(3052) Vicces történet

Tibor bá’ online

 

Először az alapvicc! Egy pasinak megtetszik az egyik utcai kurva, aki egyből beviszi a lakásába, és azzal nyit, hogy 5000 forint.  Pasi elő akarja venni a pénztárcáját, de nem találja. Azt mondja a kurva, hogy semmi baj, ha ő is élvezi, akkor ingyen van a menet. A pasi beleegyezik és elkezdődik a menet. Egy idő után megszólal a kurva, kezd már el. A pasi megijed, kihúzza a farkát, és benyomja az egyik karját könyökig. A kurva, na mi lesz már? Erre a pasi benyomja az egyik lábát tövig, és mivel ezzel se éri el az elvárt hatást, vett egy mély lélegzetet és beugrott. A vagina mélyén a nagy sötétségben egyszer csak jött egy pasi az öngyújtójával világítva és azt kérdezte, bocsánat uram, nem látta a lovaimat.

Amikor ezt elmondtam társaság röhögésben tört ki, a vélhetően feminista partnernőm pedig láthatóan mérges lett. Legközelebb, amikor elmondtam a viccem egy másik társaságban a viccet megtoldottam: Láttam erre 6 lovat elvágtatni, melyik volt a magáé? – Erre a partnernőm elsápadt, és nekem eset, hogy ilyen nőket sértő vicceket ne meséljek.

Alig vártam, hogy legyen harmadik alkalmam, amikor elmondhatom a viccet. Még az elején voltam a viccnek, úgy a fél láb benyomásánál, amikkor a partnernőm már hisztizni kezdett, de a hallgatók akarták tudni a befejezést, én pedig megtoldottam: hogy melyik az enyém? Hát, amelyik húzott maga után egy lakókocsit benne a tivornyázó haverokkal.

Erre a partnernőm sikoltozva kirohant, és napokig nem szólt hozzám, és csak azért hagyta abba, mert megfenyegettem, hogy legközelebb tovább folytatom a történetet. Például egy huszárrohammal a vagina legmélyén.

—————-

Ma több viccet nem teszek közzé, de felkérlek benneteket, akinek van hasonló vicce, vagy története írja meg. Ezeken is lehet derülni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

4 gondolat erről: „(3052) Vicces történet

  1. Serdülő fiú büszkén újságolja az apjának:
    – Apa, apa, képzeld, tegnap este elvesztettem a szüzességem!
    – Jól van fiam, nagyon büszke vagyok rád, gyere üljünk le, igyunk meg egy sört.
    – Hát, a sör az jöhet, de ülni azt még nem tudok.

  2. A szegény favágó, Angelina, Monica és a feleség

    Egy napon egy favágó, ott ahol a folyó mellett egy fa törzsét vágja, elcsúszik a fejsze a kezéből, és beleesik a zavaros vízbe. Nagy a veszteség számára, és majdhogynem sír, amikor megjelenik az Úr előtte, és azt kérdezi tőle:
    – Miért sírsz?
    – Elvesztettem a fejszémet.
    Az Úr belemerül a folyóba, és amikor újra megjelenik, egy arany fejszét tart a kezében:
    – Ez a fejszéd? – kérdezi tőle.
    A favágó reagál:
    – Nem!
    Az Úr ismét elmerül, és ezüst fejszével jelenik meg:
    – Ez a fejszéd? – kérdezi.
    A favágó:
    – Nem!
    Harmadik merülés az Úrtól, és kijön egy vasfejszével:
    – Ez a fejszéd?
    – Igen!
    Az Úr örül a favágó őszinteségének, és odaadja a másik két értékes fejszét is.
    A favágó hazatér tele örömmel. Egy idő után feleségével a folyón sétálva megcsúszik a felesége és beleesik a mély vízbe. A favágó, aki nem tud úszni, hangos sírásba kezd, így az Úr újra megjelenik:
    – Miért sírsz?
    – Uram, a feleségem beleesett a folyóba!
    Az Úr fejest ugrik a vízbe, és kimerül Angelina Jolie-vel!
    – Ez a felesége?
    – Igen! – kiáltotta a favágó.
    Az Úr dühös lett:
    – Mit mondasz, hazug !!!
    A favágó:
    – Elnézést, Uram … félreértés …
    – Ha „nem”-et mondanék Angelina Jolie-nek, akkor kiszabadítaná Monica Belluccit…és ha „nem”-et mondanék neki, akkor kiszabadítaná a feleségemet … ha azt mondanám, hogy igen … akkor nekem adná mindhármukat … de uram, én szegény favágó vagyok, hogyan lehet fenntartani HÁROM nőt? … ezért mondtam „igen”!

  3. 2 – L.S.:
    Az ajándékot nem kötelező elfogadni. 🙂

  4. Természetesen le lehet mondani az ajándékról…
    A kísértések azonban mindig jelen vannak az ember életében.
    Amikor az ember olyan alkalmak előtt ér mint a mi favágónk nem nehéz engedni a kísértésnek: megragadjuk az alkalmat és milyen áron?
    Hitünk és hűségünk kiállja a kísértést ?
    A kísértés gyakran mentegetőzések és kifogások formájában jelentkezik ahogy a favágó esetében is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük