(3008) Putyin & Erdogán

Tibor bá’ online

 

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor a nyugati politikusok összekeverték Budapestet Bukaresttel, a mi rovásunkra. Magyarország egyszerűen nem volt a térképen. Na jó, pontosítok. Európa időjárási térképén Magyarország ott volt, de Budapest nem volt kiírva. Emlékszem egy amerikai ki tudja show-ra, ahol a kérdezett nem tudta, hogy Magyarország létezik, és jót nevetett, amikkor beszéltek róla. A Hungary-t összekeverte a hungry-val, ami éheset jelent. Most viszont egy ideje az összes világlap címlapján szerepelünk legalább hetente egyszer, amit Orbán apánknak köszönhetünk. Orbán fasza gyerek nem fagy meg, mondtuk volna 50 évvel ezelőtt. De tényleg fasza. Egyenlőre borsot tör mindenki orra alá, és még senki se jött ki a sodrából.

Ami minden halandónak szembe tűnik, hogy Putyin bizonyos rendszerességgel látogat hazánkba, és most már Erdogán is vizitál. Felmerül a kérdés, minek? Rendben van, Orbán székhelyéről gyönyörű a pesti kilátás. Hogy úgy mondjam Budapest Orbán lábai előtt hever (bár ez most egy kicsit megingott), amit a diktátorszerűségek megértően nyugtáznak, na de hát minek jönnek? Hogy miért haverkodnak Orbánnal az szerintem világos. Magyarország benn van az EU-ban, és ez a tény igen hasznos lehet számukra, elsősorban mert Orbánnak vétójoga van, amit pofátlanul alkalmaz is.

Meg kell jegyeznem, hogy Orbánnak egész pályafutása alatt piszok nagy malaca volt (és van). Amerika Milosevicset, kevesebbé szarrá bombázta. Most viszont Amerikának annyi szar van a tányérján, hogy nem ér rá Orbánnal foglalkozni. Szíria, Irán, Észak Korea, és újabban még Törökország is, ahová most Macron is felzárkózott, folytatva  DeGaulle tábornok hagyományait.

Szóval Orbán a renitenskedését egyenlőre eltűrik, a kérdés meddig, főleg ha kiderül, hogy viselkedése fertőző. Jó, tegyük fel ez még csak bocsánatos bűn, de mi hasznunk van belőle? Erdogán minden átengedett muszlimnak a fülébe súgja, hogy Magyarországot kerüljétek el? Vagy Putyin atomtöltetű rakétáiba Budapest nem lesz beprogramozva? Aligha!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

22 gondolat erről: „(3008) Putyin & Erdogán

  1. Putyin ugyanolyan rendszerességgel látogat Magyarországra, mint Németországba, vagy Franciaországba.

    Orbánnak pedig nem piszok nagy malaca volt, hanem mindig tudta mikor meddig lehet feszegetni a határokat, azok átlépése nélkül. Nem a környezet igazodott őhozzá, hanem ő az aktuális környezethez.

  2. Tibor bá’, minden tiszteletem a tiéd, de a politikához nincs érzéked. Pontosítok: a reálpolitikához. Ez nem malac, hanem a reális mozgástér határainak korrekt felmérése. Sokak számára ez sokkoló, tudom, de a reális mozgástér sokkal nagyobb, mint a legtöbben álmodni mernék.

    Pártállástól függetlenül ( gyengébbek kedvéért: nem arról van szó, hogy jó vagy rossz ! / bocsássátok meg hogy átveszem Lóránd szemétkedö stílusát 😉 / ) el kell ismerni, hogy ügyesen lavírozik, és mesterien hssználja ki a lehetöségeket ( = mások esetleges gyengeségeit ). Ami a politikában számított, azok az érdekek voltak mindig, sosem a széplelkek vágyálmai. Ha valaki kicsi, az nem azt jelenti, hogy értéktelen, és más lehetösége nincs csak meghúznia magát, hanem megfelelö politikát kell folytatni: például nem az erö politikáját, mint egyes nagyhatalmak, hanem mondjuk a mérleg mutatója szerepét, ami képes a dolgokat átbillenteni az egyik irányból a másikba.

