarnak maradni. Szép új világ.

    Készülödés:
    USA:
    5 nagyvárosban szűrik az influenza gyanús betegeket. Utánna jött a hìr a nem működö 1 órás tesztekröl, azóta csend.
    15 darab karantén kijelölése nagy forgalmú repülöterek melleti katonai bázisokon.
    Legalább beszélnek róla, hogy 2-4 héten belűl várható a kitörés.

    Anglia:
    Felkérik a kórházakat zuhanyzóval ellátott karanténszobák kialakìtására, megnövelik a segélyhìvók diszpécsereinek számát.
    https://www.thetimes.co.uk/article/hospitals-prepare-for-coronavirus-epidemic-to-sweep-britain-5hsnvw9s3

    Szlovákia:
    Hadsereg felkészìtése, karanténzónák kijelölése
    https://www.bumm.sk/belfold/2020/02/10/pellegrini-szlovakia-felkeszult-egy-kiterjedtebb-koronavirus-jarvanyra-is

  87. 99. Anonim

    Szerintem jó helyen kutakodsz. A készpénz “karanténba” helyezése már nekem is feltűnt.
    Úgy látom már adatot sem szolgáltatnak az új fertőzésekről, egészen ellaposodott a görbe… (kifulladt volna a vírus? 🙂 )

    A magyar hivatalos tájékoztatásról a napi beszámoló leállt szerdán, azóta semmi.
    https://www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus
    (menekülnek a szakértők is?)

    Itt most vagy nagyon nem tud senki semmit és már csak reménykedik (mintha az amcsiknál is fáziskésésben lennének), vagy valami még komolyabb dolog van készülőben?

  88. 51.Miklosovics Máté:
    Kínai adatok hitelessége, DIREKT bizonyíték:

    Kínai (talán elég hiteles) indoklások a felelős vezetők leváltásának okairól:

    “A menesztett tisztviselők között van Vuhan város Hungszan körzetének helyettes vezetője, valamint a Huangkang város közelében lévő Csicsun megye helyettes vezetője. Mindkét terület a járvány terjedésének szempontjából a leginkább érintettek közé tartozik. Jünhszi megyében is pártvezetőket mentettek fel tisztségükből. Az ellenük felhozott indoklások között szerepeltek a járvány kezelésével kapcsolatos jogsértések és szabálytalanságok, köztük az, hogy nem tettek lépéseket a fertőzésgyanús esetek kivizsgálására, a statisztikában pedig szándékosan alulbecsülték a megbetegedések számát, hamis adatokat közöltek, nem tettek komoly erőfeszítéseket a járvány megfékezésére, és felszínes jelentéseket készítettek a lehetséges fertőzések mértékéről.

    https://24.hu/kulfold/2020/02/16/koronavirus-magyarok-hupej-retorzio/

  89. Re:95
    Egyik kínai partner most írt nekem, hogy a vírus miatt még most sincs munkában, majd ha a kormány feloldja a karantént, akkor tud tovább dolgozni.

    Kitartást és sok erőt kívántam neki, és együttérzésünket tolmácsoltam, sokkal több mindent úgy sem tehet innen az ember.

  90. Egyébként meg hová tűnt dr. Eric Feigl-Ding? Mert a twitter oldala már legalább egy hete eltűnt.

  91. Elég rossz hír:
    https://magyarnemzet.hu/kulfold/megallithatatlannak-tunik-a-koronavirus-terjedese-a-diamond-princess-fedelzeten-7783688/
    „A jelen pillanatig 1219 ember szűrését végeztük el, és 355 esetben lett a lelet pozitív” – jelentette be Kato Katszunobo az NHK japán közszolgálati televízió reggeli műsorában, hozzátéve, hogy közülük 73 ember tünetmentes.
    Csak 20% tünetmentes? Azt hittem jóval nagyobb ez a szám, nagyobb a halmaz. Ez szerintem elég rossz hír mert ugye tudjuk hogy a tünetesek igen nagy százaléka meghal…
    Nagyon terjed azon a hajón, de akik védőruhában ápolgatják őket hogy a fenébe kapják el?
    „A másik beteg egy 40 éves ápoló, aki azt a 80 éves koronavírus fertőzött beteget kezelte, aki később meghalt.
    Megjegyzés: mind a két eset újabb kérdéseket vet fel. Nyilván a Japán hatóságok tisztában voltak a vírus fertőzőképességével, és megtették a megfelelő óvintézkedéseket, ennek ellenére két személy is fertőzött lett, aki kapcsolatba került más koronavírus fertőzöttekkel.”
    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-februar-17/
    A pénzt szerintem meg egész egyszerűen azért fertőtlenítik mert egész egyszerűen fogalmuk sincs hogy a fenébe terjed még mindig ennyire, illetve így van indok pénznyomtatásra.

    Amúgy arra én is gondoltam hogy amit mutattak idáig videókat mindig fizetniük kellett az élelmiszerért. Akinek nincs pénze az mégis miből fizet?
    Ilyen helyzetben szerintem még a hitelkártyákat is letiltják.
    Aztán még a lakbérek, közműszámlákról nem is beszélve.

    Mert arról nem szólt a fáma hogy úgymond virtuális jegyrendszert vagy valamit bevezettek volna, illetve hogy mondjuk ingyen van addig a víz/áram stb?
    De lehet direkt kivéreztetik a lakosságot hogy a gyárakba menjenek vissza, mert ha feloldják a karantént lehet sokan hazamenekülnének vidékre a szülőkhöz stb.
    A rendelésre meg, én még január elején rendeltem, akkor nem volt semmi sem járványról, feladta 27.-én de már a tranzitba sem jutott el, lehet fake a tracking szám is:
    http://keptarhely.eu/view.php?file=20200217v00rhprks.jpeg
    Amit 22.-én adtak fel az meg a yanwen tranzitban ragadt kínában. Hamarabb megállt ott az élet minthogy azt hivatalosan is elismerték volna.

  92. Már most akkor biztos hogy Kína ipara még nem indult el. Ez gondolom jelentkezni fog pl. Európa autóiparában is.Lehet hogy nemsokára leáll az európai multik nagy része is? Van ahol már hadiállapotot vezettek be Kínában ha jól tudom.Lehet nemsokára ittis jönnek a kényszerszabadságok. És mellette lehet hogy jönnek a karanténok az európai nagyvárosokban.Ha jól dudom pl az aldiban Németországból behozott élelmiszer van, ha gebasz lesz akkor gondolom a német sem ide küldi majd az élelmiszert.Annyi ember van a lidl,aldi tescoban hogy ha csak 1-2 lánc (pl. aldi, lidl) kiesik akkor nem biztos hogy a többi ki tudja majd elégíteni a keresletet (lásd. mindig tele van az összes üzlet most is)

    Kérdés hogy mikor ér el az EU-ba a vírus.Lesz e majd egységes EU-s intézkedés hogy otthon kell maradni? Mivel globalizált a világ és ha csak egy bezállító kiesik pl. az autóiparban akkor általában lőhetik a termelést.
    A kíníinak sincs nagy tartaléka szerintem legalábbis a többségnek(napról napra élés) így előbb utóbb elfogy a cash.

  93. 105 – Andrew:
    Szó, ami szó. Érik a szőlő. Lehet, hogy az előrejelzésekhez képest késik néhány napot, de ezt nem ússzuk meg, az biztos. – Ja, ez nem (fék) hír, ez csak az én ráérzésem. Ne legyen igazam!

  94. Sok videót betettetek Wuhan-ról.
    Arról, hogy betegek százai várakoznak egy kórháznál, hogy bejussanak a rendelőbe, áruházakban vásárlókról, hatalmas kórteremről, ami teli van beteg emberrel.
    Egy ideig nem tudtam mi zavar a felvételeken. Aztán rájöttem.
    Már mind voltunk megfázva, influenzásak, köhögtünk a megszűnni nem akaró orrfolyáshoz zsebkendőt használtunk, tüsszögtünk.

    Lehet, hogy figyelmetlenül néztem a videókat, de nem láttam egyetlenegyet sem, hogy a kínai koronavírusos influenzás betegek köhögnének, tüsszentenéknek és nem látom, hogy folyik a taknyuk. Vagy belefolyik a maszkba, ott gyűlik a váladék? Milyen influenza ez? Influenza ez?
    Csak nem statisztákkal játszatnak el mindent?

    Wuhani utcák permetezéses fertőtlenítő ágyúzásához egy gondolat.
    1980-ban az 1 millió lakosú Bp-nek megközelítőleg 10.000 utcája volt.
    A 11 millió lakosú Wuhan-nak nagyjából 100.000 utcájának kell lennie.
    Az utcák hossza ott sem nőhet az égig, de legyen csak 50.000 utca.
    Ha napi ötszáz utcát permeteznek le, akkor is hónapokig tart a város lepermetezése.
    Ez rendben lenne, ha hónapokig tartó védelmet adna a kiszórt permet. Ezt nem gondolnám.
    Véleményem az, hogy ez is csak vakítás, látvány pékség, lássuk, hogy ők megtesznek mindent a járvány megfékezéséért. Úgy vélem, Wuhan-i elit negyedet és centrumot permetezték a többit nem.

    Ez az egész történet, mint már többen írtátok, sok sebből vérzik.
    Egy valami ami biztos, a termelés ha nem indul be, akkor a gazdasági összeomlás cunami mindenkit elsöpör.
    Páran említettétek, majd visszajön a gyártás és legyártjuk. Ennyi.
    Bár így működne, de nem.
    Évekig tervezik szervezik egy egy gyártósor megépítését. Az alapanyag beszerzéstől /bányászat, állati, növényi eredetű nyersanyag/, feldolgozásig mindent ki kell építeni. Ez bizony évekbe telik. Annyi időnk meg nem lesz, ha ide ér ez a valami.
    Én csak így hívom magamban, a valami.

    Vajon miért volt olyan eget rengetően fontos villámsebesen nevet adni ennek a valaminek? Csak nem azért, hogy ezzel is azt sulykolják, itt csak egy vírusról van szó, már neve is van?. Így mindenki influenza szerű tüneteket okozó vírusról beszél. Csak nem köhögnek és nem folyik az orruk. Iszonyt ködösítés folyik.

  95. Tibor bá’ bizony beérik az a szőlő előbb vagy utóbb.
    Én pl. olyan fizetős munkába most nem fogok bele ami több hónap átfutású.
    Inkább még tolom a dolgot, hátha addig kitisztul a kép. Mert kellemetlen olyan munkán dolgozni, amit közben visszamondanak, vagy ami még rosszabb esetleg már sohasem fizetnek ki! Ezek a realitások. Nálam az időhorizont most maximum 1 hónap amivel számolok. Tovább nem “látok”.
    Engem inkább az érdekel, de nagyon, hogy mikor jön el az a pont amikor a tőzsdék megroppannak! Meddig tart a hurrá optimizmus?
    És Európában a lakosság között mikor tör ki az általános hisztéria? Hány fertőzött, és beteg kell hozzá? Vagy az egyik EU országban kitörő pánik, magával rántja e a többit?
    Ha igen akkor mennyire gyorsan? Ezekre nagyon kíváncsi vagyok!

  96. 107: Az már a végefele van mikor esetleg köhögsz, prüszkölsz, azok a sorban sem tudtak megmaradni vélhetően. Lehet ott már a második hullám söpör és öl.
    Lehet sokan akkor kaptál csak el…

    De a kórházi soros felvételen ahol km-.eken állt a sor én is azt gondoltam hogyha sorbanállni tudnak akkor dolgozni is…

    Meg köhögni meg prüszkölni szerintem már a végefele kezdesz mikor telik meg tüdőd folyadékkal.

    De ezek még a járvány kitörésekori felvételek voltak, azóta nem jönnek a videók.

    A permetezés szerintem is látványpékség a lakosság felé meg felénk, mert egyenlőre fogalmuk sincs hogy pontosan mi az az út amin főképp bejut. Lehet csak feltételezték ők is hogy porral stb is átmehet.
    Azt se tudjuk mivel permeteztek.
    Én mondjuk rovarirtót is fújnék mert mondjuk az ágyipoloska az egyik lakásból simán átviszi a másikba…

    Japánban a védőruhás ápoló megfertőződött a hajós esettől..

    Mert mint írtam, a padlódon is milliónyi baci és vírus van mégse betegít meg, pedig olyanok is vannak amik képesek lennének rá.

    Ez a tárgyakról fertőzés meg: ha a liftgombokat leönteném valami radioaktív izotóppal , festékkel, egérragasztóval, rühatkákkal stb akkor az első pár megnyomó szépen el is hordaná róla, úgymond letisztítaná.
    Tehát nem azt mondom hogy nem lehet így benyalni, csak azt hogy nem a tárgyak a fő terjesztője szerintem.
    Mivelhogy a tüdőt támadja lehet simán a kilégzett légpárában van benne és elég abból pár szippantás. Az csak a jéghegy csúcsa hogy mondjuk a takonyban meg a köpetben, székletben is bennevan…

    A boltok nincsenek felkészülve semmire, a 4 napos hétvégék előtt lincshangulat szokott lenni.

    108: Szerintem elég egy eus város is a pánikhoz.
    Ha Londonban az unokák karanténba kerülnek és elszabadul a pokol, vagy Németországban akkor szerintem megindul itthon is a bevásárlási láz.
    Érik a szőlő szerintem is, hamarosan kényszerszabik vagy inkább ahogy magyarosan szokták elbocsátások mert állásidőt nem fizetünk, közben elfogy a gyógyszer, nő a tömeg a kórházakban, ürülnek a teszkók, aztán még csak el sem kezdődött igazán a járvány.

  97. Hoppá!
    “egyszer megtámadtak a denevérek, és a denevérek vére a kutató bőrével is érintkezett.

    A Mirror cikke ezután azt írja: az eset után 28 napra karanténba vonult a kutató, miután a „denevérek levizelték” – vagyis denevérek vérével és vizeletével is kapcsolatba került a kutató. A kínai szerzők megjegyzik,

    elképzelhető, hogy a vírus a laborból szabadult ki, de szilárd bizonyítékokra van szükség a további kutatásokhoz.

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200217/ujra-felbukkant-az-elmelet-hogy-a-vuhani-szuperlaborbol-szabadult-ki-a-koronavirus-416113

  98. Bekövetkezett a koronavírus-járvány egyik korábban előre jelzett következménye: megkezdték a takarmányhiány miatt halálra ítélt csirkék lemészárlását. A tavalyi sertéshúsdrágulást követheti a csirkehús árának elszállása.
    Kína elkezdte az élő csirkék importját az Egyesült Államokból, miután a takarmány hiánya miatt az ottani csirkefarmok kénytelenek több millió csirkét levágni – írja a Financial Times. A fejlemény nem váratlan, ám kiderült, hogy nem egy, hanem két oka is van. Az egyik, hogy az emberek és a járművek mozgását korlátozó karanténok miatt nem jut el a takarmány az állatokhoz, illetve ha el is indulnak a szállítmányok dugókban akadnak el. A másik, hogy az ország különböző részein lévő felvásárlók nem szívesen veszik át a baromfit, mert attól tartanak, hogy az állatok behurcolják a kórokozót.
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koronavirus-hiany-dragulas-hus.700413.html

  99. Dechatlonbol kifogyott a turista gázpalack már egy ideje, online se rendelhetö a nagyméretü csavaros, biztos sokan turáznak?…hmm-hmm de nem pánikolunk bizunk a hirekben.
    Érik az a szölö azért, a nyári szabimat annyira nem tervezem elöre 🙂

  100. 110.
    az oroszok egész más véleményt alkotnak erről a denevér leves teóriáról.
    https://www.therussophile.org/chris-busby-corona-virus-seems-to-be-an-engineered-bioweapon-2.html/
    Líbia területén egy biotech laboratóriumot neveznek meg.
    Az arabok se nagyon hisznek a mesében.
    https://www.memri.org/reports/arab-writers-coronavirus-part-biological-warfare-waged-us-against-china
    Meggondolandó hírek is vannak, mint
    Kína megvsárolja az izraeli gyógyszergyártó Gilead
    egy immun választ javító szer licenszét a koronavírusra.
    Itt MO. Broncho-Waxom kapható, horror árszint jellemzi.
    Igéretes újabb innovációk, PROLOR, és Allocetra.

  101. A 24 nap lappangás sem fogja megállni a helyét… fogalmunk sincs ezekszerint mennyi a maximum lappangás, mindig jön nagyobb és nagyobb érték.

    A halálhajón az álnegatív teszt eseteket még csak figyelembe se vettük.

    De így hogy leszedegetik az utasokat és széthordják őket nehezebb lesz nyomonkövetni a sorukat. Meg még most tünetmentes de pozitív, aztán mégis lesz tünet stb emberek így kikerülnek a látószögből.

    ————————————–
    21 napra bővítették a karantén idejét
    Kínában Xinxian megyében 21 napra bővítették a karantén idejét azok számára akik Vuhanból érkeznek a területre. Erre azért került sor, mert két új koronavírussal diagnosztizált beteg esetében is furcsa jelenségre figyeltek fel. Az egyik személynél 34 nappal azután tudták diagnosztizálni a koronavírust, miután visszatért Vuhanból, míg egy másik személynél 94 nappal azután, hogy kapcsolatba került egy Vuhanból származó személlyel.
    15 napos karantén után jelentkezett a vírus
    A kínai média számolt be arról a 24 éves nőről, akit 14 napra karanténba zártak. A nő egyedül volt elzárva, önként vállalta az izolációt, ott megfigyelés alatt tartották és nem jelentkeztek nála tünetek. Ezt követően elengedték, február 8-án, majd hat nappal később koronavírusra utaló tünetek jelentkeztek nála. A teszt elvégzése után pozitív eredményt kaptak.
    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-februar-17/

  102. A 21napos karantént még simán elfogadom (álá bárányhimlő aminek 14-21nap a lappangása), de ez a >30 nap már szemet szúr.
    Nehezen hiszem el, hogy ennyi ideig, egy (potenciálisan) fertőzött környezetben úgy tudjanak karantént biztosítani, hogy garantáltan nem fertőződhet más más hordozó által.
    Inkább tartanám valószínűnek, hogy közben egy olyan kontaktja volt, aki átadja a kórt. Például egy “védőruhát hordó, de mégis valahogy megfertőződött eü.személy”.

    Viszont mindennek a tükrében a magyar 14napos karantén, és a február 11-ig összesen magyarhonban elvégzett 16db koronavírus teszt nevetséges.

    Talált valaki információt a tegnapi, mégsem érkező Pekingi gépről? Mert én nem. Miért nem jött végül? Elindult és máshol landolt, vagy el sem indult? Miért…?

  103. Szentpéterváron 6500 rubelért házhoz jön a koronavírus tesz és másnapra meg is van az eredmény. A magyart (aki akár ki is fizetné ) elzavarja a kórház 🙄 A WHO is szánja- bánja már utólag, hogy késlekedett.
    Nekünk itt már semmihez nincs jogunk .

  104. 117:
    Jogod van, lehetőséged nincs, ha nem intézed magadnak.

  105. 116: A HIV lappangási ideje 8 év is lehet, szóval a 30+ napok simán lehetségesek ennél is.
    Lymphogranuloma venereum nemibetegségnél is van amikor csak hónapok múlva nő ki a bubó…
    Ja és csak a nemibetegségek között néztem szét, nem a katonai laborok raktáraiban…
    Amúgy igen, a felvetés jogos, ha ennyire fertőző és a tesztek ennyire megbízhatatlanok akkor tudjaatököm kategória az egész.
    Amúgy a magyar szabályozás elég érdekes tesztügyben. Amíg HIV meg chlamydia gyorstesztet már vehetsz magadnak is ( de nem PCR) , addig pl egy PCR teszthez csakis orvos által levett mintát fogadnak el.
    Sőt a PCR -hez való mintavevő pálcát ki se adják nekem, csakis orvosnak. A sima tenyésztéses pálcákat kiadják de elvileg orvosnak kéne levenni azt is. De ha azt hazudom hogy orvos vette le akkor elfogadják, nem tudják ellenőrizni. 🙂
    Vizelet, ejakulátumból tudsz orvos nélkül is PCR-el nézetni, mintavevő pálcával nem.
    De hiába, a doki is az egyik reszeli a hegyét, a másik tövigdugja… holott ugyanaz pálca elvileg ugyanaz módszerrel kellene csinálni. Ennyit tud a magyar eü.
    Tehát a koronavírus PCR-rel megy, azt meg csakis orvos veheti le, meg akkor is vissza kell postázni és majd valakinek ki kell elemeztetni. A szentpétervári is nem terhességi teszt kategória hogy rögtön van eredmény!
    De a PCR-t a rutin dolgokhoz is maga a labor 3 napot ír, nemibeteggondozón keresztül 1-2 hét mire elkészül:
    https://www.synlab.hu/lakossagi/vizsgalat/chlamydia-trachomatis-pcr

    Tehát itthon sem kapacitás nincs rá, még a fizetősökre sem, sem jogszabályi háttér. Maga a http://www.genoid.net/magyar/ mondta nekem hogy nem adhat ki magánszemélynek mintavevőt, csakis orvosnak aki szerződött velük, azoknak meg ingyen is.