    Ezt pedig a reálpolitikában nagyra értékelik. Szó szerint. Ebben ügyes Orbán.. De Erdogan még nagyobb játékos. Olyan húzásokat csinál, hogy mindenki haja égnek áll, sokszor temették már ( politikai értelemben ), mégis mindig ö kerül ki gyöztesen a konfrontációkból. Gyöztesen. Mégpedig azért, mert nem a hangoztatott célok a fontosak, hanem a valódi célok. És szerintem eddig ezeket mind elérte. Brilliánsan lavírozik az adott helyzetben.

    A széplelkek kedvéért még egyszer: ez nem minösítése a (politikai) céljainak, hanem a munkájának, mégpedig egyetlen szempontból: hogy sikeres-e, vagy nem.

  3. A keleti nyitás nem rossz gondolat, de szerintem a tempó túl gyors és nem biztos hogy Magyarország érdekeit képviseli az EU ellenében.
    Mi lehet az oka Orbán vehemenciájának?
    Véleményem szerint zsarolhatják valamivel ami az azonnali bukását is eredményezheti.
    Pár éve volt az a bizonyos Habony videó Ibizárol. Biztos vagyok benne hogy nem véletlenül került Habony abba a klipbe. Késöbb jött az Osztrák ibizai videós ügy ami rögtön politikusokat buktatott.
    Sok Borkai szerű és egyéb korupcios és védhetetlen video lehet valakik kezében.
    Mivel Orbán a hatalmáért bármire képes eltudom képzelni hogy az ország érdekeit is simán feladhatja csak hogy még maradhasson.
    A videok létét Pintér Sándor személye is erősíti. Az ellenzék szinte minden apró botlása 10-20 évvel korábbról is kiderül. Videok telefon lehallgatások és egyéb titkosszolgálatokhoz köthető akciok. A fideszröl semmi.
    Pintér atom biztos pozicioja és támadhatattlansága is alátámasztja nálam hogy mi az ö hatalmának a titka.
    Ez a fajta hatalom valoszínüleg meg van az orosz vagy török szolgálatoknak is.
    Kérdés hogy mikkor kerül a másik oldal kezébe és is akkor mi lesz?

  4. 2 – sleeper:
    Nekem nem is a reálpolitikához kell értenem, hanem a blogvezetéshez. 🙂

  5. Putin ,Orbán ,Erdogán ,Trump ,Bolsonaro,Duterte. : The lame dick-dictators of latter days – A vègidők bèna-fasz diktátorai

  6. 4. Tibor bá’

    vitaindítónak tökéletes 🙂

  7. Az ugye megvan, hogy mitől is lesz valaki diktátor a „haladók” (CIA- fedett újságírók, megmondóemberek, álcivil felforgató NGOk) szemében:
    1) nem vásárol amerikai fegyvert (nálunk ez, pipa, máig emlékszünk mekkora őrjöngés volt, hogy a leselejtezett F-16- ok, helyett vadiúj Gripent vettünk- azóta is nagyon szeretnének nekünk eladni valami nagyon drága, használhatatlan sz@rt az amcsik;
    Putyinnál alapból pipa és Erdogán is ráállt az orosz fegyverekre)
    2) és/ vagy már nem dollárban számolják el a kereskedelmi forgalmat (ez meg Putyinnál, Erdogannál egyre nagyobb pipa- zárójel: tavaly Magyaro. is bejelentette, hogy többet már nem adunk ki dollár/ EUR- alapú államkötvényeket…)

    PS: Budapest mindenképpen célpont, de nem mindegy, hogy mennyit rakatunk még mellé- a langley- i ellenzék az állandó oroszellenes uszításával szépen megnövelné a célpontok számát- sőt, ha Langleyből úgy parancsolják, még egy orosz megelőző csapást is kiprovokál- mondjuk Ukrajna NATO- tagságának vétójának azonnali visszavonásával, amint kormányra kerülne.
    Még a rémálmainkban se jöjjön elő ez a szcenárió.