  106. 114.Xander:
    Az egyik forrásodban ez van:
    “A ‘wonder’ virus was discovered yesterday in China; tomorrow it will be discovered in Egypt, but it will not be discovered either today, tomorrow or the day after tomorrow in the U.S. or Israel, nor in poor countries such as Burundi or the Comoro Islands…”

    Erre az élet már rácáfolt.

  107. 110.Xander:
    Érdekes koncepció lehet a mögött, ha egy háborus övezetben tart fel valaki egy biofegyver labort.

    “Russian sources, highest, say the virus was engineered inside Libya at biolabs now controlled by Israel”

  108. 121.
    Nem az én forrásom,
    több féle nép véleményét is érdemes megfigyelni a világban
    ami segíthet a tájékozódásban.
    Az nem biztos hogy úgy igaz ahogyan egyes angol vagy kanadai lapok
    igyekeznek irányítani a hangulatot.

  109. Megint visszakanyarodnék egy általam és mások által is pedzegetett kérdéshez: Tud-e valaki kaukázusi (fehér), korona vírus áldozatról? Tudtommal a Diamond Princess három magyar tagja sem kapta el, pedig körülöttük szépen fertőzött a vírus. Ha ilyen nincs, akkor nekünk és Európa nagy részének nincs mitől tartania. Viszont, ha ennyire “okos” ez a vírus, akkor valaki taníthatta egy “kicsit”.

  110. 122.Xander:
    OK, a Te általad idézett forrás.
    A sokoldalú megközelítés mindenképpen helyes.

    “Kína megvsárolja az izraeli gyógyszergyártó Gilead
    egy immun választ javító szer licenszét a koronavírusra.”

    Ha ez a Gilead, a Gilead Sciences Inc, akkor amerikai cég, amerikai alapítóval ( a vallását nem tudom), a tulajdonosai 83,2%-ban intézményi befektetők.

    “Institutional investors hold a majority ownership of GILD through the 83.20% of the outstanding shares that they control. This interest is also higher than at almost any other company in the Biotechnology industry. Last, during the quarter ended June 2019, these large investors purchased a net $4.2 million shares.”

    https://money.cnn.com/quote/shareholders/shareholders.html?symb=GILD&subView=institutional

  111. 123:

    Ez viszont magyarázat lehet arra is hogy kormányunk miért ennyire nyugodt a témában.

    Ami viszont nem tiszta hogy miért estek neki a rémhírterjesztőknek?
    Mondjuk lehet féltik a gazdaságot? Elég indok ez erre?

  112. 124.
    Gilead Sciences úgy tűnik igazad lesz , valóban us cég.
    Mint ha ez a gyógyszerkisérletezős cég ami élő embereket használt fel tengeri malacnak.
    #Gilead Sciences’s criminal drug testing:

  113. Ne nyugodjon meg senki! Itt a legnagyobb baj hogy Kínán kívül mindenki pont úgy találgat mint mi és fogalmuk sincs mik lehetnek a valós számok. A műhold sem látja mit visznek a kisbuszban, mi ég a szemétégetőben stb. Amit meg esetleg mégis látnak azt megtartják maguknak. Ami meg itthon megy felkészülés címszóval az viccnek is rossz.

    Illetve még senki nem válaszolt: spanyolnátha turbós változatával mit kéne tenni azonkívül hogy eltitkoljuk?
    – Határlezárás? Minek, már mindenhol ottvan….
    Az ellátási lánc annyira gyenge és annyira optimalizált tartalék nélkül hogy a rémhírekkel tönkre lehet vágni, és hol van még a valóság?
    Kína a megfigyelő technológiájával kb egész jól tudhatja mi folyik ott. Nade kétlem hogy abba bárki kívülálló is beletudna nézni.

  114. A hajón megfertőződőket leválasztották Japánról mára.

    Ha megnézzük náluk a megerősített esetek(fertőzöttek) és súlyos/kritikus betegek arányát, akkor nagyon rosszul állnak. (bár még kevés a számadat).
    Közben terjed, lopakodik közöttük a járvány.

    Eddig úgy néz ki, hogy fehér embert nem nagyon bántja ez a nyavaja (bár még korai kijelenteni) de azért ez reményre ad okot.

    Hogy Kína honnan, kitől kapta a csapást, vagy mi történt, ki tudja. Érdemes azt nézni, hogy mit csinálnak a világ nagyobb kormányzatai a nyugati világban és ahhoz igazítani a teendőket.

  115. 128. Gyarmathy
    Hmmm… Mit csinálnak a nyugati kormányzatok? Épp hadgyakorlatot tartanak, ahol azt szimulálják, hogy egy fiktív válság következtében összeomló gazdaság hatására megindulnak a tömegek Európa felé. Ők meg ettől jól megvédik.
    Nekem ehhez sem túl könnyű hétköznapi értelemben hozzáigazítani a teendőimet. Most bunkert pont nem ástam. 🙂

  116. 126.Xander:
    Távol álljon tőlem, hogy védjem a céget, mert korábban én is írtam, hogy híre van, lásd wiki.

    Ha megkaptál egy betegséget és van egy esetleges kísérleti fázisban lévő gyógyszer, akkor a körülmények miatt lehet, hogy felvállalod a kockázatot.

    Még úgy is, hogy aláíratnak veled egy papírt, hogy tisztában vagy a kockázatokkal és őket semmi felelősség nem terheli.
    Ilyenek Magyarországon is vannak.

    Pont azért vannak ezek, hogy az esetleges mellékhatásokra rájöjjenek.
    Aztán lehet, hogy egy nem várt mellékhatásba belehalsz.

    Kínában is több kísérleti gyógyszerrel próbálkoznak a SARS-CoV-2 vírus ellen.
    Mert ugye erre még gyógyszer nincs, minden amit kipróbálnak kísérleti e vírus ellen.

    “The company Gilead Sciences has deliberately carried on with testing Sovaldi (Sofosbuvir), its drug against Hepatitis C, in violation of international laws and without first obtaining its patients’ consent.

    24 patients died in December 2015, during tests conducted by the Georgian laboratory of the US firm. However, Gilead Sciences has decided to continue the tests without informing its guinea pigs that some of their predecessors had died. This led to another 49 deaths. This is what the former Georgian Minister of National Security, Igor Guiorgadze has just revealed, with documents to back up his words.”

    Ha ez bizonyíthatóan így volt, akkor el kell őket ítélni.

    https://www.voltairenet.org/article203326.html

  117. Idegen, kérlek, legalább te méltass válaszra!
    Hanyistóknak és Egonnak is szól.

    Tehát, az újabb tanulmány felhívta arra a figyelmet – legalábbis az enyémet -, hogy a vírus, ahogy tüdőt, vesét, úgy a herét is károsíthatja. Akár meddőséget is okoz.

    A kérdésem csak annyi lenne, hogy a korábbi tanulmányokkal is összevonva, ebben is veszélyeztetettebbek e az ázsiak vagy nem tudjuk vagy mi a helyzet?

    Nekem továbbra sem tetszik az a része sem, hogy most csak egy nátha. Négy év múlva meg hererák.
    Amúgy a zerohedge is lehozta a visszafertőződésről szóló tajvani cikket.

  118. 131.
    Ami felmerül eme gyógyszergyártó esetén
    az a végtelen cinizmus az emberi életek iránt.
    Kisérletezésre ott vannak az egér, majom és a computer is
    amiben lehet futtani teszteket állatok feláldozása nélkül.
    Embert halálos kimenetelű gyógyszer kisérletezésre felhasználni,
    egy profit érdekében mindennek az alja.
    A (hepaC.) vírusra szedett gyógyszer ára országonként aránytalanul eltérő.
    Indiában 4,89 USD áron, az Egyesült Államokban 1000 USD áron értékesítik.
    A 12 hetes kezelési idő 705 eurót tesz ki Indiában,
    28 700 eurót az EU-ban, de 84 000 USD-t az Egyesült Államokban.
    Ha a fenti a hír igaz, Kínától egy vastag licenszdíjat húztak be.

  119. 3 hónappal ezelőtt a Remdesivir
    egy értéktelen, majd 10 éves szer volt, egy rossz emlék
    a 2003-mas ebola és melegkór elleni fejlesztésekből.
    2020 ban leporolják, és eladják a koronával kínlódó Kínának.
    Hozzá kell tenni ez nem egy vakcina,
    ez csak az egyik, a piacon elérhető immunválasz fokozó szerek közül.

  120. 133. Xander

    A Harvoni a gyógyszer, amire utaltál? Nálunk 5,4 millió forint egy doboz és, ha jól számolom abból kell 3. Még az úniós ár felett is vagyunk? Véletlen volt bejárásom oda, ahol itthon csomagolták. Ott az az anekdóta járta, hogy az árképzésnél a máj transzplantáció árát vették figyelembe, csak itt nincs várólista és műtét.

  121. Japánban még nem sok eset van hivatalosan, de rosszul áll a szénájuk. A betegek nagy százaléka súlyos, kritikus.
    Csak ma kilenc esetet fedeztek fel és nincs meg mindenhol a kínai szál, tehát el van szabadulva a kór.

    Japán (ha jól emlékszem) a 3. ipari hatalom a világon.

    A jól időzített csapás Kínára visszavágja Kínát.

    Úgy néz ki, Japánt is leterítheti, a másik nagy riválist.

    Közben hatalmas csapást mér a német iparra (pl. az autóiparra, mert visszaesik a kínai import)
    Hatalmas csapást mér Iránra is, mert Kína jóval kevesebb olajat vesz tőle.
    A visszaeső olajár (már 9-10 dollárral olcsóbb) az oroszoknak hatalmas bevételkiesést jelent.

    Ez az esemény, a kínai járvány a US szinte összes jelentősebb ellenfelére, konkurensére hatalmas ütést mér.

    Lehetséges ennyi véletlen? Ekkora mázlijuk volna?

  122. 135.
    Akkor potom áron vesztegetik
    amint olvasható Donáld Rumsfeld az egyik fő részvény tulajdonos .
    Csak nem gondolod hogy egy ezresért árulják.
    A cikkben feltüntetett árral számolva
    Bécsbe a teljes kezelés majdnem mégannyiba fáj.
    Egy súlyos HepaC-ből a felépülés egyáltalán nem biztos.

  123. 137. Xander
    A fele mondatot lehagytam, lehet még azt olvastad.
    Tehát nálunk egy doboz 28 db (4 hét) – 5,4 millió
    12 hét az 3 doboz, tehát 16,2 millió forint. Így már ez inkább 50 000 Euro-t közelíti.

    136. Gyarmathy

    Minden jel az USA-ra mutat. Ilyet csak, akkor csinálnának, ha le akarnák radíroztatni amerika északi féltekét a Föld színéről. Vagy pont ez a csavar, hogy annyira egyszerű a válasz, hogy azt már senki nem hiszi el?

    Bár nekem a piac melleti labor is izzadság szagú. Bepróbálkoztak elsőnek a piaccal, meg a denevér evéssel. Nem jött be…
    Akkor van mellette egy labor 800 méterre, jó lesz az gumicsontnak. Béna volt az aszisztens, nem elég, hogy az a csúnya denevér megharapta, de még jól le is pisilte.
    A filmekben ilyenkor nem vírus szabadul el, hanem így születnek a szuperhősök. Francba a Batman név már foglalt, valami mást kell kitalálni…!
    (Annak azért örülök, hogy a tobzoskát hamar kizárták, mert az meg olyan kis cuki. 🙂 )

  124. Ezt már lehetetlen kideríteni kik is rakták össze ezt a vírust.
    A team elvállaja, az a halálos ítélete is, mert a kínai meg fogja találni.
    Egy ilyen vírust mint frankenstein nem lehet egy sufniba előállítani.
    136.
    Kínának össze tudtak rakni egy ilyen vírust,
    semmi se akadályozza meg,
    hogy kaukázusiakra, négerekre, vagy oroszokra v. bárkire átírják,
    és ráfogják a vírusok természetes változékonyságára.
    Csak hülye konteok ragozása marad.

  125. 139.

    Még pár hét és már biztosabbat látunk, hogy mi fehérek mennyire bírjuk a nyavaját.

    Hírzárlat lehet, mert nem sok az infó az utóbbi napokban, videók se nagyon jönnek.
    Az látszik, hogy Japánban nagy gáz lesz hamarosan, kíváncsi leszek, mikor fújják le az Olimpiát.

  126. 136. – Gyarmathy “ Ez az esemény, a kínai járvány a US szinte összes jelentősebb ellenfelére, konkurensére hatalmas ütést mér.

    Lehetséges ennyi véletlen? Ekkora mázlijuk volna?”

    Nagyon nagy “mázlijuk” van! Várnak még egy kicsit, hadd hulljon a “férgese”, aztán bedobják a nagy megmentőt. Előlép a háttérből Ronald bohóc kezében a varázsfiola, amire pedig 1000 dollár/ 10ml van írva. És láss csodát, azonnal csillapodik a járvány. Érdekes konteó, nem?

  127. (3100) Ki volt a bába?
    131. Idegen
    “Kínában is több kísérleti gyógyszerrel próbálkoznak a SARS-CoV-2 vírus ellen.
    Mert ugye erre még gyógyszer nincs, minden amit kipróbálnak kísérleti a vírus ellen.
    Ha ez bizonyíthatóan így volt, akkor el kell őket ítélni.”

    Tisztelt Idegen.
    +1
    Kétlem azonban, mindketten tudjuk, hogy erre nem fog sor kerülni.