  8. Hallottam egy tanulságos anekdótát arról, hogy hogyan kell a nagyhatalmakkal tárgyalni:
    Annak idején az amerikaiak nagyon szerettek volna támaszpontot építeni Jugoszlávia Vis szigetén.
    Kérdezték Titót, hogy mennyit fizessenek azért, hogy ott amerikai támaszpont lehessen. Mire Titó azt válaszolta:
    – Nem az a kérdés mennyit fizessetek, hogy ott amerikai támaszpont lehessen, hanem az, hogy mennyit fizettek azért, hogy ott ne legyen orosz támaszpont.

  9. 1. 2. Egyetértek azzal, hogy ügyesen lavírozik a nemzetközi színtéren. Szerintem eleget nyal mindkét oldalra ahhoz, hogy békén hagyják.

    3. A zsarolás nem állja meg a helyét. Egyszerűen csak a diktátorok jól kijönnek egymással.

  10. 10:

    Ezzel a manapság „divatos” diktátorozzásal, mint feljebb is írtam- óvatosabb volnék:
    -Macron népszerűség: 22%
    -Merkel népszerűség: 24%
    -BoJo- nem is szavazott rá, soha, senki, semmilyen választáson
    -Sánchez- eleve úgy került hatalomra, hogy nem választással, hanem kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal
    – az előbbi 2 igencsak hasonlatos a miferink párton belüli puccsolásához

    Merthogy ezek, a nagy, nyugati demokraták; akikhez Kamugeri és az ellenzék szerint kellene dörgölőznünk, kizárólag.
    Legitimitásuk igazából semmi, a senki által soha meg nem szavazott NGOk és egyéb titkosszolgálati fedőszervek tartják őket hatalmon.

  11. Éppen a népszerűségi számok az árulkodók.
    Erdogan, Putyin, Orbán többek szerint is szoftdiktatúrát vezetnek és én egyetértek vele. Ha nem is a klasszikus értelemben vett diktátorok, akik elsősorban félelemkeltéssel operálnak, mert ezeknél bővebb a repertoár, azért ne nevezzük már demokratáknak, mert rögtön tökön bököm magam:) Bár az is igaz, hogy több fejlettnek mondott országban már ennyire sem adnak a demokrácia megőrzésének a látszatára.
    Hozzáteszem, hogy nekem tetszik az egy vezető, egy irány berendezkedés. Sokkal hatékonyabb, kiszámíthatóbb. (Szinte hallom a felhördülést) De azért látom a negatívumokat is.

  12. Hogy miért jött Erdogán?! Nagyjából ezért:

    „Elszabadult a töröközés a magyar oldalakon Erdogan látogatása kapcsán. Jellemző, pedig ez a lenéző nacionalizmus semmivel sem különb a török államelnökkel parolázó magyar állam nacionalizmusánál. És amíg megy ez a dühöngés, addig elsikkadnak a fontos részletek. Ma készítettem egy interjút Billay Gábor Törökországban élő újságíróval, aki arról beszélt többek között, hogy az Erdoganhoz és Orbán Viktorhoz közel álló vállalkozók készülnek Észak-Szíriában, Uniós támogatásból (!!!) menekülttáborokat építeni. Még a végén Adnan Polat üzletember (oligarcha) és üzletfele, Tiborcz István biztosítja majd Észak-Szíriában a közvilágítást.
    Úgyhogy töröközés helyett érdemes azt firtatni:
    – mi lesz a Török Áramlattal és a magyar gázszállítással
    – hogyan alakul a magyar-török fegyverüzlet?
    – hova, kinek és miért mennek menekült-segélyezés címén Uniós pénzek”

    Parászka Boróka -tól idézve.

  13. Mielőtt még sokan elolvadnának a vezér zsenialitásától, ajánlnám figyelmükbe a nagy vezér mondását:

    Ne azt nézzétek, hogy mit mondok, hanem hogy mit csinálok.

    Az egész külpolitikai irányváltás azért történt, hogy megnöveljük a külkereskedelmi áruforgalmat, főleg a magyar exportot.

    Azaz nem érték, hanem érdek alapú politizálást folytatunk.