    133. Xander
    “Ami felmerül eme gyógyszergyártó esetén
    az a végtelen cinizmus az emberi életek iránt.
    Embert halálos kimenetelű gyógyszer kísérletezésre felhasználni, egy profit érdekében mindennek az alja.”

    Ebben a témában olvastam a napokban ezt :
    ( amelyről valódi nyolc órás videó és törvényes jegyzőkönyv létezik.
    Persze a vallomás után semmi bajuk nem történt).
    Érdemes lenne, ha valamelyikőtök venné a fáradságot és magyarra fordítaná legalább a legfontosabb részeit.

    2018. január elején folyamatban volt egy polgári per Lori Matheson és volt férje, Michael Schmitt között gyermekeik gondozásáról és az oltásokról:
    Az édesanya ellenezte lánya beoltását, míg az apja helyeselte.
    Dr. Paul Offit arra gondolt, hogy kihasználja azt a tényt, hogy ez az egyszerű polgári per témája elfoglalta a legtöbb nemzeti újság fő címeit és a pert saját céljaira a védőoltás látványos propagandájára fordíthatja.
    Így Dr. Paul Offit (1951- ) azt javasolta, hogy az utolsó 5O év “védőoltásainak az atya” Dr. Stanley Plotkin ( 1932- ), részt vegyen a perben mint szakértő-tanú az egyik fél, Michael Schmitt, a gyermek apja szakértői tanújaként.
    Dr. Paul Offit terve szerint, Dr. Stanley Plotkin tanúvallomása, aki hangsúlyozná az ügyet, nemzeti szinten elterjesztené az oltások “előnyeit”, és egyben ez előfutára lehetne annak, hogy ezeket a kérdéseket miként kezeljék a jövőben.
    Dr. Paul Offit “fényes” gondolata katasztrofálisnak bizonyult, és bumerángként vágott vissza a gyógyszeripari kartell ellen.

    A VAKCINÁK PERE
    1-11-18-Matheson-Plotkin.pdf

    1-11-18-Matheson-Plotkin.pdf
    Page 1 1 2. 3. STATE OF MICHIGAN IN THE CIRCUIT COURT FOR THE COUNTY OF OAKLAND FAMILY DIVISION – – -. 4 5. 6. 7…

  128. Kleanthis Grivas: A VAKCINÁK PERE
    (Pennsylvania, 2018/01/11)

    TARTALOMJEGYZÉK:
    1. a nacizmus útján: 1933-tól 2018-ig
    2. két önző főszereplő: Stanley Plotkin & Paul Offit
    3.a bűnözés motivációja: mindig a profit
    4. Az ellenfél: Aaron Siri, ügyvéd
    5. Dr. Stanley Plotkin, eskü alatt tett nyilatkozatainak a jegyzőkönyve.

    1. (Hatalmas) érdekellentétek
    A tudományos „lelkiismeret”-ek megvesztegetésének az iparága.
    2. Az úgynevezett “tudományos” kutatás teljes megbízhatatlansága.
    3. Vakcina: a nácizmus nyomában.
    Kísérletek: bebörtönzött anyák csecsemőivel, árva gyermekekkel, szellemileg fogyatékos egyénekkel, marginalizált helyzetű társadalmi csoportokkal stb.
    Kommentár: Vakcinák és a nácizmus “erkölcsi” újjáéledése
    4. Hepatitis B oltások
    Kommentár: A vakcinák “ártatlanok, amíg bűnösségüket be nem bizonyítják”.
    5. DTap / TDaP oltások és autizmus
    Kommentár: A Mr. Hyde kiszorította Dr. Jekyll-t.
    6. HPV oltás (Gardasil)
    A nagy trükk: az adatok megváltoztatása
    Kommentár: A biztonsági tesztek eredményeinek megváltoztatása
    7. Vakcina, pertusszisz és hepatitis B
    Kettős (mérce) kritériumok az oltásbiztonsági tesztekben
    Az oltások megfigyelése a mellékhatások szempontjából… 2–5 napig tart.(!!!)
    8. A pertussis vakcina eredménytelensége
    Az immunitás valószínűleg 5 évig tart.
    A vakcina hatékonysága két év után csökken. (!)
    A beoltott emberek átadják a betegséget.
    Kommentár: Naiv az állítás, mely szerint „védőoltás megóvja a beoltottat és a… közösséget”.
    9. Immune túlzott aktiválás: a nagy gyilkos
    A vakcinák célja az immunrendszer aktiválása.
    Kommentár: Az az immunrendszer túlzott aktiválása azonban az autizmus elsődleges oka.
    10. A hiányos adatok a mellékhatások jelentési rendszerének (VAERS)
    “A legtöbb mellékhatás valószínűleg a VAERS rendszerre vonatkozik” … de “igaz”
    és hogy “a VAERS rendszerben a vakcina mellékhatásainak csak 1% -át jelentették” (!!!)
    Kommentár: A “tudományos” logika akrobatái
    11. A vallási okokból kivételeinek az eltörlése
    “A bibliai írások” az oltások feltalálása előtt készültek.”
    Kommentár: De a szülők döntése, hogy megtagadják gyermekeik oltását, a jelenlegi tapasztalataikon támaszkodnak, és nem “bibliai írások”-on vagy az orvosi tankönyveken.
    Lábjegyzetek és források: az írás végén.

    Az Aaron Siri ügyvéd által vizsgált Dr. Stanley Plotkin eskü alatt tett nyilatkozatainak a jegyzőkönyve (8-orás videofelvétel ) ás 403 oldalra terjedő irás, az erkölcstelenség, a cinizmus és a kapzsiság műemléke, amelyet az orvosi és jogi iskolákban kötelező olvasmányként kellene tanítani.

    http://www.grivas.info/emvolia/361-kl-grivas-i-diki-ton-emvolion-pensylvania-11-01-2018

  129. 137.Xander:
    “Akkor potom áron vesztegetik
    amint olvasható Donáld Rumsfeld az egyik fő részvény tulajdonos .”

    Ez ellentmondásban van a 124-ben idézettekkel:
    “Ha ez a Gilead, a Gilead Sciences Inc, akkor amerikai cég, amerikai alapítóval ( a vallását nem tudom), a tulajdonosai 83,2%-ban intézményi befektetők.”

    Az számomra hitelesebb forrásnak tűnik, mivel a részvényes nyilvántartást USA-ban komolyan veszik.

    133.Xander:
    “Ha a fenti a hír igaz, Kínától egy vastag licenszdíjat húztak be.”

    Kissé nyugati logikával gondolkodsz a kínai jogbiztonságról.
    Lásd:

    https://www.fiercepharma.com/pharma-asia/chinese-firm-copies-gilead-s-remdesivir-most-promising-drug-against-new-coronavirus

    Itt ilyen érdekességekről lehet olvasni:

    “The Chinese pharma BrightGene has successfully copied remdesivir, the company said in a disclosure (PDF, Chinese) to China’s Nasdaq-style Star market on Wednesday.

    What’s more, the Suzhou-based firm said it has already mass-produced remdesivir’s active ingredient and is in the process of turning it into finished doses. The company’s stock jumped 20% at the news, hitting the daily price move cap allowed on the exchange.

    BrightGene doesn’t seem to plan to bypass Gilead entirely, though. The company made clear the generic version is still in an R&D phase, and that its final marketing requires permission from the patent holder, Gilead.

    In an interview with China’s business news publication Jiemian, BrightGene’s board secretary explained that there isn’t any patent infringement issue at this point because it’s not selling the product. But manufacturing a copycat to a patent-protected med at scale without any license is an unusual move that could revive concerns about the protection of intellectual property in the country.”

    “The BrightGene incident represents the latest twist to the patent controversy around remdesivir in China. A few days ago, researchers at the Chinese Academy of Sciences’ Wuhan Institute of Virology—based at the center of the outbreak—said they had applied for a patent on the use of remdesivir to treat the novel coronavirus disease, now officially named by the World Health Organization as COVID-19.

    The research institute said it filed the application “from the perspective of protecting national interests,” but the move drew criticism.

    At a recent internal company conference, Gilead CEO Daniel O’Day said the company owns all patents around remdesivir, including for coronaviruses. But he also stressed that the priority for the company is to examine the drug’s use in clinical trials and to ramp up production if its efficacy is confirmed. Gilead “will not get into a patent dispute,” he said.”

    “Gilead is providing the drug for free for the studies. BrightGene also said it will provide its version “mainly through donations” during the epidemic if it’s granted the marketing go-ahead.

    On top of all those controversies, Chinese IP law does provide for compulsory licenses for eligible companies to produce generic versions of patented drugs during a state of emergency or other unusual circumstances, or in the interests of the public.

    Szép egy ilyen szabályozás, de ezek után egy gyógyszergyár kétszer is meggondolja, hogy belekezd egy ilyen IP törvénnyel érintett területen valamilyen fejlesztésbe.

    https://www.pharmaceutical-technology.com/news/nih-gilead-remdesivir-monkey-data/

  130. Tizennnyolc koronavírussal fertőzött beteg vizsgálata alapján arra jutott egy kutatócsoport, hogy az új típusú vírus sokkal inkább hasonlít az influenzára, mint más koronavírusokra, például a SARS-ra. Ez azt jelenti, hogy már a tünetek megjelenése előtt átterjedhet egyik emberről a másikra, könnyebben, mint eddig gondolták.
    Az eredményeket a New England Journal of Medicine című folyóiratban publikálták, és a Reuters számolt be róluk. Néhány hete egy kínai nő esete alapján már felmerült, hogy tünet nélkül is terjedhet a koronavírus, a Robert Koch Institute (RKI) kutatói azonban akkor hibásnak találták ezt az elméletet.
    Bár az új fertőzésekről szóló adatok biztatóak, nem világos, hogy ez tényleg a vírus visszaszorulását jelenti, vagy csak az adatgyűjtési módszertan megváltoztatásának köszönhető.
    https://444.hu/2020/02/20/konnyebben-terjedhet-a-koronavirus-mint-eddig-hittek

    A koronavírus miatti leállás erőteljesen visszavetette a kínai szolgáltatószektort, és ennek kárát több ágazat akár egész évben is érezheti majd. Az éttermi szolgáltatások és a szórakoztatóipar mellett az ingatlanpiac is megszenvedheti a járványt, rövid- és hosszú távon egyaránt.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200220/osszeroppantotta-a-kinai-gazdasagot-a-koronavirus-416559

  131. 148 – Python:
    A világméretű összeroppanás csak most kezdődik.

  132. 148. Python
    A módszertan csak és kizárólag a közvéleménynek és a gazdaság beindításának szólt.
    Kína hetekkel ezelött bejelentette, hogy a wuhani karantén sikertelen volt és nem tudták megállítani a vírust. Hiába a diktatúra és a hatalmas rendvédelmi állomány az 1,4 milliárdot nem lehet felügyelet alatt tartani. Ma már látjuk, hogy több ázsiai ország is követi a Kína által kijárt utat. (Ebből következik, hogy csak van vírus és ez a része nem színjáték.) A világgazdaságnak meg nincs vészleállító gombja. Feltételezhetjük, hogy a vírus természetes és a pánik elkerülése miatt leplezik a valóságot, de feltételezhetjük azt is, hogy előre eltervezett és nem is akarják megállítani a terjedést.

  133. Hogyan ne kezeljük a járványügyi krízist? – mintha erre a kérdésre igyekeztek volna a japán hatóságok elrettentő példákat szolgáltatni a Diamond Princess óceánjáró kálváriája segítségével. Két hétig karanténban tartották az utasokat, és eközben – a kritikusok szerint legalábbis – semmit sem tettek azért, hogy a fedélzeten az egészségesek ne fertőződjenek meg. Ezután a folyamatosan sokasodó fertőzések dacára elkezdték szabadon engedni az utasokat, miközben Japánban egyébként is egyre több helyen üti fel a fejét a fertőzés. Hogyan lesz ebből olimpia?
    https://index.hu/techtud/2020/02/20/a_diamond_princess_koruli_benazas_fogja_kirobbantani_a_vilagjarvanyt/

  134. 149: Ha február végéig nem indul be Kína, márpedig nem nagyon fog, akkor beindul a dominóhatás szerintem is…!

  135. 150: Én a természetes mutációra fogadok, és az emberi hülyeségre. A vírus természetes mutáció eredménye, hisz ha mesterséges lenne akkor a mostaninál hatványozottan nagyobb R0 és mortalitási értékeket látnánk.

    Emberi hülyeség: Nem állhat le a gazdaság, a légi közlekedés, a szállítás, mert ha igen, akkor mi lesz…?! Összeomlik a GDP termelés, a világgazdaság, stb. és pont ez a pénzközpontú többségi mentalitás segíti elő a vírus terjedését a bolygónkon, és fogja elhozni a világgazdaság gyomrossal felérő bezuhanását, és mindazt ami ezzel jár civilizációs szinten egy nem megfékezhető világjárvány idején.

    Én így látom a saját ismeretanyagaim és tapasztalataim alapján.

  136. Nemzetközi konténer szállító cégek információ alapján márciusi és áprilisi konténer adatok programozása már látható. az előző évek átlagának kb az 50%. Ez csak akkor igaz ha március elején elindulnak a gyárak, ha nem akkor további csökkenés fog történni.