    Beszéljenek a számok:

    Import

    Volume 82.7 97,1 milliár dUSD

    %
    Ország 2010 2017

    Russia 7.8 3.4
    China 7.7 5.9
    Törökország 0.62 1.1

    Szumma: 16.12 10.4 %
    Szumma volume: 13.33 10.09 milliárd USD

    Export
    volume 87.6 107 milliár USD
    %
    Ország 2010 2017

    Russia 3.8 1.9
    China 2.0 2.9
    Törökország 1.7 1.6

    Szumma 7.5 6.4
    Szumma volume: 6.57 6.8 milliárd USD

    Mindenki leszűrheti, hogy a keleti nyitás mennyire volt hatékony.

    Mind % arányosan , mind abszolút értében az 2010-2017 viszonylatában mind az export, mint az export tekintetében hanyatlott a keleti nyitás 3 fő cél országa felé az áruforgalom.
    A tények makacs dolgok.

    Viszont az ország reputációját nagymértékben rombolta, főleg Európában a diktátorokhoz való dörgölőzés.
    Aminek ára lesz/van.

    https://oec.world/en/profile/country/hun/

    Az meg a vágyálom és az aránytévesztés kategóriája, ha mi majd jóban leszünk a törökkel, az majd a két szép szemünkért nem fogja a menekülteket Görögországra ráereszteni, amivel mostanában fenyegetőzik és részben el is kezdte.

    Érdek szempontból az EU 6 milliárdja valószínűleg többet nyom a latba, mint a mi Törökország melletti kiállásunk az EU ellenében.
    Viszont a reputációnkat jól rombolta.

  14. Szomorú, hogy egyesek a demokrácia fogalmával sincsenek tisztában, és valami oknál fogva azt az aktuális vezető, párt népszerűségével azonosítják.
    A következő választáson majd mérlegre kerülnek a népszerűségek, és látszani fog a választási eredményeken.

    El kéne olvasni a demokrácia definícióját, megérteni és csak azután ócsárolni a nyugati rendszereket, összehasonlítva Oroszországgal, Kínával vagy Törökországgal.

    11.Alzi:
    „Legitimitásuk igazából semmi, a senki által soha meg nem szavazott NGOk és egyéb titkosszolgálati fedőszervek tartják őket hatalmon.”

    Akkor ennek analógiájára ez Oroszországra , Kínára és Törökországra is igaz, ugye?

    Szép példáját láthattuk legutóbb az orosz szuverén demokrácia működésének, az idei orosz önkormányzati választásokon.

  15. 15:

    Kicsit jobban illene tájékozódni-
    az idei orosz önkormányzati választásokról annyit, hogy ugye, a nyugati CIA- sajtó tele volt a moszkvai tömegtüntetések képeivel- kb 20.000- 70.000 ember igazán nem sok egyébként egy többmilliós metropoliszban-

    majd a szeptemberi választáson kemény, 22%- os részvételi arány volt megfigyelhető, a fővárosban.
    Kicsit sem lóg ki a CIA- lóláb.

    Meg ha már demokratikus választások:
    -Franciaországban Fillon- t a fő esélyest az elnöki posztra korrupciós vádakkal kiejtették- így kapták meg a felépített Macront
    -Brazíliában a szintén legnépszerűbb jelöltet, a baloldali addig is elnöklő Lulát szintén korrupciós vizeslepedővel lesittelték, indulás előtt- mostanra már ki is kellett engedniük, annyira elszabadult a népharag az amerikai báb Bolsonaro ellen
    -Németországban egész katonai ezred trollkodik a neten, kötelezően Merkel mellett- UK- ban szintén ez megy

  16. 15:

    +1:
    Ugye, emlékszünk 2015- re, amikor Mutti meghívta Európába a fél Világot?
    Kit is kérdezett meg erről az EU Nagyasszonya? Volt- e német parlamenti szavazás?
    Volt- e népszavazás, német vagy összeurópai szinten? Volt- e egyáltalán Európa Tanács megállapodás (konszenzus!!!)…

    Vagy említhetném a Brexit- et is. A többség megszavazta- ehhez képest semmi.
    Ugyanígy az összes EU- alkotmányról szóló népszavazást elbukta Brüsszel (hollandok, belgák, írek) mégis életbe léptették.

  17. 15.Alzi:
    Ha majd a CIA, Soros sablonon túlléptél, gondolkozz el azon, hogy Oroszországban miért volt 22% a részvétel, nálunk meg miért 48% körül.

    Az az opciót hanyagoljuk a nevetségesség okán, hogy Oroszországban a CIA, Soros az alacsony részvételt pénzelte, Magyarországon meg a magast.

    Esetleg azon is gondolkozz el, hogy az orosz tüntetéseknek mi volt az oka (a kötelező propagandaszöveg okot, a CIA-t leszámítva).

    „Ugye, emlékszünk 2015- re, amikor Mutti meghívta Európába a fél Világot?”

    Azt meg tudnád magyarázni, ha Merkel „Európába hívta a fél világot”, akkor azok döntő többsége miért ment Németországba?

    „Ugyanígy az összes EU- alkotmányról szóló népszavazást elbukta Brüsszel (hollandok, belgák, írek) mégis életbe léptették.”

    Ha itt a lisszaboni szerződésre gondolsz, javaslom tanulmányozásra pl. ezt:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Lisbon

    „Negotiations to modify EU institutions began in 2001, resulting first in the proposed Treaty establishing a Constitution for Europe, which would have repealed the existing European treaties and replaced them with a „constitution”. Although ratified by a majority of member states, this was abandoned after being rejected by 55% of French voters on 29 May 2005[7][8] and then by 61% of Dutch voters on 1 June 2005.[9] After a „period of reflection”, member states agreed instead to maintain the existing treaties and amend them, to bring into law a number of the reforms that had been envisaged in the abandoned constitution. An amending „reform” treaty was drawn up and signed in Lisbon in 2007. It was originally intended to have been ratified by all member states by the end of 2008. This timetable failed, primarily due to the initial rejection of the Treaty in June 2008 by the Irish electorate, a decision which was reversed in a second referendum in October 2009 after Ireland secured a number of concessions related to the treaty.[10][11]”

    A második népszavazás előtt az írek jó pár kedvezményt kaptak, a csehek dettó.
    Lásd wiki magyar kiadás.

    Jó lenne, ha megalapozatlan állítások helyett, a beírás helyett az adott téma irodalmazásával kezdenéd.

    „Kit is kérdezett meg erről az EU Nagyasszonya? Volt- e német parlamenti szavazás?
    Volt- e népszavazás, német vagy összeurópai szinten? ”

    Az okot talán ott keresd, amiért Orbán se tartott népszavazást pl. Paks II-ről vagy az új alkotmányról.

    Brexit:
    „Vagy említhetném a Brexit- et is. A többség megszavazta- ehhez képest semmi.”

    Érdekes itt a legutóbb, Johnson által titkol, ám mégis nyilvánosságra került jelentés az orosz befolyásolásról.
    vagy Farage esete az orosz pénzekkel.
    Tudom, a CIA, az MI8.

    Úgy tudom Johnson és előtte May is nagyon akarta a Brexitet, de menet közben rá kellett jönniük, hogy jogilag nem olyan egyszerű a dolog, főleg Észak-Ír kérdés kapcsán.
    Jönnek ki a gazdasági előrejelzések, hogy mekkora gazdasági kár lesz ebből.
    A nagy multik meg a lábukkal szavaznak az érdekeik mentén, a Kelet-Európai „migránsok” dettó.

    Az hogy bénáznak, meg sokan rájöttek, hogy még sem lesz jó, az más kérdés.

    De biztos szuper lesz, ha brexit mellett szavazók a szavazás után nézik meg, hogy mi az az EU, magukra vessenek.

    „-Németországban egész katonai ezred trollkodik a neten, kötelezően Merkel mellett- UK- ban szintén ez megy”
    Oh, szemérmesen elfeledkeztél az orosz trollokról, akik miatt a nyugat is kiépítette a troll hadseregét.

    Fillon, Lula.
    Kicsit irodalmazzál a korrupciós ügyeikről.
    A brazil helyzet különösen pikáns, az elit nagy része, a nemzeti olajtársaság a Petrobras keményen benne voltak a buliban.