  137. Ismét emelkedett a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában, de az egy napon belül jelentett gyógyultak száma továbbra is meghaladja az új betegekét.
    Csao Csian-ping, az egyik Hupejben dolgozó szakértői csapat vezetője a Nanfang Zsenvu Csoukan (Southern People Weekly) című kínai lapnak az elmúlt napok adataiban tapasztalt visszaesésről úgy nyilatkozott: „Még nem lélegezhetünk fel. A számok újra megemelkedhetnek.”
    Csao ráadásul azt mondta: találkoztak olyan esetekkel, amelyekben gyógyult pácienseknél is kimutatható volt a vírus, ami azt jelenti, hogy még fertőzőek lehetnek. Hasonló eseteket Kanadából is jelentettek.
    Hszü Nan-ping kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes egy pénteki sajtótájékoztatón közölte, hogy április második felében kezdik majd el a koronavírus elleni legkorábbi oltóanyag klinikai tesztjeit.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/21/koronavirus-kina-ujra-tobb-a-fertozott-gyogyultak/

    “Vészhelyzetként” jellemezte a koronavírusjárvány fejleményeit Csung Szjekjun (Chung Sye-kyun) dél-koreai miniszterelnök. Az országban pénteken újabb 52 fertőzést jelentettek a csütörtöki 53 megerősített eset után. Így pénteken már 156 fertőzöttet tartanak nyilván Dél-Koreában, mely így a világon a harmadik legnagyobb járványgóc lett a kínai Hupej tartomány és a Jokohama partjainál veszteglő Diamond Princess óceánjáró után.
    https://444.hu/2020/02/21/veszhelyzetrol-beszel-a-del-koreai-miniszterelnok-miutan-mar-ott-is-terjedni-kezdett-a-koronavirus

  138. 157: ödön

    “Iránban a semmiből felbukkant két haláleset. ”

    Mint tudjuk a semmi sem véletlen…

  139. 157. 158.
    Erre a hírre két nappal ezelőtt hívtam fel a figyelmet!
    Ma már 5 bevalott beteg van.
    Nem hivatalosan 2000!
    Ugyebár a 6. kanadai eset, aki egy 30 éves nő is Iránban kapta el. Majd pont attól 7-től, akit eddig bevalottak….

  140. Egyre kevesebb az idő az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell – mondta pénteken Genfben újságíróknak az Egészségügyi Világszövetség (WHO) főigazgatója.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/21/who-egyre-kevesebb-ido-maradt-a-koronavirus-megfekezesere/

    A futárok lefertőtlenítik a csomagokat, de a lakóparkok kapujánál tovább nem vihetik azokat, mondta az Indexnek egy Kínából hazatért magyar. A Sanghajból induló járatokon a légiutaskísérők dupla maszkban utaznak, a repülőtéren extra ellenőrzések vannak. Egy kisebb városban élő olvasónk pedig legalább két hete nem dolgozik, a lakást is alig hagyják el.
    https://index.hu/kulfold/2020/02/21/kinai_koronavirus_magyarok_kina_sanghaj_peking/

  141. Észak Olaszországban, ma 16 beteg került elő, ezekből 5-en egészségügyi dolgozók – ők valószínűleg már megfertőztek egy rakat embert akikkel érintkeztek.

  142. 163. -Gyarmathy
    Ezek szerint nem csak nekem szúrt szemet az iráni helyzet.
    Nagyon “intelligens” ez a vírus, hogy Iránt is ennyire hamar megtalálta. Háborúzni sem kell vele, majd a vírus mindent megold. Lehet, hogy a gaz vírus kémcsövekben is utazik?

  143. 167.Hanyistók:
    Esetleg az Olaszországi, Dél-koreai, Japán helyzetre is van valami elméletet?
    Akkor most hol van a Kína specifikussága a vírusnak?
    Nem ismeri a térképet? 🙂

    Csak megjegyzem, hogy USA-ban is több a hivatalos megerősített eset, mint Iránban 35 vs 28.

  144. Hogy mik vannak!
    Bill Gates összeesküdött Xi Kínájával! 🙂

    ” Chinese President Xi Jinping has written a letter expressing thanks to the Bill & Melinda Gates Foundation for the organisation’s “generosity” and support tackling a deadly virus epidemic, state media said Saturday.”

    “Earlier this month the Bill and Melinda Gates Foundation committed up to $100 million for the global response to the outbreak.”

    https://www.yahoo.com/news/chinas-xi-writes-thank-note-bill-gates-virus-034720758.html

  145. Olaszország

    “Authorities in the northern regions of Lombardy and Veneto, where the outbreak is concentrated, have shut down schools and banned public events while companies from Ray-Ban owner Luxottica to the country’s top bank UniCredit have told workers living in the worst hit areas to stay home.

    Lombardy and Veneto represent Italy’s industrial heart and jointly account for 30% of gross domestic output.”

    https://www.jpost.com/International/Coronavirus-outbreak-grows-in-Italy-16-cases-reported-in-one-day-618344

    Érdekes megint egy központi ipari területen volt a kitörés.
    Esetleg itt is hajlamosít a légszennyezés?

    “This is a final warning and it covers 30 air quality zones across Italy, where the daily limit values for the airborne particles (PM10) have been exceeded since they came into force on 1 January 2005. Italy was already found in breach of the relevant EU legislation in an earlier ruling of the Court of Justice of the EU (see the Court ruling of 19 December 2012, C-68/11), concerning years 2006 and 2007.

    For the daily limit value, the 30 affected zones are in the regions of: Lombardia, Veneto, Piemonte, Toscana, Emilia-Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Umbria, Campania, Marche, Molise, Puglia, Lazio and Sicilia. In addition, this warning also refers to exceedances of the annual limit value in 9 zones: Venezia-Treviso, Vicenza, Milano, Brescia, two zones of Pianura lombarda, Torino and Valle del Sacco (Lazio).”

    https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/IP_17_1046

    The Lombardy region in northern Italy ranks among the most air polluted areas of Europe. Previous studies showed air pollution short-term effects on all-cause mortality. We examine here the effects of particulate matter with aerodynamic diameter ≤10 µm (PM10) and nitrogen dioxide (NO2) exposure on deaths and hospitalizations from specific causes, including cardiac, cerebrovascular and respiratory diseases.”

    https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0013935116300834

  146. Idegen,

    Akkor most azt lehetne megnézni, hol élnek azok az emberek, akik az óceánjárónkon betegedtek meg.
    Ha ők is többségükben erősen szennyezett levegőjű környezetben, akkor ez a magyarázat lehet az egyik az erősen iparosodott területek nagyobb kitettségének?

  147. 170 – Idegen:
    Úgy tűnik a légszennyezés, illetve a tüdők erős igénybevétele erősítő körülmény a betegség kialakulásához, illetve a betegség súlyosságát előidézi. Ez természetesen nem 100%, de érdemes rájátszani.

  148. Huhh.

    https://www.youtube.com/watch?v=ReIMxWdn9Hg

    Én most a mesterséges eredetet hanyagolnám a videóból,
    de közöl egy olyan esete Kínából, amikor egy másik laborból, a már nem kellő kísérleti állatokat értékesítette egy tag a piacon.
    4 évig csinálta, és azért ültették le, mert saját zsebre csinálta.

  149. 175.szaszi:
    Hát ez se semmi!
    És csak a 2012 állapotokról ír.

  150. Hát nem.
    És még majmot se kell kúrogatni mint az AIDS esetében,ami ugye “‘onnan indult”és az óvszer gyártők köszönték szépen.Afrikában kicsit el ment a kedvük a párzástól,de Európában és az egész világon szétterjedt,és szintén nincs rá gyógyszer.
    Erre kiderül hogy a koronavírus hasonló,és légúton terjed mert a biológus gondoskodott arról hogy mindenre rezisztens legyen.
    Hát Bravó!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..