  18. 18:

    blablablabla

    Épp az az érdekes, nagyokos, hogyha olyan felfokozott politikai hangulat lett volna Moszkvában- akkor nem 22% megy szavazni- de így kilógott a lóláb
    Ügyesen kerülöd a nemzeti hatáskörbe tartozó döntéseket (Paks, alkotmány) a NEMZETKÖZIvel- migránsinvázió engedélyezése 7- 8 más EU- s biztonságos országon keresztül

    Orosz troll, remek válasz minden kellemetlen kérdésre.
    Kár, hogy semmi bizonyíték- Snowden, Assange terabyte- nyi bizonyítékaival szemben a nyugati globális adatgyűjtésre, megfigyelésre, zsarolásra.
    Az orosz troll egy jó legenda-
    az NSA meg a CIA kémprogramjai viszont valóság, minden nethez kapcsolódó szoftverbe, app- ba beépítve.
    Meg ugye, a CIA- fedett NGOik tevékenysége is: Majdan, Arab Tavasz, democsokrácia- export, Venezuela, színes forradalmak.
    Ilyeneket Oroszország nem művel- pláne nem két kontinenssel arébb, amihez semmi köze.

  19. 18 – Idegen:
    Néhány nappal a bolíviai események után a legokosabb az lenne, ha befognád a szád.

  20. 20. Tibor bá’:
    Bevallom nem követtem az eseményeket Bolíviában, de most utána olvastam.

    Ez Moralles egy kissé ellentmondásos személyiség.
    Vannak pozitívuma a kormányzásának elég hosszú gazdasági fellendülés, őslakosok támogatása, írástudatlanság felszámolása stb. lásd wiki.

    Ugyanakkor érdekes a hozzáállása a koka levél termeléshez.

    Ugyanakkor van ez a alkotmányosan tiltott negyedik elnöki terminus erőltetése.
    Amire volt egy népszavazás 2016-ban (84,45%-os részvétellel!), ami elutasította (51%-al) az újabb indulását, valamint egy ígérete, hogy a nép akaratát tiszteletben tartja és nem indul újra.
    Csak megjegyzem, a 2009 eredeti alkotmányuk 2 ciklust engedélyezett maximum.

    Ugyanakkor 2017-ben az alkotmánybíróságuk, az alkotmányukkal szembe menve, nem emelt kifogást a negyedszeri elnökválasztáson való induláshoz.

    Így ígéretei és a népszavazás ellenében újra indult.

    Az OAS (pár kivétellel az egész amerikai kontinens országai benne vannak) választási megfigyelőként választási csalással vádolják.

    Ugyanakkor a fő ellenfele, ez a Carlos Mesa, akiről azt írják:

    „A most 66 éves, történész végzettségű ellenzéki jelölt a bolíviai gázmezők kitermeléséért folyó nemzetközi csatározás részese volt, előbb alelnökként, majd pedig elnökként, miután a tiltakozások nyomán az államfő elhagyta az országot és meg sem állt az Egyesült Államokig.

    2003 őszén lépett hivatalba, de nem hagytak alább a tüntetések, amelyeken a kemény rendőri fellépés nyomán több tucat ember meghalt. Ellenfelei azzal vádolták, hogy az ország gázmezőit kiszolgáltatja az Egyesült Államoknak.
    Erre megvolt az okuk, ugyanis meglepő módon az ország elismert gáztartalékai azután nőttek a hatszorosukra, hogy 1996-ban privatizálták az YFBP-t.
    A kitermelésre nyújtott újabb kedvezmények keltette újabb tüntetések nyomán 2005 márciusában Mesa lemondott, Morales pedig hivatalba lépése után rendelkezett az YPFB újraállamosításáról.”

    Szóval ez se egy hazája érdekeit előtérbe helyező jelölt.

    A választási eredmény:
    Moralles: 47,08% 2,889,359
    Mesa: 36,51% 2,240,920
    Chi Hyun Chung: 8,78% 539,081

    Ez utóbbit a Moralles ellenzékének megosztásával vádolják.
    Ez a stílus itthonról is ismerős…

    Ezeket olvasva, látva a történelmük latinos vérmérsékletét, nekem nem szükséges a CIA a történet magyarázathoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük